Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. KaDiPE5
Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 23%
Ezaras Azildor
33 Hozzászólások - 14%
Arnav
31 Hozzászólások - 13%
Krónikás
26 Hozzászólások - 11%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
11 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:57 pm
• Moments

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor, Folrandír Ceilteach, Thora Haleye

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002.

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Utolsó Poszt Pént. Júl. 02, 2021 8:12 pm

Lezárt játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2421
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Júl. 02, 2021 6:22 pm


Mosolya és vállrándítása megzavarja a fiatal lányt. Nem igazán érti, hogy mégis mire céloz, vagy épp utal a fiú, de úgy dönt, inkább csendben marad és megvárja, amíg amaz szavakba önti azokat. Ideje – úgy véli – végtelen, miért ne tudná hát megvárni?
- Mindig csinálnotok kell valamit? Nem pihenhettek? – érdeklődik kedves, szelíd hangján. Őszintén érdekli, hogy miként élhetnek itt az emberek. Híreszteléseket hallott már az apjától, ám ez az  első alkalom, hogy elhozz egy ehhez fogható helyre. Számára elképzelhetetlen miként tudnak ekként bánni az emberekkel, amúgy is, miért tartják őket hosszabb ideig fogva. Apja mégis lelkére kötötte ne szóljon ebbe bele, nem értheti, hiszen ő nincs ilyen szempontból korlátozva. Segítsen neki és akkor minden rendben lesz.
A fiatal lányban fellobbanó dac mégis mintha kezdene felülemelkedni rajta.
Kicsiny kezeivel óvatosan, de gyakorlott mozdulatokkal keni be a hátát, kérdésére kapott válaszára szélesedik ajkainak íve.
- Rendben! – szól talán hirtelen és hangosabban is, mint ahogy eddig beszéltek, de végül csak halk nevetéssel üti el a dolgot.
Vidámsága mégis csak addig tart, amíg vissza nem érnek a cellájuk elé. Dacosan emeli íriszeit apjára. Nem hajlandó menni és ennek hangot is ad.
- Evelyn – apja hangja ugyan nyugodt, de erőteljesen cseng a cella falain keresztül. A kedves arcának vonásai megfeszülnek, ellent mondást nem kíván tűrni ezúttal utódjától. De a lány makacsul nem mozdul meg.
- De… - kapja fejét hirtelen a fiatal fiúhoz. – Nem! – makacsolja meg magát teljesen, minek talán az őr sem örül igazán.
- Lányom, gyere, mennünk kell. Megbeszéltük, amikor idejöttünk – teszi hozzá az apja, és hogy mozgásra bírja a lányát, közelebb lép hozzá. Erősebben ragadja meg karját és húzza fel az ágyról, de mindeközben figyel arra, bántódása ne essék. – Vigyázz a szádra – suttogja neki. – Itt nem leszel biztonságban, ha túlságosan makacskodsz – teszi még hozzá és a maradék dolgaikat elpakolja még. A fiatal leány szinte megsemmisülve áll és tekint tehetetlenül az apjára. Füleinek szinte nem akar hinni.
- De… nem lehet -  motyogja az orra alatt. – Ő nem tett semmi rosszat, gyerek, mint én – próbálja kötni az ebet a karóhoz. Apja átveti vállán a táskáját, kezével finoman simítja végig lányának arcát.
- Tudom. Itt mégsem tehetünk semmit – hangja továbbra is nyugodt. Mielőtt azonban kitessékelné a cellából magukat, még utoljára a fiú mellé lép, annak megnyugvó testét még egyszer átvizsgálja. Az ígért főzetet ott hagyja a feje mellett, a falnak támasztva azt. Az ő fején is óvatosan simít végig és indul el. Az őrnek meghagyja, erőteljesebb hangján, ha azt kívánja, minél hamarabb talpra álljon, akkor adjanak számára a fájdalomcsillapítóból. A kötést pedig cseréljék rajta rendszeresen és tovább életben marad majd.
Lányának vállára határozottan fog rá és vezeti ki az épületből, onnan kiérve azonban, amikor már fültávolságban vannak, hosszadalmasabb elmagyarázza miért volt oly balga odabent…

//Köszönöm a játékot  Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. 854324872 //
Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
224
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Május 19, 2021 5:55 pm
Helping Hand

A fiú arcára is aprócska mosoly ül a másikat látva, bár inkább keserédesnek hat az összkép a jelenlegi helyzetben. Parányit bólint is beleegyezőn, végtére is így van. Majd vállát vonja meg. - Orlan sokat segít, Ő amolyan mindenes errefelé. Larina pedig ha nagyurak jönnek mindig mennie kell, felszolgál, meg ilyenek. Kedvesnek kell legyen velük, az ölükbe ülni, de igazán egyiket sem kedveli. - Nem tudja igazán mi zajlik azokon az esteken, Ő maga is csak segítkezik, de a függöny mögött, hogy mi történik, sosem tudta, egyelőre még nem... Hajlik a szóra, s óvatosan helyezkedik el hason, hogy a kenőcs végül bőrére jusson. Aprót rándul csak, már kevésbé mint annak előtte. Hat a fájdalomcsillapító. Tán picit bódul is tőle, de Ő csupán álmosságként fogja fel. Kérdőn borzolja szemöldökét a főzetre irányuló kérdésre. Itthagyni, vagy egyáltalán adni neki valamit? Számára ez idegen dolog, továbbra is, a segítőkészség errefelé ritka jószág a sivatag ezen részén. De végül bólogat aprókat. - Igen, Köszönöm. - Jegyzi meg újra csak, elhangzik a köszönet. Hálás érte amit a másik tett, idegen érzés, szokatlan. Aztán eljő az idő, léptek közelednek. A fiú tudja ez mit jelent, s tán a lány a sejti, mennie kell, ennyi jutott a békéből, nem több nem kevesebb. Acélszín szemeit emeli a lányra ahogy dacát látja. Feját parányit csóválja. - Menj, Te megteheted. Egyszer szabad leszek, s akkor elmegyek, megnézem a sapkás hegyeket. - Jegyzi meg maga elé, halkan, csak a lány hallja igazán, tán fel sem fogja a gyermeki elme mit is mond, tán nem is a gyermek szól belőle, gyermekkora régen elszállt már, neki nem adatott meg az a csoda. Lépne, mozdulna, küzdene, de a fájdalmat átveszi a fáradtság, fiatal teste sokmindent kiállt már de elérkezett a határ, egyre nagyobbakat pislog a lány alakja pedig mosódni látszik, a zöld szín íriszik sejlenek fel előtte. Egy újabb pislogás. "Evelyn" visszhangzik a fejében, tán ki is ejtette? Nem tudni, de a sötét falakról visszaverődve hallja a hangot egyre távolodni. Fekete fellegg borul rá s elnyomja az álom, mire fel kel már egy más világ várja majd...


Harcos vagyok
Khaled Amar

You kill me, you're better. I kill you, I'm better.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
606
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 10, 2021 3:51 pm


Hatalmas mosoly jelenik meg a leány ajkán, ahogy a fiú az éjangyalokra tesz megjegyzést. Halkan nevet csak rajta és fejét rázza meg. – De ők a legkedvesebbek, meg őriznek téged – jelenti ki határozottan, mintha bármilyen ráhatása is lehetne ezekre a lényekre. Arról már nem is szól a fáma, hogy ezen lények létezéséről eddig a szent pillanatig tudomása sem volt. Ez mégsem akadályozza meg a fantáziájában gazdag leányzót, hogy teljes magabiztosággal jelentse ki az esetet.
Már csak azért is, mert édesanyját is ezek közé az angyalok közé sorolja. Talán a mágusok mind angyalok, nem igaz?
Igyekszik a fiúval óvatosan bánni, nem ártani neki a kelleténél többet. Azt már tudja, hogy a fájdalomcsillapító megtette a maga hatását és sebei oly éles fájdalmat nem éreztetnek, még ha jelenlétüket el nem tudja feledtetni.
- Más dolguk? – kérdez vissza kíváncsian a fiatal leány. El nem tudja képzelni hirtelenjében, hogy milyen más dolga lehetne esetleg valaki másnak. A kötözés mozdulatában egy pillanatra megakad. Zöld íriszeit a fiúra veti, szívében érzi a fájdalmat, mely összeszorítja azt. – Sajnálom – rebegi csak halkan, lehajtott fejjel. Szörnyű lehet, hogy ezen falak között kell élnie. El sem tudná képzelni, hogy milyen lehet, ha csak ugyanazt a négy falat láthatná… s a tudat, vannak, akik így élnek, egyszerre szomorítja el és egy olyan dühöt ébreszt fel benne, melynek tudatában sincs.
- Igen, sokat – mondja továbbra is csendesebben. A lelkiismeretfurdalás hirtelen költözik lelkébe. Nem kívánja a másik szívét fájdítani azzal, ő megteheti azt, amit amaz nem. A fiatal számára ez valahogy elviselhetetlen lehet…
- Rendben! – csap le rögtön a fiú lelkesedésére! S mintha minden egy szempillantás alatt megoldható lehetne. A sebeket beköti a fehér gyolcsával. Óvatos mozdulatokkal rögzíti annak végét, ám a fiú mellől nem tántorít.
- Feküdj le, úgy kényelmesebb, de a hasadra. Papa majd ad egy kenőcsöt, amely segít a sebeknek, hogy gyorsabban gyógyuljanak. Hagyjak itt neked fájdalmat csillapító főzetet? – tekint körbe a fiú lakrészén, hogy vajon milyen tárgyakat tudhat magáénak. Meglehet, hogy nem is kaphat ilyeneket?
A megállapításra makacsul megrázza a fejét. – Nem – határozza el azt, hogy nem megy el innen. Nem ma este. Fogait is összeszorítja ehhez, s zöld tekintetében ott ég a láng, amikor az őr és apja is visszaérkezik. – Nem megyek el! Nem, amíg nem engedik szabadon! – jelenti ki makacsan, s gyűlölettől átitatott íriszekkel méregeti az őrt. Mintha ő tehetne arról, hogy bezárva van a fiú.
Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
224
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 29, 2021 8:54 pm
Helping Hand

Teste rezzen, s fel felszisszen az érintések nyomán. Igaz a leány óvatos, de a fájdalom az fájdalom. Tűri, ahogy maradék kis erejéből bírja még. Aztán hirtelen tovaszáll. Bizsergő érzés veszi át felette az uralmat, az a bizonyos sajgás járja be egész alakját. Hasfalát fogva ül fel végül, azzal is tartva a kötszer s mintha az segítené, s kevésbé fájna, úgy tartja jobb karját tulajdon hasán. Középhosszú haja csimbókokban lóg arcára, nedvesen tapad meg rajta. Egy kóbor tincs alól tekint a másikra miközben hallgatja az angyalok hadát. - Azok biztos hidegek… - Jegyzi meg az éjangyalokra, igen bizonyára. Apjáról büszkén mesél a lány, a fiú pedig csak hallgatja. Neki nincs apja, legalább is olyan nincs, kit ismerne e vidéken. Tán jobb is így. A kérdés megvárja, majd utána a kérést, hogy emelje, karját teljesíti, küszködve, de megteszi. A kérdésen elgondolkodik, végtére is, igen, így hát végül bólint. - Amikor tudnak, igen. De van, hogy más dolguk akad. - Von vállat végül, beletörődőn. Fejét aprón rázza meg. - Nem tudom, valahol a sivatagban. De mióta az eszemet tudom, itt vagyok. - Hallgatja ismét apjáról intézett szavait, parányi csillanás jelzi csodálatát. - Akkor Te nagyon sokat láthattál! - Kíváncsisága csak nagyobb lesz, amint hallgatja a hósapkákat. Próbálja elképzelni elméjében a látványt. - Nimfománok? Róluk még nem mesélt Orlan… - Kérdez vissza, szemöldökeit parányit borzolva, még nem hallott felőlük, de ha nagy lesz, bizonyosan kerülni fogja őket, vagy pont nem, ki tudja… - Egyszer majd én is látni fogom! Elmegyek s megnézem magam az északi vidéket, a hósapkás hegyeket! - Válaszol végül elszántan arra miszerint délen jobb, nos, igen, kinek mi. A fiú elvágyik, bárhová, csak ne itt legyen, a falak s rácsok közt.
S ekkor hallja meg a lépteket, tekintete a folyosó felé vonul a lányról. - Nemsoká menned kell… - Jegyzi meg maga elé, beletörődve sorsába. Szemeit végül visszaemeli a lányra. - Köszönöm. - Böki ki végül komolyan, megjegyzi a nevet, elraktározza magának. Az őr lassan érkezik, ami azt jelenti, hogy a lány s apja nemsoká távozni kényszerül, a fiú pedig marad a rácsok közt, várva a holnapra, mely eljön majd, mint ahogy a többi is, változatlanul, a rácsok közt.


Harcos vagyok
Khaled Amar

You kill me, you're better. I kill you, I'm better.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
606
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Feb. 23, 2021 5:12 pm


Evelyn gyengéden kéri a fiút, hogy az üljön fel, legalább addig, amíg felsőtestét bekötözi. Nem szabad, hogy a seb nyíltan maradjon. Az éjszaka hidegét fel fogja váltani a nappali forróság a temérdek kórokozó csak ártani fog a sebek gyógyulásának.
Ott marad a fiú közelében, hogyha segítségre lenne szüksége, ő ott lehessen neki, de szemmel láthatóan a sebesült képes boldogulni a felüléssel. A gyolcsot addig előveszi apjának táskájából, az ölében pihenteti. A nap összes ideje is lenne, ha erre lenne a fiatal fiúnak szüksége. Azonban, úgy tűnik, hogy minderre nincs szükségük.
Mikor már ül, a fiatal leány úgy helyezkedik, hogy könnyedén hozzáférjen a fiúhoz és ne okozzon semmilyen fájdalmat sem neki, amíg dolgozik. A kérdésére előbb csak parányit rázza meg a fejét, majd magyarázatot is ad rá.
- Biztos vannak másmilyenek is! – jelenti ki Evelyn elszántan. – Ha van homok, akkor kell lennie szél angyalnak, meg nap angyalnak. És tűz angyalnak és éj angyalnak. Nekem az éj angyalok a kedvenceim – teszi hozzá, mintha amúgy ismerne bármilyen más angyalt. Közel sincs így, azonban a gyermeki elmét ezt nem érdekli, ő már rég kitalálta magának, hogy kik is az éj angyalai és szívéhez akaratlanul is közelebb állnak. Nem tudná megmagyarázni, hogy miért.
- Igen, az – látja be ő maga is, amint apjára terelődik a szó. – Mindenkinek segít és sose vár el tőlük semmit cserébe. Ha majd nagy leszek, én is olyan leszek, mint ő! – tudatja büszke mosollyal az ajkán. Felnéz apjára, de anyjára annál inkább. Talán miatta szereti az éj angyalait. Ő magát is annak tartja. Biztos abban, hogyha itt lenne, akkor ő is segítene a fiúnak. Fájdalmait segítene megszüntetni.
- És mi van Orlannal. Őt említetted igaz? – kérdezi Evelyn, kezébe pedig felveszi a gyolcsot. – Kérlek emeld fel a kezed, amennyire csak tudod – kéri a fiút és ha megteszi, akkor ezúttal óvatosan tekeri körbe mellkasát, úgy, hogy a fásli minden sebet takarjon. Ne legyen túl szoros, de túl gyenge sem. – Ő nem vigyázz rád? Vagy Larina? – kérdezősködik továbbra is, gyermeki kíváncsisággal a hangjában.
- Ó, itt születtél? – a leány bele sem gondol, gyermeki mivoltából adódóan, hogy kérdései talán nem illendőek. A kíváncsiság hajtja, azonban ha a fiú azt felelné, hogy nem akarna róla beszélni, nem is igazán erőltetné a témát.
- Mióta az eszemet tudom. Apám mindig is vándorgyógyító volt, mama meg kíséri az útján velem együtt. Bejártunk már minden birodalmat, noha sok helyről nincs sok emlékem – húzza el ajkait. Sok minden csak haloványan él emlékeiben, mégsem aggódik emiatt, tudja, hogy meglátogatják még ezeket idővel.
- Ühüm, olyan, mintha egy süveg lenne, amit liszttel szórtak be. Az a rege járja, hogy ott fent laknak a nimfománok. Az emberektől elzárva, minél északabbra. Bár nem tudom, hogy miért kell ott élniük, meg hogy kik ők, de a városok népei, főleg a nők nagyon félik őket. Szidják – vonja meg a vállát. – Biztos valami szörnyek – állapítja meg. Sose látott még ilyen lényt, de ennek tudja elképzelni. Már csak azok alapján, amiket meséltek nekik.
- De szerintem itt délen jobb. Melegebb az idő, jobban szeretem. Bár napközben nagyon nagyon meleg van, az nem kellemes – fűzi még hozzá a gondolatait, miközben óvatosan halad körbe a fiú testén, mígnem annak a csípőjéig ér, ahol is rögzíti a fáslit.
- Kész is! Visszafeküdhetsz! – jelenti ki büszke mosollyal az ajkán.

Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
224
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 21, 2021 7:17 pm
Helping Hand

Kicsiny kezét ökölbeszorítja, fogait maradék erejéből kitelve összepréseli szemeit szorosan hunyja le, bár kócos haja amúgy is kellően takarja arcát ahoyg fekszik. Így készül fel arra mi most rá vár. A fájdalom hullámokra melyek a sebek ellátásával fognak majd járni. Ereje már igencsak fogytán, így soká amúgy sem tudja fenntartani ezt az állapotot, s hála a fájdalomcsillapítónak, kevés érzés jut el tudatáig. Bár az sincs kizárva, hogy ez is elméjének köszönhető mely kitudja éppen melyik vidéken táncol...
A gondos kezek óvatosan, hozzáértő módon végzik a dolgukat. A fiú szinte csak az érintések nyomát érzékeli, fájdalom alig rázza meg vékony testét, csupán olykor, néha remeg meg. Végül választ kap kérdésére, hogy kész e. Igen. Kezeit óvatosan emeli el arca elől, hogy immár levegőhöz jusson, próbál szippantani a dohos, s nem is túl kellemes szag járta cellának levegőjéből. Komótosan emelkedik mellkasa s sülyled vissza. A lányra emeli tekintetét mikor az felültetni szeretné. Parányit bólint, majd megpróbálkozik vele újra. Ezúttal végül sikerült, bár nem kellemes, húzódnak a sebek gondos kezek ide vagy oda. Nem baj, kibírja, nincs más választása. Gyenge teste enyhén görnyedten ül meg az ágynak nevezett alkalmatosság szélén, maga elé tekint. Haja arcának közepéig lóg be, izzadtágtól nedvesen, kócosan. Parányit rázza meg fejét míg a lány a kenőcsért megy, hogy válaszoljon. - Nem tudom, Orlan csak a homok angyalokról mesélt eddig, Ő látta a világat, bölcs öreg, Ő kedves, meg Larina is, kisebbként Ő vigyázott rám. - A tincsek alól tekint fel a másikra, szürkéskék szemei még a sötétben is jól látszanak. - Apukád akkor jó ember. Az itt kevés van. - Jegyzi meg keserűen, majd ismét csak fejét csóválja meg. - Senki, mindenki magára vigyáz. - Közben érkezik a kenőcs is, a fiú csak maga elé bámulva, koszosan, s megfáradtan ül az ágy szélén míg a másik felviszi az anyagot. Első érintésre szisszen egyet s parányit húzódik, reflexszerű reakció. De végül beletörődik sorsába, most nem tehet mást, még nem. A földön lévő szalmaszálkra mered mely a cella padlóját dísziti. Nem marad itt, bizton nem marad, fogalmazódik meg a gyermeki elmében a gondolat. - Sok egész hold kelt már fel. - Válaszol, majd végül egészen aprón von vállat. - Mindig itt voltam. - Mióta az eszét tudja ennél a Háznál van, a ház urához akkor került. - És Te? Mióta járod az utakat? Tényleg olyan szép a vidék, messze északra? Tényleg fehér sapkája van a hegyeknek? - Kérdezget ő is azokról mikről az öreg Orlan mesélt.


Harcos vagyok
Khaled Amar

You kill me, you're better. I kill you, I'm better.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
606
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 15, 2021 2:24 pm


A lány türelmes a sérült fiúval szemben. Látja annak fájdalmát, érzékeli, mennyit kivett szervezetéből, hogy próbál magánál lenni. Ezért sem szól semmit, nem reagál a fintor láttán. Próbálja beszéltetni, az pedig nem zavarja, amikor vontatott, szaggatott választ kap ezért cserébe.
- Nem vagyok homokangyal – rázza meg a lány a fejét. – Nem fogsz meghalni. Meggyógyítani jöttünk – jelenti ki makacsul és lopva tekint fel apjára. Ő csak szeme sarkából, laposan tekint rá. Nem kíván olyat ígérni, amelyet nem feltétlen tud megtartani, de azt még ő is elismeri, hogy a fiú állapota nem válságos. Akkor sem, ha ő így érzi, mely természetes. Törékeny a test, melyen ilyen csapásokat végrehajtottak.
- A segítőkre, gyógyítókra nincs angyalotok? – kérdezi a fiatal leány, visszafordulva a fiúhoz. – Ugyanis apukám gyógyító. Segít másoknak abban, hogy jobban érezzék magukat, fájdalmaik megszűnjenek, elmúljanak, de legalább is csillapodjanak – meséli hatalmas, lelkes mosollyal az arcán.
Eközben továbbra is próbálja itatni a fiút, ha ama nem utasítja vissza. Ajkait pedig az nyitja Evelyn pedig kicsit megszorítja az anyagot, minek hatására több vízcsepp is becsordul a fiú szájába. Így megkönnyíti mindkettőjük dolgát. Ő többet tud adni, a fiúnak pedig hamarabb szűnik szomjérzete.
Egy pillanatra akad csak meg a lány mozdulata, amikor azt mondja a fiú, hogy itt semmi sem az. Semmi sem természetes. Fogait szorítja a gyermek, apja figyelmeztette, hogy nyelvét fogja vissza. Tiszteli, szereti a férfit és eleget kíván neki tenni, de olyan nagyon nehéz.
Wycombe Gyffard óvatosan bánik a fiú testével. A vér előbb a hófehér anyagot issza át, majd pedig a vizet, amelybe belemártja azt.
- Ki vigyázz rád? – kérdezi kíváncsian a lány. – Biztos van olyan, aki vigyázz rád itt, nem igaz? – hangja érdeklődő, élénk. Hallott már olyanról, hogy vannak gyermekek, akik nem olyan szerencsések, mint ő. Van, aki elvesztette mindkét szülőjét és magára van maradva. Mégis, az ilyen gyerekekre is csak felügyel valaki, nem igaz?
Wycombe mielőtt még idetértek volna, próbálta elmagyarázni lányának, milyen helyre is készülnek. A rabszolga kifejezés azonban idegenül hat a lány elméjében. Nem tudja értelmezni a szó azon jelentését, amit kapott hozzá magyarázatul. Mégis miként lehetne az egy gyermek?
A férfi precíz mozdulatokkal varrja össze a nagyobb sebet. Igyekszik gyors is lenni és a lehető legkevesebb fájdalmat okozni a fiúnak. Evelyn szíve összeszorul, ahogy az ifjú fejét takarja el.
- Papa, hogy segíthetek neki? – kérdezi halkan, ám a férfi csak fejét rázza. Tehetetlennek érzi magát a fiatal lány, ahogy a hideg kövön térdel, bokáin foglal helyet közben.
- Kész – hallatszódik a csendes, mély férfihang. – Evelyn kend be a sebeit. Aztán pedig kötözd be. Nemsokára visszajövök – ígéri az apja és feláll a fiú ágyának a széléről. A vasrács nyikorogva nyílik ki és hagyja őket magukra.
- Ernekencső – áll fel a lány, hogy apjának táskájához menjen és abból egy tégelyt vegyen elő. Az egyszerű növényt vízzel vegyítve kell elkészíteni. – Segít a seb gyógyulásában. Bekenem még a többi sebed, utána pedig segítek felülni. Úgy könnyebben be fogom tudni tekerni felsőtested – meséli lelkesen a gyermek, hogy mire is készül.
Apró ujjacskáival óvatosan keni be a sebeket. Elvileg a fiúnak nem kellene ebből túl sokat éreznie, a fájdalomcsillapítónak mostanra el kellett érnie a hatását.
- Mióta vagy itt? – kérdezi továbbra is, hangjában nincs bántalom, sem pedig ellenszenv. A gyermeki elme fel sem fogja, hogy mit kérdez valójában.  
Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
224
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Feb. 09, 2021 7:23 pm
Helping Hand

Keserű, idegen íz éri nyelven, s onnan ráérősen halad lefelé torkon. A fintor melyet az arc izmai generálnak nem maradhat el. Megértő szavait szinte alig hallja, kedves, de úgy sem ér el az elmébe. Parányi köhögés követi, kérdése már eljut az agyig s választ is ad a foú, a maga, egyszerű, szaggatott módján. - Homok, Angyal. - Nagy nyelés majd folytatja. - Úgy tartják, ők vigyáznak a harcosokra a végtelen homok tengeren. Aki pedig meghal, azt átkísérik a túlvilágra, messze, oda ahol a napkorong elbújik a homok dűnék alatt. - Motyogja el a mesét, mit a nagy öregektől hallott. Sok mese terjeng az aréna falai közt, s a gyermeki agy fogékony az ilyesmire. Hajlik a szóra s a kedves kezek közelednek újra, ajkait nyitja, amennyire tudja, hogy több folyadék juthasson el a szervezetbe. Teszi amit a másik kér. S cserébe átjárja egész alakját a hűs nedű, igaz csak apró cseppekbe, de ez most az életet jelenti számára. Nem tudja ki Ő, de kimondatlan hálával tartozik számára. Aprón csóválja meg fejét a kijelentésére. - Errefelé semmi sem az... - Jegyzi meg motyogva. Érzékeli a közeledést a másiktól is. Aprót bólint kijelentésére miszerint le kell mosni, igen, sejtette, s azt is amivel jár majd mindez, így parányit húzódik össze, fogait előre összeszorítja, főleg mikor megjegyzi, hogy az egyiket varrni kell, nincs mese. Szemeit is összeszorítja, hát ez van, majd valahogy túllesz rajta. Szavai apjáról szólnak, s maga az apa szó mi igazán eljut a tudatig s szöget üt ott. - Nekem, nincs, olyanom. - Jegyzi meg csendesen. A gyermeki elme fel nem tudja fogni, hisz valahogyan a világra kellett jönni, így hát anyjának is kellett lenni, persze jelenleg a túl mélyen szántó gondolatokra ne számítsunk. Víz éri a fiatal hátat, csupán cseppek először, majd lassan a szövet anyag is megérkezik s a bíbor folyam megindul. Idő kell míg a bőr színe a felszínre kerül, sok a lemosandó vöröslő folyadék. A fiút megrezzen, de állja a sarat, tán a keserű csepp segíti, hogy kevésbé érezze, mindegy, csak legyen túl rajta. Vékony fémtű következik s hozzá sötétszín cérnaszál. Kezeivel arcát takarja, ha nem látják tán ott sincs, jön az emlélet. De mind hiába. Mozdulat mozdulatot követ s a bőr és hústömeg újra összeáll egyetlen vonalat alkotva hála az ügyes kezek munkájának. De legyen az bármi szép, bizton örök emlék marad a fiúnak. Holnap majd pihenhet, talán, ha hagyják. Néhány napot tán engednek neki ezek után, ha kegyesek vele odafent. - Kész? - érdeklődik sziszegve, a csillapító alig enged érezni valamit, s nem tudja vége e már. Kezeit továbbra is fejénél tartja, azzal óvva magát, mintha bármi haszna is volna.


Harcos vagyok
Khaled Amar

You kill me, you're better. I kill you, I'm better.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
606
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 07, 2021 9:30 pm


- Tudom, pocsék az íze. De tényleg segít – húzza fintorba ő is az arcát, mégis hatalmasat bólint, amikor azt mondja, hogy segít. Nem kíván hazudni az ifjúnak. Gyermeki szív, ő sem szereti, ha neki megteszik, akkor sem, ha nem igazán tudja, hogy olykor miért van erre szükség. A leány enyhén ráncolja össze a szemöldökét, fejét pedig lelkesen rázza meg újra. Egy kósza tincse kiszabadul a szoros fonatból. – Kik a homokangyalok? – nem erősködik abban, hogy ő nem. Láthatóan nem teljesen van magánál a fiú, a lány mégis szeretné, ha kicsit jobban érezné magát.  S az, hogy beszélteti, segít nekik abban, hogy magánál legyen. Látott már hasonló esetet, habár akkor édesanyja és apja segített az adott illetőn, ő legfeljebb a szoba sarkából figyelhették miként menti meg valakinek az életét. De azt megtanulta, hogy ilyenkor az a jó, ha a beteg magánál van. Az ritkán jelent jót, ha elalszik.
Evelyn feltekint az apjára, miközben várakoznak, s amikor megkapja a tálat, felajánlja előbb, hogy maga ihasson a fiú. Látja, hogy próbálkozik a tál pedig lekerül mellé a földre. Nyúl érte, hogy könnyebb legyen felülni neki, segítene. Ám halva született az elgondolás is. A fiú nem képes erre még. A tálat visszaveszi az ölébe, a puha anyagot pedig átitatja vízzel és az ajkaihoz emeli. Óvatosan tapogatja meg száját az anyaggal, mikor pedig elhalóan nyög, akkor újra megmártja a tálba. – Egy kicsit nyisd ki a szád, hogy többet tudjak belecsepegetetni. Úgy, mint az előbb a fájdalomcsillapítónál – mosolyog rá szélesen a lány. – Ugyan, nincs mit megköszönj, ez a legtermészetesebb – feleli könnyedén, az apja pedig ezt úgy veszi, hogy itt az ideje. Közelebb jön ő is, a kérdésre, azonban megáll a keze a levegőben. Egy pillanatig szívét összefacsarva figyeli az ifjút, de nem szól semmit. Lányára sandít csak.
- Lemossuk a hátadat, jó? – veszi át újra a szót, s amikor az őr visszaér a felmelegített vízzel egy újabb, tiszta rongy kerül elő a táska rejtekéből. – Előbb a vért, aztán pedig apukám megnézi a hátadon a sebeket. Amelyik túl mély, azokat összevarja, de szinte semmit sem fogsz érezni belőle. Ügyes gyógyító – pap. De ő mindig is gyógyítónak látt a saját apját. Ez mindössze mellékes, nem igaz?
A megtermett férfi óvatos mozdulatokkal mossa meg a fiú hátát, ügyelve a sebek széleire. Barna tekintetét végig rajta tartja, ajkait egymáshoz préseli szakállának terhe alatt. Nem szól semmit sem, néha hümmög csak. Evelyn olykor feltekint, majd a végén tudatja a diagnózist.
- Egy sebedet be kell varrni.
Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
224
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 07, 2021 8:29 pm
Helping Hand

A valóság hidegzuhanyként zúdúl rá, az álomvilág immár nem óvja elméjét a testét ért megpróbáltatásoktól. Érez, minden porcikája érez mindent, így mozdulni nehézkes számára, még a közeledést is képtelen hárítani így a lány sikerrel jár, akadály nélkül kerülhet a közelébe. S ha már így alakult, más megoldást nem látva, a remény szikrájával gondolatai közt enged utat és nyitja ajkait az idegen folyadéknak. Ahogy a nyelvét éri a parányi csepp, arca fanyarogva húzódik aprót vissza jelezve keserű mivoltát. Parányit bólint csak, hogy megértette a célja a fájdalom csillapítása, csupán remélni tudja, hogy így is lesz. Aztán érkezik a kérdés, mely csilingelő halk kis nevetéskezdeményt indít meg. - E v e lyn. - Próbálja ismételni. - Fura, név, egy Homok angyalnak... - Próbálkozik tovább a beszéddel, már amennyire szakadozott szavai annak nevezhetőek. Hallgatja a korholást, de csupán szemeit emeli a robosztus alakra mi kettejűk felé tornyosul. Hunyorogva próbálja kivenni a másik arcát, de hamar rájön, hogy jelen állapotában ez nem fog menni, így csak apró fújtatással veszi tudomásul. Idő kell még helyre jön, sok idő. A leány felé fordul ismét, barna szemeit fürkészi, az egyetlen mire most képes is fókuszálni. Csupán parányi fejingatásra telik jelezve nem érezte bántásnak. Bántották épp eleget, ez messze van attól mit Ő bántásnak tartana. Egy tál érkezik, a másik átveszi. Kérdésére egy parányi bólogatás kezdemény érkezik válaszul, valóban szomjas, nagyon is. Megpróbál felülni, de a próbálkozás ismét kudarba fúl. A hátán a sebek nem örülnek a mozdulatnak így visszahanyatlik s csírájában folytja el a próbálkozást is. Fekve jobb lesz, jó úgy, ezt érzi. Hálásan tekint fel amint a nedves ruha közeleg, ajkához ér és igaz csak parányi cseppek, de annál édesebben úsznak ajkai közé onnan pedig torkába lassan, komótosan. - Még - Nyögi halkan többre vágyva, jól esik a hűs nedű ha csupán kevés is, most életmentő, addig sem a többivel törődik. Vagy tán csak a csillapító kezdte el kifejteni hatását, a végeredmény végül is ugyanaz, most csak a hideg folyadék mely torkát simítja az egyetlen mit érez. - Kö szönöm. - Motyogja végül. - Mi kor, mehetek, el? - kérdez továbbra is szaggatottan, vélhetően a kábulat szól belőle.


Harcos vagyok
Khaled Amar

You kill me, you're better. I kill you, I'm better.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
606
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 07, 2021 5:54 pm


A fiatal lány figyeli a fiú fátyolos tekintetét. Mintha egy nagyon távoli világban járna, nem is lenne itt közöttük. Némán figyeli az arcot és türelmesen várja a válaszát. Vagy legalább is azt, hogy kinyissa cserepesre száradt ajkait. Lelkébe bánat költözik, egy nagyobb nyelésre készteti. Apjának szavai még a fülében csengenek: nem a mi dolgunk, hogy felszabadítsuk őket. De segíthetünk, hogy jobban érezzék magukat.
Az ajkak nyílnak, a lány pedig a fiolából egy kisebb cseppet juttat nyelvére.
- Ettől enyhülni fog a fájdalmad. Legalább is arra az időre, amíg ellátunk – mondja a vékony gyermekhang, továbbra is kedves mosollyal az ajkán. Folytatná, hogy elmondja a fiúnak, mire is számíthat tőlük. Most tanítja az apja, hogy miként kell egy-egy rászorulóval, beteggel beszélgetni. Elmondani számukra mindent, hogy mi várhat rájuk az elkövetkezendőkben.
A kérdés hallatán mégis egy halk, de annál vidámabb kacaj hagyja el ajkait.
- Dehogyis, te butus. Evelyn vagyok! Egy sima ember – válaszolja lelkesen, édesapjának vasmarok keze pedig vállára simul.
- Lányom, ne hívd butusnak. Sem pedig semmilyen negatív jelzőt ne illess rá. Nem érdemli meg – robosztus, halk hangja betölti a teret. A lány arcáról eltűnik a mosoly, szemeit bűnbánóan süti le.
- Sajnálom, apám – mondja halkan, mégsem motyogva.
- Ne tőlem – veszi el kezét a lány válláról és a rácsokhoz visszalépő őrhöz lép.
- Sajnálom. Nem kívántalak megsérteni – fordul vissza a lány a fiúhoz. Egy kicsit fordítja oldalra a fejét, hogy lássa, mit hoztak vissza. A víz egy része itt marad, míg egy másik részével az őr újra elmegy.
- Biztos szomjas vagy, igaz? Fel tudsz ülni, inni? – kérdi és átveszi a felé nyújtott tálat a fiatal lány. Továbbra sem tágít a fiú közeléből és ha esetleg igenleges választ kapna, segítene neki felülni, ha nem, akkor pedig egy puha, fehér anyagot márt a tálba. – Fekve nem szabad inni, tudod? Félrenyelheted, szóval most csak a szád nedvesítem be – magyarázza, hogy mit is készül tenni. A hirtelen mozdulatok ugyanilyenekre kényszeríthetik a beteget az pedig nem lenne jó. Nem neki. A fiatal lány, tudatosan nem tekint a véres hátra, érzi, hogy szívét még mindig szorongatja az az érzés, ami akkor járta körbe, amikor megtekintete a fiatal testet.
Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
224
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Mynzash, Qiesea - Ébredés hava - 1002. Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Ylore; 1021, Árë hava
» Ylore, 1007. remény hava
» 1021. Újrakezdés hava
» 1020. Remény hava - Calden
» 1022. Remény hava, Nulport

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt :: Lezárt múlt-
Ugrás: