Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Vendégvár KaDiPE5
Vendégvár KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Veleris
3 Hozzászólások - 30%
Naken Forerion
2 Hozzászólások - 20%
Ezaras Azildor
2 Hozzászólások - 20%
Kalandmester
2 Hozzászólások - 20%
Krónikás
1 Témanyitás - 10%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:41 pm
• Szólánc

Yesterday at 10:40 pm
• Asszociáció

Yesterday at 5:26 pm
• Karaván út

Yesterday at 8:32 am
• Kockadobó

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Vendégvár

Go down 
Utolsó Poszt Pént. Nov. 12, 2021 7:03 am

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2763
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Szept. 26, 2021 4:55 pm
 
break out
Nilfolah & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  • Szószám; 543 • Zene; Under Giant Trees »
« "i just…"»
Lala mester társaságában éppen eléggé kellemetlenül éreztem magam. Nem elég, hogy megtapostam a köpenyét, még normálisan viselkedni sem tudtam. Minden bizonnyal ezért akart volna a városfalon kívül maradni. Csakhogy én nem akartam nélküle visszatérni, nem akartam, hogy rosszhíremet keltse majd ez az egész szituáció. Fel akartam deríteni egy kis süteménnyel, egy kis mulatsággal, hiszen odabent minden sokkal érdekesebb, ha az ember nem éppen egy poros könyvtárba rostokol tanulást mímelve. De amúgy tényleg gyönyörű.
– Ugyan már, Lala mester… – próbáltam meggyőzni. Mégis miféle ember nem édesszájú? Tudom, hogy vannak morgós, idős emberek, de Lala mester még egészen fiatalnak látszott a maga emberi éveihez képest… vagy elf? Nehéz lett volna meghatározni azzal az ezüst hajjal, de nem is volt fontos. Engem nem a származása érdekelt, hanem az, hogy amikor Durfar mesterrel találkozik, csupa jót mondjon. – Ígérem, tényleg imádni fogod.
Kicsit összehúztam magam a köpenyem alatt, mintha fáznék. Valójában csak nagyon féltem, hogy elzavar és akkor még könyörögnöm is kell a bocsánatáért. Talán fél évvel ezelőtt még nem vettem volna komolyan a dolgokat, nem is érdekelt volna ez az egész feladat, de nekem itt kellett jobbnak lennem, bizonyítanom, hogy valaki legyek. Választhattam volna azt az életet is, amit Nulportban ismertem meg. Ihattam volna, sajnálhattam volna, hogy az apám nem szeret, de nem azt választottam. Varázslóvá kellett válnom ahhoz, hogy felfedezhessem a világot.
– Nem fogod, Lala mester – mosolyodtam el, amikor végre beadta a derekát. Belekaroltam megint a karjába és finoman húzni kezdtem végig a folyosón. Néha-néha lepillantottam a lábam elé, nehogy a csinos köpenyére lépjek megint. Közben egészen a karjához simultam, mintha attól félnék, hogy elmenekül… amire egyébként minden esély megvolt a bemutatkozásomat követően.
Jól van Folrandír, minden rendben lesz. Csak legyél nyugodt és kedves. A közöttünk beálló csendet is meg akartam törni, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Talán nem én vagyok a legjobb társaság, de próbálkoztam… mert muszáj volt.
– A kedvencem az édes kuglóf egy kis cukormázzal. – Meséltem lelkesen, hátha akkor elmeséli, hogy ő milyen ételeket szeret. Azt már megértettem, hogy az édesért nem rajong, de csak van valami, amit szívesen fogyaszt.
– Erre… – Mondtam, mikor a széles folyosószakaszra értünk ki. Intettem egyet jobbra és már húztam is tovább. Ahogy elértük vendégvár keletibb szárnyát, már hallottam is a csörgést, zörgést. Aztán megérkeztek a kellemes, édes illatok is, amik belevesztek az ebédről maradt sülthús aromájába. – Szép napot, Regi! – Kiáltottam rá a pufók szakácsra, aki éppen egy nagy tálcányi piros bogyóval díszített süteményt pakolt le a hosszú, amúgy is zsúfolt asztalra.
– Durfar mester küldött a borért? – kérdezte morgolódva és végig simított a bajszán. Kicsit felderült az arca, mikor csak megráztam a fejemet. Ezután vette csak észre Lalát, kicsit meg is hajolt felé. – Uram…
– Ő Lala mester, Durfar mester vendége. Meg akarom neki mutatni, milyen finom az itteni sütemény.
– Vegyetek, vegyetek csak! – Mondta Regi készségesen, majd egy hangos sóhajjal megindult a konyha másik részére, ahonnan néhányan felkiáltottak. Szerettem a konyhát, itt volt a legnagyobb élet az egész környéken. Elengedtem Lala mester és egy tányérre süteményt szedtem, majd intettem, hogy kövessen. A konyhából ugyanis egy kis teraszra lehetett sétálni, ahonnan tökéletes látvány fogadta az ideérkezőket a környékbeli hegyekre és erdőkre.
– Bocsáss meg, Lala mester, hogy nem vagyok valami jó társaság…



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 06, 2021 9:47 pm
Break out
Folrandír & Nilfolah
There’s no shame in fear, my father told me, what matters is how we face it.

Általában biztosabb voltam a saját dolgomban, de az ismeretlen környezet és a váratlan idegen még váratlanabb közvetlensége igencsak megzavarta gondolataim. Hazudni könnyű volt, ha az ember megtalálta a rögtönzés táncra hasonlító ütemét, de az elf mintha kezem rángatásával az ütemből is kihúzott volna, nem csak el a folyosóról. Laquen, szabadmágia, Durfar mester, levelek... mondogattam magamba szinte imaként, hogy ne felejtsem a szavakat még hirtelenjében sem, ha újra szóba kerülnének.
- Volt pár évem megtudni, hogy nem vagyok az - próbáltam erősködni az elffel szembe, hogy nem, nincs szükségem megkóstolni a konyha süteményeit. Kegyetlen lett volna egyszerűen csak szigorú mesterként leteremteni az elfet és sarkon fordulni, pedig a sütemények további emlegetését hallgatva szaporodott bennem erre a kényszer - de a szituációt nem éreztem mégse megfelelőnek egy hasonló kirohanáshoz. Ráadásul a fiatal (vagy talán nem is volt az?) olyan naívan törékenynek tűnt, akinél biztosra vettem, hogy a kutyaszorító megúszásának nem ez volt a legjobb módja.
Következő szavai pedig csak tovább bizonyították azt, amit már korábban is gondoltam. Nem tudtam mi lett volna rá a megfelelő szó, mert a gyermeteg jelzőt mindig is nehezemre esett olyan kortalannak tűnő fajra használnom, mint amilyen a mieink voltak... mégis ott volt valamilyen gyermeki ártatlanság abban, ahogy beszélni kezdett hozzám. Arra képeztek, hogy a hasonló helyzetekben állást találjak, de hirtelen mégis úgy éreztem, hogy a belém vetett vak bizalma miatt nagyon el vagyok tévedve a gondolatok mezején.
- Jó, legyen – adtam be a derekam elhadarva a két szót, szinte egyből azután, hogy mondandóját befejezte. Mikor még a szigeten éltem, a templomnak volt egy kutyája, az pedig épp olyan bűnbánó lesütött tekintettel tudott bámulni az emberre, mint ahogy az elf is nézett rám. Nem lehetett nemet mondani, bármennyire is akart volna az ember... Ráadásul én tényleg nem ellenkezhettem, mert még csak az hiányzott volna ha most odacammog a mesteréhez é eldurzsolja, hogy Lala itt van. - Legyen, együnk egy édestésztát. Mutasd az utat kérlek ehhez a híres konyhához, közben meg áruld el nekem kérlek, hogy hogyan is neveznek. Elvégre illene tudnom, hogy mégis kit kell dicsérnem Durfarnak.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Paplovag vagyok
Nilfolah

How can one be well... when one suffers morally?


❖ Történetem : ❖ Ulron :
435
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 30, 2021 9:48 pm
 
break out
Nilfolah & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  • Szószám; 400 • Zene; Under Giant Trees »
« "i just…"»
A pír kiült az arcomra. Ez voltam én, Folrandír, a varázslótanonc, aki bizonyára minden lehetséges helyzetből a legrosszabb eshetőséget csalja elő. Már-már valamiféle gúnynevet is akaszthattak volna rám, hiszen először beleszeretek egy bárdba, aki csupán a formás idomok kötnek le – amikből lássuk be, nekem nem sok akadt –, aztán mikor az elmúlt a puszta jelenlétem képes volt veszélyes törpök hadát felbosszantani, most meg egy befolyásos varázstudó köpenyét tapostam meg. Bele sem gondoltam inkább, mi állhat előttem még ma.
– Ugyan, Lalu… khöm… mester – haraptam el a nevét, ugyanis máris elfelejtettem, miként mutatkozott be. Talán az első két betűt eltaláltam, a többire nem sok esély volt. A névmemóriám kelleően borzalmas volt, így hát a legtöbb embernek valamiféle becenevet adtam. Ezt az ezüstös hajú fickót például Lala mesternek akartam nevezni. – Ha beviszlek a konyhába pillanatok alatt édesszájú leszel. – Vontam magammal tovább a folyosón, néha-néha még rálépve a hosszú köpenyre. Miért hord valaki ilyesmit? Rajtam is ott pihent a bársonyos kék ruhadarab, mégsem vonszoltam magam mögött a földön… holott én voltam inkább az alacsony s nem Lala mester.
– Vendégvárban is van sütemény? – kérdeztem vissza olyan lelkesedéssel, mintha csak egy kölyök volnék valóban. Nem voltam az, legalábbis nem teljesen, hiszen én is észrevettem a változásokat, amik a felnőtté válással érkeztek meg. – Bocsáss meg, Lala mester… elragadtattam magam. Tudod, az elmúlt időszakban eléggé lefogytam és mióta visszatértem a helyi sütemények a mindenemmé váltak. – Magyarázkodtam, nem mintha érdekelte volna a jól létem. Mármint… igazából senkit sem érdekel a jól létem. Szerettem volna magammal mellé valaki, egy férfit lehetőleg, mert a női idomok nem igen ragadták meg a figyelmemet. Szóval valakit, akinek én is fontos lehetek. Ilyen nem volt. Ilyen sem. Nekem nem voltak barátaim vagy ilyesmi, ezért nem volt kivel megbeszélnem és úgy éreztem lépten nyomon ki kell böknöm, mi van velem… mintha azt várnám, hogy azt mondja ez a Lala is: „Jól van, Folrandír, akkor most elmegyünk édestésztát enni.”
– Persze… persze… mármint a sütemény várhat… meg Durfar mester is… esetleg visszamehetek és elmondhatom neki, hogy a nagy és tehetséges Lala mester megérkezett. – Folytattam, és kicsit lesütöttem a szememet. – De, ha nem vagyok a terhedre, úgy kereshetnénk itt egy helyet, ahol van édestészta. Szívesen fogadom a meghívást – torpantam meg és felnéztem a szemeibe. Sötétkék pillantásom az övéit kutatta. Valahol reméltem, hogy megszán, ha már látja mennyire akarok enni.



Nilfolah Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 29, 2021 10:45 pm
Break out
Folrandír & Nilfolah
There’s no shame in fear, my father told me, what matters is how we face it.

Amikor kihúzta magát, én is kihúztam magam. Ösztönös reakció volt, amit képtelen voltam levetkőzni vivern örökségemből: mindig rá kellett licitálnom a másikra, nekem látszódnom a nagyobbnak és fontosabbnak. Ez, meg a drágakövek indokolatlan gyűjtögetése volt az az átok, amit öt évtized alatt sem tudtam megtagadni önmagamtól, még ha próbálkoztam is.
Magamon éreztem a tekintetét, olyan érzésem volt zavart pillantásaitól mintha az arcomból kívánna kiolvasni valamit, ami nem volt ott. Valószínűleg csak az egészéges paranoia gondoltatta velem azt, hogy bármi árulkodót is talált volna zabolázott vonásaimon, de azért jobb volt félni, mint megijedni. Nem kaptam hát el a tekintetem, ahogy a szemkontaktustól sem féltem: akartam, hogy tudja nem talál többet annál se a szemeimben, se a ruhámon, mint amennyit elbeszéltem.
- Ha így van, Durfar mester majd elintézi - na igen, arra nem gondoltam, hogy egy mester mégis mit keresne itt. Az újonckeresés is csak egy gyenge próbálkozás volt a kertelésre, valószínűleg egy tapasztaltabb személyen nem is működött volna félig se ilyen hatásosan a magyarázat... Vagy más legalább a szemöldökét megrántotta volna jogosan, mert mégis mi szüksége lett volna az ilyen diákkeresésre egy mágusnak a hóborton kívül.
Átvettem tőle a levelet, felnyitás nélkül süllyesztve el a köpenyem alá biztonságba. Kissé sajnáltam az elfet, biztos voltam abban, hogy meg fogja dorgálni mestere azért, mert rossz személynek kézbesítette a levelét, de nem szándékoztam itt maradni egészen addig, hogy a zavarodás kiderüljön. Ez az akció megbukott, ha jót akartam magamnak még a mai nap folyamán útnak indultam El' Alorából, vissza se nézve még vagy pár évig. Voltak még mágusok a Sólymoknál, akik képesek lettek volna elvégezni ezt a munkát és bár fájt a pénz amitől így elestem, de nem érte meg az arany a kockázatot.
Másodszorra történt meg rövid találkozásunk folyamán, hogy a torkomon akadt a szó. Már épp induláshoz igazítottam köpenyem és épp köszöntem meg volna a fiatal elf segítségét, mikor úgy döntött ő jóvá teszi hibáit. - Igazán nem ke-- - de számomra kissé szokatlan közvetlenséggel már kezembe is karolt és húzott magával, mielőtt a mondat végére értem volna. Hirtelen zavarom nem voltam elég gyors elűzni arcomról, szemeim szigorúbb vonalból elkerekedtek, szemöldököm pedig kérdőn kúszott fel a homlokomra. Jól hallottam, hogy a falak közé kísér?
Valahogy kételkedtem abban, hogy Laquen a szabadmágus mester és Durfar régi ismerőse elég kidolgozott álca volt ahhoz, hogy a városi világban megállja a helyét. A fenéket, már ezen a folyosón kívül veszélyes volt, de nem sodródni az árral talán még jobban.
- Köszönöm, de nem vagyok édesszájú - próbáltam udvariasan hárítani, továbbra is engedve neki, hogy húzzon és közelebb vonjon magához. Meglepően sok erő szorult belé termetéhez képest, visszafogottan és feltűnés nélkül nehezen lettem volna képes kicsúszni a csapájából.
- Ylore-ból. Valószínűleg minden süteményt ismersz, amit egy elf konyha adhat - persze nem Ylore-ból jöttem még csak El' Alorába sem. Calden lett a nem hivatalos székhelyem az utóbbi öt évben, de jobbnak láttam ha valamit hazudok... elvégre ha igazat szólok akkor elég hamar kiderült volna, hogy mennyi fehérhajú szabadmágus él a városban.
- Ne haragudj, de mi lenne ha inkább itt a vendégvárban keresnénk egy békés helyet, hm? - rendhagyó mód most én kérdeztem, lassítva, nem engedve már úgy akár erőszakosnak is mondható útmutatásának a vár folyosóin. Be kellett látnom, hogy egyetlen utam maradt a megmenekülésre rögtönzött álcám határainak feszegetése nélkül... Az pedig az volt, ha az ő szabályai szerint játszunk. - A sütemények és Durfar is várhat. Egyébként is biztosan örülne, ha váratlan vendégéről nem őt faggatnád, hanem egyenesen engem kérdezel. Mesélek amiről szeretnél, de attól tartok megfáradtam az utazásban ehhez a rohamtempóhoz.
Csak akadt itt egy könyvtár ahova le lehetett ülni, mesélni pár hihetetlennek tűnő történetet, majd eltűnni a semmiben...

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Paplovag vagyok
Nilfolah

How can one be well... when one suffers morally?


❖ Történetem : ❖ Ulron :
435
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 29, 2021 2:29 pm
 
break out
Nilfolah & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  • Szószám; 504 • Zene; Under Giant Trees »
« "i just…"»
Zavarba jöttem. Még sosem ütköztem bele nálam fontosabb emberekbe… mármint a legtöbbet valahogy megkedveltem, akinek egyenesen a karjaiba sétáltam, de nem voltak különösebben fontos alakok. Ránézésre lemertem volna fogadni, hogy valami nagykövet lehet, esetleg más fontos személy, aki valamelyik uralkodói udvart gyarapította. Mindig Vendégvárban szállásolták el azokat, akik messzi tájról érkezték és nem voltak a mágia részesei, de ő olyannak tűnt, akinek van valamiféle trükk a tarsolyában. Ezt a felvetésemet pedig csak tovább erősítette a különös mágia, ami körbe lengte a helyet, ahol állt. Na meg megláttam a felvillanó nyomjelet.
– Ezért is nyűgöz le ennyi – suttogtam, ahogy megfigyeltem a varázslatának egyre halványuló szikráját. Jó, talán ez egy fokozattal érdekesebb volt, mint Nulport kocsmáit végig inni és örömittas táncra perdülni, remélve, hogy másnap még csak nem is emlékszem rá.
Azonnal kihúztam magam, ahogy felmerült bennem, hogy esetleg ő lehet Durfar vendége. Megpróbáltam magasabbnak tűnni az amúgy meglehetősen nyegle, gyerekes termetemnél. A mozdulattal persze a vállaim is némileg szélesebbnek tűntek, ám ez közel sem volt elég. Az elfek világában még valóban egészen fiatalnak számítottam… olyannyira, hogy nemvolt túlzás „kölyöknek” sem titulálni.  
Hirtelen túl buzgóvá váltam az új ismerőstől. Zavart hajpiszkálás mellett bámultam meg jobban magamnak. Az öltözékét, a világos haját figyeltem meg, az arca fiatalos volt, de valamiféle bölcsesség ült meg a vonásain. Talán elfvér csörgedezett az ereiben, mert ez nagyon is a fajtánk sajátja volt.
– Persze, hogy hallottam. – Bólintottam nagy lelkesen. – De uram, ha te is mester vagy, nem kéne vendégvárban megszállnod. Biztosra veszem, hogy remek szállást találnak neked a falak között is. Kényelmesebb és kevésbé zsúfolt, mint ez itt. – Megköszörültem a torkom és elővettem a köpenyem alól Durfar mester meghívóját. – Ez itt egy levél, amiben a mesterem azt kéri, hogy látogass el hozzá. – Mondtam, de ahogy találkozott a tekintetünk, megint zavarba jöttem. Fogalmam sem volt miért, de elképesztően átható volt a pillantása és úgy éreztem magam, mint aki valóban csak egy kamaszkölyök.
Ezt követően már jött is a folytatás, hogy ugyan miért látja el mágiával ezt a helyet, mi szükség rá. Kicsit meglepett a válasz… valamiért nem gondoltam egyértelműnek a szükségességét, de nem mertem szólni, csak nyeltem egyet.
– Bocsáss meg, uram, hogy megzavartalak ebben a fontos tevékenységben… de tudod mit? Jóvá teszem! – Mondtam aztán és megpróbáltam elmosolyodni, aztán belé karoltam, így kezdtem el húzni magam mellett a folyosón. – Ha már úgyis a falak közé kísérlek, beviszlek a konyhába és meghívlak egy süteményre. Kiváló édestésztát sütnek ott! – Közelebb vontam magamhoz a karját, nehogy elhagyjam és még azért büntetést kapjak. Legutóbb is elküldött a könyvtárba és nem hagyta, hogy gyakorlati tanulmányokat végezzek, amiben bizonyára jobb vagyok.
– És a világunk mely részéről érkeztél ide? Finom sütik vannak arra? – kérdeztem, mert közben éreztem, milyen jó illata van. Biztos voltam benne, hogy rendkívül gazdag és befolyásos mester lehet, amilyenné én magam is akartam változni. De nekem csak olcsó olajokra volt pénzem, amikkel esténként és reggelente bekentem a bőrömet. Ez volt a rituálém, ami anyám emlékét idézte. Mostanában már nem csak a mosolyára, hanem a finom virág illatára is mind jobban emlékeztem.



Nilfolah Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 29, 2021 10:44 am
Break out
Folrandír & Nilfolah
There’s no shame in fear, my father told me, what matters is how we face it.

Általában nem szoktam hanyag lenni, az a luxus nem adatott meg. Egy tintanyom nem lehetett ujjam hegyén, sokszor még egy hajszálam sem állhatott rosszul, mert a Kékek közt voltak olyanok, akik már fehér hajkoronám és vélt elf örökségem miatt máglyára dobtak volna. Elképzelni nem tudtam volna mi történt volna ha akár ők, akár a Kigyók egy hasonló titkos üzenet hagyásán kaptak volna. Valószínűleg nem hordozott volna ölelésében többet egyik rend sem, de lehet hűtlenségem miatt még én sem hordozhattam volna tovább a fejem testemen.
Tény, hogy a vendégvárban a kelleténél jobban... elkényelmesedtem. Ugyan érezhetően mágia vett körbe mindenhonnan, a tanoncok akikből áradt a misztikus energia mind épp csak elkezdték tanulni áldásuk valódi erejét. Magabiztos voltam, hogy bármilyen konfrontációba is kerültem volna, abból fölényesen lettem volna képes kijutni: az újoncok zöme ugyanis nem csak harcos nem volt, de még mágiája is nagyobb veszélyt jelentett önmagára, mint másra.
Azonban az erőszak mindig a legutolsó fegyver volt, amit megérte bevetni. Ugyan a holttestek nem beszéltek, de néha hasznosabb volt, ha volt valaki aki hazugságaid helyetted is terjesztette, mert életben hagytad és meggyőzted az igazadról. Az előttem álló fiatal elf, akinek talán - a faji konfliktusokra való tekintettel meggondolatlan mód -, fekete fülbevalója csak tovább hangsúlyozta hegyes fülét, épp olyannak tűnt mint akit a szavakkal meg lehet győzni. Lehet a nálamnál kisebb és egyértelműn nem harcos termete, vagy gyermeki kíváncsisága miatt, de meg sem fordult a fejemben, hogy egy több száz éves elf bölccsel állok szembe, hanem valakivel aki nálam is fiatalabb.
- Nem történt semmi - mondtam válaszul a hebegésére, amiből a "Durfar" és "meg fog ölni" szavakon kívül nem nagyon tudtam mit kivenni. Megnyugtatott, hogy látszólag ő is épp olyan zavarodott volt, mint én belül, csak ő külső megnyilvánulásain sem tudott úrrá lenni. Motyogása épp elég időt adott arra, hogy egy magabiztosabb képet képes legyek felépíteni magamról, azzal a félszigorral tekintve rá, amivel réges-rég a saját tanáraim is néztek ha valamit elrontottam.
Következő kérdése egy mély sóhaj kívánkozott felszakadni belőlem. Hát persze, hogy észreveszi a mágiát és megnehezíti az életem. Ha megvetettem volna a lábam, akkor karomhoz tapasztott keze nem lett volna elég ahhoz, hogy félrelökjön az útból és közelebb érjen a halványuló jelhez... Azonban határozottan gyanúsnak tűnt volna ha kőszoborként, válasz nélkül meredek csak rá. Félreléptem és hagytam neki, hogy a varázslatot vizsgálja - addig is gondolkozhattam egy válaszon gyors kérdésáradatára. Mire szóra nyitottam volna a szám a vonal már teljesen elhalványult a falon, ő pedig újabb lelkes magyarázatban kezdett. A válasz az ajkamon maradt, szemöldököm pedig homlokom közepére futott össze.
Nem akartam elhinni, hogy ilyen egyszerű volt megúszni az egészet. Egyszerűen túl egyszerűnek tűnt, hogy látszólag már tova is suhant az egész kérdéskörön.
- Éjmágiával ilyenre nem leszel képes sosem  - mondtam két mondata közé beékelve sajátom, a köpenyem végre kirántva talpa útjából.
Egészen utolsó kérdéséig nem voltam biztos abban merre tudnék ebből az egérfogóból menekülni, azonban Durfar mester vendége említésével készségesen elém fektetett egy menekülőutat. Tudtom szerint arcom az emberek körében fiatalnak számított, azonban ezüst hajamból fakadó kétes örökségem még az ismeretlenek szemében is kérdés tárgyává tette valódi korom. Úgy gondoltam, hogy most pontosan erre a rejtélyre kell rájátszanom, ha meg akartam úszni a helyzetet. Nem volt nehéz összerakni, hogy a fiatal elf ennek a bizonyos durfarnak a tanítványa volt, így ha engem a vendégének hitt volna akkor talán tiszteletből békén is hagyott volna és nem kérdezősködött volna.
- Hallottál már a szabadmágiáról? - kérdeztem, kikerülve az egyenes válaszadást. - Nem sokan művelik a mágusok közül és akik igen, azokat is megveti a társadalom, mint valami kitaszítottakat. Én Laquen vagyok, szabadmágus mester, Durfar régi ismerőse.
A következő percek sorsdöntők lehettek, hogy teljesen halál fia vagyok vagy sem. Merész hazugság volt, olyan, aminél minél kevesebbet kérdeztek vissza annál jobb volt... Reméltem, hogy az elfet is jobban leköti majd a szabadmágia rejtélye, mint a Durfarral vélt ismertségem, mert őszintén szólva fogalmam sem volt arról, hogy kiről beszélt.
- Hagyni kívántam néhány nyomot a falakon, amik a megfelelő időben felfedik magukat egy szabadmágusnak, hátha lapulnak ezzel az áldással a falak mögött összezavarodott diákok. Persze, megzavartak benne - utaltam váratlan felbukkanására még mindig legalább olyan morcosan, ahogyan véltem egy kortalan mester reagált volna. - Gondolom téged küldött nyomomba, igaz? Az öreg Durfar, soha nem tudta a saját ügyeit maga intézni.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Paplovag vagyok
Nilfolah

How can one be well... when one suffers morally?


❖ Történetem : ❖ Ulron :
435
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 28, 2021 11:00 pm
 
break out
Nilfolah & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  • Szószám; 503 • Zene; Under Giant Trees »
« "i just…"»
Vendégvár folyosói nem voltak jó tanácsadók. Fogalmam sem volt kit kell keresnem továbbra sem és ezen az sem segített, hogy csak még inkább elmélyedtem a gondolataimban. A Nulport környéki dolgokon jártak, hogy miket tettem ott, kiket ismertem meg és miféle tanácsokat adtam. Nehéz lett volna kiverni a fejemből Rilriont, bár az érzéseimet iránta mindenképpen sikeresen zártam. Nem sok viszonzásra találtak és gyerekes villanás volt tényleg az egész. Apró szikra, amit nem táplált tovább semmi. De legalább felvállaltam magam előtt azokat a dolgokat, amiket igényeltem… és nem követtem az apám szerint elvárt normát. Ahogy ezeken agyaltam belefutottam egy hátba… egy idegen hátba. Ezt az illatot még nem éreztem korábban. Sőt azokat a majdhogynem tökéletesen ezüstös tincseket sem, amelyek oly’ hasonlatosak voltak az enyémhez.
Még meg sem fordult, mágiát éreztem. Nem, nem azt a szokványosat, ami amúgy jellemző egész El’Alora. Itt, mintha mindent a varázslat tartott volna egyben, de nem merültem el annyira a város történetében, hogy ezt biztosan állítsam. Durfar mester persze bizonyára büszke lett volna rám, vagy az öreg Tomas, aki korábban okított. Csakhogy én lusta voltam, inkább bámultam naphosszat a kert növényeit vagy néztem a falon túl, szélben ringatózó fák lombjait. Álmodozó voltam. Világ életemben elképzeltem dolgokat, amik boldogabbá tettek a jelen helyzetnél. Ebből persze gyorsan kirángatott a férfi és a valami, amit csinált. A visszakérdezés és a felvont szemöldök már-már arról árulkodott, hogy valami rosszat csináltam… nem lett volna meglepő. Valahogy mindig ennél lyukadok ki.
Nem tudtam megszólalni, csak némán tátogtam. Olyan lehetettem, mint a tengerből kiemelt hal, aki éppen fuldoklik… és valahogy úgyis éreztem magam. Ha ez a fickó a mesterem vendége, hát akkor el is felejthetem, hogy nyájasan álljon majd hozzám az elkövetkezendő időszakban. Kihúztam magam, így a vállamon még hátrébb csúszott a sötétkék bársonyköpenyem. Láthatóbbá tette a gyerekes, törékeny alkatot. Most aztán leszúrhatott, mint egy kölyköt, hogy aztán még a sarokba is küldjön.
- Én csak… Durfar meg fog ölni… vagy békává változtat…- motyogtam magam elé, alig hallhatóan, de nem is igazán az úriembernek szólt a dolog. Ezt magamban szögeztem le.
Arra meg el is pirultam, mikor rám szólt, hogy a köpenyén állok. Remekül bemutatkoztunk, Folrandír. A tekintetem éppen elkaptam volna róla, mikor valamit megláttam felsejleni a válla mellett.
- Ó, az mi? Csak nem varázsoltál, uram? – kérdeztem, mit sem törődve azzal, hogy felbosszantottam. A tenyeremet a karjára tapasztottam és már toltam is volna félre, hogy jobban megnézzem, mi is az. - Ez valamiféle jelölő mágia? – faggattam tovább, sajnos nem láttam elég jól és még mindig próbáltam félre tolni, ismételten áttrappolva a köpenyébe.  
- Sosem használtam hasonlót, de azért egy-két trükköt én is tudok. – Magyaráztam lelkesen és megmutattam neki a nyakamban lógó félhold forma medált… nem, mintha annak ténylegesen is köze lenne a saját mágiámhoz. - Én éjmágiával foglalkozom. – A lelkesedésem csak akkor csappant meg, mikor megint a férfi arcára néztem. - Csak nem te vagy Durfar mester vendége?
Ezen a ponton éreztem, hogy kicsit túl sokat fecsegtem. Meglehet annyi kérdést tettem fel, amit képtelenség is lenne megválaszolni… de legalább végre történt valami ezen az unalomtanyán.



Nilfolah Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 28, 2021 10:23 pm
Break out
Folrandír & Nilfolah
There’s no shame in fear, my father told me, what matters is how we face it.

Megvoltam győződve arról, hogy bármeddig is él az ember, a világnak lesznek olyan sarkai ahol sosem fordul meg. El' Alora számomra épp az a hely volt, ahova az ereimben csörgedező mágia ellenére se gondoltam soha, hogy létemben beteszem a lábam. A Nagy Híd, az egekbe törő mágustornyok mind legendákba, vagy inkább mesékbe illő helyek voltak, de a várost mégis zártnak éreztem. Lehet csak a szabadmágus vagy a fák közé vágyó vivern részem kiáltott szabadságért, de mindenesetre kellemetlenül éreztem magam a tornyok és tornyoknak ható hegyek ölébe... És még csak a vendégvárban voltam, nem is az "igazi" palotában.
Nem is ma terveztem betenni a lábam a valódi mágusok és nem csak az újonnan érkező tanoncok közé. Ugyan azt mondtam a tanulás vágya hozott ide, szabadmágiám végleges megzabolázása, de mint sok más, ez is csak hazugság volt. Kerestem valakit, akit a Sólymok kértek találjak meg... Egy vivernt, aki hozzám hasonlóan az emberek közé próbált elegyedni, azonban álcája hamar megbukott, ráadásul nem a megfelelő népek előtt. Állítólag ártott a felbérlőmnek, de nálunk nem lehetett tudni ebben mennyi igazság volt. Ha vélni látta, hogy vivern, az egyenlő volt egy halálos ítélettel. Te pedig, akinek meg kellett találnod nem kérdeztél.

Négy napba és végtelen figyelembe telt, mire egyáltalán megtaláltam a leírásnak megfelelő szerencsétlent és még háromba, míg biztos lehettem abban, hogy ő volt akit kerestem. Szeme rövid, kígyószerű villanása elárulta a közös étkezdében, azonban aki nem rá fókuszált észre se vette. Húszasnak látszott, bár fajunknál ez szinte jelenthetett bármilyen kort, megélt tapasztalataink ritkán voltak arcunk barázdáira írva.
Követtem először csak a szárnyakig, ahol valószínűleg mint újonc, el volt szállásolva. Soha nem tűnt úgy, mint aki tisztában volt azzal, hogy követik, így ma már egészen a belső folyosókig mertem nyomába lopódzni, mielőtt egy szembe érkező három fős csapat miatt el nem vesztettem nyomát. Mint minden alkalommal, most is mágiát terveztem használni, hogy megjelöljem az utolsó helyet ahol láttam és másnap visszatalálják a vendégvár labirintusában. Alapos körültekintés után kezem a falhoz érintettem, készen arra, hogy az igére koncentrálva egy egyszerű X jelölőt hagyjak rajta, ami holnap ugyanebben az időpontban újra feltűnik majd számomra...
Azonban a mozdulatom félbemaradt, az ige pedig egyetlen vonal után megszűnt létezni a koncentrációm hiányában. A vonal, amit képes voltam húzni félkész mágiaként ragyogott a falon, melyet reméltem szélesnek nem széles, de nyurga testem kitakar.
Valaki egyenesen a hátamnak ment, zavartság teljes hullámait küldve végig fejem búbjától lábujjaimig. Mennyit látott? Kérdezni fog mit keresek itt? Bajban vagyok? - tolódtak a kérdések egymást lökdösve gondolataimban, miközben lassan, átgondoltnak tűnve hátra fordultam. Nem engedhettem, hogy az arcomra ráíródjon a rajtakapottság érzése, tudtam, hogy úgy kell viselkednem mint aki pontosan tudja hol van és miért van ott.
- Bocsánat? - kérdeztem vissza, szemöldököm felvonva. - Esetleg tudok valamiben segíteni vagy csak a puszta véletlenség sodort a hátamba?
Lehettem volna ideges, kiabálhattam volna, hogy elűzzem, de hirtelenjében úgy gondoltam a velem szemben álló, sajátomhoz hasonló hajszínű tündét a közvetlen hangnem talán jobban eltántorítaná a felesleges kérdések feltevésétől.
- És a köpenyemre, amin egyébként még mindig állsz - próbáltam tekintetét a földre vezetni, finoman a talajra mutatva, mielőtt vállaim mögött észrevenné a lassan halványuló elsült mágiát.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Paplovag vagyok
Nilfolah

How can one be well... when one suffers morally?


❖ Történetem : ❖ Ulron :
435
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia; Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 28, 2021 7:18 pm
 
break out
Nilfolah & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  • Szószám; 435 • Zene; Under Giant Trees »
« "i just…"»
Durfar mester vett megint elő. Ki más bízott volna rám egy lepecsételt pergament, hogy vigyem már el a vendégvárba. Valakinek. Legalább tíz perce azon gondolkodtam, pontosan milyen nevet is mondott, de csak nem akart eszembe jutni. Talán T betűvel kezdődött, de az sem kizárt, hogy M-mel.  Ezen elmélkedve indultam meg a tovább, hogy kijutva a falon túlra, meginduljak a lejtő végén várakozó Vendégvár felé. A fehér tornyok a távolban megcsillantak a sápatag őszi napfényben és egészen szép látványt nyújtottak. El’Alora bárki számára unalmas lett volna, ám a szépségét aligha volt érdemes elvitatni, hiába unt rá az ember minden látogatásával újra és újra.
Kicsit hiányzott a Nulportban töltött idő. Nem volt ennyi rálátásom a világ dolgaira, mégis valahogy szórakoztató volt és olyan szabad. A kötöttségeket nehezen tűrtem, bár már beláttam, igenis szükségem van a tanulásra. Az utam során, mely ide visszavezetett, egyre inkább bebizonyosodott, értek a mágiához. Ha rendesen felkészülök, talán nem is csak egy középszerű varázsló leszek. Tindómiel vajon büszke lesz rám, vagy apánk, ha eljutok ennek a végére? Nem hiszem.
Hosszú volt az út a várhoz gyalog szerrel, mégsem bántam. Kicsit levegőhöz jutottam a Mágus tornyok okozta fogság érzés után. Hol a könyvtárban voltam, hol bujkáltam a mesterek elől, hogy némileg elmélázzak a régi emlékeken. Azon, amikor az ünnepségeken részegedtem le, s kishíján megvertek, vagy mikor hirtelen felindulásból majdnem szerelmet vallottam egy bárdnak, akit aligha érdekeltem. Nem bántam, hogy mindezt magam mögött hagytam, habár a szórakozás határozottan hiányzott… meg az alkohol.
Ahogy elértem Vendégvár kapuját, megigazítottam a sötétkék bársonyköpenyemet. Kicsit hátra is csúszott a mozdulattal, úgy, hogy láthatóvá vált mennyit fogytam az elmúlt időszakban. Egészen elállt tőlem a fekete ing és az egykor feszes nadrág, na meg a vádlimon a csizmaszár. Nem bántam, mert tudtam, az itteni koszt és a kevesebb mozgás majd helyre tesz, csak idő kell hozzá.
Igyekeztem a feladatra koncentrálni. Próbáltam megfejteni, mit mondott Durfar mester, milyen név illene valakihez, akinek ő üzenetet küldene… de nem ugrott be semmi. Annyira álmosító volt a hangja, hogy csak könnyes szemmel bámultam magam elé, visszatartva egy ásítást éppen, mikor kinyögtem. Végül lekanyarodtam a lépcsőn felsétálva az első folyosónál… bár nem tudtam pontosan magam sem, mit remélek. Senkire sem lesz ráírva, hogy Durfar mesterhez érkezett volna.
Zavaromban a szabad kezem ujjai belefúrtam az ezüst tincseim közé. Kicsit megsodortam a hajvégem az ujjbegyeim között, majd a fülemben csillanó fekete gyöngyfülbevalóval is hasonlóan tettem, éppen amikor egy újabb fordulóval egy furcsa alakba sikerült belerohannom. Pontosabban a hátába arccal. Elflétemre meglehetősen alacsony voltam, így nem értem fel olyan magasra, hogy mondjuk a hajkoronáját szaglásszam meg merő véletlenségből.
– Bo… – kezdtem, de ahogy felnéztem rá, elakadt a szavam. -... csánat...



Nilfolah Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Nov. 08, 2020 4:18 pm

A Nagy hídról szinte egyenest a vendégvárba botlik az utazó. Ez a hely azok számára van fenntartva, akik ugyan áttértek a szigetre, viszont a mágustorony főmágusai még nem engedélyezték a belépésüket El' Alorába. Azok a tanoncok is itt kerülnek elszállásolásra, akik még csak ismerkednek a mágia rejtelmeivel, és még nem találtak maguknak állandó tutort.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2763
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Vendégvár Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora-
Ugrás: