Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Cailen Sephiran KaDiPE5
Cailen Sephiran KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 23%
Ezaras Azildor
33 Hozzászólások - 14%
Arnav
31 Hozzászólások - 13%
Krónikás
26 Hozzászólások - 11%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
11 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:57 pm
• Moments

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor, Folrandír Ceilteach, Thora Haleye

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Cailen Sephiran

Go down 
Utolsó Poszt Kedd Jan. 25, 2022 11:58 pm

Kedves @Cailen Sephiran, üdvözlünk Tulveronon! Ne felejtsd el felkeresni foglalóinkat, hogy utána te is felfedezhesd terebélyes világunkat!
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2421
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Cailen Sephiran Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jan. 25, 2022 10:13 pm

Cailen Sephiran

It’s more fun to be a pirate than to join the aristocrats.

Születési hely
Zetvyn

Születési idő
995. Ébredés hava 2.

Családi állapot
Nőtlen

Családom
A szüleimről nem beszélek, nekem a húgom a családom, Corine

Foglalkozás
Főállásban kalóz, éhbérért tolvaj

Klánom
-

Ember
Tolvajlás (Kezdő), Fegyverforgatás (Tanonc)
Zsivány
Jake Gyllenhaal
Thora Haleye

Tulajdonságok, melyek felépítettek
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe3t9sVKId1tw2m0e_250
Zetvyn előkelő negyedében éltem a szökésem pillanatáig. A szüleim, bár nem volt ínyükre a dolog, mindent megadtak, ami az alap neveltetésemhez kellett, de nekem ez nem volt elég. Nem akartam úrfivá válni, kalandra szomjaztam, és mindent megtettem azért, hogy az én életem ne ugyan úgy érjen véget, mint ahogy majd nekik fog.
Az elmúlt évtizedet hol házak kifosztásával, hol hajón szolgálva, hol szökésben töltöttem. Ez idő alatt könnyedén megtanultam elrejtőzni a legkíváncsibb szemek elől is, de nem vagyok én az istenek egyike sem, így hibáim bőven akadtak ebben, s meg is fizettem érte az árat.
Pofátlan vagyok, és állandóan káromkodok, ami a lehető legrosszabb kombináció, persze a megfelelő körökben ezt is elnézik, talán volt akkora szerencsém eddig, hogy nem akasztottak még fel a szemtelenségemért, hiába, hogy ha már egyszer-kétszer nyakon csíptek. De hát, erre van az embernek a tulajdon testvére, aki kihúz a csávából, innen is csókollak húgi.
Nem szeretem a nőket. Egyenesen imádom. Talán ez az első pofonomnak köszönhető, hogy csak úgy falom a bordélyházakat, bármerre járok. Egyetlen nőt szerettem igazán, aki ott hagyott a legnagyobb szarban. Érzelmi sebződésre pedig az örömlány a legjobb gyógyír, mint a mondás tartja. És igen, ezt a mondást is én találtam ki.
Tudom, hogy sok minden írható az ostorverte hátamra, de kinek nem. Én mindent a túlélésért, és a húgomért tettem, teszek és tenni fogok. Vágtak már át, csaltak tőrbe, de őrá mindig számíthattam és ő is én rám. Ketten vagyunk a világ ellen. A Sephiran Testvérpár.


Karakterem felszerelése
Elsődleges fegyver:Szablya
Másodlagos fegyver:Tőr
Vért:Egyszerű bőrvért
Védekezés:Egyszerű alkarvédő
Egyebek:Ostor
Az elmúlt évtized
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe40pqZBGU1tw2m0e_250

1011. Remény hava, Zetvyn

Az utolsó adag ruhámat gyömöszölöm be a ló nyeregtáskájába. Hónapok óta érlelődött a gondolat, s a tegnapi nap volt az utolsó csepp a pohárban. Emlékszem apám utolsó szavaira, miszerint egy mihaszna senki vagyok, és soha nem fogom semmire se vinni. De persze Corine a minden, ő a család szeme fénye, én pedig nem kételkedem benne. Mindenemet odaadnám érte, ha kell, ölnék is, és emiatt egyáltalán nem neheztelek rá, amiért őt jobban szeretik. Körülöttem minden csendesnek bizonyul, így könnyedén eltudok készülni az utolsó simításokkal, mielőtt útra kelhetnék.
- Biztos, hogy ezt akarod? – sejlik fel a húgom csendes hangja a hátam mögött, amire rögvest feléje kapom a fejem ijedtemben. – Corine – sóhajtok fel bűntudattal telve, és végigsimítva a ló hátán közelebb lépek hozzá. – Nem bírok velük, tudod jól, a francba is – fakadok ki suttogva, mutatóujjamat kifelé mutatva az istálló ajtaján túlra. – Mindig én voltam a fekete bárány, és ez így van rendjén.
Corine nem szól semmit, a tekintetét még a sötétben is fájdalmasan érzem az arcomon. Végül előrébb lép, és szó nélkül átfonja a karjait a derekam körül, én pedig a fejemet az övére téve viszonzom a meleg búcsút még egyszer utoljára.


1011. Forróság hava, Fehér-tenger

- Nézzétek, hogy menekülnének a rohadékok – kiált nevetve Hawke, jobbjában a szablyával hadonászik. Érzem, ahogy mellkasomból egy jól eső kacagás tör fel a megtépázott hajó látványára. Elkapom a mellettem feszülő kötelet, és meglendítem magam vele előrébb, hogy a lehető leggyorsabban érjek a Veszett Szuka orrfájára. Egyik lábammal fellépek a hajó korlátjára, míg karomat beakasztva az ott lévő kötélbe felhúzom magam a fára. Amint a Szuka az ellenfél hajótestéhez ér, egy hangos kiáltás kíséretében átvetődöm a másik fedélzetre, és az első elém kerülő férfival kezdek harcba.
Érzem ahogy a szelek velünk vannak, és éppúgy a társaim, mi pedig könnyűszerrel törünk magunknak utat, hogy a végén egy ordenáré nagy kurjantás kíséretében elvigyük a győzelmet. Ez az első nagyobb csáklyázásom, és minden pillanatát imádom. Érzem, hogy velük végre otthonra találtam.


1013. Elmúlás hava, Zetvyn

Lassan két éve, hogy nem láttam a szülőházam ódon falait. Óvatosan lépkedek az éjszaka sötétjében, hátamat a falnak vetve kúszom előrébb. Minden gondolatom a húgom utolsó levelének tartalmán forog. A búcsúnknál megígértem, hogy vele soha nem szakítom meg a kapcsolatot, legyen bármi, és nem sokkal a szökésem után levelet küldtem álnévvel, hogy tudja kinek és hova írjon, ha velem szeretne beszélni. Így érkezett be a lezárt boríték a nevével az egyik mynzashi bordélyházba lassan két hónappal ezelőtt, most pedig itt vagyok. Itt vagyok, készen, hogy megszöktessem szüleink árulásától, és a zetvyni féreg görbe ujjaitól, kinek szó és kérdezés nélkül odaszánták Corine kezeit.
Ahogy elérem az ablakának vonalát, a földről hirtelen felkapott kővel becélzom az üveget. A koppanás másodpercében az ablak kitárul, a húgom ismerős feje bukkan fel. Az arcán hatalmas, de megkönnyebbült mosoly, szemeiben pedig hála, amiért megtartottam az ígéretem a neki szánt válaszlevélben, és eljöttem érte. Azonnal repül az ablakból a már összecsomózott ágynemű, én pedig arrébb ugrok mielőtt az fejbe találna. Földet érve azon nyomban egymásnak borulunk, érzem, ahogy ő a könnyeivel küszködik, én pedig oly erősen szorítom, ahogy csak bírom. – Készen állsz? – kérdezem elhúzódva tőle, ő pedig serényen bólogat. Elvigyorodok, majd kézen fogva futni kezdünk a lovak felé. Soha többé nem engedem el.


1015. Isilmë hava, Qiesea

- Menj már arrébb, hát nem férek el tőled – suttogom Corine-nak duzzogva, akivel testvéries módon próbáljuk magunkat egyszerre átpasszírozni a ház ablakán. Néha még tényleg olyanok voltunk, mint gyerekkorunkban, és úgy tűnik, a közös rablások során sem maradhat el olykor. A dulakodás eredménye természetesen az, hogy ketten zuhanunk át a nyitott ablakon a szoba padlójára. Rögtön felugrunk készültségben, és csak fülelünk, hogy felkelt-e valaki a kicsit sem csendes érkezésünkre. Miután meggyőződünk arról, hogy nincs mitől félnünk, egymásra vigyorgunk, és szétrebbenünk valami jó zsákmányra éhezve.
- Hangosabban nem sikerült volna? – hangzik fel a szobában egy hang. Összerezzenek és azonnal össze-vissza forgok, hogy megtaláljam a hang tulajdonosát. Egy sötét szempár pislog ránk a szoba túlsó feléből, én pedig reagálva a hirtelen vendégre, előrántom a szablyám. Közelebb lépek hozzá, a fegyveremet pontosan felé szegezve. – Gyere elő – halkan beszélek, elvégre alattunk egy egész család alszik, akik azt sem tudják mennyi mindentől fosztódnak meg ma éjszaka. Nem tudom mit várok pontosan el a látványtól. Valami jöttment senkiházi tolvaj, aki hallhatta, ahogy Corine-nal a házról beszéltünk az útszéli kocsmában? Ennyire figyelmetlenek lettünk volna?
Meglepetésemre viszont nem egy koszos, büdös kis mihaszna tolvaj lép elő az árnyékból, hanem egy nő. Barna bőre megsegítette a sötétbe olvadást, ezért is nem vehettük észre őt eddig. Kiegyenesedek miként a fényre lép, és leeresztem a szablyát. – Te meg ki a bús fene vagy? – döntöm meg kérdőn a fejemet oldalra.
- Csak egy tolvaj, aki... – résnyire szétnyílik a szám a döbbenettől, miként újra megszólal. Annyira kellemes látvány a tekintetéből áradó kisugárzás, a haja, a kiállása, hogy nem is hallom mit mond ezután, csak elbambulok rajta.
- Biztos, hogy nem osztozkodunk, már ne haragudj – horkan fel a húgom mellettem. – Ugye? – rám pillant és csak annyit vesz észre, hogy le sem tudom venni a nőről a szemem. – Ugye, Cailen?!
- Mi? – ocsúdok fel a bambulásból, és megrázom a fejem. – De hát van itt bőven mindenkinek – tárom szét a karom vigyorogva. Corine bosszúsan a fejét fogja. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, majd visszaemelem a tekintetem a nőre, aki egy ideig furán néz ránk, de aztán a világ leggyönyörűbb mosolyát ereszti el. A mellkasom pedig valami oknál kifolyólag rögtön ki akar robbanni a helyéről.


1016. Ébredés hava, Nulport

Már órák óta a plafont bámulom a nulporti fogda egyik nagyon dohos, és nedves cellájában. Nem értem, hol rontottuk el, folyamatosan pörgetem vissza újra és újra az eseményeket, és keresem az egyetlen hibát a szerkezetben, amitől minden elromlott az akcióban. Ujjaimmal a homlokomat markolászom, és visszafojtva dühöngök, amiért ide kerültem. Behunyom a szemem, s várom a csodát, mellyel ki tudok szabadulni.
- Na basszameg, csak túlélted – a finom, mégis nagyon is ismerős gúnykacajra kipattan a szemem, és a fejemet az érkező felé rántom. A fájdalom, melyet a felismerés hoz magával a torkomat fojtogatja, és ha lehetne, az egész város hallaná, ahogy a lelkem darabjaira hullik, melyet most már a legszélibb utcalány se tudna összeragasztani.
- Te büdös kurva – fröcsögöm a szavakat hitetlenkedve. Feltápászkodom a földről, és a rácsokhoz lépek, mindkét kezemmel rámarkolok a fémcsövekre.  Nem látok mást, mint Shanit, s ahogy az ujjai körül pörgeti a zacskót, melyben az egész akció célja lapul. – Hogy tehetted? – többször is nyelnem kell. A dühtől, amely elönti az egész testemet, legszívesebben átnyúlnék a rácsokon és addig fojtogatnám a ribancot, amíg el nem hal a kezeim között.
- Egyszerű – mosolyognak negédesen rám azok az ajkak, amelyek pár nappal ezelőttig még az én kegyeimet keresték, s azoknak csókjai, melyektől a vérem is felforrósodott akárhányszor megízlelhettem őket. – Választanom kellett. Te, vagy a zsákmány – billenti oldalra a fejét, arcára mintha direkt ráerőltetne egy nevetséges szomorúságot. – A zsákmány értékesebbnek tűnt.
Felordítok és nekivágódom a rácsnak, hogy elmarjam a karját, de ő könnyedén kitér előlem. Összepréselem az ajkaimat, és akaratlanul is, de egy könnycsepp végiggördül az arcom egyik oldalán. Ez nő volt a mindenem. Az életem. S most úgy érzem, hogy a halálom is.

⧋⧋⧋

- Psszt…pssszt – hallom a fülembe kúszó hangot, de nem figyelek rá. Mereven nézek magam elé. Üresnek, és legyőzöttnek érzem magam, s legszívesebben annak örülnék a legjobban, ha az őrök most kiszednének innen és rögvest akasztani vinnének. Úgy legalább megszűnne ez a fájdalom, ami úgy tűnik, minden mást kiirtott belőlem. – Cailen, a fenébe, hallod, amit mondok? – oldalra sandítok és a húgom arca tekint vissza rám a cella rácsai mögül.
Menj innen, Corine – felelek közömbös, nyugodt hangon. Nem akarom magammal rántani a sötétbe, melyben jelenleg tapogatózok. Egy félhangos nyögés a válasz a kérésemre, s néhány másodperccel később kattan a zárban a kulcs, az ajtó pedig kitárul. A húgom megáll velem szemben, leguggol hozzám, aztán elszörnyed, mikor jobban rálát az arcomra és az érzésekre melyeket tükröz. – Itt volt, ugye? – kérdezi aggódó, elhaló hangon. Őt nézem, de átlátok rajta. A semmibe merengek. Aprót bólintok.
- Cailen Sephiran, ha azt hitted, hogy az első női pofonodból ilyen könnyedén kibújhatsz és inkább megölöd magad, akkor szólok, hogy rossz húgot választottál magadnak – érzem a hangjában bujkáló dühöt, és akaratlanul is elmosolyodok. Mintha választhattam volna, fut át az agyamon a gondolat, de számára csak egy felhorkantás jut. – Gyere, ma leisszuk magunkat – feleli, és előre dönt, hogy felhúzzon a földről.



1016. Termékenység hava, Zetvyn

- Ha valaha visszajövök, a farkánál fogva lógatom ki a rohadékot, hogy a tetves sirályok zabálják ki a beléig – szűröm ki dühömben a fogaim közül a szavakat, miközben méterekkel a föld felett tartjuk a hátunkat Corine-nal a falnak az épület párkányán. Ki gondolta volna, hogy az év legnagyobb zsákmánya pontosan annak a zetvyni átkozottnak a titkos szobájában lesz eldugva, akihez hozzá akarták adni a húgomat évekkel ezelőtt. Mindketten erőteljesen lihegünk, és kezdünk kétségbeesni, hiszen a menekülés terve abban a pillanatban elbukott, amikor az őrök rácsaptak a lovaink fenekére, akik ijedtünkben menekülőre fogták.
- Van egy ötletem – kiáltja Corine a zajongások és csetepaté hangjai között. – Bár nem lesz valami csendes – pillant felém, majd alánk egy vigyor tekintetében. Követem a tekintetét, és pár méterrel alattunk egy tetőtéri ablakon át besandítva több tucat olajjal teli hordókat látok meg.  Rögtön tudom mire gondol, és nevetve megrázom a fejem – Ennél mocskosabban el se köszönhetnénk – értek egyet vele, majd felbátorodva az ötleten, őrült villámokkal a tekintetemben csúsztatom le magam a párkányig, hogy abban megkapaszkodva végül ledobjam magam a cserepekre. Az esés pillanatában gurulnom kell, hogy ne törjem ki a nyakam, de ez a művelet annyira lendületesre teljesül, hogy csak az ablak kiálló fogantyújába sikerül megkapaszkodnom, mielőtt lepördülnék a tetőről. Mindkét kezemet felnyújtom a húgomért, akinek lógó lábait el is kapom, és óvatosan magam mellé eresztem le. Az ablak fölé tornyosulva egy irányzott rúgással az üveg szilánkosra törik, a darabjai hatalmas csörömpöléssel hullanak be a terembe. – Na csináljunk egy kis fényt az éjszakába – kacsintok a húgomra, aztán beugrok a lyukon át.

⧋⧋⧋

Zetvynt égrengető robaj tölti be, ahogy a város egyik negyedében álló házának egy része hatalmas morajlással berobban, és a lángok rögvest maguk alá temetik a környező utcákat és házakat. – Azt a kurva – tör ki belőlem a kacaj, miközben kéz a kézben futunk Corine-nal és cikázunk a még épen maradt városnegyeden át. Mögöttünk legalább egy tucat katona próbál elfogni a fegyvereikkel hadonászva és őrjöngve. A város bejárata felé haladunk, de előttünk egy jó távval négyen torlaszolták el a vaskos fakaput, hogy elzárják előlünk a menekülőutat. Amint észreveszem ezt, berántom magammal Corine-t az egyik kis utcába, hogy onnan átcikázva, nekifutásból a fal mentén álló szállítmányokon át feljussunk a falra. A tucatnyi őrből néhányan leválnak tőlük és rögvest a fal feljárójára veszik az irányt, mi pedig fulladozva, lihegve bevárjuk a maradékot a fal tövében. Rajtunk nem volt páncél, így mi könnyűszerrel feljutottunk, de ők a nehézvértezetben csak lentről ordibálhattak nekünk.
- Na, mi van, ti tetves nyomoroncok? – hencegek a lőrés mellől a magasból, és bevallom őszintén, nagyon, de nagyon jól elszórakozom rajtuk. – Cailen menjünk már – fogja meg a karomat a lány, én pedig vigyorogva vállat vonok. Megvárom, míg Corine átmászik a falon, hogy a túloldalt biztonságba juthassunk és eltűnjünk az éjszakába, de én még megkapaszkodva a lyuknál, visszafordulok az őrök felé.
- Köszönjük, hogy a Sephiran Testvérek műsorát nézték, a további viszont nem látásra baromarcok – homlokomtól indítva az ujjaimmal intek feléjük, és még mielőtt az épp felért katonák elmartak volna, átlendítem magam a falon, hogy elnyeljen a sötétség.



1018. Remény hava, Jardige

Munkát kellett keresnünk. A kalózhajó kapitánya pár nappal ezelőtt toborzó levelet aggatott ki szerte a városban, hogy az elmondása szerint ellenség által leölt társait friss arcokkal tölthesse fel. Corine az elején nem nagyon volt hajlandó belemenni, hiszen mégiscsak kalózokról van szó, de a folyamatos győzködésem végül beérett.
- Muszáj – súgom a fülébe, miközben az előttünk fel-alá járkáló férfi végigmér minket. Lassan egy hete elfogyott a pénzünk és semmit se tudtunk venni magunknak, de még ételt sem. Több, mint két éve jártunk városról városra, és ahogy a hírnevünk egyre növekedett, úgy egyre több körözött plakáttal találkoztunk az utunkon szinte mindenhova is kiaggatva, rajta a két elfuserált rajzzal rólunk mintázva. „A Sephiran Testvérpár”. Így híresültünk el, és nem hiszem, hogy van olyan hely még Tulveronban, ahol nem keresnének minket irreálisan nagy vérdíjjal a fejünk felett. Már több tucat helyszínen hagytuk ott a lángoló védjegyünket, már egyre többször kellett csuklyában sétálnunk az utcán. Az egyetlen szerencsénk, hogy akik nem láttak minket soha az életben, azok a tehetségtelen rajzról nem tudnak felismerni. S ez volt a fő érvem, hogy miért is nem fognak azon nyomban megölni ezek a kalózok, amikor jelentkezünk.
Látom, ahogy a húgom a szemeit forgatja és védekezően a mellkasa előtt fonja össze a karjait. Még sosem szolgált hajón, de úgy vagyok vele, hogy épp itt az ideje ennek is. S bár nem egy Veszett Szuka, amit biztosra veszek, hogy imádná minden percét, ahogy én tettem anno, de jobb, mint a semmi.
- Neved? – böfögi az arcomba a semmiből felbukkanó kalóz a kérdést. Összepréselt ajkakkal szorítom vissza az öklendezést a szagtól, mely a fogai mögül ered, csak néhány pillanattal később tudok neki válaszolni. – Maverich – hazudom olyan könnyedén, mintha csak pisálnék. – Ő is veled van? – böki a fejét oldalra a húgomra. – Igen – bólintok. – Szép fruska, mi a neved? – Látom, ahogy elkerekedik a szeme a húgomnak, s mielőtt valami olyan történne, ami egyikőnknek sem fog jót tenni, közbevágok – Enid.
A férfi felhorkant és az azzal feltört nyálat és taknyot a lábam elé köpi. Mereven nézek magam elé, de az orrom ösztönösen felhúzódik az undortól. – Ott írjatok alá mindent, Blakemoore Kapitány már vár – mutat ki hurka ujjaival a hajó fedélzetére, én pedig könyökön ragadva a lányt, meglódítom a hajó felé.



1022. Télközép hava, Nulport

- Láttad, ahogy kinyírta? – járkálok fel-alá hajó orrán. Suttogok, mert a többi társunk lent alszik a kapitánnyal együtt. – Az egy dolog, ha ellenséget kell levágni, de basszameg, a társunk volt – fordulok végül a lány felé az ujjaimat tördelve. Mindketten le vagyunk sokkolódva az egy héttel ezelőtt történtek óta. A vízen ringatóztunk, és az a barom Edgar visszaszólt Blakemoore-nak valami idióta vitában. Erre ez a kapitányunknak nevezett valami, a fiú köré hívott minket és szemrebbenés nélkül átszúrta egy tőrrel a torkát. Láttam már sok mindent, így ez a brutalitás nem sokkolt volna le, de az már annál inkább, hogy erre közölte teljesen elborult aggyal, hogy mindenki erre a sorsra jut, ha valaki még egyszer beszól neki. Ha egyedül lennék a hajón egyáltalán nem érdekelne a dolog, de a húgom is itt van velem, és nem fogom kitenni ennek a vadbarom hangulatingadozásainak. – Nem maradunk – merevedek meg, s a lábaimnak megálljt parancsolok. – Szedd össze a cuccod, lelépünk.
- Biztos, hogy jó ötlet? – kérdez vissza, én pedig elképedek. Mi az, hogy jó ötlet-e? Most szórakozik velem? – Mármint, gondold végig – suttogása annyira elhaló, hogy muszáj közelebb lépnem hozzá. – Ha eltűnünk, megint elborulhat az agya, aztán pedig nemcsak a nulporti őröktől, de az ő haragjától is menekülhetünk.
Jogos felvetésnek tűnik, amit mond, és be kell vallanom, hogy igaza van. Egy pillanatra még meg is renget az elhatározásomban, de erőt véve magamon válaszolok neki végül. – Inkább a bujdosás, mint a hullámsír – felelek lesütött szemekkel. Megrázom a fejem, majd megindulok a lépcső felé. – Szedd a lábaid.

Ahronit and Calypso Kedvelték

Zsivány vagyok
Cailen Sephiran

Life's pretty good, and why wouldn’t it be? I'm a pirate, after all.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
240
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Kezdő (Tolvajlás); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Cailen Sephiran Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Corine Sephiran

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Isilmë kegyeltjei :: Tulveron kalandorai :: Ember-
Ugrás: