Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Elhagyatott terem KaDiPE5
Elhagyatott terem KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 15%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
19 Hozzászólások - 7%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 6:36 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Elhagyatott terem

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 08, 2022 12:38 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2425
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 08, 2022 1:55 am
Megkövült pillanatok

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Dalaran Halls • credit; »
Csöndes körültekintéssel hallgatom megannyi költő szóvirágait túlragyogó feleletét, mely bár érzem, súlyos béklyóként nehezedik erős vállaira, mégis bátorságot szív a mellkasára, hogy megoszthassa velem. Méltányolom az őszinteségét azzal, hogy helyén kezelem a momentumot, nem ingok vele tovább, hanem sziklaszilárdan megvetem a lábaimat a talajon, amely egy najád fülsimogató énekének vehemenciájával csábít egyre inkább s inkább.
- Sokkal több vagy egy Kóbor léleknél – tekintek rá bizalommal, higgadt magabiztossággal. - Oly sokan cselekszenek az óhajom szerint, nem vágynék arra, hogy éppen te is így tegyél. Egy finom bort az idő türelme tovább tud édesíteni, bár nem titok, könnyedén megromolhat, ha nem kezeljük megfelelőképpen. Ám én nem az az ember vagyok, Rhysand, akit a kockázatok elriasztanak, pusztán a megfelelő időt puhatolom. Valami csakugyan nem arra teremtetett, hogy sürgessük – felelem, puha mosolyt dédelgetve ábrázatomon, melynek szelídsége legfeljebb megértéssé és együttérzéssé idomul kételyei okán.
- S a Fényre, ne tarts a szenvedéstől. A legkevésbé kívánnám neked – szavaim pedig nem holmi üres megnyugtatásból fogant ígéretek, valóban facsarja a bensőmet a gondolat, hogy a létem viszonylagos kiszámíthatóságát felborzoló lelket szenvedni lássam. Jobban illik fiatal vonásaira a fény ragyogása, semmint az éjszaka komor árnyai, ám ennél sürgetőbben nem győzködöm a bizalomról, melynek az érem mindkét oldalán szükséges megérnie.
Vélt keserűségéből fogant nevetése elsimítja békés mosolyomat, komolysággal vértezi fel tekintetemet, ami mögött számtalan gondolat szökken szárnak különös, bár nem kevésbé igaz megjegyzései nyomán. Kedvem támadna ismét az arcát simítani, elcsitítva lényének tajtékzását, de még ha bátorságot is szednék magamra, sem tehetném, hisz ellép tőlem, hátát mutatja nekem, s csupán egy pillantás, melyet szemérmesen felkínál a válla felett.
- S ezúttal te kínálod az örök magányt, míg én a pillanatot. Az idő valóban komisz dolog, ám miért volna szükséges mindenáron eme kettősséget követnie? A középút itt simul közöttünk, Rhysand, mindössze gondozásra vágyik. Távol a halál gondolatától, mely oly sokszor felvetődik benned – jegyzem meg csekély aggodalommal, egyetlen árva lépéssel közeledve hozzá. - Igazak a szavaid, a gyávaság felett mindég a legutolsó momentumban bánkódunk, de a jelent megélni sem szégyen. Ha sürgetjük a jövőnk végességének árnyékában, elveszik a varázsa, amit oly nagy becsben tartasz – billentem oldalra a fejem gyöngéden, még mielőtt figyelmünk tovaszökkenhetne a megelevenedő múltra s annak megannyi rejtelmére.
Hiszek a válaszának, feltételek nélkül. Legalább annyit érzek s látok, mint hallok, és érzékszerveim összessége arról suttog, nincsen okom önhittségből kételkedni; feltételezni, kizárólag azért élvezhetem társaságát, mert szüksége van a segítségemre. Vagy ha mégis így van, rendkívüli szakértelemmel csalja meg ösztöneimet és a tudásomat.
De az időt nem nógatom. Nehéz is volna a közelségében, mely forró suttogásával és ajkainak puhaságával békíti lényem talpalatnyi részét, ami minden józan meggyőződésem dacára meghajtaná a világ fogaskerekét. Hisz amannak kiszámítható türelmére neki is éppen akkora szüksége van, mint nekem, őt is pontosan annyira gyötrik a kételyei, mint engem, ha nem inkább. Nehéz útnak engedni, miként bőrömön még ott serceg édes csókja, viszonozás nélkül hagyni, holott az ösztöneim tombolnak a vérem folyamában, de hagyom elcsitulni a hullámait.
- Nem hiszem, hogy képzelgés volna… Ráébresztettél, hogy hihetek a háttérben lengedező erők hatalmában. S én hiszek – jelentem ki csöndesen, igaz, sziklaszilárd meggyőződéssel, még mielőtt utoljára vissza nem fordulna, hogy ismét a létünk végességének árnyékába csomagolja játékos, sokat sejtető gondolatait. Egyszerre telít el az aggódás a visszatérő motívum hallatán, mely úgy kondul, akár egy méretes vészharang. Ugyanakkor a szórakozottság is utat talál magának a szívemben, miként szavait emésztgetve helyet foglalok az egyik karosszékben, ölembe pihentetve az egyik könyvemet.
Hosszú momentumokig figyelem még az ajtó mozdulatlan valóját, dédelgetve látványának emlékét, mely bár úgy illant tova, akár egy édes álom, ezúttal mégsem kezelem akként. A jelenben fogant múlt illúziója a mosolya, mely kezdete egy fénnyel átszőtt jövő derengésének.

//Köszönöm a csodás játékot, újfent! ^^ Elhagyatott terem 854324872//


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 08, 2022 1:40 am
Megkövült pillanatok
Megy az idő, tisztán szól, feléled, a csend s maga alá temet, minden zajt, kivéve szívem ezer dobbanását. Itt dübörög fülemben, s nem tehetem, hogy ne csitítsam. – Meghal az a rózsa, melyet erőszakkal tépnek le. Az elmúlásban nincs semmi szép. Nincs virág, mely örökké virágozna. Elfonnyad egyszer. De kellő gondoskodással újra kivirágozhat. – oly közel van, mégis oly messze szájának íze. Szemébe nézve magamat láttam meg benne. – Vagy kívánnád inkább, hogy nyers erővel, s akarattal vegyem el, melyre sóvárgok? Törékeny a harmónia, de a bimbó szétmorzsolásához elég az akarat. S ki lennék én? Ha nem a Kóbor lélek ki óhajod szerint cselekszik. – nehéz szavak, melyet kimondani épp oly gyötrelmes volt, mint cipelni terhét. Nem titkom őröl fel, hanem ez az érzés, melyre úgy vágyom, mint éhező egy falat kenyérre, s mely jobban rémiszt, mint a halál. Apró darabokra tör. - Az igazság, hogy nyitottá válunk a szenvedésre, ha szeretünk valakit. Még ha össze is töri a szívünk vagy éppen mi az övéket. Ez a kockázat, s anélkül nem lehet játszmát nyerni. – fordulok felé. Csak a kezemet kellene kinyújtanom, hogy megérintésem. S mégsem teszem. Inkább rejtem keserűségem, hamis mosoly mögé, mely pillanatok válik álarcból őszinte vonallá, végül teljesedik ki halk nevetésé. – Az érem két oldala. Te felkínálod, az örök magányt. Én felkínálom neked a pillanatot. Komisz dolog az idő, elkoptatja az érzéseket, megfontolttá tesz, s csak halálunk óráján fedi fel előttünk, hogy mi mindennel tudtuk volna megtölteni, ha van elég bátorságunk. – s mégis megértem vonakodását. S bár nehéz szívvel, de most is meghagyom neki a választás jogát. Talán csak ábrándokat kergetek, s én hiszem ezt annak, ami nem volt, nincs, és nem is lesz. Magam elé, ruhái ráncain merengek el a kérdésen. Majd a válaszon. Sok- sok lehetséges kérdés pergett végig elmém kanyargós útjain, s mégis meglep. Kényelmetlenül lépek el tőle, hogy mellkasomnál végig simítva anyagon keresek kapaszkodót szegélyében. – Ha valóban ez az a kérdés mely leginkább foglalkoztat… - nézek vissza vállam felett. - … még nem jött el az idő. – halvány mosollyal arcomon, fordítom fejem a kibontakozó látomás felé, mely lassan válik rémálommá. Fél életem a tenyerébe helyezve űzöm tova, mely árnyéként követ csupán hónapok óta, mégis, mintha éveket öregedtem volna. – Nem. – válaszolom, szívem legnagyobb határozottságával. Lassú léptekkel indulok felé, melyek jangosan visszhangoznak a teremben. Eddig fel sem tűnt, hogy ennyire üres ez a terem vagy csak lelkem kongana? – De félek, ahogy hangod úgy elméd is túl csordul a kételyektől. S ne hidd, hogy hibáztatlak érte. – állok meg előtte, oly közel, hogy érzem a tegnap esti pipafüst illatát köpenyén. -A világ összes ideje a tiéd… ez is egy képzelgés, s talán valamikor találkozunk még – suttogom fülébe, s lehelek csókot homlokára. Hátrálok néhány lépést, még mielőtt végleg hátat fordítanék neki. – Talán úgy fog véget érni az életünk…  hogy nem ismersz rám, ha egyszer újra látsz. – fordulok még vissza az ajtóból. Hangom lágy, s nyugodt. Finom mosoly húzódik ajkam szegletébe, játékos kacsintás kíséretében, még mielőtt magam mögött hagynám, a múlt pillanatait.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jan. 04, 2022 2:29 am
Megkövült pillanatok

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Dalaran Halls • credit; »
Egy kérészéltű momentumra felszökkennek a szemeim a feljegyzések soráról az asztal megsárgult terítőjére, miként tudatomat elkapja a beszédtémánk jelentőségének megváltozását hirdető lágy, csalfa fuvallat. Noha megeshet, én képzelek többet a szavai finom csendülésébe, torkának köszörülésébe, ám hiába kutatom beszédes pillantását a megérzéseim elcsitításáért, ezernyi kincset magukban rejtő íriszei éppen, hogy biztosítani kívánnak róla. Egy röpke szekundumra szinte szavak nélkül maradok.
- Ezt csinálod épp? Szelídítesz? - szegezem neki pőrén a kérdést, mely inkább szolgálja a bizonytalan talaj megszilárdítását, semmint újdonsült információ megismerését. - S miként volnánk képesek fejlődni, ha újra és újra ugyanazokat az utakat járnánk meg? Ha a világ legelső teremtményei nem hagyták volna hátra az ismeretlen veszély árnyékában biztonságot nyújtó hajlékukat, tán még most sem ismernénk az óceán méltóságteljes látványát vagy a fekete hegycsúcsok hóval meghintett káprázatát. A megjárt út olykor ólomsúlyokként nehezedik ránk – magyarázom bizalmas hangon, csalhatatlan érdeklődésemet türelemre intve. - Érdemes elhagyni, ha a mérleg nyelvén a veszély mellett valami olyasmi egyensúlyozik, mely megéri a kockázatot – zárom végül a gondolatmenetet, a tanácsot, amit nekem is szükséges volna megfogadnom. Igaz, nem éppen ezt teszem? Mézédesen illatozó ingoványon egyensúlyozok, s ki tudja, meddig puhatolnám még a lépteimet az ismeretlen irányában, ha ifjúságának szertelen hevességével nem parancsolna elhatározásra. Képtelen vagyok viszonzás nélkül hagyni játékos mosolyát, ami ragyogóbb színfolt bármely csillámló, köröttünk andalgó lenyomatánál a múltnak. Nehezen fogom vissza a mellkasomról legördülni óhajtó, sóvárgó sóhajomat.
- Párodra találtál hát, hiszen a csalfaságnak te sem vagy híján – jegyzem meg csöndes szórakozottsággal, lesüllyesztve pillantásomat a padlóra, melynek töredezett vonalaira sejtelmes derengéseket idéz az ablakon beszűrődő fény, aminek sugaraival aztán a szellő legyezgette borostyánlevelek lejtenek vidám táncot. - S kár lenne tagadnom, kedvtelésemet lelem az idő manipulálásában. Noha úgy érzem, te éppen úgy – tekintek vissza rá ezúttal komolyságot idézve a tegnapi mulatságtól megfáradt vonásaimra. - Időt adsz s mégis elveszel. Miként lehetne egyetlen szekundummal is több időm a gondolataimra, ha azokat te magad kötöd le fáradhatatlanul? - teszem fel költőinek remélt kérdésemet, megengedve magamnak némi szertelenséget és blődséget egyre szorosabbra fonódó keringőnkben. Ám igazat kell adnom neki, kegyetlenség az idő könnyedén ferdíthető palástjába burkolózni, miként az fáradhatatlanul sürget mindkettőnket.
Most nem igyekszem a sóhajom tompításával, ami megadással simul le a lényemről.
- Számtalan kérdés foglalkoztat, az egyetlen most mégis az volna; a tenyeredbe helyezhetném a bizalmamat? Ez elég igaznak hangzik a számodra? - vonom meg leheletnyire a szemöldökeimet, reflektálva mérsékelten szűrt okítására tétovázásom révén. Úgy gondolom, minden igaz dolognak az alapja a bizalom, s nem tagadom, minden egyes momentummal egyre kevésbé sajnálnám felkínálni a számára az elmém és lelkem zegzugait. Jövő épülhetne párját ritkító tudatunk kötelékére, efelől semmi kétségem.
Azonban a jövőnk alapkövei más irányt vetve kezdenek el sorakozni. Sokkal dinamikusabban és sietősebben helyeződnek egymásra, noha cseppet sem bánkódom a hullámokon, melyeket a váratlan események vetnek az idő és tér kifürkészhetetlen folyamában. A helyzet feszültségéből fogant pimasz ígéretét hallva puha horkantás gördül le az orrgaratomról, választ ellenben nem adhatok. Kizárólag a tapasztalás kínálkozhat vele, amely biztos marokkal egyenget minket a megoldás vagy az elbukás irányába. Nehéz megítélni, hogy a végső, aranyló sugarakban felsejlő emlékfoszlány melyik ösvényt tapossa.
- Fontos neked ez az emlék – állapítom meg csöndesen, halovány ráncokat engedve a homlokomra ülni, amint igyekszem magyarázatot találni a látszólag képtelen memórialenyomatra. Eltűnődötten vetem pillantásomat aztán a csuklyás alakra, amely apránként oszlik a fény kérlelhetetlen noszogatása alatt. - Tudtad már akkor is, hogy hozzám szükséges fordulnod az árnyaid miatt? - kíváncsiskodok körültekintéssel, legyintve egyet a kezemmel mindeközben, hogy a fénykör ezáltal milliónyi apró csillámra rebbenve simuljon bele a terem egyre haloványodó mágiájába.
Pusztán ekkor eszmélek a zene egyre halkuló voltára, a fakuló alakokra, kiknek tengerében óhatatlan kutatok az atyám jelenése után. S miként az egyensúly apránként kezd magára találni, úgy a múlt is a helyére igazodik, a padlón nem hagyva mást hátra, mint feketére aszott derengését egykori valójának. Elkapom a tekintetemet, hagyva, hogy a mágiámat elnyelő esemény emléke végleg elcsitítsa bennem amannak zabolázatlanságát.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 03, 2022 2:59 pm
Megkövült pillanatok
Nem figyelem. Nem figyelhetem. A vágy nem engedi mely nüanszokká robban szét, majd áll össze. Hangja bizsergeti tarkóm, ahogy végig táncol bőrömön, kacagva, mint bohém erdei tündér. Ekkor döbbenek rá, hogy míly közel van. Mindkettőnk számára életveszélyes. – Azt ismerjük meg igazán, mit megszelídítünk. – köszörülöm meg torkom, még mielőtt elhagyná ajakam a bennem kavargó dallam záróakkordja, az elhatározás. Az elfojtott sóvárgás. – Érdemes elhagyni a járt utat a járatlanért, hogy új ismeretlen veszélynek tegyük ki magunkat? – nem tehetek róla, hiába próbálom csitítani a bennem szunnyadó kíváncsiságot, felüti fejét. Tudnom kell a választ, melyet csak ő adhat meg nekem. Hogy a kérdés teljesen más értelemt nyert ebben a pillanatban, hogy válaszának épp oly súlya van, mint szóban forgó magnak, arról újra a tekintetébe kapaszkodó tekintetem árulkodik. – Ez olyan kamat, egy olyan bajra, mely remélem, soha nem történik meg. És ezért bármennyit hajlandó vagyok fizetni. – félszeg mosoly, mely már erőmből futja, az érzésektől a gondolatoktól, melyek ellen elfelejtettek felvértezni az istenek. – Csalfa vagy akár a tenger, mélyén örvények, míg felszínén napsugár csillog. – félsondéros pillantásommal találkozhat, mely kísérője komisz mosoly. – Az idő bizton kebelbarátod, hisz húzni, azt tudod. – kedélyem melyet mellzsebemből húzok elő, hogy szétrobbantassam a feszültséget, épp oly rövid, mint kérész élete. Nem vagyok most más, mint síró komikus, ki mosolya mögé rejti, tomboló kételyeit. – Van kérdés, mely elbír, minden választ, csak a tétovázást nem. Hisz minél tovább fontolgatjuk rá a feleletet, annál kevésbé lesz igaz. – emlékeztetem adóságára, még mielőtt a múlt szitakötője felreppen a jelenben, hogy elnyelje a jövő. S még mielőtt árnyaim át nem formálják az elménkkel kacérkodó jelenéseket. – Az istenekre esküszöm, enyém a megtiszteltetés, hogy lenyűgözhettelek, s máskor, s máshogy is megteszem, ha az elméleted beválik. – meggondolatlan, bár őszinte ígéret, mely lepereg ajkamról. Ahogy a körültekintés, melybe eddig burkoltam, a felgyűlt érzéseket. De kiben bízzak, ha nem benne? Fejest ugrom az emlékek tengerébe, hogy ráleljek arra az egyre, melytől lélegzetem újra elakad, melytől szapora szívverésem egyetlen dobbanássá csitul. A megelevenedő képtől magam is elképedek. Csak akkor ocsúdok fel, mikor ellép mellettem, hogy kilépjen a maga teremettet kupola alól. Rémülettel kapok köpenye után, hogy aztán kicsússzon ujjaim közül. Amiként erősödik, a fény úgy fakul meg az árny alakja s hangja. – Hónapokkal ezelőtt. – válaszolom kimért tömörséggel.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 02, 2022 5:31 pm
Megkövült pillanatok

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Dalaran Halls • credit; »
Finom mosolyra húzódik a szám, miként elméjének féktelen tüze újabb szikrával sarkall lenyűgözöttségre. Oktalan faggatózások helyett, melyekre tán ő is tudja, választ nem remélhet, előrébb furakodott az idő és tér esetleges fonalán, koncentrálva arra, mellyel a legkevesebben szoktak foglalatoskodni. Az előrelátás legalább akkora kincs, mint a tudásnak birtokában lenni.
- Okosan méred a kérdéseidet – ismerem el szóban is, még mielőtt a könyvre böknék és tekintetemet a cirádás betűkkel tarkított papírra vetném igéző barnáiról. - Számomra biztosítékot, egy lehetőséget. Ugyanakkor veszélyt is, hisz úgy tartják, az alvilágba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. S a hatalmi harcok fárasztó jelenlétéről még szót sem emeltem – szusszanok fel csöndesen, és noha akadna még gondolat, mely a nyelvemre szökve igyekezne tovarebbenni, ám ujjainak leheletfinom érintése a kézfejemen és csöndes reménykedése bennem akasztja az értelmet. Kérészéltű momentumok, mire lassacskán visszaemelem rá a pillantásomat, kutatva ábrázatának őszinteségét. - Nincs miért aggódnod… - jegyzem meg egészen elhalkulva, nem bízva hangom kiegyensúlyozottságában, melyet egy apró nyeléssel igyekszem korrigálni. Újfent hatalmába kerít az érzet, ami a kettőnk között feszülő, kipuhatolhatatlan köteléken nyugszik, s bár vonz a sorsszerűség ábrándjába meggondolatlanul csobbanni, elveszni a csodában, mely látszólag az éterből kínáltatott, ugyanakkor tartózkodással vértez fel az ismeretlen ragaszkodás. Ezúttal a tudatom hangosabban kondul a szívemnél, igaz, csupán egy hintésnyivel. S ki tudja, kitartana-e, ha a múlt árnyai nem kapaszkodnának a vállainkra ólom súlyaikkal.
- Hevességed lenyűgöz, ám tartogasd még kicsit. Meglehet, inkább ártanánk egy támadással – osztom meg vele az észrevételemet, amit a lenyűgözöttségem további korbácsolása követ váratlan pimaszságának formájában. Mégsem árulom el magamat szórakozott mosolyommal, pusztán egy szemöldökvonás a részesedése, és az ösztökélése az elméjének elcsitítására. Meg kell valljam, megilletődésre sarkall összeszedettsége, mely újabb és újabb emlékfoszlányokkal ajándékozza meg a termet, hisz akadnának bőven, kiknek beletörne a bicskája a feszültség nyomása alatti koncentrációba.
Időről-időre az én ábrázatomra is felszökik a jó kedv a boldog kacajok hallatán és a bizalmas emlékképek okán, noha nem hagyom magamat teljesen elmerülni a kíváncsiságban. Nem hagyom egyedül dolgozni a megoldáson, melynek attól tartok éppen annyira vagyok részese, mint Rhysand. Ám vele ellentétben nem a múlt békéjét kutatom, ellenkezőleg, megkísérlem elhallgattatni azokat a gondolataimat, amelyeknek talaján életre kelt a vérem s akként mutatkozott, mely egyetlen múltbéli eseménynek sem felelt meg. Meg kell találnunk az egyensúlyt, bár a magam kutatása elhalványodik a termet váratlanul elárasztó ragyogásnak hála.
Figyelmemet óhatatlan kapja meg a fény, aminek méltósága előtt még nekem is hunyorognom szükséges, ahogy apránként formát bont puhatolózó sugarai alatt a Kóbor következő emléke. Nem tagadom, amiként lassan ráeszmélek saját önarcképemre, bizonytalanság fog el, hiszen én nem emlékszem. Nem emlékszem, hogy a barlang előtt láttam volna az ifjút, persze ezernyi és egy oka lehet ennek, melyek közül emlékezetünk csalfasága a legtriviálisabb magyarázat. Mégis akad az egész pillanatban valami lenyűgöző és ismerős, akár egy halk sugallat ami arról győzköd; itt a ragaszkodásod bölcsője, Azildor. Magával ragad a látvány, amelyet kénytelen vagyok közelebbről szemrevételezni. Lassú léptekkel hagyom hátra a fénykört, megemelve a kezemet, akárha simítani kívánnám a nap sugaraiban fogant emléket.
- Mikor? - teszem fel a kérdést, mely leginkább foglalkoztat, Rhysandra függesztve érdeklődő tekintetemet. Szinte meg is feledkezem a terem túlvégét mélyítő rémségről, habár érzem, hogy jelenlétét szekundumok alatt fogja ellehetetleníteni a Fény ereje.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 02, 2022 3:15 pm
Megkövült pillanatok
Az ég kékje, dereng az erdő felett mely, annyi titkot rejt, s én mindet akarom. De hiába hatolok beljebb, eltévelyedek benne. Elvenném, mit hiszem, hogy jár nekem, mégis remegek, mint cinege, mely jeges ágra reppent. A percnyi csendben, félő, hogy szívverésem visszhangot ver a teremben. Félek, megperzsel, elemészt, s nem marad más belőlem csak illékony füst. Megadva magam az időnek, fújok visszavonulót. - De, hisz az maga lenne a csoda… - szakítom el tekintetem az övétől, még mielőtt hagynám, hogy vérem lángra lobbantsa egy kósza szikra. A szikra, mely egyszerre vonzz, s rémiszt meg, ismeretlen ismerősként köszönt. Pusztán megérzésemen alapul eme kijelentés, mely amilyen gyorsan jött, úgy kopik el, hogy helyén egy újabb kérdés kapjon színt. – Ha sikerrel járnál, mit jelentene… a világunkra? – határozott mozdulata meglep, mellyel megakasztja enyémet. Most már elszánt érdeklődés bontogatja szárnyait elmémben, s ennek nincs köze ahhoz, hogy ő maga a válaszokat keresi. A tudás utáni vágyam belőlem fakad, nincs hozzá köze másnak. Kíváncsiság, melyet minden apró titok felkorbácsol. Ám hiába tajtékzik bennem, szilaj csikóként, megzabolázzák ködös válaszai. Csúf játékot űz velem, amint egyik kezével felkínálja a benne rejlő válaszokat, úgy veszi vissza a másikkal. Választás elé állítva. Te vagy én? Pillanatra vonom össze szemöldököm, hogy alatta megszülethessen a döntés. – Nyugtass meg, hogy lépteid óvni fogja acél, mely feltétel nélkül mar a húsba. – pillangószárny rebbenésnyi az az idő, mely a könyvön pihenő kézfejet érinti. Kihívó tekintetem, most ebbe a pillanatban merül el, hatalmába kerít az aggodalom. Kígyóként tekergőzik körülöttünk az idő, mely jelenből a múltba harap, válasszal mégsem szolgál nekem. Megtartja magának. – Úgy hát… ~ számomra semmit.~ s talán jobb is így. Miért is kergetném azt, mely könnyedén feledkezett meg rólam? Elegánsan távozott, mert hívta a természet. S pont ilyen könnyeden eresztem kezét én is a múltnak, hisz a jelenben élünk, miért hagynám az időnek, hogy értékes pillanatokat, perceket lopjon el tőlem? Miért hagyjam, hogy szívem vágyának gátat szabjon? Ha a jelennek orcája lenne, pír öntené el gondolataimat látva, hogy a jövő választhasson, milyen ruhát öltsön magára. De huncutok az istenek, kedves nekik az idő gyermeke, mely múlt, jelen, s jövő. Árnyékba vet ránk a múlt, a jelenben, hogy előre vetítse a jövőt. De még így, kedvem támad szájon csókolni. Hihetetlen. Hihetetlen a higgadtsága, mely arra ösztönzik, hogy a megoldás kulcsát keresse, újra elvarázsolva engem. – A megoldást én jelen esetben, egy gömbvillában látnám… vagy hasonlóban. – jegyzem meg, mintha csak érezném, hogy az időnk vészesen fogy. Elszántan bámul, s én megacélozva akaratom nézek vele farkasszemet. Ha formálni tudnám a benne lakozó erőt, ha uralmam alá tudnám hajtani…  - Mintha az olyan egyszerű volna, - ismétlem meg szavait, úgy látszik a feszültség jótékonyan hat a pimaszságomra is. Bízom benne, így mély levegőt véve, tanácsát megfogadva kutatok valami után. Valami után, az emlékeim közt. S rá kell jönnöm, hogy hiába hittem, hogy sorsom keserű volt, sok oly akad mely szívemnek kedves. – Rhys, ne torkoskodj, az a … - csendül fel anyám hangja a teremben, a lágy dallamba a szőve, ahogy húgaim csilingelő kacaja a messzi távolból. Élénken élnek még bennem a képek, ahogy anyám egy kedves nyaklevessel hesseget arrébb, miként az is, ahogy Sybell és Zoraida a nyakamba lógva várják, hogy megcsiklandozzam őket, amit annyira „utálnak.” Vagy az első könyv, melyet a kezembe fogtam. Vagy a felderengő első lány mezítelen teste, kinek az erkölcse a ruhájával hullt földre. S bár lény alakja meg-megfakul, még mindig rendületlenül álldogál előttünk. Örvénylik lényem az emlékek áradata alatt, s mégsem találom, mely elűzné, kétségbeesésem mégis rálel valamire, mely szapora lélegzetvételem lassan lecsillapítja… az árnyakkal szőt teremet, mintha a Nap sugarai öntenék el, a falak szürkesége vakító fehérré változnak. A tornyok előtti térré változik a látkép, s a messziségben egy bíborszín köpenyeges alakja bontakozik ki. Hunyorgok hisz, a Nap a szemembe süt, komótosan közelít felém, majd megáll. . Első találkozásunk, mely maga volt a csoda.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 30, 2021 4:18 pm
Megkövült pillanatok

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Dalaran Halls • credit; »
Melegséget és bizalmat sugározó barnái kérlelhetetlen kíváncsisággal kapaszkodnak össze a tekintetemmel, s bár könnyedén megtehetném, hogy oldalra pillantok, állom a mustráját, mely alatt újfent szikrázni érződik a bőröm alja, jóleső forróságot hagyva maga után. Engedem, hogy kutakodjon, cserébe én is hagyom magamat elmerülni, egy kicsit még mélyebbre veszni. Pusztán gondterhelt sóhaja, ami képes felrántani a momentumból, de az okát nem vitatom. Helyette eltöprengek néhány szekundumra afelől, mennyi részletet osszak meg vele a munkásságomról.
- Nem éppen – felelem nyugodtan leheletnyi, büszkeségemből fogant mosolyt dédelgetve az ábrázatomon. - Előfordulhat, hogy találtam egy foszlányt, amely áttörhetetlennek tetsző börtönében várja, hogy kicsírázhasson egy napon. Úgy vélem, hogy e börtön kulcsa – s itt mutatóujjammal a felnyitott, másik könyv lapjára bökök. - a Hold tanaiban keresendő – előzöm meg esetleges további kérdését, ám ennél többet nem mondok, főként, mert idő közben ismeretlen partot érünk eszmecserénk hullámzó folyamában.
Szitakötő… Oly sok mindent jelképez, de vajon akad is, akit éppen hozzá köthetne? Minden bizonnyal nem a véletlen talaján vert gyökeret az érdeklődése, így homlokomat ráncolva mélyedek el az elmém labirintusában, rohamtempóban fésülve át felhalmozott tudásom javát. Mindhiába.
- Könnyedség és elegancia. A természet szeretete – felelem körültekintéssel, még mielőtt belém rekesztené a levegőmet óhajának csöndes megvallásával. Azonban a ma megélésének módjáról más elképzelése van a sorsunk fonalát egyengető erőknek, s az érzéseink bizonytalan puhatolását a nyugalom szigetén zátonyra vetik a mágikus erővonalak keltette, vadul tajtékzó hullámok. Noha a kezdeti aggodalmam és hintésnyi rémületem egyhamar átalakul érdeklődéssé, hisz olyasmit tapasztalhatunk, amit eddig még soha.
- Nem szükséges használnod, én sem tettem szándékkal. Passzívan ringatózik bennünk – ha őszinte kívánnék lenni, az enyém abban a momentumban lágy ringás helyett sebesen cikázott, de szinte bizton veszem, hogy önmagában minderre nem lett volna képes. Legalábbis remélem, nem az önzőségem keltette életre a rémképet, mely félelemmel telítette el Rhysand lelkét. - Mintha az olyan egyszerű volna – sóhajtok fel némi frusztrációval, mely tulajdonképpen a saját tudatlanságomnak és felelőtlenségemnek szól. Persze akad elképzelésem, mi hozhatna harmóniát a zabolázatlan hatalomnak, ám egyelőre megteszi a mágikus védvonal is, mint levezetés. Koncentrálj, Azildor.
- Ha ismered az okot, ismered a megszüntetésének módját is – vonom meg leheletnyire a szemöldökeimet. -  S annak, Kóborom, hogy változatlan ott ácsorog, oka van – s mintha csak erre várt volna a jelenség, fenyegetően kezd el felénk lépdelni. Elhúzom a számat, mindenesetre a túlélésért epekedő szívemmel dacolva nem hagyom, hogy elterelje a figyelmemet. - Próbálj felidézni valami szép emléket. Zárd ki őt a gondolataidból – tanácsolom, egyúttal kísérletezve a helyzetünk korlátaival. Kénytelen vagyok így tenni, hisz a védőkör sem fog örök szolgálatot tenni a számunkra.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 30, 2021 2:56 pm
Megkövült pillanatok
Szemei élénksége rabul ejti enyém, s nem engedem perc töredékig. Mélyen tekintek kék sávokkal tarkított zöldekbe. Szeretnék a szívébe a lelkébe látni, meglelni némaságának gyökerét, a gondolatot, érzést, mely bizalmának elutasításán munkálkodik. A kérdés, azonban elmarad, mely kíváncsiságom kielégítésére szolgálna, megérzésem, azt súgja, hogy választ ezúttal sem kapnék. Halk sóhajjal engedem el, s döbbenek rá, hogy önzőségem, jóindulatának határait feszegeti. Türelmet kérek tőle, és én…? Én pedig erőszakkal akarom rávenni a rózsát, hogy kinyíljon. Gondterhelt szusszanásomat egy oktalan, de őszinte mosoly követi. Az örvényt, melyet be nem fejezett mozdulata kavart a levegőben, nem tudom figyelmen kívül hagyni, de csak a könyvből sóvárogva pillantok közénk ereszkedő kezére, mely megérinti kaftánom anyagát. – Ezt nem tudtam. – emelem fel rá tekintetem, miként bevallom újabb hiányosságom egyikét, noha most szégyen nem borítja arcom. S bár az új információ okán, újabb számtalan kérdés kerekedik elmém zugaiba, óvatosan húzok ki belőle egyetlen egyet. – Egy ahhoz hasonló szunnyadó fát, kívánsz most felkeresni? – nyúlok a másik könyvéért, hogy ennek tetejére helyezve, csapja fel lapjait, hogy felfedje előtte, féltve őrzött titkát.
- Mi jut elsőnek eszedbe egy szitakötőről? – puhatolózom. Lehet kedves emléknek szánta, melyet anyámnak adott, legrosszabb esetben fizetség, mellyel bűntudatán próbált segíteni. Talán jelent valamit, nem tudhatom. – Vagy élhetnénk a mának. – suttogom magam elé szívem pillanatnyi óhaját, szinte végszóként, mielőtt körülöttünk megelevenednek múltam árnyékai, melyben, mint vezércsillag jelenik, keveredik bele Azildor képmása, csak éppen sűrűbb, s mélyebb barázdákkal, melyet az idő gyűrt bőrén, s míg így fakó tekintetében mérhetetlen bölcsességgel. Jelnek tekinteném, mely a végső döntés melletti elköteleződés felé lök, ha nem járná át egyszerre lelkem, a félelem, s a düh, a feltűnő nő láttán, aki elvette életem, s kinek jelenléte most is ezzel fenyeget. – Én nem tudom használni az erőmet… én biztos nem… csináltam semmit. – ez nem lehet az én művem, csak egyetlen egyszer s az is csak a véletlen műve volt. – Kilengett… túl csordult az erőd, biztos ez az oka. Mi lenne, ha megpróbálnád visszaredukálni. – próbálok értelmes magyarázatott találni a tapasztaltakra, miközben lassan, de a hátam mögött tudhatom. – Így könnyű. – formálódik a szó, miután kirajzolódik körénk védővarázslata. Nem mintha ettől átjárna a teljes nyugalom érzése, hisz ezzel még a fenyegetés itt áll előttünk, teljes valójában. – Érdekes? Már megbocsáss, biztos ez a legalkalmasabb pillanat az okok felderítésére? – aggodalmaskodom egy keveset, mielőtt válaszolnák kérdésére. – Úgy hiszem… - vetek sebtében felé egy pillantást, ám inkább döntök úgy, hogy szemmel tartom, az ismerős kivetülést.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 30, 2021 1:14 pm
Megkövült pillanatok

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Dalaran Halls • credit; »
Ajánlatát apró mosolyba csomagolt szusszanással fogadom, ám mint a legutóbbit, ezt is figyelmen kívül engedem. A bizalmam legteljesebb megmutatkozása volna, ha hagynék bárkit a munkám részleteibe pillantani, ha hagynék bárkit helyettem dolgozni. Viszont néhány köztudott információ megválaszolásába az én nyelvem sem törik bele. Elsétálok mögötte, hogy jobbjára érve kényelmes szögben tekinthessek le a fellapozott könyvre, s csupán az utolsó momentumban engedem vissza mellé a kezemet, mely a hátát kívánta volna megérinteni.
- Néhány feljegyzésből, vagy az elpusztult példányokból. Egy éppen az előcsarnokban alussza örök álmát – magyarázom, közben a bögrémért nyúlva, s kortyolok egy újabbat az immáron teljesen kihűlt teából. Leheletnyi fintorral jutalmazom a kesernyéssé vált ízt, míg a kerámiát végérvényesen száműzöm az asztal nyugalmába. Egyébként is egészen más érdekességek foglalják le a tudatomat a következő momentumokban, mihelyt valamilyen különös reakciónak hála életet adunk a terem egészének.
- Túlzás lenne ezt állítani, de sokakat – felelem meg kimérten az érdeklődése legújabb tárgyát, amely akár egy heves sodrású folyó, a következő pillanatban már újabb partot mos, és amannak környezetét puhatolja végtelen kíváncsiságában. Mondhatnám, hogy az ő korában pontosan effajta tudásszomjjal tekintettem a világra, ám az igazság; mindez változatlanul a jellemem részét képezi, s az szinte elégedetten dorombol az ikerlélek közelében.
- Az idő megválaszolja a kérdéseinket, Rhysand. Noha az ismeretlen mindaddig veszélyesnek tűnik, amíg rá nem döbbenünk valódi mozgatórugóira. Talán mindkettőnket ez a veszély köt ide, a jelen momentumába, hisz mindkettőnket csábít az ismeretlen felfedezése.
S a magam részéről már is sokat tanultam, bár az információhalmazok összerendezésére nem marad időm, révén, a körülöttünk elterülő világ éppen olyan kiszámíthatatlansággal viselkedik, mint a megidézőik. Nyitnám a számat, hogy tovább faggassam az átokról, mely nem a mágia talaján sarjadt, és ami egészen idáig üldözte, azonban az apám látványa kizökkent a koncentrációból, bármennyire is igyekezzek hideg fejjel gondolkodni.
- Bárcsak tudhatnám. Amikor megérintettelek, az erőnk valamiként összekapcsolódott, ha lehetséges ilyesmi. Érzékeny a terem a kilengésekre – suttogom magunk közé, szinte észre sem véve, miként terelget a háta mögé hős védelmezőként. Minden bizonnyal elmosolyodnék, ha nem kötné le az elmém egészét a talány, mely kibontakozik előttünk. Továbbra sem hiszem, hogy anyagiasultak volna az illúzióink, viszont a fenyegető csuklyás alak okán nem bízom a véletlenre a biztonságunkat. Sebtében mormolva igét az orrom alatt, idézek magunk köré fénykört, ami megóv bármitől, ami ártani kíván nekünk.
- Meglehetősen érdekes… - szólalok meg halkan, végigsimítva szakállamon, mialatt a kör szélét megközelítve vizslatom az éteri hangon fenyegető nőszemélyt. - Hozzád beszél? - fordulok Rhysand felé kíváncsian, tudatomat a rejtély megoldásának szolgálatába állítva.

// #varázslat: Kizárás //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 30, 2021 1:58 am
Megkövült pillanatok
Nem az önszántamból vállalt magány rémiszt, hanem az mely hiánya fog okozni, míg távol lesz tőlem. Az aggodalom, mely nem fog nyugodni, míg számomra ismeretlen tájon barangol. – Szavaid kedvesek, mint mindig. De ha pihenni óhajtol, szívesen őrzöm álmod, s megkeresem számodra a választ. – hajtom ki a könyvet, s lapozok bele, olykor figyelmesen szemügyre véve a benne lévő szemléltető képeket, megküzdve a melléjük firkantott jegyzetekkel. Felpillantva a könyvből, nézem vonásait, de ajka nem nyílik további magyarázatra, legalábbis, ami útjának részleteit fedné fel előttem. Nem engedek kíváncsiságomnak, hagyom lecsillapodni, melyben sokban segít a rövid összefoglaló a könyv tartalmáról. – Több is létezett? – kíváncsiskodom, mely hanyagolja a gyermeki lelkesedést, inkább higgadt komolysággal vetem fel a kérdéseimet. – Honnan tudják, hogy virágzott több is Turveronon? – mégis csak akadhat valami igazság a sorok között, s nem csak feltételezéseken alapuló irományt forgatok ujjaim között. – Mindenkit ismersz itt a falak között? – nem tudom miért bukik ki a kérdés ajkamon. Hisz azt se tudom, szívesen látnám, azt, aki elvetette magjait, majd hagyta, hogy vadvirágként sarjadjon tovább. Szavai kellemetlenül facsarják szívemet, a gondolat, hogy miként mardoshatja a bánat, ahogyan húgaimat is. Halottnak hisz vagy csak azt gondolja megszöktem? Vagy szökésem során haltam valahol? Kesernyés mosoly kíséri szavait. – Hiszem, hogy így van. S ha nem, egyszer visszatérek, s elmondom, hogy büszke lehet rám. – újabb ok, hogy ne térjek le az útról, mely napról napra egyre csábítóbb. – Túl veszélyes, ez a kétely, ami körbe ölel. Sötétbe tapogatózva, mégis jó nézni. Kérdem, én ki vagy te hát? Kik lehetnék, mi? Veszélyt érzek, ha itt vagy velem. Mégis egy részem, azt súgja, hogy ez pont nekem való.- vallom meg az érzést, mely most szívemre ül, akár egy dagadt holló, mely súlya alatt, meghajol az ág. S egy csettintés, úgy veszi át a rettegés, félek, hogy újra megtörténik, hogy még ennél is többet vesz el tőlem, a pillanatot, melyben ez idáig fürödtem, azt kinek mindezt köszönhetem. Most itt ebben a percben, ez a veszteség felőrüné minden hitem, s józan eszem. – Átok? Átok, minden nap, de nem igéket használt. – rázom meg fejem. Ám mielőtt ledobnám magamról páncélom maradékát, az újabb kéretlen vendég felbukkanása tovább zaklatja lelkem, melyen Azildor szavai egyáltalán nem segítenek. – Mi? Akkor hogy lehet? Hisz minket néz. – így hogy halott, még ijesztőbb a tudat, hogy köztünk van, s nem a táncoló tömegben lobog aranyszín köpenye. Hagyom, hogy közelebb vonjon magához, bár az arcára kiülő érzelmek, elűzik a bennem tomboló rémületet. Noha, nem ment messzre, itt tombol mellkasomban, mégis védelmezőn terelem magam mögé, Ezarast, amint a férfi felénk nyújtja karját, amennyiben nem áll ellen óhajomnak. Bár hamar kiderül, inkább mutatni óhajt valamit, mint fellépni ellenünk. Irányba fordítom fejem, hogy ismét szembe kerüljek, a rettenettel. – Nem fogsz beszélni… nem fogsz beszélni! – olvadnak össze a szvak az ablakok résein beszökő hűvös szellővel, mely a csontomig hatol. Tekintetét nem látom, de érzem, hogy minket figyel, s éteri hangon csengő szavait nekünk intézi.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 30, 2021 12:48 am
Megkövült pillanatok

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Dalaran Halls • credit; »
Mosolyom nem surran tova az ábrázatomról, mégsem fűzök többet a szavaihoz, melyek kitartással ostromolják a lényemet a lehető legédesebb érzésekkel. Nem kötöm az orrára, hogy a társaságomnak sem szabadna elriasztania, hiszen az eddig megosztott pillanataink békével ruházták fel a lelkünket. Nem teszem, ugyanis a magányra minden furcsa kötődés ellenére szükségünk van alkalomadtán, s mert a túlzott kitárulkozás még engem is megriaszt. Pedig az ígérete nem sejtet többet, minthogy hamarosan eljön az ideje mindennek. Határozottságát magamhoz ölelve viszonozom kijelentését egy hasonszőrű biccentéssel, még mielőtt a könyveimre és az utazásomra terelődne témánk fonala.
- Olykor kitérőt kell tennünk ahhoz, hogy koncentrálni tudhassunk eredeti feladatunkra. S megvallom, talán előbb aludtam volna el valamelyik rozzant fotelban, ha nem tartasz éberen – somolygok, figyelve az iromány borítójával történő ismerkedését. Nehéz visszafognom egy horkantást a felvetés hallatán. - Bizonyos szempontból igen – szórakozottságom tovább duzzad, bár titkomba, melyhez megannyi remény fűz, nem avatom be. - A könyv a lebegő fákról értekezik, egykori lelőhelyeikről, sajátosságaikról. Persze a java része nem több mint találgatás valós rendeltetésükről – magyarázom készségesen, nem előlegezve meg többet konkrét kérdéseinél. S az óvatos keringőben ő sem rest kivenni a részét a maga sejtelmes válaszaival.
Nem tagadom, érdekelne, meddig nyúlik az öröksége, vagy egyáltalán miféle történetet hordoz magában, de nem erőszakoskodom a tudásszomjam kielégítése érdekében, főként látva tanácstalanul csillanó szemeit. Nem hazudtam aznap éjjel, nem szívesen vennék el tőle többet mint amit magától felkínál.
- Hmm… Az anyák mindent tudnak még akkor is, ha már nem a méhük melegét élvezzük. S bizton veszem, a türelem mellett büszkeség is sarjadhatott benne – tekintek rá, még mielőtt játékos oldalának adózhatna a szívet megemelő kacajával és pajkosan csillanó barnáival. Képtelen egy teremtés... - Túlzottan egyszerű volna, ha meg tudnám állapítani – húzom a számat sokat sejtető mosolyra, mi jó időre az utolsónak ígérkezik kettőnk között.
Gyakorlatilag akad különbség egy mágus és egy boszorkány között, mégsem terhelem elméjét felesleges okítással. Nem ezúttal. Helyette igyekszem megingathatatlan sziklaként segíteni a képletesen bicsakló lábait, s megérteni félelmének tárgyát. Igaz, minden egyes részlettel tovább mélyülnek a homlokomat átszövő árkok.
- Megátkozott? - találgatok fokozódó elővigyázatossággal, melynek könnyedén nyerhetnék bizonyosságot, ha nem óhajtanám megkímélni a mágiám erőszakosságától. Az övé a döntés, mit oszt meg velem, s tekintetében annak, miféle körültekintéssel vigyázza a titkait, a bizalmának elárulásával érne fel kéretlen kutakodásom. Az egyetlen, mit jelenleg tehetek érte, az a megnyugtatása, mely apránként formát bont a lényében. Csakhogy a belőle elpárolgó riadalom az én mellkasomra telepedhessen. Enyhén kerekednek a szemeim, amint realizálom, hogy kíváncsiságának tárgya minket fixíroz.
- Valami nincsen rendjén. Nem szabadna… látniuk minket – suttogom a közöttünk feszülő térnek, finoman húzva egy kicsivel közelebb magamhoz Rhysandot. - Ő az atyám – felelem meg a kérdését is, feszülten mustrálva viszont a felmenőm megszokott, aranyszín köpenyben ékeskedő alakját. Azonban nem közeledik felénk, nem is szól hozzánk, ellenben karját megemelve mutat el a terem túlsó vége felé, ahol a köpenyes nőhöz megtévesztésig hasonuló jelenés bukkan fel.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Elhagyatott terem Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Sólyom terem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora :: Mágus tornyok-
Ugrás: