Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Dhela folyó és környéke KaDiPE5
Dhela folyó és környéke KaDiPE5
Mynzash
a place without expectation
"A sivatag nem arról híres, hogy kíméletes lenne a látogatóihoz, és ez a szélfútta dűnék esetében kifejezetten igaz (...)"

Hamarosan...
●●●●●●●●●●●●

  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
11 Hozzászólások - 22%
Kalandmester
7 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
6 Hozzászólások - 12%
Folrandír Ceilteach
5 Hozzászólások - 10%
Veleris
4 Hozzászólások - 8%
Krónikás
4 Hozzászólások - 8%
Arthus Nendrac
4 Hozzászólások - 8%
Ivy Reaves
3 Hozzászólások - 6%
Naken Forerion
3 Hozzászólások - 6%
Thora Haleye
2 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Forróság havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Valamelyik reagod tartalmazza a következő szavakat: analfabéta, cickafark, inventárium. Mindhárom szónak egyetlen reagban kell szerepelnie!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Dhela folyó és környéke

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Yesterday at 7:27 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Tudtam, hogy észreveszi a sérüléseimet a tűz fényében. Nem voltak vészesek, kisebb horzsolások mindkét térdemen, amit az esés közben szereztem. Már akkor is fájt, ám nem foglalkoztam vele különösebben, de éreztem, hogy még mindig csípősen húzódik, ahogy a vér ki-ki serken. Ahogy a maradék kenőcs felé bökött, ujjaimat ismét belemártottam, hogy ezeket a sebeket is ellássam. Finoman, vékonyan kentem, éppen csak morranva egyet a csípésre. Az ujjamon lévő mélyebb vágást követően ez nem tűnt vészesnek.  
A beszélgetés a mágustornyokra terelődött. Talán túl sarkosan fogalmaztam, hiszen az én mesterem Durfar volt, rajta kívül még voltak bőségesen. Durfar viszont sosem tett ki engem éles helyzetnek, vagy legalábbis olyannak, amit nem ő kontrollált. Ezért az első komolyabb harcom akkoriban volt, amikor Azizi lényegében megtiltotta, hogy visszatérjek. Nem nehezteltem már rá ezért. Sokat tanultam magamról, a világról és a varázslásról. Az ott a múlt volt.
– Ha nem is szórakozásból, de nem készített fel mind arra, ami idekint van – sóhajtottam egyet mondandóm végén. – Ám semmi jogom bírálni Alora mágusait. Egyszerűen én nem illek közéjük. – Megköszörültem a torkomat, mielőtt még valami olyat mondanék, ami indulatból született. Éppen tanultam az érzéseimet kezelni. Túl sokat engedtem meg amúgy is Szürkével szemben csupán azért, mert szívmelengető volt egy másik elf látványa, még ha morgós medvének is álcázza magát.
Lépés közben éreztem, ahogy a térdemen húzódó seb már nem égett úgy a fájdalomtól. Talán tényleg hatott a kenőcs, talán csak elvonta a figyelmemet a csevegés, amit próbáltam érdekesebb vizekre terelni. Megint engedtem a kíváncsiságomnak, ahelyett, hogy megfogadtam volna Ian tanácsát és tartózkodóbban viselkedek. Egyszerűen nem akart menni.
– De hát… el sem gondolkodtál rajta… – Sóhajtottam fel a válaszra. Nem számított persze, mert nem akartam belőle semmit sem kihúzni… egyszerűen csak érdekelt volna az igazi Szürke, aki ezek alatt a rongyok alatt rejtőzik.
– Ám, ne aggódj. Hamarosan a lassító, sebesült körülményeket magad mögött hagyhatod. Vissza fogok térni oda, ahonnan érkeztem. – folytattam, ahogy a csendben haladtunk előre. Ezúttal nem foglalkoztam az erdő csendjével, mert túlzottan is egyértelművé vált az elmúlt percekben, ám ez nem tartott sokáig. Halovány zaj érkezett, olyan amilyet csupán nagyobb testek mozgása válthatott ki.
Közvetlenül Szürke mögött torpantam meg. A mennyezet felé bámultam, mint ő, majd a tekintetem szépen végig vándorolt a romos falfelületen, az oszlopok maradványai között, mintha csak azt várnám, az egyik mögül kidugja valami a fejét.
– Valami nagy… – suttogtam én is olyan halkan, hogy éppen csak egy elf füle hallhassa meg ilyen közelről. Óvatosan, hangtalanul tettem hátra egy lépést. Újabb zaj érkezett mindeközben, s nekem fegyverem már nem akadt. Így nem volt más választásom, mint abban bízni, hogy varázserőm valamilyen módon kamatoztathatom mégis csak, ha támadás érne minket.
Szinte hallottam, ahogy a szívem ver a mellkasomba. Hangos volt, erőteljes, annyira, hogy még a kezeim is beleremegtek, ahogy újabb néma lépést tettem hátra. Nem nagyot, nem feltűnőt, de eleget ahhoz, hogy a „Kezdj lassan hátrálni…” parancsba beleférjen.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Aug. 03, 2022 10:12 am

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Összehúzott szemhéjakkal pillantok a térdein megcsillanó horzsolásokra, amelyeknek a nyomait eddig csalfán fedte a sötét nadrágja és az éjszaka homálya. A tál felé bökök az állammal, némán tanácsolva; a maradék kenőcsöt is hasznosítsa a rendeltetése szerint, hisz az összeset bizonyosan nem használta el az ujjára. Aztán attól függően, miként tesz, teszem el az edényt vagy kaparom egy üres üvegcsébe a maradék gyógyírt, mielőtt tábort bontanánk és útnak erednénk a romok mohás, nedves falai között.
- Játék? Szórakozásból boszorkánykodtok és tanultok bűvésztrükköket? - szemöldökeim egyike óhatatlan kunkorodik a homlokom magasába, mert bár megértem, hogy nem kifejezetten ebben a fényben kívánta megvilágítani a véleményét, azért kétségtelenül meglep, hogy gyakorlati, hasznos tudást ezek szerint nem okítanak a Fehér-szigeten. Nehéz ezt elhinnem, ám ha nem túloz, úgy újabb rétege rakódik a lényemre a Veleris iránt érzett tartózkodásomnak. Elvégre, ha magától csűri úgy a boszorkányságát, még annál is veszedelmesebb ellen, mint eddig sejtettem. Bosszússágomra válik a gyomrom akaratlan összeugrása és az ezzel párhuzamban feléledő elismerésem, ugyanis egyik érzet sem tesz az előnyömre. Annál inkább gyengítenek…
- Kérdeztél – mormogom csöndesen, sejtve, egyébiránt is megfogalmazza majd a kíváncsisága mibenlétét. Közben körültekintéssel haladok a meglehetősen nehézkes látási viszonyok között, bár javunkra válik, hogy ez alkalommal nem nehezíti a tájékozódásunkat és a gyér, ezüstös fényszálak beszűrődését bárminemű szűkös járat. De még így is kis híján megakadok, amint elhangzik az újabb kérdése. - Ugyanezt – jutok végül konklúzióra, noha nem különösebben feszítettem a tudatomat az őszinteségem meglelésére. Elsősorban, mert jószerivel napokat ölelne fel erre rádöbbenni, vagy még annál is többet, másodsorban pedig mert nem látom értelmét efféle sületlenségeken morfondírozni. Harmadsorban nem tartozik senkire. - Csak lassító, sebesült körülmények nélkül – teszem hozzá az epés megjegyzést, amit meglehet, tovább is szőnék, ha néhány méterre tőlünk nem csapná meg a füleimet az erdő némaságához viszonyított különös zaj a romok magasából. Minden bizonnyal, ha nap közben haladnánk, látnánk magunk előtt a porzó kövekről aláhulló finom szemcséket, így viszont csak sejthetem, hogy a neszezés oka vajmi súlyosabb létforma, melynek talpai alatt megadta magát az évezredek óta ácsingózó épület elnyűtt szerkezete. Rögvest megakadok, a kardomat gondolkodás nélkül helyezve kézügybe, s elnémulva fürkészem a lyukacsos mennyezetet, magányosan álló falakat vagy oszlopokat, hátha előtűnik a hang forrása.
- Feltételezem, te is hallottad… - sutyorgom szinte némám a sihedernek, akinek a füleiben bízva mérem a szavaimat. - Kezdj lassan hátrálni… - adom ki az ukázt, téve hátrafelé egy apró, hangtalan lépést.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Júl. 31, 2022 6:07 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Bár teljesen bizonyos nem lehetettem abban, mit ért „magunkfajta” alatt – hiszen többször is a tudtomra adta, nem tart magával egyenrangúnak –, egyetértően bólintottam. Az elmúlt időszak eseménye nem csak azt tanították meg, hogy tárgyakhoz és helyekhez nem szabad kötődni, de emberekhez sem. Ez alól egyedül Ian volt a kivétel, aki még akkor is ott volt, mikor a legnagyobb hülyét csináltam magamból, vagy amikor minden fájt. Apa volt a szememben, sokkal inkább, mint Aroloth valaha.
A szédelgés erősödött, de próbáltam küzdeni ellene. Nem akartam még sápadtabb és még gyengébb lenni Szürke mellett, aki amúgy sem tartott éppen sokra, pedig én már kezdtem engedni a társaságában.
– Csak néhány horzsolás. – Mutattam a szakadt nadrágomra. Mindkét térde lyukas lett az esés miatt, alatta pedig vérző sebek tátongtak. Nem mélyek, éppen csak enyhe csípés jelezte a jelenlétüket. Ennyihez már bőven hozzászoktam az Alorán kívül töltött idők alatt. Bizonyára felizgattam magam, vagy keveset ettem, ittam. Bármelyik lehetséges volt. Nem számított, tudtam, hogy ennyitől még nem esek össze, csupán időre volt szükségem, hogy összeszedjem magam.
A fülbevaló, mely egykor anyámé volt tűzre került. Furcsa módon nem is fájt az elvesztése, inkább egyfajta megkönnyebbülés érzés járt át, mintha a hatalmas csomagot pakoltam volna le a földre, amit már hosszú ideje cipelek a hátamon. Éreztem, ahogy minden porcikám felfrissül. Így lehunytam a szemeimet Szürke szavaira. Magamban fogalmaztam meg egy rövidke fohászt a nyár istenének, akiről – nevén kívül – aligha tudtam bármit is. A fohászom tárgya persze egyetlen barátom volt, Ian. Azt szerettem volna, ha megtalálja a boldogságát, legyen az asszony, egy munka, bármi.
Mire végeztem, Szürke elfojtotta a lángokat, így ismét sötétség vett körbe minket. Felkeltem hát a földről, leporoltam a ruháimat, nem mintha ez segített volna az állapotukon. Hosszú ideje ez volt az egyik legintenzívebb estém. Ahogy kinyújtottam lábaimat megszédültem, de éppen csak a karomat nyújtottam oldalra, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. Tudtam, hogyha véletlenül megérinteném, hogy támaszom legyen, csak megint előveszi a karját, hogy fenyegessen.
„Amit kell.” A szavai olyan hidegek voltak, mint korábban, mégis újra arcul csapott a felismerés, mennyire szomorú ez. Nem tettem ezúttal szóvá, csak bólintottam csendesen, akkor tegye azt. Bár szívesen kérdeztem volna rá, hogy kedvtelésből, mit csinálna, egyelőre elnapoltam a dolgot. Valószínűleg azt sem tudja, mit szeretne.
– Talán. Hosszú ideig nem gyakoroltam éles helyzetekben a mágiát… Alora falai között ez csak játék volt. Fogalmam sincs, hogy más szörnyekre hat-e vagy éppen miként. – Bólintottam. Hát igen, azelőtt, hogy kikerültem az „életbe” – ahogyan Ian mondaná –, legfeljebb arra használtam a mágiámat, hogy másokat boldoggá tegyek. Rilrionnak csillagfénnyel, de másoknak is leginkább azzal villogtattam meg a képességeimet. Az elég látványos és szép volt. Az egyik ünnepségen meg elszenderítettem egy iszákost, aki meg akart verni.
Csendesebbre vettem a hangom. Próbáltam az erdő éjszakai csendjére koncentrálni. Nem hallottam semmit… semmiféle zajt. Se madarakat, se vadállatokat és éppen ez volt az ijesztő a helyzetben.
– Kérdezhetek valamit? – halkan beszéltem, ahogy elindultunk kifelé a romok közül. Ujjaimmal néha-néha megérintettem a lepusztult építmény falait. Szerettem a régi dolgokat, amik ismeretlen történeteket őriztek és úgy ki akartam volna őket csomózni, megérinteni, mintha csak itt ülve a némaságba egyszer csak megérthetné ezt a hangtalan dallamot. – Ha úgy tehetnél, ahogyan szeretnél, mit csinálnál? – Nem vártam meg a válaszát, csak feltettem a kérdést.



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 30, 2022 1:52 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy egyszer úgy alakul a sorsom fonala, valaki mellett kifejezetten szószátyárnak hassak, ám a lényegi kérdéseimet illetően a siheder sorra tesz róla, hogy így érezzek. Az idő a jelen helyzetben kevésbé érdekfeszítő a számomra, mint a miért, azonban annyira még senki iránt sem tanúsítottam elköteleződést, hogy megismételjem magamat, s meglehet, újfent pazaroljam a szavaimat.
- Ostobaság is bármihez kötődni a magunkfajtának – jegyzem meg csöndesen, eleresztve a kényszert, hogy mindemellett finoman megvonjam a vállaimat is - fakó hangom úgy vélem, éppen eléggé kifejezi a nemtörődömségemet. Ami a vérveszteségét illeti, is inkább gördül végig a lényemen az értetlenség, semmint az aggodalom, ugyanis az ujjbegynyi vágás képtelenség, hogy ilyen állapotba sodorja. Véreztem már eleget a harcok során ahhoz, hogy tisztában legyek vele, ennél többet kell hullajtani az életünkből a kótyagossá váláshoz. Vélhetően a riadalom és a váratlan események nagyobb hatással vannak rá, csakúgy az élelem hiánya, elvégre elég ránézni, hogy tudjam; a madarak étvágyával bír.
- Máshol nem sérültél meg...? - teszem fel a kérdést akkora lelkesedéssel, akárha a bőrömet nyúznák, ám úgy sejtem, egy ideig még a társaságomban fogom tudni, s megnyugtatna, ha nem egy esetleges harc kellős közepette támadna kénye eldőlni, akár egy zsák krumpli, mert nem vetett ügyet kellőképpen az állapotára.
Közben, mielőtt még eloltanám a tüzet, ráveti a füléből kiakasztott éket. Néhány kitartott momentumig csendben figyelem a felcsapó, majd elcsituló lángokat, aztán egy apró sóhajt követően ismét megszólalok. - Az áldozatért cserébe fohászkodhatsz valamiért a nyár istenéhez. Magadban – tudatom vele, hagyva még egy kis időt neki, amennyiben tartaná a szokást, s csak eztán kelek fel a helyemről, hogy elfojtsam a rögtönzött táborunk éltetőjét. Végül a pengémet visszahelyezem az oldalamon nyugvó kardhüvelybe, és a holmijaimat is összerendezem, hogy mihamarabb tovább állhassunk.
- Azt fogom csinálni, amit kell – forgatom meg a szemeimet, ezúttal megadva magamat a kényszernek. Fogalmam sincs mikor csináltam legutoljára bármit puszta kedvtelésből vagy mert szeretném, de ha szokásom is volna, a szörnyek levadászását egy idegen társaságában akkor sem lehetne ide sorolni. - Máskülönben, ezt a kijelentést egyetlen alkalomra alapozod? Meglehet, pusztán a sugák immunisak a bűvésztrükkjeidre – tekintek rá egy kósza szekundumra, a vállamra csapva szerény tulajdonaim nyughelyét. Kevés, amit tudok a varázslatokról, viszont afelől semmi kétségem; mindeddig ő sem ismerte az esetleges korlátait. - Túl könnyen jutsz konklúziókra – osztom meg vele kéretlen véleményemet, majd megdermedve néhány másodperc erejéig csöndben hallgatózok az erdő neszei felől. - Egyelőre még nem hallani őket. Ha szerencséd van, az éjszaka maradékában már egyel sem fogsz találkozni – mormogom, aztán különösebb bejelentés nélkül elindulok a romok között az érkezési irányunkkal ellentétesen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 28, 2022 11:27 am


echoes of the past
« taggeld; @Nîndaer • Zene; Juggler's curse »
Figyelmesen hallgattam. Valójában most először éreztem azt, hogy nem csak barátságtanul morog, hanem tanít a magyarázatával. Milyen igaz volt az, amit mondott. „Az értékeit mi adjuk a tárgyainknak.” Nyeltem egyet és bólintottam. Ami másnak egy papírfecni volt, nekem fontos levelek, amiket sosem hajítottam volna a tűzre, ám az az áldozat az újjászületésem érdekében kellett volna. Talán jobb is lett volna megtenni és levetkőzni a múltat, de annyira ragaszkodtam az emlékeimhez, mint az idősek, akinek már csak az maradt.
– Azt hiszem, értem… – Bólintottam, ahogy a bogyókról beszélt, amiket a tűzre szórt. Nálam semmi sem volt, csak a ruháim. Bár áldozat lett volna őket a tűzre vetni, mégsem tettem. Szürke társaságában aligha akartam anyaszült meztelenül mutatkozni.
– Nem. Már rég eljöttem Alorából, egy ideje Nulportban élek. – Feleltem egyszerűen és a lángokba néztem. – Csak átmenetileg. Most már nem kötődök helyekhez. – Folytattam, nem mintha köze lett volna hozzá, ám mégsem éreztem úgy, hogy titkolni akarok bármit is előle. Nem érdemelte meg, hiszen szemét volt korábban… de valahogy mégis közel éreztem magamhoz. Talán a származása tette, vagy hogy jobban ismerte apámat, mint én.
– Inkább a vérveszteség, de jól leszek… – sóhajtottam a sápadt szédelgésre, miközben az ujjamra pillantottam. Közben persze a kötést piszkáltam, mert a csípő érzés, amit a kenőcs okozott enyhülni kezdett. Ettől persze nem lettem ügyesebb és a kötés ugyanolyan elfuseráltra sikerült, amilyenre számítottam. Rajta volt az ujjamon, de csak idő kérdése volt, leesik-e onnan.
A gyöngyfülbevalómért nyúltam, ahogy ismét mellé keveredtem. Óvatosan csatoltam le a fülemből, hogy aztán egy mozdulattal a tűzre vessem. Szebbnek éreztem magam tőle, fontos volt nekem, mert ez is anyámé volt. Tökéletes áldozat volt, ahogy fájdalmas szívvel néztem utána.
– Tudok harcolni… – sóhajtottam. – De a mágiám nem hat a szörnyekre… – Mindegy volt igazából, hogy bizonygatom neki. Már elkönyvelt koloncnak, és nem tűnt olyannak, aki változtatna a véleményén. – Csak csinálj, amit szeretnél, követlek. – Nyeltem egyet és megráztam a fejemet, mielőtt újabb végtelen vitába bonyolódnánk bele. Nem az ő véleménye fogja meghatározni, milyen vagyok. El kellett engednem ezt a dolgot.
Szürke arcát figyeltem, ahogy felpattant, de nem követtem azonnal. Adtam megamnak egy pillanatot, hogy az erdő különös csendjére koncentráljak. Eddig a saját hangomtól nem igazán hallottam meg, de nem is erre figyeltem. A gondolataimat más kötötte le.
– Mennyire lehetnek közel? – kérdeztem és végül felálltam. Megigazítottam magamon a ruhámat és vártam, merre akar menni. Egy darabig követtem volna, ám biztonságosabb helyre érve, bizonyára Nulport felé vettem volna az irányt.




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 25, 2022 1:33 am

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Az értéket mi adjuk a tárgyainknak – felelem csöndesen, ezúttal mellőzve a barátságtalan élt a hangomból - mindössze a megszokott dünnyögéssel, szűken mért hangon okítom. - Ezek a bogyók valakinek semmit sem érnek, nekem viszont meglehet, a túlélést. Áldozat lemondani valamiről, ami a javunkat szolgálhatja – tekintek fel rá egy momentum erejéig, mielőtt eltenném a szütyőt, és nekilátnék a kardom letisztításának majd ápolásának. - Miért hagytad őket ott? - bár sejtem, hogy később megbánom, mégis rákérdezek az indokra, amiért a boszorkányok és bűvészmutatványosok szigetétől távol kóborol. - Egészen onnét jöttél élvezni az erdő magányát? - vonom meg az egyik szemöldökömet leheletnyire, ez alkalommal nem emelve fel rá a szemeimet. Éppen elég kizökkenést okoz az aurámba tolakodása, s a tény, mindenáron holmi sérülést vizionál a valómra. Ám a frusztráltságom dacára nem kerüli el a figyelmemet az alapvetően fehér bőrének sápadása, s az imbolygó mozgása. Már csak az hiányzik, hogy rajtam kössön ki a vacsorája…
- Nem kellene attól a karcolástól és hintésnyi linrooq-tól így kinézned – állapítom meg némi belső vívódást követően afelől, megéri-e tovább pátyolgatni a sihedert. - De ha mégis az kínoz, a kenőcsnek hatnia kell – tudatom vele, mialatt végre-valahára elkezdi bekötni a megvágott ujját. Vele párhuzamban én is végzek a pengém leápolásával, noha csak akkor tekintem teljesnek a műveletet, mihelyt az újabb adag, édeskés illatot árasztó ragacsot is rákentem. Csöndes morranással tudatom aztán vele, a helyezkedése még mindig túl közel esik a komfortzónámhoz.
- Amint láthatod. Egy sugát jöttem levadászni, erre béreltek fel – osztom meg vele rövidre fogottan az itt létem okát. - Ha kicsit figyelmesebb lennél, már azt is észrevehetted volna, hogy elnémult körülöttünk az erdő, avagy nemsokára tovább kell állnunk. Egy falkányi bestiával én sem veszem fel a harcot, miközben egy kolonc lóg a nyakamban – szusszanok fel halkan, s amennyiben eddig nem ejtett semmit a tűzre áldozat gyanánt, úgy több alkalma nem lesz rá, mivel felkelve a helyemről teszek róla, hogy itt létünk gyéren lobogó billogja egyhamar kialudjon.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 19, 2022 12:05 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Valószínűleg nem kellett volna magyarázkodnom Szürkének, aligha érdemelte meg a bizalmamat. Ian mellett megtanultam, hogy mindenki veszélyes, aki tud valamit az emberről, én mégis megnyíltam ennek a mogorva elfnek. Furcsa érzés volt olyan valaki iránt leheletnyi szimpátiát érezni, aki folyvást kicsavarta a gondolataimat és lehető legsötétebb megvilágításba helyezve mondta vissza azokat.
A bólintására kicsit összehúztam a szemeimet, úgy mértem végig rajta. Nem tudom, talán azt hittem, hogy van valami mondandó, ami még nem szakadt ki belőle, aztán majd most jól rám borítja az egészet.
Az ünneppel kapcsolatban nem volt ellenvetésem. Nem voltam tisztában a valódi hagyományokkal, a népem kulturájával. Ezért csendesen hallgattam mindazt, amit Laerionról és a szokásokról mond. Szürke szavait tanításnak vettem, ahogy megannyi dolgot a világon, ami legalább ilyen kellemetlenkedő. Csupán a felesleges kötekedését nem vettem jó néven, ám azért sem gyűlöltem meg. A gyűlölet unalmas és oktalan erőfeszítés volt amúgy is a szememben és ahogy már említettem, valóban szimpatizáltam vele.
Figyeltem a mozdulatot, ahogy az erszényt fejjel lefelé fordítva bogyókat szór bele.
- Nem igazán vannak értéktárgyaim... - sóhajtottam fel, ám aztán eszembe jutottak a levelek, amiket magam mögött hagytam a mágusok tornyainak kacifántos rejtekében. - Amit feláldoznék az néhány levél, ám mindegyiket El'Alorában hagytam, a legtöbb tárggyal együtt, ami valaha az enyémnek neveztem. - Igen. Azok a levelek határozott lemondást jelentettek volna, mégis az elégetésük az új életem szimbólumává vált volna.
Nem nyúltam a virágos csomagocskáért mégsem. Még enyhén szédültem a vérveszteségtől, másrészt kissé hányingerem is volt. Ezt a kellemetlenséget pedig csak az nyomta el, mikor felkeltem, hogy megnézzem Szürke elvileg nem létező sérüléseit.
- Nem kívánok neked semmit okozni. Kellemetlenséget pedig főleg nem... - nyeltem egyet válaszul. Nem azért, mert megviselt volna az ellenségeskedése, egyszerűen csak a hányinger újra jelezte a jelenlétét. - Csupán törődni próbálok veled. - Tettem hozzá, majd hátraléptem.
Megkaptam, amit akartam, amiért idejöttem. A hullócsillagot. Ennyit akartam a születésnapomra, se többet, se kevesebbet. Ahogy kigyönyörködtem magam, visszanéztem Szürkére.
- Köszönöm a kencsőt - sóhajtottam fel, majd megforgatva a szemeimet megint ügyetlenkedni kezdtem a gyolccsal. - S te idekint töltöd, magányosan Laerion ünnepét? - kérdeztem. Fel ajánlottam volna, hogy igyunk meg valamit... ami nekem gyógynövény tea lett volna, neki meg valami kellemes alkohol talán. Természetesen tudtam, hogy esze ágában sem lenne velem tartani.
A szavaim alapján úgy is vehette volna, hogy most távozom. Talán jobb is lett volna, de valahogy nem tudom. Az az érzésem támadt, maradnom kell még, így hát odahuppantam mellé,  az arcát figyelve.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Júl. 17, 2022 3:34 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Megvan a magam véleménye arról, melyikünk látja tekeredetten a világot a nyers valósága helyett, hogy ki az, aki saját maga ellen beszél, ám egyet kell értsek vele; ő sem értené. Megérti majd idővel, ha elnövi gyermeteg vágyait és ábrándjait, ha eleget tapasztal a kíméletlenségből, ami a túlélést jelenti. Ha más nem, a halál groteszk momentumában... Ami pedig az anyját illeti, van ideje végül mázas köntösbe csavarni az iménti elkeseredettségét és siralmait, s ha alapvetően ezzel, semmint elhagyatott fiókát mímelő gondolataival kezdi, tán meg is érteném, hinnék is neki. Így viszont egy fél-lelkes, beletörődő bólintásnál többel nem adózok a témakörnek. Éppen elég a fél évre elegendő szókészletem rohamos elhasználása az ünnepség kapcsán.
- Feltételezem a városiak hitét vallod – pillantok rá, mialatt oldalra nyúlva közelebb húzom magamhoz a maradék szütyőnyi ernét. - Az áldozat nem azért áldozat, hogy jelképesen tegyünk valamit, hanem, hogy olyat kínáljunk az isteneknek, ami valóban lemondással jár. Laerion a nyár istene, s mint minden nagyobb istennek, áldozunk a napján – magyarázom csöndes, érces hangon, a tábortűz fölé emelve az erszényt, majd végül a szájával lefelé fordítva engedem alá a lángok féktelen nyelveinek a rendkívül hasznos bogyókat. - Ha nem jelentenek számodra semmit azok a szárított virágok, inkább tartsd meg – jegyzem meg kisebb szünetet követően, ami alatt a tudatomat és a szellememet egészében a hagyománynak szentelem. Általában bőséges termésért szokás fohászkodni, én ellenben – mint mindég – Aelneth üdvét kutatom.
Tán néhány pillanat erejéig a lényem is elcsitul az anyám emlékének és a megszokás nyugalmát kínáló rituálénak köszönhetően, éppen ezért hatványozottan borzolja fel az érzékeimet a siheder közeledése és akaratossága.
- Ha most lelkiismeret-furdalást kívánsz okozni, tudatnám veled, hogy nem sikerült, s jobb, ha nem is próbálod – tekintek rá barátságtalanul. - Másrészt nem az önzetlenség hírvivője másokra ráerőltetni az akaratodat, ha már hős lovagot óhajtasz mímelni – vonom meg leheletnyire a szemöldökeimet, mivel úgy látom, sorra teremti a helyzeteket, ahol végül kivívhatja magának a törődést vagy az elismerést, amit a családjától az elmondása szerint nem kapott meg. Arra persze fittyet sem hány, egyszer már figyelmeztettem arra, nem ildomos hozzám nyúlnia vagy a közelemet keresnie, s meglehet, ha tiszteletben tartaná mások határait, több szimpátiával szembesülne. Bosszús fújtatásomat elnyomva engedem vissza a kardomat, és fejezem be az ápolását, szándékkal figyelmen kívül hagyva néma követelőzését.
- Kösd be, nincs sok időd már rá – tudatom vele, továbbra sem engedve el a gerincemen futkosó baljós előérzetet, ami az erdő váratlan némaságából fakad.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Júl. 15, 2022 6:56 pm


echoes of the past
« taggeld; @Nîndaer • Zene; Juggler's curse »
– Végül is, ha kitekeredetten és egészen másképp akarod értelmezni az elhangzottakat, gondolhatod ezt. De nem, nem állítanám, hogy ismerlek. Annyit mondtam hasonlítasz mindaz alapján, amit eddig láttam a durván zárkózott természetedből – feleltem őszintén. Persze kifejthettem volna neki kacifántos szóvirágokkal mindazt, amit gondolok, de teljesen felesleges volt. Vagy kicsavarta volna, vagy egészen másképp értelmezi. – De hagyjuk is ezt. Úgysem értenéd. – Legyintettem és megtartottam magamnak a gondolatot, miszerint csak egy álca az a ridegség, amit magán visel. Azalatt megbújnak érzések, ám azokat úgy elfojtotta, hogy valószínűleg úgy véli, nem is léteznek. Érzések nélkül nem lehet az ember halandó… de talán a hosszú élet majd engem is ilyenné tesz, ha csak nem veszek oda korábban.
– Akkor nem ismerem meg, ám biztos vagyok benne, hogy a kutatással töltött idő alatt számos tapasztalatot szerzek majd, amit később hasznosíthatok. Egyszer beszéltem valakivel, aki arra buzdított ismerjek meg minél többet a világból, s ne mulandó élvezeteket kergessek csupán. Számomra ez is a világ megismerése. Tanulni vágyom. – Próbáltam neki elmagyarázni, mit is gondolok, ám olyan nehéz volt szavakba önteni. Így még senkinek sem mondtam, csak röviden, egy-két odavetett mondatként egy pörgősebb beszélgetés közepén.
Nem éreztem úgy, hogy éppen vele óhajtanám megosztani a születésnapom hírét. Nem volt gond Szürkével, a maga mogorva módján, bár nem hittem, hogy lenne rá mód, hogy kevésbé nézzen le. Elfogadtam ilyennek, nem gyógyíthattam meg a keserűségtől, ami benne uralkodott. Az nem az én dolgom, hanem valami kecses elfasszonyé – ahogyan Ian vélné, ő ugyanis mindennek megoldásában a testiséget látta.
– Isilmë istennő újjászületését. – Feleltem csendesen, ám az áldozásról valóban nem tudtam sokat. Szerettem ezt az ünnepet, mert gyönyörű volt… meg néha persze nagyon mocskos is, ha a népséget elkapja a szenvedély. Ezért sem vágytam a tömegbe. – Az áldozatról meg majd te kiokítasz, látszik, hogy sokat tudsz az ünnepről. – Tettem hozzá, nem óhajtottam vele tovább szájalni, elég volt az ujjam égő fájdalmát enyhíteni – sikertelenül. A kenőcstől, amit készített egyelőre úgy éreztem magam, mint aki menten szétrobbant a lüktető fájdalomtól.
Próbáltam én megmutatni neki, hogy milyen az, mikor a másik segít neki, de csak kardot rántott, meg fenyegetően nézett. Kezdet fárasztó lenni, így megforgatva a szemeimet sóhajtottam egyet. Hogy lehet valaki ennyire makacs és fafejű?
– Tudod mit, akkor rendezd az ábrázatomat vagy akármi, csak azért, mert foglalkoztam a testi épségeddel – leheltem magunk közé, majd ahogy találkozott a pillantásunk hátrébb is húzódtam. Mostanra biztos volt, hogy vagy nem ártana alaposan beinnia, vagy legalábbis elmennie egy bordélyba, talán akkor levetkőzné ezt a szürke köpenyt magáról. Biztos voltam benne, hogy akinek ilyen tekintete van, képes volna kellemesebb társaság is lenni.
– De abban egyetértek, hogy tényleg elég egy belőlem… – Sóhajtottam fel ismét, de ezúttal az égre néztem fel, kicsit hátat fordítva neki és a tűznek. És akkor ott villant el… ezüstösen, gyorsan, mintha ott sem lett volna igazán. Egy halk kis hümmögést hallattam, majd lehunyva a szemem kívántam. Egyszerűen csak azt, hogy megtaláljam az utamat és a sorsom végre forduljon jobbra, végre valaki szeressen feltételek nélkül. Csak egy hullócsillagot kértem a születésnapomra és lám legalább ezt megkaphattam.
– Milyen gyönyörű volt – dünnyögtem halkan, aztán visszapillantottam Szürke felé. Az ujjamat, ami még mindig nem volt bekötözve felé tartottam.




Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Júl. 13, 2022 12:25 am

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Szóval már is ismersz engem? Bámulatos – jegyzem meg, nem különösebben véve megfeketedett szívemre a számomra semmitmondó feltételezését. - Úgy gondolod, eddig nem az igazat beszéltem - érdekfeszítő meglátás a nyers köntörfalazás-nélküliségem tükrében, bár az is talány, miféle érzéseket feltételez rólam. Még arra is ügyelni szoktam, hogy a valóban felbuggyanó érzelem-csökevények ne ütközzenek ki a lényemen, elvégre a kékek kötelékében nem engedhetem meg magamnak a megbotlás luxusát. Olybá tűnik szeretné hinni, hogy az előtte ücsörgő szörnyeteg tulajdonképpen egy meg nem értett tündér a csapott fülűek kedvelt meséiből.
- S ha soha nem jössz rá, soha nem ismered meg...? Eithro dhe nafaer (Szellemé válsz te magad is) – vonom meg a vállaimat, elvégre a legkevésbé izgat, miként teszi tönkre a saját életét. Tán egyszer rádöbben, hosszú létének értékes éveit pazarolta a semmire, netán az ábrándra, hogy a múltjától több, értékesebb lesz mint ami.
Egyébiránt úgy fest, egy dologban meghasonulunk, hiába engedi szabadon a könnyeit vagy vallja az érzelmek szabad megélését, méghozzá, hogy nem hajlandó egyenesen válaszolni a kérdéseimre, s olykor sehogy sem. Nos, nem bennem fogja meglelni a harapófogót, amely erőszakkal tépkedi ki belőle az igazság szilánkjait. Nem mond számomra semmit a sárkány csillagképe, azt meg végkép nem találgatnám, neki mit jelent, ezért hagyom, megtartsa magának az indokait vele kapcsolatban.
- Netán nem tudod, mit szokás áldozni? - szegezem neki vissza a kérdést, bár a napnál is világosabb, hogy elképzelése sincsen róla. - Azt legalább tudod, mit ünnepel ma a sokaság? - ez alkalommal szabadon hagyom legördülni a mellkasomról a sóhajomat, mintegy megadással aziránt, némi okítással tágítsam az elméjét, bosszant ugyanis a lehetősége annak, a fajtánk egy példánya embert mímelve csorbítsa az örökségünket.
Persze mint várható, hamarost és könnyedén zúzza össze a feléledő kezességemet. Nem különösebben értem a szemtelenkedése okát, elvégre a magam részéről a megszokott kifejezéstelenséggel és komolysággal intéztem hozzá a szavaimat, de nem is a talpalatnyi jó kedélye, ami megingatja a nyugalmamat. Felém lép, és megkísérel közelebb is hajolni, viszont a kettőnk közé emelt kardom tesz róla, hogy megtartsa a tisztes távolságát. Hacsak nem kívánja nyakon döfni magát a pengém frissen tisztogatott élével.
- Nem láttam el magamat mert nem sérültem meg. És nem, nem segítenék előbb egy ismeretlenen – közlöm vele hűvösen az igazságot, a feltételezéseivel szemben közel sem kendőzve az őszinteségemet. Az istenek és a szellemek egyszerűen nem faragtak önzetlennek vagy önfeláldozónak. - Elismétlem, nem sérültem meg, és most ülj vissza, ha nem akarod, hogy tovább rendezzem az ábrázatodat vagy a nyakad vonalát – vonom meg az egyik szemöldökömet kihívással, szigorúan szegezve a bőrének a kardomat. - Egy is elég belőled… - mormogom az orrom alatt, várva, hogy eleget tegyen a hideg szívvel intézett tanácsomnak.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 12, 2022 10:00 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Szürke bölcsebb volt nálam, bár nehezen tudtam elképzelni, hogy sokat tudna a kapcsolatokról. Az apa-fia kapcsolatokról is legfeljebb az apám révén, aki inkább foglalkozott más ivadékával, semmint a sajátjával. Próbáltam ennek a gondolatnak nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani, ám meglehetősen nehéz volt. Kisfiú korom óta szomjaztam Aroloth szeretetét, amit sosem kaptam meg igazán.
– Ő olyan, mint te. Sosem adná ki az igazságot, mert akkor leleplezné az érzéseit. – Nyeltem egyet és felnéztem szürkére. Csuklya nélkül egészen más volt, mert az a nagy lepel túl sokat takart belőle, pedig szép szemei voltak, és azokban legalább csillogott valamennyi érzelem. Nem is értem, miért rejtegette.
– Az őseink meghatároznak minket. Ha tetszik, ha nem. – Vontam vállat, de nem akartam jobban belemenni. – Amíg nem ismerem a saját múltamat, a jelenben sem boldogulhatok. – Folytattam, próbálva őszintének lenni vele, ám meglehetősen nehezemre esett. Úgy éreztem, minden szavam mögött a rosszat kereste, pedig csak a saját igazamat mondtam. Talán a nagy elfbölcselők nem így gondolták és rosszallanák a nézeteimet, de én Folrandír Ceilteach vagyok végtére is, nem pedig valaki más, aki okosnak hiszi magát. Nem akartam én világot megváltani, egyszerűen csak meg akartam találni önmagamat.
– A sárkány. – Bólintottam a visszakérdezésre. Nyilván nem volt hihető, talán a tény is kicsalt, hogy ünnep van… ám én mégis csak el akartam kapni egy hullócsillagot az égbolton, hogy kívánhassak valamit. Nem tudtam sokat az évnek erről a szakáról, meglehet hiú ábránd volt, de ha már húsz esztendős lettem végre, akkor igenis szerettem volna kívánni valamit.
– Vannak nálam szárított virágok… azok jók áldozatnak? – kérdeztem vissza, bár egyelőre nem tudtam, mire gondol. Távol éltem a népemtől, az ottani szokásokról kevés képem maradt, s azok is meglehetősen haloványan. Azok a napok, amikor apám és Tin otthon voltak a játékról, a boldogságról szóltak. Ha pedig nem játszott velem a nővérem, úgy Aroloth nyomában voltam állandóan. Csak ők szakítottak ki a szürke hétköznapokból s minden ünnepnap így telt.
Előhúztam az övemre fűzött erszényt és letettem. Persze igyekeztem nem összetrutyizni vagy vérezni, így meglehetősen körülményes volt levenni onnan. Ezért amíg babráltam és ledobtam magunk közé a csomagot, megkérdeztem, nem sérült-e meg.
– Nem láttam, hogy elláttad volna magad, szóval… igen, azt gondolom, hogy előbb segítesz nekem. – Vágtam vissza kissé szemtelenül és utánozva a horkantását, én is felszegtem az államat. Nem bírtam sokáig, máris kis mosoly ült meg a szám sarkában, de igazából tudtam, hogy a humortalan szívét nem hatja meg különösebben a dolog. Régen volt dolgom ilyen savanyú alakkal, ám szerencséjére szimpatizáltam veled. – Hidd el, két kézzel ügyesebb vagyok, mint egyetlennel. – Tettem hozzá, nem mintha bizonygatni akartam volna. – Na, hadd nézzelek meg, biztosan megsérültél. – keltem fel, távol tartva magamtól a trutyis ujjamat, hogy közelebb lépjek. Reméltem, hogy nem taposom el a virágokat közben és odahajoltam az arcához.
– A fejed talán épnek tűnik… kivéve, ha kettőt látsz belőlem.




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 12, 2022 3:13 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Talánokra alapozod a megítélését? - pillantok fel rá egy momentumra a munkálkodásomról, bár nem kellene meglepnie a siheder sekélyességének. Fogalma sincs, tulajdonképpen miért van itt és mi egyengette idáig, mégis egyszerűbb belesüppednie a kesergésébe s másokból sajnálatot szipolyozni, semmint fogódzkodót találnia, hogy valami kerekedjen is belőle. - Talán meg kellene kérdezned tőle. Vagy féled a kevésbé szörnyű igazságot? - billentem oldalra az államat leheletnyire. Meglehet, nem kellene ennyire szőrös-szívűen bánnom vele, ám nem hinném, hogy a pátyolgatás vagy együttérzést mímelő megértés előrébb vinné az életében. Az erdőben leselkedő szörnyetegek nem fogják a lelkét simítani, mielőtt átharapnák a torkát, netán pengét döfnének a belei közé. A sötétségben nem rejlik sajnálat, csupán elragad, ha a kénye úgy tartja.
- Te nem érted, hogy a múltban kizárólag a múlt bújik, nem a jelened. Mit tudsz egyáltalán az anyádról, amiért úgy hiszed, bármiben meghatározhat a sírból? - tekintek rá rezzenéstelen ábrázattal, az empátia és együttérzés témakörével mit sem törődve. Nevezze bárhogy, egyikre sincsen szükségem ahhoz, hogy létezzek a valóság szövetén. Kellően a realitáshoz köt a szurokszín festék, ami a bőrömet marja, éppúgy a pengém, aminek súlya nyugtatóan nehezedik a tenyeremen, mialatt kitartással tisztogatom le róla az alvadó szörnyvért. A kardolajjal közben nem fáradok különösebben, feltételezve az egyre csendesedő környezetünkből, hogy a mai éjjelen még lesz mit takarítani róla.
- A limlug? - kérdezek vissza színtelen hangon, feltételezve, komolyabb indoka is van arra, amiért a nyári égboltról kifejezetten a sárkány képét méricskélné az életét kockáztatva. Olykor-olykor közben felemelem a szemeimet a pengémről a kezeire, amelyek képtelen ügyetlenséggel igyekeznek a gazdájuk óhaja szerint tenni, de továbbra sem érzem a késztetést, hogy nemes lelkű bajtársként siessek a segítségére. Egyébként is, a legkevésbé fűlik a fogam hozzáérni. - Mi van nálad, amit áldozatként fel tudsz ajánlani? - terelem a témát az ünnepre, amelynek hagyományai előtt igaz, később terveztem fejet hajtani, de a tűz már előttem lobog s attól tartok, ennél jobb alkalmam nem lesz a nyár istenének kedvezni. Az egyelőre fel sem merül bennem lehetőségként, hogy elképzelése sincs az erdei népek tradícióiról.
- Veled ellentétben bennem van életösztön. Szerinted előbb segítettem volna neked, minthogy magamat lássam el? - nem hagyja el az orrgaratomat horkantás, és a vonásaimra sem kúsznak fel a lekezelés ráncai, pedig a lényem mélyre merült a hitetlenkedéssel keveredett szarkazmusban. - Nem mintha egyébiránt szükségem lenne a kétségbevonható tudományodra a gyógyításban – bökök az állammal a kezei felé, elvégre még magát sem tudja hatékonyan ellátni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Dhela folyó és környéke Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Gindra folyó és környéke
» Sahqon folyó és környéke
» Hesson folyó és környéke
» Gindra folyó és környéke - 1021 Télközép hava - Aldrich & Calypso
» Ilasea folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: