Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
- Azt én sem – értek egyet Thora meglátásával, bólintással kísérve óvakodó lépteimet, amint elkezdem a csapdákat kerülgetni. Van, amelyik egészen egyértelmű hatásmechanizmussal hirdeti átkát, amennyiben aktiválásra kerülne, megint mások sokkal csalafintábban olvadnak a környezetbe, még azt is rejtve a szakavatott szemek elől, amire valójában képesek. Mindenesetre egyikbe se lépnék szívesen, így a köpenyemet is közel fogom a testemhez, még mielőtt egy óhatatlan libbenésével beleakadna holmi leheletvékony zsinegbe. Igyekszem a zömüket memorizálni, hiszen a varázslat hatása a lepergő momentumokkal fokozatosan haloványodik addig, amíg ismét az ablakon beszűrődő fény szolgál egyedüli támpontul a kutatásunkban. - Észrevettél valamit? - pillantok el rá, majd a szoborra kissé hunyorítva, miközben felé nyújtom a keszekusza, fenyegető érzetekben fogant üzenetet. Szavait csendben hallgatom, s bár újfent egyetértésben leledzünk, a földre ejtett, összegyűrt papír látványa ráncokat idéz a homlokomra. - A papír, mit voltál szíves eldobni, válaszokat kínálhatott volna az illetőről, aki nagyon értett a dolgához – vonom meg leheletnyire a szemöldökeimet, meg sem kísérelve a pergamen után nyúlni, hisz éppen egy olyan részére gurult a padlónak, ahol jószerivel képtelenség lenne megközelíteni legalább egy, ha nem az összes környező csapda aktiválásával. Akadna varázslatom persze, amellyel megpróbálhatnám visszaszerezni, azonban időnk az nem marad a türelemjátékokra. Finom szemű por hullik alá az emelet elnyűtt padlódeszkáinak rései közül, s ha ez nem volna elegendő bizonyíték társaságunk meglétére, úgy az újabb nyikordulás elűz mindennemű kételyt. Hosszú momentumokig pusztán a plafont méricskélem, aztán felkeresve Thora tekintetét intek a fejemmel, hogy kövessen. Jól emlékezve a lépcső alját is görbeölelő csapdákra, lépkedek változatlan óvatossággal, mihelyt viszont már a fokokat szelik a csizmatalpaink, megsürgetem a tempónkat, kezemet készültségben helyezve magam elé. Hagyom, hogy a mágia jól ismert bizsergése az alkaromon alákúszva az ujjbegyeimben tömörüljön, így mikor felérünk az emeletre, azonnal latba vethetem a tudatomban kucorodó varázslatot. - Mire nassë – ejtem ki az igét, melynek hozományaként a kisebb helyiségen kékesen derengő fényjelenség fut végig, amely a szoba túlvégében egy fiatalabb férfi alakját fedi fel előttünk. Köpenye bár egészen hétköznapi, a rajta futó szimbólumok igen csak ismerősen csengenek a saját, Kóboromtól ajándékba kapott darabról, ami történetesen láthatatlanná képes tenni viselőjét.
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
- Igyekszem – vonok vállat könnyedén Ezarasnak. Tudom, hogy van mit javítani magamon, de az istenekre se vallanám be, hogy ennek a varázslatnak a közelébe se szagoltam ezidáig a momentumig. Tehát ez a pár hétnyi, minduntalan folyamatos gyakorlás jót tett a kísérletezésnek, és tessék lássék, már elsőre is sikerül egy új mutatvány. Jó, nem mutatvány, varázslat. De jó, hogy nem lát bele a gondolataimba, mélyebbre nem is tudnám elásni a mágia előtti ítélkezésemet előtte. - Ha ez így van, akkor az nem hiszem, hogy egy egyszerű civil lett volna – felelem, miközben ide-oda fordítom a fejem, és a különböző csapdákra fókuszálok. A legtöbbjeit életemben nem láttam még, és nem is szeretném megtudni mire képes. Bár úgy tűnik, az összes fizikai, vakmerő lenne azt gondolni, hogy nincs közöttük mágikus, főleg, ha ezt mind Inorim készítette. Vajon mitől félt ennyire, hogy így bebiztosította a házát? Bármitől is, az a valaki, vagy valami könnyűszerrel, aktiválás nélkül átjutott rajtuk, s ez még nagyobb aggodalomra ad okot. A fal mentén haladok óvatosan kikerülve a még mindig, de egyre fakóbban tündöklő csapdákat. Dokumentumok százai porosodnak a földön és a polcokon egyaránt, hogy varázslatokat tartalmaznak-e, vagy csupán üzleti szerződés és könyvelési adatok, ki tudja. De rengeteg van belőlük, engem pedig inkább az apró kis márványszobrocska fog meg az egyik tálalószekrény tetején. Ujjaimmal simítok végig a hűvös anyagon, s nehezen, de elkapom róla a tekintetem amikor Ezaras megszólal. Kíváncsian lépdelek vissza hozzá, és veszem át tőle a gyűrődött papírost. Mint a macskakaparás, olyan betűkkel karcolták a szavakat a papírra, a fantáziámat is be kellett hozzá indítani, hogy rendesen eltudjam olvasni rajta a szöveget. – Bárki is volt, tudta, hogy tele van csapdával a ház – nézek fel a fenyegető üzenetből Ezarasra. – Mester, én nem tudom ki lehetett, de nagyon értett a dolgához, nézzen csak körül – a papírt újra galancsinba gyűröm és dobom vissza hetykén a földre a többi irat közé. – Így áthaladni a házon, hogy egyetlen egyet sem sikerült aktiválnia, nem hiszem, hogy… - elakad a szavam, amikor felettünk az emeleten a padló megnyikordul, ránk pedig apró szemű por hull. Pont a fejünk felett. Óvatosan emelem a fejemet a plafonra, s kezem újra a kardra téved. Még mindig felemelt állal sandítok fél szemmel Ezarasra, a lélegzetemet visszafojtva várom tőle a következő lépést.
Szemöldökeim leheletnyi emelkedésével és a szám sarkainak halovány, ösztönös görbületével fogadom a leány röpke létű jó kedélyét, ám amint rendezi vonásait, úgy az enyémek is visszaigazodnak szakértő komolyságukhoz, méricskélve kéztartását és a varázslat kivitelezésének módját. Ezúttal sem ér révbe rögvest a próbálkozása, noha korábbi vallomása alapján az erejének összegyűjtése kapcsán nem is vártam tőle azonnali tetteket. Bizonyára szüksége van ismét az emlékei felkutatásához, miután azonban sikeredik fogást találnia a hatalmán, különösebb nehézség nélkül képes életet adni az igézetnek, melynek hozománya nem kendőzöm, igen csak meglep. Vajon mióta lett ennyire körültekintő Inorim? - A gyorsaságon töretlen van mit finomítani, viszont szép munka – bólintok, tekintetemet újra és újra végiggörgetve a temérdek fénylő jelenségen, bár a lépcső halk nyikordulása magához ragadja a figyelmemet. Kitartott momentumokig pásztázom a fokokat, míg Thora rá nem világít az ajtónál lévő csapda tényére. Tovább mélyül a gyanakvásom, amint homlokráncolva veszem mustra alá a zárat is. - Még jó… Vagy valaki anélkül nyitotta ki ezt ajtót, hogy aktiválta volna. S nem vagyunk egyedül… - teszem hozzá utolsó kijelentésemet egészen halkan úgy, hogy kizárólag tanítványom fülét érintsék szavaim. Ám hiába hegyezem ezúttal a füleimet, nem hallok semmi különöset, ezért egyelőre elnyomva magamban a kétkedést, lépek beljebb, előzékenyen kerülgetve a csapdákat. Ha bárki be tudott jutni úgy, hogy nem hozta működésbe a ház védelmét, jó eséllyel nem jelent ránk veszélyt. - Kutatunk tovább. Kell lennie valami nyomnak, amely megmagyarázza ezt a képtelen felfordulást – jegyzem meg, egy-egy irathoz ismét lehajolva és megvizsgálva őket, de csupán akkor akadok meg, miként az egyik széttört váza darabjai között egy összegyűrt galacsinra leszek figyelmes. Körültekintéssel hajtogatom ki, és amennyiben Thora a közelemben van, az olvasást követően átnyújtom a számára. - Egy fenyegetés. Noha el sem tudom képzelni, kinek válhatott szálkává a szemében Inorim – csóválom meg a fejemet, hiszen az írás azon felül, hogy létjogosultságát támadja az idős mágusnak, több konkrétumra nem utal. Legalábbis az én olvasatomban.
○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○
In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
Felfigyelek Ezaras halvány megilletődöttségére a véleményem okán. Csak egy pillanat volt, mégis sikerült elkapni. - Ha maga mondja – mondom magam elé, inkább motyogva, mint neki szánva. Teljesen mindegy, hogy a mágus milyen fokba szereti állítani a képkeretét a falon, vagy hogy mennyire ízes és fennkölt beszéd elvárást szajkóz a világtól. Ha tisztelettel beszél felénk, én is ugyanúgy megfogom számára majd adni. Vagyis adnám, ha a házában őt találtuk volna, és nem egy feltört zár mögötti hatalmas rendetlenséget. Ujjaim még mindig a kard markolatán tartózkodik, úgy lépdelek beljebb Ezaras mögött az előszobában. Mindenhol dokumentumok, pergamenek szanaszét, könyvek jószámmal a padlón, olyan érzésem van, mintha egy könyvtárat dúltak volna fel és nem egy ember, akarom mondani elf, otthonát. Könnyedén kerülöm ki magam előtt a férfit, hogy beljebb nyomulhassak, de a tervemet rögvest megállítja a vállamra kúszó tenyere s ezzel parancsol maradásra. Megállok a mozdulatomban, úgy fordulok felé féloldalasan. Ha más helyzetben lennénk még fel is kuncognék a határozott kijelentésén. Tanultad? Nem? Akkor megcsinálod! Ezen gondolatmenet, bármily módon is erőlködve ellene, de csak kiül az arcomra egy elfojtott vigyorgás tekintetétben, ám azonnal komorságot rajzolok az ábrázatomra egy apró bólintás kíséretében. Követem az utasításait, így elengedve most a kardot emelem meg mindkét tenyerem magam elé. Lehunyom a szemeimet, hallgatom Ezaras halk hangját és koncentrálok mindarra amit mondott. A technika meg van, az ige is, de nincs bennem semmilyen érzelem, amiből meríthetnék, ennél fogva egyetlen kapaszkodóm marad. Szia, apa. - Mire gadas – mondom ki a varázslatot miután a mágus helyreteszi az esetlen kéztartásomat. Nem gondoltam volna, hogy két emelt tenyeret is lehet rosszul fent tartani, de ez is megtörtént, s miután a varázslat hatni kezd, fél szemmel gyorsan felsandítok a kezeimre, hogy beleégjen az emlékezetembe a helyes tartás. Ennek tanulmányozását viszont elvonja a háttérben történő jelenség, meg a varázslat hatására történik. Rögtön a lábunktól kezdve, végig a romos falakon át, a padlón tele, a lépcső aljában is és ki tudja mennyi a felső szinten, de még a bejárat mellett is halványan felderengenek a csapdák nyomai szerteszét az egész házban. Az egész nagyobb fényt csinál a sok aprót összeadva, mintha a kezemben egy gyertyával világítanék az éjszaka. – Még jó, hogy az nem aktiválódott – mutatok a feltört ajtó felé Ezarasnak. Mindenhol is csapdák lettek telepítve, én pedig kíváncsian nézek fel a férfira. – Azon kívül, hogy a szerencsének köszönhetjük az eddigi életünket a belépés óta, merre tovább? – teszem fel a kérdést csípőre tett kézzel. Esetleges támadótól már nem félek, előbb tépi szét valamelyik csapda minthogy ideérjen a közelünkbe. Azzal az eshetőséggel persze abban a pillanatban nem számoltam, hogy mi van, ha a betörő egy mágiahasználó.
- Nem egyszerre – korrigálom szavait séta közben, olykor-olykor magam is felmérve a köröttünk nyugvó, egyre romosabb épületeket. Nem éppen a biztonság fellegvárát járjuk, ám hiszem, a kikötői alakok törzshelyeihez képest, akárha a császárok katonái őriznék a negyed nyugalmát. - Azonban bizonyos utak elérhetőek, ha valakiben megcsillan az affinitás. Vélhetően ez is egyfajta maradéka a hatalomnak, mit annak idején a mágusok birtokoltak – magyarázom készséggel és nyugalommal. - Noha, ha valaki elköteleződik egyik-másik mellett, az alapvető irányzatának mesterévé sosem válhat. Jó eséllyel ennek az erő átcsoportosulása az oka – temérdek kérdés, amelyre még nem tudjuk a feleletet, pedig kétszáz év távlatából vizsgáljuk nap nap után fáradhatatlanul az okokat és az indokokat a hatalmunk szeszélyének megértésére. Egészen érdekes, miként képes a világ gyarlósága, becsvágya és szomja a pusztításra eltörölni egész évszázadok, ha nem évezredek tudását és szépségét... Eme gondolataimat mégsem osztom meg a leánnyal, főként, mert megjegyzésére felszalad a szemöldököm. - De nem egy elkényeztetett arisztokrata ficsúrhoz igyekszünk, a különbséget remélem megérted – pillantok rá haladás közben, nem gondozva magamban nehezményezést Thora irányában, hisz ifjú még, s szertelensége is egyre kevésbé hat újdonságnak a számomra. Olykor el szükséges fogadnunk, hogy a világ változik, s hiába verünk cöveket a talaj puha földjébe, a vidéken végigsöprő vihar előbb-utóbb magával fogja rántani azt. Bár a szélforgatag, mely áthasít a lényemen, egészen más természetű, látva a máguslak felfeszített zárát, majd beljebb lépdelve a képtelen felfordulást. Óvatosan kerülgetem a könyveket, iratokat az előszobában, melyekből egyhez le is hajolok, hátha vajmiféle információval szolgálhat a számunkra. De a pergamenen nem több, mint néhány sor tanúskodik egy listáról a bevásárláshoz. - Bármi történt, úgy fest, már nincs vagy nincsenek itt, akik elkövették. Azonban óvatosak sosem lehetünk eléggé – figyelmeztetem, és amennyiben beljebb sétálna, visszahúzom a vállánál fogva. - Korábban nem említetted, mely varázslatokat gyakoroltad még, de most a csapdakeresést fogod végrehajtani – tudatom vele a bensőmre forszírozott nyugalommal. - Ürítsd ki az elméd, lazán emeld magad elé a tenyereidet, akárha végig kívánnád tapogatni a helyiség minden zegzugát. Hagyd, hogy átjárjon a mágia, majd ismételd „mire gadas” – sorolom az instrukciókat, igazítva kicsit a kéztartásán az ige kimondása előtt, feltéve, ha nem ódzkodik a varázslat elvégzésétől.
○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○
In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
Elég gyorsan elhagyjuk a piac óriási, delelő forgatagát, és hamarost a kisebb, de annál kihaltabb utcák labirintusában találjuk magunkat. Itt-ott a kenyerét kereső koldus tarkítja a romos házak oldalait, én pedig összehúzott tekintettel vizslatom az épületeket. A fényűző El’Alorai tornyok után képtelen vagyok elhinni, hogy egy mágus a város eme leromlott és lakott részén éljen. Vagy talán direkt? Így könnyebb elbújni az emberek elől, és egy megtébolyodott földönfutónak, aki a legvalószínűbb, hogy erre jár, úgy se hinnének, ha valami olyasmit látna, ami nem a civil embereknek való. - Nem tudtam, hogy két ágazatot is lehetséges kitanulni egyszerre – adok hangot a meglepettségemnek. Lassan sétálok, tartom a ritmust a férfival, aki nem úgy tűnik, mintha bármennyire is féltené az életét ebben az övezetben. - Ezt egy elkényeztetett arisztokrata ficsúr is ugyanúgy elvárná – teszem hozzá a mondatához a véleményemet. Vállat vonok, hiszen nem tudom mire számítsak. Azok után, hogy ez az Inorim ilyen helyen él, ezen igényeit túlságosan is irreális a gondolatnak tartom, ha nem ironikusnak. Szúrós pillantásokkal vizsgálnám meg én is a felfeszített zárat, de Ezaras kezével maga mögé parancsol. Nem értem miért teszi, elvégre kettőnk közül nekem van fizikai fegyverem, és eddig a történet nem arra hajaz, hogy valami nagyobb erő költözött volna a házba. Aprót bólintok a figyelmeztetésére, de a kezem ösztönösen a kard markolatára csusszan. Aztán beljebb lépünk a bejáratból nyíló helyiségbe. Mintha egy tornádó söpört volna végig az apró szobán, olyan rendetlenség fogad minket, a néma csendben pedig egy árva lélek jelenletét sem lehet érzékelni. – Mi történhetett itt? – lépek egyre beljebb feltéve a kérdést nagyon halkan, inkább költőiként. A szétborogatás eléggé úgy tűnik, mintha nagyon kerestek volna valamit az elkövetők és azt bármi áron megakarták szerezni. Talán még a mágus élete árán is. Egyre kevésbé bízom abban, hogy élve fogjuk megtalálni Inorim-et, bár vért még nem találtunk, ami ezt a feltételezést megindokolná.
Elhagyva a piac és a város szívének meglehetősen zajos voltát, apró szusszanás gördül le a mellkasomról, ugyanis kezdtem attól tartani, a fülsértő zsongás konstans a fejembe kíván költözni. A valamivel puritánabb, egyszerűbb házak között sétálva igaz, más atrocitások érik az érzékeinket, éllovasukként a merő bűzzel, mely nem fárad fintorra húzkodni az orromat. Olykor-olykor kénytelen vagyok megdörgölni, hátha a tegnap magamra kent szakállolaj cédrusillata még halovány emlékét ontja a bajszomról. Csekély a vigasz, mit nyújt... - A mágust Inorim mesternek hívják, lassan megéli a nyolcvanadik esztendejét is. Az elementáris tanokat műveli, ám ért a természetmágiához is. Mindkettő megkívánja a kontrollt és a koncentrációt – magyarázom csöndesen, miközben lassacskán megérkezünk az épülethez, mely egyedüli bástyája Nulportban a mágiának. S erről is csupán az tud, aki igazán odafigyel, vagy aki van szerencsés, hogy kérés nélkül avassák a tudásba. - Az elfek vére is csörgedezik az ereiben, így kényes bizonyos dolgokra, mint az illem, vagy, hogy a szőnyegére tilos cipővel lépni – mosolyodok el haloványan, visszaemlékezve a padlót ékesítő műalkotásra, amit felnőtt fejjel én is óvnék, mint a legdrágább kincset. - Ha szerencsénk van, kegyes kedvében leljük és hajlandó megosztani néhány praktikát a jövőre nézve – teszem hozzá, megállapodva a ház ajtaja előtt, és már éppen kopogásra emelném a kezemet, amikor is feltűnik, hogy a bejárat résnyire nyitva van. Inorim feledékenysége meglepne, bár nem lenne elképzelhetetlen, csakhogy a reteszt szemmel láthatóan erőszakkal feszítették fel. Összevont szemöldökökkel terelgetem magam mögé Thorát, hogy óvatosan benyithassak az épületbe, felmérve, mégis mivel állunk szemben. - Maradj mögöttem, amíg nem tudjuk, biztonságos-e – sutyorgom a leánynak, hunyorogva méricskélve a félhomályban úszó helyiség állapotát. Könyvek, papírok hevernek szanaszét, egy szék is romjaiban nyugszik a padlón, s bizton veszem, az egyik polcot sem tartja vissza sok attól, hogy leszakadjon a helyéről. Ám sem a mesternek, sem másnak nem lelni nyomát egyelőre.
○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○
In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Ápr. 02, 2022 7:47 pm
A máguslak, mely régóta öröklődik mesterek és tanoncok között, a lakónegyed peremterületén helyezkedik el ott, ahol a nehezebb sorsú polgárok élnek túlsúllyal. A kétszintes épület nem túl nagy, nem is túl pazar, de a mindennapi életre pontosan elegendő. A városlakók igaz titkon, ám gyakran keresnek itt útmutatást, amennyiben úgy vélik, kizárólag a mágia segíthet rajtuk. Illetve az otthon aktuális tulaja mindég szívélyesen fogadja s látja vendégül az átutazó mágusokat, varázstudókat.
- Azt én sem – értek egyet Thora meglátásával, bólintással kísérve óvakodó lépteimet, amint elkezdem a csapdákat kerülgetni. Van, amelyik egészen egyértelmű hatásmechanizmussal hirdeti átkát, amennyiben aktiválásra kerülne, megint mások sokkal csalafintábban olvadnak a környezetbe, még azt is rejtve a szakavatott szemek elől, amire valójában képesek. Mindenesetre egyikbe se lépnék szívesen, így a köpenyemet is közel fogom a testemhez, még mielőtt egy óhatatlan libbenésével beleakadna holmi leheletvékony zsinegbe. Igyekszem a zömüket memorizálni, hiszen a varázslat hatása a lepergő momentumokkal fokozatosan haloványodik addig, amíg ismét az ablakon beszűrődő fény szolgál egyedüli támpontul a kutatásunkban.
