Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Kereskedő út - Page 2 KaDiPE5
Kereskedő út - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Krónikás
83 Hozzászólások - 23%
Kalandmester
60 Hozzászólások - 16%
Rhysand Earhgaze
59 Hozzászólások - 16%
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 15%
Deedra Gindrian
31 Hozzászólások - 8%
Ezaras Azildor
30 Hozzászólások - 8%
Naken Forerion
19 Hozzászólások - 5%
Ned Hawke
11 Hozzászólások - 3%
Nîndaer
10 Hozzászólások - 3%
Veleris
9 Hozzászólások - 2%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:18 pm
• Asszociáció

Yesterday at 10:18 pm
• Szólánc

Yesterday at 9:58 pm
• Karaván út

Hétf. Szept. 26, 2022 11:26 pm
• Fehér-tenger

Hétf. Szept. 26, 2022 4:04 pm
• Erdei tisztás

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Deedra Gindrian, Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Kereskedő út

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 30, 2021 9:37 pm
Before the storm
« taggeld;  @Etrigen Ravenwood  •  Zene; Andvevarljod • credit; »

V
alami azt súgta, nem tanácsos az úton haladnom, még akkor se, ha egyenesen a városba tartok.
A Holtak Éjjelének eseményei még mindig élénken éltek az emlékeimben, néha megkísérettek éjszakánként, fantomképként lebegve a sötétben. Néha még most is hallottam apám hangját, ahogy óva int és tanácsot ad.
Mindemmellett pedig csak remélni mertem, hogy Deedra épségben visszaért a... hova is? Szóval oda. Erősen kétlem, hogy a Romok Klánjától jött volna északig. Főleg hogy az apja nem is tudott róla. Jelenleg Nykon elé se szívesen kerülnék, biztos osztana egy emdve puszit részemre is.
A patak tompa klappogása szinte elhalkult gondolataim mellett, ahogy elmélyedve vájkáltam a múltban.
Megráztam a fejem, ahogy Gebe prüsszkölt alattam. Beleszippantottam a levegőbe, és meghúztam a kantárszárat. Megigazítottam hátamon pihenő pajzsom, és hangtalanul csúsztam le a nyeregből. Egyszerűen kikerülhettem volna, azonban nem akartam, hogy bárki is a hátamba kerüljön annélkül, hogy ne lenne fogalmam róla, ki is az ellenség.
Igére körbítettem az ujjaim, és úgy mentem közelebb. A fák és a cserjés takarásában maradtam, és egyelőre csak figyeltem, hogy tényleg van-e olyan művészlélek, hogy leáll az erdő közepén furulyázni. Tünde ez, vagy mi a bánat?

// #varázslat: settenkedés//

Nîndaer Kedvelte

Boszorkánymester vagyok
Arthus Nendrac

A sors vezeti azokat, akik követik, de magával hurcolja azt, aki ellenáll.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
425
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol, amerre a lába viszi
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 28, 2021 5:58 pm
@Arthus Nendrac & Etrigen Ravenwood

/Vékony, alig pár centis friss hó borította a vékonyka földutat, és az is olyannyira jelentéktelen volt hogy helyenként már kilátszott az olvadék alatt lévő kitudja mióta rothadó avar teteje. Etrigen bosszankodva, meg-meg csúszva botorkált az úton a Kereskedő út felé.
Yarpen megígérte, hogy találkozik vele Caldenben, csak tett egy kis kitérőt, ki tudja miért? Lyukas talpú, régi, elnyűtt csizmája minden lépésnél tudtára adta az öregedés jeleit, ugyanis hol a bal, hol a jobb oldalon engedte be az olvadt, de jéghideg havat lépteinek dühének mértékével megegyezően. Fázott, az eddig szigorúan takarózásra használatos mohazöld köpönyegét egyre szorosabbra, és szorosabbra húzta maga körül, lelki szemei előtt látta a fogadó kandallójában égő tüzet, érezte annak melegét, és hagyma levesre vágyott, finom, friss kenyérrel aminek a héja úgy reped mint vékonyka jég a patakon, de a közepe olyan puha és finom, mint a legfinomabb kalácsok amiket nevelő anyja Lorna sütött az öreg kemencében. A leves jól átmelegíti majd, átfagyott lába ujjától a hidegtől vöröslő füle hegyéig. Látta Yarpent, öreg barátját, ahogy jól megtömött pipát nyújt felé, és decis pohárból, kellemes Som pálinkát kortyolgatva hagyja hogy ne csak a test, hanem a lélek is kellő képen átmelegedhessék. De jelenleg se pálinka, se leves, se pedig puha kenyér. Csak sár, hideg, és jeges víz mindenütt. A távolban már látszottak Calden tornyai.... haloványan ugyan a reggeli ködtől, és nem elég közel ahhoz, hogy érezni lehessen a kovácsok kohóiból feltörő szén és füst illatát, de látszottak, néha néha már a kereskedő úton megrekedt, szitkozódó, üvöltöző kupecek és kalmárok átkait is sejteni lehetett. Etrigen úgy érezte elég volt.... lehet hogy közel a cél, de a lába nem bír többet. Egy, az olvadó hóból kiemelkedő, valamikori vihar által kidöntött Nyírfa törzsére lett figyelmes. Elég hosszú volt ahhoz, hogy kényelmesen elhelyezkedjen rajta, és elég száraz ahhoz, hogy átázott lábai ne érjenek a latyakos földhöz. Kényelmesen elhelyezkedett rajta, és elő vette régi, ütött kopott furulyáját, de mielőtt játszani kezdett volna, furcsa zajokra lett figyelmes a tőle pár méterre lévő galagonyás mögül./

Nîndaer Kedvelte

Vándor vagyok
Etrigen Ravenwood

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
501
❖ Tartózkodási hely :
Calden melletti Kereskedő Út
❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 18, 2021 8:58 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2760
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 08, 2021 3:36 pm


Előzékeny mosolyt villantok Khaled irányába. Megértem, hogy a hozzá hasonlókhoz nem teljesen van hozzászokva, de attól még ő adja számára a kenyeret utunk hátralévő részében.
- Meglehet, de amennyire a mi segítségünkre szorul, úgy mi is az ő kegyére. Még bármikor visszafordulhat Nulportba, hogy más segédeket találjon – teszem még hozzá. Mert ezen sem árt, ha elgondolkodik. A beszédet mégsem követi újabb megnyilvánulás és Aslan is hamarosan visszatér. Az apró tűzrakás meggyullad, a kulacsok megtelnek, a vacsora is előkészül lassan. Addig is szóval tartom a fázó nőt. Talán a beszéddel sikerül figyelmét elterelnem, a magam részéről addig is a vacsora előkészítését irányzom elő.
Megpucolom azokat és kisebb darabokra vágom egy edény felett. Később ebbe kerülnek is bele. Khaled pedig hamar eltávozik közülünk. Pillantásommal követem végig, amíg látom alakját, ezt követően fordulok a fiatal nőtársam felé.
- Sosem tudhatod, hogy miért nem ismeri. Az emberiség többsége nem nemesek közelében nőtt fel, vagy szocializálódott. Légy hozzá türelmes – kérem tőle is. Túl hosszú még hazáig. – És így lesz jóval drágább, mint amennyit szántál rá – leplezetlen félmosolyra húzom ajkaimat. Jót szórakozok a nő megoldásain: előbb szinte ingyen kívánja, hogy megvédelmezzék, majd inkább lefizetné az illetőt, hogy amaz megfelelő módon viselkedjen vele.
Ki érti a nemeseket?
Egy ideig csendben ülünk egymással szemben, amíg ő a tűzbe mered én a tiszta vizet az edénybe töltöm és végül a lobogó fölött helyezem el.
- Modortalan furkó? A mocskát? – kérdezek vissza meglepetten, homlokomra ráncokat képezve. – Találkoztál még valakivel? – hangom halkabb, gyanakvóbb. Abból, amit elmond, nem tudok másra következtetni csak erre. Kíváncsi lennék rá, hogy vajon mi történhetett, vagy mit tett. Ha más is van itt a környéken, arról jobb, ha mindannyian tudunk, különösképpen az épségünk védelméért felbérelt férfi.
Aki meg nincs itt. Nyugtalanság mégsem költözik szívembe. Enyhén félrehajtott fejjel figyelem a velem szemben ülő nőt.
- Jó ötlet. Minél korábban annál jobb. Még egy jó darabig az erdők árnyékában fogunk haladni, a lovak napközben sem fáradnak ki annyira, ha mégis, számtalan tisztás van a környéken, ahol megállhatunk pihenni. Élelem van nálunk annyi, hogy a következő szállóig kibírjuk. Ott fel tudunk töltekezni. A karavánok mindig nagyobb árban adják tovább portékáikat – teszem hozzá, miért spórolnék inkább az étellel még. – Útközben gyümölcsöt is tudunk gyűjteni magunknak, a környék gazdálkodik ebben – nem kell rögtön pénzt kiadni véleményem szerint, ha ételről van szó. Tapasztalatom szerint jövedelmezőbb és laktatóbbak is ezek az ételek. Jobban oda tud figyelni az ember az útra, mintha teljesen eltelítődik folyamatosan.
Ha még van mit hozzátennie, arra mindenféleképpen válaszolok, de egyéb esetben jómagam is csendben maradok a továbbiakban. Nem messze léptek zaja töri meg a csendet és ez más hangzású, mint utazó társunké. Fejem rögtön abba az irányba fordítom, kapkodó mozdulatot nem teszek, de tudom, hogy merre kell nyúlnom, ha tőrömre lenne szükségem.
- Önnek is, Uram – biccentek az irányába és felállok a tűz mellől. Köpenyem magam előtt fogom össze, testem egészében takarja és így nem is láthatja, ha valamit tennék azalatt. – Nulport alig fél óra sétára van innen – jegyzem meg kedélyes mosollyal az ajkamon. Bármely utazó bevállalná a sötétben ezt az utat, nem térne meg pihenni. Szerény véleményem szerint. Aslan szavaiba mégsem vágok bele, megnyerő mosollyal tekint a férfira. Pont, ahogy az ránk, ebből is feltételezhetem, mennyire nem őszinte egyik sem.
- Adrian, ha gondolja, adhatunk magának fáklyát, vagy lámpást, mely megvilágítja hátralévő útját Nulport felé. Az út végső szakasza biztonságos, vadállatok nem járnak a környéken… és banditák sem, nemigaz? – kérdezek vissza fejem enyhén félrehajtva. Hangom mindvégig nyugodt. Ha valóban vándor és nem az előbb említettek közé tartozik, akkor örömmel fog élni a lehetőséggel. Főleg ma éjszakára. – Úgy hallottam Nulportban ma mulatság van. Oda igyekszik? Még odaérhet.  
Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
355
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 29, 2021 7:48 pm
A long road

Khaled & Evelyn & Aslan
zene • szószám: 906 • Credit:
 
Már az idevezető úton is kellemetlen érzéseket keltett bennem a ’táborozás’ gondolata, de a borús hangulatom miatt, most még nehezebben éltem meg eme esti perceket. Az éhség ugyan engem nem gyötört, de a hűvös szellő érintése jól látható nyomot hagyott a bőrömön. Evelyn talán ezt vehette észre, vagy csak udvariasságból tett nekem felajánlást, mindenesetre átnyújtott nekem egy viseltes takarót.
– Köszönöm szépen. – mellékeltem egy halovány mosolyt is a szavak mellé, hiszen a hálát illendő kimutatni még akkor is, ha nem őszinte. A vállamra terítettem az anyagdarabot, és szinte azonnal éreztem az enyhülést. Végtagjaimat még mindig hidegnek éreztem, de talán így már nem fogok az utunk végére valami kórsággal a testemben távozni. Khaled időközben elment vízért, és a feszültségem engedett némelyest, ahogy ketten maradtunk Evelynnel. Nem tudtam pontosan, hogy a férfi személye miatt éreztem kellemetlenül magamat, vagy a tény miatt, hogy egy idegennel kell az erdőben tábort vernem, mindenesetre jól esett az a néhány perc nyugalom. Arcomon elképzelhető, hogy az érzelmeim úgy jelentek meg, mint festővásznon az ecsetvonások, mert Evelyn szóba is hozta az útitársunkat.
– Hidd el, megteszek minden tőlem telhetőt, de nehéz türtőztetnem magam, amikor valaki ennyire nem ismeri az etikettet. – egy hatalmas sóhaj csúszik ki ajkaim közül miközben a nem tetszésemnek adtam hangot. Evelynnek azonban igaza volt. Az otthonom még szörnyen messze van, és a ’vadonban’ nem tehetek meg akármit. Így végül tovább folytattam.
– Majd holnap megdobom pár érmével, talán az segít a helyes irányba terelni őt. – jelentettem ki végül magabiztosan. Szavaim folyamjának azonban nem engedtem több teret, és tekintetem a tűzbe veszejtettem. A lángok egyre mohóbban csaptak fel az égre, és táncuk sötét árnyjátékot képzett a homokban. Talán percek teltek el, talán órák, nem tudtam felidézni, annyira elmerültem a látványban. Sokan csak a fenyegetést látják a tűzben, a képességét, hogy mindent elemészt, én azonban mindig is megnyugvást találtam benne. Amíg az uralmad alatt tartod, addig nincs miért félni. Szemeim egy pillanatra le is csukódtak, pihenni azonban nem tudtam, hiszen Evelyn megzavart. Beletelt pár másodpercbe mire ráeszméltem mit is kérdezett tőlem.
– Csak valami modortalan furkó az erdőben hagyta a mocskát. – nem akartam részletekbe menő magyarázatot adni, hiszen én tényleg nem gondoltam ennél többet bele a történetbe. Mindenféle vadállatok laknak ezekben az erdőkben, könnyeden előfordulhat, hogy egy óvatlan utazó áldozatul esett. A csontjait pedig nem tűnteti el a természet, tehát megeshet, hogy egy koponyát találunk az erdőben. Mivel erről szentül megvoltam győződve, nem állt szándékomban Evelynt felzaklatni. Ő talán nincs annyira hozzászokva a halál érintéséhez, mint jó magam. Khaled hamarosan ismét távozott, ezúttal fáért indult a sűrűbe. Nyugalmam ismét visszatért, noha otthonom csendjében ébredő érzéseimhez nem volt fogható.
Éreztem, hogy illendő lenne csevegést kezdeményezni Evelynnel főleg, mivel nem állt szándékomban a vacsora elkészítésében segíteni. Ha megkérne, hogy járuljak hozzá én is az elemózsiánkhoz akkor persze kénytelen lennék tenni valamit, de így inkább csendben maradtam, és hagytam, hogy ő intézzen mindent. Én valószínűleg egyébként is csak elrontanám az étket, mert a konyhában nem szoktam jeleskedni. Tanuló éveim során természetesen elsajátítottam ezt-azt, de ezen emlékeket mélyen eltemettem magamban, hiszen számomra szükségtelenek ezek a készségek. Az étkezés amúgy is csak egy szükséglet, amit gyorsan le kell tudni, hogy aztán a fontosabb teendőkre lehessen koncentrálni. Jelen esetben például arra, hogy ha az esti ellátásunkban nem veszek részt, akkor a holnapi utunkat megtervezzem.
– Szerintem pirkadatkor már sátrat is bonthatnánk. Haladjunk minél többet, mielőtt a nagy meleg miatt a lovak már csak lépésben lesznek képesek haladni. Ha szerencsénk van útközben elhaladunk egy karaván mellett és tudunk még élelmet venni. – természetesen erre nagyon kicsi az esély, de nem elhanyagolható. Minden bizonnyal nem fogjuk megúszni, hogy az utazásunk vége felé az erdőből legyünk kénytelenek élelmet gyűjteni, de minél kevesebbszer kell ilyen barbár módszerekhez folyamodni, annál jobb.
Miközben érzékeimet a készülő vacsora illata töltötte meg pillantásom ismét a tűz felé vezettem. Fáradtságom még mindig nem enyhült, így nem akartam a maradék erőmet fölösleges mozdulatokra elfecsérelni. Hallottam, hogy valaki közeledik, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, és még a fejemet sem fordítottam a hang irányába, hiszen megvoltam győződve róla, hogy csak Khaled tért vissza a fa beszerző körútjáról. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. A férfi már túlságosan közel volt ahhoz, hogy a tőrömért észrevétlen nyúlhassak, tehát csak abban bízhattam, hogy a szándékai békések, vagy hogy Evelyn jobban felkészült, mint én.
– Szép estét uram. Milyen váratlan meglepetés. Nem gondoltuk volna, hogy más utazók is vannak a környéken. – élők legalábbis semmiképp. Kellőképpen hosszú a kereskedő út ahhoz, hogy csak nagyon ritkán fussanak össze vándorok a közelében. Néha mégis megesik az ilyesmi. A kérdés már csak az, hogy tényleg eme történet elevenedik meg a szemünk előtt, vagy a sokkal gyakrabban előforduló bandita támadások egy esete van kibontakozóban.
– Ugyan. Természetesen nem vagyunk egyedül. A társaink éppen tűzifát gyűjtenek. Ha tényleg szeretné, hogy befogadjuk a táborunkba igazán segíthetne nekik. Itt vannak a közelben. – a jól ismert kedves mosolyomat már az arcomra is varázsoltam hiszen, ha tényleg tisztességes szándékai vannak Adriannak, akkor nem lehetek vele modortalan. Ha azonban vagyonunkra vagy éppen az erényünkre fáj a foga, akkor jobb, ha tisztában van azzal, hogy nem vagyunk egyedül. A hazugság miszerint kompániánk több emberből áll, mint valójában olyan természetesen hagyták el ajkaimat, mintha igaz lenne. Egy pillantást szenteltem Evelynnek, kíváncsi voltam, ő megossza-e a nevét az idegennel. Nekem egyelőre nem állt szándékomban. Talán túlzott óvatosság, de ezzel még egyébként sem szegek meg minden illemtörvényt. Mindenesetre egy érzés élesen belém hasított. Talán tényleg nem is lenne olyan rossz, ha Khaled most már visszatérne…


Boszorkány vagyok
Aslan Shade

Life is unpredictable, Death is inevitable


❖ Történetem : ❖ Ulron :
759
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Alkímia)




Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Május 11, 2021 6:54 pm
Úton észak felé

Szemöldököm haloványan ráncolom, s már nyitnám is szóra ajkaim, hogy rákérdezzek milyen Baba, nekem felnőtt nőnek tűnik... De rájövök csupán félre halottam, így hát megvilágosodást mutatva bólintok egyet. Nos, ez a tudás hasznos lehet az úton, mert ez esetben vélhetően a gyógyításhoz is ért, s ki tudja mi minden vár majd ránk, hosszú lesz ez a néhány hét, amit emlegettek míg Caldenbe érünk. Rögtönzött táborhelyünket csak hamar birtokba is vesszük, a sátor helyét sem kifogásolják, így hát nekilátunk. Megjegyzésem célba talál, sajnálatos, hogy nem nappali fényben úszik piros pozsgás arcocskája, mert szinte biztos vagyok benne, hogy kivirult, de inkább a méregtől mintsem bármi mástól. Mosolyom nem lankad, kis szurkálódás belefér, a nemeseknek nem árthat. Aslan végül elvonul, ha már így alakult, mi pedig ketten maradunk, nem is kell sok, hogy hangját hallassa a másik. Fejem parányit fordítom a távozó után kiről éppen szó van, majd vállat vonva fordulok Evelyn felé. - Sem az utazáshoz, sem az ellentmondáshoz nincs hozzászokva, ilyenek a nemesek. - Kacsintok, majd röviden bólintok. Ebben igaza van, de ettől függetlenül nem kell behódolnom, sem neki sem másnak, már nem, többé nem. A puffanás odavonja tekintetem, de én magam nem nyúlkálok fegyverért. Hidegvér. Hamarost felsejlik előttünk a kisasszonyka, ruhája viseltes mi újabb mosolyt csal orcámra. Nem tehetek róla, de hallgatva a jó szóra, hangosan nem nevetek, szerintem már ez is valami, fejlődőképes vagyok! Nincs meg megköszönni a fán, a nélkül hűvös lenne az éjszaka, lételem, amin nincs mit köszöngetni így nem is teszem, helyette, ha a sátorral végeztem, akkor már át is veszem az anyagot a fiatal nőtől és csiholok tüzet. A vizes kulacsok is megtelnek, s mire visszatérek, már készülgetnek is elő mindketten. Csak egy bólintás a köszönetre, ezen sincs mit, lételem. Nem vagyok hozzászokva. A felsorolást hallva is összefolyik a nyál a számban. A sózott hal után, ami a hajón volt, hónapokon át, bármi jó volna. - De meg ám. - Jegyzem meg jó kedvűen, nos, igen, akinek a szárezkenyér víz volt a napi étek, annak bármi megfelel. Míg a másik kettő diskurál addig én a szegényes, de hatásos felszerelésem rakom rendbe, a kardom tisztítom, éppen mikor figyelmem felkelti valami. A mozdulatsort nem szakítom meg. Szemem sarkából tekintek oldalra a két nő felé, vajon ők észlelnek e bármit, vagy csak csevegnek. S arra jutok, hogy számukra vélhetően kevésbé szúrt szemet, vagy egyáltalán nem. Így feltűnés mentesen folytatom tevékenységem, szemeim fordulnak csupán az előző irányba. Az út felől, újabb apró mozgás, távol, nagyon távol. Döntök, s dolgom végezve elteszem a fenőkövet s a rongyot mellyel a kardot s a vértem-tisztítottam. Felegyenesedek a fa törzsét használva támaszul. Jobbomban a kardot tartom. - Hozok még fát, későbbre is kelleni fog. - Jegyzem meg, s választ nem várva elindulok, hogy alakom elnyelje a sötétség s a lombok.

//Kicsit odébb, a sűrűben //
Hogy ők ketten mit tesznek, nem tudom, de én úgy döntök, inkább utánajárok. Lehet csak a szemem káprázott, de ha mégsem, úgy nem akarok éjszakai váratlan vendéget, legyen az halandó, vagy valami fenevad. Ésszel Khaled, nem ismered a vidéket, nem tudod mi vár a sötétben. Nos, igen, ezt észben tartom, de épp elég rémmel harcoltunk már a falak közt s lássuk be mindközül az ember a legrémesebb.
Kimérten lépek a lehullott levekkel szőtt talajon. Néhány nagyobb ágat magamhoz veszek, majd távolabb indulok, a folyó felé. Gondolok egyet, s fütyörészni kezdek, nótaszóra jobban megy a munka ugyebár. A folyóhoz érve kényelmesen teszem le szerzeményeim, csak a kard marad jobbomban, de gondosan oldalam mellett tartva, hogy a sötétben nem látszódjon. A parton megállapodva pedig nadrágom meglazítom s kellemeset könnyítek folyóügyeimen a vízbe, a sodrás majd úgy is tovább szállítja. Egy lépés, majd egy újabb követi, ahogy mit sem sejtő alakomhoz közelít. Penge villan a sötétségben, ahogy a csuklyás alak közeleg. Jobbjában várja a tőr, hogy döfhessen, keresztül mindenen eljutva szívhez vagy tüdőhöz. Lassan húzódik hátra, hogy végrehajtsa feladatát.
Ez a mit a szemlélő láthat. Pedig valójában: figyelek, fülelek. Míg nem, hirtelen... ... Reccsenés, tompa alig hallható, tőlem jobbra. Megvagy! Fut át agyamon, de a dalom annyiban nem hagyom, s közben a sárgás áldást is locsolom. Majd hirtelen fordul a jobb karom, könyököm perdül és célozza a fejmagasságot. S ütközik is valamivel. Így hát megfordulok, a nadrág marad, egyelőre, s szerencsére. Szemügyre veszem az éjben járót, nyurga alak, szinte nesztelen mozgott, ügyes. Sötét szeme élesen villan, rám amint köp egyet a csuklya alól. Orcámra parányi mosoly ül. - Hányan vagytok? - Teszem fel a rövid kérdést, mert egyértelmű, hogy nem egyedül jött... persze ki tudja. Pofátlan mosoly ül ki őrá is. - Elegen. - válaszol röviden, nem is számítottam másra. Hangja érdes, erős dohányosokra vall az ilyen orgánum. Elindulok felé, majd beszédre bírom, ha meg nem, hát ez van. Tőrét emeli fenyegetőn, de nem torpanok meg, lépek tovább. S mikor kellően közel érek, térek ki hirtelen irányt váltva, jobb oldalra, a kard pedig hasít, has magasságban. Tőre a bal felkart érhetné, de csupán a szövet felső hasítja s bőröm karcolja, felületi, komolytalan. Szemben az övével. Hasfalát vértezet nem óvta így a penge bíz mélyen szántotta. Térdre is rogy, ahogy lép egyet. - Baszódj meg, rabszolga. - sziszegi maga elé, ahogy hasfalához kap, az éjszaka sötétjében ében folyam zúdul ujjai közt. Fülem megcsapja utolsó szava. Fordulok is vissza szemeim szikrákat szórva. Szóval tudja. A kikötő, a két fickó. Kóbor gondolat, el is hessegetem. - Hányan vagytok?! - Teszem fel újra ingerülten és mögé is lépek, hogy nyakát fogjam közre, a penge egyenest torkához feszül. - Bekaphatod. - Fröccsen a válasz, majd lódul a penge s a bíborfolyam is fröccsen egyenest torkából. Az utolsó szó volt mit kiejtett, rossz válasz. Hanyag mozdulattal lököm a földre, a kukacok majd intézik a többit. Tekintetem a tábortűz felé vezetem. A kardot megtörlöm majd határozott léptekkel indulok visszafelé, hónom alatt azzal a néhány ággal mit szereztem. Persze előtte még a nadrágom helyre teszem...

// Eközben a tűznél //
A faágak halkan ropognak a főzőedény alatt, kellemes világítást adva a rögtönzött tábornak. - Szép jó estét a Hölgyeknek! - Töri meg a csendet egy férfihang, középmagas férfiú, a húszas évei közepén járhat. Sötétbarna öltözéke óvón takarja alakját, de annyi szent, hordóhas nem lapul alatta, vékonyabb, átlagos alkatúnak tűnik. Fekete haját rövidre nyírták, amolyan katonásan. Barna szemei sokat mondón csillannak meg a  tűz fényében, ahogy megnyerő mosolyával tekint előbb Evelynre, majd Aslanra. - Remélem nem ijesztettem meg Önöket, nem volt szándékomban, csupán láttam a tüzet. Magam is vándor vagyok, s gondoltam hátha megpihenhetek. Nulportba igyekeztem, de előbb rám esteledett mint sejtettem... - Magyarázza rögvest, majd meghajol aprón, ekkor látható a tőrkard mely övén pihen, elegáns, míves darab. - A nevem Adrian, Adrian Tratos. - Mutatkozik be végül illedelmesen, annak rendje, s módja szerint. - Ha nem vagyok indiszkrét, csak így magukban? Két nemes hölgy, az erdő ezen részén? - Érdeklődik kedvesen előbb egyik, majd a másik fiatal nőre tekintve kíváncsi érdeklődéssel.


Harcos vagyok
avatar

You kill me, you're better. I kill you, I'm better.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
737
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 10, 2021 1:22 pm


A fák felénk magasodnak, egyetlen fényforrásunk a rázkódó szekéren az arra felfüggesztett két olajlámpás. A könnyed beszélgetés nem esik nehezemre, egyik féllel sem. Sok féle néppel szót tudok érteni, hogy meg is értessem magam velük, az már nem mindig sikerül, ezt jómagam is belátom. Példának okáért, egy orkkal nehezen kommunikálok, annyit azonban sikerült elérnem már életem folyamán, hogy ne akarjanak legalább négyrét szakítani, ha útjaink keresztezik egymást.
Khaled kérdésére egyszerűen rázom meg a fejem, noha ennek legfeljebb sziluettjét láthatja a csekély fényben. – Egyik sem. Bába vagyok – felelem egyszerűen, hogy mivel is foglalkozom. – A legtöbb alapanyagból, vagy a szülést elősegítő portékákat készítek, vagy a várandóságot könnyebbé tevőket – egy nő több változáson is keresztül megy, amíg kihordja gyermekét. A legtöbbeknek nem adatot meg az a kegy, hogy könnyű és egyszerű időszak legyen az a kilenc holdtölte. Ha képességemben áll, akkor segítségükre vagyok, de akadnak esetek, mely az én tapasztalatomon is kifog.
Sokáig nem maradunk az úton, a tanácsot kompániánk harmadik tagja is megfogadja és egy tisztás mellé vezeti a lovakhoz kötött szerény hintónkat. A köpenyt, mely eddig csak vállaimon pihent, most szegycsontom magasságában kötöm össze, a táskámban pihenő viseltes kesztyű is előkerül az est hűvösével – na meg mert a pakolásban is könnyebben segít.
Khaled pimasz mosollyal fordul felénk, így még mielőtt megszólalhatna veszem át a szót és kérem meg inkább, segítsen felállítani a sátrat. Barátságos mosollyal fordulok irányába, mikor meghallom állított már, majd abba az irányba fordulok, amelyet mutat. Kezeimet újra vidáman összecsapom. – Nagyszerű! – húzom szélesebb mosolyra az ajkam. Ez is könnyedség, főként, mert Aslan sem száll vitába azzal, hogy merre is aludjon az éjszaka. Amíg kényelmes a számára, úgy vélem nem fog gondot okozni a helyszín. Akkor is, ha sejtéseim adódnak arra tekintve, számára a legkényelmesebb a saját hajléka lenne. Nem vagyunk egyformák, ő maga nem egy utazó típus és ezzel gond sincs alapvetően.
A soron következő feladatot, a zsoldos osztja ki, nem kis bazsalygást váltva ki belőlem. Hogy egyikőjük se lássa, lehajolok a sátor első eleméért. Ajkaim préselem egymáshoz a visszakérdezést hallva. Ezúttal nem vagyunk sokan, és nem tervezek a nő segítségére sietni. Mindannyiunknak ki kell vennie részét a munkából, még ha nem is fűlik hozzá foga: ő kívánt olcsó munkaerőt. Ennek pedig mindig ára van – így, vagy úgy. Én figyelmeztettem.
- Ha van lehetőség, kérlek szárazabbakat hozz – emelem felé zöld színben játszó íriszeimet. Egyszerű tipp, mellyel a mi dolgunkat is megkönnyíti a jövőben. Egy darabig figyelem, ahogy elhagyja közegünket, én pedig leadom a sátorhoz járó alkatrészeket a szekérről a férfinak.
- Legyen vele türelemmel, kérem – szállok le magam is az utazásunkat megkönnyítő szállító eszközről. – Nem sűrűn utazik – magyarázom meg, hogy részben miért viselkedik így utazótársam. Persze ez korán sem csak ennyi. – Na meg, nem a legjobb dolog előre felbosszantani azt, kitől a fizetségét kapja – csak egy jó tanács. A végén úgyis ő fogja kifizetni, vagy épp csak az ételt adni számára. Azt is súlyos ulronokban mérik.
A felállításban magam is segítek, láthatja, hogy Aslannal ellentétben nekem nem ez az első útjaim egyiket. Igazán otthonosan mozgok a sötétben is, a közegben is. S nem riaszt meg, ha a sátor sem akarja magát első körben megadni magát akaratunknak. Végszóra, mire a végére érünk az állításnak, csattan valami egy közeli fa törzsén. Fejem arra fordítom, szemöldököm vonom csak össze. Ösztönösen mozdulok, kezem az övemen pihenő tőrre siklik… De csak Aslan az, ki hamarosan előbukkan. Ruhája pedig több helyen is megtépetté vált. Ajkaim újra összeszorítom, mosolyom elrejtem előle. – Köszönjük a fát – biccentek felé. Ennyi jár neki, azért ez az ő részéről tényleg nagy szó, lássuk be. Ennyi jár neki.
A fákból a férfi rak tüzet, addig pedig a kocsiról még leveszem azokat, amelyekre az est folyamán szükségünk lesz. Elsőként is egy durva anyagból készült plédet nyújtok át a tűz mellett helyet foglaló nő felé.
- Segít melegen tartani – magyarázom meg, de ezen kívül néhány szem krumpli, répa is a kezem ügyébe kerül. Ezeket egy utazáshoz is alkalmas kisebb méretű edénybe helyezem bele. Amíg pedig Khaled vissza nem tér a vízzel, a nővel szemben foglalok helyet.
- Ugye tudod Aslan, hogy ez a férfi képes lehet arra, hogy az éjszaka közepén átmetssze a torkunkat és elmenjen mindennel, ami csak a szekéren van? – bökök állammal az említett felé. Íriszeim a nő vonásaira függesztem, mosolyom barátságos. Végül csak vállam vonom meg, tőröm pedig előveszem. – Nem azt mondom, hogy bájologj. Tudom, hogy kelletlen számodra az út, de ő az, aki az életünkért felel – most nem Caldrenben vagyunk, ahol a város őrei bármikor megvédhetik bármilyen atrocitástól. Ami azt illeti, most csak egyedül Khaled van számunkra, aki ezt megteheti. Ezt nem árt, ha észben tartja, amikor rajta köszörüli a nyelvét. Igazából ez mindkettőjükre igaz. Hosszú út vár ránk és nem kívánok villámhárító lenni az idő alatt.
- Csak nem vagy hozzászokva – felelem kérdésére könnyedén. – Nem állítom, hogy nem tudnék elaludni, ha nyugovóra térnénk, de nem érzem magam fáradtnak – tekintetem ezúttal a visszaérkezőre emelem. – Köszönjük – hálálom meg a férfi számára is a fáradtságot, amiért a patakhoz elsétált, hogy vizet hozzon nekünk. Az én adagomat az edénybe öntöm és a három lábú tartójára akasztom fel. – Mit rúgtál az imént a fához? – kérdezem újra a nőt. Addig is, a hozott zöldségeket hámozom meg, aprítom fel őket a kezemben és helyezem át őket a lassan melegedő vízben. Nem a legjobb étel, de vacsorára megteszi. A féloldalt hordott táskámból előveszek néhány apróbb üveget, melyben zöldfűszerek hevernek. Ízesítésnek tökéletesek, feldobják az egyhangúvá váló ízeket. – Van még egy vekni kenyér, azzal együtt elég laktató lesz az éjszakára – állapítom meg, de ha nem is, többre nem futná. A szárított húst érdemes az út későbbi részére tartogatni. – Ez megfelel magának is? – fordítom fejem a férfi irányába, ki egy fának döntve áll. Néhány szívdobbanás idő erejéig figyelem a férfi tartását, öltözékét. A vállát fedő kötést, melytől újra csak keserű nyál gyűlik össze számban.
Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
355
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 09, 2021 9:25 pm
A long road

Khaled & Evelyn & Aslan
zene • szószám: 910 • Credit:
 
Nem volt túl bölcs gondolat útnak indulni a lemenő nap fényében, de a szükség úgy hozta, hogy eme kései órát válasszuk az utazásunkhoz. Az éjszaka birodalma szinte egy szempillantás alatt vette át az uralmat az ég fölött, hogy aztán csak a hold és az égen kirajzolódó csillagképek nyújtsanak némi vígaszt. A szekér két oldalán lévő lámpás csekély fényforrás csupán, így az előttünk lévő úttal többnyire megbízható hátasaim birkóztak meg, kiknek látása és érzékei kifinomultabban működnek éjszaka, mint nekünk embereknek. Jó magamat szinte világtalannak éreztem a sötétben, és a hideg is egyre agresszívabban kúszott be a ruhám alá, így nem ágáltam egyetérteni Khaleddel, amikor azt javasolta, hogy térjünk nyugovóra. Amint megálltunk rögvest felhívtam útitársaim figyelmét, hogy nem kell a szabadban éjszakáznunk, egy príma sátor fog megvédeni minket az időjárás szeszélyeitől. Evelyn lelkesen kérdezte meg tőlem, hogy pontosan hova szeretném elhelyezni az ideiglenes szálláshelyünket, de míg a választ fontolgattam, Khaled megelőzött, és egy síknak tűnő részre mutatott. Nem látom okát, hogy más helyet találjunk így ellenkezés nélkül csak bólintok egyet, jelezve, hogy egyetértek az előttem szólóval. Szinte béke kezdett honolni a lelkemben, mikor láttam, hogy társaim valóban neki állnak a sátor felállításának, és ebben nekem nem kell segédkeznem, amikor Khaled egy váratlan kijelentéssel élt.
– Én? Tűzifáért?   – elsőre talán úgy tűnhetett, hogy nem értettem meg, amit a férfi mondott, de éppen az volt a problémám, hogy minden egyes szó jelentésével tisztában voltam. Még sohasem adódott olyan helyzet, hogy egy utazás során kénytelen legyek én magam fát gyűjteni, de az is igaz, hogy sosem utaztam még ilyen kevés kísérővel. Már szinte a nyelvem hegyén volt a válasz, miszerint tudja, hogy kit küldözgessen fáért, de a jó modorom végül megakadályozta, hogy eljárjon a szám. Kelletlenül ismertem be magamnak, hogyha szeretném, hogy még a hajnal előtt a tűz mellett melengethessem a kihűlt végtagjaimat, akkor kénytelen leszek magam is segíteni a rögtönzött táborunk kiépítésében. Az ingerült sóhaj távozását az ajkaim közül persze nem tudtam megakadályozni, de végül két kezemmel feljebb emeltem a szoknyámat néhány centivel, hogy ne akadjak bele minden elhalt növényi részbe, amikor útnak indulok.
– Meglátom mit tehetek az ügyben. – végül további megjegyzések nélkül hátat fordítottam az útitársaimnak, és elindultam egy fával sűrűbben borított rész felé. Lépteimre nagyon ügyeltem, és hanyag eleganciával védtem ruházatom egészen addig, míg meg nem találtam az első gallyat, ami alkalmas lehet a tűzcsiholáshoz. Onnantól kezdve már egy kézzel próbáltam a lehető legtöbb szövetet a kezemben tartani, de hamarosan elérkezett az a pont, mikor mindkét kezemre szükségem volt, hogy a nehéz fákat - miket találtam - tartani tudjam. Egyre nehezebben haladtam előre, hiszen a szoknyám még a zsenge fűszálakban is elakadt néha. Már vissza felé tartottam a táborunk felé, amikor a ruhám megállásra késztetett, hiszen menthetetlenül beakadt valamibe, amin egyébként könnyedén átléptem. Egyre ingerültebb lettem és már az sem érdekelt, ha a szövet elszakad, így nagy lendülettel rántottam egyet az elakadt szoknyán. Sikeresen visszaszereztem az uralmat a ruhám fölött, de észrevettem, hogy nem egy egyszerű gally, vagy a földből előbújt gyökér miatt voltam kénytelen vesztegelni, hanem egy emberi koponyát sikerült megtalálnom az avar alatt. Szemöldököm íve egy pillanatra az égbe szaladt, de ijedséget nem éreztem. Helyette inkább a méreg öntött el, és nem voltam rest bele rúgni az emberi maradványba, hogy az hangos csattanással koppanjon egy közeli fán. Mint aki jól végezte a dolgát, kihúztam magam, és a tűzifákkal együtt visszatértem a sátrunkhoz. Karom már fáradt volt, így amilyen hamar csak lehetett a földre hajítottam mind a kisebb, mind a nagyobb darabokat. Mire visszaértem a sátor már állt, így a következő feladat a tűzrakás volt. Szerencsére ezt Khaled már magára vállalta - ha a gyűjtögetést nem is - így hamarosan a tűznél melegíthettem megfáradt testemet.
– Valóban. – érkezett csak egy kurta válasz Khaled részére, annak folyományaként, hogy megjegyezte biztosan szomjasak vagyunk már.  Kelletlenül veszem tudomásul, hogy az én kulacsom a szekéren van még, és ha hűs vízzel akarom oltani szomjamat, akkor kénytelen leszek megmozdulni, és odaadni azt Khalednak. Egy apró nyögés hagyja el ajkaim mikor felemelkedem és lépdelni kezdek, majd karjaim megadóan tiltakoznak a mozdulat ellen, melynek során felemeltem őket, hogy előbb magamhoz vegyem a kulacsot, majd átadjam Khalednek. Egy kurta biccentéssel mondok köszönetet, majd visszatérek a tűzhöz. Ha Evelyn ott van, akkor felé fordulok.
– Evelyn, téged is kínoz az ólmos fáradság? Vagy csak én érzem úgy, hogy hosszúra sikeredett ez a nap? – kedvem lett volna eldőlni már a sátorban, de túlságosan korai lett volna még. Megpróbáltam hát nyitva tartani a szememet, legalább míg Khaled vissza nem érkezik. Már az sem zavart annyira, hogy gyomrom egyre intenzívebb korgással jelezte, hogy rég volt mikor utoljára étekkel töltöttem meg a bendőmet. Reggel is elfogyaszthatom az étket, ha úgy hozza a szükség. Ennek ellenére igyekeztem minden erőmet összeszedni, hogy segíteni tudjak Evelynnek, ha esetleg igényli akár a vacsora elkészítésében, akár más tevékenységben.  Khaled vissza térését pilledt nyugalommal fogadom, és ha oda adja a kulacsot, amit átadtam neki, rögvest szomjamat oltom. A hűs víz könnyedén csörgedezik lefelé a torkomban, és az éltető nedűnek hála a fáradtságom egy része is tova tűnik. Persze ez még korántsem elég ahhoz, hogy fáradt végtagjaimat serény mozgásra bírjam, hiszen csak arra voltam képes, hogy bámuljam miként válik a tűz martalékává a tűzifa, melyet a saját két kezemmel gyűjtöttem össze. Eszembe jutott a koponya, melyet könnyedén félre rúgtam, és aminek helyzete talán nem teljesen indokolt egy egyszerű erdőben, de nem foglalkoztatott olyan sokáig a gondolat, hogy azt szóvá tegyem a társaimnak. Ők tapasztalt utazók, biztosan láttak már ilyet, és minden bizonnyal csak nekem volt váratlan.


Boszorkány vagyok
Aslan Shade

Life is unpredictable, Death is inevitable


❖ Történetem : ❖ Ulron :
759
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Alkímia)




Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 09, 2021 7:44 pm
Úton észak felé

Heves tempónk után hamar átváltunk egy visszafogottabbra, s ekkora már messze magunk mögött hagyjuk a város falait. Halk dúdolásom is elenyészik és beszédbe elegyedek a két nővel, az egyik készséggel, a másik kevésbé, válaszol. Ki hátuk foglalt helyet, a közelemben, Ő lehet a szolgáló, míg a másik a nemesasszony. Legalább is eleddig ezt könyveltem el magamban, no persze bánom is én. Végzem a dolgom inkább s figyelem a környezetet, meg aztán ha már így alakult legalább rákérdezek a portékára is. Többrétű választ kapok újfent. Hallgatom a mellettem lévő kimerítő válaszát, de túl sokat nem értek belől. - Szóval valami alkimista vagy, vajákos, értem. - Vonom le az egyszerű következtetést, a fogadós lány, meg a vajákos. Lassan összeáll a kép. Parányi mosoly kúszik orcámra, a sötétben nem is valószínű, hogy látható amint átfut agyamon egy sötét gondolat. Az egyik főz, míg a másik megmérgezi az étket. Beteg elme szüleménye volna, de tény, hatásos párost alkotna így a két fehérnép. No persze hamar el is hessegetem ezen irányú gondolatmenetet, az első éjszaka úgy is kiderül igaz e ha végre étekhez jutunk.
Egészen aprón mozdul meg szemöldököm a barnácska megjegyzését követően a helyes meg helytelen megszólítással kapcsolatban. De a korrigálás végül csak eléri célját. - Aslan. - Bólintok, ahogy megismétlem, igyekszem megjegyezni, bánom is én hogy hívják, a nevek csak nevek. Felvetésem megfogadják, jó jel. El is kanyarodunk az úttól nem túl messze lévő tisztásra. Ahogy megállunk egy hanyag mozdulattal le is pattanok a kocsi hátuljáról, néhány lépést teszek. ahogy körbetekintek, rövid bólintással nyugtázom, hogy jó lesz, nem mintha túl sok választásunk lenne, de legalább tűnjek, úgy mintha értenék hozzá...
A sátorállításra már fordulok is mosollyal képemen, hogy frappánsan vágjak rá vissza, de a másik sötét hajú megelőz, francba, így már nem olyan vicces. Pedig én csupán annyit mondtam volna, hogy "Megfelel, valóban fel lehet!" s azzal ott is hagytam volna, hogy tűzifáért menjek. De így már tényleg kevésbé vicces. De aggódjunk, lehet ebből még kihozni valamit, s már meg is van. Rövid bólintás ahogy Evelyn felé fordulok. - Egynéhányat. Amott jó lesz, sík terepnek tűnik. - Javaslom, pedig örülnék, ha éppen egy hangyabolyra mutatna, oda még nagyobb örömmel s kérdés nélkül húznám fel neki. De egyelőre nem tett rossz fát a tűzre, egyszerűen csak, nemesi fruska, vonok magamban vállat. S aztán ha már Evelynnek válaszoltam akkor a Aslan felé fordulok. - Te pedig akkor gondolom, a tűzifáért indulsz, anélkül hűvös lesz az éjszaka. A vadakról nem is beszélve. - Kunkorodik halovány kis mosolyka, ha már Ő dirigál, akkor én is, csak egy kicsit, apró szurkálódás, de lássuk be létfontosságú, valóban. Ha letudtunk a pöckölgetést, akkor megyek s segítek leemelni a sátor elemeit, a kocsira aggatott lámpások azért nyújtanak némi segítséget a sötétben. A Hold magasra kúszott már. az is ad némi fényt, de a komótosan úszó ködfátyolon keresztül inkább ad sejtelmes sziluettet mindennek mintsem valódi fényforrásként szolgáljon. Nem először csinálok ilyesmit, sok mindenre befogtak minket lássuk be, így nem idegen tőlem az effajta munka, sem. Így hát hamar meg is vagyunk vele, s ha és amennyiben Aslan méltóztatott tüzifát hozni, úgy az is letudva s nem rám vár a feladat. Ha megvolt, akkor tüzet is csiholok, nem ártott megtanulni az ilyesmi ha nem akart megpusztulni az ember, s lássuk be az ottani közben a faanyag is ritkaság volt, itt pedig akad bőséggel, így vélhetően kevésbé okoz gondot majd. Egy fontos, mi tán szemet szúr a két nőnek: A kocsit az úttal párhuzamosan állítjuk / kérem, hogy állítsák le. A tüzet pedig a kocsi, nem út felöli oldalára rakom, így a kocsi takarja majd a fényt az úton mozgók elől, legalább is részlegesen. A sátor szintén egyfajta fedezékként szolgál, mint minden utazó táborban. Tán nekik szemet sem szúr az apró, ám életmentő taktai lépés. Nem fontos, számomra inkább csak rutinszerű, a túlélés mindenek előtt ugyebár. Ha mindennel megvagyunk s még nem fojtottuk meg egymást, akkor részemről. - Hozok vizet a folyóból. Gondolom, a főzéshez sem árt némi, de bizonyára szomjasak is lehettek. - Enyhe célzás, mert hát az sosem árt, a kedvességgel körítve. Azzal el is indulok a kulacsokkal - legalább is a sajátommal, s ha ők is adnak akkor azokkal is - a folyóhoz mi nem is oly messze csordogál...

A tűz halkan ropog már, a száraz fa pattog alatta, s néhány kósza parázs ugrik rakoncátlan a magasba. Tücsökhad zendít rá s játssza megszokott dalát. Ahogy távolabb érek, messzebb a fénytől, szememnek van ideje szokni a sötétet. Más, nagyon más, a fák lombos ágai karmokként nyúlnak utánunk. Idegen közeg, a hangok s illatok, sokat kell tanulnom. A kulacsok megtelnek, hát visszaindulok. Ahogy visszaérek a kulacsok - vagy kulacsokat - visszaadom a két nőnek. Aztán egy, a tűzhöz közeli fához lépdelek, mely felől az út irányába figyelhetek. A páncél csatjait meglazítom, s kibújok belőle. A bőr s fém házasságából született mellvértet a földre vetem, csupán alatta lévő posztó ing marad meg. Az alkar s a sípcsontvédők maradnak, azok nem zavarnak majd különösebben. Így már kényelmesen foglalok helyet s vetem hátam a fának. Kardjaim veszem elő, s magam elé helyezem mindkettőt. Fenőkő kerül elő a táskámból s élezni kezdem előbb az egyiket, majd idővel a másikkal is megteszem. Látható, hogy karban tartott s, hogy sokat látott holmik, ebből s a páncélból mindenképp látszik, hogy nem csak díszként viseli őket. A vállamon a kötésről meg is feledkezem, teljes nyugodtsággal élezem kardjaim, s ha már így belefogtam akkor a páncélt is átnézem, ellenőrzöm a csatokat, a bőrlemezeket.

A köd komótosan úszik körénk, acélszín szemeim a sötétségbe fúrom. Valami mozog...


Ahronit and Evelyn Gyffard Kedvelték

Harcos vagyok
avatar

You kill me, you're better. I kill you, I'm better.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
737
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 09, 2021 6:20 pm


Abban a pillanatban hagyom abba a felsorolást, amikor Aslan közbevág szavaimnak. Ajkaimon felemás mosoly kunkorodik, tekintetem csak annyira sütöm le, ne láthassa egyikőjük sem a sötétben, valójában milyen jót szórakozok a fiatal nő óvatosságán. Pedig egy testőrnek, zsoldosnak pontosan tudnia kell, mit kell megvédeni. Annak anyagától elég sok minden függ - főként ha törékenyről, vagy folyékonyról van szó.
Szórakozottságomnak hangot tovább nem adok, csak csendben hallgatom őket.
- Ne csak a közeljövőbe tekints. Láthatod akkor, hogy a távoli jövőben milyen jól tudsz járni. Csak ne feledd tartani a kapcsolatot ezen kufákkal és a jutalmad meglesz a törekvéseidért – adok még egy jó tanácsot számára. Számtalanszor láttam már édesapám, de édesanyám példáján is. A kapcsolattartás különböző városok kereskedőivel csodákat tudnak tenni. Lényegében a mai napig ezekből a kapcsolatokból táplálkozom.
- Különböző távoli világok növényeinek kivonatai leginkább. Szárított virágszirmok, vagy épp a frissen tartáshoz elengedhetetlen források. Aloe nedve példának okáért. De akad köztük a fekete-hegység egy-egy növénye is. Meg néhány egyébként értéktelennek ható folyékony állapotú anyag: méz, növényekből préselt olajok – nem titkolom azt, hogy mit tartalmaznak az üvegcséim. Magukban nem sok hasznot hoznak, ezt lássuk be. De ha különböző módon keverem őket össze, akkor értékes szépészeti termékeket lehet belőlük alkotni, amelyeket a fiatal, de idősebb hölgyek is előszeretettel vásárolnak.
S mire idáig eljutok, addigra a férfi is felvet egy oly ötletet, mely nem lenne annyira elvetni való. Aslan persze hiúságát próbálja első körben kiköszörülni. Nem ritkán találkozni hozzá hasonlóval, de a magam részéről mindig érdekes, miként próbálnak a külvilággal kommunikálni. Érthető, amiért így reagál a férfi szavaira, hiszen előkelő asszonyságként nem ehhez van hozzászokva. Viszont, mint fogadós, épp elég hasonló lelkületű figurával hozhatta már össze a sors.
- Remek ötlet! – csapom össze a kezem halk nevetéssel karöltve, próbálom a kialakult feszültség élét némileg elvenni. Meglátjuk majd, hogy milyen sikerrel. – Aslan remek sátorral rendelkezik. Nem tudom, Khaled, hogy állított már fel sátort? A segítségünkre lenne benne? Ha nem az éjszaka közepén lennénk, talán mi is tudnánk vele boldogulni – én. Nem Aslan. Az idefelé vezető úton is vagy a zsoldosok, vagy én voltam az, aki felállította a sátrát. A magam részéről nem tartom rossz dolognak, ha a szekéren kellene aludni. De tény, én rosszabb körülmények között is aludtam már életem során.
Megérkezvén a kijelölt tisztásra, pedig az úrihölgy irányba is állít, merre található sátrának az alkatrészei. Annak függvényében, hogy korábban a férfi beleegyezett-e vagy sem a segítségbe, egyedül, vagy a segítségével pakolom le a szekérről őket. A faléceket, a vasatagabb anyagú ponyvát, kötelet, madzagot. A hálórészeket még ott hagyom, azokra legfeljebb később lesz szükségünk.
- Hova szeretnéd felállítani? – fordulok az éjszakában a hölgyhöz, hogy számára merre lenne kényelmesebb. Ebben ő dönt, egyszerű oknál fogva: ez az ő sátra.  
Varázslónő vagyok
Evelyn Gyffard

You are not what you were born, but what you have it in yourself to be


❖ Történetem : ❖ Ulron :
355
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 28, 2021 8:39 pm
A long road

Khaled & Evelyn & Aslan
zene • szószám: 585 • Credit:
 
Jól tudtam, hogy napok, sőt inkább hetek kérdése, mire ismét otthonom falai között érhet a hajnal, és bosszúságom ezért sem tudtam egyhamar elengedni. Az idegen útitárs, a félig üres erszény, és a horizont alá bukó napkorong együttese nem hagyta szívem nyugodni. Nem bíztam a férfiban, sőt… modora miatt egyenesen tőrt érdemelt volna a torka éléhez. Azonban rávoltunk szorulva a védelmére és a társaságára, bármily kelletlenül is ismertem be ezt. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy minden titkomat szándékomban állt megosztani vele, így mikor Evelyn elkezdte sorolni, milyen árukkal is gazdagodtunk, szinte észrevétlenül felszisszentem. Nem voltam túl boldog, hogy az ismeretlen férfi pontos leírást kapott arról, milyen ’jutalomra’ számíthat, ha a kardját esetleg ellenünk fordítja. Kénytelen voltam, hát Evelyn mondandójába közbevágni.
– Tehát semmi értékes… – jómagam is éreztem, hogy van némi ellentmondás ezen szavak, és a között, hogy mennyi érmét vertem el Nulportban, de szinte önkéntelenül szaladt ki a számon ez a három szócska. Evelyn minden bizonnyal érezhette is, hogy ezen téma érzékenyen érint engem, így igyekezett megnyugtatni, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is.
– Remélem igazat szólsz Evelyn, és valóban számíthatok a jövőben ezekre kofákra, mert jelenleg csak azt érzem, hogy az erszényem túlságosan könnyű. – minden egyes panasszal, mely elhagyta ajkaimat némileg könnyebbnek éreztem a lelkemet, így a sistergő harag, mely eddig körülvett lassan apadozni kezdett. A lovak is már csak könnyed lépésben meneteltek, láthatóan mindenki békés hangulatban volt már.
– Erre én is kíváncsi lennék Evelyn. Pontosan mi van azokban az üvegekben? – a kíváncsiság, mely hangomban bujkált teljesen őszinte volt. Mindig is kedvemre voltak a női szépséget megőrző kencék, Evelyn pedig számos ilyen recept birtokosa. Hosszasan azonban nem tudtunk erről elcsevegni, hiszen Khaled felvetette, hogy ideje lenne lassan nyugovóra térnünk. Észrevétele jogos volt, azonban mégis volt egy apró problémám a szavaival.
– A helyes megszólítás, Aslan Shade… – bárónő. A rangomat viszont mégsem mondtam ki hangosan. Jó viszonyunk okán, Evelyntől sem követeltem meg, hogy a titulusomnak megfelelően szólítson meg, és ugyan ezen férfival közel sincs olyan viszonyom, hogy engedményt tehessek neki, de faragatlan stílusa miatt a megszólítás a legkisebb probléma, ami felmerül vele kapcsolatban. Hiszen már az első találkozásnál is tegezni kezdett, mintha valami útszéli szajha lennék, és láthatóan nem volt tisztában azzal, hogy ezzel milyen mélyen sérti meg a magamfajtát. Fáradt voltam, és feldúlt, nem éppen a megfelelő alkalom arra, hogy illem órákat adjak, egy ilyen rongyos fráternek. Hatalmasat sóhajtottam, majd végül az egyszerűbb utat választottam a kellemes helyet…
– Csak szólíts kérlek Aslannak. És igazat adok. Ideje tábort vernünk. – a hangomon azért érezhető volt, hogy a szavak nagyon nehezen jönnek a számra, de kénytelen voltam engedni valamelyest. Ha bajba kerülnénk, ennek a férfinak a kezében lenne az életünk, és nem lenne túl kellemes, ha amiatt választaná a saját bőrét a miénk helyett, mert modortalan voltam egy megszólítás miatt. Oly epe ez, melyet a jobb lét reményében sűrűn kell nyeldekelni. Nem akadékoskodtam hát a tábor helyszíne miatt sem, és a férfi által kijelölt irány felé tereltem a lovaim. Szerencsére könnyedén elfért a szekér, így nem kellett hosszasan időzni, hamarosan megálljt parancsolhattam a hátasoknak.
– Meg is érkeztünk. Ha megfelelő a hely, akkor fel is lehet állítani a sátrat. Ott van a kocsi bal hátsó végében a kis faláda alatt. – jó magam természetesen nem terveztem a ruhám ékét holmi sátorveréssel csorbítani, így miután leszálltam a bakról a lovaim felé vettem az irányt. Az ő ellátásuk elsődleges fontosságú a számomra, és sátrat amúgy is a férfiaknak illik felállítani, még akkor is, ha nem biztos, hogy jut nekik oda bent hely…


Boszorkány vagyok
Aslan Shade

Life is unpredictable, Death is inevitable


❖ Történetem : ❖ Ulron :
759
❖ Tartózkodási hely :
Calden
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Tanonc (Alkímia)




Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 28, 2021 5:59 pm
Úton észak felé

A napkorong komótosan alábukik, a távoli hegyek mögé s lassan átadja helyét égi társának. A lámpások a kocsin halkan pislákolnak, némi fényt szolgáltatva az utazásunknak. Személy szerint más véleményen vagyunk, éppen kivilágított célponttá tesznek. Persze nem ismerem a vidéket, nem tudom, milyen veszélyek rejlenek errefelé, de helytől függetlenül úgy gondolom, hogy az ember, ember marad bármerre is járd a világot. Már, pedig mint olyan szereti elvenni, ami nem az övé. Így hát érdemes felkészülni mindenre. Magam részéről még a várost elhagyva azért csendben figyelemmel kísértem a két nőt. Vajon akadnak e olyanok kik szintén így tesznek. Szemet szúrt e valakinek a kifosztható arák lehetősége. De ilyen irányú szárnyaim még csupán nyitogatom, így meglehet tévesen ugyan, de részemről nem láttam olyat ki feltűnően érdeklődött a két fiatal nő iránt. Ez számomra elegendő bizonyosság, hogy nem követnek. Persze lehet, tévedek. Ez a tényeken nem változtat, úton vagyunk s most ez elegendő, ideiglenes s múlandó örömöt ad. Halkan adok dalban szót neki, egészen halkan, nem feltételeztem, hogy az út, zötykölődő hangja mellett hallani fogják ők is. No persze nem mintha zavarna. A rövid kis disputának fültanúja vagyok - nehéz volna, nem annak lenni lássuk be - de nem kommentálom. Sietni akart, mert előbb akart visszaérni a városba, vélhetően ez az oka a kései indulásnak is, részemről ennyivel tudom le. - Szóval fogadósok vagytok. Akkor az étellel nem lesz probléma. - Nyugtázom elégedetten a tényt, ez már is jó pont lássuk be. Tekintettem követem a mellettem lévő részletesebb magyarázatát. Az üvegekkel töltött dobozon áll meg szemem, hiszen azt említette utoljára. - Legalább valami jóféle lőre? - vetem fel, szimpla kíváncsiságból, hiszen azt nem mondta milyen üveg, s hát, ha már fogadó, akkor logikus, hogy valami alkoholos dologról beszél. Bár kicsiny a doboz, de hát ki tudhatja. Sokat láttam az aréna nagytermében, megannyi tehetős gazdagnép evett ivott mindenfélét és hát az igazán ritkaságok sosem nagy hordókban bujkáltak. De sokat nem időzök a portékákon, túlzottan nem kelti fel érdeklődésem, csupán a kíváncsiság vezérelt. Inkább a tájat figyelem. Acélszín szemeim a sötétbe fúrom, az utolsó sugarak már igencsak megbújtak a hegyek mögött így csupán a lámpa fényére hagyatkozhatunk. - S mond csak, fogadóslány, egész éjjel gyötörni akarod a lovakat? - Teszem fel a kérdést a távolt fürkészve. - Én letáboroznék, az út közelében, kicsit beljebb az erdőben, ahol kevésbé vagyunk szem előtt. - Vetem fel a javaslatot s erősen remélem, megfogadja, mert nem szeretnék útonállók célpontja lenni a kivilágított kocsin az éjszaka közepén, meg aztán nem árt, ha kipihentek vagyunk mind, hosszú út vár ránk, s még igazán nem is tudom mennyire hosszú. Fejemmel biccentek az út jobb oldala felé. - Nem messze ott az út és a folyó közt tábort verhetünk, estére biztonságos lehet. Már persze ha őfelségeinek megfelel. - Vázolom végül a két nőnek miközben továbbra is a távolt, az erdőt s a mezőt figyelem. Mozgást keresek, de egyelőre semmi, maradjon is így. Talán csak túlzott elővigyázatosság, megszokás, de a sivatagban annak ellenére, hogy csak a homok vett körbe, sosem tudhattad mikor támad rád valami a sötétből. Nappal a hőség, éjjel minden más akart végezni veled. Ez itt, ahhoz képest, kifejezetten nyugodalmasnak tűnik, legalább is eddig…


Harcos vagyok
avatar

You kill me, you're better. I kill you, I'm better.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
737
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Kereskedő út - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: