Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Vörös Szirén  - Page 2 KaDiPE5
Vörös Szirén  - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Krónikás
83 Hozzászólások - 23%
Kalandmester
60 Hozzászólások - 16%
Rhysand Earhgaze
59 Hozzászólások - 16%
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 15%
Deedra Gindrian
31 Hozzászólások - 8%
Ezaras Azildor
30 Hozzászólások - 8%
Naken Forerion
19 Hozzászólások - 5%
Ned Hawke
11 Hozzászólások - 3%
Nîndaer
10 Hozzászólások - 3%
Cailen Sephiran
9 Hozzászólások - 2%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:18 pm
• Asszociáció

Yesterday at 10:18 pm
• Szólánc

Yesterday at 9:58 pm
• Karaván út

Hétf. Szept. 26, 2022 11:26 pm
• Fehér-tenger

Hétf. Szept. 26, 2022 4:04 pm
• Erdei tisztás

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Deedra Gindrian, Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Vörös Szirén

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Szer. Márc. 16, 2022 12:48 am


But I have to
Egyre erősebben és erősebben dörzsölöm a kezemet, míg már egy cseppnyi vér sem maradt rajta, de én tovább dörzsölöm. Dühös vagyok mindenre és mindenkire, de legfőképpen magamra, hogy képtelen voltam egy egyszerű varázslatot is ellőni nyomás alatt, ehelyett a kardhoz kellett fordulnom segítségért, aminek a végén egy ember halálát okoztam. Mégha meg is érdemelte sem így kellett volna történnie. Mint akit megbabonáztak, egyre jobban és gyorsabban dörzsölöm, mígnem felnyögök a fájdalomtól és belecsapok két tenyérrel a vízbe.
- Túlélem – motyogom az orrom alatt, és lerázom a vizet a kezemről teknőbe, aztán felemelem a rongyot, hogy megtöröljem. Arrébb sétálok a fal mentén lévő kis sámlihoz, és lecsuklok rá. Felsóhajtok. – Nem tehetsz róla, az az ember megakart ölni téged. Ha veled végez, engem sem hagyott volna életben, hiszen tanúként álltam volna ott – hátradőlök a falnak, a fejemet a hideg mészkőnek támasztom. Ekkor jut eszembe a kard a hüvelyben, ami még csupa vér. Felugrok hirtelenjében, és kihúzom a tartójából. A zárt helyétől még mindig ragacsos maradt rajta a vér, így az eddig használt rongyot beledobom a teknőbe, és miután az felszívja a megfelelő mennyiségű habzó vizet, komótos mozdulatokkal állok neki a tisztításnak.
Jerrold lép be az ajtón, előszőr a fiúra, aztán rám, végül a kardomra villan a tekintete. Csendesen csukja be maga mögött az ajtót, és a szoba közepén áll meg úgy, hogy mindkettőnkre rálásson. – A vendégtérben arról sutyorognak, hogy holtan találtak egy férfit a piacnál – mondja el a tényt, amiről már mindannyian tudunk. – Ti voltatok, igaz? És a férfi, aki utánatok eredt – megdörzsöli a homlokát, majd a falhoz sétál és nekitámaszkodik fél vállal. – Jobban kellett volna fognom őt, hogy ne menjen utánatok – rázza meg a fejét, végül mély lélegzetet vesz.
Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1037
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 12, 2022 10:41 am
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 376 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Minél előbb szükséges volt távoznunk a piactérről, a nyílt utcáról. A sikoly elárulta, hogy már megtalálták a holttestet… és Thorát már így is nagyobb bajba kevertem, mint kellett volna. Ez az én ostobaságom eredménye volt és nem az övé. Nekem kellett volna átszúrnom a testét a tőrömmel. Bűntudattal a szívemben igyekeztem vele tartani a tempót, bár valószínűleg jobban járt volna, ha leszakadok és innentől magam oldom meg az Ian nélkül töltött órák elütését. De nem… követtem a Szirénbe, mintha még inkább ki kéne használnom a jóindulatát.
Véresen, megfáradtan tértünk be a kisebb, kietlenebb utcákba, ahol kevesebb esély volt arra, hogy rajta kapjanak minket. Egyelőre némán követtem. Nem akartam csevegni vagy még inkább mélyíteni mindazt, amin átment miattam. Ezért hát csak akkor torpantam meg, mikor dörömbölni kezdett egy kisebb ajtón. Csak akkor esett le, hogy az valóban a Vörös Szirénhez tartozik, mikor a korábban a pult mögött álló fickó bukkant fel.
– Csak megvédett… – dünnyögtem a mit tettre. Ez volt az igazság. Thora nélkül lehet, hogy már darabokra szedett volna az a félóriás. Láttam, hogy Jerrold engem is végig mér, láthatta a kezemen, az arcomon és a ruhámon díszelgő foltokat. Nem én öltem meg azt a fickót, de amikor hozzáértem a testhez, eléggé összemaszatoltam magamat. Ráadásul a csizmám orra is átázott a vértől. Nem is voltam benne biztos, hogy sikerülni fog kidörzsölni belőle.
Egy raktárszerű helyiségbe vezettek minket, ahol egy-egy melegvízzel töltött teknőt kaptunk. Azonnal beledugtam a kezemet, hogy megpróbáljam a kezemről ledörgölni a vért. A törött csuklóm ujjai nehezen mozdultak a feladathoz. Sokkal nehezebb volt az egész, mint azt hittem. Vadul kapartam a bőrömet, annyira, hogy az már fájdalmas volt… csak akkor álltam meg, mikor megláttam Thorát. A kezeit nézte hosszú perceikig, aztán benyomta a víz alá. Láttam, hogy megviselte… mert kedves volt. Nagyon kedves. Nem ezt érdemelte tőlem.
– Thora… én ezt tényleg nem akartam. – szólaltam meg halkan. – Tudom, hogy nem lehet jóvá tenni azt, hogy belerángattalak ebbe az egészbe. De tehetek érted bármit? – Közben kigomboltam a kabátomat, hagytam, hogy az anyag a földre csússzon és láthatóvá váljon a fekete vászoning, ami a túlzottan is vékony alkatomat láttatni engedte. Azt is kigomboltam és lehúztam a vállamról, hogy könnyebben hozzáférjek az arcomat és a nyakamat bemocskoló vérfolthoz.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Márc. 09, 2022 9:42 pm


But I have to
Elengedem a fülem mellett a mondadóját, és örülök is neki, hogy nem fejezi be. Mit mondhatnék azon kívül igen, ő volt az első? Azt, hogy egy olyan érzés kerít hatalmába jelenleg amíg ordítja, hogy valami megindult, és ez csak a kezdet volt? Még magamnak is próbálom bemesélni, hogy ezt csak a sokk érezteti velem, de a lelkem mélyén valami eltört, tudom.
Sokkal ritkábban nézek vissza a fiúra a téren való átutazás közben. Bizonyosan tudom, hogy most nem lenne mersze ellépni mellőlem, mert ő is ugyanolyan saras ebben a helyzetben, mint én. A vérről, mely világít a cipőjén, nem is beszélve. Minél gyorsabban el kellett tűnnünk az emberek elől mielőtt valaki kiszúrja a foltokat rajtunk, és amilyen előítéletesek a nulporti lakók, rögtön ránk mutogatnának. S most talán először jogosan. Amint meghallom a sikolyt, a gyülemlő feszültségtől megkétszerezem a lábaim tempóját, és nagyon remélem, hogy Folrandír követ. Most már biztos, hogy el kell tűnnünk a kíváncsi szemek elől.
Amint elérjük az első kis utcát, bevágódom rajta, és akkor fordítom a fejem újra először a fiú felé. – Vissza a Szirénbe. Jerrold segít – bólintok neki, de folyamatosan haladok előre. Visszafele menet tűnik fel csak, hogy milyen messzire kerültünk a tavernától a menekülés közben. Már magam is kezdek eltévedni az utcák sűrűjében, amikor végre észreveszem az apró cégért kiaggatva a ház oldalára. Direkt nem a bejárati ajtó felé veszem az irányt, hanem a hátsó ajtókhoz. Dörömbölni kezdek rajta, s várom, hogy valaki ajtót nyisson.
- Mára nem várunk már szállítmányt – bukkan fel Jerrold közönyös tekintete, ami egy-kettőre elkerekedik, miként leeresztem a kezeimet végre a mellényem takarásából, és szemei rávillannak a vérre. Először engem mér végig, aztán Folrandírt. – Az istenekre, mit tettél te lány – hangjában a meghökkentség tükröződik, valószínűleg soha nem számított ilyenre, főleg nem tőlem. – Beengedsz? Le kell mosnunk magunkról mindent – kérdezem tőle csendesen, hogy más ne hallja meg. Az arcom nem árul el semmit. A férfi tekintete egy ideig cikázik kettőnk közt, aztán felsóhajt, kitárja az ajtót, és félre lép, hogy könnyedén bejussunk.
A hátsó raktárban állok, előttem pedig egy kis dézsa melegvíz. Teának készült, de Jerrold lekapta a tűzről és két teknőbe töltötte, hogy mindketten megmosakodhassunk. Mereven bámulom a kezeimet, amire már rég rászáradt az alvadt vér, én pedig még csak nem is pislogok. Nem tudom mennyi ideig állok így, de egy pillanatban belenyomom a vízbe a kezeimet, és dörzsölni kezdem a vért.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1037
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Márc. 09, 2022 7:52 pm
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 376 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Hosszú perceknek tűnt, amíg a holttestre bámultam. Nem rég még meg akart ölni, most pedig ott feküdt élettelenül. Láttam már halált, nem is egyet, mégis mindegyik ugyanúgy megrázott. Talán azért, mert ezek az emberek, vagy másfajúak éppen miattam kellett, hogy meghaljanak. Nem voltak jók, sőt kifejezetten gonoszak, mégis olyan volt, mintha rajtam száradt volna az életük.
Ahogy Thora előre görnyedt, oda fordultam. Nem tudtam, mit tehetnék, így végig simítottam a hátán, hogy érezze a támogatásomat. Ügyetlen voltam a kedveskedésben, egész egyszerűen alkalmatlannak bizonyultam minden ilyesmire. Most még is úgy éreztem vigyáznom kell Thorára… hiába volt olyan furcsán közönyös a hangja. Nem úgy festett, aki könnyen viseli a dolgot.
– Ez volt az első, hogy…? – kérdeztem, inkább nem is kimondva mindazt, ami történt. Emlékeztem még az első halálesetre, amihez közöm volt. Felkavarta a gyomromat, de nem volt időm hányni, sem agyalni. Segítettem valakinek, mert miattam sérült meg. Így hát végig a betegágya mellett ültem, míg fel nem gyógyult és el nem váltak az útjaink.
A piaci forgatagban persze az én gondolataim is tovább forogtak. Nem érdekelt, hogy véres volt a kezem és a ruhám, hogy ezt bárki megláthatja. Túlságosan bezárkóztam a fejembe. Megint belekevertem valakit a magam hülyeségébe, pedig nem kellett volna. Thora nem érdemelte meg, mert rendes lánynak tűnt. Tudtam persze, hogy azért volt kedves, mert az Azizit említettem neki és információkat akart… de rendes volt hozzám. Ez pedig egészen ritka dolog volt.
– Én sa… – Nem tudtam befejezni a mondandómat. Ahogy megérkeztünk a tér másik végére, máris érkezett a sikoly, ami azt jelezte, megtalálták a holttestet. Gyorsabbra vettem a lépteimet, szinte ösztönösen követve Thora ritmusát. – Hova menjünk? Vissza a Szirénbe… vagy tudsz egy jobb helyet, ahol lemoshatjuk ezt magunkról? – Direkt nem a vér szót használtam. Bőven elég volt a bőrömön látni azt. Ráadásul abban sem voltam biztos, hogy nem értem az arcomhoz és mocskoltam már magam jobban véletlenül.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 07, 2022 5:05 pm


Never Change
Mereven bámulom a férfi egyre haloványabb arcát, s abban a pillanatban összerezzenek, mikor háton ér földet egy puffanás kíséretében. Érzem, hogy a lélegzetvételem rendezett, bár ki tudja miért, de bent a fejemben egy kis hang vehemensen sikít és reszket. Megöltem egy embert. Az Ősök éjjelén az életemért harcoltam, csak úgy, mint most, de ez más. Azt hittem, nem lesz különbség. Ekkor veszem észre a kezeimre fröccsent vért, amit ösztönösen a mellényemben törlök el, de egy része még mindig a kézfejemet fedi.
Muszáj elvennem a kardot. Csak egy lépést teszek közelebb a holttesthez, én pedig két kézzel fogok rá a kard markolatára, és húzom ki óvatosan a férfiból. Amint a penge utolsó kis millimétere elhagyja a húsát, a sebből csordogálni kezd a vér. A kard vége erőtlenül karcolja a földet miközben esetlenül hátrálok vissza tisztes távolságba. Érzem Folrandír karját a vállamon, én pedig csak sírni szeretnék. Sírni, amiért erre vetemedtem, ordítani, miképp a kis hang is teszi a fejemben, de ehelyett nem történik semmi. Bár az ajkaim résnyire elnyílnak, az orromon veszem ritmusosan és mélyen a levegőt. Hagyom a fiúnak, hogy elfordítson, de ezzel a lendülettel a gyomrom is feladja a küzdelmet. Egy határozottabb mozdulattal kifordulok Fol karjából és a sikátor falához támolyogva végül minden kiadok magamból.
Miután végzek, kiegyenesedem. Belülről még mindig ordítanék, de egy hang nem jön ki a torkomon, az arcom pedig semmit sem tükröz vissza. Semmilyen érzelmet. Összepréselem egy vonallá az ajkaimat, a kardot visszalököm a hüvelyébe tisztítatlanul, csupa véresen. Majd, ha nyugodtabb helyre érünk, rendbe teszem. Visszalépek a fiú mellé. – Egyszer ennek is el kellett jönnie – szólalok meg, még magamat is meglepő módon, teljesen közönyös hangon. – Menjünk – indítom útjára a fiút és ezzel együtt magamat is.
A piaci forgatag úgy tűnik semmit sem vett észre az elmúlt pár percből. Mindkét kezem elbújtatom a karjaim alá, miközben azokat szorosan a mellényemhez tartom, hogy senkinek se tűnjön fel a vér, mely a ruhámat és bőrömet szennyezi. Már bőven a tér túlsó felén járunk amikor velejét rengető sikítás töri meg a piaci zsivajt. Elég gyorsan megtalálták. Folrandírra nézek, majd magunk elé, és megkétszerezem a lépteim tempóját, hogy minél előbb eltűnjünk a helyszínről.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1037
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 05, 2022 4:32 pm
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 376 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
A szívem hevesen kalapált, ahogy igyekeztem elveszni a forgatagban. Persze Thorának is igaza lehetett, hogy így akár csak még inkább felhívjuk magunkra az üldözőnk figyelmét… ahogy haladtunk és félre-félre löktem embereket, hogy könnyebben haladjunk. Sosem voltam túl erős vagy hősies alkat, így volt akiről egyszerűen csak lepattantam. Nem számított. Csak mennünk kellett, mert itt, a piacon még mindig könnyebb volt menedéket találni, mint a szűk utcákban, ahol nem volt mi mögé rejtőzni.
A csizmám orra megakadt valamiben. Éreztem, ahogy az erőm elhagy. Rég nem használtam mágiát, most meg hirtelen igencsak nagymennyiséget kényszerítettem ki a testemből. A tagjaim remegtek, talán az út is kifárasztott Nulportba. Egyszerűen nem voltam elég jól ahhoz, hogy megküzdjek a támadónkkal. Thora pedig talán még nálam is kezdőbb varázsló volt… nem tudtam, mire képes és mire nem.
– Köszi… – súgtam oda, ahogy felém nyújtotta a kezét. A lány karján támaszkodtam meg és húztam fel magam. Neki nem kellett sokat segítenie. Lehettem akármilyen könnyű, hozzá képest azért bőségesen volt súlyom. Nem akartam ezzel terhelni. – El kell bújnunk. – Mondtam és a tekintetemmel már azt kerestem menetelés közben, hogy hova vehetnénk be magunkat úgy, hogy megtévesszük vagy ne vegye észre. Nem voltam elég ravasz ehhez. Hosszú időt töltöttem El’Alora kényelmes tornyai között, ahol nem volt harc, csak unalmas tanulás. Ráadásul gyerekként is megóvtak az ilyen helyzetektől.
Élveztem a rohanást, a kapkodást… még a küzdelmeket is, de most túl gyenge voltam a sérülésem és a hosszú út miatt.
– Nyugalom, megoldjuk… – próbáltam bíztatni Thorát, bár tudtam, hogy a mágiám kevés lenne már egy újabb varázslathoz, később még megpróbálkozhattam volna vele. Később. Nem akkor és ott, mert csak magammal ártottam volna vele, ha nem vagyok elég ügyes. Ahogy hátra néztem, láttam, hogy túl közel van az üldözőnk… gépiesen haladt előre, sütött róla, hogy nem áll meg, míg nem folyik vér.
– Hamarosan jól leszek… akkor majd megint varázsolok – súgtam oda és követtem Thorát az egyik sötét sikátorban. Hamarosan egy hordó mögött találtam magam, a lány kezében pedig erős penge csillant. Még mindig remegtek a tagjaim, rászorítottam a tőrömre, majd kirántottam a ruha fogságából. A gyorsaságban most Thora volt fölényben, már kiugrott a rejtek mögül a kardjával, mielőtt még védelmezően én tehettem volna meg. Aztán hallottam, amint a fém húst ér, gusztustalanul vágva szét azt… jött a vérszag és a puffanás. A holttestre pillantottam. A tekintete mereven bámult a semmibe, a vére pedig már a csizmám talpát mocskolta be. Lehajoltam, hogy ellenőrizzem tényleg halott-e… azonnal mocskos lett tőle az egész ruhám. Nem érdekelt. Thora érdekelt, aki miattam keveredett ebbe a helyzetbe. Talán ez volt az első holttest, amit látott… vagy első, aki ő ölt meg. Elég fiatal volt, én pedig nem ismertem olyan jól.
A hátráló lányhoz léptem és átkarolva a vállát fordítottam el a jelenettől. Nem is tudom, valamiféle védelmi ösztön kapcsolt be bennem.
– Se… semmi baj… – dünnyögtem és magamhoz húztam. Az sem érdekelt, ha esetleg lehány. – Menjünk innen… – Tettem hozzá és megpróbáltam kivezetni onnan, mielőtt a támadónk esetleg mégis magához térne, mert mondjuk nem halt meg, csak… csak elájult nyitott szemmel… miután a kard átszúrta az összes létfontosságú szervét.
– Sajnálom, hogy belekevertelek. – Pillantottam még egyszer hátra a holttestre. – Mossuk le magunkról a vérét.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 27, 2022 8:03 pm


Never Change
Leginkább kisebb utcákon át cikázunk, hogy a férfi, aki a nyomunkban van, minél előbb szem elől téveszthessen minket. Célunk elsősorban a piac fele vezet, de ha addig is a sarkukban marad, muszáj lesz tervet változtatni. Ha kell, kivezetem magunkat a városból, és Edellyn háza felé vesszük az irányt, oda vagy nem lesz hajlandó követni, vagy éppen a ház körüli őrök fognak végezni vele.
- Vagy nem – osztom meg aggodalmam Foldrandírral futás közben. Folyamatosan hátra-hátra nézegetek, hogy még mindig a közelemben van-e a fiú, de az irányt határozottan tartom. Megnyugszom, mikor megérzem a tenyerét a derekamon, tehát tartja az iramot velem, még talán lassúnak is érzem magam, hogy ennyire mellettem tud futni. Futóversenyt nem fogunk rendezni, az is biztos.
Amint kiérünk a térre, rögtön bele is csapódom az első emberbe a tömegben. Karommal furakszom folyamatosan, és a tempónk, mellyel eddig egyre jobban lemaradt a mögöttünk loholó ember, elfogy. Hiába töröm magunknak az utat egyre beljebb és beljebb, hiába cikázunk az emberek közt, a támadónk egyre közelebb és közelebb ér. Hallom a zajban Folrandír kiáltását mögöttem, de csak akkor fordulok vissza, amikor a keze eltűnik a derekamról. Rögtön megvetem a lábamat, és visszafordulok. Látom a férfit, aki már alig pár emberre van tőlünk, és tudom, hogy ő is lát engem. Lehajolok a fiúért, erősen marom el a felső karjait, hogy álló pozícióba rángassam fel, majd épp alkarján ragadom meg, és tovább húzom a tömegben. – Nem tudjuk lerázni – kiáltom vissza a fiúnak, én pedig hagyom, hogy elszabaduljon az életösztönöm. Nem fog leállni, én pedig sikeresen belekeveredtem a kettőjük kis balhéjába, és ha engedek, ez a fiú ma meghal. Halkan mormolni kezdem az igét, amelyet Ezaras tanított. Ha csak egy pillanatra is szem elől téveszthet minket, előnyhöz jutunk. Folyamatosan mozgásban vagyunk, én pedig bármennyire is koncentrálok, nem tudok előidézni semmit. – A fenébe már – kiáltom el magam dühösen, és kezem az utolsó mentsváramra téved, a kardomra.
Átérünk a tér túlsó felére, a férfi alig pár méterre tőlünk, az egyetlen tiszta útvonal pedig egy sikátorba vezet, mely még fényes nappal is oly sötét. Magammal húzom a fiút egyenest be a tátongó szájába, és amint megtörténik az első és egyetlen kanyar benne, az egyik hordó mögé taszajtom a fiút, én pedig utána ugrok. A kard már kihúzott állapotban remeg az ujjaim alatt, én pedig egyre nagyobbakat nyelek. A következő pillanatban a férfi felbukkan mellettünk, én pedig kiugrok a hordó mögül, és a kard pengéje, mint a lágy vaj, úgy csusszan át a hasfalán. Szorosan behunyt szemmel, mintha a legnagyobb fagyba léptem volna remegek, és miután óvatosan kinyitom az egyik szemem, a férfi tágra nyílt tekintetét kapom el. Elengedem a kardot, és hátrálni kezdek. A vér vastartalmú szagára pedig kezd háborogni a gyomrom.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1037
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 26, 2022 3:21 pm
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 376 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Mintha megszűnt volna a sérült karomban a fájdalom, olyan egyszerűen, olyan könnyen kapcsoltam át ebbe a harcias állapotba. A történtek egészen másfajta védelmi mechanizmust állítottak fel bennem. Tudtam, hogy vége annak a világnak, amikor bárki is elém állna, hogy megvédjen. Már nem volt mellettem Durfar mester, nem volt mellettem a nővérem… és most éppen Ian sem ért rá, mert munka után kutatott, hogy életben maradjunk. Ki kellett állni magamért, megvédeni Thorát, mert ő nem tehetett a helyzettől, amibe keveredtem, ráadásul ő volt az egyetlen lehetőségem arra, hogy visszakapjam a számomra fontos tárgyakat.
A férfi még akkor is kiáltozott, mikor a söröskorsóval a kezemben magasodtam fölé. Ha lett volna elég fizikai erőm, bizonyára ki is üthettem volna vele, de ahhoz nem voltam erős vagy határozott. Nem szerettem másokat bántani, még ha a harcot képes is voltam élvezni. Az adrenalin bennem is dolgozott, így amikor Thora elkezdett kihúzni a kocsmából, még egy utolsó energiabefektetéssel és koncentrációval megnyújtottam az ányékokat magunk körül. Olyan volt, mintha az ablakon betörő fény kevés lenne és a gyertyák lángja is egészen kis kört világított meg, így könnyedén elbújhattunk a kifelé vezető úton.
Az elvakított támadó csak annyit hallhatott mostanra, hogy az ajtó nyikordul, mi pedig kifelé távozunk. Több varázslatot nem bírtam volna el már ilyen rövid időn belül, de most az volt a legfontosabb, hogy meneküljünk.
– A piac felé! – Mondtam és magam elé engedtem Thorát a rohanás közben, hogy hátulról védjem magunkat, hogyha kellett. Bár nem figyeltem odabent a támadónkat, ahogy tettűnk három-négy lépést, hallottam, amint a Vörös Szirénből kirontott és lihegve megindul utánunk. – A forgatagban talán el tudunk tűnni. – Tettem hozzá és kicsit még toltam is előre a lányt, ahogy a tenyerem finoman a derekára simult. Bele sem akartam gondolni, hogy hol fogdosom éppen, mert akkor bizonyára zavarba jövök. Soha, de soha nem értem nőhöz. Sem gyengéden, sem másképp.
– Állj meg, te kis…! – halt el a hangja, ahogy mind jobban tolakodtunk előre az utca népe között a piac sűrűjébe. – Ezt nem úszod meg! – A kabátom alatt rejtegetett tőrre markoltam, tudva, hogy hamarosan elő kell rántanom, ha életben akarom tartani magunkat. A támadónk minden bizonnyal harcedzett volt, még ha csak banditaként is. Nem, mintha ettől nem lett volna kellően veszélyes… hiszen nem szabályok szerint játszott.
- Gyorsan! Gyorsan - mondtam, de ahogy toltam volna előre Thorát, megbotlottam valamiben. Talán egy kiállóbb utcakő volt vagy valami ottfelejtett dolog, de elterültem a földön, a nadrág felszakadt a térdemnél és már éreztem is, amint megindul a vér a sebből. Égő, fájdalmas érzés volt, de szinte azonnal fel is pattantam.

// #varázslat: Árnymanipulálás//


Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Feb. 25, 2022 8:41 pm


Never Change
Durfar mester nevére kutakodni kezdek az emlékeimben, de egyáltalán nem kerül elő az arca a fejemben. Szerintem még nem láttam őt a tornyokban. Nem mintha annyi emberrel találkoznék ott, így is csak néhány embert nevezhetek egyáltalán ismerősnek onnan. Pedig már több hét is eltelt mióta betettem először a lábaimat El’Alora kapuin. – Sajnos őt nem ismerem – vallom be őszintén egy gyengéd fejrázás kíséretében.
Jerrold is kihúzza magát, amikor az a férfi belép az ajtón, rögtön azután, hogy koppintok neki a pult lapján. Szűkült szemekkel méri végig, de az arcán nem fut át semmi, ami azt mondaná, hogy látta már őt errefelé. Tehát ez a férfi vagy puszta véletlenségből keveredett ide, vagy direkt módon érkezett ebbe a tavernába. Folrandír válaszul viszont elém áll, talán, hogy a védelmemre keljen. Nem hiszem, hogy bármit is tudna segíteni most a törött karjával, én pedig hálát adok az isteneknek, hogy előbb Edellynhez vezetett az utam, és csak azután ide. A kardomat mindenképpen magammal akartam vinni, ha visszatérek Alorába. Kezdtem kiesni a gyakorlatból, és hiába, hogy most minden figyelmemet a mágiának szenteltem, nem szerettem volna elfelejteni mindazt, amit eddig tanultam. Elvégre, többször mentett meg a kardom a veszélytől, mint holmi fénygömb.
A fegyver markolatára csúsznak az ujjaim Folrandír háta mögött. Bármit is tett ez a fiatal fiú, nem csak én, de Jerrold se fogja hagyni, hogy itt a vendégtér közepén terítse be a vére a padlót. Bennem pedig van annyi védelmező ösztön, hogy kint se történjen meg. Összerezzenek, amikor a férfi elkapja Folrandír ingjét és magához rántja. Megoldások tucatjaival próbálok előrukkolni a fejemben, de úgy tűnik a fiú esze előbb kapcsol, és már formálódik is a fénygömb a tenyerében, amit a férfi úgy látszik észre sem vesz, annyira rá van fókuszálva a fiú arcára és arra, hogy a velejéig megfenyegesse. Amint az arca elé tolja a tömböt, a férfi ujjai elernyednek a megvakítástól és az arca elé kapja a kezeit, hogy annak árnyékaival védekezzen a hirtelen a fény elől. Folrandír a hirtelen elengedéstől hátra tántorodik, egyenest az én testemnek, mi pedig egymást ügyetlenül próbáljuk visszatartani a földre kerüléstől.
Ekkor Jerrold ugrik át a pult ajtaján, és hátulról lefogja az üvöltöző férfit, nekem pedig int, hogy itt az ideje megindulnia a fiúnak. – Futás – kiáltom Foldrandírnak, és elmarva az épp alsó karját, ha hagyja magát, megindítom magunkat rögvest az ajtónak. Magam előtt engedem ki a fiút a bejáraton, és még az utolsó pillanatban veszem észre, ahogy a férfi kiszabadul a fogadós szorításából, majd a tekintetünk egy szekundum erejéig találkozik. Ekkor pedig az én lábaim is megelevenednek Folrandír után.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1037
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 24, 2022 5:46 pm
 
never change
@Thora Haleye  & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 470 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Még éreztem a csuklómból induló, mélyen ülő fájdalmat, melye az ujjaim végétől a könyökömig lüktetett végig. Próbáltam elfojtani a káromkodást, ami ki akart törni belőlem. Kibírtam, mert ki kellett bírnom egész egyszerűen.
– Erősen kell tartania… – sóhajtottam fel és néztem, ahogy ügyködik a csomóval.
Csak akkor kezdtem el beszélni, mikor a szemembe nézett. Jól emlékeztem, mit mondott Ian: ne beszéljek magamról, húzzam meg magam, de a lány volt az egyetlen esélyem, hogy visszakapjam a dolgaimat. Szükségem volt mindenre, amihez egy kicsit is kötődtem, mert azon tárgyak puszta látványa melegséggel töltötte el a szívemet. Ez most fontosabb volt annál is, hogy kicsaptak szinte szószerint El’Alorából.
– Nem tudom… de megtette… – ismertem el. Még mindig nehezemre esett Aziziről vagy Ezarasról beszélni. Nevezzük akárhogyan is, gyomorgörcsöm volt, ahogy magam elé idéztem a történteket, a szigorú pillantását és minden egyebet, ami annyira a sajátja volt. – Nem, nem ő a mesterem. Éjmágiát tanulok. Durfar mesternél. – Magyaráztam némileg keserűen és csak megráztam a fejemet. Nem is kellett volna ezzel foglalkozni. Durfar mester kedvelt azt hiszem, annak ellenére, hogy mindig szigorúan kezelt. Nem hittem, hogy kiállna értem, ha egy másik mester azt mondja, hogy hibáztam.
Hallottam, ahogy az ajtó kinyílt. A lány koppintott egyet a pulton, miközben lehúzódott a székről, így én is odafordultam. A fickó volt… az, amelyik legutóbb elmenekült a támadás helyszínéről. Még mindig ugyanolyan tagbaszakadt volt. Széles vállával és izmos felépítésével egyenesen kitöltötte az ajtót, amin besétált. Aztán kiszúrt engem. Nem volt nehéz dolga, ezzel a hajkoronával elbújni sem tudtam volna, ha éppen tömeg van.
Azonnal lepattantam a székről és kicsit Thora elé álltam, bár nem tűnt annak a típusnak, akit meg kell védeni… de nem kellett, hogy még egy ember bele legyen keverve abba, amibe egyedül nekem volt részem. Ian és a mester sem kellett volna, hogy ott legyen, mikor újra megtalálnak. Csak az életüket veszélyeztetettem azzal, hogy egyszer még az indulás előtt jól akartam érezni magamat. Az ital általában megoldotta a nyelvemet – legalábbis a nem megfelelő helyzetekben mindenképpen.
Éppen előttem állt meg. Láttam, hogy van nála egy kard, amit talán legutóbb nem viselt. Az ujjai már a markolatra fogtak, aztán közelebb hajolt. A szavak dühösen szakadtak ki belőle. Kellett egy pillanat, hogy összeszedjem a gondolataimat.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Közöltem egyszerűen, de kihúztam magam, remélve, hogy Thorát teljesen kitakarom. Nem voltam magas, de azért egy leányt már túl nőttem két  nyárral ezelőtt talán.
– Tényleg nem? – Ragadta meg a ruhámat és annál fogva rángatott közelebb, hogy érezzem még a lehelete bűzös, alkoholos szagát is, ahogy beszél. – Szerintem nagyon is tudod. Azt hiszed, megúszhatod? – Szorongatott meg még jobban. A testem megfeszült a karjai között, már szinte lábujjhegyen álltam.
Az ép kezem tenyerét kinyitottam és míg ő fröcsögött, lehunytam a szememet és megpróbáltam arra koncentrálni, hogy törjön elő a fény, hogy járjon át a mágia, hogy jelenjen meg a fény, mert most olyan sötét van, hogy szükségem van rá. Éreztem, amint átjár az a bizonyos erő, ami már annyiszor. Hosszú napok, talán már hetek óta nem varázsoltam, így kicsit nehezen lobbant fel a fény. Ahogy kiszúrtam a szemem sarkából a tenyeremben növekvő gömböt, a férfi arca elé emeltem azt, így elengedett. Neki estem Thorának, de még igyekeztem úgy elkapni, hogy talpon maradhasson és én se essek el.
– Te kis rohadék! – üvöltözött, szinte alig-alig artikulálva. Eléggé elvakíthattam, mert még akkor is szédelgett, mikor felkaptam a korsómat és a maradék sörömet is az arcába öntöttem. Aztán a korsót szorongattam a kezemben fegyverként.

// #varázslat: Csillagfény//


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Feb. 22, 2022 8:41 pm


Never Change
Türelmesen, és csendben hallgatom a fiú mesélését. Kíváncsi lennék ki ez a titkos útitárs, aki ennyire megszabja mit és mikor mondhat. Talán másik felettese? Esetleg rokona? Bármelyik is, most nem foglalkozom vele, mert a titokzatos személy felszólításának ellenére is megered a nyelve én pedig a tudásszomjtól eltelve közelebb húzódtam Folrandírhoz, hogy halljam mit is mond. Elkerekedett szemekkel hallgatom őt, s mikor kiderül, hogy a mágus mit tett vele, véletlenül nagyobbat rántok a gyolcs csomóján.
- Jaj, ne haragudj – szisszenek fel valószínűleg egyidőben vele, és már rajta is vagyok az ügyön, hogy engedjek a csomó szorulásán. Gyorsan kijjebb engedem, én pedig eltátott szájjal emelem fel a tekintetem a fiúra. – De ezt… egyáltalán megteheti? Neked is ő volt a mestered? – teszem fel a kérdést, és miután végzek a karjával, lágyan megsimítom és visszatolom. – Kész vagyunk, amúgy – mosolygok rá együttérzően, aztán visszakomorodik a tekintetem.
Az ajtóban egy ki tudja miket járt meg, tagbaszakadt férfi áll, keze az övén pihenő kardjának markolatán matat. Lehúzódom a székről, miközben gyorsan megkoppantom a pultot, hogy Jerrold is felfigyelhessen az érkezőre. Sosem láttam még ezt az embert. Körbenéz a vendégeken, majd tekintette egyenest felénk pihen meg. Pontosabban inkább a fiúra mellettem. Keze már határozottan rámarkolt a kardjára, és határozott léptekkel indul meg felénk.
- Mielőtt kivágom belőled az életet – szájából csak úgy fröcsögnek a dühös szavak -, mondd meg, hol van a társad, aki végzett az enyéimmel. Aztán megígérem, hogy gyorsan fog történni – nagyon elhatározottnak tűnik az ember, én pedig sokkolódva nézek Folrandírra. Mégis miről beszél a férfi? Hova keveredett bele ez a fiú? Talán őróla beszélt nekem, mint útitárs, aki embereket ölt? Innen szerezte a törött karját? Mégis mi folyik itt?

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Varázslónő vagyok
Thora Haleye

Skill and confidence are an unconquered army"


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1037
❖ Tartózkodási hely :
El'Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok); Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 20, 2022 5:00 pm
never change
@Thora Haleye & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik • Szószám; 470 • Zene; Heart of courage »
« "some people are pure magic. that's all."»
Lassan bólintottam a felajánlásra.
Nem tudtam mennyi időt töltök Nulportban vagy hogyha tovább állok, valaha visszatérek-e ide. Ian azt a nőt emlegette… mármint azt hiszem, azt a nőt, akire Csip-csip miatt egy egészen kicsit haragudtam… vagy valami más. Kár is lett volna belebonyolódni az érzelmek hálójában. Az érzések addig voltak jó helyen, míg el tudtam nyomni alaposan magamban és nem kezdtem el a mélyükre ásni. Nem. Nem. Nem. Nem volt szükségem még több fájdalomra. Azt már megkaptam és most minden erőmmel azon voltam, hogy magam mögött hagyjam őket.
– Logikusnak tűnik… – sóhajtottam és a kezemre pillantottam, ahogy a lány kenegette a sérült bőrt. Nem is tudom. Egyszerre voltam fáradt, gondterhelt és koszos. Nem azért, mert nem volt lehetőségünk a szálláson tisztálkodni, csak azóta történt egy s más, ami miatt nem jutottam vissza oda és egyebek, Ian pedig a maga útját járta éppen.
Felszisszentem, ahogy a két deszka közé csomagolta a csuklómat ismét. Szorosan kellett, fájdalmasan szorosan, hogy a megfelelő módon gyógyuljon a törött csont és ne legyen komolyabb következménye a történteknek. Nem adtam több hangot a fájdalmamnak és ezúttal a szememben sem gyűltek könnyek.
– Semmi baj… jól vagyok… – motyogtam magam elé.
Aztán a szemeibe néztem. Értettem, hogy fontos neki megtudni mindent Aziziről… de a mesterrel ellentétben, akármennyire is vágytam az édes bosszút, nem akartam bemocskolni a nevét. Nem volt tisztességes tőle, ahogy bánt velem… kedvesnek sem bizonyult éppenséggel, de mit számított már nekem, hogy őt szeretik-e a tanítványok vagy sem? Ráadásul Iannek is megígértem, hogy tartom a számat.
– Megígértem az útitársamnak, hogy erről nem beszélek… – nyeltem egyet. Nem kellett volna mentegetőznöm, hiszen a csomagért cserébe képes lettem volna eladni a lelkemet is valami démonnak. Az emlékeim voltak azok, amik még életben tartottak. A Rontól kapott köpeny… amit bizonyára sosem vehetek fel. Az sem volt túl valószínű, hogy a kedves óriást valaha is látni fogom még, kellett ez, hogy emlékezhessek rá. Ugyanez volt a helyzet Rilrion leveleivel, vagy éppen a nővéremtől kapott csecsebecsékkel.
– Viszont az Alorában hagyott dolgaim fontosabbak mindennél. – Folytattam aztán és lesütöttem a szemeimet. – Egy küldetésre mentünk. Egy fontos tárgy leszállítása volt a feladat. Azizi, én és egy zsoldos voltunk hármasban. – Kezdtem, majd megköszörültem a torkomat, mielőtt folytattam volna. Kellett egy korty a sörből, hogy beszédre tudjam fogni a nyelvemet ismét.
– Ránk támadtak… valakik, akiket ismertem. Részegen ismertem. Nem emlékeztem semmire az egészből, de úgy tűnt, kikotyogtam nekik valamit a küldetésből és hasznot akartak húzni belőlünk. – Magyaráztam tovább, a hangom érzelemmentesnek tűnt, amíg el nem csuklott a hangom. – Bocsánatot kértem, tudtam, hogy hibáztam és kértem is, büntessen meg… ehelyett önhatalmúlag kidobott Alorából…
Nyeltem egyet. Nem akartam sírni, de a gombóc ott nőtt a torkomban.
– De… veled biztosan kedvesebb lesz, mert te nem én vagyok. Engem általában senki sem szeret és… szóval ne vedd komolyan. Az én hibám volt.




Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Vörös Szirén  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Vörös szoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Nulport-
Ugrás: