Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje KaDiPE5
1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 15%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
19 Hozzászólások - 7%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 6:36 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 20, 2021 10:49 pm

Lezárt játék

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2425
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Szept. 07, 2021 2:27 pm

Gerilla megbízás
Folrandír & Tindómiel
Legendák, mesék és hazugságok, mik éltetik a hősöket
Tindómiel sátra a hideg üresség ellenére olyan otthonos, mit régen érezhettél. Talán pont amiatt, hogy ő is ott van veled, nem pedig a birodalom egy ismeretlen távoli zugában. -Természetesen! - kacag fel, hiszen ezzel azt sugalltad neki, örülsz az ajándéknak. Még ha nem is oly értékes mint amit anyátok hagyott rád.  Sosem volt az a mágus alkat, nem ő volt a legélesebb kés kettőtök közül. De amit elmondtál neki a tanulmányaiddal kapcsolatban, azt mind elraktározta agya egy külön zugába. Mert fontosabb vagy számára mindennél.
-Sosem rabolod senkiét fivérem. - érinti meg piha arcbőröd érdes kezével. Nem kevésszer tőrte fel penge markolata, vagy vágott bele az ideg, ahogy túlfeszítette fegyverét. Ismered az érintést, atyátoké sem volt különb. Kikísér a tűzhöz, ahol a szőke pengefülű hevesen magyaráz egy másiknak, ki kendőt visel eltakarva egyik szemét. Most nem sikerült olyan jól, kilátszik a heg egy kis része, mit sejtésed szerint nem szörny okozott, s valószínűleg szeme is oda veszett.
-Jó látni Shaen-t. - kajánul vigyorog a Ruvaak a nőre, ki némi morcosság után ölelésébe bújik, majd közétek lép és a másik elfre tekint. Fél szemével végigmér tetőtől talpig, majd aprót biccent.
-A nevem Eldain. Üdvözöllek a második osztag táborában. - érzed, hogy nagy önuralom kell számára ahhoz, hogy ne egy tőrt szorítson a nyakadhoz, hogy kifaggasson. Talán Tin beszélt rólad, talán csak tudja, nincs több esélye, mint ti ketten. Hellyel és itallal kínál, figyelve a köztetek lévő rezonálást, azt a fajtát, mit véretek énekel, ha egymás mellett vagytok.
-Le sem tagadhatnátok, hogy a Fecske és a Csalogány fiókái vagytok! - jegyzi meg egy féloldalas mosollyal. Talán kedvesnek akar tűnni, mégis feszélyez a jelenléte. Talán úgy érzed, mintha kéthetes rothadó Dézsmáló szaga csapná meg érzékeny orrod.
-Régi szokás, mennyiért dolgoztok vagy hívjuk életbe a meglepetés törvényét? - fél szemével hol rád, hol Tindómielre tekint. Ha eddig úgy érezted, hogy Tin-t belerángatták ebbe az észtelen hadjáratba, mostmár világossá válhat, semleges. Akár csak te. Esetleg olcsóbban dolgozik nekik Ruvaak miatt, de az biztos, hogy nem ingyen.
Tin rád néz, tőled vár választ, hiszen te lettél idehívva. Te döntesz aranyról vagy életről.


Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
983
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 05, 2021 8:08 am
 
gerilla megbízás  
Tindómiel & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem jó lesz • Szószám; 437 • Zene; Initium»
« "i'm not a whole person and i don't think i ever will be"»
Tindómiel viszontlátása még mindig furcsa érzéssel lüktetett bennem. Az idegen férfi jelenléte viszont kicsit zavart, próbáltam nem észre venni, hogy ellenségesen tekint rám és csak a nővérkémre, a vörös tincseire, a mindig csillogó szemeire koncentrálni. Azonban az erődben uralkodó furcsa erők és az ismeretlenből áradó kegyetlen ellenségeskedés nem hagyott nyugodni. A szívem még mindig erősen kalapált, pontosan úgy, mint amikor előbukkantak. Nem bántam cseppet sem, hogy a tábort elérve elvált tőlünk. A nővéremmel haladtam tovább, nem is figyelve az utolsó szavakra, amik elhagyták ajkait az ismeretlennek, akit Ruvaaknak nevezett a testvérem.
– Megértem valahol. – Válaszoltam csendesen, ahogy beléptünk a sátorba. Míg Tin öltözködött, kicsit körbenéztem, hogy milyen körülmények között él is. Szerény kis lakhely volt egy olyan szépségnek, mit ő… de tudtam, a nővérem igazi harcos. Nem olyan volt, mint én, akinek hosszú évek kellettek, hogy azzá váljon, aki most. Tindómiel mindig harcolt, mindig megtalálta a maga céljait. Nekem nem sok akadt, főleg nem fiatalon, mikor apánknak akartam megfelelni minden áron. Úgy odasúgtam volna a fiatal énemnek: ne nézz hátra, ne várd, hogy ő mondja meg ki legyél. De ezt nem lehetett és azok az évek is formáltak, erőt adtak, megmutatták, hogy én is élvezhetem az életet. Élveztem is, egy darabig. Élveztem az alkoholmámort, a zenét, a bárdokat, a férfiakat… aztán minden elmúlt és lett belőle egy kusza massza, ami megmutatta, igenis képes vagyok harcolni.
Figyeltem, ahogy prémet terít le és fekhelyet készít a sátorban nekem is. Nem voltam túl fáradt, talán azért, mert még minden idegszálam védekezésre készen állt. Úgy éreztem, ezen a helyen nem látnak szívesen, bár talán csak a Ruvaakból áradó negativitás volt az, ami komolyan megviselt engem.
– Tényleg… már meg is feledkeztem a születésnapomról… köszönöm nővérkém… – Belebújtam az ölelésbe. Szavaimat egyenesen a fülébe suttogtam. Csak ezután húzódtam félre és nyitottam szét a kis csomagot. Kihúztam a zöldásvánnyal díszített láncot, elfektettem a tenyerembe, hogy a hüvelykujjammal finoman simítsak végig rajta. Éreztem a kőben lapuló mágiát és pontosan tudtam mi ez. Krizokolla. – Felteszed? – Mosolyodtam el és visszanyújtottam felé. Meg is fordultam, hogy könnyen a nyakam köré tudja helyezni, majd ügyesen fel is kapcsolja. Ha inkább öltözött volna, hát felügyeskedtem volna magam a holdas nyaklánc mellé, amit kölyökkorom óta hordtam.
Tindómiel időközben elkészült, én pedig csak egy kicsit pihentem le. Eldőltem, felbámultam a sátor teteje felé, közben a nyakamban díszelgő új szerzeményt. Aztán, mire Tin teljesen felöltözött, én magam is készen álltam, hogy folytassuk azt, amiért idehoztak.
– Azt hiszem, jobb lesz nem tovább húzni… – sóhajtottam egyet és felültem, hogy a követkeőz pillanatban már talpra is pattanjak. Könnyű léptekkel sétáltam ki a sátorból, de nem siettem. Tindómiel mellett akartam maradni.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Júl. 09, 2021 6:08 pm

Gerilla megbízás
Folrandír & Tindómiel
Legendák, mesék és hazugságok, mik éltetik a hősöket
-Akkor ezt megbeszéltük. Végzünk itt és letáborozunk valahol. - mosolyog rád szokott gyermeki cinkossággal. Talán akkor láttad ezt a mosolyt tőle utoljára, mikor még atyátokkal együtt portyáztatok a nyugodt időkben.
Ahogy pedig az idegen férfi bantón beszél rólad Tindómiel felhúzza pisze orrát, fujtat mint egy mérges bika.
-Sok mindent elnézek Ruvaak. Nagyon sokat. De azt nem, hogy így bánj a véremmel! - az az érzésed, ha még mindig a farkas alakjában állna melletted, kérdes nélkül kapna az illető után.
-A tűznél megbeszéljük. - sóhajt megadóan a másik, felemelve kezeit. Talán érzed vagy kezded érteni kettejük közül ki is hordja a nadrágot, ha arról van szó.
Miután szétváltatok a táborban Ruvaak-tól és Tin saját helye felé kísér még érzed a sértettséget belőle. Nagyon oda kell figyelned, hogy értsd az ajkait épp elhagyó vivern káromkodásokat.
Betessékelve a sátorba vissza adja köpenyed, majd ingjébe bújik.
-Bocsáss meg a viselkedésünk miatt. Nem tesz jót ez a feszültség egy kapcsolatnak sem. - sóhajt szomorúan majd nekiall kutakodni szereny dolgai között. Prémet terít le számodra, plédet és összetekert szövetet készít oda párnának az éjszakára. Még némi pakolást követően egy kis szüttyővel a kezében lép oda hozzád.
-Tessék! - nyújtja feléd. -Nem rég volt a születés napod, nem tudtalak felköszönteni. Fogadd utólag ajándékom és jó kívanságaim. - mosolyog rád és szándékában áll szoros ölelésben részesíteni, ha engeded neki. Amint kibontod a kis bőrt egy zöld köves amuletett vehetsz kezedbe. Nem kell túl sok, hogy tanulmányaidból visszaidézdhesd az ásvány tulajdonságait. Zöld krizokolla rezonál azzal a személlyel akitől szívből kapod. Ha pedig ezt a szemelyt éri valami bánatában meghasad, ha pedig kapcsolatotok kezd megromlani, színe meghalványul.
-Fújd ki magad. Ha kész vagy mehetünk. -telepszik le fekhelyére. Ha végigméred, már megtalalta nadragját is, csizmája szárat igazitja és a derekan lóg egy hasonló amulett, mit még tőled kapott. Nagy precizitással van odakötve, lény legyen a talpán aki meg tudna fújni. Ha pedig jelét adod annak, hogy kész vagy Ruvaak-kal beszélni, Tin az oldaladon fog lenni és támogat amiben csak tud.


Folrandír Ceilteach Kedvelte

Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
983
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 26, 2021 11:58 am
 
gerilla megbízás  
Tindómiel & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem jó lesz • Szószám; 443 • Zene; Initium»
« "i'm not a whole person and i don't think i ever will be"»
Tindómiel közelében minden olyan megnyugtató volt. Egyszerűen volt egy olyan nővérkés kisugárzása, ami a legkellemetlenebb helyzetet is képes volt könnyebbé tenni… és ebben az erődben határozottan uralkodott valami, ami hatással volt rám. Egyszerre volt nyomasztó és valami más… valami beazonosíthatlan érzés. Így ahogy a talpam alatt ropogott a lehullott avar, az ágak és minden más, megpróbáltam közelebb húzódni a köpenyembe burkolt nővéremhez. Egészen aprónak tűnt mellettem, már lehagytam a növésben, ám ez nekem jóval több időbe kerül, mint más elfeknek. Sokáig szinte egymagasak voltunk, aztán el leheltnyivel köröztem le csupán. Ezért hívtak sokszor „kicsi elfnek”… és egyre jobban hiányoztak azok az idők, még ha nem is találtam annyira önmagam akkoriban.
– Jó lenne megint kettesben. – bólintottam az ajánlatra. Bár már nem nyakaltam olyan felelőtlenül az alkoholt, mint évtizedekkel, sőt egy évszázaddal korábban… de egy kellemes ital, egy nagy beszélgetés jól esett volna valahol távol mindentől. Tindómiel nélkül az élet nem volt kellemes, mintha a napsugarak nem értek volna el oda, ahol én voltam. Bár az éjszaka gyermeke volt, az ezüstös holdfény menedéket jelentett, szükségem volt más fajta fényre is. Ezt pedig általában a nővérem, az ő mosoly hozta magával.
Egyszerűen érdekelt mi van vele, miről maradtam le és mi az, amit csak egy testvérnek tud elmondani. De közben nyomasztott az érzés az erdőben. Valami készülőben volt, érezték a fák, a fákon ülő levelek, de még a lágy szellő is, ami végig sietett közöttük. Szerettem az erdőket, itt mégis finom borzongást éreztem. Éreztem, ahogy az elmémen megül ez a nyomás. Ütközet lesz. Szinte visszhangozták a fák Tindómiel szavait.
– Kis keleti probléma? – kérdeztem vissza, ahogy lezajlott előttem a beszélgetés. Az a nagy furcsa beszélgetés. A szőke férfi még mindig nem bánt velem túl kedvesen. A nem túl meleg fogadtatás enyhe kifejezés volt. De ezt nem tettem szóvá a nővéremnek. – Feleslegesen félted tőlem a titkaidat, kedves… – megköszörültem a torkomat. Mindenesetre úgy éreztem, el kéne nyernem a bizalmát ilyen vagy olyan módon, így folytattam, amit megkezdtem: – Amiben a nővérem érintett, abban én is, így hát akármiről is van szó, segítek vagy támogatom.




Tindómiel Ceilteach Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jún. 25, 2021 12:01 am

Gerilla megbízás
Folrandír & Tindómiel
Legendák, mesék és hazugságok, mik éltetik a hősöket
Tindómiel szorosan bújik ölelésedbe. Mintha attól félne, nem lenne holnap. Mintha ez penne az utolsó percetek, ő pedig ki akarja használni. Hallani akarja a szívverésed, érezni a tüdődből kiáramló meleg levegőt az arcán. Mosolyt csal piszkos arcára. Mindez csupán pár pillanat, mégis, számára egy újabb évszázadnyi erőt adtál volna neki.
Ahogy pedig a szőke üstökű férfi végigmér, még Tin elejt egy agresszívabb mondatot, mire azért a férfi is visszanyeri büszkeségét, s elindultok amerre vezetnek.
Mikor várnia kell a válaszra, ő türelmesen tekint rád. Nem siettet, nem akaratos követelőző. Békés, mi nem illik ebbe a feszült környezetbe.
-Meg tudlak érteni és ne bánkódj! Meg tudod védeni magad, a többi nem számít. - kacag fel csilingelő hangján, ahogy a két öreg vivernt jellemzed. Már nem annyira melankolikus, mint annak idején, viszont még mindig, szinte kifogyhatatlanul árad belőle a szeretet irántad. Ahogy pedig felé súgsz, megáll egy pillanatra, mosolya eltűnik arcáról. Enyhén leszegi fejét.
-Sajnálom Folrandír... mit szólnál, ha itt végzünk... csapnánk egy testvéries estét. Csak mi ketten, szörnyek, munka és progromok nélkül. - érzed, hogy neki is hiányoztok. Hogy mindent eldobna és megadna, hogy újra nyugodt életetek legyen, hogy veled szórakozzon és beszéljetek magán ügyekről. Hogy elmondhassa, nem tudott életet adni még egy gyermeknek.
-Én is érzem. - néz körbe, majd megállapodik tekintete újra rajtad. -Mindenki feszült és ideges. A természet is érzi, hogy övéi bajban vannak. Holnap egy ütközet lesz valamivel délebbre. Arra készülnek, ezért volt a nem túl meleg fogadtatásod. - közben indulásra bíztat, s beled karolva sétál. Büszke rád.
-Ha minden titkunkat elmondod kedvesem, még a végén a dohine is megtudja. - néz hatra a férfi a tábor széleről. Tin megfeszül melletted, majd megforgatja szemeit.
-Nem lehetne, hogy béken hagyjátok az Árnylovagokat? Jelenleg ők tudjak megoldani a kis keleti problémátokat. - morogja, mire a férfi is megforgatja szemeit. A kisebb feszültség szinte szikra kettejük között.
Beérve a kialakított mélyedésbe Tin azonnal a saját szálláshelye felé terel, mutatva, hogy hova pakolhatsz le és hol tóltheted az éjszakát. Miközben felöltözik bátorít, hogy ülj a tűzhöz, lassan ő is csatlakozik hozzátok.



Folrandír Ceilteach Kedvelte

Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
983
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 24, 2021 5:49 pm
gerilla megbízás
Tindómiel & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem jó lesz • Szószám; 443 • Zene; Initium»
« "i'm not a whole person and i don't think i ever will be"»
Éreztem, ahogy az ismerős, vörös farkas mind jobban bújik be a köpenyem alá, mintha csak azt akarná, hogy adjam neki oda. Az anyag egyre jobban feszült, én pedig az azt összefogó dísztűhöz nyúltam, hogy egy mozdulattal szétnyissam magamon az anyagot. Az pedig, könnyed mozdulattal hullott alá, egyenesen a farkasra, elfedve vörös bundát egészen. Szinte éreztem a zsigereimben, hogy mi fog történni. Pontosan tudtam, hogy a kék szempár hamarosan nem egy vadállat arcáról néz majd vissza, hanem egy kedves, barátságos példányról. Így is történt. A vörös tincsek, a hófehér bőr egy szempillantás alatt tette még kedvesebbé a pillanatot. A szívem két nagyobbat dobbant, majd szinte azonnal finom ölelésre vontam oda magamhoz.
Milyen kortalan volt Tindómiel arca is, akárcsak az enyém. Egészen olyan volt, mintha rajtunk nem hagyhatna az idő nyomot… de nagyon is hagyott. A külsőségek megmaradtak, de belül mind változtunk. Ez ott ült a szemének a csillogásában, a szemem csillogásában.
- Nővérkém… – suttogtam, majd engedtem, hogy elhúzódjak. Végig néztem megint a levelekkel, sárral és a köpenyemmel borított alakján. Emlékeztem arra az időre, mikor szinte egymagasok voltunk, most egészen kicsinek tűnt, törékenynek viszont semmiképpen sem.
- Ó… szóval most féltékeny? - pillantottam a szőke elfre, aki azóta csak mogorva fejet vágott, hogy a farkasformába bújt nővéremhez értem. A mosoly és a válasz viszont annál inkább furcsa volt, de nem magyaráztam bele semmit. Ha attól megnyugszik, hogy végig mér és gyanakodik rám, hát váljék egészségére. Ebben aztán nagyon nem akadályozhatom meg szóval nem mondtam neki semmit inkább. Csak bólintottam az invitálásra, majd követtem őket.
Tindómiel mellett haladtam. Egy ideig csendben maradtam, hogy figyeljek, azon agyalva, hogy mégis mire számíthatok. Valami határozottan nem volt rendben erre, éreztem a zsigereimben a látottak alapján, na meg a fák között is ismeretlen keserűség ült. A gondolataim mélyéről csupán Tin szavai rángattak ki.
- Tudod én igyekszem a karddal és nem bánok vele rosszul, de még mindig nem az az erősségem. Nem érzem annyira magaménak. – Sóhajtottam, majd elmosolyodtam. Ebből az arckifejezésből már hiányzott a régi játékosság. Talán azért, mert már én sem voltam az az elf, akit egykor az apja El’Alorába száműzött mágiát tanulni. Nem, én egészen más voltam.
- Ha nem szekálnák egymást nem is ők lennének… - válaszoltam, de ahogy a szemeibe néztem, elakadt a szavaim. Hiányzott az a csillogás, amivel rám nézett. - Nélküled mindennap szürke, Tin. – Súgtam felé, mintha azt várnám ebből majd tudja, milyen az életem, hogy mi történik velem, velünk többiekkel. Azonban nem tudtam átadni magam a végtelen örömnek. A szőke elf és az erődben uralkodó hangulat valahogy nem engedett nyugodni. - Furcsa érzésem van itt… – Még mindig halkan beszéltem, egy részem örült volna, ha csak Tindómiel hallja a szavaimat.




Tindómiel Ceilteach Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Jún. 23, 2021 12:17 pm

Gerilla megbízás
Folrandír & Tindómiel
Legendák, mesék és hazugságok, mik éltetik a hősöket
A szőke elf a mondatod felénél, mikor is a farkas közétek ugrik, megdermed, arcáról az eddig nyájas mosoly tova tűnik, helyébe komolyság ül.  Zavaró, mennyire próbál erős maradni, s tiszteletre méltó talán, hogy a körülötted lévők mennyire figyelnek rá. Ahogy a vörös bundába túrsz az ismeretlen elf majd felrobban a visszafojtott érzelmeitől. Az az érzésed, ha mágia tudó lenne éreznéd a mindent eltaszító és pusztító pulzálást, minek centruma ő lenne.
Viszont a farkas véd téged, szeretet teljes pillantásokat vet feléd és olykor fenyegetően tekint a másikra. Ahogy pedig rá nézel, a farkas végighordja tekintetét magán. Majd újra a köpenyed alá bújik és végignéz, immár szövet takarta testén.
Elkezdi magát óvatosan bele tekerni, ügyelve arra, hogy ne fojtson meg -viszont engedned kell- , s kellően takarja magát. Amint ez megvan, szüköl egyet, majd a következő pillanatban az enyhén sáros, színes levelekkel tarkított elf hölgy gubbaszt a köpenyedben.
-Ki kell találnom valamit, hogy ertsétek, mire gondolok... - morogja maga elé, majd felállva hozzád bújik, testvéri köszöntésre.
-Jó látni, hogy jól vagy. - mosolyog rád kedvesen, az immár tőled alacsonyabb nő, majd a másik elf-re tekint.
-Te meg ne legyél már ennyire féltékeny! Főleg ne a testvéremre! - lép közelebb a másikhoz, ha engeded neki, majd csókkal köszönti a fura mintás alakot.
-Csupán meg akarom védeni, ami az enyém. Megharcoltam érted, nem engedlek át egykönnyen. - húzza valami különös mosolyra száját, majd rád tekint. Újra végigmér, majd sóhajt.
-Gyere! A táborban elmondunk mindent és kicsit kifújhatod magad. - int, hogy kövesd, míg Tin megvarja, higy mellé érj. Az ő védelmét, vagy jelenlétének védelmét élvezheted, s láthatod, elég kevesen voltak, kik csapdába csaltak. Két törp fejszével, egy vivern -mivel embernek néz ki, s tudod, hogy az emberekre halal vár köztük- lándzsával és három elf íjakkal. Sejted, itt hatalmas a probléma, s ha ténylegesen egy lidérc vagy valami más tizedeli őket, nem kis feladatot kapsz. Vagy kaptok leány testvéreddel.
Miközben meneteltek, Tin igyekszik enyhíteni a feszültséget, mi belőled és a másikból árad. De leginkább veled foglalkozik.
-Mesélj! Hogy tellik az életed? Ugye folyamatosan gyakorolsz a karddal is? Grohiik és Nymez is megnyugodtak már vagy még mindig egymást szekálják? Esetleg ők tanítják a fiatalokat? - baratságos mosoly ül arcán ahogy veled beszél. Szemei boldogságról árulkodnak, hogy újra láthat téged és beszélhet veled. Valódi boldogság, mit latsz rajta, miközben köpenyedbe burkolódzik.



Folrandír Ceilteach Kedvelte

Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
983
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Jún. 23, 2021 7:32 am
gerilla megbízás
Tindómiel & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem jó lesz • Szószám; 315 • Zene; Initium»
« "i'm not a whole person and i don't think i ever will be"»
Az erdő csendes volt, annyira csendes, hogy még egy-egy ág reccsenése is furcsán feltűnő volt. Mégsem fordítottam arra a tekintetem, tudtam, hogy körbe vettek s minden mozdulat elképesztően veszélyes. Ahogy kölyökként őrült módon kerestem a kalandot, mostanra annyira óvatos és megfontolt lettem. Muszáj volt, muszáj volt elnyomni magamban a késztetést, hogy kövessem az előttem álló, ismeretlen alak pillantását. Csak őt figyeltem, hátha valamit le tudtam volna olvasni az arcáról.
– Nem akarok ártani senkinek. Az erdő szellemét… – halkan beszéltem, annyira, hogy a hangom tökéletesen eggyé tudjon válni a természet minden rezdülésével. Nem akartam megzavarni a természet rendjét. A mondandómat még sem tudtam befejezni, mert a következő pillanatban termet a közelemben valami. Fel sem fogtam mi az, csak a villanó kék szemeket, a vöröses bundát láttam a vállam mellett elsuhanni. Egy hatalmas farkas volt, olyan hatalmas, hogy kicsinek éreztem mellette magam. Ám nem is ez rázott meg annyira, hanem az a jel a nyakánál. Beleborzongtam az ismerős mintába. Én is ezt viseltem magamon, éppen az alkarom belső részén s akárhányszor rápillantottam még a magányos éveimben is, úgy éreztem, tartozom valahova.
Valami megváltozott. Nem csak bennem indult meg valami furcsa, nyugodtság érzés, de láthatóan a velem szembenálló is enyhülni látszott. A íjideg engedett. Nem volt időm felfogni sem miről beszélnek, mert a farkas felém fordult, kék szemeit egyenesen az én sötétkékjeimbe fúrta. Ismertem ezt a pillantást. Ismertem az érzést, amit kiváltott belőlem, de nem mertem kimondani a hozzá tartozó nevet. Hagytam, hogy a fejét a lábamhoz dörgölje, ám megérinteni még nem tudtam. Túlságosan felzaklatott, hiába éreztem közben azt a ránk jellemző végtelen nyugalmat.
– Ismer… – bólintottam és a szőkre férfire pillantottam ismét. Csak az ujjaim fúrtam bele a vörös bundába, mintha ettől megint elnyomná a bennem tomboló zaklatottság érzést. Közben a farkas a köpenyemet kezdte húzni, majd alá bújt, mintha jelezni akarna valamit. Nem értettem mit szeretne, talán csak azt, hogy nézzek rá. Ezért hát rápillantottam.




Tindómiel Ceilteach Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Május 25, 2021 9:46 am

Gerilla megbízás
Folrandír & Tindómiel
Legendák, mesék és hazugságok, mik éltetik a hősöket
Sötét szemeivel végigmér. Kicsit olyan lehet az érzésed, mintha nemes vad csalt volna csabdába egy nemes zsákmányt. Szőke szemöldökét összeráncolja ahogy próbál felismerni. Látod rajta, hogy ő sem kíván sündisznót csinálni belőled. Ajkába harap idegesen, nem tudja mit tegyen. Mi lenne az igazán helyes. Ág roppan a közelben, minek nem tulajdonítasz különösebb figyelmet. Az másik enyhén arra tekint, de te tudod, ha ezt teszed, lehet kivívod egy türelmetlen fajtatársad támadását.
-Magunk fajták sem. A szabadságunkért harcolunk. A földjeinkért. Mit akarsz itt a területünkön? - hangja élces, dacos. Nem kell erőltetnie, hogy büszkeséget sugaljon. Talán valódi vezetővel állsz szemben, ki egy pillanatra megrezzen, majd hátrább ugrik. S talán megfontolt válaszra nyitnád ajkaid, mikor az ugrással egy időben villanó kék szemet és vörös bundát látsz szemed sarkából elsuhanni, közel valladhoz. Ahogy a megtermett farkas eléd érkezik hallod vészjósló morgását, szőre az égnek mered, s ahogy a vörös bundaban megpillantod nyakánál a fekete foltot. Felismered a mintát, mi a saját karodon is van, mi apádon és Aevon-on is volt. Mi Tin tarkóján van. Az elf hangos parancsot ad, mire hallod az idegek lassú engedését, és ahogy felemeli kezeit.A farkas morgása pedig abba marad, lazit nemes tartásán.
-Azt hittem nem védesz minden jött-mentet, hanem velünk vagy... - hangja szomorú, elhaló. A farkas pedig vakkantashoz hasonló hangot hallatt. Feléd fordul és kék szemeit a tiedébe fúrja. Szeretetet és aggódást vélsz felfedezni benne. Mint mikor együtt ültetek a molón és beszélgettetek alkoholtól fűtve. Ő emlékszik, s te? Leengedve farkát közelebb lép hozzád, ha engeded lábadhoz dörgölőzik.
-Úgy látom ismer téged Az alkony gyermeke. - szólal meg újra a szőke férfi. Hangjában érzel némi dühös remegést. Irigységet, mely képes lenne felzabálni őt, s talán téged is. Latod rajta, bánja, hogynem támadott rád. Banja, hogy felfedte magát. A farkas pedig köpenyedet kezdi húzni és alá bújik. Igyekszik jelezni számodra valamit. Ha elsőre nem sikerül megfejtened, többször köpenyed alá bújik, éppen kidugva pofáját.


Ha nem érted, D6 dobás értékének megfelelően segítek.

Ahronit and Folrandír Ceilteach Kedvelték

Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
983
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 24, 2021 9:49 pm
 
gerilla megbízás  
Tindómiel & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem jó lesz • Szószám; 455 • Zene; Initium»
« "i'm not a whole person and i don't think i ever will be"»
Hova tűntél? Hova tűntél te ostoba kölyök? Miért csak sötétséget és keserű szájízt hagytál magad után? Így révedtem el a távolba, ahogy eszembe jutott, milyen bizonytalan, milyen zárkózott, milyen gyeremeteg voltam hosszú évekkel ezelőtt… hogy semmi mást nem kerestem, csupán a forgatagot, ami magával rántott s még gondolkodnom sem kellett. Kívülről talán meg-megmaradt a régi humor, de belül… minden más volt. Talán mégis felültötte bennem a fejét az elfek bölcsessége, vagy egyszerűen csak nem volt más választásom, mint felnőni a hosszú évtizedek alatt. Felismerni a változást, ami a világot átjárta és mozgatta.
Egy valami persze változatlan maradt: Tindómiel. A testvérem volt az, aki igazán az életem része tudott maradni mindig, pedig azért másfél évszázad könnyen az elfek közé állhat, még ha családról is szó. De nem, ő olyan volt, mint egy fény a sötét erdő közepén. Csak követnem kellett, ügyesen, vagy éppen ügyetlenül kerülgetve a hatalmas fákat és már is jött a kellemes melegség, amit nővérem árasztott puszta jelenlétével s otthon éreztem magam a közelében. Akárhol is voltunk éppen.
Silmë erdejének azonban kicsit megint gyereknek éreztem magam. A hatalmas fák szép lassan levetkőzték színes levelüket. Egyre hidegebb volt, egyre hűvösebb szellők borzolták meg a hajamat. Ha csak felpillantottam az ég felé, hogy éjszakánként a hold ezüstjét.
Lassan távolodtam a tábortól. Nem rég jött egy félelf, éreztem rajta a pánikot. Éreztem a remegő hangján, ahogy beszélt a többiekkel. Én csak figyeltem, de nem a szamait, hanem a mozdulatait. Csak egyetlen részletre figyeltem fel: „Az erdő szelleme volt. Sosem hittem hogy létezik, s mégis... mégis megölte a barátaimat...” Az erdő szelleme. Ahogy ezt az egy kifejezést ismételgettem magamban, leszakadva a többiektől indultam neki az erdőnek, a keleti területek irányába.
Egyedül túl nagy a csend. Mindenre felfigyeltem: arra, ahogy az ágyak reccsentek, az avar zizzentem a talpam alatt vagy, amint egy állat vagy más elviharzott a távolban, amint megneszelte a közeledésemet. A csend normális, a csend normális az évnek ebben a szakában… mégis, ahogy haladtam, a távolban meghallottam a madárhangot. Kellemes dallam volt, remegősen jutott el a gyomromig. Éreztem, hogy figyelnek. Ahogy körbefordultam, az egyik kezemet előre emeltem, felkészülve, hogy varázsolnom kell, a másikat pedig készen létben tartottam, ha esetleg más fegyverre is szükség lenne. Körbevettek.
Csupán egy sóhajtás hagyta el az ajkaimat, mielőtt jött a fecske nyelvén csendülő köszöntés és a hozzá tartozó szőke hajkorona. Nem volt nehéz észrevenni, milyen veszélyes is rám. Én egyedül voltam, ő pedig ki tudja hány társával.
– Nem akarok semmi rosszat. – Jelentettem ki elég hangosan ahhoz, hogy értse ő is, illetve azok, akiket magukkal hozott. Nyeltem egyet, hogy normálisan is tudjam végre köszönteni az illetőt, aki számomra egyelőre ismeretlennek tűnt: – Üdvözöllek! – Hajtottam meg kicsit a fejemet és a kezeimet is leengedtem, hogy lássa, nem óhajtok támadni sem.



Ahronit and Tindómiel Ceilteach Kedvelték

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1689
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Május 20, 2021 6:11 pm

Gerilla megbízás
Folrandír & Tindómiel
Legendák, mesék és hazugságok, mik éltetik a hősöket
Az Elmúlás havát köszöntötték két héttel ez előtt. Az idő hidegé vált, fák sóhajtása zengi be az erdőket és a színes levelek egyre kevesebb takarást biztosít a más fajú csapatoknak. Az elcsigázott és megfáradt humanoidok egymást támogatva igyekeznek egy csapást kialakítani, hol az avart elegyengetik, a cserjéket igazgatják, mintha csak az erdő agancsos királya hagyta volna maga után. Bőrkeményedéssel és hegekkel tarkított tenyerüknél is jobban ismerik eme élő menedéket, s tudják, hová is nyúljanak, miként ne csapjanak zajt és gyújtsanak füsttelen tüzet. A krátert, mit most kijelöltek maguknak éjszakai menedéknek, elkezdték berendezni. Ágakat hoztak, hogy kis sátrat építsenek, mit utána avarral fedjenek le. S egy erősebb rúgással olyan, mintha a szél hordta volna össze. A tűz mellett sebzett arcú, marcona elf ül. Jobb szemét kendő takarja, ahogy fejét is. Csupán itt-ott kandikálnak ki fekete tincsei. Kulacsát ajkához emelve tekint a mellette ülő, szomorú dalt lantozó fajtársára. A másik férfi is rá tekint abbahagyva a dalt.
-Mi zavar? - néz aggodalmasan fivérére, ki par korty után neki nyújtja a kulacsát.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet idehívni az árnyak lovagjait. Mégis csak emberekkel cimborálnak! - csattan fel és csap térdére ingerülten, miközben kivenhedt farkasokat megszégyenítő módon morog. Nyakát feszengetve figyeli, ahogy a szőke üstökkel rendelkező lassan kortyol, majd visszanyújtja a tárgyat.
-Ugyan már fivérem! Ne legyél ennyire... feszült. Rendben lesz. - mosolyog, s a tábor is visszanyeri élettel teliségét.

Másnap Folrandír az erdőt járja. Ott volt a táborban, mikor a segítségért esedező félelf berohant, s kérte őket. Noha kevés információ jutott a birtokodba, mindössze annyi, hogy a keleti területeken valami nagyon tizedeli az ember és másfajú csapatokat, elindultál. Hiszen mondott valami olyat, ami felkeltette az érdeklődésed. "Az erdő szelleme volt. Sosem hittem hogy létezik, s mégis... mégis megölte a barátaimat..." Cseng füledben a riadt hang és magad indultál. Nem vartad meg, hogy összeszedje magát. Ahogy közlekedsz, olyan érzesed támad, mintha figyelnének. Olykor ágak recsennek, zizeg az avar, de nem látsz semmit, mikor odakapod éjszín tekinteted. Egy pillanatban különböző madarak hangjat hallod. Dallamos kellemes, s csak későn jut el tudatodig, ilyenkor az itteni élővilág csendes. Ahogy körbehordod tekinteted megpillantasz nehany csillanast, mit igyekeztek jól elfedni. Körbevettek a gerillázók. Próbalnak szemügyre venni, méregetnek, majd egy szőke fazon sétál elő.
-Caedmil! - köszönt a Fecske nyelvén, mit kevesen beszélnek. Összeszűkített szemekkel figyel, mit fogsz tenni, s latod mozgásán, hogy egy normalis, hétköznapi mozdulatából képes lenne az összes nyilat rád zúdítani.

Ahronit and Folrandír Ceilteach Kedvelték

Vándor vagyok
Tindómiel Ceilteach

A sötétség azzá válik, amivé hordozója kívánja, aminek lennie kell


❖ Történetem : ❖ Ulron :
983
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol (is)
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





1173. Elmúlás hava, Silmë erdeje Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Holtak erdeje
» Silmë - Szabaderdő
» Silmë - Sötét erdő
» Ylore; 1021, Árë hava
» 1021 Újrakezdés hava

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Alternatív univerzum :: Lezárt alternatív-
Ugrás: