Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Folyosók KaDiPE5
Folyosók KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Veleris
3 Hozzászólások - 30%
Kalandmester
2 Hozzászólások - 20%
Naken Forerion
2 Hozzászólások - 20%
Ezaras Azildor
2 Hozzászólások - 20%
Krónikás
1 Témanyitás - 10%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:41 pm
• Szólánc

Yesterday at 10:40 pm
• Asszociáció

Yesterday at 5:26 pm
• Karaván út

Yesterday at 8:32 am
• Kockadobó

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Folyosók

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 4:11 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2763
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 3:48 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
Néhány kitartott momentumig szeretetteljes ábrázattal mustrálom kedélyében éppen csak fakuló vonásait, mielőtt leheletnyi szusszanást engednék legördülni a mellkasomról.
- Mint mondtam… remek apa válna belőled – somolygom, hagyva egy kicsit elkóborolni a gondolataimat a magam gyerekkorára, atyámra, Balianra, ám hamar eleresztem a múlt fonalait, érdeklődésemet szakadatlan szívem megdobogtatójának szentelve. Újabb kérdése afféle, melyet voltaképpen még soha senkivel nem volt módomban megvitatni; kinek ágyékából fogantam, szavak nélkül is megértett, más pedig tán nem vette a bátorságot, hogy különös hóbortjaimról faggasson. Noha meglepne, ha Kóboromon kívül bárki túllátna a varázstudókra jellemző önhittségen. A barlang csipkézett falairól annak idején nem visszhangoztak hamisan a szavaim, valóban kevés, aki igazán ismer.
- Mindössze egyszer – simítom a vállam irányába a fejemet a szék támlája helyett, bár sehogy sem érzik kényelmesnek. - Nem tagadom a hiúságomat, szerepet játszik a döntésemben az is, hogy a tükörből ne a szellememtől idegenkedő arc nézzen vissza rám – kósza mosolyra görbülnek az ajkaim, mielőtt folytatnám a beszédet. - Azonban jobban feszélyez a tudat, az örök lét sem lenne elég a tudásom gyarapítására, hát még egy emberöltőnyi. S most már melletted is tartanom szükséges a tempót – zárom humorral a feleletemet, majd a szakállam említésére óhatatlan mozzanattal simítok végig az arcomon, elmerengve, mikor volt utoljára egészen csupasz. Régen, ez bizonyos, tanakodásomban azonban megakaszt legutóbbi hozzátoldása. Magam sem reméltem, rögvest a kertbe szalad, s ezzel ő is tisztában van, avagy akad vajmi csalfaság az elméjének forgatagában, melyet jótékonyan kendőz előlem. De továbbra sem szívlelem erőszakkal keresni az igazságot, egyelőre meghagyom hát a titkát annak, ami.
- Olyanfélékre, amelyek először nem is tűnnek veszélynek, inkább áldásnak – türelemmel kezdek a magyarázatba, nem rejtegetve előle, amit meglehet, nem osztanék meg akármelyik tanítvánnyal ily hamar. Rhysand ítélőképességében viszont bizalmamat lelem, s abban, nem fogja elragadni idejekorán a kielégíthetetlen kíváncsisága. -  A Lebegő-fa közelében könnyedebbé válik megidézni a varázslatokat, nem is fárasztanak olyannyira, ami rendkívül csábító dolog, ugyanakkor csalóka is. Nehézzé válik a közelében az erőnket megzabolázni, akárha egy vad lovat kívánnál szelídíteni. Még egy gyakorlott lovásznak is nehezére esik, s bizony a mágia is nagyot rúg, ha megvadul. Ne próbálkozz tehát egymagad – reményem, ennyi óvva intés elegendőnek bizonyul, hogy ne járjon úgy, mint Thora a téli bálon, főként, hogy az elemek egyengetőjeként egyébiránt is állandó jelleggel a feje felett fog lebegni a kontrollvesztés veszélye.
Figyelmeztetésére aztán bólintok, némán tolmácsolva ígéretemet; amennyiben az állapotom ténylegesen megköveteli, nem fogok hallgatni. Ami pedig azt illeti, a csintalanságban sem számíthat a cserben hagyásra, kiszélesedő mosollyal hümmentek hát egyetértésemről dalolva.
Azonban a momentumot hamar elragadja tőlünk a világegyetem szeszélyes, ezúttal kifejezetten irigy fogaskereke, hogy afféle lehetőségeket latolgassunk, melybe egyikünk sem gondol bele jó szívvel. Mégsem érzem megfagyni a mellkasomban komótosan ketyegőt, megmelenget hiszen a közelsége, leheletének forrósága s a tudat, alakulhat úgy a sorsunk fonala, hogy ne is legyen szükségünk isteneknek való feladatokról dönteni.
- Talán így van, így lesz. Ám ne feledd, a szívem mellett az elmémet is elraboltad – mosolyodok el szelíden, pillantásommal követve felemelkedését s mozdulatait, mielőtt csöndes, röpke nevetésre fakasztana a tűzlabdák említésével. - Jó tudni, hogy irigyelnéd rám a mágiád és az erőd – komolytalankodok magam is, rejtjeleként a köszönetemnek, amiért szavaival nyugalmat hintett az elvesztésének lehetősége okán pillanatnyira zaklatottá vált lényemre.
- Nos, nem ismerek, azonban lássuk be, némi igazság csak leledzik a hiedelemben. Egy jó vezető nem ragaszkodik vakon a szabályokhoz, sőt valami újat és előremutatót teremteni nehéz a szabályok áthágása nélkül, s farral a világnak születni, nem éppen a szokásos mód – somolygok tovább, látva a szájzugaiban bujkáló szórakozottságát. - Nem tudhatod, Rhysandom. És mintha korábban említettük volna, nem feltétlen a szüleink határozzák meg a sorsunkat – jegyzem meg jó kedéllyel, átemelve tőle aztán a csészét. Hálás pillantásom épp úgy szól puha bókjának, mint önzetlen gondoskodásának. - Tulajdonképpen az lepne meg, ha bármely gyógyitalnak kellemes volna az íze – sóhajtok fel csöndesen, viszont nem finnyáskodok, hanem a teaszín italt kortyolgatva töretlen érdeklődésemmel méltatom az idő közben elbeszélésbe kezdő Kóboromat.
A sár említésére határozottan megemelkednek a szemöldökeim, ám jó hallgatóságként viseltetve nem szúrom közbe kérdéseimet, netán egyéb megjegyzéseimet. Örömmel ismerem meg az életének újabb szeletkéjét, csakúgy a számára fontos családtagjait, bár nem tagadom, ahogy halad előre a történetben, jámbor figyelmem annál többször ingadozik meg, hogy arcomat széles mosoly húzza, végezetül pedig egy teljes szívből szóló, könnyeimet fakasztó nevetés. Kétségtelenül megfeledkezem egy idő után a gyógyír szürcsölgetéséről, olyannyira átadom magamat a kedves s nem kevésbé mulattató emléknek.
- Örvend a lelkem, amiért elkalandoztál – mosolygok rá, minek után kellően megdörzsöltem a szemeimet a szabad kezemmel. - Az eddigi történeteid alapján is kedves volt nekem az édesanyád, ám mostanra töretlenül elnyerte a szimpátiámat. Tünemény lehet, akár a húgaid – jegyzem meg, szelíd görbületével az ajkaimnak, s kizárólag akkor ocsúdok az ábrándból, miként emlékeztet arra, nem csupán a hallgatás volt a feladatom. Nagy levegőt véve felhörpintem hát a tea maradékát, és némi bizonytalansággal felkelek a székből is - igaz, a kanál csörömpölése okán könnyeden pezsdül fel az elcsendesült vérem.
Hagyom aztán, hogy segítségemre legyen, mielőtt azonban még felnyalábolna, a mellkasán kitámasztott tenyeremmel intem türelemre. Hátra fordulva engedem szertefoszlani az egyre halványuló fénygömböt, majd maradék erőmmel incselkedve suttogok a hűs levegőbe újabb varázsigét, mialatt kezemet magam elé nyújtom. A korábban az asztalról a földre pattanó, csilingelő eszköz lágy ringatózással emelkedik vissza a helyére, s mihelyt a lelki békém is helyreállt aziránt, nem hagyunk teljes káoszt a gyógyító nyakára, már szívesen ringatózom én magam is Rhysand karjai között.

// #varázslat: Lebegtetés //
// Én is köszönöm az újabb csoda kört Folyosók 854324872 //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 11:11 am
Midnight Madness
- Vagy legalábbis próbálna a józan eszére hatni, de a patak is saját maga vájja ki medrét, érfolyamokat engedve magából, hogy a megfelelő, folyóvá duzzadjon – mosolyom csak kissé fakul, ahogy a beszélgetést megsimítja a komolyság szele. Ha el is jő az idő, hogy új életet tartsak tenyereim közt, melynek gyökere én vagyok, messze még az a pillanat. A pimaszság elillanó árnyékával, kisimult ábrázattal hallgatom szeretettel átitatott szavait atyáról, s fivéréről. Meglehet, a lesütött szempár, talán a fáradt vonásai suttogják némán, akad még fonál, melyet nem kell tovább göngyölíteni élete szőttesén. Hagyom is, s próbálva az idegtépő pillanatokba némi derűt csalni, míg csekély tudásom gyakorlatba hasznosítani.
- Hányszor s leginkább miért döntöttél úgy, hogy dacolsz az idővel? Az elmúlástól, a ráncoktól tartasz, vagy más oka akad? – élcelődve csillantom meg újra pimaszságom, noha nem tagadhatná, hogy a hiúság szikrája ott lappang belsőjében, mégsem hinném, hogy a barázdák, netalán a májfoltoktól való félelem sarkalta volna a tettre. – Ami pedig a szakállad illeti, valóban ék vonásaidon, igaz kíváncsi lennék milyen érzés, csupasz orcád érintése ujjaim alatt. Úgy lesz, de nem most… - hamar kötök csomót nyelvemre, mélyen hallgatva elhatározásomról, melynek megoldásán elmém leghátsó zugában szüntelen gondolkozom. Biztos vagyok benne, lenyűgözne a kert páratlanságával, a csodával, mellyel olyas növények is frissen sarjadnak, mely elképzelhetetlen lenne eme éghajlaton. Elképzelhetetlen lenne, ha nem a Fehér- sziget mágiával átitatott szikláiról lenne szó. Bármennyire is kedvemre való a felfedezés lehetősége, akadnak oly dolgok, melyeket, még ha Lidércem hátérbe szorítva önmagát, előrébb valónak tart, magam ily önző nem volnék, sem a jelenben, sem pedig a jövőben. – Pontosabban fogalmazz, kérlek. Miféle veszélyekre gondolsz? – kissé vállam felé biccentve fejem, kíváncsian pillantok rá. Óva intő szavakat, kaptam már el folyosókon, s talán még Ezaras is tett rá korábban is utalást, de akkor sem fejtette ki okait. S minekután, ha ezt megteszi, ejtek szót, a lehetséges mellékhatásról, amely valóban nem rejt magában komolyabb veszélyt, ám kellemetlennek kellemetlen órákat okozhat. – Nem lenne fáradtság, de amennyiben mégis tüneteid lennének, azonnal szólj – szándékosan nem kérem, talán ezzel is nyomatékosítva benne, hogy még azelőtt vese el az elhallgatás lehetőségét, mielőtt eszébe jutna. Azonban a pajkos gondolat felől nincs ellenvetésem, így hát tetetted tűnődéssel emelem szemöldököm mellett tekintetem is a plafon felé. – Fogós kérdés és a választás is nehezemre esik, jobb lesz inkább, ha nem is teszem. Biztosra veszem, megoldod egyszerre mindkettőt – egymásnak tükörképei csintalan szikrákat szóró tekintetünk, mely a komor perceket, feledtetni hivatott, még ha csak röpke pillanatokig tart ki, az sejtelmes félhomályban. Csendes hümmentéssel veszem tudomásul szavait, s minden bizonnyal, ha valóban a választás kapui előtt állna, minden bizonnyal több időt szentelnék reá, ám megértem vonakodását a témát illetően. A döntést valóban nem érdemes latolgatni, míg el nem jön az ideje. Legalábbis akadnak effélék… - Megeshet, hogy futásnak kellene eredned – haloványan viszonzom mosolyát, ám hasonlatos barázdák gyűlnek homlokomon pillanatokkal később. – Kész akarva, nem tennék benned kárt… - suttogom, leheletemmel melengetve kézfejét. – Ha ennyire jól emlékszel, hát arra is bizton, nem értettél vele egyet. S pont azért, mert az elme hűse képes kioltani a szív tüzét, s mert szíved aprócska darabja az enyém, tiszteletben tartod a kérésem – emelkedem fel mellőle, magára hagyva kezének melegét. – S mert tartasz a tűzlabdáktól – húzom mosolyra ajkam, a vállunkra telepedett keserűség elűzésére. – Bár nem szándékozom megfosztani magam attól, hogy versenyre kellhessek veled a szakáll növesztésben, ahogy nem fecsérelném mágiám, tűzlabdákra erőm, csak azért, mert szófogadatlan voltál – kacsintok szavaim mellé, melyek megnyugtatására születnek, miként, nem fogok oktalanul a halál nyomában járni.
- Ismersz is olyat? Kötve hiszem, hogy minden vezér, farral látta volna meg a napvilágot…- nevetni volna kedvem a hiedelmen, s hiába igyekszem elfojtani magamban, szám zugaiban, ott bujkál a hitetlenkedők ismert mosolya. – Ahogy azt is, hogy ilyen sors várna rám, az istenek akarata szerint, s erről anyámnak is más lenne a véleménye – tekintetem vonásai helyett, az előttem lévő gyógyfőzetet vizslatják, melyet kellő gondossággal szűrök át egy tiszta fehér rongyon a pohárba. Színe nem sokban különbözik, más teák sárgásbarna színétől, talán csak néhány tónussal sötétlik jobban. – Így már értem, elméd, miért ragyog, határozott, tiszta fénnyel – ajkam vékony vonallá keskenyedik, miközben átnyújtom számára az ibriket. – Az íze, nem lesz oly kellemes, mint az illatából gondolnád – készítem fel, még mielőtt kérdésén elmerengve, foglalok helyet egy alacsony ülőkén.

 
Spoiler:

Halkan szusszanva eresztem az emlék halványodó képeit. A derűt arcomról nem ragadják magukkal, percekig dereng ábrázatomon. A csendes nyugalomban, az idő pergő gyöngyszemei vetnek visszhangot, rántva vissza a maró jelenbe. – Ne haragudj, kissé elkalandoztam, de remélem eme kis kitérő, bőséges felelettel szolgált – térdeimre támaszkodva állok fel, s vetek pillantást Lidércem poharára. – Ha nem hajtottad még fel, sokáig ne tétovázz. Ideje lesz, lepihenned, nekem pedig felnyergelnem Ábrándot – vonom kissé közelebb szemöldököm egymáshoz, majd a magam után hagyott rendetlenségre siklik tekintetem. Már majdhogynem a felszámolásába kezdenék, elrejtve ittlétünk nyomait, míg Lidércem magához veszi a főzet utolsó cseppjeit. Lemondóan ejtem ki kezemből a kanalat, s hagyok mindent úgy, ahogy van. – Az ajtó, úgyis elárulja, hogy járt itt valaki – jegyzem meg, inkább magamnak, mintsem bűntársamnak. – Menjünk, segítek… - nyújtom felé tenyerem, s amennyiben elfogadja másik kezemmel hónalja alá nyúlva segítek neki két lábra állni. Úgy távozunk, miként érkeztünk, karomba emelve kímélem meg a lépcsőzés fáradalmaitól.

//Köszönöm ismét, eme csodát  Folyosók 854324872 //


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 04, 2022 6:33 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Van egy olyan halovány megérzésem, az atyja nem hagyná annyiban – pillantok el felé töretlen mosolyom kíséretében, mely akkor sem apad a vonásaimon, miként a fivéremre kúszik a beszélgetésünk fonala. Egyetértő biccentéssel fogadom meglátásainak igazát, miközben lábaimat elkényelmesedetten nyújtom ki magam előtt a köpenyem bő takarásában. - Tény és való. Szeretetének billogja a választás lehetősége volt többek között. Amiként én sem változtatnék a fivéremen – tekintek elmerengőn az általam idézett fényben megcsillanó csizmám orrára, tovább azonban nem szövöm a család kötelékéről felderengő gondolataimat. Ellenben Kóboromat méltatom, illetve pimaszkodásával igyekszem a tempót tartani.
- Másképp látom – bólintok határozottan, megfakult büszkeségemet visszaidézve a lényemre. - Még ha bájital nem is fiatalítaná a vonásaimat, sem eshetnék az apók körébe, ez nyilvánvaló – jegyzem meg, néma hálával adózva felé, amiért nyugalmam tengerébe játékos fodrokat vetve tart szóval, éberen. - A szakállamra pedig csupán irigykedhetnének – ezúttal nem tudok elnyomni magamban egy horkantást, rádöbbenve, milyen képtelenül hangzik mindez. Igaz, Rhysand előtt nem félem szertelen oldalamat mutatni, bár túlzottan sokáig nem próbálgathatom hátramaradt, ifjú szellemem sziporkáit.
- Úgy legközelebb valamely könyv helyett fedezd fel a kert rejtelmeit. Bizton veszem, hogy le fog nyűgözni – állapítom meg fakó mosollyal, visszahúzva a lábaimat, még mielőtt apránként lecsúsznék a székről. - Viszont a lebegő fa közelében ne próbálgasd soha a mágiádat. Veszélyes – teszem hozzá mintegy mellékes információként, utána viszont rajtam a sor, hogy csöndben hallgassam meglátásait. Nem kélek vitára vele; amennyiben úgy érzi gyorsabbnak és hatékonyabbnak, hogy kereskedőtől szerezze be a növényeket, úgy megbízom a döntésében. Ami a mellékhatást illeti, mindössze legyintek egyet, ugyanis némi gyomorbajt még elviselek. - Azzal ne fáradj külön, nem hangzik veszedelmesnek – mosolygok rá lekötelezetten, igaz, egyhamar kiszélesedik a szám görbülete csalafinta feltételét hallva a bájitalkeveréssel kapcsolatos érdeklődésem oltárán. - Azzal nem lesz gond, úgy érzem. Azt mindenesetre konkretizáld kérlek, előtte vagy alatta szükséges meggyőzőnek lennem – a szemeimben megcsillanó szórakozott fény amilyen könnyeden lobban, olyan sietősen is kúszik tova rákövetkező beszédtémánk okán. Apró szusszanás gördül le a mellkasomról, ugyanis nem állítottam igaztalant, valóban nem szívlelek a lehetőségeimen töprengeni.
- Tűnődtem, ám jobb szeretek nem tűnődni rajta – billentem oldalra enyhén a fejemet, utólagosan döbbenve rá Rhysand mozzanatának óhatatlan leképezésére. - Megannyi pilléren áll ez a döntés, Rhysandom. A bensőmből fogant vagy a rendem által elvárt kötelességen, egyáltalán a lehetőségen, ha gyermeket kívánnék, meg is kaphassam… - magyarázom csöndesen, leheletnyire vonva a vállaimat, hiszen egyik eshetőséget sem találom olyannak, melyet erőszakkal lehetne űzni, vagy még ha lehet is, nem feltétlenül tanácsos. Meglehet, könnyelműséggel kezelem az átkot vagy ajándékot, s erről akárha elkomorodó vonásai kívánnának biztosítani. Igaz, hamar kiderül, hogy a szeretett ábrázatát beárnyékoló érzetek egészen más tőről fakadnak.
- Még ha nem is ismerem a lényed minden rejtelmét és felfedezésre váró zegzugát, tudom, hogy nem várnád el soha – pillantok rá elkomolyodva figyelmes csókja dacára. - Sőt, határozott meggyőződésem, túlbuzgóságomat minimum egy tűzgömbbel honorálnád – mosolyodok aztán el, csekély humort csempészve a meghűlt momentumok közé. - Viszont ne kérj ilyesmire. A józan észt, mint azt egyszer éles látással megjegyezted, gyakran felülírja a szív óhaja. Vagy éppen a józan eszem késztetne – csóválom meg a fejemet, ugyanis hiába ígérnék tiszta fejjel bármit, ha a pillanat hevében az ellenkezőjére noszogatnának az ösztöneim. Persze az sem kizárt, hogy lehetőségem sem akadna a kívánalmaim szerint tenni, éppen, mint az atyám esetében... Csupán azt remélhetem, soha nem kényszerülök effajta döntés meghozatalára, hogy a természet rendje minden igyekvésem dacára is a megfelelő mederben fogja terelgetni a létünk folyamát.
Eltöprengésemből ismét a hangja ránt fel. Az ital közel kész állapotát csöndes hümmentéssel fogadom, ellenben születésének napjáról és körülményeiről kifejezett figyelemmel hallgatom. Könnyeden kúszik vissza az arcomra a jó kedély, ahogy igyekszem elképzelni két tenyérben éppen csak megférő csodaként.
- Voltaképpen az lepett volna meg, ha a megszokott utat választod a világra jövetelben – somolygok, s révén, lassan letudhatom a torkomon a gyógyírt, teljesen eleresztem az orromat, megfáradtan kitartó szorongatásában. - Akadnak Eviran vidékein törzsek, ahol egy erős vezető eljövetelét jelenti így születni – teszem hozzá fészkelődve egy kicsit a székben, hogy minél távolabb tartsam magamtól a kábulatot, mielőtt megfelelném a kérdését. - A tekercs alatt, nap-éj egyenlőségkor. Feltételezem, átlagos körülmények között, mivel az anyám sosem mesélt róla – jegyzem meg, noha tudatom könnyeden szökken tova a magam oldaláról. - Mesélj a húgaidról, milyenek?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 02, 2022 11:54 am
Midnight Madness
Apró főhajtással veszem utolsó gondolatait, hisz nehezen lehetne vitába szállni a ténnyel, melyet elém tárt, s melyben részszint osztozom. Mellette azonban, mégis úgy vélem, erős a határ a világ s egy lélek sorsát hajtó malomkerék között. Ekként a tapasztalás is más, helytállósága utóbbi esetében megkérőjelezhető. Éppúgy befolyásolhatja az idő, a helyzet, s megannyi más körülmény is, ahogy maga a lény. Örök vitaként szolgálhatna, megélt éveink alatt, de elfogadom nézeteit, s talán eljő az az idő is, mikor a szeme előtt lebegő apró fénygömböket magam is megpillanthatom. Ezzel a tudattal, ajánlom fel időm egy részét a kutatásra. Úgy vélem az elrabolt idő csekély lesz, amennyiben El’ Alora könyvtára fele annyi kötettel rendelkezik az alkímiával kapcsolatban, mint amennyiben a mágia tudományát taglalja. Tudásom, meleg akár, a frissen sült cipó, melynek illata könnyeden terjed homlokom mögött. Hallgatásom, úgy hiszem pecsét kérésének, szavam betartása felől, kétséget nem hagyva, hamarosan válaszokkal fogok szolgálni. Nem is mérnek számunkra többet az istenek, türelmetlenül ragadják el, a cseppet sem kellemes, de csendes perceket, s helyébe aggodalmas, szívet s elmét megpróbáló pillanatokat sodornak felénk.
- Vagy azt, bár meglehet, jobb sora lenne, ha udvari bolondnak áll, meglett korú varázslók szolgálatában – szám szegletében apró ráncok gyűrődnek somolygásom nyomaként.  – Való igaz, a száz éves tölgy sem hoz évről évre ugyanolyan levelet, megtörténhet, hogy zöldje messzire nyúló múltból fakad – osztozom vele a merengés pamlagán, néhány momentum erejéig. S újra eszembe jut, hogy jómagam nem vagyok más, mint kósza falevél, mely ismeretlen gyökerű fáról fakad, nem ismerve ősei nevét sem, éppúgy lehetek egy kőris, akác vagy juhar elfeledett hajtása. Ám a keserű gondolat mellett hálás vagyok a méhért, melybe fogantam, a kézért, mely lázamat csillapította s a szívért, melyben örökké helyem lesz. – Viszont, elbeszélésed alapján, nem gondolnám, hogy atyád kevésbé szeretné fivéredet, még ha nem is váltotta be reményeit, s noha a tényen változtatni nem tudsz, mégis csak ugyanazon vér csörgedezik ereitekben – nyilván legkevésbé vagyok tisztában a közte és fivére húzódó kapcsolatról, hisz életének eme részleteit ködfoltok rejtik el előlem. Közel féléves ismeretségünk nem ilyesfajta köteléken alapul, valódi emberi mivolta még csak most bontakoztatja szirmait.
Elismerő szavait, halvány mosollyal köszönöm, noha a méltatást mellette, apránként megszoknom látszik, ennek ellenére is szelíden fogadom. Minden bizonnyal előbb- utóbb magambiztosságom is gyarapszik tudásom mélyülésével, ám szinte még engem is meglep, hogy valami ilyen szinten elragadtat. – Kekeckedés lenne a nyilvánvaló? – vonom fel szemöldököm, tekintetemben pedig ott csillan a játékos kihívás szikrája. – Ha másképp látod, hát neked elhiszem. Másképp látod? – a sürgető idő ölelésében, mégis követelek néhány momentumot kékjének tompuló fényéből. Valóban röpke pillanat csupán, hisz ráeszmélni vagyok kénytelen, efféle játéknak most nincs helye, pedig szívesebben lennék most élcelődő kölyök, mint vállán terhet cipelő felnőtt. Elfordítva tőle fejem, folytatom a keresést majd az előkészületeket. – Nem kételkedem, hogy így van… de a kert hatalmas, s nem tudnám, hol keressem. Még nem volt visszatértem óta lehetőségem felfedezni minden zugát, előtte pedig… megvallom nem hittem volna, hogy valaha is szükségem lehet rá – sok mindent nem hittem volna előtte, s bár mindig is érdekelt a tudomány, meglehet, ha nem alakulnak úgy a dolgok, ahogyan, sosem veszem rá magam, hogy magamévá tegyem fortélyait. – Félek, több idő lenne fellelnem, mint a kereskedők egyikétől beszereznem – felelem kisvártatva, miután az utolsó mozzanatot is elvégzem. – Gondatlanságom következménye, gyomorbántalom lehet, de elővigyázatosságból keresek neked arra is gyógyírt –ejtek szavakat esetleges nyugtalanságára, amennyiben jótékony hatása mellé, akadna kellemetlenebb érzet is. – Ha valóban, ennyire hajt a kíváncsiság, kellő meggyőzés mellett, talán én kegyesebb leszek – hangsúlyom „meggyőzésre” nyomva rá.
- Mégis csak tűnődhettél rajta, hisz mielőbb éppen azt mondtad, az egyik a másiknak kioltója. Úgy hangzott, mint akit leginkább a kötelesség tart vissza attól, hogy testet adjon egy minden kétséget kizáróan ragyogó elmének – biccentem oldalra enyhén fejem. – Kétségtelen azonban, választhatod a harmadik utat is, ám az pedig tékozlás lenne, bárhogy is nézzük is – hamarosan azonban erre is megkapom a választ, melyben benne van minden, s újabb talányt nem rejt magában, csupán egy felderengő lehetőséget, mely komor vonásokat hív arcomra. Elmerengve pihentetem vonásain tekintetem néhány pillanatig. – Ugye tudod, hogy efféle áldozatot sosem várnék el tőled? S óhaja legyen bármennyire is nagy szívednek, a lehetőségét is vesd jó mélyre, ha úgy rendelnék az istenek, hamarabb kell távoznom – simítom tenyerem az övére, ajkamhoz vonva egy puha csókra, még mielőtt orromhoz emelve az edényt ellenőrzöm a készülő italt. – Lassan kész… - állapítom meg abból az elméleti tudásból, melyet magaménak tudhatok, hisz még gyakorlatban sosem próbálkoztam vele. – Tizennyolcadra kelt fel a Nap Are havában, mikor a anyámmal együtt a bába is megkönnyebbülten sóhajtott fel – halk koppanás kiséri a tál érkezését az asztalon, Lidércemre emelve tekintetem. – Minden bizonnyal anyám a szenvedés vége miatt sírt; elmondása szerint, nem volt elég, hogy akkora voltam, mint egy kisebb malac, de egyéni döntés alapján, a csupasz tomporomat mutattam a világnak – mosolyodom el ismét, majd fordítom újra figyelmem az asztalra kerítve egy poharat, melybe leszűrhetem a jónak gondolt löttyöt. – S te, mely csillagkép alatt születtél?


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Május 27, 2022 10:14 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- A tapasztalás is olykor csalóka, mint azt utóbbi megjegyzésedben meg is fogalmaztad – szelíd mosollyal billentem oldalra a fejemet, figyelve sötétbarna tincsei keretezte vonásait. Azonban nem kélhetek vitára vele annak kapcsán, tán még engem is magához csábítana az út sötétebbik oldala, amennyiben szilárd meggyőződésem volna a tetteim helyességéről. S döntéseink súlyát olykor nem láthatjuk be előre; ami az egyik momentumban a megfelelő lépésnek bizonyul, a másikban könnyeden csorbul. Ennek tükrében kétségtelenül igaza van Rhysandnak, a létünk szövevénye még azt is visszavetheti, aki kizárólag jót akar tenni. Mégsem hiszem, hogy a minket mozgató erők okán érzett tehetetlenségbe simulva lenne szükséges várnunk a világ szeszélyét. Körülményes és nehézkes témakör, ám mint minden alkalommal, ezúttal is megbecsülöm Kóborom véleményét s képességét arra, újra és újra előre lendítse a gondolataimat.
Igaz, az éjmágus kapcsán már nem szaporodnak gomba módra az elképzeléseim, noha mindennek az indokára legalább már ráismerek; bénultság és aggodalom, melyet a szűnni nem akaró álmok és rémképek táplálnak szakadatlan. Akadozik a tudatom gördülékenysége, bár az elővigyázatosság is körültekintéssel lassítja a lépteimet.
- Tégy úgy, kérlek. Úgy vélem, ebben az esetben mindennemű eszközt meg kell ragadnunk a siker érdekében – bólintok, hálával simítva tekintetét a sajátommal, még mielőtt a következő szekundumok az időt megcsalva rohamléptékben peregnének le előttünk, hogy aztán a karjai között ringatózva haladjunk a folyosók labirintusában. Igazam ez alkalommal a legkevésbé éltet, szívesen kíméltem volna meg az aggodalomtól és a feszültségtől, az élet és halál árnyékában lebegő pillanatoktól, melyek bizton veszem, súlyosabban nehezednek a vállain, mint én a karjain. Persze létünk fonala sohasem lehet mentes a váratlan nehézségektől, s a mágia oltárán mindenre készen kell állnunk, de amíg lehetséges, óvnám ifjonti elméjének gazdagon rügyező lankáit. Ehelyett…
Megakadnak a gondolataim, mihelyt megérkezünk a gyengélkedő gyógyfüvektől illatozó helyiségéhez, és röpke kacaja üdítő színfolttá terebélyesedik eltompuló hangulatomon.
- Vagy inkább a világot, amiért egy újabb széltoló gazdagítaná – mosolyodok el, magamra kölcsönözve méltán híres pimaszságát. - Mindazonáltal nem mindég lehetünk hatással az utódainkra – állapítom meg eltűnődötten. - Atyámat bárki megilletné a lelkiismeret, odafigyelés és szeretet billogjával, s a fivérem mindennek dacára vált csapnivaló zsoldossá – osztom meg vele a csekély információt, mely felkapaszkodott az elmém szövevényére, aztán helyet foglalok a székben, ami várakozásom legfőbb színterévé avanzsál az elkövetkezendő percekben. Kacsintása és megjegyzése szakadatlan görbítik a számat.
- Ahh… Ismerem a növényt – bólintok, elismeréssel simítva alakját lelkem tükreivel. - Éles az eszed Rhysandom – méltatom, megadással döntve hátra a fejemet, amelynek hozománya az imént felemlegetett csintalan vonása. Ha nem csorogna a vérem a torkom irányába, kétségtelenül felhorkantanék. - Rendkívül humoros… Manapság így szokás a tojáshéjból kibújva? Kekeckedni a rangidősekkel? - tekintek el felé egy szélesedő mosoly kíséretében, oldalvást döntve a fejemet a vállam irányába. Ekként hallgatom aztán a niasisról, amelynek alapvető tulajdonságait magam is ismerem, noha kötve hiszem, ilyen gyorsasággal felismertem volna hasznosságát a jelen helyzetben. Nyilvánvalóan a friss tudás is szerepet játszik Rhysand reakciókészségében, ám le sem tagadhatná szenvedélyét az alkímia tudománya iránt. Csodálom érte, s szívéjjel merülök el sziporkájában, amely akár a tavaszi napsugarak, megmelengetik a bensőmet. - Ha növényekre van szükséged hozzá, a kertben sok mindent megtalálsz – tudatom vele elcsöndesedve. - Miféle mellékhatásokra készülhetek? Jobb szívlelem elkerülni az effajta meglepetéseket – kíváncsiskodok, bár egyhamar visszacsalja az ábrázatomra a derűt. Ragaszkodással ereszkednek meg a szemhéjaim, mihelyt újfent végigmérem alakját az általam idézett fénygömb derengésében. - Meglehet akadnak, akiket nem hoz lázba a tehetség és a teremtés látványa, ám az nem én volnék. Maveros sosem engedett túl közel ólálkodni, csordultig vagyok kíváncsisággal – somolygok az orrom alatt, mikor azonban felém lép, némi értetlenséggel hagyom elsimulni a vonásaimat – afféle megadással, mint ahogy instrukcióit kísérem figyelemmel. - Egy kis orrvérzésbe már csak nem illik megfulladni – mormogom orrhangon, de egyelőre szót fogadok. A csuklómra helyezett nedves, hűvös borogatás jóleső frissességként kúszik fel a lényemre, s mielőtt a meglátásaira és kérdésére reflektálnék, újabb momentumokat csalok magamhoz a megnyugvás oltárán. Ami tán a kelleténél jobban sikeredik, hisz a Rhysand alakját hűséges eb módjára követő fényforrás derengése szinte majd' kialszik. Időben ragadom meg az ujjaim közül kicsúszó koncentrációt, hogy ne maradjunk vaksötétben.
- Még te is, aki szeret eljátszani a képtelen lehetőségekkel, sem kívánsz rajta gondolkodni. Én is valamiként így érzek – viszonozom halovány mosolyát. - Olybá tűnhet, két lehetőség áll előttem, viszont ez nem fedi az igazságot. Akad egy harmadik, méghozzá az, amelyikben egyik lehetőséggel sem élek – ezúttal rajtam a sor, hogy megvonjam a vállaimat, és kicsit az orrom szorításán is eresztek, mert hangom torzulása és nyomó érzete a levegőm útjának megakadásával némiképp bosszant. - Meglehet, egyszer erősebb lesz a vágyam egy utódra, meglehet, egyszer úgy adódik, hogy valakit, akinek elvesztése a világunkat csorbítaná, megmentsek, vagy előfordulhat, egyik lehetőség sem adatik majd meg. Ebben a kérdésben hát az istenek bölcsességére bízom magamat – zárom a gondolatmenetet egy puha sóhaj kíséretében. - Mindenesetre, hogy őszinte legyek, mindössze téged tudnálak ismételni; az istenek óvják ama lelket… - mosolyodok el ismét, ugyanis eljátszottam nagy ritkán a gondolattal, milyen volnék apaként, de lássuk be, minden ellenvetés kiboltosodik a jelen momentumában. - Mikor születtél? - kúszik az elmémre az érdeklődés, melynek mindennemű megfontolás nélkül, nyomban hangot is adok.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Veleris Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Május 25, 2022 10:19 pm
Midnight Madness
- Mint minden. Olyan ez, mintha az első fecskétől várnád, hogy elhozza számodra a nyarat. De jómagam is azok közé tartozom, ki efféle nézettekben kevésbé romantikus, s inkább hisz a tapasztalásnak – somolygok orrom alatt a közhelyen, s a bevillanó csipkézett, leheletpárás emléken. – S talán azért, mert akadna, oly élethelyzet, melyben eladnám a lelkem – gondolkodás nélkül fejet hajtanék bármily nagyobb hatalom előtt, ha azzal pajzsként szolgálhatok mindazoknak kik kicsit is fontosak számomra. Még akkor is, ha most rettegek attól az ismeretlentől is, mely minden éjszaka sejtelmesen gomolyog mögöttem. Mindenesetre mindenkit más hajt előre vagy éppen hátra, istenek a bíráink holtunk után, ők döntik el, életünk döntései a fel- vagy alvilágba váltja meg jegyünket. Ám, ha fogadnom kellene Alora éjmágusát, nem az önfeláldozás hajtja.
Érdeklődéssel hallgatom szavait, mely legkevésbé sem hoz számomra megnyugvást. Naivan hittem, hogy kiforrott elképzelést tár elém, ám bizonytalansága bennem is egyre mélyebb aggodalmat szánt, noha ennek legkevésbé kívánom jelét mutatni. Megacélozott arcizmokkal nyomom el magamban a kelletlenséget, s bár szükségem van néhány momentumra, melyben mereven fixírozom orra hegyének sápadt csillanását, végül bólintok. – Rémlik olyasféle elixír, mellyel talán befolyásolhatjuk az álmot és ébrenlétet, utána fogok járni – ámbár, nem szívesen „mérgezném” testét efféle szerekkel s keresnék inkább más módot Regorin előcsalogatására, ha ő maga nem kopogtatna Lidércem elméjének ajtaján. Mindenesetre a halványan rajzolódó elképzelésemet még megtartom magamnak, bízva, hogy a Holdtemplomban válaszokra s leginkább nyomra bukkanunk, s nem kiváltképpen amiatt is, mivel a lényemen eluralkodó aggodalom kifordítva önmagamból feledtette józan eszem, korholva őt oktalanul.  – Igazad van – adom meg magam, igaz tán nem is sejti, hogy ajkáról lecsorduló szavak, miféle terhet helyeznek vállamara. Felelősséget, mely alatt, ha megroppanok, soha nem bocsájtanám meg magamnak. Félszemmel sandítok rá, az elf löttyeit illetően, s röpke életét e falak között, s szerencséjére úgy döntök, tartogatom a bennem lévő szuszt inkább épséges megérkezésünkre a gyógyító műhelyéhez. – Istenek óvják ama lelket, melynek teste az én ágyékomból fakad – azért egy röpke kacajra s néhány szóra mégis csak futja, még mielőtt óvatosan lehelyezném az ajtó előtt, s erőnek erejével tárom ki ajtaját, s túrom fel annak minden egyes zugát. – Akadnak pillanatok…, legalább tanulhatsz tőlem te is, szóval jegyzeteljen, drága Lidércem – kacsintok rá, még mielőtt keresésem tárgya kerülne szóba. – Niasist… pontosabban tisztitó niasis a neve – pillantok rá a vállam felett, igaz csak néhány pillanat erejéig. – Lehetőleg, ne most kapj kedvet apókák időtöltését gyakorolni Igaz, a szakállad már megvan hozzá...s a korod– szemtelenkedek kissé, saját magam megnyugtatására leginkább. Bódultsága teljesen érthető, ám bizton csak addig segíthetek, míg nem adja át magát a gyengeségnek. – Vértisztító hatása van, talán önmagában is segíthet, de időt mindenképp nyerhetünk vele, míg nem járom meg a piacot a megfelelő alapanyagokért. Nem bíználak rá a vakszerencsére, mivel a jelek is azt mutatják, nem ápolsz vele szoros kapcsolatot – veszem le róla pillantásom, tovább folytatva a kutatást, minden perc drága jelen helyzetben. – Hát még a fügefalevél – mosolyodom el halványan bókjára reflektálva. – Kívülállónak nem biztos, hogy éppoly érdekfeszítő, mint, aki műveli – jegyzem meg halkan, miközben előkészítem a szükséges tárgyakat, s pihentettem meg előírás szerűen benne a növényt. – Várj… - lépek mellé, kissé előre döntve a fejét, majd kezembe véve kezét, ujjait orrnyergének csontos része alá igazgatom. – Szoríts itt össze, ha nem akarsz előbb megfulladni – az alkímia sok téves hiedelemmel ellentétben nem csak „kavirnyálásból” – ahogy egyesek emlegetik- áll, szükséges hozzá a test működésének ismerete is. – Mivel nem áll efféle hatalom a rendelkezésemre, nem kell rajta gondolkodnom – pillanatnyi eltűnődés után, enyhén vonom meg a vállam halovány mosoly kíséretében. – De nem elveszel egy lehetőséget valakitől csak azért, hogy adj valakinek egy második esélyt? – lépek vissza az asztalhoz és elemelve egyet a rendezett és tiszta gyolcsok közül mártom bele a hideg vízzel teli kancsóba. – Mi alapján ítéled meg, hogy megéri e a saját véred önfeláldozása valakiért, akinek egyszer már ütött az órája? – halk csordulással ereszti ujjaim szorítására az anyag a vizet, melyet utána a csuklójára helyezek, míg várunk.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Május 17, 2022 9:11 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Úgy vélem, a kettő összefügg. A nem megfelelő emberek hatást gyakoroltak, gyakorolnak a világra, miért lenne elképzelhetetlen az ellenkezője? Talán nem a mi létünkben fognak azok a magvak csírázásnak indulni, azonban esély nélkül nem maradhat a jóság – pillantok rá eltűnődötten, habár tény és való, az önzésnek helyt hagyni mindig is egyszerűbb lépésnek fog bizonyulni. A kérdés csupán, ha újfent sor kerülne egy olyan eseményre, amelynek oltárán kénytelenek lennének összefogni a népek, vajon valami jóra fogják fordítani a bennük rejlő lehetőségeket, vagy Kóboromnak lesz igaza, és inkább lépünk a pusztulás útjára? A nagy egész mindig tükre a sok kicsinek, törekednünk szükséges ezért a mérleget a megfelelő oldalra billenteni. Bólintok hát bölcs tanácsára, mielőtt még Regorinra terelődnének szavaink.
- Ez így van, ám az idő sürgetése nem mindég jó tanácsadó, Rhysandom. Máskülönben még bennem sem ért meg minden lépés a helyzet orvoslására – sóhajtok fel csöndesen. - Akadnak rúnák, amelyek segíthetnek, de  idő, amíg beleásom magamat a rejtelmeikbe. Ha viszont igazad van, és az álmok világába rejtőzött… - kimért lassúsággal emelem fel rá a szemeimet, jól tudva, mire apellált az imént. - Abban az esetben meglehet, az alkímiában való tudásodra is szükségünk lesz az éjmágián felül – felelem végül, elnyomva magamban a felbugyogó félelmeimet, amely gyakorlatomat igyekszem aztán a ládával való kellemetlen esetünk kapcsán is fenntartani. Morgolódására csekély horkantás szakad fel az orrgaratomról, s vélhetően tovább szőném a fantáziaképet, amennyiben nem intene komolyságra. A vonásaim megadással simulnak felcsattanása okán, bár beletörődöttségemről közel sem kívánom biztosítani, hisz engem sem a féktelen jó kedély mozgat jelenleg.
- Tisztában vagyok vele. Ám szükségem van arra, hogy higgadtan segíts, másrészt én is igyekszem megnyugodni. Amennyiben hagyom eluralkodni magamon a pánikot, a szívem erősebben fog verni, a vérem pedig gyorsabban folyni – tudatom vele csöndesen a tényeket, még azelőtt, hogy felnyalábolna. - Minden rendben lesz… Egy, a végletekig eltökélt máguspalánta felel a sorsomért. Minden bizalmam az övé – újabb, halovány mosoly kapaszkodik fel az ajkaimra, amint a fejének döntöm a sajátomat, és akkor sem tágít az ábrázatomról a talpalatnyi szórakozottság, miként ismét a bizalmam kerül szóba. - Rá sem bíznám az életemet, és végképp nem innék a löttyeiből – ingatom meg a fejemet gyengéden, hol Rhysand vonásait, hol pedig az előttünk elterülő utat figyelve. - Másrészt jó ideig vele is egy fedél alatt éltünk – vonom meg a szemöldökeimet leheletnyire, noha tudom, nem épp erre kívánt célozni. Nem tagadom, én is válogatós vagyok az alkimisták tekintetében, elvégre Maverost kevesen pótolhatnák, s talán éppen ebből az indokból kifolyólag nem is kerestem eléggé. - Viszont akad egy régi ismerősöm, aki jól ért a növényekhez. Tervezem bemutatni neked. Ha ráveszed az alkímiára… - vonom meg a vállaimat, nem mellékelve a tényt, hosszú évek múltán sem sikeredett rábírni a tudományra. Közben megint egy lépcsőfordulóhoz érünk, és hogy a sokadik fordulás, netán a ringatózás vagy épp a méreg teszi, ám enyhe kábultság vesz erőt rajtam. Kóborom hangjába kapaszkodom előle.
- Jó szíved van, Rhysandom… - sutyorgom, ösztönnel csókolva arcát, s csupán a rajta hagyott nyom okán tűnik fel, hogy az orrom vére nem hagyott alább. Egyre többet látott köpenyem ujjával ezúttal az ő orcáját törölgetem meg. - S éppen ezért egyszer remek apa fog válni belőled – teszem hozzá, dacára annak, a jövőt még ezernyi tényező és történés formálhatja. Bővebben kifejteni a gondolataimat azonban nem marad lehetőségem, ugyanis elérkezünk a gyógyító részlegére, ahol újabb akadályokba ütközünk. Felszisszenek a szitkozódására, de ez alkalommal eszemben sincs megkísérelni nyugalomra inteni. Ellenben óvatosan a hátrahagyott lépcső faragott korlátjába kapaszkodok, imádkozva, hogy másnap ne átkozzon el bennünket a mentsvár lelkiismeretes gondozója, mihelyt meglátja a megkínzott ajtaját. Két kisebb összerezzenést követően apró szusszanással követem szívem megmelengetőjét, hogy aztán kérése előtt adózván a tenyerembe fénygömböt idézzek. Puha gondoskodással engedem útjára a felragyogását követőn, hagyva, hogy Rhysand mellé szegődve segítse a kutatásában.
- Nem is sejtettem, hogy ilyen fantáziadúsan méred a szitkaidat. Ez az utóbbi kimondottan tetszik – jegyzem meg, lerogyva az egyik székre, melynek karfájába az ép kezemmel megkapaszkodom, míg a másikat felfelé fordítva pihentetem, hogy az ujjamból kitartóan csöpögő folyam a tenyerembe, s ne a padlóra gyűljön – egyelőre. Az orrom letörlésével már nem bajlódok. A nyugalomra koncentrálok helyette, hogy a kábulathoz társuló csekély szédelgésen ne rontsak. E módon figyelem, amint feltúrja a gyógynövényes szekrényt. - Pontosan milyen növényt keresel? Az egyetlen, ami hirtelen eszembe ötlik, az a plura, de magában fogyasztani annyit tenne mint megvárni, magától múljon a méreg hatása – kíváncsiskodom, bár a keresés egyhamar abbamarad, s a helyét az ügyködése veszi át. Megvallom, jól esik mustrálni a munkálkodása közben, látni, amint felhalmozott tudását révbe csalja. - Jól áll a botanika – mosolyodok el szelíden, de annál büszkébben. - Alig várom, hogy lássalak bájitalokat keverni – teszem hozzá, mialatt körültekintéssel hátradöntöm a fejemet. Ekként ér a kérdése, és igaz, jobb szeretnék tekintetemmel neki adózni, nehezen tudok ellenállni a szemhéjaim behunyásának. Puha fintorral nyelem a garatomon végigcsorduló vért, mielőtt válaszra nyitnám a számat.
- Akad egy varázslat, mellyel a létében egyszer egy fénymágus visszasegíthet valakit az életbe – kezdek bele csöndesen. - Az ára a mágus termékenysége. Ha gyermeket nemzenék, feladnék egy értékes lehetőséget – magyarázom, s pusztán ekkor kényszerítem magamat arra, hogy felnyissam a szemeimet, és Rhysandra pillantsak. - Te miként döntenél, ha efféle hatalom állna a rendelkezésedre? - érdeklődöm, érzékelve, hogy ezúttal várakoznunk szükséges.

// #varázslat: Fényszövés //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Május 17, 2022 6:42 pm
16+Midnight Madness
- Meglehet, nem ugyan arról beszélünk… más hinni valakiben, mint abban, hogy a világ kifordul önmagából – halk szusszanással emelem reá tekintetem. – Az évszázadokkal ezelőtt vetett mag túl mélyen gyökeredzik, őseink ezt hagyták ránk, s a népek hűen követik a kitaposott ösvényt – szurokként csordogáló gondolataim nem fakad másból, mint a nyomorúsággal kikövezett csekély évekből, mit magam mögött tudhatok. Ha csak fele annyian lennének jóságosak, mint Lidércem, szebb jövőre lenne kilátás, de kevés hozzá hasonló drágakövet foglal magában az anyaföld. Páratlan a hit, amit magában hordoz, s pont ezért hatalmas kincs… számomra. – Ami meg az elfet illeti… nem mondhatom meg, s nem is akarom, miként érezz iránta, előbb-utóbb elválik, hogy liliom vagy gaz válik belőle – vonom meg vállam. Csak az istenek a megmondhatói milyen sorsot szántak neki ebben az életben. – Ám legközelebb, mikor mágus társaid megbízhatósága miatt kerülsz választás elé, jussanak eszedbe szavaid a hitről, s bizalomról – tagadhatatlan, ellenérzésem más rügyről fakad, mégis remélem, megérzései nem hagyják cserben, s a hosszú éltű beváltja reményeit.
- Viszont így minden egyes nappal közelebb kerül egy újabb holdtöltéhez, s ahhoz, hogy megfejthesse a jeleket – újfent vonom közelebb egymáshoz szemöldököm. – Arra azonban nem adtál választ miként is akarsz a nyomára bukkanni. Mert, ha feltételezzük, hogy megtalálta a módját az Álomsík befolyásolására, talán ott rejtette el a magot vagy maga is ott rejtőzött el. Ebben az esetben, elő kell csalogatni - a felvetődött gondolat sincs ínyemre, mivel egyelőre csak afféle tovább gondolás üt tanyát elmémen, mely további veszélyeknek tenné ki Lidércem. Egyetlen oka van, - ami igazából kettő-hogy nem beszélem le az egészről. Az első, hogy tisztában vagyok vele, mennyire fontos számára a dolog, s legkevésbé sem akarok mögüle kihátrálni, s úgy érezze, egyedül kell szembe néznie vele, a másik pedig, hogy makacsabb, mint egy milheimi öszvér.  Halovány mosolyt erőltettek arcomra megnyugtatása végett, noha magam nem vagyok képességeimben olyan biztos, mint ő maga, ám megtalálom a módját, hogy ne kelljen a kelleténél több időt egy helyben rostokolnunk.
Szemöldököm lassú táncba kezd – ívbe emelkedik, majd már-már össze is ér- szavait hallva, s bár akad elképzelésem arról, mit is rejtenek, időm nincs bizonyosságot szerezni róla, hisz a láda tartalma mellett aggodalmam is lángra lobban, amint tudatosul bennem Regorin minden eszközt megragadott arra, hogy titkai titkok is maradjanak. Amennyiben szánok időt a méreg megvizsgálására, talán bővebb tájékoztatásban tudom részesíteni, ám szükségesebbnek látom, hogy a folyosón trappoljunk mihamarabb. – A kacsákat kifelejtetted – morgolódom továbbra is, hisz úgy tetszik számára sokkal mulatságosabb a helyzet, mint számomra. Ökölbe kell szorítanom a kezem, hogy a testemen átfutó remegés alább hagyjon, bár gyomrom reszketésével s szívem szapora verése ellen haszontalannak bizonyul erőfeszítésem, s mit sem segít rajta a vékony érként alácsorduló vörös életereje. – Ne bohóckodj, ez nem játék! – villan meg tekintetem, noha azonnal megbánom, felcsattanó szavaim, hisz tudom, megnyugtatni kíván e percben. Lesütött tekintettel nyalábolom fel testét, s veszem lábaim alá a lépcsőfokokat. – Fura vagy, bízol, egy neve sincs elfben ki elárult, de kikkel egy fedél alatt élsz évtizedek óta, azokban meghanyatlik bizalmad – sóhajtva szuszakolom ki magamból a szavakat, miközben egy újabb kanyarral kerülünk közelebb a gyógyító szobájához. Kérdésére néhány pillanatig csak némasággal felelek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy fiatalságom ellenére nem foglalkoztatott volna a gondolat, noha nem oly formában, mint azt mások hinnék. – Nehéz az élet. Ha ezt odahaza kérded, azt felelném, nem. Pár óra élvezetért, azt a sorsot nem hagynám örökségül – korgó gyomorral, megvető pillantások között számtalanszor megfogattam, hogy egy lelket sem segítek a málló falak és szennytől bűzös utcák közé. S most? Talán felfelé ível csillagom, de szorosan nyomában ismeretlen sötét fellegek osonnak, s ki tudja, még mit hoz a jövő.
Az utolsó lépcsőfok is elfogy a talpam alól, s már csak néhány lépés választ el a gyógyító szobájától, melyet nem is olyan régen még minden nap látogattam. Akkor számított látogatásomra, s nem zárta kulcsra ajtaját, ám mára már nincs szüksége az idegen fiúnak gyógyteára, így az ajtó sem nyílik, ahogy rákönyöklök a kilincsre. – Az isten basszná meg! – a földre engedve Lidércem lábait, szűröm fogaim között a szitkot, s túrok idegesen a hajamba. A zárat mustrálva merülök el a gondolataimban a lehetőségeket latolgatva, miszerint vagy valóban megjárok újra pár emeletet vagy… Panaszosan reccsen a deszka, amint lábammat meglendítve cipőm talpa találkozik az ajtóval, ám a masszív zár nem enged könnyen, s csattanva csapódik vissza a keretnek. Minden bizonnyal holnap nem csak a bejárat fog nyikorogni, de a csontjaim is, de mit sem számít. Újabb neki rugaszkodásomra, zörögve tárja fel előttünk a félhomályba burkolódzó szobát. Magam mögött hagyva az illemet lépek be, egyenesen a szekrényhez sietve. – Kérhetnék egy kis fényt? – emelek le egy üvegcsét a polcról, hogy hunyorogva vizsgáljam meg tartalmát, majd helyezem vissza s tolom arrébb a színre biztosan nem megfelelő. – Hogy a suga kapná a szájába… sehol sem találok – zsörtölődőm, miközben tovább lépve egy növényekkel teli szekrényhez. Nem igazán foglalkozom, hogy a szépen felsorakoztatott gazok rendszere továbbra is megmaradjon, hisz már úgyis mindegy, az ajtó megrongálása sokakban kérdéseket fog felvetni. Igaz, nagy rendetlenséget mégsem okozok, hisz hamar rálelek arra, amely enyhítheti a méreg hatását. Csodás érzékkel rendelkezik az itteni gyógyító a növényekhez, talán azért segítségére lehet némi mágia is, hogy niasist nevelget a bungalójában. Néhány virágát egy tálba morzsolok, majd vízzel leöntve hagyom ázni, csak ezután fordulok Ezaras felé, szemre vételezve állapotát. Elmerengve figyelem néhány tűnő pillanatig, csitítva szívem verését, s azt kívánva bárcsak repülne most az idő. – Hogy értetted azt, hogy ha életet adnál, akkor mástól vennéd el a lehetőséget? – az időnek hiába is rimánkodnék, hogy gyorsabban teljen, viszont jelen helyzetben a néma várakozás az őrület szélére sodorna, szükségem van a figyelemelterelésre, s nem volt alkalmam tovább folytatni a beszélgetést.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Május 12, 2022 3:45 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Igazad van – apró bólintással jelzem egyetértésemet a meglátásával kapcsolatban. - A tapasztalatok nem igazolnak engem, ugyanakkor ha senki nem hisz senkiben, úgy nem ítéljük kárhozatra azt is, kiben meglenne a lehetőség a fejlődésre? A hit is egy döntés, Rhysandom, s mint olyan, megannyi körültekintést igényel a tettek, az idő és a megérzések figyelembevételével – mosolyodok el gyengéden, s habár nem tagadom, a kelleténél minden bizonnyal idealistább felfogással szemlélem a világot, ám az imént ráébresztett arra, mennyire ártalmas tud lenni, amennyiben a hitünket elhagyottan ítélkezünk és gyanakodunk. Persze akadnak lelkek, akiknek nehézkes volna megértést szavazni, s Regorin éppen ilyen.
- Nem hiszem, hogy sikerült kiszabadítania a kristályból. Nem lehetett ideje szemrevételezni a véseteket, és a jelentésüket sem hiszem, olyan könnyedén megfejthetné. Másrészt a helyében nem szeretnék a sarkamba egy mágust, akit megloptam – osztom meg vele a feltételezéseimet, mialatt eltűnődötten végigsimítok a szakállamon. Egy bonyodalmas ügynek sohasem egyszerű a lezárása, s bizton veszem, az éjmágusunk története sem szakadt el még a miénktől. A levélbontó halk koppanása ragadja közben magához a figyelmemet, s apránként Kóborom szavai is leülepednek az elmém lankáira. Elnézéssel pillantok rá, mielőtt hajának sűrűjébe csókot hintenék. - Meglátjuk, miként haladsz. S bár nem szívesen mondom ezt, hiszen a kontrollt elengedhetetlennek tartom, ugyanakkor a te mágiád kiszámíthatósága egyelőre a kiszámíthatatlanságában rejlik - jegyzem meg csöndesen, megcirógatva orcáját. - Egészen biztos vagyok benne, hogyha a szükség úgy hozza, a hevességed nem fog egyikünket sem cserben hagyni – békítem, valamelyest magam ellen is beszélve, hiszen aggódom érte, s hogy a hatalma ne forduljon ellene, ám láttam, mire képes nyomás alatt. Ennél tovább mindenesetre nem ragozom a dolgot, szeretett ábrázatának vonásai arról árulkodnak, hogy szívesebben engedné ő maga is. Helyette újfent elmosolyodok puha érintését a bőrömön érezve.
- Nem hiszem, hogy komolyabb erőfeszítésedbe tellene megpuhítanod – ingatom meg a fejemet még azelőtt, hogy a festményhez sétálna. Újonnan felcsendülő kérdése nem tagadom, alaposan elgondolkodtat, főként, mert jó ideje nem játszottam el az eshetőséggel. - Őszintén megvallva volt alkalom, hogy felötlött bennem, azonban nem olyan egyszerű ez. Legalábbis nem a számomra – simítom ki a köpenyem ráncait, mialatt megkísérlem összeszedni a gondolataimat. - Nem hittem benne, hogy valaha összesodor az élet bárkivel, anélkül pedig nem tudtam volna elképzelni. Másrészt… Ha valakit az életbe segítenék, azzal elvenném a lehetőségemet arra, hogy valaki számára visszaadjam – tekintek rá eltűnődötten. Megannyi fénymágust kísért ennek a döntésnek a súlya, mindamellett, hogy a rendünk valahol el is várja az áldozatkészségünket, mindenesetre bővebben kifejteni mindezt nem marad alkalmam, ugyanis türelmetlen kíváncsiságom ismét csak bajba sodor. Vetek egy elégedetlen pillantást Rhysandomra a zsörtölődését hallva, miközben hátrahagyjuk a szobát, viszont a tény, miszerint gyógyitala nem lehet a segítségemre, elsimítja az arcizmaimat.
- Meglehet… Kedvelnék egy tóparti házat, gyógynövényes kerttel, orgona lugassal – mosolyodok el leheletnyire a dünnyögésére adott feleletül, s hogy eltereljem a figyelmemet mindkettőnk aggodalmáról. Nem tart soká, tekintve, ő sem bizonyos a méreg hatásában, igaz, magam sem tudom, miként reméltem, hogy látatlanban megítélje a természetét. Mégsem emiatt torpanok meg a lépcső tetején. - Egyre izgalmasabb fordulatok… - ezúttal rajtam a sor, hogy az orrom alatt motyogjak, melyet fintorogva törlök a köpenyem ujjába. Pusztán egy momentumra emelem fel a szemeimet Kóboromra, azonban látva elkerekedett szemeit, megint csak nyugalmat idézek az ábrázatomra. - Csak egy kis vér, nincs okunk még igazán aggódni – kötve hiszem, szavaim megbékítik, de a remény ha meg utoljára. - Egészen biztos vagyok benne, hogy túlélném a visszatértedig – jelentem ki, noha egyhamar helyre igazítom a szavaimat. - de jobban tudom annál, minthogy ellenkezzek – mosolyodok el szelíden, bár miként kicsúszik a lábaim alól a talaj, jócskán megilletődök. Sértetlen kezemmel ösztönnel karolom át a nyakát, megadással realizálva, a gyógyítóhoz történő sétánkat a kezei között fogom megtenni. - Meglehet… Páratlan élmény a karjaid óvásában ringatózni, Rhysandom – jegyzem meg az ajkaim szélesedő görbületével, óvatosan a fejének döntve a sajátomat. - Ami pedig az alkimistákat illeti, nem könnyen bízom meg akárki pancsaiban – sóhajtok fel halkan, mialatt a helyzetünkhöz képest szapora tempóban haladunk lefelé a lépcsőkön, hogy újabb folyosók rejtelmeiben veszhessünk el. A falakon nyugvó kristályok minduntalan felélednek tompa szunnyadásukból a közeledtünkre, kékes derengéssel varázsolva sejtelmessé a környezetünket.
- Tarts éberen – kérem kisvártatva. - Te magad szeretnél-e gyermeket a jövőben? Feltéve, ha tűnődtél rajta valaha – halovány mosollyal kíváncsiskodok, és amíg válaszára sor keveredik, tán a gyógyító részlegéhez is elérünk. Igaz, jó eséllyel éjnek évadján nem lesz rögvest a segítségünkre, s megkockáztatom, a helyiség ajtaját sem fogjuk nyitva találni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 08, 2022 4:51 pm
Midnight Madness
Tisztában voltam, vagyok, s leszek, hogy több telet látott már, mint jómagam; tapasztalásban és tudásban mindig előttem fog járni. Kétségbe se akartam ezt vonni, s legkevésbé születtek gúnyból szavaim, kioktatása is távol áll tőlem. Szeszélyes akár a tenger, melyet lélek tükrei is oly hűen tükröznek. Sanda pillantást vetve rá, hagyom szó nélkül szavaim félreértelmezését. – Van, amiben érdemes hinni, s van, amiben nem; a hit, olykor olyan, mintha becsuknánk a szemünk. Vakhit. A tapasztalatok, nem téged igazolnak. Sokan sokszor pedig csak azt hiszik el, amit látnak – s talán pont ezért lépnek rossz útra- legyen az ember, elf vagy bármely fajból való ezen a világon - mert mást sem tapasztalnak, csakhogy annak áll a zászló, ki elnyom, öl, megaláz, ki aranyhintóban utazik, s puha vánkoson hajtja álomra a fejét. Számtalan mágus adja el lelkét ulronért, állítja hatalomra éhes kékvérűek szolgálatába tudását. Ahogy számtalant hajt a kíváncsiság és tudásszomj, s a sötétség csábító, hisz nem tudni mi van mögötte; vagy a mágiát kellene az isteneknek visszavennie vagy pedig a világot újra teremteniük.
- Ha mindenképpen ezt szeretnéd… Miből gondolod, hogy tartanod kellene még tőle, hisz már megkapta, amit akart. S miként akarsz a nyomára bukkanni, ha úgy véled a mag birtokában, már bottal üthetjük a nyomát? – ha rajzolódott is ki valamiféle terv a fejében, úgy azt még velem nem osztotta meg. S ha valóban el tud rejtőzni a mag segítségével úgy kevés esélyt látok arra, hogy valaha is a nyomára fogunk bukkanni vagy, hogy meghívna minket egy kellemes vacsorára egy caldeni fogadóba. – Ahogy az enyém sem lesz kiszámíthatóbb azzal, hogy még heteket, netalán hónapokat töltök el szépen kanyarított betűk felett, majd újabbakat, hogy azokat átültessem a gyakorlatba – húzom félre szám, hanyag mozdulattal pedig a levélbontót-, melyet korábban vetem kezembe, s ezidáig hegyét ujjbegyemen forgattam- dobom az asztalra, mely halkan koppanva sodródik tova a szekreteren. Olyan tehetetlennek érzem magam, mint egy aranyhal gazdája. Dühít a tudat, hogy mihasznaságom miatt, még jó ideig kétségek közt kell tengődnie. Körmeim, mint csizmatalp a homokban, hagynak nyomot tenyeremben, miként letuszkolom torkomon haragom, hogy tudásom tágítására terelődhessen a szó. – Inkább bóknak, mintsem sértésnek kellene vennie – lakatként kattan indulatomon a vigyor, melyet ábrázatomra erőltetek. – Amennyiben hajlandó rám időt szakítani állok elébe – hetykén vonom meg vállam. – Egy próbát megér, elvégre nem véletlen lett tanácsos. Meglátjuk van e olyan irgalmas, mint te – szelíd pillantással simítom orcáját, mielőtt kezemmel simítom le homlokáról is a ráncokat. – Ám a biztonság kedvéért elfogadom a listát, megeshet másokat is megkérdezek – magára hagyva lépek a festményhez, s örökségemre terelődjön a szó.  – Te soha nem gondolkoztál azon, hogy utódot nemz, hogy legyen kinek tovább ad a tudásod – fordítom felé arcom, mielőtt az események időt megszégyenítő módon pörögjenek fel. Rosszalló pillantásom elmélyül miközben életerőjét magamba szipolyozva fosztom meg, s kisvártatva meg is szabadulok tőle. Megvallom, legkevésbé izgat, hogy mi vált a tűz martalékává. – Lesz még kellemetlenebb is, ha sokáig sopánkodsz – törlöm ingem ujjába szám, igaz azt már nem teszem hozzá, hogy annak bizony okozója én leszek, ha tovább húzza az időt. – Az sebek forrasztására hasznos, mérgek ellen más ital szükséges – sebtében válaszolva csukom be magunk mögött az ajtót. – Noha, elnézve téged, erre az eshetőségre is fel kell készülni – vonzza a bajt, akár a part a dagályt; lássuk be, kivételes tehetsége van ehhez is. – Vagy jobb lenne egyből Yloréba költözni – dunnyogom az orrom alatt, még mindig a karját fogva s vezetve a lépcső irányába. – Kilátásaid leginkább attól függnek, miféle méreget is csempészet Regorin a fiolába. Ezért is szedhetnéd jobban a lábad – csak akkor torpanok meg és nézek rá, mikor ő maga is. – Vérzik az orrod – elhalló hangon s elkerekedett szemekkel közlöm a tényt. Szinte érzem, ahogy megfordul körülöttem a világ s szívem kihagy egy ütemet. – Minek nézel engem gyalogkakukknak, máskülönben sem hagynálak magadra – szükségem van egy mély levegőre, mielőtt hagynám eluralkodni magamon a „pánikot" s kezdek humorizálni  – Jobb lesz, ha a gyógyítóhoz viszlek – s már nyalábolok is alá, a megszokott módon, annyi különbséggel, hogy még egy pohár víz sincs a közelünkben. – Kezdem azt gyanítani, hogy szándékosan csinálod – kényszeredett mosoly villan fel arcomon, tőlem telhető sebes léptekkel indulva meg vele a lépcsőn. – Vagy még jobb lenne, ha ismernél még egy alkimistát a falak között. Nagy eséllyel lenne nála fehérítő szirup.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 7:21 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Tisztában vagyok vele, nem a minap sütött először az arcomra a hold a fénye – felelem alig rezzenő szemöldökökkel, mialatt halovány mosolyát és fejének csekély ingatását mustrálom. - Ugyanakkor ha senkiben nem marad hit, valóban kárhozatra vagyunk ítéltetve – valahol a lelkem mélyén tudom, hogy képtelen szélmalomharcot folytatok, ám ha a remény magva csupán egyetlen alkalommal is hajtásnak ered, hát megérte a fáradalom. Persze meglehet, igaza van Kóboromnak és valóban nem több ez mint vak bizalom valami olyan iránt, mely elérhetetlennek tetszik, mégsem tudom, kedvelem-e az érzést, ami jelenleg a lényemet környékezi az utóbbi idők tapasztalásainak tükrében.
- Aggodalmaid érthetőek és nem alaptalanok, ám a mag birtokában a nyomai már legalább annyira ki vannak hűlve, mint az északi hegyek jég- és hófödte csúcsai – tekintek fel az asztalon heverő lapokról Rhysandra, igaz nem tovább mint egy röpke szekundumra, hisz a nyilvánvalónak szavakba öntése a homlokomat érintő simítása ellenére visszaegyengeti a szemeimet az érdektelen pergamenekre. - Biztossá akarok lenni benne, hogy ezúttal nem az ő kedve szerint táncolok. Felkészülten kívánok kutatni, és megnyugtatna, ha te sem lennél fegyvertelen – szusszanok fel csöndesen. - Nézzünk szembe a ténnyel, az erőm kiszámíthatatlan, ahogyan az e… - momentumnyi töprengést követőn magamba nyelem a gondolatmenet folytatását. - Bízom a lelkesedésedben és a szorgalmadban – pillantok rá újfent egy halovány mosoly kíséretében, majd tanulmányainak témakörét tovább boncolgatva bólintok egyet.
- Nos, kezdetnek ott van a tanácsos, Al-Qasim – somolygok magam is az orrom alatt. - Noha meglehet, a kaftánkölcsönzés után göröngyösebb utat kellene bejárnod nála – ingatom meg a fejemet szórakozottan, s mielőtt még elsétálna mellőlem, apró csókot hintek a halántékára. - Összeírok neked néhány nevet, ha itt végeztünk – ígérem, aztán bohókás előadását hallgatva figyelem, amint a festmény felé lépdel. Nem tagadom, egy csöndes nevetésfoszlány legördül a mellkasomról, üdítő hiszen a jó kedélye és az az ifjonti virgoncság, ami szinte állandón körbeöleli a lényét. Legnagyobb bánatomra viszont hamarost visszakúszik a vonásainkra a komolyság, s bár szeretném megnyugtatni, tudom, hogy szavaim mit sem érnek az apját illető kételyei ellen. Ámbátor ez nem gátol meg abban, hogy gondolataimat megosszam vele.
- Valamiként nehéz elképzelnem, hogy valaki, akiből egy ilyen páratlan elme fogant a világra, efféle közönyben létezzen. De ha így van, úgy meg sem érdemli a büszkeséget, mit máskülönben érezhetne – simítom meg a haját gyengéd törődéssel még azelőtt, hogy a zár kattanásán felbuzdulva parancsolnék magamnak helyet mellette csípőm óvatos mozdulatával. Egykettőre felfut aztán a tudatom lankájára a gondolat, akár a szapora borostyán az elhanyagolt tornyok falaira, valahol messze hagyhattam a józanságomat, máskülönben alaposabban átvizsgálom a ládát és annak veszélyeit. Igaz, a legnagyobb körültekintés ellenére is belesétálhattam volna a kelepcébe, de ez kevéssé lobbant bennem üdvözítő érzeteket. Hát még látva, hogy az eredmény mohó lángok formájában teljesedik ki... Nyikkanni sincs időm, amint hátraránt Kóborom, és amiként a földre utasítja a szelencét, ellenben döbbenetemet nyelve és a köpenyem alját feltartva társulok mellé a taposásba.
- Árë szerelmére, szinte semmi nem maradt meg – szitkozódom elfojtott hangon, elhúzott szájjal méricskélve a füstölgő romhalmazt a padlón. Már éppen tervezném folytatni kiábrándultságom bővebb ecsetelését, de bennem akad a szó, mihelyt Rhysand a szobát ugró egér módjára átszelve ragad el egy poharat az asztalról majd töri azt darabjaira. Kötve hiszem, hogy feszültségét oldaná, ám addig a pillanatig, míg nem vágja meg az ujjamat a szilánkkal, képtelen vagyok rájönni az indíttatásaira. A gyanakvás viszont kizárólag akkor kezd mázsás súlyával megülni a bensőmben, hogy a vérem kóstolását követőn a földre köpi a nyállal keveredett vörösséget. Igyekszem még csírájában elfojtani a szívemre kapaszkodó riadalmat.
- Ez felettébb kellemetlen fordulat az esténkre nézve – állapítom meg aládolgozva nyugalmamnak, amin keveset segít az olyannyira szeretett mézbarna szempár aggodalommal teljes csillanása. - Kutya bajom. Nem érzek semmi különöset… - pillantok le a vérző és csípősen lüktető ujjamra, bár jobban tudom annál, minthogy elhiggyem, a nyelvén megérzett íz dacára nem jutott annyi méreg a véráramomba, hogy hatással lehetne rám. Esélyesebb, hogy időbe telik a munkálkodása. - Várj, csak egy pillanatot – kérem, és valóban nem tart tovább, amíg lehajolva az egyetlen úgy-ahogy épen maradt papírért, a levél és a gyűrű mellé rejtem azt a köpenyem óvásába. Utána azonban nem akadékoskodok, hagyom, hogy a karomnál fogva vezessen ki a szobából. - A gyógyital, amit ajándékoztál, nem használna? Közelebb lenne, mint a gyengélkedő – kérdezem, útnak eredve a lépcső irányába a folyosón. Ezúttal nem kötik le az érdeklődésemet a falon sorakozó festmények, sem a lépteim csöndességére való ügyelés, ugyanis gondolataim kivétel nélkül a megoldáson zakatolnak. - Mint az alkímiában és növénytanban nálam jártasabb lélek, mik a kilátásaim? - faggatózom, noha nem a végrendeletem okán. - Amennyiben kevés az idő, talán jobb, ha elszaladsz a szobámba egy kristályért, minthogy veled botorkáljak a legalsó szintre – állapodok meg a lépcső közelében, hogy megtöröljem az orromat, mivelhogy úgy érzem, valami elkezdett folyni belőle. Csakhogy a kezemet emelve, amelyet Rhysand nemrég megvágott, a földre hulló apró cseppek késztetnek megakadásra. Összevont szemöldökeim alól méricskélem a véremet, ami a kelleténél lelkesebben szivárog a sebből.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora :: Mágus tornyok-
Ugrás: