Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
- Nem egyszerre – korrigálom szavait séta közben, olykor-olykor magam is felmérve a köröttünk nyugvó, egyre romosabb épületeket. Nem éppen a biztonság fellegvárát járjuk, ám hiszem, a kikötői alakok törzshelyeihez képest, akárha a császárok katonái őriznék a negyed nyugalmát. - Azonban bizonyos utak elérhetőek, ha valakiben megcsillan az affinitás. Vélhetően ez is egyfajta maradéka a hatalomnak, mit annak idején a mágusok birtokoltak – magyarázom készséggel és nyugalommal. - Noha, ha valaki elköteleződik egyik-másik mellett, az alapvető irányzatának mesterévé sosem válhat. Jó eséllyel ennek az erő átcsoportosulása az oka – temérdek kérdés, amelyre még nem tudjuk a feleletet, pedig kétszáz év távlatából vizsgáljuk nap nap után fáradhatatlanul az okokat és az indokokat a hatalmunk szeszélyének megértésére. Egészen érdekes, miként képes a világ gyarlósága, becsvágya és szomja a pusztításra eltörölni egész évszázadok, ha nem évezredek tudását és szépségét... Eme gondolataimat mégsem osztom meg a leánnyal, főként, mert megjegyzésére felszalad a szemöldököm. - De nem egy elkényeztetett arisztokrata ficsúrhoz igyekszünk, a különbséget remélem megérted – pillantok rá haladás közben, nem gondozva magamban nehezményezést Thora irányában, hisz ifjú még, s szertelensége is egyre kevésbé hat újdonságnak a számomra. Olykor el szükséges fogadnunk, hogy a világ változik, s hiába verünk cöveket a talaj puha földjébe, a vidéken végigsöprő vihar előbb-utóbb magával fogja rántani azt. Bár a szélforgatag, mely áthasít a lényemen, egészen más természetű, látva a máguslak felfeszített zárát, majd beljebb lépdelve a képtelen felfordulást. Óvatosan kerülgetem a könyveket, iratokat az előszobában, melyekből egyhez le is hajolok, hátha vajmiféle információval szolgálhat a számunkra. De a pergamenen nem több, mint néhány sor tanúskodik egy listáról a bevásárláshoz. - Bármi történt, úgy fest, már nincs vagy nincsenek itt, akik elkövették. Azonban óvatosak sosem lehetünk eléggé – figyelmeztetem, és amennyiben beljebb sétálna, visszahúzom a vállánál fogva. - Korábban nem említetted, mely varázslatokat gyakoroltad még, de most a csapdakeresést fogod végrehajtani – tudatom vele a bensőmre forszírozott nyugalommal. - Ürítsd ki az elméd, lazán emeld magad elé a tenyereidet, akárha végig kívánnád tapogatni a helyiség minden zegzugát. Hagyd, hogy átjárjon a mágia, majd ismételd „mire gadas” – sorolom az instrukciókat, igazítva kicsit a kéztartásán az ige kimondása előtt, feltéve, ha nem ódzkodik a varázslat elvégzésétől.
○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○
In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
Elég gyorsan elhagyjuk a piac óriási, delelő forgatagát, és hamarost a kisebb, de annál kihaltabb utcák labirintusában találjuk magunkat. Itt-ott a kenyerét kereső koldus tarkítja a romos házak oldalait, én pedig összehúzott tekintettel vizslatom az épületeket. A fényűző El’Alorai tornyok után képtelen vagyok elhinni, hogy egy mágus a város eme leromlott és lakott részén éljen. Vagy talán direkt? Így könnyebb elbújni az emberek elől, és egy megtébolyodott földönfutónak, aki a legvalószínűbb, hogy erre jár, úgy se hinnének, ha valami olyasmit látna, ami nem a civil embereknek való. - Nem tudtam, hogy két ágazatot is lehetséges kitanulni egyszerre – adok hangot a meglepettségemnek. Lassan sétálok, tartom a ritmust a férfival, aki nem úgy tűnik, mintha bármennyire is féltené az életét ebben az övezetben. - Ezt egy elkényeztetett arisztokrata ficsúr is ugyanúgy elvárná – teszem hozzá a mondatához a véleményemet. Vállat vonok, hiszen nem tudom mire számítsak. Azok után, hogy ez az Inorim ilyen helyen él, ezen igényeit túlságosan is irreális a gondolatnak tartom, ha nem ironikusnak. Szúrós pillantásokkal vizsgálnám meg én is a felfeszített zárat, de Ezaras kezével maga mögé parancsol. Nem értem miért teszi, elvégre kettőnk közül nekem van fizikai fegyverem, és eddig a történet nem arra hajaz, hogy valami nagyobb erő költözött volna a házba. Aprót bólintok a figyelmeztetésére, de a kezem ösztönösen a kard markolatára csusszan. Aztán beljebb lépünk a bejáratból nyíló helyiségbe. Mintha egy tornádó söpört volna végig az apró szobán, olyan rendetlenség fogad minket, a néma csendben pedig egy árva lélek jelenletét sem lehet érzékelni. – Mi történhetett itt? – lépek egyre beljebb feltéve a kérdést nagyon halkan, inkább költőiként. A szétborogatás eléggé úgy tűnik, mintha nagyon kerestek volna valamit az elkövetők és azt bármi áron megakarták szerezni. Talán még a mágus élete árán is. Egyre kevésbé bízom abban, hogy élve fogjuk megtalálni Inorim-et, bár vért még nem találtunk, ami ezt a feltételezést megindokolná.
Elhagyva a piac és a város szívének meglehetősen zajos voltát, apró szusszanás gördül le a mellkasomról, ugyanis kezdtem attól tartani, a fülsértő zsongás konstans a fejembe kíván költözni. A valamivel puritánabb, egyszerűbb házak között sétálva igaz, más atrocitások érik az érzékeinket, éllovasukként a merő bűzzel, mely nem fárad fintorra húzkodni az orromat. Olykor-olykor kénytelen vagyok megdörgölni, hátha a tegnap magamra kent szakállolaj cédrusillata még halovány emlékét ontja a bajszomról. Csekély a vigasz, mit nyújt... - A mágust Inorim mesternek hívják, lassan megéli a nyolcvanadik esztendejét is. Az elementáris tanokat műveli, ám ért a természetmágiához is. Mindkettő megkívánja a kontrollt és a koncentrációt – magyarázom csöndesen, miközben lassacskán megérkezünk az épülethez, mely egyedüli bástyája Nulportban a mágiának. S erről is csupán az tud, aki igazán odafigyel, vagy aki van szerencsés, hogy kérés nélkül avassák a tudásba. - Az elfek vére is csörgedezik az ereiben, így kényes bizonyos dolgokra, mint az illem, vagy, hogy a szőnyegére tilos cipővel lépni – mosolyodok el haloványan, visszaemlékezve a padlót ékesítő műalkotásra, amit felnőtt fejjel én is óvnék, mint a legdrágább kincset. - Ha szerencsénk van, kegyes kedvében leljük és hajlandó megosztani néhány praktikát a jövőre nézve – teszem hozzá, megállapodva a ház ajtaja előtt, és már éppen kopogásra emelném a kezemet, amikor is feltűnik, hogy a bejárat résnyire nyitva van. Inorim feledékenysége meglepne, bár nem lenne elképzelhetetlen, csakhogy a reteszt szemmel láthatóan erőszakkal feszítették fel. Összevont szemöldökökkel terelgetem magam mögé Thorát, hogy óvatosan benyithassak az épületbe, felmérve, mégis mivel állunk szemben. - Maradj mögöttem, amíg nem tudjuk, biztonságos-e – sutyorgom a leánynak, hunyorogva méricskélve a félhomályban úszó helyiség állapotát. Könyvek, papírok hevernek szanaszét, egy szék is romjaiban nyugszik a padlón, s bizton veszem, az egyik polcot sem tartja vissza sok attól, hogy leszakadjon a helyéről. Ám sem a mesternek, sem másnak nem lelni nyomát egyelőre.
○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○
In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Ápr. 02, 2022 7:47 pm
A máguslak, mely régóta öröklődik mesterek és tanoncok között, a lakónegyed peremterületén helyezkedik el ott, ahol a nehezebb sorsú polgárok élnek túlsúllyal. A kétszintes épület nem túl nagy, nem is túl pazar, de a mindennapi életre pontosan elegendő. A városlakók igaz titkon, ám gyakran keresnek itt útmutatást, amennyiben úgy vélik, kizárólag a mágia segíthet rajtuk. Illetve az otthon aktuális tulaja mindég szívélyesen fogadja s látja vendégül az átutazó mágusokat, varázstudókat.
- Nem egyszerre – korrigálom szavait séta közben, olykor-olykor magam is felmérve a köröttünk nyugvó, egyre romosabb épületeket. Nem éppen a biztonság fellegvárát járjuk, ám hiszem, a kikötői alakok törzshelyeihez képest, akárha a császárok katonái őriznék a negyed nyugalmát. - Azonban bizonyos utak elérhetőek, ha valakiben megcsillan az affinitás. Vélhetően ez is egyfajta maradéka a hatalomnak, mit annak idején a mágusok birtokoltak – magyarázom készséggel és nyugalommal. - Noha, ha valaki elköteleződik egyik-másik mellett, az alapvető irányzatának mesterévé sosem válhat. Jó eséllyel ennek az erő átcsoportosulása az oka – temérdek kérdés, amelyre még nem tudjuk a feleletet, pedig kétszáz év távlatából vizsgáljuk nap nap után fáradhatatlanul az okokat és az indokokat a hatalmunk szeszélyének megértésére. Egészen érdekes, miként képes a világ gyarlósága, becsvágya és szomja a pusztításra eltörölni egész évszázadok, ha nem évezredek tudását és szépségét... Eme gondolataimat mégsem osztom meg a leánnyal, főként, mert megjegyzésére felszalad a szemöldököm.
