Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
So this is... - Page 3 KaDiPE5
So this is... - Page 3 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 14%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Deedra Gindrian
22 Hozzászólások - 8%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
13 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 12:49 pm
• Asszociáció

Yesterday at 12:52 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Arnav, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
So this is...

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Utolsó Poszt Szer. Május 04, 2022 9:32 am


so this is
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Ari nem sokat tudott a világról, együgyűnek még sem láttam. Az egyszerűség gyakran gyönyörűbb, mint a kacifántos szavak és gondolatok. Egy fa évszázadokon át csak áll, nem mozdul semerre, csak tör az égfelé zöld lombjaival. Egyszerű foka ez a létezésnek, mégis olyan szépséges, mint bármilyen varázslat.
– Nem fogom azt kérni, hogy maradj itt miattam. – Feleltem, hiszen nem, egy szóval sem mondtam, hogy változtassa meg a terveit éppen miattam. Csak kimondtam, hogy nem akarom látni a távozását, mert hiányozni fog az illata, az érintése és persze az, hogy a szavait próbáljam megfejteni. – Megértem a céljaidat és hogy… – nem vagyok olyan fontos. Így fejeztem volna be, de nem tettem. Nem volt szabad engednem ezeknek az érzéseknek. Új életet választottam… az pedig egész egyszerűen nem volt alkalmas arra, hogy bárki iránt is érezzek.
– Ari, ha valami ocsmány hegyi szörnyeteg is lennél, akkor is elfogadnálak. – Sóhajtottam egyet. Ez felért egy vallomással, pedig nem kellett volna megint ilyenekbe bonyolódnom. Az élet már sokszor bizonyította, hogy senkinek sem kellek. Talán csak a nővéremnek, mikor éppen ráért, hogy meglátogasson vagy találkozzunk valahol, de alapvetően mindig is egyedül voltam, mint ott az erdőben, a saját népem között.
– Ha lenne egy térkép, ami jelöli Folrandírt, biztosan könnyen megtalálnál… – suttogtam. A világ túl nagy volt ahhoz, hogy egymást keressük és az ő útja egészen máshová szólította, mint engem. Kizárt, hogy ne forduljak még egyszer meg El’Alorában, mert tudtam, előbb-utóbb muszáj lesz, de addigra meg majd ő áll tovább, az istenek tudják csak hova. – De ha távozol, úgyis elfelejtesz és ez az egész nem is lesz már igazán fontos. –Magyaráztam, aztán kicsit szomorúan. Talán tényleg tovább kellett volna menni, megnézni azt az ostoba fogdát, mint érzelmekről beszélni. Ari egyszerű volt, de volt benne egyfajta hidegség, ami bánthatott volna, ha megpróbálom felfogni. Nem akartam. Már ezt is megszoktam igazából, az apám majdnem ugyanígy bánt velem.
Persze sírni azt tudtam volna, mert ott feszített a gombóc a torkomban. De nem engedtem a könnyeknek, csak hagytam, hogy maga felé húzzon még jobban az a vágy, amit éreztem azóta, hogy a parton megláttam abban az ezüstös fényben. Mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha álmodom.
– Csak az a gond, hogy hiányozni fogsz. Semmi más. – Nyeltem egyet. – De azzal ne foglalkozz. Sokan hiányoznak, ki fogom bírni.– Tettem hozzá, bár nem hittem, hogy érdekelné a lelkivilágom. Még engem sem érdekelt igazán. Megvoltam a kételyeimmel, a mindennapjaim részévé vált. Ezért is mertem most megtenni, amit tettem… mert ha ellök, hát mi lesz? Csak eggyel több rágódni való vagy nem látom többé. Nem az történt, amire számítottam. Állt ott mereven, mintha csak egy fadarabot puszilnék. Az íze viszont sós volt, meg valami kis plusz, amit az előtt nem éreztem. Kitartott pár pillanatig, míg a vállaimra fektetve a tenyereit kicsit hátrébb tolt. Életem első csókja – ami lényegében csak egy gyerekes puszi volt –, még kellemesebben is sült el, mint hittem. Szánalmas volt, határozottan, de nem lettem felképelve és az elutasítás is egészen más volt.
– Az az én szívem dolga, ha fájni fog. Azt is kibírom. – Feleltem kicsit elcsukló hangon, de aztán én is inkább kifelé lestem, hogy tűnjünk el innen végre. Már nem akartam a bódék között bujkálni. Többé nem volt értelme. Ha Arinak vannak is érzései, azok olyan mélyen voltak, amit nem tudtam volna kiásni. Tapasztalatlan és kevés voltam hozzá. Majd egy asszony megteszi. – Én sem szoktam ilyet. Te vagy az első, akit megcsókoltam. – Tettem hozzá, aztán csak biccentettem, hogy menjünk.
Kilépve az emberek közé, kicsit kevésbé tűnt kínosnak az egész. A piactól pedig egyszerű út vezetett a grófi kúria mellett a fogda felé.
– Van valami ismertetőjegye a barátaidnak? Ami alapján felismerhetők? – kérdeztem csendesen közben benyúltam a táskámba megint. Kerestem benne azt a vacak medált, amit legutóbb vásároltam itt. – Kéne valami támpont, ha már rákérdezek az őröknél, nem tartják-e fogva őket.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Május 03, 2022 11:33 pm

Egy közös nap
« to;  @Folrandír Ceilteach  • Szószám; ide »
Még a végén teljesen kulturált leszek a nagy semmittevésben. Szép szoba, normális ágy, fürdés és még a térképek is. Aztán majd rám sem ismernek menten. Ettől nem félek, meg attól se, hogy valami toronyba kelljen mennem elmélkedni a nagy tudásban, azonban nem árt, ha mégis viszek magammal valamit – a tiszta ruhákon és bőrömön kívül. Így nem hiszem, hogy meglepi az, ahogy bólogatok.
- Nem ellenkezem. Hiába néztem, csak a tengert találtam meg. Azt hiszem – mert már semmiben sem vagyok biztos, mindig rácáfolnak a dolgokra, ha én azt magam próbálom kitalálni. Ha az meg lesz, akkor már tudom merre van az a város, hova kell mennem, mi van körülötte, amiről ha mesél vagy mások mesélnek, meg tudom saccolni, hogy illik-e a többiekhez vagy sem és megéri odamenni. Már megérte lehuppanni mellé, pedig akkor csak egy részeget láttam benne, most pedig olyat, aki ad nekem valamit. Illik viszonozni, úgy tudom, bár azt is megtettem, eddig mindenbe belementem, amit hisztisen kitalált. Ha ez nem hála, akkor nem tudom mi az és nem is fog menni. Meg ha kell, megvédem az orrát, míg itt vagyok.
- Ez teljesen jó gondolat, jobb nekem kint. Úgyis azt mondják, néha olyan az arcom, mint aki mindig valami rosszat csinál – erre ejtek egy vigyort is, pontosan aláhúzva ezt az egész hasonlatot. Szavai most nem olyan pörgősek, biztosan a méz ragasztja össze a száját, vagy gondolkodik, de lám, megint nem úgy van, ahogy azt hiszem. Hamar kiderül, hogy miért nem. Hiába mondja hogy tanít, hogy mi merre, nem akarja azt, hogy elmenjek. Ez szép gondolat, csak lehetetlen. Eleve ott van az, amikor nekem vissza kell mennem a tengerbe, különben nem sokáig élvezheti eleven társaságom. A másik, hogy nem ide tartozom, nem azért vagyok itt, hogy lássak mindenfélét. Harmadik, várnak rám és én is rájuk, dolgom van, csak most nem tudom ezt hogyan megfogalmazni szépen, hogy hihető is legyen, de nem mondjon sokat. Míg kapaszkodik vagy itt tart, részletkérdés, átgondolom, keresem a szavakat. Ne most hagyjanak cserben…
- Akkor nagyon jól tudod, hogy mit kérsz és mit nem tudsz – csak sóhajtok egyet. Ez nem olyan, hogy csak úgy ígérek valamit, látom hogy néz ki, hogy néz rám, ahogy kapaszkodik, el se engedne. Nem. Őszintének kell lennem legalább abban, hogy mennem kell. Nem tudom mit hitt, de nem csak az alkohol miatt gondolom azt, hogy furák vannak a fejében. Olyan, mint a gyerekek. Tényleg ifjú lehet és nincsenek neki sokan, ami nem jó, érthető miért akar bárkit. Csak… erre nem én vagyok a jó.
- Akkor megbánod, hogy tudni akartad. Nem tudnál – rázom meg a fejem. Hiába nem kell az emberi mércét nézni nála, másnál, akkor is olyan nagy a szakadék, amilyen csak lehet. Van, akiknek mi csak mesék vagyunk, vagy még annyik sem. A világ száraz részén még sejteni se sejtik, hogy létezünk, de még abban se biztosak, hogy a tenger létezik. Inkább másképp folytattam, mint ezzel a témával, terelem az okokra, amiért nem maradhatok. Nem tudok. Talán az a könnyebben emészthető része.
- Csak? - mert mindig van a csak után valami, ami ellentétes. A kérdésére hümmögtem párat. - Akkor majd valahol máshol, olyan messzire úgyse jutsz. Vagy én. Valahol mindig leszel, ha ismerem a térképet, akkor meg főleg tudom majd – ezt inkább azért mondom, hogy nyugodjon meg, nehogy sírni kezdjen. Inkább az a nem biztos, hogy én túlélem-e azt, amire vállalkozom vagy visszatérek a tengerbe és többé nem jövök, jöhetek ki. Nálam semmi sem biztos, de ha ezt hozom fel, akkor a nyakamba fog kapaszkodni és sivalkodik, hogy nem mehetek. Azt nem akarom.
- Akkor mégis mi a gond? - értetlenkedek és pislogok le rá, már-már a szemeim állnak keresztbe, ahogy kissé hátrébb húzom a fejem. De ő marad ott, sőt, még közelebb és ajkai az enyémre tapadnak, ugyan csak kicsit, de ott vannak. Ő beleéli magát, én pedig végképp lefagyok. Asszonytól kaptam ilyet, nekem pedig az ösztön is hozzájuk húz, hogy amikor eljön az idő, sokasodjon a fajtánk, de ez más, ez, nálunk odalent természetellenes lenne, mindaddig, ameddig mellette tényleg nem csinálunk utódokat. Így hagyom, ott hagyom egy ideig, majd vállát megfogva finoman tolom hátrébb.
- Jobban fog fájni ha elmegyek és előtte ezt csinálod. Én nem szoktam ilyet – most vagy olyannak hisz, aki csak vele nem, vagy igazából azt, hogy én amúgy senkivel sem. Hogy én aztán tényleg fura szerzet vagyok. - Jobb lesz, ha indulunk – mielőtt végképp beleéli magát.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
336
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Május 03, 2022 9:25 am


so this is
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
A beszélgetéseink nem voltak túl mélyen szántók, bár azért néha-néha meglepett Ari egyszerű gondolkodásának bölcsessége. Én minden túlgondoltam és kitekertem, mert túlságosan megijesztettek a következmények. Tudtam, hogy nem jó ilyennek lenni, mert bár száz évek állnak előttem, mégis mintha a napokat vesztegetném a félelmekkel. Nem is akartam, főleg miután jött a felismerés… ha kisétálunk a dokkokhoz, talán elmegy Alorába, én pedig nem látom többé.
– Majd megtanítalak térképet olvasni… – Sóhajtottam, bár szavaim szembe mentek azzal, ami bennem játszódott le. De én tartottam az ígéreteimhez magamat, segítek neki. Végül is sok értelme volt beleélnem magam abba, hogy mi lett volna, ha mellettem marad. Nem tehettem meg. A zsoldos élet más volt. Gyakran kellett utazni, rengeteg veszéllyel járt. Én azt az utat választottam, mert nem volt egyszerűen több lehetőség s most tűrtem, hogy így élek. Valahol szerettem is, mert Ian tényleg olyan volt, mint egy apa. Ráadásul az eszem is használnom kellett.
– Pontosan. Ha pedig téged is bezárnak, akkor nem tudsz a társaid nyomára bukkanni.
Tényleg nehezemre esett beszélni. Hallhatta a hangomon, hogy akadozik és kicsit nehezebben megy most minden szó. Ráadásul amikor mozdult volna a két bódé felől kifelé, meg kellett ragadnom a ruháját, hogy visszahúzzam. A forgatag helyett most a kettőnk biztonságára vágytam és arra, hogy ne menjen el.
– Tudom, hogy muszáj… – sóhajtottam és próbáltam visszanyelni a gombócot, ami a torkomban nőtt. Nem sírhattam, nem volt szabad, így hát magamban mantráztam az istennő felé könyörgésem, hogy most hadd ne könnyezzek. Reméltem, hogy megsegít és könnyebbé teszi a szívem. Nem. Egyre nehezebb volt. Tudtam, hogyha megteszem, amit annyira akarok csak jobban fog fájni, mikor elmegy és ettől csak még kellemetlenebb volt.
– És ha tudni akarom, milyen vagy valójában? És ha én el tudnálak akárhogy is fogadni? – kérdeztem. Már túl voltam azon, hogy bármi zavarna. Éppen engem… mégis mi rázna meg? Más vagyok, mint a legtöbben s pont elégszer néztek rám furcsán vagy elutasítóan. Nálam jobban senki sem érthette meg azt, aki valamiben különbözik az elfektől, emberektől, orkoktól… akárkiktől.
A szavaira megborzongtam. Elveszítené az otthonát, ha nem megy el és keresi meg azokat, akiket emlegetett. Ezt is megértettem, bár nekem nem volt már otthonom igazán. Täwaren erdejében nem láttak már szívesen, még a tulajdon apám sem, El’Alorba pedig akkor sem tudnék visszamenni, ha maga Azizi mester hívna vissza – bár erre az esély szinte semmi volt.
– Segíteni is akarok neked… csak… – egy pillanatra az ujjaira pillantottam, amikor rásimultak a kézfejére. – Mi lesz, ha visszatérsz később… én meg már nem leszek itt… – akadozva beszéltem továbbra is. Ezúttal azonban jobban kimondva mindazt, amit érzek és amitől félek. Tudtam, hogy nyilvános helyen vagyunk, de Ari éppen eléggé takart engem, hogy ne lássa senki mi folyik itt. A legtöbben amúgy sem szúrhattak ki, mert a tömeg hömpölygése kötötte le őket. Ez volt a nulporti piac, állandóan zsongó, hangos örvény.
– Akármennyire is fáj, megértem, hogy a család az első. Ezt a részét tökéletesen ismerem. – suttogtam, most már annyira közel állva hozzá, hogy a szél sem tudott volna befújni közénk. Nyeltem egyet, aztán újra kicsit lábujjhegyre emelkedtem, hogy finoman hozzá érintsem az ő ajkaihoz az enyémeket. Még a szemeimet is lehunytam, bár fogalmam sem volt mit teszek. Minden esély megvolt rá persze, hogy ellökjön és közölje, undorító vagyok, majd tovább álljon.  



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 02, 2022 11:22 pm

Egy közös nap
« to;  @Folrandír Ceilteach  • Szószám; ide »
Ja igen. Most itt van ez a nagyon kényelmes hely, ahol nem csak feküdni lehet, de enni is, inni is, fürdeni, miért maradna ki abból, hogy rendbe szedjék a ruhát is? Meglepett volna, ha nem, pedig nem is ismerem a helyet.
- Az lehet. Bár nem kéne, nincs másik – meztelen pedig az ember nemigen mehet semerre, kivéve, ha baj van a fejével és elnézik neki. Nincs nagy batyum, hogy abba cipeljek ilyesmiket, nem szoktam, ha valami nem jó, szerzek másikat. Nem egy száradó kötélről csentem le ezt-azt, hogy könnyen pótoljam és nem is az utolsó. Ez az ingem is lopott, ha nem lenne a vért, látszana, nagyobb méretre készült kicsit, mint én.
- Akkor külön az öröm. Bár nem értem, miért akartad lemosni – mert kosz nem volt sok rajtam. De részeg volt, sok mindent ő sem értett, én sem, senki sem. A közelség nekem nem tűnik fel, tekintve, hogy emberek vannak körülöttünk és kinek hiányzik, hogy valaki azért perlekedjen, mert neki is megy vagy én. Így természetes, hogy hozzám ér, nekem koccan kicsit. Az, hogy ennek lenne több tartalma? Most eszembe se jut. Egy üres szobában talán, ott azonban nem vagyunk és leszünk egy darabig. Lelassítva ismét, hogy ne kelljen sietne, visszapillantok rá.
- Azt sokan tudják, mégse érdekli őket, hogy nekem mi kell. Szóval na, jó ez, nekem főleg – elvégre, tényleg nem tudom merre induljak és hogyan. Persze, elindulok én valamely irányba, aztán majd kikötök valahol, csak annak sok értelme nincs, mert a világ nagy és messzebbre kerülhetek, mint ahol most vagyok. Az irány közben megérkezik, kapok egy városnevet és máris előrébb vagyok, még ha semmi sem biztos, hogy ott van bárki közülünk. De lehet ott olyan, aki tudja, elvégre mágusok, mágia, az pedig csak hasznos arra, amikor az ember keres valakit. Vagy nem. Én ehhez nem értek, az én mágiám a penge és ahogy forgatom.
- Oké. Azt néztem sokat, csak nem tudom értelmezni – tehát semmi haszna nem volt, elütöttem vele az időt és csak saccoltam, hogy hol lehetek most. Lehet a világ másik fele, lehet a szomszédban van, vagy több napnyi, heti útra. Ez a legrosszabb ebben a felszínben, ezek az iszonyatos távok, amiket hiába edzett a lábam, nem tudok könnyen megtenni. Egy idő után satnya lesz és fáradt, olyankor pedig fele ennyire se vagyok türelmes vagy épp akkor nem, amikor vissza kell mennem a tengerbe.
- Értem persze. Valahol érthető, az nem jó nekem ha bezárnak. Akkor legyen így, rád bízom magam – nyelem fel a falatnyi almát közben. Ha oda dugta, ám legyen, én is megetettem csak épp enni nem bírt. Felőlem már most is indulhatnánk, csak ő mást akar. Bólintok hát. - Jó lesz úgy – engedem el a dolgot és lépdelnék tovább nézni a piacot, azonban talán csak épp fordulnék egyet, amikor megértem, hogy megragadja a ruhám. Értetlenül nézek a kezére, majd arcára, szemöldököm csusszan felfelé. Miért nem enged innen el? Olyanok járnak körbe? Gyors kipillantok a tömeg felé, de nem látok rossz arcokat vagy épp őröket, bárkit. Így megint őt bámulom, addig, ameddig nem képes megszólalni. Ekkor hunyom le a szemeim addig, ameddig egy nagyot sóhajtok. Mindent értek.
- Jó lenne szórakozni mindig, csak nem lehet. Meg kell keresnem őket, muszáj – nem mondhatom ki, miért. A népem miatt, a jövőnk miatt, mert nem is én parancsolok, nekem nincs sok szavam, mégis, most mindent megteszek amit tudok. Maradhatok napokig, csak abból sem sokat. Hogy utána mi lesz? Fogalmam sincs, nem tudom, de azt igen, most nem lehet. - Te pedig nem tudod, milyen vagyok valójában – és ezzel mindent elmondtam, még ha nem is fogja érteni. Közel van, tudom mit akar, de akarná-e, ha tudná? Nem hiszem. Embernek hisz, emberként mindig könnyen tudtam érvényesülni, sokan akartak hasonlót, sokaknak voltam jó és érdekes, szimpatikus. Megint itt vagyunk és én nem mondom ki a szavakat.
- Ha nem megyek, meghalnak. Ha meghalnak, még többen fognak. Akkor, a hely, ahol élek, többé nem lesz – senki sem. Én sem. Talán megérti, hiába önző, mondjuk úgy, én is az vagyok. Finoman fogok rá a kezére, amivel fog. - De járok én erre még, később.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
336
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 02, 2022 10:50 pm


so this is
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Nem számított, hogy hányan bámulnak meg. Kivételesen nem foglalkoztam vele, csak élvezni akartam a társaságot, a halbűzös levegőt, amit Ari sós tengerillata néha-néha elnyomott. most láttam Nulportot először elviselhetetőnek az elmúlt hetekben. Nem csak bolondság történt.
- Vagy a Korallban kimossák neked... - böktem a ruhájára. Nem hittem, hogy azonnal égetni kéne valamit, csak mert koszos. Én is rendszerint kértem meg a kocsmárost, hogy intéztesse el a ruháim tisztántartását.
- Valójában kellemes illatod van. - Ismertem el. Nem voltam oda a vízes aromákért, de ahogy este ott feküdt mellettem s én ezt éreztem végig, valamiféle megnyugtató érzés maradt, akár hányszor végig ciórgatott az orrom hegyén.
Nem tudom, minek érintettem meg a kezét. Nem kellett volna, nem volt helyes az a finom cirógatás az ujján. Nem azért, mert nem reagált rá, hanem mert úgy éreztem, fel sem fogja annak jelentőségét. Részemről ez így volt jó, nem akartam újra érezni és belekeveredni valamibe, aminek nem kellett volna megismétlődnie a korábbi katasztrofális események alapján. Már nem akartam szívfájdalmat.
- Csak tudom, milyen amikor azt sem tudod, merre indulj neki... - magyarázom csendesen, bár jól ezett az a szó, hogy kedvesnek titulálta a tetteimet. Nyeltem egyet, remélve, hogy nem látja rajtam a további zavarodottságot, de nehéz volt vele szemben tartanom magam. Túl sok feszültség gyűlt bennem, amit nem tudtam kezelni. Ha pedig ránéztem, ez a feszültség egyenesen robbanni akart.
Aztán kimondtam. El'Alora. Ő pedig érdeklődött és kérdezett... bennem meg egy világ lett volna képes menten összeomolni. Bele sem gondoltam, hogyha más várost mondok elmegy és nem lesz a szobatársam titokban. Rövid ideje ismertem, de úgy éreztem elveszítem... dehát még csak az enyém sem volt. Egyszer már megtörtént ugyanez. Kisétált valaki az életemből és többé nem láttam. Ari pedig szép lassan ugyanerre a szerepre jutott.
- Majd megmutatom a térképen. - feleltem egészen élénk hangon ahhoz képest, mi játszódott le bennem. Az almát kezdtem bámulni, hátha az édesség eltereli a figyelmemet a dologról. Ehelyett csak még nagyobb ostobaságot csináltam, egyenesen az ajkai közé dugtam azt az almaszirmot.
- Azt hiszem... csak meg akarlak védeni... ha ezt érted - dünnyögtem kissé zavartan. Nem bírtam rendesen kinyitni a számat sem. - Majd útbaejtjük, ha már városnézésre indultunk. - A hangom túl gyenge és esetlen volt. Nem csoda, hogy jóformán észre sem vesz, csak valami kölyöknek tart, aki időnként hisztirohamot kap a közelébe.
Nem tudtam mozdulni. Hirtelen belekapaszkodtam valahol a ruhájában. Nem is figyeltem, pontosan hol, egyszerűen csak nem akartam, hogy elmozduljon onnan. Nem akartam, hogy elmenjen El'Alorába... mert könnyű volt odajutni. A dokkoktól rendszerint indítottak hajókat arra, de gyalogosan sem volt olyan messze, hogy az ember ne próbálkozhasson meg az utazással. Éreztem, ahogy a gombóc szép lassan megint nőni kezd a torkomban, de nagyon koncentráltam, hogy ne fakadjak sírva, nem volt szabad. Felül kellett kerekednem a gyerekes érzéseken. Tudtam, hogy kisétál az életemből és én majd megint elengedem ezt is. Az életem pedig gördül tovább Ian mellett, a zsoldosok világában.
Az ujjaim csak nem engedtek az anyag szorításán.
- Nem akarom, hogy elmenj... innen... a közelemből - suttogtam és felnéztem a szemeibe. Nem is tudom, mit vártam, talán azt, hogy megígéri, marad. De valójában tudtam, ez a fajta válasz lehetetlen volt. Nem egy mesében élünk, ahol egymásra találnak és minden jó lesz. Nem ringattam magam ilyen őrült álmokba már.
Kicsit megint közelebb hajoltam, talán önkéntelenül, de lábujjhegyre is álltam. A bódék árnyékában pedig a tekintetem az ajkaira tévedt. Tudtam, mit kéne tenni, hogy megszerezzem, de valamiért aljasnak éreztem volna csak így elvenni, amit akarok, miközben ő talán nem is akarja. Ezért csak sóhajtottam egyet.
- Én csak... nagyon önző vagyok...



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 02, 2022 9:47 pm

Egy közös nap
« to;  @Folrandír Ceilteach  • Szószám; ide »
Egy színes, tarka ruhás ember néz meg minket jobban, mert hát eléggé elütök a mellettem lévőtől, meg úgy a legtöbbtől, mégsem én vagyok az egyetlen erre. Én is megbámulom őt, a kis fintort az arcán, ami csak azt sejteti, hogy előkelő népség lehet. Ahogy összeakad a tekintetünk egy pillanatra, mintha egy zseb felé nyúlna, hogy erszényét óvja tőlem, mintha amúgy arra vágynék, hogy kizsebeljem, szemeit viszont gyorsan másfelé viszi, mintha a nézés is kellemetlen lenne. Ennyit arról, hogy én hamar meglelem itt azt, akivel beszélni lehet. Ha a városi népek ilyenek, akkor még külön öröm, hogy Fol itt van, aki inkább néz ki előkelőnek, mint én.
- Azzal nincs gond. Szokok érezni bűzt, most is érzem és ha ez nagyon szagos lesz, majd jól fog égni – csippentem meg az ingem a vért alatt ott, ahol kilóg egy darab. Dehogy van gond azzal és a szememmel sem, bár tény, minél tovább vagyok idefenn, annál gyengébb. Nem is gyenge, átlagos, mint az övék. Nem kell nagyon idefent a szaglást, amit kell, azt tudom érezni amúgy is, amit meg nem, nos, előbb vagy utóbb, de eljutok oda. Mindennek megvan az ideje, így is sok információt kapok abból, amit látok.
- Inkább a tenger, mint a hal szaga – bár őszintén, eddig ezt nem is tudtam, hogy valamennyire érezni. Nem lep meg, persze, könnyen magyarázható, de magamon nem érzem, nekem ez a megszokott, másoknak pedig új. Rosszabb is lehetne, viszont nem az, így tényleg kár belemenni. Neki rózsás az illata, nekem sós. Ezeknek meg itt körülöttünk sokféle. Az iszákosnak alkohol, a hentesnek döglött állat, a betegesnek halál. Még hogy nem szép város, hát olyan változatos, mint valami festett akármi, amit azért csináltak, hogy naphosszat nézegesse az ember. Bár mi inkább beszélünk, amibe még így józanon is belezavarodik és furán viselkedik. Pedig csak szavak, nem átkok és szitokszavak. Nekem.
- Ez kedves – ejtek meg felé vigyor helyett egy mosolyt. Nem hiszem, hogy valóban tudna, de mint említettem, meglepi meglephet, ha az előbbi alakokkal szót ért és valamelyik tud bármit, már előrébb is vagyunk. Csak odáig el kell jutni. Ahogy haladunk előre, úgy kerülgetek másokat, végig figyelek azonban felé. Fülelek, majd bólogatok, ahogy felhozza az egyik elméletét.
- El’Alora – ismétlem a nevet, ahogy memorizálom. - Azt mondod a varázslók helye. Ez nem is rossz információ. Már előrébb vagyok, mint eddig – vidulok fel szinte azonnal és finoman megveregetem a hátát hálám jeléül. - Ha meg mégse lesz ott, hát így jártam – El’Alora. Már van egy hely a „listámon”, amiből válogathatok, hogy valamerre haladjak is. - Igen, megnézni meglehet. Messze van? - ha már mondja, bizonyára tudja is, merre lehet. Hiába néztem én a térképet, azon nem tudom, melyik szó rejti azt, amit beszélek. Míg vásárol, azért felidézem a képet, mintha hasznos lenne a dolog. Végül elengedem. Csak elmagyarázza, mi és merre. Én csak biccentek a kofának, majd lépek is arrébb, mielőtt megvádol, hogy loptam.
- Végül is, ez a fontos, nem a kövérek – nevettem fel, ő meg közben húz magához. Meglepve pillantok felé, majd lépek elébe és figyelek rá. Ó, megint mond valami okosságot, én pedig elgondolkodom rajta. De sok időm nincs, kapok egy falat almát, amire, vagyis arra, amit csinál, nagyra nyílik a szemem kissé. Ez is olyan, mint a fürdetése, komolyan. De csak vigyorogva rágom, megtörölve a szám ott, ahol mézes.
- Oké. Én miért lennék bajban? Nem bántottam senkit. Annyira – mert persze, voltak néha nézeteltérések, ki figyeli azt, na. - Most? Vagy előbb körbenézünk?


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
336
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 02, 2022 9:30 am


so this is
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Nulport jellegzetes halszaga ma reggel is ugyanolyan erős volt, mint máskor. A ruhám még nem volt elég koszos ahhoz, hogy idomuljak az itteni népek szürkeségébe, de egyszer minden új viselet poros és kopott lesz, akkor pedig már nem hogy csinos, de még csak különleges sem leszek itt. Igaza volt Iannek, néha egyszerűen jobb meghúzni magunkat, alkalmazkodni a környezethez. Nem vagyok zsoldosalapanyag, sem bérgyilkos… nevezzük akárminek mindazt, amit mi itt csinálunk. De életben kellett maradnom s kellett valami, ahonnan elindulhatok. Szóval maradt Nulport, az ulron és az elismertség hajhászása… na meg a mellettem sétáló férfi állandó csodálása, aki ahogy tovább áll, el is múlik a vágyakozó.
– Vagy a te szemed furcsa, hogy nem látod. Bár inkább a szaglásoddal lehet gond. – Vigyorodtam el, próbáltam kevésbé zavart lenni. A testem persze még gyenge volt a másnaptól, így nem sok esély volt persze erre. Valójában nem zavart, hogy tengeri aromáját éreztem belőle áradni. Igazából szerettem ezt.
– De kár is lenne ebbe belemenni, illik hozzád a tengerillata. – Feleltem. Aztán nem is firtattam tovább a helybéliek fürdési szokásai. A fürdőház sem volt különösebben tiszta, voltak hatalmas fadézsák, meleg víz, bögyös asszonyok, aki törölközőt hordtak meg italt annak, aki kérte. Azonban ezt aligha használták rendszeresen, a legtöbben gyors reggeli mosdás után kölnivel locsolták magukat, remélve, hogy az elnyomja a szagokat. Ez persze a gazdagabbak kiváltsága volt.
Aztán hiába kezdtem oldódni, máris megint zavarba hoztam magam, ahogy Ian szavait sajátjaimként adtam elő. A hetek alatt szépen hatást gyakorolt rám, én pedig elkezdtem megváltozni, szabadabb szellemű lettem, nagyobb szájú, már-már magabiztos. Nem is volt hát gond, hogy céljaira terelődött a szó. Kevesebbet kellett törődnöm a saját zavarommal.
– Segítek valahogy előkeríteni őket. – Ígértem, bár nem tudom minek. Nem volt hatalmamben egyszerűen olyan köveket megmozgatni. A világot is csak könyvekből ismertem, sok tapasztalatom nem akadt amúgy… de nem tudom. Éreztem, hogy ez a nehézség kicsit elbizonytalanított. A kisujjamat mások számára láthatatlanul az övéhez simítottam. Érinteni akartam, nem tudom miért…
– Hát tudod, ha értenek a varázsláshoz talán El’Alorába mehettek. A varázslónépek ott fordulnak meg leginkább. Hatalmas tornyok, könyvtárak, édességek és persze a mágiához értő mesterek vannak ott. – Magyaráztam, ahogy a piacra értünk. Persze mindezt gondolkodás nélkül, ösztönösen, ahogy meghallottam a varázslást. Aztán persze észbe kaptam, hogy nyilván a világunk más területén is megfordulhatnak varázstudók, ha másnem dolgozni, vagy éppen kutatni. – Megnézni meglehet… legalábbis… – Nyeltem egyet, gyorsan elhúzva tőle az ujjamat, hogy az édességvásárlással foglalatoskodjak s mintha nem történt volna semmi.
– Köszönjük. – Mondtam a kofának, majd elvéve egy almaszeletet a vásárolt mennyiségből, Arinak is felkínáltam. – Tudod, engem nem zavar, hogy ők kövérek, csak az érdekel, hogy én ehessek süteményt. – Vigyorodtam el, majd hirtelen megálltam egy bódé mellett, kicsit odahúztam magamhoz, mikor megkérdezte hogyan segítenék. Nem akartam hangosan emlegetni ugyanis a fogdát. Itt is bármilyen kínos helyzet előfordulhat.
– Tudod, a barátaid után esetleg kérdezhetnénk a helyi fogdán. Mármint én, hogy téged ne keverjünk bajba. – Sóhajtottam egyet, aztán hirtelen ötlettől vezérelve a szájába nyomtam egy mézes almaszeletet. Itt nem láthatott minket senki, de én azonnal elpirultam megint.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 10:01 pm

Egy közös nap
« to;  @Folrandír Ceilteach  • Szószám; ide »
Nem értem miért kell szépnek lennie a városnak. Hasznosnak kell lennie, inkább, olyannak, amiben megvan minden. Az, hogy hogyan néz ki, már mellékes nekem.
- Én ilyet sosem mondtam – rázom meg a fejem azonnal. Vagy igen? Nem, nem emlékszem még hasonlóra sem, valahogy mégis ezt szűri le a szavaimból. - Ezzel csupán annyit mondok, nem kell szépnek lennie. Amúgy is büdös, már ott bukik el eleve – de ezzel sem finnyáskodom, egyszerű tényként közlöm, mintha csak annyit kellene, hogy süt a nap. Nem áll esőre, olyan semleges az idő, mint általában, a sétához pedig ez nagyon is tökéletes lesz. Kivéve, ha belefutunk valami olyan alakba, vagy többe, de ezt inkább nem is mondtam, egyszerűen sétáltam tovább. Szavaira felnevetem, majd lenézek magamra. Nekem még mindig jó így, nem is értem miért mondja. Vagyis de, értem, pontosan azért mondom a szavakat, hogy ezzel is kicsit piszkáljam.
- Annyira? Tiszta vagyok – mutatom a kezeim is, hogy mennyire. Mivel nem tapogattam meg semmit, így valóban azok. - Te ezek szerint még mindig koszt látsz. Furcsa a szemed – mutogatok is a saját szemeim felé, mintha tudnia kellene, mire gondolok. Nem veszem észre a feszengését, vagy bármi mást, amit érez, így csak beszélek és lépdelek mellette, mint ahogy azt kell.
- Pedig még fürdő is van. Ki érti ezt – csóválom a fejem vigyorogva, mintha érdekelne az, ki mennyire koszos. Az ő dolguk, nekem csak addig kellenek, ha kellenek, ameddig dolog van velük. Utána meg lehetnek bőven mocskosak még, majd nézi az, akinek kell. Elhaladunk az imaház mellett, de egyikünket sem köti le jobban, így visszapillantok rá és szavait hallgatom. Én nevetek, akkor is, amikor ő a saját szájára csap. Amúgy se értem miért teszi, talán káromolta az isteneket, talán csak odamászott valami bogár.
- Mindent értek. Mindenki máshol keresi a boldogságot, ez nem új. Tegyék. Valahogy az ima nem megoldás a bajaimra – vonok vállat. Ma sem fogok imákat mormolni, nem is ismerek egyet sem, a mieink mindig is némák voltak, ha születtek. Lassan közel lehet a piac, ahogy az emberek száma növekszik meg és gyűlik egy kupacba, mintha muszáj lenne. Bizonyára az is, az illatok alapján erre megint kellemesebb, mint máshol a városban. Addig is ellátom információkkal, amennyivel lehet, meg amennyire el tudom úgy adni, mintha normális emberekről lenne szó. Egész jól sikerült.
- Az – morgok, de nem neki szánom. Inkább saját magam tehetetlensége és lassúsága az, ahogy haladok és teszem amit kell. Ezzel nem tudok mit csinálni persze, attól még azonban bosszant és lehetne jobb is a helyzet.
- Igen. Kicsi varázslás, kicsi harc, ilyen teljesen sokféle. Azért is indultunk mi, nem azok akik csak vannak – mégse ér semmit, ha nem vagyok velük. Bár tudom, vannak közte olyanok, akik jártak már idefent és tudják a dolgokat, azonban vagyok annyira büszke magamra, hogy ismerjem, én kicsit jobban elmerültem ebben. Volt rá időm, mondtam is nekik, csak éppen mást hozott a sors. Nem kell ide ima, csak egy jó irány.
- Nem tudom, azt nekem nem mondták meg – állok meg vele az árusnál és nézegetem mit ad el. Gyümölcsök. - Csak azt, hogy el kell értük menni – fejezem be, de ahogy ráfognék egy almára, az árus néz rám. Dehogy veszek én bármit is, elhúzom a kezem és nézek tovább mindenfelé. Van rongy, még több ennivaló, kacatok, egészen nagy piac ez. Kedvem lenne árulni megint, könnyebb időszak volt az.
- Édes? Ilyet még nem ettem – veszek el belőle és bekapom. Nyammogva rajta cuppogok kicsit, ahogy a méz és az egész olyan furcsán ragadós és igen, édes. Túl édes, de lenyelem. - Jó ez. Minek kellene nekik sütemény? Így is sokan akkorák, nézd meg – mutatok valami kövérebb ember felé, aki éppen ugyan úgy valami ehetőt vásárol. - Gazdagok ezek, akkor is. Aki ekkorára hízik, nagyon – engedem le a kezem és lépdelek tovább. - És hogy segítenél?


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
336
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 1:30 pm


so this is
« taggeld; @Arnav • Zene; The golden one »
Megforgattam a szemem, ahogy kissé mogorván reagált. Értem, értem várnia kellett és még enni sem kapott – vagy legyen akármi más a baja. Azért elindultam előre, nehogy letépje a fejemet vagy legalábbis elvágja az ujját a késsel való hadonászás miatt.
– Nem szereted a szép dolgokat úgy érzem. – Jegyeztem meg némileg gúnyosan, bár nem akartam vele azt éreztetni, hogy furcsának találom. Az volt, határozottan az, de ő volt az első hosszú idő óta, aki valamiféle érzést ki tudott belőlem váltani. Tetszett, láttam a testét is és egymás mellett voltunk az ágyba. Bizalmat szavaztam neki pusztán ezért a bizsergésért, pedig aztán elvághatta volna a torkom, miután még a táskámba is belenyúlt. Tudhatta, hogy bőséggel van ulronom egy földönfutó erdei elfhez képest.
– Annyira már nem vagy koszos, hogy meg akarjon rajtam kívül bárki is fürdetni Nulportban. – Emlékeztettem, hogy legalább egy egészen kicsit megmosakodott. Bár tény, hogy nem vitte túlzásba és a koszt is én törölgettem le az arcáról, mintha valami gyerek lenne. Lassan sétálgattam, a gyomorgörcs még bőven dolgozott, mert mindig ezt éreztem Rilrion közelében és most az ő közelében is… nagyon kelleni fog valaki a huszadik születésnapomra. Egyre inkább hajlottam rá, hogy Ian keressen valakit és essünk túl rajta. Nem akartam többé ilyet érezni. Sebezhetővé és síróssá tett, én viszont erős akartam lenni.
– Itt még azon is egy hetes koszréteg van, aki előkelőnek számít. – Tettem hozzá és az imaházra pillantottam. Nem nagyon érdekelt az a hely, de ha már szóvá tette, hát megnéztem magamnak. Nem vittem mostanában túlzásba a vallásos énemet, csak a hold istennőjét csodáltam időről időre, kiről úgy gondoltam erőmet adta. – Csak egy ház, ahova bemehet, akinek lelki gondja van és ha kijön boldogabb lesz… vagy nem. Valaki erre vágyik, hogy imát mormoljon, más meg arra, hogy keféljen egyet… – Erre a számra csaptam. Máris úgy beszéltem, mint Ian, pedig tényleg csak néhány hete, talán hónapja boldogítottuk egymást. Nagyobb hatással volt rám, mint a tulajdon apám. A szavaimból meg alaposan kihallatszott, merre kanyarognak mostanság a gondolataim. Hát nem, nem a fennkölt tudományos témák irányába és ez aligha fog változni.
– Így valóban nehéz lehet. – Ismertem el, ahogy meghallottam, miféle kutatásban is van. A piac zaja pedig végre hallatszott a távolból. – A rokonaid értenek valamihez? Varázslók, harcosok, mint te? – Faggattam, hátha ez valamilyen támpontot adhat merre lehetnek. Aztán persze a barátok kérdése más. Ha tudja, hogy fogságba estek, esetleg azt tudja, merre, csak a kérdés, hova hurcolták őket.
– És a barátaid… ők mit követtek el? – Kérdeztem, miközben amúgy el is értük a piac szélét, én pedig az első árusnál megálltam. – Egy marék mézbe mártott almát kérek. – Mondtam a kofának, aki fogatlan mosollyal jutalmazta a kérésem. Benyúltam a táskámba, hogy kivegyek néhány ulront, majd a kezébe nyomva fizessek. Azonban mielőtt az érméket megleltem volna kezembe akadt korábbi vásárlásom egyik gyöngyszeme, egy ajándék, melyet nővéremnek szántam, ám nem illett igazán hozzá, így úgy döntöttem mást adok majd neki születésnapjára. Végül nem foglalkoztam vele, csak az ulront adtam át, hogy aztán átvegyem az apró kosárba pakolt édességet. Egy almaszirmot azonnal a számba vettem.
– Kérsz? Ez finom, édes. – Nyújtottam felé a kosarat. – Nem olyan, mint az alorai sütemények, de itt nem is vásárolnak olyan gazdag emberek, hogy mandulát és cukrot érdemes legyen beszerezni. – Tettem hozzá, finoman csámcsogva az édességen.




Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 11:46 am

Egy közös nap
« to;  @Folrandír Ceilteach • Szószám; ide »
Már réges-rég készen vagyok mindennel, mire eljut oda, hogy öltözik. Unottan, körmeimet tisztogatva egy késsel ülök és várom, hogy valami legyen belőle. Sose értettem ezt, mivel nem eszi a retek, nincs kosz a füle mögött sem, illatozik, erre még a ruhát kell simogatni, meg az arcát. Felpillantok, amikor a kiskörmömhöz érek, majd cisszenek egyet és folytatom tovább. Az a része tetszett a dolognak, hogy megmutatja mi merre. A térképpel sem boldogultam, hát akkor egy várossal is nehezen, kisebbekben jártam eddig, főként ott halászok és kereskedők jártak. Itt erre mindenféle népek vannak, vegyesen, bár bizonyára feltalálnám magam egy idő után és meglenne minden, túl sokat vacakolnék és keveregnék. Bizonyára megtalálnám a társaságom is, jót és rosszat, igazából nem félek. Csak minél előbb akarok elérni a célig, ha lehetséges. Az idő telik, mindenhol, fent és lent is, nem mindegy azonban mostanság, hogy mennyi telik. A kitagadottak mellett ott vannak az elragadottak is, azok, akikre igencsak figyelni kellene, hiszen életük hamar véget fog érni, ha én minden időmet azzal töltöm, hogy valakivel csinálok valamit, nem fognak többé élni és a tengert látni.
- Nekem mindegy, hogy szép vagy csúnya, nem azért érdekel – emelem fel megint a fejem. Megfújom az ujjam, hogy a körmöm alól kibányászott akármit leszedjem róla, majd a kés visszakerül a helyére. Én is kész vagyok ezzel, majd felállok és elindulok utána. Nem akartam egy szobában ücsörögni, eleve egyedül akartam elindulni, míg ő fetrengett, de eldöntötte, hogy jön. Így, késve, de el is indulunk. Kiérve pillantok körbe, a városnak van egy szaga, de nem annyira vészes.
- Az imaház nem érdekel, meg a grófok sem. Azok nem szeretik az én fajtámat, nekik koszos vagyok. De ők nem akarnak megfürdetni – vigyorgok egy sort felé, nem tudom, hogy érti-e vagy emlékszik-e rá akármennyire. A lakónegyedek bizonyára olyanok, mint ez, marad a piac, amilyet pedig már láttam és ismertem. Itt cseréltek gazdát a dolgok, én is sokszor jártam rajtuk és adtam el és vettem ami kellett. Az kell nekünk, remélem ő is erre gondol és arra is tart. Nem mondom azonban, csak a kissé lassú lépéseivel veszem fel a tempót. Jóval gyorsabban járok, pedig nekem ez nem velem született dolog, de sejtem, még annyira nincs jól, hogy siesse. No meg, most nemigen van mit kiadnia a gyomrából.
- Igen. Még mindig keresem – bólintok egyet, hogy ez így is van. Ezek szerint megvannak a dolgok a fejében valamelyest. Neki azok kellemetlenebbek, mint nekem, én egyszerűen csináltam majd csináltam tovább minden mást. Nem ráncigáltam vagy tettem bármit is, így aztán, okom nincs rosszul érezni magam. Amúgy sem szoktam. Oldalra pillantva látom meg a fürdőházat, amit csak onnan tudok beazonosítani, hogy gőz mászik ki belőle és finoman ugyan, de itt, a város szagát elnyomják az illatok. Csak sejtem, miféle alakok vannak benne így fintorogva fordítom el a fejem, mintha attól tartanék, menten átlátszó lesz a fal és olyan alakokat látok meg, akiket még ruhában sem csodálnék.
- Minek emelnek házat az imának? Bárhol lehet – szólalok meg, amikor odaérünk és azt is megcsodálhatom. Mindegy. Nem nekem való, tekintve, hogy az isteneiket nem ismerem nagyon. Hallottam neveket, de, hagyjuk. Ki se tudnám mondani.
- Ó, a segítség jó. Bár nem tudom ismersz-e olyan arcokat – pillantok immáron ismét felé. Megrágom magamban a szavakat, nehogy azt mondjam, amit nem kellene. - A családom, barátaim keresem. Az előbbiek elszórva vannak valahol, nem ismerik a tájakat. A barátaim pedig… fogságba kerültek. Kicsit nehezen viselkednek szépen – vigyorgok itt egy sort. Finom szó arra, hogy megeszik a tengerbe hullókat és támadnak. - De egyiküket sem tudom, hol kezdjem el keresni. Gondoltam arra, hogy talán a kereskedők, hajósok meg a senkiháziak majd tudnak valamit. Ha meg nem, akkor megyek addig, ameddig nem találok valamit – ha ebben akar segíteni, ám legyen. De amilyen finom és puha, nem hiszem, hogy valamelyik arcok közül ismerne párat. Meglepni azonban lehet meg tud.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Barbár vagyok
Arnav

Great stories happen to those who can tell them


❖ Történetem : ❖ Ulron :
336
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 7:50 am


so this is
« taggeld;   @Arnav   •  Zene; The golden one  »
Épp elég időt tollászkodtam a tükör előtt, hogy egy kicsivel kevésbé legyek sápadt, mint találkozásunk első napján. Az italozás túl jól is sikeredet, hogy ily’ sokáig nyomorította meg a testemet. Még éreztem néni furcsa, belső zsibbadtságot. Meglehet persze a túl sok érzelem is eltompított. Már nem tudtam, pontosan mi váltja ki belőlem ezt a gyengeséget, de Ari közelében folyamatosan betegnek éreztem magam. Ha nem épp ezek az érzések gyötörtek, hát a gyomrom kavargott, pedig azért volt alkalmam bőven megszokni a társaságot.
Még éreztem az arcomon azt a két pontot, ahol kicsit megütögettem magam a tenyeremmel, hogy némi színt csaljak a sápatag bőrre. Nem tudtam, hogy mindez elegendő lehet-e hosszú távon, ott a tükör előtt legalábbis tűrhetővé tette a helyzetet… és ha már mellém szegődött Ari, hát meg kellett neki mutatnom a várost.
– Nem lesz szép. Nulport egy kifejezetten csúnya város – jegyeztem meg, ahogy kilépve a Korallból megigazítottam a táskát a vállamon. Ezúttal nem voltam megpakolva könyvekkel, csak némi ulronnal, meg azzal a néhány aprósággal, amiket legutóbbi látogatásomkor a piacon vásároltam. – Ha arra megyünk – böktem a fejemmel az fürdőház irányába – akkor az egyik lakónegyed és a grófi kúria felé lyukadunk ki. Ha meg amarra, akkor a piac s az imahely esik közelebbre. – Magyaráztam és ez utóbbi irányába indultam meg. A piac határozottabban érdekesebb volt, mint egy hatalmas kőrakás. Ráadásul ott kapható volt mindenféle mézbe forgatott gyümölcs, ami legalább annyira édes volt, mint az alorából hiányolt sütemények, így reménykedtem, hogy azok legalább egy leheletnyivel inkább képesek lesznek helyreigazítani a lelkivilágomat, mint a tükör előtti bíbelődés.
Lábaim lassan sétáltak végig abba az irányba. A gyengeséget még éreztem, de ennek próbáltam kifelé nem sokat mutatni mindebből. Vannak dolgok, amiket az első éjszakánkon elrontottam. Túl sokat adtam magamból, az igazi énemből. Hagytam, hogy az érzéseim egy irányba vigyenek, pedig megígértem magamnak, hogy többé nem leszek sebezhető. Pont eléggé fájt mindaz, ami nem történt meg egy éve. Nem kellett volna felesleges vágyakat követnem. De Ari… ő kihozta belőlem. Látta a lyukat a falon, amin hónapok óta dolgoztam.
– Amikor azon az éjszakán beszélgettünk azt mondtad valakiket keresel valamilyen információ miatt. – Magyaráztam, csakhogy felvegyem a beszélgetés fonalát. Nem haladtunk gyorsan, főleg miattam, így hát bőven megnézhette magának az imahelyet s a fürdőházat, míg piacig jutottunk.
Reméltem, hogy kifejti, amit felvetettem. Így addig is, míg beszélt, volt alkalmam megigazítani magamon vörös szegélyes fekete kabátomat. Természetesen nem híztam semennyit, egyszerűen csak túl szorosnak és fullasztónak éreztem úgy amúgy is. Képtelen voltam legalább türhetően viselkedni a társaságában.
Ahogy haladtunk, eszembe jutott, hogy a piacon majd almát is kell vennem. Az istállóban ugyanis ott várt Szamóca, hogy a szokásos látogatásomat megtegyem s ellássam egy kis almával. Már napok óta ott raboskodott, pedig megérdemelte volna, hogy odakint ügessen a zöldellő természetben.
- Segítek... ha szükséges... - köszörültem meg a torkom. Beszélni próbáltam, addig sem éreztem a szükséget, hogy megbámuljam, vagy megérintsem a kezét, pedig annyira közel álltam hozzá, hogy a kisujjaink kissé egymáshoz súrolódtak.



Arnav Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 7:49 am
***
Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





So this is... - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt-
Ugrás: