Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Dhela folyó és környéke - Page 2 KaDiPE5
Dhela folyó és környéke - Page 2 KaDiPE5
Mynzash
a place without expectation
"A sivatag nem arról híres, hogy kíméletes lenne a látogatóihoz, és ez a szélfútta dűnék esetében kifejezetten igaz (...)"

Hamarosan...
●●●●●●●●●●●●

  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
11 Hozzászólások - 22%
Kalandmester
7 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
6 Hozzászólások - 12%
Folrandír Ceilteach
5 Hozzászólások - 10%
Arthus Nendrac
4 Hozzászólások - 8%
Veleris
4 Hozzászólások - 8%
Krónikás
4 Hozzászólások - 8%
Ivy Reaves
3 Hozzászólások - 6%
Naken Forerion
3 Hozzászólások - 6%
Rhysand Earhgaze
2 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Forróság havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Valamelyik reagod tartalmazza a következő szavakat: analfabéta, cickafark, inventárium. Mindhárom szónak egyetlen reagban kell szerepelnie!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Dhela folyó és környéke

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Vas. Júl. 10, 2022 11:41 am


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Valahogy nem éreztem úgy, hogy meg akarnék nyílni Szürkének ennél jobban. Elsőre érdekesnek volt egy elf társaságába keveredni, ám aztán egyre inkább úgy éreztem, elítél, mert utat engedek az érzéseimnek s mert még túl fiatal vagyok olyan bölcsnek lenni, mert a népem. Épp csak a felnőtt lét küszöbén voltam.
- Elméleteim vannak rá, de sosem mondta le apám az igazságot - feleltem lesütött szemmel. Tudtam, hogy nagyjából bármilyen okból elküldhetett: túlságosan emlékeztetem anyámra, nem tud mit kezdeni velem, mert más képességeim vannak, mint neki. Lehetett volna sorolni még ezer meg ezer lehetőséget. Aroloth csendes volt s titkolózó. - Talán csak nem szeretett annyira, mint a testvéreimet.
Nyeltem egyet és megtöröltem az arcomat. Nem akartam gyengének látszani, habár ez már lényegtelen volt az előzményeket tekintve. Csak bámultam a lángokat, a romokat, elkerülve a tekintetét. Túl szívtelen volt ahhoz, hogy érthesse mindazt, amin átmentem.
- Félreétesz. Nem szellemeket után futkosok... anyám meghalt. Már elfogadtam. Egyszerűen csak tudnom kell ki volt ő, hogy tudjam, én ki vagyok. - Magyaráztam, bár nem tudtam, fel fogja-e. Nem hittem benne, hogy értheti milyen kérdések futnak végig rajta.
- Az nem sajnálat, hanem együttérzés... empátia... - forgattam meg a szemeimet. Valójában kedves volt ő, csak elrejtette a ridegség alá, amit maszkként, sőt egyenesen pajzsként viselt a világgal szemben. Nem ítéltem el ezért, csak átvettem a tálat, amit felém nyújtott ott a tábortűz mellett.
Fájdalmasan kiáltottam fel, természetesen teljesen ösztönösen káromkodva. Már megszoktam, hogy mindenféle nép vesz körbe, közöttük a legalpáribb alakok is. Hangosan kapkodva a levegőt próbáltam a csípős kínon túllépni, ám képtelen voltam magamnak bekötözni a sérülést. A szemeim ezúttal a fájdalomtól lettek a könnyesek.
- Ahh... - nyöszörögtem, de próbáltam összeszorítani a fogiamat, mert láttam rajta, hogy a kedvessége képtelen további tettekben is testet ölteni. - Jelen pillanatban nem érdekelnek az őseim... - ráztam meg a fejem. Már a szemeimet is összeszorítottam egy pillanatra.
- Csak... a csillagokat akartam megnézni. Hiányzott a halovány, ezüstös fény, mert Nulportban nem látszottak ennyire gyönyörűen, mint a... az erdőben... - közöltem, kapkodva a levegőt továbbra is, legszívesebben azt az izét letöröltem volna az ujjaimról, de sejtettem, hogy enélkül tényleg csak a vérem fog folyni és még rosszabb vége lesz.
Szerettem volna vele beszélgetni. Reméltem, hogy a szavak legalább elterelik a figyelmem a fájdalomról és össze tudom szedni annyira magam, hogy be tudjam kötni a sebeimet magamnak.
- Meg akartam lesni, hogy mennyire látható Limlug az égbolton. -  Meséltem neki tovább, hogy miért is vagyok itt. Közben ujjaim közé vettem a tiszta gyolcsot, remélve, hogy sikerül bekötözni magamnak. Nem tettem hozzá, hogy ez amolyan ünneplés volt. A huszadik születésnapomé. Nulportban megihattam volna egy sört, vagy Ian könyörgésére betérhettem volna egy bordélyba, de mindkettő ellenkezett a döntésekkel, amiket meghoztam. Így hát egy csillagképre fogtam, hogy erdőben vagyok. Hülyébben hangzott volna, hogy abban reménykedtem, elkapok egy hullócsillagot és kívánhatok valamit a születésnapomra talán. Bizonyára szentimentálisnak gondolt volna.
Ügyetlenül próbáltam egy kézzel ellátni a sebet az ujjamon. Persze még ott volt a többi, amiket esés közben szereztem és fogalmam sem volt, hogyan fogom kibírni az újabb csípős érzést.
- Te nem sérültél meg? - pillantottam rá végül csendesen. - Szívesen bekötöm a sebeidet.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Júl. 08, 2022 2:42 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Mindenki a saját sorsának kovácsa – mormogom az orrom alatt, noha bizton veszem, kitűnően hallja a szavaimat. - Tudod egyáltalán, miért küldtek el? - arra is a nyakamat tenném, hogy hamarost meg fogom bánni a kérdésemet, azonban egyre nyilvánvalóbbá válik a számomra, hogy az ezüst hajú legfeljebb küllemében siheder, egyébként egy elveszett gyermek, aki a felnőttek világát próbálja élni. Meglepő, amiért egyáltalán még életben van... Félreértés persze ne essék, a világért nem óhajtok a nyakamba egy hüppögő koloncot, ám a gyerekeket illetően még nekem sincs kőből a szívem. Ha mást nem, legalább csekély értelmet verek a fejébe, feltéve, amennyiben lehetséges és nem kong az a sötét ürességtől.
- Vagyis nem veszítettél el semmit, csak egy ábrándot kergetsz, ami indokot ad a kesergésedre. Ha szellemek után futkosol, hamar te is azzá válsz – osztom meg vele a véleményemet egy apró sóhajt követően, arról nem ejtve szót, engem mi tett olyanná, ami vagyok, főként, mert a döntés az én kezemben nyugodott. Higgye csak, hogy rémséges történések sora formált ilyenné, s sohasem lappangott a lelkemben a sötétség. Viszont legnagyobb elégedetlenségemre nem hajlandó ereszteni az illúziót a szavak világában.
- Veled ellentétben nekem nincs szükségem sajnálatra, s nincs is mibe taposnod – jelentem ki, mielőtt felé csúsztatnám a tálat. Meglehet, a szívemben fortyogó szörnyetegnek az állításommal ellentétben akad egy talpalatnyi része, mely nem mártózott szurokban, de a kijelentésem eleje makulátlan igazsággal gördült le a nyelvemről. Nem érzem a vágyat aziránt, hogy mások, főleg számomra idegenek pátyolgassanak és keseregjenek a sorsomon, ahhoz pedig, hogy megbántson, sokkal többre van szüksége, ugyanis nemes egyszerűséggel nem érdekel mások véleménye. És ebben megint csak különbözünk, elvégre rögvest az igazának bizonyítására siet a gyengeségével kapcsolatban.
Újfent hosszasan tartom rajta a szemeimet, tűnődve, vajon hol szakadt meg benne a valóság érzékelése, ám ez sem izgat olyannyira, hogy tovább forszírozzam a gondolatmenetet. Egyébként is inkább leköt, amiért az eddig a környéken neszező bogarak és egyéb állatok mintha elnémultak volna.
- Vigyázhatnál a szádra, főként az őseid emelte épület romjai között – bököm ki, s bár én sem vagyok szent, az isteneink még jelentenek számomra valamit. - S ha már itt tartunk, mit keresel idekint Laerion napján? - vonom meg leheletnyire a szemöldökömet, persze holtából éppen csak éledező érdeklődésemet egyhamar eltiporja a következő momentumban. Ismét kierőszakol belőlem egy elnyúló, rezzenéstelen és hűvös pillantássorozatot a kérésével, amire úgy döntök, inkább siket leszek. Helyette a holmijaim közül előkotrom a kardápoláshoz szükséges felszerelésemet, remélve, egy újabb ütközet előtt még lesz időm felkészíteni a bestiák ellen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 07, 2022 7:24 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Szürke továbbra sem volt barátságosabb a rom rideg kőfalainál, mégis legalább annyi mesét és titkot rejtegethetett a múltjában. Amúgy sem óhajtottam több szemrehányást tenni neki. Hosszú élete során nem sok szeretet kaphatott, talán az tette ilyen beteggé a lelkét. Majdnem biztos voltam benne, hogy ez a jövő vár rám is, ha szép lassan tényleg bezárkózom.
– Az ösztönöz a fejlődésbe, hogy porba tipornak és elküldenek otthonról? – Nyeltem egyet, nem értve, hogyan feltételezheti ezt. Nem fejlődtem, nem éreztem magam erősebbnek, még Alorából is kidobtak. Ez lenne az, amivel előrébb jutottam? Mivel ezt követően maximum hápogni voltam képes, nem folytattam. Nem volt értelme olyannal vitába keveredni, aki legalább olyan kevés kedvességet kapott az élettől, mint én.
A családomról szőt, meglehetősen tömör mondandója a gyér kis fényben csak tovább csalták elő belőlem azokat a bizonyos könnyeket. Nem érdekelt, hogy sós lé bemocskolja az arcomat, habár éppen előtte nem akartam gyengének tűnni. Nem ismertem, de ő ismerte és talán tisztelte is apámat, amitől hirtelen ugyanaz az őrült megfelelési kényszerem lett.  
– Pont azért hullatom a könnyeimet, mert esélyem sem volt megismerni, mit veszítettem… – feleltem rekedten és végig töröltem az arcomon. – Sajnálom, hogy nem tudod megérteni az érzéseimet. Bizonyára neked is szörnyű életed lehetett, ami ilyen keserűvé tett. – A hang nehezen jött ki a torkomon, ám ha egy kicsit is hajlandó volt rám figyelni azon kívül, hogy mindenért hülyének nézett, érezhette, hogy nem bántásból mondom a szavakat. Egyszerűen csak volt annyi érzékenység bennem, hogy lássam, nem magától lett olyan, amilyen. Az ilyen alakokat valahogy megölelni szerettem volna leginkább, hogy érezze, milyen… de a világ nem volt vidám és szép hely. Valószínűleg inkább vágta volna le a karjaimat, minthogy hagyja magát megérinteni egy suhanc elfnek.
– Goheno nin… (Ne haragudj…) – suttogtam és elvettem a tálkát, amit felém csúsztatott a kötszernek valóval. – Nem akartam a lelkedbe taposni… csak megállapítottam – folytattam a menetegtőzsét, aztán az ujjamon lévő sebet igyekeztem minél gyorsabban leápolni. Nehezen ment, mert még az előző, meglehetősen szerencsétlenre sikeredett kötést fájdalmas volt eltávolítani a nyílt sebről.
– Nem vagyok gyenge. – Közöltem egyszerűen. Megpróbáltam nem megsértődni a szavain, nem ismert. Pontosan tudtam persze, minek nézek ki kívülről, de attól még közepes varázsló voltam. Nem rossz, de nem is kimagaslóan jó, így hát gyengének sem lehetett nevezni. Az érzéseim a családdal kapcsolatban persze mindig is fájtak. Későn születtem, a testvéreimmel sosem volt igazán közeli a kapcsolatom, az apám pedig úgy tekintetett rám, mint egy koloncra… mégis mit kellett volna éreznem? A fájdalom sokszor adott erőt, hogy előre menjek, hogy bizonyítsak, de többé nem voltam gyenge. Nem. Ott volt bennem minden szükséges hatalom, csak meg kellett tanulnom alaposan uralni őket.
A pépesállagú valami csípősen került az ujjam végére. Azonnal összerándultam a fájdalomtól. Talán kicsit jobban megvágtam magam a kelleténél.
– Isilmë… csöcseire… – káromkodtam magam elé, úgy ahogy a kocsmákban annyiszor hallottam. Összerándultam még egyszer, a szemem is könnyes lett, de felé nyújtottam a kezemet, a pépes gyógyszerrel bekent ujjammal. – Kérlek, segíts bekötni.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Júl. 06, 2022 9:22 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Jól tette – fejezem ki a véleményemet kivételesen nem a lényem sötétlő rengetegéből merítve. - Fejlődésre ösztönöz, továbbá… - megakadok egy momentumra, átgondolva, valóban bölcseletekkel szeretném-e fárasztani a hangszálaimat, ám végül úgy határozok, a mai éjszaka csendjének már egyébként sincs esélye. - továbbá akik elbizakodják magukat, hamar lelik a halálukat – feltételezem, ennél mélyebben húzódnak a sérelmei Aroloth-al szemben, azonban én nem vagyok a férfi gyermeke, s az érzelmeknek is rég híján vagyok ahhoz, hogy ne lássam át a tanító célzatait. Másrészt ha örökkön árnyékot akar húzni maga után, és annak sötétségében könnyek közt fuldokolni, úgy mondhatok bármit.
- Ezt mondtam, nem? - vonom meg az egyik szemöldökömet leheletnyire, ugyanis másodjára kérdez vissza olyasmire, amit nyíltan állítottam vagy összetéveszthetetlenül utaltam rá. Meglehet, nem csupán a születésekor ejtették a fejére… Halk suttogását közben figyelmen kívül hagyom, elvégre konkrét kérdés nélkül eszem ágában sincs esti mesét szőni a felmenőiről, és egyébként is lefoglalja az érdeklődésemet az erne módszeres szétzúzása. Nem tagadom, némi elégtételt s nyugalmat biztosít a procedúra.
- És emiatt ejtesz könnyeket? - pillantok fel rá, realizálva, hogy gyengesége ismét eluralkodott rajta. - Ha nem ismerted soha, nem is tudod igazán, mit veszítettél. Magadat siratod épp – állapítom meg minden puhatolózást vagy kedvességet mellőzve. Nem dolgom a lelki békéjének ápolása, viszont ha eddig nem állította neki senki, hogy az önsajnálat nem vezet semmire, úgy ez egyszer kivételt teszek az előzékenységemmel. Finoman megcsóválom aztán a fejemet, visszasüppesztve a szemeimet a tálra, melynek meglehetősen bűzös tartalmát összekeverem némi vízzel a kulacsból. Momentumok kérdése, és pépes állaga arról árulkodik, készen áll a használatra.
- Kend a sebeidre, aztán kösd be őket – csúsztatom mellé a tálkát, amit néhány tiszta gyolcs is követ. - Ami pedig az apádat illeti, feltételezem, nem te ölted meg az anyádat. A gyengeséged a te problémád, nem az övé – osztom meg vele kéretlen véleményemet. Nem állhatom azokat, akik ahelyett, hogy erőt véve magukon tennének valamit, inkább másokat hibáztatnak sanyarú sorsukért. Mindig akad sanyarúbb sors.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Júl. 06, 2022 8:17 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
– Hát ebben igazad van. Egy valamire megtanított. – Bólintottam. A hangom csendesebb lett, érezhette, hogy az apámmal kapcsolatos témák nem tartoznak a jó emlékek sorába. Talán ő máshogy ismerte. Nekem csak az az Aroloth létezett, aki a feleségét és a fiát gyászolta, aki másokon töltötte ki a mérget, ami majd szétfeszítette ott legbelül. Nem tudtam, milyen ha valaki elveszíti a társát és nem is volt rá sok esély, hogy valaha túl essek ezen a szörnyű érzésen… ezért nem is érthettem meg őt igazán.
– Arra megtanított, hogy sosem lehetek elég jó. – Tettem hozzá. Ha értette, ha nem, ez volt a válaszom a felvetésére. Az öreg elf mást nem tudott, csak éreztetni velem, mennyire nem vagyok fontos neki. Megszoktam egy idő után. Valójában nem is tudom, tudnám-e kezelni, ha valaha is érdekelnék bárkit. Idegen, ijesztő gondolat volt. Valaki, aki mindent tud rólam és szeret…
Megköszörültem a torkom végül a válaszára. Nem óhajtottam magam megetetni a környék szörnyeivel és vadállataival, így végül nekiálltam a tűzcsiholásnak. Csak azért beszéltem tovább, mert érdekelt, mit tud a családomról. Talán ostoba kölyöknek tartott, mégis az érzéseim túlcsordultak, ha arra gondoltam, hogy a családom mennyivel boldogabb volt a túlszületésem előtt. Érdekelt, milyenek voltak, kikből lettem én. Most csak egy tátongó, vérző seb volt a Ceilteach família, ami még idővel sem forrott össze.
– Tanított… az apám… téged? – kérdeztem kicsit tagoltan, ahogy a lángok fellobbantak és a kezemen megéreztem a meleget. Az arcomon a könnycseppek szépen száradni kezdtek, ettől pedig nyilván úgy festettem, mint egy koszos kiskölyök. – Akkoriban kedvesebb lehetett – súgtam még a végére.
Nem tudom miért, de megnyugtató volt hallani, hogy nem mindig volt kegyetlen. Talán Szürkét sokkal inkább fiának érezte, mint engem valaha. Anyámról is kérdeztem, s reméltem, elmondja milyen volt, milyennek látta. Még mindig nem törtek felszínre róla az emlékeim. Mosoly. Egy kedves mosoly, egy altatót. Ennyi maradt csupán.
– Oly’ régen nem láttad őket… – bólintottam a négy évtizedre, amit említett. A tekintetem még mindig a lángokon pihent. Hagytam, hogy a könnyek kifolyjanak a szememen. – Ne haragudj… anyám akkoriban ölték meg, amikor még egészen öntudatlan voltam. Jóformán csak a mosolyára emlékszem.
Nyeltem egyet, hátha lemegy a gombóc, ami a torkomban nőtt. Nem akartam, hogy elkapja a pillanatot, hogy milyen rosszul érint ez az egész… de minden bizonnyal már késő lett volna az ellenkezdőjét bebizonyítani.
– Aroloth pedig azóta rideg és… utál engem. – Erős szavak voltak, mégis így éreztem. Egyrészem talán okolta is magát azért, hogy meghalt anya… mindig úgy gondoltam, valamilyen módon az én hibám volt, pedig olyan apró voltam.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 04, 2022 10:51 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Ha nagyobb becsben tartanád a természetet, ahogyan velünk születetten ildomos volna, nem vágnál ilyen bugyuta képet – csöndes, érces hangon engedem le a torkomról a szavaimat, kérdő arckifejezéséről a tenyeremen elbizonytalanodottan lépegető nyolclábúra süllyesztve a pillantásomat, aki végül egy tetszőleges oszlopon lelhet új fogódzkodóra. Az én figyelmem pedig Aroloth nevén, aki, mint kiderül, az ezüst hajú atyja. Néhány másodpercig csendben méricskélem, tűnődve, vajon át akar-e ejteni, bár nem látom értelmét a hazugságának. Mégis nehéz megértenem, hogyan lehet bármi közük egymáshoz, hacsak nem az anyjára ütött... Hozzá viszont rendkívül fakó emlékek fűznek.
- Nehéz elhinnem, hogy nem nevelt volna semmire – állapítom meg kisvártatva, elvégre a férfi nem egyszer vett a szárnyai alá, mikor nagy ritkán felénk látogattak. A kardforgatásra okított, amelyben anyám sem maradt alul, mégis úgy látta jobbnak, ha többféle technikát megismerek. Szigorú, azonban melegszívű elfként él a tudatomban, aki a családjáért világokat mozgatott volna meg. Ám bármiként is gondoljak rá, a töprengésem közül ismét felráz az ágyékából fogant rejtély éles hangja, ami egyre inkább bántja a füleimet. A múlt békéjétől ellazult vonásaim elsötétednek, amiként felé fordulok.
- Akár távozhatsz is, vérezve, mérgezetten és kimerülten, hogy az első vad a húsodból lakmározhasson. Amíg ellenben itt vagy, addig teszed, amit kérek – szűröm a fogaim között, s csak ezt követően veszem rá magamat arra, hogy az értékes holmimat fecsérelve, javítsak valamit a helyzetén. A szimpátia közel sem mozgat meg, ugyanakkor a fajtámból való, s nem különben annak a fattya, akit alkalmi tanítómnak nevezhetek. Nekiállok hát az erne gömbölyded gyümölcseit hámozni, figyelve közben, miként boldogul a tűzcsiholással. Leheletnyire moccan csupán a szemöldököm az elejtett ág zajának okán.
- Nem. Mindössze ráhibáztam a származási helyére – felelem színtelen hangon, s csak pillanatokat követően szólalok meg újfent. - Igen, ismertem. Az anyám is a szörnyeket űzte, ismerték egymást. Néha felénk járt a családjával, tanított a mesterségre – mérem szűkösen a szavaimat, elvégre nem vagyok hozzászokva, hogy az életemről meséljek bárkinek. Amennyiben nem lenne egy régi ismerős leszármazottja, vélhetően vele sem osztanék meg többet feketéllő, karcsú humoromnál. - Nem sok, de volt. Gyógyító – elevenítem fel az egyetlen sarkalatos pontot, ami az anyja révén megvilágosodik a tudatomban. Közben meghámozom a szükséges mennyiséget az ernéből, így felkelve a kőről, az egyre gyarapodó tábortűz közelébe helyezkedem át. Beleszórom a tálba az áttetsző, lédús növényeket, és módszeresen elkezdem préselni őket a mozsártörővel. - Legalább négy évtizede nem találkoztam velük – jegyzem meg mellékesen, s a célzással aziránt; ne várjon túl sokat a hozzájuk fűződő ismeretségemtől.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 04, 2022 9:00 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Nem illettem bele az elfek világképébe. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy nem voltam elég bölcs, nem voltam elég komor és emberellenes. Nem illettem apám családjába, nem illettem a népem közé, s legkevésbé sem illettem ennek a Szürke nevű idegennek az elfekről alkotott képébe. Sértett, ahogy beszélt vele és ahogy jellemzett, pedig igaza volt. Vonzott az emberi világ, nem azért, mert nem voltak magasztosabb céljaim s ne akartam volna megismerni mindazt, ami körülöttem volt. Nagyonis erre vágytam, de közben élvezni akartam az élet minden szegletét. A mulandóság szépséges volt, ami a mi hosszú életünkben elképzelhetetlennek látszott.
Nem reagáltam, ahogy arra sem, hogy "meglepődött." Bár tény, hogy kellemesebb volt kimondva hallani az érzéseit, mint az ezüst fényben fejtegetni a nemlétező arckifejezését. A szeme persze csillogott és sokat árulkodott róla. Valaki bánthatta, hogy ilyen lett. Ezért hát, nem óhajtottam vele vitatkozni. Sértegethettem volna én is, hogy olyan, mintha karót dugtak volna az ülepébe, de ehelyett lenyeltem az érzéseimet egyelőre, csak az apámtól tanult rideg álarc kúszott még inkább az arcomra.
- Kedves voltál. Egy pókkal. - Ismételtem meg némileg kérdő arckifejezéssel, mintha arra próbálnám rávezetni, hogy: és szerinted ez normális. Nem vártam választ amúgy sem, csak végig túrtam a tincseimen, ahogy a keserűség az ajkaim közé szökött apám nevének kiejtésével. Aroloth. Mintha valami sértés lenne, pedig gyönyörű tünde név volt az.
Bólintottam a kérdésére. Igen. Täwaren környéke. Onnan származik ő, s onnan származom én is.
- Egy ilyen kölyök? - kérdeztem vissza és nyeltem egyet. Talán tényleg egyetlen vonást sem örököltem tőle. Tin is megmondta, hogy finom vonásaim anyámnak köszönhetem, akárcsak ezüstös tincseimet. Talán sötétkék szemem is az övé, ha nem valami korábbi felmenőnk hozadéka. - Csak onnan, hogy nélküle nem állnék itt. Ő az apám, akit említettem. Már idős volt, mikor születtem. - Sóhajtottam fel. Nehezemre esett emlegetni, sőt egyenesen a szívem szakadt belé. De úgy, hogy nem néztem az idegen szemébe, könnyebb volt könnyfátyolos szemmel gallyakat halmozni a karomba, nem mutatni, hogy a férfi puszta említésétől is el tudnám sírni magam.
Remegő kézzel hullattam elé a szerzeményem. Csak amikor rápillantottam, láthatta meg a könnytől csillogó szemeimet. Bár nem hittem, hogy érdekli, így pedig sokkal könnyebb volt az egész.
- Hogyne... még valamit ne csináljak?! - csattantam fel, de végül leguggoltam, hogy a tűzgyújtással bajlódjak. Ügyesen, száraz kövekkel, a rom törmelékeivel raktam köbe a faágakat, aztán pontosan úgy, ahogyan nem is oly' rég egy másik folyó partján, megpróbáltam tüzet rakni. Az elmém azonban folyamatosan apám körül kattogott. Fogalmam sem volt, hogyan jutottam oda, hogy ennyire megmételyezzen belülről. Éreztem, ahogy fekete méregként siet végig a testemen a róla szőtt minden emlékképem.
A kezemből remegve hullott ki az ág, amivel tüzet próbáltam csiholni.
- Ismered az apámat? - kérdeztem rekedten. Könnyebb volt kérdezni, mint azt várni, hogy majd magától elmesél nekem mindent. Nem volt amúgy sem éppen szószátyár, én pedig tudni akartam mindent, ami a születésem előtt történt. Talán, ha engem is ismert volna gyerekként, rá sem kérdez, honnan ismerem Aroloth-ot. Emlékezett volna rá, hogy a kisebb fia ezüsttincseket viselt. - Az anyámhoz is volt szerencséd talán? - kissé talán reménykedve néztem rá, majd gyorsan letöröltem egy könnycseppet az arcomra. Olyan jó lett volna azt hallani, hogy igen... és megismerhettem volna őt úgy, ahogyan én sosem láthattam.
Végül mégis csak nyeltem egyet és visszatértem a tűzhöz. Remegő kézzel, de sietve próbáltam lángra lobbantani a kis rakást s hamarosan sikerült is. A melegség, az enyhe füst az arcomba csapott, így finoman fújni kezdtem, a lángok pedig nagyobbra nőttek.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 04, 2022 6:38 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

A szájára tapadó, nem mellékesen koszos tenyeremen kellemetlenül csiklandós érzés fut végig, s elkél néhány momentum, mire rádöbbenek, voltaképpen megnyalt. Nehéz eldöntenem, lenyűgözöttséget érezzek-e az életösztönének nem létező valóján vagy inkább bosszússágot. Valahol a kettő elegye kavarog bennem, ami közel sem elég ahhoz, hogy engedjek neki; kizárólag akkor eresztem, amikor úgy vélem megfelelőnek.
- Sok mindennek lehet születni, nem jelenti, hogy az is vagy. Egyelőre inkább közösködsz viselkedésedben azokkal a szánni való röpkelétűekkel, mint a népünkkel – felelem érdektelen a sértettségére, ugyanis dagaszthatja bármekkorára a mellkasát, és fújhatja bármekkorára a tollait, a valóságot nem a kierőszakolt szavai és meggyőződése, hanem a tettei fogják tükrözni. Én pedig nem láttam még fajtánkbélit, aki kígyó-marta félőrültként visítana egy veszedelmes erdőben mindössze annak okán, egy pók talált a testére mászni. A győzködésemet, miszerint nem nyámnyila, már nem is illetem felelettel, elvégre kijelentéseket bőséggel lehet a világnak ereszteni, ám a tapasztalatok, amelyek igazán számítanak. Meglehet, hajlandó volt magából csalétket avanzsálni, s nem eredt futásnak a sugák láttán, de ez inkább regél az őrültségéről, semmint a rátermettségéről.
- Meglepődtem – jelentem ki hűvösen az apját illetően, és meglehet, fakó, érzelmektől mentes hangomban talpalatnyi nyoma sem akad az iróniának, a bensőm csöpög a cinizmustól. Elnyomva magamban aztán egy sóhajt, a köpenyembe törlöm a nyálas-piszkos tenyeremet, majd a póknak fordítanám az érdeklődésemet, ha nem akasztana meg az újabb kérdésével.
- Igen. Ezzel a pókkal kifejezetten kedvesen bántam – felelem meg az érdeklődését, ami bizton veszem, inkább irányult a két lábon járó, beszédre képes példányokra, azonban róluk a legkevésbé sem regélnék. Nincs igazán kiről, legalábbis azok közül, akik még életben vannak. Az mindenesetre nem kerüli el a figyelmemet, hogy megváltozott a hangja, és olyan arckifejezéssel kezd el lődörögni a romok között, mint aki sebtében könnyek között fog kifakadni... Szívem szerint ráförmednék, hogy eszében sem legyen vinnyogó kisdedet mímelni, mikor a túlélésünk a tét, s máskülönben is az előbb kérte ki magának a nyámnyila billogot, viszont a velem párhuzamba vont néven akaratlan megkapaszkodik a figyelmem.
- Aroloth? A Täwaren környéki erdőkből? - nem engedek túl sok érdeklődést a hangomba kúszni, ám most először csekély mértékben megmozgat a felelete. Rég nem hallottam ismerősökről, hát még affélékről, akiknek neve ifjú koromból cseng otthonosan. Emlékeim szerint közel sem olyan volt, mint most a siheder leírja, persze egy elf is képes a változásra, főleg megannyi nyárral a háta mögött. - Honnét ismeri egy ilyen kölyök? - pillantok rá összevont szemöldökökkel, bár van egy egészen halovány sejtelmem a válasza felől. Közben végez a gallyak begyűjtésével, amiket úgy szór elém, mint egy dacos gyermek. Mintha az imént még azt mondta volna, bármit kérhetek, de természetest nem lep meg, hogy egy magafajtát a szava sem köti hűséggel.
- Bámulatos. Valami hasznod még akad is… - léhán megböködöm a fadarabokat a cipőm orrával, aztán az egyik félbetört oszlop tetejére egyengetve a pókot, a táskámhoz hajolok. Gyolcsot és egy szütyőnyi ernét szedek elő belőle. - Ácsorgás helyett rakhatnál tábortüzet – bököm oda neki, amíg előszedem a szükséges kellékeket; egy kisebb tálat, egy vízzel félig telt kulacsot, és egy mozsártörőt. A kormos talaj alapján korábban tűzhelynek hasznosított terület mellé rendezem az eszközöket, leszámítva a szütyőt, aminek társaságában leülök egy kődarabra, s amíg lehetőleg az ezüst hajú a tűz felélesztésén ügyködik, én a növényeket kezdem hámozni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 30, 2022 8:33 pm


echoes of the past
« taggeld; @Nîndaer • Zene; Juggler's curse »
Nem volt egyszerű kiigazodni rajta… vagy éppen nem is nagyon volt min kiigazodni. Lényegében vaskos falat húzott a világ és saját maga közé Szürke. Kíváncsi voltam, akad-e bárki, aki ezt le tudja dönteni. Körülöttem is ott volta a fal, ám nem olyan hevesen és erősen, mint nála. Egy bizonyos pontig még képes voltam megnyílni a világ felé… még. Azonban egyre jobban zárt össze körülöttem az a bizonyos fal és a komorság mind jobban rám talált.
– Nem is vártam tőled szimpátiát – sóhajtottam fel, ahogy a nedves, sáros talajon haladtunk előre. Az ujjammal sem segített, pedig bizonyára szorosabbra tudta volna kötni, megakadályozni a további vérzést. Nem leszünk barátok a ma éjszaka után, mégis most ő volt az egyetlen biztosítékom az életben maradásra, így hát követtem előre, amerre a zajok alapján sejtettem, egészen addig, amíg az alakja ki nem rajzolódott a romos mennyezeten át betörő tiszta, ezüstös csillagfényben.
Valójában tetszett a hely s jobban körbe is óhajtottam nézni, de az a szőrös, termetes pók az ingemen mászva a frászt hozta rám. A hideg is kirázott tőle, ám mielőtt még tovább könyöröghettem volna, hogy vegye le rólam, tenyere betapasztotta az ajkaimat. Jobban örültem volna, ha nem tesz így. Kellemetlen, kesernyés volt a bőre íze, amit nem tudtam mellőzni, mert persze voltam olyan ostoba, hogy megnyaltam – eredetileg annak reményében, hogy akkor elenged.
– Elfnek születtem. – Válaszoltam a leereszkedő stílusra némileg sértetten. Igen. Annak születtem, de igencsak rövid ideig éltem úgy s a legkevésbé sem szégyelltem magam ezért. Azért mentem el, hogy a családomnak megfeleljek, hogy El’Alorában megkapjam a tudást, amit az apám kedvéért meg kellett szereznem. Más kérdés volt, hogy ehhez képest éppen hol tartottam. – Nem vagyok nyámnyila, csak nem ehhez szoktam. – Tettem hozzá és sóhajtottam egyet. – És, ha tudni akarod, igen, az apán kidobott. – Elfordultam tőle, hogy lenyeljem a gombócot a torkomban, ami mindig ott volt, akárhányszor Aroloth szóba került. Most még kellemetlenül ütött mellkason a gondolata. Talán azért, mert ő sem tartott méltónak ahhoz, hogy elf legyek ténylegesen. Ezért is küldött el. Nem tanított meg semmire, csak kidobott.
– Volt már bárki is, akivel kedves voltál? – kérdeztem csendesen, kissé rekedten, mint aki menten elsírja magát, pedig nem óhajtottam ilyet tenni. Csak felmértem a területet, hogy a lehető legközelebb szürkéhez van-e elég száraz gally. Nem akartam eltávolodni tőle, ezért azt vettem fel, ami megfelelőnek tűnt ahhoz, hogy egyáltalán apróbb tüzet lehessen belőle rakni. – Félelmetesen hasonlítasz Aroloth-ra ezzel a hideg, kellemetlen természettel… – Tudtam, hogy nem kellett volna kimondanom apám nevét. Nem véletlenül nem „apámként” emlegettem őt, mert már az is fájdalmas volt. A tényleges apámnak már hónapok óta Iant tekintettem, ő vigyázott rám, ő tanított meg praktikus dolgokra és leginkább ő volt az, aki mellett biztonságban éreztem magam. Ez volt a család, nem az ott a fák között Täwaren közelében… ha egyáltalán odahaza volt éppen s nem a világ vad pontjait várta, hogy a saját vérétől még távolabb kerüljön.
A kisebb kupac fával visszasétáltam hozzá és könnyfátyolos szemmel odaszórtam a lába elé. Nem akartam előtt sírni, ezért hagytam, hogy a könnyek csak kellemetlenül csillogóvá tegyék a szememet.
– Tessék. Tüzifa.




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 30, 2022 3:02 am

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Valamiben olybá tűnik, egyet értünk – felelem hűvösen a megsegítését övező fáradalommal kapcsolatban, elvégre anélkül is megpróbálja a határaimat, hogy gyógyítót mímelve kellene tüsténkednem körülötte. Ameddig képes magáról gondoskodni, nincs szükség a közbeavatkozásra. Bár meglehet, a következő momentumban üthettem volna nagyobbat annak érdekében, ne fecsegjen szakadatlan, ugyanis bőven hozzátesz a béketűrésem rohamos fogyatkozásához a tény, jóformán minden kijelentésemet magyarázatra kényszerít. Viszont ezúttal meghagyom a hitében; amennyiben úgy véli, a csuklya bármit hozzátesz a mesterséghez, hát maradjon meg áldott tudatlanságában.
- Nem tartok rá igényt – mormogom az orrom alatt, haladva a romok irányába, amit percek kitartó baktatását követően el is érünk. A vak sötétben kevés, ami megállapítható a borostyánok futtatta falakról vagy beljebb a faragott oszlopokról és ívelt árkádokról, korábban viszont, a lemenő nap fényében megannyi részlet tette nyilvánvalóvá a számomra, a töredezett kövek és szobrok a népünk megannyi, feledésbe merült épületéhez tartoznak. Letűnt korok rezzenéstelen, hűvös emlékeit hordozzák magukban, amelyek az éjszaka barátságtalan sejtelmében inkább dermesztik a vért, semminthogy melengető nosztalgiával ajándékoznák azt. Mégis elég monumentális a hely kisugárzása ahhoz, elfeledjem egy kósza pillanatra a mögöttem baktató jelenséget.
- Miért érzed szükségét annak, hogy minden nyilvánvaló részletet közlésre tegyél? - kérdezem érces hangon, könnyed, noha óvatos léptekkel haladva előre. - Nem fog a lelkiismeretem szimpátiával zendülni – tudatom vele, mielőtt még csalfa illúziókat kezdene kergetni afelől, egy szekundumra is érdekel, ha megbántom vagy ha barátságtalan indokaim mögé lát. Bár kivételesen tényleg jobban aggasztott a bajba kerülésének lehetősége, még a végén a nyöszörgésével feltámaszt néhány holtat, idecsal pár lidércet, és megidéz egy-két leshat. Nos, az alagútban efelől végül nem kell tartanom, ám onnét kijutva egyhamar igazolódnak a feltételezéseim a lármacsapási képességéről.
Hosszú, számomra évszázadoknak ható momentumokig meredek rá kifejezéstelenül, igyekezve értelmet lelni az előttem lejátszódó fesztiválnak, azonban bárhogy is próbálkozik a tudatom, képtelen feldolgozni az információk összességét. Ezért első lépésként azzal foglalkozok, ami a leginkább bántja a füleimet és a nyugalmamat.
- Hallgass már, minden rémséget a nyakunkra akarsz hozni? - morranok rá csöndesen, tenyeremmel betapasztva a száját, miként papagájt kezd mímelni. A kardomat aztán a fellazult talajba szúrom, hogy felszabadult kezemre átvezethessem az ezüst hajúnál lefogadom, sokkalta rémültebb nyolclábút. - Tényleg elf vagy te? - tekintek rá őszinte lekezeléssel, mialatt eleresztve a száját, a fülét húzogatom meg, hátha nem valódi. - Ilyen nyámnyilaként végképp nincs helyed az erdőben. Mit keresel egyáltalán itt? Kidobott az apád? - meglehet, amennyiben többet mozgatnám az arcizmaimat, cinikus mosolyra húznám a számat, eme gyakorlottság hiányában viszont rezignáltam mérem végig az ábrázatát. - Szedj tűzifának valót – ismétlem el a korábbi utasítást, majd magamhoz véve a kardomat, elsétálok a hátrahagyott holmijaim felé, a kézfejemen változatlan egyensúlyozva a pókot. - Igazad van, félelmetesen ostoba.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 9:11 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Kellemesnek nem neveztem volna a társaságot, de magamban elkönyveltem, hogy bizonyára csak nem szokott ahhoz, hogy valakivel társalog. Nem volt kedves, de el sem hajtott, a hálám pedig ezzel kiérdemelte, még ha egy sötét erdőben is bandukoltam.
– Megoldom. Nehogy segíts, tudom, milyen fárasztó lenne – feleltem és közben úgy, ahogy, elég szedett-vedett módon, de bekötöttem a komolyabban vérző sebet az ujjamon. A kendő persze teljesen átázott addigra a vörös nedvességtől és szinte biztos volt, hogy nem fogja bírni egész éjszaka.
A vérző tagomban tomboló, csípős, lüktető fájdalom mellett az, hogy orrba könyökölt már meg sem zavart igazán. A kellemetlenség még viszonylag gyorsan elmúlt, újabb vérfürdő nélkül. Aztán kimondta azt a szót, amit összerezzentem. Árnylovag. Nem kontráztam rá azonnal, hogy ráhibázott, az apám is éppen az. Nem. Nem. Nem. Nagyon nem akartam, hogy ez szóba kerüljön és, ha összefutnak valami sötét, árnylovag találkozón, akkor Aroloth-nak első kézből kínálja fel az információkat rólam. Azon a beszélgetésen nekem kell túlesnem vele.
– A csuklyával vegyülsz el a szörnyek között? – Faggattam inkább, egyelőre emésztgetve magamban a korábbi információt. Persze sejthette, hogy az apám árnylovag, hiszen éppen az imént került szóba, hogy nem vagyok a sugák szakértője, csak felszedtem magamra ezt-azt a családom miatt. A bátyám, a nővérem, az apám, mind érintettek voltak ebben. Csak Aevon és én éltünk más életet.
Természetesen csendre intett. Mit is vártam tőle? Talán neki nem volt félelmetes a sötét erdő, de nekem igen. Régen szerettem a fák között lenni, élveztem, ahogy a kabócák dala megtölti az éjszakát. A sugákkal a hátunk mögött azonban kevésbé fogott el a biztonságérzet. Persze az nem volt kérdés, hogy ezerszer lettem volna még így is a fák között, mint Nulportban hajnalban az utcán, hogy eladjon valami ittas hajós.
– Otromba. Csak próbálok veled társalogni. – Közöltem sértetten és felszegve az államat baktattam után tovább a sötétben. Egyre nehezebben voltak kivehetőek körülöttünk a fatörzsek, ehhez még a csillagok erős, ezüstös fénye is igencsak kevésnek bizonyult. A hallásomra és a többi érzékemre kellett hagyatkoznom. Azt viszont biztosan tudtam, nem maradok le sokkal mögötte.
Aztán, a fényben kivehetővé vált valami növénnyel sűrűn benőtt romféle. A szűkös bejáraton át könnyedén követtem az ismeretlent. Itt még sötétebb volt, már az orromig sem láttam el, de kicsit nedves, kicsit régi, dohos illat uralkodott odabent. Tökéletes búvóhely lehetett éjszakára.
– Vagyis kapaszkodjak a falba, hogy ne essek rád. – Állapítottam meg, közben tenyeremmel kitapintottam a falat és amerre hallottam a lépteit, arra haladtam én is. Furcsa, csiklandozó érzést éreztem meg az ujjaimon. Tudtam, hogy rám mászott valami, de azt hittem azzal a lendülettel tovább is állt. Nem így történt, ám ennek csak akkor váltam valódi szemtanújává, amikor kiértünk a fedetlenebb részbe és megpillantottam a csillagok fényében őt. Hallottam, hogy azt mondja, szerezzek gallyakat, de az annyira nem érdekelt, mint a méretes pók az ingemen, ahogy a nyakam felé közeledett.
– Isilmë szerelmére! Még szőrös is! – Ráztam meg magam, de a teremtmény nem akart távozni, ezért odaléptem Szürkéhez. – Ha leszeded… az adósod leszek! Bármit kérhetsz, azon kívül, hogy menjek el azonnal… és… és! Bármit! – Közöltem drámaian. Azt hihetnék persze, ha valaki erdőben lakik hozzá szokott az ilyesmihez… hát talán valamikor nem zavart, de az alorai tornyok kényelme egészen megváltoztatott. Ki kellett nőnöm ezt a kényességet, kétségtelen volt.
– Egy árnylovagnak ez nem lehet gond, jól kezeled a szörnyeket. És ez egy szörnyeteg! – Magyaráztam lehunyt szemekkel. Még mindig nem akartam látni, ahogy a bőrömre mászik az a vacak. – Vedd le! Vedd le! Vedd le!



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 7:48 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- A legutóbbi fajtársam, aki meglepett, a vérében fulladt meg átvágott torokkal – tudatom vele rezignáltan, nem ejtve túl sok gondolatot a korát illető fordulatnak sem, ugyanis ennek a megítélése még a népünkön belül is problémát jelent. Legfeljebb a viselkedése, mely árulkodó jelként övezte, ám láttam már ütődöttebb elfet is nálánál jóval több nyarat taposva. Tulajdonképpen ez utóbbi az, ami képes megijeszteni, nem egy hús-vér lény, aminek elég egyetlen jól irányzott döfés, hogy ne jelentsen ártalmat. Persze némiképp aggasztó, hogy a mágiához is ért, de Lepkével szemben nem találom különösebben fenyegetőnek a gyermeket.
- Sokan megoldották már előtted – nyugtázom a zsörtölődését a kötést illetően, s mivel valóban úgy gondolom, ezt bárki meg tudja oldani, aki nem gyér a végtagjaiban és az élni akarásában, ezért eszemben sincs megakasztani a lépteimet és a segítségére sietni. Amennyiben eszméletét veszti, legalább nem kell az elmés megjegyzéseit hallgatnom. Olybá tűnik, érzeteimben osztozkodik velem, ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy a romokig ne a két lábán jusson el. Hátulról csap le rám, aminek a hozománya, hogy a könyököm az orrával lel közelebbi ismertséget. Akár a kardom markolata is lehetett volna, szóval hálás lehet.
- Annyit azért mégis, hogy beleártsd magad egy árnylovag dolgába – szusszanok csöndesen, folytatva lépteimet a célunk irányába, egyelőre nem faggatva tovább a felmenőjéről. Csekély mértékben, ám felderengett bennem az érdeklődés az apja iránt, olyannyira viszont mégsem, hogy a biztonságos zóna elérése előtt erre fecséreljem az időt és a szavaimat. Visszahúzom hát a fejemre a csuklyát, megbékélve a megszokott, kellemes súlya és óvása alatt, éppen akkor, amikor kéretlen megállapítását felém intézi.
- Nem emlékszem, hogy kérdeztem a véleményed. S máskülönben, a szörnyetegek között ildomos elvegyülni – felelem hűvös tartással, pillanatnyi gondolatot szentelve csupán az arcbőrömet puhán maró festéknek, amit a vadászat előtt kentem fel megszokás szerint. Azzal a ténnyel, hogy régóta nem találkozott a népünk tagjaival, nem tudok mit kezdeni, s ha arra vár, faggatni kezdem a családjáról, netán a nővéréről, úgy igen csak rosszul ítélte meg a körülményeit. - Maradj csendben, elnyomod az erdő hangjait – morranok rá halkan, és amennyiben kivételesen hallgat az utasításomra, úgy a maradék perceket némán tesszük meg a romokig.
Az épület egykori billogjai első ránézésre nem ismerhetőek fel, nem hat többnek ugyanis az előttünk tornyosuló növényrengeteg, mint a természet áttörhetetlen akadályának, azonban némi tapogatózást követően meglelem a sűrűn növő borostyánok között a szűkös bejáratot, ami egy sötét, több méteren nyúló alagúton át vezet minket.
- Kapaszkodj a falba, ha nem akarsz orra esni – tanácsolom a hátam mögött haladónak, majd útnak eredek a nedves, dohos szagot árasztó járaton, melynek falain bizton veszem, a pókok mellett rovarok és bogarak legkülönfélébb példányai futkosnak szerteszét a megzavarásuk oltárán. Mivel nem sietek és óvatosan haladok, hogy a siheder ne a nyakamban végezze, hosszú minutumokig tart a közel vak sötétben a menetelésünk, de végül megérkezünk a táborhelyemre, amely vélhetően egyszer egy kupolában kiteljesedő, kör alakú képződménye volt az épületnek, mostanra viszont nem védi semmi az elemek hatalmától. Szabadon csöpög be a vájatok között nap közben meggyűlt esővíz, míg az indás, csüngő növények vízesésként omlanak alá a repedezett padlólapokkal tarkított talaj irányába. A csillagok szabadon ékeskednek felettünk, bár akad egy-egy része a romoknak, ahol a tetőszerkezet ívei még kínálnak némi óvást.
- Keress néhány száraz gallyat a romok között – adom ukázba, cserébe, amiért megosztom vele az ideiglenes búvóhelyemet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Dhela folyó és környéke - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Gindra folyó és környéke
» Sahqon folyó és környéke
» Hesson folyó és környéke
» Gindra folyó és környéke - 1021 Télközép hava - Aldrich & Calypso
» Ilasea folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: