Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
We're all fools  - Page 4 KaDiPE5
We're all fools  - Page 4 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 15%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
19 Hozzászólások - 7%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 6:36 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
We're all fools

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 19, 2022 11:43 am


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Túl sokat beszéltem, túl sokat bizalmaskodtam. Az alkohol megint rávett a kellemes meleg vibrálásával, hogy megnyíljak egy vadidegennek, aki továbbra is a képzeletem szüleményének tűnt. Talán ezért sem féltem attól, hogy esetleg megbélyegez azokért a dolgokért, amiket teszek vagy mondok.
– Nem is tudom… értékesnek tűnök? – kérdeztem vissza. A hangom elmosódott, kicsit talán beleveszett a hullámok zajába. Kedvem lett volna újra meghúzni az üveget, de kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam, a kábulat ugyanis mind jobban rám telepedett, mintha nem lettem volna eléggé hozzászokva ahhoz, hogy átmulassam az éjszakát. Persze általában nem így mulatok.
Figyeltem, ahogy ült ott a víz partján az ismeretlen. Tényleg úgy tetszett nem e világból való, ezért bámultam meg annyira, mintha valami műalkotás lenne azokkal a marcona vonásokkal. A nagy koncentrációban elvesztettem a testem feletti uralmat, követtem őt a mozdulataiban és kis híján előre estem, egyenesen az ölébe, ami lássuk be, kellemetlen következményekkel járt volna. Ha eddig nem is akart megverni, hát majd ezek után. De nem, elkapott és segített visszanyerni az egyensúlyomat.
– Nem értek a csókokhoz… – Közöltem, még egyszer meghúzva az üveget, majd kissé meginogva, de a kezébe nyomtam. Ha nála van nem iszok, s talán kijózanodok reggelik, hogy Ian ne lásson ilyennek. Nem akartam, hogy ő is lemondjon rólam, csak mert nem tudtam aludni és inkább ivásra adtam a fejem az éjszaka.
– Amúgy is unalmas mese. – Suttogtam, ahogy színt vallottam egykori érzéseimről. Már nem léteztek ugyanabban a formában, mint akkoriban. Csak emlékek voltak, kellemes, szívmelengető, fájdalmas emlékek egy olyan időből, amikor nyugodtan lehettem gyerek. Nem lehetettem az tovább, fel kellett nőnöm, hogy beilleszkedjek abba a zsoldos életbe, amit Ian álmodott meg nekem. Mellette legalább volt lehetőségem tanulni. – Majd elmegyek a bordélyba, hogy elfelejtsem. – Tettem hozzá, inkább csak magamnak szánva a megoldást.
Az ismeretlen megszólalt, ezúttal magáról elejtve egy-két szót. Kitagadta a családja vagy a „né,” legyen ez utóbbi akármi is.
–Kitagadtak? – kérdeztem vissza, remélve, hogy megoszt velem valamit. Szívesen hallottam volna azt a történetet, hátha elcsitítja a gondolataimat, kicsit megnyuszik a bennem tomboló alkoholmennyiség. Csakhogy az Alorától távoltöltött időkben megtanultam, egyetlen mese sem lesz ingyen. Ha valamit meg akarsz tudni valakiről, azért fizetned kell, vagy így vagy úgy.
Végül kibújtam a csizmámból, lehúztam a harisnáyt a lábamról, hogy beledugjam az ujjaimat a hideg vízbe. Abban reménykedtem, hogy ettől majd kitisztul a fejem és mellettem ülő alak visszatér az álomképbe, ahonnan származott, én pedig egész egyszerűen csak a valóságban találom magam.
– Arnav? Érdekes neved van, nem hallottam még hasonlót. De nekem Ari leszel. – Közöltem a vizet bámulva, már elege lehetett belőle, hogy ennyire megnéztem magamnak. Végül sóhajtottam egyet és az udvariasság kedvéért visszanéztem rá a bemutatkozás erejéig: – Folrandír vagyok s már aligha szerelmes. Ez csak emlék – mondtam és beletúrtam megint a hajamba, hogy rendezettebbnek tűnjek. A lábaimmal kicsit tapicskoltam a vízbe.
– Nem úszunk egyet, Ari? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve. A hangom gyerekesen lelkes lehetett.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 19, 2022 10:40 am

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Ezek a népek imádják az eget nézni, vagy épp azt, ami a fejük felett van, máshol, mint ők. Bizonyosan emlékezteti őket arra, hogy aprók és könnyen elmúlnak vagy nyakuk görbe annyira, hogy másképp ne is tudjanak nézni. A fene tudja, én biztosan nem. De nem károgok, hasonlóképp bámulom olykor a végtelen kékséget, a vizet, mintha valami néma ima lenne. Most nem. Most bambulom ezt a fura részeget, mint aki most lát először ilyet. Vagyis, igazándiból tényleg most látom előre őt, lassan feldereng, miféle szerzet áll, vagyis ül előttem. Sima ügy innentől. Lenne, csak épp nemigen tud egyhelyben ülni sem. De úgy néz ki kitapogatta magát mára. Arcomon rándul a bőr, megvakarászom, miközben a fejem rázom finoman jobbra, majd balra.
-Tán olyan nagy az értéked? Menten elgondolkodom az eladáson! Miért vágyol erre tőlem? – nem mondom, hogy nem tennék meg ilyet vagy mondjuk teljesen ártatlan lennék, azonban most pontosan mások a terveim. Vagyis, vele ma már nem hiszem, így sóhajtok egyet csak.
- Ahh, okos így. Nem esel – hagyom rá, legalább meg is kínál abból, amitől így néz ki. Én nem tervezek így kinézni, jóval óvatosabban is iszom a lőrét, mint ő. Valakinek józan is kell maradni és nem is tetszett egyszer sem az érzés, amikor sikerült furáig innom magam. Hogy mi a jó benne, nekem egy kész rejtvény.
- Minek aludni, igaz – adom alá a lovat, de azt szeretik. A maguk igazát, nem azt, ha valaki idegen beleszól abba mit csinálnak vagy éppen atyáskodnak felettük. Bizonyára arca lágysága ellenére biztos elmúlt a kölyök korszaka, tudja, mit csinál. Akar a fene veszekedni idegenekkel, ha megint elveretem magam, azzal nem tudok segíteni azon, akin kell. Igyon hát, vissza is adom neki az üvegét és kényelmesen hátradőlve támaszkodom meg a kezeimen. Hiába a sok idő kint, mindig esetlenebbnek érzem magam idefenn és lassúnak, kényelmetlennek. Eszem azonban vág, látom rajta, hogy mi marja vagy épp miért ül idekinn. Közelebb akar kerülni, de rám borul, mire csak felmordulok halkan. Már ülni sem tud, csoda, hogy nem nyitja ki a száját hogy a gyomra tartalma kerüljön rám, teste helyett. Megtámasztom magam, ez a mi szerencsénk, így tudok finoman a hóna alá nyúlni és felültetni, mint a gyereket.
- Lassabban csókold az üveget, nem hajt senki – vigyorodok el, talán érzi, hogy ezért se fogom elverni. – Azt hiszed? – szerintem meg nagyon tudja. Nyelve ered meg, hallgatom, hagyom, hogy most ne legyen magányos, bár azt se tudja ki vagyok. Igazam volt megint, aki iszik, beszél, olyat is, amit nem akarna. Vagy úgy.
- Nem szánalom, megtörtént. Engem is kitagadott a né... a családom, mégis itt vagyok. A szíved meg egyben van, hát akkor nem élnél – nem minden ékesebb hasonlatot értek meg teljesen, vagy nem is akarok. A szerelem, ahogy folytatja, nekem nemigen ismert. Mi nem azért keressük egymást, csak hogy minél többen legyünk. Egy ösztön, ami jön és megy. Nem tudom átérezni azt, amit mond, így azon se akadok fenn, hogy az a bárd éppen férfi, vagy más. Esetlenül veregetem meg a vállát csupán.
- Az csak ilyen. A bárdok meg népszerűek. Megesik – nagyon jó vigasztaló vagyok, lehet ezzel kellene foglalkoznom. Vagy épp nem, de… nem tudok erre mit mondani. Nem ismerem az érzést.
- Arnav - válaszolom, ahogy végül elveszem tőle az üveget és kortyolok párat. Óvatosan iszom, mert nem akarok úgy lenni, mint ő. Nem értem mi a jó benne, ha éreztem is, nem tetszett, rossz volt és még esetlenebb, mint amennyire. - És a tiéd, bánatos szerelmes?


Folrandír Ceilteach and Veleris Kedvelték

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 19, 2022 9:04 am


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Volt valami gyönyörű ebben az éjszakában. A tavasz égbolt persze sokszor volt felhőkkel terhelt, sötét… most viszont szépségesen világított az ezüstös fény le ránk, visszatükröződött a hullámzó tengervízen. Talán ez a sejtelmes sápadtság és a hullámok ritmikus hangja tette csak még különlegesebbé és álomszerűbbé az egészet.
A kis ütés, vagy inkább cirógatás, ami a kezemet érte is igazinak tűnt. Annyira igazinak, mint a borostás arc érintése. Az ujjaim lassan siklottak végig a bőrén, majd az arccsontjánál, az álla mentén lehullott a kezem, kicsit érintse a combját. Ám végül mégis csak összeszedtem magam és visszapillantottam az égre.
– Ha igazi lennél, meg akarnál verni vagy eladni.– közöltem kicsit bódult állapotban, törve a szavakat. Tudtam persze, hogy nem kéne ezeket így kimondanom, ha valóban igazi és nem csak odaképzelem magam mellé. De miért ülne le mellém a partra, a hajnal akárhányadik órájában bárki csevegni? Nem tudtam a választ, így inkább visszanéztem az égre, hogy beszéljek neki arról, ami megvilágított minket. A hold olyan volt nekem, mint másnak a nap. A fénye erőt adott, jól éreztem magam tőle – bár ez abban a pillanatban nem igen látszott.
– Épp ez a szép ebben. Nem is akarok állni. – Feleltem és felé fordultam megint, hogy a megnyalogatott üveget felé nyújtsam. Gesztusnak szántam a képzeletem újabb szüleményének. Nem is csoda, hogy asszonyforma helyett férfit kapott. Az ízlésemnek való volt inkább és felöltözve, határozottan kevésbé veszélyes és ijesztő is. – Rendben vagyok itt ücsörögve a parton. Jobb dolgom úgysem akad, ha már aludni nem megy.
Figyeltem, ahogy iszik, mert a holdfényben ez is olyan álomszerű kép volt. El kellett volna merülnöm az elmém sötét rejtelmeiben, hogy rájöjjek, mégis honnan szedtem őt elő. Nem rémlett, hogy láttam volna hasonló arcot. Egyszerre tűnt fiatalnak és sokat tapasztaltnak, durvának és lágynak. Túl sokat ittál Folrandír ahhoz, hogy az embereket elemezd – figyelmeztetnem kellett volna magamat, ehelyett csak bámultam rá. Amíg néztem addig sem azon elmélkedtem, mik voltak az elmúlt hónapok veszteségei, hogy magányos vagyok… és minden egyéb.
Visszakerült az ujjaim közé az üveg, de nem is pillantottam le rá. Ahogy közelebb hajolt, egyenesen a szemébe néztem, nem húzva még csak hátrébb sem magam. Valahogy a szavai úgy hatottak rám, mint egy boszorkány átka. Képtelen voltam mozdulni, mert egyenesen szíven talált. Még soha senki sem látott így belém, vagy egyszerűen csak nem érdekelte őket, hogy szomorú vagyok.
Ahogy visszabillent a korábbi pozícióba, én is dőltem felé, egészen addig míg arccal kis híján az ölébe nem estem. Történt már hasonló, nem tagadom, bár akkor nem ittas voltam, csak megbotlottam, most viszont, az utolsó pillanatban sikerült a lábában megkapaszkodnom, hogy megtartsam magam. Ez azért szerencsésebb helyzet volt.
– Csak magányos vagyok… azt hiszem… – csuklottam és próbáltam magam ülőhelyzetbe feltolni. Nehezen ment. – Milyen szánalmas, hogy kicsaptak Alorából és az összetört szívem miatt panaszkodom. Nem ennek kéne lenni a legnagyobb bajnak.
Végül legyintettem, de a tekintetem már régen nem a holdat fürkészte, hanem a mellettem ülőt. Rá könnyebb volt fókuszálni, kevésbé szédültem bele és ezúttal az üveget is sikerült azonnal az ajkaim közé dugni. Nagyot kortyoltam belőle.
– Milyen ostobaság beleszeretni egy bárdba… aki nagyjából bárki ágyába bejuthat, mert minden nő oda van érte… – Elnevettem magam, majd úja legyintettem. – Ne is foglalkozz velem… mi is a neved?- kérdeztem, ezúttal én hajolva az arcába.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 19, 2022 12:13 am

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Azt már megtanultam, hogy az emberek, vagy legyenek akárkik, amikor félrevonulnak, egyedül szeretnének lenni. Csak az a nagy helyzet, hogy én meg nem vagyok az, néha tapintatos sem, mert bár a szót magát már hallottam, nemigen sikerül mindig gyakorlatba ültetni. Azt ismerem, hogyha valaki sír, annak jól esnek a szép szavak meg az érintés, kivéve ha nem. Ha valaki mérges, jobb félremenni és ráhagyni, aztán amikor már ő is sír, jöhet a simogatás. Meg ilyenek. Nem az ismeretség hiánya, hanem a „minek?” érzés miatt nem döntök sokszor jól és helyesen. De, ez már csak ilyen. Mindig van mit tanulni, ámbár mostanság pont nem azért járok a felszínen, hogy tanuljak, mégis, minden sajátomnál jobban boldogulok idefent. Talán azt hiszik, maradni akarok és nem, még mindig nem. Csak hallottam történeteket arról, hogy voltak, akik megtették és örökké itt maradtak. Miért ne lehetne a kettő? Úgy az igazi.
A valódi igaz most talán egy ivó lenne, a kopott padjaival, de nekem mára ő jutott. Szegény, éppen kirémítem belőle a lelket is, ahogy nézem. Felkacagok, amikor kiköpi a kortyot és próbálja magát tartani, de a szeme sok mindent elárul. Még ebben a látási viszonylatban is jól észrevehető benne a csillanás, ami a félelemé és ami, ha minden jól megy, hamar el is illan onnan. Többnyire. Változó, ki hogyan kezeli, rólam azt mondták páran, hogy nem ismerem. És talán igazuk is van, idefent valahogy nem félek. Odalent? Féltem, nem is egyszer, amikor kiúsztam a többiekkel és félnék most is, hogy mi lesz velünk. De nem vagyok ott és nem lehetek. Bámulhatom az otthonom kényelme helyett a fura alakot és nevetésem lassan elhal.
- Áhh, értem! - Dehogy. Bevallom, sok mindent tanultam, ismerek tájakat, égtájakat és egy-egy ünnepet is, de sem vallás, sem más nem ragadt rám sosem. Nem érdekelt és nem volt érdekem, így csak úgy teszek, mint aki ismeri és bólintok. Ha így teszek, többnyire elhiszik. Azonban a bólintásom abbamarad, amikor az arcomhoz ér. Kicsit megdermedve és döbbenten figyelem, hogy most szemem akarja kikaparni, vagy csak részeg mámor. Az utóbbi győz.
- Igen, igazi vagyok – és mégsem, mert ez csak valami olyan álca, ami eltakarja valódi énem. Meg tudja fogni és a fenébe is, nagyon húzza, mintha le akarná fejteni az arcom. Gyengéden, inkább szórakozottan csapok a kézfejére, amikor már úgy érzem, ez fáj. Komolyan. Jobban leitta magát, mint hittem, de legalább nem néz asszonynak, hogy megmásszon a nagy mámorban. Igen, akad ilyenre is példa, amikor le kellett rúgnom a porba szerencsétlent.
- Nem szándékozlak, ha megmarad az arcom. Ha le akarod venni, lehet harapok – bár ezekkel a fogakkal nem olyan veszélyes, mint a valódiakkal, de nem teszem meg. Csak vigyorgok, hogy ne rémítsem halálra és hagyom magához térni. Miután megmarad minden bőröm, magyarázni kezd. Legalább megtudom, kiről beszél.
- Istennő. Istennőre inni szép dolog – veregetem finoman hátba, mintha csak buzdítani kellene rá. - De ennyit? Szerintem már nem tudsz állni – nézek oldalasan felé, majd megvonom a vállam. Senki vagyok neki és ő is nekem, ha beleszédül a tengerbe és megfullad, az ő gondja, nem az enyém. Ám ekkor felém lendül az üveg.
- Elfogadom – ha már leültem, elveszem és nagyot húzok belőle. Kellemetlen íze van minden fenti italnak, de megszoktam már a legtöbbet. Ezt is, így végül csak szusszanva engedem le az üveget és törlöm meg a számat a kézfejemmel. - Arra iszok, hogy szomjas vagyok – kortyolok is párat még, majd adom vissza az üveget majd hajolok talán már illetlenül közel. Az arcletépés után, ez semmi. - Bánatosak a szemeid, te nem az istennőre iszol – szólalok meg végül, ahogy visszabillenek a helyemre.


Ahronit and Folrandír Ceilteach Kedvelték

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 18, 2022 9:19 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Még a paron ülve is fel-fel lestem az égre, mintha azt várnám, hogy lehajol hozzám és végig simít ezüstös kezével a hold az arcomon. Furcsa, álmodozó képzelgés volt ez, mely annyira jellemző volt rám mostanában. Még a Tinnek írt levelekben is emlegettem, hogy néha olyan élénk álomképek lebbentek az arcom elé, hogy azt hittem, ébren vagyok. Talán most sem ittam igazából s ültem a jéghideg víz partján… talán éppen az ágyamban feküdtem, puha párnán. Minden annyival könnyebb lett volna, ha így van.
Ehelyett botorkálva léptem egész közel a vízhez.
A hullámok hangja most még erősebb volt, mint amikor legutóbb jártam itt… talán azért, mert Tin hangja nem törte meg az éjszakai csendet. Talán nem is éjszaka volt, inkább hajnal, mert semmiféle hangot nem hallottam a város felől. Nulport ritkán csendes, kiváltképpen sötétedés után.
Szószerint a hátsómra esve érkeztem a földre. A ruhám bizonyára azonnal bemocskolódott, hogy azt reggelre megbánjam, amikor majd magamnak kell puszta kézzel kidörzsölni belőle a sarat… és amit még a nulporti népség maga után hagyott erre. Egyelőre nem is gondoltam bele, így undor sem fogott el. Meglehetősen belesüppedve a magam gondjába emeltem hát az ajkaimhoz az üveget és már épp magamhoz vettem a következő kortyot, mikor egy hang szólt mögülem, vagy mellőlem, ki tudja azt! Az ijedtség amúgy is jobban lefoglalt, hiszen majdnem félre nyeltem, majd azon lendülettel ki is köptem magam elé azt a kortyot… azt a jó nagy finom kortyot.
– Isilmë nevére! – Kaptam a kezem a mellkasomhoz. Éreztem, ahogy a szívem őrülten kalapálni kezd, amit valaki leül mellém. Valaki. Valaki, akit még az életben nem láttam, mégis úgy szólított meg, mintha legalábbis játszótársak lettünk volna Täwaren erdejében – hát arra biztos emlékeznék, mert aligha akadt ilyen.
– Te igazi vagy…? – Kérdeztem aztán kissé bódultam, ahogy felfogtam, hogy férfi. Ha asszony lett volna – vagy félmeztelen férfi –, bizonyára nem nyúlok ki és kezdem el az ujjaim között nyomorgatni az arcát, meg tépkedni a bőrét. – Igazinak tűnsz. – Állapítottam meg, ahogy összecsíptem az orcáján a bőrt és megrángattam. – Meg akarsz verni? – kérdeztem, de a csuklás miatt megint elhalt a hangom, úgyhogy alig volt érthető, mit akarok.
Ő meg aztán az ég felé pillantott, hogy az ivásról faggasson. Vagyis az ivás tárgyáról, egész pontosan.
– Mert ő Isilmë – magyaráztam. – Legalábbis úgy tartják, hogy a hold ő maga, nem csak az éjszaka istennője. Az éjmágusok azt hiszem gyakran tekintenek rá legfőbb támogatójukként… – Csuklottam még egyet, majd a mellettem ülőre pillantottam megint, ahogy elszakítottam a tekintetem az ezüstös holdtól.
Az égbolt felhőtlen volt, így az ezüst fényben megvizsgálhattam magamnak a vonásait. Erős, férfias ábrázata volt első ránézésre, de a sápatag világításban egészen túlvilági hatása volt. Beleittam még egyszer az alkoholba, ami valamiféle bor lehetett, bár nem néztem meg jobban magamnak, az íze meg már nem is számított. Óvatosan lenyaltam egy félre ment cseppet, majd az üveget átnyújtottam neki. Fel sem tűnt, milyen szemtelen és udvariatlan vagyok.
– Kérsz? Bőven van… – mondtam és kicsit beletúrtam az ezüst tincseimbe. Kicsit félre simítottam, hogy úgy tetszen, meg is fésülködtem mára. Nem voltam csinos, nagyon nem… pedig olyan nagy gondot fordítottam mindig a külsőmre. Most viszont természetesnek vettem, hogy az alkohol bűze egészen bemocskolt. Azzal nyugtattam magam, hogy talán tényleg nem igazi az egész és csak a képzeletem játszik velem.  – Érdekel, hogy te mire iszol.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 18, 2022 8:06 pm

Veled iszom
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Meg kell találnom őt. A többiek még várnak, nem várnak csak félnek, nem tudom. Akiknek új a szárazföld, azokat arra oktatom, akik ismerik, azokat meg arra, hogy cselekedjünk már. Vagy inkább csak kérem. És végül előre indultam inkább egyedül. Abból eddig soha semmi rossz nem kerekedett, hogy egyedül cselekedtem. Vagyis, kinek mi a rossz? Élek, semmim sem nyesték le, azt hiszem, ezt hívhatom sikernek.
Nulportban már nem először járok, évek óta ismerem, tudom nevét és eltalálok ide. Fura egy hely, mint minden felszíni város, falu, amit valaha láttam, de egyben szórakoztató is. Van errefelé mindenféle népség, bár a selyembe burkoltak kevésbé, engem nem is ők kötnek le. Volt sok-sok éve egy kalóz, harcos vagy éppen minek nevezte magát, akivel fogadtam és elvertem, de csak nevetett rajta. Szörnyű szavakat használt és tanított is párat, a szaga pedig fertelmes volt, kedveltem. Ha jól emlékszem, hajója azóta már a tenger fenekén pihen, fivéreim és nővéreim pedig talán jót lakomáztak belőle. Ilyenkor mindig eszembe jut. Fura dolog az emlékezés idefent, az arcok sokasága a fejemben, ha lecsukom a szemem, az előtt. De most nem emlékezni jöttem.
A sokféle arcok közül nekem azok kellenek, akik némi csillogó és fényes ellenében beszélnek velem. Sokfelé sodort minket az élet, nekem pedig meg kell találni azt, aki miatt nem mehetek haza. Hiányzik, hát persze, viszont meglepődöm azon, hogy nem annyira, mint hittem. Mint kellene. Megrázom a fejem.
Egyelőre még nem értem be a városba. Ruháim rendezgetem, nadrágom csomóját, a vértet húzom magamra és épp annak zsinórjaival babrálok, amikor alak téved a partra. Gyorsan zsebembe rejtem a kincseket rejtő erszényt, amikkel információt akarok majd vásárolni, de hamar rájövök, hogy az ottan nem haramia. Sőt. Előbb fullad a vízbe, mintsem felém figyelne. Hah. Utolsót igazítok öltözetemen, majd csizmáimat a kezembe véve, elindulok felé. Haja világít, pont mint azé, akit keresek, de közel sem ő lesz az, ebben biztos vagyok. Iszik. Az ivó emberek pedig mindig mulattatóak és könnyen beszélnek. Nesztelen haladok mögé, egyike kiváló képességeimnek, de köszönjük meg a homoknak és a csupasz, rózsaszín lábaimnak, hogy most erre képes vagyok.
- Mindig van mire írni, barátom – szólalok fel az után, hogy megbizonyosodom, nem esik orral előre a vízbe, csak tapogatja. Fura szerzet, innen közelebbről olyan finom nemesnek tűnik, akik fintorognak rám. Én egyszerű vagyok, barna ruhákban és mezítláb, ahogy lehuppanok mellé a homokba és lepakolom a csizmám oda, ahol a víz már nem nyaldoshatja.
- Miért iszol rá? - mutatok fel, legyen ott bármi, akit megszólított. Olyan szaga van lassan, mint a kezében pihenő üvegnek. Lehet jobban járna, ha nem csak a kezét dugná bele.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
335
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 18, 2022 5:22 pm


we’re all fools
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Egy üveggel a kezemben sétáltam végig az utcán. Megint nem tudtam aludni, így inni akartam. Csak egy kortyot engedélyeztem magamnak a kocsma pultjáról elemelt üvegből, aztán valamiért úgy éreztem még egyből nem lehet baj… sőt egy harmadikból sem. Többé nem számoltam, inkább követtem a vágyaimat, hogy odakint folytassam az ivászatot a víz mellett.  Legutóbb a nővéremmel voltam ott, ő a hideg vízbe lógatta a lábát és édesen nekem döntötte a fejét, túl sok ital hatására. Most mégsem miatta ittam… egyszerűen csak a régi bűntudat lángolt fel bennem, amiért az imádott leveleket otthagytam Alorában. Aztán eszembe jutott, hogy milyen finom sütik vannak Alorában és ha minden úgy alakult volna a bárddal, ahogy szerettem volna, talán együtt is ehettünk volna belőle. Ez a sok ostobaság persze csak egy részeg, félálomban lévő elf fejében fordulhatott meg.
Már rég nem gondoltam az egy évvel ezelőtti dolgokra olyan hévvel, mint mondjuk másfél hónapja. Akkor még úgy éreztem életem legnagyobb szörnyűsége volt elengedni mindazt, ami annyira foglalkoztatott. Mostanra viszont a bezsongás egészen enyhült, csak egy szeretetre méltó emlék volt. Őszintén kívántam Rilrionnak, hogy találja meg mindazt a kalandot, amire vágyott. Csak a leveleit akartam visszakapni… ezért is bíztam annyira Thorában, hogy majd ő megszerzi nekem, amit otthagytam Alorában. Szívesen olvastam volna megint azokat a sorokat, csakhogy emlékezzek arra, ahonnan jöttem. Ebben a világban már nincs szépség, csak halál, bűz és alkohol. Ez utóbbiért persze Ian rendkívül dühös is lett volna rám. Volt egy megállapodásunk, amit nem igazán tartottam be. Mármint lényegében egyáltalán, hiszen egyfolytában ittam, ha éppen nem voltunk egy helyen… és ami azt illeti azt sem titkoltam el egy-két ember elől, hogy ki vagyok.
Csendesen, dúdolva sétáltam végig hát az utcán. Néha-néha magam elé motyogtam a kocsmába hallott dal szövegét: – Káprázatosabb minden ékszernél… hm… hm… hogy mind bolondok vagyunk… – Aztán egy csuklással abba is maradt a szöveg és csak a hümmögés maradt. Nem volt különösebb tehetségem az énekléshez, ezért ha kitört belőlem, az csak azért volt szép, mert amit egy elf csinál, az általában elbűvölő és finom. A mozdulataink, a beszédünk, a hangunk önmagában. Talán én voltam az egyetlen közülünk, aki képtelen volt élni ezen lehetőségekkel.
Szerettem szép lenni, meg tiszta – ami a fajtámtól elvárható is volt –, de most nem úgy jöttem az utcára, mint máskor, így nem zavart az sem, hogy koszos lesz a kabátom vagy éppen a csizmám a nulporti állapotoktól. A hajammal sem foglalkoztam, kicsit kócosan álltak az ezüstös tincsek az alvástól, nem mostam meg őket, éppen csak az arcomat dörzsöltem végig vízzel, mielőtt elindultam a nagy italozás reményében. A külsőmnél amúgy is jobban érdekelt a szenvedésem éppen.
Felpillantottam az égre, Galioth havának ezüstös holdjára. Aztán felemeltem az üvegemet: – Rád iszok, istennőm. Másra nagyon úgysem tudok… – csuklottam egyet, de nem találtam el a számat az üveggel. Ezért hát, csak egy szerencsétlen meghajlást tettem a hold felé még, hogy aztán kissé megbillenve, de lehuppantam a víz mellé. Éppen csak az ujjammal piszkáltam meg a vizet, ami meglehetősen hideg volt most is. Összerezzentem és nagyjából azonnal vissza is húztam a kezemet onnan. A frissítő érzés némileg magamhoz térített, ám ettől még szomorúbb lettem. Felhúztam hát a lábaimat és megtámaszkodva a térdeimen belekortyoltam az italba.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 18, 2022 5:20 pm
***
Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





We're all fools  - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt :: Lezárt múlt-
Ugrás: