Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Utcák és sikátorok - Page 2 KaDiPE5
Utcák és sikátorok - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 23%
Ezaras Azildor
33 Hozzászólások - 14%
Arnav
31 Hozzászólások - 13%
Krónikás
26 Hozzászólások - 11%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
11 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:57 pm
• Moments

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor, Shani Masrani, Thora Haleye

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Utcák és sikátorok

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 12:19 am


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Nektáros ajaki bokrétát köt, hízeleg, bókol örökké. Ujjai köré csavar akár egy hajtincset, s bízom benne, igaza van, s ha nem is ma lesz az a nap, felszántjuk a termőföldet. Szememben apró fény csillan, gyertyaláng játéka, s csak percekkel később hal ki onnan, amint halkan sikló csónakunk komorabb vizekre úszik. Figyelmem egy percre sem lankad, noha apró ráncok gyűlnek orrom nyergében kasztom legkevésbé sem dicsérő szavai hallatán, mégsem akasztom meg szárnyaló gondolatait. Lépteim alatt megreccsennek a száraz fadeszkák, gondolataim hangja is lehetne akár, miként alágördülnek ajkamra. – Akár a méreg – suttogom, amolyan felismerésként. Láthatatlan, alattomos és roppant halálos. – Egyik sem hordozza magában az élet princípiumát – engedem el a megkopott lécek látványát, végig hordozva tekintetem rajta, vörösen izzó tükrein megállapodva. – És ti mit tesztek ellene? S mit tehetnék én?– szegezem neki a kérdést, hisz míg a vadász odakint jár s hírét viszi a szél, addig a kígyó csak meglapul a kövek alatt.  Kényszeredett mosoly ül ki arcomra, s poharam után kell nyúlnom, hogy benedvesítsem torkom. Rég volt már, s talán azóta senkinek se beszéltem róla. Nem kellett, hisz kezembe kaptam egy másik múltat, s hogy kik voltak a tettesek? Elszenesedett rönkök alatt nyugszik az igazság. – Talán. Sok-sok éve, még gyermek voltam, mikor veszteség ért – most rajtam a sor, hogy oly utált tétlenséget elkergetve írjak le köröket a kezemben lévő pohárral. Oldalán az édes nedű szétfreccsent vércseppenként gurul végig. – Szüleim sok éven keresztül küzdöttek a háború következményeivel, míg az istenek nem döntöttek úgy, hogy élet sarjadjon szerelmükből – sápadt szavak hagyják el résnyire nyíló ajkaim. Nem tudom, miért érzem, hogy minden részletét meg kell osztanom vele, talán csak megkímélni akarom az újabb kérdésektől, talán mert megkönnyebbülést remélek tőle. - Egy darabig átlagos család voltunk, míg atyám nem döntött úgy, hogy újra kalandozásra adja a fejét, talán ez vagy, talán mert túlságosan kerülni akarták az embereket… Azon az éjszakán mikor megtért bajtársaival az otthonunkba betörtek a házunkba – elszoruló torkomnak szüksége van néhány pillanatra, hogy a korty, mely miatt számhoz emelem, a poharat leguruljon rajta. – Nem sok mindenre emlékszem, csak a felfordulásra, acél csendülésére, a szagokra – bőr gyűrődik homlokomon, ahogy visszaemlékezni próbálok arra az estére, de hasztalanul. Nem villannak be újabb képek. – Az egyik barátjuk mentett ki onnan, így maradtam életben, s kerültem Alorába – húzom le a pohár alján csúfoskodó italomat. – Épp úgy lehettek a sólymok vagy bárki, aki nem nézte jó szemmel ténykedésük vagy csak haragos – mély sóhajjal rázom le magamról a komorságot, s pillantok újra rá. – Ám elnézésed kérem, minden bizonnyal a bor, túl sokat érlelődött a szekrényben – lendítem meg kissé poharam, végül helyezem az asztalra. – S a te történeted mi? Veszteség? Örökség? Kalandvágy? – fordítom a plafon felé két tenyerem, majd eresztem le őket derekam magaságába lazán összefonva ujjaim.


Ahronit Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Márc. 02, 2022 5:11 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Ugyan, az már akkor gyümölcsöző volt, miként megpillantottalak téged – bazsalygok kérlelhetetlen csintalansággal, még mielőtt beszélgetésünk fonala komolyabb vidékekre tévedne. Noha igazát eszemben sem volna megkérdőjelezni, ha az erdei boszorka valóban a jövőt látja, az még nem garancia semmire, nem kőbe vésett billogja annak, hogy éppen úgy és afféle sorrendben fogják követni egymást az események, mint azt ő „megálmodta”. Legalábbis szeretnék bízni abban, nem ilyen rémesen átlátszó az életünk.
- Hmm… Bár nem szívesen hasonlítom magunkat elkényelmesedett varázslókhoz, de tény és való, ostobaság volna a homlokunkon hordozni minden titkunkat – mosolygok az orrom alatt, majd kortyolok egyet a borból, megpihentetve bő lére eresztett beszámolómat követően megfáradt torkomat, s persze hallgatva selymesen csorduló szavait. Játékosan bólogatok az összefoglaló nyomán, kíváncsian mustrálva a poharamban lötykölődő italomat.
- Valami olyasmi. Mindenkinek megvan a maga szerepe, de mint azt éles meglátással kiemelted, akár a füst… Csöndben, éppen csak hintésnyi feltűnéssel, ha a szükség úgy hozza. Ha az üzenetünket továbbítani szükséges a mondanivalónkra egyébként süket füleknek – magyarázom, ajkaimat sejtelmesen görbítve, miközben lelkem tükrei érdeklődéssel követik le mozgását a szobában. Gondolatait kísérő lépteinek megakadása többet mond minden szónál.
- Békésen… De melyik a veszélyesebb; ártalmatlannak tetsző szavakba csomagolni és kínálni a gyűlöletet, apránként, mélyen elhinteni azt, vagy látványos, megrendítő tettekkel hirdetni? Az utóbbi, ha nincs előzetesen megalapozva, maguk ellen szól – osztom meg vele a véleményemet eltűnődötten, ragyogó zöldjeiről visszasüppesztve a magam vöröseit a hasonszín italomra. - Ám köztük is jócskán akadnak, akik a függöny mögött cselekszenek. Halkan, csendesen irtanak ki falvakat, ragadnak el ártatlanokat. Vagy fizetnek meg másokat – vonom meg a vállaimat, majd lehúzva a maradék boromat, visszahelyezem a komódra az üres poharamat. - Az imént megakadtál. És ha a jósnő igazat lát, bizonyára nem véletlen sodort a vörösekhez a sorsod. Netán magad is tapasztaltad kevésbé békés nézeteiket? - billentem oldalra a fejemet, vonásaimat elkomolyodással lazítva.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Márc. 01, 2022 11:18 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Biccentéssel adózok mind ígéretének rögtönzött rímje, mind pedig válaszai felől. Gyanakvás parazsa sem izzik fel bennem, hogy netalán hazug szavakkal csitítaná későbbiekben kíváncsiságom. Indokaimat tekintve, lelkiismeretem épp oly tiszta, mint a selymes nyári szél csalfa mosolyán, játszó pőre napfény. Gyanútlan szívnám immár magamba minden szavát, talán naivan hiszem, hogy a megvetés, mely második gúnyaként simul vérünkre, nem sarkalná efféle tettre. Érdeklődve húzom felszemöldököm, mi lehet számára oly lelombozó a tényben, hogy egy boszorkány jóslata vezetett el hozzá. Kész öröm, hogy nyelvét nem kötik csomók, s elméje úgy sziporkázik, mint az izzó fém, s újabb mosolyt csal arcomra.
- Osztoznom szükséges rémületben, még akkor is, ha ennek köszönhetően sem lesz gyümölcsöző  találkozásunk – biccentem oldalvást fejem, hogy jobban láthassam orcájának vonalát, kedves mosolyt küldve felé. Hisz bármily titokra is derült itt most fény, nem biztos, hogy sorsunk ebben az órában fog virágot bontani. – Talán mindhárom – pajkosan vonom meg vállam, elmerengve parázsló rubinjaiban. – Alora falai közt, sok tudásra tehet szert tenni…ha kellő időt töltesz ott, de kellően titkolják is azokat – fanyar mosolyom oka a kellemetlen emlék, a száműzetésem oka, a bűn, mely már a következő pillanatban jóérzéssel tölt el, melyet egy hozzám hasonlóval tölthetek. – S egyre inkább az az érzésem ti sem cselekedtek másként – zárom gondolatmenetem, mielőtt érdeklődéssel kapaszkodnék meg szavai tengerén, mint hajótörött az elé sodródó hajólécben, a partot érés reményében. Eltünődve mérlegelem mondandójának, minden részletét, kirajzolódva előttem valami egészen új. – Akkor, ha jól értem, afféle szabadságharcosok vagytok - lököm el magam az asztaltól s lassú léptekkel indulok meg a szoba végébe, ameddig lehetőségeim engedik. – Amolyan kémhálózat, akik beszivárognak akár a füst, netalán elterelnek, ha úgy hozza szükség? – fordulok immár vissza, magam mellé leeresztett kezemben öblös szájánál forgatva a poharat. Menetelésemet kijelentése akasztja meg, melyre újfent vörösben úszó lélektükreinek ajándékozom sajátom. – Kevésbé működnek a függöny mögött, noha tudomásom szerint, semmivel sem viseltetnek nagyobb ellenszenvvel, mint a köznép. Néhány kirívó esetet tekintve békésen hirdetik nézeteiket – nem mintha egyetértenék ezen felbujtásukkal, hisz hacsak történelmünket nézzük, sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint a kérészéletűeké. S ha ez által kellene dönteni a létezésről, hát a legkevesebb joguk nekik lenne itt az élethez. Mégis úgy beszél róluk, mint a legfőbb gonoszról, mint, aki sokkal többet lát a felszínen burjánzó gaznál. – Miért érzem azt, hogy ez nem fedi a teljes igazságot? – leheletnyi árkok mélyülnek szemöldökeim közt, miként teljes valómmal fordulok felé.



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 20, 2022 5:50 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Vagy vérmes, mint egy sárkány – húzom ajkaimat csintalan mosolyra, elégedetten figyelve a képzeletünk világán fogant cifra, bő lére eresztett sírfeliratot. Határozottan emlékezetes darabot alkotna a szürke kavicsok között, de azért ilyen korán még nem temetném magamat. Oka volt annak, hogy éltem hajnalán nem vesztem együtt a családommal és a településemmel, s még oly csekély, amit törlesztettem a számukra.
- Egy ilyen bájos teremtés kérését képtelen volnék elutasítani! Búcsúzóul mindenképpen papírra vetem soraimat, szerencsére a memóriám is páratlan – kacsintok rá jó kedéllyel, átengedve számára a gyolcsot, melyet ő igazít végső helyére a karomon. Csintalan pillantását magamon érezve egy momentumra meggondolom az ingem visszavételét, ám sajnálatomra nem viselem jól a hideget, márpedig az ósdi ajtón kintről beszűrődő téli fagy cseppet sem egyengeti a komfortérzetemet. Leheletnyi didergéssel nyújtóztatom ki a végtagjaimat, a komód támasztékában lelve egyelőre nyugalomra s hallgatva szavait.
- Így illik – bólintok elegánsan, persze, hogy valós és igaz válaszokat fog-e kapni tőlem, már nem garantálhatom. A tapasztalat s az élet sötétlő oldala mindannyiunkat arra tanított, hogy még a saját fajtánkba se helyezzünk rögvest bizalmat. Csakhogy, amiként az erdei boszorkáról kezd mesélni, elővigyázatosságom meginog, leginkább, mert az utóbbi időkben nem ő az első, aki az állítólagos banyát emlegeti a számomra.
- Azért ez egy kissé lelombozó – állapítom meg némi töprengést követően, elkenődött szájjal. - Mások fizetnek azért, hogy élőben láthassanak – vigyorodok el kisvártatva, mielőtt egy köhintést követően rendezném vonásaimat hozzávetőleges komolyságba. - Nos, tény és való, a rajz helyénvaló, s még ha láthatta is korábban, a kettőnk kapcsolatáról keveset tudhatott. Ez nem is lelombozó, hanem rémisztő – jegyzem meg borzongással, melyet egy öblös korttyal igyekszem száműzni a lényemről. A félig-meddig mímelt ijedelem éppen elég időt ad ahhoz, hogy alaposan megérlelgethessem magamban a kérdéseire adandó feleleteimet, igaz, egy egészen pirinyónyit meglep, hogy komolyabb háttértudás nélkül ugrott fejest az ismeretlenbe.
- Tehát semmit nem tudsz róluk, mégis felkeresed őket? Vagy balga vagy rendkívül bátor és elszánt vagy, s én ez utóbbira tenném a voksomat – mosolyodok el sokat sejtetően, viszonozva csábító zöldjeinek hívását a magam vöröseivel. Elégedetten morran a lelkem a hosszú ideje megtagadott felszabadultságot tapasztalva. - Hogy miért lehet számodra fontos, nem mondhatom meg helyetted, de talán segíthetek meglelni a válaszaidat – billentem oldalra a fejemet, és leképezve karjainak tartását, úgy billegtetem jobb-balra az ujjaim között egyensúlyozott borospoharat. - Olyanok teszik ki a kígyókat, mint te vagy én. Többségével. Olyanok, akiktől mindent elvett a birodalom, akiknek halomra ölték a rokonait, akik egyszerűen megvetik az embereket vagy azok, akik bár nem hordozzák magukban a sárkányok örökségét, tenni akarnak az elnyomásuk ellen. Ugyanis már nem csak mi vagyunk célpontok – pillantásomat eltűnődötten süppesztem le a mélyvörös italra, figyelve amannak lágy hullámzását. - A Kék Sólymokról bizonyára már te is hallottál. Ők minden, ami ellen mi vagyunk – gördítem tova lélektükreimet a szépséges Velerisre.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 20, 2022 4:41 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Az idő telik, s hogy nem érzékelem, annak kellemes társaságom az oka. Egyedül a folyékony viasz túlcsordult könnye hengertestén juttatja eszembe. A kapuban állva mégsem zavar a tény, hogy míg odakint a Hold bejárja útját, idebent izzadva küzdök egy vallomásért és tűrőképességemmel, melyet a kíváncsiság feszeget. Le nem hervadó mosollyal hallgatom dicsőitő szavait, mely nagyszerű mivoltát éltetik, és megfordul fejemben az a kósza gondolat, hogy talán méltó helye akadna saját szerény gyűjteményemben is. – Szerény volt, mint az ibolya és bátor, mint az oroszlán – állok meg egy pillanatra magam elé képzelve az ajtóra „festet” cirkalmat, majd közelebb hajolva teszem hozzá a magamét hasonlatos kézmozdulattal. A kezem kitérője után könnyedséggel folytassam sebének tisztogatását, hogy azután némi meghökkenéssel fogadjam sebtében faragott rímjeit. Ívbe hajolt szemöldököm lassan ereszkedik vissza, magával hozva ajkam kiszélesedését. – Csodálatos, tehetséged valóban megkérdőjelezhetetlen. Köszönöm. Remélem, búcsúzóul papírra is veted, hogy megőrizhessem magamnak, s az utókornak – eresztem vissza pillantásom vöröslő sebére, még mielőtt édes aszúként kínálja nyelve hegyéről oly ritkán hallott szavakat. Ahogy a száraz föld a vért úgy szívom be minden cseppjét, hogy hozzáadhassam sajátom. Felocsúdva a pillanatból, veszem ki kezéből a rég elfeledett gyolcsot, s utolsó simításként fedem be vele karját, hagyva aztán, hogy magára vegye megtépázott ingét. Végig mustrálva újfent prémes mellkasát, nyújtom át neki a bort, hogy utána a sajátom kellemes ízében leljek vigaszra. Eltűnődve hallgatom szavait, figyelem hanyag eleganciával mért mozdulatait. – Nem hiszem, hogy szükséges immár a titkolózni – emelem rá tekintetem, kékjeit s vonásait. – Ellenben te is válaszolsz az én kérdésemre – billentem kissé oldalra a fejem, félmosolyra húzva ajkam. - Boszorkányként emlegetik, a Holtak erdeje az otthona. Hónapokkal ezelőtt jártam arra, s a kíváncsiság hajtott hozzá. Merthogy azt beszélték, a szellemek megsúgják neki a jövőt- megtámaszkodva kezemen kinyújtóztatva lábaim fonom keresztbe őket. – Rólad és egy vérrel festett kígyóról rebegtek neki, tőle a rajz is – sarum könnyed anyagának hullámait figyelve – melyet lábujjaim keltenek - ejtem a szavakat. – Ha eddig ámításnak is hittem, az efféle hókuszpókuszt, hát kezdem hinni, hogy igaz lehet – emelem újfent rá zöldjeim, gyermeki játékomból. A jövő ismerete nem mindig vezet a megfelelő út kiválasztásában, megváltoztathatja cselekedeteinket, ha nem bánunk azzal kellő körül tekintéssel. – Te igaz vagy, s úgy tűnik a vörös kígyó sem, holmi képzelet, de mi és kik állnak mögötte? Miért lehet ez számomra fontos?


Ahronit Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 14, 2022 10:05 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Kényeskedve engedek az ujjai noszogatásának, és fordítom el az arcomat a tüsténkedésétől. Leheletnyi mosolyt bujtatok meg mindeközben a szájzugaimban a feltételezés okán; olyan könnyedén csúsznék alá a székről holmi sérülés láttán. Persze, ha az előadás úgy kívánja, gond nélkül avanzsálok sápatag kisasszonyba a nagyérdemű előtt, ám a gesztenyeszín fürtökkel megáldott hölgyemény lelkesedését nem éppen így óhajtanám megnyerni.
- Ők gyűjtögetnek engem korlátolt nézeteik végett – vonom meg óvatosan a vállaimat, s mihelyt végzett a sebem kitisztításával, újfent lepillantok rá, méricskélve a vágás mélységét, nagyságát és formáját. Kész botrány, hogy újabb heggel fog gyarapodni makulátlan bőröm, melynek épségére és egészségére temérdek ulront és időt szokásom fordítani. - Nekem éppen elég, ha az szerepel majd rajta; itt nyugszik Tulveron legnagyobb költője. Aki a legsármosabb volt egyben, hiánya nagy gyötrelem e világnak – révedek az ajtó irányába magam elé vizionálva a sírboltot, mialatt kinyújtom az ép karomat és oldalvást mozdítva festem fel a képzelet vásznára a cirkalmas betűket. Csöndesen elkuncogom magamat, minek előtt leengedném a kezemet.
- Tekintetében a búzavirág megpihen
A legszebb tünemény, úgy hiszem.
Végre valahára nevét is megvallta,
S ó, szívem mintha hevesebben kalapálna…

Röptében faragott rímeimet suta meghajlás követi, majd egy szélesre terpeszkedő mosoly az ábrázatomon, látva barátságos fényben tündöklő vonásait. Már-már vétek, hogy szeretett anyanyelvemen fogant mondanivalóm kizökkenti a békéjéből, és szikrázó tekintetét döbbenet árnyalja, noha legnagyobb megnyugvásomra ez nem tart tovább, mint a kérész röpke léte. Megszelídült pillantásokkal viszonozom lélektükreinek határozottságát, hallgatva íves ajkairól alácsordulni a feleletet, mely bárminemű hangszernél vagy dallamnál is édesebben simogatja a füleimet. S kivételesen csönddel adózok a kellemes pillanatnak, amelyben aláhullik lényünkről az eddig felhalmozott gyanakvás és kétkedés. Helyette a kikészített gyolccsal körbetekerem a fránya sebet, majd trehány munkám végeztével visszaegyengetem magamra a szebb napokat is látott ingemet, immáron a székből felállva és közelebb lépdelve hozzá. A felém nyújtott italt egy biccentéssel fogadom el, s amiként ő, úgy magam sem késlekedek megnedvesíteni kiszáradt torkomat.
- Talán mindegyik egyszerre, vagy valójában egyik sem. Olykor magam sem tudom – vonom meg a vállaimat újfent, a magam részéről ismét a komódot választva támasztékul a derekamnak. - Noha a szektavezér kissé túlzás lenne, és szélhámosnak sem nevezném magamat. Az olyan csúfosan hangzik – szusszanok fel mímelt sopánkodással, lepillantva az italom vöröslő felszínére, mielőtt pajkos mosolyra húzva az ajkaimat, visszaegyengetném tekintetemet a bájos hölgyeményre. Velerisre. - Ugyanakkor úgy vélem, neked sem a rímfaragóra, sem a bolondra nincsen szükséged. Remélem megérted kérdezősködésem okát, ám tudnom szükséges, honnét a rajz s ki irányított hozzám? - billentem oldalra leheletnyire a fejemet, érdeklődéssel függesztve kékjein a sajátjaimat.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Feb. 04, 2022 9:19 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Egy pillanatra fanyarrá válik mosolyom, mint a bor, melyet sokáig hagytak állni. Az ostromló kudarca, akinek újra nem sikerült ledönteni a falakat. Hangtalan sóhajjal, hagyom a stratégiát, s vállalom fel a nyílt harcot, egy csábítóbb nem titkot felfedve előtte.
Fintorodó ajkát látva, sóhaját hallva, arcát érintve ujjaimmal fordítom, egyenesbe még mielőtt lecsúszni találna a székről.  – Ne nézd, mert még a végén a földről is össze kell, hogy szedjelek – hirtelenkedve rázom meg fejem színpadiasságán. Oly könnyen játszik a szavakkal, a mozdulataival, arcának izmaival, hogy nem tudja nem csodálkozva magába szívni az ember. – Így jár az, aki virágok helyett ellenségeket gyűjtöget – pillantok rá félre, mielőtt bejezem sebe tisztogatását, hogy utána biztosítsam afelől, hogy még egy darabig űzhet csalfa játékot a halállal. – Kész szerencse, hogy utolsó rímed, nem a sírfeliratod, noha valóban kéz a kézben jársz a veszéllyel, ideje lesz elgondolkoznod rajta – a rongy száraz részével törölgetem meg a szesztől megnedvesedett ujjaim, bár ez a szagát nem űzi messzire. Rakoncátlan mosolyát épp úgy viszonzom, mint eddig tettem, s egy pillanatra el is tűnődöm vajon van e bármi, ami az ő orcájáról letörölheti azt? – Bár lassan kezdem magam megbántottnak érezni, hogy még egyet sem hallottam tőled – görbül meg szám széle, színlelt megbántottságom okán, elhajítva a helység egyik sarkába a bűzölgő rongyot.  Hamar elszáll bánatom, s csillan fel szemem, a félig bevallás hallatán. Azt hiszem, méltón lehet döntetlennek nevezni a kimenetelt. – Úgy vélem, Velerisnek is épp úgy kedvére lenne a társaságod, mint nekem – őszinte, barátságos mosolyra húzódik ajkam vonala. Könnyedén lépek az asztalhoz, gondosan újra meghajtva a papírost, még mielőtt a mellkasomba szorulna a levegő, az oly rég hallott nyelv hallattán. Elrejteni sem tudnám az arcomon átsuhanó döbbenetet, a majd megkönnyebbülés, öröm, hála egyvelegét, amint visszapillantva vállam felett tekintetem tenger simogató kékjébe fúrom. - Lok, zeim enook gram, nol sein viidost do intoxication (Magasan, minden felhőn át, a mámor lassú mérgétől) – felocsúdva nyílnak szét ajkaim, hogy oly hosszú idő óta, újra vérem szavai peregjenek le nyelvemről. Jó kedvem eddig is garantált volt Rilrion jóvoltából, most azonban, mint az őszi falevél, melyet felkap a szél, olyan könnyednek érzem magam. Olyan ez a pillanat, mint a drágakő. Felhőtlen pillanat, mely mámorító izgalommal tölt el. A magam részéről a csendet, pillanatokig csak halk neszezésemmel kergetem el, ahogy elrejtem a rajzolatot oda, ahonnan előkerült. Elrendezve azt, nyúlok a boros üvegért, hogy újra töltsem poharunkat. A két kehely öble habzó- vörös fodrokat vetett, s szempillantás alatt harmadrészig teltek borral. Karimáját közre fogva nyújtom felé az övét, míg sajátomat száránál fogva emelem ajkamhoz, hogy máris kortyoljak belőle, benedvesítve kiszáradt torkom. – Ki is lennél te akkor valójában… rímfaragó, szektavezér, szélhámos, bajkeverő vagy csak egy bolond, netalán mind egyszerre? – Fúrom tekintetem az övébe, bimbózó mosollyal szám szegletében, miközben, átfonom szabad kezem a mellem alatt megtámaszkodva rajta a másikkal, neki dőlve az asztalnak.




Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 03, 2022 10:04 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Parádés főhajtással fogadom csintalan szavait, melyek a szerencsémet voltak hivatottak méltatni engedelme tükrében. Elővigyázatosan elhallgatom a tényt, miszerint igen sokszor s igen váratlan, veszedelmes momentumokban érzem magamon az isteneink kezét, ugyanis újabb kérdéseket szülne, melyekre egyelőre vagy egyáltalán nem válaszolhatok, bármilyen édesen is húzza rézsútos mosolyra csókra hívogató ajkait. Pedig hasonszőrű pimaszkodása végett egyre vékonyabb húron pendül a kitartásom, elvégre miféle szerencsétlen flótás lehetne képes rezzenéstelen tűrni egy ilyen földi tünemény végzetes kacérkodását? Kevés, és attól tartok én sem fogom sokáig gyarapítani a mázlisták táborát. Megadó sóhajjal engedem le a vállaimat, billentem oldalra a fejemet, miközben sokat sejtető mosollyal az övébe fúrom pajkos kékjeimet. Szemöldökeim leheletnyi emelkedésével zárom a mozdulatot, melyet ezúttal sem követnek beismerő szavak.
S talán jobb is, ki tudja, miket regélnék a rettenettel farkas-szemezve, mely egy rendkívül bűzös ital és egy rongy képében tetszeleg. Persze nem kerüli el a figyelmemet a kisasszony hűvös pillantása, de valamiként jobban leköt a küszködés, hogy ne robbanjak ki a székemből tüstént és meghazudtolva a valóság szabályait, ne másszak a plafonra menedék gyanánt. Apró, reszketeg sóhajt engedek legördülni a mellkasomról, amint gyanakodással telten és fintoraimat mit sem leplezve méricskélem gondos kezének mozzanatait.
- Aucs…! Az érintése sem finomabb, mint a szaga – húzom el a számat, kényesen pillogva a letörölgetett vágásra, melynél rosszabbat is láttam már magamon. - Hála az isteneknek, micsoda vétek lenne, ha többé nem taposnám teremtett földjeiket és hinteném világukba mesteri rímeimet – szusszanok fel megkönnyebbedéssel, mielőtt csintalanul elmosolyodnék. Egyrészt mímelt önelégültségem, másrészt rafinált szavai hallatán. - Ahh, értem… Meg mernék esküdni, hogy ez a te ismerősöd is éppoly hasonló hozzád, mint az a bárd Rilrion énhozzám – vonom meg aztán az egyik szemöldökömet, tűnődve, melyik legyen az a pont, mikor költői túlzások helyett egyenesen beszéljünk egymással. Tán itt lenne az alkalom, mégsem tudom hátrahagyni játékos oldalamat, legalábbis nem annyira, hogy szemtől szemben kimondjam az igazságot. - Úgy vélem, mindketten beszélhetünk ismerősünk nevében. Fah mu bo stin (elvégre szabadon szárnyalunk) – pillantok fel rá elsimult vonásokkal, figyelve reakcióját a nyelvre, melyet szívem legnagyobb bánatára rendkívüli ritkasággal mérek. Noha éppen azért, mert nem elterjedt, a szakértetlen fülek szerencsére alig ismernek rá.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 31, 2022 4:46 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Hasonló megilletődöttség ül ki arcomra, a helységet betöltő nevetése hallatán, mely már- már engem is kacagásra sarkall. Mosolyom határozott vonala megtörik, ajkaim elhagyják egymást, vállam megemelkedik, nem igazán jutok szóhoz csak vörösen kígyózó fürtjeimet ráztam meg válaszul szertelensége okán. – Kevés kurafit ismerek, aki megengedhetné magának ezt az arcátlanságot. Szerencsésnek érezheted magad – feleltem, ám szememben nem tőrök, hanem derűs felhőtlen mosoly egy pimasz kislányéhoz hasonlatos, aki valamilyen csínytevésen gondolkozik. – Azt hiszem, az lenne mindkettőnknek a legjobb. Egyre inkább kezd… - egy pillanatra harapok ajkamba, míg nyelvem hegyén megízlelgetem a szavakat - … érdekelni eme idegen – választom inkább a másodikat, mely kevésbé merevítheti tovább álláspontját, melyhez látványosan ragaszkodik… mi szerint nem igazán akarja felfedni előttem a titkát. Nem mondom, csodálatra méltó ez a vonzódás elhatározása okán, túl csábítóvá téve a helyzetet, s részvevőjét, hisz ki más tudná nekem válaszokkal szolgálni?
Lélegzetvételnyi idő nem sok, mégis tapintható a feszültség, - s nem az a fajta, melyet szoknyám ráncai rejtenek-, éppen elég ahhoz bizonyosságot nyerjek. Könnyed mozdulattal nyúlok az üvegért, hogy benedvesítsem az előkotort rongyot, s helyezzem, azt vissza mielőtt válaszolna. Nyakamba öntött jeges vízként hatnak rám a szavak. Leginkább egy, melyért más helyzetben már vörösen égne az arca, ám most csak hűvös pillantást kap. Itt Yloreban? A gondolat is hihetetlennek tűnik. Oldalra lépek, hogy sebének kitisztításához kezdjek. A szaga még mindig olyan, mint egy döglött pocoknak, leküzdve az undort bújtatom két ujjam az anyagba, s óvatos, puha érintésekkel törlöm le karjáról a sérülés köré száradt mélyvörös vért.  – Miért kötném az orrodra? Végtére is nem te vagy az, akit keresek – vonom meg enyhén a vállam, s hasonló, ha nem gyengédebb gondoskodással itatom fel a felhasított bőrből fakadó pettyekben kiserkenő friss vért. – Megmaradsz – szelídséggel mosolyodom el, szemügyre véve a vágást. – Mellesleg talán tudok valakit, aki szívesen csatlakozna hozzájuk… - elgondolkodva emelem magasba a szemöldököm, s húzom félre szám. - … bár attól függ, mit lakozik a név mögött.




Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jan. 28, 2022 6:58 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Enyhe megilletődöttség kanyarodik az arcvonásaimra a visszakérdezése okán, ám hamarost felszakad belőlem egy jóízű nevetés. - „Azt hiszem azt mondta, boldogok a sajtkészítők!” - ismétlem el a szememet törölgetve, szakadatlanul kacarászva, ugyanis rég nem hallottam effajta sziporkát bárminemű hölgy ajkáról lecsordulni, kinek szépsége mögött ráadásként a világ nagyja elbújhatna. - Nos, a te sajtkészítőid, már ha megengedsz nekem efféle arcátlanságot, gyönyörű sajtot farigcsáltak – mosolygok rá jó kedéllyel, még mielőtt bizonytalanabb ingoványra terelődne beszélgetésünk fonala.
Az ösztöneim rokonlelket sejtetnek a csalafinta pillantások és sejtelmes szavak mögött, mégis nehezen egyensúlyozok a bizonyosság és a biztonság mérlegén. Van értelme a kilétemet kendőzni, mialatt jó eséllyel tisztában van lódításom tényével? Minden bizonnyal volna, ha más nem, szórakozásom teljes körű megélése végett, ám az a fránya kíváncsiság… Nyilvánvalóan nem fogja meglebegtetni előttem titkait, előbb perzsel fel kutakodó tekintetével, s édes szavaival, minthogy megkönyörüljön botor szívemen.
- Nos, ha ő vált ki effajta pillantásokat ragyogó kékjeidből, meglehet, még ideterem – vigyorodok el arcátlanul, persze még azelőtt, hogy megkísérelné megmérgezni magát a beazonosíthatatlan löttyel. Felelete nem csitítja el döbbenetemet, noha nem is állítom, hogy nem láttam vagy tettem már ennél nagyobb őrültséget. Bizonyítéka mindez kockázatvállalásának, ami legnagyobb reményeim szerint egyéb tevékenységekre is kiterjed, mint a… Hát, nem a vörös kígyók szimbólumának „képembe nyomása”.
Mozdulataim váratlan dermedését képtelen vagyok elkendőzni, mialatt az asztalon heverő, ismerős rajzolatot vizslatom, de viszonylag hamar felocsúdok a megilletődésemből és hetykén megvonva az egyik szemöldökömet, felsandítok a kedvesre.
- Tudok. Mi dolga egy ilyen finom hölgynek a Vörösekkel, kiknek kötelékéről az hírlik, mindenféle megvetendő keverékeket, sárkányvérűeket dédelget a keblén? - érdeklődöm némi elkomolyodással, s noha igyekszem elcsitítani feléledő szívem hangzatos dobbanásait, készen állok bármelyik pillanatban kereket oldani, ha netán a szép hölgy érdeklődése nem tudományosságból vagy a tagság reményén fogant, hanem a kígyófejek egyesével történő levágásából.

#kihívás2




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 24, 2022 8:52 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
- Úgy látszik, minden élet stílusnak megvannak a hátrányai, ha lehet egyáltalán az esetedben annak nevezni – hisz az édesen áramló szavak, andalítóan dúdolnak akár a rokka, s úgy fonódnak össze, miként a cérnaszál. Gondolatai útvesztőjébe csalva a gyanútlan, melyek, hol éltetik, hol pedig kigúnyoljak a sorsot, mely adatott neki. Pont ez a rakoncátlanság miatt, a magamra erőltettet komolyságot, folyton bemocskolja az a fránya mosoly. – Szóval azt akarod mondani, hogy holdvilág képem van? – vetem rá mímelt rosszallással tekintetem. – Bár anyám, azt hiszem azt mondta, boldogok a sajtkészítők. A formából kifordított sajt hasonlít a teliholdra, ha színében nem is, de alakjában mindenképpen, s így ha percekre is, de kezükben tarthatják azt – tűnödöm el pillanatra az emléken, mellyel csak a felbugyogó zavaromat igyekeztem elrejteni, túlságosan is kedves bókjai miatt. Egy legyintéssel hessegetem el a ostoba szavakat, jelezve hogy ne is foglalkozzon velük. – Nem másképp, s ki tudja, nem e kapaszkodik meg ez a fonál gyors és különös találkozásunk talaján – vetítem előre beszélgetésünk lehetséges kimenetelét. – Csak az indokolt féltékenység sértő, az indokolatlan hízelgő – mosolyodom el, megcsillantva ismét a lehetőségét, a színvallásnak, hisz nincs mitől tartania, ha valóban nem csak a szél suhogása játszadozott velem. Bár kiváltképpen kedvemre van furcsa keringőnk. – Ezt csak akkor tudhatnám, ha  ő maga is itt lenne, s szemügyre tudnám venni – lassú szemhéj eresztéssel mérem végig, első kusza tincstől a… khmm csizmája orráig. Elképedése némi bizonytalanságot kölcsönöznek mozdulataimnak, s kétkedést megállapításomra. – Abban az esetben eggyel több csillámlót kellene dobnod a tűzre, s eggyel több bűnbocsánatot kérned az istenektől, egy szívért, mely miattad tört össze – teszem vállára kezem egy pillanat erejéig, csak addig, míg az üveget az asztalra helyezem. A komód, igazi kacatos, van ebben minden, gyertya, egy tucat szeg, néhány ulron, kalapács, szalag, fél pár cipellő, rúzs és festék, melyre felszökik a szemöldököm és sandán hátra pillantok, s ki tudja, hány olyan dolog, melyről nem is akarom tudni, mire használhatják. Hálás vagyok, hogy nem kell az összes fiókját átkutatnom, hogy egy aránylag tiszta ruhadarabot találjak. Kirázva a portól fordulok vissza. Vállamról leakasztva táskám, az asztalra helyezem, hogy kényelmesen férjek hozzá, a sebesült testrészhez, s hogy előtte kis keresgélés után kiemeljem a lapok közül, azt a papír fecnit melyre Wynva karcolta a sárkányt. – Erről lenne szó. Tudsz róla valamit? – teszem az asztalra s egy könnyed mozdulattal fordítom felé, le nem véve róla tekintetem. Egy apró ránc a szemkörnyékén a megfeszülő izmok a nyakon, de a bamba tekintet is árulkodó lehet, s hacsak a női megérzésekre egy kicsit is lehet hagyatkozni, kedves bárdom, túl ravasz, ahhoz, hogy figyelmem felől kegyvesztetté váljon.

#kihívás2



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jan. 21, 2022 2:57 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Ugh, még nem illettek a sivár fantázia vádjával, ugyanakkor azt sem gondolnám, hogy a tiéd az volna. Bizonyára mások az elképzeléseink arról, hogy egy finom hölgy és egy felelőtlen bárd biztonsága mit takar – somolygok az orrom alatt, kérdését léha legyintéssel fogadva. - Áh, a magunkfajták azon lepődnek meg, ha nem találnak társaságra. Vagy a szakmánkból adódó célkereszt a hátunkon, vagy az ellenállhatatlan sármunk, netán a hírnevünk akaszt valakit óhatatlan a nyakunkba lépten-nyomon – magyarázom könnyeden, persze játszi szertelenségem nem jelenti, hogy ne figyelnék oda minden elejtett szavára. Varázslónő volta nem ér meglepetésként, s ha többet értenék a mágiához, vélhetően az sem hangzana újdonsült információnak, hogy az éjszaka útját követi. Csekély, rendkívül csekély vallomás. Mégsem csordul bennem túl a gyanakvás, legalább annyira élvezem sejtelmes és a szemnek rendkívül vonzó társaságát, mint szavai alapján ő az enyémet, miért rontanám hát el paranoiából fogant ellenségeskedéssel? Ha a torkomat kívánná szegni, már régen lefegyverzett volna elbűvölő varázserejével, hogy kacsójának áldott szépségével hintsen örök álmot szemfedőimre.
- Én annyira nem sajnálkozom emiatt. Ritka, üdítő ék egy hölgy, kinek szépségét a Hold is megirigyelné, s kinek elméje ugyanakkor nem úszik az éjszaka homályában. Örömmel tölt el, hogy sorsunk fonala egymáshoz simult – búgom kérlelhetetlen csábbal, s bár szívesen szőném tovább szavaimat, melyek apránként költeménnyé rendeződnek a tudatom lankáin, megakasztja múzsám szorgalmát a névvel, ami megannyi évtizeddel ezelőtt szökkent szárnak a gondolatom síkján, hogy hű társként szolgálja inkognitómat.
- A végén még féltékennyé tesz, hogy az ő óráit kívánod lopni az enyémek helyett – húzódnak ajkaim pimasz mosolyra, alászolgálva a játéknak, melynek tényéről egyre nagyobb bizonyosságot szerzek túlzó célozgatásai okán. - Meglehet, rátermettebb is volnék nála, bármiről legyen szó – és még csak nem is hazudok. Rilrion nem több mint egy nagyképű dalosmadár, ki időről-időre elmerül az alvilágban, hogy az alatta megbúvónak kellő információval szolgálhasson. Az alatta megbúvónak viszont messzebb érnek a szárnyai. - Elvégre mi többet tudhat, amit én nem? - vonom meg az egyik szemöldökömet pajkosan, még mielőtt előzékeny vetkőzésbe kezdenék a sérülésem ellátásához. Az egyértelmű kidomborításánál kis híján felhorkantok, helyette azonban ártalmatlan arckifejezéssel hajtogatom össze gondossággal az ölembe a ruhaneműket.
- Hogy még gyűrött is legyen? Csekély, mit egy finom kelme képes elviselni, s az a vágás kimerítette a korlátait – csóválom meg a fejemet, aztán ábrázatom apránként torzul fintorba az ital bűze okán. A vonásaim simulékonyságán mit sem segít a tény, a drága hölgy képes belenyalni a fertelembe.
- A szentséges istenekre, benned aztán nincsen félsz… S ha valóban méreg lett volna? - vonom meg a szemöldökeimet kétkedéssel, nyakamat nyújtóztatva utána a komód irányába. Minden bizonnyal fog benne találni vajmi használaton kívüli holmit, amely megtisztelve érezheti magát, hogy végzete az én sebem tisztogatásával fogja érni. - Ha úgy véled, nem fogok kínok között felfordulni a véremet fertőző méregtől, úgy bízom benned és elfogadom ápolás gyanánt. De azért ne mérd bőséggel, ki tudja, meddig kell majd szagolgatni – húzom el a számat, töprengéssel fordulva vissza a széken, hogy pillantásomat megpihentethessem a bejárat rozoga voltán.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1509
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Utcák és sikátorok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Ylore-
Ugrás: