Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Vörös Szirén  KaDiPE5
Vörös Szirén  KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 14%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Deedra Gindrian
22 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 12:52 pm
• Szólánc

Yesterday at 12:51 pm
• Asszociáció

Hétf. Május 23, 2022 6:54 pm
• Asztalok

Hétf. Május 23, 2022 6:23 pm
• Tükröm, tükröm

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 3 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Vörös Szirén

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 23, 2022 10:43 am

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2426
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 23, 2022 10:03 am
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 539 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Szépséges kis virág volt, amit az ujjaim közé csippentettem. Nem zavartak Thora szavai, én szerettem volna kicsit akkor is elnyerni a bocsánatát. Nevezhettük megtörténtnek, de már pont elég emberre tettem rossz benyomást ahhoz, hogy ezt most ne engedjem. Ráadásul az egyik olyan nő volt, a meglehetősen kevésből, akitől nem akartam menten elmenekülni. Sőt. Barátsággal tekintettem rá azért, mert nem bajkeverőnek látott feltétlenül, hanem olyannak, aki segítségre szorul.
Lepillantottam a tenyerében tartott virágra. Tényleg szépséges volt, ahogy ott pihent lilás szirmaival a fehér bőrön. Sosem adtam senkinek virágot, s nem is tudtam jól tettem-e most… jó egyszer küldtem egy préselt virágot levélben Rilrionnak, Ront kérve adja át neki, ám reményeim szerint az sosem ért igazán célba. Válasz nem jött, így hát a lelkem megnyugodott, hogy a hirtelen felindulásban írt levél elveszett valahol Ylore felé. Úgy volt a legjobb mindenkinek. Az le kellett ugyanis zárni.
– Legközelebb a legjobb Folrandírt fogod kapni. – Feleltem és sétáltam vele tovább. A Korall persze túl közel volt hatalmas utat megtenni. Így sokkal közelebb volt a búcsú, mint az jó lett volna. Élveztem minden közös pillanatunkat kettesben. – Ez a mostani csak árnyéka önmagának… vagy talán egy új változat… remélem az előbbi. Azon könnyebb lenne dolgozni. – Túrtam végig a hajamat. Nem kellett volna fecsegnem, hiszen elválni készültünk.
Ahogy megálltunk a Korall előtt és találkozott a pillantásunk. Megköszörültem a torkamat és kicsit dülöngélve a sarkamon, elszakítottam a tekintetemet. Inkább a Korall homlokzatára pillantottam, mintha csak ott lenne valami. A feszültség közöttünk vibrált, bár talán ő nem érezte… de én igen. Pontosan tudtam, mit követtem el ellene és ettől a gombóc fájdalmasan nőtt még nagyobbra a torkomban. El tudtam volna sírni magam. Így hát, ahogy a könnyek felgyűltek a szememben az ajtóra pillantottam.
– Isilmë óvjon téged, Thora – Suttogtam a búcsúra válaszként. – Ha beszélgetni szeretnél… akkor a hetes szobában találsz. – Tettem hozzá aztán majd még egy könnyes pillantással ránéztem, magamba szívtam az elmosodó alakját, aztán egy lépéssel már bent is találtam magam.
Azonnal a szobámba mentem, ledobáltam magamról a koszos ruhákat és csak álltam a mosdótál előtt, hogy a benne lévő hidegvízzel lemossam a könnyeimet… sok halált láttam, sokat vonzottam, de ez más volt.

/ köszönöm a játékot Vörös Szirén  854324872 /



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 21, 2022 11:01 pm


But I have to
@Folrandír CeilteachZene • 581 • credit;
Nulport utcái ezen a részen elég szűkre sikeredtek, így a város szele felerősödve cikázik a házak között. Minden egyes sarkon feltámad a szél a hajamat az arcomba eredményezve, én pedig idegesen tűröm minden egyes alkalommal hátra fülem mögé az elkószálódott tincseket. Folrandír sokáig némán lépked mellettem, én viszont néha rásandítok, hogy még mindig ott van-e. Fél úton járva szólal hozzám újra, s ki tudja hanyadjára kér tőlem bocsánatot egy olyan dologért, ami bármikor előfordulhatott volna, s nem csak vele. Úgy értem egy indokolatlan balhéból következett támadás, nem a halott a sikátorban. Az csak az elkerülhetetlen eredménye lett.
- Nagyon szépen kérlek fejezd ezt be – tör ki belőlem a szó. Hiába könyörög, hiába magyarázkodik, teljesen felesleges. Ami történt, megtörtént, lépjünk már tovább. – A baj megtörtént volna úgy is, ha… - nem tudom befejezni a mondatom a meglepődéstől, mert amint felé fordultam most már arccal is, a szemeim elé egy aprócska virág került az ujjai közül. A megilletődöttségtől megállok, és csak pislogok rá. Óvatosan veszem el tőle, gyönyörű lilás árnyalata a szirmainak furcsa módon megbabonáz. Most mit kell mondani ilyenkor? Köszönöm? Még soha nem kaptam virágot senkitől, ha az öreg embereket nem nézem kiskoromban a különböző fesztiválról és búcsúkról. Érdekes stratégia virággal kiváltani valakinek a bocsánatát. Ennek ellenére, esetlenül is de elveszem tőle a virágot, és a tenyerembe helyezem. Lehet, hogy csak egy kis ház oldalát hivatott díszíteni, csodaszép gesztusnak tűnik a fiútól. – Tényleg engedjük el – nézek végül fel a szirmokból Folrandírra. – Ha legközelebb találkozunk, talán megadatik, hogy ne ily módon – fél mosoly erőltetek az ajkam szélére, és ujjaim közé zárva a kis virágot indulok meg újra.
A két épület nincs messze egymástól, így nagyon gyorsan a Korall bejárata elé keveredünk az utcák sokaságából. Az ajtó előtt állok meg csak és fordulok végül a fiú felé. Mondhatnám, hogy megjöttünk, de szerintem tudja ő is, hogy most elválnak útjaink. Az ígéretem betartom, amint visszaérek Alorába az első dolgom lesz összeszedni a cuccait, és természetesen utána nézni a kis állatkájának, hogy él-e még. Hol a földet, hol a mellettünk elhaladó embereket figyelem. Nem tudom mit mondhatnék búcsúzóul. Sosem búcsúzkodtam még olyan embertől, jelen esetben elftől, akivel van egy olyan érzésem, hogy soha többet nem találkozom, hiszen édesanyámtól se tettem. – Vigyázz magadra, légyszíves – csak ennyi sikerül tőlem a pillanatban. – A kárpótlást meg majd behajtom később – teszem hozzá hazudva, hisz tudom, hogy nem fog eljönni ennek az ideje. Nem tudom mit tehetnék még az ügyben. Ott állok úgy, mint egy fa. Látom rajta, hogy szenved attól, ami történt, és alap esetben ilyenkor megölelném, hogy érezze a törődést, de most… semmit nem érzek. Tehetetlen vagyok, Csak az arcát fürkészem egy ideig, de most már tényleg tovább kell állnom. Még erősen gondolkodok azon, hogy itt maradjak-e a jövőheti Ethuil ünnepére, ezt majd még megálmodom az este, de addig is, önvezérlően lépek előrébb, és mint egy érzéketlen senki, paskolom meg a vállát, s lépek tovább tőle.
Felgyorsítom a lépteimet, hogy ne tudjon követni, az első utcán vágódom be és tűnök el az emberek között. Nem tudom mennyi idő telhet el mire újra visszakanyarodok a Korallhoz, és a lehető legkörültekintőbben lépek be én is a fogadóba, hogy látatlanul feljussak a szobámba. Valamelyik az övé és a társáé, de ő nem tudja, hogy én is itt szálltam meg. Amint tudom tépem is fel a szobám ajtaját, és bújok el mögötte. A zár kattan, én pedig nekitámaszkodom teljes testtel. Most vagyok először egyedül, és az eddig felgyűlt szörnyűség, amelyet nem engedtem látszani, végre kitör belőlem, én pedig zokogva kuporodom le az ajtó tövében.


//Csókoltatlak, köviben tali :3 Vörös Szirén  854324872 //

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
821
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 13, 2022 6:41 pm
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 539 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
A vallomásommal elvágtam magam Thoránál. Nem kellett volna, hogy számítson… mégis számított. Éreztem, hogy a gyomrom megremegett, ahogy elkaptam azt a pillantást a közönyös megjegyzés után, miszerint éppen a Korallba akart kísérni. Remek. Nem elég, hogy miattam ölt meg valakit, még meg is utált fél perc alatt… Valahol reméltem, hogy megért, de a legtöbb ember ilyen volt. Ahelyett, hogy megkérdezte volna, mi baja a másiknak, egyszerűen csak elkönyvelte ilyennek vagy olyannak. Én magamban persze már azt is kész csodának tartottam, hogy egyáltalán valakiben meg tudtam még bízni a történtek után. Alig néhány napja még ott zokogtam a Holdösvényen, majdnem biztosan sejtve, hogy nem élem túl az Alorából való kicsapásomat. Kicsapás… mármint, hogy Ezaras mester nem akart visszaengedni. A tanács döntéséről lényegében semmit sem tudtam, de talán tényleg meggyőzte őket, nincs ott a helyem.
– Sajnálom… – közöltem ma már sokadjára. Aztán nyeltem egyet, ahogy a kilincset szorongató ujjaira pillantottam. – A ylore-i fürdő valóban isteni. – Jegyeztem meg, nem is tudom, csak úgy csevegésből, ahogy felém fordult. Bár gyanítottam, most már késő lesz meggyőzni arról, hogy nem vagyok olyan szörnyű. Talán elválnak az útjaink és többé nem kerülök a szeme elé. A csomagomat átveszem a Vörös Szirénben és le tudja a „tartozását” a kis információért.
Inkább csak biccentettem, nem szóltam többet. Valóban visszataláltam volna egyedül a Korallba, nem voltam rászorulva a vezetésre. Igaz csak néhány órája érkeztem a városba, ráadásul már több, mint egy éve nem jártam Nulportba, éppen eléggé jól ismertem ahhoz, hogy tudjam mi merre van. Volt időm alaposan felfedezni, nem éppen józan állapotban. Az utcák képe mégsem halványult el úgy, mint annyi minden más, amit csak az elmém játéka tett utólag szebbé. Egészen felmagasztaltam az itt töltött napokat, mintha életem legizgalmasabb pontja lett volna.
Követtem kifelé a lányt. Figyeltem, ahogy a barna tincsekbe bele-belekap a szél. Tetszett a hosszú szálak tánca. Kicsit arra emlékeztetett, mikor a nővéremmel rohangáltunk a tavaszi erdőbe, mikor olyan szeszélyes volt az időjárás, hogy bármikor leszakadhatott az ég. Imádtam, ahogy meg-megdörrent felettünk, aztán a szürke felhőkből megindult a frissítő illatú eső. Hiányzott Täwaren.
– Figyelj, tudom, hogy nem tettem épp jó benyomást… de szívesen kárpótolnálak valahogy. Egy itallal... egy sétával... egy normális beszélgetéssel... – Magyaráztam, bár ötletem sem volt, hogy mit tehetnék. Ezért csak útközben az épület előtt álló, éppen csak virágozni kezdő, koratavaszi virágból - ha nem éppen valamiféle gaz volt - téptem le egy szálat, majd Thora felé nyújtottam menet közben. – Bocsáss meg, szép hölgy, hogy bajba kevertelek és nem voltam őszinte. – Idéztem Rilrion szavait, vagy legalábbis valami olyasmit, amire még emlékeztem belőle. Valójában nem emlékeztem, csak voltak képek, amik megmaradtak. Egy éve a hangját sem hallottam, ahogy a nővéremét sem. Az egész csak egy homályos árny volt, ami állandóan felettem emelkedett.
Nem volt persze olyan hosszú az út, hogy a Korall ne tűnjön fel szinte azonnal. Így tudtam, a mai búcsú gyorsan itt lesz. Thora megszabadulhat tőlem.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 12, 2022 1:10 am


But I have to
@Folrandír CeilteachFireflies • 335 • credit;
Már indulásra készen állok amikor Fol újra megszólal, amolyan beismerő vallomással a nyelve hegyén. Egy pillanatra megilletődök, aztán belülről egy picit ostorozni kezdem magam amiért ezen ilyen simán átsiklottam. De miért is? Semmi jel nem utalt rá, hogy egy ideje itt van a városban annyira szörnyen nézett ki, amikor belépett az elülső ajtón. A jó szívem fog a sírba vinni, mondogatják a bölcsek ezt a fránya mondást és igazuk is van. De vajon ezek után is mondható vagyok ennek? Én nem így látom magam. Azon a szíven felbukkant egy feketéllő folt és ki tudja, ha egyáltalán lehetséges-e újra eltüntetni. Ha meg nem, ekkora marad örökre, mint valami seb a lelken, vagy növekedni fog?
Oda akartalak vinni – mondom teljesen közönyösen, az ujjaim ráfeszülnek az ajtó kilincsére. – Nulport a kosz telephelye. Itt nem fogsz egy darab fürdőt sem találni, de az erre vándorlók előszeretettel magasztalják az ylore-i fürdőt. Tehát marad a Korall kétes tisztaságú fakádjai – fordulok fél fejjel vissza a fiúra, aztán teljes testtel. A mellkasom előtt fonom össze a karomat. – Oda egyedül is visszatalálsz ezek alapján – döntöm félre kicsit az arcom. – De megígértem, és az ígéreteimet nem szoktam megszegni, szóval légy oly szíves és induljunk meg – vonallá préselődnek az ajkaim, úgy lököm ki háttal az ajtót, s térek ki a friss levegőre. Természetesen nem mondom meg neki, hogy nekem is napok óta ott van a kibérelt szobám. Furcsállom is, hogy se nem vele, se nem a szóban forgó útitársával sem futottam össze az elmúlt időben.
Ha megindul, ha nem, én sétálni kezdek kifelé a zsákutcából. Szorosan magam előtt tartom összefont karjaimat, de szándékosan lassan haladok, hogy együtt tudjuk tartani a lépést, ha a szükség úgy kívánja. Most könnyedén végig tudunk cikázni az utcákban, valószínűleg az őrség nagyobb része épp deríti fel a piac környékét s elsősorban a dokkok felé veszik majd az irányt a kétes hírnevű Albatroszba. Legyek bármilyen vakmerő, arra a helyre még ha kínoznának se térnék be, mert vagy üres zsebekkel, vagy vérfoltokkal a testem minden pontján jönnék ki. Vagy ki se jönnék többet.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
821
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 03, 2022 10:13 am
never change
@Thora Haleye & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 539 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
A fémes hangra kissé összerezzentem. Nem féltem soha a fegyverektől, mert megszoktam odahaza a látványukat, a hangjukat, ám most a körülmények miatt más hatást váltott ki belőlem. Éreztem, ahogy a szám kiszárad, a szívem egyetlen nagy dobbanással éreztette, ez az egész, úgy ahogy van, nincs rendben. Nem magam miatt. Sok bűnt elkövettem már, életek is múltak igencsak sokszor a tetteimen, mégha közvetlenül én nem is öltem meg soha senkit. Thora valahogy olyan volt a szememben, mint egy tiszta, hófehér anyag, amit bemocskolt a vér miattam… ezért pedig mérthetlenül szégyelltem magam.
Egyelőre nem szóltam. A korábbaikból úgy tűnt nem örül, ha nyugtatni próbálom. Jobb volt hát nem felhozni a sikátorban történteket. Csak arról beszéltem, ami tényleg érdekelt, s ami egykoron annyira boldoggá tett. A Bellis mindig a nővéremre emlékeztetett, ha csak megláttam, ahogy a kalitkában ücsörög vagy éppen a beszűrődő napfényét figyeli, azon elmélkedtem, vajon mit csinálhat a nővérem. Néha meg is kérdeztem a szépséges teremtménytől: Szerinted most hol van a testvérem? Valójában egész kellemes volt az élet Alorában, miután visszatértem és elkezdtem komolyan venni azt, aki lehettem volna.
Thora felvetésére lesütöttem a szememet.
- Talán a szolgálók, akik bejutottak a lakrészembe, megetették. De a szeretetet biztosan hiányolja… ha életben van… - bólintottam lassan egyet a válasz mellé. Nem akartam elfogadni lehetőség gyanánt, hogy a szerencsétlen teremtményt hagyták éhenveszni.
Ügyetlenül küzdöttem a gombokkal az ingemen, ahogy a ruha visszakerült rám. Épp csak a kabátom hajítottam félre a vérfolttal. Szereznem kellett egy másikat. Egy olyat, amin nem érződött a fémes szag.
- Köszönöm… - Szólaltam meg, ahogy Thora mellé sétáltam az ajtóhoz. Most már összekötött minket valami. A közös bűn, mert közös volt, hiába akarta a lány az egészet magára vállalni. Megvártam míg visszahúzódik onnan és megint kicsit kettesben lehetünk, az utca zaja nélkül. Ideje volt hát kitárulkozni.
- Nem voltam teljesen őszinte veled korábban… már van szállásom a városban. A Korallban. Csak megígértem a társamnak, akivel érkeztem, hogy meglapulok. Másnak adom ki magam.. de te túl könnyen láttál át rajtam és… ami azt illeti már tudsz rólam minden. - Nyeltem egyet és lesütöttem a szememet újra. Talán nem volt helyes, hogy nem mondtam igazat, vagy legalábbis megpróbáltam félrevezetni. De Iannek ígéretet tettem, még valamikor az előtt, hogy ez a lány vért ontott volna részben értem. Nagyon nagy részben értem. - Valójában csak jó lenne egy hely, ahol rendbe tehetném a hajam és a körmeimet… hogy elfnek tűnjek. - Pillantottam le a kezemre, a kosz beférközött a körmöm alá és a hajamra is ráfért volna egy mosás, egy vágás. A Korall fürdőjébe nem szívesen tértem be korábban, hiszen ott egy asszonyság fogadott, akitől azonnal zavarba jöttem. - A Korallban megpróbáltam legalább megmosakodni, de… nem jött össze.





Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 02, 2022 4:23 am


But I have to
@Folrandír CeilteachFireflies • 278 • credit;
Az utolsó simításokat is elvégzem a kardon, majd záróakkordként csattan vissza a penge a hüvelybe. Kihámozom magam a mellényből, minek oldalain sötétlik a folt a vértől. Az anyagból nem fogom a büdös életben kiszedni a vért, így bármennyire is szerettem ezt a felsőt, de mehet is szépen a kukába. Ujjaimmal végigsimítok az érdes anyagszálakon, s ekkor emelem fel a fejemet is Folrandírra.
- Nem tudom mióta jöttél el onnan, de ha elég régen, és azóta senki sem járt bent a szobádban, akkor annak az állatnak már teljesen mindegy – csóválom a fejem. Ahogy az embernek is, úgy minden élőlénynek is szüksége van napi szintű táplálékra, így, ha ez az időszak több napot ölel fel, akkor, ha bejutok valaha a szobájába, annak az állatnak már csak az éhenhalt tetemét fogom megtalálni a ketrec rácsai mögött. Látom a fiún, hogy nagyon kötődik a lelke ahhoz a lényhez, bármi legyen is az a Szárnyas Bellis, de nem tudom neki látatlanba garantálni a gondozását. – Viszont azt megtudom neked ígérni, hogy bármilyen állapotban is találom őt, gondoskodni fogok róla – teszem hozzá végül, utalva rá, hogy ha a szükség úgy akarja, tisztességesen elfogom temetni a tornyoknál.
Felállok a sámliról, és kilendítem a hátsó ajtót, hogy a mellette lévő kukába dobhassam a mellényt, mielőtt azonban visszatérnék a szoba rejtekébe, körbenézek annyira, amennyire a lehetőségek engedik. Teljesen normálisnak tűnik innen az utca, csak néhány ember kószál itt a mellékágon, így nyugodt szívvel húzódom be vissza a szobába. – Csak annyit kérek tőled cserébe, hogy ne keverd többet bajba magad. Ez bőven elég volt, ami történt – villan a tekintetem a fiúra. – Szerintem megindulhatunk. Úgy rémlik, mintha megígértem volna egy olyat, hogy elviszlek a legközelebbi fogadóba, ahol szobát tudsz kivenni.

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
821
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 26, 2022 9:14 am
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 539 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Úgy éreztem, felelősséggel tartozom ezért a lányért. Nem csak azért, mert megkedveltem és mert miattam keveredett ebbe a helyzetbe… egyszerűen csak éreztem, hogy van ez a kapocs. Ő most volt olyan, amilyen én két-három… sőt több évvel ezelőtt… amikor csak felfedeztem magamban a mágia szikráit. Az erős érzések olyan dolgokat váltottak ki belőlem, amiket nem tudtam irányítani. A mágia pedig eluralkodott feletettem, mintha nem is belőlem fakadna, hanem én fakadnék ő belőle.
– Erőteljes érzelem mindkettő. Felhevíti a szívedet… úgy érzed szétszakadsz és nem te uralod a mágiát, hanem a mágia téged… – Dünnyögtem magunk közé, hogy tökéletesen hallhassa a szavaimat, de rajtunk kívül senki más. Megvártam, hogy a fény visszahúzódjon, aztán én is hátrébb léptem. Nem volt rá szüksége, hogy ilyen közel álljak hozzá… és ami azt illeti, nem is volt túl illendő. Így hát kicsit félre fordulva igazgattam magamon az inget tovább, hiszen az imént még begombolnom sem sikerült rendesen.
Csendesen hallgattam, ahogy Jerrolddal beszélt. Talán az én apám tényleg azt gondolta, hogy szörnyszülött vagyok és azért küldött Alorába, hogy ne kelljen látnia, ki is a fia. Anyám is mágiahasználó volt, ám az ő hatalma gyengécskén pislákolt Tin szavai alapján. Sosem foglalkozott a képességei gondozásával, mert a gyógyításban lelte az örömét. Az istennő pedig őt is homlokon csókolta áldásával, ahogy engem… azt kívántam bár élne, bár kérdezhetnék és tanulhatnék tőle. Talán akkor nem a világot járnám céltalanul, hanem Täwaren erdejének mélyén, a mi kis kolóniánkban élnék még most is, tudva, ki vagyok.
Thora még nálam is több erőt uralhatott. Valahogy ez az érzésem támadt a szavai hallatán és abból, hogy az ujjai hegyén táncolt korábban az aranyló fény. Én sosem voltam különösebben kimagasló vagy tehetséges. Átlagos varázsló, akitől most még a tanulást is elvették.
– Magadat uralni a legnehezebb. – Sóhajtottam fel, hiszen én sem tudtam a saját gyengeségeimen felül kerekedni. Túl érzelmes voltam, gyakran szeszélyes és mire megnyugtattam magamat, már bőven megszületett a baj. De nem voltam mester, hogy tanácsokkal láthassam el. Én is csak annyit sajátítottam el, amit korábban mutattam neki… hogy miképpen kell lenyugtatnom a szívverésem. Ez volt az egyetlen módja, hogy ne uralkodjon el a káosz mindenen, ami bennem élt.
Rendetlenül gombolt ingemet betűrtem a nadrágomba, hogy ne tűnjön annyira hatalmasnak rajtam. Aztán a köpenyemért nyúltam, hogy megnézzem mennyire véres. Csak akkor kaptam fel a fejem újra, amikor a csomagot említette.
Jerrold után pillantottam, aki rövid válasz után visszatért a pult mögé, mi pedig ismét kettesben maradtunk.
– Van valami, amit nem fogsz tudni elküldeni nekem. – Szólaltam meg. Ezúttal a hangon nyugodt volt, szép ritmusával egészen elfhez méltóan töltötte meg a csendet. Szerettem, mikor egy egészen kicsit önmagam lehettem. – Van egy aranykalitka a szobában, ahol éltem, benne pedig egy Szárnyas Bellis él. Az apró teremtést a nővéremtől kaptam, amikor legutóbb láttam itt Nulportban… törött szárnya miatt már sosem tud repülni. Így gondoskodásra szorul. Nem tudom, mi a sorsa… de kérlek, gondozd őt. Nekem nincs hova vinnem.
Lehajtottam a fejemet, mert éreztem, hogy az említésétől is könnyfátyolos lesz a szemem. Az ép tenyeremet az ajkaimra szorítottam, nehogy véletlenül felzokogjak. Csak azután folytattam, hogy kicsit erőt vettem magamon… muszáj volt uralkodnom magamon, mielőtt még sötétségbe borítom ezt a helyet.
– Lyssa a neve. – Folytattam aztán. – Nagyon hálás lennék a segítségedért. Kérhetsz bármit cserébe…




Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 25, 2022 8:59 pm


But I have to
@Folrandír CeilteachFireflies • 528 • credit;
Remeg a kezem amilyen erővel próbálom eltüntetni a fényt a tenyeremből. A sors csúf iróniájának tűnik. A fény szolgálatában állok, de közben a sötétséget is táplálom emberek megölésével. Volt egyáltalán bárki, aki megtalálta ebben az aranyutat? A mesékben is csak a két szélsőséges oldalt mutatja, és azok háborúját. Még sosem hallottam olyan főszereplőről, aki a belső démonjaival harcolt volna, mint én most.
Lezárt szemhéjak mögött bujdosva igyekszem minden erőmet összeszedni a megnyugvásra, amikor megérzem, hogy az én kezemre siklik a valamelyikük keze, és miután megszólal az illető, tudom, hogy Folrandír az. Óvatosan nyitom ki a szemeimet és nézek rá, hallgatom a tanácsait csendben, amit suttogva idéz nekem. – Nem a félelem hozza elő – felelek halkan. – A düh uralkodik el rajtam – teszem hozzá suttogva. Nem vagyok büszke rá, hisz miért lennék. Egy fiatal lány, aki képtelen kordában tartania a dühét, és ahelyett, hogy csapkodna és üvöltene, ehelyett véletlenszerűen idézget fénycsóvákat a bőre alól. Nevetséges, valljuk be.
Viszont a fény lassú mozdulattal, de visszahúzódik a semmibe, ahonnan jött, nekem pedig grimaszos mosolyra húzódik az ajkam. – Egy újabb csatát nyertem magammal szemben, de félek, a háború még csak most kezdődött – felsóhajtva húzom el a tenyerem a fiúéból, és Jerrold felé fordulok. – Tudom, hogy itt nem nagyon éljeneznek a varázslókért, ezért nem mondtam el neked. Nem akartam, hogy úgy nézz rám, mint egy szörnyszülöttre – lehajtott fejjel sétálok vissza a sámlihoz, visszahelyezkedem rá és a kardot felemelve a földről visszatérek a tisztításhoz. – Mindig is tudtad, hogy ilyen vagy, vagy… - tenné fel nekem a kérdést a férfi kissé megrökönyödve, de nem fejezi be. Úgy döntök segítek neki választ találnia. – Már tudtam, hogy az vagyok mióta ide kerültem hozzátok, csak nem űztem úgy, mint most – vonok vállat két törlés közt. – Ezért kellett elmennem. Bejuttattak El’Alorába, most ott tanulok – magyarázom tovább a történeteket Jerroldnak, aki látszólag még nem nagyon békélt meg a tudattal, s erre csak megkeményednek a vonásai. Folrandírra kapom a tekintetem a megjegyzésére. – Aminek csak egy apró szeletét tudom uralni, így bármikor felemészthet, igen – bólintok keserűen. Mert így van. Félő, hogy ezután a nap után csak közelebb rántottam magam a sötétséghez és nem a fényhez. Vajon a sötétségben is találok magamnak célt, ha esetleg elvesztem a harcot magammal? Csak az idő fogja megmondani, én pedig azon a szinten vagyok, hogy még mindig hagyom magam sodródni az árral. Ha az istenek úgy akarják, úgyis megmutatják az utat. Ha nem, az is egy jel.
- Amit ígértem, betartom – váltok hirtelen témát, utalva arra, hogy ha visszatérek Alorába, megszerzem a cuccait és eljuttatom ide. – Jerrold – fordulok felé kétkedve. Remélem, még vagyunk olyan kapcsolatban, hogy kérjek tőle szívességet. – Hamarosan küldeni fogok ennek a fiúnak egy nagyobb csomagot, de nincs hol átvennie, csak itt. Baj lenne, ha ide küldeném? Eltudnád neki tárolni addig, amíg érte nem jön? – kérdezem reménnyel telve. Jerrold arca még mindig nem árul el semmit. Folyamatosan kapkodja a tekintetét köztem és Folrandír között, bizonyára rájött, hogy a fiú sem hétköznapi, mint azt gondolta. – Persze – bólint -, viszont, ha megbocsátotok, vissza kell mennem a pult mögé – meg se várja, hogy reagáljunk rá, kiviharzik a szobából és bevágja maga mögött az ajtót, mire én összerezzenek. Azt hiszem, nem ez lesz az utolsó beszélgetésem vele, mielőtt visszatérnék a tornyokhoz.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
821
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 21, 2022 8:39 pm
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 521 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Nem gondoltam volna, hogy tényleg van Thoránál hajtű. Mármint eleve nem is értettem a női hajviseltekhez, így nehezemre esett megállapítani miképpen vannak a szépséges barna tincsei összerendezve. Szépséges… már a gondolattól is elpirultam volna, ha éppen nem viszket őrülten a csuklóm, na meg lüktet a fájdalomtól azzal egy időben.
– Köszönöm… – suttogtam és elvettem tőle a hajtűt, hogy azt begyömöszölve a kötés alá megvakarásszam a bőrt, ami bizonyára a kötés alatti krémtől kezdett el viszketni. Mondjuk az sem volt kizárt, hogy rám fért volna már végre egy alaposabb mosdás annál, amit korábban leműveltem. Hosszú volt az út és bőven volt még por, ami a testemet fedte.
Furcsa érzés volt, hogy Thora előtt nem éreztem a zavart, amit korábban. Talán a bűntudat miatt múlt el, mert úgy éreztem kárt okoztam valakinek, aki végülis egészen kedvesen bánt velem… információkért cserébe persze, de akkoris. Tin nem lenne rám büszke, ha tudná, milyen szörnyűségbe kevertem egy ártatlan lányt. Ártatlan volt. Sokkal ártatlanabb nálam, mégha a külső ilyen megítélésre is szolgálna rá. Valahogy jóvá akartam tenni és bizonyára nem az volt a legjobb módja, hogy Jerrold előtt magamra vállaltam az egészet. Thora reakciója arról árulkodott legalábbis, hogy nem örül a dolognak.
Ahogy felpattant a sámliról kicsit megrökönyödtem. Nem is igazán a mozdulattól, hanem a ahogy a fém zajosan padlót ért. Elfordítottam róla a tekintetem és visszatornáztam magamra az ingemet, hogy ne kelljen belőlem többet látnia senkinek annál, amennyire szükséges.
– Figyelj, én nem… – kezdtem volna bele, nem is tudom, miféle magyarázatba, mert már a puszta jelenettől is végtelenül kellemetlenül éreztem magamat. Csak hablatyoltam volna, ha nem látom meg, amint az ujjai végénél fény kezd derengeni. Valójában gyönyörű jelenség lett volna, ha mindezt nem az érzelmi túlfűtöttség váltja ki. Nem akartam, hogy miattam érezze magát így. Volt elég bűntudatom.
Nagy lépésekkel mentem oda elé és a tenyerembe vettem volna a kezét.
– Gyerekként, amikor nagyon féltem, sötétséget vontam magam köré, hogy még apám se találjon meg az erdő árnyékai között. – Suttogtam halkan, bár éreztem, hogy itt most valami másfajta feszültség is van. Jerrold és a lány között, amit én nem érthetek. – Ha irányítani akarod, ilyenkor szorítsd ökölbe a kezed, olyan erősen, ahogyan csak tudod és vegyél mély levegőt, majd fújd ki hosszan annyiszor, míg nem érzed, hogy a szívverésed lassulni kezd. – Magyaráztam azt, amit én magam is úgy tapasztaltam meg. Nem volt szabad, hogy a mágia kontrolláljon minket, nekünk kellett őt. Bár ezt nem egy mestertől tanultam, mégis nagyon bölcs és igaz mondásnak tartottam.
A tekintetem Jerrold felé vándorolt, ahogy követtem Thora pillantását. Lehetséges lett volna, hogy nem tud a lány mágikus képességeiről? Ez meglepett. Kicsit olyan apa-lánya kapcsolatnak tűnt az övék, habár kívülről nehéz lett volna tényleg megmondani. Nem akartam közbeszólni, így folytattam az öltözködést, kicsit ügyetlenkedve a gombokkal. A bekötözött kezem ujjai nem akartak úgy működni, ahogyan kellett volna. Bőven félregomboltam magamon a ruhát, de az anyámtól örökölt, lila, félholdat formázó medált úgy igazítottam meg a nyakam köré tekert durva szíjon, hogy az tökéletesen látható legyen.
– Hatalmas erő lehet benned… – jegyeztem meg csendesen, ha már Jerrolddal nem társalogtak tovább a történtekről vagy legalábbis pillanatnyi csend állt be közöttük.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 21, 2022 1:47 am


But I have to
A kard végén egy nagyon makacs vérfolt rakódott le, így a combjaim közé veszem a markolatot és tartom meg, hogy a másik kezem is felszabaduljon segítségül. Fél szemmel kisandítok a penge mögül, és tekintetem Folrandírra villan, aki szinte már félmeztelenre vetkőzött előttem. Annyira vékony az alkata, hogy a csontjai szinte kiszúrják a bőrét, és még innen messziről is megtudnám számolni, hány bordája van egy elfnek. Márha mások a számok, mint az embereknél. Mielőtt azonban sajnálni kezdeném, visszafordítom a figyelmemet a kard tisztítására.
Megint telnek a másodpercek, és most újra Folrandírra figyelek fel, aki először megpróbálja magára hárítani a történteket, aztán, mint akinek a bőre alá kúsztak volna a bogarak, erővel rázni kezdi a bekötött karját. Először nem értem a mozdulatot, mert ezzel csak saját magának és a törésnek tesz rosszat, aztán kérdez tőlem. Szó nélkül szöknek a tincseim közé az ujjaim, hogy végül egy hosszú, fekete hajtűt kiemelve átnyújthassam neki azt. Persze a hajtű nem kerül hozzá, mert bekövetkezik az, amit sejtettem. Annyira rázta, hogy belenyilallt a fájdalom a karjába. Ciccentek egyet, és az összegörnyedt fiúhoz lépek grimaszolva, hogy ténylegesen odaadhassam a hajtűt. Ekkor lép be Jerrold, én pedig a kardot markolva helyezkedek vissza a sámlira a fal mentén.
- Mégis az én kardomról takarítom a vért – szólalok meg először a kardot bámulva, aztán oldalra pillantva a fiúra. A sokk már eltűnt belőlem, úgy tűnik jön a következő fázis. A kötekedés. Pedig még mindig nem tudom rendesen felfogni a tettem, s annak következményéről meg ne is beszéljünk. Vajon hol van a vége? Lesz egyáltalán? Bármi történik is, van egy olyan érzésem, ezzel veszélybe sodortam a jövőmet a tornyoknál, és minél előbb el kell jussak a tiltott könyvtárba, hogy ha menni kell, minden meglegyen amire szükségem van a magántanulásokra. – Fejezd már be – villan a tekintetem újra Folrandírra kikelve magamból. – Megtörtént és kész – erőből levágom a földre a kardot és felugrom a sámliról. A felesleges siránkozásra nincs türelmem most és bőven elég dühöt fojtok el magamban a saját irányomban, mint amennyit képes vagyok elviselni.
Ujjaimból az elfojtott érzések által halványan derengeni kezd a fény, én pedig először ökölbe, majd a hasamhoz szorítom a kezem, hogy elmúljon. Már megint érzésből táplálom és nem akaratból. Az utóbbi időben egyre többször voltam képes ennek legyőzésére, de úgy látszik, még mindig van hova fejlődni. Mindig van hova. Behunyt szemekkel próbálom lenyugtatni magam, s miután sikerül, húzódik tekintetem Jerroldra, akinek soha nem mondtam el miért hagytam itt az állást. – Sajnálom – mondom csendesen Folrandírnak. – Még meg kell tanulnom uralkodnom magamon.
Jerrold csak eltátott szájjal bámulja a kezemet, amiből pár másodperccel ezelőtt még fény szökött ki. Nem kérdez semmit, a tekintete bőven elég az értetlenkedésének kifejezésére. – Sok minden történt amióta felmondtam – vonok vállat és mintha mi sem történt volna, felveszem a kardot és a rongyot a földről, hogy tovább tisztítsam a pengét.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
821
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 6:56 pm
never change
@Thora Haleye & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 376 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Egészen kibújtam végül az ingen baloldalából, mert a nyakamnál kicsit belekentem oda a vért. Az sem jutott eszem, hogy Thora esetleg megláthatta a túlzottan is csontos testemet, amiben még senki sem talált vonzó látványára, hiába is szerettem volna. Nem, mintha olyan sok embernek akartam volna megmutatni magamat, lényegében csak egynek, akiről Ian úgy fogalmazott, hogy „baszni” akartam vele. Talán tényleg csak ennyi volt és nem volt több az egész a bennem feszítő vágyaknál. Egyszerűbb is lett volna, ha ez az igazság.
– A balhét akkor is nekem kéne… – kezdtem, de hirtelen megéreztem, ahogy a kötés alatt őrülten viszketni kezd a bőr. Annyira, hogy attól egészen meg tudtam volna őrülni. Ezért felemeltem a kezemet és erőteljesen rázni kezdtem, hátha mozog annyit az anyag, hogy majd enyhít a kínjaimon. Biztos voltam benne, hogy Thora egyik hosszú, barna tincse szökött be az anyag és a kenőcs közé és azért viszketett annyira. – Nincs nálad egy hajtű? – kérdeztem, remélve, hogy a hajízével legalább be tudok nyúlni alá és kicsit megvakarni. Persze a mozgatástól annyira megfájdult a sérülés helye, hogy a következő lendülettel már a félmeztelen testemhez szorítottam. – Aucs… fáj… aucs… viszket… – sóhajtottam fel két nyafogás között.
Aztán persze nem is volt sok idő a viszketegséggel törődni, mert bejött az a bizonyos Jerrold, aki korábban megmentett minket… engem. Főleg engem.
– Én voltam. – Közöltem egyszerűen. Valamit ki kellett találnom, hogy ne Thora vigye el a balhét egy gyilkosság miatt… egy olyan gyilkosság miatt, amit azért követett el, hogy engem megvédjen. Már eleve nem kellett volna belerángatnom senkit ebbe. Elég volt Azizi mester és Ian veszélyeztetése, mikor ezek a szörnyű emberek a nyomunkra bukkantak csak azért, mert egy éjszakára elittam az eszemet.
– Miattam volt az egész… – Ráztam meg végül a fejemet is beletúrtam az ezüst tincseimbe, amitől persze azok is nedvesek lettek, hiszen nem töröltem meg vagy ráztam le a kezemet. De az út pora miatt egészen jól esett. – Mi lesz most velünk… - dünnyögtem aztán, kicsit a könnyeimmel küzdve. Nem akartam ezt, nagyon nem. Nem elég, hogy elrontottam a saját életemet, most valaki mást is belerángattam jobban, mint kellett volna. Azizinek ez nem volt több egy hülye tanonc csínytevésénél, de Thora megölt valakit miattam.

#kihívás2




Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Vörös Szirén  Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Nulport-
Ugrás: