Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Folyosók KaDiPE5
Folyosók KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 15%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
19 Hozzászólások - 7%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 6:36 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Arnav

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Folyosók

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Kedd Május 17, 2022 9:11 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Úgy vélem, a kettő összefügg. A nem megfelelő emberek hatást gyakoroltak, gyakorolnak a világra, miért lenne elképzelhetetlen az ellenkezője? Talán nem a mi létünkben fognak azok a magvak csírázásnak indulni, azonban esély nélkül nem maradhat a jóság – pillantok rá eltűnődötten, habár tény és való, az önzésnek helyt hagyni mindig is egyszerűbb lépésnek fog bizonyulni. A kérdés csupán, ha újfent sor kerülne egy olyan eseményre, amelynek oltárán kénytelenek lennének összefogni a népek, vajon valami jóra fogják fordítani a bennük rejlő lehetőségeket, vagy Kóboromnak lesz igaza, és inkább lépünk a pusztulás útjára? A nagy egész mindig tükre a sok kicsinek, törekednünk szükséges ezért a mérleget a megfelelő oldalra billenteni. Bólintok hát bölcs tanácsára, mielőtt még Regorinra terelődnének szavaink.
- Ez így van, ám az idő sürgetése nem mindég jó tanácsadó, Rhysandom. Máskülönben még bennem sem ért meg minden lépés a helyzet orvoslására – sóhajtok fel csöndesen. - Akadnak rúnák, amelyek segíthetnek, de  idő, amíg beleásom magamat a rejtelmeikbe. Ha viszont igazad van, és az álmok világába rejtőzött… - kimért lassúsággal emelem fel rá a szemeimet, jól tudva, mire apellált az imént. - Abban az esetben meglehet, az alkímiában való tudásodra is szükségünk lesz az éjmágián felül – felelem végül, elnyomva magamban a felbugyogó félelmeimet, amely gyakorlatomat igyekszem aztán a ládával való kellemetlen esetünk kapcsán is fenntartani. Morgolódására csekély horkantás szakad fel az orrgaratomról, s vélhetően tovább szőném a fantáziaképet, amennyiben nem intene komolyságra. A vonásaim megadással simulnak felcsattanása okán, bár beletörődöttségemről közel sem kívánom biztosítani, hisz engem sem a féktelen jó kedély mozgat jelenleg.
- Tisztában vagyok vele. Ám szükségem van arra, hogy higgadtan segíts, másrészt én is igyekszem megnyugodni. Amennyiben hagyom eluralkodni magamon a pánikot, a szívem erősebben fog verni, a vérem pedig gyorsabban folyni – tudatom vele csöndesen a tényeket, még azelőtt, hogy felnyalábolna. - Minden rendben lesz… Egy, a végletekig eltökélt máguspalánta felel a sorsomért. Minden bizalmam az övé – újabb, halovány mosoly kapaszkodik fel az ajkaimra, amint a fejének döntöm a sajátomat, és akkor sem tágít az ábrázatomról a talpalatnyi szórakozottság, miként ismét a bizalmam kerül szóba. - Rá sem bíznám az életemet, és végképp nem innék a löttyeiből – ingatom meg a fejemet gyengéden, hol Rhysand vonásait, hol pedig az előttünk elterülő utat figyelve. - Másrészt jó ideig vele is egy fedél alatt éltünk – vonom meg a szemöldökeimet leheletnyire, noha tudom, nem épp erre kívánt célozni. Nem tagadom, én is válogatós vagyok az alkimisták tekintetében, elvégre Maverost kevesen pótolhatnák, s talán éppen ebből az indokból kifolyólag nem is kerestem eléggé. - Viszont akad egy régi ismerősöm, aki jól ért a növényekhez. Tervezem bemutatni neked. Ha ráveszed az alkímiára… - vonom meg a vállaimat, nem mellékelve a tényt, hosszú évek múltán sem sikeredett rábírni a tudományra. Közben megint egy lépcsőfordulóhoz érünk, és hogy a sokadik fordulás, netán a ringatózás vagy épp a méreg teszi, ám enyhe kábultság vesz erőt rajtam. Kóborom hangjába kapaszkodom előle.
- Jó szíved van, Rhysandom… - sutyorgom, ösztönnel csókolva arcát, s csupán a rajta hagyott nyom okán tűnik fel, hogy az orrom vére nem hagyott alább. Egyre többet látott köpenyem ujjával ezúttal az ő orcáját törölgetem meg. - S éppen ezért egyszer remek apa fog válni belőled – teszem hozzá, dacára annak, a jövőt még ezernyi tényező és történés formálhatja. Bővebben kifejteni a gondolataimat azonban nem marad lehetőségem, ugyanis elérkezünk a gyógyító részlegére, ahol újabb akadályokba ütközünk. Felszisszenek a szitkozódására, de ez alkalommal eszemben sincs megkísérelni nyugalomra inteni. Ellenben óvatosan a hátrahagyott lépcső faragott korlátjába kapaszkodok, imádkozva, hogy másnap ne átkozzon el bennünket a mentsvár lelkiismeretes gondozója, mihelyt meglátja a megkínzott ajtaját. Két kisebb összerezzenést követően apró szusszanással követem szívem megmelengetőjét, hogy aztán kérése előtt adózván a tenyerembe fénygömböt idézzek. Puha gondoskodással engedem útjára a felragyogását követőn, hagyva, hogy Rhysand mellé szegődve segítse a kutatásában.
- Nem is sejtettem, hogy ilyen fantáziadúsan méred a szitkaidat. Ez az utóbbi kimondottan tetszik – jegyzem meg, lerogyva az egyik székre, melynek karfájába az ép kezemmel megkapaszkodom, míg a másikat felfelé fordítva pihentetem, hogy az ujjamból kitartóan csöpögő folyam a tenyerembe, s ne a padlóra gyűljön – egyelőre. Az orrom letörlésével már nem bajlódok. A nyugalomra koncentrálok helyette, hogy a kábulathoz társuló csekély szédelgésen ne rontsak. E módon figyelem, amint feltúrja a gyógynövényes szekrényt. - Pontosan milyen növényt keresel? Az egyetlen, ami hirtelen eszembe ötlik, az a plura, de magában fogyasztani annyit tenne mint megvárni, magától múljon a méreg hatása – kíváncsiskodom, bár a keresés egyhamar abbamarad, s a helyét az ügyködése veszi át. Megvallom, jól esik mustrálni a munkálkodása közben, látni, amint felhalmozott tudását révbe csalja. - Jól áll a botanika – mosolyodok el szelíden, de annál büszkébben. - Alig várom, hogy lássalak bájitalokat keverni – teszem hozzá, mialatt körültekintéssel hátradöntöm a fejemet. Ekként ér a kérdése, és igaz, jobb szeretnék tekintetemmel neki adózni, nehezen tudok ellenállni a szemhéjaim behunyásának. Puha fintorral nyelem a garatomon végigcsorduló vért, mielőtt válaszra nyitnám a számat.
- Akad egy varázslat, mellyel a létében egyszer egy fénymágus visszasegíthet valakit az életbe – kezdek bele csöndesen. - Az ára a mágus termékenysége. Ha gyermeket nemzenék, feladnék egy értékes lehetőséget – magyarázom, s pusztán ekkor kényszerítem magamat arra, hogy felnyissam a szemeimet, és Rhysandra pillantsak. - Te miként döntenél, ha efféle hatalom állna a rendelkezésedre? - érdeklődöm, érzékelve, hogy ezúttal várakoznunk szükséges.

// #varázslat: Fényszövés //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Május 17, 2022 6:42 pm
16+Midnight Madness
- Meglehet, nem ugyan arról beszélünk… más hinni valakiben, mint abban, hogy a világ kifordul önmagából – halk szusszanással emelem reá tekintetem. – Az évszázadokkal ezelőtt vetett mag túl mélyen gyökeredzik, őseink ezt hagyták ránk, s a népek hűen követik a kitaposott ösvényt – szurokként csordogáló gondolataim nem fakad másból, mint a nyomorúsággal kikövezett csekély évekből, mit magam mögött tudhatok. Ha csak fele annyian lennének jóságosak, mint Lidércem, szebb jövőre lenne kilátás, de kevés hozzá hasonló drágakövet foglal magában az anyaföld. Páratlan a hit, amit magában hordoz, s pont ezért hatalmas kincs… számomra. – Ami meg az elfet illeti… nem mondhatom meg, s nem is akarom, miként érezz iránta, előbb-utóbb elválik, hogy liliom vagy gaz válik belőle – vonom meg vállam. Csak az istenek a megmondhatói milyen sorsot szántak neki ebben az életben. – Ám legközelebb, mikor mágus társaid megbízhatósága miatt kerülsz választás elé, jussanak eszedbe szavaid a hitről, s bizalomról – tagadhatatlan, ellenérzésem más rügyről fakad, mégis remélem, megérzései nem hagyják cserben, s a hosszú éltű beváltja reményeit.
- Viszont így minden egyes nappal közelebb kerül egy újabb holdtöltéhez, s ahhoz, hogy megfejthesse a jeleket – újfent vonom közelebb egymáshoz szemöldököm. – Arra azonban nem adtál választ miként is akarsz a nyomára bukkanni. Mert, ha feltételezzük, hogy megtalálta a módját az Álomsík befolyásolására, talán ott rejtette el a magot vagy maga is ott rejtőzött el. Ebben az esetben, elő kell csalogatni - a felvetődött gondolat sincs ínyemre, mivel egyelőre csak afféle tovább gondolás üt tanyát elmémen, mely további veszélyeknek tenné ki Lidércem. Egyetlen oka van, - ami igazából kettő-hogy nem beszélem le az egészről. Az első, hogy tisztában vagyok vele, mennyire fontos számára a dolog, s legkevésbé sem akarok mögüle kihátrálni, s úgy érezze, egyedül kell szembe néznie vele, a másik pedig, hogy makacsabb, mint egy milheimi öszvér.  Halovány mosolyt erőltettek arcomra megnyugtatása végett, noha magam nem vagyok képességeimben olyan biztos, mint ő maga, ám megtalálom a módját, hogy ne kelljen a kelleténél több időt egy helyben rostokolnunk.
Szemöldököm lassú táncba kezd – ívbe emelkedik, majd már-már össze is ér- szavait hallva, s bár akad elképzelésem arról, mit is rejtenek, időm nincs bizonyosságot szerezni róla, hisz a láda tartalma mellett aggodalmam is lángra lobban, amint tudatosul bennem Regorin minden eszközt megragadott arra, hogy titkai titkok is maradjanak. Amennyiben szánok időt a méreg megvizsgálására, talán bővebb tájékoztatásban tudom részesíteni, ám szükségesebbnek látom, hogy a folyosón trappoljunk mihamarabb. – A kacsákat kifelejtetted – morgolódom továbbra is, hisz úgy tetszik számára sokkal mulatságosabb a helyzet, mint számomra. Ökölbe kell szorítanom a kezem, hogy a testemen átfutó remegés alább hagyjon, bár gyomrom reszketésével s szívem szapora verése ellen haszontalannak bizonyul erőfeszítésem, s mit sem segít rajta a vékony érként alácsorduló vörös életereje. – Ne bohóckodj, ez nem játék! – villan meg tekintetem, noha azonnal megbánom, felcsattanó szavaim, hisz tudom, megnyugtatni kíván e percben. Lesütött tekintettel nyalábolom fel testét, s veszem lábaim alá a lépcsőfokokat. – Fura vagy, bízol, egy neve sincs elfben ki elárult, de kikkel egy fedél alatt élsz évtizedek óta, azokban meghanyatlik bizalmad – sóhajtva szuszakolom ki magamból a szavakat, miközben egy újabb kanyarral kerülünk közelebb a gyógyító szobájához. Kérdésére néhány pillanatig csak némasággal felelek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy fiatalságom ellenére nem foglalkoztatott volna a gondolat, noha nem oly formában, mint azt mások hinnék. – Nehéz az élet. Ha ezt odahaza kérded, azt felelném, nem. Pár óra élvezetért, azt a sorsot nem hagynám örökségül – korgó gyomorral, megvető pillantások között számtalanszor megfogattam, hogy egy lelket sem segítek a málló falak és szennytől bűzös utcák közé. S most? Talán felfelé ível csillagom, de szorosan nyomában ismeretlen sötét fellegek osonnak, s ki tudja, még mit hoz a jövő.
Az utolsó lépcsőfok is elfogy a talpam alól, s már csak néhány lépés választ el a gyógyító szobájától, melyet nem is olyan régen még minden nap látogattam. Akkor számított látogatásomra, s nem zárta kulcsra ajtaját, ám mára már nincs szüksége az idegen fiúnak gyógyteára, így az ajtó sem nyílik, ahogy rákönyöklök a kilincsre. – Az isten basszná meg! – a földre engedve Lidércem lábait, szűröm fogaim között a szitkot, s túrok idegesen a hajamba. A zárat mustrálva merülök el a gondolataimban a lehetőségeket latolgatva, miszerint vagy valóban megjárok újra pár emeletet vagy… Panaszosan reccsen a deszka, amint lábammat meglendítve cipőm talpa találkozik az ajtóval, ám a masszív zár nem enged könnyen, s csattanva csapódik vissza a keretnek. Minden bizonnyal holnap nem csak a bejárat fog nyikorogni, de a csontjaim is, de mit sem számít. Újabb neki rugaszkodásomra, zörögve tárja fel előttünk a félhomályba burkolódzó szobát. Magam mögött hagyva az illemet lépek be, egyenesen a szekrényhez sietve. – Kérhetnék egy kis fényt? – emelek le egy üvegcsét a polcról, hogy hunyorogva vizsgáljam meg tartalmát, majd helyezem vissza s tolom arrébb a színre biztosan nem megfelelő. – Hogy a suga kapná a szájába… sehol sem találok – zsörtölődőm, miközben tovább lépve egy növényekkel teli szekrényhez. Nem igazán foglalkozom, hogy a szépen felsorakoztatott gazok rendszere továbbra is megmaradjon, hisz már úgyis mindegy, az ajtó megrongálása sokakban kérdéseket fog felvetni. Igaz, nagy rendetlenséget mégsem okozok, hisz hamar rálelek arra, amely enyhítheti a méreg hatását. Csodás érzékkel rendelkezik az itteni gyógyító a növényekhez, talán azért segítségére lehet némi mágia is, hogy niasist nevelget a bungalójában. Néhány virágát egy tálba morzsolok, majd vízzel leöntve hagyom ázni, csak ezután fordulok Ezaras felé, szemre vételezve állapotát. Elmerengve figyelem néhány tűnő pillanatig, csitítva szívem verését, s azt kívánva bárcsak repülne most az idő. – Hogy értetted azt, hogy ha életet adnál, akkor mástól vennéd el a lehetőséget? – az időnek hiába is rimánkodnék, hogy gyorsabban teljen, viszont jelen helyzetben a néma várakozás az őrület szélére sodorna, szükségem van a figyelemelterelésre, s nem volt alkalmam tovább folytatni a beszélgetést.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Május 12, 2022 3:45 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Igazad van – apró bólintással jelzem egyetértésemet a meglátásával kapcsolatban. - A tapasztalatok nem igazolnak engem, ugyanakkor ha senki nem hisz senkiben, úgy nem ítéljük kárhozatra azt is, kiben meglenne a lehetőség a fejlődésre? A hit is egy döntés, Rhysandom, s mint olyan, megannyi körültekintést igényel a tettek, az idő és a megérzések figyelembevételével – mosolyodok el gyengéden, s habár nem tagadom, a kelleténél minden bizonnyal idealistább felfogással szemlélem a világot, ám az imént ráébresztett arra, mennyire ártalmas tud lenni, amennyiben a hitünket elhagyottan ítélkezünk és gyanakodunk. Persze akadnak lelkek, akiknek nehézkes volna megértést szavazni, s Regorin éppen ilyen.
- Nem hiszem, hogy sikerült kiszabadítania a kristályból. Nem lehetett ideje szemrevételezni a véseteket, és a jelentésüket sem hiszem, olyan könnyedén megfejthetné. Másrészt a helyében nem szeretnék a sarkamba egy mágust, akit megloptam – osztom meg vele a feltételezéseimet, mialatt eltűnődötten végigsimítok a szakállamon. Egy bonyodalmas ügynek sohasem egyszerű a lezárása, s bizton veszem, az éjmágusunk története sem szakadt el még a miénktől. A levélbontó halk koppanása ragadja közben magához a figyelmemet, s apránként Kóborom szavai is leülepednek az elmém lankáira. Elnézéssel pillantok rá, mielőtt hajának sűrűjébe csókot hintenék. - Meglátjuk, miként haladsz. S bár nem szívesen mondom ezt, hiszen a kontrollt elengedhetetlennek tartom, ugyanakkor a te mágiád kiszámíthatósága egyelőre a kiszámíthatatlanságában rejlik - jegyzem meg csöndesen, megcirógatva orcáját. - Egészen biztos vagyok benne, hogyha a szükség úgy hozza, a hevességed nem fog egyikünket sem cserben hagyni – békítem, valamelyest magam ellen is beszélve, hiszen aggódom érte, s hogy a hatalma ne forduljon ellene, ám láttam, mire képes nyomás alatt. Ennél tovább mindenesetre nem ragozom a dolgot, szeretett ábrázatának vonásai arról árulkodnak, hogy szívesebben engedné ő maga is. Helyette újfent elmosolyodok puha érintését a bőrömön érezve.
- Nem hiszem, hogy komolyabb erőfeszítésedbe tellene megpuhítanod – ingatom meg a fejemet még azelőtt, hogy a festményhez sétálna. Újonnan felcsendülő kérdése nem tagadom, alaposan elgondolkodtat, főként, mert jó ideje nem játszottam el az eshetőséggel. - Őszintén megvallva volt alkalom, hogy felötlött bennem, azonban nem olyan egyszerű ez. Legalábbis nem a számomra – simítom ki a köpenyem ráncait, mialatt megkísérlem összeszedni a gondolataimat. - Nem hittem benne, hogy valaha összesodor az élet bárkivel, anélkül pedig nem tudtam volna elképzelni. Másrészt… Ha valakit az életbe segítenék, azzal elvenném a lehetőségemet arra, hogy valaki számára visszaadjam – tekintek rá eltűnődötten. Megannyi fénymágust kísért ennek a döntésnek a súlya, mindamellett, hogy a rendünk valahol el is várja az áldozatkészségünket, mindenesetre bővebben kifejteni mindezt nem marad alkalmam, ugyanis türelmetlen kíváncsiságom ismét csak bajba sodor. Vetek egy elégedetlen pillantást Rhysandomra a zsörtölődését hallva, miközben hátrahagyjuk a szobát, viszont a tény, miszerint gyógyitala nem lehet a segítségemre, elsimítja az arcizmaimat.
- Meglehet… Kedvelnék egy tóparti házat, gyógynövényes kerttel, orgona lugassal – mosolyodok el leheletnyire a dünnyögésére adott feleletül, s hogy eltereljem a figyelmemet mindkettőnk aggodalmáról. Nem tart soká, tekintve, ő sem bizonyos a méreg hatásában, igaz, magam sem tudom, miként reméltem, hogy látatlanban megítélje a természetét. Mégsem emiatt torpanok meg a lépcső tetején. - Egyre izgalmasabb fordulatok… - ezúttal rajtam a sor, hogy az orrom alatt motyogjak, melyet fintorogva törlök a köpenyem ujjába. Pusztán egy momentumra emelem fel a szemeimet Kóboromra, azonban látva elkerekedett szemeit, megint csak nyugalmat idézek az ábrázatomra. - Csak egy kis vér, nincs okunk még igazán aggódni – kötve hiszem, szavaim megbékítik, de a remény ha meg utoljára. - Egészen biztos vagyok benne, hogy túlélném a visszatértedig – jelentem ki, noha egyhamar helyre igazítom a szavaimat. - de jobban tudom annál, minthogy ellenkezzek – mosolyodok el szelíden, bár miként kicsúszik a lábaim alól a talaj, jócskán megilletődök. Sértetlen kezemmel ösztönnel karolom át a nyakát, megadással realizálva, a gyógyítóhoz történő sétánkat a kezei között fogom megtenni. - Meglehet… Páratlan élmény a karjaid óvásában ringatózni, Rhysandom – jegyzem meg az ajkaim szélesedő görbületével, óvatosan a fejének döntve a sajátomat. - Ami pedig az alkimistákat illeti, nem könnyen bízom meg akárki pancsaiban – sóhajtok fel halkan, mialatt a helyzetünkhöz képest szapora tempóban haladunk lefelé a lépcsőkön, hogy újabb folyosók rejtelmeiben veszhessünk el. A falakon nyugvó kristályok minduntalan felélednek tompa szunnyadásukból a közeledtünkre, kékes derengéssel varázsolva sejtelmessé a környezetünket.
- Tarts éberen – kérem kisvártatva. - Te magad szeretnél-e gyermeket a jövőben? Feltéve, ha tűnődtél rajta valaha – halovány mosollyal kíváncsiskodok, és amíg válaszára sor keveredik, tán a gyógyító részlegéhez is elérünk. Igaz, jó eséllyel éjnek évadján nem lesz rögvest a segítségünkre, s megkockáztatom, a helyiség ajtaját sem fogjuk nyitva találni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 08, 2022 4:51 pm
Midnight Madness
Tisztában voltam, vagyok, s leszek, hogy több telet látott már, mint jómagam; tapasztalásban és tudásban mindig előttem fog járni. Kétségbe se akartam ezt vonni, s legkevésbé születtek gúnyból szavaim, kioktatása is távol áll tőlem. Szeszélyes akár a tenger, melyet lélek tükrei is oly hűen tükröznek. Sanda pillantást vetve rá, hagyom szó nélkül szavaim félreértelmezését. – Van, amiben érdemes hinni, s van, amiben nem; a hit, olykor olyan, mintha becsuknánk a szemünk. Vakhit. A tapasztalatok, nem téged igazolnak. Sokan sokszor pedig csak azt hiszik el, amit látnak – s talán pont ezért lépnek rossz útra- legyen az ember, elf vagy bármely fajból való ezen a világon - mert mást sem tapasztalnak, csakhogy annak áll a zászló, ki elnyom, öl, megaláz, ki aranyhintóban utazik, s puha vánkoson hajtja álomra a fejét. Számtalan mágus adja el lelkét ulronért, állítja hatalomra éhes kékvérűek szolgálatába tudását. Ahogy számtalant hajt a kíváncsiság és tudásszomj, s a sötétség csábító, hisz nem tudni mi van mögötte; vagy a mágiát kellene az isteneknek visszavennie vagy pedig a világot újra teremteniük.
- Ha mindenképpen ezt szeretnéd… Miből gondolod, hogy tartanod kellene még tőle, hisz már megkapta, amit akart. S miként akarsz a nyomára bukkanni, ha úgy véled a mag birtokában, már bottal üthetjük a nyomát? – ha rajzolódott is ki valamiféle terv a fejében, úgy azt még velem nem osztotta meg. S ha valóban el tud rejtőzni a mag segítségével úgy kevés esélyt látok arra, hogy valaha is a nyomára fogunk bukkanni vagy, hogy meghívna minket egy kellemes vacsorára egy caldeni fogadóba. – Ahogy az enyém sem lesz kiszámíthatóbb azzal, hogy még heteket, netalán hónapokat töltök el szépen kanyarított betűk felett, majd újabbakat, hogy azokat átültessem a gyakorlatba – húzom félre szám, hanyag mozdulattal pedig a levélbontót-, melyet korábban vetem kezembe, s ezidáig hegyét ujjbegyemen forgattam- dobom az asztalra, mely halkan koppanva sodródik tova a szekreteren. Olyan tehetetlennek érzem magam, mint egy aranyhal gazdája. Dühít a tudat, hogy mihasznaságom miatt, még jó ideig kétségek közt kell tengődnie. Körmeim, mint csizmatalp a homokban, hagynak nyomot tenyeremben, miként letuszkolom torkomon haragom, hogy tudásom tágítására terelődhessen a szó. – Inkább bóknak, mintsem sértésnek kellene vennie – lakatként kattan indulatomon a vigyor, melyet ábrázatomra erőltetek. – Amennyiben hajlandó rám időt szakítani állok elébe – hetykén vonom meg vállam. – Egy próbát megér, elvégre nem véletlen lett tanácsos. Meglátjuk van e olyan irgalmas, mint te – szelíd pillantással simítom orcáját, mielőtt kezemmel simítom le homlokáról is a ráncokat. – Ám a biztonság kedvéért elfogadom a listát, megeshet másokat is megkérdezek – magára hagyva lépek a festményhez, s örökségemre terelődjön a szó.  – Te soha nem gondolkoztál azon, hogy utódot nemz, hogy legyen kinek tovább ad a tudásod – fordítom felé arcom, mielőtt az események időt megszégyenítő módon pörögjenek fel. Rosszalló pillantásom elmélyül miközben életerőjét magamba szipolyozva fosztom meg, s kisvártatva meg is szabadulok tőle. Megvallom, legkevésbé izgat, hogy mi vált a tűz martalékává. – Lesz még kellemetlenebb is, ha sokáig sopánkodsz – törlöm ingem ujjába szám, igaz azt már nem teszem hozzá, hogy annak bizony okozója én leszek, ha tovább húzza az időt. – Az sebek forrasztására hasznos, mérgek ellen más ital szükséges – sebtében válaszolva csukom be magunk mögött az ajtót. – Noha, elnézve téged, erre az eshetőségre is fel kell készülni – vonzza a bajt, akár a part a dagályt; lássuk be, kivételes tehetsége van ehhez is. – Vagy jobb lenne egyből Yloréba költözni – dunnyogom az orrom alatt, még mindig a karját fogva s vezetve a lépcső irányába. – Kilátásaid leginkább attól függnek, miféle méreget is csempészet Regorin a fiolába. Ezért is szedhetnéd jobban a lábad – csak akkor torpanok meg és nézek rá, mikor ő maga is. – Vérzik az orrod – elhalló hangon s elkerekedett szemekkel közlöm a tényt. Szinte érzem, ahogy megfordul körülöttem a világ s szívem kihagy egy ütemet. – Minek nézel engem gyalogkakukknak, máskülönben sem hagynálak magadra – szükségem van egy mély levegőre, mielőtt hagynám eluralkodni magamon a „pánikot" s kezdek humorizálni  – Jobb lesz, ha a gyógyítóhoz viszlek – s már nyalábolok is alá, a megszokott módon, annyi különbséggel, hogy még egy pohár víz sincs a közelünkben. – Kezdem azt gyanítani, hogy szándékosan csinálod – kényszeredett mosoly villan fel arcomon, tőlem telhető sebes léptekkel indulva meg vele a lépcsőn. – Vagy még jobb lenne, ha ismernél még egy alkimistát a falak között. Nagy eséllyel lenne nála fehérítő szirup.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 7:21 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Tisztában vagyok vele, nem a minap sütött először az arcomra a hold a fénye – felelem alig rezzenő szemöldökökkel, mialatt halovány mosolyát és fejének csekély ingatását mustrálom. - Ugyanakkor ha senkiben nem marad hit, valóban kárhozatra vagyunk ítéltetve – valahol a lelkem mélyén tudom, hogy képtelen szélmalomharcot folytatok, ám ha a remény magva csupán egyetlen alkalommal is hajtásnak ered, hát megérte a fáradalom. Persze meglehet, igaza van Kóboromnak és valóban nem több ez mint vak bizalom valami olyan iránt, mely elérhetetlennek tetszik, mégsem tudom, kedvelem-e az érzést, ami jelenleg a lényemet környékezi az utóbbi idők tapasztalásainak tükrében.
- Aggodalmaid érthetőek és nem alaptalanok, ám a mag birtokában a nyomai már legalább annyira ki vannak hűlve, mint az északi hegyek jég- és hófödte csúcsai – tekintek fel az asztalon heverő lapokról Rhysandra, igaz nem tovább mint egy röpke szekundumra, hisz a nyilvánvalónak szavakba öntése a homlokomat érintő simítása ellenére visszaegyengeti a szemeimet az érdektelen pergamenekre. - Biztossá akarok lenni benne, hogy ezúttal nem az ő kedve szerint táncolok. Felkészülten kívánok kutatni, és megnyugtatna, ha te sem lennél fegyvertelen – szusszanok fel csöndesen. - Nézzünk szembe a ténnyel, az erőm kiszámíthatatlan, ahogyan az e… - momentumnyi töprengést követőn magamba nyelem a gondolatmenet folytatását. - Bízom a lelkesedésedben és a szorgalmadban – pillantok rá újfent egy halovány mosoly kíséretében, majd tanulmányainak témakörét tovább boncolgatva bólintok egyet.
- Nos, kezdetnek ott van a tanácsos, Al-Qasim – somolygok magam is az orrom alatt. - Noha meglehet, a kaftánkölcsönzés után göröngyösebb utat kellene bejárnod nála – ingatom meg a fejemet szórakozottan, s mielőtt még elsétálna mellőlem, apró csókot hintek a halántékára. - Összeírok neked néhány nevet, ha itt végeztünk – ígérem, aztán bohókás előadását hallgatva figyelem, amint a festmény felé lépdel. Nem tagadom, egy csöndes nevetésfoszlány legördül a mellkasomról, üdítő hiszen a jó kedélye és az az ifjonti virgoncság, ami szinte állandón körbeöleli a lényét. Legnagyobb bánatomra viszont hamarost visszakúszik a vonásainkra a komolyság, s bár szeretném megnyugtatni, tudom, hogy szavaim mit sem érnek az apját illető kételyei ellen. Ámbátor ez nem gátol meg abban, hogy gondolataimat megosszam vele.
- Valamiként nehéz elképzelnem, hogy valaki, akiből egy ilyen páratlan elme fogant a világra, efféle közönyben létezzen. De ha így van, úgy meg sem érdemli a büszkeséget, mit máskülönben érezhetne – simítom meg a haját gyengéd törődéssel még azelőtt, hogy a zár kattanásán felbuzdulva parancsolnék magamnak helyet mellette csípőm óvatos mozdulatával. Egykettőre felfut aztán a tudatom lankájára a gondolat, akár a szapora borostyán az elhanyagolt tornyok falaira, valahol messze hagyhattam a józanságomat, máskülönben alaposabban átvizsgálom a ládát és annak veszélyeit. Igaz, a legnagyobb körültekintés ellenére is belesétálhattam volna a kelepcébe, de ez kevéssé lobbant bennem üdvözítő érzeteket. Hát még látva, hogy az eredmény mohó lángok formájában teljesedik ki... Nyikkanni sincs időm, amint hátraránt Kóborom, és amiként a földre utasítja a szelencét, ellenben döbbenetemet nyelve és a köpenyem alját feltartva társulok mellé a taposásba.
- Árë szerelmére, szinte semmi nem maradt meg – szitkozódom elfojtott hangon, elhúzott szájjal méricskélve a füstölgő romhalmazt a padlón. Már éppen tervezném folytatni kiábrándultságom bővebb ecsetelését, de bennem akad a szó, mihelyt Rhysand a szobát ugró egér módjára átszelve ragad el egy poharat az asztalról majd töri azt darabjaira. Kötve hiszem, hogy feszültségét oldaná, ám addig a pillanatig, míg nem vágja meg az ujjamat a szilánkkal, képtelen vagyok rájönni az indíttatásaira. A gyanakvás viszont kizárólag akkor kezd mázsás súlyával megülni a bensőmben, hogy a vérem kóstolását követőn a földre köpi a nyállal keveredett vörösséget. Igyekszem még csírájában elfojtani a szívemre kapaszkodó riadalmat.
- Ez felettébb kellemetlen fordulat az esténkre nézve – állapítom meg aládolgozva nyugalmamnak, amin keveset segít az olyannyira szeretett mézbarna szempár aggodalommal teljes csillanása. - Kutya bajom. Nem érzek semmi különöset… - pillantok le a vérző és csípősen lüktető ujjamra, bár jobban tudom annál, minthogy elhiggyem, a nyelvén megérzett íz dacára nem jutott annyi méreg a véráramomba, hogy hatással lehetne rám. Esélyesebb, hogy időbe telik a munkálkodása. - Várj, csak egy pillanatot – kérem, és valóban nem tart tovább, amíg lehajolva az egyetlen úgy-ahogy épen maradt papírért, a levél és a gyűrű mellé rejtem azt a köpenyem óvásába. Utána azonban nem akadékoskodok, hagyom, hogy a karomnál fogva vezessen ki a szobából. - A gyógyital, amit ajándékoztál, nem használna? Közelebb lenne, mint a gyengélkedő – kérdezem, útnak eredve a lépcső irányába a folyosón. Ezúttal nem kötik le az érdeklődésemet a falon sorakozó festmények, sem a lépteim csöndességére való ügyelés, ugyanis gondolataim kivétel nélkül a megoldáson zakatolnak. - Mint az alkímiában és növénytanban nálam jártasabb lélek, mik a kilátásaim? - faggatózom, noha nem a végrendeletem okán. - Amennyiben kevés az idő, talán jobb, ha elszaladsz a szobámba egy kristályért, minthogy veled botorkáljak a legalsó szintre – állapodok meg a lépcső közelében, hogy megtöröljem az orromat, mivelhogy úgy érzem, valami elkezdett folyni belőle. Csakhogy a kezemet emelve, amelyet Rhysand nemrég megvágott, a földre hulló apró cseppek késztetnek megakadásra. Összevont szemöldökeim alól méricskélem a véremet, ami a kelleténél lelkesebben szivárog a sebből.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 1:17 am
Midnight Madness
Magam sem viseltetnék jó szívvel semmi iránt, amely kicsit is megingatja a világban elfoglalt helyem, a magamba vetett hitem s leginkább az iránt, mely rést üt pajzsomon. Nem is hibáztatom bizalmatlanságáért, amit az éjmágusok iránt táplál, megértem; mégis szokatlannak vélem. A felmerülő kétségei önmagát illetően – melyeket a kert hűvösében suttogott- a látszat ellenére nem lelt süket fülekre, tanyát vert elmém rideg márványán. A harcot nem vívhatom meg helyette, de ha egy rávilágítással is segíthetek az aggály felé nyújtózkodó csápja ellen, megteszem. Egyezségünk szignója biccentésem s leheletnyi mosoly felé. – Drága Ezaras, a világ nem olyan patyolat, mint a lelked – csóválom meg alig a fejem ártatlan gondolata végett. A történelem már oly sokszor ismételte meg önmagát; számtalanszor robbant ki háború egy nő szerelméért, hullt anyák könnye értelmetlenül, ömlött apák vére a hatalomért, maradtak árvák a múltban fogant gyűlölködés miatt. Az egyetlen különbség az idő, mely eltelt két kard villanás, két halk ige közt. Ha nem ebben az életben, de a következőben, de újra lesz indok, újra lesznek olyanok, kik a többnél is többet akarnak. – Mmm… - töprengve csücsörítek, szám belső felét harapva. – érdemes addig várni? Értem a miértjét, de úgy érzem, egyelőre csak tapogatódzom a sötétben, s ha akad is olyan, aki egyik napról a másikra képes elsajátítani a tudást, az nem én vagyok – nem tagadhatom, hogy atyám vére időről időre feléledve pulzál bőröm alatt, s akaratlanul mozdítom meg az elemek energiáit, de fogalmam sincs mennyi időbe fog kerülni, míg kontrolálni tudom őket. – Minél tovább várunk, annál inkább kihűlnek a nyomok, téged pedig egyre inkább maga alá gyűr bizonytalanság. Nem beszélsz, de arcod mélyülő ráncai elárulnak – simítok hüvelykemmel végig halovány emlékein homlokán. – Már magam is gondolkoztam rajta, de még nem sikerült kellően felderítenem a lehetséges jelölteket – somolygok az orrom alatt, nem tagadom, néha megvan annak az előnye, hogy bolhás macskaként tekintenek rám az itt élők. – Úgy vélem, hátrányom nem származhat belőle, s ha van, olyasvalaki kit nyugodt szívvel ajánlanál, felkeresem – bólintok, mielőtt az éjszaka sejtelmes lényeire nem terelődne a szó. – Olyan, mint én aligha akad még egy…- szembe fordulva, teátrális meghajlással tisztelgek szavai előtt. – s kétlem, hogy lenne olyan, aki felérne hozzád. Szóval ilyen páros, mint mi, egy sem – kacsintok; visszafordulva a kanavász felé, simítom végig a zár helyét, majd odaengedve hagyom, hogy gondosabban szemügyre vegye a ládikát, amit magában rejtett. – Olykor elkap egy érzés… - forgatom meg kezemben a papírnehezéknek beazonosított félhold alakú tárgyat. – aztán elmúlik – dobálva lépkedek vissza mellé, s fordítom magam felé a ládikát. – Lehet, éppen itt alszik a szomszéd szobában, de húsz év alatt egyszer sem jutottam eszébe … - pillanatokig mereven bámulom a vájatott, majd megrántom a vállam. Mondhatnám, hogy mellém rendelt a sors egy jobbat, de nem így volt. Kerestem e magyarázatot? Nem. Nem akartam megérteni az indokait, nem akartam, az igazságot megszépíteni. Halk kattanással adja meg magát a szerkezet. Elég is ennyi, hogy, mint kismacska az etetőtál zörgésére rezzenjen össze, s kérjen magának helyet. Félrehúzott szájjal és fél felvont szemöldökkel pillantok rá, végül mégis közelebb engedem s a válla felett várom a fejleményeket. Még ráncoknak sincs ideje gyűlni homlokomon, apró sebe miatt, hisz a ládából kicsiny, de annál hevesebb lángok csapnak fel; ösztönszerűen ragadom meg Lidércem vállát s rántom hátra, míg másik kezemmel a földre söpröm a szelencét, zuhanórepülésében okádva magából a megsárgult parázs szélű papírosokat. Hangos csattanással ér földet a doboz, halk pernye s surranó papír kíséri. Taposva a hamvadó martalékot mentem, ami menthető. Ám valami érdekesebb dolog ragadja meg figyelmem, a doboz erezetét megfestő folyadék s az apró szikrákat vető üvegszilánkok. Meghazudtolva saját képességeim ugrok az asztalhoz egy ott felejtett kristálypohárhoz, s széttörve a sarkán egy darabjával finomkodás és magyarázat nélkül vágom meg bűntársam ujját – amennyiben nem rántja el - ; s miként ő az előbb emelem ajkamhoz ujját, s veszem nyelvemre rubinszín vérét, hogy utána a padlóra köpjem. Feltételezésem szerint, valamiféle méreg lapult az apró fiolában, bár mibenlétét nem tudom megállapítani, annyit azért tudok, hogy az efféle fegyvermérgek a véráramba kerülve fejtik ki hatásukat. Megeshet nem voltunk elég körültekintők és egy lépést kihagytunk a láda biztonságos kinyitásához. Regorin ezzel biztosította titkait, hisz nem csak feljegyzése vesznek oda, de az esetleges tolvajt is fülön csíphette volna. Furmányos egy éjmágus. – Jól vagy? Érzel bármi furcsát? – érzem szívem heves lüktetését, mely szűni, nem akar, aggódó pillantással keresem a kéken derengő szempárt. – Itt fejeztük be a ma estét. Minél hamarabb semlegesítőt kell kerítenünk – kijelentésem határozott, tekintetem pedig másról nem árulkodik, mint bizony arról, hogy lenne még mit mondanom, ám a békesség kedvéért választom a némaságot. Amennyiben nem ellenkezik, a karja köré fonom ujjaim s az ajtó felé fordítom.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 24, 2022 1:33 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
Apró bólintással, halovány mosolyának párjával ölelkezve konstatálom szavait Thora tájékozottsága és önmaga következtetéseinek helyessége okán. Hetyke hozzátoldása elgondolkozásra sarkall, ám beszélgetésünk hamarost más irányt vet, így sebtében rügyező elméleteimet megtartom tudatom világának.
- Egyezzünk ki abban. S a hitben, nem lép a fajtánk újfent a kétszáz évvel ezelőtti útra – balgaság lenne azt gondolni, nincsenek odakint mágusok, akik nem csorbítják a megítélésünket, hisz képtelenség volna a kontinens minden táján nyomon követni a varázstudókat, ellenben akik Alorában nevelkednek és tanulnak? A legkevesebb, hogy nem ingatják meg a világ csekély, de belénk vetett bizalmát. Talán valóban bízom, leginkább abban, hogy tanításaink elég erősnek és jelentőségteljesnek bizonyulnak az igazság momentumaiban. Erről viszont az idő fog nekünk regélni, s egyébként is, újabb kérdése megébreszt a töprengéseim közül.
- Amint lehetséges, mégsem sebtében – felelem, egy-két papírt széttolva az asztalon, hogy részleteikre rálátást nyerhessek. - Szeretnék felkészülten menni, másrészt addig nem indulnék, amíg a beavatáson át nem esel – mosolyodok el gyengéden, hiszen már rég akadt, hogy bárki felemelkedésének az örömében őszintén osztozhattam volna. - Erről jut eszembe – fordulok felé eltűnődötten. - Bár igyekszem bővíteni meglévő tudásomat annak érdekében, hogy megfelelően vezethesselek az utadon, magam is tudom, egy másik elementáris mágus tudásához és szakértelméhez sosem érhetnék fel. Ha kívánnál valakivel szót ejteni, szívesen ajánlok számodra pár nevet – tisztában vagyok vele, hogy Káosz árnyékával a háta mögött jóval bonyodalmasabb ez a kérdéskör, viszont azt sem szeretném, ha lehetőségek és nyitottság nélkül maradna. Az elméletet, a gyakorlás módját, a metódusokat mind-mind a magamévá tehetem, ám gyakorlati példával élni egy varázslat kapcsán már közel sem tudhatok. Csakúgy a benne tomboló elemek természetét maradéktalanul megérteni.
Közben érdeklődésünk tovaszökken a fiókok tartalmára és a festményre, melynek alaposabb vizsgálata előtt a nyár forróságát idéző pillanatokba merítkezünk. Pimasz markolására kénytelen vagyok elvigyorodni a fülére hintett csók közepette.
- Való igaz, még közel sincs vége… Ám, hogy meddig létezünk titokként a szobában? Ki tudja, hány kóbor járja még a folyosókat álmatlan – somolygom, még mielőtt páratlan éleslátásáról tanúbizonyságát adná a falra aggatott kép rejtelmének felfedezésével. Szórakozott gondolataim különösebb megfontolás nélkül gördültek alá a nyelvemről, ám kérdésének nem tagadom, bőven van alapja. - Attól függ, mint ahogy az lenni szokott. Példának okáért egy kizárólag fénymágusokból álló családfa nem fog éjmágus gyümölcsöt hozni, tehát igen, az érzéket is hordozza a vér, ugyanakkor sok esetben keveredtek a mágusok, akár, mint atyám, egy varázstudatlannal. A lényeg, hogy amint megtörik a folytonossága az irányzatnak, bármi előfordulhat a leszármazottakban – magyarázom megszokott körültekintéssel. - Viszont azt megfigyelték, hogy akiben erőteljes a mágiára való affinitás, hajlam, jó eséllyel egy folytonos ágról származik. Persze a természet szeszélyes és játékos egy jelenség – mosolyodok el haloványan, kitartással mustrálva a komódra helyezett dobozt, mely, egy éjmágustól elvárhatóan közel sem mentes a furmánytól. - Nem tűnődtél rajta, hogy esetleg megpróbáld felkutatni atyádat? - kérdezem ellazult vonásokkal, óvatos puhatolózással, még azelőtt, hogy a láda megfejtésének szentelnénk a figyelmünket.
- Érdekes egy szöveg. Hívd a Holdat, űzd el a sötétséget – jegyzem meg csöndesen, majd némi rosszallással helyezkedem odébb. Mégsem akadályozom meg vagy ellenkezek óhajával szemben, ugyanis a tapasztalat útját nem járhatom meg helyette. Nehezemre esik persze, hisz lényem az utolsó hajszáláig óvná, de egyrészt mesterként úgy helyes, ha alkalmat hagyok az okulásra, másrészt tiszteletben tartom, hogy oltalmazó érzelmeimmel nem vagyok egyedül. Cserébe igyekszem felkészülni, amennyiben védelmünkre újabb varázslatot kellene megidéznem. A holdsarló közben halk kattanással a helyére kerül, melyet egy újabb követ, feltételezhetően a záré. - Úgy tűnik sikerült. Rendben, engedj oda engem is – ezúttal rajtam a sor, hogy egészen finoman arrébb tessékeljem a csípőmmel, noha éppen csak annyira, hogy ketten kényelmesen hozzáférhessünk a dobozhoz - feltéve, ha nem áll ellen dacosan. - Felnyitom, remélhetőleg a kelleténél nem volt elővigyázatosabb Regorin – motyogom az orrom alatt, majd szavaimnak eleget téve - amennyiben módom van rá - kattintom fel a doboz tetejét. Szinte abban a szekundumban megérzem, hogy valami a hüvelykujjamba szúr, bár első körben nem gondolok másra, mint egy kiálló szálkára. Némi elégedetlenséggel kapom a számhoz az ujjamat, hogy megszívjam kicsit, és ez az a pillanat, amikor a nyitott láda belseje nemes egyszerűséggel lángra kap a benne lévő papírokkal egyetemben. Ha nem az enyém a lehetőség a doboz felnyitására, úgy továbbra is készenlétben várakozok.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 22, 2022 9:49 pm
Midnight Madness
Sóhaj nem gördül le mellkasomról csupán csak lelkem szuszan hangyányit feleletét hallva. A kétség valóban szétszórta morzsait mégis nagyobb bennem a bizalom, józan megítélése iránt. Ha másként történt volna, saját ítélőképességem mondott csődöt és valaki teljesen más mellett tengetem lassan egy éve napjaim. Halvány mosollyal fogadom válaszait, s mivel az utóbbit nem fejti bővebben, nem is kérem rá. Rokon vonások születnek arcán, s pillanatra megbánom, hogy hagytam arcomra kiülni azokat. Kérhetném, hogy ne bánkódjon, hisz a múlt tengerébe süllyedt, akár a zátonyra futott hajó. de csak a kelleténél több időt töltenénk orrunk lógatásával. Azon szavak leperegtek ajkunkról, melynek le kellett, s beláttuk hallgatásunk következményeit. A bú elűzése és, mert kötéltáncosként egyensúlyozok minden alkalommal pimaszságom végett, villantom fel ellenállhatatlan mosolyom s fordítom figyelmem a könyvek sokaságára, miközben nem hagyom figyelmen kívül szavait, melyet a jelenségről ejt, s melyek felderengeni is kezdenek elmém lankáin. Thora is említette, hogy valamiféle élőlények okozzák, arra pedig magam következtettem, hogy mi is okozhatja csillámlásukat. – Ó, valóban, említette is, s hasonló következtetésre jutottam magam is derengésük véget. Akkor jól értesült volt, csupán a nevükre nem emlékezett – röpke pillantás vetek felé, halovány mosoly kíséretében. Az elmúlt hónap történései elhomályosították emlékeimet, amelyért talán el is szégyelleném magam, ha nem akadna meg figyelmem valami máson. – Ámbár az ő ismerete azt mondata vele, az év nem ebben a szakában kellene felderengeniük, ez azért különös – félvállról tett megjegyzés, hisz tekintettem már falja a sorokat. – Egyezzünk ki abban, hogy szikrája a bizalomnak – valószínűsíteni merem, ha nem bízna abban, hogy a bőre alatt húzódó mágiát, nem a mindenkori gonosz szolgálatába állítja, nem megfigyelők kísérnék lépteit, hanem már valamelyik toronyban őriznék hét lakat alatt. Azonban nem lenne ínyemre több szót ejteni róla, az idő lesz ismét az, mely bizonyosságot ad arról Ezaras jó stratégiát választott vagy sem. – S mégis mikor óhajtod megejteni a látogatást, és mily módon? – apró biccentéssel fogadom ígéretét, amely felveti a kérdést is.
Féloldalas mosolyra húzom szám, mire is alapozta feltételezését, mielőtt sajátos módon oldom meg a felmerülő problémát. Míg ő küszködésemben lel jókedvre, úgy én elborzadásában, melyet a törvényeket áthágó Ezaras lefestése hívott elő arcára. Pillanatokkal később pedig nem hazudtolja meg a ráragasztott nevet pajzán Lidércként veti rám magát; bőröm alá surranva ereje tapogatja enyémet, felpezsdítve vérem s mágiám. Majd reppen is tovább, mint könnyű szárnyú kolibri. Jobb híján rávetném magam, nem eresztve addig, míg nem csillapítja azt, mellyel már találkozásunk óta játszik. Nincs más szerencséje, mint az asztal szórt holmik halk koppanása s csörrenése, melyek, ha el nem is űzik, de magukhoz vonzzák figyelmem. Amennyiben nem kérne, akkor sem hagynám ki vizsgálatát a festménynek, mely egyelőre az egyetlen zárt rejti magán. – Úgy teszel, mintha véget ért volna az este, s nem titokként léteznénk a szobában – markolom meg hátsó felének ruganyos húsát, míg ő csókot hint fülem mögé. Közelebb intve magamhoz, engedek helyet neki s meglátásnak. – Az érzéket is hordozza a vér, nem csak a hajlamot? – vonom fel a szemöldököm, s támaszkodom a szekrénynek, míg hosszú ujjai végig simítanak a titkos rekeszből előkerült dobozon. Az már nem titok, hogy atyám mágiával kevert vére bennem is csörgedezik, ám, hogy miféle irányzat követője lehetett…azt hiszem, úgy voltam vele örök homály fogja körbe lengeni. Ügyködését nem kísérem figyelemmel, az asztalon heverő káoszt vizslatva hallgatom szavait, csak akkor pillantok félre, mikor felolvassa a rajta rejtőző szöveget, s így magam is meglátom a mélyedést az oldalán, mely hasonlatos a félhold alakú papírnehezékhez. Ellökve magam a komódtól lépek vissza s veszem kezembe a tárgyat, melyen szintén valamilyen szöveg domborodik. – Nallan ithil / Hívd a Holdat/ - simítok végig rajta ujjammal, s olvasom fel a számomra ismeretlen szavakat. Csípőmmel tesékkelem odább, - ha netalán robbanna, vagy más kellemetlenség szabadulna belőle- s állítom élére a dobozt, hogy a vájatba illesszem a hiányzónak vélt darabot. Ha az istenek is úgy akarják, mint a kirakós darabja simul a helyére alig hallható kattanással. Ha nem akkor valami mással kell próbálkozni és ez a darab csak ablakot lesz jó dobálni egy mámoros éjszakán.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 20, 2022 6:28 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
Az imént magasba szökő szemöldökeimet egyhamar kisimítom, miként rádöbbenek, vélhetően óhatatlan reakciójuk készteti bővebb bizonygatásra Rhysandot a leány ártatlansága kapcsán. Magam sem kívántam nagyobb feneket keríteni a dolognak, főként, mert baj nem származott az esetből, és mosolya sem árulkodik hátramaradt tüskékről. Mindössze fáradhatatlanul képes meglepni Thora humorérzékének… szokatlansága.
- Nincs okod az aggodalomra, nem terveztem ellene fordítani az információt. S előrelátással is csupán a tapasztalatai vértezhetik fel – amennyiben kitart mellettem, bizton veszem, nem fog híján maradni nekik a nemesek pártfogoltja. Több gondolatot nem is szánnék az esetnek, főként látva Kóborom pajkos kacsintását és bohó mozdulatait, melyek okán elmosolyodva csóválom meg a fejemet, ám befejezetlen mondatomra, aminek csakugyan nem tulajdonítottam több értelmet mint ami, felhívja a figyelmemet. - Nem nevezném magamat áldozatnak, s nincs is miről igazán beszélni. Pusztán egy ízléstelen vicc, nem többről volt szó a mágusok és a máglyák vonatkozásában – osztom meg vele, hogy ne maradjon felelet nélkül – ismét –, s cserébe ő sem hagy bő válasz nélkül afelől, miért nem volt módja bővebben elmerülni a tengerparti jelenség rejtelmeiben. Tekintetével együtt süllyed a sajátom, amint apránként leülepszik bennem a tény, megannyi kellemetlenségének forrása röpke indokai közül itt áll vele szemközt. Mégis hamarost elűzöm a keserűséget, melynek bizton veszem, elsődleges forrása az éjmágus hatása.
- Nos, mit lehet tenni, ha egy tanítvány ilyen elfoglalt? Megkíméllek az újabb kutatástól – viszonozom szelíd mosolyát, figyelve, amint lehajol a földön heverő könyvért. - Nem mágia kelti a tenger ragyogását, hanem parányi kis élőlények. Általában akkor világítanak, ha a víz hőmérséklete változik, netán a szokásosnál nagyobb hullámokat vet a tenger. Tengeri csillámlónak nevezik – magyarázom eltűnődötten, fellélegezve egy egészen kicsit a szoba fojtogató hangulatából. Persze nem holmi szórakozottságból fogant éjszakai kirándulásra kéltünk, hanem céllal vagyunk itt, ezért egyhamar visszarendezem a gondolataimat a kutatásunkra.
- Nem tagadom, csorbít az ítélőképességemen Regorin – sóhajtok fel megadással, noha bizalmat igazán sosem fektettem az éjmágusokba. Tán fény és sötétség nem létezhet egymás nélkül, mégis két oldala ők ugyanannak az érmének. - De megadni a lehetőséget nem egyenlő a bizalommal. Ha bíznék benne, nem figyelném lépteit, hanem türelemmel várnám visszatérését – mormogom hasonló lelkesedéssel, mint Rhysandom, ugyanis a csalódottság érzete élénken él a tudatomban. Igaz jobban belegondolva, ha az események másként alakulnak és az úton velem maradnak, beláthatatlan veszélybe sodortam volna őket, affélébe, amelybe Kóboromat sem lett volna szabad – öntudatlan vagy sem. - Amennyiben a templom meglátogatásáig nem leszek okosabb, úgy megfogadom a tanácsodat és beszélek egy éjmágussal – adom be a derekamat, bár nem jó szívvel, elvégre nem csupán kíváncsi mágus hírében állok Alorában.
- Tény és való. Feltételezésén annak, nincs akadály, mit ne tudnál megugrani – billentem oldalra a fejemet leheletnyire töretlen mosolyom kíséretében, még mielőtt felhorkantanék a megidézett, ugyanakkor teljesen elképzelhetetlen eshetőségre tolvajkodásomról. Habár vigyora az, ami igazán kedélyes érzésekkel tölt el, s a vággyal, hogy munkálkodását követően sebtében megízlelhessem ajkairól a ragyogó vidámságot. Ritka fényben feltüntetett lelkesedésem minden bizonnyal megilletődésre sarkallja, hiszen szavai elapadnak, s nem is tart vissza a kutatás folytatásától. Röpke, elégedett mosollyal az orrom alatt szedegetem fel a padlóra hullt eszközöket és papírokat, majd fejének intését követve fordulok a falon terebélyesedő festményhez.
- Egy próbát megér. Nézd meg kérlek, amíg átfésülöm a papírokat – nyomok egy csókot a fülének, míg ő derekamon simít végig. Ajkaim sejtelmes görbülete visszakéredzkedik az ábrázatomra csábító ígéretének tükrében. - Ez sem több mint puszta következménye egy másik meggondolatlan tettnek a folyosó homályában. S hogy tudd… - csitítom el én is a hangomat csakugyan. - ha nem lenne előrébb való a szoba átkutatása, nem engedtelek volna – sutyorgom utána, hagyva aztán, hogy megvizsgálja a festményt, s a sebtében pergő momentumokban magam is átlapozom azt a néhány pergament, ami a fiókból aláhullott. Túl sok jelentőséggel egyik sem bír, ezért hát nem késlekedek visszagördíteni figyelmemet Kóboromra.
- Az istenek minden bizonnyal fénymágusnak kívántak, mielőtt közbeszólt atyád vére – mosolyodok el büszkeséggel éleslátása okán, miközben felemelve a kulcsot az asztalról a kalitkában raboskodó madár képéhez lépek. Óvatosan puhatolom vele a zárat, ami néhány csöndes fordulatot követően és egy halk kattanó hanggal kísérten feltár előttünk egy kisebb rekeszt, benne egy ládával. Körültekintéssel emelem ki a helyéről, reményében annak, semmiféle csapda nem fog a kezemnek ugrani, s legnagyobb megkönnyebbedésemre gond nélkül csúsztathatom a festmény alatti komódra. Felnyitni viszont már közel sem ilyen egyszerű a holdsarlókkal ékesített szelencét.
- Egy írás van rávésve – simítom végig az ujjaimmal az oldalán derengő benyomatot, közelebb egyengetve közben magunkhoz a fénygömbömet. - S mintha az eleje hiányozna… Drego morn a vége, avagy Űzd el a sötétséget. Az elfek nyelvén van – tudatom Rhysanddal előzékenyen, eltűnődött ábrázattal méricskélve a ládát. - Minden bizonnyal egy varázstárgy, a felnyitásához szükség lenne a felirat elejére.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 20, 2022 3:59 pm
Midnight Madness
Botor dolog volt megemlíteni az esetett, s még nagyobb ostobaság részleteibe avatni, nem gondoltam volna, hogy ennyire lelkére veszi, s azt meg még inkább nem, hogy bizalmatlansága Thorával szemben növekedjék. – Ugyan, mindannyian cselekedünk meggondolatlanságból, melynek későbbi következményeit nem látjuk előre – legyintek hegykén, hisz számomra már valóban csak egy emlék, mely már megmosolyogtat, az akkori kellemetlenség ellenére is. – Főleg mivel, következménye alig, ha akadt – kacsintok rá pajkosan, melynek oka, felfaló tekintette, melynek megajándékozására, s hogy elűzem, -ha csak egy pillanatra is- lényére telepedő komorságot, feszítem meg testem, s táncoltatom meg alig domborodó mellizmaim. – Amennyiben kedved úgy szolgál, szívesen meghallgatom, miféle gorombaság áldozatává váltál általa – megvan az a sajátos tulajdonsága, hogy mézes madzagot húzzon el az orrom előtt, majd hagy a tudatlanságba, mert kénye úgy szolgálja. Olykor csalódottsággal tölt el, ezirányú szeszélyesége, ám ez afféle dolog, melytől nem érzem magam kevesebbnek, ha nem tudom. – Nem. Már másnap az éjmágussal volt randevúunk, míg utána a sebeim nyalogatásával voltam elfoglalva… - húzom végig ujjam néhány könyvgerincén, melyek porát lepergetve ujjhegyemről fordítom tekintetem felé, keresve melegméz szín szemeinek ragyogását. – aztán Yloréban tágítottam tudásom – sütöm le lelkem tükrét az idő röpkén mért idejére, míg elönt a kellemetlen érzés, távozásom miértje. – Azóta pedig kaptam elég olvasnivalót, hogy másra ne legyen időm – lassan villantom fel széles vigyorom, a pengeélén egyensúlyozva. – De ha jól gondolom, te megadod rá nekem a választ – szelídül el mosolyom, s újra a polcra fordítom figyelmem, míg végül inkább a földön heverőt nem részesítem abban a kegyben, hogy magamhoz vegyem, s az hálásan ajándékozzon meg néhány gondolatával. – Amit minden bizonnyal magával is vitt, ahogy látom sebtében távozott – tekintek körbe, s vonom le a magam következtetését a szoba állapotát látva, leszámítva belőle Káosz garázdálkodását.– Afféle mágus hírében állsz, akinek ismeretei szerteágazó, nem hiszem, hogy bárkiben gyanút keltene újra fellobbanó kíváncsiságod – karcsú mosoly ül ki arcomra elnézve, milyen serényen kapaszkodik a fiókokba. – S nem kétlem, a ravaszságod is megvan hozzá, hogy elaltasd a gyanakvást, egy ártatlan eszmefuttatás keretében – süllyesztem vissza a tekintetem a könyv lapjaira, de csupán egy pillanat erejéig. – Azt gondolom, ellenérzéseid új tőről fakadnak. Az enyémek, mit sem változtak irányába, te azonban jónak láttad, hogy elsétáljon, reményt és bizalmat fektetve belé, hogy megváltozik – morrantok fel, az áruló megemlítésére, kire meglátásom szerint, ráférne egy hét magasan elzárva saját gondolataival, ott ahova még a nap se süt be. Azonban ha rügyezett is lelkében csalódottság s harag, azt felerősítette Reginor felbukkanása, aki legféltettebb kincsét orozta el. –Mely feltételezésen alapul – tükörképe az ábrázatomra kiülő érzelem, akár lehettem volna mestertolvaj is, ha a sorskeze nem másfelé egyenget, s nem sodorja utamba azokat, kik miatt több ragadt meg bennem, mint a harag s keserűség, s a boszorkányt vagy ki tudja kit, s „ajándékozza” nekem Káoszt. – Meglehet, neked nagyobb érzéked lenne hozzá. A tolvaj varázsló, köröznének Caldentől Nulportig – villantom fel, gyémántokat érő vigyorom, mielőtt meg nem találom a megfelelő fogást, s titkok nyitjaként enged a léc. A szoba hűvöse is kellemesen bizsergeti bőröm, ám érintésére szilaj paripaként száguld végig gerincemen. Meglep dominanciája, melyet eddig nem tudom, hol rejtegetett, talán köpenye alatt, ám eddig szelíd szenvedély lengte körbe. Ellenkezni azonban eszembe sincs, dorombolva viszonzom csókját, s fogadom hevességét, mely, mint röpke fuvallat a hamvadó tűznek. A megilletődöttség s a révület megakadályoz abban, hogy kellő időben szólhassak vagy cselekedjek, kicsúszik kezeim közül akár egy angolna. Máskülönbön, most nem az asztal alatt, hanem felette kutakodna s akadna másnak a kulcsára. Így azonban csak elkámpicsorodott ábrázattal veszem szemügyre azt asztalra helyezett holmikat. Félre húzott szájjal keresgélek emlékeim között s tekintek körbe a szobán, s már intenék nemet fejemmel… - Hacsak, nem azt ott – bökök fejemmel egy a falon függő festményre, melyen egy a holdfényében sütkérező kalitkába zárt sárga- fehér kanári madár. – Meggondolatlan tett volt, ennek még lesz következménye – simítom derekára kezem, vésztjelzőn pusmogva a szavakat, majd bár elképesztő ötletnek vélem, de a festményhez lépve simítom a kalitka zárjára ujjam, melynek alakja nyomot hagy ujjamon. – Gyere, próbáld bele – fordulok vissza intve neki.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 18, 2022 11:14 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
Eleinte csekély értetlenkedéssel fogadom kézfejemre hintett csókját, ám hamarost megértem az indokát, melyet orcájának elnéző cirógatásával viszonozok. Tudom, hogy nehézkes megküzdenie a tapasztalással, a helyében vélhetőn magam sem viseltetnék másként, azonban bölcs hallgatásom mellett kitartok, és egyébként is, a pillanat elszáll, akár a tiszavirág élte. Helyét az említésre szerény véleménye szerint nem méltó, mégis említett eset elbeszélése veszi át, amelynek a szememnek kedvező aláfestést nyújt öltözködése. Hallatán, hogy Thorának is köze van a dologhoz, kíváncsiságom még tovább duzzad, de nem akasztom meg sürgető kérdéseimmel, netán értetlenkedésemmel, melyre egyébiránt megkapom a válaszaimat az elkövetkezendő momentumokban.
- Viccnek? - szöknek a magasba a szemöldökeim óhatatlanul, még azelőtt, hogy megadó sóhaj szakadna fel a mellkasomból. - Igen csak… érdekes humorérzékkel áldotta meg a sors, ezt már magam is tapasztaltam. Noha közel sem így – csóválom meg a fejemet némi elégedetlenséggel, bár látva ábrázatát beragyogó vigyorát, én sem tudom sokáig távol tartani a vonásaimtól a mosolyomat. - S azóta megtudakoltad, mi festi olykor kékre a tenger vizét? - kíváncsiskodok, jámboran fogadva csókját, melynek zárásaként derekán simítok végig fátyolosan. Pimaszkodását hallva és csintalan mosolyát látva szívem szerint visszahúznám magamhoz, és ajkam ezernyi érintésével biztatnám a lehetetlen bizonygatására, viszont az idő nem a mi oldalunkon áll, máskülönben pedig egyhamar kedvemet szegik az olvasottak. Igaz, jelét igyekszem nem mutatni, akadnak hiszen rémlények, amelyekkel kizárólag egymagunk küzdhetünk meg.
- Ahogyan mondod, effajta hatalommal önmagában nem lenne szabad bárkinek rendelkeznie az álmok világa felett – helyeslem kijelentését, hallgatva aztán véleményét és elképzeléseit a történtekről, mialatt serényen húzkodom a fiókokat. Megakadásom nem kizárólag az utolsó zár dacosságának, hanem élelmes elgondolásának is a hozománya. Afelől nincs kétségem, hogy célponttá váltam – azt is kétlem, megszűntem volna annak lenni –, ám a hogyanokra szilárd feleletnek bizonyulna Rhysand felvetése.
- Logikus következtetés, ha feltételezzük, megtalálta a módot a szabad manipulációra. Minden bizonnyal voltak erről feljegyzései, kutatásai – nevezem meg a keresgélésünk újabb lehetséges célpontját, újfent megpróbálkozva a fiókkal, hátha csupán beragadt a kihasználatlanság okán. - Pimasz lélek… - morgok az orrom alatt, bár közel sem veszem magamra bohókásságát. - Nem igazán helyezném a bizalmamat egy éjmágus kezébe – sóhajtok fel aztán megadással. Tisztában vagyok vele, hogy ellenérzéseim otrombák, mégis fenntartásokkal kezelem a sötétség leplébe búvóakat. - Példának okáért ott volt az elf a Holdtemplomba vezető útról, képtelen egy jelenség - finoman megingatom a fejemet, mielőtt esetleges rejtett tehetsége felől érdeklődnék.
- Csupán egy ártatlan kérdés volt, Tengeri szörnyem – mosolyodok el, kisebb ellenállást mímelve a hely átadása előtt. Néhány lépéssel odébb, mögötte állapodok meg, szemérmetlen mustrálva a… folyamat völgyeit és lankáit. - Ezek szerint nekem lenne ildomos megtanulnom? – humorizálok, hallgatva kissé nehézkesen szűrt magyarázatát tudásának hiányára, noha a legkevésbé tudnám elítélni mindezért. Főként, hogy a tolvajok tudománya nélkül is megoldja a felmerülő problémát. Nem tagadom, hitetlen mosoly szökik a vonásaimra, figyelve a felfordulást, amely tovább csorbítja a szoba állapotát.
- Igazából… - lépek vissza hozzá, ujjaimmal játékosan lépegetve a gerince mentén. - ez a megoldás is meglehetősen lenyűgözött. Figyelni határozottan szórakoztató és elbűvölő volt – billentem oldalra a fejemet enyhén, és ha enged karjaim noszogatásának a felegyenesedésre, magam felé fordítom, hogy az asztal szélének döntve hátsóját simíthassak végig az inge anyagán. - Újabb bizonyosságát adtad, drága tanítványom, hogy váratlan helyzetekben is megállod a helyedet. Mindenképpen megérdemled csekély elismerésemet – mosolyodok el, és egyik kezemmel a felsőjénél fogódzkodóra találva, míg másikkal a tarkóját simítva tapasztom egymásnak az ajkainkat. Nem hagyom magunkat a kelletnél jobban elmélyedni, bár nyelve bársonyának és alsó ajka puhaságának ízlelésére találok lehetőséget szűkös kereteink között is. - Remélem, megfelelt a jutalom az elvárásoknak – sutyorgom a szájának töretlen mosollyal, amelyre egy röpke, futócsókot nyomok azelőtt, hogy ténylegesen elhúzódnék tőle.
Rajtam a sor, hogy a földre hullott papírokat, egy díszes levélbontót, egy ránézésre is különleges kulcsot, illetve egy holdsarlót megformázó papírnehezéket az asztalra nyaláboljam. Ez utóbbin sebtében mustrálva feltűnt egy véset, mégis a kulcs az, ami magához ragadja az érdeklődésemet.
- Láttál bármit eddig, amit ez a kulcs nyithat? - nyújtom felé szemrevételezésre.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
755
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 18, 2022 9:12 pm
Midnight Madness
Megereszkednek vállaim látva elkomorult vonásait, pedig mosolya s látványa, mindig tél utáni tavasz, mely rügyeit bontja. Szavak helyett azonban most, csak kézfejére hintek csókot, bocsánatkérés és hálám jeléül mielőtt magamra ölteném ruháimat. Káosz jelenléte mindig felkavaró, főleg, ha ilyen hirtelen kerekedik felül rajtam a leváratlanabb pillanatokban, ám bizton veszem, hogy Lidércem jelenléte is sokat nyom a latba, hogy már csak ködfoltként lebeg valahol a tudatom felszínén. – Hmm- emelem fel egy pillanatra, cipőm igazgatása közben, melyhez a kissé viseletes széket használom segítségül. Valóban nem került szóba a kertben, s azóta találkozásaink szűkös órákban volt mérhető- Ennek apropóján pedig másfelé irányult kíváncsiságunk. – Nem igazán említésre méltó dolog, leginkább semennyire … - hajtom vissza fejem, elvégezve az utolsó simításokat a lábbelin. – csupán két tanítványod második találkozása sikerült kissé nedvesre – kiegyenesedve veszem magamhoz utolsó ruhadarabom, hogy gyűrődéseit kirázzam. – Furcsa egyben gyönyörű jelenség volt látható a vízben… legalábbis mindkettőnk számára újdonság volt – eresztem le pár pillanatra le ingem. – Közelebbről is szemügyre vettük s hát fiatal és szertelen akárcsak én … - vállaim megereszkednek újfent, hisz a legkevésbé sincs szándékomban Thorát rossz fényben feltüntetni, ám Lidércem előtt titkolózni és megmásítani az igazságot sincs szívem. – viccnek szánta megmerítésemet a vízben… de megbánta, s komolyabb következménye se lett. Utólag vissza gondolva, valóban vicces volt kéken világítva végig sétálni a kikötőn a fogadóig – őszinte vigyor ül ki ábrázatomra az emléket felidézve, a döbbent arcokra, kik éppen a tűzzsonglőrök helyett a romantikus sétát választották. – Minden bizonnyal azt hitték valami tengeri szörny bújt elő a habok közül – bújok bele ingembe, s lehelek halántékára csókot, miután megdicsértem ruhájának előkelőségét. – Ne mondj ilyet, mert kénytelen leszek bebizonyítani, hogy az lehetetlen – csibészes mosollyal pillantok vissza a vállam felett, s csak azután futtatom végig tekintettem a könyvespolcon strázsáló kötetteken, s hogy utána magamhoz vegyem azt, mely becstelenül hever a hideg padlón, megfosztva minden büszkeségétől. Szavakba szőt gondolatait hallgatva biccentem félre a fejem, tény, ami tény akadt jó pár olyan álom, melynek magam vetettem véget, s melyet magam hívtam életre, bár ennek zömére – utóbb visszagondolva- nem is emlékeztem. Valahol elvesztek a Tükörvilág és a valóság közt. – Volt nem is egy, ámbár sosem rendelkeztem efféle hatalommal álmaim felett, mint akkor – felelem még mindig a könyvet dédelgetve kezemben, melynek lapjait immár a feltámadó szél hajtja tova. – Én úgy vélem, te voltál a célpont, s nem mi. Az, hogy magam is jelen voltam, az neked volt köszönhető – osztom meg saját csekély gondolatomat ezzel kapcsolatban. – Igaz, a kérdés ugyanaz marad. Amennyiben az Álomvilág egyetlen sík, melyben ezer meg ezer ajtó úgy meglehet eltévedt, s így talált rád, fellelte álmaidban a magot s úgy véli, az segíthet ügyében – ez is egy újabb találgatás, s csak akkor állja meg a helyét, ha valóban talált valamilyen módot arra, hogy befolyással legyen másokra. – Talán mégis csak fel kellene keresned egy éjmágust, vagy csak az elementáris mágusokkal ápolsz ilyen vagy olyan viszonyt? – vigyorodok el halványan, még mielőtt meglepő kérdéssel fordul hozzám. – Nem tudom ezt bóknak vagy sértésnek vegyem – csapom össze a könyvet, mímelt sértettséggel lépek mellé. – Ha megbocsátasz… - az asztalra simítva a könyvet egy mindent eláruló pillantással próbálom rávenni, kicsit húzódjon félre. – Valóban nem voltam minta gyerek… - hogy kényelmesebben be tudjak nyúlni az asztal alá, hajlítom be térdeimet, tapogatva a fiók alját. – betörőnek sose álltam, a zárak afféle szerkezetek, melyekhez türelem kell – kissé nehézkes így a beszéd, mégis kipréselem magamból a szavakat, míg meg nem találom azt a bizonyos rést. – S te is tudod, hogy az nem a legfőbb erényem – becsúsztatva ujjaim kapaszkodom meg s rántom meg a sínt mely a fiók egyik oldalát tartja. Recsegve enged az erőnek, az idős vékony léc, mely, ha komoly mesterember keze alatt született volna, nem adja magát ilyen könnyen. -  De remélem, amig nem pótlom a hiányosságom a következő alkalomig, így is megteszi – pillantok fel Lidércemre, miközben a fiók himbálózva szórja elénk elrejtett tartalmát.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
762
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Folyosók Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora :: Mágus tornyok-
Ugrás: