Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
amba tekintettel, kissé oldalra döntve az arcomat mustrálom az ágyban feküdve, az előttem lebegő könyvet. Játékosan nyúlok előre és suhintok el a tárgy alatt és felett, megbizonyosodva arról, hogy tényleg sikerült immáron nem is tudom hányadik próbálkozásra megemelnem varázslattal. Élesen fújom ki a levegőt, és vágom vissza magam az ágytámlának. Végre sikerült. Hihetetlen. Előbb tudtam magam elé idézni ezt a francos gyűrűt az ujjamon, miután eldugtam a párnák alá, minthogy meglebegtessem, és ezt nem éreztem fairnek se nem a varázslattól se nem Árë-tól. Összefont karokkal bámulom magam előtt a levegőben hullámzó könyvet, aztán csak egy határozott pislantás és bumm, a vaskos kötet a kinyújtott lábaimra landol. Egy ideig még mereven nézem a bőrömön összegyűrődött lapokat, aztán hangosan felnyögök és egy egyszerű mozdulattal rugom le magamról a paplanra. Felugrom az ágyról, és a fésülködő asztal tükre előtt vetem meg a lábaimat. Egy ideig saját magamat figyelem, megigazítom a blúzom fodros ujjait, aztán lehunyom a szemeimet. Mereven állok, még véletlenül se moccanok meg. - Ciaradh – hangom elhalóan kúszik vissza a fülembe, én viszont várok. Csak a perc töredékével később pillantok rá a nem létező tükörképemre. – Zseniális – suttogom és óvatosan megmozdítom a karomat, minek hatására halvány derengés ütközik vissza a tükörről, mint egy körvonal, mutatva, merre is vagyok igazából. Vajon, éjszaka is működne? Ha a fényt használja fel, nem hiszem, de mindenképpen ki kell próbálnom. Kár, hogy nem tudom más emberre is kiterjeszteni ezt. Egy ideig sétálgatok, azzal szórakozom, hogy fel-fel bukkanok a tükör előtt, amiből nem szűrődik vissza más, mint az alakom enyhén fénylő körvonalai, s miután a varázslat fakulni kezd, én úgy jelenek meg újra teljes mivoltomban. Ha tolvaj lennék, ezzel az istenek se tudnának megfogni, nemhogy az őrök. Már mindent is megcsináltam az elmúlt másfél hónapban. A könyvek egyszerűen nem tudnak újat mutatni számomra, a legtöbb sokkal jobban megy, mint ami elvárható lenne tőlem. Visszakúszom a paplanra, és áthelyezve az egyensúlyomat fekszem le az ágy szélére háton, lehunyt szemekkel. A fejem szándékosan lelóg, grimaszra húzódik az arcomra, de csak egy röpke momentumra, aztán a teljes csöndben lenyugodva hagyom, hogy a vér tovább tóduljon a fejembe. Egész kényelmes így.
ár legalább fél hónap telt el. Azóta vagyok beköltözve a szoba négy fala közé, kimondottan ügyelve arra, hogy senkivel se találkozzak, és békében tudjak gyakorolni. A legtöbb alapvarázslat már egész jól megy, és akármennyire is sajnálom, de apámra egyre kevésbé gondolok. Sokkal vonzóbb az erő, ami bennem lakozik, és tudom, hogy az akaratom éppoly erős már, hogy minden szertelen gondolat nélkül idézni tudjak bármit. A szoba közepén törökülésben foglalok helyet, halkan dúdolok egy bizonyos dallamot. Már hetek óta eszembe sem jutott, de most… valamiért nem akar kikúszni a fülemből, és már jó pár napja ezzel hangolódok a gyakorlások alatt. Lehunyt szemmel képzelem el, amint mint egy halvány fénysugár kúszik fel a térdeimre helyezett tenyereim alól, és egy pontban szerteágazik. Némelyik az ajtó felé veszi az irányt, némelyik az ablakok felé a fal mentén, s amint elérik azokat, gyengéden fonják be a lágy fényszálak az ajtó zárját, illetve az ablakok kis reteszeit. – Doras agg – suttogom magam elé a szavakat, miknek hatására halk kattanás hallatszódik a szoba minden sarkából. Még mindig zárt pilláim mögül mosolyodok el. Mint a karikacsapás.
indenhol nyitott könyvek hevernek a szobában, ameddig csak a szem ellát. Az ágyon legalább négy mind-mind azon az oldalon, ahol megálltam az olvasásban, de még a szépítkezős asztalkán is fekszik egy-két kósza. Talán már három nap is eltelt, mióta Ezarassal összeültem a legelső konzultációra, én pedig azóta is csak ezeket a könyveket bújom. Csak néha kalandozik el a gondolatom másra, köztük Rhysandra is, de véltem és most is vélem, hogy ha akar, majd ő felkeres. A földön ülök meditációs pózban, tenyereim a térdeimen pihennek, én pedig a légzés gyakorlatokat végzem el újra és újra. Már nem is tudom hanyadjára próbálkozok meg üres fejjel előidézni a Fényszövést, de a mindeddig sikertelen műveletek hada egyre kétségbeesettebbé és egyre szomorúbbá tett. Képtelen vagyok simán akaratból varázsolni, erre már rájöttem. Nekem szükségem van valamire, amibe kapaszkodhatok, ami a földön tart, és aminek van akkora hatalma, hogy segítsen az irányításban. Elkószált tincsemet idegesen a füleim mögé tűröm, és újfent nekiállok a tízlevegős gyakorlatnak. Ha most nem sikerül, akkor nem tudom mit fogok csinálni magammal. Megkérek valakit, hogy gyújtson fel, talán az lenne a legjobb. Kutakodni kezdek az emlékeimben. Szép emlékek, jó emlékek, amelyek előidéznek bennem valamit, ami segít. Elsősorban időben közelebbi emlékekkel próbálkozom, hátha nem szükséges ennyire messzire nyúlnom az években. Az esték, amiket Jerroldékkal éltünk végig, amikor néhány emberen annyira nevettünk, hogy úgy kellett engem hátba paskolnia nehogy ott fulladjak meg. Aztán Deedrára gondolok, akivel annyira jóban lettünk. Ez az emlék viszont rögtön szomorúságba taszít, mert már hetek óta nem beszéltünk, még egy levelet is képtelen voltam írni neki. Gondolataim tehát tovább kalandoznak, igyekszem még ennél is közelebb emlékekbe kapaszkodni, így akaratlanul is Rhysand arca folyik be lelki szemeim elé. A táncunk az ünnepen, majd, hogy milyen jól szórakoztunk a fesztivál idején. Erősen koncentrálok, tenyeremet kinyújtom magam elé, és elsuttogom az igét. Óvatosan, csupán egyetlen szememmel sandítok a kezemre, ahol mily meglepő módon, de még mindig hűlt helye a fénygömbnek. Felsóhajtok, megrázom a fejem és újra lehunyom a szemem. Nem maradt más, mint mélyebbre nyúlni. Édesapámmal közös emlékeimben turkálok. Próbáljuk meg újra azzal, amivel sikerült a mágus előtt kioltani a fényt pár nappal ezelőtt. Apám nyakában ülök és hangosan nevetgélek miképp ő szörny hangokat utánozik és igyekszik ledobni magáról, persze sikertelenül. Akaratlanul is lágy mosolyra húzódnak ajkaim a visszaemlékezésben, én pedig megragadva ezt a pillanatot, újra elmondom az igét. Lehunyt szemhéjaim mögül is érzékelni kezdem a hirtelen előbukkanó fényt. Szemeim kipattannak, s csodálkozva meredek a tenyeremben karkötőt formálódó fényforrásra. Apa karkötője, amit én fontam meg szalmából anya segítségével, és adtuk neki ajándékba születésnapjára. Mosolyom még szélesebbre húzódik, érzem, ahogy legszívesebben elsírnám magam a látványra. De tenyeremet inkább összezárom, a fény pedig abban a minutumban kialszik az ujjaim között.
