Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Dhela folyó és környéke - Page 3 KaDiPE5
Dhela folyó és környéke - Page 3 KaDiPE5
Mynzash
a place without expectation
"A sivatag nem arról híres, hogy kíméletes lenne a látogatóihoz, és ez a szélfútta dűnék esetében kifejezetten igaz (...)"

Hamarosan...
●●●●●●●●●●●●

  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Deedra Gindrian
11 Hozzászólások - 22%
Kalandmester
7 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
6 Hozzászólások - 12%
Folrandír Ceilteach
5 Hozzászólások - 10%
Veleris
4 Hozzászólások - 8%
Krónikás
4 Hozzászólások - 8%
Arthus Nendrac
4 Hozzászólások - 8%
Ivy Reaves
3 Hozzászólások - 6%
Naken Forerion
3 Hozzászólások - 6%
Thora Haleye
2 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Forróság havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Valamelyik reagod tartalmazza a következő szavakat: analfabéta, cickafark, inventárium. Mindhárom szónak egyetlen reagban kell szerepelnie!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Dhela folyó és környéke

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 2:32 pm


echoes of the past
« taggeld; @Nîndaer • Zene; Juggler's curse »
– Részben a te hibád is, még ha az én „sületlenségem” is okozta a vágást. Gondolom veszélyes, siheder fajtársaiddal találkoztál korábban… és megijesztettelek. Nincs ebben semmi szégyelni való – böktem oda, csak úgy mellesleg. Húsz esztendősen még bőven serdülőnek éreztem magam. Talán kicsit túlzás volt, de még úgy éreztem, éppen csak kapargatom a felnőtt lét lényegét.
Nem nyertem el a bizalmat, ezt már biztosan nyugtáztam. Ha más nem kellően bolondnak nézett, hogy azt már ne mossam le magamról. Mindegy. Úgysem ismert, így pedig nem is kellett volna számítani az egésznek. Csakhogy az ajánlatát elfogadva követtem, onnantól pedig egyfajta társként tekintetem rá, akire szükségem volt a túléléshez… na meg érdekelni is kezdett. Furcsa mogorvasága mögött meghúzódott valami rejtett barátságosság, legalábbis én ennek tudtam be, hogy nem hagyott ott az erdőközepén, az esetlegesen visszatérő sugáknak.
– Meglehetősen nehéz úgy elszorítani, hogy csak félkézzel piszkálom az anyagot… – közöltem rövid szitkozódás után, ahogy a kendőt próbáltam az ujjam köré tekerni. Elég nehezen ment és bár a tekerésig meg voltam, amint meghúzni akartam vagy csomót kötni rá, az anyag lesiklott róla. Végül erőszakosan körbe tekertem a vérző ujjamat és a kendő végét maga alá tömködtem, remélve, hogy legalább addig ott marad, amíg megérkezünk a romhoz, ahol biztonságban leszünk.
„Szürke.” Gondoltam, hogy valami becenév féle érdekelt, de ez persze csak még jobban felpiszkálta az érdeklődésemet iránt. Érdekelt miféle nevet viselt valójában. Engem is lehetett volna sokféle módon is becézni és hát kaptam is kedves és kevésbé kedves megnevezéseket életem során. Egy-kettőt büszkén viseltem, míg másokat inkább meg sem óhajtottam hallani, annyira sértették az egomat.
A kíváncsiságom persze nem ismert határt, így megragadtam a csuklyáját és megrántottam. Nem volt elég gyors, pedig talán látta már a szeme sarkából is a mozdulatot, a könyöke pedig éppen az arcomba csapódott. Azt majdnem biztosra sejtettem, hogy nem törte be az orromat, de épp eléggé fájt, hogy odakapjam a kezemet. Fél percig próbáltam nem ordítani és a fájdalommal törődni, hogy meglessem a küllemét. Kellemesebb volt, mint hittem, bár rá fért volna a fésülködés.
– Inkább a kezemet, minthogy az arcomat tedd tönkre megint… – sóhajtottam és elhúzva a tenyeremet az orromtól, ellenőriztem, hogy nem vérzek megint. – Az atyám nem igazán nevelt belém semmit. – Tettem hozzá a miheztartás végett. Sok mindenért lehetett szidni Aroloth-ot, de a neveléséért biztos, hogy nem. Talán azt sem tudta, hogy létezik ilyesmi, hiszen anyánk halála után megszűnt apa lenni. Tindómielnek és Cerbinnek kiképzője lett, Aveonnak védelmezője, nekem meg… ki tudja. Semmim sem volt leginkább vagy a mementója annak, hogy sosem leszek elég jó neki.
Követtem közben az idegent az erdő egyre sűrűbb részei felé. Nem tudtam, milyen messzeségben vannak a romok. Nem is érdeklődtem, mikor érünk oda, inkább csak ismerkedtem vele… mert kellett. Idegen, aki segített, félig-meddig, és ami azt illeti azért hálás voltam, hogy nem lökött oda a sugáknak, hogy felfaljanak, míg ő egérutat nyer. Nem voltam naiv, nem hittem, hogy önzetlenül tette, de még most is ott voltam a társaságában, hogy biztonságba vigyen minket.
– Mellesleg kár rejtegetned magad a nehéz anyaggal. Csuklyában rosszabbul festesz. – Közöltem egyszerűen a tényeket és kihúzva magamat végig simítottam a szakadt ruháimon. Nem örültem, hogy megint mehetek a szabóhoz, de ez volt az ára annak az életnek, amit éltem. Végig túrtam a hajamat, majd nagyot sóhajtva megint rápillantottam.
– Te vagy az első elf, akit hosszú idő után láttam… leszámítva a nővéremet. – Próbáltam vele csevegni, mert némán sétálni az erdőben félelmetesebb volt. A hangom legalább megtöltötte annyira a környezetünket, hogy kicsit komfortosabban érezzem magam.




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 27, 2022 10:35 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Úgy érted, nem készültél arra, hogy ostoba mód hozzáérsz egy bekent pengéhez, amit a torkodnak szegeznek és megvágod vele magadat… - tekintek rá kifejezéstelen ábrázattal. - Ne fogd rám a sületlenségedet – teszem hozzá, folytatva a kardom sebtében történő megpucolását. A ténnyel, hogy nincs ami segítsen rajta, nem különösebben foglalkozok, nem dolgom hiszen ápolgatni vagy mindenáron megmenteni az életét – ebbe a lehetetlen szituációba kizárólag önmagát rángatta. Legyen hálás, amiért nem a sugák csemegéjeként végezte észveszejtő kínok közepette.
- Egy romhoz, ahol a felszerelésemet hagytam. Ott biztonságban leszünk – felelem meg szűkszavúan a kérdését, s minek után úgy érzem, a lehetőségekhez mérten ledörzsöltem a fegyveremről a szurokszerű vért, visszatuszkolom az övem alá a rongyot. Ellenben a pengémet még nem csúsztatom vissza a hüvelyébe, nem vagyok teljességgel bizonyos ugyanis abban, hogy nem fognak minket meglepetések érni a fertályórányi út során.
- Valószínűleg ha rendesen elszorítod a sebeidet, különösebb bajod nem lesz, amíg gyógyírre találsz – jegyzem meg csöndesen, hátrapillantva rá egy kérészéltű momentumra a szitkozódása hallatán, de továbbra sem érzem a nem létező önzetlenségem fellobbanását a bensőmben, ami arra késztetne, hogy tüstént a segítségére legyek valamilyen módon. Ha túléli a ma éjszakát, legalább megtanulja, hogy egyedül ne kóboroljon az erdők sötétjében, oldalán egy fogpiszkálóval.
- Szürke – viszonozom a bemutatkozását, hangtalan léptekkel szelve a nap közbeni esőtől megpuhult, füves talajt, legalábbis, amíg nem érzékelem, hogy a kelleténél jóval közelebb mozdul hozzám. Az ösztöneim és az élet által belém nevelt elővigyázatosság oltárán nem mérlegelek, egyszerűen hátra fordulva kísérlem meg orrbavágni a könyökömmel - közel sem vagyok hozzászokva a társasághoz, főleg olyanhoz, mely van olyan balga, hogy a hátam mögül csapjon le rám. Viszont a csuklyám kétségtelenül lehullik a fejemről, kellemes hűvöst engedve a vélhetően madárfészket idéző, összefogott hajamra.
- Folrandír, az ostoba. Ha még egyszer hozzám érsz, levágom a kezedet – morranok rá barátságtalanul, függetlenül attól, fajtárs-e vagy sem. Nem állhatom, amennyiben valaki akár csak a ruhámat fogdossa, főleg nem alattomosan. - Bárki is legyen az atyád, nem nevelt beléd semmi életösztönt – vetem még oda, aztán folytatom az utat a romok felé, ami kizárólag az avatott szemnek észrevehető az erdő sűrűjében.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 27, 2022 8:30 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Apámat szóba hozni olyan volt, mintha valaki fekete festéket öntött volna az addig makulátlan fehérségbe. Még mindig súlyos ellenérzéseim voltak vele kapcsolatban, pedig nélküle aztán tényleg nem lennék ott, ahol. Nem, nem a sugákkal való, minden bizonnyal túlzottan is életveszélyes küzdelemre gondoltam. Ha nem küldött volna utamra, nem találtam volna meg azt az elfet magamban, akinek léte egyre bizonyosabb ténnyé vált az elmúlt időszakban. Kívülről talán ostobának tűntem és hirtelennek, de mindez a megmagyarázhatatlan valami adott erőt nekem igazán. Nem tudom, indulatnak nevezhettem volna, vagy éppen valami makacs élni akarásnak vagy bizonyítási vágynak, mindenesetre ott volt, én pedig mind közelebb kerültem ahhoz, akinek lennem kellett volna mindig is. Többé nem üldöztem a bölcsesség iránti vágyat, vagy azt, hogy „elfes” legyek – ahogy emberek között mondani szokás. Egyszerűen csak összeraktam magam, mint egy darabokra tört kristályszobrot.
A suga ért támadásom sikeres volt. Talán, ah akad időm, még büszke is lettem volna magamra. A folytatásban nem volt jobb ötletem, minthogy csaléteknek kínáljam magam. Valójában nem is volt sok lehetőségünk, s bár az ismeretlen elf méltatlankodva felelt, nem tűnt úgy, mintha neki jobb terv akadna a csuklya alatt.
– Ne azzal foglalkozz, hogy tépik-e a nyakam vagy sem… csak csináld. – Közöltem egyszerűen. Nevezhetett bolondnak, vagy vakmerőnek, de egyelőre én, mint csali voltam az egyetlen járható út ebben a helyzetben.
Az egyik sugát szinte azonnal felnyársalta, ám a másik kettő egyenesen felém indult. A vér fémes bűze úgy csalta őket közelebb, mintha csak a legfinomabb vacsora csábítana egy régóta éhezőt. A sérültet kapta el következőek a penge hegyével, a harmadiktól némiképpen félre kellett táncolnom, hogy biztosan ne támadjon nekem, ám akkor a megmaradt két példány megmerevedett. Felkapva a fejüket figyelve, majd hirtelen valami távoli, alig-alig érzékelhető zaj irányába iramodtak. Nehezen tudtam elhinni, hogy tőlünk ijedtek meg, vagy csak jobb zsákmányra leletek, de nem akarta belegondolni.
– Azt hiszem, valahogy túlélem… – suttogtam magunk közé az éjszaka gyanús neszezései közben. Még egy pillanatig az eltűnő teremtmények után néztem, ám szemeim hamarosan már nem tudták őket kivenni a sötétben. Mindenesetre a tőrt csak azért sajnáltam, mert egyetlen fegyverem volt a mágia mellett. Bánni nem tudtam vele igaz, de sokszor kihúzott a bajból, ha éppen olyan helyzet alakult körülöttem.
– Sajnos nem készültem arra, hogy mérgezett pengével vág meg egy kedves idegen. – A kedves szót finom jelzésként nyomtam meg, ugyanis annak szöges ellentéte volt rá jellemző. Nem kárhoztattam érte, rég nem vártam el senkitől, hogy azonnal megkedveljen vagy a bájos külsőmért cserébe a barátom legyen. Én sem bíztam különösebben meg idegenekben. Az elmúlt időszak jó tanulópénz volt.
– Merre megyünk…? – kérdeztem elhaló hangon, ahogy rápillantottam. Éppen a kardjáról törölgette a vért, meg talán azt a valamit is, amivel összemázolta korábban a sugák ellen. Közben a kevésbé sérült kézfejem ujjai az erszényembe rejtett kendőt keresték. Amint rátaláltam az anyagra kihúztam és igyekeztem vele a nyílt sebet annyira elszorítani, hogy ne vérezzem még jobban össze magam. Félkézzel meglehetősen ügyetlenül ment persze. – Fenébe… – dünnyögtem magam elé, de ha közben megindult az átmentei társaságom, úgy követtem őt a fák között. Véreztem, szédelegtem, egyenesen kifáradtam, így nem volt jobb ötletem, vele tartottam. Még séta közben is az anyaggal bajlódtam.
– Folrandír vagyok. – Jegyeztem meg, ahogy mögöttem baktattam és ha nem figyelt, előre nyúltam és lehúztam a fejéről a csuklyát – vagy legalábbis megpróbáltam. Korábban hátrébb húzta már annyira, hogy a szemei kivillanjanak, de engem az egész jelenség érdekelt egyben.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 27, 2022 6:19 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Leheletnyi ráncokba gyűrődik a homlokom annak hallatán, hogy az apja az elmondása szerint árnylovag, s bár nem tagadom, a kíváncsiság magva csírázásnak indul a bensőmben, nem kezdek bájcsevejbe vele, fejünk fölött egy kiegyenlítetlen harc fellegével.
A szem nélküli, sápatag, nyúlánk és időről-időre kattogó hangot hallató lényekből kettő fej nélkül marad, ám még mindig van három, amelyek bizony éhesek a vérünkre. Az egyetlen szerencsénk, hogy a kitérésünkkel egymásba ütköztek, s az ilyen kifinomult érzékekkel bíró dögöknek ez éppen elég ahhoz, hogy ideiglenesen elbizonytalanodjanak a hollétüket illetően. A kardomért nyúlok hát, majd vetek egy pillantást a halálvágyban és hősi érzetekben bővelkedő fajtársra, aki – már amennyire a sötétben látom – újabb sérülésekkel gazdagodott. S a bátorsággal, hogy a tőrét ahelyett, magánál tartaná védekezés gyanánt, elhajítsa a szörnyek felé. Megvallom, a találat pontosan annyira meglep, mint a fülsértő hangon visító sugát, akit az oldalán ért a dobás.
- Íjjal kellene harcolnod – állapítom meg röptében, még azelőtt, hogy ismét kifejezné a vágyát csalétekké válni. Most már nem vitás, határozottan a fejére ejtették a születését követően. - Mire egyet lenyakazok, a másik már a te nyakadat fogja tépni. És ha azt gondolod, hogy a harmadiknak komolyan ártottál, rosszul gondolod – szűröm a fogaim között, viszont más stratégia bennem sem érik meg időben, ugyanis a hangunk alapján sebtében betájolnak minket a fenevadak, s egy momentumot sem késlekednek nekünk iramodni. Odébb mozdulok hát az ismeretlentől - noha változatlan úgy ítélem, bölcsebb volna összezárni -, és a kardomat emelve várom, hogy valamelyik nekem támadó a végzetébe fusson. A másik kettő persze élelmesebb annál, minthogy velem vagy az idő közben leölt társukkal törődjenek, ezért Csali felé lódulnak. Megint csak az egyiket - amelyiket korábban megsebzett - el tudom kapni időben, mivel egy kicsivel lassabb a mozgása a csípőhajlatába fúródott tőr révén. Az én pengém is az oldalát szántja végig, aminek köszönhetően kitér az ezüst hajú elől, ám, hogy az utolsónak közben sikeredik-e utolérni az áldozatát, nem tudom kontrollálni.
Bárhogy is essen, komoly problémát akkor sem tud okozni neki, ha a torkára tapadt, merthogy a következő pillanatban mintha összerezzennének, és a fejüket a magasnak emelve hallgatóznak. Nem kifejezetten szokványos a viselkedésük, ezért magam is hegyezem a füleimet, kémlelve a környező erdő sötétjét, de holmi egészen éles, alig kiszűrhető hangon kívül nem érzékelek mást. Ellenben velük, hisz mindkettő csapot-papot hátrahagyva iszkol el a bokrok sűrűjében, az ismeretlen tőrével egyetemben.
- Attól a pengétől elbúcsúzhatsz – jelentem ki csöndesen, várva még egy kicsit, hátha meggondolják magukat, de jó eséllyel épp úgy tovább álltak néhány fajtársukhoz, mint ahogy az imént tették velünk szemben. - Remélem van nálad bájital, mert mérföldnyire van a legközelebbi láp, ahol a méreg ellen találnánk növényt – mormogom oda neki, előhúzva a köpenyem alól egy rongyot, amivel némi fintor kíséretében elkezdem letörölni a pengémre fröccsent sugavért. - És ha nem akarod megvárni, hogy erősítéssel térjenek vissza, kövess – teszem még hozzá, miközben a kardomról fel sem pillantva indulok meg lassacskán a szörnyek távozási irányával ellentétesen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jún. 26, 2022 7:48 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Túlságosan is vészjóslóak voltak azok a lépések, azok a reccsenések. A zaj pedig igencsak közelről jött. Odahaza megtanultam, mire figyeljek, mikor kell menekülni. Gyerekként nem szálhattam szembe semmivel, kicsi voltam és törékeny… bár ez nem változott, mégis a felnőtt énem vakmerőbb volt, talán Ian hatására, talán nem szembesültem vele, hogy ezen a világon magamon kívül senkire sem bízhatom a saját épségemet. Őszintén szólva, kételkedtem benne, hogy a suga nem érne utol, habár mélyrehatóan nem ismertem a fajtájuk tulajdonságait.
– Az apám az… – válaszoltam csendesen, de közben folyvást a fájós ujjaimra siklott a tekintetem. Még én is éreztem a fémes vérszagot, nemhogy a szörnyek. Aroloth nem lenne büszke rám, talán még oda is hajítana eléjük, hogy jól rám ijesszen, mielőtt lekaszabolná őket. Az apám nevelési szokásai hagytak némi kívánni valót. Egy apró kislányt arra képzett ki, hogy szörnyeket öljön, a legkisebb fiát pedig minden módon megpróbálta elbizonytalanítani.
A fejezésre már majdnem elismerően pillantottam az ismeretlenre, de csak fél lélegzetvételnyi időm volt erre… túl sok volt a mozgás, túl sok példány kerülgetett minket. Amelyiket nem láttam, annak hallottam a hangját. A gondot az okozta, amelyikről úgy hittem elkábítottam, ám erről szó sem volt. Szinte azonnal mozogni kezdett és talán még inkább felszívva magát felénk iramodott. A másik elf félre ugrott, így az megint velem szembe került.
Előre nyújtottam hát a tőrt. Hirtelen nem tudtam olyan varázslatot kicsiholni az elmémből, amivel megzavarhatnám… még csak szeme sem volt. Biztos voltam benne, hogy hallása elég éles volt, hogy egy magasabb hang megzavarja, ám sikítani sem tudtam olyan meggyőzőn, mint egy gyermek. Már régen túlestem a pubertás áldásain és bár lágy volt a hangom, férfias maradt. Kizárt volt, hogy egy sikítással elűzzem… így hát megint az ismeretlen mentett meg.
Sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy azt gondolja, semmirekellő vagyok… csakhogy most nem volt időm emésztgetni egy ismeretlen elf véleményét önmagamról. A három suga, akik körülöttünk ólálkodtak most éppen lefoglalták minden idegszálamat. Túlságosan felgyorsultak az események, csak a rántást éreztem, így a felénk vetődő példányok éppen nem értek el minket, én pedig csak annyit éreztem, hogy felszakad a nadrágom, az ingem ujja és végig horzsolja a bőrömet a földből kiálló kövek egyike másika. Esélyem sem volt olyan kecsesnek lenni, mint a megmentőmnek, hiszen nem voltam felkészülve a dologra.
A sugák egymásnak ütköztek. Szédelgésükben hirtelen elvesztették az irányt. Egy pillanatra, de időt nyertünk. Nehezen, de összeszedtem magam a földön. Ennyi vérző sebet már képtelen voltam elkötni a lélegzetvételnyi időnek köszönhetően. A teremtmények pedig szép lassan magukhoz tértek annyira, hogy megint minket szemeljenek ki.
Nem tudtam, mi a terve az ismeretlennek. Futni, vagy támadni… legfeljebb lelassítani tudtam valamelyiket. Így elhajítottam a tőrömet, hátha beleáll valamelyikbe. Jól tudtam, hogy a sugák ellen a penge önmagában nem elég hatásos, de ahogy belefúródott az egyikbe, legalább megtorpant és gusztustalan hangot hallatva jelezte a fájdalmát.
– Hagyd, hogy hozzám jöjjenek a vér szagára, aztán szedd le azt a kettőt. – Böktem a még kissé szédelegve közeledő kettős felé. Azokat meg sem zavarta, hogy a harmadik társuk éppen szenved – legalábbis átmenetileg.
Kicsit hátráltam, a karomat kinyújtottam, mintha az valamiféle csali lenne. Reméltem, hogy közelebb lépnek és akkor, kissé hátra szökkenve kitérhetek az útjukból, így a méreggel átitatott penge talán még időben képes volt kioltani az életüket.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jún. 26, 2022 6:01 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present. #harc

- Ha kevesebbet csinálnád a semmit, lenne időd rá – mormogom az orrom alatt, s bár megfogadtam, hogy sohasem fogok egyetlen fajtársamnak sem ártani, az ostobaságuktól nem menthetem meg egyiket sem. Nem is igyekeznék a továbbiakban jobb belátásra bírni, sohasem voltam hős vagy nemes lovag, csakhogy a nemtörődömségének hozományaként nem kizárólag őt fogják kerülgetni az erdő ragadozói, amelyeket ide csal a vérével. Idő azonban a fejének tágítására már nem marad, noha úgy érzem, ha volna is rá alkalom, nem sietne a tanácsaimat megfogadni.
- Szóval te is egy szakértő vagy - a szemeim forgatásától kizárólag az tart vissza, hogy inkább függesztem őket az ellenen, és mert máskülönben ritkán élek az önkifejezés eme formáival. - Még nem alakult ki a falkájuk, de ügyesen összehoztad a kósza példányokat – zsörtölődök tovább, lázasan tanakodva, miként kezdjek a mostanra számukban ötre duzzadó bestiaáradattal. Nem kifejezetten nehéz a likvidálásuk, de ha egyszerre támadnak és számolatlan irányból, úgy bárkit képesek maguk alá gyűrni. Ha más nem, az elaprózásuk miatt áldásos lett volna, amennyiben futni kezd az idegen… Viszont megint nem marad lehetőségem az észrevételeim sebtében történő ecsetelésére, ugyanis kilép mellém, akár egy félnótás, ráadásként a sugák sem a türelmükről híresek.
Amíg ő a hozzá közelebb esőre próbál a látvány alapján boszorkányságot vetni, addig egy felém iramodik, a többi három pedig, mint várható volt, oldal irányban szélednek szét a bokrok között, bár csak idő kérdése, hogy onnét a fákra másszanak. Igyekszem lefülelni a mozgásukat, mialatt az első nekem iramodónak egy határozott oldalvágással lenyesem a fejét, amivel párhuzamban az ezüst hajú felé lóduló is eldől, legalábbis egy momentumra. Vélhetően inkább zökkentette ki a hirtelen varázslat és a társa neki csapódó feje, mint az ige hatékonysága, merthogy sebtében felrántja magát a földről egy újabb támadás szellemében. A magam részéről oldalra ugrok előle, hagyva, nyílt terepe legyen a másikhoz. Egyrészt, hogy rá koncentráljon, másrészt, hogy mögé fordulva ennek is a nyakát szeghessem.
- Sokat érni veled, bűvészmutatványos – tekintek rá közönyös ábrázattal, a pillanatnyi nyugalomban valamivel hátrébb húzva a csuklyám, hogy ne nehezítsem a saját dolgomat, de túl sok pazarolni való szekundumunk nem marad a fecsegésre, netán a tollászkodásra. Két oldalt a fák törzseiről egy-egy újabb suga ugrik felénk, míg az utolsó a talajon maradva veselkedik nekünk a hátunk mögül. Egyáltalán nem tetszenek az esélyeink ebben a felállásban, így különösebb tanakodás nélkül ragadom meg a mellettem ácsorgó grabancát, és vetődök vele előre a nyakunkba zúdulni kívánó dögöktől. Valamilyen csoda folytán mindketten időben kikeveredünk alóluk, noha a kardom az esés előnytelen volta miatt kicsúszik a bukfencem végén a tenyeremből. Igaz, nem esek pánikba, és aziránt sem érdeklődöm, hány helyen horzsolta le magát a mutatványos, hanem szemrevételezem a magunk mögött hagyott szituációt. A két suga még a levegőben összefejelt egymással, s lezúdult a harmadikra. Időnyerésnek megteszi.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jún. 26, 2022 10:14 am


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
"Ú-im lín mellon." Milyen kegyetlen szavak voltak ezek, de nem sértett meg. Ahhoz már túlságosan megpalléroztam a lelkem Ian mellett. Épp elég elutasítást kaptam, hogy hozzászokjak és hidegen hagyjon. Csak egy rövid hümmögéssel jutalmaztam a feleletet. Fajtárs volt, abból sem a legkellemesebb alak. Sokszor hallottam emberektől, hogy az elfek fennhordják az orrukat és gőgösek, talán nekik volt igazuk, ennek ellenére a csuklyás alak az én szememben igazi talány volt, akit meg kellett fejteni. Érdekelt. Érdekelt, milyen szempár nézne vissza, ha leráncigálnám a fejéről az anyagot.
Szerettem mások szemébe nézni, azok ragyogásából kiolvasni gondolatokat és érzéseket. Nem értettem hizzájuk, mégis tetszett a látvány és hogy oly' kifürkészhetetlen az egész, ami bennük mozdul.
A szavait ugyan hallottam, de a tekintetem a zsákmánnyal menekülő, vörösbundás rókára vándorolt. Nem tudtam érez-e valamit, csak csupán a nyúltetem csábítól illata ragadta olyannyira magával, hogy a közelbe merészkedett. Mindenesetre nem vett rólunk tudomást, csak az egyik bozótosból a másikba sietett.
Az ujjamra pillantottam egy hosszú perc erejéig, ahogy kibuggyant a vér és olyan erősen folyni kezdett, mintha mély vágást ejtettem volna rajta. Valójában úgy gondoltam, hogy a csípős, szétnyíló érzést csak felszíni seb okozza. De ki tudja. Az elmúlt egy évben bőven akadtak sebhelyeim, ez is megállta a helyét.
Nem volt időm ezen gondolkodni. A csuklyás alak szó szerint elkapott és kissé talán túl erőszakosan is tolt maga mögé. Csak azért nem estem el, mert belekapaszkodtam a köpenyébe, így gyorsan visszanyerve az egyensúlyomat. Nem szólaltam meg azonnal. Kicsit lehunytam a szemem, hogy csak arra koncentráljak, amit hallok. Léptek, száraz faágak repedése, ropogó avar hangja egyre közelebből.
- Közeledik... közelednek... - suttogtam, ahogy a nagy koncentrációban a vérről megfeledkezve hátrasimítottam ezüstszőke tincseimet az arcomból. - Gyanítom nem lesz időm sebet kötözgetni már. - Tettem hozzá és az ujjaim csak azért is rámarkoltak a tőrre. Reméltem, hogy nem kell előrántanom. Ha engem akar a szörnyeteg, vagy szörnyetegek - mert a zajok alapján többen is lehettek -, meg kellett védenem magamat. Már rég nem vártam másoktól, hogy álljanak elém és védjenek meg.
A zajok elcsendesültek. A némaságban szinte vágni lehetett a vihar előtti csend feszültségét. A közelben voltak és bár nem láttuk őket, mindketten tudtuk, hamarosan nem lesz választás, szembe kell szállni velük. A szívem erősen kalapált, talán kicsit remegtem is, ám a félelem nem igazán kopogtatott lelkem ajtaján. Egész egyszerűen elfelejtettem rettegni, inkább voltam izgatott, tettre kész, rá a vérzés eddigre elvsielhetlenné vált. Már bemocskolta a kézfejemet és a ruhámat a jobb oldalon. El kellett volna szorítani tényleg, de alkalmam nem volt rá.
A szörnyeteg kilépett a bozótosból. Nem volt szeme, így pedig a mágiám édeskevés volt ellene, hiszen nagyrészt fényekkel és árnyékokkal játszottam, hogy elbújjak a rám támadóktól. Ez azonban egy vak, éles hallású, jó szaglású szörnyeteggel szemben nem volt megfelelő terv.
Előrángattam hát a tőrt és bár ötletem volt, nem is egy, kérdéses volt, hogy mennyire hatásos szörnyetegek ellen. Ráadásul mielőtt tettekké formálhattam volna őket, a csuklyás elf a hátra nyújtotta a tenyerét.
- Ne legyél ostoba. Éppen elég, hogy az egyikünket tekintik vacsorának... és nem. Nem fogok elfutni. - Folytattam kissé hadarva, ahogy azt a helyzet megkívánta. - Egy falkában akár tíz is lehet, ha nem több. - Ahogy ezt kimondtam, újabb példányok bukkantak elő a bozótosból.
Kiléptem oldalra, hogy ki tudja lesni újdonsült társam mellett, majd előre nyújtva a kezemet az egyik sugát megcélozva elmormogtam egy varázslatot, remélve, hogy legalább az egyiket el tudom kábítani egy kis időre. Az ujjam nagyon fájt eddigre, éreztem, hogy több vért veszítettem, mintha egyszerű vágás volna, így bíztam benne, hogy valóban sikerül.
A mágia nem hazudtolt meg. Végig járta az ereimet, a kezem remegősen ugyan, de a megfelelő, kecses mozdulatokkal küldte a támadást a hozzám legközelebb eső suga irányába. Az megszédült, majd az oldalára dőlt. Ennyi időt tudtam hát nyerni magunknak, hogy addig a többire koncentráljunk. Sejtettem persze, hogy nem véltlenül volt méreg a pengéjén, nyilván az kellett a lények elpusztításához, így én legfeljebb lassítani tudtam őket. Az enyhe szédelgés ellenére készen álltam még mágiát is használni, vagy csak elhajítani a tőrömet, hátha megsebzem az egyiket. Kicsit meg kellett figyelnem, hol is vagyunk pontosan. Van-e bármi, amit használhatok.
- Ezt most ketten csináljuk végig... - tettem hozzá, immár teljesen az ismeretlen mellé lépve. Egyenrangú társaknak kellett lennünk ahhoz, hogy sikerüljön. Nem állhattam mögötte, hogy megvédjen.

// #varázslat: Szendergés //



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 25, 2022 7:23 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Ú-im lín mellon (Nem vagyok a barátod) – a megállapítása vagy sértésnek remélt kijelentése nem különösebben érint meg, ellenben a feltételezése, a fajtánk révén rögvest a cimborájának tart. Senkit sem nevezhetnék a barátomnak, s ezen még a közös vér sem szépít, úgy miért éppen egy ismeretlent illetnék a bizalmammal? Az indokaim megosztására igaz, nem fecsérlek szót vagy időt, nem indít meg a tény, ha nem ért meg, netán barátságtalannak tűnök a szemében. Tűnjek, annál hamarabb megy vissza oda, ahonnét jött, én pedig nyugodtan végezhetem a munkámat. Más kérdés, közel sem úgy fest, mint akinek sietős lenne kereket oldani egy szörnyeteg hallatán s egy karddal a torkának szegezve.
- Igen. Hoztam teát is neki – felelem oldalra billentett fejjel, elvégre csak nem gondolja, kedélyes nézelődésre érkeztem éjnek évadján az erdőbe. - Neked nem kellene találkoznod vele, ezért vagy útban – válaszolok a következő kérdésére is, minek után meggyőződtem róla, mindössze egy róka szaladt el a közelünkben, s nem a vérünkre szomjazó fenevad. Bár, ha a sejtelmem nem csal, a vörös bundást is éppen a kihelyezett csapda édesgette a közelünkbe, nem pedig az érdeklődése két elf iránt, viszont nem marad időm tenni róla, hogy ne siessen el a nyúllal, mivel az ismeretlen újfent bebizonyítja, a születését követően határozottan a fejére ejtette a bábája.
Kitartott momentumokig mustrálom a megvágott ujját, majd ahogy élő csalétket avanzsálva magából, még boldogan szét is keni a haján a vérét. A vérét, ami nem fog hamar apadni, ha a linrooq nedvéből is került a sérülésébe... Feszülten szívom a mellkasomba a levegőmet, mielőtt szabad kezemmel megfognám a grabancát, és magam mögé rángatnám. Ha netán elesne a heves mozdulattól, akkor sem sietek a felsegítésére, hanem két kezem közé szorítva a kardom markolatát, várom a bármelyik percben felbukkanó rémséget.
- Nem mondták még neked, hogy a penge nem játék...? Ostoba – szűröm a fogaim között. - Tekerd be az ujjadat és szorítsd le. Méreg van a kardomon, ami nem engedi gyógyulni a sebet. Kivételes csalétket csináltál magadból – a nyelvemről már nem gördül le a gratuláció, mit egyébiránt szívesen megosztanék vele, ugyanis az egyre kifejezettebbé váló neszezés a végpontjához ér, s néhány fülsértő, néma szekundumot követően ez alkalommal nem egy róka vagy más állat ugrik elő a bokorból, hanem a suga. Szemeinek hiányát a hallásával és szaglásával kompenzálja, amint sápadt, nyúlánk fejét jobbra-balra fordítva határozza meg a helyzetünket, csakhogy nem támad rögvest. Halk, kattogó hangot hallat ellenben, s igen hamar nyilvánvalóvá válik, a hetek óta magányosan vadászó szörnyeteg magával hozta a rokonait is.
- Vágd meg a tenyeremet, tüstént – sutyorgom a vélhetően még a hátam mögött lévőnek, közben a gyengébbik kezemet hátranyújtva, hogy könnyen hozzáférhessen. - Aztán fuss – tanácsolom, figyelve, amint újabb két bestia keveredik elő a bozótos takarásából. Hárommal még talán elbírok.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 25, 2022 9:36 am


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Meg kellett volna lepnie, hogy még ezen a csillagfényes, gyönyörű éjszakán is képes vagyok oly' sötét alakokba botlani, akik erdőben húzzák meg magukat, csuklyával az arcukban. Varázsolhattam volna, hogy megvédjem magam vagy elrejtőzzek előle, ám a testem túlzottan lefoglalta a hirtelenség okozta reszketés. A szívem még olyan vadul kalapált, hogy egyenesen a fülemben hallottam a ritmust.
- Jártam már veszélyesebb erdőben is - feleltem, bár a kard még mindig ott volt a nyakamnál. Megbillentett az állam vele, összekent valami ragaccsal, ami bizonyára a fémen volt... mégsem éreztem a helyzet veszélyességét annyira, hogy ne tegyek hirtelen mozdulatokat. Valójában annyira nem is tartottam tőle. Ha el akarta volna vágni a torkomat, lett volna alkalma megtenni többször is.
Szavai gyorsan rávilágítottak, hogy elffel van dolgom, ez pedig furcsa biztonságérzetet adott, annak ellenére is, hogy a kard túl közel volt az arcomhoz. Nem tűnt városi elfnek, talán ő is valamelyik Täwaren környéki erdős részről érkezhetett, meglehet a sötét erdő környékéről a vehemenciája alapján.
A száját és az orrát némileg láttam a csuklya alatt, de éppen csak annyira, amennyire az éjszakai gyenge fény engedte az.
- Rád is rád férne egy fürdés, meldonya (barátom) - folytattam, közben ujjaim a biztonságot nyújtó tőröm markolatát kutatták.
A kard gyorsan megint a torkomnak szegeződött. Nyeltem egyet és felemeltem a kezeimet, úgy téve, mintha így kevésbé lennék ártalmas számára. Nem tudhatta, hogy varázsló vagyok, ez pedig egyelőre épp elég volt ahhoz, hogy ne térjen vissza a reszketés és némi magabiztosságot adjon.
- Egy su... suga? - kérdeztem kicsit fennhangon. Ismertem az efféle szörnyeket, nővérem és bátyjám történeteinek köszönhetően. Cerbin imádott ijesztegetni, mikor egészen apró voltam még. A sugákat persze falkában említette, akik kis elfekre vadásznak. Aztán persze, Tin szavainak köszönhetően ez a kép kicsit enyhűlt. - És te... találkozni akarsz vele? - Nyeltem egyet. Valahogy nem tűnt normálisnak a fickó, de a kíváncsiság továbbra is furdalta az oldalam, hogy milyen szempár pihen csuklyája rejtekében.
Ahogy félre nézett, én is meghallottam a neszelést. Vadállat közeledett, négylábú és hamarosan a növényzetből vörös folt bukkant elő. Egy menekülő róka, aki egyik bozótosból a másikba futott át.
- Mégis miben zavar a jelenlétem? - kérdeztem, bár sejtettem, hogy ittlétének a sugához lehet köze. Nem akartam elmenni, le akartam húzni a csuklyát a fejéről. Az elhatározás megszületett, én pedig makacsul ragaszkodtam hozzá... gyerekes vagy sem. Ujjaim a pengére fektettem, épp csak annyira, hogy le tudjam nyomni azt, és ne szegezze nekem. Persze ezzel sikeresen meg is vágtam magam. - Au... - nyögtem csendesen. Hangom gyorsan elcsuklott, ahogy újabb, hangosabb, erőteljesebb neszek érkeztek egész közelről. Tudtam, hogy ő is hallja nem csak én.
- Úgy hiszem, már késő volna elküldened. - Dünnyögtem, a zaj irányába fordultam. Véres ujjammal végig túrtam ezüstszőke tincseimet, fogalmam sem volt, hogy az általam ismert tudás elegendő egy suga ellen, hiszen sosem láttam vagy harcoltam velük. Csak elmondásból ismertem őket.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jún. 24, 2022 11:47 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Nem különösebben lep meg a reszketeg reakciója, a hold fényében szűkölködő éjszakai erdőben még a megtermett harcosoknak is szokása az ijedelem, hát még egy törékeny jelenségnek, akibe az eddigi megfigyeléseim alapján a természet elfelejtett ösztönöket plántálni, legalábbis, amely a túlélésére irányulna.
- Egy haramiánál nagyobb veszedelmek lappanganak az erdőben. S nem magamról beszélek – felelem változatlan hűvösséggel a hangomban, miközben jelentőségteljesen megbillentem az állát a kardom ragacsos felével. Hogy jut a bőrére, a legkevésbé érdekel, szerencséjére csupán lenyelve ártó a linrooq képződménye. Az intuícióinak hiányáról aztán újfent biztosít a váratlan mozdulatával, de az istenek megint csak mellette állnak, amiért értek a fegyveremhez és időben képes vagyok elhúzni tőle, mielőtt még a saját nyakát szegné a nyomorultja. Pusztán ekkor tűnnek fel a tincsei közül előbukkanó hegyes fülei.
- (így van) – helyeslek a némiképp felháborodott kérdésére, amely éppen annyira érinti meg a lusta szörnyként gomolygó lelkemet, mint a rémület, amit az imént okoztam a számára. - Valaki meglehetősen átejtett ezzel az állítással – osztom meg vele a kéretlen véleményemet, változatlan fintorral az orrnyergemen, mialatt egy lépéssel hátrébb moccanok, hogy megfordulhasson s én is friss levegőhöz juthassak.
Viszont egyhamar kezdem megbánni, hogy egyáltalán megmoccant bennem holmi kényszer a túlélése elősegítésére ahelyett, hogy hagytam volna a suga eleségévé válni, ugyanis a koponyám mélyében éppen afféle fájdalom kezd formát ölteni, mint amikor a fehérnépekkel szükséges szót értenem. Sóhaj helyett azonban egy kifejezéstelen pillantással illetem.
- Eszedbe ne jusson – emelem vissza felé a kardom a szaglászása ellen, amelynek ez alkalommal a hegye néz farkasszemet a torkával. - És csöndesebben, egy suga van a környéken. Ezzel a szaggal vagy a kedvenc eleségévé fogsz válni, vagy elijeszted, és egyik opció sem tesz a kedvemre – tudatom vele rezignáltan, olykor-olykor végigfuttatva a szemeimet a környezetünkön, igaz, ebben a sötétben előbb fogom meghallani, ha bárminemű veszedelem közelítene. - Azt pedig meg sem próbáld, hacsak nem szeretnél elbúcsúzni a karodtól – bökök az állammal a keze irányába, amely apránként kezdett az öve felé araszolni. A következő momentumban egy ág tompa roppanása ragadja magához a figyelmemet, és amíg kisvártatva egy róka át nem szalad egyik bokorból a másikba, addig nem süppesztem vissza a tekintetemet a fajtársra.
- A helyedben visszamennék, ahonnan jöttem, zavar a jelenléted – kínálom fel számára csöndesen a második kéretlen meglátásomat, tovább fülelve, ha netán már késő lenne menekülőre fognia. S a megérzéseim azt sugallják, így lesz...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jún. 24, 2022 10:12 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Ezen a sötét éjszakán nem az ital mámorában óhajtottam ünnepelni. Nem bódultan bámulni a csillagok fényét, ahogy azok ezüstösen ragyognak fel az égbolt sötét takaróján. Azt kívántam, bár elkapnék egy hullócsillagot, amint átsiet a többi között, majd egyszerűen eltűnik a szem elől. Ez azonban még nem történt meg. Talán azért, mert időről időre elterelődött a gondolataim szála. Nem voltam részeg, a szokásos bőrborítású kulacsomban csak gyógytea volt.
Lábaim alatt alig ropogott az avar, vagy éppen a száraz gallyak, amik a növekvő hőmérséklettel és a ritkuló csapadékmennyiséggel igencsak megszaporodtak. Most is úgy osontam, mintha csak a Täwaren környéki erdő rejtett zugait járnám, hogy állatokat lessek meg, amint legelésznek vagy éppen nagy kortyokkal isznak a hideg kispatak vízéből.
A tekintetem a lombkoronák között is az eget kutatta. Szerettem az éjszakát, hol a hold fénye miatt, hol pedig azért, mert mindig a sötétben éreztem magam igazán biztonságban. Abban el lehetet rejtőzni, körbe ölelt és megóvott. Békés volt, csendes, valahol tiszta. Bár Nulportban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Talán ezért is volt olyan különösen felszabadító érzés kiszabadulni onnan, hátrahagyni a hányó, büfögő, részeg alakokat, akiknek mindössze mocsok jön ki a száján.
Mozdulataim csendesek voltak, s nem hallottam más neszét a környéken. Talán csak állatok mozgásának hangja adott valami apró alapzajt, de annyira messzire révedtem az égre, a gondolataim meg még messzebb jártak... valahol odahaza, ahová annyira terveztük az utunkat Iannel, hogy mindez fel sem tűnt. Mindnenél jobban vágytam ugyanis én odahaza. Nem azért, mert honvágyam volt, vagy egyszerűen csak látni akartam a romot, ami a családom egykori boldogsága után maradt. Egyszerűen csak a gyököreimet kerestem. Tudnom kellett, kinek születtem, hogy tudjam merre tartok. Talán ostoba gondolatfoszlány volt ez, ám ahogy tekintetem elkapott egy ezüstös hullócsillagot, ahogy fellobbant, majd meghalt az égbolton, azt kívántam, hogy minél előbb mehessek már északnak, magunk mögött hagyva mindazt, ami Nulportban történt.
Nem. Egy árva hangot sem hallottam mindezek fényében, ezért is rezzentem annyira össze, ahogy valaki átkarolt. Valaki. Valakinek kellett lennie, bár hirtelen nem is fogtam fel, hogy az ajkaimra tapadó valami egy tenyér. Csakhogy megéreztem a hideg fémet a nyakamnál, az érces hangot a fülembe súgni. Érezhette, hogy remegek, mint a nyárfal levél az erős szélben. Nem sokszor leptek meg ennyire. Legalábbis mostanában.
Sikoly azonban nem jött a torkomból. Csak ijedten vártam, hogy engedjen a szorításon és, ha így tett, hát megszólaltam: - Valami haramia lennél, jóuram? - kérdeztem, de egyelőre a szemem sarkából sem mertem meglesni magamnak az illetőt. Éppen elég volt a fegyvert, amit nekem szegezett.
A pillanat, amíg féltem tőle gyorsan elszállt. Közben egy mozdulattal össze is csíptam a ruhámat, hogy kicsit meghúzva a fekete inget az arcom felé megszagoljam azt. Bele sem gondoltam, hogy a hirtelen mozdulattal akár azt is kivívhatom, hogy megvágjon. Túl hirtelen voltam mostanában, olyan fejjel a falnak, mint a legtöbb korombeli.
- Szag? - kérdeztem már-már felháborodva, majd talán túlzottan is magas éllel a hangomban folytattam: - De hiszen, ez a legfinomabb rózsaolaj, amit kapni lehet vilgászert.
Felháborított, hogy úgy tett, mintha büdös lennék, miközben ő volt az, akinek a ruhájából is az erdő furcsa, fás aromája áradt. Nagyjából ekkor fogtam fel, hogy az arcát csuklya takarja. Szinte éreztem, ahogy bizsereg a tenyerem, hogy lehúzzam róla. Az azonban már tényleg veszélyes lett volna a fegyverrel a kezében.
- Te viszont nem vagy éppen rózsaillatú. Mióta bújkálsz itt az erdőben? Várj... talán a szagod alapján meg tudom mondani - nem. Nem kellett volna gúnyolódni, de miért is tudnám befogni a számat. Ha már a rémülettől leblokkoltam és varázslatra nem futotta, megpróbáltam észrevétlenül hátranyúlni, az övemre fűzött aprócska tör markolatára. Nem sok reményem volt persze abban, hogy majd nem veszi észre.



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2110
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jún. 24, 2022 9:23 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Az emberek előszeretettel beszélnek az éjszaka csendjéről, noha az égvilágon semmi csöndes nincsen benne, azt leszámítva, hogy ők legalább nem szennyezik a környezetet a bosszantó zajongásukkal. Újabb bizonyítéka ez az önhittségüknek, annak, hogy képtelenek önmagukon túllátni s felismerni, rajtuk kívül is létezik élet. Pedig az erdő sötétjében gubbasztva, készenlétben várakozva a lilásan derengő folyó közelségében egyértelművé válik, temérdek lény hirdeti az éjjel dicsőségét; szajkók visítanak, csalogányok dalolnak, békák kuruttyolnak és tücskök ciripelnek szakadatlan. Az avarban sündisznók neszeznek, rókák indulnak portyáikra, s reményeim szerint a szörnyeteg sem fog másként tenni, amely a hirdetőfal leírása szerint hosszú hetek óta tartja rettegésben a környező települések és városok lakóit. Az egyetlen túlélő elbeszélése alapján arra következtettem, hogy egy suga szedi az áldozatait, így nem messze - a jó érzéstől távol esve ugyan - elhelyeztem a megfelelő csalétket egy nyúl képében. A vér szaga reményeim szerint előcsábítja a rejtekéből a dögöt, ahogyan azt is remélem, Laer ünnepére való tekintettel egyetlen ostobának sem jut eszébe az erdőben bóklászni éjszaka, hanem a településén vagy a városában részegedik a dolgom nehezítése helyett.
Feszengő sóhajomat visszatartva emelem az égboltnak a tekintetemet, amely a csillagok fényén kívül nem szolgáltat sok derűt az újholdnak köszönhetően. A rémségek ilyenkor kifejezetten izgágák, s hogy ez a szellemvilág fátylának elhalványodása okán, vagy a megszokottnál nagyobb sötét szeretete végett van, még nem sikerült senkinek megállapítani. Engem tulajdonképpen nem is érdekel, ellenben az idő közben leeresztett pillantásom elé keveredő alakkal, aki nesztelen léptekkel, határozottan sétál a csapdám felé. Kifejezett csodával ért volna fel, ha az istenek ez egyszer az én oldalamra állnak, mégsem kerüli el a bensőmet a bosszússág. Vékonyka vonallá szorított szájjal húzom hát fél kézzel az arcomba a csuklyámat, majd csakugyan hangtalan mozdulatokkal eredek az ostoba nyomába egyik sötét fatörzstől a másikig szlalomozva egészen addig, amíg egyetlen lépéssel a háta mögé nem kerülhetek.
- Netán a halálodat vágyod? - szűröm halkan a fogaim között, egyik kezemmel előzékenyen betapasztva a száját, míg másikkal a kardomat emelem a nyakának, melynek pengéjén édes illatával csillan a linrooq bíbor ragacsa. Kizárólag azt követően vagyok hajlandó beszélni hagyni, mihelyt meggyőződtem arról, nem fogja a visításával elkergetni még a holtakat is, bár tény és való, remek csalétek kerekedne belőle.
Vagy mégsem…
- Mi ez a szag rajtad? - óhatatlan szökik le a nyelvemről a kérdés, amint fintorra húzott orral dőlök kicsit hátrébb a tömény illatfelhő miatt, amely a bőréről pállik.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
644
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Dhela folyó és környéke - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Gindra folyó és környéke
» Sahqon folyó és környéke
» Hesson folyó és környéke
» Gindra folyó és környéke - 1021 Télközép hava - Aldrich & Calypso
» Ilasea folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: