Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
We're all fools  - Page 2 KaDiPE5
We're all fools  - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
50 Hozzászólások - 25%
Arnav
29 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
26 Hozzászólások - 13%
Krónikás
21 Hozzászólások - 10%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 9%
Deedra Gindrian
15 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 7%
Rhysand Earhgaze
12 Hozzászólások - 6%
Calylenia
8 Hozzászólások - 4%
Svea Helmrid
8 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Készíts zenelistát a karakteredről a Karakternaplók topikban a megadott kód segítségével!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:36 am
• Moments

Yesterday at 12:35 am
• Szólánc

Yesterday at 12:34 am
• Asszociáció

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Arnav, Deedra Gindrian, Folrandír Ceilteach, Tindómiel Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
We're all fools

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 25, 2022 10:11 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Azzal a könyvvel a kezében elképesztően ártatlannak tűnt. Ahogy forgatta és lapozta, mintha azt akarná megvizsgálni, milyen régi, vagy alkalmas-e valamiféle egyéb tevékenységre. Nos, nem tudtam, hogy az alorai könyvtár könyveit védi-e bármi mágia, de a kötetek nagyrésze igencsak régi volt. Néha-néha persze újra kötötték őket, hogy ne essenek szét. A kezében szorongatott történelemkönyv kemény borítóját már megviselte a sok lapozgatás, így berepedt a felülete.
- Hát nem, de én… - kezdtem, de a mezítelenségem zavarában nem tudtam azonnal kibökni, hogy a koszos tagjait vigye ki az ágyból.
Ahogy felkelt és odasétált mellém, végig néztem a ruháján. Piszkos volt, mégha nem is vér meg hányás fedte, éppen eléggé látszott rajta a por és a zsír, amit az idevezető úton szedett magára. Ha valamit nem akartam, hát az ételszagú ágyban való alvást… bár úgyfestett, már is megtalálta a helyét az én helyemen, a puha ágyneműben.
- A nemrég a zsír és a víz mellett ücsörgés előtt volt… - sóhajtottam és zavaromban megint végig túrtam a hajamat. Vártam, hogy vetkőzzön, mert ide pihenni jön az ember, ahol meg pihen, oda nem kell mocsok. - Ó, micsoda úriember vagy. Köszönöm. - A hangom némileg gúnyossá vált, de amint a ruhájához nyúlt, hogy vegye le, megint elpirultam és magam próbálva takargatni igyekeztem nem túlságosan belelátni ebbe a dologba semmit. El sem tudtam képzelni, mások miképpen esnek egymásnak… én sosem mernék kezdeményezni, pedig éppen előttem vetkőzik le valaki. Szánalmas voltam.
Jó nem. Még nem is volt meztelen, csak magyarázott, meg a vérttel babrált, de annyira kiszáradt a torkom, hogy míg az inghez nem nyúlt, megszólalni sem tudtam. Ez nyilván ő is érzékelte, mert hátat akart fordítani.
- Nem kell elfordulnod. - Nyögtem ki aztán nagy nehezen, mikor már arról beszélt, hogy megint fura vagyok. Valahogy meg kellett próbálnom összeszedni magam, mert egyre rosszabb irányt vett ez az egész… miközben… Fol, mi a fene történik veled? A fejemben egy halom gondolat cikázott, összefojva, értelmetlenül. Nem voltam egészen önmagam és ez Ari hibája volt. Valahogy ott az ezüstös holdfényben egészen érdekes hatással volt rám… már-már szokatlanul.
- Azért vagyok fura, mert… - kezdtem, mire a vízzel babrát. Egészen olyan volt, mintha kicsit késve válaszolnék mindenre. - Mert tetszel… vagy legalábbis a parton a holdfényben tetszettél. - Nyeltem egyet és próbáltam nem bámulni a felvillanó részeit. Láttam nála izmosabb férfit is ruhátlanul a ylore-i fürdőházban, de valahogy Ron simán baráti érzéseket váltott ki belőlem, annak ellenére is, hogy amúgy tényleg csodás teste volt.  
- Inkább mosakodj, utána majd kitalálod, hova fekszel. - Fogtam meg a karját és szépen visszanyomtam a mosdótál elé. - Nyugi, az olajat nem kell használnod. - Tettem hozzá, majd egész egyszerűen túl közel léptem hozzá, meg is feledkezve arról, hogy el kéne takarni magam. A törölközőt belemártottam a vízbe és óvatosan megtörölgettem vele az arcát.
- Nem jó érzés?





Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 25, 2022 9:35 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Nekem ez a közeg idegen. Sok helyen, sokszor jártam, de ritkán adatott meg, hogy ilyesmi helyre tévedjek. Se hasznomra nem volt, sem pedig időm, hiszen amikor még csak kereskedtem, hamar végeztem a dolgom, hogy több időm legyen nézni és tanulni, mielőtt visszatértem az otthonomba. Aztán telt az idő, mindig kicsivel messzebb értem, mégsem szobákban töltöttem az időm. Sátrakban annál inkább, barlang, a szabad ég, vagy éppen fogadók, de ott a szobák nem ilyenek voltak. Kicsik, szagosak, rondák. Ezért is érzem magam idegennek, járkálok fel és alá, tapogatok, nem értek. Még a vizet sem, de egyformák. A sósat ismerem, azonban ez az édes, mert a sós árt mindenki másnak, aki beleiszik. Nem egy bolond lett a mi vagy a halak vacsorája, mert míg a tengeren ringatózott, engedett a csábításnak. Ebből a vájlingból semmi veszély nem leselkedik rám.
- Értem, értem. Inni abból, minden más abban – mutogatok is mellé, mintha csak valami lecke lenne az életről, nem az, hogy elkísértem ide – vagyis ő húzott magával, mert menet közben fordult a kocka és a felállás –, mert elvileg majdnem kiütötte magát. Erre most éber, ha tovább magyaráz, még jobban az lesz. A hűvös víz pedig végképp kikergeti fejéből a dolgokat.
Nem iszok végül, mert éppen csutakolja magát, elfoglalom magam mással. Nem zavartatom magam, semmivel sem, az illem, ahogy korábban említettem, nekem nem létezik. Alattam ágy, rajtam a megszokott ruháim, kezemben egy könyv. Ha a többiek látnának, nagyot néznének, nem vagyok és voltam sose a könyvekért oda, inkább tépkedtem ki a lapokat annak idején, ha faggyúra vagy éppen csak gyújtani akartam tüzet. Mert azt is tudok, idebent azonban más már megtette. Ekkor megint hallom, épp valami fura ábrát fordítok fejjel lefelé, amikor szól.
- Nem jól nézem? - mi más lehetne a hiba, hát úgy néz rám, mintha éppen megenném a könyveit, nem lapoznám és úgy tenném, mintha érteném, hogy miről van szó. Ó, de nem ez a gond. Szemöldököm szökken feljebb, mimikám is kezd emberibb lenni ismét, ahogy hosszabb időt töltök idefent újra – még ha kényszerből is. Ismét lenézek magamra, majd sóhajtok.
- Nincs másik és nem is koszos. Sőt. Nemrég mostam – se vér, se más nincs rajta. Por talán, homok biztos és akármi, de azok aprók és haloványak, nem tűnik mocskosnak és elhasználtnak. Arra figyelek, mert egy ideig, az elején nem tettem és szinte lefeslett rólam az első gönc, viszont megtanultam, hogy akkor nem akarnak szóba állni velem, valamennyire ki kell néznem. - De lásd kivel van dolgod – nem is ültem ott sokat. A könyvet végül kezemben tartom, ahogy lábam csupasszá válik. Felnevetek, ahogy végül megint rám szól, hogy ne csak azt. Ilyet azt hiszem nem illik egy másik férfinek mondani, de hamar és röpke ismeretségünk alatt is rájöttem, ő nem olyan, mint a többi. Lehet, csak a kosz zavarja, lehet más.
- Ja, elfordulok, tényleg. Zavar – bökök arca felé és háttal állok neki, mintha semmit se láttam volna. Nem zavar a meztelenség, húsnak hús, láttam már ronda alakot, akit sosem akarok többé csupaszon látni. Ő puha és törékeny, mint a fehérnépek, csak épp neki ott több, ahol azoknak kevesebb.
- Főleg, ha még párszor kiülsz a partra – ingatom meg a fejem, majd a könyvet becsukva az ágyra dobom. Kellemesen huppan a takarón, majd visszafordulok felé. - Az a te ágyad, minek kellene nekem? És koszos se vagyok. Megint fura vagy – szusszanok. Levettem a csizmám. De nem fog nekem hinni, így legalább a vértet kioldom és ledobom magamról. Csak ez után húzom lejjebb nyakamtól az inget.
- Tiszta. Látod? Ezt is nemrég mostam – mármint magam. Csak másképp, mint hiszi. A vizet azonban megragadom és kiöntöm, majd a tálat a helyére téve nézem, hova tudok leülni. - Az ott jó? - mutatok a szőnyeg felé.


Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 25, 2022 8:59 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
A szobámban valahogy minden más volt. Ide éppen csak betört a hold fénye, túl kicsik voltak az ablakok és nem is megfelelő irányba néztek, ám a kandalló melegfénye még a szegényes szobát is egészen meghitté tett. Otthonos volt az egész, legalábbis ahhoz képest, ami az idefelé úton volt. Megtanultam beérni vele és kihasználni a lehetőséget. Talán négy nap múlva már nem egy fürdőház mellett fogok lakni, de az sem kizárt, hogy már holnapra máshol találom magam, mert úgy akad munka és ulron. Ez volt a zsoldosélet hajtóereje, amennyire azt már megtanultam Iantől.
– Tiszta víz. Finom, hűvös. – Válaszoltam, hogy értse, abban a formás kancsóban valóban víz van, méghozzá olyan, amit a kocsmáros mindennap kicserél. Ez egy rendes fogadó volt, nem olyan, amibe az ember inkább csuklyában sétál be, nehogy megnézze magának az arcát valaki, akinek nem kellene.
Nem foglalkoztam vele, hogy a könyveimet piszkálja. Nem is az enyémek voltak, mert az alorai könyvtárból loptam el. Nem, mintha terveztem volna, egyszerűen csak tanulni akartam, míg a hold templomába érünk… aligha számítottam rá, hogy Azizi majd a semmi közepén kidob a városból, ahol a jövőmet kellett volna megalapoznom. Talán, ha nem teszi, lassan én is mesterré lettem volna. Így viszont tolvaj lettem, na meg zsoldos Ian társaságában.
Óvatosan vetkőztem le. Bár a bőröm hófehér volt még mindig, s egészen lesoványodtam, az út során magamra szedett sérülések nyomai még látszottak. A csuklómon is még haloványan, de kivehető volt a véraláfutások helye. Szerencsére egy gyógyító a törésen segített, miután két hét alatt sem látszott javulni a helyzet.
A nedves kezemmel végig simítottam az arcomon, a nyakamon. Jól esett a korábbi rosszul lét után kicsit megtisztulni, ám amikor meghallottam, hogy az ágyamra telepedik, kirázott a hideg. Abban a ruhában fetrengett bele a tiszta ágyneműbe, amit odakint a parton is viselt, beleülve a koszba, na meg a ragadós padra is éppen ebben huppant le. Biztos voltam, hogy zsíros ujjait is abba törölte bele.
– Hé… – néztem rá, remélve, hogy érti mire gondolok. Aztán a tükörben egy szúrós pillantást is megengedtem felé, mielőtt elkezdtem volna magamat kenegetni. – Azt értem, hogy éppen kulturálódni akarsz a könyvekből, de vedd le azt a göncöt, mert zsíros és koszos. – Magyaráztam, mire amúgy is kászálódott már fel.
– Ne csak azt! – Magyaráztam kicsit határozottabban a szokottnál, ahogy kilépett a csizmából. A hangom ellenére persze éreztem, hogy az arcomra kiül az enyhe, rózsaszín pír és még a torkom is picit kiszáradt. Ahogy mellém sétált jóformán mindent láthatott belőlem ruha nélkül. A kegyelemdöfés persze az volt, amikor még az illatomat is szóíve tette. Annyira zavarba jöttem, hogy ügyetlenül próbáltam elfedni magam legalább odalent.
– Az… az… enyhül idővel… – dadogtam az illatra célozgatva.
Megköszörültem a torkom, ma már sokadjára, de ezúttal azért, hogy ténylegesen is meg tudjak szólalni.
– Ha az ágyban akarsz feküdni, ez nem lehet rajtad. Mosakodj meg! – Mutattam a tálra, majd a törölközőt is kezébe nyomtam. – Az ablakon kiöntheted a használt vizet és teszel bele frisset a kancsóból. Még van benne elég. – A hangom halk maradt, de aztán elfordultam előle és a tekintetemmel azt kerestem, mibe bugyoláljam be magam az estére.  




Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 25, 2022 7:12 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Senkibe nem futunk az út során, ami meglepő egy városhoz képest, de akkor most már biztosan ez a város jobbik fele. Sehol egy nőszemély, aki épp egy részeg férfit foszt meg vágyaitól és persze a vagyonától, vagy épp kését élező zsebmetsző, aki ezen férfiakra épp oly veszélyes, mint a nők. A fehérnéptől viszketeg bajokat, míg a tolvajoktól penge által terjedő nyavalyákat kaphat csak az erre tévedő. Egyik sem kellemes gondolat, megértem hát, hogy Fol sietősre szedi egészen kiegyenesedett lépteit. Jót tett neki a levegő, meg a hányás.
- De a csirkének igen. Vagy azoknak a selymeknek, amikben fetrengenek – persze, az olyan ritka, azokról nem mesélnek sokat egyek sem. Azonban tetvekről és egerekről annál jobban, nem is értem, hogy miért fizet ilyenért, annál már a fű és egy szedett-vedett pokróc is jobb. Csak az eső és a szél kellemetlen, olyankor megértem, hogy jobb bent. De tetves fekhelyen… valamiért a kölcsönzött bőröm a gondolattól is viszketni kezd, majd átnézem ezt a ruhát, nehogy valódiak legyenek. Nem vakarózom, egyik kezemnél fogva még mindig vezetnek, a másikkal a korláton húzom végig ujjam futólag, ahogy elérünk a szobáig. Alszik a nagy része, nemigen kell hangoskodni és nem is erre vágyom. Felfedezem a helyet, majd a vizet, ami a kissé elsózott húsra bőven jól is esett, legszívesebben az egész tálat meg tudtam volna inni, ha akarom. Ennyi elég is volt, mögöttem lassan gyúlnak a fények és a szobát már nem csak a kandalló, az apró tűz, hanem az is megvilágítja.  Ez világította meg szomjoltásom is.
- Hmm? - még államról csepeg a víz, ahogy elhúz, úgy nézek értetlen rá, majd a kancsóra. Nem pocsolya ez, nem úszik benne a kosz, ismerem a jó és tiszta vizet, ez pedig nem az. - Ugyan az a víz. Azt hittem abban a borod van – vigyorgok egy sort, mint aki éppen lebuktatná a másikat és rájött volna a titkok titkára. Túl van itt minden bonyolítva, én mondom.
- Neked. Nekem új. De elhiszem és akkor átlagosnak tartom – vonok vállat és ellépdelek tőle. Éppen az egyik könyvért mennék, amikor megszólal. Ahhoz képest, hogy az arcom tapogatta és ölelgetett, meg tetszem neki, szemérmes, mint valami szűz leány.
- Ahogy gondolod – azzal már hátam látja csak és felkapom a könyvet, hogy az ágyra telepedjek. Próbálgatom, mennyire kemény és viseltes. Nos, ez sem rossz, de nem is az enyém. Nekem most csak addig kell, míg kivakarja magát a gönceiből, hogy abba mossa bele magát, amiből ittam. Így valóban a kancsót fogom választani. Oldalra pillantva méreg végig, hozzám képest tényleg apró, pedig én sem vagyok egy nagy darab. Nem látok rajta hegeket, csak a fehér bőr, mint az üveg és a haja, amit most rendbe tesz. Na, hát én lenézve magamra megállapítottam, hogy jó vagyok így. Kinyitom a könyvet és lapozgatom, ám a betűket nem értve csak a képeket bámulom benne, ha találok.
- Rendben, de nehogy attól fájjon a nyakad, hogy nincs – pillantok felé vigyorogva. - Nem alszom, ritkán teszem – lapozom tovább a könyvet, miközben az az illatos kence lengi be a szobát. - Soká lesz reggel? - nem néztem meg, merre jár se a Hold, se a nap. Azzal felállok és mellé sétálok, oda, ahol lerúgta a csizmáit és lerúgom mellé a magamét is. Ha így jobb, akkor ott lesz a helye. - Ezzel az illattal mérföldekről ki lehet téged szúrni. El nem tud téged senki hagyni.


Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 25, 2022 8:49 am


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Nulport utcáinak éjjeli képe józanabb, gyomorfájós kiadása sem volt sokkal megnyugtatóbb. Sőt… ezúttal nem a holdfényre koncentráltam már, hanem arra, hogy egy eltévelyedett részeg ne éppen belénk rohanjon. A város azonban csendes volt, az épületek ablakán nem szűrődött ki gyertyák fénye, így hát kettesben kóvályogtunk el a Korall épületéig. Talán az egyik legszemrevalóbb darab volt a városban, ezért is merték látogatni a tisztességesebb fajtából kikeveredett utazók.
– A szobának nem kell finomnak lennie – Közöltem a tényt. Kicsit olyan volt, mintha Ari sosem aludt volna fedett helyeken, melegben, kényelemben. Én is erdőben nőttem fel, elszigetelten, de az Alorába érkezés gyorsan megtanított, lehet élvezni is a mindennapokat. Apám, a klán, amiben felnőttem állandó harcban állt az életben maradásért… én viszont, bár tudtam miképpen maradjak ébren, hajtottam mindent, ami jó s ahogy idősödtem mind jobban meg akartam ismerni a világot. Így hát a kényelem, a tisztaság alapvető szükséggé vált.
Óvatosan húztam magammal. Egy elfnek nem jelentett gondot némán járni, így a nyikorgós lépcső legfeljebb az ő súlya alatt roppant meg néha. Egy-egy szobából beszéd is hallatszott, de nem olyan áthatóan, hogy megzavarhassa a fogadó többi lakójának nyugalmát. Ahhoz viszont kevés lett volna, hogy a zajongásunkat elnyomja és Ian esetleg kinézzen, merre jártam. Éppen ezért, odabent is igyekeztem csendes maradni... mégis mit gondolt volna, ha mellettem talál egy ifjút?
Odaléptem a kisasztalhoz, amin két lámpás pihent a könyveim mellett. Meggyújtottam a bennük rejtő gyertyákat, hogy azok apró lánggal lobbanjanak fel, újabb fényt ontva magából. Épp, amikor megfordultam, akkor kaptam el a pillantásommal, ahogy beleivott a mosódtálba.
– Ari… – léptem oda mögé, megfogtam a kezét és elhúztam onnan. – Ott a kancsó és a kupa, ha vizet akarsz inni. – Böktem a könyvek mellett várakozó ivóalkalmatosságok felé. Reméltem, hogy inkább ott szolgálja ki magát, a frissebb, tisztább vízből.
– Hidd el… ez teljes mértékben átlagos. – Mosolyodtam el azon, hogy szépnek titulálja a helyet. A Korall nem volt különösebben finom hely, s az ágy sem volt olyan különösebben kényelmes. A párnát is már kifeküdték, de az út melletti táborokhoz képest valóban egy álom volt.
– Elfordulnál? – kérdeztem, ahogy odasétáltam a mosdótál mellé. A kabátot lekapcsolva magamról, hagytam, hogy az a padlóra essen. Aztán ugyanígy kibújtam a csizmából, a nadrágból, az alsóneműből. Azokból kilépve már az inget hámoztam le magamról, hogy aztán a kancsóból még kis vizet öntve, elkezdjek mosakodni. Kellett ez, mielőtt bedőlhettem volna az ágyba, a takaró és a párna alá. Nem éreztem magam fáradtnak. A hányás, a hideg levegő egészen magamhoz térített odakint. A fejem is kitisztult.
A tükörből Arit figyeltem, ahogy mozog felfedez vagy éppen engem bámul. Nem sok szépet láthatott persze, mert vékony voltam, túl vékony is. Az elmúlt hónapokban a bordám is látszott egy egészen kicsit, hiszen nem mindig jutottam ételhez. A hajam persze tiszta volt, de elég kócos. Ezen csak az segített, hogy nedves ujjakkal túrtam végig a tincseket.
– Az egyik párnát kölcsön adom majd neked… az alváshoz. – Magyaráztam, miközben kinyitottam a rózsás illatú olajat, hogy bekenjem vele a még félig nedves bőrömet. A mozdulataim finomak voltak, kicsit masszírozók. Ezúttal nem jutott eszembe zavarba jönni.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 24, 2022 5:24 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
A kellemes kimenetel végül nem hozott nagyobb csatát, a ritka esetekben fordul elő ez errefelé, vagy mert éppen ezeknek a mocskoknak a becsülete mégis ér valamit és tartják a szavukat. Vagy valami olyasmi. Nem mintha vágynám a rosszat, Fol pedig már akkor sápadt volt, amikor közelebb értek hozzánk, nem kellett volna még a vér is, mert akkor biztos kidőlne a pad alá. Ez a szerencsés napja akkor, meg nekem is, meg mindenkinek. Aligha érzem a zsivajban, hogy mit művel az arcommal, az öröme jele ez, annyit tudok, de nem fogtam fel sosem, hogy pontosan mire jó ez. Nem értem, de eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, mikor kell használni az ilyet. Kellene, mert én nem teszem, csak hagyom a pillanatot és az ünneplés mámorát. Jutalmam Fol mellett még egy ajánlat is, rászolgált a behemót a nevére és valóban a becsület harcosa. Vagy nagyon sokáig fog élni, vagy nagyon hamar megölik azok, akik nem becsületesek. Azok, akik körbeveszik, elég mocsoknak tűnnek ahhoz, hogy ezt ellensúlyozzák.
- Megyünk, megyünk – nem is kellene még egy kör, ki tudja ki kerülne elő addigra, akikkel nem tudnék ilyen könnyen elbánni. Ő meg főleg nem tudna, csak végre valakit találna, aki beveri az orrát, amennyire mondja. Nem lenne olyan boldog, ha valóban megtörténne és éreznie kellene. Helyette húz, én is lépkedem persze és követem.
- Ó, jó ez még, kár érte – pedig nem érdekel, de most így jól esik ezután a kis küzdelem után. Nem szoktam sajnálni amit hátrahagyok, nem értékek ezek, ez is inkább csak a móka kedvéért megy, semmi több. Reggel nem tudom kell-e étel, majd meglátom. - Oda megyünk. Nincs másik ivó, na – én elüldögélnék ott is, bizonyára társaságom is lenne egyhamar, ilyen vagy olyan, azonban ha már ennyire ragaszkodik hozzám, akkor megyek. Gyorsan orvosolom a lábam problémáját és utolsó dolgom is magamhoz véve csatlakozom hozzá és a finom falatokat elvéve, folytatjuk az utunkat. Nézelődve ismerem ki és fel a város ezen részét, bár ilyen órában nehezen látom meg azt, hogy mi micsoda és merre van, még így is érdekes látvány és nagyon csendes. Erre nem látok olyan mocskos helyeket, ahol ücsörögnek a gyilkosok és tolvajok, vagy ha van, rossz úton járunk jelenleg. Nyilván nem aludna akkor ott, ha így lenne.
- Egy kis kosz sosem árt, ez meg még finom is – de értem én, zsír nincs. Meg lehet nem örülne a fogadós sem. Az utolsó, nekem tetsző falatot csippentem ujjaim közé majd nemes egyszerűen dobom egy árokba a tálat és ami rajta maradt. Majd a kutyák, macskák, patkányok, akárkik örülnek neki. A maradék eltűnik a számban, fejemet pedig arra fordítom, amerre mutat. Áhh, eléggé szép a ház, olyan, amit az ember szívesen látogat meg és nem fél attól, hogy nyitott torokkal ébred reggel. Azok olcsók, mindenki eléri őket.
- Szép – mondok valamit, amit ismerek dicséret néven és illik egy házra. Leutánozom a mozdulatát, amivel csendre int, majd követem. Lépteim lazák és könnyedek, miközben Fol előttem oson, mint valami erdei vad. Tudok csendesen menni, szóval nem okoz gondot az, hogy úgy kövessem, ahogy kéri. Ajtókat látok, sokat, nem is tudom hogyan képes bárki megjegyezni, hogy hol is az övé. Megragadja a kezem és vezet, én pedig mint valami igásállat mögé kötött kordé, megyek mögötte. Nem enged messzebbre, pedig az egyik ajtó mögött valaki mintha beszélt volna és még érdekelt is volna, de… nos, nem léptem el mellőle. Végül egy ajtó kinyílt, az, amiben ő van. Besétálva lassan, tekintetem járatom körbe a szobán, megnézve minden apró zugot. A tűz pattog, a víz a tálban. Ennek már örülök, odalépve merítem bele a kezem és a markomba véve pár kortynyit, már le is nyelem. Végül a maradékkal megtörlöm az arcom és lerázom magamról a vizet.
- Szép ez is. Olyan neked való, puha és illatos. Én nem nagyon járok ilyen helyekre – nem is illek ide. Felveszem az üvegcsét és megszaglászom, majd a homlokom ráncolom. Jó az illata, így egy adagot az ujjaimra öntök és nézegetem. Ahha, ez nem iható. Ó, nos igen. Pofátlan vendég vagyok.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 24, 2022 11:55 am


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Még szoknom kell ezt. Szoknom kell az alpári nulporti népséget, melynek inkább célpontja semmint része voltam az elmúlt napokban… pedig, ha tudnák, hogy életem első zsoldosmunkáját is elvállaltam, sőt még azon túl is tevékenykedtem az alvilág mindenféle bugyraiban. Tisztességes Rolf bár nem hazudtolta meg a nevét, engem csak valamiféle dísznek gondolt, amit Ari maga mellett tart megverni, eladni vagy az “övének” titulálni. Mást vártam. Támadást vártam, vagy legalább kisebb dulakodást, ám nem. Rolf másképp viselkedett. A legyőzetésétől kezdve egyenlő félként kezelte az ifjút, sőt még hajója szolgálatait is felajánlott neki… neki, nekem nem.
Én megkönnyebbülésemben csak megöleltem hátulról rá csimpaszkodva Arit, s amíg nem figyelt senki, lágy csókot nyomtam az arcára. Hálás voltam neki, amiért nem adott ezek kezére. Aztán elhúzódtam, hagytam, hogy búcsút intsen neki az újdonsült ismerősök.
- Csak menjünk. - Vágtam a szavába és még bele is karoltam, hogy húzzam magammal. Talán nem volt olyan meglepő, hogy a történtek után nem akartam a kis késdobáló környékén maradni, sem pedig az utcán. Már túl józan voltam, a szégyen persze kissé elszállt korábbi megnyilvánulásaim okán.
Megálltam egy pillanatra, míg kiitta a kupáját és felvette a maradékkal teli tányért.
- Veszek neked reggel mást… - dünnyögtem, de mielőtt még magyarázkodhattam volna, remegve görnyedtem előre, hogy kiadjam a gyomrom tartalmát. Ahogy levegőhöz jutottam és már nem szédültem annyira, a hasamra szorított kézzel egyenesedtem fel. Sápadtan pillantottam Arira.
Megráztam a fejem.
- Csak vissza akarok menni a szobámba. - Préseltem ki magamból a szavakat. Fel sem fogtam, hogy a kezembe nyomta a tányért, majd elrohant. Meg kellett kapaszkodnom valamiben és levegőhöz jutni. A gyomrom még bőven kavargott, nem bírtam mozdulni, szóval jól esett kicsit állni egyhelyben, míg visszatért a csizmáival.
Visszaadtam a kezébe a tálat, benne a húscafatokkal, aztán megindultam előre.
- Ezt majd a szobába ne hozd be, minden zsíros lenne… - mondtam halkan, ahogy lassú léptekkel indultam meg előre. A város ezen része, mely távolabb esett a nyílt résztől egészen csendes volt. A jobb fogadókban már régen vége volt a hajnalig tartó mulatozásnak, így hát némán haladva végig a macskaköves, kissé ütött-kopott úton, feltűnt a Korall.
- Odamegyünk - mutattam neki, mintha valami történetbe akarnék kezdeni, ám végül nem mondtam semmit. Sokat megéltem abban a fogadóban, ám aligha volt valószínű, hogy jót tenne a múlton való elmélkedés a ma estének. Éppen elég volt, hogy rémálmokat okozott.
- Shh!- Fektettem a mutatóujjam az ajkaim elé az ajtóhoz érve. Jeleztem, hogy maradjon csendben, míg felosonunk az emeletre. A vendégek jó része aludt, ráadásul Ian figyelmét sem akartam felkelteni. Biztos voltam benne, hogy csak szidna, amiért valakit túl közel engedtem magamhoz.
Szinte lábujjhegyen osontam fel a sötétben a lépcsőn. Ujjaim a korlátot marták, másik kezemmel Ari zsíros kezét fogtam, hogy magam mellett tartsam. Már nem dülöngéltem annyira, hogy botladozva érkezzek meg az emeletre, ám a hetes számú ajtót nehéz volt megtalálni, ám fejszámolásom nem hagyott cserben, mert amikor benyitottunk a kandalló fényében saját dolgaim fogadtak. A szalmával bélelt ágy az ablak alatt állt, éppen tökéletes ránézést biztosítva kandallóra. Egy tükrös asztalon várt a víz és a mosdótál, egy törölközővel, meg a rózsaolaj, amivel a hajamat kenegettem jobb napokon. Ezen kívül nem sok mindenem volt, csak kevés váltás ruha, ami a fogason lógott. Mióta véresek lettek a cuccaim, nem tudtam viselni őket, pedig a mosás kihozta a foltokat.
- Hát ez az… - dünnyögtem és kilépve a csizmámból, beljebb sétáltam.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 23, 2022 10:34 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
A mai nap, vagy ez az időszak amíg ilyen, nekem is pihenővé válik, céltalanná, így nem is veszem komolyan. Nagyon sokszor amúgy sem, idefent nekem nincs tét, nem ez a haza, nem ez a fontos, így ennek megfelelően teszem azt, amit. Most és később, vagy épp a múltban. Szórakozottnak, bolondnak, bárminek hisznek emiatt, azt sem bánom. Ez valakinek zavaró, valakinek pontosan megfelel. Ezek szerint Fol-nak az utóbbi lesz a jó válasz, elvégre már mondta is, de még most sem kerget el bottal, hogy hagyjam békén. Mondjuk érdekes lenne, azok után, hogy idecipeltem, majd még elfogom a másik helyre is, és még ő ütne? Az meglepne, mindazok után, amit ma magyarázott meg tapogatott. Nevetnék, de meglepne.
Azonban mások akarnak meglepni, csak éppen nem sikerül nekik. Sejtettem, hogy ha engem nem is, Fol-t ki fogják nézni maguknak. Ő túl finom meg puha ezekhez a késdobáló helyekhez, minden rossz él nélkül. Ide alja meg söpredék jár, ahogy mondják a városban, ha ilyen helyet keresek. Neki valami párnás ivóban van a helye, nekem meg jó itt, értek ezeknek a nyelvén. Nem mindegyikén, ez tény, mert van, amikor nagyon fáj utána, azonban ezek a könnyű fajták. Ha még sört is kapnának, hajlonganának előttem.
- Nem? Milyen kegyes vagy! - pénzem nincs sok, másom van, de azt nem adom olyan könnyen, kell majd még nemesebb célokra. Akkor esznek ennyit, ajánl mást, mondjuk még azt kell mondjam, hogy egészen korrekt ajánlat volt, ahelyett, hogy kergetnek és verekszenek. Azonban mintha a nagydarabnak tényleg lenne esze.
- Látod? Állandóan erről beszél, hogy verje meg valaki. Abban semmi jó sincs – mintha ha engem vernének meg az jobb lenne. Neki igen, nekem meg… nem ez lenne az első. Vélhetően a fájdalmat mindegyiknél jobban bírom, szóval, nem nyitok vitát. Most is csak vigyorgok, miközben beszélek és megborzolom a haját, ahogy az előbb az a büdös tette.
- Akkor Tisztességes Rolf, majd így fogok emlékezni rád. Ritka kincs a fajtád, annyi biztos – egy utolsó korty kell, így megemel a kupám és nagyokat kortyolok. Érzem, ahogy az államon, torkomon folynak a cseppek, de nem bánom. Nagy sóhajjal csapom le a korsót és törlöm meg a számat, mielőtt elhelyezkedem a nagy küzdelemhez. Nem mondom, hogy elsőre és azonnal lenyomom, de ha csak elsőre a védekezésre fektetek erőt és hagyom a másikat kifáradni, sok helyen jelentett nekem győzelmet. A mostani más, itt nem használunk mást csak a kezünket, de az is elég. A tag eleget ivott, ki tudja mikor dől ki, nekem pedig csak a pillanat kell, amikor eljön az én időm és lecsapok. Ujjait engedem el, de hazudnék, ha nem érezném karomban a fájdalmat. A fene, nagyon is. Ujjaim zsibbadnak, ahogy az a behemót fogta, át is mozgatom, majd a vállam. Nem kellemes, de nem törött semmi, jól vagyok. Felröhögök, amikor Fol a nyakamba érkezik és a röhögéssel, kiáltozással együtt csapkodom meg az asztalt. Kiiszom a kupám utolsó kortyait. A kupát hanyagul hajítom el, nem fog eltörni, csont talán, majd felpillantok a tagra. Felpattanok, hiszen már nem ölelnek, a padon állva ejtek meg egy suta meghajlást és fogadom el a kezet.
- Öröm volt ez a kis csata. Mindenképp észben tartom, ha arra kerülne a sor. Jó szelet addig is – pattanok le a padról, majd kinyújtóztatom a tagjaimat. A lábaim már kicsit elgémberedtek. Fol se kíván maradni, így már nézek is hátra, hogy akar.
- Nem akarsz még egy kört, mi? Jól van, jól van. Menjünk – bár nem kell cipelnem ezek szerint. Nemes egyszerűen szedem össze az étel még ehető részeit és a tányért magamhoz véve indulok meg. Épp harapok egyet, követve őt, amikor megáll és végre kiadja amit ki kell.
- Vissza ne fogd – nem zavarja a gyomrom, se engem. Addig elnézelődök, míg ki nem egyenesedik és mellé lépdelek, ahogy végez. - Egészség. Jobb már? Már nem akarod, hogy beverjem az orrod? - vigyorgok rá, miközben menet közben rágcsálok. Semmi se zavar, majd megtorpanok. - Valami elmaradt – lenézek csupasz lábaimra, majd nemes egyszerűen Fol kezébe nyomom a tálat. - Vigyázz rá – azzal már szaladok is a part felé. Nem mentünk messzire még, így hamar megjárom a kört és végül a lábaimra felhúzott csizmában térek vissza. Ha evett addig az jó, ha megint hányt, az is. Mindegyik használ.
- Indulhatunk – veszem vissza a tálat és lépdelek előre, mint aki tudja merre kell.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 23, 2022 3:26 pm


we’re all fools
« taggeld; @Arnav • Zene; The golden one »
Tényleg olyan volt, mintha egy másik világból keveredett volna ide, s mégis valamiért nem haragudtam rá ezért. Néha-néha zavaróak voltak az elvarázsolt alakok, de Ari nem. Minden szava maga volt a talány, amit rövid gondolkodással fejthettem meg. Tetszett. Végre nem csak egy unalmas alak, aki besétál az életembe, hogy felkavarja.
Ari persze másban is különbözött a többiektől. Ő céllal volt itt, valakit vagy valamit keresett. De igaza volt… a gondolataim kuszák voltak s homályosak. Nem tudtam volna neki segíteni, sőt talán még reggel sem. Mégis azonnal megfordult a fejemben, kérhetnék tőle valamit. Alkalmasabbnak tűnt a süteményszerzésre, mint én. Talán, ha megfordul Alorában vagy a környékén, beosonhatna a mágustornyokhoz. Én segítek neki megkeresni valamit, ő pedig megszerzi a sütimet. Köcsölönösen jó lett volna. A gondolat gyorsan elillant, még az előtt, hogy szavakba önthettem volna egyáltalán.
Mennyivel kellemesebb lett volna az este, ha nem zavarnak meg minket! De nem. Muszáj volt nekik odajönni és tönkre tenni a pillanatot, ami persze kellemetlen volt… ám egy verekedéssel szemben akármikor választottam volna.
– Egy adag étel van négyünkre – közölte a nagydarab. – Az elf ér legalább annyit, ám nem akarlak megkopasztani, jóember! – Böffentett újabbat. – Így hát mást ajánlok.
Csak még egyszer, figyelmeztetően megráztam a fejem Ari felé. Isilmë óvja… - gondoltam, ám tudtam, hogy hiába rimánkodom magamban. A nulporti söpredéknek nem sok minden volt szent és persze bajt keverni jöttek ide. A méretbeli különbségből nem gondoltam volna, hogy Ari nyerhet. Hozzám képest a magamódján magas és vállas volt.
– Felesleges értem küzdeni… verd be az arcom és menjetek el… – Próbálkoztam, de a hangom túl erőtlen volt.
– Ez a férfiember itt azt mondta, az övé vagy. Amíg a védelmét élvezed, elf, nem tehetek veled semmit. Én tisztességes… hukk… úriember vagyok. – Közölte, majd vihogás tört fel belőle. Erre persze megvillantotta a hiányos fogsorát is és még undorítóbb böffenés szakadt fel belőle. – Ezért is hívnak a kikötőben Tisztességes Rolfnak. – Harsogta bele az éjszakába, majd intett a társaság tagjainak, mintha azt jelezné, milyen szórakoztató ez az este.
Leültünk végül hát az asztalhoz, ha már ennyire ragaszkodtak a „küzedelemhez”. A két oldalamon a bűzös társaság tagjai kaptak helyet, az aggódó pillantásom azonban egyenesen Arira szegeztem. Engem a kacsintása sem nyugtatott meg.
Aggódva figyeltem, ahogy a méretes kéz az övére szorít, majd erősen nyomni kezdi lefelé. Szinte láttam, ahogy Ari karjában az ínak és izmok is megfeszülnek. Annyira görcsölt a gyomrom, hogy már nem tudtam koncentrálni a körülöttem csendülő röhögésre sem. Nem hagyta magát. Aztán megint nem, s megint. Olyan volt ez, mint egy valódi birkózás. A változás ezután következett. Láttam, amint újdonsült ismerősöm izmai egyenesen megfeszülnek. Aztán talán egy hörgés is jött, ahogy Rolf keze a ragacsos asztallapon landolt.
– Az én hősöm! – Pattantam fel a két mocskos alak közül, majd odasiettem a másik oldalára az asztalnak, ahol Ari ült és nem tudva türtőztetni magam, hátulról átöleltem a nyakát. Hosszú percekig így maradtam, egészen addig míg Rolf hirtelen fel nem röhögött, majd felállt a maga kettő méteres, robosztus alkatával.
– Fiam! – Mondta Arinak, majd felé nyújtotta a kezét, hogy megragadja a kezét és megrázza. Hirtelen valami atyai fény csillant a nagydarab férfi szemeiben. – Mesés küzdelem! Hát tartsd csak meg, ami a tiéd… és ha szükséged volna egy kis társaságra, keresd az Arany Rozmár legénységét a dokkoknál. Öt nap múlva hajózunk ki. – Aztán egész egyszerűen odébb álltak, hangosan nevetgélve, távoli földek dalait énekelve. Tengerről szólt, sós vízről, meg derék küzdelmekről.
– Szerintem… menjünk a Korallba… most… – Köszörültem meg a koromat Ari mögött és már nem is fáradtam azzal, hogy visszaüljek a helyemre. Az aggodalom és a görcs a gyomromban kijózanított szinte egészen. – Kövess! – Tettem hozzá, majd elindultam előre, hogy aztán a harmadik lépésnél előre görnyedve kiadjam a gyomrom tartalmát. Rosszul kellett volna éreznem magam, de megkönnyebbült a testem. A szemeim meg könnybe lábadtak ettől.
– Jól vagyok… - Aztán mentem tovább előre.




Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 23, 2022 11:57 am

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Kezdek belekeveredni abba, amiket mond és olyankor semmi jó sem fog kisülni. A számon kiesni meg főleg. Nem vagyok én olyan rossz ember, ember sem mondjuk, de ha nagyon kibillentenek, akkor pláne nem lesz türelmem. Fogalmam sincs, hogy miért foglalkoztatja az, mit érzek.
- Nekem nem baj a hideg – vonok vállat. Nekem kéne kérdeznem inkább, hát ő van rossz bőrben és ittasan, én jól vagyok és nem érzek furát. Csak nem kérdezem, mert látni rajta eleget. Lehet a nappali fényben van színe, most azonban olyan fehér, hogy lassan azokra a kísértet alakokra fog hasonlítani, amiktől mindenki olyan nagyon retteg. Én nem félek, a hússal próbálnék én színt bele, de csak az arcát csípte ki a piros. Az is valami.
- Szórakozás, értem. Akkor dolgozni is szokás, remek. Az a jó – dolog kell, bár én csak néha csináltam ilyet. Pakoltam már azokra a hajókra, amik vizeinket járták és amelyeknek fenekét a víz alatt jobban ismertem, mint a fedélzetet, amin jártam. Figyeltem én sokáig odalentről, mielőtt kimerészkedtem volna. És most is itt ülök, nem máshol, nem mással és nem dolgozom. Csak élvezem, ami van, nemsokára pedig ismét keresni fogom, aki kell, akiket kell. De hogy addig és aközben mi lesz, sosem tudom. Ám ha ez az ifjú itt van és azt mondja maradhatok, egyelőre megteszi. Amit kínálnak, el kell fogadni, bár állítólag ez illem, nekem inkább a hasznosság a fontos.
- Az, hogy kitől, nem tudom. Azt is keresem. De keresek valakit. Majd ha a fejedben rend lesz, elmondom. Addig egyél – ennie kellene, viszont nem csinálja, nem megy neki. Jobb lenne mégis akkor visszacipelni abba a szobába és eldönteni az ágyra, hogy aludja ki a baját, majd később, amikor már a Nap felkel, jobb lesz neki. Azonban ha már fizettem ezért itt, megeszem, annyit pedig ki fog bírni. Ha alszik kicsit, az se gond.
- Jó! Nekem jó – bár azzal, ami nekem ínyemre van, nem szolgálhat, annyi baj legyen. Aludni sem hagyják végül, a minket figyelők végül csak ide is elérnek. Hiába mutattam nekik a hátam, mást akarnak és azt eléggé meg is fogják mutatni. Bár az ő járásuk sem szebb annál, amit Fol mutatott nekem az előbb, miközben idehoztam, azonban ezeket nem fogom és nem is akarom cipelni. Felszegem a fejem, tekintetem rajtuk van és követem minden mozdulatukat. Így csak később, késve veszem észre, hogy esik a szerencsétlen, de így is vissza tudom húzni. De figyelmem a társaságé.
- Az. Az enyém – ezek szerint értetlen és ostoba. Majd lassan beszélek akkor, hogy alkoholtól bűzös agya fel is fogja, hogy én nem vagyok se részeg, se ostoba. Éber vagyok és figyelek. Azonban végül kijelenteni, hogy az enyém. Én meg még fizetek is étellel, ne legyen egy rossz szavuk se.
- Akkor jó, nincs baj – engedem el a kést, de kezem ügyében marad. Harapok egy falatot, majd kissé oldalra billen a fejem. - Győzök? Most adtam enni, többet minek érne? - azonban nem akar elállni nagyszerű ötletétől, remek. Türelmetlen fújva egyet, lepakolom a lábaim, hogy le tudjanak ülni és Fol felé pillantok.
- Ugyan, ne félts – vagy mi a fenéért aggódik. Én nem vagyok részeg, elfelejtette. Ekkor fordulok vissza a nyurga felé és tolom félre a húst, de nem adom senkinek, csupán nem akarom leverni a földre. Ismerem miről beszél, a kikötőkben, kocsmákban versenyeznek ezzel, italért általában vagy asszonyért, de a tét mindig más. Kihúzom magam ültömben.
- Persze, hogy az én asztalom a jó. A tiedhez már vissza se tudnál szédülni – vigyorodom el, majd lenyalogatom az ujjaimról a hús zaftját és végül a mellettem ülő ruhájába törlöm könnyedén. - Ismerem hát, csináljuk – nyújtom a kezem és már pakolom is helyzetbe. Hunyorog rám, mint valami őrültre, de én Fol tekintetét kapom el és alig észrevehetően kacsintok egyet. Nagy és erős kéz ragadja meg a kezem, ha akarná, össze is tudná törni. De nem az mondja meg, mi a jó, hogy mekkora. Még mindig részeg, én pedig végül bólintok, hogy mehet.
Nem mondom, érzem, ahogy karomban rándul az ideg, ahogy lefele kezdi el nyomni. Ellenállok, de hagyom, hogy úgy tűnjön, menten le is nyomja. Hangosan röhög a többi, ujjong, csapkodja a padot, a térdüket. Hallom, hogy adjam fel, kiröhögnek, gúnyolnak, én pedig úgy nézek rá, mint aki fél. Hosszú percek birkózása, ahogy fel és le lendül a kezünk, majd megunom. Előveszem az erőmet amit a kard és a bárd edzett meg és félretettem, megfeszítem az izmaimat és…
- Áhh, bocsánat – röhögök fel, ahogy a karja csapódik az asztalnak és amaz még bele is billen. - Nyertem – de nem tetszik ez nekik. Jobb, ha a kés a másik kezem ügyében marad.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 23, 2022 9:43 am


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Már attól is képes voltam kellemetlenül érezni magamat, hogy azt mondta, hidegek az ujjaim. A gyomrom azonnal görcsbe rándult, éreztetve, hogy ennyi is elég lesz ahhoz, hogy elhányjam magam. Nem kellett ahhoz az alkohol sem vagy éppen a bűzös nulporti víz. Alaposan elintéztem, hogy meglegyen rólam a véleménye, nem volt ezen mit tagadni sem. Nyeltem egyet.
– Legközelebb, ha bőrödet érinteném, majd meleg levegőt lehellek rájuk. – A hangom kicsit kevésbé volt remegős, mint addig, mégis tudtam, jobb lett volna elnapolni a témát. Mármint egyáltalán nem kellett volna tovább feszegetnem meghívással, de úgy tűnt, nem ismeri ki magát. A kedvesség persze végül egész másképpen hangzott.
– Nem. Mármint dolgozni is szoktam, meg néha a várost járom. – Megint megpróbáltam összeszedettebb lenni, de a pírt az arcomról egyelőre képtelen voltam levakarni. – Az ivás csak szórakozás, vagy búfelejtő, nem fordul elő mindennap. – Dünnyögtem, kicsit szégyenkezve, hogy máris azt vonta le következtetésnek, hogy mást sem csinálok. Jó, még azt is mondta, hogy beszélnék. Talán nem beszélnék, ha látom, hogy idegesíti. - Na de milyen dolgokat akarsz te megtudni? És milyen valakitől? - kérdeztem aztán kissé terelve a szót.
Szerencsére az étel jobb beszédtémának ígérkezett. Volt benne valami egészen bájos, ahogy szó szerint falta a húst és a kenyeret. Az én étvágyam viszont nem tűnt úgy, hogy javulni készülne. Az első falatot kapásból leejtettem, aztán meg csak piszkáltam a késsel az ételt. Amikor több dolgom volt, többet ettem, több energia kellett, ilyen egyszerű volt. Máskor viszont a bennem uralkodó feszültségtől nem ment. Ez a mostani helyzet is ilyen volt.
– Majd meghívlak enni reggel. – Az ajánlat a ritkán esziknek szólt. Én is kevés alkalommal ettem, Iannel is néha kevesebb jutott, néha több az ide vezető úton, de megoldottuk. Szóval tudtam, milyen érzés korgó gyomorral lefeküdni.
A mágia ugyan szép volt, gyönyörűen mutatott a sötétben. Nulportot is képes volt egy pillanatra meghitt hellyé varázsolni… de ez gyorsan véget ért, ahogy a társaság odajött hozzánk. Balhézni akartak, de túl ittasak voltak ahhoz, hogy komolyabban kikezdjenek velünk. Én is csak azért billentem le a padról, mert őrült módon el akartam hajtani az engem fogdosó kezet.
A hátam fájdalmasan érte a mocskos földet. Tudtam, hogy tiszta por lesz a kabátom ettől a mozdulatsortól és majd mehetek mosatni is reggel. Mégsem bosszankodtam ezen, éppen csak tudatosítottam magamban, miközben Air elkapta a karomat és annál fogva vont vissza a padra. Tényleg erős volt.
– A tiéd?– nevetett fel a nagydarab. Aztán láttam, hogy a szeme a társam kezében szorongatott késen pihen meg. Ők puszta kézzel voltak, ráadásul jobban dülöngéltek nála… a helyzet határozottan veszélyes volt. – Az övé! – Nézett végig a csapata tagjain, majd mindannyian nevetésbe törte ki. Csak az egyik nyurgább lépett az asztalunkhoz és húzta magához az ételadagomat.
– Nem akarunk balhét. – Közölte egy büffenés kíséretében és rám pillantott. – Őt megtarthatod, ha győzöl. Ki kell állnod ellenem.
Hirtelen csak tátogni tudtam. Miért én vagyok a tét? Most komolyan azért akarnak bunyózni, hogy ki verjen meg engem? Nyeltem egyet. Jó talán, egyszer tényleg rátapostam ennek az alaknak a lábára a Korallban, meg nyakon öntöttem a sörömmel, de éppen csak rám förmedt, hogy kiveri a fogaimat meg betöri az orromat.
– Ari… nem kell. – Nyeltem egyet, felkeltem és kissé megszédülve, de megpaskoltam a vállát.
– Szkanderozni tudsz, ifjú? – kérdezte a testes alak Aritól, mire hirtelen az egész társaság körbe ült minket. A nyurga alak éppen mellém került és még mindig hangosan cuppogott a disznóhúson. – Ez az asztal pont megfelelne hozzá.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 22, 2022 11:19 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
A holtponton való átjutás nem kellemes, mert olyankor jönnek rá a szerencsétlenek, hogy miket műveltek. Noha itt aztán semmi sem volt, nekem főképp nincs miért tagadnom bármit is, neki lassan esnek le a dolgok, érződik, hogy nem éppen kellemes felidéznie vagy csak elképzelnie, hogy mi is történt. Pedig… semmi. Abszolút semmi. Bár kinek mi számít annak.
- Biztos nem. Akkor mondanám – vagy nem, de mivel csinálni sem akarok semmit, mert olyat érzek, nincs miről beszélnem. Újra az arcomhoz ér, most azonban nem úgy, mint az előbb. Nem is akarja leszedni onnan. Egyre jobb. - Hideg az ujjad, ennyit érzek. De ez messze se rossz. Rossznak akarod? Akkor az – vonok vállat. Olyanhoz ragaszkodik, amit nem is akar vagy fél tőle, azonban nem tudja elfelejteni és tenni tovább a dolgát. Ha esetleg kijózanodik, akkor majd arra kér, hogy legyek haragos? Érdekes felfogás lenne. Az egész teljesen az, már nem is keresem meg az értelmet benne, elengedem. Hagyom inkább, hogy valami másra gondoljon, meghívjon, ha már segítek neki eljutni egy biztosabb helyre. Valamit valamiért, így működik idefenn. Adunk valamit, majd ők cserébe. Ez általában pénz, viszont nem kötelező annak lennie.
- És te addig végig innál és beszélnél mindent? - fogalmam sincs, hogy meddig maradok itt. Ameddig nem tudom meg, amit akarok, ez biztos. A másik biztos pont, hogy fel kell majd keresnem a tengert is, nem csak magam, de a többiek érdekében is. Pár napba biztos beletelik, nekem végtére is mindegy, hogy hol ütöm el az időt, amikor épp nem találok valakit, aki mond dolgokat. - Keresnem kell valakit, dolgokért, de felőlem, rendben – ha attól jobb lesz, nekem pedig eggyel kevesebb gondom. Vagy hogyan kell ezt hívni. Azt, hogy nem eszik, könnyű. Ki kell magát pucolnia, ami pedig addig nem megy, míg előregörnyedve nem adja ki. Küzd ellene, próbálkozik, mintha el tudná kerülni a lehetetlent. Lehet, hogy jobb neki, ha az agya ködös és akkor finoman beszélhet olyat, amit nem olyan rég és ami bizonyára most zavarja. Azok nem moccannak, ki tudja, merre mennek. Ha lenne bennem félelemérzet, meg több logika, talán észrevenném, hogy mit szeretne, bár már lassan látom, csak, mint mondtam, engem a világnak az a része nem mozgat. Megvan hozzá mindenem ami kell, egy leány szerint pont akkora, amekkorával nem kell szégyenkezni, tudom is hogyan kell. Azonban a szobáról, róla, meg mindenről csak a pihenés jut az eszembe, ahogy kinyúlok a szőnyegen vagy éppen a kardot élezem. Egyszerűbb világ ez, én nem pironkodok bele semmibe.
- Ritkán eszem, van helye – idefent. Talán jobb is ezt mondanom, mert könnyebb elhinni, miért nem vagyok nagyobb darab. Ahogy elengedi a kupámat, úgy veszem vissza, hogy a falatokat leöblítve dőlök előre, hogy a műsort figyeljem. Biztos tud mást is, de nem mer, ahhoz ki kéne tisztulnia a fejének, ami nem könnyű.
- Az egész hasznos. Ha nem lát, nem veszélyes – én látok, bár hunyorgok, ez is bántja a szemem, de  még bírható. Aprót mordulok, amikor kezemre csak és el is szedi onnan. Szinte éreztem, hogy meleg, de lehet csak a bőre forrósodott bele ott, ahol az apró csillag van, mintha csak leszedte volna az égről. - Remek. Már kezdtem unatkozni – húzom el a kezem majd pillantok fel az érkezőkre. Vigyoromat veszem elő, ahogy a hústól zsíros ajkaim törlöm meg.
- Micsoda arcok, micsoda vendégek – köpöm ki feléjük a gúnyt. Az egyik Fol fejét dörgöli, mint valami jószágnak, az pedig kiakad. Sikít egyet, majd esik, én meg mint valami jóakaró, nyúlok ki és kapom el a karját. Annál fogva húzom vissza a padra, majd állok fel és hessegetem el a tagot.
- A kölyök a Korallból. Az enyém, nektek nem jut belőle. A húsból igen. Ez itt girhes úgyis és nem eszik, faljatok és menjetek szépen arra vissza – ó, hogy szándékosan provokálok? Van benne valami. Sosem tudom hol a határ, de… nos, a kés még mindig az ujjaim között van. Rajtam múlik, a hústorony azonban nem moccan. Valamit dörmög, nekem pedig egy hosszú szusszanással tűnik el a kedves kis valami és villan a tekintetem.
- Könnyű a kicsivel, mi? - az, hogy kire célzok, jó kérdés. Magamra. Velem azonban nem könnyű. Csillan valami és az nem a kis csillag. Ajaj?


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





We're all fools  - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt :: Lezárt múlt-
Ugrás: