Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
We're all fools  - Page 3 KaDiPE5
We're all fools  - Page 3 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
50 Hozzászólások - 25%
Arnav
29 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
26 Hozzászólások - 13%
Krónikás
21 Hozzászólások - 10%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 9%
Deedra Gindrian
15 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 7%
Rhysand Earhgaze
12 Hozzászólások - 6%
Svea Helmrid
8 Hozzászólások - 4%
Reinaakviin
8 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Készíts zenelistát a karakteredről a Karakternaplók topikban a megadott kód segítségével!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:36 am
• Moments

Yesterday at 12:35 am
• Szólánc

Yesterday at 12:34 am
• Asszociáció

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Arnav, Deedra Gindrian, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
We're all fools

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 22, 2022 3:19 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
A józanodás kellemetlen volt és olyan, mint ha valaki hidegvizet öntene az arcomba, hogy felébresszen. Egyszerre a homályosság az elmémen oszladozni kezdett és csak a zavar maradt. Bár Ari nem olyannak tűnt, aki gyorsan felfogja a dolgokat… de talán csak álmos volt. Túl ártatlan lett volna más különben, olyannal pedig még sosem találkoztam.
– Biztosan nem érzel semmit? Nem volt rossz, mikor ezt csináltam? – Meg érintettem megint az arcát. Tudtam, hogy a hangom is túl rámenős és buzgó lett, mintha mindenáron meg akarnám győzni arról, mindez rossz. Miért is lenne az? Hiszen a simogatások, a kedves érintések finomak tudnak lenni. Bár nem sokaktól kaptam hasonlót, csupán a nővéremtől.
Aztán elhúztam a kezemet és inkább másképp próbáltam vele rendes lenni. Nem, mintha a szobámban való pihenés nem lett volna elég arcpirító ötlet. Már nem voltam elég részeg ahhoz, hogy a szavaim mögött csendülő esetleges félreértést ne hallhassam ki. Ari még is egészen másképp reagált, nem akarta ökölbe szorítani a kezét, hogy betörje az orromat.
– De tovább is maradhatsz… – bukott ki aztán belőlem. Nem tudom miért. Talán, mert mostanában nem sok társaságom volt esténként. Iannel együtt vacsoráztunk, dolgoztunk, de néha ő is maga akart lenni, kiváltképp, ha aludt. Én pedig csak feküdtem álmatlanul vagy rémálmok gyötörtek. A kunyhóban történtek óta semmi sem volt a régi velem. A gyomrom görcsösen rándult össze, amint felidéztem azt.
– Mármint a szobámban. Ha akarsz.
Megráztam a fejem. Vagy az alkohol vagy valami hülyeség kattanhatott be, mert úgy tűnt csak kellemetlen módon tudtam megfogalmazni mindazt, amit akartam. Annyit akartam neki mondani, hogy nem dobom ki, ha felkelt a nap. Fogalmam sem volt, honnan jött, de nem tűnt nulportinak. Lényegében csak kicsit megsajnáltam, mintha magamat látnám benne. Egy pár hete még abban sem voltam biztos, hogy túlélek, nemhogy Nulportban saját szobám lesz a Korallban.
Jókor jött az étel, a veszélyesnek tűnő társaság bámészkodásával együtt. Így nem tudtam tovább hablatyolni arról, hogy mire gondoltam valójában, ahelyett, aminek hangzott. Valójában fogalmam sem volt, hogyan kell valakit egy légyottra elhívni. Bizonyára, ha arra kerülne a sor, nem, nem vele – Fol, az istenek szerelmére –, hanem valakivel.
A hússal nem boldogultam. Egyszerűen túl kótyagos voltam a késhasználathoz, ráadásul úgy tűnt, hogy a gyomrom sem örül az ételnek. Abban reménykedtem, hogy az első két falat után megnyugszik, ám ettől csak még jobban morgott.
– Látom éhes vagy… – Állapítottam meg, ahogy a csámcsogásra rápillantottam. Még csak kést sem vett a kezébe. Így pedig könnyebb is volt odébb terelnem a témát az eladásomról. Féltem, hogy hirtelen jó ötletnek tartaná a dolgot, mert tényleg olyan egyszerű kis lélek volt, hogy szinte bármiről meggyőzhetőnek tűnt.
A várttal ellentétben a sör sem mulasztotta el a zavaromat. Azt hittem, majd visszabillenek a korábbi kábultságba és inkább hangosan kezdek el énekelni. Ehelyett azonban inkább megpróbáltam vele másmódon kommunikálni. Éppen elég volt erre az estére a sok félreérthető beszéd. Így hát csillagfényt varázsoltam neki. Talán nem volt olyan szép, hatalmas, mint amilyenre józan állapotomban képes voltam, mégis megtette a hatását.
– Megvilágítja a sötét helyeket. Bár párszor használtam arra is, hogy elvakítsam azt, aki rám támadt. – Magyaráztam, de ráütöttem a kezére, mielőtt megpróbálna hozzáérni. Nem voltam benne biztos, hogy nem lenne valami hozadéka. Az ujjait lefogtam az asztalra. – Társaságunk is lesz… – Sóhajtottam fel, ahogy a varázslat megszűnt. Már hallottam, ahogy korábban mozgolódott a veszélyesnek tűnő kvartett, ám most már oda is sétáltak hozzánk.
– A kölyök a Korallból. – Mondta a magassabb, vállasabb tagja a kis társaságnak. Úgy tűnt a társaságból még ő tud a legértelmesebben beszélni. Egy pocakosabb másik beletúrt a hajamba és úgy borzolta meg, mint valami gyereknek.
– Hé! – Visítottam és megpróbáltam elütni a kezét, de a kapálózásnak csak annyi lett az eredménye, hogy megbillentem, aztán hátra estem, lefelé a padról, amin ültem. Az étel is kiesett a kezemből.  



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 21, 2022 11:41 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Akkor hát pihen, azt is kell. Beszélt most eleget, nyilván olyat is, amit nem akart és nem is kellene hangosan kimondani. Nekem ezek nem akadályok, azt mondom ki, ami a fejemben van. Persze, sokat tanultam már tőlük, hogy van, amit tényleg nem kell és nem is szabad, olyankor mondok valami vicceset vagy csendben maradok. Olyankor beszélnek a szemeim, azt mondják és van, aki már azért is üt, mert az nem tetszik neki. Elfogadom, mint mindent, ahogy az ő szavait is. Talán holnapra semmire sem fog emlékezni, az alkohol egyik hatása, ha meg igen, akkor is ő fogja magát furcsán érezni és nem én. Valahogy nem érzek késztetést arra, hogy én itt és most valami nagy jelenetet rendezzek, mert ő neki tetszik az arcom. Az illendőség olyan dolog, ami valahogy a tudatomban van, csak nem tudom használni nagyon. Mások a szokásaink, nekem mindig is az volt, hogy szaporodni kell és sokasodni, azt pedig nővel lehet csak, de tovább nem mentem. Bizonyára voltak és lesznek olyanok nálunk is, akik ezen túl még szeretik is egymást és ragaszkodnak, de az olyan ritka, mint a fehér holló. Az, hogy két férfi mit tud összehozni, más kérdés. Hallottam, láttam már ilyet, csak nem érdekelt akkor sem, még annyira sem, mint ezek a szavak, mert nem nekem jöttek. Én ezeknek mindig túl durva voltam és harsány, hangos, elkerültek. Talán pont amiatt, mert azt hitték, hogy majd kapnak érte tőlem valamit, ami nagyon fáj és amitől nem lesz kedvük többé hozzám szólni. Így most, hogy ezeket átgondolom, már nagyjából tudom, hogy miért halkan beszélt. Ő nem ismer engem, az emberi formámat sem, ami ezeken nem akad fenn, mert másra figyel. Amikor kereskedtem, akkor arra, amióta a fivéreim és nővéreim ügye az első, akkor arra. Most is itt maradtam, mert ez esik jól és ilyen órákban úgyse nagyon tudnék mit csinálni, az álmot a szemekből kiverni nem jó tanácsadó. Azt, hogy ezt most kedvességnek fogják, fogja hinni, egy dolog. Valahol biztosan az. Az pedig jó jel, hogy eddig nem esett össze és még nem is adta ki a gyomra tartalmát. Majd később, mikor odébb kell mennie.
- Nekem? - ráncolom a homlokom, mert nem értem, honnan gondol ilyet. A kellemetlen az más. A tagjaimba ülő fájdalom átalakulás után, az az. A szavak? Korántsem. Ha sértegetnek is, az inkább bosszant, nem kellemetlen. - Nem az, nem érzek ilyet. Kellene? - mert akkor okosabb és ő a bölcs, nem én. Majd kioktat, ha már elkísérem valameddig, ahol jelenleg él. Sosem vettem csak úgy szállást, ha nem esett vagy volt olyan idő, hogy kint nem lehet megmaradni. Elvagyok kint, másokkal, ha hívnak és ha semmi sincs, irány a tenger és a mélyben semmi sem zavar. Így belefér az, hogy megint vendég legyek és eltöltsem az időt, ameddig tovább nem megyek.
- Az jó, ott jó lesz nekem és elég. Elmegyek veled – ő amúgy is aludni fog, így ha megunom mégis és mennem kell, akkor könnyű lesz. Nem vagyok a hála és ezek mestere, talán lehet, hogy egyszer erre is kellene idő és valaki, aki majd elmagyarázza, hogy legalább próbáljam meg azt mutatni, hogy ilyet érzek. Vagy ha érzek is, ki kell mondani. Na majd. Majd. Most jó így.
- Azért van szemük – vonok vállat és újabb falatot eszem. Jól megsütötte, némely része, a bőre ropog kissé. Fol eközben kést használ és aprókat eszik, én kezem és nem is nyúlok a másikért. Van valami kenyérszerű hozzá, így török belőle és azt is eszek. - Azok, tudom. Már a fejükön is látni. De én nem félek, ha akarnak valamit, akkor majd mondják és én válaszolok. Ezzel vagy azzal – ekkor emelem meg a kést és forgatom meg ujjaim között. - Amíg itt vagyok, nem adnak el, meg vernek meg. Majd azt mondom én adlak el és keressenek mást – hazudni, azt is kell és tudok, ha akarok. Megint a sörömért nyúl és belátom, lehet azt kellett volna neki hoznom. Így marad nekem az evés, amint csak csont marad a húsból, török egy újabb darabot.
- Ki fog jönni belőled minden – bólogatok, mint a nagy okosok. Ide kelleni fog még sör, de most mutatni akar valamit. Mivel épp tele a szám, megint bólogatok és közelebb hajolok. Tenyerét nézem, majd hunyorogni kezdnek, amint a fény jön. De nem állom meg, hogy ne nyúljak oda és az egyik ujjamat ne dugjam a kis gömb közelébe.
- Áhh, a nagy és veszélyes mágus! De ez ügyes – közben mozgolódnak amott is, a mágia talán már tényleg nem tetszik nekik. Mintha beszélnének is, azonban nem figyelek rájuk. - Ez mire jó? Fénynek?


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 21, 2022 11:10 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Talán egyszerű lélek volt s kár volt neki szépen, művészien faragott kőszobrokat emlegetni. Pedig egészen hasonlított rájuk, a maga keménységével, mégis szépre formázott arcvonásaival. Én nem mutattam volna jól márványba öntve, kicsi voltam és esetlen, amit még Ian szerint is képes lehetek kinőni… szerintem is, bár talán még évtizedek kérdése a dolog.
Mindenesetre a tudtára adtam, hogy azért mondom ezeket a szavakat, mert tetszik, amit látok. Részegen is bele tudtam ebbe pirulni, mert a dicséretet kényes dolognak tartottam. Valaki félreértette, más meg egyszerűen sértésnek vette. Viszonozni jóformán senki sem tudta. Egyszerűen az érzéseket jobb volt titkolni, ami józanul ment is, ittasan viszont aligha.
- Csak pihenek… - hagytam magamon mozdítani kicsit. Talán az ereje is egy egészen kicsit magamhoz térített, de a végső hatás a bűzös víz hozta meg. Nulportban ennek is olyan híre volt, mint a legrosszabb kuplerájoknak, bemész és másnap holtan esel össze a nyavalyától, amit elkaptál. Sokat hallottam az utcán és valamiért a bordélytémára még erősebben füleltem, mint máskor, mióta Ian említette. Nem vágytam olyan helyre, sőt egyenesen rettegtem tőle.
A fejem kicsit tisztult, bár a kótyagosság megmaradt. A gyomrom is morogva-görcsösen éreztette, ennek nem lesz jó vége. Előbb-utóbb kénytelen leszek kiadni mindent, amit megittam. A hirtelen jött józanság azonban arra sarkallt, hogy a tüneménynek vélt ismerőstől bocsánatot kérjek. Eddigre világossá vált, hogy igazi, én meg úgy markolátam és simogattam az arcát, mintha legalábbis szabadna. Nem szabad. Az ilyesmiért még a kezemet is lecsaphatnák, ami éppen csak meggyógyult a csuklótörésből.
- Azt úgy értettem, hogy nekem tetszel, de neked kellemetlen… szóval érted - megköszörültem a torkom és inkább ittam újabb korty vizet. Aztán kipirultan végig túrtam a hajamon, mert fogalmam sem volt, mit mondjak még. Bolond módjára viselkedtem, ráadásul egy férfival… egy nővel még csak-csak, az legfeljebb felpofoz, ha nem tetszem neki, de a férfiak megüthetnek, megvádolhatnak dolgokkal. Veszélyes a magamfajtának az ilyesmi.
- Kellemes szobám van és… - Folrandír! Pont így üvöltöttem volna magamra, természetesen apám orgánumán, mert az előző gondolatmentet követve ez a megjegyzés inkább hatott arcpirítónak, semmint értelmesnek. - Szóval reggelig meghúzhatod magad a tűzhely előtt. - Próbáltam javítani a dolgon. Mégsem kínálhattam ágyat, az az enyém volt… és… jó. Elképesztően furcsán alakult a társalgás, amin a megérkező zsíros húscafat sem segített.
Az üveget otthagytam a víz mellett, mert csak arra figyeltem, hogy a csizmáimba bújjak vissza… pedig hirtelen nagyon jól esett volna kábultra innom magam. A kés hegyével emeltem az ajkaimhoz egy darab húst és óvatosan nyamnyogva rajta bámultam a hangoskodó társaságot, akik néha-néha felém bámultak.
- Ha nem is nézem őket, ők néznek engem. - Állapítottam meg, még egy csuklás feltört belőlem, így a hús leesett a késről, vissza a tálba. - Ezek veszélyes alakok, Ari. Ők akarnak eladni… vagy megverni, attól függően melyik tűnik szórakoztatóbbnak. - Suttogtam, hogy a társaság tagjai ne hallhassák. Végül letettem a kést és elvettem Ari sörét, hogy nagy kortyokat igyak belőle.
- Ezt nem fogom józanul bírni… - csuklottam, majd visszatoltam elé a korsót, nem vettem magamhoz sokat. - Mutassak egy trükköt? - Kérdeztem. Feltettem magunk elé az asztalra a kezem, majd az ujjaim mozgatva sápadt kis fénygömböt idézetem. Olyan volt, mint egy csillag az égről. Az erős fény megvilágította a teret körülöttünk.

// #varázslat: Csillagfény //



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 21, 2022 10:28 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Ha valaki jobban benne van ezekben, illetőleg nem részeg, akkor hamar kiszűri, hogy valóban nem egy okos darab vagyok, csak imádom járatni a számat és használni a szavakat, amiket megtanultam. Ha már ott vannak a fejemben, akkor miért ne? Így is van még mit, ezek szerint pedig jól rakom össze a jelenlegieket is, mert a kölyök itt mellettem azt hiszi, okos is vagyok. Hah! Vigyorgok csak erre az egészre, ráhagyom. Ha józan lenne, csak nevetne ő is vagy rám hagyná, hogy csak beszélek és beszélek.
- Én is ezt mondom. Akkor nem bírnálak el – dobok is egy finomat rajta, hogy ne csússzon le és ki a kezemből. A rejtett jelentések nekem nehezek. Sokszor csinálnak így, valamire utalnak, céloznak, de nekem csak a nyers jelentése jut el a fejemig és akkor koppannak, nekiállnak elmagyarázni és úgy se értem. Mint most őt, de annyi baj legyen. Majd ha akarja, hogy értsem, talán elmondja úgy is, hogy értsem. Mint a kőalakokkal, tessék. Csak kérnem kell és máris jobban értem.
- Vagy úgy! Értem. Akkor már láttam olyanokat, csak nem olyat mint én. Olyan nincs – meg hát, nem mondanám magam gyönyörűnek és szépnek. Kinek mi az, mindenki szeme más és annak pedig más a szép. Neki kőalakok. Érdekes egy figura, csak nem úgy, mint egy kalóz vagy más. De azt már tudom, hogy nagyon sok érdekes arc van, sokféle, nem egyformák és egyformán tűnnek ki. Valamelyest. Kezdek belekeveredni, vagy csak a mellettem lévőből áramló alkoholos illat kezdi az én fejemet is igencsak elködösíteni. Na már csak az hiányzik, hogy én is ilyen legyen és akkor jobbra meg balra dőljünk, meg másszunk a porban. Akkor aztán a szép csizmának hamar vége lenne.
- Ebben egyetértek veled! Jók és attól tudnak fontosak lenni, de ha nem… az nem baj. Essen jól – csak azért értem meg, mert épp közel van hozzám, így is alig. Ha messzebb lenne, megint csak azért kellene beszélnem, hogy ne magának mondja, ha velem beszél. Mint az előbb, de nem, nem szólok már semmit. Cipelem előre és hallgatom a furcsaságokat vagy épp csak az alkohol miatti értelmetlen gondolatokat. Nem ad más nevet, így nem lettem okosabb abban, ha valaha máshogy kéne hívnom magamat. Majd mástól talán megtudom, vagy csak hallok valamit és megmarad a fejemben.
- Ó, vagy úgy – na ebben nincs olyan más jelentés, ez tiszta és érthető. Aztán ennyibe is hagyom, hát akkor legyen így. Már megtapogatta az arcom, meg nekem is van, hogy valami tetszik. Általában az, ahogy viselkednek és én is elkezdek úgy tenni, ami épp jó volt. Lehet elbeszélünk ezzel egymás mellett, mivel azonban nem vagyok ember, nem élek közöttük mindig, más a felfogásom. Ráhagyom. Hogy ebben több lenne? Majd valaki okosabb megérti. Mint mondtam, egyszerű. Már-már ostoba és mégis, élvezem. Vannak ebben a világban is gátak, de ennek? Felesleges.
- Szerintem a sok ivásnál rossz a mágia. Olyankor kardot se lehet úgy forgatni, meg járni se lehet, ugye – pillantok rá, hogy éppen őt cipelem körülbelül, nemhogy akkor még most kellene a mágia. Az már bizonyára fájna, még talán nekem is. - Hmm? Alszol? - megint halk, de épp lepakolom és nem figyelek rá annyira, így nem is morgok érte. Felőlem az is lehet, csak akkor nem hozok semmit feleslegesen. Egyelőre azonban víz kerül elé, semmi több, mert nem olyan gyorsan készül az étel. Én a nyershez vagyok szokva, nekem idefent minden lassú.
- Azt nem mondott, hogy van. Hús meg, hús – vagy valami olyasmi. Nagyon értetlenül beszélt az a szakács, most vagy azért mert a fogai hiányosak, vagy mert még nálam is kevesebb az esze. Hagyom a sörömből inni, majd visszakerül hozzám és újra ihatok. Lehet lassan ez tűnik fel az itt lévőknek, hogy nem csapom le, mint illene. De az ő bajuk.
- Nincs harag. Azt éreznéd – még ha nincs is nálam fegyver, vannak kezeim meg erő. - Kellemetlen? Az előbb meg azt mondtad tetszik meg kőalak vagyok. Na most akkor hogy is van ez? - nem kerültem még ilyen helyzetbe, de ahogy morognak távolabb, úgy fordulok oldalvást, hogy ne lássam őket. Nincs kedvem hozzájuk.
- Rendben, elkísérlek. Nekem mindegy, úgyis járnom kell még sokat, hogy tudjak dolgokat – az ulron meg majd jól jön, ha másoknak is húst kell vegyek, hogy beszéljenek. Amint meglátom a tagot, finoman megcsapkodom az asztalt. - Ide, drága barátom – pakolja le – vagy inkább dobja lassan – és hamar távozik, nekem pedig ujjaim közé kerül egy zaftos darab hús és már bele is harapok. Nem rossz, megszoktam az ízeket, amiket idefent esznek. Egészen más, mint amiket megszoktam. Sőt…
- Azokkal meg ne törődj, ha sokat nézed őket, mérgesek lesznek – bökök a húsdarabbal a marconák felé, mikor látom, hogy őket nézi. - Gondolom ők nem tetszenek – vigyorgok, de ezt csak halkan teszem hozzá.


Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 21, 2022 9:13 am


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Oldalra billentettem a fejemet a bölcsekről való megállapítására. Volt benne valami elképesztően ártatlan, amitől csak még inkább azt feltételeztem, hogy tünemény, nem pedig valóság. Hasonlóval még találkoztam, hisz a világ inkább volt kegyetlen s mocskos, semmint ilyen tiszta. A hajam persze aligha volt fehér, de a sápatag fényben az ezüstös szőke árnyalat alig-alig volt kivehető. Ő maga is egészen túlvilági látványt nyújtott abban a fényben, ahogy mondtam, élőműalkotásnak hatott. Engem persze az erős, férfias vonások mindig lenyűgöztek, még akkor is, ha termetre nem éppen volt mellé egy behemót.
– Mily’ szerencse, hogy nem vagy nő… – biccentettem kicsit, ujjaim még időztek a vonásain. Az ital bátorrá tett, én pedig simítottam, nyomorgattam – ezúttal finomabban, mint korábban –, mintha ez amolyan általános szokás volna két férfi között. Valahol vágytam erre, hogy egyet, másikat hasonlómódon érintsek.  – Nem egyszerű kőlakok, szépen faragott márvány vagy gránit. Abban semmi durvaság nincsen, szimplán csak gyönyörű. – Magyaráztam, ám a mondatom végére megint csuklottam egyet. Már nem volt sok kapcsolatom a valósággal, csupán hagytam, hogy ez az álomkép úgy sodorjon előre. Aztán elhúzódtam… nem úgy tűnt, mintha élvezné az érintést, nekem meg elég volt ennyi is, hogy felfedezzem a vonásait.
– Vannak dolgok, amik nem fontosak. Egyszerűen csak jók. – Dünnyögtem magam elé a hullámok zajába.
Rápillantottam. Tudtam volna neki beceneveket adni, halkan a fülébe suttogni őket, de visszafogtam magam, ahogy pillanatnyi homályomban rám talált az éberség kissé. Aztán persze ugyanúgy visszatért a kábultság.
– Tetszel. Ez a lényeg. – Motyogtam csendesebben, de aztán hagytam, hogy magával húzzon el a parttól, vissza a város fényei és hangzavara irányába. Persze hajnal volt, az utcák csendesek voltak, így az ilyen kiülőkben, mint ahova vitt, gyűlt össze a társaság java, akik ilyenkor még nem aludtak. Csupa veszélyes alak lehetett.
Az újabb kérdésre csak vállat vontam. Gondolom varázslónként változik, ki mennyit s hogyan iszik. De az elvarázsolás nem tartozott a tudományomba… mármint álomban lehet ezt-azt csinálni a magamfajta éjmágusnak is, ám ténylegesen, az oktatásomon kívül, nem próbálkoztam még meg vele.
– Majd, amikor alszol. – Suttogtam és hagytam magam leültetni. Amíg elment a gyomromnak mantráztam, hogy ne hányjam le az asztalt menteni. Az ital, amit hozott kellemetlen szagú volt, olyan… fura. Nem is lepett meg, hogy víz. Nulportban még az is mocskos. Ám, ahogy belekortyoltam kicsit tisztult a fejem, az ajkaim sem voltak tovább kiszáradtak.
– Kár… édesre vágyom… – mondtam és kinyújtottam a kezem, hogy a koróst elhúzzam elől és beleigyak a sörbe. Olcsó ital volt, érződött rajta, hogy inkább vizezett vacak, aminél a Korallban minőségibb szeszt kapni. Aztán visszatoltam elé. Közben a hangoskodók felé pillantottam, akik még ebben a szánalmas állapotomban is képesek voltak kinézni maguknak.
– Ezt nem hiszem el… – sóhajtottam fel. – Ne haragudj, Ari, amiért fogdostalak… – mondtam és csuklottam egyet. Az elmém tisztult, de a részegség még a homlokom csiklandozva jelezte a jelenlétét. – Ha tünemény volnál valóban, kevésbé lenne kellemetlen. – dőltem meg kicsit felé, mintha a vállára akarnám hajtani a fejem álmosan. De nem, tartottam magam, ahogy megszólalt.
– Szerintem haza tudnál cipelni. A Korallban van a szobám, közel ide. – Tettem hozzá, majd lesütve a szemem, észbe is kaptam: – Majd kísérj vissza és megfizetem a fáradtságaid. - Amint e szavakat kimondtam, a távolban érkezett a hússal megrakott két tál, amiket egy mogorva, durva arcú szerzet készült feltálalni nekünk.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 21, 2022 12:12 am

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Néha úgy néz rám, mint aki valami lidérces alakot néz, nem igazit, aztán meg ugye magában is beszél, szóval a napos ég tudja, hogy hol járkál fejben. Bár igaz, lehetek én rémalak is, csak nem idefenn, a fürdést pedig elvetettem, bizonyára ha ott lennénk, nem kapaszkodna ilyen készségesen belém. Ennek az alaknak ez az egyik plusz része, hogy jobban fogadják, mint azokat, akik, nos, nem épp támogatnák őket a vízben. Persze rongyok kellenek rá, mert nem illik mutogatni a mindent, valahogy nem szeretik, közben mégis elég sokszor kerülnek abba. Így hát engem is fed a ruha, egyszerűbb, mint az övé, csak én nem aggódom érte. Látszólag soha és semmiért, pedig bőven akad olyan, ami miatt kell és csinálom is, azok azonban csak rám, ránk, az enyéimre tartoznak. Most már nem kereskedek olyan aktívan, haza se mehetek, kihasználom az időt, míg közben a fő dolgom is teszem. Elfoglalt vagyok, na.
- Bölcs? Azok öregek, ráncosak és fehér a hajuk. Neked fehér a hajad, én meg nem vagyok bölcs – bár ki tudja. Ha valóban a korral jár, akkor azokat a vénségeket is legyőztem a vidékeken, ez nem vitás. A tenger dolgaiban az vagyok, ismerem minden arcát, miket rejt, csak épp idefenn a tenger olykor messze van és senki se beszél róla. Vagy nem szeretik vagy félnek tőle, vagy éppenséggel, nem is érdekli őket. Az arcom a másikat azonban annál jobban érdekli. Kicsit furán nézek rá, fejem húzom automatikusan hátrébb, amikor megindul felém az ujja, mint aki attól fél, hogy ki akarják nyomni a szemét. De végül csak arcom böki meg, megint, bár az egész jó jel, hogy nem kezdi megint húzni. Így csak értetlenül figyelem és tapogatom meg ott, ahol mondja, mutatta és hümmögök párat. Rég tudom hol puha és hol csontos, az első pillanataimban és átváltozásom után végigfogdostam magam, hogy éppen mi és merre.
- Férfias, mert nem vagyok nő – eddig nagyon könnyű ez a rejtvény. Minden férfinak férfi arca van, vagyis én olyanokat láttam eddig. - Arányos műalkotás. Az azok a… kő alakok? - komolyan mondom, ez teljesen részeg. Megint megnyomom az arcom, de nem olyan, mint a kő, nem olyan merev szemű akármi. Sóhajtok egyet. Lehet, mire megvirrad, az én hajam is fehér lesz tőle. - Neked mindenhol puha, ahogy nézem. De ez miért fontos? - meg egyáltalán, mire akarna kilyukadni ezzel. Tényleg szerencséje van, hogy nem töröm el senki kezét, ha csak ennyire ér hozzám, néha amúgy jól is esik, most inkább fura és nem értem, de nem esek neki. Neki lehet fontosak az arcok, vagy valami ilyesmi. Megvonom végül a vállam, mert ha nem lenne se puha, se semmilyen se tudnék változtatni rajta.
- Hogyne, hogyne. Mi leszek ma még? - Lassan minden létező jelzőt rám fog aggatni, ami csak létezik. Ha kicsit előrébb nézne, még nagyobb alakokat látna ülni a fogadó közelébe vagy csak széles, mert sokat eszik és keveset mozog. A lényeg igazából ugyan az.
- A varázslók is ennyit isznak? - elég fura mágia lenne. Sőt. De nem tudom megállni, elnevetem magam amint kissé fülsértően a tudatomra adja, hogy el leszek varázsolva. Attól félek én is! Reszketek is, bár csak a nevetéstől. - Oké, várok – a varázslat azonban ma tőlem jön majd, ha addig nem ájul be az asztal alá. Szerencsére gyorsan végzek, mintha még azok is odabent azt néznék, hogy milyen állapotban van a másik. Rosszul állunk, ha őt kell nézni, ahogy visszaérek, hirtelen azt hiszem, hogy be is aludt, akkor pedig maximum a fejére tudom önteni a vizet. Viszont él, mozog és beszél is, jó jel.
- A varázslók itala – törlöm meg a számat vigyorogva. - Víz. Ettől nem lesz fura a fejed – vagy de, viszont én mindent megpróbáltam alapon hoztam. Felhúzom a lábaim és törökülésben arra könyökölök a padon, mintha a földön ülnénk megint. Korsóm az ujjaim között, szemem az itt létezőkön. Nem, azt hiszem nem néznek felénk szép szemmel, ahogy kiszúrnak, de úgy teszek, mintha nem léteznének.
- Hát de mondtam, hogy az vagyok – háborodok fel szinte azon, hogy megint nem hiszi el. - Nem, nem olyan. Sós, fémes, de nem édes – idézem fel az emberhús ízét a számban és menten össze is fut a nyálam. De nem, nem csinálhatok ilyet. - Szerintem malacot kapunk, nem süteményt – feltéve, ha a másik, ittas és marcona társaság is marad a seggén. Na nekik nem szép az arcuk. - Ne aludj még el, nem tudlak otthonig húzni.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 20, 2022 9:23 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Meglehet igaza volt az elmém szüleményének. Minden, amit viseltem, viseltünk csak rongyok voltak, amik elkopnak. Mégis én ezekben a dolgokban leltem meg a magam önbizalmát, lényegében azt, aki lenni akartam. Kívülről jól mutattam, szép vonások, szép haj, szépen csillogó szemek, jó ruhák… és tudtam, hogyha mindezt elveszítem, mert ha kimegyünk a városból és az utat járjuk, jórészt elfogom, akkor ott állok majd meztelenül, egymagamban ugyanazon magányos kölyökként, akit ennek a tüneménynek is megmutattam.
Úgy tűnt ez az éjszakai álomkép, Ari, egyszerű szavakat használ s furán fogalmaz, mintha csak törné a nyelvünket, mégis bölcs. Talán egy olyan részem volt, amit elnyomtam magamban és most, hogy kellően beittam, minden gondolatom elhomályosult, csak úgy kipattant a fejemből.
– Mert nem vagyok olyan bölcs, mint te… – Próbáltam kicsit hangosabban beszélni, hogy értse, amit mondok. Aztán kellemesebb témára váltottam, az arcára. Tényleg kellemes volt, kellően férfias, de a teste hozzá kicsit ugyan izmos volt, de nem olyan durván nagydarab, hogy az már-már torznak hasson. Sőt, igazából vékony volt, mint én magam is, csak talán szívósabb.
– Hát… nagyon férfias… – Csuklottam egyet. Végig húztam az állvonalán az ujjam. – Itt elég csontos, itt meg kellően puha – Haladt az ujjam végig az orcáján. A borostákat is éreztem, nekem olyan sosem volt, így mindig lenyűgözött. – Tökéletesen arányos, mint egy műalkotás. – Magyaráztam, aztán elhúztam a kezemet, másodjára is eldöntve, hogy nem kéne fogdosnom. Talán a fejemből származik, de ha meg nem akkor, elég kellemetlen lesz reggelre szembesülni vele, hogy összefogdostam egy vadidegen alakot. Nem. Nem. Határozottan az elmém szüleménye volt, egyébként azonnal vízbe fojtott volna az ilyen érintésekért – tapasztalataim szerint.
– Nálam kicsit nagyobb vagy… szóval nekem óriás vagy. – állapítottam meg, ahogy megkapaszkodtam benne. Igazi támasz volt, ráadásul ahogy a lábaim újra és újra összegabalyodtak, ő megtartott s talán az sem zavarta, hogy a fülébe csuklottam párszor. – Ó, nagyon erős varázsló vagyok leszek… akármi! – Kiáltottam fel, mintha a világ legboldogabb hírét kiáltottam volna bele a sötét városba. – Majd téged is elvarázsollak… meglátod… – Visítottam tovább, de a fejem belefájdult a saját hangomba, ezért csendesebbre vettem azt s halkan dúdolni kezdtem a korábbi notát. Ezzel megadtam a lépéseinknek a ritmust annyira, hogy úgy érezzem, talán kevésbé botorkálok tovább. Amikor leültetett a padra azonnal megéreztem, hogy nem, semmi sem lett jobb.
A homály az elmémen maradt, némi szédülés is párosult hozzá, ráadásul a gyomrom is örült lüktetéssel jelezte, túl sokat ittam. Tudtam, hogy hányni fogok, hacsak valami nem fogja meg a gyomrom tartalmát. Tényleg nem jó emberekkel ültem le eddig enni, sőt ami azt illeti Ianen kívül senki sem akart rólam gondoskodni.
Nem néztem utána míg eltűnt. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy az a sötét szédelgés magával ragadjon. Le kellett gyűrnöm a rosszul létet és a homályos őrületet, ami megint üvöltő éneklés formájában akart kitörni… csak az zökkentett ki ebből, hogy meghallottam a tüneményemet visszatérni. így hát kinyitottam a szememet és az elém kerülő korsóra pillantottam.
– Ez mi… – szagoltam bele a korsóba. Aztán bele is kortyoltam, de csak valami őrült fintor fogott el. Furcsamódon hánynom nem kellett tőle, de a gyomrom szinte azonnal kavarogni kezdett… az agyam viszont, mintha tisztulni látszott volna. – Remélem az ételnek jobb az íze. – Dünnyögtem aztán magam elé és Arira pillantottam.
Megint odanyúltam és megböktem az arcát a mutatóujjammal. Nem is tudom, valahogy azt vártam, hogy elkezd halványodni a képe, de nem. Ezért ijedtemben visszahúztam az ujjamat és beharaptam az alsóajkamat.
– Hát igazi vagy – sóhajtottam fel. – Pedig egy kicsit reménykedtem, hogyha beléd harapnék, olyan ízed lenne, mint a cukros, alorai süteményeknek.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 20, 2022 7:56 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
- Ez csak egy csizma, ez meg egy rongy – fogok rá a ruhájára ujjánál, majd engedem is el. - Majd lesz másik – mindig van. Ezek nem olyan dolgok, amiknek nagy jelentőséget kell tulajdonítani, ragaszkodni és óvni sem, mert azt nem lehet. A tenger után, elsők között kellett meglátnom azt, hogy mennyire mocskos egy világ ez. Kosz, szemét és mindenféle végtermék a sár mellett. A bőrre pedig mindegyik igencsak könnyen ráragad, megtapad és levakarni sem könnyű. Mindenhol ott van valamelyik, ha nem az összes és kikerülhetetlen. Ezek után hiába néz a saját csizmájára, az ott marad és meg fog kopni. De persze, aki ad ezekre meg a küllemre, annak fontos, hogy ebből semmit se lásson meg a világ. Illatos emberek sokaságai töltenek rengeteg időt azzal, hogy olyanok maradjanak. Lehet ez az alak is erre törekszik, csak éppen az ital és minden más nem engedi. Hát legyen. Elengedném a dolgokat igen hamar, de akaratlanul bosszant az, hogy nem beszél annyira hangosan, hogy értsem is. Nem tudom, hogy szándékos vagy éppen direkt magával diskurál, hiába vagyok én itt. Ha a fejével vannak a gondok és hangokat is hall, akkor nincs nagyon mit itt keresnem, elmeháborodottakkal nem játszom.
- Mégis úgy csinálod – most sem sokkal jobb, de már nem kell meresztgetnem a füleim, hogy legalább megpróbáljam kitalálni, miről van szó. Haladás. Talán pár pillanat múlva nem érzem magam süketnek, mint az öregek. Lehet ez az, amikor valaki nem akar hangosan beszélni valamiről, mert nem büszke rá? Vannak olyan titkok, amik mások érdekeit nem szolgálják, csak a sajátját, hogy a többiek ne lökjék ki és mutogassanak rájuk, hogy ő rossz és hibás. Lehet csak szégyellős és nem mer nagyon beszélni a testi kapcsolatoktól. Láttam már fehérnépet sikítani már attól vagy pirosodó arcút, akinek csak egy bizonyos részüket emlegették férfiak vagy mit csinálnának velük. Hmmm. Fura szerzet ez, kezdem azt érezni, hogy nagyon fiatal és sok minden még nincs meg neki fejben. No, nem én fogom megtanítani az életre, de tessék, meghallgatom. Már ez is valami!
- És te miért figyelsz arra, hogy mások mit gondolnak? Nem nekik élsz, vagy de? - nagyon érdekli, mit akarnak mások csinálni az orrával. Így persze, hogy itt fog sírni. Én csak azok szavaival törődöm, akik nekem fontosak, a világéval nem. Neveztek már sok mindennek, haragudtak rám és kergettek meg, de nem akarok úgy viselkedni, hogy az ilyenek is örüljenek. Görbüljenek bele, nekem pedig így jó.
- Ez is egy fura név. Te csak fura neveket mondasz és én nem ismerek sokat. Miért jó a képem? Ezt már mondták sokan – ráncolom a homlokomat, a zsoldosok nem törődnek az arcommal, ha épp nem akarják megütni, nem dicsérik. Oda is tapogatok. - Azért mert sima és most nem koszos? - a másik szót inkább hagyom is. Beszélem a nyelvüket, de vannak újak, nehezek és érdekes szavak. Egyszerűen fejezem ki magam, nem teszek bele fura rímeket abba, ha csak annyit akarok mondani, éhes vagyok. Most amúgy annyira nem, inkább az ő bendőjét kéne betömni, amíg ki nem jön onnan minden a még több alkohol hatására. Megtartom, kicsit húz a súlya, de elbírok vele, így haladunk előre. Lábai ha össze is akadnak, tovább cipelem előre, a fény felé. Nincs olyan messze, csak így, kettőnknek.
- Izmos is. Bár inkább kicsinek hívnak és vékonynak, de azt mondják, ez is jó, nehezebben érnek el. Én nem tudom, láttam kisebb embert, gyorsabbat – magyarázok neki arról, hogy milyen vagyok. Más. Ha tudná, hogy valójában mi, talán nem érdekelné ennyire, biztosan nem. - Óóó! Azok erősek, hát akkor nem kell félteni az orrod – pakolom le végül és nekiállok keresni pénzt is. A varázslat nem ismeretlen nekem, van bennem egy rész, amihez kell, láttam sokszor is, így aztán nem riaszt meg, nem vagyok értetlen, azonban biztosan teljesen más is. Meg persze, ha ennyit iszik, akkor nem lesz.
- Nem? Rossz emberekkel ültél le eddig akkor – bár nem eresztem el magam, nem is új. - Maradjon ott – legyintek végül és eltűnök kissé. Ilyen órában nem éppen a legszívesebben állnak neki bárminek, de végül sikerül meggyőzni, hogy mégis kerüljön elénk étel. Vagyis fog. Valami maradt, ha pedig nem büdös, akkor meg is érte fizetni érte. Két korsóval térek vissza, egyikben sör van, a másikat pedig a kölyök elé teszem.
- Azt hitték bolond a fejem, hogy ezt kértem. De ezt idd meg, jó lesz – huppanok le mellé majd nagyot kortyolok a sörből. - És lesz étel is, hamaros. Kibírod?


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 20, 2022 8:56 am


we’re all fools
« taggeld; @Arnav • Zene; The golden one »
Nem lepett meg, hogy újabb szerencsétlen sorsú alakot vonzott az élet a közelembe. Volt ebben valami sorsszerűség, mintha mindenki, akinek szánalmasan alakult a gyerekkora, egyetlen helyre gyűlt volna össze. A szavaira azonban a csizmámra pillantottam. Valóban fényesebb volt a korábbinál és a holdfényében még nem is tűnt fel a rajta a kosz, ami megfogta az elmúlt napokban a nulporti utcákon.
– Nem sokáig lesz ilyen szép úgysem. – Sóhajtottam fel. némileg csalódottan, mintha előre siratnám a lábbelit, amit mostanság büszkén hordtam. Tudtam már az úton idefelé, hogy Nulportban majd lesz lehetőségem új ruhákat venni, rendbe hozni magam, de Ian mellett az élet más volt. Bármikor tovább állhattunk, bármikor új utat választhattunk egy másik városba, erdőbe, vagy ahová az urlon szólított.
A hangom elhalóan csendült egyszerre a hullámok morajlásával. Nem volt erős az esti szél, de épp elég ahhoz, hogy megborzolja a víz nyugodt felszínét, ezzel együtt pedig az ezüst tincseimet, holott azok eleve nem voltak csinosan fésülve vagy frissen mosva. Persze sokat nem ronthatott a helyzeten, az alkohol már megtette a hatását, ahogy az álmatlan forgolódás is.
– Nincs… titok… – dünnyögtem és megköszörültem a torkomat. Ezúttal persze nem a hideg vagy az érzelmi hullámvölgyekben s magaslatokban kiszáradt hangszálak miatt nem ment a hangosabb beszéd, pusztán az alkohol homályosította el annyira az elmém, hogy időről időre nem akart együtt működni a nyelvem.
– Ha azt csinálnám, amit nem várnak tőlem, még többen akarnák betörni az orrom… – húztam kissé cinikus mosolyra a számat. Sok csók csattant, sok fej hullott volna már s talán sokkal előbb megszöktem volna magamtól is El’Alorából. De ezek veszélyes dolgok voltak, melyek még több lehetőséget vettek volna el.
– Valami marconán jóképű név – feleltem. Nem tagadtam, hisz láttam miképpen fest és az ivás elég bátorrá tett, hogy mindezt ki is mondjam. Holnapra talán el is felejtem, ő meg visszamászik az elmémbe, ahonnan jött. Számítani fognak a ma éjjel elhangzott szavak? Semmiképp, mindez megmarad az istennő ezüstös fényének leple alatt, mint valami gyermeki titok, amit az apróságok súgnak egymás fülébe.
Hozzásimultam s ahogy estem volna el ő elkapott. Más talán hagyott volna elesni, de őt én hallucináltam, így gondoskodnia kellett rólam… nem igaz? Kicsit keserű gondoltokkal kapaszkodtam meg benne, hagytam magam támogatni arrafelé, amerre menni akart. Fény és emberek. Ilyenkor már csak a legrosszabb helyek vannak nyitva, a tisztességes fogadókban rég kihunytak a fények, a bárdok pedig befejezték a zenélést.
– Harcos… akkor izmos is? – dünnyögtem csendesen és hagytam magam úgy mozgatni, hogy némi támogatással, de vele együtt meg tudja indulni az éjszakába. – Én varázsló vagyok… vagy leszek… – mormogtam a fülébe, ahogy haladtam mellette. A lépéseim kicsit ingatagok voltak.
Egy fogadóféléhez, vagy inkább ételkimérőhöz értünk. Padok voltak ott, éppen ennyit fogtam fel, ahogy segített leülni.
– Még sosem hívtak meg enni… – dünnyögtem és valami mosoly félét erőltettem az arcomra. Aztán persze, ahogy kicsit előre hajoltam, éreztem, hogy a gyomrom nem sokáig fogja tartani magát. Pedig olyan jónak indult ez a nap. – Nálam egy darab ulron sincs… a szállásomon maradt… – csuklottam egyszer, majd még egyszer.
Ha elment valami ételért, kicsit összeszedtem magam. Ráncba szedtem némi simítással a tincsimet, nyitott tenyérrel paskoltam meg az arcomat. Túl részeg voltam, hogy tartsam magam, de a hallucinációm tárgya kedvéért legalább egy kicsit igyekeztem élettel telibb lenni.




Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 19, 2022 10:51 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Alvás kéne mégis neki, az, ami szavai szerint nem megy neki. De a mámor a fejéből és a tagjaiból csak úgy fog távozni, addig viszont esetlen lesz és balga, mint a legtöbben a városban lévők közül, ezekben az órákban. Nem ismerem nagyon hogyan számolnak, odalent sok a sötét és összefolyik mindent, idefent pedig a fényes Napot kell követni és jön vele minden. Megtanultam, hogy este pihenni kell, ellenben akárhány helyre eljutottam, mindig mulattak ezekben az órákban és nem akartak aludni. Bezzeg nappal… akkor is aludni akarnak, de olyankor dolog van és nem lehet. Az élet kegyetlen szerető.
Követem a tekintetét, majd vissza az arcára. Nálam jobban öltözik, ez biztos, viszont én nem is kívánok másban lenni. Sosem volt jobb ennél, csak rosszabb, ez pedig kényelmes. Ha elszakad, elporlad az anyag, szerzek másikat. A vértem jól bírja, és amikor véres lesz vagy épp más kerül rá, megmosom egy édes nedvű tóban, ahogy a nőszemélyektől láttam. A só foltot hagy, ezt is a magam kárán tanultam, de nem, nem vagyok én olyannyira oda ezekért. Nem szaglok, ennyi biztos, az még erejét vesztett szaglásomnak is kellemetlen, így hamar teszek ellene.
- Én meg… - a tengerben, hát hol máshol. - ...egy tanyán, a sehol közepén – mintha felül akarnám licitálni. Sosem találtam ki nehéz történetet, mert belekeveredek. Ó nem, ennél jóval okosabbnak kell lennem. - Azért a csizmáért megböknek egyes helyeken. Érték – bökök fejemmel a lábbeli felé, mintha ettől majd jobban érezné magát. Lassan sehogy sem, talán itt kellene hagynom, hogy végül beájuljon és a Nap majd jobb állapotban találjon rá, mégse mozdulok. Az az igazság, hogy rendkívül jól szórakozom, mint minden ilyen alkalommal.
- Nem. Hát nemrég ittam – de persze sejtem, mire céloz. Kipróbáltam már, ebben a formában, csak épp nem azért, hogy több legyen belőlem. Csata után jól esik egy asszony, mondta egy sokat megélt ember, én pedig kaptam egyet. Sáros és véres voltam és teljesen más volt, mint aminek lennie kellett volna. Lábaim között bizsergett, felrobbant és gyors volt, kegyesebb, mint amit a mi nőstényeink valaha adnának. De azóta sem sokszor esett meg, nem hajt a vágy. Megtörtént.
- Én téged nem hallak. Miért beszélsz halkat. Titok? - hajolok felé egy türelmetlenebb mordulás után, amikor orra alatt motyog valamit a bordélyról. Vágyak, istennő, férfi. Valami ilyesmi, rakjam össze, tudom. Csak akkor ne mondja ki, ha nem nekem szánja. Szusszanok egyet, nem hagyom, hogy az indulat a fejemben mást cselekedjen és elengedem.
- Mégis itt vagy és bánatos. Akkor csináld azt, amit várnak, neked lehet fordítva jó – a szájába kell adni a gondolatokat, mint a madarak a fiókáknak az ételt. Lehet azért ilyen fehér a haja, mert még nem nőtt be a feje lágya sem. A fene tudja, de ezzel meg mit ér el? Engem. Valljuk be, minden más opcióval jobban járna.
- Érdekes. Olyan rövid. Milyen név illik még hozzám? - hátha egyszer mást kell mondanom, de fejből nem ismerek sokat. Sőt. Azzal sem vagyok tisztában, hogy a két név kellene nekem is, hogy még emberibb legyek, vagy ha már ilyen régóta nézek így ki, kéne más. Keveredek itt bele menten ezekbe és nem is én vagyok a részeg! - Azt ki tudom mondani, Fol – bólogatok is rá, az, hogy tetszik, nem nekem fontos. Megrándul megint, én pedig felállok, de koránt sem fürdeni kívánok. Nekem menne, talán még így is, ahol nem mély a víz, de neki… aztán elföldelhetném odébb. Nem, nem. Ezt ma nem.
- Dehogynem. A hullámok egyre nagyobbak, te nehezen lépsz és ennyi kell. Sok bátor fulladt bele, mert egy újabb kupa serért nekimentek a víznek – majd a végén kérem a hálám, hogy megmentettem a nem úri, bánatos életét. Mikor lettem én ilyen jó lelkű? Rossz se voltam, mondjuk… mindegy. - Gyere – pillantok le rá, ahogy nekem törleszkedik. Na ezt már végképp nem értem. Lehet mégis nőszemély, azok hízelegnek, ha akarnak valamit. Ő elesni akar és egy szemforgással egybefűzött sóhajjal kapok utána és húzom vissza.
- Sokat gyakorolok. Harcos leszek egy nap! - mondom azzal a hanggal, amivel az ifjúk reménykednek. - Te semmi akarsz lenni? - közben lépkedem vele, karját dobom át saját vállamon, fogok rá és segítem. Szép lassan, egy nyitott, padokkal szegett fogadószerűséghez érünk, ahol egy padra ültetem. Bizonyára akad csirkéjük, de felőlem patkány is lehet. Keresgélek a zsebemben, miközben rá nézek. - Mindjárt kerítek pénzt, nem kéne elvernem ma éjjel senkit – húzom elő kezeim majd lassan számolok. Nos, menni megy, de ennek se leszek mestere.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 19, 2022 10:16 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Bár azon voltam kicsit magamhoz térítsem a homályban úszó elmémet, egyszerűen nem akart távozni az a bizonyos részeg köd. Olyan volt, mintha valami álomvilágban ragadtam volna, aminek Ari, a képzeletem szüleménye is a részese lett volna. Nem lepett volna meg, már mindenféle alakokat hallucináltam ittasan, de ilyen élő még sosem volt. Valójában a korábbiakat nem is próbáltam meg megérinteni.
A ruhám említésére persze lenéztem az anyagra. Nem voltam különösebben elegáns, kevés ruhám volt. Akadt egy fekete kabát, vörös szegéllyel meg egy szépséges, sötétlila köpeny, amit ajándékba kaptam a régi helyett. Alatta viszont mindig ugyanolyan inget és feszes, fekete nadrágot hordtam. A csizma persze új volt, abból is kellett egy kevésbé viseltes pár, amivel Nulportba érkezve leptem meg magam. Hosszú volt az út a Holdösvénytől idáig.
– Ne tévesszen meg, nem vagyok úr… egy erdőben nőttem fel… – csuklottam egyet, aztán megpillantottam egy foltot a kabát ujján és megpróbáltam leporolni. Nem sikerült, így feladtam és csalódottan hagytam, hogyha akarja, fogdossa meg a ruháimat, ahogy segít legalább visszatornázni magam ülő helyzetbe. Azt hiszem, segített. Nem voltam benne biztos, mert éppen abban a pillanatban talált rám a bódulat egyik újabb lökéshulláma.
– Gondolom a te szád nem száradt ki… – sóhajtottam. Megpróbáltam a holdfényéből legalább annyi erőt meríteni, hogy kicsit összeszedjem magam, ám úgy tűnt inni még mindig egyszerűbb és jobb hangulatra ébreszt, mint a meditálás az éjszakában. Nem voltam olyan bölcs, mint a népem többi tagja. Talán azért, mert sosem nevelt igazán senki, mindenkinél csak voltam. Szószerint voltam. Kaptam ételt. Kaptam egy helyet, ahol lefekhettem. De ennyi. Sosem volt ennél több.
– A bordélyba. Azt mondják ott le lehet vezetni az ifjú kori vágyakat s ha kegyes az istennő még férfit is lehet találni… – dünnyögtem, inkább csak magamnak, szinte meg is ismételve azt, amit Ian mondott. Az egyik hang valahol minden homályos gondolatom alatt azt mantrázta: csak ezt ne hallja meg a hullámok zaja között. Nem óhajtottam újra felfedni magamat valaki előtt. Így is túl sokat beszéltem, rendszerint feleslegesen, ha nem épp a saját káromat okoztam vele.
– Én sem azt teszem, amit várnak tőlem. – Ismertem be, bár túl ittas voltam ahhoz, hogy elmondjam neki, min mentem keresztül. Ha a gondolataimból pattant ide, bizonyára nem is lett volna gond az orrára kötni, de erőm nem volt hozzá. A lábam bedugtam hát a hideg vízbe, remélve, hogy az legalább annyit lendít a dolgon, végre képes leszek értelmesen megszólalni… nem. Csak megborzongtam, nem esett jól a kellemetlen hideg, de nem vontam el azonnal a reszketni kezdő végtagokat.
– Ari, mert illik hozzád. – Cszuklottam egyet megint, ahogy lábujjaimmal tapicskoltam tovább a víz felszínét. A figyelmemet persze elterelte, hogy az újdonsült ismerős alig tudja kiejteni a nevemet, mintha valami nyelvtörőt mondtam volna neki. – Akkor hívj Folnak.– Vontam vállat. – Vagy… ahogy tetszik. – Vontam meg a vállamat, de újabb csuklás szabadult fel belőlem. Ezen pedig az sem segített, hogy mind jobban vágyam újra üríteni egy kortyot az üvegből.
A víz. Fürdés. A fürdés a hidegben majd helyre rak. Ezek az őrült gondolatok cikáztak át az agyamon, majd felpattantam. Tudtam, hogy mögöttem Ari is így tesz, de nem pillantottam azonnal rá. Nem akartam felfogni, hogy mekkora a magasságkülönbség közöttünk még, vagy hogy milyen szélesek a vállai. A törékeny alkatommal valahogy mindenki fölém magasodott.
– Nem fulladok… – fordultam és kicsit botorkálva aztán, de odalépdeltem elé. – Vigyél magaddal az ételes helyre… hikk… – csuklottam és odadörzsöltem a vállához a fejemet, mint valami kölyökmacska. Aztán megtette megy lépést előre, nulport fényei felé, de azzal a lendületettel meg is botlottam.
– Erősnek tűnsz… – A mozgástól, mintha a hangom még gyengébb lett volna, hol elcsuklott, hol érthetetlen volt. Ezért csak odamentem hozzá és megpróbáltam rácsimpaszkodni, hogy ugyan kezdjen már el cipelni.

#kihívás2



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1647
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 19, 2022 9:41 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Nekem ezek csak szavak, aligha fogom tudni másoknak visszamondani. Nem éppen a titkok és azoknak továbbadása a mesterségem, meg tudom jegyezni, ha akarom, de sok dolog kerül az én fejembe és túl kuszák. Szerencsés a flótás mellettem, kiöntheti a bánatát és még gondja sem akad belőle, csak másnap lesz rosszul, ahogy már megfigyeltem. Aztán ki tudja, megint iszik-e. A rabjává esnek, mint a mieink énekének és nem szabadulnak. Mutattak már királyi vérű főurat, amint egy kapu aljában aludt és arra várt, hogy némi apróval szánják meg és újra ihasson. A mendék szerint eladta a gyermekeit is, majd a feleségét, házát, hogy a legfinomabb borokhoz juthasson. Most már a legsavanyúbb is jó neki, a hordó aljáról kikaparva, csak lehessen. Érdekes.
- Ahh én nem értek ilyenekhez, egyszerű alak volnék – ezt a mondatot tanultam meg, hogy még jobban beleilljek a képbe, amit adni akarok. Nem vagyok az, főleg, ha valami történik és előkerül a csatabárd, most azonban nincs rá szükség. Megvakarom az állam, mint aki nagyon gondolkodik. - Ez a ruha szép és szép az anyaga. Tehát bizonyára igen – nem tűnik kapualjban kéregetőnek. Alapvetően valaki valaki másnak mindig értékes, csak más okból. Hogy ő kinek? Néha jó lenne látni az ilyeneket, nekem azonban ilyen nem adatott meg. Azt látom, ami előttem van, majd rajtam és amikor ismét előttem, mert elrendezgetem. Fel se tűnik neki, hogy az amúgy nem épp vaskos karommal teszem helyre, nagyszerű. Persze, vékony emberben is lehet erő, nem nagy darab, apróságok, amikre nem figyelek néha és akadnak belőle kellemetlen történések. Ez itt részeg, én meg csak ücsörgök vele. Nem először csinálok hasonlót, senkit sem lepne meg, ha haszontalan dolgokkal is múlatom az időt.
- Csinálni kell, nem érteni. Nem vagy te fura vénember aki furaságokat kutat. Ha folyton ezen agyalsz, akkor kiszárad a szád – hogy honnan jön ennyi bölcselet? Mint minden, az emberektől. Nincs felcímkézve, így eladhatom a saját okosságomnak, mint aki már olyan sokat élt – és tényleg sok az –, megtapasztalt mindent és mindenkit. Jó, amúgy ezt egyszerű ésszel is könnyű kitalálni, ha kesereg, hoppon marad.
- Hmmm? - valamit halkan beszél, én pedig a füleim fordítom oda, hogy jobban halljam. Értem én, hogy szomorú, de az előbb beszélt, most meg hallgat, mint az éjszaka. - A bordélyba? - hirtelen nem esik le nekem, hogy az a hely melyik is. Kocsma, ivó, ezek mennek, piac és akármi, de lehet, hogy a lenti kavarodásban kikopott egy-két dolog. Legyintek hát, ha ez neki kell, rendben.
- Igen, ki. Mert… nem azt tettem, amit vártak tőlem. Azt mondták maradjak én meg hogy menni akarok és ennyi volt. Vissza se menjek, mondták. Így itt vagyok, élek és azt csinálok amit akarok. Nem kell keseregni, sok vidék van erre, sok mindennel amit csinálni lehet – bár itt most csak víz van és… igen. Lehetnék én is ilyen, mint ő, szomorú, rossz kedvű. Ha engedtem volna a fájdalomnak, ami otthonom elhagyásakor éreztem, csak egy sárban ugráló hal* lennék, vergődnék ameddig el nem érek valamit, másnem a halált. Azzal pedig nemhogy mások, de a saját gondom sem oldanám meg. Kihagyom. Leszek az, amit lát. Figyelem végül, ahogy levesz a csizmáit és a lábát a hűs vízbe dugja. Na, csak ki kell húzzam majd onnét is? Egyelőre nem szólok, újabbat kortyolok, majd leteszem az üveget a homokba.
- Nincs is hasonló. Nem is kell több név. Ari se. Miért Ari? - ráncolom a homlokomat. Hívtak már sok mindennek, de ennek nem. Nem értem, nincs az én fogalmaim között más név, mint aminek anyám nevezett el. Tessék, ma is tanulok valamit? - Folrandir – próbálom kimondani a nevet, ami töri a nyelvem, ebbe talán belehallatszik egy távoli, érdekes csengés. - Nehéz a neved – legyintek, majd azzal állok fel, ahogy kérdi. - Abba te belefulladsz most. Én pedig nem tudok úszni – adom a szerencsétlent. - Inkább szerzek neked és magamnak ételt. Azzal jobb beszélni, nem? - pillantok a legközelebbi fényfolt felé, ahol emberek vannak és illatok.


//* nyers fordítása a mudskipper fish-nek, máshogy nem ment.
#kihívás2


Folrandír Ceilteach and Veleris Kedvelték

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
308
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





We're all fools  - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt :: Lezárt múlt-
Ugrás: