Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Folyosók - Page 2 KaDiPE5
Folyosók - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 23%
Ezaras Azildor
33 Hozzászólások - 14%
Arnav
31 Hozzászólások - 13%
Krónikás
26 Hozzászólások - 11%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
11 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:57 pm
• Moments

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor, Folrandír Ceilteach, Shani Masrani, Thora Haleye

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Folyosók

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 18, 2022 3:02 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
Ábrázatára idézett mosolya árnyéka láttán hagyom leolvadni a vonásaimról a magamét, jótékony, bölcs csöndbe burkolózva, míg a gyűrűért nem nyúlok. Megállapítását halovány biccentéssel fogadom, sajátjaimat könnyeden hagyva a homályban, elvégre indokaik és választásuk különlegessége nem hiszem, hogy bármiben befolyásolná az éjmágust érintő rejtély megoldását. Két szív hiszen, ha összedobban, nem ismer észérveket. Felegyenesedek hát, a gyűrűt azért elővigyázatosságból megtartva.
- A jeges tengert? Erről most hallok először – fordulok felé megemelt szemöldökökkel, tekintetemben hagyva feléledni a kíváncsiságot. Nyilvánvaló, sok mindenről nem hallottam még vele kapcsolatban, ám természetesnek ható tényközlése ennyi szabadságot a szavaim mérésében úgy vélem nekem is megenged. Ártatlan csókja közben gyengéd mosolyt csal a számra. - Vétek lenne nem hordani, főként, akárha te ölelnél a viselése közben – pillantok fel rá a pergamenről szelíden, még azelőtt, hogy a szekrények felé lépdelne folytatni a kotorászást. Kérdésén magam is el szükséges töprengenem néhány kérészéltű szekundumra, ugyanis számolatlan a kérdés, s nem mindegy, melyiket válaszoljuk meg az elsők között. - Bárminemű nyomot ami segít megismerni őt és az indítékait. Netán az okot, ami képes volt megidézni az álomvilágszerű tapasztalásunkat. Sajnos azóta sem leltem válaszra afelől, tudásom hiányos-e vagy holmi ismeretlen hatalommal állunk szemben – jegyzem meg elcsöndesedve, és amíg kutat, a levélnek szentelem a figyelmemet. Jól ismert zsibbadtság lesz momentumok erejéig úrrá a lényemen, hiszen a saját tapasztalásaimat felidéző sorok okán az iszonyat karmai nehezednek újfent a végtagjaimon, amint egyik szemem sarkától a másikig körbepásztázom a félhomályban úszó helyiséget. Azonban se szitakötő, sem az éjmágus, de még atyám alakja sem dereng fel előttem.
Rhysand hangja ébreszt a fülsértő tompultságból.
Gondossággal hajtom vissza a levelet, s a gyűrű mellé süppesztve a köpenyem belsejébe, lépdelek Kóborom mellé, hogy magam is szemrevételezhessem a felolvasott sorokat. Igaz, sokáig nem maradok, az asztalhoz sétálok vissza, hallgatva az álmokról szőtt gondolatokat.
- Minden bizonnyal akadt már álmod, amely rémülettel töltött el és nem akartál tovább a részese lenni. Avagy tudatosan befolyásoltad, hogy mást álmodj, netán felébredj - magyarázom, óvatosan kihúzkodva a fiókokat, próbálgatva, melyik az, amely zárt állapotában több érdekességet ígér, mint néhány széthullajtott papír a rumlis padlón. - A kérdés, milyen módon voltunk ott egyáltalán, miért lett hatással ránk az álom, és Regorin hogyan jutott el hozzánk? Talán módot talált a szabad átjárásra – találgatok, s csupán akkor akadok meg, miként az egyik zár dacos kattanással ellenkezik a fiók kihúzásával szemben. - Talán így kívánta elűzni szíve választottjának rémálmait – értek egyet Rhysand iménti feltételezésével, miközben még mindig a fogantyút tartva felpillantok rá. - Értesz esetleg a zárak feltöréséhez?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 18, 2022 11:00 am
Midnight Madness
Kissé erőltetett mosolyt hívok elő vonásaimra, viszontlátásomra mért szavai hallatán, de talán érthető, hogy szívesebben hagytam volna a sötétben, jó magam pedig már éppen eleget tapasztaltam. Amazt viszont el kell ismernem a lehető legjobbkor jött belépője. – Nem lenne meglepő fordulat nő és férfi közt – vonom meg enyhén vállam, s emelem rá tekintetem a szóban forgó tárgyról, még mielőtt ujjai közé venné azt. – Túl sokat aggódsz – hunyorogva engedek a papíron; az ágyra támaszkodva hagyom el a szusszanás idejére szolgáló helyemet, hogy a kissé távolabb lévő ruháimat utána magamra vegyem. – Ha a jeges tengert túléltem, a tavasz hűs levegője már nem okozhat nagy gondot – az ablakon beszökő fuvallat borzolja ugyan bőröm felületét, de közel sincs oly kellemetlen, mint télvíz idején a rádermedő nyirkos ruha érzete. – Ne hidd, hogy nem vettem észre te mily ruhát öltöttél magadra ma éjszaka. Melengeti szívem, hogy viseled – lépek egy röpke pillanatra a háta mögé; szeplőtlen csókot hintve halántékára, míg ingem könnyed anyagának hagyom aláomolva elfedni testem. – Voltaképpen mit is kellene keresnünk? – lépek el mögüle a szekrények irányába, ahol megannyi könyv s kézirat nyomja súlyával a polcokat. Néhol tátongó lyukak jelzik, hogy akadt olyan olvasmány, melyet érdemesnek talált fellapozni, némelyike az asztalon, az ágy alatt vagy éppen meggörnyedve a sarokban hever. – Bizarr jó jelnek venni, bárki halálát is, még hacsak álom is – morfondírozok, s veszem fel a szekrény találkozásánál pihenő szerzeményt, melynek gerince megtört, lapjai pedig az időmúlásával megtörtek gondatlanság miatt. – Ezek szerint rémálmok gyötörték – jelentem ki a már nyilvánvalót; beletemetkezve a sorokba lapozom fel a könyvet kisimítva annak lapjait. – Meglehet elűzésükre keresett megoldást Regorin. „ Isilmé kegyelméből megszülettek az álmok, melyben megtehetjük mindazt, amit a valóságban soha. Ő szőtte – fonta egybe az emberi vágyakat, sosem látott képeket…” – ragadok ki gondolatok az első lap sorai közül, melyen megakadt tekintetem. Tovább pörgetve a lapokat, azonban találok néhány megjelölt bekezdést. – „ Az álmok és álmodók sokasága, változatos természetük változtatja meg pillanatról pillanatra. Ezért gyönyörű, örökké változatos világ ez, mely sokszor gyógyír a lelki bajokra.” Ha ez valóban így van, magyarázat lehet arra, miért lehettünk mi is hatással a történésekre – emelem fel tekintetem Lidércem sejtelmességbe burkolódzó alakjára.  

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 16, 2022 1:32 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Nehéz eldönteni, melyikőtök csintalanabb – mosolyodok el gyengéden, visszaejtve az ágyra az egykori dísz leharcolt darabját, nem mintha bánnám, hogy Káosz s nem egy újabb érdeklődő jóvoltából tört szegmentumaira. Röpke tisztálkodását megvont szemöldökeim alól figyelem, ám úgy fest, Kóborom kitartón küzd odabent, ugyanis hirtelen szökken tova az asztal irányába, ahol a megbontott levél nyugszik. Újabb értetlen pillantásokkal követem nyomon riadt száguldását az ágy alá, bár igazán nem lep meg a professzor viselkedése. Temérdek alkalommal menekült hasonszőrűn a kandalló fényétől háromszorosára nőtt árnyékától, az egyik sötét köpenyem - melyet nem a megszokott helyen hagytam - képzelt fenyegetésétől, vagy néhány hónappal ezelőtt a túlméretezett egeret formázó kötött játékától, amit az egyik fiatal, figyelmes szolgáló ajándékozott neki. Kezeim közé emelem hát a pergament, és amíg ki tudja, miféle rémeket hajkurászik a kandúr, sebtében átfutom szemeimmel a sorokat. Nem több derül ki belőle, mint puszta ismertsége éjmágusunknak és a papnőnek, illetve utóbbinak beharangozott látogatása Alorába, ahogyan Rhysand is ecsetelte. Leszámítva egyetlen sort, ami halovány derengéssel válik egyre kifejezettebbé.
- Minden bizonnyal elbájolt tintával írtak hozzá egy sort. „Utóirat: ezúttal a halálodról álmodtam. Jó úton haladunk?” - olvasom fel csöndesen az imént megjelenő sorokat, igaz, merengésemből egykettőre magára vonja a figyelmemet az ágy felőli hangos koppanás, majd Kóborom hangja. Szelíd mosollyal fordulok hozzá, visszasimítva az asztalra a megsárgult levelet.
- Érdekes tapasztalás volt, s Káosz segítsége is elkélt, ám nem tagadom, jó újra látni – jegyzem meg, lehajolva idő közben az elszabadult gyűrűért. Mutatóujjam tetejére húzva és hüvelykujjammal görgetve vizsgálgatom az éket, amelynek belsejébe örök szerelemről szőtt szavakat véstek. - Jegyesek lettek volna? - vonom meg a szemöldökeimet, mert bár nem tiltott, azonban a papnők ritkán házasodnak, jóformán sohasem. - Szememnek jóleső a látványod, Rhysandom, ám attól tartok fel kellene öltöznöd, mielőtt megfázol - lépek közelebb hozzá, és szavaimnak nyomatékot adva húzom ki óvatosan a kezei közül a levelet. Amennyiben nem ütközök ellenkezésbe, ruháinak felkapkodása idejére beleolvasok az újabb üzenetváltásukba, mely újfent Malendintől érkezett, noha elolvasásra és felnyitásra Regorin által sohasem került. Talán tudta, mi várná benne.
- Hmm… Aggódott Regorin miatt, hangulatváltozásokról ír benne, és hogy életük összekötését korainak érezné. „Rémálmaim azóta sem csillapodtak, olykor úgy érzem, akárha egy kínzó csapdába estem volna, honnét nincs kiút…” - olvasok fel ismét egy részletet, amely nem tagadom, igen közel esik a szívemhez, hiszen az érzés számomra sem idegen. Hosszú momentumokra meg is akadok, mindössze a papírt, semmint a sorok értelmét figyelve.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Veleris Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 16, 2022 9:27 am
Midnight Madness
Az utazás, a kíváncsisággal járó kutatás valóban járhat veszélyekkel, s ekkor még nem gondoltam, hogy magam is elveszek egy ártalmatlannak tűnő nyomozás során. Kedélyesen simultam tenyere alá, fogadtam s loptam csókót rózsaszín gyöngyházfényű ajkáról, még akkor is mikor tanulmányaimat érintő témában lelepleződtem. Tisztában vagyok vele, hogy csak elodázni tudom a pillanatot, mikor meg kell birkóznom vele. Megfogok, nem úgy, mint Káosszal, aki legváratlanabb pillanatban bukkan elő, akár a hegycsúcsairól meginduló lavina, s temet maga alá. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy még a gyanú szikrája sem merült fel a szolgáló gondolatit közt, ahogy legalább elmém ebben a csepp fejben megszorult, s ösztönein részszint, de uralkodni tudok. Igaz, nem éppen ebben a pillanatban, mikor könnyeden pofozgatja az álomfogóhoz egykor tartozó darabját. Büszkén egyenesedünk, magunk mellé terelgetve farkunk. A macska azonban megvető pillantással adózik a leharcolt álomfogó darabjainak, majd Ezarasnak, amiért nem értékeli művészhajlamait. Felpattanva kényes úrként kezd tisztálkodásba az ágy közepén. S hogy némi érdeklődő figyelmet is kap Lidércem, az már nekem köszönhető. Az ágyról könnyedén huppanok a padlóra, onnan ruháimra, majd ágaskodok fel az asztalpereméhez. Az imbolygó fényben megnövekvő árnyékunk azonban az ágy alá űz minket. Ebben a birodalomban még nem jártunk. Hallom s értem ugyan Lidércem –amennyiben szól- szavait, ám megannyi szörnyeteg lapul itt lent. Porból és szöszből nőtt alaktalan kreatúrák, melyek ide-oda gurulnak az ágy alá beszökő légáramlattól, érintésünktől darabokra törő száraz asve levele, könyvek, s papírok, rengeteg papír. Óvatosan közelítünk mind felé, szemrevételezve amennyit csak lehet, addig a pillanatig, míg valamire rá nem lépünk. Egy pecséttel lezárt levél, melyet még nem tört meg senki, noha már domborulatán látszanak az apró hajszálrepedések, mely az idő múlását jelzik. Valami azonban lapul benne, valami kicsi, valami kerek. Érezzük puha mancsunk alatt. Még szerencse, hogy a Professzor kissé túl nőtt házi macska társainál, s nem nagy erőfeszítésbe kerül a szánk közé venni s megindulni vele. A hadművelet csak akkor válik nehézkessé, mikor az eddig tágas világ, összezsugorodik körülöttem, hasamba szálka áll, fejem pedig hangosan koppan az ágy deszkájában. – Mi-au – kapok fejemhez. – Várhatott volna még egy kicsit – morgok az orrom alatt, ahogy próbálok kikecmeregni fogságomból, nagyobb horzsolások nélkül. Laposkúszásban sikerül az attrakció, pihegve ülök fel, s támasztom hátam az ágynak. A pecsétet feltörve hajtom szét a levelet, melyből egy gyűrű szabadul el, koppanva a padlón; kicsivel arrébb állapodik meg némi gondolkodás után elborulva.




Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 15, 2022 11:11 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Természetesen próbálkoztak – simítok ki egy tincset az arcából, amely ezúttal meglepődött vonásain bátorodva kunkorodott elő. - Egyesek eltűntek, mások üres tornyokat találtak, némelyek pedig sosem leltek a feljegyzésekben szereplő helyen bárminemű épületre vagy romra – magyarázom eltűnődötten, a saját elképzeléseimet a legutóbbi problémakörről egyelőre magamban tartva, főként, mert jelenleg nem többek mint puszta találgatások, valamirevaló támaszték nélkül. S egyébként is ruganyos lábú szöcskeként ugrik tova a figyelmem a tanulmányaira, majd csilingelő kacajára, amelyért kétségtelenül megérte közzétennem a nyilvánvalót. Persze nem vallhatom magabiztossággal, hogy behatóan ismerem a jellemét s minden furmányát, azonban akadnak árulkodó jelei érdeklődése mélységének vagy éppen csak halovány fodrozódásának, mint elmaradó kérdései vagy a fellobbanó kíváncsiságnak csekélysége csillagokat rejtő tükreiben. Máskülönben az sem titok, inkább eresztené már szabadjára az erejét, semmint törekedne az elnyomására, csitítására - a nevét csorbítaná hiszen, ha hevessége nem tüzelné fáradhatatlanul.
- Hellyel-közzel fél évszázada adózom a megfigyelésnek, és téged, Rhysandom, mindig érdeklődéssel szemléllek – mosolygok rá jó kedéllyel, noha túlfűtött csókunk, majd a szolgáló felbukkanása s végül Káosz váratlan előmerészkedése vad hullámait keltik a bensőmben mindeddig lágyan ringatózó érzéseknek. Aggodalom, szórakozottság, megkönnyebbülés és döbbenet egyvelege szánt végig az elevenemen, igaz, végül a viszonylagos nyugalom is megtalálja a rést a lényemen. Talán, ha nem gondoztam volna a Professzort hónapokig, és nem kezeltem volna egyenlő partnerként megbeszéléseink alatt, inkább riasztana Kóborom átváltozása, ám attól tartok mindketten a szívemhez nőttek ahhoz, hogy ne fogadnám el kényelmetlen helyzetüket megértéssel. Temérdek mód lehetne rosszabb a szituáció, így hálás vagyok azért, amiért viszonylag könnyeden szót fogunk érteni bundás formájában is. Nagyjából.
- Egyetértek, a dorombolás is sokkal kellemesebb a fülnek, mint a kuruttyolás – mosolygok le rá szórakozottan, bár elképzelésem sincs, miként szőtte a maga véleményét a békát illetőn. Valóban hiányzik a tornyok falai közül egy természetmágus, mindenesetre ez a legutolsó, amelyen a tudatomat most edzeni szükséges. Helyette felnyalábolom a holmijait a földről, majd romantikus énemet hagyva felcsapni, igyekszem megsegíteni a visszaváltozásában. Ám a kettőnk meséje nem a megosztott csók és mágikus erő diadalában sütkérezik, annál inkább egy pofonban Káosztól – remélhetőleg Káosztól.
- Nem túl udvarias… - dünnyögöm utána, figyelve, merre vezet tovább Alora falai között. Türelemmel lépdelek utána fel, a csigalépcsőn, majd a folyosón, amely szinte ikertestvére az alattunk lévőnek. Nem tagadom, kissé meglassítom a sétámat, egyrészt egy-két érdekesebb festményt megcsodálva, másrészt memorizálva a helyet, ahol még nem igazán jártam. Valamiként sosem hozta úgy a kényszer, hogy itt kóboroljak, pedig régóta koptatom már a tornyok padlóit. Tűnődésemből aztán Káosz vagy Rhysand ránt fel a lábaim közötti mutatvánnyal és a szőnyeg megdolgozását követő akrobatikus előadásával.
- Korábbi szavaim megmásításra szorulnak, rendkívül udvarias – mosolyodok el, beljebb nyitva az ajtót, amely mögött a folyosó derengő kristályaihoz képest vak sötét fogad. Szükségem van néhány momentumra ahhoz, hogy az ablakon túlról beszűrődő fény okán némiképp hozzászokjanak a szemeim a homályhoz, bár nem küszködök igazán. Mihelyt óvatosan becsuktam magunk mögött a bejárati alkalmatosságot, igét suttogva idézek a levegőbe, nagyjából a szoba közepére egy kisebb fénygömböt; nem túl nagyot vagy erőteljeset, ugyanis kerülném a feltűnést. Ezt követően a láthatóan Káosz által megmunkált székre helyezem a ruhákat, reményében annak, ma még hasznukat fogja venni gazdájuk. - Merre találtad a levelet? Bizonyára akad több is, amit váltottak – jó eséllyel magam is rálelnék, azonban szívesebben gyorsítom a kutatásunkat meglévő tudásával, feltéve, ha bundás társa kénye úgy találja. - Próbálj kérlek koncentrálni – magam sem tudom, eljutnak-e még szavaim Kóboromhoz, így hát addig is magamba szippantva a szoba tömjénnel keveredett dohos levegőjét az ágyhoz lépek, kicsit közelebb egyengetve hozzá a fénygömböt is. - Ez a te műved? - emelem meg az álomfogó egyik darabját. Meglehet, túlzó találgatás, de Rhysand annak idején emlékeim szerint ép formájában értekezett róla. Igaz, nem zárja ki, hogy idő közben Káosz nem tévelygett ismét erre.

// #varázslat: Fényszövés //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 15, 2022 5:39 pm
Midnight Madness
- Talán – emelkedik meg kissé szemöldököm. Tapasztalás híján nem vehetem bizonyosra, ám elvetni sem vethetem el igazság alapját. Világunk akár egy gömb, mely köré a mágia szőtte cérnaszálait, hol sűrűbben, hol ritkásabban, de mindenhol ott van. Miért ne lehetne igaz, hisz az alakváltás csak lakónegyedek utcái közt válik meseszerű s elképzelhetetlen dologgá, de itt vagy akár Ylore laboratóriumába, ha nem is mindennapos, de elfogadott tény.
Szelíd csókkal forrasztom ajkára a bókot, s csodálatot, mely simogatja lelkem; túlzón méri, s aligha vagyok rá érdemes, noha átélni valóban gyönyörű s veszedelmes volt. Halk hümmetésére mosoly szalad számra, s önkéntelenül simítom végig hajának bársonyát; nem volt célom meggyőzni, hisz nem szívlelheti a tengert mindenki. Számomra ismeretlen vad hulláma, eddig még csak tó felszínén ringatóztam, de épp oly kedves számomra a víz akár csak a lég, mely vitorlákba kapaszkodik, melyen túl valami egészen más éter húzódik. Olyan, ahova az obszervatórium kristálylencséi sem képesek ellátni. Az istenek vagy egészen más birodalma, mely köré már annyi történetet kreáltak, hogy aligha különböznek egymástól. Újdonságként csak annak szolgálhat, ki még egyet sem hallott vagy olvasott, így kötve hiszem, hogy Lidércemnek szolgálhattam valami újjal, s úgy hiszem, soha sem fogok. Évtizedekkel jár előttem, mind tapasztalat, mind pedig olvasmányok tekintetében. A végeredmény mégis csak az marad, a harmadik istentől való ajándék, a mágia. Az mely után Lidércem gondolatait lekötik olykor, melynek felkutatására annyira áhítozik. – Ennyi idő távlatából sem próbálkozott még senki utána járni a feljegyzéseknek? – meglepettség ül ki az arcomra, hogy még nem akadt egy bátor jelentkező sem, aki utánajárjon.
Tudom, hogy itt létünknek csak a Hold s csillagok lehetnek tanúi, de bármennyire is szeretném magamban tartani, s csak mosollyal adózni szóvirágjának, felkacagni kényszerülök. – Ha olyan távol nem is… - egyik szememet lehunyva dörzsölöm meg tarkóm. – Túl könnyen átlát rajtam mester – annak érdekében is, hogy eltompítsam igen kifinomult érzékeit, és amiatt is, hogy szánjon meg némi könnyed információval, tapasztom ajkam az övére, hogy pillanatokkal később már vállam felett villanthassam fel önelégült vigyorom megjegyzésére.
Nem ilyen helyzetben képzeltem az első átváltozást előtte – habár még mindig kellemesebb, mint más esetben- és megvallom nem is ilyen fogadtatásra számítottam. Igaz, a helyzet valóban nem kívánt volna drámai megnyilvánulást, ennek ellenére higgadtsága meglep, s még jobban szórakozottsága, melyet kiváltott belőle. Úgy eshet magam sokkal jobban tartottam a pillanatól, mint ő maga. A folyósó végén várom meg, míg a szolga tova halad a lépcsőkön, majd csak ezután ballagok Ezaras elé, hagyva, hogy felkaroljon. ~ Béka. Hát valóban, mert te se vagy éppen egy királylány, drága Lidércem ~ pimasz szavaim talán jobb is, hogy most nem érti; hisz bár gyönyörű, de a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, a lábai közt hibádzik valami. Ebből a perspektívából a mesének hamar vége lenne. Kissé lelombozva terülök el karján lábamat lógatva míg, felszedi elhagyott ruháim. Lesújtó érzés kiszolgáltatottnak lenni, ám bár ez ellen csak én ágállok Káosz dorombolása egészen másról árulkodik. Érzem lényemen erejének csalogató bizsergését, melytől ezer szőrszálunk az égnek mered. Macskasün, ez lenne az új állatfaj neve, mely csak Alorában fellehető. De hiába próbálok egy rügyedző kacsba kapaszkodni, a Professzor is megneszeli, elűzésére szánt próbálkozást. Megpúposodva helyezkedik, míg nem hanyatt dobva magát, meg nem pofozza Ezaras orrát, hogy hagyja abba. A következő pillanatban már elszégyelve takartam el szemünk puha mancsainkkal, majd inkább kiugrottam a kezéből, hogy egy emelettel feljebb vezessem. Nem sokban különbözött ez az emelet a többitől, leszámítva, hogy vége nem terebélyesedett ki erkéllyé. Nesztelenül, de behúzott nyakkal indulunk meg a folyosón, Káosz gyanakvó természet, aki a saját árnyékától is kifut egy másik létsíkba. Jobbra az ötödik ajtónál állunk meg, s várjuk be Lidércem, ha netalán lemaradt volna. Nem mintha jó magam nem hízelegnék előtte, minden bizonnyal más módszert választanék, mint jelenleg a Professzor. Miután egy nyolcast ír le lábai közt a köpenye alatt kidugva fejét kezd el radírozni a szőnyegen. Megsürgetve kissé a mutatványt ugrok fel a kilincsre, mely a lassan már tíz kilónk alatt könnyedén tárul fel. Lecsúszva a kilincsről a résen könnyedén kígyózok be, a sötét szobába. Szemeinknek köszönhetően tisztán látok mindent, a félig kitárt ablakot, az előtte lágyan lebbenő függöny, minden szálát. A könyveket a polcon, a felborított tintatartót, melynek egy cseppje sem veszett kárba, hisz már rég beleszáradt a tinta. A széket, melynek párnáján karomnyomok jelzik Káosz ittlétét, ahogyan illatcseppekkel foltozott papírosokat a lábánál. Az ágyat melyen az egykor volt álomfogó darabjai hevernek. S az egyik tollát a földön, melyben most is kitűnő szórakozást talál magának a Professzor.




Ahronit Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 13, 2022 9:58 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
A csöndes megfigyelés páratlan momentumaiból ezúttal nekem mér bőséggel Isilmë, s noha szívem hozzá sohasem húzott igazán, most hálával viseltetek iránta, amiért engedi, hogy Kóborom bársonyos orgánuma a szél szertelen szólamaiba ölelkezve simogassa a füleimet. Amiért gondja van arra is, hogy miriád csillagjának ragyogó pászmáival hintsen ezüstös éket sötétlő hajának fürtjeire, fényének maradékával pedig lelkének tótükrén keltse életre az égbolt tündöklését. Az éjszaka úrnőjének s a világnak lekötelezettjévé válok, miként lényemnek esélye kél effajta békében és szépségben elmerülni... Persze érzékeim öntözése mellett szavait sem felejtem a tudatomba engedni, elmerengve hallgatom részletes beszámolóját, még azelőtt, hogy pillantásomat magának ragadná a balkon alól felröppenő madár alakja. Igaz, látványát hamar feledem, amint Rhysand különös kijelentést tesz; leheletnyire húzott szemhéjakkal fordítom vissza rá a tekintetemet, kutatva szavainak megalapozottságát. Aztán, ahogy a vak öregasszonyról beszél tovább, elsimult vonásokkal engedek halovány mosolyt az arcomra szökni.
- Minden hiedelemnek és szóbeszédnek megvan az alapja – somolygom, közelebb húzva magamhoz, ám ennél többet nem szólok, hagyom, hogy legelső kalandját a kristályokkal maradéktalan kifejtse. S nem tagadom, a végére egészen beleborzongok a magam elé képzelt tapasztalásba.
- Egyszerre gyönyörű és veszedelmes… Akár csak te magad – sutyorgom a fülének ajkaim változatlan görbületével, melyre végül egy apró csókot is elhintek. S mivel önzőn kívánom magamnak duruzsolását, meghagyom ennyiben a tér s idő átugrása rejtelmeinek boncolgatását, elvégre egyetlen éjszaka kevés volna, hogy minden, az elménkben felsejlő gondolatfoszlányt kedvünkre táncoljunk körbe. A hajózást érintő, szerény véleményem szerint meglehetősen romantikus meglátását sem csorbítom a magam nehézségeivel, ellenben egyetértő hümmentéssel és egy ábrándos szusszanással méltatom a képzelet szárnyán szélbe kapott vitorlás naplementébe úszó látványát. Ez a hajó azonban nem Nulport vagy Mynzash felé ringatózik tovább, hanem a teremtés és az istenek megannyi ábrázolásmódja felé, melynek egy újabb medret ás saját, szövevényes költeményével. Bókját ölelésem puha, ugyanakkor ragaszkodással teljes szorításával viszonozom, és újabb csókkal nyakának hajlatán.
- Hmm… Minden adott ebben az elképzelésben, tanulságnak sincsen híján. Hiába hajtjuk a saját malmunkat a hatalom érdekében, ha közben mindent, mi kedves, felőrölünk – állapítom meg csöndesen, eltűnődötten emelve szemeimet az ég aljára, amit az imént ujjaival simított. Hosszas szekundumokkal adózok töprengésemnek, mielőtt kérdését megfelelném, főként, mert magam sem tudom, milyen mélységekben értekezzek eddigi próbálkozásaimról.
- Gondoltam rá… Mégsem olyan egyszerű ezeket a romokat fellelni, hisz van, melyről csupán feljegyzésekből tudunk. Másokból pedig széthordtak minden tudást és értéket az idők során – végtére a karcsúbb válasz mellett határozok, elvégre nem időzhetünk idekint az idő kegyét rabolva, feltéve, ha leplezetten kívánjuk megejteni látogatásunkat az éjmágus szobájába. Persze az okulásnak kétségtelen megvan az alkalma mindenkor, ezért a meditációról szőtt gondolataimat nem rejtem véka alá. Mosolyra húzza a vonásaimat gyanúsan kurta felelete. - Érted, azonban távol áll tőled mint komplex mágikus köröktől a gyermeknevelés – somolygom szórakozottan. - Bár a bonyolultságukat tekintve… - töprengek el egy fél momentumra, de figyelmem egykönnyen visszaszökken Kóboromra elmélkedésem röpke kitérőjéről, ugyanis meglehetősen igyekszik az éjszakára kitűzött feladatunktól eltéríteni. Nehéz eldöntenem, esetleges szavaim meggátlása vagy a véremet felforraló csókja nehezíti jobban az elköteleződésemet, noha az ellenkezés leghaloványabb szikrája sem lobban a tudatomban. Nyakát ölelve és tarkóját cirógatva hagyom magunkat helyette elmerülni ajkaink csillagokat robbantó játékában, és nem tagadom, rég nem volt szükségem ilyen mértékű önuralom gyakorlására, amint aztán elválva tőlem, pajkosan indul meg a folyosó homályában.
- Nem vagyok benne biztos, kettőnk közül ki az igazi lidérc… - csóválom meg a fejemet egy széles mosoly kíséretében, s tán ennek köszönhető, a kelleténél nagyobb szórakozásomat lelem a lebukás közeli élményben, mint az ildomos és helyénvaló volna. Bár, amiként Rhysand huncutsággal csillanó tekintetére vetül a sajátom, és leheletének forrósága végigborzongatja az érzékeimet, bárminemű megfeddést elviselnék. Óvatosan billentem a fejemet, számat már elnyitva, hogy nyakát simíthassam nyelvemmel, de a szolgáló megerősödő és enyhe felháborodottságot hordozó hangja megfagyasztja a vért az ereimben. Némi megszeppentséggel, majd csekély értetlenséggel pillantok Kóboromra, elvégre végzetes tragédia nem történt a nyurga alak figyelmének felkeltésével, ám sebtében rádöbbenek, hogy csöndes aggodalma valami egészen másnak szólt. Számtalanszor elképzeltem már a tudatomban, milyen lesz szembesülni a bájital hatásának kiteljesedésével, viszont nem kendőzöm az igazságot, mindennemű felkészültségem dacára meglep a tapasztalás, amint szeretett vonásai és a fenyőméz színét magában rejtő tükrei átalakulva illannak el a szemeim elől a másodperc tört része alatt. Mégsem önt el az aggodalom vagy a pánik, hisz ezen formáját is jól ismerem már, és lássuk be, Káosz felbukkanása ezúttal kisegített minket a csávából. Ám még ha engednék is a lényemre kisebb bizonytalanodást telepedni, a szolgáló perlekedése, majd a szoba gazdájával történő rövid szóváltása elterelik a figyelmemet. Hosszú szekundumokig várakozok, megfeszített csendben hordozva tekintetemet kandúrom és a szolgáló feltételezett iránya között, majd a hangok elcsendesülése és a távolodó léptek csöndes koppanásai okán veszem a bátorságot, hogy búvóhelyemről óvatosan kisandítsak. S miként konstatálom a férfi biztos távozását, lépek elő a homályból.
- Úgy érzem, adósai lettünk Káosz professzornak – mosolygok le a jól ismert cirmos látványára, igaz, némiképp elbizonytalanít, vajon a kandúr uralkodik-e épp vagy pórul járt Kóborom. Bármiként is legyen, végül felnyalábolom a karjaim közé a padlóról, és egy hálás csókot hintek szőrmés kobakjára. - Igazából szerencse, hogy nem béka lettél… Ne vedd magadra, de egy békát nem szívesen csókolgatnék – tanakodok csöndesen. - Ne karmolj meg kérlek – pillantok le rá elnézéssel, és amennyiben hagyja, elébb felszedem a levetett ruháit, aztán tovább indulok vele a folyosó vége felé, ahonnét egyik oldalt a csigák kanyarulatait idéző lépcsősor vezet felfelé, illetve lefelé, másik oldalt pedig egy boltíves átjáró csalogatja tovább a kóborlót ennek a szintnek a folytatása gyanánt. Tanácstalanul torpanok meg, hiszen Rhysand emlékezetére vagyok szükséges hagyatkozni a szoba fellelésében. - Merre tovább? - kérdezem, akárha szavakban elmondhatná. - Szerinted, ha adok még egy csókot, visszaváltozol? - mosolyodok el gyengéden, tovaszökkenve gondolatvilágom fonalán, s bár a kérdés elsősorban esetleges feszengésének oldására született, végül megpróbálkozom vele; a szám újabb, kitartott gondoskodásával illetem füleinek közét, noha ezúttal engedem, hogy békés hullámokban fodrozódó erőm Rhysandé után kutasson, hátha megkapaszkodhat belé és felhasználva azt ragadhatja vissza magához az irányítást.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 12, 2022 10:49 pm
Midnight Madness
- Úgy igaz… - somolygom meg a helyzetet, melyben ismét megcsillogtathatja páratlan észjárását s melyben hódolhat mindkettőnk számára kedves tulajdonságnak, a kíváncsiságnak. – Beismerem, ódzkodtam használatától, hisz elég sötéten ábrázolják, az utazással járó tapasztalásokat – még hónapokkal ezelőtt olvastam a kristályokról, melyek áthágják az idő s tér szabályait. Épp annyira csalogató, mint amennyire elveszi az ember kedvét az ugrándozástól. – Komoly lelkierőt igényelt, hogy rászánjam magam – elmélázva lopok néhány pillanatot az időzsákjából. Felelhetnék egyszerűen, ám ha csak fele annyira is ismerem, mint, amennyire gondolom, nem érné be pár szóval. – Állni a sötétlő homályban s átkelni a Semmi örvényei között, s puszta akarattal megküzdeni a terek teremtményeivel test és szellem megpróbáltatója – még napokig levertség és fáradékonyság volt rajtam úrrá, noha említik, az első alkalom sosem könnyű, de idővel megszokottá válik. – Olyan, mint száz és száz egymáson átívelő hidakon botorkálni egy halványan derengő fényfolt felé, mely tapodtat, sem közeledik, s közben fokozatosan elfog a fáradtság elönti szíved a kétségbeesés. S tudatodban visszhangot vernek homályos suttogások, kacajok, a Káosz szirénhangjai – a semmibe meredő révületből egy álmosmadár erőteljes szárnycsapásai rántanak vissza. Némán követem tekintettemmel, ahogy egyre magasabbra s magasabbra hajtja magát a levegőben. – Kihallgatnak minket. Egy boszorkány – tekintetem újból saját világítótornyom két szikrákat szóró fénypontjába kapaszkodik. Ha netalán meglepődöttség sugározna arcáról, halvány mosollyal fogadom. – Legalábbis ezt mondaná a vak asszony, kit történetesen Lyess mamának hívott mindenki és állítása szerint elf felmenő is akad családfájában. Akadnak olyan hiedelmek, miszerint a boszorkányok álmosmadarak képben járják a világot, s rossz ómen, ha valahol felbukkan egy – csöndes szavakkal kísérem lépteim, puha kezébe simítva sajátom. – De akként szólnak a könyvek, hogy mindenkinek más élményt nyújt az utazás – kanyarodok vissza a kis kitérő után korábbi témán medréhez. – Másodjára nem volt ennyire nyomasztó. Voltál már úgy, hogy megérintett a vihar szele, mely magával hozta az eső, s a fák illatát? Azt gondoltad nem tudsz elmenekülni előle, nyakadba zúdítja minden bánatát… aztán hirtelen csend lesz, nem rezdül sem falevél, de még a fűszál sem hajlik meg …- rejtem el pilláim alá tekintetem. – ellopták a szelet gondolod, de nem. Mert mikor körbe pillanatasz látod, hogy a szél ott van, vadul szólítja magához, a gallyakat, leveleket, tépi a selyem lombokat s morzsolja a sziklákat, s ráeszmélsz, hogy te vagy a közepén – ábrándos mosolyt dédelgetek ábrázatomon, s a két hegyvonulat árnyékormait cirógatom végig tekintetemmel. – Ez tagadhatatlan, s mindenképp gyakorlatias megoldás – tartom ki mosolyom a következőkben is, hisz nem ez az a véleménykülönbség, mely miatt az orrom a Holddal lesz egymagasságban. – Ámbár nem hiszem, hogy felér azzal, mikor a fedélzetre húzzák a pallót s a vasmacska lánca nyekeregve tekeredik csigába, s halk csobogással elhagyja a kikötőt, kellő távolságban pedig kibontják a hófehér vitorlákat, melybe úgy kap a szél, mintha bárányfelhők lennének – volt, hogy megcsapott a kísértés, egy- egy hajó felrakodása után, hogy magam is felszálljak, kaptam ajánlatot bőven. De ha még, nem lenne a helyzetem ilyen bonyolult, s hiába vonzz az utazás, a matrózélet annál kevésbé. S azóta már, aljas tündérként lopózott közel hozzám valaki.
- Ha költenék, leginkább olyat, melyben harc van, csalárdság és irigység, hisz, ha az istenek teremtettek minket, saját képmásukra tették azt. A harmadik isten lenne a jóság, kinek egyik gyémántkönnye te magad vagy – simítom karomon pihenő kezére sajátom. – Egymagában hatalmasabb erő lakozott benne, mint testvéreiben, a sápadt irigységben és sötét féltékenységben. Csapdába ejtve szipolyozták magukba élet erejét, majd már mikor degeszre tömték magukat eresztették szabadon. Ám azt egyikük se sejtette, hogy harmat ereje lassan kihunyna, egyedül csak ő érezte végzete óráját, így azt a világnak ajándékozta, s vászonra vitte az utolsó ecsetvonást. Akkor azonban rádöbbentek tettükre, s mivel mégis csak szerették fivérüket vagy nővérüket gyászukban, a tiszteletére felosztották a napot, de abban is megegyeztek, hogy vigyáznak egymásra akkor is, ezért van nappal árnyék s ezért vannak éjszaka csillagok – simítok végig az ég hasán. – De megírták már ezt sokan, tudósok, trubadúrok, s egyszerű művészlelkek is. Szóval, igen, ha úgy tetszik megtaláltam – vonom meg enyhén a vállam, mielőtt másfajta művészettel akarom bővíteni tudásom. – Nem gondoltál még arra, hogy valamely romjánál kellene keresni a választ a kérdéseidre? – vonom fel enyhén szemöldököm. Meglepne a nemleges válasz, ám hogy akadályokba ütközött az már annál kevésbé.
Előzékenyen simítom tenyerébe arcom, beszívva bőrének pézsmás illatát. – Értem – suttogom, halvány mosoly kíséretében, s noha valóban így van, mégis nem tudom magam elképzelni, ahogy mantrákat mormolva ücsörgök egy sziklapárkányon, s a bennem tomboló erőt egy láthatatlan palackba tuszkoljam. Az elemek, azért elemek, mert nem tud gátat szabni nekik semmi. Mégis mélyen hallgatok, úgy hiszem, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy némi ellenkezéssel éljek. Először is megpróbálom elfogadni, eme nézetet, mondjuk, mikor a listán szereplők mindegyike mellett ott lesz a pipa. Igen, akkor pont jó lesz.
- Nem nevezném kivételezésnek…inkább kedvcsinálónak – emelem magasba a tekintetem, majd eresztem vissza rá, széles vigyorral megpecsételve szavaim. – Csak el kell suttognia mester, úgy hogy csak én halljam, s utána ajakim lezárhatja egy csókkal. Ilyennel – derekán nyugvó kezeim köpenye anyagát markolják, úgy rántom magamhoz, s tapasztom ajkam az övére. Pillanatokig szorítom testemhez testét egyik kezemmel dagasztva hátsóját – anyámtól láttam még, parázson sült pogácsa készült belőle – míg a másikkal hátának ívét simítva. – Hátha meggondolná magát, mester – eresztem, s hagyom magára, hogy megtudjuk mi is rejtőzik az éjmágus szobájának falai között.
A halk csengő szó, vészjelző is számunkra, hisz a legnagyobb titokban kívántuk megejteni a látogatást. A folyosó bevilágítására szolgáló mágikus fényforrások pedig nincsennek a segítségünkre, hisz a legapróbb mozzanatra is derengéssel válaszolnak a folyosón tartózkodónak. Mindenesetre drága Lidércem, nem hagyta otthon hidegvérét, s észjárását is meghazudtolva ránt egy kiszögelés oltalmába. Halk kopogás, de egyelőre semmi válasz nem érkezik. Lélegzet visszafojtva látom magam előtt a férfi türelmetlen toporgását, s bizton veszem, hogy a halk motyogás az orra alatt egy újabb cifra szitok. Fejemet a hideg kőfalnak vetve, pillantok le bűntársamra, s a szemében megcsillanó kihunyó fények pajzán tánca engem is megihletnek. – Ha tudnám, hogy csendben maradsz… - simítom hátra rőtszín tincseit, s hajolok egészen közel füléhez, de belém fojtják a szót. – Hé, ki van ott? – jön a kérdés, mely már hordoz magában némi életet is. Mennyivel könnyebb lenne, most Káosz bőrébe bújva. – Jaj, ne… - érzem, ahogy a Professzor dörömbölni kezd bennem, s kiélezett karmaival mélyen szántja lényemet. Érzem, ahogy a ruha alá egyre inkább utat talál, az erkély felől beszökő szél, ahogy arcom vonásai szép lassan pofázmánnyá alakul s kipenderedik az első bajuszszál. Lidérceim arca elhomályosul, s elvakítanak aurájának színei, s szikár teste mamut méreteket ölt. – Miau – nyávogok egy keserveset mielőtt, kiugranék az ivókút árnyékából, s rémült pillantást vetve a szolgálóra mérem fel szándékát az irányomba. – Te átkozott macska, eredj vissza a gazdádhoz, még mielőtt megint egész Alora téged fog keresni – ripakodik rám, lábát lendítve felém, ezzel is nyomatékot adva arról nem itt a helyem. Az ajtó végre kinyílik, s szinte megkönnyebbülten fordul vissza. – Miben tudok segíteni asszonyom? – kérdezi nyájasan, a kilibbenő fehér köpenytől. – Valami nyugtató teára lenne szükségem, s legyen gondja rá, hogy ez a levél eljusson a címzetthez – jön a válasz és egy kecses kacsó nyújt át számára egy borítékot. – Úgy lesz – A teát ne felejtse.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 09, 2022 5:04 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Ha szabad még egy feltételezést megejtenem, hát úgy vélem, először éltél a kristályok hatalmával. Milyen élmény volt? - kíváncsiskodom, hiszen úgy tartják, mindenki számára más tapasztalást jelent az idő és tér áthidalásának szélvihara, s hogy az elementáris mágusok, révén, maguk is fáradhatatlan forgószelet dédelgetnek a lényükben a mágiájuk okán, kevésbé szenvedik meg az utazással járó kellemetlenségeket. - Nos, hajóra is lehet teleportálni oda-vissza – jegyzem meg aprónyi mosollyal, mielőtt bölcs döntése előtt fejet hajtanék. Indokai talán más talajon rügyeznek, ám magam is fontosnak találom, hogy megtanuljunk a mágián kívül is boldogulni, elvégre akadhatnak helyzetek bőven, mikor nem lehet a segítségünkre – az életben ahogy a döntéseinkben, úgy másban sem támaszkodhatunk egyetlen pillérre. Igaz, ennek a puhatolásával még ráérünk a tanulmányait illetően.
- És te megtaláltad a saját szájízednek illőt, vagy szóvirágok rügyeztetőjeként inkább a költészet mellett határoztál? - mosolyodok el, pillantásomat újfent a távoli hegyormok sötétlő sziluettjének emelve. El szükséges töprengenem néhány kérészéltű szekundumra a kérdése hallatán, melyre attól tartok még én magam sem tudok maradéktalan precizitással felelni. - Számolatlan torony akadt, sok mágus kívánt sajátot magának. Azonban a jelentősebbek, mint El' Alora, afféle vidékeken pompáztak, hol a mágia fodrai a legmagasabb hullámokat vetették. Ennek a fokmérői a lebegő-fák voltak – felelek készségesen, s a tőlem telhető legnagyobb körültekintéssel, elvégre minden kérdésnek és válasznak megvannak a maguk vonzatai. - Effajta torony a Fehér-hegység déli csücskén emelkedett, a Kontinensválasztó hegyláncolat hófödte csúcsán vagy Mynzash sivatagának sejtelmében. A sárkányvérűek birodalmáról keveset tudni, ám a Munax-öböl kikötőjének közelében emelkedő torony vélhetően csakugyan mágusok otthona volt, és úgy tartják, az elfek is rendelkeztek egy impozáns építménnyel Silmë erdejében – vezetem rá vissza a tekintetemet, meghagyva magunknak a békés, mámoros momentumokat lényeink összeölelkezésére, mielőtt megszokott eszmecserénk tovaringatózna olvasmányainak rejtelmeire. Mosolyogva hallgatom, és úgy határozok, ezúttal sem hagyom válaszok nélkül, elvégre miféle mester volnék, ha minden munkát a tanítványom nyakába varrnék?
- Haszna az sok adatik. Kezdve azzal, egy mágus úgy illik, ha a tudományok legtöbb ágában kiismeri magát, ám fontosabb az előnye a gyakorlatban, miként a mágia vadhajtásait szükséges uralom alá helyezni – simítok végig az orcáján tenyeremmel, melybe percekkel ezelőtt puha csókját mérte. - Egy biztos lábakon álló varázslat nem pusztán a bőröd alatt sercegő erő fellobbantásából fakad, nem kizárólag a megfelelő mozdulatok, kézjelek sikerén múlik – cirógatom végig ezúttal karjait ujjaim komótos tempójával oda s vissza. - Szükség van az elme hatalmára, egy világítótoronyra amely a legnagyobb viharban is fényesen ragyog. És ennek a hatalomnak a megtalálásához van szükség a meditációra, a belső világod megismerésére, hisz kizárólag a tudás teljes birtokában kontrollálhatod a tudatodat – zárom a gondolatmenetet a halántéka fátyolos érintésben fogant megkocogtatásával, majd nyakának átkarolásával, és bár hosszasan tudnék még értekezni a meditáció hasznáról, megkapja a figyelmemet a teória, melyről belátom, mindeddig még én magam sem hallottam.
- Csakugyan nincs rá szükség, habár nem tagadom, a kíváncsiságomat magas lángra lobbantottad – viszonozom tökéletes vonásainak kedélyes görbületét, amint könnyeden ringatózunk tova a kacérkodás sejtelmes vizeire. - Ó, csak nem kivételezésre kérsz, drága tanítványom? Hol van abban az izgalom, ha tudod előre, mire szükséges készülnöd? - kihívóan ragyogó tekintete komisz csillanással találkozhat a sajátomban, noha kellemes szórakozásunkat kénytelen vagyok rövidre zárni, máskülönben félő, a mai éjjel sem fogunk az éjmágus nyoma után eredni. Követem hát meglóduló lépteit, összekulcsolva közben a kezeimet a hátam mögött, s miként megtorpan, magam is megakadok a sétában, érdeklődéssel billentve az államat, amint felmérem a szoba ajtaja alól kikúszó fényt. Persze a csengőszó sem kerüli el a figyelmemet, csakúgy a kibotorkáló alak, aki bizton veszem, még a két kristály között húzódó félhomályban is könnyedén észre fog bennünket venni, feltéve, ha nem keresünk menedéket. Voltaképpen nem aggódom túlzottan a lebukás végett, ugyanakkor a pletykákat és az időnk felesleges rablását kerülném. Behúzom hát Kóboromat magammal egy hozzánk közel eső beugróba, mely alapvetően egyszerű fali szökőkutat rejt magában. A méretét tekintve bőven megférünk tőle, főként magamhoz szorítva Rhysandot, a kérdés inkább az, a lepergő másodpercekben feltűntünk-e az álmatag férfinek. Hallva, amint csoszogása tőlünk valamivel távolabb megállapodik, és kopogása az ajtó falapján, nem a fejünk búbján esik, vagy időben sikeredett elrejtőznünk szemvilága elől, vagy egyszerűen nem kívánt foglalkozni holmi folyosón kellemetlenkedőkkel az éjszaka derekán. Csintalan mosoly görbíti a számat, amint a sötét zugban elmélyülő barnákra süppesztem pillantásomat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 09, 2022 12:41 pm
Midnight Madness
- A feltételezésed helytálló, mint mindig. Nem volt alkalmam még, afféle távlatból megcsodálnom gránit tornyait – kimért bólintásom, árnyékként kiséri elismerő pillantásom s mosolyom. – Ebben az esetben nem kérlek, hogy légy társam az élmény megismeréslóében, de minden bizonnyal lesz alkalmam hajóra szállni. Nem hagyatkoznék, minden alkalommal a teleport kristályok hatalmára, ha elhagyom Alorát– túl keveset láttam még a világból, s túl keveset tapasztaltam, ahhoz, hogy megfosszam magam az élményektől, legyen az éppen kellemes vagy kellemetlen. S szinte biztosra veszem, ő sem kérne tőlem efféle áldozatot.
Fürdőzök az érzésben, ahogy lényének közelsége akként borul rám, ahogy kezei simítanak végig rajtam. Cirógat, megnyugtat, olyan erővel ruház fel, melyet eddig nem érzetem. A pillanat békességét egyedül a szél orgonálása zavarja, ahogy kavarogva járja táncát az oszlopok között, kipirosítva arcunk. A tavasz már köztünk jár; nappal mézfátyolba öltözteti a lombokat, habos felhők kergetőznek az ég vásznán, ránk terítve a mélykék éjjel sejtelmes leplét, a tél még kétségbe esve fúja jeges leheletét. – Magam is úgy vélem, nincs más dolgunk, mint elfogadni, az ajándékot, mely lényéből fakadt, a hogyan mellékes. A történetekben, mindenki megtalálja a saját szájízének valót, s ha nem, költ hozzá másikat – mint elhagyatott kastélyban a kísértet, úgy lapul meg most is az idő a szavak közt, újabb kérdést szülve gondolataimban. Ép ésszel fel nem fogható távlatokból szólnak a harmadik isten történetei, de vajon ugyan ilyen rég múltra tekint vissza, adományát megszelídíteni kívánó fellegvárak története is, melynek egyetlen fennmaradt ékköve Alora? Búgó kürt hangja, nem hagy válasz nélkül, ám csak csigázza kíváncsiságom. – Hol törtek még felhőket karcoló Mágustornyok a magasba Tulveronon? – akadnak olyan válaszok, melyek újabb kérdések talajául szolgának egy érdeklődő léleknek.
Nem csal meg, s puhatolózásomra készségesen felel pille csókkal; nektárja a baracknak s hacsak egy pillanatra is, de elveszek benne. Kiélvezve dédelgető érintést, simítom arcom tenyerének, s lehelek meghitt csókot selymes bőrére. – Valóban nem, ám cáfolnom szükséges, azt az elképzelésed, hogy nem hajtottam fel a kék borítású könyvet, csupán ez is azok közé tartozik, amiről nem tudom, miért is hasznos számomra – vallom meg az okot, mely miatt néhány bekezdés után, inkább az elsajátításának elodázása mellett döntöttem. Mindazon által bizos vagyok benne, hogy nem kerülhető el, de inkább először lelném örömöm az új ismeretekeben, mint küszködjek annak súlya alatt. – Más könyvekben, még említést sem tesznek róla, már csak ezért is érdekelne a teória – tűnődök el egy pillanatra, hisz kétség sem férhet hozzá, megkapaszkodott tudatom lankáin. A feljegyzés gazdája gondosan bújtatta a könyvek között a vékony noteszt, melynek lapjai már megsárgultak tintája megfakult. – Az érdemességét nem tudom megmondani, drága Lidércem, talán majd azután, ha ügyed végére pontot tettünk, energiáink szétforgácsolására nincs most szükség – mosolyodom el, mielőtt pezsgőbb hangulatba fordulna beszélgetésünk fonala. Csókjától nem ragadt pimaszságom ajkán, inkább kiszélesedett ábrázatomon, mint a róna. – Igazán sejtelmes. Esetleg néhány támpontot adhatna Mester, hogy mégis mire készüljek – érdeklődve kúszik szemöldököm a magasba, mely árkádja sokat kihívó csillanásnak tekintetemben. Elismerve igazát, kissé kelletlen, de engedek óhajának, ellépve tőle, vágok át a balkon mozaikos padozatán, arra amerről érkeztünk.
A folyosó ismét halvány derengéssel követi lépteink nyomát; sajátom óvatossággal mérem, leginkább süppesztve a szőnyeg puhaságába, ügyelve az alvók nyugalmára. Noha, a falra aggatott képek hideg tekintete minduntalan azt az érzést keltik bennem, hogy töretlen figyelembe részesülünk, s hiába is az éj leple, szándékunk nem marad rejtve. Néhány pillanatig megtorpanni is kényszerülök látva az egyik ajtó alatt kiszűrődő sápadt gyertyafényt, majd a halk csengőszót a folyosó végi szobából, ahol az erre az emeletre kiosztott szolgáló várja a felmerülő óhajokat, akár az éjszaka közepén is. Megannyi huzal járja át a falakat emeletről emeletre, melynek végén egy-egy csengettyű adjon jelzést, hogy a hozzátartozó szoba lakójának igénye támadt. Megvallom magam is szólaltattam már meg, mikor éppen a Professzor bőrében, egyik oldalamról a másikra fetrengtem unalmamban. Szégyenletes, de mulattatott, ahogy a zárt ajtó előtt várták a bebocsájtást, majd nem hallva választ próbáltak bejutni a szobába. Egyszer még az ajtót is betörték mikor egy túlbuzgó ifjú szolgáló arra a következtetésre jutott, hogy a Tanácsost biztos valami baj érte. Nem tudhatta, hogy Ezaras házon kívül van, én pedig a nagy riadalomban kereket oldottam, szegény azt hitte elment az esze. Mindenesetre estére mire visszaért a szoba ura, a mesterek orvosolták a problémát. – Hogy a káosz kénköves bugyra ragadna el – nyikordulva tárul fel az ajtó, s halk szitkozódás hallatszik a folyosó túl végéről; álmatag, vékony alak tűnik fel az álmos félhomályban.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 07, 2022 11:32 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Úgy beszélek, mint aki nem biztos benne, neked volt-e alkalmad megcsodálni a tengeren ringatózva – somolygok, nem szakítva tekintetemet a távolban húzódó vonulatok magasztos pompájáról - völgyei és magaslatai akár egy tengeri óriás kígyó, melynek pusztán kanyarulatai mutatkoznak a vízfelszínen. - Bár hozzá kell tennem, rég nem csodáltam magam sem. Nem a szívem csücskei a hajóutak – jegyzem meg, mielőtt még felé fordulva a kezemet nyújtanám érte. Gyengéd mosollyal figyelem, miként rakoncátlan tincseit hátrafésüli, s amint szájához emelve hint csókot az ujjaimra. Lehelete, ajkainak törődése megmelengetik hűvös kezemet, ami aztán párjával egyetemben vállain, majd akörött keresik tovább lénye oltalmát.
- Hmm… A legtöbb feltevésben meglelem az értelmet, de talán közelebb áll hozzám az elbeszélés, miszerint önhatalmúlag vált eggyé a világgal, szertelenségének magvát ültetve testvérei egyensúlyába. Hogy könnyei vagy kristályszilánkokban szétrobbanó lénye okán sarjadtak a lebegő fák, vélhetően egyébként sem fogjuk megtudni – töprengek el kósza momentumokra, sötétlő tincsei közé hintve csókot, amíg maga is elmereng beszédtémánk komótos fonalán. Újabb kérdése rügyezik a talaján, amely csakugyan szekundumokat kíván meg tőlem tudatom lankáinak átfésülése oltárán, noha be kell látnom, határozott felelettel így sem szolgálhatok a számára. - Nehéz megmondani. Mindig előkerül egy újabb s újabb rom, melyről úgy tartják, a mágia fellegváraként szolgált a kezdetekkor… - magyarázom csöndesen, megpihentetve a vállán az államat. - Ám, amely valóban egy tornyot idéz, s a legrégebbiként van számon tartva, évezredekkel ezelőtt. Egy szegényes állapotban fennmaradt tekercsben jegyezték az elfek – egészítem ki a karcsú információmorzsákat, még azelőtt, hogy játékosan megnevezném közbenjárásom „árát”. Mosollyal pihentetem meg lelkem tükreit a saját ékkövein, melyek annyi kincset és csodát rejtenek magukban, hogy képtelenség nem elveszni bennük. Engedek közben az ölelésemen, hogy felém fordulhasson, és szórakozottságával puhatolja a könnyed szó jelentését. Minden egyes csókja mézes érintés a bőrömön, s bár gyarlóságom hevesebben tapadna hozzá, gyönyörűnek találom a meghittséget, amelyet körénk von a szelídség.
- Hadd mutassam meg… - susmorgom, fátyolos óvatossággal simítva tenyereimet az arcára, hogy éppen csak oldalt billentve fejemet cirógathassam egymásnak leheletfinom ölelésben az ajkainkat. Olvad tőle a lelkem, akár gyanakvó ábrázatától, mely gyors észjárásának összetéveszthetetlen billogja. - Közel sem lep meg feleleted, habár nehéz elképzelnem, a meditáció diszciplínája az első helyen sorakozna a szívednek kedves kötetek között – incselkedek, hüvelykujjaimmal becézgetve orcáinak bársonyát, amíg ő a hajammal bíbelődik, kellemesen bizsergetve érzékeimet. Magam is hátrasimítom rakoncátlan tincseit, melyek újra és újra vonásait kívánnák megtörni. - Hmm, érdekesnek hangzik. Csekély, mit megingathatatlan bizonyossággal állíthatunk a világ teremtéséről, és kétségtelen, az elemek olyan hatalmas erők, melyek nélkül a létezésünk megkérdőjelezhető – állapítom meg, hagyva, hogy gondolataim szárnak szökkenjenek a rejtelmes kötet végett. Kétségkívül felkeltette az érdeklődésemet a különleges feljegyzés, úgy el tudom képzelni, az övét mennyire. - S miként véli drága tanítványom, megéri utána járni, lépteinek nyomát simítani, hátha rálelhetünk az ősi világ egy szeletkéjének nyitjára? - kíváncsiskodok, átkarolva nyakát, míg ő a derekamnál fogva húz magához közelebb. - Még korai volna, persze ez a vizsga természetétől is függ – viszonozom szertelenségét egy hasonló mosollyal, megkísérelve aztán lecsókolni dús ajkairól a pimaszságot. Noha fogaim kósza csippentését én sem állhatom meg. - Mindenesetre attól tartok, az éjszaka még vár ránk feladat. Mutasd kérlek az utat a szobához, Rhysandom.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
746
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 07, 2022 3:15 pm
Midnight Madness
Merengve nézem a merengŐT, tengerszín szemei, most nem rám ragyognak, hatalmas hegyek távoli ormait simogatja, s sápadt fénnyel irigykednek a csillagok szikráira. Nem állhatom a távolságot, mégis nehezemre esik elszakítani a tekintetem róla. – Úgy beszélsz, mint akinek nem volt alkalma még megcsodálni a tengeren ringatózva – vonom fel enyhén szemöldököm. Arról azonban nem szólok, hogy világítótorony ő maga is, az enyém, a legszebb gyémánt mely szívem csücskén ragyog. – Attól tartok, azok már így is a te lelkeden fognak száradni – viszonzom ajkának halovány görbületét, s csak ezután lököm el magam árnyéklepelbe burkolt oszloptól, szemembe lógó tincseimet hátra túrva. Nem vonakodom tenyerébe simítani kezem, s még mielőtt maga elé terelne, ajkaimhoz emelve puha csókot lehelek kezemre záródó ujjaira. Az éjszaka leple alatt nem tűnek másnak, mint sötét vászonra festett hullámoknak. A gondolata hatalmasságuknak azonban elképeszt, ha ily távolságból is tisztán kivehető sziluettjük. A tarkóm fodrozódva érő forró lehelete, kellemes bizsergéssel vonul végig testemen, s szükségem van némi koncentrációra, hogy összekaparjam gondolataimat. – Akad belőlük néhány, de abban mind egyet értenek, hogy a harmadik istentől származik az, amit mágiának nevezünk – legalábbis azok, melyeket olvastam, s csak a köré szőtt történet más. – Viszont érdekelne számodra mégis melyik az, mely elfogadható a sok közül? – süllyesztem le tekintetem a balkon alatt elterülő látképre. A rózsakertre, a halvány derengésben fürdő pavilonokra a megvilágított szökőkutakra. Vajon, hány telet láthattak már eme falak, melynek ugyan egyes részein meglátszanak a háború nyomai, ám ahova nem ért el a dúlás ereje, olyan mintha megrekedt volna az idő. Hisz minden bizonnyal El’ Alorának is megvan a maga történelme. – Mikor épült az első Mágustorony? – érdeklődöm, mielőtt megkapnám a választ a hálám kifejezésére. – Ártatlan? Az milyenféle? – vonom magasra a szemöldököm, ujjai noszogatására fordítva fejem felé. Elmerülni a szempárban, melyben az égi kristályok tündökölnek, kellemes pillanatok egyike. Kibontakozva öleléséből fordulok felé s érintem homlokát szelíden ajkaimmal. – Talán ilyen? – puhatolózom, s újabb könnyed csókot lehelek szél csípte arcára. – Vagy ilyen? – egyenesedem ki, s eresztem rá pillantásom, türelemmel várva válaszát. – Hogy magam is kielégítsem kíváncsiságod, mindegyikben leltem olyan sorokra, mely megkapta érdeklődésem. Bár úgy hiszem, talányos kérdés ez önmagában is – döntöm hátra kissé fejem, így jobban rálátva arcának vonásaira, homlokomon pedig gyanakvó rácok gyűlnek. – Hisz magad is tudhatod, mindegyik rejt magában olyan dolgot, mely megragad az elme hálóján, mint ahogy olyan is, melynek a legkevésbé sem látjuk értelmét, legalábbis míg tapasztalás szintjén nem találkozunk vele – simítom végig hajának rőt bársonyát, melynek csillogása s szálai könnyed lebbenése arról árulkodik, dézsájában langyosodik a víz. – Ám, ha azt kérdeznéd, hogy miről is olvastam eddig, könnyebben fogalmaznám meg rá a választ – somolygok orrom alatt, immár redőimet is hátra hagyva. – Elméletekről, hogy mi volt a teremtés előtt, melyről máig nem egyeznek az ezt kutatók, istenek s fajok eredetéről, a mágia típusairól, a kifáradásról. Ém megvallom kezembe akadt egy könyv, mely nem szerepel listádon. S inkább afféle feljegyzés lehet, egy rég volt mágus tollából. Egy könyvet említ benne, mely az ősi elemi mágia rejtelmeit őrzi magában és állítása szerint egy eretnek elméletet, mely szerint a világmindenséget nem az istenek alkották, hanem az elemek – míg elsorolom miféle ismeretekkel lettem gazdagabb, derekára egyengetem tenyerem, s húzom kissé közelebb magamhoz fején kitámasztva állam. – Valószínűleg ő maga is érdeklődött utána, s nyomon követte útját, legalábbis erre következtettem a helyszínekből, melyek fel voltak sorolva. Szóval vizsgáztatni kíván, Mester? – süllyesztem le rá pillantásom, pimasz mosolyra húzva ajkaim.  

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
758
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Tanonc (Elementáris mágia); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Folyosók - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora :: Mágus tornyok-
Ugrás: