Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Óvatosan hajtottam félbe a kis papírfecnit, amit a Korall egyik asztala mellett ülve csúsztattak elém. Azonnal letettem a kezemben szorongatott kis poharat, amiben a szokásos gyógyteám gőzölgött. Most nem érdekelt a mézes illat sem, nem éreztem úgy, hogy azonnal bele kell kortyolnom az édes ízbe… mert ezt Bleid írta. Láttam már korábban a kézírását, még az aláírás meglesése előtt tudtam, hogy ő volt a levél szerzője. Végig olvastam a sorokat. Nem érdekelt a tartalmuk, helyette megint összehajtottam a lapot, ellenőrizve a rajta lévő feliratot. „ A Nagyinál vagyunk” Pontosan tudtam, mire gondol ez alatt. A humanoid lény alatt pedig bizonyára a nővéremet értette, akinek utolsó levelére még válaszolni sem tudtam. Nem gondolkodtam. Felpattanttam s hevességemmel felborítottam a teámat is, ami azonnal szétterült az asztalon. A forró lötty engem nem ért el, így továbbra sem véve róla tudomást, megindultam a megfelelő irányba, átvágva a városon. A kúriánál holttesteket pakoltak… szószerint pakoltak, mintha csak valamiféle terhek lettek volna, de akármilyen ismerős vörös tincseket láttam, tudtam: nem Tin az. Nem volt olyan rossz állapotban, hiszen még levelet is tudott írni, ráadásul a mi családunk igazi túlélő volt. Az épület komor falai közé lépve nem voltak zajok, nem volt zsibongás, csak komor csend. Láttam azt a hölgyet, akit csak Nagyiként emlegettek, de rövid biccentés után tovább siettem, sejtettem, hogy merre keressem a nővéremet. Még a lépcsősor felé sem értem el, máris ismerős hang csapta meg a fülemet. Kemény, nevelő szavak voltak azok. Tindómiel… nem lepett meg, hogy makacskodott, pedig éppen előttem nem volt szükséges erősnek mutatnia magát. Miért is kellett volna? Nálam gyengébb akkor sem lehetett volna, ha az egyik végtagját veszíti el. De mindketten megszenvedjük azt, amit meg kell, hogy erősebbek legyünk, ám néha engedni kell ezeknek a fájdalmaknak, kínzó érzéseknek hozzá. Csendesen léptem ház közelebb, hogy az ajtón keresztül jutva végre megpillantsam a vörös tincseket. – Drága nővérkém, ha neked nincs erőd hozzám jönni, hát én jövök hozzád. – Közöltem magamhoz képest hidegebb hangon. Tudtam, hogy megváltoztam. Tudtam, hogy felnőttesebb lettem, magasabb, talán vállasabb is, de ugyanolyan sovány. Ráadásul nem is a szokásos köpenyemet viseltem. Fekete nadrág, fekete csizma, fekete, vörös szegélyes kabát és egyszerű ing volt rajtam, amik erőteljes kontrasztot mutattak az ezüstös tincseimmel. Már nem az a Folrandír voltam, akit öleléssel búcsúztatott és ez a változás napról napra csak mélyülni látszott. – Nem keménykedhetsz tovább. Mostantól az első, hogy meggyógyulsz. Addig nem hagyhatod el ezt a házat. – Jelentettem ki és furcsa módon apám szigorát hallottam kicsengeni a szavaim mögül.
Nem sokkal napnyugta után kaphattad meg az összehajtogatott papírt, min csak annyi szerepelt "A Nagyinál vagyunk". Miként széthajtottad egy fecni is kiesett belőle, amin ismerős kézírást fedezel fel, noha úgy gondolod, hogy újra kéne tanítanod írni a nagyra nőtt morcos gyíkot.
"Folrandír! Emlékeim szerint, mik lehet megcsalnak, nem viseled jól a humanoid lények szenvedésének a látványát. Sok víz lefolyt a folyókon, mióta utoljára találkoztunk, de ha még mindig gyenge gyomorral rendelkezel, csak saját belátásod szerint gyere meglátogatni minket. A pincében rendeztük be magunknak a szállásunk, innen nem fog tudni Tin (túl) nagy hülyeséget csinálni. Féltő bátyád, Bleid"
Ha pedig nyakadba veszed a lábaid a számodra is jól ismert kúriához érve két sötétbe öltözött alakot látsz, ahogy szekérre pakolnak lepedőbe bugyolált dolgokat. Talán nem kel sok, hogy realizáld magadban a tartalmukat. Az egyiket ahogy megemelik vörös, enyhén hullámos fürt bukik elő a lepedő takarásából ahogy felhelyezik a társai mellé. Még ha sokkol is a látvány, s aggódás, kellemetlen nyomasztás lesz úrrá szíveden, valahol belül tudod, hogy nem ő az. A két idegen megállva a kocsi mellett imádságra kulcsolják kezüket. Az egyikük a szent fényhez, a nagy úrnőhöz esedezik békéért, míg a másik ork nyelven búcsúzik. Ahogy befejezik, intenek egyet, hogy a kocsis elindulhat, utolsó útjára szállítva a harcosokat. Megszoktad már, hogy zajjal teli az öreg hölgy lakása, háza, de most... most mintha csak a keserűség ülepedne meg benne. Belépve az ajtón sem vár dalolászás, víg italozás. Csend s némi piszmogás, mit bent találsz. Egy erős, izmolt férfi mond hangos köszönetet a Nagyinak, hogy újra meleget és fedelet biztosít a kimerült harcosoknak. Egyöntetűen korsók emelkednek és koppannak az asztalokon és a Nagyi is csak bíztatni tudja a jelenlévőket, hogy mihamarabb lábra tudjanak állni és elvégezzék a dolguk, mire életüket szentelték. -Mert a ti munkátoknak hála tudok nyugodtan aludni és nektek köszönhetem idős kori elfoglaltságom. - meg simítja a mellette álló gyermek fejét, ki kötszerrel és vízzel rohan az egyik asztalhoz. Ha még pihenteted a feketébe öltözötteken a tekinteted többek arcán látsz fájdalmat, sötét karikákat szemeik alatt, kötéseket átívelni nyakukon, karjaikon, mellkasukon. Ha pedig tovább sietsz a lépcsőhöz, mi a nővéred és barátaid szállásához vezet, senki nem állja utad. Csupán feléig jutsz, mikor már hallod a nevelő szavakat. -Tin, maradj fekve! Csak ledobod magadról a borogatásokat és a sebed sem heged. -Ögaza van. Pihönnöd kőnö. -De Folrandír... -Tudom, hogy látni akarod és nem akarsz gyengének mutatkozni, de semmivel sem lesz jobb, ha felszaggatod a sebed azzal, hogy fészkelődsz. Az ezt követő mondatokat szíved szerint nem hallanád meg. Sosem hallottad olyan hosszan és mívesen káromkodni a nővéred, mint most s a végén egy tompa puffanást hallasz. Ismered, valószínűleg padlóba ütött, de ha csak ennyi tellett...
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Május 12, 2022 3:55 pm
Hogy minél több tér ki legyen használva a pince is vendégvárásra alkalmassá lett kialakítva. Leginkább a későn érkezők szokták használni, vagy az összeszokott csapatok, akik nem akarják a szobákat foglalni legyen az szűkösség elkerülése vagy illem miatt. Ágy ugyan nincs benne, de szőnyegek és bőrök le vannak terítve a hálózsákoknak.
Óvatosan hajtottam félbe a kis papírfecnit, amit a Korall egyik asztala mellett ülve csúsztattak elém. Azonnal letettem a kezemben szorongatott kis poharat, amiben a szokásos gyógyteám gőzölgött. Most nem érdekelt a mézes illat sem, nem éreztem úgy, hogy azonnal bele kell kortyolnom az édes ízbe… mert ezt Bleid írta. Láttam már korábban a kézírását, még az aláírás meglesése előtt tudtam, hogy ő volt a levél szerzője. 
Nem sokkal napnyugta után kaphattad meg az összehajtogatott papírt, min csak annyi szerepelt "A Nagyinál vagyunk". Miként széthajtottad egy fecni is kiesett belőle, amin ismerős kézírást fedezel fel, noha úgy gondolod, hogy újra kéne tanítanod írni a nagyra nőtt morcos gyíkot.
