Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Dhela folyó és környéke - Page 4 KaDiPE5
Dhela folyó és környéke - Page 4 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Krónikás
83 Hozzászólások - 23%
Kalandmester
60 Hozzászólások - 16%
Rhysand Earhgaze
59 Hozzászólások - 16%
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 15%
Deedra Gindrian
31 Hozzászólások - 8%
Ezaras Azildor
30 Hozzászólások - 8%
Naken Forerion
19 Hozzászólások - 5%
Ned Hawke
11 Hozzászólások - 3%
Nîndaer
10 Hozzászólások - 3%
Veleris
9 Hozzászólások - 2%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:18 pm
• Asszociáció

Yesterday at 10:18 pm
• Szólánc

Yesterday at 9:58 pm
• Karaván út

Hétf. Szept. 26, 2022 11:26 pm
• Fehér-tenger

Hétf. Szept. 26, 2022 4:04 pm
• Erdei tisztás

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Dhela folyó és környéke

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 04, 2022 10:51 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Ha nagyobb becsben tartanád a természetet, ahogyan velünk születetten ildomos volna, nem vágnál ilyen bugyuta képet – csöndes, érces hangon engedem le a torkomról a szavaimat, kérdő arckifejezéséről a tenyeremen elbizonytalanodottan lépegető nyolclábúra süllyesztve a pillantásomat, aki végül egy tetszőleges oszlopon lelhet új fogódzkodóra. Az én figyelmem pedig Aroloth nevén, aki, mint kiderül, az ezüst hajú atyja. Néhány másodpercig csendben méricskélem, tűnődve, vajon át akar-e ejteni, bár nem látom értelmét a hazugságának. Mégis nehéz megértenem, hogyan lehet bármi közük egymáshoz, hacsak nem az anyjára ütött... Hozzá viszont rendkívül fakó emlékek fűznek.
- Nehéz elhinnem, hogy nem nevelt volna semmire – állapítom meg kisvártatva, elvégre a férfi nem egyszer vett a szárnyai alá, mikor nagy ritkán felénk látogattak. A kardforgatásra okított, amelyben anyám sem maradt alul, mégis úgy látta jobbnak, ha többféle technikát megismerek. Szigorú, azonban melegszívű elfként él a tudatomban, aki a családjáért világokat mozgatott volna meg. Ám bármiként is gondoljak rá, a töprengésem közül ismét felráz az ágyékából fogant rejtély éles hangja, ami egyre inkább bántja a füleimet. A múlt békéjétől ellazult vonásaim elsötétednek, amiként felé fordulok.
- Akár távozhatsz is, vérezve, mérgezetten és kimerülten, hogy az első vad a húsodból lakmározhasson. Amíg ellenben itt vagy, addig teszed, amit kérek – szűröm a fogaim között, s csak ezt követően veszem rá magamat arra, hogy az értékes holmimat fecsérelve, javítsak valamit a helyzetén. A szimpátia közel sem mozgat meg, ugyanakkor a fajtámból való, s nem különben annak a fattya, akit alkalmi tanítómnak nevezhetek. Nekiállok hát az erne gömbölyded gyümölcseit hámozni, figyelve közben, miként boldogul a tűzcsiholással. Leheletnyire moccan csupán a szemöldököm az elejtett ág zajának okán.
- Nem. Mindössze ráhibáztam a származási helyére – felelem színtelen hangon, s csak pillanatokat követően szólalok meg újfent. - Igen, ismertem. Az anyám is a szörnyeket űzte, ismerték egymást. Néha felénk járt a családjával, tanított a mesterségre – mérem szűkösen a szavaimat, elvégre nem vagyok hozzászokva, hogy az életemről meséljek bárkinek. Amennyiben nem lenne egy régi ismerős leszármazottja, vélhetően vele sem osztanék meg többet feketéllő, karcsú humoromnál. - Nem sok, de volt. Gyógyító – elevenítem fel az egyetlen sarkalatos pontot, ami az anyja révén megvilágosodik a tudatomban. Közben meghámozom a szükséges mennyiséget az ernéből, így felkelve a kőről, az egyre gyarapodó tábortűz közelébe helyezkedem át. Beleszórom a tálba az áttetsző, lédús növényeket, és módszeresen elkezdem préselni őket a mozsártörővel. - Legalább négy évtizede nem találkoztam velük – jegyzem meg mellékesen, s a célzással aziránt; ne várjon túl sokat a hozzájuk fűződő ismeretségemtől.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
750
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 04, 2022 9:00 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Nem illettem bele az elfek világképébe. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy nem voltam elég bölcs, nem voltam elég komor és emberellenes. Nem illettem apám családjába, nem illettem a népem közé, s legkevésbé sem illettem ennek a Szürke nevű idegennek az elfekről alkotott képébe. Sértett, ahogy beszélt vele és ahogy jellemzett, pedig igaza volt. Vonzott az emberi világ, nem azért, mert nem voltak magasztosabb céljaim s ne akartam volna megismerni mindazt, ami körülöttem volt. Nagyonis erre vágytam, de közben élvezni akartam az élet minden szegletét. A mulandóság szépséges volt, ami a mi hosszú életünkben elképzelhetetlennek látszott.
Nem reagáltam, ahogy arra sem, hogy "meglepődött." Bár tény, hogy kellemesebb volt kimondva hallani az érzéseit, mint az ezüst fényben fejtegetni a nemlétező arckifejezését. A szeme persze csillogott és sokat árulkodott róla. Valaki bánthatta, hogy ilyen lett. Ezért hát, nem óhajtottam vele vitatkozni. Sértegethettem volna én is, hogy olyan, mintha karót dugtak volna az ülepébe, de ehelyett lenyeltem az érzéseimet egyelőre, csak az apámtól tanult rideg álarc kúszott még inkább az arcomra.
- Kedves voltál. Egy pókkal. - Ismételtem meg némileg kérdő arckifejezéssel, mintha arra próbálnám rávezetni, hogy: és szerinted ez normális. Nem vártam választ amúgy sem, csak végig túrtam a tincseimen, ahogy a keserűség az ajkaim közé szökött apám nevének kiejtésével. Aroloth. Mintha valami sértés lenne, pedig gyönyörű tünde név volt az.
Bólintottam a kérdésére. Igen. Täwaren környéke. Onnan származik ő, s onnan származom én is.
- Egy ilyen kölyök? - kérdeztem vissza és nyeltem egyet. Talán tényleg egyetlen vonást sem örököltem tőle. Tin is megmondta, hogy finom vonásaim anyámnak köszönhetem, akárcsak ezüstös tincseimet. Talán sötétkék szemem is az övé, ha nem valami korábbi felmenőnk hozadéka. - Csak onnan, hogy nélküle nem állnék itt. Ő az apám, akit említettem. Már idős volt, mikor születtem. - Sóhajtottam fel. Nehezemre esett emlegetni, sőt egyenesen a szívem szakadt belé. De úgy, hogy nem néztem az idegen szemébe, könnyebb volt könnyfátyolos szemmel gallyakat halmozni a karomba, nem mutatni, hogy a férfi puszta említésétől is el tudnám sírni magam.
Remegő kézzel hullattam elé a szerzeményem. Csak amikor rápillantottam, láthatta meg a könnytől csillogó szemeimet. Bár nem hittem, hogy érdekli, így pedig sokkal könnyebb volt az egész.
- Hogyne... még valamit ne csináljak?! - csattantam fel, de végül leguggoltam, hogy a tűzgyújtással bajlódjak. Ügyesen, száraz kövekkel, a rom törmelékeivel raktam köbe a faágakat, aztán pontosan úgy, ahogyan nem is oly' rég egy másik folyó partján, megpróbáltam tüzet rakni. Az elmém azonban folyamatosan apám körül kattogott. Fogalmam sem volt, hogyan jutottam oda, hogy ennyire megmételyezzen belülről. Éreztem, ahogy fekete méregként siet végig a testemen a róla szőtt minden emlékképem.
A kezemből remegve hullott ki az ág, amivel tüzet próbáltam csiholni.
- Ismered az apámat? - kérdeztem rekedten. Könnyebb volt kérdezni, mint azt várni, hogy majd magától elmesél nekem mindent. Nem volt amúgy sem éppen szószátyár, én pedig tudni akartam mindent, ami a születésem előtt történt. Talán, ha engem is ismert volna gyerekként, rá sem kérdez, honnan ismerem Aroloth-ot. Emlékezett volna rá, hogy a kisebb fia ezüsttincseket viselt. - Az anyámhoz is volt szerencséd talán? - kissé talán reménykedve néztem rá, majd gyorsan letöröltem egy könnycseppet az arcomra. Olyan jó lett volna azt hallani, hogy igen... és megismerhettem volna őt úgy, ahogyan én sosem láthattam.
Végül mégis csak nyeltem egyet és visszatértem a tűzhöz. Remegő kézzel, de sietve próbáltam lángra lobbantani a kis rakást s hamarosan sikerült is. A melegség, az enyhe füst az arcomba csapott, így finoman fújni kezdtem, a lángok pedig nagyobbra nőttek.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 04, 2022 6:38 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

A szájára tapadó, nem mellékesen koszos tenyeremen kellemetlenül csiklandós érzés fut végig, s elkél néhány momentum, mire rádöbbenek, voltaképpen megnyalt. Nehéz eldöntenem, lenyűgözöttséget érezzek-e az életösztönének nem létező valóján vagy inkább bosszússágot. Valahol a kettő elegye kavarog bennem, ami közel sem elég ahhoz, hogy engedjek neki; kizárólag akkor eresztem, amikor úgy vélem megfelelőnek.
- Sok mindennek lehet születni, nem jelenti, hogy az is vagy. Egyelőre inkább közösködsz viselkedésedben azokkal a szánni való röpkelétűekkel, mint a népünkkel – felelem érdektelen a sértettségére, ugyanis dagaszthatja bármekkorára a mellkasát, és fújhatja bármekkorára a tollait, a valóságot nem a kierőszakolt szavai és meggyőződése, hanem a tettei fogják tükrözni. Én pedig nem láttam még fajtánkbélit, aki kígyó-marta félőrültként visítana egy veszedelmes erdőben mindössze annak okán, egy pók talált a testére mászni. A győzködésemet, miszerint nem nyámnyila, már nem is illetem felelettel, elvégre kijelentéseket bőséggel lehet a világnak ereszteni, ám a tapasztalatok, amelyek igazán számítanak. Meglehet, hajlandó volt magából csalétket avanzsálni, s nem eredt futásnak a sugák láttán, de ez inkább regél az őrültségéről, semmint a rátermettségéről.
- Meglepődtem – jelentem ki hűvösen az apját illetően, és meglehet, fakó, érzelmektől mentes hangomban talpalatnyi nyoma sem akad az iróniának, a bensőm csöpög a cinizmustól. Elnyomva magamban aztán egy sóhajt, a köpenyembe törlöm a nyálas-piszkos tenyeremet, majd a póknak fordítanám az érdeklődésemet, ha nem akasztana meg az újabb kérdésével.
- Igen. Ezzel a pókkal kifejezetten kedvesen bántam – felelem meg az érdeklődését, ami bizton veszem, inkább irányult a két lábon járó, beszédre képes példányokra, azonban róluk a legkevésbé sem regélnék. Nincs igazán kiről, legalábbis azok közül, akik még életben vannak. Az mindenesetre nem kerüli el a figyelmemet, hogy megváltozott a hangja, és olyan arckifejezéssel kezd el lődörögni a romok között, mint aki sebtében könnyek között fog kifakadni... Szívem szerint ráförmednék, hogy eszében sem legyen vinnyogó kisdedet mímelni, mikor a túlélésünk a tét, s máskülönben is az előbb kérte ki magának a nyámnyila billogot, viszont a velem párhuzamba vont néven akaratlan megkapaszkodik a figyelmem.
- Aroloth? A Täwaren környéki erdőkből? - nem engedek túl sok érdeklődést a hangomba kúszni, ám most először csekély mértékben megmozgat a felelete. Rég nem hallottam ismerősökről, hát még affélékről, akiknek neve ifjú koromból cseng otthonosan. Emlékeim szerint közel sem olyan volt, mint most a siheder leírja, persze egy elf is képes a változásra, főleg megannyi nyárral a háta mögött. - Honnét ismeri egy ilyen kölyök? - pillantok rá összevont szemöldökökkel, bár van egy egészen halovány sejtelmem a válasza felől. Közben végez a gallyak begyűjtésével, amiket úgy szór elém, mint egy dacos gyermek. Mintha az imént még azt mondta volna, bármit kérhetek, de természetest nem lep meg, hogy egy magafajtát a szava sem köti hűséggel.
- Bámulatos. Valami hasznod még akad is… - léhán megböködöm a fadarabokat a cipőm orrával, aztán az egyik félbetört oszlop tetejére egyengetve a pókot, a táskámhoz hajolok. Gyolcsot és egy szütyőnyi ernét szedek elő belőle. - Ácsorgás helyett rakhatnál tábortüzet – bököm oda neki, amíg előszedem a szükséges kellékeket; egy kisebb tálat, egy vízzel félig telt kulacsot, és egy mozsártörőt. A kormos talaj alapján korábban tűzhelynek hasznosított terület mellé rendezem az eszközöket, leszámítva a szütyőt, aminek társaságában leülök egy kődarabra, s amíg lehetőleg az ezüst hajú a tűz felélesztésén ügyködik, én a növényeket kezdem hámozni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
750
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 30, 2022 8:33 pm


echoes of the past
« taggeld; @Nîndaer • Zene; Juggler's curse »
Nem volt egyszerű kiigazodni rajta… vagy éppen nem is nagyon volt min kiigazodni. Lényegében vaskos falat húzott a világ és saját maga közé Szürke. Kíváncsi voltam, akad-e bárki, aki ezt le tudja dönteni. Körülöttem is ott volta a fal, ám nem olyan hevesen és erősen, mint nála. Egy bizonyos pontig még képes voltam megnyílni a világ felé… még. Azonban egyre jobban zárt össze körülöttem az a bizonyos fal és a komorság mind jobban rám talált.
– Nem is vártam tőled szimpátiát – sóhajtottam fel, ahogy a nedves, sáros talajon haladtunk előre. Az ujjammal sem segített, pedig bizonyára szorosabbra tudta volna kötni, megakadályozni a további vérzést. Nem leszünk barátok a ma éjszaka után, mégis most ő volt az egyetlen biztosítékom az életben maradásra, így hát követtem előre, amerre a zajok alapján sejtettem, egészen addig, amíg az alakja ki nem rajzolódott a romos mennyezeten át betörő tiszta, ezüstös csillagfényben.
Valójában tetszett a hely s jobban körbe is óhajtottam nézni, de az a szőrös, termetes pók az ingemen mászva a frászt hozta rám. A hideg is kirázott tőle, ám mielőtt még tovább könyöröghettem volna, hogy vegye le rólam, tenyere betapasztotta az ajkaimat. Jobban örültem volna, ha nem tesz így. Kellemetlen, kesernyés volt a bőre íze, amit nem tudtam mellőzni, mert persze voltam olyan ostoba, hogy megnyaltam – eredetileg annak reményében, hogy akkor elenged.
– Elfnek születtem. – Válaszoltam a leereszkedő stílusra némileg sértetten. Igen. Annak születtem, de igencsak rövid ideig éltem úgy s a legkevésbé sem szégyelltem magam ezért. Azért mentem el, hogy a családomnak megfeleljek, hogy El’Alorában megkapjam a tudást, amit az apám kedvéért meg kellett szereznem. Más kérdés volt, hogy ehhez képest éppen hol tartottam. – Nem vagyok nyámnyila, csak nem ehhez szoktam. – Tettem hozzá és sóhajtottam egyet. – És, ha tudni akarod, igen, az apán kidobott. – Elfordultam tőle, hogy lenyeljem a gombócot a torkomban, ami mindig ott volt, akárhányszor Aroloth szóba került. Most még kellemetlenül ütött mellkason a gondolata. Talán azért, mert ő sem tartott méltónak ahhoz, hogy elf legyek ténylegesen. Ezért is küldött el. Nem tanított meg semmire, csak kidobott.
– Volt már bárki is, akivel kedves voltál? – kérdeztem csendesen, kissé rekedten, mint aki menten elsírja magát, pedig nem óhajtottam ilyet tenni. Csak felmértem a területet, hogy a lehető legközelebb szürkéhez van-e elég száraz gally. Nem akartam eltávolodni tőle, ezért azt vettem fel, ami megfelelőnek tűnt ahhoz, hogy egyáltalán apróbb tüzet lehessen belőle rakni. – Félelmetesen hasonlítasz Aroloth-ra ezzel a hideg, kellemetlen természettel… – Tudtam, hogy nem kellett volna kimondanom apám nevét. Nem véletlenül nem „apámként” emlegettem őt, mert már az is fájdalmas volt. A tényleges apámnak már hónapok óta Iant tekintettem, ő vigyázott rám, ő tanított meg praktikus dolgokra és leginkább ő volt az, aki mellett biztonságban éreztem magam. Ez volt a család, nem az ott a fák között Täwaren közelében… ha egyáltalán odahaza volt éppen s nem a világ vad pontjait várta, hogy a saját vérétől még távolabb kerüljön.
A kisebb kupac fával visszasétáltam hozzá és könnyfátyolos szemmel odaszórtam a lába elé. Nem akartam előtt sírni, ezért hagytam, hogy a könnyek csak kellemetlenül csillogóvá tegyék a szememet.
– Tessék. Tüzifa.




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 30, 2022 3:02 am

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Valamiben olybá tűnik, egyet értünk – felelem hűvösen a megsegítését övező fáradalommal kapcsolatban, elvégre anélkül is megpróbálja a határaimat, hogy gyógyítót mímelve kellene tüsténkednem körülötte. Ameddig képes magáról gondoskodni, nincs szükség a közbeavatkozásra. Bár meglehet, a következő momentumban üthettem volna nagyobbat annak érdekében, ne fecsegjen szakadatlan, ugyanis bőven hozzátesz a béketűrésem rohamos fogyatkozásához a tény, jóformán minden kijelentésemet magyarázatra kényszerít. Viszont ezúttal meghagyom a hitében; amennyiben úgy véli, a csuklya bármit hozzátesz a mesterséghez, hát maradjon meg áldott tudatlanságában.
- Nem tartok rá igényt – mormogom az orrom alatt, haladva a romok irányába, amit percek kitartó baktatását követően el is érünk. A vak sötétben kevés, ami megállapítható a borostyánok futtatta falakról vagy beljebb a faragott oszlopokról és ívelt árkádokról, korábban viszont, a lemenő nap fényében megannyi részlet tette nyilvánvalóvá a számomra, a töredezett kövek és szobrok a népünk megannyi, feledésbe merült épületéhez tartoznak. Letűnt korok rezzenéstelen, hűvös emlékeit hordozzák magukban, amelyek az éjszaka barátságtalan sejtelmében inkább dermesztik a vért, semminthogy melengető nosztalgiával ajándékoznák azt. Mégis elég monumentális a hely kisugárzása ahhoz, elfeledjem egy kósza pillanatra a mögöttem baktató jelenséget.
- Miért érzed szükségét annak, hogy minden nyilvánvaló részletet közlésre tegyél? - kérdezem érces hangon, könnyed, noha óvatos léptekkel haladva előre. - Nem fog a lelkiismeretem szimpátiával zendülni – tudatom vele, mielőtt még csalfa illúziókat kezdene kergetni afelől, egy szekundumra is érdekel, ha megbántom vagy ha barátságtalan indokaim mögé lát. Bár kivételesen tényleg jobban aggasztott a bajba kerülésének lehetősége, még a végén a nyöszörgésével feltámaszt néhány holtat, idecsal pár lidércet, és megidéz egy-két leshat. Nos, az alagútban efelől végül nem kell tartanom, ám onnét kijutva egyhamar igazolódnak a feltételezéseim a lármacsapási képességéről.
Hosszú, számomra évszázadoknak ható momentumokig meredek rá kifejezéstelenül, igyekezve értelmet lelni az előttem lejátszódó fesztiválnak, azonban bárhogy is próbálkozik a tudatom, képtelen feldolgozni az információk összességét. Ezért első lépésként azzal foglalkozok, ami a leginkább bántja a füleimet és a nyugalmamat.
- Hallgass már, minden rémséget a nyakunkra akarsz hozni? - morranok rá csöndesen, tenyeremmel betapasztva a száját, miként papagájt kezd mímelni. A kardomat aztán a fellazult talajba szúrom, hogy felszabadult kezemre átvezethessem az ezüst hajúnál lefogadom, sokkalta rémültebb nyolclábút. - Tényleg elf vagy te? - tekintek rá őszinte lekezeléssel, mialatt eleresztve a száját, a fülét húzogatom meg, hátha nem valódi. - Ilyen nyámnyilaként végképp nincs helyed az erdőben. Mit keresel egyáltalán itt? Kidobott az apád? - meglehet, amennyiben többet mozgatnám az arcizmaimat, cinikus mosolyra húznám a számat, eme gyakorlottság hiányában viszont rezignáltam mérem végig az ábrázatát. - Szedj tűzifának valót – ismétlem el a korábbi utasítást, majd magamhoz véve a kardomat, elsétálok a hátrahagyott holmijaim felé, a kézfejemen változatlan egyensúlyozva a pókot. - Igazad van, félelmetesen ostoba.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Rhysand Earhgaze Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
750
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 9:11 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Kellemesnek nem neveztem volna a társaságot, de magamban elkönyveltem, hogy bizonyára csak nem szokott ahhoz, hogy valakivel társalog. Nem volt kedves, de el sem hajtott, a hálám pedig ezzel kiérdemelte, még ha egy sötét erdőben is bandukoltam.
– Megoldom. Nehogy segíts, tudom, milyen fárasztó lenne – feleltem és közben úgy, ahogy, elég szedett-vedett módon, de bekötöttem a komolyabban vérző sebet az ujjamon. A kendő persze teljesen átázott addigra a vörös nedvességtől és szinte biztos volt, hogy nem fogja bírni egész éjszaka.
A vérző tagomban tomboló, csípős, lüktető fájdalom mellett az, hogy orrba könyökölt már meg sem zavart igazán. A kellemetlenség még viszonylag gyorsan elmúlt, újabb vérfürdő nélkül. Aztán kimondta azt a szót, amit összerezzentem. Árnylovag. Nem kontráztam rá azonnal, hogy ráhibázott, az apám is éppen az. Nem. Nem. Nem. Nagyon nem akartam, hogy ez szóba kerüljön és, ha összefutnak valami sötét, árnylovag találkozón, akkor Aroloth-nak első kézből kínálja fel az információkat rólam. Azon a beszélgetésen nekem kell túlesnem vele.
– A csuklyával vegyülsz el a szörnyek között? – Faggattam inkább, egyelőre emésztgetve magamban a korábbi információt. Persze sejthette, hogy az apám árnylovag, hiszen éppen az imént került szóba, hogy nem vagyok a sugák szakértője, csak felszedtem magamra ezt-azt a családom miatt. A bátyám, a nővérem, az apám, mind érintettek voltak ebben. Csak Aevon és én éltünk más életet.
Természetesen csendre intett. Mit is vártam tőle? Talán neki nem volt félelmetes a sötét erdő, de nekem igen. Régen szerettem a fák között lenni, élveztem, ahogy a kabócák dala megtölti az éjszakát. A sugákkal a hátunk mögött azonban kevésbé fogott el a biztonságérzet. Persze az nem volt kérdés, hogy ezerszer lettem volna még így is a fák között, mint Nulportban hajnalban az utcán, hogy eladjon valami ittas hajós.
– Otromba. Csak próbálok veled társalogni. – Közöltem sértetten és felszegve az államat baktattam után tovább a sötétben. Egyre nehezebben voltak kivehetőek körülöttünk a fatörzsek, ehhez még a csillagok erős, ezüstös fénye is igencsak kevésnek bizonyult. A hallásomra és a többi érzékemre kellett hagyatkoznom. Azt viszont biztosan tudtam, nem maradok le sokkal mögötte.
Aztán, a fényben kivehetővé vált valami növénnyel sűrűn benőtt romféle. A szűkös bejáraton át könnyedén követtem az ismeretlent. Itt még sötétebb volt, már az orromig sem láttam el, de kicsit nedves, kicsit régi, dohos illat uralkodott odabent. Tökéletes búvóhely lehetett éjszakára.
– Vagyis kapaszkodjak a falba, hogy ne essek rád. – Állapítottam meg, közben tenyeremmel kitapintottam a falat és amerre hallottam a lépteit, arra haladtam én is. Furcsa, csiklandozó érzést éreztem meg az ujjaimon. Tudtam, hogy rám mászott valami, de azt hittem azzal a lendülettel tovább is állt. Nem így történt, ám ennek csak akkor váltam valódi szemtanújává, amikor kiértünk a fedetlenebb részbe és megpillantottam a csillagok fényében őt. Hallottam, hogy azt mondja, szerezzek gallyakat, de az annyira nem érdekelt, mint a méretes pók az ingemen, ahogy a nyakam felé közeledett.
– Isilmë szerelmére! Még szőrös is! – Ráztam meg magam, de a teremtmény nem akart távozni, ezért odaléptem Szürkéhez. – Ha leszeded… az adósod leszek! Bármit kérhetsz, azon kívül, hogy menjek el azonnal… és… és! Bármit! – Közöltem drámaian. Azt hihetnék persze, ha valaki erdőben lakik hozzá szokott az ilyesmihez… hát talán valamikor nem zavart, de az alorai tornyok kényelme egészen megváltoztatott. Ki kellett nőnöm ezt a kényességet, kétségtelen volt.
– Egy árnylovagnak ez nem lehet gond, jól kezeled a szörnyeket. És ez egy szörnyeteg! – Magyaráztam lehunyt szemekkel. Még mindig nem akartam látni, ahogy a bőrömre mászik az a vacak. – Vedd le! Vedd le! Vedd le!



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 7:48 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- A legutóbbi fajtársam, aki meglepett, a vérében fulladt meg átvágott torokkal – tudatom vele rezignáltan, nem ejtve túl sok gondolatot a korát illető fordulatnak sem, ugyanis ennek a megítélése még a népünkön belül is problémát jelent. Legfeljebb a viselkedése, mely árulkodó jelként övezte, ám láttam már ütődöttebb elfet is nálánál jóval több nyarat taposva. Tulajdonképpen ez utóbbi az, ami képes megijeszteni, nem egy hús-vér lény, aminek elég egyetlen jól irányzott döfés, hogy ne jelentsen ártalmat. Persze némiképp aggasztó, hogy a mágiához is ért, de Lepkével szemben nem találom különösebben fenyegetőnek a gyermeket.
- Sokan megoldották már előtted – nyugtázom a zsörtölődését a kötést illetően, s mivel valóban úgy gondolom, ezt bárki meg tudja oldani, aki nem gyér a végtagjaiban és az élni akarásában, ezért eszemben sincs megakasztani a lépteimet és a segítségére sietni. Amennyiben eszméletét veszti, legalább nem kell az elmés megjegyzéseit hallgatnom. Olybá tűnik, érzeteimben osztozkodik velem, ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy a romokig ne a két lábán jusson el. Hátulról csap le rám, aminek a hozománya, hogy a könyököm az orrával lel közelebbi ismertséget. Akár a kardom markolata is lehetett volna, szóval hálás lehet.
- Annyit azért mégis, hogy beleártsd magad egy árnylovag dolgába – szusszanok csöndesen, folytatva lépteimet a célunk irányába, egyelőre nem faggatva tovább a felmenőjéről. Csekély mértékben, ám felderengett bennem az érdeklődés az apja iránt, olyannyira viszont mégsem, hogy a biztonságos zóna elérése előtt erre fecséreljem az időt és a szavaimat. Visszahúzom hát a fejemre a csuklyát, megbékélve a megszokott, kellemes súlya és óvása alatt, éppen akkor, amikor kéretlen megállapítását felém intézi.
- Nem emlékszem, hogy kérdeztem a véleményed. S máskülönben, a szörnyetegek között ildomos elvegyülni – felelem hűvös tartással, pillanatnyi gondolatot szentelve csupán az arcbőrömet puhán maró festéknek, amit a vadászat előtt kentem fel megszokás szerint. Azzal a ténnyel, hogy régóta nem találkozott a népünk tagjaival, nem tudok mit kezdeni, s ha arra vár, faggatni kezdem a családjáról, netán a nővéréről, úgy igen csak rosszul ítélte meg a körülményeit. - Maradj csendben, elnyomod az erdő hangjait – morranok rá halkan, és amennyiben kivételesen hallgat az utasításomra, úgy a maradék perceket némán tesszük meg a romokig.
Az épület egykori billogjai első ránézésre nem ismerhetőek fel, nem hat többnek ugyanis az előttünk tornyosuló növényrengeteg, mint a természet áttörhetetlen akadályának, azonban némi tapogatózást követően meglelem a sűrűn növő borostyánok között a szűkös bejáratot, ami egy sötét, több méteren nyúló alagúton át vezet minket.
- Kapaszkodj a falba, ha nem akarsz orra esni – tanácsolom a hátam mögött haladónak, majd útnak eredek a nedves, dohos szagot árasztó járaton, melynek falain bizton veszem, a pókok mellett rovarok és bogarak legkülönfélébb példányai futkosnak szerteszét a megzavarásuk oltárán. Mivel nem sietek és óvatosan haladok, hogy a siheder ne a nyakamban végezze, hosszú minutumokig tart a közel vak sötétben a menetelésünk, de végül megérkezünk a táborhelyemre, amely vélhetően egyszer egy kupolában kiteljesedő, kör alakú képződménye volt az épületnek, mostanra viszont nem védi semmi az elemek hatalmától. Szabadon csöpög be a vájatok között nap közben meggyűlt esővíz, míg az indás, csüngő növények vízesésként omlanak alá a repedezett padlólapokkal tarkított talaj irányába. A csillagok szabadon ékeskednek felettünk, bár akad egy-egy része a romoknak, ahol a tetőszerkezet ívei még kínálnak némi óvást.
- Keress néhány száraz gallyat a romok között – adom ukázba, cserébe, amiért megosztom vele az ideiglenes búvóhelyemet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
750
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jún. 28, 2022 2:32 pm


echoes of the past
« taggeld; @Nîndaer • Zene; Juggler's curse »
– Részben a te hibád is, még ha az én „sületlenségem” is okozta a vágást. Gondolom veszélyes, siheder fajtársaiddal találkoztál korábban… és megijesztettelek. Nincs ebben semmi szégyelni való – böktem oda, csak úgy mellesleg. Húsz esztendősen még bőven serdülőnek éreztem magam. Talán kicsit túlzás volt, de még úgy éreztem, éppen csak kapargatom a felnőtt lét lényegét.
Nem nyertem el a bizalmat, ezt már biztosan nyugtáztam. Ha más nem kellően bolondnak nézett, hogy azt már ne mossam le magamról. Mindegy. Úgysem ismert, így pedig nem is kellett volna számítani az egésznek. Csakhogy az ajánlatát elfogadva követtem, onnantól pedig egyfajta társként tekintetem rá, akire szükségem volt a túléléshez… na meg érdekelni is kezdett. Furcsa mogorvasága mögött meghúzódott valami rejtett barátságosság, legalábbis én ennek tudtam be, hogy nem hagyott ott az erdőközepén, az esetlegesen visszatérő sugáknak.
– Meglehetősen nehéz úgy elszorítani, hogy csak félkézzel piszkálom az anyagot… – közöltem rövid szitkozódás után, ahogy a kendőt próbáltam az ujjam köré tekerni. Elég nehezen ment és bár a tekerésig meg voltam, amint meghúzni akartam vagy csomót kötni rá, az anyag lesiklott róla. Végül erőszakosan körbe tekertem a vérző ujjamat és a kendő végét maga alá tömködtem, remélve, hogy legalább addig ott marad, amíg megérkezünk a romhoz, ahol biztonságban leszünk.
„Szürke.” Gondoltam, hogy valami becenév féle érdekelt, de ez persze csak még jobban felpiszkálta az érdeklődésemet iránt. Érdekelt miféle nevet viselt valójában. Engem is lehetett volna sokféle módon is becézni és hát kaptam is kedves és kevésbé kedves megnevezéseket életem során. Egy-kettőt büszkén viseltem, míg másokat inkább meg sem óhajtottam hallani, annyira sértették az egomat.
A kíváncsiságom persze nem ismert határt, így megragadtam a csuklyáját és megrántottam. Nem volt elég gyors, pedig talán látta már a szeme sarkából is a mozdulatot, a könyöke pedig éppen az arcomba csapódott. Azt majdnem biztosra sejtettem, hogy nem törte be az orromat, de épp eléggé fájt, hogy odakapjam a kezemet. Fél percig próbáltam nem ordítani és a fájdalommal törődni, hogy meglessem a küllemét. Kellemesebb volt, mint hittem, bár rá fért volna a fésülködés.
– Inkább a kezemet, minthogy az arcomat tedd tönkre megint… – sóhajtottam és elhúzva a tenyeremet az orromtól, ellenőriztem, hogy nem vérzek megint. – Az atyám nem igazán nevelt belém semmit. – Tettem hozzá a miheztartás végett. Sok mindenért lehetett szidni Aroloth-ot, de a neveléséért biztos, hogy nem. Talán azt sem tudta, hogy létezik ilyesmi, hiszen anyánk halála után megszűnt apa lenni. Tindómielnek és Cerbinnek kiképzője lett, Aveonnak védelmezője, nekem meg… ki tudja. Semmim sem volt leginkább vagy a mementója annak, hogy sosem leszek elég jó neki.
Követtem közben az idegent az erdő egyre sűrűbb részei felé. Nem tudtam, milyen messzeségben vannak a romok. Nem is érdeklődtem, mikor érünk oda, inkább csak ismerkedtem vele… mert kellett. Idegen, aki segített, félig-meddig, és ami azt illeti azért hálás voltam, hogy nem lökött oda a sugáknak, hogy felfaljanak, míg ő egérutat nyer. Nem voltam naiv, nem hittem, hogy önzetlenül tette, de még most is ott voltam a társaságában, hogy biztonságba vigyen minket.
– Mellesleg kár rejtegetned magad a nehéz anyaggal. Csuklyában rosszabbul festesz. – Közöltem egyszerűen a tényeket és kihúzva magamat végig simítottam a szakadt ruháimon. Nem örültem, hogy megint mehetek a szabóhoz, de ez volt az ára annak az életnek, amit éltem. Végig túrtam a hajamat, majd nagyot sóhajtva megint rápillantottam.
– Te vagy az első elf, akit hosszú idő után láttam… leszámítva a nővéremet. – Próbáltam vele csevegni, mert némán sétálni az erdőben félelmetesebb volt. A hangom legalább megtöltötte annyira a környezetünket, hogy kicsit komfortosabban érezzem magam.




Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 27, 2022 10:35 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

- Úgy érted, nem készültél arra, hogy ostoba mód hozzáérsz egy bekent pengéhez, amit a torkodnak szegeznek és megvágod vele magadat… - tekintek rá kifejezéstelen ábrázattal. - Ne fogd rám a sületlenségedet – teszem hozzá, folytatva a kardom sebtében történő megpucolását. A ténnyel, hogy nincs ami segítsen rajta, nem különösebben foglalkozok, nem dolgom hiszen ápolgatni vagy mindenáron megmenteni az életét – ebbe a lehetetlen szituációba kizárólag önmagát rángatta. Legyen hálás, amiért nem a sugák csemegéjeként végezte észveszejtő kínok közepette.
- Egy romhoz, ahol a felszerelésemet hagytam. Ott biztonságban leszünk – felelem meg szűkszavúan a kérdését, s minek után úgy érzem, a lehetőségekhez mérten ledörzsöltem a fegyveremről a szurokszerű vért, visszatuszkolom az övem alá a rongyot. Ellenben a pengémet még nem csúsztatom vissza a hüvelyébe, nem vagyok teljességgel bizonyos ugyanis abban, hogy nem fognak minket meglepetések érni a fertályórányi út során.
- Valószínűleg ha rendesen elszorítod a sebeidet, különösebb bajod nem lesz, amíg gyógyírre találsz – jegyzem meg csöndesen, hátrapillantva rá egy kérészéltű momentumra a szitkozódása hallatán, de továbbra sem érzem a nem létező önzetlenségem fellobbanását a bensőmben, ami arra késztetne, hogy tüstént a segítségére legyek valamilyen módon. Ha túléli a ma éjszakát, legalább megtanulja, hogy egyedül ne kóboroljon az erdők sötétjében, oldalán egy fogpiszkálóval.
- Szürke – viszonozom a bemutatkozását, hangtalan léptekkel szelve a nap közbeni esőtől megpuhult, füves talajt, legalábbis, amíg nem érzékelem, hogy a kelleténél jóval közelebb mozdul hozzám. Az ösztöneim és az élet által belém nevelt elővigyázatosság oltárán nem mérlegelek, egyszerűen hátra fordulva kísérlem meg orrbavágni a könyökömmel - közel sem vagyok hozzászokva a társasághoz, főleg olyanhoz, mely van olyan balga, hogy a hátam mögül csapjon le rám. Viszont a csuklyám kétségtelenül lehullik a fejemről, kellemes hűvöst engedve a vélhetően madárfészket idéző, összefogott hajamra.
- Folrandír, az ostoba. Ha még egyszer hozzám érsz, levágom a kezedet – morranok rá barátságtalanul, függetlenül attól, fajtárs-e vagy sem. Nem állhatom, amennyiben valaki akár csak a ruhámat fogdossa, főleg nem alattomosan. - Bárki is legyen az atyád, nem nevelt beléd semmi életösztönt – vetem még oda, aztán folytatom az utat a romok felé, ami kizárólag az avatott szemnek észrevehető az erdő sűrűjében.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
750
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 27, 2022 8:30 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Apámat szóba hozni olyan volt, mintha valaki fekete festéket öntött volna az addig makulátlan fehérségbe. Még mindig súlyos ellenérzéseim voltak vele kapcsolatban, pedig nélküle aztán tényleg nem lennék ott, ahol. Nem, nem a sugákkal való, minden bizonnyal túlzottan is életveszélyes küzdelemre gondoltam. Ha nem küldött volna utamra, nem találtam volna meg azt az elfet magamban, akinek léte egyre bizonyosabb ténnyé vált az elmúlt időszakban. Kívülről talán ostobának tűntem és hirtelennek, de mindez a megmagyarázhatatlan valami adott erőt nekem igazán. Nem tudom, indulatnak nevezhettem volna, vagy éppen valami makacs élni akarásnak vagy bizonyítási vágynak, mindenesetre ott volt, én pedig mind közelebb kerültem ahhoz, akinek lennem kellett volna mindig is. Többé nem üldöztem a bölcsesség iránti vágyat, vagy azt, hogy „elfes” legyek – ahogy emberek között mondani szokás. Egyszerűen csak összeraktam magam, mint egy darabokra tört kristályszobrot.
A suga ért támadásom sikeres volt. Talán, ah akad időm, még büszke is lettem volna magamra. A folytatásban nem volt jobb ötletem, minthogy csaléteknek kínáljam magam. Valójában nem is volt sok lehetőségünk, s bár az ismeretlen elf méltatlankodva felelt, nem tűnt úgy, mintha neki jobb terv akadna a csuklya alatt.
– Ne azzal foglalkozz, hogy tépik-e a nyakam vagy sem… csak csináld. – Közöltem egyszerűen. Nevezhetett bolondnak, vagy vakmerőnek, de egyelőre én, mint csali voltam az egyetlen járható út ebben a helyzetben.
Az egyik sugát szinte azonnal felnyársalta, ám a másik kettő egyenesen felém indult. A vér fémes bűze úgy csalta őket közelebb, mintha csak a legfinomabb vacsora csábítana egy régóta éhezőt. A sérültet kapta el következőek a penge hegyével, a harmadiktól némiképpen félre kellett táncolnom, hogy biztosan ne támadjon nekem, ám akkor a megmaradt két példány megmerevedett. Felkapva a fejüket figyelve, majd hirtelen valami távoli, alig-alig érzékelhető zaj irányába iramodtak. Nehezen tudtam elhinni, hogy tőlünk ijedtek meg, vagy csak jobb zsákmányra leletek, de nem akarta belegondolni.
– Azt hiszem, valahogy túlélem… – suttogtam magunk közé az éjszaka gyanús neszezései közben. Még egy pillanatig az eltűnő teremtmények után néztem, ám szemeim hamarosan már nem tudták őket kivenni a sötétben. Mindenesetre a tőrt csak azért sajnáltam, mert egyetlen fegyverem volt a mágia mellett. Bánni nem tudtam vele igaz, de sokszor kihúzott a bajból, ha éppen olyan helyzet alakult körülöttem.
– Sajnos nem készültem arra, hogy mérgezett pengével vág meg egy kedves idegen. – A kedves szót finom jelzésként nyomtam meg, ugyanis annak szöges ellentéte volt rá jellemző. Nem kárhoztattam érte, rég nem vártam el senkitől, hogy azonnal megkedveljen vagy a bájos külsőmért cserébe a barátom legyen. Én sem bíztam különösebben meg idegenekben. Az elmúlt időszak jó tanulópénz volt.
– Merre megyünk…? – kérdeztem elhaló hangon, ahogy rápillantottam. Éppen a kardjáról törölgette a vért, meg talán azt a valamit is, amivel összemázolta korábban a sugák ellen. Közben a kevésbé sérült kézfejem ujjai az erszényembe rejtett kendőt keresték. Amint rátaláltam az anyagra kihúztam és igyekeztem vele a nyílt sebet annyira elszorítani, hogy ne vérezzem még jobban össze magam. Félkézzel meglehetősen ügyetlenül ment persze. – Fenébe… – dünnyögtem magam elé, de ha közben megindult az átmentei társaságom, úgy követtem őt a fák között. Véreztem, szédelegtem, egyenesen kifáradtam, így nem volt jobb ötletem, vele tartottam. Még séta közben is az anyaggal bajlódtam.
– Folrandír vagyok. – Jegyeztem meg, ahogy mögöttem baktattam és ha nem figyelt, előre nyúltam és lehúztam a fejéről a csuklyát – vagy legalábbis megpróbáltam. Korábban hátrébb húzta már annyira, hogy a szemei kivillanjanak, de engem az egész jelenség érdekelt egyben.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 27, 2022 6:19 pm

Echoes of the past
Folrandír & Nîndaer
Tradition is how the vitality of the past enriches the life of the present.

Leheletnyi ráncokba gyűrődik a homlokom annak hallatán, hogy az apja az elmondása szerint árnylovag, s bár nem tagadom, a kíváncsiság magva csírázásnak indul a bensőmben, nem kezdek bájcsevejbe vele, fejünk fölött egy kiegyenlítetlen harc fellegével.
A szem nélküli, sápatag, nyúlánk és időről-időre kattogó hangot hallató lényekből kettő fej nélkül marad, ám még mindig van három, amelyek bizony éhesek a vérünkre. Az egyetlen szerencsénk, hogy a kitérésünkkel egymásba ütköztek, s az ilyen kifinomult érzékekkel bíró dögöknek ez éppen elég ahhoz, hogy ideiglenesen elbizonytalanodjanak a hollétüket illetően. A kardomért nyúlok hát, majd vetek egy pillantást a halálvágyban és hősi érzetekben bővelkedő fajtársra, aki – már amennyire a sötétben látom – újabb sérülésekkel gazdagodott. S a bátorsággal, hogy a tőrét ahelyett, magánál tartaná védekezés gyanánt, elhajítsa a szörnyek felé. Megvallom, a találat pontosan annyira meglep, mint a fülsértő hangon visító sugát, akit az oldalán ért a dobás.
- Íjjal kellene harcolnod – állapítom meg röptében, még azelőtt, hogy ismét kifejezné a vágyát csalétekké válni. Most már nem vitás, határozottan a fejére ejtették a születését követően. - Mire egyet lenyakazok, a másik már a te nyakadat fogja tépni. És ha azt gondolod, hogy a harmadiknak komolyan ártottál, rosszul gondolod – szűröm a fogaim között, viszont más stratégia bennem sem érik meg időben, ugyanis a hangunk alapján sebtében betájolnak minket a fenevadak, s egy momentumot sem késlekednek nekünk iramodni. Odébb mozdulok hát az ismeretlentől - noha változatlan úgy ítélem, bölcsebb volna összezárni -, és a kardomat emelve várom, hogy valamelyik nekem támadó a végzetébe fusson. A másik kettő persze élelmesebb annál, minthogy velem vagy az idő közben leölt társukkal törődjenek, ezért Csali felé lódulnak. Megint csak az egyiket - amelyiket korábban megsebzett - el tudom kapni időben, mivel egy kicsivel lassabb a mozgása a csípőhajlatába fúródott tőr révén. Az én pengém is az oldalát szántja végig, aminek köszönhetően kitér az ezüst hajú elől, ám, hogy az utolsónak közben sikeredik-e utolérni az áldozatát, nem tudom kontrollálni.
Bárhogy is essen, komoly problémát akkor sem tud okozni neki, ha a torkára tapadt, merthogy a következő pillanatban mintha összerezzennének, és a fejüket a magasnak emelve hallgatóznak. Nem kifejezetten szokványos a viselkedésük, ezért magam is hegyezem a füleimet, kémlelve a környező erdő sötétjét, de holmi egészen éles, alig kiszűrhető hangon kívül nem érzékelek mást. Ellenben velük, hisz mindkettő csapot-papot hátrahagyva iszkol el a bokrok sűrűjében, az ismeretlen tőrével egyetemben.
- Attól a pengétől elbúcsúzhatsz – jelentem ki csöndesen, várva még egy kicsit, hátha meggondolják magukat, de jó eséllyel épp úgy tovább álltak néhány fajtársukhoz, mint ahogy az imént tették velünk szemben. - Remélem van nálad bájital, mert mérföldnyire van a legközelebbi láp, ahol a méreg ellen találnánk növényt – mormogom oda neki, előhúzva a köpenyem alól egy rongyot, amivel némi fintor kíséretében elkezdem letörölni a pengémre fröccsent sugavért. - És ha nem akarod megvárni, hogy erősítéssel térjenek vissza, kövess – teszem még hozzá, miközben a kardomról fel sem pillantva indulok meg lassacskán a szörnyek távozási irányával ellentétesen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
750
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jún. 26, 2022 7:48 pm


echoes of the past
« taggeld;    @Nîndaer    •  Zene; Juggler's curse  »
Túlságosan is vészjóslóak voltak azok a lépések, azok a reccsenések. A zaj pedig igencsak közelről jött. Odahaza megtanultam, mire figyeljek, mikor kell menekülni. Gyerekként nem szálhattam szembe semmivel, kicsi voltam és törékeny… bár ez nem változott, mégis a felnőtt énem vakmerőbb volt, talán Ian hatására, talán nem szembesültem vele, hogy ezen a világon magamon kívül senkire sem bízhatom a saját épségemet. Őszintén szólva, kételkedtem benne, hogy a suga nem érne utol, habár mélyrehatóan nem ismertem a fajtájuk tulajdonságait.
– Az apám az… – válaszoltam csendesen, de közben folyvást a fájós ujjaimra siklott a tekintetem. Még én is éreztem a fémes vérszagot, nemhogy a szörnyek. Aroloth nem lenne büszke rám, talán még oda is hajítana eléjük, hogy jól rám ijesszen, mielőtt lekaszabolná őket. Az apám nevelési szokásai hagytak némi kívánni valót. Egy apró kislányt arra képzett ki, hogy szörnyeket öljön, a legkisebb fiát pedig minden módon megpróbálta elbizonytalanítani.
A fejezésre már majdnem elismerően pillantottam az ismeretlenre, de csak fél lélegzetvételnyi időm volt erre… túl sok volt a mozgás, túl sok példány kerülgetett minket. Amelyiket nem láttam, annak hallottam a hangját. A gondot az okozta, amelyikről úgy hittem elkábítottam, ám erről szó sem volt. Szinte azonnal mozogni kezdett és talán még inkább felszívva magát felénk iramodott. A másik elf félre ugrott, így az megint velem szembe került.
Előre nyújtottam hát a tőrt. Hirtelen nem tudtam olyan varázslatot kicsiholni az elmémből, amivel megzavarhatnám… még csak szeme sem volt. Biztos voltam benne, hogy hallása elég éles volt, hogy egy magasabb hang megzavarja, ám sikítani sem tudtam olyan meggyőzőn, mint egy gyermek. Már régen túlestem a pubertás áldásain és bár lágy volt a hangom, férfias maradt. Kizárt volt, hogy egy sikítással elűzzem… így hát megint az ismeretlen mentett meg.
Sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy azt gondolja, semmirekellő vagyok… csakhogy most nem volt időm emésztgetni egy ismeretlen elf véleményét önmagamról. A három suga, akik körülöttünk ólálkodtak most éppen lefoglalták minden idegszálamat. Túlságosan felgyorsultak az események, csak a rántást éreztem, így a felénk vetődő példányok éppen nem értek el minket, én pedig csak annyit éreztem, hogy felszakad a nadrágom, az ingem ujja és végig horzsolja a bőrömet a földből kiálló kövek egyike másika. Esélyem sem volt olyan kecsesnek lenni, mint a megmentőmnek, hiszen nem voltam felkészülve a dologra.
A sugák egymásnak ütköztek. Szédelgésükben hirtelen elvesztették az irányt. Egy pillanatra, de időt nyertünk. Nehezen, de összeszedtem magam a földön. Ennyi vérző sebet már képtelen voltam elkötni a lélegzetvételnyi időnek köszönhetően. A teremtmények pedig szép lassan magukhoz tértek annyira, hogy megint minket szemeljenek ki.
Nem tudtam, mi a terve az ismeretlennek. Futni, vagy támadni… legfeljebb lelassítani tudtam valamelyiket. Így elhajítottam a tőrömet, hátha beleáll valamelyikbe. Jól tudtam, hogy a sugák ellen a penge önmagában nem elég hatásos, de ahogy belefúródott az egyikbe, legalább megtorpant és gusztustalan hangot hallatva jelezte a fájdalmát.
– Hagyd, hogy hozzám jöjjenek a vér szagára, aztán szedd le azt a kettőt. – Böktem a még kissé szédelegve közeledő kettős felé. Azokat meg sem zavarta, hogy a harmadik társuk éppen szenved – legalábbis átmenetileg.
Kicsit hátráltam, a karomat kinyújtottam, mintha az valamiféle csali lenne. Reméltem, hogy közelebb lépnek és akkor, kissé hátra szökkenve kitérhetek az útjukból, így a méreggel átitatott penge talán még időben képes volt kioltani az életüket.



Nîndaer Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Dhela folyó és környéke - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» Gindra folyó és környéke
» Sahqon folyó és környéke
» Hesson folyó és környéke
» Gindra folyó és környéke - 1021 Télközép hava - Aldrich & Calypso
» Ilasea folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: