Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Pacsirta szoba KaDiPE5
Pacsirta szoba KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
14 Hozzászólások - 16%
Ezaras Azildor
11 Hozzászólások - 13%
Veleris
11 Hozzászólások - 13%
Rhysand Earhgaze
10 Hozzászólások - 12%
Krónikás
9 Hozzászólások - 10%
Naken Forerion
8 Hozzászólások - 9%
Deedra Gindrian
7 Hozzászólások - 8%
Raghat
7 Hozzászólások - 8%
Kalandmester
6 Hozzászólások - 7%
Ystrid Braggart
3 Hozzászólások - 3%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 12:06 pm
• Asztalok

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Deedra Gindrian, Kalandmester, Raghat

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
8
Ork
0
1
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Pacsirta szoba

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 27, 2022 1:49 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2790
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 25, 2022 4:01 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
A ládának támasztott sarkakkal hallgatom Veleris érdeklődésének gyökereit az öt kulcsról, s bár magam is kedvemet lelem a kalandokban, legendák, szóbeszédek felgöngyölítésében, a legutóbbi, hosszúra nyúló balsiker Ronan cimborám oldalán egyelőre visszavetette a lelkesedésemet. Arról nem beszélve, a kötelességem mindennél előrébb való, s nem különbül köt helyhez ki tudja, még mennyi ideig. S ha már kötelesség…
- Ahh, világos! Azonban attól tartok, nem hiába nevezik bájitalnak őket, s nem illóolajnak. Bár kétségtelenül mókás volna! - egyenesedek ki kényelmetlen ülőhelyemen, jelezve lelkesedésem fellobbanását. - Képzeld csak el, egy egész szobányi vendégsereg, mind egy füstölőt szimatolnának, az este végén pedig mind békává avanzsálnának! Az est házigazdáját onnantól már csupán a Békakirálynak neveznék – kuncogok fel, és amennyiben az asztalom nem a bájos kisasszonyt szolgálná ki – velem együtt, miként aztán bort töltök neki -, rávetném magamat a vázlataimat lejegyezni. Fergeteges egy költemény fakadna belőle!
- Való igaz, ezért nem lehet téged elítélni. Sárkányok vére csörgedezik az ereinkben, és amiként a kincseinket, úgy tudásunkat is örömmel hordjuk össze magunknak a világ minden tájáról – jegyzem meg, viszonozva félszeg mosolyát. - S bár szerény véleményem szerint határozottan megérdemelnél egy saját bált, csakugyan nem hozzád fognak idomulni. Mégis, ha azt mondod, időd vagy magánügyeid végett nem érsz oda a tél beköszöntéig, hiába szereznék meghívást egy nyár végi mulatságra – kacsintok rá. - De most már tudom, rugalmasságodban nem szükséges csalódni. Úgy lesz, mihelyt sikerült dűlőre jutnom Nulport krémjével, üzenek neked, merre vigyen legközelebb az utad – bólintok, úgy érezve, ezzel együtt megfeleltem a rá következő kérdését is. Ám a biztonság kedvéért finoman megingatom az államat. - Különösebb nehézségnek nem tennélek ki a nyilvánvalón túl – bökök ezúttal a bájitalok felé. - A főbejáraton léphetsz majd be, sejtelmes, senki által nem ismert nemes kisasszonyként – mosolyodok el, apró szusszanással konstatálva; sajnálom, amiért a jelenetet nem láthatom. - Ohh, jut eszembe, egy hangzatos álnevet ossz meg velem, kérlek!
Közben a kíváncsiságát megint csak sajnálat övezi a részemről, hiszen kielégíteni nem tudhatom, s talán cserébe ő sem teszi az enyémmel. Némán figyelem az ablakon kirepülő papírost, s bár noszogathatnám, úgy érzem, nem ez lenne a legmegfelelőbb alkalom. A fehérnép, hát még egy sárkány szeszélyét jobb nem vitatni és fejtegetni, ha neki odakint tetszik jobban megkezdett írása vagy alkotása, ki volnék én, hogy megkérdőjelezzem? S gondolatolvasó sem vagyok sajnos, hogy a tettét mozgató rugók mögé lássak.
- Azt mondják, egyetlen gondolatot sem szabad befejezetlenül hagyni… - idézem fel szavait egy halovány mosoly kíséretében, de ennél tovább nem firtatom a dolgot. - Hmm, annyit megüzenhetsz neki biztos ami biztos alapon, hogy látogasson el Yloréba az Alvezérhez. Bizonyára lesz miről tárgyalniuk – töprengek el, mivel bővebb utasításokat nekem sem hagytak meg a feljebbvalók. - Ha más ügyed nem köt le, esetleg ellenőrizheted, valóban szándékában áll-e felkeresni a felettesünket, de egyébként más feladatod nincs, mint élvezni a bál maradékát és Nulport bukéját – vigyorodok el szélesen, mindenesetre, ha valóban lefedtem az érdeklődésének morzsáit, felkelek a helyemről, hogy ünnepélyes kereteket mímelve, átadhassam neki a két bájitalt. Nincs mit tagadni azon, bájos társasága csalhatatlanul üdítő jelenség, azonban azon sincs mit szépíteni, elvágyok a bérszobám börtönéből olyan helyekre, ami attól tartok nem minden kisasszonynak való.
- Ha bármi nehézségbe ütköznél, ne késlekedj üzenni – köszönök el tőle, vizes köpenyét kirázva s csak aztán segítve a vállaira, majd kikísérem az ajtón.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.
Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1754
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 20, 2022 10:21 am


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
A képzelet, szárny nélküli sasmadár, s hogy megajándékoztak vele az istenek csak hálás lehetek. Nem lenne oly nehéz belefeledkezni a lefestett képbe, a porrá őrölt cukorral fedett hegyek látványába, mely csak kívülről édes, ormai közt azonban csípős szél hoz pírt az orcákra. A vöröslő levelű erdő fenoménja magával ragadó, hol a pázsit üde zöldje hajlong, s puhán elringat. Órákig képes lennék búgó hangjára felülve, bejárni minden zegét és zugát. Mint olvasatlan vers, zenél a száján, s még sincs időm megmelegedni az ábránd puha ágyán, oly hamar vége lesz; felocsúdva rejtem pilláim mögé tekintettemet bókjára. Tengerem magasra korbácsolt hullámai, most önmagába fordulva csapódik vissza, s elsimult felszíne alatt morajlik. Mi tagadás, kezét szorítva faggatnám tovább, amennyiben nem látnám jobbnak az idő szűköségében másfajta ismereteiről kérdezni. Már éppen szóra nyitnám a szám, miszerint kérdésre kérdéssel nem illik feleleni. Pillanatnyi kétségem azonban akad afelől, a jómodor mindig szolgálatában áll e, s nem feledkezik vagy hány fittyet rá, ha éppen úgy tartja kedve. Nem okozva csalódást, hamarabb oldódik meg nyelve, mintsem felelni tudjak, így van időm mérlegelni, mit és hogyan tálaljak számára. Érdeklődéssel hallgatom, s nem tagadom, hangzik el oly feltételezés, mi számomra is új. Feltételezések, miket balgaság lenne figyelmen kívül hagyni, hisz mint első találkozásunk estéjén is szó esett róla; egy jóslatot sosem lehet akként kezelni, mint ami. Amint már lenni szokott, kivirágzó vonásai orcámat üdeségbe vonja, s minthogy ő, kókadt kíváncsiságát öntözöm. – A legendaismereti órák lelkes rajongója voltam, s minthogy elkerültem Alorából, kellett valami cél, mely hajt, s jó eséllyel életem végig kitart. Szóljon, az egy sárkány elhullajtott könnyéről, a hegy gyomrában lakó titkos fenevadról, vagy éppen az öt kulcsról – vonom meg kissé vállam, az évtizedeket megélt vivern – joggal nevezhető- gyermeteg vágyálmáról. Van, aki bosszút sürgetve járja a világot, van, aki céltalanul, s van, aki egy nemes ügy élére áll, s akad olyan, ki illúziókat kerget. Ki mondja meg, melyik az őrültebb dolog? Az üres fecsegés mellett, nem feledem a valódi okot, mely miatt magához hívatott. – Az utolsó cseppig…- sutyorgom elhangzott szavait, vizslatva az üveg tartalmát. Így bár okafogyottá válik, minden más elképzelés, kisvártatva felelek kérdésére. – Nem is tudom igazán… talán mézbe keverve ételre csurgatva, vagy füstként, egy ajándék gyertya a fáradt elme megvilágítására, netalán szeretőjének nedves csókja… a lehetőségek, szinte kifogyhatatlanok – futattom ide-oda a fiola tartalmát könnyed csukló mozdulatokkal, mielőtt jobban szemügyre veszem, a pacsirta hangúnak vélt kobzost. Néma érdeklődésére megemelem poharam. Mi történhetne ma este, mely tiszta gondolatokat kívánna? Egy pohárral több vagy kevesebb ide vagy oda. Apró biccentéssel s halvány mosollyal köszönöm meg nagylelkűségét, s hogy ne legyen, hiábavaló öblítem torkom, s nedvesítem be ajkam egy, netalán két korttyal. Netalán emiatt feledkezek meg az ildomról, s otthon érezve magam foglalok helyet, kiszolgálva immár magam az asztalon heverő írószerszámokkal. S míg kezemben a penna serényen jár, ajkamról tovább gördülnek a kérdések, s csak addigra halkulok el, míg ezt szóvá nem teszi. – Természetes, hogy törekszem a tudásra – jegyzem meg félszeg mosollyal. – Azt hiszem, ez nem igazán tőlem függ. Nem állítom, hogy nem dagasztaná mellem, ha tiszteletemre rendeznének bált Nulport grófjai, de kétlem, hogy valaha nagyobbra duzzadna, mint valójában – tetetett savanyúsággal arcomon, konstatálom a szomorú valóságot egy gyors pillantással. – Amennyiben megüzened, a mikort, s a pontos helyet, ott leszek. A kérdés inkább az, ismeretséged által vagy árnyak közt osonva kell bejutnom a falak közé? – akadnak terveim a jövőt illetően, de kétlem, hogy rajtam kívül, érdekelné az isteneket vagy bárkit. Nem írhatom át a táncrendet, bármennyire is szeretném. Akadnak olyan dolgok, melyekre nem lehetünk hatással, melyek akkor és ott történek meg, ahol kell. S ez pont olyan. – Ugyan, nincs miért, próbálkozunk, s mindenki másban leli meg az örömét – legyintek könnyedén. – Kár – halk sóhajjal eregetem tova, mely épp úgy szól, az elveszett tornyoknak, mint hiányos ismereteinek. Több időm, nem is igazán akadna a sajnálkozásra, hisz nem kevésbé kíváncsi nálamnál. Pillanatig merengve figyelem a magasba nyúló göcsörtös ágakat, a hosszú szél lengette leveleket. – Semmi érdekes – ropogva gyűrődik ujjaim alatt a papír, s ívesen távozik a nyitott ablakon keresztül köreinkből. Megakartam mutatni neki milyen is valójában, de a kedves emlék, csak számomra az, s a legkevésbé sem akartam tovább rabolni az idejét a szükségesnél. – Már csak egyetlen kérdésem lenne, s ha nincs más, mit tudnom szükséges magadra hagylak. Amennyiben sikerül a tanácsost észhez téríteni, akad üzenet vagy bármi, amit át kell adnom számára? Vagy tudni fogja, mit kell tennie. S nekem utána van- e még teendőm az ügyben?





Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
256
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia, Független varázslatok); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 13, 2022 5:50 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Hálás, noha nem kevésbé színpadias főhajtással fogadom ajánlatát esetleges jövőbeli kalandjainkra, habár, hogy Ronit és Tahrovin mint egyengeti majd a sorsunkat, egyikünk sem tudhatja. A sors és a csillagok kiolvasásában analfabétának számítok, de nem is lelkesítene a jövő sziklaszilárd ismerete. Szerény véleményem szerint nem több az mint gátlása a fantázia szabad szárnyalásának.
- Nos, élni csupán a hófödte hegycsúcsok között volt lehetőségem, Oz'herith városában. Távol áll tőlem a vágy a vacogásra, bár el kell ismernem, afféle jeges és szikrázóan fehér tájakat még másutt nem láttam – mosolyodok el haloványan. - Utazásaim során viszont nem lépdeltem vakon. A karmazsin erdő veszedelmes szépsége csakugyan a birodalmunk éke, s talán elfogultság, de a pázsit bizony, annak színe akár szemeid ragyogó, smaragd fénye – veszem inventáriumba emlékeim kuszaságát, még mielőtt érdeklődésemet az Eviranban tett látogatása indoklásának szentelném. Fránya orkok – mellékelném bosszús morranásomat, csakhogy váratlan kérdésével bennem akasztja a bimbózó felháborodást.
- Az öt kulcsról? Azt kutattad alapvetőn, vagy valaki megnyerte hozzá az érdeklődésedet? - kíváncsiskodok leplezetlen, hisz nem lehet véletlen, hogy éppen most hozakodott elő a témával. - Ismerem a történetet, a történelem professzorom kettébe is nyesett volna, ha nem tanultam volna meg – vigyorodok el. - Hallottam elbeszéléseket, miszerint az Evirani-hegységben rejtezik a legenda nyitja, a temérdek kincsek között, amelyeket mind hiába kutatnak untalan a kalandorok – magyarázom készségesen. - Valaki szerint Avourel jóslata az alvilág kapujáról meg a végzet serlegéről köthető az öt kulcshoz. Mesélik, hogy a kulcsok nem is kulcsok, hanem személyek vagy más ékek, de engem az sem lepne meg, ha létezni se léteznének – vonom meg a vállaimat, hogy aztán az emlékidéző kavartyról ejtsünk szót.
- Feltételezem, az utolsó cseppig, s úgy tudom, keverni is lehet. Egy jó mynzashi borba, példának okáért. Úgy tudom, azokban kedvét leli – tanácsolom, igaz, elképzelésem sincs arról, milyen íze lehet a bájitalnak. De ha olyan, mint a cickafark teának, amit a mentorom annak idején borba kevert, hogy bizton megigyam a náthámra, úgy nem lesz egyszerű dolga Velerisnek. - Más felhasználási módja? Mire gondolsz pontosan? - feltételezem, nem a bőrápolás piszkálja a fantáziáját, mégsem tudom hova tenni a kérdését egyelőre. Mindenesetre hamar mosolyra szaladnak a szám sarkai, látva, miként méreget az üvegcsén keresztül. - Vagy már éppen eleget – horkantok fel, ám közvetlenül utána a borosüveg felé emelem a tenyeremet, mintegy néma érdeklődésként az egyik szemöldököm kanyarintása mellett afelől, kér-e még belőle? Amennyiben igen, felkelek a láda tetejéről, hogy pótoljam a pohara hiányosságát, de ha nem, úgy maradok kényelmesen a helyemen, és onnét figyelem, ahogy kiszolgálja magát a papírommal és a tintámmal. Nem vagyok egy osztozkodós típus, viszont a kíváncsiságom nagyobb annál, minthogy szóvá tegyem a vendégszeretetem kihasználását.
- Attól tartok köt az itteni feladatom, egyébiránt nem téged noszogatnálak a bájital eljuttatásával – tekintek rá elnézéssel. - Így sajnos be kell érned egy középszerű bállal – sóhajtok fel sajnálkozón méltóságos személyem leendő hiánya okán. - Micsoda kiapadhatatlan kíváncsiság… - kuncogom el magamat. - Megvannak a magam ismerősei, kedvesem. Inkább te feleld meg, mikorra tudnál Nulportba jutni? - pillantok rá várakozóan.
A nevelőapját illetően nem kondulnak a tudatomban ismerős szólamok. Talán, ha több időt töltöttem volna Alorában…
- Éppen csak konyítok, kifejezetten sok időt nem fecséreltem rá, már, ha meg nem bántalak. Attól tartok nem az én világom – simítok ki egy tincset az arcomból. - Romok, legfeljebb, de minderről nem sok szó esett a kiképzésem alatt. Annyit tudok, egykoron a fajtánk legalább olyan érzékkel bírta a mágiát, mint a szépek népe. Mit rajzolsz vagy írsz a papírra? - kérdezem hirtelen, megelégelve a türelem gyakorlását, s közben a nyakamat nyújtóztatom, hátha ráláthatok.

#kihívás1


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1754
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Aug. 09, 2022 4:26 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Mosollyal kísérem a magamban tett megállapítást, miszerint talán egy kicsivel több hasonlóság van kettőnkben, mint az ősi vér. Megeshet, a szemem szikrája is felizzik szavai hallatán, melyek későbbi lehetőség ígéretét hordozzák magukban. A legkevésbé nézné ki belőlem bárki a vágyat, mely az ismeretlen felé húz, azt a fajtát, mely nem kőfalak mögé zárt tudást jelenti. Emellett, nem tagadom a könyvekbe rejtett ismeretek is lenyűgöznek, s csendes napjaimban szívesen rendezném be lakosztályom ólomüveg ablakos könyvtár falai közt, antik szófán heverészve, közben pedig orromba kúszik ódon papiruszok illata. Mégis más, mikor a saját tapasztalatait szerzi a vivern. A saját szemén keresztül látja a gyertyalángot, a sötét, tiszta éjszakában, a saját fülével hallja a közelgő patadobogást, a saját orrával szagolja elfeledett cickafark mezők illatát, a saját nyelvével érezi a sivatag homokját, a saját bőrén érzi a légy szárnyát az arcára hullva, s ahogy a saját lábán egyensúlyozz a kötélen. Új dolgokat fedez fel, új tudásra tesz szert. Ha nem is a világ lesz gazdagabb, de majd mikor egy őszi hajnalon inventáriumba veszi, nem mondhatja, hogy elrepült felette az élet, úgy ahogy a felhők suhannak az égen. – Amennyiben nem lenne, más kalandor ki vigyázza lépted, ki felsértett bőröd „méreggel” tisztítsa, ne légy rest… - a látszatot nem megtörve az emberek közé, fogadunk magunk mellé elfeket, törpéket, s másokat magunk mellé társul. Akadnak ugyan kivételek, mégis magányra vagyunk ítélve, míg titkolni szükséges kilétünk. Egészen más lenne, ha akadnának olyan pillanatok, mikor levetve álarcunk, szabadon osztozhatnánk a tapasztaláson. Mint most. -  Akkor talán elmesélheted, milyen is ott élni. Másabb e a levegő illata, kövérebb és zöldebb e a pázsit, magasabbak e a hegyek s városok falai… vagy bármit – halványan elmosolyodva enyhén vonom meg vállam. Szüleim elbeszéléséből dereng fel néhány elmosódott szó, s a naplóból tárul elém, néhány kép; lábam a földjére soha nem tettem, saját szememmel még nem győződhettem meg igazukról, meglehet csak a honvágy, tette széppé az emléket. – S hogy válaszoljak… leginkább mindkettő. Határát szándékból léptem át a földnek, mely csak leheletnyivel hordoz magában több életet, mint az aranyhomokú sivatag, ám a véletlen vagy a kényszer vezetett a Romok klánjának táborába? Olykor a kettő közt vékony a határ – válaszolom csendesen. Egyesek vélik, nincsennek is véletlenek, minden a sors akarata, s hogy az egy az istenek akaratával. – Egy karavánhoz csapódtam, mondjuk úgy a saját kalandomat keresve. Egy ork csapat támadt ránk, s a sérültek miatt kényszerűségből tértünk be menedéket s gyógyítót remélve – bár szűken méri szavait, ami látogatásának körülményeit illeti, a magam részéről mégis többet engedek meg magamnak. Lényegében nem hazudok, csak részleteket hagyok a homályban. – Miféle történeteket ismersz az öt kulcsról? – vonom fel szemöldököm, mint kinek szikra gyúlt köd lepte elméjében; mindezt még azelőtt, hogy Al-Qasim tanácsos „leleplezéséről” ejtenénk továbbiakban szót. – Ez, azért megnyugtató – mosolyodom el. – Szóval, meg kell innia. Az utolsó cseppig és csak így tisztán vagy keverve? – mint analfabéta, az írótollat, úgy forgatom meg magam előtt a szert. – Más felhasználási módja nincs? – egészen közel hajolva a fiolához, tekintek át rajta, úgy méregetve Rilrion alakját. – Kicsit elmosódott az alakja uram. Talán, nem ittam eleget? – hajtom le fejem, az üres poharat „górcső” alá véve.
- Nem hiszem, hogy túlzásokba esnék, ha azt mondom, hogy mind azok valahol – óvatosan helyezem vissza az asztalra az üvegcsét, s ereszkedek vissza magam is a székbe, immár félig az asztal felé fordulva. – A klíma ugyan nem, de a hely hiánya, ahova visszajárnék, annál inkább – félszeg mosollyal mártom bele az asztalra vetett toll hegyét a tintába. – A kékvérű népség már csak ilyen, szereti a felhajtást – kocogtatom meg a kalamáris száján a lúdtollat. Majd néhány nagyolt vonalat húzok a tiszta papírlapra. – Te is velem jönnél? – felélénkülve, kisebb keringőt járnak tincseim körülöttem, miként újra felé fordítom tekintetem. – Biztosra veszem, jelenléted növelné a bál színvonalát – teszem még hozzá, mielőtt újabb tollvonásokat húzok a papíron, majd benedvesítem írószerszámom hegyét. – S miként járnád ki, hogy jókor legyünk jó helyen a tanácsossal? – sercenve kerül újabb görbület a megfáradt papírra, mely lassan nyújtózkodik az ég felé, mögötte a tenger nyaldossa a Nap gömbölyű hasát. – Yannik. Yannik Ilrun. A Hold rend, egyik oszlopos tagja, ahogy anyám is volt, ahogy én is, míg ki nem tagadták. A barátságuk azonban megmaradt… azt hiszem az ő iránta érzett tiszteletből vett magához – fájó emlék, s beszélni se könnyű róla. Történhetett volna másképpen is… ám elfogattam, mit a sors szánt nekem, s ha voltak is nézeteltéréseink, hálával tartozom neki. – Mivel megvolt bennem a képesség, nem igazán volt kérdés, hogy ott helyez biztonságba, hol talán a legnagyobb veszélyben vagyok – a nehéz szavak mellé, könnyed mozdulatok társulnak, melyből nem okoz gondot feltekintenem parázsló szempárba, hisz megannyiszor terebélyesedett ki kezem alatt ki, a horizont alatt, az üvöltő, néma sirályok között. – Ám te is konyítasz a mágiához, s bár Alora nagy, de mégsem akkora, hogy elkerültük volna egymást a tornyai közt. Az arcodra, pedig biztos emlékeznék – simítom végig vonásait tekintetemmel. – Őrzöd magadban a képességet. Akadnak Thalyronban is oly tornyok, mint Alorában?

#kihívás1



Ahronit Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
256
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia, Független varázslatok); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 14, 2022 4:55 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
Hetykén vonom meg a vállamat, ugyanis nem vitás, a szerencse áldásából bőven szokása mérni számomra az isteneinknek. Tisztában vagyok vele, hogy miféle kockázatot jelent a titkunk felfedése, noha ott, azon az őszi éjszakán a szándékosság messzire került.
- Az egyik nem zárja ki a másikat – vigyorodok el, lepergetve magamról a múlt rémképeit. - S bár kétségtelenül bosszús a szakadatlan menetelés, de érdekes és értékes ismertségekre lehet szert tenni akarva vagy akaratlanul – magyarázom, sajtkukac módjára billegtetve a törzsemet jobbra majd balra, akárha lágy muzsikára táncoltatnám a lényemet. - Noha ez utóbbi a véletlen folyamán fogant. Éppen Thalyronból indultam vissza – teszem hozzá a csekély információt. - És téged mi vezetett a pusztai, messzi földekre? A véletlen vagy a szándék? - érdeklődök magam is még annak előtte, hogy a lehetséges küldetéséről ejtenénk szót. Az hamarost nyilvánvalóvá válik, hogy bizonyos indokokból kitiltották a mágusváros területéről, s elnézve komorrá vált vonásait, nem kell sokat találgatni afelől, ennek az indoknak több köze van a fajtájához, semmint vajmi balga hibához. Érthető, amiért ennek tükrében visszakozik a feladattól, ami ilyetén számunkra is határozott kockázattá válik. No de kész szerencse, hogy a megoldáshoz sohasem egyetlen út vezet.
- Ühüm, az volna – bólintok. - És csakugyan, némi ráhatással sokakban felderengett a gondolat, hogy tapasztalatai ellenére kitűnő tanácsos válna belőle – mosolyodok el, nem leplezve egy momentumra sem a sunyiságomat, habár némiképp árnyalódik a szórakozottságom a következő kérdése kapcsán. - Hátrányos lett volna, ha a beleegyezése nélkül tettünk volna vele ilyesmit. Főként, mint már említettem, semmi sem erőszak – persze egy valamirevaló vivern tudja, hogyan érje el a szavak útján az akaratát, selyem köntösbe csomagolva a legutálatosabb feladatot is, ugyanakkor nem mondható el, hogy olyannyira élnünk kéne az egymásra gyakorolt befolyásunkkal, elvégre az elköteleződés a szabad akaratunkból fogan. - Szóval ha megitta, nem szükséges ellenállásra számítanod, vagy különösebb magyarázatot kínálod a számára – nyugtatom meg, újabb kortyot véve magamhoz a középszerű borból. Kész gyötrelem a mennyei italok fellegvárában effajta panccsal öblögetni a torkomat, de mint az elhangzott, a szomj oltására megteszi.
Közben röpke történetnek lehetek fültanúja. Átvetett lábaimra könyökölve dőlök előre a ládán, ekként figyelve és hallgatva az emlékről, akár egy gyermek, akit az idős bölcsek szórakoztatnak tanulságban nem fukarkodó elbeszéléseikkel. Ábrándos pillantásokkal hagyom lelki szemeim elé vetülni a lefestett képet, ami szépségével komoly diszharmóniát idéz a lényemben, elvégre Nulporttal kapcsolatban egyetlen előnyös tulajdonságot sem tudnék felsorolni. A zsigereimig hatol a város iránt érzett ellenszenvem, Veleris szavai azonban képesek enyhíteni az undoromon, s a végén magam is elmosolyodok a kedves emlékén.
- Nagy zsivány volt az a báró – horkantok fel. - Mindenesetre már nem köt az alorai klíma, nem próbálkoztál azóta? - kíváncsiskodok, s bár a válasz mibenlétét sejtem, a részleteitől további információkat remélek, már amennyiben nem korlátozza feleletét egy, a dús ajkáról nemes egyszerűséggel legördített nemre.
- Ó igen, magam is kedvelem az effajta összejöveteleket! – jegyzem meg, mialatt újfent széles vigyor rándul végig a számon. - Mindenesetre úgy tudom, él még a szokás. Tavaly éppenséggel egy báró tartott mulatságot – magyarázom, eltöprengve egy fél szekundumra azon, vajon a nulporti alvilág krémjének sikeredett-e a vagyonában megkarcsúsítania a mélyen tisztelt Marlowe-ot. - A bejutásra ne legyen gondod, amennyiben a közeljövőben bált rendez valaki. Magam is tudok érte intézkedni, s Nulportban is akadnak összekötőink. Talán arról is tehetünk, hogy mindenképpen meg is jelenjen ott – tudatom vele különösebb aggodalom nélkül, majd következő megjegyzése okán érdeklődéssel billentem oldalra a fejemet. - Maradjon is így, kedvesem. Ki a nevelőapád?



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1754
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 12, 2022 9:10 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Kezemből kihulló gondolatai az asztalon, míg ajkáról lecsorduló meglátása tiszteletem oltárán landol. Kedvelem a költészetet, mégsem ér fel hozzáértésem egy igric tudásával, így egy apró biccentéssel adózok befejezetlen művekről szőtt cifra beszédét. Ily mód nem göngyölítem a négy fal közti sínylődésének okát sem, csak egy bizakodó, könnyed mosolyt küldök felé, hogy valóban úgy lesz, ahogy reméli. Engedve kíváncsiságának osztom meg vele az elmúlt hetek s napok történésit, még hacsak nagyvonalakban is tárom elé azokat. Nem hazudva és ferdítve az igazságot, csak elhallgatva részleteket, s lám maga sem faggatózik. – Szerencsésnek mondhatod magad, a legtöbben a fejükkel fizettek volna bizalmukért – jegyzem meg csendesen, s mivel a legkevésbé sem akarom letörölni arcáról az életörömöt: - Megvallom, nem hittem volna, hogy a városokon kívüli kalandok is felpezsdítik a véred. Vagy csupán véletlen volt a találkozás? – teszem még hozzá sietve, még mielőtt újra dicstelen sorsunk szegné kedvünk. Olykor kell az emlékezés, hogy ne feledjük ki vagyunk, ám a múlton való kesergés nem változtat semmin, ám jelenünket annál inkább beárnyékolja s elfelejtjük élvezni pillanatait.
Történetesen nincs okom a titkolózásra, meg lehet a néhány elejtett szóból maga is rájöhetett, miféle ok áll a háttérben, amely visszatértem nem engedi a falak közé. Főbenjáró bűnnek számít, annak lenni, amik vagyunk, a körülmény mely lerántotta rólam a leplet a tény mellett, nem oly fontos, hogy kérdés nélkül reá zúdítsam. Szűken mérjük szavunkat az éjszaka szem előtt tartva ki ki a magára vállalt kötelességet. Az esélytelenség nyugalmával dőlök az asztalnak, felkészülve a távozásra. Őszintén sajnálom, hogy valódi segítséggel jelenleg nem tudok szolgálni, ám annál jobban szeretem az életem, hogy az alorai nagymesterek jóindulatára támaszkodjak, abban az esetben, ha nem sikerülne észrevétlenül bejutnom a falak közé. Nem várt fordulatként ér Rilrion küldetés részleteit tartalmazó szavai. Figyelmesen hallgatom, aprókat kortyolva az újra töltött italból, s egyre biztosabb vagyok benne, hogy több időt kellene a tornyokban töltenem, mint azt feltűnés nélkül megtehetem. Biztosra veszem, akadnak még olyanok, kik nem felejtették arcom vonásait, legyenek azok szolgálók, netalán késő érő tanítványok. És egy tanácsos? Valljuk be, akadnak köztük olyanok, kik még a hasonszőrűek között is többre tartják magukat. Eddig is éreztette velem messzebbre ér a keze Vöröseknek, mint azt bárki sejteni véli, ám azt magam sem hittem, hogy, mint a gomolygó füst a tanácsterem falai közé és beszűrődött. – Al-Qasim, ha jó a következtetésem elementáris mágus… - az árnyékok lassú táncát figyelve a szürke falakon kutatok emlékeim között. – személyesen nem ismerem, távozásom előtt keringett a neve a falak között, mint lehetséges jelölt a tanácsosi posztra, mikor az akkori tanácsosok egyike bejelentette távozását. Ezek szerint ő lett a befutó.– osztom meg vele, a nyúlfarknyi információt, melyet magaménak tudok, ám minden kétséget kizáróan hiszem, maga is tisztában van vele. Talán jelen helyzetben ez még a hasznunkra is vállhat, hisz csekély rá az esély, hogy egy találkozás alkalmával, akár felismerne. – Maga vállalta a „száműzetést” vagy tudta nélkül kapott más személyazonosságot? – a kíváncsiság mellett – hogy az elköteleződés volt benne ilyen nagy- az is érdekel, számíthatok e esetleges dühkitörésre, mely valódi énjének megfosztásától tör felszínre. Nem kérdés, amennyiben sikerül megoldást találni az akadály kiküszöbölésére, hajlandó vagyok eleget tenni a kérésnek.

Spoiler:

– Nos, elég is a felesleges fecsegésből… - zavartan veszek mély levegőt, s kortyolok újabbat poharamból. – akkoriban szokás volt, Nulportban összejövetelt rendezni azok közt kiknek neve jelentett valamit. Minden évben más kékvérű megtiszteltetése volt, evés, ivás, kocsihajtás, vadászat és más szórakoztató események, este pedig fényűző bál. Tudod afféle, ahol páváskodhatnak, új ruhájukban… emelem fel kezem, s könnyedén mozgatom ujjaimat, szemem a plafon felé emelve. – Bár nem tudom, tartják e még, ezt a hagyományt, s a bejutás is bajos lehet – lemondón húzom félre ajkam. – Meglehet, a kivétel itt áll előtted – fejemet lehajtva pillantok fel rá, konok csillanással szememben. – Akkor is csak nevelőapám, ki egyben a mesterem is volt jóvoltából nyerhetem bepillantást a színfalak mögé.



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
256
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia, Független varázslatok); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 12, 2022 4:26 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Olykor akadnak gondolatok, amiket mégis csak jobb befejezetlenül hagyni. Túl sok leledzik belőlük, a mennyiség pedig azt mondják, a minőség rovására meg – kacsintok szertelen, noha nem tagadom, művész oldalamat kissé borzongatja a tény, hogy valaki kurta formájában olvasta bosszúsan elföldelt próbálkozásomat. - S ami azt illeti, a kötelesség néha a csintalanságot is egrecírozza, bár reményeim szerint nem sokáig – somolygom, ennél jobban nem mélyedve bele az indokaimba a feladatomat illetően. Nem feltétlen erényem a türelem, ám akadnak helyzetek, amelyek engem is képesek korlátok közé fogni a cél érdekében. Olyasféle tudás, készség ez, amit vélhetően sohasem nevezhetnék a magaménak, amennyiben nem neveltek, képeztek volna fiatal korom óta az örök tél fellegvárában a Vörösek.
Tükrében mindeközben annak, az elmém lelkesedéssel kapaszkodott fel a múlt fonalára, szívesen tűnődök el a szabad nép egyik legjelentősebb klánján is, amihez temérdek izgalmas és kellemes emlék köt. Megfeszített érdeklődéssel hallgatom Veleris beszámolóját, s az ábrázatomról képtelen vagyok lesöpörni derűssé vált mosolyomat.
- Való igaz, makacs és állhatatos egy népség – értek egyet vele, még azelőtt, hogy finoman megráznám a fejemet a láda tetején terpeszkedve. - Nem tévedsz, közel sem ismeretlen. Jó viszonyt ápolok a klánnal, történetesen a vezérükkel is. Éppenséggel úgy esett, hogy annak idején némi ork kalamajkába bonyolódva összetalálkoztam a csapatával, akikkel karöltve kíméletlenül lerendeztük a zöldbőrűek táborát! – mesélem hevesen gesztikulálva, megidézve lelki szemeim előtt a régmúltra nyúló csata momentumait. - Tud rólam, mégsem árult el. Becsületes és igaz érzésű nép az övék – zárom a gondolatot bősz bólogatásom közepette, persze, ha akadna kérdése, nem fukarkodok a szavaimmal és az élményeimmel.
Az ide hívásának indokát sem tartogatom sokáig magamban, és bizony nem kerülik el a figyelmemet elkomorodó vonásai. A magaméi is megfakulnak, némi értetlenkedéssel keveredetten, amely tovább mélyül ráncok formájában az elutasítását hallva. És ugyan bő lére eresztett indokot nem kínál fel a számomra, a tömör lényeget kérés nélkül megosztja velem.
- Ha még annak sem tenné meg, úgy is örömömre szolgálna elfogadni tőled az italt – mosolyodok el, viszonozva kacsintását, majd átveszem tőle a kupát, amiből rögvest ledöntök egy öblös kortyot a torkomon. Türelemmel hallgatom aztán, a számat belülről rágcsálva emésztgetem a mondanivalóját, s csupán momentumok töprengését követően szólalok meg újfent.
- Nos, a mesterem, Nonvulmir mindig azt mondta, hogy nincs megoldhatatlan probléma vagy helyzet. Úgy gondolom, most is helytálló a kijelentése – biccentem a vállam felé a kobakomat, ismét jó kedélyt idézve az ábrázatomra. - Egy bájitalt kellene eljuttatni az egyik tanácstagnak lehetőleg úgy, hogy meg is igya – a poharat tartó kezemmel léhán intek az asztalom felé, ahol két elixír várja a beteljesülés pillanatát. - A neve Nasir Al-Qazim, legalábbis mindenki így ismeri, és jelenleg efelől neki sincsen kétsége. Nincsenek emlékei az indentitásáról, a bájital fog segíteni megébreszteni – magyarázom, nem kendőzve semmi fontos információt, elvégre bizalom nélkül nem lehet összedolgozni vagy sikereket elérni. - Mondhatni amolyan alvó ügynök, akinek ideje lenne hátrahagyni az álmait. Hmmm, lássuk csak, mint lehetne megkerülni a tornyokat – szabad kezem ujjaival megkocogtatom az államat, töprengő arckifejezéssel meredve a csizmám orrára.
- Az kétségtelen, hogy szereti a feltűnést, a bájos hölgyeket sem veti meg és vannak kapcsolatai a nulporti alvilággal is, de hát kinek nem – vigyorodok el, belegondolva, nekem sem ismeretlenek a Maszkos Hölgy csatlósai.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1754
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 11, 2022 11:58 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Félre pillantva mustrálom a fal repedését, mely megannyi szemnek alig látható erekben nyújtózkodik a gerendák felé. Megszámlálhatatlan módja az elkövetkezendő percek történéseinek… A levegőben sziporkázó lehetőséget azonban szó nélkül, de arcomra kivirágzó sejtelmes mosollyal veszem, parázs tekintetébe fúrva sajátom. Az éjszaka megmarad a gondolataim fátylán ejtett érintéseknek, hisz, ha az indok nem lenne oly fontos, itt sem lennék. S míg ő italt kerít, torok szárazság oltására, körbe kémlelem az aprócska szobát, mely láthatóan régóta ad otthont számára. Ennek ellenére fülem nem süket szavaira. – Teszek róla, hogy ne csak a szerencsén múljon, hogy elkápráztass… Biztos vagyok benne, ott talállak, ahol a legnagyobb lesz a tömeg – könnyed mozdulattal veszem át tőle a felém kínált kupát, s ily könnyeden lopom tőle a másikat, hogy az „irigyen” mért vinkót sajátjával öntsem fel. Túlon túli közelsége, a szunnyadó szikra talán hozza meg kedvem a replikára; a mozdulatától meglibbenő gyertyalángjától megremeg az árny, s inkább egy korttyal öblítem le torkomon, s inkább az asztalon görcsös ujjai nyomát magán viselt papírosokra fordítom figyelmem. – Pedig egyetlen gondolatot sem szabad befejezetlenül hagyni – teszem a poharam az övé mellé s nyúlok egy meggyötört pergamen felé, mely még mindig ropog az ujjaim alatt. Sietve futtattom végig rajta tekintetem a friss tinta miatt elmosódott sorokon. – Sok hegyet, völgyet, tavat, forrást láttam, de ily kanyont két bérc lábánál, mely pihegő… Főleg az ilyet, legyen ez megélt kaland kezdete vagy szívfájdalmas vallomás – kiegyengetve simítom vissza az asztalra, s veszem magamhoz újra kupám. – Átérzem vívódásod…- bólintok. – de miért szorítod magad satuba? Ha a kötelesség is tart a városba, csintalanságod, miért zabolázod? - húzom mosolyra ajakam. Valódi okai rejtve vannak előttem, feltételezésem csak halvány részleteiben ismert valódiságából fakad. Az indok legyen bármi is, úgy vélem önmagunk elé vetett gátaktól csak lényünk fakul s szárad, akár az őszi falevél a tél közeledtével. Nesztelen simulok a székbe, eltűnődve szavain, melyek hűen hozzá fennköltek. Remény. Reménykedem, hogy igazak is, s nem halványult meg népünk büszkesége.
Arcára kiülő derű, enged némi sejtést afelől, hogy közelebbi ismeretség fűzi az evirani földhöz, mint a történetek, amiket ismer. Úgy lehet, kölcsönös kíváncsiság rügyezik bennünk e percben a másik históriára iránt. Elhamarkodott kijelentésére orrom alatt somolyogva merülök azon témák sokaságában, amelyre mérget mernék venni, hogy álomra hajtaná a fejét, netalán önkívületi állapotba inná magát. – Igen jártam, habár látogatásom csak pár napig tartott – veszem nyelvemre a bor kellemes zamatát, beletörődve, hogy későbbre tolódik hasonló kérdésem feltevése. – Hallottam korábbról róluk híreket, melyek nagy része igaznak is bizonyult. Erőn felül küzdenek az életben maradásért a kietlen vidéken, felvirágoztatni, miközben ork hordák fenyegetik őket – nem kímélte a szabadnépet sem a sors, s becsülendő a hűség, a ragaszkodás, mellyel otthonuk iránt éreznek, mely még ennyi idő után is ott tartja őket. – De úgy tűnik, számodra sem ismeretlen a táj. Vagy talán tévedek? – az árulkodó jelek ellenére sem lepődnék meg azon, ha járta volna a sztyeppékkel határolt vidéket. Kalandot hajszoló léleknek vallja magát.
Ám bármennyire is üdítő a társasága s elbeszélésével számolatlan mosoly kezdeményt csal arcomra, még e késői órán is, s míg a csillagok kihunynának, az égen tudnám hallgatni, csak hamar itt kétem valódi okai is kirajzolódni látszik. Alora és falai átlépésének említésére azonban elkomorulnak vonásaim. Vegyes érzelmek ütődnek mellkasomnak, egyrészről Yannik s családjának hiánya, a keserű emlékek íze, s nem utolsó sorban, hogy csalódást kell okoznom. Pillanatokig meredten bámulom az utolsó kortyot a pohár alján, mielőtt úgy döntök, kárba nem hagyom, s leöntöm torkomon. – Sajnálom, de ennek a kérésnek nem tehetek eleget – megacélozva vonásaimat hagyom magam mögött a széket és keresem fel a magányos üveg társaságát, újra töltve poharam, nem hagyva szárazon az övét sem. – Nem léphetem át a falait… - magamhoz véve szelem át a kettőnk közti távolságot. – Elfogadod, ha már valaki aljasul elorozta az előzőt? Azt mondták, nem a legjobb évjárat, de szomjoltónak megteszi – nyújtom át neki az ibriket, idézve korábbi szavait egy könnyed kacsintás kíséretében. – Ha megtenném, olyan lennék, mint a hazárdjátékos, a szerencsére bíznám a sorsom – kissé feszengve fordítok hátat neki, s sétálok vissza az asztalhoz. Annak támaszkodva keresem tekintetét. Noha csak az esztelen gyűlölködés áldozata vagyok, rá kell döbbenjek, még nem tudok könnyedén, sérelem nélkül beszélni róla. Ha volt is bennem szégyen emiatt, azt már rég magam mögött hagytam, sőt nem nyomja már vállam a kényszer a megfelelésre sem, mégsem beszéltem még róla soha senkinek. S most, mikor számítana… - Bármi másban állok rendelkezésére a vezérnek… sajnálom, hogy csalódással szolgálok. Bár szót még nem ejtettél arról, mi lenne, amiért oda kellene mennem, de más módja nincs?



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
256
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia, Független varázslatok); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jún. 12, 2022 2:57 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
- Ha mindkettőnket megörvendeztet, vajon tényleg képzelt színjáték? - teszem fel a költői kérdést egy csalafinta mosoly kíséretében, fürdőzve őszinte mosolyának bájában. Szinte kedvem volna félresöpörni a kötelességeimet, és meghagyni ezt a találkozót annak, ami; elvarázsolt, titkos keringőnek, melyről a szoba négy falán kívül csupán mi tudnánk, azonban hiába szívlelem végzetesen a női kellemet, a küldetésünk iránt érzett felelősségtudatomnak még ez sem szabhat gátat. Következő megállapításának egyetértő hümmentéssel adózok hát, keringve a szobában a borért és a kupáért, melyben megkínálhatom és közvetetten szomját olthatom. - Örömmel veszem, hogy kedvedet a körülmények sem szegték, s hogy csempészhettem némi jó kedélyt a szürke hétköznapokba – somolygom szakadatlan. - S engem érne a megtiszteltetés. A nyári mulatságokon gyakorta megfordulok, noha kizárólag füleidnek adózni költeményeimmel, sem okozna kevesebb örömöt – kacsintok rá, átnyújtva számára az italt, melynek párja hamarost szökik a kezemből, csakhogy tartalma a pimasz kisasszony adagját gyarapíthassa. Mímelt elképedéssel tátom ki a számat, kerekítem a szemeimet, akárha felfoghatatlan gaztett áldozatává váltam volna.
- Na de hölgyem! Csillagfényes éjszaka megfosztani egy férfiembert az italától…! Attól tartok, menten meghasad a szívem! - kapok a mellkasomhoz, és egy eleséshez közeli rogyasztást produkálva fordulok el, majd felegyenesedve visszaperdülök hozzá, immáron széles vigyorral a vonásaimon. - De ha egy bájos kisasszony kénye így kívánja, mit tehet a szerencsétlen flótás, mint legnagyobb megtiszteltetésként engedni neki? - befejezve a színjátszást, elemelem tőle az üres kupát, és az érdeklődését megkapó papírok mellé helyezem ideiglenes nyugalomra.
- Ohh! Legyezed a hiúságomat, kedvesem – ingatom meg az államat szórakozottan. - Ám sokáig egy helyben lenni nem az elmém barátja, talán kezd egyhangú lenni Ylore… Jó ideje semmi izgalmas hír vagy élet-halál helyzet, ki bírja ezt hosszútávon… - csóválom tovább a fejemet kiábrándultságot imitálva, bár hamar visszaköltöznek az arcomra bohókás érzeteim, mialatt lehuppanok az ágy végében heverő ládára. Azonban a komolytalankodás még rajtam sem tapad meg örökkön, s talán az ülő helyzetem adta nyugalom csillapítja humoromat és enged teret az érdemi beszédnek.
- Olyan erők mozgatnak bennünket, amelyek sokáig tudnak szunnyadni, azonban sosem felejtenek el tombolni. A tűz, akár a mélyben fortyogó láva, a jég, akár a lavinává alakuló hóförgeteg, s a méreg, mely láthatatlan hömpölyög, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban ragadhasson magához – ezúttal szelíd mosoly kapaszkodik fel az ajkaimra. - De való igaz, a megfelelő időzítéshez remény, sok-sok remény szükségeltetik – bólintok meglátására, figyelve, amint kecses mozdulataival maga is helyet foglal a felkínált székben. Pajkos pillantása hasonszőrű görbületet idéz a számra, mely ugyan hosszan kitart, mégsem szaporítom tovább a szavaimat és az incselkedésünket, hisz jobban leköt, mi minden történt vele legutóbbi találkozásunk óta.
- Pff, ugyan, egy költőt nem lehet untatni – legyintek közbe, jelezve, bátran meséljen csak, szívesen hallgatom. A szabad nép földjének említésekor kifejezett derű lesz úrrá rajtam, de ezúttal pusztán a mondandója legvégén szólok. - Jártál a Romok klánjában is? Sokan térnek meg arra – kíváncsiskodok, ugyanis jó ideje nem hallottam híreket felőlük. Szívesen venném az információt róluk, s kivételesen nem a magunk csoportosulásának apropóján. Viszont ha már a kígyók… Nem csalják a megérzései a smaragdszemű szépséget, valóban nem a kellemes csevegésünk élvezete okán invitáltam kizárólag a fogadóba.
- Nos, mesélni valóm egyébként sem akadna sok. Éltem a művészek mindennapi életét, s a találkozónk estéjén történtek elsimításával is foglalatoskodtam. El kell ismernem, kifizetődő az alvilágban mozogni, ilyen hamar még egyetlen szabóhoz sem kaptam időpontot – kuncogom el magamat, mielőtt folytatnám a beszédet, figyelve helyezkedését az ülőhelyén. - S bár vitatkoznék azzal, hiányod nem görbítette a levelem sorait, csakugyan akadt más indokom is – billentem a fejemet a vállam irányába, magam is átvetve egyik lábamat a másikon, hogy szabad kezemet kényelmesen megpihentethessem a térdemen. - A vörösekhez történő csatlakozásod nem éppen a megszokott mederben zajlott, de úgy ítélte az alvezér, hogy alkalmas lehetsz egy feladatra, egyúttal pedig a bizonyításra – kezdek bele, érthető okok végett alaposan elcsendesítve eddig lelkesen mért hangomat. - A megérzései ezúttal is páratlannak bizonyultak, ugyanis az imént újabb indokot említettél arról, miért is te vagy a legmegfelelőbb választás. El' Alorába kellene utaznod, pontosabban a tornyokba – pillantok rá elégedett mosollyal, noha nem tagadom, csöppet birizgálja a fantáziámat, alapvetőn miért is Yloréban kutakodott a mágia iránt.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1754
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 09, 2022 10:42 pm


GRAH-ZEYMAHZIN
 @Ahronit && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
A derültség, úgy lengi körbe, mint legutóbb; fodrozódik körülötte, mint harmatos kikelet hajnalán jácint illata a fűvészkertben. S éppoly ragályos, mint a himlő; ha gyötört gond s bánat, elfeledtem. – Nem tagadom, megörvendeztetnél vele, még ha képzelt színjáték az egész - gyengéd tekintettel simítom végig alakját, őszinte mosolyra húzva ajkam, s kicsit bánom, hogy ujjai valódi húrokat pengetnek. – Úgy tetszik, mindkettőnknek akad miért a másik elnézését kérni. Kijelenthetjük, kvittek vagyunk – gondossággal simítok ki egy gyűrődést köpenyemen, mialatt ő toroköblítő után néz. – Mentségedre szóljon, üzeneted üde színfolt volt a szürke hétköznapokban s még nagyobb öröm, hogy szavad nem feledted - éppoly kellemes volt olvasni a csokorba szedett rímeket, mint hallani búgó kürt hangján. Ahogy az utóbbi pillanatát elraktároztam elmém szelencéjében, úgy a sorokat legféltettebb kincsem megsárgult lapjai közé bújtattam, s ott jutott hely neki is. – Egyszer a mulatság jegyében, vagy egy nyugodt, csillaghullásos éjszakán, szívesen hallgatnám más költeményed, netalán történeteid – vállamhoz simítva állam, arcomon fennakad mosoly, mint valami szalag, szél zörgette galagonya bokron. – Kész szerencse, hogy útjaitok keresztezték egymást – úgy sejlik, ismeretségünk hajnalán, osztozik véleményemen, s elvetett magját puha földdel temetjük. S szívből remélem, hogy a sors – az a csalfa- a bú helyett örömkönnyekkel öntözi. Könnyed imbolygása elárulja azt, amit eddig is sejtettem; az első kortyra már tán nem is emlékszik. – Köszönöm – csalafinta mosoly mellett veszem át tőle a nekem szánt billikomot, s nyúlok az övéért, miután leöblítette torkáról a szárazság foltjait. Amennyiben hagyja kicsusszanni ujjai közül poharát, öntöm tartalmát sajátoméhoz. – Csak mert le vagyok maradva – pajkosan kacsintva, kacéran vállat vonva fordítom figyelmem róla az asztalon heverő papírgalacsinokra. – Nehéz elhinnem, hogy egy ilyen szikra elmének, mint a tiéd, bármi is gátat szabjon – vállam felett visszapillantva válnak ajkaim egymástól, mosollyal fűszerezve szavaim. Bókja, legyen bármily csekély is, finom fátyolként simul lényemre. Megfakult hangja, s talán tekintetének szunnyadó szikrája elnyomja bennem a késztetést, hogy hasztalannak vélt sorok börtönét feltárjam. Lopott pillanat melyet merengve szavain az asztal káoszának szentelek, s emelem számhoz a kupát, megízlelve a bor zamatját. – Csak remélhetjük, hogy a századokat felölelő elnyomás alatt, ha el is felejtett népünk szárnyalni, a vágy még ott él szívükben, hogy újra megtanuljanak repülni – ha egyesek beletörődtek is életük nyomorúságába, úgy lehet, ha a megfelelő időben, megfelelő helyen lobban fel a remény lángja, hitük új erőre kap. Ám az idő nem pártolja népünk, egy újabb generációval fakulnak hagyományaink, veszik ködbe történelmünk, s a pergő homokszemek napról- napra jobban vöröslik vérünktől. Fénytelen mosollyal simítom poharam az asztalra, míg a széket felé fordítva helyezem magam kényelembe. – Ami pedig engem illet… mindamellett, hogy ígéret fűz hozzád, legutóbbi találkozásunk után úgy ítéltem, társaságod kedvemre való – huncut fénnyel tekinteteben pillantok reá, noha nem tart tovább röpke másodpercnél, hisz sejtem a ma este másról fog szólni, mint pajkos csábításról, s egyre inkább furdal a kíváncsiság, miben is lehet segítségére. Azonban még mielőtt itt létem oka felől érdeklődnék, felelettel szolgálok kérdésére. – Oly sokszor még nem kelt fel a Nap elválásunk óta, hogy érdemleges dolgokról fecseghessek, untatni pedig végképp nem akarnálak – veszem ismét magamhoz italom, s kortyolok bele. – Leginkább az út fáradalmait igyekeztem magam mögött hagyni. A szabad nép földjéről vezettek a csillagok Yloréba, s meg kell, valljam, a kosz mellé társult görcsös fájdalom is. De minden bizonnyal tisztában vagy az utazás szépségei mellett, annak vele járó kellemetlenségeivel is. Mind emellett pedig szembesülni kellett az a ténnyel, hogy a fényesség városa legkevésbé sem szívleli könyvtárában a mágia rejtelmeit firtató köteteket – az Orkölőnek tett ígéretem mellett, saját elmém csiszolását sem helyeztem volna háttérbe, amennyiben nem lettek volna igazak a pletykák, miszerint a köznép számára bejárható könyvtár falai közt, vajmi kevés kötet enged betekintést a varázslás tudományába. A tornyok mesterei öreg sárkányokként őrzik eme kincseket saját barlangjukban. Arról egyelőre hallgatok, milyen szelek is sodortak az orkoktól hemzsegő vidékre, ahogy arról is, miféle nemes vérűre akadtam a sivár sztyeppén, s miféle küldetést hisz magáénak. Noha, megeshet megannyi ismert története közt akad egy a kulcsokról is. – Úgy lenne illő, hogy viszont kérdezzek napjaid múlásáról, s ha megosztod velem, örömmel hallgatom… de üzeneted azt sejteti velem, hogy nem hiányom, görbítették sorait – könnyeden lendítem lábam a másikra, megigazítva utána ruhám könnyed anyagát. Előre hajolva támaszkodok meg könyökömmel térdemen. – Miben lehetek a segítségedre? – vezetem végig ujjam a pohár talpán újra és újra, miközben cinóber szín szemekben figyelem a rőtfények táncát.  



Ahronit Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
256
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia, Független varázslatok); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Május 27, 2022 7:06 pm

Grah-Zeymahzin
Veleris & Rilrion
What happens in Ylore, stays in Ylore.
A színjátékomhoz társuló mímelten mámoros szavai és csalfa érintései alatt felpezseg a vérem, s puha csókját állam vonalán érezve megbánom, hogy ezúttal az önmegtartóztatás hozzám legkevésbé illő lehetősége mellett határoztam. Azonban még az oktalan vivern is jól tudja, a mérgüket alattomban tartogató lelkek tudják a legnagyobb meglepetést okozni. Széles mosollyal húzom hát be a szoba rejtekébe, hagyva egy bohókás kuncogást legördülni a mellkasomról.
- Elraktározom tudatom zöldellő mezején, hogy kedvedhez illő volt! Legközelebb sem leszek úgy rest akár a levegő láthatatlan alakjainak címezni a szívemnek legkedvesebb produkciót – kacsintok rá kérlelhetetlen pimaszsággal, miközben elrendezem az ajtó környékét s az újabb üveg bort rejtő polcokhoz lépdelek. - Ugyan, nincs miért szabadkoznod. Sőt, már-már nekem lenne szükséges az elnézésedet kérnem, hogy ilyen ítélet időben, éjnek évadján kényszerítettelek útnak eredni – pillantok rá hátra némi bocsánatkéréssel, aztán kíváncsian a szék felé nyújtóztatva a nyakamat, rázom meg végül a fejemet. Látott már rosszabbat is ez a szoba, például Daldram úr gyomortartalmát egy átmulatott estét követőn. Kíváncsi lennék, merre kolbászol az éles hangú törp, jó ideje nem hallottam felőle, s útnak is úgy eredt, mint akit az orkok kergetnek.
- Ahh, szinte már el is feledkeztem a létezéséről. Kitűnő gyógyító vette időben kezelésbe, azt mondják, ez rendkívül fontos egy sérülés esetén – mosolygok rá jó kedéllyel, mialatt töltök neki is egy, a múltkorinál jóval tisztább kupába a borból. Az enyhe szédelgésről tudomást sem véve, lendületesen szelem át a közöttünk elterülő métereket, hogy színpadiasan átnyújthassam a számára az italt. - Hölgyem, kérem, fogadja el szerény személyemtől eme apró figyelmességet az út nehézségeit elfelejtendő – szavaim vigyorra rándítják a számat, s amennyiben átvette a poharat, úgy egy kisebb korttyal öntözöm meg a torkomat a magaméból.
- Épp az ellenkezője, bájos vonásaid láttán már most érzem, hogy szárnyra kaptak a rímek a fejemben, melyek eddig lusta macska módjára hemperegtek – somolygok, hagyva, hogy kedvére szemrevételezze az összevissza firkált, kusza lapokat. Akad egykét összegyűrt is a környékükön, jó néhány gondolatfoszlányom vált ugyanis csekély dühöm martalékává. - Köszönöm, hogy idefáradtál, Veleris. Jó érzés tudni, hogy a sajátjaink még mindig inkább a megbízhatóságukról és hűségükről, semmint nemtörődömségükről híresek – állapítom meg valamivel csöndesebben, az ágy végében heverő láda tetején lelve ülőhelyre. Az egyetlen szabad széket ekként a kisasszonynak ajánlom, kezem intésével is jelezve, foglaljon helyet nyugodtan az asztal szomszédságában. - Miként alakult a sorod manapság? - kíváncsiskodok, újabb hörpintéssel nedvesítve a számat, mialatt szabad kezemmel megtámaszkodom a masszív tároló alkalmatosság felületén.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Veleris Kedvelte

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1754
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Tolvajlás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Pacsirta szoba Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Teknős szoba
» Agancs szoba
» Vörös szoba
» Éjszakai pillangó szoba
» Első emelet, tízes szoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom :: Ylore :: Tűzvirág fogadó :: Emeleti szobák-
Ugrás: