Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Dreams are for real - Page 3 KaDiPE5
Dreams are for real - Page 3 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 23%
Ezaras Azildor
33 Hozzászólások - 14%
Arnav
31 Hozzászólások - 13%
Krónikás
26 Hozzászólások - 11%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
11 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:57 pm
• Moments

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Dreams are for real

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Szer. Jan. 19, 2022 11:49 am
A dream we dream together is reality

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Porcelain • credit; »
- S hagyni, hogy újfent akkor és úgy törjön elő, amiként a legkevésbé óhajtanád? Az igazság nem tehető semmissé azzal, ha nem veszel róla tudomást – jegyzem meg elnézéssel cirógatva tovább kézfejét. - Azonban nem szükséges egyedül felfedezned a benned rejlő lehetőségeket. Segíthetek – ajánlom fel csöndesen az útmutatás lehetőségét, mely felől annyi kétség gyötörte a barlangban. Meglehet, az elemek megzabolázása nem az én asztalom, ugyanakkor nem tartózkodom a fejlődéstől annak érdekében, hogy átsegíthessem az útján. - Nem lehetünk folt nélküliek… - ismétlem el egészen halkan a feltételezésre, miszerint jómagam mégis az volnék. El' Alora falai között valóban könnyű elfelejteni a külvilág mocskát, ám eleget utaztam atyámmal és Maveros-szal ahhoz, hogy ne pettyeznék az én lelkemet is óhatatlan tettek.
A felvetődő emlékekben viszont nem marad lehetőségem elmerülni, hiszen a jelen momentumai megkövetelik az elmém lankáinak egészét, dacára a leheletfinom ködnek, mely szinte észrevétlen terpeszkedik a tudatomon. Halovány ráncok szedődnek a homlokomra szavai hallatán, amik afféle információt kerülgetnek, amelyre képtelen vagyok biztos marokkal fogni. Vagy egyszerűen csak nem kívánom.
- Összevetve az eddig tapasztaltakat… vélhetően igazad van, mégis olyan terep ez, melyen a lépteit próbáló gyermeknek érzem csupán magamat – vallom meg őszintén, töprengéssel fordítva vissza pillantásomat a templom irányába, miközben végigsimítok a szakállamon. - A kettő nem zárja ki egymást, drága Kóborom. Bármely csoda rejthet magában veszélyeket; kisebbeket, nagyobbakat – az, hogy ez a csoda végső soron mekkora kockázattal bír, pusztán a tapasztalásaink tükrében fog értelmet nyerni, noha pontosan kiszámíthatatlansága és ismeretlen komponensei okán mostantól óvatossággal szükséges kezelni.
- Még legalább négy nap. Nos, amennyiben elménk furmányával képesek lehetünk becsapni egy efféle tárgy közel áttörhetetlen óvását… remélem érted, mit jelent a veszély – tekintek rá eltűnődötten, még mielőtt bugyuta lépésre szánnám el magamat. Szórakozott mosolya láttán az én ábrázatomra is kiül a derű, s fényében egy momentumra még azt sem bánom, ha a tudatom tisztaságát kérdőjelezi éppen meg.
- Valaki azt mondta, olykor felesleges túlgondolni a világ dolgait. Hogy az egyszerűség néha nem több mint ami. Talán igaza van – biccentek felé, noszogatva arra a bohó csípésre, melynek pillanatában készségesen hunyom le a szemeimet, hátha az érzékelésük meggátolása visszasegít a valóság talajára. A kellemetlen érzettel karöltve fagyos légáramlat karistolja végig az arcomat, míg testemen egy kérészéltű szekundumra meleg, vaskos ruhák fantom-érintését vélem megtapasztalni. S mire felnyitom a szemhéjaimat, körülöttünk alkonyatba fordul a mímelt-világ, de más aligha változott.
- Valami még itt tart bennünket – állapítom meg a nyilvánvalót, nem részletezve a szintén magától értetődő magyarázatot a mag képében, melynek furcsa pulzálása a kezdetektől szokatlan jelenség volt. - Nincs más lehetőségünk, mint a kedve szerint tenni – simítom meg Rhysand felkarját, mielőtt ismét útnak erednék a templom felé, aminek kisugárzása valamiként elbizonytalanít. Alig-méterek választanak csupán el minket az íves kapujához vezető, megpróbált lépcsősoroktól, s miután a legalsó fokhoz érünk, újfent az ifjú felé fordulok.
- Vélhetően nem fog elszelelni az elménk vidékein, ám kösd ki kérlek Ábrándot. S amennyiben kint várakoznál, megértem – pillantok rá türelemmel és elfogadással.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Jan. 19, 2022 9:56 am
A dream we dream together is reality
Csöndes beletörődéssel pihenek meg ismét vállán. Kint ég a tűz, bent megfagyok, pusztít az ösztön, ő mégsem figyel. – Nem nevezném gyengének, inkább sziklaszilárd alapokon áll– mosolyodom el. Szeretném megérteni, elfogadni, de nehéz úgy, ha nem tudom az okát.  – Már minden világos, akkor ideje lesz feltölteni készleteidet – nevetek fel, megcsillanó szertelensége, pehelykönnyedséggel fúja le szívemről az ólomsúlyú miriklókat, hogy lelkemen hagyjanak nyomot. Ad s elvesz, felkorbácsol és megszelídít. Tekintete akár az erdei forrás, tiszta és hűs. Kételkedésnek, még halvány árnyai sem telepednek vállamra, hiszek neki. A pillanatot megtörni szégyen lenne, bármilyen szóval, de nem furakodnak ajkamra, helyette hosszú csókot nyomnak homlokára. S hogy az idő kegyes is tud lenni, hamarosan bebizonyítja, miként hasonló szeretettel hint a leheletnél is könnyedebb csókot fejemre. Azon a napon valóban minden megváltozott, dehogy jó vagy rosszirányba billent a mérlegnyelve… Olykor nem a tiszta tudás utáni vágy hajtott az erő újbóli megidézésére, hanem valami egészen más szokatlan érzés simult lényemhez. Valami felébredt, ami mélyen szunnyadt bennem. Szívem szerint, megosztanám vele, ám az eszem valami fura mód tiltakozik, s azt súgja nincs még felkészülve rá. Némán fixírozom, oly finomak, oly békések vonásai, hogy az ész és szív csatájában, az ész győzedelmeskedik. – Azóta se történt hasonló, lehet ez is egy jel, hogy nem kell bolygatni azt, ami idáig szunnyadt. Nehéz elképzelnem, hogy te valaha is ártottál volna valakinek – jegyzem meg csendesen, átadva a kellemes ringatózásnak Ábránd hátán. Noha, csak addig a percig, míg a valótlanban arcul nem csap a valóság érzete, s nem hoz felszínre súlyosabb problémát, mellyel szembe kell néznünk. Tiltakozásra nyílnak ajkaim, de most gyorsabban futnak át a gondolatok elmémen, minthogy érkezésem lenne ostoba beszédre. Elcsitulok azelőtt, hogy hang hagyná el torkom, hisz kezdem megérteni a szavak mögött megbúvó gondolatmenetet. Apró azonban határozott bólintással szívom magamba elméletének részleteit. – Azt mondom, hogy talán most van rá a legmegfelelőbb alkalom. Fájó ezt mondanom, de lehet olyan tény felett siklottál el, mely mégis csak megkapaszkodott elmédben, de jelentőséget nem tulajdonítottál neki – emelem rá tekintetem, noha gondolataim nagy körültekintéssel tárom elé, hisz elhatározásában, a legkisebb mértékben sem befolyásolnám. – Nem állítom kellő bizonyossággal, de ezt a lehetőséget is figyelembe kell venni. – Miért lenne oly veszélyes az, melyről eddig azt gondoltad egy csoda? – billentem kissé oldalra a fejem, arcomon a világ összes kíváncsiságával. – Hmm… mikor lenne esedékes? Ha valóban, a telihold fénye szükséges megfejteni a titkát, akkor előszőr arról kellene meggyőződnünk, hogy csak az évszakok melyek csalfán váltakoznak körülöttünk vagy nappalok s éjjelek is – egy valóságos képzelgésben, semmiben se lehet biztos az ember, s nem tudni, hogy mi felett van hatalmunk, mit tartunk az irányításunk alatt. Kérésére megtorpanok, arcomra szórakozott mosoly ül ki, mely most elméje épségét vonja kétségbe. – Gondolod ez segíteni fog? Ennél nagyobb dolgok csapták be érzékeinket… de ahogy kívánod – húzom fel ingjének ujját, s veszem ujjaim közé, finom bőrét. Egy villanás, mely megpendítette volna az idekötő láthatatlan szálat, egy pillanat, melyben, mintha a kandalló melege simította bőröm.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jan. 18, 2022 3:23 pm
A dream we dream together is reality

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Porcelain • credit; »
- A türelem erény, Rhysand, nem puszta óvatosság. Ha ezt elfogadod, többé nem vágysz máshova, más időkbe. Édesebb lesz a bor tőle… - jegyzem meg leheletnyi mosollyal, melyet bár meg-megpróbál csábító közelsége, kitartással ragaszkodik az ábrázatomhoz és a számhoz, amit kifejezett nehézségek árán tartok csupán távol az ajkaitól. Azonban nem árulom el a szavaimat, önuralmat gyakorolva érlelgetem egy egészen kicsit még a kettőnk táncát. - Van, aminek képtelenség gátat szabni, van, amihez az én akaratom is rendkívül gyenge – simítom egymásnak orrainkat, míg ő homlokát tapasztja az enyémnek. Meg sem kísérlem elnyomni magamban reszketeg sóhajomat, amely a momentum hevén felizzva vágyná a centiméterek leküzdését és a bőrének forró érintését. - Máskülönben irigy vagyok a készleteimre – űzöm el könnyed szavaimmal a párás súlyával ránk nehezedő légkört, keserédes érzetekkel hagyva hátra a pillanat gyönyörét, melyet elégedettséggel és leplezett boldogsággal raktározok el a tudatom mélységén. A pattanásig feszítettség érzete meglehet, frusztráló, de mélyebben ivódik az elménkbe, a szívünkbe bármely kielégülésnél, s én minden emlékét gondos szeretgetéssel becsülöm meg.
- Ott leszek veled, bármiként is. Ezt megígérhetem – biccentek aprón, határozottsággal állva tekintetének mély kutakodását, mely nem lelhet másra, mint őszinte elkötelezettségre az ígéret iránt. Elborzaszt a gondolat, hogy egyedül, legfeljebb idegenek között kelljen megélnie egy varázsló legszebb napját… Bizton veszem, még az elmúlás sem gátolhatna meg abban, hogy ott, utoljára együtt lehessünk.
- Mint említettem, olykor, éppen ezért nem szállhatnék vitába veled. Csakugyan nem ez a világ rendje, de itt s most… Az önzőségemnek tápláló minden egyes mosoly, amivel a vonásaidat görbíthetem – mosolyodok el gyengéden. - A maga szabadságában csodálatos minden, láncok és rabigák nélkül – utóbbi szavaimat csöndességgel hintem a homlokára simított csókkal, amelyből meglehet, többet is mérnék sötét hajának vonalára, ha előre látom a mágiáját övező vallomásának súlyát. Eltöprengek néhány másodpercre, mielőtt megfogalmaznám a válaszomat.
- A heves igazságérzeted? Valami azon a napon megszűnt létezni s egyszerre meg is született. Nem tudhatod, hogy az ő útját miként befolyásolta óhatatlan tetted, tán hasznára lett az okítás, melyet kizárólag magának köszönhet. Te mondtad, Rhysand, hogy nem lehetünk tökéletesek, legfeljebb törekedhetünk rá. S neked arra kell törekedned, hogy az irányítás a kezedben legyen. Hogy meglegyen a választásod lehetősége afelől, ártasz-e valakinek vagy sem. Márpedig fogsz, ebben a világban nem lehetünk folt nélküliek – sóhajtok fel halkan, mielőtt újabb csókkal békíteném a lényét. Viszont, hogy ez mennyire sikerül, nem tudhatom meg, s talán akkor sem tudhatnám, ha nem rázná fel kíméletlenül az elmémet a köröttünk elterülő világ hibáinak felfedésével. Legelső felvetése hallatán leheletnyire emelkednek szemöldökeim, ám nem akasztom meg okfejtésének gördülékeny fonalát, melynek bizonyos pontjain magamra öltöm jó kedélyben fogant mosolyát.
- Ha kiesnél az egyenletből, az elméleted főbb építőkockái borulnának. Fénypont – világítok rá a következtetésem indokára, miközben hozzá hasonlóan hátrahagyom Ábránd kényelmét. Túlzott hevességgel dolgozik most az elmém ahhoz, hogy nyugalomban ücsörögjek a nyeregben. - Tehát úgy véled, az emlékeim között lavírozva éljük a valóságunkat azért, hogy véghezvigyek valamit, aminek pusztán itt, az elménk kivetülésében van értelme? Ha valóban az erőink összekapcsolódása teszi ezt, veszélyesebb, mint gondoltam – töprengek félhangosan, megindulva velük a templom irányába, amellyel kapcsolatban - függetlenül céltudatosságomtól és kíváncsiságomtól -, bizonytalan érzetek fognak el. Valóban bölcs dolog olyasmit kutatni, mely egy kiszámíthatatlan világ talaján fogant?
- Nem maradéktalanul. A kristályon a hold fényénél bizonyos vésetek jelennek meg. Nem tudtam mindegyiket megfejteni, de némelyik arra utal, hogy a kristály igazságát csupán a holdban lehet megismerni. A legközelebbi otthon, mely kapcsolatban áll vele, a templom. Elméletem szerint a telihold fénye szükséges mindemellé, azonban ha… Ha pusztán egy nap telt el, még nem jó az időzítés… - torpanok meg a homlokomat ráncolva, majd Rhysand felé fordulok. - Sehogy sincs ez így rendjén. Csípj meg – nyújtom ki felé a karomat, akár egy hóbortos gyermek, ki elhiszi, hogy az álmaiból nincsen más kiút.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jan. 18, 2022 1:36 pm
A dream we dream together is reality
- Nem hiszem másképp. Lázadó, ki szíve szerint élt, szabad, ki csak benső fényét követte, mostanra azonba köt a magadnak írt szabály, mely elűzi a kísértést, de ez nem erény, pusztán óvatosság– húzom félmosolyra szám. Nyughatatlanul üti fel fejét a legváratlanabb pillanatban a valótlanság érzete, hogy közelsége valami különösen csodás képzelgés. – Különös, nem tudom, hogy odaadnám e mindenem, hogy kérész lehessek ifjúságodban, vagy legyek hálás, azért, amit adsz, még, ha oly szűken méred is – a színpompás kérész mindössze egyetlen napig él. Mégsem sajnálja érte senki. Még talán irigye is akad. Hiszen ezen a napon csak annak él, amit szeret! Szárnyra kap, a szélre bízza magát, játszik. Élvezi röpke élete minden pillanatát. Úgy él, mintha nem lenne holnap, hiszen számára, nincs holnap! Kedves noszogatására, tekintetére, melyben pajkosan játszik a fény, kergetem el a keserű gondolatot s határozom el magam, hogy a jelenben növesztek szárnyakat, s fekszek fel bőséggel mért figyelmességére. Noha, szokatlan kacérsága túlságosan feszegeti rabláncra vert vágyam. – Hmmm… - mély sóhajjal egyenesedem, s hajolok közelebb arcához. Szusszanásnyi időre gondterheltség árnyéka vetül vonásaimra, s kihívás tekintetembe. – Csalfa tündér vagy te, hallod e! A pipafüst szenvedélyéhez túl fiatalnak gondolsz, mégis minden csókoddal mérget cseppentesz ajkamra, s bőrömre – hízelgőn alig érintve szakállának szálait, mely jól eső érzéssel karistolják bőröm felszínét. – Most is túl közel vagy, s te kérted. Hogy működik ez? – szívesen harapnám ismét ajkát, s testének más részét, mégis csak egy pillanatra pihenek meg homlokának dőlve, s húzódik vissza, még mielőtt meggondolatlanságomban többet kívánnék, mint amit helyzetünk megenged. – Ígérd meg nekem, ha eljön az a pillanat, bármit is hozzon a jövő, te ott leszel – nézek a mélyen a tengerkék szemekbe, melyre zöld sávokat fest a napfénye. Az ő szájából legszebb hallani a nevem, mellyel minden figyelmem az övé, s gondolataié. Noha, nem értek vele egyet, csendben fogadom el a meglátását. Csak rajta múlik, hogy az idő melyik pillanatát ragadja meg, meddig hagyja, hogy sodorja megfosztva engem a bizonyítástól. Bár nem most lesz az a pillanat, s az a nap, de a szív megfárad, s már hiába itatná szomjas szívemet. – Igazad lehet – mosolyodom el, s helyezem állam feje tetejére, hogy ne lássa elmerengő tekintetem, ahogy próbálom magamévá tenni elveit. – Nem szükséges, s tőled sosem várnék viszonzást, még a gondolatát sem. Ám, ha nagy egészet nézzük, túl utópisztikus lenne, ha Tulveron összes élőlényét átjárná az önzetlenség, s nem várna cserébe semmit. Lehet, nem attól kinek boldogsága a legfontosabb számára, de mástól, máshonnan igen. Ilyenek vagyunk, szívünkkel adunk, lelkünkkel várunk, vagy éppen fordítva – hajtom vissza fejem időközben, hogy szememet lehunyva élvezem a bensőséges s egyetértésről árulkodó csókot. Oly játszi könnyedséggel táncol el előttünk a kecses rovar, ahogy gondolataink simulnak egyikből a másikba, hol játékos elképzeléseket firtatva, hol pedig az élet adta felvetéseket boncolgatva. Ez a kettőség, még ha komor színfoltokkal is tarkított felüdülés lényemnek. – Nincs bennem megbánás, ha rágondolok, inkább önt el a közöny, s ez inkább rémít meg, mint a tudat, hogy azóta megnyomorítva éli, amúgyis nyomorúságos életét. Ez vajon mennyire illik El’Alora falai közé?  – lebontani a falakat kevésbé egyszerű, mint azokat magunk köré emelni, de mégis mit ér a fáradozás, hacsak félig engedjük magunkhoz közel azt, ki miatt félre tettük az első követ? Bizalmába fogadott, s én szintén, nincs miért eltitkolnom azt, ami bennem van. – S újabb kérdéseket vet fel, melyre nem biztos, hogy tudni akarod a választ - csókját tenyeremen ámulattal fogadom, s kétellyel, hogy nem érdemlem meg, megértését. Bensőm minden tiltakozása ellenére, tárom elé megérzésemet, hisz oly jó volt ringatózni valami egészen különös világban, melynek érzete oly ismeretlen. Mégis józan eszem, azt súgta becsapni magunkat, a legnagyobb ostobaság. Az előttünk lévő viskó, percről percre vetkőzi le gúnyáját, hogy egy jóval viseltesebb ruhát öltsön magára. Ábrázatomra egyszerre ül ki a csodálat s meglepettség, s valahol felsejlik benne a rémület is. Hisz ki látott már ilyet? Ép elme vagy őrület látatja ezt velem? Feldolgozatlanul a látottakat összpontosítok szavainak értelmezésére. Néhány perc hallgatás után jönnek csak számra a szavak. – Elsőre, hogy megőrültél, s hogy magaddal rántottál engem is az őrületbe – túrok feszengve hajamba, hogy kiűzem arcomból, s ezzel talán látásom is kitisztuljon, noha, minden bizonnyal nem rakoncátlan tincseim az oka, elhomályosult elmémnek. – Túl sokat hiszel rólam varázsló – mosolyodom el zavaromat palástolva, előcsalva pimaszságom.  – Ahogy mondod, nem lehetnék itt, sosem jártam a viskónál, de még a környéken sem. Ezek nem lehetnek az én emlékeim. Amit látok, azt a te szemeiden keresztül érzékelem. Arra, hogy mégis itt vagyok, a legésszerűbb magyarázat, hogy te azt, akarod, hogy itt legyek, s én is ott akarok lenni, ahol te vagy. Ami valljuk be, mindkettőnk részéről hízelgő – szélesedik ki mosolyom, mielőtt folytatnám eszmefuttatásomat. – Inkább van köze ennek most hozzád, s küldetésedhez, mint hozzám. Ahhoz mit féltve őrzöl a zsebedben. Merész feltételezés a részemről, de ha igaz, hogy az erőnk össze kapcsolódhat, mint ahogy azt pár nappal ezelőtt állítottad lehet az oka annak, hogy jelét adta annak, hogy nincs minden veszve, s új remény ereszthet gyökeret. Talán pont azért, mert egyikünk sem teljes, ahogyan ő sem– mindez csupán feltételezés, bár abban biztos vagyok, hogy ez itt nem az én művem, legyen ez akármi, álom vagy valóság. Nem én vagyok a láncszem, mely összekapcsolja a történéseket. – De bent talán, kapunk választ a kérdéseinkre– intek fejemmel a templom irányába, immár nem is törődve azzal, miként is kerültünk íly közel hozzá. Az is lehet, hogy csak délibáb, melyet nem a sivatag melege hívott életre, hanem az elméje, jelezvén utunk valódi célját. – Megtaláltad a választ, miként lehet börtönéből kiszabadítani? – pillantok fel rá, s veszem át tőle a kantárt. Félve, hogy ismét csalfa illúzióba keveredve elveszítjük az okot, mely miatt nyeregbe szálltunk döntök úgy, hogy inkább vezetem Ábrándot, a kitűzött cél felé.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jan. 18, 2022 1:10 am
A dream we dream together is reality

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Porcelain • credit; »
Apró szusszanással képzelem magam elé fiatalabb énemet és őt, amennyiben az ifjúság bohó talaján rügyezett volna az ismertségünk, barátságunk. Attól tartok komisz banda lettünk volna, s atyámnak az addigiaknál is többet fájt volna a feje szertelenségünk okán.
- Kétségem sincs efelől. Bár ha az akkori énemnek mérted volna ilyen hevességgel a bókjaidat, bizonyára nem tart ennyi ideig egymás közelét élveznünk. Nem mindig volt erényem a türelem – mosolyodok el cinkosan, finoman megnoszogatva a vállát a sajátommal, amelyiken nem nehezedik az állának súlya. - Nem vagy te még egy kicsit fiatal holmi pipafüstökhöz? - vonom meg a szemöldökeimet leplezetten élcelődve. - Ha majd felemelkedésed okán mártózol a barlang vizében, tán nosztalgikus hangulatra kélek a telihold óvása alatt – csóválom meg a fejemet leheletnyire jó kedélyem zálogában.
Puha csókja alatt aztán gyöngéd sóhaj szakad fel a mellkasomról, s bár az emlékek súlya s elvesztésének halovány gondolata húzza a lelkemet, mégis visszakanyarodik egy kicsiny mosoly a szájzugaimba.
- Az idő a te csalafinta szeretőd is, Rhysand. Mindannyiunké. Úgy hiszem, az idő nekünk kínál esélyt s nem fordítva, hisz hajszolni azt sohasem kifizetődő. De azért remélem, kegyesen fordul hozzánk – jegyzem meg csöndesen a gondolatmenet zárásaként, hogy újabb teóriáknak s képzeteknek adhassunk terepet beszélgetésünk gazdagon csírázó talaján. És szinte újabbat támadna kedvem szusszanni a szépségtől, mely legördül ajkairól az önzetlenség és önzőség kapcsolatának magasságaiban. Az esetében tényleg kevés, mi elválasztja a költőt a varázstudótól.
- Ha önzetlenül kínálsz valamit magadból, valóban szükséges lenne mindenáron visszavárni? Mint ahogy éles meglátással kifejtetted, olykor az önzőség elcsitul pusztán az öröm okán, melyet okozol – megérezve magamon a tekintetét, kisvártatva visszasimítom rá a pillantásomat a táj szépségéről, elmerengve néhány kérészéltű momentumig hatalmas pillákkal keretezett barnáiban. Csalfa ártatlansága fáradhatatlanul nyűgöz le szekundumról szekundumra, s ezúttal nem tudom megállni, hogy ne simítsak viszont-csókot a halántékára, melynek határozott vonala mögött gyönyörű elme lakozik.
Azonban a pillanat éppoly hamarisággal szökik el előlünk, mint a szitakötő, amely másodpercek tükrében illan el a gazdagon rügyező bokrok között. Eltűnődötten figyelem még egy ideig a helyet, ahol eltűnt, hallgatva Rhysand elbeszélését, s csupán akkor fordítom vissza a fejemet felé, mikor váratlanul megállítja Ábrándot. Érintésem a kezén ez alkalommal kitartással igyekszik csillapítani feszültségét. Türelemmel várom meg, hogy mellkasáról leengedje a súlyokat, s meglehet, csókját s szórakozott megjegyzését mosollyal fogadom, a tudatom rendületlenül kering az elhangzott információk körött.
- Pusztán azt tetted, amit bárki tett volna, ha a családja veszélybe kerül. Tudván, kedves Bűnözőm, hogy akkor még ismeretlen erődet a bajba jutottak megsegítésére hívtad elő óhatatlanul, sokaknál érdemesebbé tesz a mágiára El' Alora falai között – emelem meg óvatosan a kezét, melyen eddig a tenyerem pihent, és megértő csókkal illetem kézhátának sima felületét. - A fény… az igazság olykor fájóan vakít, de végső soron megnyugvást hoz. Főleg az elmének, mely a tudásért egy sivatagban szomjazót meghazudtolva epekedik – teszem hozzá csöndesen, mondandóm zárásaként elengedve a kezét, hogy biztonsággal egyengethesse Ábránd útját az ösvényen.
Szinte egy vödörnyi jeges víz zuhatagával ér fel, miként nem sokkal később ismét megállunk, és hátrahagyva a hátam mögét felhívja a figyelmemet arra, ami kitartással lavírozott a tudatom hátterében. Elkomolyodott ábrázattal tekintek az út ellentétes oldalára, s való igaz, a kelleténél kevesebbet haladtunk.
- A templom több napnyi útra van még innen – felelem könnyedén, és ujjaim közé véve a hátas kantárját, a viskó felé irányítom, hogy újra, alaposabban szemrevételezhessem azt, melyet meghazudtolni nem lehet. - Rendben, összegezzük, amit tudunk. A fénypont, mely az igazság kapujához vezet, bármily nehézkes is kimondanom, te magad vagy, Rhysand. Nem jöhettél velünk, és te magad sem emlékszel rá, hogyan is keveredtél ide – pillantok le rá elnézéssel, ugyanis megbántani a legkevésbé óhajtanám. - Az évszakok kedvükre váltakoznak, így nem hiszem, hogy hónapok peregtek volna ki az ujjaink közül, egyszerűen valami megbolondítja az észlelésünket. Történnie kellett valaminek, ami mindezt előidézte. A te elméleted mi volna? - érdeklődöm, változatlan az ábrázatán tartva a szemeimet, és csak a kérdést követően engedem visszaemelkedni a tekintetemet a házikó irányába. Feltéve, ha egy viskó volna, ám ezúttal egy templom ütött-kopott falai merednek vissza rám, s még ha akarnám, sem tudnám leplezni merő elképedésemet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 17, 2022 9:36 pm
A dream we dream together is reality
Megfejthetetlen mosolyom, észrevehető szemem környékén is, ahogy óvatos feszengéssel keresi közelgésem. Szótlanul fonom szorosabbra dereka körül karom, mint, aki csak attól tart, hogy leesik. – Biztosra veszem, hogy azóta csak a bőröd lett sötétebb, s szakállad erősebb, de lelked ugyanolyan fiatal, s elméd sem csábod nem fakult meg. Szerintem, akkor is jó barátok lettünk volna. Mmm, nem gondolod? – emelem magasba szemöldököm, ahogy eljátszok a gondolattal. Hol tartanánk most, ha évtizedekkel ezelőtt nyílik ki tudatom? – Szívesen hallgatnám az ifjú Ezaras Azildor kalandjait, egy teliholdas éjszakán, pipafüstöt fújva a csillagok arcába– szélesedik ki mosolyom, mely ráncokat gyűr arcomra. Puha csókot lehelek halántékára, megszelídülve, biztosítva arról, hogy a szavak nem csak szavak. Ha módomban állna, ha módomba fog állni, hogy közelebb jusson céljához, nem leszek rest megfogni a kezét, támogatni s segíteni. – Ez nem hiszem, hogy rajtam fog múlni. Rajtad, hogy mennyi esélyt adsz nekem, s mennyit az időnek, melyet annyira szeretsz – komorodik el tekintetem, felidézve az elmúlt nap vagy hónap emlékét. A kiszámíthatatlan, megfejtésre váró talány érzése. De nem hagyom, hogy egy röpke pillanatnál tovább kebelezen be. S nem csak azért, mert meglátása s kérdése feléleszti bennem az érdeklődést. Hanem, mert nem akarom elűzni a varázst, még akkor sem, ha van benne valami rémisztő is. Abban, ahogy egybe olvadnak a napok a hónapokkal, ahogy összemosódik a jelen a jövővel, mégis természetesnek vélem s csak egy halvány gyertyaláng lobban meg olykor tudatom legmélyén. – Valóban, talán nincs köztük különbség s egyik a másik nélkül nem is létezik. Önzetlenül tenném, hogy az örömmel, amit okozok, boldoggá tegyem magam. Az önzetlenség egy játék, melyben odaadjuk, amink van másnak, s várunk egy életen át, hogy visszakerüljön hozzánk, pedig az a miénk volt – válaszom csöndes, felpillantva rá, elmerengve rőtvörös szakállal keretezett vonásaira, mely csak árnyalatok választanak el, az ősz vad, de gyönyörű színvilágától. Mosolya szívem el soha nem hagyja, jöhet akármi, örökké tart. Kezére fonnám kezem, ha maradna időm, még mielőtt egy múltbeli csengés, váratlan vendékként, nem rebegteti meg szárnyát, s a meghittség csendjébe, zajt kelt. Összeszűkült tekintettel követem útját, könnyed mozgását, áttetsző szárnyain megcsillanó napfényt. – Nem az volt a kérdés, hogy bennem van-e, hanem az, hogy valóban érdemes vagyok e használni – emelem fel fejem, bár nehéz elhagyni az otthonos közeget. – Ha szavakba kellene önteni az érzést, s a helyzetet, nem tudtam magamon uralkodni. A húgaim testi épségéről volt szó. Milheim csodás város, ha nem ismered a szegénynegyed nyomorát, s a benne élő mocskot. A szesztől, s bódítóktól elködösült tekintetett, a tenyeret, melytől vörös lesz az arcod, vagy a vasalatos csizmát. Veszélyes hely, gömbölyödő fiatal lányoknak. – görcsösen szorulnak ujjaim a kantárszárra, melytől Ábránd, megzavarodva torpan meg. – Mondjuk úgy, új formáját ismerte meg a túlfűtöttségnek s kicsit felforrósodott a hangulat a környéken. – a szégyen, mely akkor égette arcom, mára már elmúlt, csak a düh maradt, a bűntudat- melyet anyám s húgaim miatt érzek -, s csalódottság. – Három napot töltöttem a fogdán, mire anyám összekaparta az összeget, amiért kiengedtek. Szóval vigyázz, éppen egy bűnöző karjai közt pihensz. – hajolok közelebb, rekedtes hangon suttogva fülébe, az utolsó mondatot. Játszva nyomok csókot orcájára, s egyenesedem ki újra hátasunkat újra indulásra késztetve. – Három nap alatt rengeteg kérdés merült fel bennem, s egyikre se találtam a választ, noha sejtettem, de sehogy sem állt össze a kép. Így az egyetlen emberhez fordultam, aki a történtekre magyarázattal szolgálhatott. Akkor derült ki, hogy atyám valójában nem is az atyám. Nem mintha valaha is úgy viselkedett volna – halkul el szavam, de ahelyett, hogy gondolataimba révednék, újra a táj változatlan szépsége ragadja meg figyelmem. Az út szélén újra nyíló pipacs, a levél mely csendes ringatózással simul egy tiszta vízű tócsán. Mintha valóban a pillanatban ragadtunk volna, melyet egyikünk sem akart elengedni, annyira jó volt belesüppedni, s ha tehetném most sem szakítanám szét könnyed fátylát. – Valami nincs rendjén– állítom meg Ábándot, most már akaratosan, s szállok le róla. – Milyen messze van a templom? – az idő pergett a szemünk előtt, mert ezt akartuk hinni, de alig távolodtunk el a viskótól. – Alig haladtunk valamit. – intek fejemmel a hátunk mögé, amint felfedezem a hibát.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 17, 2022 4:44 pm
A dream we dream together is reality

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Porcelain • credit; »
- Bölcsességed nem csal meg soha – mosolyodok el szelíden, osztozva szavainak minden igazságán. A világért sem erőszakolnám meg a nézeteit, hiszen az elme, mely kíváncsi barnái mögött rejtezik, pontosan úgy tökéletes, ahogyan az istenek megálmodták. Pillantásom közvetítésével fogadom hát el és tartom tiszteletben a meglátásait, éppúgy a tényt; amennyiben hibának bizonyul a döntésem, készen állok szembesülni vele s remélni, következményeiből csupán gyarapodhatunk.
Ám hiszem, ő sem lehetne most itt velem, ha másként formálom az események alakulását. Nem ringatózhatnánk lóháton egymás melegét élvezve az ismeretlen felé, melynek szemérmes héját szívesebben bontogatom az ő társaságában, mint bárki idegenében. Osztozni kívánok vele a csodán, amely reményeim szerint alakot ölt majd a kristály mechanikájának megfejtésével, s látni vágyom melengető szemeiben az ámulatot, melyet kizárólag a felfedezés öröme kínálhat. Gyarló halandóként szomjazok a bizalomra, amit nem olyan rég elárultak.
Dünnyögő szavait csöndes hümmentéssel fogadom, míg kérdését egy szórakozott horkantással. Persze nem kerüli el a figyelmemet néma gondoskodása sem, mely alatt egy egészen kicsivel felenged a lényemet átszövő óhatatlan feszengés. Gyengéden simulok a mellkasához, éppen csak, vigyázva, hogy összeszedettségem ne szenvedjen csorbát, s ne mélyedjek fals biztonságérzetbe. Elvégre időről-időre eléri homályban úszó tudatomat a tény, rendellenesen váltakoznak körülöttünk az évszakok.
- Nem tagadom, ifjú koromban volt rá példa – mosolyodok el az emlékek okán, melyekben a megfontoltság felett győzedelmeskedett az eltiporhatatlan kíváncsiság. - Azonban ez a történet egy másik pillanaté szükséges, hogy legyen, ugyanis az a hiba több volt holmi apróságnál, és azóta sem kevesebb – felelem elkomolyodással, forszírozva a tudatomat, hogy elengedje az egy éve történtek rémképeit; a káoszt, aminek hatalma egyszerre vértezett fel megingathatatlan eltökéltséggel és csontig hatoló rémülettel.
Puhatolózó ajánlatára, önzetlen segítségnyújtására finoman az övének simítom a halántékomat, kezes jószágként ismerve el a jóságát, amellyel velem szemben viseltet. Egy ideig az övén pihentetem a fejemet, amíg az elképzeléseiről hallgatom, noha egy bizonyos ponton kénytelen vagyok elemelni tőle, hogy fészkelődve kicsit a nyeregben újfent rá emelhessem a tekintetemet.
- Remélem annál tovább szükséges elviselnem téged – meggondolatlan nyelvem ismét anélkül mozdul, hogy bővebben átértékelhetném a helyzetet, bár az őszinteségben nem találok semmi szégyenleteset. Valóban vágyja a tudatom és a szívem, hogy a kelleténél tovább fonódjon a sorsunk fonala, hiszen vak az, ki nem látja páratlan szépségét. Afféle, amely szerencsés esetben kizárólag egyszer mutatja meg magát egy lény éltének vonalán, s nem létezik nagyobb ostobaság, mint eltaszítani. - Érdekes a világ kettőssége, miként minden egyes aspektusában összefonódik. Szavaid önzetlenek mégis önzőségből fogantak, melyik volnál hát? S ki dönti ezt el? - pillantok vissza az előttünk elterülő ösvényre, amit megsárgult, száraz falevelek szegélyeznek ezúttal. - Melyik a nagyobb önzőség, a boldogulásodat kutatni vagy átadni a lehetőséget a társaságomért? Meglehet, különbség sincs közöttük, elvégre a kettő egymásba akaszkodik, elválaszthatatlanul – mosolyodok el gyengéden, hódolatában a világ magasztos gyönyörének, ami nem fárad újra és újra lenyűgözni eddig még fel nem fedezett rejtelmeivel. - Jó szíved van, Kóborom – balom tenyere egy kérészéltű momentumra megértéssel simul kantárt fogó kezére, még mielőtt megzavarna egy, az arcunk előtt meglehetős közelségben elreppenő szitakötő. Érdeklődéssel fordítom utána a szemeimet, vizslatva karcsú testét, mely alapvetően mélykék eleganciával hirdeti magán színpompás mintázatait.
- Korábban azt mondtad, nem tudod használni az erődet – szökken vissza a tudatom a jelen pillanatába. - A barlangban megmutattam, hogy benned morajlik, igazán mégsem voltál megilletődött. Miként derült hát ki?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 17, 2022 1:52 pm
A dream we dream together is reality
Hiába várom, hogy megosztja velem gondolatait, mely arcán épp úgy suhan át, csillan meg szemében, ahogy egy pillanatra felvillan elméjében. Tapasztalni kívánok, s okulni, tanulni, s míg tehetem tőle. Törékenynek tűnik a valóság, mely most körbe vesz minket, s ha darabjai törik, eltűnnek a színek, s nem marad más csak a rideg fekete- fehér valóság. S pont ezért, halvány mosoly dereng fel arcomon, megelégszem azzal, amit felkínálnak az égiek, még akkor is, ha a jelen pillanatában, dacos a lelkem, amiért túl kevés vagyok neki. Nem faggatom tovább csak méltósággal tűröm, hogy hozzámérjen, s megbizonyosodjon arról, hogy az élet még mozgatja szívem. – Megkérdőjelezhetem, nem érthetek egyet, de el kell fogadnom, tiszteletben tartanom, ahogy neked is, hogy nem viseltetek feléje megértéssel, bárki is legyen ifjú vagy aggastyán. A becsületet nem korban mérik. De okulni fogsz elhatározásod okán, ahogy talán én is, hisz kétszer nem virrad fel ugyanaz a nap, hogy másként döntsünk– elkergetem a késztetést, mely az áruló után hajtana, akad ennél sürgetőbb dolog, mely megoldásra vár, mint egy sehonnaira szavakat, s energiát pazarolni. Ám remény, a kívánalom, hogy a sors keresztezze utunkat, aprócska fényként dereng bennem.  S hogy ezután felengedek, akár a jég, már egy másik különös varázs. Az indíttatás, az ok, mely karjaiba űz, s mely csókot lop, nem érdekel. Az ígéret, melyhez hű akartam lenni, ködbe vész, s a gondolatot, mely tudom még billogként fog villogni lelkemen, mélyre temetem. Megélni akarom, s mikor, ha nem most? Akkor, mikor kimondatlanul, csalfán, tőrbe csalva hív magához, hogy később összezúzzon, miként a malom őrli liszté a búzaszemet. De nem bánom, ha fájni fog, mert tudom igaz volt. Kellő bizonyíték arra, hogy, ami itt történik, nem csak egy álom, melybe behívtam, még ha oly különös is. Nem tiltakozik, így én nem magyarázom indokaimat, miszerint kettőnk közül, a világ nélküle szegényebb lenne, ha valami oknál fogva hátulról lepnének meg minket, a tényt, hogy így szabadabban hívhatja segítségül a benne pulzáló erőt. Újfent rácsodálkozok a jóságra, mely benne lakozik, melyről egyetlen mozdulat árulkodik, az ahogy egy jószághoz ér. Nem láthatja, nem értheti az, ki szemellenzőt visel, aki nem képes túl látni saját gyarlóságán. Elmerengve hallgatom csöndes szavait, belefeledkezve testének melegébe, a napsugarak simogatásába, mely hiszem belőle árad, hisz pillantása simogat. A mosoly, melyet nem látok csak érzek. – Akkor lennél igazán önző, ha lelkiismeretlenül tudnál vele élni, mégis előrébb tartod, hogy valamit csodát adj – dünnyögőm – azelőtt, hogy bizalmába avatna- még mindig vállán pihentetve fejem, önzőn, ahogy macskaként sem érdekel, mennyire is kellemetlen számára. Megnyugtat, s szívem szerint dorombolnék, hogy tudja, mennyit jelent, hogy itt van velem. – Nem is különbözünk annyira egymástól, ha sorsunk eddigi fonalát tekintjük. – egyenesedek ki. Ujjaimmal tarkóját fedő puha tincseket megcirógatva.– Felrobbantottál egy varázstekercset? – helyezem vissza fejem, a kellemes közelségbe, a számára már oly ismert pimasz mosollyal ábrázatomon. Hiába lényem egy része magában hordozza az ifjú bohémságát, melyet tudom, nem kell előtte titkolnom. – A tökéletesség túlértékelt és rémunalmas, kellenek az apró hibák– mosolyodok el, noha ezek a szavak tudom, nem jelentenek számára vigaszt. Számomra nem a hatalma tette azzá aki, hanem az, ami valójában benne lakozik. Az erényei, s hibái, már ha akadnak neki. Szívemre még is ugyanúgy nehezedik bánata, ahogy az övére. – Ha bárhogy is segíthetek… - értelmetlen lenne folytatnom, hiszem, hogy tudja s érzi, hogy csak kérnie kell, hisz az ő baja a sajátom. – Most? – vonom fel szemöldököm, s tűnődöm el kérdésén. Néhány pillanatig újra a táj gyors változásában gyönyörködöm, míg gondolataim lankás vidékén járva töprengek. – Neked adnám. Facsarja a szívem a gondolat, hogy nem érzed magad teljesnek. S mert önző vagyok. Ha a magam boldogulására fordítanám, valami sokkal fontosabbtól fosztanám meg magam. A közelségedtől, mely simogat, s előre hajt. Addig is míg nem lelek magam is a megoldásra kénytelen kelletlen el kell viselned – pillantok oldalra, hogy ráncok gyűljenek homlokomra, így hogy vállának ívében pihentetem fejem.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 16, 2022 11:22 pm
A dream we dream together is reality

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Porcelain • credit; »
Újabb kérdése okán megadással csóválom meg a fejemet, ugyanis egyelőre még én sem tudom mi az, ami kétségtelenül az igazság momentumához vezetne. Persze az elképzelésem megvan rá, de mégsem érzem helyénvalónak, hogy puszta megérzésre alapozva és a saját nézőpontom szögét fixírozva helyezzek súlyt a vállaira. Könnyedén csalhatja meg érzékeimet puszta jelenléte, mely üdítő a szívemnek, s az elhamarkodottság sem képezi jellemvonásaim tartóoszlopát. Legalábbis mámoros momentumainkig határozottan állíthatnám, bár valóban sietős volna egymás közelségének hathatós keresése? Kár volna tagadni, hogy azóta kötődöm hozzá, mióta először megpillantottam a csipkebarlang éteri nyugalmában - mindez csupán, a testiség édes rétege annak a szövevényes hálózatnak, mely újra és újra egymáshoz egyenget bennünket. Akárha mindig is így lett volna, és a jövőnek is ekként lenne szükséges formálódnia; lehet hát a jelen elhamarkodott, miként a múlt és a jövő nászából fogant?
- Minden jogod megvan arra, hogy megkérdőjelezd a körülötted elterülő világot. Ezt sose feledd – jegyzem meg gyengéd mosollyal simogatva a tenyeremhez dörgölt arcát, ám hiába vágyakozik a lényem itt maradni a viskó magányában, melyet kizárólag vele osztanék meg, élvezve a nap melengető törődését és a természet ébredezésének gyönyörét, a tudatom már máshol jár, s biztosra veszi, hogy a maradás nem segíti előre egyikünket sem.
- Nem kell félteni. Szerencséjére a lovakat is kedvelem, szorítunk időt a pihenésére – horkantok fel, várva, hogy elfogadja kezemet, bár kérését hallva elhúzom azt, s előrébb fészkelődök kicsit a nyeregben viszonylagos kényelmének érdekében. Nem kerítek ügyet annak, melyikünk nyer nagyobb rálátást az előttünk elterülő ösvényre, hiszen végső soron s bizonyos idő után egyikünknek sem lesz komfortos egyetlen hátason osztozni. - Vagy, hogy ideiglenes gazdái képesek legyenek a nevét megjegyezni – mosolyodok el szórakozottan, jobb híján a nyereg elejébe kapaszkodva, miközben lassú tempóban útnak indulunk. - De ígérhetem, hogy ezt megjegyzem. Ábránd – paskolom meg fél kézzel a ló nyakát, kifésülve aztán ujjaimmal egy laza csomót a sörényéből. Csak azt követően hagyok fel a mocorgással, hogy megérzem a vállamra nehezedni Rhysand állát. Apró, beleegyező hümmentéssel ösztökélem a kérdés feltételére, melyet leplezetlen érdeklődéssel várok, dacára a hajamat és a nyakamat csiklandozó, forró légvételeinek.
- A felfedezés és a teremtés örömét. Egyrészt – felelem némi elkomolyodással, amint tanakodva végighordozom pillantásomat a haladásunkkal az évszakok összességét felölelő tájon. A nyarat idéző melengetésben cseppet sem bánom, hogy köpenyemet a málhám rejtekébe hajtogatva hagytam, de miként bizonyos részeken visszatér közénk a tél hűvöse, libabőrössé válnak fedetlen alkarjaim. - A másik reményem önzőbb ennél. Nem vagyok rá feltétlen büszke – tekintek le magam elé, Ábránd füleire, melyekkel jobbra-balra legyezgeti az olykor-olykor előbukkanó legyeket. Mély sóhajjal határozok úgy, ha már a mag létezésének tényét az óvására bíztam, hát ez a mélyen elhallgatott titok sem lehet töredelmesebb. - Egy esztendővel ezelőtt ért egy… baleset. Elvesztettem a mágia feletti uralmamat egy időre, s még most sem nevezhetném maradéktalannak a felépülést. Éppen tegnap ingott meg egy varázslat közben. Amennyiben tegnap volt az a tegnap – a számat apró mosolyra görbítve fordítom felé leheletnyire az arcomat, hogy lepillanthassak rá. Magamba szippantom megnyugtató illatát, mely az otthon, a szobám melegét idézi. - Valahol remélem, hogyha a mágia újabb forrásával támogatjuk meg a világot, ha valamiként össze tudok kapcsolódni ezzel a kicsiny részével a fának, helyreáll bennem, ami tönkrement – vallom meg nehézkesen, visszafordítva arcomat és szemeimet is a csapásra, ami még egy ideig kanyargósan fog minket vezetni a fő ösvény irányába. - Te mit kezdenél efféle hatalommal? Ha bármit kezdhetnél vele – szegezem vissza neki érdeklődéssel a kérdést. Meglehet ő még csak puhatolja az útját a világban, a képzelet szárnyán messze lehet röppenni. És a képzelet nem más, mint a legelső lépcsőfoka a vágyaink, a céljaink beteljesítésének.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 16, 2022 9:30 pm
A dream we dream together is reality
Szellemének tisztasága csodálatot, lelke tiszteletet ébreszt bennem. Nem tudom elszakítani róla tekintetem, ám most nem a férfit látom s figyelem, hanem a mestert, kinek elméje túlcsordul a tudástól s még így is folyton kutat. Értelmet keres ott is, ahol talán nincs. S más talán ezért hóbortosnak gondolná, én pedig pont ezért szeretem. Olykor mosolyt csal vele arcomra, máskor meg elgondolkodtat. Felkorbácsol s lenyugtat. Vágyam a kielégülésre nem csak testemről szól, hanem a tudásnak is, melynek nincs híján. – S most mi lenne az? – értem, hogy minden mindennel összefügg, s lépésről- lépésre kell haladni, ám most elvesztem. Az egészet látom, a végkifejletet, s nyughatatlanságomnak köszönhetem, hogy érzem valami nincs helyén, a részletek, az apró információ darabkák híján vagyok.  Ha úgy döntenék, elengedem a kezét, magával ragadna az mely igaz s mégsem. Ez a pillanat örökké tarthatna, elszédülni készülök, ahogy keze a derekamra simul. Szívem dobbanását, nem veszem halkabbra, mégis zavarban vagyok, pedig már régen elmúltam tíz. Félig lehunyt szemmel, merülök el az érzésben, melyet ujja okoz, ahogy végig húzza ajkamon. Vérforraló, s leküzdenem oly nehéz a késztetést, hogy többet adhassak, hogy belesajdul a testem. Végig simítva alkarját kezem a csuklóján állapodik meg, még mielőtt csókot nyomnék tenyerébe arcom hízelgő macskaként dörgölőm hozzá. – Azt kapná, amit megérdemelne. De ha te úgy hiszed, ez volt a helyes döntés, nincs jogom megkérdőjelezni. – bólintok. Bár egyet nem értek vele, noha más okaim vannak, mely elhomályosítják ítélőképességemet. Megannyi kérdés gyökerezik ajkaimon, de látva a szemében felgyúló szikrát, nincs szívem húzni indulásunk óráját. Türelmesen várom, míg vele együtt a helyére kerül. Gondossága újabb halvány mosolyt csal arcomra. – Micsoda megtiszteltetés, gondolom szerencsétlen párának is. – paskolom meg a szóban forgó nyakát. – Legyen, ám jobban örülnék, ha a hátad védhetném. – pillantok fel rá felhúzott szemöldököm alól. Ha rááll, úgy megkapaszkodva a kápába húzom fel magam, bár biztosra veszem lesz néhány kellemetlen pillanatunk, nem úgy a lónak, de a közelsége feledtetni fogja őket. – Lehetne Ábránd. Biztos régóta ábrándozik arról, hogy egyszer valaki nevet ad neki. – ösztöklöm meg a hátast, hogy az súlyunk alatt lassú baktatásba kezdjen. – Kövessük az ösvényt? – helyezem állam vállára, belesüllyedve köpenye ismerős anyagjába. – Kérdezhetek valamit? – vetek rá egy futó pillantást. Megvárom, a mozdulatot vagy a szót, mely feloldja tétovázásom zárját, csak azután tárom elé a kérdést, mely foglalkoztat egy ideje. – Azt már elmondtad, hogy mit jelentene a világnak e mag sarjadása. De mit jelentene neked? Mit vársz tőle? – megkönnyebbült mély sóhajjal figyelem az utat, mely végeláthatatlanul kanyarog előttünk, majd tűnik el egy nagyobb szikla csoportosulás mögött. Mellette továbbra is kérlelhetetlenül közeleg a tavasz, helyenként pedig már, mintha a nyár éledezne, hol pedig az ősz alkonya, hozná újra a tél hírét. Úgy kavarog bennem, a nyughatatlan érzés, ahogy az évszakok színei körülöttünk, mégis lassan megszokottá válik. Belesüppedek, s azt kívánom, bárcsak ne érne véget, ez a különös, de harmonikus utazás.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 16, 2022 6:36 pm
A dream we dream together is reality

« @Rhysand Earhgaze •  Zene; Porcelain • credit; »
Sejtelmesen, a talaj vonalát követve vezetem lassacskán fel rá a tekintetemet, miként szavai afféle igazsággal kalauzolnak az ismeretlenben, akár egy belső hang, mely mindennél jobban ismer. Számtalan alkalommal bizonyította elméjének páratlanságát, mégis rá szükséges csodálkoznom a lényemmel kapcsolatos éles látására.
- Könnyű volna előhúzni romantikus oldalamat, s meghagyni a szépséget annak, ami; szövevényes álomnak – a szám sarkai finom mosolyra görbülnek. - De nem csupán erről van szó. Ha túl sok az ismeretlen, eleinte a legnagyobb problémával szükséges foglalkozni, hogy apránként tűzzük hozzá a kevésbé sürgetőeket. Homály fed itt most sok mindent, eleinte az egyetlen fénylő pontot kell megtalálnunk – magyarázom, hüvelyk- és mutatóujjam közé fogva a gondolatbéli kis momentumot, ami kapuként engedne minket az igazság csarnokába. Ám, hogy pontosan melyik terembe keresek bejutást, nehéz meghatároznom, hiszen míg a tudatom egyik része a szembetűnő nehézségek felgöngyölítésével foglalkozna, addig a másik részét magával ragadja Rhysand jelenléte, a vágyakozásom a közelének újbóli felkeresésére. Undok érzetekkel töltött el pillantásának elfordítása, a repedés, mely önzéssel gyarapodott volna szakadékká, mégis, amint homlokának ráncolását felengedve az arcomra simítja a tenyereit, óhatatlan megilletődés bugyog fel a mellkasomban. De nem teszek ellene, alásimulok a mozdulatnak, mely egyszerre döbbent meg és vértez fel a világ minden édes érzetével. Behunyt szemekkel hajtok fejet az ismeretlen erők kitartó noszogatásának, puha ajkait egyelőre tétova érdeklődéssel ízlelgetve a sajátjaimon. A kezeim természetességgel simulnak derekának vonalára, s bár gyarló, ösztönök hajtotta énemnek szívesen engedném közelebb szorítani őt magamhoz, türelemmel hagyom meg a momentumot a maga ártatlan szépségének. Persze kacér harapdálása üde színfoltként pezsdíti csillapodásra kényszerített véremet, s képtelenné válok véka alá rejteni mosolyomat, mely még a szájának mámorító ölelésében fogan.
- Soha… Soha nem töltene el szégyennel valami ennyire gyönyörű – suttogom magunk közé, egyik kezemet csakugyan az arcának simítva. Hüvelykujjammal szelíden cirógatom végig éppen csak megismert alsó ajkának telt vonalát, tekintetemmel ábrándosan követve a mozzanatot. - Az idő mindent elrebeg majd nekünk, amiről tudnunk szükséges – egy utolsó, gyöngéd csókkal illetem kitartó gondoskodásra hívogató ajkait, mielőtt hagynám magunkat felocsúdni a váratlan eufóriából. Eleinte nehézkesen találok vissza a gondolataimhoz, ám az elmúlt nap emlékei segítenek lesüllyedni az igazság ezúttal csúfos talajára, melyet sötét vérfoltok pettyeznek.
- Vágyom az elfelejtését, de elfelejteni sosem fogom a tettét. De ifjú még, talán még nálad is fiatalabb, miféle mester, tanácsos… ember volnék, ha rögvest derékba törném az életét? Ha valóban erre hivatott, megteszi maga is – tekintek rá elnézéssel, noha megértem azt is, amennyiben benne nem sarjadnak megbocsájtó érzetek. Nem vitatkozhatok a ténnyel; ha kevésbé szerencsésen alakul a támadás kimenetele, esélyem sem volna egy balga ifjú védelmére kelni, viszont az események akként formálódtak, hogy a mai napon ismét egymásba fonódjon a sorsunk fonala. Egészen sajnálatos volna nehézkes érzésekkel pazarolnunk értékes időnket.
- Igen, ez volna a jövő egyik izgalmas kulcsa – mosolyodok el elégedettséggel, ami éppen annyira szól a felfedezésemnek, mint Rhysand elméjének. Tudata akár egy vízre szomjazó szivacs, kérlelhetetlen hevességgel szippantja magába az információkat, s ezúttal sem kellett csalódnom a szellemében. És ez legalább akkora lendülettel tölt el, mint édes csókja, mely még ott parázslik a számon, így hát nem is tanakodom tovább, cselekvésre hajtom a fejemet. Csekély holmimat könnyed gyorsasággal szedem össze, köpenyemet s maradék, télre való ruhámat óvással hajtogatva a málha rejtelmébe, azonban nem felejtek el gondoskodni sietésem okán arról sem, hogy a viskót rendezetten hagyjam magam után.
Mihelyt úgy vélem, minden fontosat elcsomagoltam, kisétálok az addigra felnyergelt lóhoz, akinek a nevéről változatlan nincsenek emlékeim. Nehézségek nélkül ülök fel hát Névtelenre, amint a holmimat elpakoltam, bár leheletnyi ráncok szedődnek a homlokomra Rhysand láttán.
- Csak nem gondolod, hogy hagylak sétálni, míg én élvezem a kényelmet? - vonom meg a szemöldökeimet szórakozottan. - Gyere, ülj fel elém. Erős hátas, elbír minket. Cserébe adhatsz neki nevet is – mosolyodok el, kezemet nyújtva, hogy felsegíthessem a nyeregbe. S amennyiben hajlandó a felkérésem szerint tenni, úgy két oldalán átnyúlva kézbe veszem a gyeplőt, és indulásra noszogatom az állatot, egyenesen előre, az ide vezető ösvény széles vonalán.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 16, 2022 3:51 pm
A dream we dream together is reality
Nézem, ahogy nézi a tájat, ahogy kértem. Csodának mondanám, percről perce változó momentumát, ha elmém távoli zuga nem tiltakozna ellene. Megcsalják érzékeimet a kikelettel érkező mézvirág illat, a kezemre telepedő katicabogár, mégis a szemet gyönyörködtető káprázat egyetlen igaz drágakövet mégis rejt. Őt. Ott hol az agy becsapható, a szívet nem lehet megcsalatni, s míg hiszek neki, addig maradok.  A hazugság, olyan, mint a füst, az igazság pedig szilárd talajon áll, Az igazság, mint a fény vakít. A hazugság, pedig, ha már nincs rá szükség, akár a szürke gomolyag, minden alkonyatot megfest. – Becsapnád magad?- nem titkolt meglepettség színezi hangom. – Nem vall rád. Te, aki mindig a fényt keresed a homály mögött. Kíváncsiság, kíváncsiság és szenvedély. Ez szükséges a kutatáshoz. Melyik veszett ki belőled? – a szépség és kíváncsiság ritkán járnak kéz a kézben, ám ha találkoznak különleges dolog születik általuk, és én még eddig soha sem találkoztam nála különlegesebbel. Most pedig, mintha mégis hiányozna belőle a szelíd láng, mely benne táncol, s melegen tartja a kandallót. Mintha értelme felett hatalmat nyert volna az érzelem, s oly nyíltan tárja elém, mely arra késztetnek, hogy összevonjam szemöldököm. A kérdésbe csomagolt vallomás szívem szaporább dobogásba kezd, s legszívesebben engednék neki. A magam mért határt átlépve tapasztanám ajakam ajkára, hogy az elkövetkező szavakat belé fojthassam, s utána a mámor ölelésében kóboroljak tekintetének édenjében. Soha nem kísértet még így a múlt árnya sem, ahogy a jelen pillanat gondolata, s soha nem féltem még így a jövőtől. Honnan tudhatnám, hogy nem az eluralkodó kétely suttogja a fülébe a szavakat? Honnan tudhatnám, hogy a következő nap már nem lennék más, mint egy hiba egy rossz emlék? Nem tudom, melyik volt az a pillanat, mikor az arcát a kezeim közé fogtam, s ha tiltakozott is gyengéd erőszakkal vettem el azt melyet a magaménak éreztem. A fakó ajkak ízét, mely akár a méreg, megbénítja a szívet, s elveszi a józan észt. Hosszan tapasztottam számít az övéhez, hogy aztán kacér szeretőként harapjam ajakit, csalva, hogy ő maga adja meg magát szíve vágyának. – Nincs már képzelgés, minden tudásod birtokában dönthetsz. Ha e pillanat szégyennel töltene el, nem tud róla más csak mi, s ez nem több csupán egy álom. – érintem homlokom az övéhez, hévtől átfűtött szavakkal teszem meg ajánlatom. Lassan tudom elengedni a jelent, mégis megteszem, s térek vissza lova gondos simogatásához. Nem szólok, s választ sem várok, csupán az időt hagyom meg számára, hogy visszataláljon, a gondolataihoz, a fennálló problémánk megoldásához. – Túl lágy a szíved. S nem ezt mondanád, ha már a felvilág felé tartanál. Az áruló az áruló, bármilyen indok is készteti árulásra. – nem szégyellem szavaim, s a mögötte húzódó jelentést sem, nem szívlelem azt, ki veszélybe sodorta életét. Mind addig nem csillapodik bennem a gondolat, míg kezembe nem adja, a kincsként dédelgetett kristályt. – Ez lenne, melyről beszéltél? A mag, melyet életre kívánsz hozni? – pihentetem meg barnáim arcán, míg ő jobban szemügyre veszi eddig féltve őrzött titkát. – Talán ezért… - ismétlem egy határozott bólintással. - … akkor tehát a Hold templomába megyünk– jelentem ki, átvéve elhatározottságát. Nem volt kérdés, hogy vele tartok,  bár akadnak kétségeim afelől, hogy hasznos társa lehetnék az úton, de a tény, hogy mellette lehetek, valahol megnyugtat. Új arcát mutatva számomra hagy magunkra neves sincs barátommal. S a csodálat mellé beköltözik egy újabb érzés. A büszkeség. Teszem, amit kér. Lova mire visszaérkezik, felnyergelve várja. Megvárom, míg felül, s ha óhajtja, segítek is neki. – Merre? – fogom meg a ló zabláját, várva, hogy mondja meg az útirányt.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Dreams are for real - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Alternatív univerzum :: Lezárt alternatív-
Ugrás: