Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Titkok kertje - Page 3 KaDiPE5
Titkok kertje - Page 3 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Veleris
3 Hozzászólások - 30%
Naken Forerion
2 Hozzászólások - 20%
Ezaras Azildor
2 Hozzászólások - 20%
Kalandmester
2 Hozzászólások - 20%
Krónikás
1 Témanyitás - 10%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 10:41 pm
• Szólánc

Today at 10:40 pm
• Asszociáció

Today at 8:32 am
• Kockadobó

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Titkok kertje

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9 ... 15  Next
Utolsó Poszt Pént. Márc. 04, 2022 4:15 pm
Night to remember
- Mégse emlékként őrizd, szükségben használd. Tartsd magadnál – mosoly csalfa görbülete kúszik ajkamra, hisz tudom milyen óvással viseltetik a tárgyakban fogant emlékek iránt. s tudom, hogy én, aki széltől is óvnám, nem lehetek ott mindig, hogy megtegyem, s talán hamarabb szakít el tőle a kegyetlen élet, mint hinném. Úgy érzem, baljós fellegek gyűlnek mögöttem. s hogy honnan ered nem tudom. Talán csak félelmem táplálja, a látomást, mely múltamból fakad, s a ritkán rám törő álmokban is zavaros, poshadt víz csupán, mely kitisztul, ha újra önmagam lehetek. Álom gyönyörű valója nem hagy sötét gondolatok mélyére süppedni, elűzöm, mint vadász a vadat, kergesse az, hegyen s völgyön át. – Nem tagadom. Már gyerekkorom óta foglalkoztat az efféle tudomány, noha csak tisztes távlatból volt alkalmam csodálni, s a sors fintora, hogy áldozatául estem – elmerengve a lángok gyermeki játékában idézem fel az érzéseket, illatokat, mely óhatatlanul nyitják fel eddig életem újabb lakatját. – Ama néhány könyv, mely megbújik a könyvtárban hasznosnak bizonyult. Már rég érlelődött bennem a gondolat, de hiányt élveztem a merszben, hogy átlépjem, a kapukat. S más is itt tartott… - pillantásom nem tart soká, mellyel újra felkeresem tekintetét, melyben pillangótáncot jár a holdsugár. – Ám ahhoz, hogy minden fortélyát magamévá tegyem, még nagyon hosszú ideig kellett volna távol maradnom – sóhajtva hallgatom el a nyilvánvalót, a gyötrő hiányát, mely biztonságot ad, s a napról napra szorongató kételyt, ha tovább maradok, megfakul ragaszkodása, mely, hinni akarom, hogy valódi, s nem csak csúfos játéka a sorsnak. Puha bőrének érzete az ujjam alatt, cseppfolyóssá teszik akaratom, s hogy ajkamon keresztül csorduljon ki a beismerés, hogy közelében leltem meg új otthonom, s a honvágy, mint keselyű csapot le rám, éles karmaival a lelkembe vájt s magával ragadt, mint a vihar.  A vihar, mely most csöndes tengerünk vizét ostorozta már vad hullámmá, s mégis csak ringatózunk felszínén, halkan, ártatlanul, elfojtott szenvedéllyel. Ajkamba harapva csodálom a pohár száján játszó narancsos fényszikrát, széles mosolyt engedve arcomra, okításának ismerős példájára. – Még mindig szeretem a sütiket. Leginkább a hab csókot, melyet ajkad irigyel tőlem – noha kívánnám lecsókolni, ajkáról az ízét, csak nedves tenyerem törlöm nadrágomba, elszakítva sóvárgó tekintetem lágy vonalú ajkáról. – Eddig is elérted már a polc fokát vagy te sem tétlenkedtél távollétem alatt? – engedem át neki a bor felnyitásának lehetőségét, kihasználva a pillanatot, hogy illatát magamba szívjam melyet mozdulata hozott. – Újabb eltékozlott tudás – fanyar megjegyzés, annak is halk, hisz a háború, mely nem igazán szólt másról, mint a hatalomról, kevésbé gyarapította Tulveron népét, mint elherdálta annak kincseit. Noszogatására magamhoz veszem az első kortyot, ám mielőtt átnyújtanám neki a kelyhet csippentem állát ujjaim közé, s amennyiben hagyja, vonom magamhoz közelebb orcáját, hosszabb csókban kiteljesedve osztozom a korty zamatán, csillapítva torkom s vágyam szomjúságát. – Megvallom keveset láttam belőle, azt is leginkább Káosz szemén keresztül. Egyességre kellett vele jutnom, ha nem akartam, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon – sebétben nyalom le ajkamról a bor ízét eltávolodva tőle, utat hagyva a feleletnek. Mind persze, ez nem ilyen egyszerű, s a magyarázat sem helytálló, de könnyebb egy kreált okfejtéssel elfogadni, azt, amit nem értek. – Időm nagy részét könyvek s feljegyzések felett töltöttem, az akadémia falai között. De teljesen más, mint Alora, az elfek híres kimértsége, inkább már csak a város díszítettsége tükrözi vissza. Pezseg az élettől, mint a gyöngyöző bor, s könnyen magával ragadja az embert, ha hagyja. Sosem járttál még ott? – kíváncsian fordítom ismét felé a fejem vállamon megpihentetve. Átvéve tőle a kristálypoharat kettőnk közé helyezem, s a tűz lohadó lángját piszkálom meg egy hosszabb fadarabbal, mindeközben figyelmesen hallgatva szavait, mellyel eltitkolt félelmét tárja elém, mely már oly régóta gyötri. Mély sóhajjal dőlök vissza, azon tanakodva, hol rontottam el, hogy félt megosztani velem kételyeit. Mély sebeket szántanak mellkasomba a bizalmatlanság karmai, ám nem hibáztathatom… - Gyere közelebb… - emelem el az útból a poharat, s tárom oldalra karom, melybe, ha kívánja, úgy vackolhatja be magát, mint prémes kabátba, hisz, akként is borítom rá, láthatatlan szárnyát. A láthatatlan hideg ellen, melynek jégvirágjait nem a természet lehel ránk, csak efféle varázslat melege enyhíthet. – nem értem, miért gondoltad azt, hogy nem lennék megértéssel feléd, hogy miért gondoltad, hogy a te nyugodalmad nem szolgálja az enyém. Fontos vagy nekem Ezaras… - simítom arcomat fejére, ha közelségével melegít immár, rászorítva karjára, bizonyoságként szavaim igazáról. – kiűzöm a szörnyeket az ágyad alól, csak kérned kell, de erre ne kelljen mindennap emlékeztetnem – simítok végig újfent arcán, puha csókot lehelve homlokára. – S hogy ne hidd, hogy csak könnyed virágszirmok szavaim, amit magára kap a szél, megtaláltam az Éjmágus szobáját.



Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 04, 2022 12:03 pm
A Night to Remember

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Yes, I do • credit: »
Elcsöndesedése bár halovány ráncokat idéz a homlokomra, ezúttal magam sem töröm meg az éjszaka rezzenéstelenségét, elnyelve gondolataim reménykedő fodrait. Olykor könnyebb megérteni a megszokottból kirívót, felfedezni az eltérőt, hisz sziklaszilárd ellenpontja akad, amely meghatározza a természetét, azonban a tükörtől szívesebben fordul az ember, ha a látvány dacol csökönyösségével, egyéb meggyőződéseivel. A sors kegye, hogy egy egész élet áll a rendelkezésünkre tanulni, ha kívánjuk.
- Így még kedvesebb az ajándékod. Van egy olyan megérzésem, hogy sok mindennel gyarapodtál, míg távol voltál – pillantok le rá, még mielőtt biztonságba helyezném a kicsiny szütyőt, és helyet foglalnék mellette a vastag szövésű takarón. Cirógatása alatt puha sóhaj gördül le a mellkasomról, és a vállaim ellazultan ereszkednek meg, hiszen az érintés valódisága felől ez egyszer nincsen kételyem. Ujjainak gyöngédségéhez, tenyerének melegéhez, ajkainak balzsamos zamatához egyetlen csalfa álom sem érhet fel, mely az utóbbi időkben kínzott, mégsem merek túlzottan elmerülni a momentum szépségében, nem addig, míg a poharunk vize zavarosan ringatózik. Persze az elhatározásnak könnyebb megfoganni az elmémben, mint a gyakorlatba ültetve világra jönni, ezért megfakult akaratomnak engedelmeskedve adok magunknak csekély haladékot, amíg ölelhetem, csókolhatom nyakát, és élvezhetem gyengéd szorítását, gondoskodását.
Jól esik aztán a hiányán korbácsolódott energiáimat a mágia szolgálatába állítani, noha nem tagadom, némiképp meglep a varázslat sikeressége. Jó ideje úszok a tengeren talpalatnyi szárazföld nélkül, s ha valami, hát ez a mágia ellensége.
- Nem is képes rá – jegyzem meg eltűnődötten, hagyva, hogy puhatolja a kehely valódiságát. - Akadnak varázslatok, melyek a süteményes polc elérhető magasságában helyezkednek. De sem a töltelékük, sem a tésztájuk nem egyezik a többiekével – mosolyodok el újfent, visszanyúlva korábbi példámhoz. - Minden bizonnyal a káosz és a háború előtti mágia maradványai. Hintésnyi ízelítők a hatalomból, amihez már nem nyúlhatunk – magyarázom türelemmel, majd a kezébe simítom a poharat, s bátorkodva áthajolni felette, húzom magamhoz a sötét üveget. - Hogy tetszett a város? - emelem felé a cirádás címkével ellátott bort, és ha nem űz más elképzeléseket, magam bontom fel, hogy szemrevaló adagot tölthessek a megidézett kristályba. Apró biccentéssel nógatom, hogy az első kóstoló az övé lehessen, de függetlenül attól, kortyol-e belőle vagy sem, végül óvatosan elemelem tőle a kelyhet, hogy magam is megöntözhessem kiszáradt torkomat. Elégedett hümmentéssel emelem fel a tekintetemet a ragyogó csillagokra, ám a Hold látványát érintetlenül hagyom szemeim világával.
- Nincs egyszerű módja annak, hogy közölje az ember a hiányosságát vagy a gyengeségét, de az igazságon végső soron ez mit sem változtat. S a történtek óta, Rhysand, úgy érzem gyengébb lettem – kezdek bele csöndesen, fáradt pillantásomat a melengető lángokra süppesztve. Újabb kortyot engedek le a torkomon az ylorei nedűből, mielőtt visszanyújtanám neki a poharat. - Mielőtt eltűntél volna, mindössze ódzkodtam, hogy az álmokba merülve ismét elragad valami, ami felett nem lehet hatalmam. Féltem akár egy gyermek – mosolyodok el gyengéden. - És a gyermek, amelyik tudja, hogy az ágya alatt szörnyek rejteznek, dacol az anyja simító kezével, mely jótékonyan hintene álmot a szemére – tekintek rá egy röpke momentumra, kinyújtva az egyik lábamat a tűzrakás irányába. - Azóta képtelen vagyok nyugodtan pihenni… kísértenek az álmok, amelyek olykor éppen olyan élesek, mint a valóság. Nem bízom az elmémben – sóhajtok fel gondterhesen, kicsit szorosabbra fogva magamon a csuhámat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 04, 2022 8:22 am
Night to remember
Ajkairól legördülő minden szó titkot rejt, szemeiben szikrázó fény megannyi rejtélyt hordoz. Miként rejtély az utam is, akár az övé, melyet létünk során úgy kanyarog előttünk, mint kígyó a sziklák között. Járnom még is könnyebb lenne vele, felfedezni, megfejteni kéz a kézben. Kinyújtanám érte a kezem, de gyerekcipőben jár még újra találkozásunk, szívem óhaját a mélységben hagyom. S immáron türelemmel viselem óvatos puhatolózását, kimért szavait, s mozdulatait.
- Mégsem értik egymást – suttogom magam elé a csöndes éjszakába, ahol nincs más tanúja kettőnk légyottjának csak a Hold, csillagok, rügybe boruló fák s zsendülő hajtások. A csend magával húz s nélküleénem tétova egyedül. – Én voltam. Csekélység... – adom mosolyom az égnek, még mielőtt rám vetülő árnyéka okán ismét lényére simítanám tekintetem, magamba szívva soha nem feledhető vonásait, melynek minden kanyarulatát, apró hibáival való tökéletességét gravírozok újra elmémbe. Fájt a perc, mikor láttam őt, pedig csukva volt a szemem. Mégsem akarnám, hogy elhalványuljon emléke. Láncra verve kezeim regulázom meg késztetésem, ölelésének követelésére, érezve pézsma illatát, ajkának rebegő sóhaját. Újra kiejtett nevem szájából viaszként csorog végig lényemen. Tétován engedelmeskedek óhajának, felkeresve parázsló tükreit. -Visszahajtott a honvágy... - cirógatom végig arcának keretét. Bőrének érintése úgy hiányzott, mint kiszáradt földnek a hűs zápor. Szűzies csókjától kiráz a hideg, s kihagy a szívem, elmerülnék benne, ám kínozva hagy egyedül, s én fuldokolok hiányától. Sóhajtva engedem el vanvoltnincs közelségét, félszeg mosollyal ábrázatomon. – Valóban az volnék – vallom meg, átkarolva, derekára simítva tenyerem. Gyengéden szorítva rá, apró csókot lehelve fejének búbjára. S mire megnyugodna feldúlt lelkem, belenyugodva türelemmel nyíló virágjának újfent elhúzódik. Mit nekem vörösszínű nemes érlelésű bor vagy törpék itala, mámorítóbb egyik sem lehet, bársonytapintású hajánál, forró lehelete nyakamon. Néhány pillanat, csak addig tartom vissza finoman, mielőtt karom öleléséből. Gondolat foszlánya még ott dereng, a elkészített poharakon, melyek végül további dicsfény nélküli életre lettek ítélve feledésem okán. Ismeretlen igék görgetik akarata alá a mágiát, s az idő törtrésze alatt anyagiasul ujjai közt. Gyermeki ámulatomat, a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudnám titkolni, ajakaim résre nyílása, barnáim csillogása elárulna. – Nem hittem, hogy a fényútja efféle varázslatra is képes – megfeledkezve a még mindig zárt palackról, simítom végig ujjaimmal a poharat, meggyőződve valódiságáról, hogy nem csak fényjáték áldozatává estem. – Hígítani? – zavartan vonom össze szemöldököm. Sejtésem akad ugyan, de tartózkodom a felelőtlen kijelentéstől, mely ajkamra gyűlik, melyet röpke fuvallat szárít fel onnan.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 03, 2022 11:29 pm
A Night to Remember

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Yes, I do • credit: »
Csöndes hümmentéssel bólintok, kifejezve egyetértésemet megállapítása iránt, mely oly sok lehetőséget és oly sok akadályt hordoz magában. Noha egyikünket sem faragták az istenek akként, hogy kutassuk a meghátrálást, még akkor sem, ha olykor-olykor a céljainkért kénytelenek vagyunk kitérést tenni a problémáink elől. Ám ennek az éjszakának az illata nem hűvös telet, hanem gyümölcsöző tavaszt ígér.
- Mindig van egy rejtély, amely megfejtésre vár. Ezért nehéz ráunni a létre – mosolyodok el gyöngéden, minek előtt elcsöndesedve hallgatnám magyarázatát a távollétéről, mely feketén tátongó ürességet hagyott maga után a lényemben. Mégsem kérem újra, hogy űzze el azt, amit olybá tűnik nem lehet, ellenben fátyolos szusszanással a vállam irányába biccentem a fejemet, amint melengető narancsszínben fürdőző ábrázatát csodálom. A Nap fényét nem lehet csapdába ejteni, mindössze hálásak lehetünk, ha megcirógat bennünket ragyogó pászmáival.
- Hasonló a hasonlónak örül. S mi rendkívül hasonlítunk – jegyzem meg hintésnyi szórakozottsággal, de annál több ragaszkodással. - Képtelenek vagyunk a tétlenség malmában őrlődni. Köszönöm a figyelmességedet – közelebb lépve hozzá, óvatosan simítom le tenyeréről a szütyőt, melyben törékeny üvegcse rejlik. Adózok néhány röpke szekundummal a tartalma méricskélésének, mely nem ismeretlen a szemeimnek. - Te készítetted? - kíváncsiskodok lenyűgözöttséggel, azelőtt, hogy óvással a köpenyem egyik rejtett zsebébe csúsztatnám a kincset érő ajándékot.
- Csakugyan. Az alvilágba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, tartja a mondás – fűzöm hozzá gondolatmenetéhez, még mielőtt nehéz szívemet hátrahagyott elhatározásomnak adózva mellé húznám a távolabbra simított takarót, hogy komfortosan elférhessünk, amint óvatosan elhelyezkedek mellette. Féloldalasan találok nyugalomra; a lábaimat térdben hajlítva fektetem el magam mellett, míg a hozzá közelebb eső tenyeremmel megtámaszkodom a földön. Kényelmesen felé fordulhatok így a törzsemmel, szabad kezemmel gyöngéden simítva orcáját. - Kezdetnek egyikkel sem… Nézz rám, Rhysand – sutyorgom magunk közé, s amennyiben nekem kínálta tekintetét, szelíd mosollyal hagyok magamnak időt elmerülni az ember lelkét követelő barnáiban. Megfáradt, bizonytalan elmém kegyetlenül győzköd mérgező suttogásával afelől, hogy álomvilágban fogant ábrándot űzök épp, ám egy apró nyeléssel elcsitítom károgását. - Metsző volt a hiányod... – vallom meg elfojtott hangon, és várva, mikor fúródik újabb szilánk az oldalamba, bátorkodom az ajkaihoz hajolni, melyeknek selymes puhaságára gondossággal és szeretéssel mért csókot hintek. Nem hagyom elmélyülni, ellenben kisvártatva ismét felkeresem lélektükreit a sajátjaimmal. Nélküled pusztán sötétség volt, Rhysand. - Fáradtnak tűnsz… Ha meg kívánod velem osztani a kalandjaidat, melyek nem hagytak pihenni, örömmel hallgatlak – amennyiben hagyja, kicsivel közelebb araszolok hozzá, magamhoz ölelve olyannyira hiányolt voltát, míg arcomat a nyakának érzékeny hajlatába bújtatom. Összeszorítom a szemeimet, mielőtt illatát magamba szippantva késztetném nyugalomra az elevenemen áthasító tajtékzó érzéseket. Kitartott momentumokig tartom ekként a karjaim gúzsában, bízva abban, balga ábrándjaim nem visznek tévútra, majd nehézkesen újfent elhúzódom tőle. - De előbb az ígéretem. Az ylorei bort, legyél szíves – biccentek fejemmel az elegáns üveg irányába, elsimítva a lábamon a megviselt köpenyt, ami külleme dacára az egyik kedvencemet képezi.
Leheletnyire emelkedett szemhéjaim alól tekintek körbe aztán, s minekután rádöbbenek, minden bizonnyal a bort a csomagolásából kellene ízlelnünk, nehezen tudom megállni, hogy ne gyakoroljam frissen elsajátított tudásomat. Sejtelmes mosolyt dédelgetve a vonásaimon emelem magam elé az egyik kezemet, ujjaimat úgy tartva, akárha egy kelyhet egyensúlyoznék közöttük, majd koncentrációm egészét egyetlen célnak szentelve suttogom el a szükséges varázsigét. Alig másodpercek alatt idéződik a tenyerembe az egyik széles karimájú kehely a szobámból, mely mindkettőnk adagját el fogja bírni az osztozás örömére.
- Az atyám úgy vélte, nem lenne szabad a mágiánkat másfajta varázslatokkal hígítani, ám lássuk be, akadnak rendkívül praktikusak – mosolygok Rhysandra, felé nyújtva a poharat, hogy tölthessen az italból.

// #varázslat: Tárgyidézés //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 03, 2022 10:55 pm
Night to remember
Mindig igazságot rejtő szavai, mint annyiszor elgondolkodtatásra ösztönöz maga után hagyva, a beletörődés illatát, az újbóli felismerést tündöklő csillagát. Nagy úr az idő, mellyel dacolni nem érdemes, ha egy pillanatra csapdába is ejtjük, százszor veszi azt vissza, a legváratlanabb alkalommal. Vánszorog, mikor hajtanánk, s pereg, ha visszafognánk. A kiejtett szavak a múlt homályába vész, a gondolataink pedig a jövő zenéje, míg a jelen a valóság. Egyetértésemről ezúttal némasággal felelek.
- Úgy hiszem, ezt az éjszakát nekünk ajándékozta, hogy mit kezdünk vele, az csak tőlünk függ – beszélhetünk az időről, s mindarról, mit magában hordoz, legyen az saját történetünk vagy egy másik netalán mindkettő. Bárhogy is gazdálkodunk vele, tanulsággal fog zárulni, amint a föld összeér az éggel, s kéz a kézben lassan véget ér az éjjel, s talán új nap virrad ránk. Átlépve a tegnapot fogunk búcsúszót vagy viszont köszöntelek szavakat rebegni. – Nincs mit megbocsájtanom – rázom meg enyhén fejem. – Tudom, hogy az, ami akkor bántot, a lényed egy része, s egyike azoknak, melyért csodállak, lecsitítva az indulatokat – halovány mosoly dereng fel ábrázatomon a tűz szelíd táncában, hagyva megkapaszkodni aranyba fürdő tekintetét. – Nos, talán, lenne még rejtély, mely megfejtésre vár. Olyan ez, mint a csiszolatlan gyémánt – tükrünk lett az ég, mikor felhőbe borult, jó lenne hinni, hogy ez nem csak rajtunk múlt. – Részben… - fordítom el tőle ismét fejem, ám most inkább keresem a csillagok szépségét a Hold ránk vetülő ezüstös fényét, melyről ugyan nem integet senki, de sarlójával kacsint ránk. – megszilárdította az elhatározást, a tudat, hogy a félember kevés. Már egy ideje napról napra kúszott fel zsigereimbe a tudat, hogy nem vagyok képes sem oltalommal sem pedig gyógyírral szolgálni neked, amellett, hogy egyre inkább szűkös a test, amelyen osztoznom kell. Tennem kellett valamit ellene. Noha, válaszokat bajomra nem találtam, s óvásodhoz sem járul kellő mértékben hozzá, de … - nyújtom ki lábam, hogy a zsebembe rejtett üvegecskét – melynek törékenysége bőrbe csomagolva- tenyerembe véve húzzam elő. – talán sebeid gyógyulására szolgálhatok megoldással – nyújtom ki felé kezem lassan bontva ki ujjaim, mint a nyíló virág, mely a Nap felé tárja aranyló porzóját. – A tiéd – húzom vissza kezem, miután elvette, s helyezkedek vissza előbbi pozíciómba. – Begyógyítja a sebeket, s összeforrasztja a törött csontokat – fűzöm hozzá színtelen hangon, hisz valószínűleg nem ez az első alkalom, hogy effélét tart a kezében. – Nem csak a szenvedéllyel karcolhatunk bánatot a másikba, olykor a jóság is bármilyen jó szívből fakad, lehet az ellenségünk – vonom meg enyhén a vállam, hisz bizalmatlansága még mindig csíp, ettől függetlenül megértem hezitálását, magam is küzdök vele. – Éppen úgy találsz mellettem helyet, mint távolabb, ha netalán tovább fukarkodnál közelségeddel. S mivel szeretnéd megmelegíteni magad, akad itt ylorei bor vagy egy kis „kalózvér”- fordítom az italok felé a fejem, nyakukat megfogva forgatom ide –oda ujjaim közt, hogy maga is jól láthassa.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 03, 2022 8:35 pm
A Night to Remember

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Yes, I do • credit: »
Halovány, fátyolos mosoly kúszik végig az ábrázatomon, ám akár egy méltóságteljesen fodrozódó hullám, mely éppen csak érintgeti a part homokját, hamar ringatózik vissza a tenger örvénylésébe. Hasonlót remélek, mégsem adok ennek hangot, bízom benne hiszen, jól tudja-e ezt ő is. Hogy tisztában van vele, nem kizárólag töretlen kíváncsiságom vonszolt idáig, hanem a háttérben meglapuló erők, melyek kérlelhetetlenül kötnek össze bennünket. S mégis, a sors huzala lágy, ellazult szólamok helyet erős pattanással kíséri csöndes, a tavaszi éjszaka leplébe bújtatott momentumainkat, akárha próbálgatná kitartásunkat, rátermettségünket az ajándékra, amivel megrészegített minket a barlang csipkézett falai között.
- Az idő csalafinta dolog, Rhysandom – ezúttal hagyom, hogy a lelkemen rügyező virágok hosszabban időzzenek az ábrázatomon, szelíden görbítve számat, finoman árkolva a szemeimet keretező ráncokat. - Egyszerre múlt, jelen és jövő. Az idő tán már rég eldöntötte, mihez kezdjen, de miként csalfa, szemérmesen leplezi előlünk a döntéseit, s pusztán hintésnyi kapaszkodókat nyújt ahhoz, hogy megértsük eme három sík valóságát – magyarázom eltűnődötten, mind mind egyre közelebb lépdelve hozzá, mégis dacolok az óhajaimmal és a vágyaimmal, amint a tűzrakás közelségében állapodok meg az övé helyett. Elébb válaszokra van szükségünk, mindkettőnknek, ugyanis az elmúlt hetek nem csupán keserűséget, éber éjszakákat és céltalan kóborlást hoztak, hanem temérdek időt a töprengésre, az események ok-okozati összefüggéseinek meglelésére. - Elmesélem, amennyiben kegyes hozzánk irigy szeretőnk – pillantok rá hozzávetőleges nyugalommal, figyelve, amint elfordítja tőlem ragyogó barnáit, majd hozzáönti a maga vizét a pohár csekély, tökéletlen tartalmához. S noha a legkevésbé kellene lenyűgözöttséget éreznem, mégis gyöngéd pislákolással éled fel bennem, amint sokat megélt őszeimet követően újfent rádöbbenhetek, milyen rendkívüli páratlansággal tapasztaljuk a világot, amelyet közösen élünk. Azonban még egy hóbortos mágus is tudja, mikor szükséges álmélkodását félreejteni, és kellő komolysággal viseltetni... bár kár volna tagadni; egy lépés távolságból könnyebb szavait emészteni, megérteni és elfogadni. Hagyni, hogy végigcsorduljanak rajtam, felégessenek, majd friss földként hagyjanak maguk után, megalapozva a gyarapodás talaját.
- Valóban így érezted? - teszem fel halkan kérdésemet, mely őszinte, ugyanakkor moderált megilletődöttségemet hivatott billogozni. - Őszintén bánom, ha ekként rakódtak le benned szavaim. Hiszen ismersz, örökkön a megoldást kutatom, amely nem zárja ki megértésemet. Noha elismerem, nem volt helyénvaló épp akkor hajtanom, amire még nem vagy készen. Bocsásd meg nekem – tekintetem ismét a lángok kedélyes játékát fixírozza, amint leheletnyire egymásnak vont szemöldökökkel ostorozom magamat balgaságomért. - Fontos vagy a számomra, Kóborom, ezért nem kívánok neked mást, csupán a felhőtlenséget, melyet elragadtak tőled. Nem ártanék neked tudatosan, persze épp ez a szenvedély veszélye. Olykor anélkül éget, hogy észrevehetnénk, ezt már te is tudod – sóhajtok fel csöndesen, elnézéssel keresve fel barnáinak szépségét, amennyiben engedi. Pusztán remélhetem megbocsájtását, igaz, a víz ettől még nem lesz tiszta. Még nem. S az út, amely odáig vezet, merő iszonyattal tölt el, gyengeséggel, amit magamnak sem kívánok beismerni. - Ezért mentél el? - teszem fel a kérdést, amely jobban kínoz bárminemű rémálomnál. Kizárólag a feleletét követően helyezem a testsúlyomat az egyik lábamról a másikra, s nyújtom ki elhűlt ujjaimat a rakás felé.
- Úgy éreztem a megértésemet facsarnám önzésbe, ha akkor elmondom – szólalok meg kisvártatva, visszasüppesztve szemeim világát a vígan táncoló lángokra. - S tán nem is álltam készen rá. Az igazság fontos, de vannak igazságok, amelyeket még én is szívesen tartok egy ideig a sötétben. Mindenesetre ha megosztod velem a helyedet és az italodat, én is megosztom veled az aggodalmaimat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 03, 2022 7:45 pm
Night to remember
Új Hold ragyog már az égen, fényesebb, büszkébb s nagyobb lett. Léptei, mint rózsástalpú hajadoné, hangja lágyan búgó kürt. Szívem hangosan dobban, lélegzet visszafojtva, követve útját, ábrándos gondolatot dédelgetve keblemen, hogy mellém térdel csendesen. Sóvárgok lágy ujjainak érintésére, mely helyettem, hideg kőszobrokat, selyem szirmú virágokat érint.– Azt remélem, érzékeny, puhaszájú lesz a jövő, még ha a jelen szépségesen rideg is – merítkezek meg szemének lágyan fodrozódó felszínén, mielőtt szakadt gyöngysorként peregnének le ajkamról, a régmúlt meséjének sorai.  Az épületé, mely büszkén állt, s most az ábránd bolyhos virágjai, s a gondolat méregzöld liánjai nőnek be. Az ábránd misztikus és kellemes, mint az illat, s úgy kapcsolódik hozzá a gondolat, mint az illat az orgonához. De miként a gondolat lehet mérgező, mint a füst, úgy virágokkal is mérgezhetjük magunkat. Az ábránd hívogató, csalfa bűntársa a gondolatnak. Szemfényvesztő tánc a kettőjüké. Halk válassza, momentumokig késztet néma csendre, egyedül csak a száraz indák zörrennek a szél illetésére, magára kapva a bontakozó virágok illatát. Talpam alatt, hangtalanul gyűrődik az anyag, miképpen közelebb vonom magamhoz, s megtámaszkodom rajta, folytatva a történetet. Nem illetem szóval, hisz még nem tudom, mi lenne a helyes felelelet. Hisz lelkem, akár a vész, háborgó tenger, melyet síró szelek hajtanak zord zátonyokra verőfényes napsütésben. – Ezt nem tagadhatom. S az idő fogja eldönteni, maradok e – mindent eláruló szempárral kitartott pillanatokig kapaszkodok vörös lángokat vető tekintetébe. – Az ő történetét nem ismerem – vallom meg csendesen elszakadva tőle. Nem a szégyen hiányosságom okán, hajt el a perzselő tekintettől, hanem a kín, a hiány, amit okoztam, s a kés, mely mélyen hasított s forradó heget, hagyott lelkemen. A szemekre, mely szúrt, mint a fullánk, s a karokra, melyek ridegen taszítottak el. Az el nem nyomható ábrándos remény hajtott vissza, hogy hiányom épp oly űrt hagyott benne, mint bennem. – Hiába kerestél a falak között, kívül jártam azokon. Öröm, hogy kerestél, s köszönöm, hogy féken tartottad aggodalmad – újfent el kell rejtem tekintetem, a megkönnyebbülésre, melyet szavai hoznak. – Kezedbe simítottam bizalmam, melyet hittem megértéssel fogsz fogadni, még ha át nem is érezheted, mégis az igazságot fordítottad ellenem. Majd úgy döntöttél, kevés, amit adhatok, de félelmeidről nem beszéltél – hangom nem mérgezi harag vagy bármily indulat, homlokomon is csak akkor keletkeznek ráncok, mikor gyanakvó kíváncsisággal méregetem eltitkoltnak vélt valós félelmei okán. Valóban létezik olyan, mely ellen vértje darabokra feslik vagy szófordulat volt csupán?

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 28, 2022 12:01 am
A Night to Remember

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Yes, I do • credit: »
Hüvelykujjam fátyolosan gördül végig a szobor magasan ülő orcáján, akárha az idő közben felcsendülő, füleimnek selymes hangot s gazdáját simítanám, cirógatnám ragaszkodásommal. Nehéz elszakítanom a pillantásomat a hegyesfülű tünemény örök szépségéről, mégis megteszem, amint a bölcsen és ragyogóan mért szavaknak kínálva figyelmemet, leeresztem a tekintetemet a faragvány lábánál rügyező lithlára. Ujjaim puhán érintik lila szirmait, amelyek akár vezércsillag az égbolt fekete vásznán, vezettek idáig.
- Úgy reméled, megsúgja nekünk a jelent s a jövendőt – osztom meg vele csöndesen a kérdésnek és kijelentésnek is halovány megjegyzést. - Nem volnál eme reményeddel egyedül – teszem hozzá, leheletnyire ívelt szemöldökeim alól lopva pillantva felé. Éppen összekapaszkodnak szemeim a lángok fényében borostyánná olvadt lélektükreivel, melyeknek kereszttüzében óhatatlan dobban a szívem, sajdul a mellkasom. Lassú sétába kezdve eresztem el a vágyódást, hogy karjaimba zárva könnyebbülhessek meg sértetlensége okán... Helyette a szobrok, romok felszínét érintgetve hallgatom a történetet, amelyet magam is jól ismerek, mégis újdonságként hat az ő ajkairól alácsordulva tapasztalni. Kérdése az egyetlen, mely röpke szekundumokra képes megakasztani.
- Ne sürgesd az idő óhaját. Sokáig voltál messze te magad is – magyarázom csöndes nyugalommal, várva, hogy folytatódjék elbeszélése. Jól esik valami ismerősbe, valami kiszámíthatóba merítkezni, míg felvértezem lelkemet az elkövetkezendők iránt, s nem tehetek róla, kicsiny mosolyra görbül a szám íve, miként visszaemlékezem atyám egyre fakuló hangjára, amint hasonlóként értekezett a múlt dicsőségeiről és árnyairól. - Igazak, nem hibádzik a tudásod e helyről. A dicsőség csarnokának nevezték, amíg a nagy korok nagy mágusai el nem koptak az emlékezetben, s nem vált egyszerű, díszes télikertté. Senki sem ismeri azokat, akiket egykor méltattak, kivéve az elf varázslónőt – egészítem ki a történetét, apránként egyengetve lépteimet közelebb hozzá, de egyelőre megtartom a tisztes távolságot. - Szinte teljesen. Helyét átadta egy más természetű sebnek – biccentem oldalra a fejemet, megállapodva a tűz társaságánál, melynek melengetése jól esik a kora tavasz hűvösében. Apró szusszanással tekintek végig a környezetén, felmérve Rhysand figyelmességének néma billogjait, mielőtt viszonoznám barnái közvetítette kíváncsi pillantását.
- Próbáltalak meglelni, kitartással, melynek egyetlen gátja az irántad érzett tiszteletem volt csupán. Kizárólag azért nem folyamodtam mágiához – türelmem ezúttal nem szolgálja az erényemet, amint felhagyva óvatos keringőnkkel, kívánok tiszta vizet kettőnk kristálypoharába. - Nagy becsben tartom figyelmes ajándékaidat, azonban a jelenléted vagy kósza leveled örömtelibb lett volna. Többet ne hagyj egyik vagy másik nélkül. Kizárólag ennek tükrében győzhetem le félelmemet – bánatomat és hollétére irányuló faggatózásomat elnyelve süppesztem vissza szemem világát a kedélyesen rebbenő lángnyelvekre, csendben várva feleletére.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 27, 2022 10:33 pm
Night to remember
Félelmet sodor az éj, opálos homályban hímzett virágok fekete árnya úszik felém, álmomban ott bujdokol a remény, míg vágyamban szívem éberen dobog.  Lágy szellőt kavar egy pille szárny, ahogy az arcomhoz ér, s messziről neszezést hoz a hűvös szél…
Rebegő pilláim mögül vetem pillantásom a tűzre, mely még mindig csendes nyugalommal járja táncát. S hogy ébren álmodom, nem mutatja más, mint a változatlan látkép, mely a lángok mögül felsejlik álomfátyolos tekintetem előtt, a lágy fuvallat, mely úgy csiklandozza arcom, akár sebes röptű rovar a víz felszínét. Mélyet szippantok a levegőből, újra elrejtve lelkem tükreit, lelkem s szívem csitítva. Ezer közül megismerném neszező lépteit, hiába is próbálja rejteni. A Professzor érzékei, lassan tompulnak, ha találkozásunk órája, nem múlt még soká. Mégis szótlan maradok, tovább csitítva gondolataim, mely szélviharként söpör végig rajtam magával hozva a múlt martalékát, a le nem tisztult érzéseket. Balzsamként simogatja fülem, rég nem hallott hangja, s felszabadult sóhaj gördül le ajkamról, mégsem merem venni a bátorságot, hogy ránézzek. – Korszakok tanúi a csillagok, kísérik a lét törékeny útját… - emelem tekintetem az égre, melyen megszámlálhatatlan szentjánosbogár villantja fényét, kiemelve számból a fűszálat. – századokat láttak elbukni és megszületni az árnyak között. Egy hely hol letűnt kor romjain lithla pompázik, s látja majd elhullatni szirmait – hajtom le fejem pillanatra eltűnődve ujjaim játékán, miként a gyönge testet darabokra tördeli. – Tudja a múltat, látja a jelent, s kíváncsian várja a jövőt – kellemetlen lassúsággal fordítom felé fejem, ráemelve tekintetem. Keserédes mosoly suhan végig arcomon látva arcának vonásait, kéjeinek zölddel tűzdelt árnyait. Megnyugvással tölt el, hogy épséges, szilárd, mint a sziklaszírt, csapódjon neki bármilyen szilaj hullám, dacolva erejével töri meg azokat. Röpke pillanatra vonom enyhén fel szemöldököm kérdése hallatán, majd eresztem vissza azokat hasonló nyugalommal. – Akadnak történetek, amelyek arról szólnak, hogy mikor a mágia szétszóródott, olyan volt, mint a csillámfátylú tél, ahogy elhinti havát – veszem le róla tekintetem, s csalfa lángok játékában merülök el, ahogy felidézem az olvasottakat. - Morajló hótenger s fényben ragyogott a harmadik istenség lénye ,mint millió szikraesés. S mire álmokból ébredt Tulveron népe fehér lángokkal ölelte a tájat s sarjadni kezdtek a lebegő fák, a legtöbb ezen a helyen – előre hajolva dobálok némi fát a tűzre, hogy langyos melege tovább cirógasson. – Félsz tőlem tán, hogy oly messze vagy? – sandítok oldalra egy momentum erejéig melybarna tincseim alól, felvont szemöldökkel. Nem csalogatom édes szavakkal, karom meleg ölelésével, meghagyom neki a választás lehetőségét, noha közelségével egyre inkább nő hiányának érzése. – Templomot, oltárt … más és mást említenek a kéziratok, emeltek e helyre tisztelegve áldozatáért – megpiszkálva a tüzet dőlök vissza a sziklának. – Ligetet ültettek köré a druidák, patakot fakasztottak az elementárok, a napmágusok melegítették a földet, míg az éjmágusok nyugalmat hoztak az arra vágyóknak – amennyiben léptei közelebb hozzák hozzám, rezzenésére levegővételnyi némaságba burkolódzok, s szemeimmel követem útját. – Később az arra érdemesnek méltatott varázslóknak szobrot állítottak a ligetben, de a templom a háború igazságtalan áldozatává vált. Legalábbis némely tekercsek erről szólnak. Nem igazak tán? – emelem rá barnáimat, kíváncsisággal fűtve. – De jobban érdekel sebed begyógyult e?


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 27, 2022 2:56 pm
A Night to Remember

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Yes, I do • credit: »
Langyos, jámbor szellő táncoltatja meg megfakult, bordó szín köpenyem alját, amint lassú, tétova léptekkel dacolok megfáradt józanságommal, s követem a szívem óhaját. A csuha cafrangos széle ideje korán csillámait ontó gailoth virágokat simít, megerősödő fűszálakba gabalyodik, vagy épp elburjánzott bokrok ágain akad fenn. Egyre több növény fakaszt rügyeket, egyre több hamari virág bontja szirmát, éledezve a tavasz első, igaz sugallatára, melynek üde, frissítő illata eltompítja az élénkítő teám nyelvemen hátrahagyott, kesernyés ízét. Vegyes érzések morajlanak elcsitított lelkem mélyén, miként hosszú napok bezártságát követően a kert örökkön ragyogó, pompázatos szegmentumait járom, noha közel sem a tündöklő flóra vagy a jácint édes aromája az, ami bizonytalansággal cirógat, hanem a nadrágzsebembe csúsztatott levél és a hozzá mellékelt lithla. Vágyom a viszont látását, mégis temérdek a tüske, amelyre felnyársalt, s magam sem tudom, bizalmam elég erős-e iránta. De hogyan is puhatolhatnám ki, amennyiben esélyt sem adnék a meghallgatására? Barnáinak melengetésére, mosolyának csalfaságára, melyek tudom, ködbe fogják csalni az elmémet s újfent nem maradok más, mint ábrándos bolond, ki túl sokat hitt és túl sokat remélt.
Fátyolos sóhajjal lépek fel a liget egykori télikertjének sekélyes lépcsőire, hogy a fennmaradt boltívek, szobrok és romok között andalogva találhassak rá az éj leplét preferáló kóbor lélekre. Igaz, a valaha kupolában kiteljesedő épületrészhez közeledve már igazán nincsen nehéz dolgom, hiszen a tűz ropogása és a belőle felszálló füst akár a lámpa fénye a rovarokat, úgy egyenget a maradék utamon. Igyekszem a talpamat hangtalan simítani, amint az egyik borostyánnal gazdagon benőtt árkád oszlopa mentén megállapodok, és hagyom, hogy látványának megkönnyebbedéssel, keserűséggel és ragaszkodással tajtékzó hulláma még azelőtt végigsöpörjön rajtam, hogy szót váltanék vele. Mégis, ahogy elnézem kisimult vonásait, amelyekre narancsos fénnyel festenek üde szólamokat a lángok, nem marad más hátra a lényemben, mint elcsöndesedett féltés, öröm.
- Különös választás találkozóhelynek… - szólalok meg végül, megregulázva ábrázatomat és lesimítva a fejemről a csuklyát, ami alatt zabolázatlan kuszaságban pihennek tincseim. Nem fáradoztam az összefogásukkal, ahogyan küllememmel sem bíbelődtem különösképpen, mielőtt útnak eredtem volna a tornyok falai között. - Ismered netalántán a történetét is? - érdeklődöm csöndesen, tekintetemet elszakítva róla s az egyik szoborra emelve, amely egy csinos elf varázslónőt ábrázol. Elmélázottan simítok végig hűvös, simára faragott orcáján, akárha könnyeit kívánnám száműzni kortalan vonásairól.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 27, 2022 1:02 pm
Night to remember
Az este bíbor fényű hídján sétálok, az éjszaka leereszti körülöttem függönyét. A szél halkan muzsikál, nézem a felhők könnyed suhanását az ég peremén, nézem a mécsesfényű csillagokat, miként egymásba karolva kigyúlnak ezüstös szikrákat szórva az éjszakába. Csak lépteim taja verődik vissza tompán. Kopasz fák rügyei pattannak halkan, a levegő a tavasz illatát szórja, megállok, s végig pásztázom a környéket. Nappal a derűs napsugár lila virágokon játszik, melyek az enyészetnek itt hagyott köveken, szobrokon vertek tanyát, most azonban, csak apró árnynyúlványként törnek az ég felé. A hónom alatt dédelgetett vastag szövésű takarókat, könnyed mozdulattal engedem el. Hangtalanul hullanak a földre, mellé helyezem a két üveget, mielőtt lábammal egy kisebb területet tisztítok meg a nedves avartól. Gyertyafény kiséri léptem, ahogy vékony, s vastagabb ágakat keresek, s dobálok az elfoglalt terület közelébe. Oda ahol a csillaglángok ragyogása, olyan, mint langyos napsugár, e könnyed balzsamos éjben. Zsebemből összegyűrt papírt helyezek az ágak alá, mely halk ropogással kap lángra, füstkígyót szabadítva az égre. Leheletemre felizzik, s megkapja a vékony rőzse kérgét, s lobbanva kap húsába. A pléd egyikét az éledő tűz egyik, míg a másikat a túloldalára terítem. A remény hajtott ide, s remélem, ha más nem is, de kíváncsisága hozzám vezeti. Ám már bizodalmam kevesebb, hogy mellettem akarna helyet foglalni, s nem is kívánnám tőle, hogy a nyakamba boruljon. Hanyagul vetem hátam egy sziklának, egyik lábam közelebb húzva magamhoz. Félre pillantva az üvegekre, melyek talán egyetlen társaim lesznek ma éjszaka. Mégsem tekerem meg egyik nyakát sem, helyettük, tenyerem húzom végig a körülöttem lévő magasodó száraz fű felett. Megunva a játszadozást, tépek le közülük egyet, s veszem fogaim közé, behunyva szemem, hallgatom a tűz ropogását, s élvezve arcomon könnyed táncát, mely úgy simogat, mintha fából lennék. Hazudnék, ha azt mondanám, az elmúlt hetek, nem hagytak arcomon, s elmémen nyomot. S visszatértemmel sem jött pihentető álom a szememre.  

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 15, 2022 11:22 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2763
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Titkok kertje - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 15 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9 ... 15  Next
 Similar topics
-
» El'Alora, Titkok kertje
» Szarvas-pecsétes titkok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora-
Ugrás: