Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Folyosók - Page 3 KaDiPE5
Folyosók - Page 3 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Ezaras Azildor
2 Hozzászólások - 29%
Kalandmester
2 Hozzászólások - 29%
Naken Forerion
2 Hozzászólások - 29%
Krónikás
1 Témanyitás - 14%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 8:32 am
• Kockadobó

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Folyosók

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 15, 2022 5:39 pm
Midnight Madness
- Talán – emelkedik meg kissé szemöldököm. Tapasztalás híján nem vehetem bizonyosra, ám elvetni sem vethetem el igazság alapját. Világunk akár egy gömb, mely köré a mágia szőtte cérnaszálait, hol sűrűbben, hol ritkásabban, de mindenhol ott van. Miért ne lehetne igaz, hisz az alakváltás csak lakónegyedek utcái közt válik meseszerű s elképzelhetetlen dologgá, de itt vagy akár Ylore laboratóriumába, ha nem is mindennapos, de elfogadott tény.
Szelíd csókkal forrasztom ajkára a bókot, s csodálatot, mely simogatja lelkem; túlzón méri, s aligha vagyok rá érdemes, noha átélni valóban gyönyörű s veszedelmes volt. Halk hümmetésére mosoly szalad számra, s önkéntelenül simítom végig hajának bársonyát; nem volt célom meggyőzni, hisz nem szívlelheti a tengert mindenki. Számomra ismeretlen vad hulláma, eddig még csak tó felszínén ringatóztam, de épp oly kedves számomra a víz akár csak a lég, mely vitorlákba kapaszkodik, melyen túl valami egészen más éter húzódik. Olyan, ahova az obszervatórium kristálylencséi sem képesek ellátni. Az istenek vagy egészen más birodalma, mely köré már annyi történetet kreáltak, hogy aligha különböznek egymástól. Újdonságként csak annak szolgálhat, ki még egyet sem hallott vagy olvasott, így kötve hiszem, hogy Lidércemnek szolgálhattam valami újjal, s úgy hiszem, soha sem fogok. Évtizedekkel jár előttem, mind tapasztalat, mind pedig olvasmányok tekintetében. A végeredmény mégis csak az marad, a harmadik istentől való ajándék, a mágia. Az mely után Lidércem gondolatait lekötik olykor, melynek felkutatására annyira áhítozik. – Ennyi idő távlatából sem próbálkozott még senki utána járni a feljegyzéseknek? – meglepettség ül ki az arcomra, hogy még nem akadt egy bátor jelentkező sem, aki utánajárjon.
Tudom, hogy itt létünknek csak a Hold s csillagok lehetnek tanúi, de bármennyire is szeretném magamban tartani, s csak mosollyal adózni szóvirágjának, felkacagni kényszerülök. – Ha olyan távol nem is… - egyik szememet lehunyva dörzsölöm meg tarkóm. – Túl könnyen átlát rajtam mester – annak érdekében is, hogy eltompítsam igen kifinomult érzékeit, és amiatt is, hogy szánjon meg némi könnyed információval, tapasztom ajkam az övére, hogy pillanatokkal később már vállam felett villanthassam fel önelégült vigyorom megjegyzésére.
Nem ilyen helyzetben képzeltem az első átváltozást előtte – habár még mindig kellemesebb, mint más esetben- és megvallom nem is ilyen fogadtatásra számítottam. Igaz, a helyzet valóban nem kívánt volna drámai megnyilvánulást, ennek ellenére higgadtsága meglep, s még jobban szórakozottsága, melyet kiváltott belőle. Úgy eshet magam sokkal jobban tartottam a pillanatól, mint ő maga. A folyósó végén várom meg, míg a szolga tova halad a lépcsőkön, majd csak ezután ballagok Ezaras elé, hagyva, hogy felkaroljon. ~ Béka. Hát valóban, mert te se vagy éppen egy királylány, drága Lidércem ~ pimasz szavaim talán jobb is, hogy most nem érti; hisz bár gyönyörű, de a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, a lábai közt hibádzik valami. Ebből a perspektívából a mesének hamar vége lenne. Kissé lelombozva terülök el karján lábamat lógatva míg, felszedi elhagyott ruháim. Lesújtó érzés kiszolgáltatottnak lenni, ám bár ez ellen csak én ágállok Káosz dorombolása egészen másról árulkodik. Érzem lényemen erejének csalogató bizsergését, melytől ezer szőrszálunk az égnek mered. Macskasün, ez lenne az új állatfaj neve, mely csak Alorában fellehető. De hiába próbálok egy rügyedző kacsba kapaszkodni, a Professzor is megneszeli, elűzésére szánt próbálkozást. Megpúposodva helyezkedik, míg nem hanyatt dobva magát, meg nem pofozza Ezaras orrát, hogy hagyja abba. A következő pillanatban már elszégyelve takartam el szemünk puha mancsainkkal, majd inkább kiugrottam a kezéből, hogy egy emelettel feljebb vezessem. Nem sokban különbözött ez az emelet a többitől, leszámítva, hogy vége nem terebélyesedett ki erkéllyé. Nesztelenül, de behúzott nyakkal indulunk meg a folyosón, Káosz gyanakvó természet, aki a saját árnyékától is kifut egy másik létsíkba. Jobbra az ötödik ajtónál állunk meg, s várjuk be Lidércem, ha netalán lemaradt volna. Nem mintha jó magam nem hízelegnék előtte, minden bizonnyal más módszert választanék, mint jelenleg a Professzor. Miután egy nyolcast ír le lábai közt a köpenye alatt kidugva fejét kezd el radírozni a szőnyegen. Megsürgetve kissé a mutatványt ugrok fel a kilincsre, mely a lassan már tíz kilónk alatt könnyedén tárul fel. Lecsúszva a kilincsről a résen könnyedén kígyózok be, a sötét szobába. Szemeinknek köszönhetően tisztán látok mindent, a félig kitárt ablakot, az előtte lágyan lebbenő függöny, minden szálát. A könyveket a polcon, a felborított tintatartót, melynek egy cseppje sem veszett kárba, hisz már rég beleszáradt a tinta. A széket, melynek párnáján karomnyomok jelzik Káosz ittlétét, ahogyan illatcseppekkel foltozott papírosokat a lábánál. Az ágyat melyen az egykor volt álomfogó darabjai hevernek. S az egyik tollát a földön, melyben most is kitűnő szórakozást talál magának a Professzor.




Ahronit Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 13, 2022 9:58 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
A csöndes megfigyelés páratlan momentumaiból ezúttal nekem mér bőséggel Isilmë, s noha szívem hozzá sohasem húzott igazán, most hálával viseltetek iránta, amiért engedi, hogy Kóborom bársonyos orgánuma a szél szertelen szólamaiba ölelkezve simogassa a füleimet. Amiért gondja van arra is, hogy miriád csillagjának ragyogó pászmáival hintsen ezüstös éket sötétlő hajának fürtjeire, fényének maradékával pedig lelkének tótükrén keltse életre az égbolt tündöklését. Az éjszaka úrnőjének s a világnak lekötelezettjévé válok, miként lényemnek esélye kél effajta békében és szépségben elmerülni... Persze érzékeim öntözése mellett szavait sem felejtem a tudatomba engedni, elmerengve hallgatom részletes beszámolóját, még azelőtt, hogy pillantásomat magának ragadná a balkon alól felröppenő madár alakja. Igaz, látványát hamar feledem, amint Rhysand különös kijelentést tesz; leheletnyire húzott szemhéjakkal fordítom vissza rá a tekintetemet, kutatva szavainak megalapozottságát. Aztán, ahogy a vak öregasszonyról beszél tovább, elsimult vonásokkal engedek halovány mosolyt az arcomra szökni.
- Minden hiedelemnek és szóbeszédnek megvan az alapja – somolygom, közelebb húzva magamhoz, ám ennél többet nem szólok, hagyom, hogy legelső kalandját a kristályokkal maradéktalan kifejtse. S nem tagadom, a végére egészen beleborzongok a magam elé képzelt tapasztalásba.
- Egyszerre gyönyörű és veszedelmes… Akár csak te magad – sutyorgom a fülének ajkaim változatlan görbületével, melyre végül egy apró csókot is elhintek. S mivel önzőn kívánom magamnak duruzsolását, meghagyom ennyiben a tér s idő átugrása rejtelmeinek boncolgatását, elvégre egyetlen éjszaka kevés volna, hogy minden, az elménkben felsejlő gondolatfoszlányt kedvünkre táncoljunk körbe. A hajózást érintő, szerény véleményem szerint meglehetősen romantikus meglátását sem csorbítom a magam nehézségeivel, ellenben egyetértő hümmentéssel és egy ábrándos szusszanással méltatom a képzelet szárnyán szélbe kapott vitorlás naplementébe úszó látványát. Ez a hajó azonban nem Nulport vagy Mynzash felé ringatózik tovább, hanem a teremtés és az istenek megannyi ábrázolásmódja felé, melynek egy újabb medret ás saját, szövevényes költeményével. Bókját ölelésem puha, ugyanakkor ragaszkodással teljes szorításával viszonozom, és újabb csókkal nyakának hajlatán.
- Hmm… Minden adott ebben az elképzelésben, tanulságnak sincsen híján. Hiába hajtjuk a saját malmunkat a hatalom érdekében, ha közben mindent, mi kedves, felőrölünk – állapítom meg csöndesen, eltűnődötten emelve szemeimet az ég aljára, amit az imént ujjaival simított. Hosszas szekundumokkal adózok töprengésemnek, mielőtt kérdését megfelelném, főként, mert magam sem tudom, milyen mélységekben értekezzek eddigi próbálkozásaimról.
- Gondoltam rá… Mégsem olyan egyszerű ezeket a romokat fellelni, hisz van, melyről csupán feljegyzésekből tudunk. Másokból pedig széthordtak minden tudást és értéket az idők során – végtére a karcsúbb válasz mellett határozok, elvégre nem időzhetünk idekint az idő kegyét rabolva, feltéve, ha leplezetten kívánjuk megejteni látogatásunkat az éjmágus szobájába. Persze az okulásnak kétségtelen megvan az alkalma mindenkor, ezért a meditációról szőtt gondolataimat nem rejtem véka alá. Mosolyra húzza a vonásaimat gyanúsan kurta felelete. - Érted, azonban távol áll tőled mint komplex mágikus köröktől a gyermeknevelés – somolygom szórakozottan. - Bár a bonyolultságukat tekintve… - töprengek el egy fél momentumra, de figyelmem egykönnyen visszaszökken Kóboromra elmélkedésem röpke kitérőjéről, ugyanis meglehetősen igyekszik az éjszakára kitűzött feladatunktól eltéríteni. Nehéz eldöntenem, esetleges szavaim meggátlása vagy a véremet felforraló csókja nehezíti jobban az elköteleződésemet, noha az ellenkezés leghaloványabb szikrája sem lobban a tudatomban. Nyakát ölelve és tarkóját cirógatva hagyom magunkat helyette elmerülni ajkaink csillagokat robbantó játékában, és nem tagadom, rég nem volt szükségem ilyen mértékű önuralom gyakorlására, amint aztán elválva tőlem, pajkosan indul meg a folyosó homályában.
- Nem vagyok benne biztos, kettőnk közül ki az igazi lidérc… - csóválom meg a fejemet egy széles mosoly kíséretében, s tán ennek köszönhető, a kelleténél nagyobb szórakozásomat lelem a lebukás közeli élményben, mint az ildomos és helyénvaló volna. Bár, amiként Rhysand huncutsággal csillanó tekintetére vetül a sajátom, és leheletének forrósága végigborzongatja az érzékeimet, bárminemű megfeddést elviselnék. Óvatosan billentem a fejemet, számat már elnyitva, hogy nyakát simíthassam nyelvemmel, de a szolgáló megerősödő és enyhe felháborodottságot hordozó hangja megfagyasztja a vért az ereimben. Némi megszeppentséggel, majd csekély értetlenséggel pillantok Kóboromra, elvégre végzetes tragédia nem történt a nyurga alak figyelmének felkeltésével, ám sebtében rádöbbenek, hogy csöndes aggodalma valami egészen másnak szólt. Számtalanszor elképzeltem már a tudatomban, milyen lesz szembesülni a bájital hatásának kiteljesedésével, viszont nem kendőzöm az igazságot, mindennemű felkészültségem dacára meglep a tapasztalás, amint szeretett vonásai és a fenyőméz színét magában rejtő tükrei átalakulva illannak el a szemeim elől a másodperc tört része alatt. Mégsem önt el az aggodalom vagy a pánik, hisz ezen formáját is jól ismerem már, és lássuk be, Káosz felbukkanása ezúttal kisegített minket a csávából. Ám még ha engednék is a lényemre kisebb bizonytalanodást telepedni, a szolgáló perlekedése, majd a szoba gazdájával történő rövid szóváltása elterelik a figyelmemet. Hosszú szekundumokig várakozok, megfeszített csendben hordozva tekintetemet kandúrom és a szolgáló feltételezett iránya között, majd a hangok elcsendesülése és a távolodó léptek csöndes koppanásai okán veszem a bátorságot, hogy búvóhelyemről óvatosan kisandítsak. S miként konstatálom a férfi biztos távozását, lépek elő a homályból.
- Úgy érzem, adósai lettünk Káosz professzornak – mosolygok le a jól ismert cirmos látványára, igaz, némiképp elbizonytalanít, vajon a kandúr uralkodik-e épp vagy pórul járt Kóborom. Bármiként is legyen, végül felnyalábolom a karjaim közé a padlóról, és egy hálás csókot hintek szőrmés kobakjára. - Igazából szerencse, hogy nem béka lettél… Ne vedd magadra, de egy békát nem szívesen csókolgatnék – tanakodok csöndesen. - Ne karmolj meg kérlek – pillantok le rá elnézéssel, és amennyiben hagyja, elébb felszedem a levetett ruháit, aztán tovább indulok vele a folyosó vége felé, ahonnét egyik oldalt a csigák kanyarulatait idéző lépcsősor vezet felfelé, illetve lefelé, másik oldalt pedig egy boltíves átjáró csalogatja tovább a kóborlót ennek a szintnek a folytatása gyanánt. Tanácstalanul torpanok meg, hiszen Rhysand emlékezetére vagyok szükséges hagyatkozni a szoba fellelésében. - Merre tovább? - kérdezem, akárha szavakban elmondhatná. - Szerinted, ha adok még egy csókot, visszaváltozol? - mosolyodok el gyengéden, tovaszökkenve gondolatvilágom fonalán, s bár a kérdés elsősorban esetleges feszengésének oldására született, végül megpróbálkozom vele; a szám újabb, kitartott gondoskodásával illetem füleinek közét, noha ezúttal engedem, hogy békés hullámokban fodrozódó erőm Rhysandé után kutasson, hátha megkapaszkodhat belé és felhasználva azt ragadhatja vissza magához az irányítást.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 12, 2022 10:49 pm
Midnight Madness
- Úgy igaz… - somolygom meg a helyzetet, melyben ismét megcsillogtathatja páratlan észjárását s melyben hódolhat mindkettőnk számára kedves tulajdonságnak, a kíváncsiságnak. – Beismerem, ódzkodtam használatától, hisz elég sötéten ábrázolják, az utazással járó tapasztalásokat – még hónapokkal ezelőtt olvastam a kristályokról, melyek áthágják az idő s tér szabályait. Épp annyira csalogató, mint amennyire elveszi az ember kedvét az ugrándozástól. – Komoly lelkierőt igényelt, hogy rászánjam magam – elmélázva lopok néhány pillanatot az időzsákjából. Felelhetnék egyszerűen, ám ha csak fele annyira is ismerem, mint, amennyire gondolom, nem érné be pár szóval. – Állni a sötétlő homályban s átkelni a Semmi örvényei között, s puszta akarattal megküzdeni a terek teremtményeivel test és szellem megpróbáltatója – még napokig levertség és fáradékonyság volt rajtam úrrá, noha említik, az első alkalom sosem könnyű, de idővel megszokottá válik. – Olyan, mint száz és száz egymáson átívelő hidakon botorkálni egy halványan derengő fényfolt felé, mely tapodtat, sem közeledik, s közben fokozatosan elfog a fáradtság elönti szíved a kétségbeesés. S tudatodban visszhangot vernek homályos suttogások, kacajok, a Káosz szirénhangjai – a semmibe meredő révületből egy álmosmadár erőteljes szárnycsapásai rántanak vissza. Némán követem tekintettemmel, ahogy egyre magasabbra s magasabbra hajtja magát a levegőben. – Kihallgatnak minket. Egy boszorkány – tekintetem újból saját világítótornyom két szikrákat szóró fénypontjába kapaszkodik. Ha netalán meglepődöttség sugározna arcáról, halvány mosollyal fogadom. – Legalábbis ezt mondaná a vak asszony, kit történetesen Lyess mamának hívott mindenki és állítása szerint elf felmenő is akad családfájában. Akadnak olyan hiedelmek, miszerint a boszorkányok álmosmadarak képben járják a világot, s rossz ómen, ha valahol felbukkan egy – csöndes szavakkal kísérem lépteim, puha kezébe simítva sajátom. – De akként szólnak a könyvek, hogy mindenkinek más élményt nyújt az utazás – kanyarodok vissza a kis kitérő után korábbi témán medréhez. – Másodjára nem volt ennyire nyomasztó. Voltál már úgy, hogy megérintett a vihar szele, mely magával hozta az eső, s a fák illatát? Azt gondoltad nem tudsz elmenekülni előle, nyakadba zúdítja minden bánatát… aztán hirtelen csend lesz, nem rezdül sem falevél, de még a fűszál sem hajlik meg …- rejtem el pilláim alá tekintetem. – ellopták a szelet gondolod, de nem. Mert mikor körbe pillanatasz látod, hogy a szél ott van, vadul szólítja magához, a gallyakat, leveleket, tépi a selyem lombokat s morzsolja a sziklákat, s ráeszmélsz, hogy te vagy a közepén – ábrándos mosolyt dédelgetek ábrázatomon, s a két hegyvonulat árnyékormait cirógatom végig tekintetemmel. – Ez tagadhatatlan, s mindenképp gyakorlatias megoldás – tartom ki mosolyom a következőkben is, hisz nem ez az a véleménykülönbség, mely miatt az orrom a Holddal lesz egymagasságban. – Ámbár nem hiszem, hogy felér azzal, mikor a fedélzetre húzzák a pallót s a vasmacska lánca nyekeregve tekeredik csigába, s halk csobogással elhagyja a kikötőt, kellő távolságban pedig kibontják a hófehér vitorlákat, melybe úgy kap a szél, mintha bárányfelhők lennének – volt, hogy megcsapott a kísértés, egy- egy hajó felrakodása után, hogy magam is felszálljak, kaptam ajánlatot bőven. De ha még, nem lenne a helyzetem ilyen bonyolult, s hiába vonzz az utazás, a matrózélet annál kevésbé. S azóta már, aljas tündérként lopózott közel hozzám valaki.
- Ha költenék, leginkább olyat, melyben harc van, csalárdság és irigység, hisz, ha az istenek teremtettek minket, saját képmásukra tették azt. A harmadik isten lenne a jóság, kinek egyik gyémántkönnye te magad vagy – simítom karomon pihenő kezére sajátom. – Egymagában hatalmasabb erő lakozott benne, mint testvéreiben, a sápadt irigységben és sötét féltékenységben. Csapdába ejtve szipolyozták magukba élet erejét, majd már mikor degeszre tömték magukat eresztették szabadon. Ám azt egyikük se sejtette, hogy harmat ereje lassan kihunyna, egyedül csak ő érezte végzete óráját, így azt a világnak ajándékozta, s vászonra vitte az utolsó ecsetvonást. Akkor azonban rádöbbentek tettükre, s mivel mégis csak szerették fivérüket vagy nővérüket gyászukban, a tiszteletére felosztották a napot, de abban is megegyeztek, hogy vigyáznak egymásra akkor is, ezért van nappal árnyék s ezért vannak éjszaka csillagok – simítok végig az ég hasán. – De megírták már ezt sokan, tudósok, trubadúrok, s egyszerű művészlelkek is. Szóval, igen, ha úgy tetszik megtaláltam – vonom meg enyhén a vállam, mielőtt másfajta művészettel akarom bővíteni tudásom. – Nem gondoltál még arra, hogy valamely romjánál kellene keresni a választ a kérdéseidre? – vonom fel enyhén szemöldököm. Meglepne a nemleges válasz, ám hogy akadályokba ütközött az már annál kevésbé.
Előzékenyen simítom tenyerébe arcom, beszívva bőrének pézsmás illatát. – Értem – suttogom, halvány mosoly kíséretében, s noha valóban így van, mégis nem tudom magam elképzelni, ahogy mantrákat mormolva ücsörgök egy sziklapárkányon, s a bennem tomboló erőt egy láthatatlan palackba tuszkoljam. Az elemek, azért elemek, mert nem tud gátat szabni nekik semmi. Mégis mélyen hallgatok, úgy hiszem, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy némi ellenkezéssel éljek. Először is megpróbálom elfogadni, eme nézetet, mondjuk, mikor a listán szereplők mindegyike mellett ott lesz a pipa. Igen, akkor pont jó lesz.
- Nem nevezném kivételezésnek…inkább kedvcsinálónak – emelem magasba a tekintetem, majd eresztem vissza rá, széles vigyorral megpecsételve szavaim. – Csak el kell suttognia mester, úgy hogy csak én halljam, s utána ajakim lezárhatja egy csókkal. Ilyennel – derekán nyugvó kezeim köpenye anyagát markolják, úgy rántom magamhoz, s tapasztom ajkam az övére. Pillanatokig szorítom testemhez testét egyik kezemmel dagasztva hátsóját – anyámtól láttam még, parázson sült pogácsa készült belőle – míg a másikkal hátának ívét simítva. – Hátha meggondolná magát, mester – eresztem, s hagyom magára, hogy megtudjuk mi is rejtőzik az éjmágus szobájának falai között.
A halk csengő szó, vészjelző is számunkra, hisz a legnagyobb titokban kívántuk megejteni a látogatást. A folyosó bevilágítására szolgáló mágikus fényforrások pedig nincsennek a segítségünkre, hisz a legapróbb mozzanatra is derengéssel válaszolnak a folyosón tartózkodónak. Mindenesetre drága Lidércem, nem hagyta otthon hidegvérét, s észjárását is meghazudtolva ránt egy kiszögelés oltalmába. Halk kopogás, de egyelőre semmi válasz nem érkezik. Lélegzet visszafojtva látom magam előtt a férfi türelmetlen toporgását, s bizton veszem, hogy a halk motyogás az orra alatt egy újabb cifra szitok. Fejemet a hideg kőfalnak vetve, pillantok le bűntársamra, s a szemében megcsillanó kihunyó fények pajzán tánca engem is megihletnek. – Ha tudnám, hogy csendben maradsz… - simítom hátra rőtszín tincseit, s hajolok egészen közel füléhez, de belém fojtják a szót. – Hé, ki van ott? – jön a kérdés, mely már hordoz magában némi életet is. Mennyivel könnyebb lenne, most Káosz bőrébe bújva. – Jaj, ne… - érzem, ahogy a Professzor dörömbölni kezd bennem, s kiélezett karmaival mélyen szántja lényemet. Érzem, ahogy a ruha alá egyre inkább utat talál, az erkély felől beszökő szél, ahogy arcom vonásai szép lassan pofázmánnyá alakul s kipenderedik az első bajuszszál. Lidérceim arca elhomályosul, s elvakítanak aurájának színei, s szikár teste mamut méreteket ölt. – Miau – nyávogok egy keserveset mielőtt, kiugranék az ivókút árnyékából, s rémült pillantást vetve a szolgálóra mérem fel szándékát az irányomba. – Te átkozott macska, eredj vissza a gazdádhoz, még mielőtt megint egész Alora téged fog keresni – ripakodik rám, lábát lendítve felém, ezzel is nyomatékot adva arról nem itt a helyem. Az ajtó végre kinyílik, s szinte megkönnyebbülten fordul vissza. – Miben tudok segíteni asszonyom? – kérdezi nyájasan, a kilibbenő fehér köpenytől. – Valami nyugtató teára lenne szükségem, s legyen gondja rá, hogy ez a levél eljusson a címzetthez – jön a válasz és egy kecses kacsó nyújt át számára egy borítékot. – Úgy lesz – A teát ne felejtse.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 09, 2022 5:04 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Ha szabad még egy feltételezést megejtenem, hát úgy vélem, először éltél a kristályok hatalmával. Milyen élmény volt? - kíváncsiskodom, hiszen úgy tartják, mindenki számára más tapasztalást jelent az idő és tér áthidalásának szélvihara, s hogy az elementáris mágusok, révén, maguk is fáradhatatlan forgószelet dédelgetnek a lényükben a mágiájuk okán, kevésbé szenvedik meg az utazással járó kellemetlenségeket. - Nos, hajóra is lehet teleportálni oda-vissza – jegyzem meg aprónyi mosollyal, mielőtt bölcs döntése előtt fejet hajtanék. Indokai talán más talajon rügyeznek, ám magam is fontosnak találom, hogy megtanuljunk a mágián kívül is boldogulni, elvégre akadhatnak helyzetek bőven, mikor nem lehet a segítségünkre – az életben ahogy a döntéseinkben, úgy másban sem támaszkodhatunk egyetlen pillérre. Igaz, ennek a puhatolásával még ráérünk a tanulmányait illetően.
- És te megtaláltad a saját szájízednek illőt, vagy szóvirágok rügyeztetőjeként inkább a költészet mellett határoztál? - mosolyodok el, pillantásomat újfent a távoli hegyormok sötétlő sziluettjének emelve. El szükséges töprengenem néhány kérészéltű szekundumra a kérdése hallatán, melyre attól tartok még én magam sem tudok maradéktalan precizitással felelni. - Számolatlan torony akadt, sok mágus kívánt sajátot magának. Azonban a jelentősebbek, mint El' Alora, afféle vidékeken pompáztak, hol a mágia fodrai a legmagasabb hullámokat vetették. Ennek a fokmérői a lebegő-fák voltak – felelek készségesen, s a tőlem telhető legnagyobb körültekintéssel, elvégre minden kérdésnek és válasznak megvannak a maguk vonzatai. - Effajta torony a Fehér-hegység déli csücskén emelkedett, a Kontinensválasztó hegyláncolat hófödte csúcsán vagy Mynzash sivatagának sejtelmében. A sárkányvérűek birodalmáról keveset tudni, ám a Munax-öböl kikötőjének közelében emelkedő torony vélhetően csakugyan mágusok otthona volt, és úgy tartják, az elfek is rendelkeztek egy impozáns építménnyel Silmë erdejében – vezetem rá vissza a tekintetemet, meghagyva magunknak a békés, mámoros momentumokat lényeink összeölelkezésére, mielőtt megszokott eszmecserénk tovaringatózna olvasmányainak rejtelmeire. Mosolyogva hallgatom, és úgy határozok, ezúttal sem hagyom válaszok nélkül, elvégre miféle mester volnék, ha minden munkát a tanítványom nyakába varrnék?
- Haszna az sok adatik. Kezdve azzal, egy mágus úgy illik, ha a tudományok legtöbb ágában kiismeri magát, ám fontosabb az előnye a gyakorlatban, miként a mágia vadhajtásait szükséges uralom alá helyezni – simítok végig az orcáján tenyeremmel, melybe percekkel ezelőtt puha csókját mérte. - Egy biztos lábakon álló varázslat nem pusztán a bőröd alatt sercegő erő fellobbantásából fakad, nem kizárólag a megfelelő mozdulatok, kézjelek sikerén múlik – cirógatom végig ezúttal karjait ujjaim komótos tempójával oda s vissza. - Szükség van az elme hatalmára, egy világítótoronyra amely a legnagyobb viharban is fényesen ragyog. És ennek a hatalomnak a megtalálásához van szükség a meditációra, a belső világod megismerésére, hisz kizárólag a tudás teljes birtokában kontrollálhatod a tudatodat – zárom a gondolatmenetet a halántéka fátyolos érintésben fogant megkocogtatásával, majd nyakának átkarolásával, és bár hosszasan tudnék még értekezni a meditáció hasznáról, megkapja a figyelmemet a teória, melyről belátom, mindeddig még én magam sem hallottam.
- Csakugyan nincs rá szükség, habár nem tagadom, a kíváncsiságomat magas lángra lobbantottad – viszonozom tökéletes vonásainak kedélyes görbületét, amint könnyeden ringatózunk tova a kacérkodás sejtelmes vizeire. - Ó, csak nem kivételezésre kérsz, drága tanítványom? Hol van abban az izgalom, ha tudod előre, mire szükséges készülnöd? - kihívóan ragyogó tekintete komisz csillanással találkozhat a sajátomban, noha kellemes szórakozásunkat kénytelen vagyok rövidre zárni, máskülönben félő, a mai éjjel sem fogunk az éjmágus nyoma után eredni. Követem hát meglóduló lépteit, összekulcsolva közben a kezeimet a hátam mögött, s miként megtorpan, magam is megakadok a sétában, érdeklődéssel billentve az államat, amint felmérem a szoba ajtaja alól kikúszó fényt. Persze a csengőszó sem kerüli el a figyelmemet, csakúgy a kibotorkáló alak, aki bizton veszem, még a két kristály között húzódó félhomályban is könnyedén észre fog bennünket venni, feltéve, ha nem keresünk menedéket. Voltaképpen nem aggódom túlzottan a lebukás végett, ugyanakkor a pletykákat és az időnk felesleges rablását kerülném. Behúzom hát Kóboromat magammal egy hozzánk közel eső beugróba, mely alapvetően egyszerű fali szökőkutat rejt magában. A méretét tekintve bőven megférünk tőle, főként magamhoz szorítva Rhysandot, a kérdés inkább az, a lepergő másodpercekben feltűntünk-e az álmatag férfinek. Hallva, amint csoszogása tőlünk valamivel távolabb megállapodik, és kopogása az ajtó falapján, nem a fejünk búbján esik, vagy időben sikeredett elrejtőznünk szemvilága elől, vagy egyszerűen nem kívánt foglalkozni holmi folyosón kellemetlenkedőkkel az éjszaka derekán. Csintalan mosoly görbíti a számat, amint a sötét zugban elmélyülő barnákra süppesztem pillantásomat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 09, 2022 12:41 pm
Midnight Madness
- A feltételezésed helytálló, mint mindig. Nem volt alkalmam még, afféle távlatból megcsodálnom gránit tornyait – kimért bólintásom, árnyékként kiséri elismerő pillantásom s mosolyom. – Ebben az esetben nem kérlek, hogy légy társam az élmény megismeréslóében, de minden bizonnyal lesz alkalmam hajóra szállni. Nem hagyatkoznék, minden alkalommal a teleport kristályok hatalmára, ha elhagyom Alorát– túl keveset láttam még a világból, s túl keveset tapasztaltam, ahhoz, hogy megfosszam magam az élményektől, legyen az éppen kellemes vagy kellemetlen. S szinte biztosra veszem, ő sem kérne tőlem efféle áldozatot.
Fürdőzök az érzésben, ahogy lényének közelsége akként borul rám, ahogy kezei simítanak végig rajtam. Cirógat, megnyugtat, olyan erővel ruház fel, melyet eddig nem érzetem. A pillanat békességét egyedül a szél orgonálása zavarja, ahogy kavarogva járja táncát az oszlopok között, kipirosítva arcunk. A tavasz már köztünk jár; nappal mézfátyolba öltözteti a lombokat, habos felhők kergetőznek az ég vásznán, ránk terítve a mélykék éjjel sejtelmes leplét, a tél még kétségbe esve fúja jeges leheletét. – Magam is úgy vélem, nincs más dolgunk, mint elfogadni, az ajándékot, mely lényéből fakadt, a hogyan mellékes. A történetekben, mindenki megtalálja a saját szájízének valót, s ha nem, költ hozzá másikat – mint elhagyatott kastélyban a kísértet, úgy lapul meg most is az idő a szavak közt, újabb kérdést szülve gondolataimban. Ép ésszel fel nem fogható távlatokból szólnak a harmadik isten történetei, de vajon ugyan ilyen rég múltra tekint vissza, adományát megszelídíteni kívánó fellegvárak története is, melynek egyetlen fennmaradt ékköve Alora? Búgó kürt hangja, nem hagy válasz nélkül, ám csak csigázza kíváncsiságom. – Hol törtek még felhőket karcoló Mágustornyok a magasba Tulveronon? – akadnak olyan válaszok, melyek újabb kérdések talajául szolgának egy érdeklődő léleknek.
Nem csal meg, s puhatolózásomra készségesen felel pille csókkal; nektárja a baracknak s hacsak egy pillanatra is, de elveszek benne. Kiélvezve dédelgető érintést, simítom arcom tenyerének, s lehelek meghitt csókot selymes bőrére. – Valóban nem, ám cáfolnom szükséges, azt az elképzelésed, hogy nem hajtottam fel a kék borítású könyvet, csupán ez is azok közé tartozik, amiről nem tudom, miért is hasznos számomra – vallom meg az okot, mely miatt néhány bekezdés után, inkább az elsajátításának elodázása mellett döntöttem. Mindazon által bizos vagyok benne, hogy nem kerülhető el, de inkább először lelném örömöm az új ismeretekeben, mint küszködjek annak súlya alatt. – Más könyvekben, még említést sem tesznek róla, már csak ezért is érdekelne a teória – tűnődök el egy pillanatra, hisz kétség sem férhet hozzá, megkapaszkodott tudatom lankáin. A feljegyzés gazdája gondosan bújtatta a könyvek között a vékony noteszt, melynek lapjai már megsárgultak tintája megfakult. – Az érdemességét nem tudom megmondani, drága Lidércem, talán majd azután, ha ügyed végére pontot tettünk, energiáink szétforgácsolására nincs most szükség – mosolyodom el, mielőtt pezsgőbb hangulatba fordulna beszélgetésünk fonala. Csókjától nem ragadt pimaszságom ajkán, inkább kiszélesedett ábrázatomon, mint a róna. – Igazán sejtelmes. Esetleg néhány támpontot adhatna Mester, hogy mégis mire készüljek – érdeklődve kúszik szemöldököm a magasba, mely árkádja sokat kihívó csillanásnak tekintetemben. Elismerve igazát, kissé kelletlen, de engedek óhajának, ellépve tőle, vágok át a balkon mozaikos padozatán, arra amerről érkeztünk.
A folyosó ismét halvány derengéssel követi lépteink nyomát; sajátom óvatossággal mérem, leginkább süppesztve a szőnyeg puhaságába, ügyelve az alvók nyugalmára. Noha, a falra aggatott képek hideg tekintete minduntalan azt az érzést keltik bennem, hogy töretlen figyelembe részesülünk, s hiába is az éj leple, szándékunk nem marad rejtve. Néhány pillanatig megtorpanni is kényszerülök látva az egyik ajtó alatt kiszűrődő sápadt gyertyafényt, majd a halk csengőszót a folyosó végi szobából, ahol az erre az emeletre kiosztott szolgáló várja a felmerülő óhajokat, akár az éjszaka közepén is. Megannyi huzal járja át a falakat emeletről emeletre, melynek végén egy-egy csengettyű adjon jelzést, hogy a hozzátartozó szoba lakójának igénye támadt. Megvallom magam is szólaltattam már meg, mikor éppen a Professzor bőrében, egyik oldalamról a másikra fetrengtem unalmamban. Szégyenletes, de mulattatott, ahogy a zárt ajtó előtt várták a bebocsájtást, majd nem hallva választ próbáltak bejutni a szobába. Egyszer még az ajtót is betörték mikor egy túlbuzgó ifjú szolgáló arra a következtetésre jutott, hogy a Tanácsost biztos valami baj érte. Nem tudhatta, hogy Ezaras házon kívül van, én pedig a nagy riadalomban kereket oldottam, szegény azt hitte elment az esze. Mindenesetre estére mire visszaért a szoba ura, a mesterek orvosolták a problémát. – Hogy a káosz kénköves bugyra ragadna el – nyikordulva tárul fel az ajtó, s halk szitkozódás hallatszik a folyosó túl végéről; álmatag, vékony alak tűnik fel az álmos félhomályban.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 07, 2022 11:32 pm
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
- Úgy beszélek, mint aki nem biztos benne, neked volt-e alkalmad megcsodálni a tengeren ringatózva – somolygok, nem szakítva tekintetemet a távolban húzódó vonulatok magasztos pompájáról - völgyei és magaslatai akár egy tengeri óriás kígyó, melynek pusztán kanyarulatai mutatkoznak a vízfelszínen. - Bár hozzá kell tennem, rég nem csodáltam magam sem. Nem a szívem csücskei a hajóutak – jegyzem meg, mielőtt még felé fordulva a kezemet nyújtanám érte. Gyengéd mosollyal figyelem, miként rakoncátlan tincseit hátrafésüli, s amint szájához emelve hint csókot az ujjaimra. Lehelete, ajkainak törődése megmelengetik hűvös kezemet, ami aztán párjával egyetemben vállain, majd akörött keresik tovább lénye oltalmát.
- Hmm… A legtöbb feltevésben meglelem az értelmet, de talán közelebb áll hozzám az elbeszélés, miszerint önhatalmúlag vált eggyé a világgal, szertelenségének magvát ültetve testvérei egyensúlyába. Hogy könnyei vagy kristályszilánkokban szétrobbanó lénye okán sarjadtak a lebegő fák, vélhetően egyébként sem fogjuk megtudni – töprengek el kósza momentumokra, sötétlő tincsei közé hintve csókot, amíg maga is elmereng beszédtémánk komótos fonalán. Újabb kérdése rügyezik a talaján, amely csakugyan szekundumokat kíván meg tőlem tudatom lankáinak átfésülése oltárán, noha be kell látnom, határozott felelettel így sem szolgálhatok a számára. - Nehéz megmondani. Mindig előkerül egy újabb s újabb rom, melyről úgy tartják, a mágia fellegváraként szolgált a kezdetekkor… - magyarázom csöndesen, megpihentetve a vállán az államat. - Ám, amely valóban egy tornyot idéz, s a legrégebbiként van számon tartva, évezredekkel ezelőtt. Egy szegényes állapotban fennmaradt tekercsben jegyezték az elfek – egészítem ki a karcsú információmorzsákat, még azelőtt, hogy játékosan megnevezném közbenjárásom „árát”. Mosollyal pihentetem meg lelkem tükreit a saját ékkövein, melyek annyi kincset és csodát rejtenek magukban, hogy képtelenség nem elveszni bennük. Engedek közben az ölelésemen, hogy felém fordulhasson, és szórakozottságával puhatolja a könnyed szó jelentését. Minden egyes csókja mézes érintés a bőrömön, s bár gyarlóságom hevesebben tapadna hozzá, gyönyörűnek találom a meghittséget, amelyet körénk von a szelídség.
- Hadd mutassam meg… - susmorgom, fátyolos óvatossággal simítva tenyereimet az arcára, hogy éppen csak oldalt billentve fejemet cirógathassam egymásnak leheletfinom ölelésben az ajkainkat. Olvad tőle a lelkem, akár gyanakvó ábrázatától, mely gyors észjárásának összetéveszthetetlen billogja. - Közel sem lep meg feleleted, habár nehéz elképzelnem, a meditáció diszciplínája az első helyen sorakozna a szívednek kedves kötetek között – incselkedek, hüvelykujjaimmal becézgetve orcáinak bársonyát, amíg ő a hajammal bíbelődik, kellemesen bizsergetve érzékeimet. Magam is hátrasimítom rakoncátlan tincseit, melyek újra és újra vonásait kívánnák megtörni. - Hmm, érdekesnek hangzik. Csekély, mit megingathatatlan bizonyossággal állíthatunk a világ teremtéséről, és kétségtelen, az elemek olyan hatalmas erők, melyek nélkül a létezésünk megkérdőjelezhető – állapítom meg, hagyva, hogy gondolataim szárnak szökkenjenek a rejtelmes kötet végett. Kétségkívül felkeltette az érdeklődésemet a különleges feljegyzés, úgy el tudom képzelni, az övét mennyire. - S miként véli drága tanítványom, megéri utána járni, lépteinek nyomát simítani, hátha rálelhetünk az ősi világ egy szeletkéjének nyitjára? - kíváncsiskodok, átkarolva nyakát, míg ő a derekamnál fogva húz magához közelebb. - Még korai volna, persze ez a vizsga természetétől is függ – viszonozom szertelenségét egy hasonló mosollyal, megkísérelve aztán lecsókolni dús ajkairól a pimaszságot. Noha fogaim kósza csippentését én sem állhatom meg. - Mindenesetre attól tartok, az éjszaka még vár ránk feladat. Mutasd kérlek az utat a szobához, Rhysandom.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 07, 2022 3:15 pm
Midnight Madness
Merengve nézem a merengŐT, tengerszín szemei, most nem rám ragyognak, hatalmas hegyek távoli ormait simogatja, s sápadt fénnyel irigykednek a csillagok szikráira. Nem állhatom a távolságot, mégis nehezemre esik elszakítani a tekintetem róla. – Úgy beszélsz, mint akinek nem volt alkalma még megcsodálni a tengeren ringatózva – vonom fel enyhén szemöldököm. Arról azonban nem szólok, hogy világítótorony ő maga is, az enyém, a legszebb gyémánt mely szívem csücskén ragyog. – Attól tartok, azok már így is a te lelkeden fognak száradni – viszonzom ajkának halovány görbületét, s csak ezután lököm el magam árnyéklepelbe burkolt oszloptól, szemembe lógó tincseimet hátra túrva. Nem vonakodom tenyerébe simítani kezem, s még mielőtt maga elé terelne, ajkaimhoz emelve puha csókot lehelek kezemre záródó ujjaira. Az éjszaka leple alatt nem tűnek másnak, mint sötét vászonra festett hullámoknak. A gondolata hatalmasságuknak azonban elképeszt, ha ily távolságból is tisztán kivehető sziluettjük. A tarkóm fodrozódva érő forró lehelete, kellemes bizsergéssel vonul végig testemen, s szükségem van némi koncentrációra, hogy összekaparjam gondolataimat. – Akad belőlük néhány, de abban mind egyet értenek, hogy a harmadik istentől származik az, amit mágiának nevezünk – legalábbis azok, melyeket olvastam, s csak a köré szőtt történet más. – Viszont érdekelne számodra mégis melyik az, mely elfogadható a sok közül? – süllyesztem le tekintetem a balkon alatt elterülő látképre. A rózsakertre, a halvány derengésben fürdő pavilonokra a megvilágított szökőkutakra. Vajon, hány telet láthattak már eme falak, melynek ugyan egyes részein meglátszanak a háború nyomai, ám ahova nem ért el a dúlás ereje, olyan mintha megrekedt volna az idő. Hisz minden bizonnyal El’ Alorának is megvan a maga történelme. – Mikor épült az első Mágustorony? – érdeklődöm, mielőtt megkapnám a választ a hálám kifejezésére. – Ártatlan? Az milyenféle? – vonom magasra a szemöldököm, ujjai noszogatására fordítva fejem felé. Elmerülni a szempárban, melyben az égi kristályok tündökölnek, kellemes pillanatok egyike. Kibontakozva öleléséből fordulok felé s érintem homlokát szelíden ajkaimmal. – Talán ilyen? – puhatolózom, s újabb könnyed csókot lehelek szél csípte arcára. – Vagy ilyen? – egyenesedem ki, s eresztem rá pillantásom, türelemmel várva válaszát. – Hogy magam is kielégítsem kíváncsiságod, mindegyikben leltem olyan sorokra, mely megkapta érdeklődésem. Bár úgy hiszem, talányos kérdés ez önmagában is – döntöm hátra kissé fejem, így jobban rálátva arcának vonásaira, homlokomon pedig gyanakvó rácok gyűlnek. – Hisz magad is tudhatod, mindegyik rejt magában olyan dolgot, mely megragad az elme hálóján, mint ahogy olyan is, melynek a legkevésbé sem látjuk értelmét, legalábbis míg tapasztalás szintjén nem találkozunk vele – simítom végig hajának rőt bársonyát, melynek csillogása s szálai könnyed lebbenése arról árulkodik, dézsájában langyosodik a víz. – Ám, ha azt kérdeznéd, hogy miről is olvastam eddig, könnyebben fogalmaznám meg rá a választ – somolygok orrom alatt, immár redőimet is hátra hagyva. – Elméletekről, hogy mi volt a teremtés előtt, melyről máig nem egyeznek az ezt kutatók, istenek s fajok eredetéről, a mágia típusairól, a kifáradásról. Ém megvallom kezembe akadt egy könyv, mely nem szerepel listádon. S inkább afféle feljegyzés lehet, egy rég volt mágus tollából. Egy könyvet említ benne, mely az ősi elemi mágia rejtelmeit őrzi magában és állítása szerint egy eretnek elméletet, mely szerint a világmindenséget nem az istenek alkották, hanem az elemek – míg elsorolom miféle ismeretekkel lettem gazdagabb, derekára egyengetem tenyerem, s húzom kissé közelebb magamhoz fején kitámasztva állam. – Valószínűleg ő maga is érdeklődött utána, s nyomon követte útját, legalábbis erre következtettem a helyszínekből, melyek fel voltak sorolva. Szóval vizsgáztatni kíván, Mester? – süllyesztem le rá pillantásom, pimasz mosolyra húzva ajkaim.  

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 06, 2022 12:48 am
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
Államat éppen csak billentve somolygom meg szavait, tekintetemet az alant elterülő alacsonyabb tornyok és épületrészek pompáján függesztve, melyek a maguk elbájolt, a szemnek még kellemes fényében tündökölve öltöztetik mesebeli látványba a sziget magaslatát. Puhán világítják meg a kisebb lugasokat, kerteket, amelyek között éppoly könnyed eltévedni mint a folyosók végeláthatatlan labirintusában. Voltaképpen meglepő, hogy útvesztőt nem ültettek annak idején a kertészek.
- Azt mondják, El' Alora a Fehér-sziget világítótornya. S ha egyszer éjjel esik értekezésed a tenger hullámait hajón szelve visszatekinteni rá, megértheted; akár miriád csillámló gyémánt, úgy fénylenek a távolból a város magasztos tornyai – mesélem békés hangon, élvezve a hűvös szellővel feléledő virágillatot, mely a korábban aláhullott eső üde ábrándjával elegyedik. - Ezt már nem szükséges könyvekből megtudnod, még a végén rajtam múlna púpjaid száma – pimaszkodom magam is, mielőtt felé fordulva kezemet nyújtanám. - Gyere, élvezd kicsit te is a kilátást – mosolygok rá szelíden, hagyva időt magamnak elmerülni lelkének bájos, melengető tükreiben, amelyek ha kedélyesen telnek az élettel, a világ leggyönyörűbb ékköveivé válnak. - Ha már a mestered kockára teszi szemed világát, engedd meg, hogy megpihentethessem – teszem hozzá, s amennyiben tenyerembe simítja sajátját, gyengéden magam mellé húzom, nem lopva rögtön tőle csókot, bármennyire is kívánjam. Ellenben vállait érintve kezeimmel kicsit tovább egyengetem alakját, míg félig elém nem kerül.
- A távolban a Fehér-hegység vonulatai kanyarognak, melyről úgy tartják, maga Árë emelte, míg a túloldalán nyugvó Fekete-hegységet Isilmë. S találkozásuk végpontjában rejlik a Chaenos, a Végzet torkolata, hol egy terebélyes kráter hirdeti a harmadik istenség létét, a mágia bölcsőjét – mesélem egészen halkan, változatlan, leheletnyi görbületével az ajkaimnak. - Ha eljutottál a mágia történetéhez, bizonyosan már minden aspektusát ismered a harmadik istenség legendájának – mellékelem játékosan, sötétlő hajának simítva az arcomat, miként soha meg nem fakuló ámulattal figyelem a táj vad szépségét. Ám a virágillat helyett ez alkalommal az övét szippantom magamba, hagyva, hogy érzékeimet és lelkemet végigcirógathassa az otthon csodája.
- Ami azt illeti, minden bizonnyal egy ártalmatlan csóknak kétségtelenül örülne – simítom le rá a pillantásomat, magamhoz ölelve hátulról, mialatt arcát finoman magam felé egyengetem, hogy barnáit ezúttal rám emelje. - Melyek volnának azok? Kíváncsivá tesz, melyik olvasmányok kapták meg elsősorban az érdeklődésedet – puhatolózok, még egy egészen kicsit lopva magunknak az időt, amelyből sosem tudni, mennyi adatik.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 05, 2022 11:52 pm
Midnight Madness
Égretörő tornyok, cirádás oszlop- és lépcsősorok mindenütt ezek jellemezték El’Alorát. S folyosók végeláthatatlan folyosók, melyek néhol egymásba futottak, elágaztak, hogy aztán újabb lépcsőfokokkal lentebb vagy fentebb kerüljön az ember. De akadt olyan is, mely két épületszárny átjárójaként szolgált. Egy labirintus volt. Az egyik lépcsőházban elbizonytalanodtam s egy darabig nem találtam azt a festményt, ami alapján megjegyeztem az emeletet. Így aztán egy ideig csak lépkedtem, míg a jövetelemre kigyúló fények alatt szemügyre nem vettem a képeket. Cirkalmasra faragott rámák festményéről hidegszemű varázstudók néztek vissza rám. Némelyik festmény akkora volt, hogy a feléledő majd mögöttem kihunyó fények sem tudták teljes nagyságában megvilágítani. Hosszú arcú, közönyös tekintetű alakok bukkantak fel, néhol kutyákkal játszó gyerekek vagy csatavértes elfek alakja rajzolódott ki. Végül csak megleltem a piros virágcsokrot az egyiken elégedetten sóhajtva indultam el a jó irányba. Alora boltíveihez könnyen hozzászokik a szem. Kecsesek, mégis erőt és biztonságot sugallanak. Ezen a folyosón magasan húzódtak, egészen elrejteztek a sötétben. Csupán a láncokon alácsüngő fényforrások környékén mutatták meg magukat. A könyvtáros elmondása szerint - aki egyébként, ha nem macskákról van szó, elég barátságos is tud lenni – a régi időkben a tornyoknak tükrökből épített kürtőik voltak s úgy lopták tele napfénnyel az ilyen ablaktalan zugokat. Hát azok az idők már elmúltak, noha akadnak még oly részei a kolosszusnak, ahol maradványai fellelhető. Csöndesen haladtam a szőnyegekkel borított kőpadlón, mellettem pedig tisztes távolságra egymástól árnyajtók követték egymást, köztük pedig fekete kőszobrok álltak, de ezúttal nem ijedtem meg tőlük.  A folyosó megvilágítására szolgáló fények elhomályosították az erkély felől beszűrődő csillagok ezüstös ragyogását. Illatos félhomály öntötte el a folyosót, ismerős kellemes pézsma, leheletnyi pipadohánnyal keveredve. Hangtalanul dőltem neki egy oszlopnak kezemet összefonva magam előtt, s úgy figyeltem ezüstben fürdőző orcáját. Akár egy sárkány, gondolom magamban. Afféle melyet regények sorai közt bölcsessége miatt emlegetnek. Nem szólt – pedig biztosra veszem, tudja, hogy itt vagyok, hisz a levegő, úgy vibrált, miként a forró sivatagban – és én sem szóltam. Megvallom, jó volt nézni. – És ugyan mitől tartottál, mi tart vissza? – érdeklődve vonom fel szemöldököm, hisz nem lenne olyan akadály, amit ne gyűrnék le, ha róla van szó. – Úgy volt, s kétség sem férhet hozzá, hogy magam is púpos leszek, mire végzek az összessel. A kérdés csupán az egy vagy kettő lesz belőle – somolygok a kiválasztott pillér tövében; egyedül csak lábamat fonom keresztbe karomhoz hasonlóan magam alatt. – A mesterem bizonyára nem kedvel, hogy szemem világát teszi kockára – pimaszkodom szokásomhoz híven, hisz ha nem így tennék, az már lehet nem is én volnék. S hazudnék, ha azt állítanám, eltökéltségem ellenére, nem kerített hatalmába olykor az elkeseredés, a könyvek halmára tekintve s mikor nem találtam összefüggést az olvasott és a mágia között. De segítségemre volt a friss levegő vagy éppen a kézmosó tál hűs vize arcomon, s el kell ismernem Káosz is. – Mégis meg kell köszönöm neki, hogy közben járt az érdekemben. Talán segíthetnél, mi lehetne számára az, mellyel meghálálhatnám – arcom vonásai most nem görbülnek, csupán szememben csillan kaján fény. - Többe is, a változatosság gyönyörködtett – felelek őszintén.  

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 05, 2022 12:00 am
Midnight Madness

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Nightmare • credit: »
Egy szellem leplezett eleganciájával szelem a tornyok elcsöndesedett folyosóit, gondosan viselve magamon a Kóboromtól ajándékba kapott csalafinta köpenyt, mely akként óvja jelenlétemet az esetleges kíváncsi tekintetek elől, mint egy édesanya bő szoknyája megrettent gyermekét. Kétségtelenül hasznos darab, amennyiben természetemmel ellenkezve kívánok feloldódni az árnyakban, s bár akad varázslatom a fény megcsalására, szívesebben próbálgatom a puha kelme határait, megtartva mágiámat a kutakodásunknak.
Lépteim némaságba burkolóznak, mihelyt a korábban megbeszélt találkozóhelyhez érek, igaz, szívem megdobogtatójának még nem látom nyomát. Érdeklődéssel kerülöm hát meg az oszlopokat, amelyek ívekben csúcsosodva vezetnek egy kisebb erkélyre, rálátást engedve a Fehér-hegység éjszakai fényekbe öltözött pompájára. Tenyereim alatt halkan, fagyosan súrolódik a perem durva, töredezett volta, mielőtt ujjaim még a Hold és a Nap ezüstös mintázatával szegélyezett csuklyám bársonyát érintenék, lesegítve azt a fejemről és egyúttal a szemnek elérhetővé téve alakomat. A fel-feltámadó magaslati szél hűvös simításokkal borzolja a hajamat és csipkedi pirosra az arcomat, mialatt pillantásomat az égbolt sötétlő eleganciájára emelem. Úgy érzem, gúnyámmal akár eggyé is válhatnék vele; a rajta békésen tündöklő csillagokkal, az általuk szőtt képekkel s a végtelen hatalommal, mely benne foglaltatik. Megakad egy kérészéltű momentumra a tekintetem a varjún, amelynek ékes pontjai komisz emléket egyengetnek a tudatom felszínére, a szám sarkát leheletnyire görbítve, s akárha gondolnom lett volna mindössze szükséges rá, az érzékeimet finoman bizsergető érzet kúszik a bőröm alá, megpezsdítve gyengéd hullámaival az ereimben eddig lágyan ringatózó mágiát. Képtelen volnék összetéveszteni, a figyelmemmel elkerülni a tapasztalást, hisz otthonos, gyengéd melegséget lobbant a mellkasomban.
- Megvallom, némiképp aggódtam, eljutsz-e ide – szólalok meg csöndesen, egyelőre sejtelemmel keresve fel a szemem sarkából tökéletesen hajló vonásait. - Láttalak a könyvtárban serényen válogatni – mosolyodok el szelíden, visszaemlékezve, miféle önmegtartóztatást igényelt meghagyni a hajnal békéjében és a felfedezés örömében. Szavamat tartva hivatalossá egyengettem jelenlétét a tornyok falai között, így mostantól szabadon falhatja a szívének és érdeklődésének kedves köteteket. Habár akadnak meghatározott darabok. - Belekezdtél valamelyik olvasmányba az ajánlottak közül? - fordulok immáron felé a törzsemmel, kíváncsian függesztve rá a pillantásomat. Érdekel, ebben a néhány kósza napban megkapta-e valamelyik szakirodalom a figyelmét, ugyanakkor a szoba felfedezését is ódáznám még egy egészen kicsit. Az álmaim óta elővigyázatossággal szövöm a gondolataimat az elhagyatott hálóról, noha azt nem állíthatnám, fogytán lennék az elkötelezettségnek, amely a megadásomat gyarapítaná a mérleg túloldalán. Erőmből napról napra egyre több adatik a mag visszaszerzését megcélzó eltökéltségemen burjánzva.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 04, 2022 10:29 pm

El' Alora a temérdek kacskaringós folyosójával méltán utasíthatja maga mögé még a császárok palotáját is. Könnyeden veszhet el labirintusukban, ki nem ismeri rejtelmüket, hisz míg némelyik körülményesen vezet például a szobákba, könyvtárba, úgy egy másik egyenes határozottsággal kalauzol a felújításra váró részlegek elbájolt veszedelmébe. Sejtelmüket tovább növeli a falakon, mennyezeten nyugvó megannyi fénylő kristály, melyek éjszaka öltöztetik ragyogó tündöklésbe a folyosókat, hol haloványan derengve, máskor büszkeséggel ékeskedve a hozzájuk közelítő lelkek okán.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2763
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Folyosók - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora :: Mágus tornyok-
Ugrás: