Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Utcák és sikátorok KaDiPE5
Utcák és sikátorok KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 23%
Ezaras Azildor
33 Hozzászólások - 14%
Arnav
31 Hozzászólások - 13%
Krónikás
26 Hozzászólások - 11%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
11 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:57 pm
• Moments

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Utcák és sikátorok

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 11, 2022 11:59 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2421
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 11, 2022 11:24 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Tény és való, habár Kétajtósszekrény nem tisztelt meg minket a jelenlétével. Az ő szája még eljárhat – tanakodok egy kérészéltű momentumra, mielőtt megilletődötten Velerisre emelném a pillantásomat a szekrény polcairól. - Nem hinném, hogy abszolút, teljes rend valaha kerekedhetne – simulnak el a vonásaim egy halovány mosolyra. -  Nem olyan a világ fajainak jelleme és a természete, hogy a rendet sokáig viselné. Tán még az elfekben is ott a kényszer, hogy alkalomadtán felrúgják a partra emelt homokvárat – vonom meg a vállaimat hetykén, hiszen elérhetetlen ábrándokat nem kergetnék. S egyébként is, egyszerre egy lépés, vagy dobás, ha a smaragdszemű szépség produkcióját vesszük alapul. Megszeppenésem szekundumok alatt fordul nevetésbe, melyhez egyhamar csatlakozik maga is - kacaja üde dallam a füleimnek.
- Cseppet sem aggódj, kedvesem, nem először kerültem kutyaszorítóba. S nem lódítottam, a vörösekre számítani lehet, amennyiben a szükség úgy hozza – somolygom, mielőtt nekilátnék a festésnek a falon, ami persze kizárólag akkor válik pazar műalkotássá, miként Veleris is hozzátoldja a maga részét. Lelkes mosollyal hagyok neki teret a művészi hajlamainak kiélésére, noha teljesen csupán akkor hátrálok el néhány lépést, miként teljessé varázsoltuk a pingálmányunkat. Büszke vonásokkal csodálom maszatos és mocskos munkánk eredményét, bár egyhamar rádöbbenek sűrű fintorgások közepette, hogy a nedves rongy tartogatására már igazán semmi szükség, ezért léhán a fal tövébe csapom.
- Habár találkozásunk alkonya az óra, pirkadata egyúttal ragyogó ismertségünknek. Legalábbis én így érzem – mosolyodok el szélesen, oldalra billentett fejjel kísérve szavait, ígéreteit a vörösek szolgálatára. - Hallani mindenképpen fogsz felőlem, mentorálásod tisztjét másnak nem is engedném – kacsintok rá pajkosan, figyelve aztán gondos tenyerének munkáját megviselt zakómon. - Ígérni nem ígérhetem, hogy jelentős csávába nem kerülök, ám nem volt még olyan, hogy ne lett volna valahogy – vigyorodok el szórakozottan, s amennyiben engedi, kacsóját az arcomhoz emelem, hogy puha kézfejére búcsú csókot hinthessek. - Ronit és Tahrovin egyengesse addig is az utadat, kedvesem – mosolygok fel rá kérlelhetetlen csintalansággal, majd az utca árnyai közé olvadva hagyom hátra meglehetősen szokatlan megismerkedésünk helyszínét.

// Én köszönöm az élményt Utcák és sikátorok 854324872 //




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 11, 2022 9:27 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Megkönnyebbüléssel veszem, zekéjén nem esett újabb rés, mely foltozásra szorul. Így könnyen veszem a bátorságot, hogy összetörjem meghittség tükrét. Megvallom, morbid lenne, a lepergő események fényében, valami egészen másban elmerülni, még ha, oly csábító is.
Kérése meglep, talán kissé el is borzaszt, de nem vagyok afféle kényes bárókisasszony, aki ódzkodva se hajlandó eleget tenni az abszurd kérésnek. Legbelül azzal nyugtatom magam, hogy ma éjszaka már több vér nem tapadhat kezemhez. Nem hinném, hogy meg lehet szokni az érzést, mikor egy szív hangos dobbanással, huny ki a tenyér alatt. Csupán lelkiismeretem megnyugvására szolgál az ok, de a tényen semmit sem változtat. Gyilkossá váltam. De az önmarcangolás még senkit sem vitt közelebb a céljaihoz. Felülkerekedve önmagamon keresek inkább válaszokat a történtekre. Rám bízott feladat teljesítésére is kellő figyelmet szentelek, ahogyan szavaira is, melyek töretlenül hívnak elő újabb kanyarulatokat arcomra. Hihetetlen számomra, hogy mily könnyedséggel találja meg a helyzetben, azt az apró rést, melyen keresztül fényt tud csalogatni az árnyékba. – Az álcád nem veszett kárba, hisz bárki végezhetett velük – mondom, bár azon sem csodálkoznék, ha már a fejében ott lenne a kész história. – Lesz még valaha rend vagy csak a remény marad? –halkítom le szavaimat, míg az utolsó mozzanatot megteszem, s emelkedek fel a holttest mellől. Nem hagy nyugodni a kérdés, noha meg lehet, maga se tudja, mit gondoljon s ezért nem adott rá választ. A fátyolos kijelentésre, mely a véres rongyok felhasználást illeti, vontatott lassúsággal emelkedik meg szemöldököm, rosszabb már csakugyan nem történhet az éjjel. Ha töprengek is rajta, túl sokáig biztosan nem, hisz újabb feladatot bíz rám, bár a végkimenetelt tekintve, megbánta már, mint amikor cifrán evett. Bánt a dolog, noha pír nem szalad arcomra a sikertelenség nyomán, inkább osztozom kacajában, melyet oly jóízűen ereget mellkasáról. – Igazán… sajnálom – szuszogom, hisz bár a hirtelen rajtaütés józanító hatása kétségtelen, a bor mámora nem úszik el ily könnyen, itt lebeg elmémen, mint harmatos pirkadat a pázsit felett. – Biztosan jó ötlet? – bizonytalanodok el kissé, bár határozottságát látva kételyem foszlani kezd. Látszatra legalábbis úgy tűnik, tisztában van cselekedete súlyával s annak következményeivel. Varázsütésre válik világossá minden, hisz a boszorkány is említette, hogy a kígyót a falon a vér s Rilrion „táplálja”. Érzések tömkelege feszül lényemnek, - remény, büszkeség, a valahova tartozás érzése – miként elnagyolt rajzát egészítem ki ott, ahol maszatot hagyott csak vöröstől átnedvesedett rongya. Magam mellé eresztve a cafatot csodálom meg a közös művet, mely büszkén hirdeti a lámpák fényében a hozzánk hasonlóknak a reményt, s lopakodik az ellenünk vétkezők szívébe iszonyatot. – Lassan pirkad, de úgy hiszem találkozásunk alkonya az óra – halovány mosolyt őrizgetek arcomon, ahogy a rongyot a földre ejtem. – Még egy ideig a városban leszek, ha netalán segítségetekre lehetek. Vagy hát tollat is ragadhatsz, s amennyiben módomban áll… megteszem, ami tőlem telhető – ajánlom fel szolgálatomat, még a búcsú előtt. – Talán még összesodor minket, az élet… remélem úgy lesz. Addig is túl nagy bajba ne keveredj, kár lenne a „zakódért” – hetykén kacsintok,s húzom széles mosolyra szám, végig simítva a bíbor szín anyagot vállán, melynek nyomán szikrázva peregnek le a finom kőpor szemcsék.
Dőlnek rám a házak, mint viharban a fák, a lámpafények végigjátsszák az éjszakát. Ha lehunyom a szemem, eszembe jut, mit adott ez az út, megállok s megpihenek a padkáján. Beszívom az élet illatát, holdfény a tanúm, mi minden éjjel elkísér…





//Köszönöm a játékot Utcák és sikátorok 854324872//

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 09, 2022 2:04 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Fátyolos mosolya hasonló, szelíd párra talál az ábrázatomon, miként tenyerembe érzem simulni végtelenül puha arcát, ám sem az idő, sem a hely nem alkalmatos arra, hogy hírnevem egy egészen másik aspektusát vessem latba s lovagoljam meg közös élményünk felfokozott hangulatát.
- Tahrovin legyen áldott, nincs rajta több nyiszat – nyugtatom meg, aztán ugyanezen könnyedséggel kérem meg a csöppet bizarr feladatra. Nem lep meg a döbbenete, az inkább, hogy végtére is nem ódzkodik a dologtól, mert bár tény és való, kacsóját szemrebbenés nélkül koszolta a harc hevében, ám egészen más az életünkért küzdve az orrot fintorba húzó tetteket végrehajtani, mint a nyugalom küszöbén. Mégsem avatom be a terveimbe, ellenben kérdéseire készséggel válaszolok.
- Valami olyasmi. Nagyobb hal lett volna a tét, persze tudvalévő, hogy azokhoz a kisebbek vezetnek a leggyorsabb úton – magyarázom, lelkesen kotorva a szekrényben. - Fogalmazzunk úgy, volt némi féltékenység a dologban, és ha az emlékezetem nem csal, egy görbe este alkalmával kisebb tartozást is felhalmoztam, de ki a fene hitte volna, hogy ilyen komolyan veszik a csapatépítést – horkantok fel. Ha nem a vezetőnkhöz lettem volna hivatalos ma éjjel, s nem szedte volna le hasonszőrűn a fejemet, ha mégsem jelenek meg, tökéletes lett volna az alkalom megismerni a szálak főbb mozgatóit, viszont attól tartok kénytelenek leszünk az alapokról építkezni. Megemelt szemöldökökkel, immáron kezeim között az üveggel fordulok hozzá hátra, akárha nem tudnám jól, mire irányul újabb kérdése.
- Művészi hajlamok kiélésére – vigyorodok el, noha, miként kezembe kell fogni az egyik rongyot, már inkább húzzák a vonásaimat mélyen húzódó ráncok az undor okán, semmint a lelkesedés. Talán ezért is adom át Velerisnek a dobás lehetőségét, mert nem vagyok benne bizonyos, maradék koncentrációm elégséges lenne a feladat kivitelezésére. És addig a pontig, míg vallomását teszi, legyintgetve bátorítom, hisz már is szerteágazóbb a tudása, mint az enyém, de aztán látva, mire készül, kifut az arcomból a vér. Csakhogy egy erőtlen nyikkanás, annyira sincs időm; a palack groteszk csörömpöléssel csattan szét a ház falán.
- Hát… nem éppen… - közlöm elhűlten, igaz, azért nincs szükségem sok időre, hogy megtaláljam a humort a szituációban és jóízűen elnevessem magamat. - Na sebaj, lángokba borítani egyébként is túl drámai lett volna, persze sosem tagadnám kitűnő érzékemet a túlzások iránt – húzom ajkaimat újabb, széles vigyorra, majd körbekémlelek, akad-e esetleg közönségünk. Megnyugvással konstatálom, hogy egyelőre senkit nem érintett meg az éjszakába hasító csörömpölés. - Itt hagyjuk őket – vonom meg a vállaimat végül, azt nem téve hozzá, a probléma felszámolását az arra érdemeseknek és alkalmatosabbaknak fogom meghagyni, elvégre, hogy egy vagy két dologért szedik-e majd le a fejemet a vörösek, már részletkérdés.
- Emlékszel a rajzra? Művészi hajlamok – emelem meg a csöpögő rongyot a kezemben, aztán a nyelvemet kidugva kezdek pingálásba a falon, remélve, újdonsült társam sincs híján a tehetségnek. - Itt hagyjuk a kezünk nyomát, emlékeztetőül; ha nem is látnak bennünket, mi itt vagyunk – magyarázom csöndesen, szakértő koncentrációval kanyarintva jelképünk vonalait.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 04, 2022 11:59 am


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Csekély a lelkesedés, mely arcomra kiül – mondhatni egyenlő a nullával – a sarokban haláltusáját vívó csuklyás és hamvadó rózsaszirom láttán, kinek, ha bűze eddig nem is volt kellemes, mostanra orrfacsaróvá vált, ennek fényében pedig megkockáztatom, hogy gyomrom morgása sem az éhség záloga. Nem vagyok csendes őrült, kinek oly könnyedén csorog végig a lelkén a halál, miként esőcsepp a tölcsérbe hajló levélről s olykor suttognak a holtak álmaiban. De az élet mostoha s nem hagy más választást, minthogy bajtársunk vagy saját lelkünkért egy másikat adjunk cserébe. Halvány mosoly dereng fel orcámon tán soha nem szűnő jó kedélye hallatán, mely vigasz a valóban kaotikus állapotban. – Minden rendben, ha nem érte újabb kár zakód anyagát – simítom égő arcom szívdobbanásnyi időre kérgektől mentes tenyere alá fátyolos görbülettel ajkamon, mielőtt felfedné előttem tervének részleteit. Nem hiszem, hogy lelplezni tudtam megrökönyödésemet kérését hallva, de ha hezitálva is, de újra a mindenes szekrényhez léptem. Emlékeim szerint akadt még ott néhány feslett rongydarab. Közben azon gondolkoztam, vajon mire is kellhet neki egy vérrel áztatott cefet és hogy egyáltalán akarom én erre a kérdésre tudni a választ? Míg ő serényen az italosszekrényt fosztogatja, s talán a lelkem megnyugtatására méri a szavakat, én a már jobb létre szenderült csuklyás mellett térdelek, hogy alvadó vérével nedvesítsem a ruhát, több kevesebb sikerrel.  – Tehát az volt a dolgod, hogy beépülj közéjük? Mégis mi csúszott félre, hogy végül ők akarták a fejed? – pillantok hátra a vállam felett, majd mivel nem is igazán tudom, hogy mennyinek kis kellene lennie az annyinak, saját átnedvesedett ingjéből szakítok le egy jókora darabot, felegyenesedve utána mellőle. – Mégis ez mire kell? – és igen, tudni akarom, kíváncsiságom kicsivel mégis csak nagyobb, mint az akarat, mely elnyomhatná azt, még akkor is, ha pár perccel később azt fogom gondolni, jobb lett volna tudatlannak maradni. Mindeközben felé nyújtom mindkét rongydarabot, felajánlva számára a választás lehetőségét. Még mielőtt azonban kitenném a lábam, a küszöbön felnyalábolom táskám az asztalról csak ezután követem a kísérteties csendbe burkolódzó utcára. – Háát… játszottam kidobósat az iskolában – vonom fel enyhén szemöldököm, s billentem félre fejem bizonytalanul. – És még fagolyóval is borogattam bábukat, de az nem most volt – vallom neki őszintén, hogy nem biztos én nagyobb sikerrel járnék az ügyben. Ám ha ennek tükrében is rám akarja bízni én mindent megteszek, az ügy érdekében, bár nem igazán tudom ettől még miért fog lángba borulni az épület. De nem akadékoskodom, hisz mellkasa szunnyadó vulkán tüzét rejti, s mikor, ha nem most helyezném bizalmam belé? Nyelvem hegyét kidugva ajakaim közt koncentrálok, s karomat lendítve engedem útjára a palackot, mely hangos csattanással pukkan szét a ház falán. – Nem így kellett volna, ugye? – kelletlenül húzom el szám, nézve miként folyik a drága nedű végig a kockaköveken. - Esetleg B terv? - leheletnyire ugrik meg szemöldököm, s vállam, ahogy alsóajkamon húzom végig fogaim.


Ahronit Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 01, 2022 6:54 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Eleinte elképedten pillogok a finom kacsókba szorult agresszión, utána viszont csak egy fintor gyűri a vonásaimat a vérontás okán. Láttam már sokszor lelküket kilehelni embereket, elfeket, törpéket, még a sajátjaimat is, ám a vérfürdő sosem képezte a kedvenc látványaimat, dacára a történés rendkívül drámai felhangjainak. Mindenesetre megnyugszom, két gonddal már is kevesebbel bírunk, s megmutatta, hogy hajlandó a kezét koszolni, amennyiben a szükség úgy hozza. Kétséges persze, vér után szomjazó valója bújt-e elő belőle, vagy szívének bizonyos mértékű elköteleződése, noha eddigi tapasztalásaim alapján kötve hinném, szívesen hagyná maga mögött hátra a holtakat puszta időtöltés gyanánt.
- Phúú, nem semmi felfordulás, én mondom – teszem csípőre a kezeimet, megkönnyebbedett sóhajt eresztve a csuklyás hörgésének utolsó akkordjai mellé. - Jól vagy? - pillantok el a bájos vonások felé, s mivel érdeklődésem őszinte, közelebb lépdelek hozzá, hogy a sötétség szemeim elé állított korlátait átszelve mérhessem fel épségét. Pirosló orcáját elnézéssel simítom tenyerem óvása alatt, igaz, meghitt momentumunknak könnyedén vet fordulatot a kérdésével. Képtelen vagyok elnyomni magamban egy szórakozott kacajt.
- Adunk egy kis lelkesedést a lángoknak – osztom meg vele az elképzelésemet, eltekintve Elkenődött szájra, kinek ruháját még szorgosan nyaldossák kevésbé barátságos figyelmem billogjai. Nem olyan hevesek, hogy maguktól gondot okozzanak, de ezen könnyeden lehet segíteni. - Addig is, ha megtennéd, hogy egy rongyot feláztatsz a kománk vérével, azt megköszönöm – kérem a kissé bizarr feladatra, mialatt addig is a szekrényhez sétálok előkotorni egy újabb üveg szeszt.
- Igazad volt korábban, nem egyszerű galiba az övék. Többször fogadtak el megbízásokat keverékek vagy vivernek levadászására, bár még bizonyítást kellett volna nyernem hozzá – magyarázom előzékenyen, elvégre van az a pont, amikor már nem számít különösebben a szám locsogása. - Nos, áldott lelkek mindenesetre nem voltak – horkantok fel, figyelve, merre tart a feladatában. Ha netán gondot jelentene a számára, gálánsan állok a rendelkezésére, hogy kisegítsem vagy helyette végezzem el a piszkos munkát, ám bárhogy is, végül kiterelgetem az ajtón. - Mennyire jó a célzásod? - emelem meg a kezemben az alkoholt, jelezvén, a legutóbbi próbálkozásaim tükrében lehet, nem én vagyok erre a megfelelő személy.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 01, 2022 4:17 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Szavai ezúttal sem mondanak többet, mint az alkony mely sejtelmes színekbe öltözteti az ősz hamvadó virágjait. Éppúgy követheti csillagfényes, mint baljós éjszaka. Elképzeléseim csakugyan akadnak, s akad közte olyan, melynek íze a legjobban hasonlít az igazsághoz. Sokat mond erről szám szegletében megbúvó mosolyom is, noha még talán ódzkodom annak teljesítésétől. Tudom én, hogy nem minden arany, ami fénylik, csak elfogadni nehéz a tényt, hogy valamit el kell veszejteni ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat. Nem is kérem, hát parázstekintetű bárdomat, hogy avasson be, hisz ismerkedésünk csendes folyamját közeledő léptek zaja zavarja fel, s válik zubogó sodrássá.
A replika ezúttal sem marad el így megkönnyebbülve rendezem vissza állkapcsom a helyére, s emelem tekintetem néma „barátomra”. A kupa csapódására nem csak ő, de magam is összerezzenek, ám keményebb, mint a sarki halárus. Sebes mozdulatokkal terem előttem, s mint ahogy a rongybabákat szokás, ránt fel a földről. Fülsértő a sikoly, mely a lobbanást kíséri, s óhatatlanul vonja magára a fickó figyelmét bajtársnője keserves szenvedése. Ha magam a döbbenettől nem is ismerném fel a kínálkozó lehetőséget Rilrion készséggel hívja fel rá a figyelmem. Mágiám a legkevésbé sem a gyilkolás hatékony fegyvere, inkább védelem, elterelés az elme manipulálása, mely felett hatalommal bír, bár meg kell hagyni, előszobája a pusztításnak. A bennem lakozó méreg pedig csak elodázná csak az elkerülhetetlent. A még mindig kezemben szorongatott üvegdarabot emelem a magasba s sújtok le vele, valahova a nyaka s válla találkozásához. Kíntól ordítva kapja el kezem, melyre én tovább szakítom az ínakat és a bőrt, kiszabadulva szorításából. Meglepett hörgéssel rogy térdre levegő után kapkodva. Öltem már embert, folyt már meleg vérük kezemen, mégis sose egyformák. Halk csörömpöléssel ér földet az üvegdarab, miután útjára engedtem. Zavarodottan keresem a vérvörös szempárt, s engedek le mellkasomról egy megkönnyebbült sóhajtást zakójának épsége láttán, majd nézek a nőre, kinek arca valóban elkenődött immár, noha nem vagyok róla meggyőződve, hogy szíve valóban megpihent. – Most mit csinálunk, bedugjuk őket az ágy alá? – emelem vissza tekintetem a kobzosra. Itt csak nem maradhatnak, előbb-utóbb a bűz feltűnik valakinek.



Ahronit Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Márc. 30, 2022 3:48 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Elnéző, ugyanakkor szórakozott mosollyal fogadom szavait, elvégre nincs titok abban hogy a titkokat egyelőre titkolom. Pillantását állva döntöm sokadik alkalommal, játékosan a vállam irányába a fejemet, akként méricskélve bájos ábrázatának szemnek tetsző vonalait és kanyarulatait. Ajkaim görbülete szélesebben húzódik az ajánlatához mellékelt előkelősködését látva, noha jó kedélyem mögött sebtében szökkennek a gondolataim a bizalomról, melyet nem ajándékoznak a vörösek akárkinek. Hosszabb, sokkalta hosszabb procedúra, míg kiválasztjuk a megfelelő jelölteket, s mégis, az erdei boszorkány jóslata és nyilvánvaló szűkölködésünk az új tagokban arra ösztökél, hogy megelőlegezzem a támogatásomat. A sárkányok vére csörgedezik az ereinkben, s ha már egymásra sem számíthatunk, úgy kire?
- Habár a szavak olykor többet jelentenek bármely tettnél, egy szertartás, ami megpecsételi a bajtársiasságunkat. Elköteleződési szertartásnak nevezzük, hiszen a tett súlya regélni fog a szív határozottságáról – magyarázom csöndesen, körültekintéssel. - Ennél többet egyelőre nem mondhatok róla, noha úgy vélem, éles eszedben ott bujdosik a válasz – somolygom, még azelőtt, hogy beszédünk hűvösebb vizek hullámaira feküdne fel, és hogy amazt megakasztaná korábbi „cimboráim” felbukkanása.
Az ajtó határozottan vágódik a képembe, és szégyen vagy sem, vinnyogó egér módjára kapok egy momentumra az orromhoz, mielőtt az ösztöneimre hallgatva nyúlnék a poharamért. Éles csattanás rándítja össze az izmaimat, igaz, Veleris fájdalmas nyögése okán elbizonytalanodok afelől, ki is kapta az üveg áldását. Persze Elkenődött száj nem hagy túl sok időt a töprengésnek, rikácsolása kíséretében suhint felém, amelyet a hosszú évtizedek alatt magamra szedett reflexeimnek köszönhetően parádésan kerülök ki.
- Nem értem, miért rajtam kell kitölteni, hogy rémes a sminked! - kiáltok rá vissza, ám helyette a csuklyást célzom meg a kezembe fogott kupával, hogy kisegíthessem a smaragdszín tükrök büszke viselőjét a csávából. Csakhogy a célba dobás sosem volt az erősségem, így a pohár boldogan reppen el a férfi feje mellett, s lel nyugalomra a szemközti sarokban. - Hogy az a… - a fogaimat megszívva szembesülök a csúfos bukással, ám nem úgy faragtak az isteneink, hogy könnyedén adjam a bőrünket; az asztalhoz slisszolok hát, felkapva onnét Veleris kupáját, amit ismét dobásra emelek. - Hé! Akarsz még egyet?! - kiáltok rá, remélve, hogy ha mást nem, a figyelmét megkapom, ezáltal lehetőséget adva hősnőnknek a menekvésre vagy ellentámadásra, de eldobni már nem tudom a poharat, mivel Neyra közel sem kedves, kiveri a kezemből az alkalmatosságot. - Az egy ritka darab volt… - morranok rá, el is feledkezve arról, hogy szemeim valós színét véka alá rejtsem, s talán ennek köszönhetem, nem lelek rögvest közelebbi ismertséget a tőrével, ugyanis a döbbenet határozottan eluralkodik az ábrázatán.
Nyilvánvaló, hogy fortélyok nélkül nincsen esélyünk a támadóinkkal szemben, főként, mert a csuklyás ha fel is figyelt rám vagy kapott is Veleris áldásából, azóta újfent neki iramodik a szépségnek a maga pengéjével, én pedig belátom, hirtelenjében egy árva igére sem emlékszem a kelekótya tanulmányaimból, ami segíthetne rajtunk. Veszek hát egy mély levegőt, megadással aziránt, melyet szeretek elkerülni, majd eleresztve a bensőm tajtékzását, engedek kisebb tűzfergeteget Elkenődött száj formás alakjára. Egy gonddal kevesebb, s megkockáztatom, velőt rázó sikolyára esetleg csuklyás barátunk is felfigyel.
- Drága smaragdszemű kedvesem, sebtében! Ha el kívánsz köteleződni, itt a lehetőség! - kiáltok neki, utalva arra, a férfi likvidálása bizony az ő reszortja. Feltéve, ha ő is úgy akarja.

// #kihívás2 //




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 26, 2022 9:32 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Félre billentet fejjel hallgatom andalító hangját, mely hívja a hajnalt, s vele együtt újabb kérdéseket csalogat elő elmém zegzugaiból. Kérdéseket melyekre a válasz az ő tudatában lakozik, mint megkopott ládikó őrzi aranyát. Türelemre intem magam, időt hagyva a magnak, hogy gyökeret eresszen, s idővel teremjen meg rajta ismeretségünk édes gyümölcse. – Érzem, hogy csak a felszín, melyet kapargatunk, de megértem óvatosságod. Magam is csekélyen mérném a szavakat – töprengés mély csendjéből emelem rá tekintetem, ma már sokadik alkalommal keresve tekintetének bíbor színét. – Mit gondolsz, csak a reményt űzzük magunk előtt vagy eljön az idő, mikor a máz a festék megreped? Mikor azok lehetünk, akik vagyunk – kíváncsi vagyok ő miként vélekedik, látja e a végét vagy csak szalmaszálba kapaszkodik, mert nem maradt más csak a hit. – S ha igen, nem maradunk akkor is csak bujdosók? Hisz évszázadok nem peregnek le csakúgy, kikbe azt nevelték legyen más. Talán már sokan azt sem tudják kik, s az új nemzedék… - komor gondolatok, de úgy érzem van némi igazság bennük.
– Megvallom, nem ismerem, hogy szokás efféle körökben, mit kell mondani vagy se – emelkedik meg kissé a vállam, s ereszkedik vissza. – De ha adtok lehetőséget, osztozok a teherben, melyet cipeltek, amennyiben a feltételeknek megfelelek – csípem össze mindkét oldalt ruhám anyagát, s leheletnyire tárom szét ráncait. Pillanatokat lefoglaló jelenet, melynek ideje alatt csalfa mosoly játszik arcomon. Bár csak árnyéka a kezdeti évődésnek, ezt is hamar elsimítja az emlékek fagyos ujja, mely olybá tűnik népünk százainak sajátja. S az érzés, mely évtizedek alatt ivódott vérünkbe. Az övébe és enyémbe. További gondolatoknak adnék teret, amennyiben nem akadna meg, s intene elővigyázatosságból csendre. Félsze fantom kígyóként tekeredik körém, s kap a gyertyaláng után, óvó sötétséget vonva körénk. Hasztalan, hisz ki tudja, mióta járnak már a környéken keresve minket. Szavaira nem csak szívverésem lesz gyorsabb, nem csak szorosabbra fonódnak ujjaim az üveg nyakán, de mosolyt is képesek csalni arcomra. Ami előbb ráfagy, majd olvad le róla, amint kivágódik az ajtó. Rilrion fájdalmas kiáltása és árnyékteste tántorodása késztett cselekedetre, mely valószínűleg meggondolatlan lenne, ha leghátsó betolakodó fején hangosan nem csattana az üveg, melynek lehulló darabjain csillan ezernyi szikra. Fájdalmában felnyög s meggörnyedve sarkon fordulva lódítja karját felém. A következő pillanatban nem igazán tudnám megszámolni hány csillag is dereng fel előttem, ahogy azt se a kőfal adta pofon helye fáj jobban vagy az, amelyik a karjába űzött. Talán még fel is nyögtem, de ebben sem lehetek teljesen biztos. – Meg vagy te menyét! Most merre fogsz szaladni? – fület sértő rikácsolás, mely már kezdi értelmét nyerni. A falon lecsúszva s a félhomályban nem látom tisztán, de mintha Rilrion régi hódolója kezében penge villanna, s nem tétovázva suhintana felé. Éppen csak ennyi, amit látok, mivel egy fölém magasodó árnyék takarja ki előttem a képet.


Ahronit Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Márc. 20, 2022 9:28 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Újabb kérdése okán lassú mozzanattal emelem a pillantásomat ragyogó tekintetének valóságos smaragdjaira. Minutumnyi a töprengésem, mielőtt ismét megszólalnék.
- A Viharkígyó, Strunvith a vezető, de ő vele jó eséllyel sosem fogunk találkozni – felelem meg a kérdését és nem is, elvégre mindezzel aligha tud bármit kezdeni. Meg merném kockáztatni, hogy a kígyók fejének még csak nem is ez a valódi neve, ám érthető elővigyázatossága sohasem rendítette meg az elköteleződésemet vagy a csoportosulásunkba vetett hitemet. - Odahaza jó néhány támaszpontunk akad, hol többek között a magamfajta árván maradtakat képezik. Szilárd alapokon nyugszunk – mellékelem a csekély információt, még azelőtt, hogy tovább görgetnénk a csatlakozását övező feltételek, elképzelések témakörét. Érdeklődéssel méricskélem félmosolyra kunkorodott vonásait, amíg megfogalmazza puhatolózásának legújabb tárgyát.
- Ez csak természetes. Mit sem érne bárminemű törekvésünk a kiszolgáltatottak megsegítésére, ha még egymást sem tartanánk semmire – mosolyodok el szelíden. - Nem holmi bűnbanda vagyunk, akik szívesen áldozzák azt a keveset, ami megmaradt – bólintok határozottan, még mielőtt beszélgetésünk személyesebb vizekre evezne. Mindkettőnk torkának elkél a vörös nedű, amely úgy-ahogy képes elsimítani a régi idők emlékeinek élét. Elnézéssel ingatom meg a fejemet, szabadkozását hallva.
- Ez a valóság, amit legfőképpen az emberek dühe és utálata szőtt, nem te vagy én – vonom meg a vállaimat hetykeséget mímelve, pedig a látszat ellenére mélyebben húzódik az a seb az elevenemen. Nincs alkalom, hogy ne félném a fulladást a víz közelében, mely újra és újra a rám nehezedő testek okozta légszomjra emlékeztet. Ezt viszont nem osztom meg vele; mint ahogyan valódi nevemet, úgy történetem részleteit is irigy sárkányként óvom, Oz'herith fagyos ormai között őriztetve egykori mentorom tenyerében. Ehelyett halovány mosollyal hallgatom az enyémhez meglehetősen hasonuló meglátásait. - Az idő csupán az ostobákat vagy azokat, kiknek szűken mérték az istenek a perceiket, képtelen megtanítani belátással viseltetni a világ dolgai iránt. De nekünk bőséggel megadatott… - biccentek egyetértésem jeléül, csakhogy idő közben egy kósza hang magára vonja a figyelmemet odakintről.
Meglehet, riadalmam nem több mint felesleges aggodalmaskodás, viszont ki tudja, mennyire voltak kitartóak üldözőim, minek után rendezték a soraikat. A gyertya váratlan elfújása alaposan megzavarja az érzékeimet, a hirtelen „vakság” elbizonytalanít és felkorbácsolja eddig higgadtan csörgedező véremet, azonban nem hagyok sok időt a komolyabb pániknak, főként, mert apránként hozzászokok a sötétséghez. Vetek egy gyors pillantást Velerisre, aztán megkockáztatva a karcsú ablakot takaró függöny sarkának megemelését, kisandítok Ylore rendezett utcájára. S azzal a lendülettel vissza is húzódok.
- Ketten vannak… Elkenődött száj meg a csuklyás harmadik… Kétajtósszekrényt nem látom, szerintem kidőlhetett – sutyorgom neki, noha attól tartok minden igyekvésem a csöndesen mért szavakra dugába dől, ugyanis a léptek odakint felszaporodnak, a következő pillanatban pedig akkora vehemenciával csapódik ki a menedék ajtaja, hogy bizton veszem, a tompítóként szolgáló orrom centiket húzódott vissza a koponyámba. - Ó hogy a fészkes fene vinne el!!! - kiáltok fel kínomban, bár hamar moccanok, hogy kiforduljak a csapdából. Sebtében nyúlok a poharamért, közben figyelve, leendő társamnak sikerült-e valamelyiküket legalább tarkón vágnia.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Márc. 20, 2022 4:02 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Cinóber szemei megfakulnak, ahogy korai fagy érintése alatt a levelek. Eltűnődését látva csak sejtéseim lehetnek afelől, miféle gondolatok is suhanhatnak át furfangos elméjén. Olyan akár a természet, viaskodások és áldozathozatalok árán adja titkának egy- egy misztériumfoszlányát. Mégsem sürgetem, s nem is ejtek szót bizalmának megnyerésért -  noha kíváncsiságom roppantul fúrja oldalam- saját magának kell belátással lennie afelől, mit óhajt velem megosztani. Abban a perc töredékben, alakjába csimpaszkodó virágját bontogató akác fürt tekintetem, mely ajkáról lecseppenő szavak hallgatva sincs másképp. Finom ráncok gyűlnek, majd simulnak ki homlokomon s szemeim sarkában, s azon kapom magam, hogy szám belsejét harapva morfondírozok. – Ki áll mind e mögött? – biccentem kissé oldalra fejem, s pillanatnyi időre találkoznak szemöldökeim. Megeshet, hogy a hátralévő éjszaka is kevés lenne, az egymásba futó szálak rendezésére az újabb és újabb kérdések megválaszolására. Ám a részletek a rejtelem – mely úgy öleli körbe a tekergő kígyót, miként jégtakaró a halászbárkát – iránti tudásvágyam, nem, hogy apadna, inkább kétszeresére duzzad, ahogy a Hold egyre magasabban jár az égen. Meglepettség ecsetével nem húz arcomra vonalat az érzelmes festő, hisz csak az ostobának nem lenne egyértelmű az elvárt hűség és a következmény, amennyiben megtörne az. – Efelől nincs kétségem – kunkorodik szám szélébe egy félmosoly, hisz rejtőzzék bármilyen jószándék is egy cél mögött, az odavezető út olykor megköveteli a kegyetlenséget. – Nem akarom, hogy azt gondolod, hogy tiszteletlen, netalán nyerészkedő lennék …- halkan vánszorognak a szavak ajkamra, megfontoltságtól vezérelve, hisz oly nehéz megtalálni a megfelelőt. – de az elköteleződésért hasonló lojalitásra lelhet, ki a jelképet szolgálja? – mert se nő se férfi, se vivern se ember a legkevésbé sem akar feláldozható lenni, legalább a tudatot szeretné magának, hogy bajban számíthat támogatásra. Csöndes szavak alatt melyek a múltat hivatottak felidézni, a padló fürkészése mellett, zöldjeimet olykor arcának rezdüléseire vagy éppen kezének apró mozdulatainak szentelem. Még így is szelíd mosolyt hív elő szórakozott játéka, az ujjára húzott karika szikrázása a sápadt gyertyafényben. Részvéte elmélyíti a ráncokat a zugokban s hálává simul tükreimben a mardosó emlék. S való igaz, mennyi gyermeket, hisz saját sebezhetőségem, kényszerített poharam kiürítésére az imént, pedig már évtizedek vonultak el a fejem felett, mégis a világ kegyetlensége bujdosóvá tesz, miért kellene, hogy ez legyen a világrendje? – Ne haragudj… – az utolsó csepp rubin vörös csepp hullik poharába, fodrokat vetve benne, miután felismerve szándékát, töltöm újra poharát. Elharapom gondolatom fonalát, látva mellkasának emelkedését, elárulva akad még szó mely, gyöngyként peregne tova. – Bíztam benne, hogy a te történeted nem hasonló az enyémhez – s noha szívesen faggatnám Thalyron fáiról s levegőjéről valóban más e, mint az itteni, de nem kívánok sót hinteni a sebekbe. Nem tudhatom, hogy akad e olyan pillanat az életmben, mikor az elfojtott gyász felébreszti haragom, mikor a gyűlölet lángja emészteni fogja lelkemet. Ám most megadó sóhajjal vallom: - Ha volt is idő mikor kerestem válaszokat, azokat megkoptatta az idő, fantomokat kergetnék, hisz magam sem vagyok biztos abban kik is a felelősek – üres zajként követi szavaim, az üveg talpának koppanása az asztalon vagy lehetne szívdobbanás is egy új élet kapujában. Még nem tudni. – Talán már csontjaikat rágják a kukacok, így személyes bosszú nem hajthat, ha ártatlanok fizetnének vérükkel, magam sem lennék különb tőlük. Viszont, amennyiben tudásom csak egy csepp is lehet, mely előre hajtja a malmot, úgy felajánlom – hullámzó fürtjeim alól emelem rá tekintetem, a hosszú nyakú palackról, melyet még mindig ide- oda forgatok ujjaim között. S ha akadna is még gondolatom, melyet megosztanék vele, csendre int, noha jómagam még semmit sem hallok. A lehetőség a leleplezésére éppen elég hozzá, hogy hatalmasat ugorjon a szívem, s zubogva induljon vérem medrében. Pillanatokig csak figyelem miként oson s hallgatja a szél zúgását a keskeny sikátort szegélyező házfalak között. Magamhoz veszem a táskát s nyakamba akasztva fújom el a gyertyát. A hirtelen jött sötétségben szükségem van néhány pillanatra, míg a pillanatokkal ezelőtti tisztán kivehető bútorok s Rilrion kontúrjai ki rajzolódnak előttem. Tétlenséget nem szívlelve ragadom magamhoz az üveget, melyben a torok s gyomor mérgét rejtette valaki, s nesztelen léptekkel az ajtó másik oldalán simítom hátam a falnak. Gyors pillantást vetek a bárd árnyakkal csíkozott arcára, majd magam is fülelni kezdek. S hogy megérzése vagy már az évek alatt kiélesedett érzékei tettek jó szolgálatot, nem mondhatom meg, de valóban léptek tompa puffanását és morajló beszédfoszlányt hoz magával a lepkeszárnyú éj. Bár innen még éppúgy lehetnek régi barátai, mint ismeretlen tivornyázók.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 9:42 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Akár a méreg – bólintok egyetértéssel érzékletes hasonlata okán, kérdésére azonban eltűnődéssel oldalra biccentem a fejemet a vállam irányába. Habár komoly rokonszenvet érzek iránta, s elkél az utánpótlás a soraink között, meg szükséges válogatni, mit osztunk meg előre a friss vérrel. - Szabotálunk, informálódunk, kellemetlen egyéneket likvidálunk, erősítjük a sorainkat annak érdekében, hogy ha eljött az idő, egységesen léphessünk fel a birodalom zsarnokai ellen – magyarázom csöndesen, nem bízva abban, a falnak nincsen füle. - Többségével azt teszed, mihez tehetséged vagy hozzáértésed van, nem erőszak semmi. Ám az elköteleződést elvárjuk, s ha netán árulást szimatolnánk… Magad is tudod, igazságérző nép vagyunk – vonom meg a vállaimat léhán, akárha kedélyes eszmecserét folytatnánk a kenyérsütés fortélyairól. Könnyed érzeteim viszont hamarost elillannak az őt ért veszteségek elbeszélése végett... Minden egyes szavával, mondatával mélyül az együttérzésem s a harag, amit az értelmetlen vérontás felett érzek. Már bánom, hogy letettem a poharamat, de helyette sebtében találok mást, amit feszengésem oldójaként bíbelhetek; a jobbom mutatóujján simuló gyűrűmet kezdem ide-oda forgatni.
- Ne kérj elnézést. Én köszönöm az őszinteségedet. Osztozom a fájdalmadban – bólintok felé megértéssel és együttérzéssel, mielőtt mélyet sóhajtva összeszedném a gondolataimat. - Ha nem is a sólymok voltak, hát magad is láthatod nap nap után a közemberek gyűlöletét, melyet tovább mételyez a kékek mérge. Csupán gondold el, mennyi gyermeket kímélhetnénk meg mindettől az iszonyattól, amennyiben végre eloszlatnák tévképzeteiket velünk kapcsolatban – ingatom meg a fejemet kiábrándultsággal, igaz, a mozdulatban rögvest megakadok, amiként saját történetem köré simul érdeklődésének fonala. Beharapom egy momentumra a számat, ugyanis soha nem szoktam bővebben ecsetelni a velem történteket, mégis… Mégis úgy érzem, az volna helyénvaló, ha nem hagynám magára vallomásában. Újabb mély szusszanás szakad fel a mellkasomról, s ha maradt még a borból, felkapom a poharamat, hogy újratölthessem.
- Nehéz megmondani ennyi évtized távlatából – horkantok fel szórakozottan. - A veszteség sodort az utamra elsősorban. Nodriakban születtem, kisebb város volt Thalyronban. Lemészároltak mindenkit a környező erdőkben élő elfek a birodalom biztatására – mesélem ismét elhalkulva, és mielőtt folytatnám, megöntözöm a torkomat egy öblös korttyal. - Egyedül éltem túl. Elbújtam, hisz magam is gyermek voltam még. A kígyók találtak rám, s vittek magukkal, hogy befogadjanak, kiképezzenek, így kerültem hát ide. De nem hajt már a bosszú, otromba érzet azokkal szemben, akik nem tehetnek semmiről és maguk sem gyűlölnek bennünket. Az igazságtétel inkább ösztökél – pillantok fel a poharamról Velerisre, kíváncsian a maga nézőpontját illetően. - Te miként vélekedsz? - adok hangot az eddig kimondatlan kérdésnek, s noha bizton veszem, az esetleges válaszára még bőven van időnk, viszont azt követően kénytelen vagyok csendre inteni, és óvatosan az ajtó felé araszolva hallgatózni, ugyanis meglehet, pusztán a bor teszi, de mintha hallottam volna odakintről holmi piszmogást.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Utcák és sikátorok Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Ylore-
Ugrás: