Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
We're all fools  KaDiPE5
We're all fools  KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 15%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
19 Hozzászólások - 7%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 6:36 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
We're all fools

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 11:29 am

Lezárt játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2425
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 12:07 am

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Felesleges köröket futunk már, úgy érzem. Mármint, látom rajta, hogy ha már rég aludna is késő lenne, ereje alig maradt, azonban mérge, mint száz kígyónak és mind rám fúj. Nagyon nem is kéne már semmit se mondanom, mert akkor végképp felrobban, lassan pedig mintha amúgy is engedné el ezt az egész szócsatát. Valahol még bőven van mit tanulni, legalább finom és kedves szavakat használni és elkerülni az ilyen eseteket, de én azt hiszem valami olyasmi vagyok, hogy szeretek veszélyesen élni. Nem mintha itt sok lenne a veszély, de ki tudja. Bármi megeshet.
- Az attól függ. Szeretem a veszélyt – talán épp emiatt vagyok olyan, amilyen. Aminek nem kéne lenni, de valljuk be, nekem a veszély is izgalom és bőven bele szoktam szaladni és tenni, amit csak lehet. Itt már inkább a türelmem csúszott el kicsit, épp annyira, hogy böködjem vele a másik idegeit, sikerült lenyelnem a méreg minden másik részét. Benne van a fejemben, hogy amúgy még mindig ő ivott az ég tudja mennyit, ha a nagy része ki is jött, maradt ott bőven. Meg még más is, ami miatt ilyen, de azon információ elúszott mellettem vagy éppen nemigen tudtam kezelni sem. Ez már csak egy ilyen nap. Mindig van valami új, csak nekem ezek nehezebbek, mint nekik, akiknek élete a földön van és nem másutt. Ha ebben növök fel, akkor nincs gond, amúgy sincs gond, megoldottam és megoldom mindig is a hasonló helyzeteket. Így vagy… úgy. Most érdekesen sikerült.
- Remek. Akkor gond nincs – bár eddig sem. Mindenki másképp reagál erre, sokan nem így. Mégsem ütöm meg, amikor odahajol ismét, hagyom, hogy tegye, ha ettől neki jobb lesz. Legalább már nem ellenkezik a pihenés ellen, igencsak haladás. Ha eddig nagyon jól illeszkedtem be a világukba, ma igencsak elbuktam. Egy ideig igencsak ment minden, odakint, azokkal az alakokkal könnyű volt és tudtam mit kell és hogyan, aztán ahogy elindultunk, ez kopott. Ügyelek én mindig arra, hogy minden úgy nézzen ki, ahogy kell. Nem mehetek haza, persze vissza a tengerbe igen, mégis, kell ennek olyannak lenni, hogy ne legyen gyanú arra, mi is vagyok én. Talán ez is eladható annak, amikor azt mondom, nincs sok eszem vagy éppen messze van a föld, ahol születtem. Valahol pedig, nyilván el fogja a nagy részét felejteni, nem fog neki nagyon feltűnni, hogy valami nincs rendben.
- Ugyan – legyintettem, amint elindult az ágy felé. Nincs agya fejtegetni a miértet, vagy hogyant fejtegetni, egyszerűen elfáradt és lepihen. Így én sem feszengek, ráérősen lépdelek összeszedni amit akarok vagy épp ledőlni az ágyra és nekikezdeni bárminek.
- Az nagyon jó, kell is nekem – már nyitom is hátul, bár ezzel még mindig nem vagyok előrébb. Nem ismerem a betűket, a térképeket. Van időm azonban nézni. Az egyetlen, amire talán rájövök, az a nagy kék foltok kiléte, az lehet a víz. Ujjbegyeim futnak végig a festett kékségen, mint akinek honvágya van, majd szép lassan, miközben Fol már alszik – akit néha finoman vissza kell tolni, mert összevissza forog –, elszórakoztatom magam azzal, hogy megpróbálom megtalálni, most hol lehetek. Végül a sokadiknál feladom és valamennyit én is pihenek, így csend borul végképp a szobára, nekem pedig a fülemben a távoli, mégis oly közeli hullámok zaja csendül vissza.

// köszönöm a játékot  We're all fools  826992659


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 29, 2022 3:10 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Sóhajtottam egyet a megállapítására. Nem finomkodott egy percig sem, ami azt illeti. Talán éppen ez ragadott meg benne és ez sértett meg, amikor nem akart az ágyba jönni. Nem számít, túl erőszakos voltam, ő meg… túl… nem olyan, mint amihez szoktam. Bár azzal még rosszabbul jártam volna minden bizonnyal. Hagytam hát magam felsegíteni, mindenféle ellenkezés nélkül, nem bocsátkozva vitába vagy esetleges bosszantásba.
Minden porcikámban éreztem a fáradtságot. Olyan volt ez, mint amikor beverem a fejem, majd pillanatokkal később érzem meg a szédelgést. Nem, nem az alkohol okozta, ez már kimerültség volt. Az elmúlt időszakban rosszul aludtam és az alkohol sem segített túl sokat az ügyön.
– Ha félelmetes lennék kicsit is, nem lennél itt. – Feleltem, bár tudtam, hogy csak szórakozik velem.
Nem akartam magyarázatot adni a viselkedésemre. Ian szavait idézni amúgy is könnyebb volt, mint elmondani azt. Mit kezdett volna vele? Kiröhög vagy esetleg értetlenül bámul, mintha valami más nyelven beszélnék hozzá? Arra nem volt szükségem. Amúgy sem tudtam hogyan kell szavakba önteni vágyakat és érzéseket, kimutatni meg végképp nem. Ezért nem volt szükségem hát senkire.
– Nyugi. Nem kiabálok. Megértettem. Megértettelek. – Próbáltam rövidre zárni a kellemetlen helyzetet. A szavak megint egyetlen sóhajtásként szakadtak ki belőlem. A hang összecsendült a kandallóban ropogó tűz hangjával.
Nem is tudom, amolyan „részeg” csóknak leheltem azt az arcára. Kicsit reméltem, hogy simítom az ajkai szegletét mindezzel, de valójában csak tudtam, ma még van rá magyarázat, ébredés után nem lesz. Így hát, kellemesen kellemetlen lezárása volt ez a mai ismeretségünknek.
– Köszönöm… – dünnyögtem majd álltam ott egy kicsit. Megvártam, hogy csillapodjon a mellkasomban kalapáló szív, majd az ágyhoz sétáltam. Szívem szerint azonnal bebújtam volna bőgni a takaró alá, de ennél erősebb voltam már. Tudtam kontrollálni valamennyire az érzéseimet, így hát bebújtam a takaró alá, még magamhoz öleltem a párnát, olyan erősen, ahogy csak tudtam.
Túl éber voltam azonnal elaludni, hiába volt a testem fáradt. Így hallottam, amint az eldobott könyvhöz sétál és felveszi. Mozgott, mozgott tovább, majd közelebb, míg végül meg nem éreztem, ahogy mellettem az ágy besüpped. Talán odaült, talán el is feküdt, az érzékeim eltompultak a kimerültségtől.
– Ha képeket akarsz nézni a hátuljában térképek vannak… – a hangom kicsit elhaló volt, de csak azért mondtam, mert tudtam, az érdekli. Meglehet nem is tudott olvasni, nem kérdeztem meg tőle. Nem attól volt kevesebb vagy több valaki.
A szemhéjaim elnehezedtek, éreztem, ahogy még lecsukódnak. Először kellemes, haloványnarancs lepelként borult rám az álom, amit aztán feketeség vett át. A nagy szuszogásban persze megint ide-oda forgolódhattam, hogy aztán cseppet sem könnyítsem meg az új lakótársam kényelmét. Ezzel pedig szép lassan eltelt a hajnal s talán a reggel egy része is…

/ Köszönöm a játékot!  We're all fools  854324872 /



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 29, 2022 12:10 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Nem érzem magam ártatlannak ebben, mert nekem kellene máshogy viseltetni felé. Csakhogy ő, mivel most lát először, nem ismer, nem tudja milyen vagyok és hogyan, mást hisz. Azt, hogy nekem minden új és ismeretlen helyett inkább úgy vélem, tapasztalt szeretőnek gondol, aki éppen csak finnyás és válogat. Nem tudok mit mondani, nem is mondok, csak figyelek. Ez sem jó, lassan kijön rajta minden méreg, a levegőért kapkod, hangosan. Én csak sóhajtok erre.
- Elvette az eszed a bor. Értem – bólogatok is mellé, hiszen felesleges szépíteni azt, amit amúgy látok és hallok. Igyekszik ő, vagy éppen saját magának válaszol valamit meg, nem látok a fejébe.
- Csak. Sok cifra magyarázást kaptam már, ez a lefurább – hagyom akkor ennyiben. Csak. Az én részemről amúgy is le lenne zárva, egészen addig, ameddig el nem kap, hogy magával húzzon. Vagyis akarna csak, de majdhogynem le is pattan rólam, ahogy ereje nem engedi és visszarántja. Vagy valami hasonló. Nekem kissé zsibogott ott, ahol elharaptam a bőrt, neki azonban lehet most koppant helyre az agya. Ahogy a szemeit mereszti rám, úgy tűnik. Igen. Ilyenkor kellene az orrot beverni vagy az adag víz után dobni ki az ablakon, én meg inkább felsegítem.
- Csak egy kicsit – talán picit húzogatom azt az oroszlánbajuszt, talán oldani akarom a kellemetlenül feszült levegőt, vagy mert egy címeres bunkó vagyok, aki ilyen. Vagy valahol mindegyik. Csak nézegeti az ágyat, beljebb nem jut persze. Én addig megtörlöm a szám ott, ahol a beszéd miatt kissé kibuggyant a vérrel színezett nyál, majd megszokásból kerül a kezem a nadrághoz, hogy abba töröljem. Úgyse figyel. Megint változik, most visszabillen abba, aki azt kérte, hogy forduljak el, csak most már van rajta ruha. Nem tudom követni azt hiszem, de szerintem saját magát sem. Nem hibáztatom, valahol de, mert lassan tényleg fültövön kell csapni, hogy lenyugodjon.
- A hévet értem. Vagyis láttam. De ha most nem foglalkozok, megint kiabálsz, ahogy az előbb. Mondom, dőlj le – bökök az ágy felé. Na most kellene az a bor nekem, lemosni a vér ízét legalább. Ott van a víz, ahogy mozdulnék azonban, ő is. Azt hittem megint kiabál, de ahogy korábban, úgy most is csak a száját nyomja a bőrömre.
- Neked is – tápászkodom fel és a kancsóhoz megyek. Felvéve öntök majd iszom bele. Az első kortyot kiköpöm az ablakon, ahogy a másodikat is. Végül iszom egy adagot és pakolom le. A könyvet szedem fel, majd battyogok az ágyhoz, amikor már elfeküdt. Nem nyúlok a takaróhoz, a szélére fekszem, ezzel talán jó a békesség és a párnára dőlve keresem meg azt az oldalt, ami érdekel. Csak elalszik most már.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 29, 2022 8:59 am


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Nem tudom, mi pattant el bennem. Felesleges volt igazából rá kivetítenem a dühömet, úgy tűnt amúgy sem érti. Mégis valami tűz hajtott előre, éreztetve vele, hogy ezért a hangulatért most igenis ő a hibás. Sokféle emberrel találkoztam már, a legtöbb egy viccnek tartotta a létezésemet is, vagy legalábbis elég szánalmasnak, de Ari más volt… és ez a más volt az, ami miatt lehetőséget láttam benne.
– Valószínűleg az vagyok – válaszoltam emelkedő mellkassal, ahogy idegesen elhajítottam a könyvet. Még fújtattam, pedig valójában nem is rá voltam mérges, hanem magamra, mert engedtem, hogy valaki megint megtetszen. Rilrion után megfogadtam, hogy többé nem teszek ilyet. Nem volt szükségem még egy szívtörésre.
– Mert… csak! – dacoltam, nem akartam neki elmondani. Úgysem értené… nem ért semmit. A szívem hevesen kalapált. Le kellett volna nyugodnom, mégis hagytam, hogy elragadjon megint a hív és lefejeljem, ahogy az ölébe estem. Lefejeltem? Mármint majdnem meg is csókoltam a nagy szerencsétlenségben.
– Nem is vagyok félelmetes… – dünnyögtem, de igazából hulla fáradt voltam. Ezért, ahogy felhúzott, nem is ellenkeztem, csak megálltam vele szemben. Mostanra persze már tapintható volt a feszültség, én pedig csak még szerencsétlenebbnek éreztem magam, mint korábban.
Kicsit idegesen, kimerülten ácsorogtam vele szemben. Aztán lesütöttem a szememet, kár lett volna ránéznem a történtek után. Még a fejem is elfordítottam az ágyra nézve. Kimerült voltam, de úgy éreztem, képtelen lennék egy szemhunyásnyit is aludni, miközben ki akar szakadni a szívem a helyéről. Szégyelltem magam, de még elpirulni sem volt erőm. Csak álltam ott szerencsétlenül, némán.
Az ujjaim idegesen piszkálták a hálóing anyagát. Minden gyűrődést kisimítottam rajta, hogy amennyit lehet, takarjon a testemből.
– Csak az ifjú kori hév ragadott magával. Ne foglalkozz velem. – Próbáltam magyarázatot adni a tetteimre. Nem gondoltam, hogy megérti majd, de Ian szavai jó kifogásnak tűntek az őrült viselkedésre, amit az újabb elutasítás váltott ki belőlem.
Végig túrtam a tincseimen és végre rá mertem pillantani. Még mindig nem pirultam, inkább csak borzasztóan kellemetlenül éreztem magam. Talán Ari nem is érez testi vágyakat, ha meg még is az olyan messze áll a személyemtől, mint a földtől a csillagok. Nem lepett volna meg, nagyjából mindenki így van ezzel körülöttem, aki nekem még csak egy kicsit is tetszett. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy az újabb szembesülés mindezzel majd ezt váltja ki. Az elmút évben makacs és dacos lettem, erősebben szólaltam fel, ha igazságtalanság ért és ezt Ari most elég erősen kapta meg.
Mély levegőt vettem. Megpróbáltam megnyugodni, de a szívem csak nem akart nyugodni. Nyugtattam én magam, hogy majd Ian a huszadik születésnapomon szerez valakit, levezetem és vége. De olyan megalázónak tűnt ez az opció.
– Legyen szép estéd. – Hajoltam oda, adtam egy puszit az arcára, közel az ajkaihoz, mintha csak búcsúznék. Aztán megvártam, hogy elhelyezkedjen vagy ne, de még kellett egy perc, hogy az ágyamhoz lépjek.





Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 28, 2022 11:03 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Elég érdekessé fordult ez a mai este, hajnal, vagy hogyan kell nevezni ezt az időt most. Belekerültem valami másba, mint az eddigiek. Nekem jobbára beszélgetések, ivások, verekedések jutnak, ücsörgés egy szekéren, tűz mellett, hasonlók. Voltam már hajón, pakoltam és még mondhatni loptam is, bár nem úgy és ügyesen, ahogy azt sokan teszik. Csak csináltam és ment minden, az évek alatt szépen gyarapodott és javult mindenem, a viselkedésem, a szavaim. Beleszoktam az egészbe és tudom mit kell tennem, hova kell ülni, ha hallani akarok vagy látni, vagy mindkettő. Ha beszélni akarok főleg, ha balhét, bármit. És akkor van ez a helyzet, amit nem ismerek, nem úgy és semmit sem tudok kezdeni vele. Csak nézem és nem értem. A végtagjaim, vállaim merevek, mintha még a mozdulat sem menne úgy, az agyamban sok a kérdés és az értetlenség, a szemem a másikon, aki az egyik pillanatban még takarja magát, a másikba rám rivall, hogy nézzem. Nézem én, de ezzel sem vagyok előrébb. Nem kúszik nagyon le a tekintetem, arcát tanulmányozom vagy épp oldalát, ahol a csont is látszik. Nálunk és még sok helyen azt mondanák rá, hogy satnya és gyenge, de amennyit iszik, nem csodálom. A folyékony ital nem hizlal, hanem inkább elvesz.
- Meg kellett volna a csirkét. Nem mondok hülyeséget soha – vagy de, azzal most nem kell törődni. Nekem nem szégyen, hogy végül csupasz vagyok sok helyen, csak szokatlan. Férfiak között főleg, ott inkább ruhában dőltünk ki, akkor nagy eséllyel minden meg is maradt nálam, másnál. Van, aki gazdagabb lett éjjel egy késsel, vágással, de ilyenek sok helyen előfordultak. Meg fognak is. Ami itt történik? Az is biztos, csak nekem valahogy akkor is idegen. Megvakarom a karom, lenézek magamra, vagy vissza rá. Hogy mi vagyok?
- Nem hiszem, hogy az volnék – hagyom rá, bár sejtem. Ezt is inkább leányokra kellene mondani, azok sikoltoznak, ha valaki beljebb lát a ruhán, mint kellene. Én nem teszek ilyet, kényelemből hagyom meg azt ott, csupaszon csak a tengerbe mászok bele, mielőtt levedlem ezt a bőrt. Semmi különös nincs benne, mégis tisztának kell lennie. Tessék-lássék módon eleget is tettem ennek, ami nem elég. Esetleg ne hozzak ide egy olyan igazi csillagot, az égről? Inkább kiöntöm a vizet és nem kell sok, hogy kivágjam utána a tálat is, kancsóval együtt. De nem, ha városban vagyok és nem olyanokkal, mint odalent a parton, akkor viselkedni kell. Kellene. Nem nő, nem najád nő, nem kell szót fogadnom, azt hiszem valahol megint most kezdem kiélni azt, hogy nekem ilyenkor senki se parancsol. Elfoglalom én magam, hagynám pihenni, azonban minden fáradtság kiugrik belőle, meg ő az ágyból. Épp végre találok egy képet, olyasmi, amit talán még értek is és nézném, amikor lépteit hallom. Így kapja el meglepett tekintetem, ahogy bámulom, miközben a könyvet kapja ki a kezemből és dobja el.
- Bolond vagy? - nem a könyvet sajnálom, ez a kirohanás lep meg. Szám sarkában ott bújik a vigyor, de csak figyelem. - Há miért ennyire fontos az az ágy meg én? Na azt ne mondd, hogy nem tudsz aludni egyedül – nem úgy tűnt, mint aki amúgy minden éjjel mást hoz ide, vagy akárkit. Annál jobban tűnt annak, mint akinek nincs senkije. Ez kellemetlen… én meg ide és belesétáltam, bár nem hazudok, nem zavar, nem félek. A karom rángatja, de nincs benne elég elő. - Felvered a helyet, te – erre már nevetnék, de a szó megakad. Borul, egyenesen nekem. Ahogy neki máshogy esik le a koccanás, én érzem, hogy a fogaim csattannak a nyelvemen, a vér íze, ahogy elönt. A fejem hátrabillen kissé, míg Fol zavarban, én megdörzsölöm az arcom. Legszívesebben a padlóra köpnék, de azért is sipítana, így nyelek egyet. Nem vészes, de a vigyorom kicsit színesebb.
- Te aztán nem játszol. Kezdek félni – szusszanok egyet és feltápászkodom, hogy felhúzzam a földről. - Na most már feküdj.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 27, 2022 5:28 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Hihetetlen módon nehéz volt kiigazodni Arin. Nem egyszerűen idegen volt itt, nem ismerte a világot, amiben létezett és ebben volt valami különösen bájos. Nem szerettem belé azonnal, nem éreztem forróságot a közelében, de tetszett és a közelében akartam lenni. Azt akartam, hogy nézzen és szépnek lásson, holott pontosan tudtam, hogy a testem még inkább értelen serdülőkéhez volt hasonló. Eléggé le is fogytam, ahogy kimaradtak az alorai sütemények a diétámból és éppen csak akkor ettem rendes ételt, amikor fogadókban szálltunk meg. Nem voltam erős alkat, a gyomrom gyenge volt, ez pedig minden porcikámon nyomot hagyott. A bordáimat akár meg is lehetett volna számolni, a véraláfutások és horzsolások is éppen csak gyógyulni kezdtek, a sérült csuklóm is még éppen elég csúnya volt.
– Az tényleg rám férne.– Ismertem el. Reméltem, hogy a válasza azt jelentette, hogy tetszem neki, mindenesetre csúfnak nem látott. Ezt értettem. Furcsa volt, hogy szinte egyetlen ismerős érzést sem látok rajta. Az egy dolog volt, hogy nem beszéltünk egy nyelvet, de mintha az érzelmi világunk sem lett volna azonos. Honnan pottyant vajon éppen ide Nulportba? Még azon is elgondolkodtam, hogy talán tényleg csak álmodom őt. Semmi testbeszéd, semmi különösebb megnyilvánulás, ami velem vagy a világgal kapcsolatos. Nevetett, szórakozott… de ezen túl nem sok minden akadt vagy csupán nem vettem észre.
– Szégyellős vagy. – Állapítottam meg, aztán hagytam őt magát mosdani. Az ágyhoz léptem és öltözni kezdtem. A puha, kellemes anyag combközépig elfedte a testemet, így többet már ő sem látott belőlem. Persze a kijelentés akár nekem is szólhatott volna. Én szégyellős voltam, de előtte már megszoktam a testem csupasz látványát. Elég volt ez a néhány perc.
Beültem hát az ágyba, a takaró alá. Több lehetőségem úgy sem lesz, hogy félmeztelen férfival aludjak és lássuk be… ez is csak alvás lesz. Mi más lehetne belőle? Ő azonban megint mit csinál? Elutasít. A szívem nagyot dobbant, nem lepett meg, de utáltam az érzést. Már nem úgy viseltem, mint régen, amikor ettől csak zavarba jöttem. Most mérges voltam, mert nem hajlandó észrevenni, miközben itt kapálózok előtte.
– Hagyd már azokat a hülye könyveket! – Pattantam ki az ágyból és odasétáltam elé, hogy elvegyem a kezéből azt a vackot és bevágjam a sarokba. Most rajta vezetettem le az elmúlt egy év minden feszültségét, amit a helyes félmeztelen férfiakkal kapcsolatban éreztem. Elegem volt a szorongásból. Így hát megragadtam a csuklóját és rángatni kezdtem.
– Ha azt mondom, hogy gyere az ágyba, ne szövegelj, hanem gyere! Nem megerőszakolni akarlak! – A hangom dühös volt, de a szemeim kicsit könnybe lábadtak. Elegem volt ebből, nem belőle, Arinak semmi köze nem volt ahhoz, hogy alapvetően mindig elhanyagoltnak éreztem magamat… ráadásul biztos voltam benne, hogy még az alkohol is dolgozik bennem, így reggel csak még kellemetlenebb lesz majd egymás szemében ézni.
Persze túl erős volt ahhoz, hogy én felrángathassam, így megbotlottam és egyenesen az ölébe estem. Természetesen még le is fejeltem, úgy, hogy éppen az ajkaink koccanjanak egymásnak. Kellően fájdalmas volt, de még annál is ijesztőbb. Csak annyi erőm volt, hogy a fejem hátrébb húzzam és eltakarjam a számat a tenyeremmel és csak nagyokat pislogjak rá.



Cailen Sephiran Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 26, 2022 11:33 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Egy részben férfi, mert azt a vak is látta eddig, hogy az – akármennyire is szemérmeskedett, az valahol elmaradt út közben –, de néha úgy viselkedik, mint a fehérnépek. Aztán mégsem, csak… nem tudom máshoz hasonlítani. Nyilván ha mentem volna a zsoldosokkal, kereskedőkkel, már nem lenne idegen, de nekem más ügyeim is voltak akkoriban és hívott vissza a kötelezettség. Aki megesett, az is a véletlen volt, egy kis faluban, amikor ki kijártam tanulni. Neki vélhetően az tetszett, amit az alsó nadrág takar, meg az, hogy akkoriban aligha beszéltem a nyelvet és ettől valamiért izgatott lett. Távoli idegen, így nevezett, meg titokzatos, pedig nem voltam az, elmondtam amit akartam, csak azon a pár szón, amit ismertem. Ő meg elmondta másképpen. Érdekes időszak volt, annyi biztos.
- Ritkán láttam csupasz valakit, akitől nem akartam hazáig futni. A csúfot ismerem, itt vagyok még és nem kint, így azt hiszem, valami olyasmi – bár nem tudom, pontosan mit kéne körbeírnom. - Sovány vagy, kis hús elférne még – ez nem sértés, hanem tény. Ha szereti magáról tudni, hogyan mutat, ez is egy szempont és még őszinte is. Általában nem hazudok, ha épp nincs tétje, meg a logikám mindig azt mondja, hogy ki kell mondani, ami bent van. Azért van ott. Mást azonban aligha tudnék, de talán nem mondtam semmi olyat, ami bántó. A szavak is bántanak másokat, tudom én ezt, elég sértést ismerek amúgy, cifrákat, amitől, még ha csak a falnak is mondom ki, elpirulna a bokájáig.
- Kockázat ebben? Ha azt mondod, nem, akkor se verlek képen. Vagy még mindig az a kívánság? - emlékeztettem arra, hogy mikor összecsaptam azzal a tisztességes haramiával, akkor is ezzel dobálózott. Csak törjük be az orrát és kész. Na, akkor biztos mondhatnám, hogy csúf, azonban elmaradt. Arca finom vonású, az enyémmel teljesen ellentétes. Bár ritkán látom magam, de itt volt miben nézni és most láttam.
- Odalent még inkább tiszta. Oda a nap sem süt, nemhogy a kosz menjen. Nem kell forogni – azzal ki is öntöttem a vizet. Mondanom se kell, hogy én, amikor nem figyeltem és ismertem a városok szokásait, mást kaptam a nyakamba, amikor kiburogatták az ablakon. Órákig sikáltam magam, hogy a szaga lemenjen, most ahhoz képest illatos vagyok, mint az üvegcséje.
- Azt ismerem, van családom, akiért teszem. Fivérek, nővérek rossz időben – hiszen emiatt vagyok itt. A jövő miatt aggódom, hogy lesz-e egyáltalán. Mások nem jönnének ki, egy napra sem, inkább fulladnának a sírba, vesznének el a semmiben. Áldozat. Ezért is lettem az, hogy nekik jobb legyen. Ezért vállaltam azt, hogy nem mehetek haza, ha megtenném, akkor pedig megölnének. Ezért, hogy egyszer talán újra, addig pedig, idefent.
- Tényleg, az erdő. Akkor nem is szóltam – lépek a könyvhöz, amit kicserélek egy másikra, aminek a gerincén sejteni, több kép pihen majd benne. Fogalma sincs, hogy mit keresek, de eddig nem is nagyon voltak a kezemben ilyenek, ennyire mintásak és színesek. Ha volt is, eldobtam, vagy eladtam. A borítóról felnézve pillantok rá. Felöltözött, majd bemászott az ágyba és oda csalogat, a szemöldököm szökken feljebb.
- Nem alszom, mondtam – lépdelek oda és leülök, de nem az ágyra, hanem elébe. A hátam döntöm a táblának és onnan nézek hátra rá. - Hogyan lapítanálak ki? Ahhoz kemény vagy. De aludj, neked ki kell mennie a sok furának a fejedből – vigyorgok egyet, majd lapozom fel a könyvet. Ebben is csak betűk fogadnak jobbára. - Hogy milyen unalmasak ezek és nincs képesebb könyved – mormogok magamnak, miközben lapozgatom.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 26, 2022 10:40 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Egyszerre tűnhetett úgy, hogy zavarban vagyok és játszom vele, ám valójában csak fogalmam sem volt, mit tegyek. Ahogy Ian gondolná, biztosan ez is csak valami futó tévelygés volt, mert fiatal vagyok és le kéne csapolni a mérgemet. Majd keres nekem valakit, úgyis közel a húsz és akkor ezek a furcsa helyzetek is elmúlnak. Egy részem reménykedett, hogy ahhoz elég lesz egyszer csinálni és végre élhetem az életem úgy, ahogyan az szánva lett: egyedül.
- És tetszik, amit látsz? - próbáltam kihúzni belőle valami. A zavaromat persze a róla való gondoskodás annyira elűzte, hogy már-már könnyednek hangzott a kérdés. Ha rossz választ adott volna persze, tudtam, hogy összeroppanok, mint amikor a bárdom húzódott el a csók útjából. Nem tudtam hogyan kell csókolózni, mégis az alkohol mámorában meg mertem próbálni.
- Valójában nehéz kérdés, igen. - Bólintottam aztán. Nem azért, hát láttam, hogy jóképű, meg izmos, tényleg minden fehérnép vágya, de ahhoz, hogy az a tetszés komoly legyen, már óvatosabb voltam. Egyszer megsebeztek, nem akartam mindezt újra megkockáztatni. Egy évembe került, hogy ne szenvedjek, csak nyafogjak némán Rilrion miatt. - Túl sok kockázat igent mondani erre. - Dünnyögtem aztán csendesen és még egyszer végig töröltem az arcán.
Próbáltam nem végig nézni rajta… de túl sejtelmes volt, hogy egy kis anyag még fedi a testét. Megköszörültem hát a torkomat és hozzátettem: - Odalent is megmoshatod, majd elfordulok, míg leveszed. - Közöltem, amúgy is a kezébe nyomtam a nedves anyagot, hogy azzal moshassa meg magát. Volt még ott tiszta, hiszen kértem magamnak eleget a kis, kopott, fehér törölközőkből.
- Inkább valakit félteni, akit kedvelsz vagy törődsz vele.
A sok magyarázkodásból persze már sejtettem Ari sokkal, de sokkal messzebb vidékről jöhetett, mint hittem. A közös nyelv nehezen ment neki s ha némi bölcsesség lakozott is a szívében, azt nem tudta megfogalmazni az általam ismert fordulatokkal. Nem bántam ezt. Valójában még jól is esett tanítgatni és mesélni neki.
- Egy erdőben nőttem fel, sokszor voltam pucér is hidegben. - Emlékeztettem a korábbi beszélgetésünkre, bár nem vártam el, hogy máris tudja az életem történetét. Nem kértem senikit, hogy jegyezzen meg rólam bármit. Elég, ha a személyiségem kedvelték vagy csak beszélgettek velem, ahogy a nővérem is tette. Ilyesmit csak családban éreztem eddig.
Megindultam hát az ágy felé. Odanyúltam a hálóingért, amit szépen hajtva fektettem a párnámra. Ez is új darab volt, még tiszta és finom, hiszen alig pár napja szereztem. Így hát belebújtam, hogy combközépig elrejtsen előle. Csak a szavaira fordultam megint felé.
- Hideg az éjszaka, bejöhetsz az ágyba. De csak, ha nem lapítasz ki. - Magyaráztam, ahogy bebújtam a takaró alá. Aztán megpaskoltam magam mellett a szalmával tömött matracot.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 26, 2022 10:02 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Olyan, mint a szél, egyszerre erre, máskor arra libben, majd hirtelen vált és kiigazodni rajta lehetetlen. Bizonyára attól még, hogy nem lát belőlem többet és nem esik és kel, a fejében még ott van az alkohol bőven és nem ereszti. Bizonyára emiatt nem tudja, hogy mit is kellene tennie. Nem velem foglalkozni, többek között, hogy mennyire kell nekem az az ágy. Semennyire, viszont a fejébe vette, nagyon is és nem ereszti. Vannak dolgok, amiket könnyebb elengedni, ha kettővel kevesebb korty van bennünk. Hagyom beszélni, majd beszélek én, de a gondolatai már ki tudja, hol járnak. Nem azért jöttem fel, engem nem ez mozgat ebben a világban, azonban nem vagyunk egyformák. Nagyon nem. De tudom, hogy AZ is az egyik fontos része, ha nem egyeseknek a legfontosabb.
- Áhhááá – lassan bólintok. Úgy viselkedem, amikor a tenger mélyén vagyok és valódi, ahogy elvárják a nőstények, ahogy elvárta egykoron a királynő is. Akkor már ezt is tudom. - Tőlem nem várnak sokkal másabbat, elkísértelek ide, így vagyok én az úriember – tárom szét karjaim és ejtek meg egy meghajlást vigyorogva. Ennyi. Persze közel sem vagyok selyembe bújt akárki, aki hajbókol és szépen beszél, sőt, ha ennek is van kódexe, akkor én meg az a szó két külön könyvben pihenünk. Még csak az kéne, hogy mások – emberek, elfek, fenti lények persze – mondják meg, hogy milyen legyek és mit tegyek. Na még mit nem! Bolond egy világ lenne és inkább ki sem másznék többé. Az, hogy azt meg én tudom, mit várnak el most tőlem, megint nekem egy új pont.
- Valahogy úgy – mindjárt meg is dicsérem menten. Akkor aztán végképp a fejébe fog szállni valami, bármi, ami a most engem bámuló szemeiben ücsörög. Mintha most látna először csupaszon bárkit, vagy éppen ha látott is, most nézi meg igazán. Eddig talán nőket kellett néznie, de neki abban nincs öröme tán, most pedig megkapja, amit akar? Valahogy úgy. Végül csak egy vékony vászon marad a derekamon, alsó néven. A keményített nadrág, ami az árus szerint kiváló lovagláshoz is, mert valami bőrt varrt rá, első alkalmakkal véresre dörzsölte puha, rózsaszín bőröm, így jött ez és használom azóta is. Nem sok marad kérdés, mi van alatta, könnyű kitalálni, felsőtestem azonban szabaddá válik. Halomba pakolom a dolgaim és visszapillantok rá. Meg se moccant, inkább még jobban figyel.
- Hihetetlen nehéz kiigazodni rajtad – a vékony textil marad, én pedig hátranyomva a vállaim, kiropogtatom azok, a hátam. Ennyi haszna van a csupaszságnak, szabadon mozgok. Nehéz volt a ruha tényét megszokni, hiszen nekem sosem volt, idefent azonban muszáj. Sok-sok ember nem kérné, hogy vegyem le, nem illik, nem szabad, meg hasonlók. - Nézlek én – eresztem le a tagjaim és ezzel le is zárnék mindent. De nem, a víz akkor is kell. Feladom. Leereszkednek a vállaim, ahogy az izmok nem tiltakoznak és hagyom lecsurogni a vizet magamon. Kellemesen hűvös, Fol pedig óvatos, mintha eltörnék bármikor.
- Ez ilyen nehéz kérdés? Tudatlan vagyok még mindig – hajtom kissé hátrébb a fejem és most a nyakam ropogtatom ki. Mintha tényleg el akarnék törni. Felszusszanok a következő adagnyi hűs vízre, bár engem a hideg nem ráz, bőröm beleborzong. Ez is fura szokása, szoknom kellett, hogy így milyen érezni. - Akkor gondolkodj, időd van – pillantok felé oldalvást, ahogy még mindig ott áll és fényesre törölgeti lassan a bőröm. Talán volt ott némi ételmaradék, por, akármi. Előfordul. Talán máshol is, csak nekem még nem zavaró, addig sosem álltam neki levakarni.
- Aggódni? Az valami félelem, ugye? - néhány szó zavarossága néha megakaszt, ennek pedig hangot is adok. Miért félnék én ettől? Az ő bőre. - Mindenki volt hidegebb helyen, csak nem csupaszon, többnyire – kerül elő a vigyorom, amint a kezembe veszem a rongyot. Akkor legyen meg az öröme. Párszor merítem bele, majd törlöm át mellkasom, a nyakam és a tarkóm, majd mosom meg a kezeim, hogy véletlen se legyen ott maradéka a csirkének. Azzal végül elejtem a rongyot, majd lerázva a kezeim, felé fordulok.
- Megfelelek így a szőnyegnek? - de valahol érzem, hogy kitalál még valamit, hogy a lábam is dugjam bele a jeges vederbe.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 26, 2022 11:41 am


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Feszült voltam ruhátlanul, mintha az utolsó páncélt is elvesztettem volna, ami még megóvott. Nem, mintha megóvásra szorultam volna, Ari nem akart bántani… akkor már bőven megtehette volna, mikor kevésbé voltam józan. Elvártam tőle a vetkőzzön le, ha a szobában akar lenni, bár a szigor csak álca volt, végtelenül zavarban voltam, ahogy a ruháitól megszabadulni látszott. Kistermetű volt, de mégis vállasabb, izmosabb hozzám képest.
– Az úriember… hát, aki illedelmes és úgy viselkedik, ahogy elvárják tőle. – Próbálom összefoglalni, de valójában én sem voltam sohasem az. Igazából a legközelebb ahhoz Rilrion volt, akit ismertem, ám ő is csak az asszonyságoknak tette a szépet. Talán azóta az egyikhez elég tehetségesen beédesgette magát s boldog. Egy év távolságából ennyit tudtam neki kívánni. – Amennyire tudom. – Tettem hozzá, egyértelművé téve, hogy nem vagyok a téma nagy szakértője.
Aztán megszabadult végre a felsőtestét borító anyagoktól. Túlságosan is zavarba hozott, de aztán mondtam, ne forduljon meg. Igen, fura vagyok, meg kiszámíthatatlan és bolond… hát levetkőzött, én is levekőztem, nem volt már szégyellnivalóink egymás előtt. Férfi volt, én meg előbb-utóbb talán azzá válok majd. A testünkben legfeljebb méretbeli különbség volt, meg a bőrünk árnyalata tér el.
– Azt akarom, hogy néz… – Nyögtem ki kiszáradt ajkakkal.
Ekkor éreztem meg az illatát. Olyan volt, mint a vízé, ami mellett ücsörögtünk. Só, nedvesség, amilyet a tenger áraszt magából. Furcsa, borzongató, mégis kissé idegen érzés volt ezt az aromát érezni.
Nem sok időm volt persze az illatával foglalkozni, mert máris elodázta volna a mosakodást a szőnyegre menekülve. A zavarom elmúlt, mert inkább az érdekelt, hogy tisztán létezzen. Karon ragadtam s odahúztam, ahol korábban én mosakodtam. Itt volt hát az ideje, hogy finoman megtöröljem az arcát a nedves törölközővel.
– Még nem döntöttem el, idebent tetszel e… – Jegyeztem meg aztán kisvártatva, hogy fenntartsam a csevegést, de eddigre már régen a mosdatása kötött le. Még egyszer végig húztam az arcán a nedves anyagot.
Nem akartam neki magyarázkodni a mosakodás miatt. Éppen elégszer mondtam el neki, miért van rá szükség és nem vártam el, hogy bekenegesse magát az olajjal vagy mással. Amúgy sem illet volna hozzá különösebben.
– Voltam már hidegebb helyen is… – mondtam, ahogy a kezemre pillantottam a tekintetét követve. Látszott a libabőr és igen, talán kicsit remegtem is, ahogy az ablak felől húzott be a kinti hűvös. – Ne aggódj értem!
Az ágy felé pillantottam. Valamiért nem akartam olyan távol kerülni tőle, mégis inkább a kezébe adtam a törölközőt, hogy mosakodjon meg vele. Ezt a furcsaságot amúgy is jobb lett volna lezárni, mielőtt valamiféle ostobaságba keverem magam.
– Ő… jó… – köszörültem meg a torkom és megindultam az ágy irányába, ami most mérföldnyi távolságnak hatott, pedig legfeljebb két lépésnyi volt az egész.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 25, 2022 11:01 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Sose értettem minek kellene jelek egy papírra, de amikor rájövök, hogy tudok dolgokat, csak szimplán nem emlékszem rá, én is hasznosnak vélném, hogy levéssem egy papírra. De csak annyi betűt ismerek, amik a térképeken pihennek égtájak címén, ám eligazodni a többin nem tudok és írni egyáltalán nem. Sosem kértek tőlem olyat, hogy véssek le valamit, ha igen, kiröhögtem őket és ők is röhögtek, mert bennem volt a remény, hátha én tudok. Azoknál, ahol én járok, ritka kincs az olyan, errefelé azonban úgy néz ki, sokan művelik. Így vagy úgy. Általában aki az egyiket tudja, a másikat is, sokan csak a nevüket tudják, én annyit se. Tintát már szagoltam, de olyannyira büdös, hogy azóta ha látom, nem nyúlok hozzá.
- De te? - nem folytatja. Eddig halkan beszélt, most viszont félig. Pedig nem ivott azóta, nem dülöngél, mégis, megint a fejében ott a szédelgés, csak épp más miatt. Miattam. Miattam? Semmit se csináltam. Nem fogtam meg úgy, mint azt a nőstényt, akivel megismertem a fenti örömöket és igazából rajtam ott van minden réteg, így aligha. Bár rajta semmi, azt meg sokan takargatják, mintha amúgy nem ugyan az lenne ott. Csak… más méretben. Nem tartom számon, a magamét se nagyon bámulom, bőrömet is akkor, ha sebes és felmérem, mennyire nagy a kár. Talán ezért nem is értem, és mégis, vagy mégsem. Lassan zsong a fejem, de lehet ettől a túl édes szagtól, bár az ablakon azért megy ki némi belőle, nem fogok belefulladni. A ruha témáról sem akar leakadni. Most akkor a kosz zavarja ennyire, vagy, hogy így látom őt? Pedig arcát nézem, ha keze mozdul is, nem követem. Na akkor lehet hangos lenne.
- Igen. De a víz nem bánt, a zsír meg nincs mindenhol. Vagy nem tudom. Itt biztos – mutatom a combomra, ahova a legkönnyebb beletörölni az ujjakat, legyen az sár, zsír, vér, akármi. Akárhogy nézem, nem viselkedik úgy, mint a többi, bár a fajtája mindig is más volt, mint az emberek. Lágyabb, kellemesebben emészthető, talán amiatt, mert őket is ismerem, ez nem lep meg. Vannak persze harcosok, akik a fejemet vennék, mert itt vagyok velük, de ő… ő. Ennél több magyarázatot nem adok.
- Úriember? Az milyen? - ugye sejti, hogy ahonnét jöttem – már amit hisz –, ott ez a szó inkább nem ismert. Annyit engedek neki végül, megkerülve, hogy mint ahogy idehozott, úgy nemes egyszerűen vegyen le rólam mindent, megbontom magam felül. A vért puffan, azt mondjuk nem árt levenni, mert van súlya és nem túl kényelmes minden nap, a többit azonban nem tervezem. Csak az ing vékony kötői lazulnak ki és mutatom meg a bőrömet. Nem fedi vér, sár, se semmi. Nekem rózsaszín, tiszta, ámbár nem olyan illatos, mint sokaknak. Kellemes tengerillat.
- Nem magam takarom. Te takarod magad és zavar ha látlak. Azt mondtad, forduljak el – csak épp nem tettem, végig nem. Összezavar, de nekem ettől csak a homlokomon több a ránc és kevesebb a türelem. Kezem ejtem le és figyelem, ahogy végre elmagyarázza, mi is van. Igen, azt tudom, tetszek, tetszettem, de attól? Végül is, igen. Idefent nem csak azért kerülnek közelebb, hogy legyen belőle új élet.
- Idebent már nem és ez zavar? Hát kimehetek és elleszek én a parton is holnapig – vonok vállat és ezzel le is tudnám az egészet. Még a vizét is eltüntetem, erre mi a hála? Odacitál és ragaszkodik, hogy mosakodjak. Türelmetlen morranok fel és bámulok le rá.
- Nyugodt vagyok, csak nem értem, minek – fordulnak a szemeim, amikor az arcomhoz érinti a vizes rongyot. Bőrömnek kellemes, a tűz miatt idebent meleg van és… nekem az sosem jó, ha száradok. Csak halkan szusszanok egyet az egészre. Mégsem az én bőrömön látszik, hogy fázok.
- De, ez jó. A hideg ráz téged – bökök a karjára. - Bújj puhába, akkor befejezem – mutatok a rongyra és akkor megnyuszik a lelke.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





We're all fools  Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt :: Lezárt múlt-
Ugrás: