Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Tengerpart KaDiPE5
Tengerpart KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 14%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Deedra Gindrian
22 Hozzászólások - 8%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
13 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 12:49 pm
• Asszociáció

Yesterday at 12:52 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Arnav, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Tengerpart

Go down 
Utolsó Poszt Pént. Szept. 03, 2021 10:41 am

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2426
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 04, 2021 7:13 pm

Silla

& Meina


megj.: Tengerpart 854324872 szó: 258
zene: submersivetag: #lovely_suprise

A ténykedés véget nem érő nyugtalansággal szidoloz óvatosságra. A ritka korall megtalálása reménytelenül függ anyám kötelességei közt. Lassanként elfeledem az arcvonását és közös emlékeinket. Szükségtelenül indulok keresésére a vízben, noha jól tudom ő akkor is a szárazföldön folytatná az útját. Gyermekded várakozással várom a korallok sziklás peremén miközben az alkony finom áthajlással megcsillogtatja magát a tengernek vizén. Óva intő sugarait rám helyezve biztat, hogy térjek vissza a szárazföldre. Született mivoltom jegyeit csüggedetten hátrahagyva vezetem lépteimet a homokos partra. Alapos felelőtlenséggel rátekintve egy távolabb lévő emberre, ki olyan testtartást vett fel mintha várt volna a megjelenésemre.
Egyszeribben lelepleződtem és kiszolgáltatottá váltam egy nem várt egyénnek, ki kitudja milyen elvárásoknak felelne meg a látott történtekre. Egy hagyományos árulásnak hónapokra elegendő a fizetsége. Egy titoknak azonban sokkal kecsegtetőbb feltételei lehetnek. Kitudja a számomra fenyegetést keltő ember melyiket tekinti helyénvalónak. Ám a reakciója pont olyan érzetet kelt mintha biztosan tudatában lenne annak, hogy ezen a partvidéken időként najádok bukkannak fel. Nem adhattam okot a találgatásnak, vészesen szűkössé téve ezzel menekülési lehetőségem. Éppezért habozás nélkül tértem vissza ismét a tengerbe, hogy egy merüléssel véget vessek a baljóslatú helyzetnek. Arca rezzenéstelensége mégis megdermeszt saját cselekvésemben. Miként lehet ennyire nyugodt tudattal átváltozásom pillanatában? Valóban számíthatott a véletlen találkozásra vagy esetleg újszerű leleményességgel szeretne maradásra bírni? Nő léte alapos megtévesztéssel ruházhatja fel, ennek ellenére egy férfi képében talán erőteljesebb félelmet éreznék most a testemben. Magam eddig rejtett ismeretlenségét feltéve marasztalom magamat a derekamat ölelő tengerben, várva a rejtéllyel teli idegen annotációját az idevezető elhatározására. Kétségtelen. A kockázat közepén is képes vagyok hinni az emberek békeszeretetében.

Alkimista vagyok
Meina Fëanor

Inkább osztozok egy emberöltőnyi életen, semmint elnézzem az eljövendő korokat.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
639
❖ Keresem :
P R I N C E  O F  C U R I O S I T Y
Cast Maedhros | vivern | Tom Hiddleston

❖ Szintem :
Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 27, 2021 9:51 pm
S halott-e már a perdülő szirom,
ha hullni kezd?
vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?
Meina & Silla
M
indig kicsinosítom magam ezeken a napokon. A hajamat megmostam, olajokkal, kenőcsökkel kentem be és egy szövetdarabbal szinte teljesen szárazra dörzsöltem. Feltűztem, néhány spirálba kunkorodó tincset kihúztam és hagytam, hogy az arcomat keretezze. A kalózruháim közül csak a bakancsom tartottam meg a mai öltözködésnél, mi tagadás, az egy hasznos darab. Napokkal ezelőtt kikészítettem a ruháimat, amilyeket erre a napra szántam. Egy hosszú, fekete bársonyszoknyát és egy fehér inget viseltem, csakugyan fehér, domború virághímzéssel. Mintha csak valami ünnepségre készültem volna. Számomra ünnep. Meglátogat a szerelmem.
Szoknyám alja lehelletnyit cirogatta a tengerpart kissé köves homokját, miközben közelítettem a habot felé. A szívem ezerrel dobogott, a tenyerem izzadt és tekintetemet mindeközben képtelen volna levenni a hófehér rojtos kék hullámokról.
- Pontosan negyven nap múlva. - emlékeztem vissza cirógató szavaira, miközben éppen ugyanezen a partszakaszon búcsúzkodtam tőle. - Remény hava huszonhetedik napján. Alkonyatkor. Itt találkozunk. - ígérte és könnyed csókot nyomott az ajkaimra.
- Én itt leszek. - motyogtam, hiszen már előre megbeszéltük és kiderült, hogy a kapitány akkorra valami mást tervezett a szárazföldön, így nekem abban az időpontban éppeséggel nem kell a hajón lennem.
Annyi idő kellett neki is, részben azért, hogy regenerálódjon, részben azért, mert valami családi zűrt kellett elrendeznie. Emellett afféle védelmezőként is funkcionál najád körökben. Ami magyarán annyit jelent, hogy ha valahol a tengeren egy najád veszélyben van, akkor ő az, aki azonnal az illető segítségére siet. Kiszabadít, megment, meggyógyít és megvéd minden ártatlan najádot. Éppen ezért gyakran jár veszélyes helyeken, vesz részt egyáltalán nem biztonságos szituációkban és nekem ennek a gondolatától is felállt a szőr a hátamon. Azzal nyugtattam magam, hogy ez most mind nem számít, hiszen mindjárt itt van és közösen elfelejthetjük pár napra ezt a hosszasan külön töltött időt.
Azt a pontot néztem a hullámok között, ahol negyven napja eltűnni láttam őt. Ökölbe szorított kézzel, izgatottsággal vártam, hogy végre megjelenjen. Pár perccel később meg is láttam egy alakot közelíteni a félhomályban. Összezavarodottan ráncoltam a homlokom. Ez nem ő. Ez egy nő.
@Meina Fëanor | szószám
Zsivány vagyok
Karesilla Reitan

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el


❖ Történetem : ❖ Ulron :
610
❖ Tartózkodási hely :
Fekete Démon
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Tolvajlás)




Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 25, 2021 12:21 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2426
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 18, 2021 1:38 am

DEEP BLUE SEA
Ahronit & Asteria
Fire and water looked so lovely together. It was a pity they destroyed each other by nature...
A gyors események következtében még fel sem fogtam, hogy egy idegen férfi előtt fedtem fel az átváltozásomat, s ezzel együtt mindkét alakomat. Meggondolatlanul cselekedtem, s hibát hibára halmoztam. Már a hajó közelébe sem kellett volna kerülnöm, nemhogy egy ismeretlen személyt megmentenem. Ezzel nem csak a saját életemet, de a népem biztonságát is kockáztattam. Természetesen nem gondolom azt, hogy pont egy vivern fedné fel az igazságot a nem is olyan távoli najád rokonairól, hiszen az ő sorsuk is kifejezetten kegyetlenül alakult az utóbbi években. Tisztában van azzal, hogy milyen rejtegetni az igaz valónkat, s mennyire is fontos a titoktartás a halandónépek előtt. Mindent összevetve végül arra jutok, hogy a lelkiismeretem tekintetében helyesen döntöttem, s mivel az időt nem tudom visszatekerni, így a jelenlegi helyzetből kell kihoznom a legtöbbet.

Bohókás személyisége teljes mértékben igazolja foglalkozását, melynek következtében könnyen csalhat mosolyt bárki arcára. Ha nagy feszültségemben nem fognám vissza érzelmeimet, valószínűleg én is vele nevetgélnék a tűz mellett üldögélve, de ez a helyzet sokkal több komolyságot igényel a részemről. A legtöbb szavát csendben elengedem a fülem mellett vagy csak egy egyszerű bólintással tudom le a válaszadást. Lányos zavaromban a szárító varázslaton kezdek el gondolkodni, de amint előidézném, azonnal tiltakozni kezd a testem. Még ilyen alapszintű bűbájokra sem maradt elég erőm. Itt kell töltenem a közelgő éjszakát, s valószínűleg az ismeretlen vivern társaságában. Ebben az esetben pedig nem kerülhetem ki örökre a kérdéseit, néha válaszolnom is kell.
- Ebben még ne legyél olyan biztos, hiszen túl kell élned az éjszakát is. Nagyon lehűltél a vízben, s bár nem ismerem a vivernek testének működését, de minden bizonnyal nálatok is fennáll a tüdőgyulladás veszélye. Reménykedjünk abban, hogy elég gyorsan cselekedtünk és időben megfékeztük a betegség kialakulását. Ha az istenek is úgy akarják, reggelre csak a nátha fogja megnehezíteni az életedet. – vázolom fel számára a lehetőségeit, hiszen sokkal több mindent már nem tudok érte tenni, legalábbis a melegen tartásán kívül. Sajnos nem vagyok gyógyító, s az általam ismert varázslatok is távol állnak az ilyesfajta lehetőségektől. Az előre bekészített fa bőven elegendő lesz számunkra reggelig, így a tűz életben tartása miatt nem kell aggódnunk. Sokkal inkább kezd el aggasztani az egyre gyakoribb és súlyosabb köhögése. Felállok, átülök mellé, majd a saját öltözékemet magam mögé rakva, bebújok hozzá a köpeny alá. Régebben a mesterem megtanított arra, hogy nincs jobb túlélési módszer a hidegben, mint két meleg emberi test egymáshoz szorítása. Szerencséjére az emberi alakomban azért magasabb hőmérséklettel rendelkezem, mint najádként.
- Elsőre hideg lehetek, ne haragudj. Azonban nem kell sok idő, míg elkezdjük egymást felmelegíteni. Kérlek, tarts ki addig. – mondom kedves hangon, bár a mosoly valahogyan mégis hiányzik az arcomról. Nem sikerült még elengednem magamat teljesen, ami talán nem is akkora nagy baj. Számára valószínűleg csak egy vízi szörny lehetek, aki valamilyen csoda folytán megmentette az életét. Másnap elvállnak az útjaink és soha többé nem fogjuk egymást látni. Semmi okom nincs arra, hogy megkedveltessem magamat vele. Egyszerűen csak szeretném, ha jobban lenne. Legalábbis ezzel próbálom áltatni magamat, reménykedve abban, hogy majd az észérvek elnyomják ezt a különös vonzódást a rubintvörös szemei iránt. De hogy létezhet valami ilyen gyönyörű dolog a világon?



Vendég
Vendég
Anonymous




Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 18, 2021 1:01 am

Deep blue sea
Asteria & Ahronit
And here I am still drowning in the infinite ocean...
A fejem akaratlanul s önálló döntéseket hozva bicsaklik oldalra a najád felé, amelynek fajtájáról legfeljebb legendákat, ködös elbeszéléseket hallottam kiskoromban a szüleimtől, később a tanítóimtól. Ám révén, a víz oly távol eső fogalom tőlem, mint az önmegtartóztatás, sosem adóztam nekik különösebb figyelemmel, pedig most minden árva tudásfoszlány a kedvemre tenne.
Csöndesen, a sípoló légvételeimmel küszködve kísérem érdeklődéssel a habok közül történő előmerészkedését, majd a fájdalmasnak ható átalakulását, aminek nyomán nem azért kerekednek az illúzióját hátrahagyó szemeim, mert olyannyira azonosulni tudnék a kínjaival – bár ezzel is magyarázhatnám –, hanem mert mindennemű frappáns bókok és csalfa mosolyok nélkül keveredik az orrom elé egy mezítelen tünemény. Túl soká azért mégsem leskelődök, élénken élnek az emlékezetemben a recés fogai, s egyébiránt is elsétál valamerre a hátam mögött, aminek a megszemlélésére semmi erőt nem találok magamban.
Utólagos sajnálatomra, mivelhogy perceken belül visszatér, és komoly erőket megmozgatva kezdi vonszolni a pániktól és küszködéstől kimerült testemet.
- Eshküszöm nem vagyok ízes… Még a cápák is kiköphnének – nyöszörgöm, ellenkezéssel fészkelődve a kezei között, de végül nem állapodunk meg másutt, mint egy barlang szájánál, ahol tüstént előkészíti a tűzrakás feltételeit. Nos, ha egy valamit megjegyeztem róluk, az az, hogy nem kényeskednek a vacsorájuk alapos átsütésével, tehát ha megengedhetek magamnak egy meredek következtetést, úgy azt gyanítom, az átfagyásunkat kívánja meggátolni. Erre ráerősít az ujjai közül formát bontó tűzgömb is, mely játékos könnyedséggel lobbantja lángra a száraz gallyakat.
Elámít a mágia jelenléte, mindég is lenyűgözöttségre sarkallt, ki uralma alá hajtotta valamely formáját, azonban a figyelmem kivételesen a lángnyelveknek ígéri a hűségét, melyek láttán kedvem támadna felpattanni, és alaposan meghempergőzni bennük. A kényszeremnek mindösszesen két dolog szab határt. Egyrészt nem lenne erőm efféle mutatványokra, másrészt a najád egyhamar az ügyetlenül kiterült valóm elé keveredik, s a következő momentumban már a ruháimat szedegeti le rólam.
- Hé…! - kezdenék akadékoskodásba, ám rá kell jöjjek, nem maradhatok a nedves holmijaimban, és egymagamban kevéssé lennék hatékony a túlélésemben. Szóval köhögésbe fúló sóhajjal hagyom magamat, vagy segítek alá néha a ténykedésének, aztán hálás mosollyal fogadom a köpenyt, amit a nehézkes felülésemet követően magam köré tekerek.
- Köszönöm… - biccentek felé, majd minden különösebb megfontolás nélkül a tűzbe tartom az egyik kezemet, jólesőn sóhajtva fel az átható forróságra, mellyel régi, bizalmas ismerősként ölelkezik össze a lényem. Ezúttal nincsen okom leplezni az igaz valómat, érzem, hogy még az íriszeim vöröslő színének elkendőzésére sem vagyok képes, onnantól kezdve pedig mi célt szolgálna holmi színjáték? Persze ettől még furcsán cseng a megmentőm tényközlése.
A játékos lángokról a najádra emelem a tekintetemet, s bizony nem kerüli el a figyelmemet az orcáján megülő, édes kis pír. Esküszöm az istenek dicső nevére, ha nem kísértenének azok az éles fogak és a halál túlontúl közelre nyúló volta, még el is kezdenék udvarolni neki.
Csupán ekkor esik le, hogy már megtettem.
- Amiként te sem. Ott voltál a piacnál… - állapítom meg leheletnyire ráncolódó homlokkal, de könnyedén simul az ábrázatom széles mosolyba, míg a hangom erőtlen nevetésbe. Attól tartok most ért utol a túlélés felfokozott, kevéssé vágyott izgalma, mely vibrálva cikázik végig a porcikáim összességén. Tulajdonképpen elképzelésem sincs, mit tartok olyan mulattatónak, de minden egyes kacajjal megkönnyebbedni érzem a bensőmet, így mire végre felhagyok az illetlen derüléssel, egészen lehiggad a testem.
- Phuh…. Sajnálom, csak… szürreális ez az egész – csóválom meg a fejemet, olykor-olykor még megköszörülve a torkomat. - Azonban hálával tartozom neked, szépséges najádom. Az életemet mentetted meg – tekintek rá immáron elkomolyodva.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.
Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 17, 2021 7:08 pm

DEEP BLUE SEA
Ahronit & Asteria
Fire and water looked so lovely together. It was a pity they destroyed each other by nature...
És végül elérjük az egyre távolabbinak tűnő partot, melyre azonnal kivetem a férfit. Várok még néhány percet, hogy biztos lehessek a túlélésében, elvégre egy vízbefúlt személyen már nem tudnék segíteni. Benne azonban több életerő van, mint bárki is hinné, hiszen a következő pillanatokban már félkábultan az életéért könyörög. Erőt veszek magamon és én is kimászok a szárazföldre. Tisztában vagyok azzal, hogy az átváltozás sok energiát vesz el a testemtől, s mivel nem régóta vettem fel a najád alakomat, így még megterhelőbb lesz a következő a számomra, de tennem kell valamit.

Újfent végbemegy a fájdalmas lábnövesztés, ahogyan a tengeri formámat ismét az emberi alakom váltja fel. Szükségem van néhány másodperc pihenésre a jéghideg homokon, s csak utána indulok el a szinte barlangnak sem mondható tengerparti hegyképződménybe, melyben a ruháimat és a felszereléseimet tárolom. Felkapok magamra valamit, majd visszasietek a halandóhoz, hogy őt is a menedékbe húzhassam. Nem feltételezem egyáltalán, hogy egy ilyen élmény után képes lenne a biztos járásra. Még nekem is nehéz megmaradnom állva, hiszen a testem minden porcikája tiltakozik a kiegyenesedett életmód ellen. A barlangnyíláshoz érve összerakom a maradék fámból a tűzhelyet, ugyanis mindkettőnk elég közel állhat a halálra fagyáshoz. Utolsó erőmből előidézek egy tűzgömböt, melynek következtében egyből lángra gyullad a farakás. A következő legfontosabb teendőm a férfi ruháinak megszárítása, s amúgy sem javallott neki a hideg és vizes öltözéket tovább hordania. Nem törődve azzal, hogy mennyire tért már vissza az öntudat egészséges állapotába, el is kezdem levenni róla a felsőjét és a nadrágját. Amennyiben nem tiltakozik, hamar fel is akasztom a tűz közelébe, hogy mielőbb megszáradhassanak. Odaadom neki a köpenyemet, amire most nincs szükségem, hogy könnyebben felmelegedhessen. Csak a teendőim elvégzése után vetek rá alaposabb pillantást, ahogyan mindketten a tábortűz mellett ülünk. Karmazsinpiros tekintetébe pillantva szinte elvesztem az eszméletemet. Mintha életemben először átéltem volna azt az érzést, hogy milyen, amikor nem tudunk úszni, de mély vízbe dobnak. Csak pár pillanattal később térek vissza újra a valóságba. Kicsit bele is vörösödöm miután ráeszmélek, hogy egész eddig udvariatlanul bámultam őt. Bár eddig teljesen csendben voltam, most mégis megszólalok.
- Nem vagy ember. – hangom valamivel mélyebb, mint az átlag nőké, azonban ez csak jobban kiemeli lágyságát. A kijelentésem talán kicsit középszerűnek hangozhat, mely annak köszönhető, hogy még csak én is próbálom felfogni a történteket, s erőteljesen gondolkodom azon, hogy az istenek vajon még milyen különös véletleneket kínálnak fel majd a számunkra. A városban lévő bárd, akinek hangja elrabolta a szívemet, valójában egy vivern. A legkülönösebb pedig az, hogy csak egy órája válhattunk el egymástól, mint idegenek… most pedig itt ülök vele szemben, mint az élete megmentője. Abban biztos vagyok, hogy helyesen cselekedtem, de abban már annyira nem, hogy most mi lesz majd a következő lépés. Elsősorban talán életben kell tartanom mindkettőnket. Igen, ez mindenképpen egy praktikus döntés lenne a részemről.

// #varázslat: Tűzgömb //


Vendég
Vendég
Anonymous




Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jan. 17, 2021 12:22 am

Deep blue sea
Asteria & Ahronit
And here I am still drowning in the infinite ocean...
Nem így képzeltem karcsúra szabott életem végét, s mégis, tajtékzó hullámok közt megfulladni a sors borzalmas ízléssel megfűszerezett iróniája volna. Nevetésre valahogy ennek dacára sem görbül a szám, túlzott gyorsasággal húz magához a gravitáció, s mire egyáltalán az isteneinkhez fohászkodhatnék szárnyakért, melyeket elvegyülésünk oltárán annak idején feláldoztak az őseink, már a jéghideg, utálatos, vadul hánykolódó tengervízben találom magamat.
A pánik megdermeszti a végtagjaimat, és még azelőtt felülkerekedik rajtam a fulladás érzete, mielőtt annak egyáltalán ildomos volna. Valószerű, élénk emlékek ostromolják meg ugyanis a tudatomat; elmosódott, homályos, hegyesfülű árnyak, kiknek pengéje okán számtalan társam, szerettem vére pettyezi a hófödte, nodriaki avart. A következő derengés-momentumban újabb és újabb terhek puffannak rajtam, élénk piros cseppek potyognak ütemesen hol az arcomra, hol pedig az előttem nyugvó talajra, s minden egyes szekundummal egyre nehezebbé válik a légzés. Ám ki kell tartanom, ha megpisszenek, ha felsírok, ha az anyámért kiáltok, elárulom magamat és megszegem az esküt, amit éppen neki rebegtem el könnybe lábadt szemekkel és taknyos orral.
~Meg fogok fulladni...~
Az elmémben kölyökkori, cérna hangom figyelmeztet az elkerülhetetlenre, ami valahogy mégis öntudatra ébreszt és felránt a bénító emlékek gúzsából. Csakhogy már késő, mire egyáltalán megkísérelnék bárminemű kapálózásba kezdeni – úszni ugyanis nem tanultam meg soha –, maró, sós víz tódul a tüdőmbe, és az istenek a tanúim rá, a franc se gondolta volna, hogy ez ennyire tudhat fájni. Grimaszba torzult arccal kezdek utolsó, elkeseredett hadakozásba, hisz nem halhatok még meg, még oly sok mindent kell megtapasztalnom és elérnem, de hiába akadékoskodok az elemekkel, érzem, ahogyan apránként kicsúszik a kezeim közül az irányítás.

***

A felém úszó jelenség holmi levegőhiányos kárpázat lehet, melyet kivöröslő szemeim ködjén keresztül szemlélek utolsó ábránd gyanánt. Affelől sincs kétségem, a számnak kérlelhetetlenül passzírozódó, jeges ajkak szintúgy a tudatom csalfa képződményei, költői túlzások egy ocsmány vég leírására. Vajon, ha harcosnak állok és nem a szavakat választom fegyveremül, most miféle víziók környékeznének? Ötletek már nem vetődnek fel az elmém lankáin, jótékony sötétség vesz erőt rajtam…

***

Újból az az undok, maró, szúrós fájdalom a mellkasomban ragadja magához az éberségemet, illetőleg a hátam határozott lehorzsolódása néhány durva felszínű kődarabon. Próbálnék levegőért kapni, azonban a neki fenntartott helyet hívatlanul vette ostrom alá a tenger vize, így nem érek el mást, mint heves, fulladásba hajló köhögést, melynek produktuma nem más, mint víz, meg még egy kis víz, és a változatosság kedvéért egy kevéske víz…
Mire végre kihányom-köhögöm-prüsszögöm és szenvedem magamból a lenyelt szörnyűséget, bizton veszem, hogy újabb halálnemként a végkimerültség fog megkörnyékezni. Persze botor dolog tőlem ilyet feltételezni, amiként szemközt épp kapóra jön erre egy vízi nimfa.
Várjunk csak… hogy mi?!
Tágra nyíló szemekkel tör rám egy ismételt köhögőroham, amint megkísérlek partra vetett hal módjára a sikamlós, mégis durva szemű homokon hátrébb araszolni. Érzem, ahogy nem egy éles szélű kagyló a tenyerembe hasít, de a kiserkenő vér sem gátol meg a kívülről megkockáztatom, röhejes mutatványomban.
Pusztán csak akkor hagyok fel a hamvában holt kísérletemmel, mikor a sokadik áldatlan momentumot követően sem esik nekem a recés fogaival, elrugaszkodva a testét jótékonyan simítgató hullámok közül.
- Épp… mohst fulladtam meg… ne ölj meg – nyöszörgöm nehézkesen, már-már kiábrándultan, ahogy megadón elvágom magamat hanyatt a talajon és veszek egy mély, kevésbé szörtyögő levegőt.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.
Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 16, 2021 9:57 pm

DEEP BLUE SEA
Ahronit & Asteria
Fire and water looked so lovely together. It was a pity they destroyed each other by nature...
A leghidegebb hónapokban csökken a szárazföldön eltöltött időm, ugyanis egy dolog van, amit a szárazságnál is jobban utálok: a hideg. A tenger mélyén mindig kellemes lenni, a fagypont alatti hőmérséklet ott egyáltalán nem okozhat gondot a számunkra. Az emberek azonban néha még a téli tengert is halálosan hidegnek érzik, ennek ellenére gond nélkül átvészelik a jeges és havas hónapokat. Ez számomra teljes mértékben felfoghatatlan, de nem is szándékozom rajta sokat törni a fejemet. A lényeg, hogy a vándorútjaim rövidebbé válnak és a kutatásaim nagy részét A'le Anoreban kell, hogy elvégezzem. Most is éppen hazafelé tartok, amikor egy kellemes hang töri meg a város monoton zaját. A bárdokat mindig is kedveltem, hiszen az énekhangjuk a tenger mélyén töltött időmre emlékeztet. Mi najádok rengeteget éneklünk egymásnak, ez az egyik legkevesebb elfoglaltságunk. A halandó fajok énekesei is hasonló hatással bírnak az érzelmekre, mint ahogyan a mi mágikus erőnk. Az én szívemet is érintette már meg több női és férfi zenész, akikkel a nagyvárosok főterein vagy kocsmáiban találkoztam, de természetesen egyik sem annyira, mint a népem tagjai. A mostani bárdban azonban van valami különleges, ami a többiben nem volt. A tömeg közül nézek fel rá, s ahogyan ő is visszapillant én rám, a testem szabályosan beleborzong. Az a kis pajkos mosolya is sokat dob a kisugárzásán, ha engednék a csábításának, talán még a szívemet is elrabolhatná. Nekem azonban az emberek teljes mértékben tabunak számítanak, hiszen számomra a népem az első. Nem hagyhatom, hogy a fajom létezése csak úgy kitudódjon az átlagemberek számára. Nem engedhetek se az érzéseimnek, se a kíváncsiságomnak. Akármennyire vágyok már arra, hogy megtapasztalhassam azt a szerelmet, amit a szüleim is átélhettek a születésem előtt, ellen kell állnom a kísértésnek. A mágiatanulás legalább kiváló az elterelésre.

A város melletti parthoz érve el is rejtem a ruháimat és a felszereléseimet, hogy aztán a jéghideg sós vízbe mártózva meg is kezdődhessen az átváltozásom. Bár ez kevésbé fájdalmasabb procedúra, mégis mindig kihívást jelent számomra. Abban a pár percben, amikor a tüdőm teljesen megtelik vízzel, szinte egyfajta fulladásos élményt élek át. A lábaim ismét uszonnyá válnak és velük együtt az egész testem megváltozik. Pikkelyek, éles fogak… az emberek szemében egy szörnyeteggé válok. Ez csak még egy nyomós ok arra, hogy ne melegedjek össze halandókkal, hiszen egyikük sem tudná elfogadni az igaz valómat. A népem között eddig nem találtam meg a társamat, s úgy érzem ez így is fog maradni. Számomra valami különlegesebb és szenvedélyesebb kötelék kellene, ami túlmutat a fajok határain. Ez egy olyan álom a számomra, mely valószínűleg sohasem fog bekövetkezni.

Mielőtt visszaindulnék a najádok fővárosába, mindig teszek egy gyors kört a part közelében, hogy megszokjam az alakváltás utáni változásokat. Igyekszem a lehető legtávolabbról elkerülni a hajókat és a kikötőket, hiszen a halászok és a kalózok jelenthetik ránk a legnagyobb veszélyt. Ennek ellenére most még is egy nem rég indult hajó felé veszem az irányt, mert a belső hangom azt súgja, hogy valamiért nekem oda kell mennem. A kalandvágyam most sem hagy nyugodni, de azért mértékkel próbálom kielégíteni a kíváncsiságomat. Biztonságos távolságból figyelem az eseményeket, ahogyan a kalózhajóról egy szerencsétlen áldozatot löknek bele a hideg vízbe, hogy aztán a habok között vesszen el. Nem csak a hőmérséklet veszélyes a férfira, de a hatalmas hullámok is, melyek még egy tehetséges úszó számára is kihívást jelentenének. Néhány pillanatig még próbálom magamban lezárni a belső vívódásomat, de végül a kielégíthetetlen kíváncsiságom és segítőkészségem győz a párbajban. Nem hagyhatom, hogy a szemem előtt öljenek meg valakit.

Közelebb érve már felismerem a férfit. A városban lévő bárddal hozott ismét össze a sors, én pedig tökéletesen beleúsztam annak kiszámíthatatlan hálójába. Egyáltalán nem akartam, hogy meghaljon, így najád csókommal megajándékoztam a víz alatti légzés képességével egy rövid ideig. Addig biztosan ki fogja ezzel bírni, míg visszaviszem arra az elhagyatott partszakaszra, ahonnan az előbb elindultam. Bár már félig ájult állapotban volt, s fel sem fogta teljesen az eseményeket, én azért igyekeztem finoman bánni vele. Már nincs messze szárazföld, csak még egy rövid ideig kell kibírnia.


Vendég
Vendég
Anonymous




Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Jan. 12, 2021 10:51 pm

Deep blue sea
Asteria & Ahronit
And here I am still drowning in the infinite ocean...
- Köszönöm, köszönöm, igazán csodás közönség! – hajolok meg színpadiasan a lelkesen tapsoló nézősereg előtt a rövidreaszabott előadásom végén, miközben a számat a szokásos, széles vigyorom húzza, pedig legszívesebben vacogó fogakkal kapnám magamra a szabadtéri emelvény sarkába hajított köpenyemet, és iszkolnék is az első valamirevaló, meleg fogadóba. Csakhogy elébb ulront kell hozzá gyűjtenem.
Felegyenesedek hát, kutakodó tekintetemmel a tömeget pásztázva, hátha legalább szóba elegyedhetek a fellépésem alatt tengernyi pajkos pillantással és csalfa mosollyal megkísértett szőke tüneménnyel, ám legnagyobb bánatomra már sehol sem lelem. Persze varázslat ebben nincsen, az alkony fenyegető közeledésével nincs dolga a veszedelmes utcákon egy ilyen páratlan teremtésnek.
Apró sóhajt hallatva süllyesztem le a szemeimet a lantom tokjára, melybe ritkásan csendülnek az érmék.
A bevétel igen karcsú, télidő közepette az emberek is szorosra húzzák a nadrágszíjat, és az sem utolsó szempont, hogy Nulportban próbálom a szerencsémet. A jó öreg halszagú, rosszarcú fajankókkal teli, fukar Nulportban, a szívemnek legutálatosabb városában. Nem is várakozok sokat, a pénzt gondosan elrakom, a hangszeremet még ennél is több odafigyeléssel, majd köpenyemet végre magamra kapva indulok neki a latyakos utcákon.
Voltaképpen, ha úgy nézzük, s ilyen körülmények között illik úgy nézni, egy áldatlan szavam sem lehet a helyzetemre. Leeryából menekülvén, s később egy rablóbandába keveredvén kevéssé hittem a szerencsés megérkezésemben, mégis itt vagyok, pénz is ütötte a markomat, szóval meglehet, hogy nem lesz olyan szörnyű ez a tél. Hála a magasságos Ronitnak és Tahrovinnak.
- Na megvagy te átkozott pernahajder! - öblös, mély hang ránt ki a megbékélésre lelt gondolataim közül, amit a grabancom elkapása és egy igazán jól célzott gyomros követ. Az istenekre, már megint kinek és hova… - Na ne bámulj a gúvadt szemeiddel, te rímfaragó istenek nyila! Azt hiszed, csak úgy megronthatod a legénységem egy tagját?! - kiabál rám, és esküszöm becses teremtőink nevére, az az ütés nem esett jól, s egyébként is próbálnék komoly képet vágni a slamasztikához, de amint ráismerek a férfira, aki vajmi ócska kalózbandát irányít, kitör belőlem a nevetés.
- Mégis hová tudnék én megrontani egy heves kis martalócot? - horkantok fel, aminek az ára egy újabb öklös ezúttal az állkapcsomnak. Rendben, lehet, el kellene hallgatnom.
- Az a leány akár a gyermekem, te szarházi! - rivall rám, miközben a bandája többi tagja is apránként körbevesz minket. Ennek már igazán meg kellene kongatnia a vészharangokat a fejemben, viszont csöndben maradni sosem volt erényem.
- Nem akarom összetörni keményre faragott szívedet, ám remélhetőleg a legényeid iránt nem táplálsz atyai érzéseket… - teszem hozzá halkabban, miként kezdenek visszaderengeni a tavalyi emlékképek egy igen komoly mélységeket megütő dorbézolásomról. Hehe.
- Hogy mit beszélsz?! Nem, nem is érdekel, móresre leszel tanítva, tőlünk nem fogsz meglógni – üt meg újra, aztán odahajít két emberének, akik szorosan tartva indulnak velem útnak a vezetőjüket követvén. Őszintén szólva egyelőre nem aggódom, nem ők az első és nem is ők az utolsó banda, akikkel fel kell vennem a harcot, s máskülönben is valamiként az én oldalamat szokta pártfogásába ölelni a szerencse.

Ezúttal is ebben bízom, amíg meg nem látom, hová is készülünk valójában. Percekkel később ütött-kopott hajó ringatózik előttem a hullámzó tengeren, ám még ki sem tudom bökni, hogy én ugyan oda fel nem megyek, már pontosan a hajópadlót kopogtatják a cipőtalpaim, nekem pedig ideje korán inamba száll a bátorságom. Vivern vagyok, sárkányok leszármazotta, azoké, akik világokat lettek volna képesek elpusztítani egyetlen leheletük okán, azonban nekem is megvannak a határaim, amelyek ott kezdődnek; nyílt víz. Még a patakokkal, kisebb folyókkal elbírok ha a szükség úgy hozza, de a nagyobb tavak, tengerek, óceánok gondolatára kényelmetlen görcsbe rándul a gyomrom és hirtelenjében azzá a tizenkét éves kölyökké válok, aki a túlélés érdekében némán kockáztatta a megfulladást.

Az elkövetkező órában felváltva kapom a szidásokat és az ütéseket, noha a menekülésemre képtelen vagyok koncentrálni. A hajó kifutott, mi pedig a végeláthatatlan hullámok felé araszolunk minden másodperccel egyre távolabb kerülve a biztonságot ígérő talajtól. Vajon eladnak Mynzashba rabszolgának? Vagy kihajítanak cápavacsorának? Ez esetben remélem, inkább eladnak Mynzashban rabszolgának…
Fohászaim ezúttal viszont nem találnak meghallgatásra, a vezér eloldja a kötést a csuklóimon, felrángat a vizes deszkákról, majd a korlátok felé noszogat egészen, míg egy csodálatos, biztos halálba vezető pallóhoz nem érünk.
- Ugye nem gondoljátok, hogy ez a megoldás a kis nézeteltérésünkre? Tudok fizetni, uraim, egyáltalán nem érné meg elvenni a becses életemet, hisz a világgal egyetemben ti is szegényebbé válnátok általa – kezdek bele az eddig elfojtott magyarázkodásomba, a szívembe hasító pániktól nem különösebben válogatva a szavaimat.
- Azt hitted, mi szarral gurigázunk?! A partra sodródó hullád lesz a figyelmeztetés, hogy velünk ne szarakodjon senki – kiált fel a vezető diadalittasan, a nyakamba akasztott feketére mázolt cápafog ténye pedig kezd értelmet nyerni. Szeretnék ellenkezni, kibeszélni magamat a szituációból, de egyrészt a hangomat könnyedén elnyomja a legénység vérre szomjazó udvrivalgása, másrészt egyhamar kisegítenek a vízbe nyúló deszkára, s mire kettőt pisloghatnék, már zuhanok.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.
Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 11, 2021 10:00 pm

A part a Fehér-hegység Zetvyn és Nulport között elnyúló lábánál fekszik. Azon ritka részein, melyen a sziklák és nagyobb kövek helyett sekélyebb talaj a jellemző, fekete, durvaszemű homok terebélyesedik el, éles kontrasztot alkotva a partra sodródó, opálosan csillanó kagyalókkal.
Kikötni itt tulajdonképpen lehetetlen, mire bárki észrevehetné, hogy zátony terebélyesedik előtte, már késő menteni a menthetőt.
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2426
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Tengerpart Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Eviran, tengerpart - 1021. Remény hava

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: