Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Eviran, 1016. Esőzés hava KaDiPE5
Eviran, 1016. Esőzés hava KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 14%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Deedra Gindrian
22 Hozzászólások - 8%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
13 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 12:49 pm
• Asszociáció

Yesterday at 12:52 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Arnav, Deedra Gindrian, Ezaras Azildor, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Eviran, 1016. Esőzés hava

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Szer. Szept. 08, 2021 10:22 pm

Lezárt játék

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2426
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Szept. 08, 2021 10:18 pm

Dark Corners of the World
Nykon Gindrian & Ahronit
It is said that your life flashes before your eyes just before you die...
- És persze az orkgyújtogatáshoz… - ismétlem el egyetértéssel, hasonszőrűn vigyorra rándítva a számat, felszabadult jó kedélyemen ráadásképp az sem csorbít, hogy újabb feltételhez kötődik a táborukban való meghúzódásom. Őszintén megvallva nem szívesen foglalkoznék a halottak felnyalábolásával, a francnak sincs kedve kiontott belekben tiporni és a vérükben pamacsolni, ám ha ez az elvárás, nem most fogok finnyás úri kisasszonyt mímelni. Tehát egy bólintással egybekötve visszanyújtom a számára a kölcsön-tőrt, majd végre a sajgó, megvágott karomra tapasztva az ép kezemet, követem őt a táborba.
...Ami viszont ott fogad bennünket, még az én torkomba is gombócot idéz. Az eddigi derűs mosolyom könnyedén olvadó vajként csordul le az arcvonásaimról. Abból, amit a harcok alatt tapasztaltam, nem effajta végkimenetelre számítottam, s bizton veszem, a mellettem álló vezér sem. Aprót nyelve vezetem rá a tekintetemet, magam sem tudva, mi után kutatva az ábrázatán. Talán, hogy elfogadja-e a vállára nehezedő tenyeremet együttérzés gyanánt, s hogy a rá következő szavaimért nem fogja a torkomat metszeni.
- Előbb vagy utóbb… - kezdek bele csöndesen, visszafordítva a szemeimet a rettenetes látványra. - rátok találtak volna. A gyermekekre, a nőkre… A te fajtád és az én fajtám táplálék volt nekik. Legalább a harcosaid méltó halált haltak – magyarázom csöndesen, minden egyes szóba valós hitet szőve. Láttam üvöltve szenesre sülni a társamat. Ennél tovább azonban nem igyekszek a lelkén könnyíteni, megvan a joga a gyászra, s a saját döntéseinek súlyát megélni. Valahol tán még én is cipelem a vállaimon, bár az összetalálkozásunk szerencsés véletlene egyikünkön sem múlott.
Mély sóhajjal szippantom magamba az őszi éjszaka pernyével terhes, bűzös levegőjét, és előrébb lépve egyet újfent bólintok.
- Segíteni fogok neked, barátom. Segíteni fogok…


//Én is nagyon köszönöm ezt a csodás élményt, nagyon élveztem! A következőig!  Eviran, 1016. Esőzés hava 3138061344 //



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Edellyn Arienthe and Nykon Gindrian Kedvelték

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Szept. 07, 2021 10:56 pm

There is always room in the heart for one more friend.
Ahronit & Nykon

S

nakha. Te mocskos, megátalkodott rohadék.

Nem bírtam felfogni, hogy végre nevén nevezhetem ezt a förmedvényt, ezt a pokol bugyraiból előlépett istentelen szörnyeteget. Annyi éven át üldöztem, és még azt sem tudtam, kicsoda, de a kinézete, az elszánt tekintete, ahogy egyszerűen elvágta a torkát, belém égett örökre. Halvány mosoly futott át az arcomon az új fejlemények hatására, de ez a mosoly egyszeriben meglepődésre változott a vivern szavaitól.
- Ezt még sose hallottam – néztem a férfira. Mondtak már mindenfélét a népemre, de hogy irigyelni-valóak, ki gondolta volna. Láttam az arcán, hogy vonakodott elárulnia a nevét. Teljesen megértettem, elvégre én is a legvégére hagytam a bemutatkozást, de azok után, hogy lényéről lehullt a lepel, nem gondoltam volna, hogy a nevét is ennyire titkolni szeretné. Aztán úgy tűnt, mégis beadja a derekát.
- És persze az orkgyújtogatáshoz – tettem hozzá vigyorogva.
Körbepillantottam az erdőn. A vezér füstölgő maradványain és az azt körülölelő izzó parázson kívül nem volt semmi különös. A tábor felől is már az utoljára egymásnak feszülő pengék szikrázásai hangzottak fel. Nagyon reméltem, hogy mi nyertünk, és visszaérve nem a túlélt orkokat fogom találni, mert akkor aztán tényleg nagy bajban leszünk.
- Mindenkit szívesen látunk otthon – fordultam vissza egy pillanatra Ronit-hoz –, természetesen téged is. Maradsz ameddig jól esik. Viszont… - lehajoltam a csatabárdomért, és lassan megindultam a még mindig lángokban enyésző tábor felé –, össze kell szednünk az életben maradt embereimet, de a csatában elesetteket is. Senkit sem hagyunk hátra, azt a fiút is várják otthon a szülei. - Fejemet rázva lépdeltem tovább a nedves avarban. A megsárgult, lehullott, falevelek hangos reccsenéssel jajdultak fel a talpam alatt.
A táborba visszaérve ellenben borzasztó látvány tárult elém. Bár az orkokat egy szálig kiirtotta a csapatom, alig láttam néhányat életben az embereim közül. Tenyeremmel az államat dörzsöltem szomorúan. Bűntudatom lett, amiért ennyire vakon követtem az orkvezért és emiatt szinte minden önkéntes emberem odaveszett. Az istenekre, hát mit fogok mondani otthon a népemnek? Hogy sikerült megtudnom a szeretett feleségem gyilkosának a nevét… majdnem ötven ember halála árán? Önző voltam, és csak magamra gondoltam. Az itt elhunyt emberekre pedig ki gondolt? Vajon ők mit gondolhattak az életük utolsó másodperceiben? Hogy magukra hagytam őket, holmi önérdekű cél miatt?
Egy ideig a tábor szélén álltam megrökönyödve. Még nem készültem fel a rengeteg halott elszállítására, és még azzal sem voltam tisztában, hogyan fogjuk rápakolni mindüket az innen egy mérföldre álló szekereinkre.
- Segíts nekem még egyszer utoljára – szóltam oda halkan a Ronitnak. Tudtam, hogy kihallatszódott a hangomból a hirtelen jött szégyenségérzet. – Haza kell térniük.

~~~


Órákba telt mire az öt… összesen öt megmaradt bajtársammal elhoztuk a szekereket a tábor szélére, majd minden halottat rápakoltunk. Az utolsó fél órában a tábor felhasználható dolgait gyűjtögettük össze: fegyvereket; vérteket; különböző mindennapi tárgyakat; használható anyagokat, amiket még nem emésztettek el a lángok; illetve emberi emésztésre alkalmas ételeket a hazaútra. Nem mertem egyik társamra se nézni, de éreztem a csontig hatoló, megvető tekintetüket. Tudtam jól, hogy mindent elrontottam, és ott kellett volna velük vállvetve harcoljak, de akkor immáron nem voltam képes visszapörgetni az idő kerekét.
Már mindenki az indulásra várt a szekereken ülve, én pedig még utoljára körbenéztem a táboron. Minden halottat összeszedtünk, egyedül az orkok tetemeit hagytuk szerteszét a táborban, de nagyon is ismertem a lángok működését. A tűz lassacskán, ám kegyetlenül felfal mindent, ami elé kerül és ez alól a hulláik se maradnak kivétel. Felültem a legelső kocsira, és átvettem a gyeplőt a mellettem ülő férfitól.
- Indulhatunk.



// Köszönöm a játékot, és már alig várom a következőt! Eviran, 1016. Esőzés hava 3138061344  //




#kihívás1

Ahronit, Edellyn Arienthe and Nîndaer Kedvelték

Harcos vagyok
Nykon Gindrian

Behind every great man there is a powerful woman


❖ Történetem : ❖ Ulron :
623
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 06, 2021 7:56 pm

Dark Corners of the World
Nykon Gindrian & Ahronit
It is said that your life flashes before your eyes just before you die...
Habár nem volnék ádáz fegyverforgató, a férfi érintése alatt ezúttal az én izmaim is megfeszülnek, s az a rendkívül jól megedzett önuralmam az egyetlen, ami visszatart a rámorranástól. A harc heve engem is átjárt, az imént megtapasztalt nyugalom pedig sietősen oszladozik fel a lényemről, hogy a rég elcsendesített énem kitombolhassa magát. Azonban nem adok neki helyt; egy kérészéltű momentumra behunyva a szemeimet nagyot szusszanok, s visszalényegülök az ártalmatlan bárdba, kit oly' régóta mímelek.
Vigyorra rándított ajkakkal bólintva értek egyet a munkám páratlan sikerével.
- Már csak némi fűszer, és lenne mivel etetnetek a foglyaitokat. Már, ha hagytok párat, bár őszintén remélem, hogy nem – jegyzem meg némi undorral a hangomban, figyelve, miként közelebbi ismertséget lel a vezér elszenesedett hullájával. Meg kell hagyni van spiritusz a Szakállasban, általában effajta látványra a „nézőközönség” zöme sikoltva szokott elrohanni, de minimum a legközelebbi fa tövébe hátrahagyni a gyomra tartalmát. Ellenben ő úgy nézegeti azt az éltében és holtában is bűzös zöldbőrűt, mintha az ylorei kiállítás legpompázatosabb darabja volna.
- Ne hízelegj olyan sokat, még megdagad a májam, és gurulva sem fogok hazatalálni – horkantok fel némelyest kihúzva magamat, amint felém fordul, s lépdel. - Mindazonáltal örvendek a véletlen, de annál szerencsésebb összedolgozásunknak – biccentek felé, majd megragadom a felém nyújtott jobbját egy baráti kézrázásra. Nem hittem volna, mikor átléptem a birodalmunk határát, hogy pár napon belül a szó legszorosabb értelmében mindenevő orkok kezére fogok kerülni, aztán egy klán vezérét fogom kisegíteni az ellenük intézett támadásában, cserébe a kiszabadításomért... Ám így alakult, hogy a csillagos eget fekete füsttel elfedő káoszban különös összedolgozásra leljünk, mi ketten.
- Hallottam már ezt azt a klánodról, Nykon. Azt mondják, az egyik legirigylésreméltóbb törzs a tiétek – mosolyodok el leheletnyire, lázas tanakodásba kezdve a nevem felfedéséről. Balga lennék ennyi idő múltán rögvest egy ismeretlen tudtára adni a legféltettebben őrzött kincsemet, viszont az sem tűnik helyénvalónak, hogy holmi értéktelen, súlya-vesztett sületlenséget bökjek oda neki. Magam sem tudnám megválaszolni, honnét támadt bennem ekkora szentimentalizmus, de valami azt súgja, az elmúlt órák tükrében nincs mitől igazán ódzkodnom. - Az én nevem Ronit. Nem vagyok vezére semminek, de még csak tagja sem semminek. Ellenben remekül tudok dalolni és rímeket faragni – vigyorodok el szélesen. - Megtiszteltetés volna, ha ennyi megpróbáltatást követően meghúzhatnám magamat nálatok egy időre – komolyodok el leheletnyire, ugyanis tudom, nem apróság, amit kérek.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Edellyn Arienthe and Nykon Gindrian Kedvelték

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Szept. 05, 2021 4:32 pm

There is always room in the heart for one more friend.
Ahronit & Nykon

A

hogy a tűz felcsapott a vivern torkából, az erdei csendet velőtrengető sikoly törte meg, egyenesen az ork felől. Ledobtam a fegyverem a földre, és nekitámaszkodva fának, karba font karokkal néztem tovább az igazság győzedelmeskedését. Türelmesen kivártam, amíg az utolsó kis láng is kialszik, aztán váratlanul, teljesen akaratlanul apró kacaj fogott el. Az istenekre, de szép volt ezt végignézni. Tudtam, ha most nem is sikerült annyira közelebb jutni Snakhához, de mindig örömet okoz a fattyakat egyesével a pokolra küldeni, és ez… ez most pontosan odakerült a lehető legundorítóbb halállal.
A jobb lábammal, amivel eddig a fának dőlve támaszkodtam, ellöktem magam és egyenest a vivernhez léptem, majd egy erős, büszke szorítással ismertem el az előbbi tettét.
- De még milyen jól – bólintottam vigyorogva.
Még egyszer megpaskoltam a férfi vállát, majd közelebb léptem az ork, most már csak hamuként összeálló sziluettjéhez. A fa törzse, mely összetartotta a maradványait, piros- és narancsszínekben izzott az előbb kapott égető forróságú tűztől. Leguggoltam mellé.
- Majd most meglátjuk, ki nevet a végén.
Égett húsának szaga olyan gyorsan terjedt el a közeli területen, mintha csak egy frissen elkészült ételt szolgáltak volna fel odahaza az asztaloknál. Elfintorodtam az émelygő odortól, és karjaim segítségével lendületet vettem a felálláshoz. A férfi felé fordultam.
- Nagyon szép munka – újfent elismerő bólintást intéztem felé. Tudtam, hogy ha nem is gondolja, nagyon sokat segített nekem az éjjel, és ezt csak egyetlen módon tudtam megköszönni.
- Nykon Gindrian – nyújtottam felé az üdvözlő jobbomat egy mosoly kíséretében. – A Romok Klánjának vezére.

Ahronit and Edellyn Arienthe Kedvelték

Harcos vagyok
Nykon Gindrian

Behind every great man there is a powerful woman


❖ Történetem : ❖ Ulron :
623
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Szept. 05, 2021 11:51 am

Dark Corners of the World
Nykon Gindrian & Ahronit
It is said that your life flashes before your eyes just before you die...
Aprót biccentek a feleletére, és nem is időzök tovább a hideg, nedves, átázott levelekkel meghintett talajon. Felegyenesedve puszta megszokásból söprögetem le a megviselt nadrágomról a koszt, majd egy mély szusszanást hallatva eltekintek a tábor irányába. A sötét eget még az éjszakánál is feketébb füst öleli körbe, amint a sátrakat nyaldosó lángok fékevesztetten örvendenek a szabadságuknak. A harc még kétségkívül zajlik, ám egyre kevésbé hallani a fémek koccanását vagy a rettenthetetlen ordításokat, ugyanis a tűz átható robaja előbb-utóbb mindent elemészt. Egyszerre kápráztat el és döbbent meg a tapasztalás, hisz korábban még egyszer sem volt alkalmam effajta felfordulásba, pusztításba életet lehelni, azonban nem tagadom, megirigylem az őseink hatalmát és korlátok nélküli függetlenségét. Egy momentumra még aziránt is vágyat érzek, szárnyakat bontva emelkedjek a magasba, s onnét szemléljem a káosz gyarapodását, viszont Szakállas hangja felpofoz az ábrándozásomból.
- A legnagyobb örömmel – aljas kis mosolyra rándítom a szám sarkát, ezúttal már a párosuknak adózva a figyelmemmel. Rendkívüli módon furdalja az oldalamat a kíváncsiság, vajon milyen ügye lehet a megtermett harcosnak az ork vezérrel, így hát miként megkezdődik a vallatás, síri csendben, közbeszólás nélkül hallgatom végig a „társalgásukat”. Egymásba font karokkal a mellkasom előtt, egyik lábamról a másikra helyezve a testsúlyomat cikáztatom kutakodó tekintetemet közöttük, s a félig-meddig mímelt alteregóm izgatottsággal telve kezdi noszogatni a tudatom mélységét; amint alkalmam nyílik rá, írjak egy költeményt a mai nap drámai fordulatairól és a Szakállas történetéről. Ki kutatja Snakhát, az orkok legalját!
- Hm…? - emelem meg az egyik szemöldökömet, mihelyt bűzöske felém fordul. Szavai nyomán az eddig magamra öltött higgadtság hamuként pereg le a lényemről, ellenben a harag felfrissült zuhatagként zúdul végig a bensőmön, s bizton veszem, a szemeim vöröse ismét felfedi magát. Még arra sem jut értekezésem, hogy a fajtám felfedése okán bárminemű aggodalmat érezzek. - Igen, jobban tettétek volna. De az ízléseteknek túl rágós lennék, nehezen sülök meg sajnos – vonom meg a vállaimat, leeresztve a karjaimat egymás öleléséből, amíg helyre teszi az emberférfi a zöldbőrű szukafattyát. Szinte bugyogni kezd a mellkasom és kaparni a torkom a vágytól, újfent útnak ereszthessem a dühömet, így amint engedélyt kapok az ork likvidálására, és Szakállas is tisztes távolságba került, nem teketóriázok egy árva pillanatra sem. A visszafogottságot és az önmegtartóztatást meghagyom hűvös-kedvelő fajtársaimnak, elvégre engem a tűz éltet s most, hogy semmi okom az igaz valóm elfedésére, meg sem fordul a fejemben higgadtságra sarkallni az ereimben pulzáló káoszt.
...A mindent felemésztő lángok váratlanul és könyörtelenül törnek elő a torkom mélyéről. Szinte túlvilági a tapasztalás, amint a legapróbb pocikáimban bugyogó gyűlöletből táplálkozva kelnek életre, és zúdulnak vakító ragyogásukban a vezér alakjára, kinek üvöltése éppen, hogy csak eljut a tudatomig a tűz dühödt morajlásában. Egyszerre hat soha véget nem érő tombolásnak s túlzottan könnyen haló élvezetnek a csapásom, melynek végén egészen üresnek érzem magamat. Megbékéltnek és elégedettnek.
- Jól áll neki az elevenen megsülés, ugye? - szólalok meg hirtelen, hátrapillantva a vállam felett egy halovány mosoly kíséretében Szakállasra.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Edellyn Arienthe, Thora Haleye and Nykon Gindrian Kedvelték

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Szept. 05, 2021 1:24 am

There is always room in the heart for one more friend.
Ahronit & Nykon

B

evallom őszintén, pár másodperccel ezelőttig tökéletesen éreztem a halál szelét az arcomon. Ha akkor és ott nem jelent volna meg találomra az az íjász, resteltem, de már nem lettem volna képes kijutni az ork markának szorításából. Továbbra is a nyakam azon pontjait masszíroztam, ahol leginkább belémvájódtak az ujjai. Furcsa, égető érzés terjedt el a bőrömön, vélhetően másnapra ez kék és lila színfoltokban fog tündökölni.
- Megleszek, de köszönöm – harákoltam. A hangom egy leheletnyit elment, de ha kell, így fogom kivallatni az ájult foglyot.
Egy kis ideig még a földön időztem, próbáltam magam összeszedni a következő feladatra, majd nagy nehezen feltápászkodtam a földről és kinyújtóztattam az addigra megmerevedett tagjaimat. Az idő vasfoga tényleg ellenem van manapság. Az ork fölé hajoltam. A szaga iszonyatosan orrfacsaró volt, el is fintorodtam rá. A lábaim segítségével fordítottam hátra, még mindig eszméletlen volt. A fejéhez kuporodtam, és mindkét karommal megragadtam annak vállait, majd húzni kezdtem a legközelebbi fa tövéhez. Felültettem, a fejét pedig nekilöktem a törzsnek.
- Készülj – fordultam a férfi felé. – Hamarosan odapörkölhetsz neki.
Ezzel a mondattal újra meglendítettem a karomat, és bevertem az orknak egy jobb horgot, amitől ő horkanva magához tért. Felvettem a földről a csatabárdot, és bekészítettem bárminemű használatra. Egyik kezemmel rámarkoltam a bőrvértjének szélére és beletoltam az arcom övébe.
- 997, Ébredés hava – kezdtem bele halkan. – Az egyik vezértársad és hadserege lerohant egy védtelen embertábort, de elbuktak. Egyedül ez a vezér maradt életben. Nagydarab, szürke bőrű és egy kis aranykarika van átszúratva a fülén. Hol… van… most? – a kérdéshez használt szavaimat lassan és tagoltan formáltam meg minden egyes szótaggal közelebb hajolva az arcához és minden egyes szóval közelebb emelve a csatabárdot a torkához. Az ork egyszer csak éles vihogásban tört ki.
- Te Snakháról beszélsz – szólalt meg végül vigyorogva, miután nagy nehezen elfojtotta a nevetést. – Bármit teszel emberfajú, nem fogod megtalálni. Egy nagyhatalmú vezér alatt szolgál most már, aki előbb fogja elvágni a csinos nyakadat mintsem hozzáérhetnél bármelyikjükhöz is.
Összepréseltem az ajkaimat és eltávolodtam a fejétől. Nem volt értelme tovább faggatni, mert már ott tudtam, hogy előbb hal meg mintsem elmondja az ork pontos helyzetét. Így is elég információt kaptam. Tizennyolc évnyi vadászat és hajsza után, végre nevén tudom szólítani ezt az átkozottat, és ha tényleg ilyen nagyerejű vezér mellett harcol, akkor bizonyos, hogy a következő rajtaütésünkön még több információt fogok megtudni róla, mert feltehetően ismerik őt.
- Te pedig – az ork váratlanul átnézett a vállam felett, egyenest a férfi tekintetébe. – Te undorító, tűzköpködő vivern, te. Téged kellett volna előbb felfalnunk a társad helyett.
Izomból visszalöktem a fához az orkot, és még egyszer utoljára megütöttem. Felegyenesedtem, majd a férfi felé kezdtem indulni. A kezeimben még mindig ott himbálódzott a csatabárd. Egy vonalban megálltam mellette, csak a fejemet fordítottam a most már tudtam, vivern felé.
- A tiéd.
Tovább sétáltam egészen az első fáig, és háttal nekidőlve vártam a történést. Végig akartam nézni, látni akartam, ahogy csontig hatolnak a lángok, látni akartam, hogy még mindig nevetve várja-e a halált. Bár készületben tartottam a fegyvert, ha esetleg nekem kellene átvennem a tisztséget, titkon reménykedtem, hogy a férfi tisztességesen átküldi a rohadékot Tulveron földjéről egészen a pokol legmélyebb bugyraiba.

Ahronit and Edellyn Arienthe Kedvelték

Harcos vagyok
Nykon Gindrian

Behind every great man there is a powerful woman


❖ Történetem : ❖ Ulron :
623
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 04, 2021 10:57 pm

Dark Corners of the World
Nykon Gindrian & Ahronit
It is said that your life flashes before your eyes just before you die...
A nevét illetően még egy fél-válaszra sem bizonyulok érdemesnek, miszerint „nincs hozzá közöd” vagy „majd megtudod”… Teljes mértékben ignorálásra kerül a kíváncsiskodásom, amit az elvártakkal szemben közel sem veszek rossz néven. Egyrészt egy csata kellős közepette vagyunk, bizonyosan érdekfeszítőbb dolgok foglalják le a tudatát, mint a velem való idilli ismerkedés, másrészt ha valaki, én tudom, milyen értéke van a nevünknek, s mennyire nehéz azt bárkinek megvallani. Nonvulmir mester is jóformán harapófogóval kellett, hogy kiszedje belőlem, s még azt is megelőzte jó pár év bizalmi kapcsolatának kiépítése.
Nem is olyan soká pedig már az én elmémben sem marad helye effajta apróságoknak, hiszen az erdőben rejtezve sebtében a lehető legkomolyabbra fordul a helyzetünk. A vezér megjelenik, és szempillantás alatt keveredik ádáz csatába Szakállassal. Az őszintét megvallva még nézni is szédítő a párviadalukat, ugyanakkor rendkívül érdekfeszítő és izgalmas is. Tahrovin kétségtelen elégedettséggel és örömmel szemlélheti a magasságokból a zűrzavart, mely kettejük között virágot bont, s az érzésében én is osztozom.
Egészen addig, amíg nagyot fordul a kocka és a megátalkodott bűzlő, zöldbőrű mocsadék torkon ragadja a megtermett férfit. Nagyot nyelve kezdek lázas kutakodásba a bátorságom iránt annak reményében, ezúttal is alattomos hátbatámadást vihessek véghez, mire viszont megemelném a tőrt tartó kezemet és megkockáztatnám a förmedvény kimúlását, egy nyíl fúródik a testébe.
Akár a vízben úszkáló halak, tátott szájjal, nagyokat pillogva fordulok az ellenkező irányba, ahol egy harcos alakját vélem felfedezni a fák között elrebbenni. Gombóccal a torkomban veszem tudomásul a tényt, az életünk kiváltképp mulandó és törékeny jelenés; az a nyíl elvégre akár az én hátamba is fúródhatott volna egy ork jóvoltából…
- Igenis! - csattanok fel a meglassult gondolataim közül Szakállas felszólítására, melynek valódi tartalmának megértéséhez még szükségem van néhány másodpercre. De mihelyt leülepedik bennem a tőlem elvárt feladat, sietősen a vezér mellé térdepelek, és minden csomókötésben való jártasságomat latba vetve egymáshoz erősítem a háta mögött a csuklóit. Szívem szerint a lábaival sem járnék el másként, ám kötve hinném, megtermett cimborám rejtegetne még kötelet a ruhája alatt.
Végül nagyot szusszanva kelek fel az ájult dög mellől, és jó szándékom jeléül belé is rúgok egyet, mielőtt a torkát szorongató mellé lépnék, térdelnék.
- Tehetek valamit érted…? - teszem fel bizonytalanul a kérdést, tanulva a korábbi hibámból és ezúttal mellőzve a válla érintését. Elképzelésem sincs, miként lehetne enyhíteni a sérülésén, de ha akad bármilyen mód, nyitott fülekkel hallgatom.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Edellyn Arienthe and Nykon Gindrian Kedvelték

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Szept. 01, 2021 11:56 pm

There is always room in the heart for one more friend.
Ahronit & Nykon

S

ietnünk kellett, hogy időben az orkvezér elé érjünk. Határozott, gyors tempóban haladtam míg el nem értük az erdő azon pontját, ahol most felálltunk a rajtaütésre. Útközben hallottam, hogy a férfi kérdezett tőlem, de úgy éreztem, meghagyom ezt a választ arra az esetre, ha mindketten túléljük és tisztességesen be tudunk mutatkozni egymásnak. Ennyit, ezek után igazán meg fogunk érdemelni.
- Úgy legyen – súgtam vissza utoljára reménnyel eltelve. A vezér léptei rohamosan közeledtek az irányunkba, az avarban elterült faágak egyre hangosabb reccsenései jelezték az egyre közelebb érő szörnyeteget. Óvatosan leeresztettem a fegyverem magam elé, majd visszaegyenesedve a fához, felkészítettem magam a harcra egy mély lélegzetvétellel. Nem halhat meg, puszta kézzel kell elkapjam.
A következő pillanatban felsejlett velem egyvonalban a vezér robosztus alkata. Nem volt időm gondolkodni miként tudnám a lehető leghatékonyabban megfogni őt, így hagytam, hogy az ösztöneim irányítsanak, és a jobb karomat belendítve becéloztam egyenest a gyomorszájába. Az ork az ütéstől megtántorodott egy pillanatra, aminek kihasználtam a helyzetét, és kitéptem a kezéből a fegyverét, majd eldobtam a fák közé. Most már egyenlőek az esélyeink… úgy ahogy.
A vezér hirtelen elvigyorodott, rothadt fogai még az erdő sötétjében is kivehetőek voltak, a minden, csak nem kellemes szájszagával egyetemben. Időm se volt felocsúdni, olyan gyorsan indította el a támadását. Az arcomra mért ütésétől hátrébb inogtam pár lépésnyit, az egész fejemet befordította az erő, amely az állcsontomra érkezett. Egy méretes, nyálas vér kupacot köptem ki oldalra. A ütésől felszabadult bennem a felgyülemlett, dühös bosszúvágy. A torkomból felszakadt egy mély üdvöltés, és rávetettem magam az orkra, a kettőnk tánca pedig elkezdődött.
Támadásaink és kitéréseink folyamat váltották egymást. Hol nekem sikerült betalálnom egy-egy jobb horoggal, hol én kaptam be az ütését. Az energiám egyre fogyott, és ijedten figyeltem fel, hogy neki viszont még mindig van miből táplálkoznia. Minél gyengébbekké váltak az ütéseim, ő annál jobban szórakozott rajtam. Aztán egyszer csak elkapta a torkomat, és a testem egy szempillantás alatt a föld felett lebegett.
- Gyenge vagy – a szavak csak úgy fröcsköltek a szájából. – És most te is meghalsz, mint a…
Nem fejezte be. Egy nyílvessző éles becsapódása hallatszódott, amit rögtön meg is találtam a hátába fúródva. Ennek hatására az ujjai csapdája elengedett a torkom körül, én pedig puffanással értem az avarba. Ahogy felnéztem, még láttam az egyik férfit tovább futni a fák között, íjjal a kezében. A nyakamat masszírozva, légszomjjal eltelve egyenesedtem fel a földről. Az ork fájdalommal kevert ordítással próbálta kitépni a hátából a nyilat, én pedig elé álltam, és minden erőmet összeszedve, ököllel állon vágtam az orkot, amitől ő lépdelt néhányat, majd arccal előre belezuhant a levelek közé.
Köhögve, fuldokolva fordultam a férfi felé.
- Most kötözd meg, gyorsan! – kiáltottam, majd a gravitációra hagyva a súlyomat, lehuppantam a földre az ájult ork mellé. Az ujjaimat továbbra se engedtem el a nyakamról.

Ahronit and Edellyn Arienthe Kedvelték

Harcos vagyok
Nykon Gindrian

Behind every great man there is a powerful woman


❖ Történetem : ❖ Ulron :
623
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Szept. 01, 2021 7:42 pm

Dark Corners of the World
Nykon Gindrian & Ahronit
It is said that your life flashes before your eyes just before you die...
Szakállas cimborám nincsen humoránál, amin tekintve, késő este van és egy csata kellős közepette állunk veszteségekkel az oldalunkon, nem csodálkozom különösképpen. Hagyom hát, hogy sebtében ellássa a pokolian nyilalló sérülésemet, majd kirángassa az ork testéből a fegyverét. A látványra változatlan ugrik egyet a gyomrom, noha jobban belegondolva mi még rendkívül szerencsések vagyunk, hiszen a kitűnő szaglás nem erényünk. Bár kötve hinném, az igénytelen zöldbőrűeket olyannyira meghatná a levegőben terjengő égő hús, vér és béltartalom szaga. Brr…
- Ahogy kívánod – hajolok meg előtte leheletnyire, azonban nem kevesebb egyetértéssel, s ha már lefelé irányul a mozdulatom, felnyalábolom a tőrt is a sáros földről. Nem tervezem komoly hasznát venni, de nem támaszkodhatom a jó szerencsére, gondolván, a férfi bármilyen zűrzavarból képes lenne kirángatni.
- Tudom, nem a legmegfelelőbb alkalom az ismerkedésre, de meglehetősen furdalja az oldalamat a kíváncsiság. Miként szólíthatlak? - érdeklődök, hű csatlósaként lódulva meg utána a sátrak és a harc forgatagában. Amennyire tudom, kerülöm a nyílt konfrontációt az elébbünk keveredő orkokkal, meghagyva a vérontást azoknak, kik erre tették fel az életüket, de egy alkalommal még nekem is magamra kell szednem a bátorságot, hogy kisegítsem a szakállas egyik emberét. Maga alá teperte egy büdösképű, ellenben annak apropóján, nekem a hátát mutatja, a lehető legkönnyebb eleganciával tudom átszelni a nyakát. Addig viszont már nem maradok, elernyedő testét le is rángassam az adósomról, főként, mert így is lemaradtam a megtermett pajtástól.
Kapkodnom szükséges a lépteimet, hogy beérjem őt, az erdő szélétől kezdve pedig futva kell megtennem a maradék távolságot, hogy ne tévesszem szem elől. Valamiért úgy érzem, tanácsos a közelében maradnom függetlenül a véremben tomboló bosszúszomjtól. Végül a hátunkat egy-egy fatörzsnek vetve állapodunk meg, ám még szusszanni sem marad időm, nekem hajít egy kötelet, amit éppen hogy sikerül elkapnom a gyengébbik kezemmel.
- Azt hiszem menni fog… Miután hassal a földre teperted, minden további nélkül – bólogatok némi aggodalommal, mert tulajdonképpen elképzelésem sincs, hogyan tudnék én fellépni egy nálamnál kétszer, ha nem háromszor testesebb létformával szemben, dacára annak, a figyelmét jó eséllyel Szakállasnak fogja szentelni. De ha neki van reménye, úgy én is igyekszem magabiztosságra lelni, ami cseppet sem árt tekintve, súlyos, sietős léptek zaja csapja meg a füleimet felénk közeledni. - Sőt, még jobb lenne, ha leütnéd… - sutyorgom neki oda egészen csöndesen, hamarost tovaszálló eltökéltséggel. A francnak van kedve bájcsevejegni egy ilyen förmedvénnyel.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Edellyn Arienthe and Nykon Gindrian Kedvelték

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Aug. 31, 2021 10:39 pm

There is always room in the heart for one more friend.
Ahronit & Nykon

A

férfi tiltakozásai ellenére is rácsatoltam a karjára az övet úgy, hogy attól még az esetleges harcban ne akadályozza őt, bár a látottak alapján ez a lény nem a puszta kezével támad, és ennek iróniával telve adott bizonyosságot a vezér lángokban történő elenyészésének ráutalásával. Szívesen átadom az örömet számára miután én persze kiszedtem az információkat belőle, amikért jöttem.
A halott ork felé fordultam és kirántottam a még mindig benne tátongó csatabárdomat. A húsából való kitépésének hangjától végigfutott a hátamon a hideg. A penge éléről sötétlő, sűrű vér csöpögött, mely kellő gyorsasággal pettyezte körbe a kifakult füvet alatta.
- Pár sátorral arrébb van – vetettem oldalra a szavakat, miközben a tunikám szélével megtöröltem a bárdot. – Tiéd lehet a megtiszteltetés, de előtte el kell beszélgetnem vele.
A lábaim önkéntelenül is irányba fordultak. Szép lassan haladtam a sátrak között, néha besegítve egy-egy társamnak a párbajában. A földön tetemes mennyiségű hulla terült már el, ahogy haladtam befele a tábor közepe felé, egyre nehezebb volt az átjutás a kis kialakított utcákban. Kerülőutat választottam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve, elkezdtem kifelé oldalazni a táborból. Időközben hátra-hátra sandítottam, hogy a férfi követ-e még.
Ahogy elértem az utolsó sátrat is, a bárddal letéptem annak egyik tartókötelét, és bevetettem magam a fák közé, ahol felgyorsított tempóval vágtam át az erdőn, hogy a láthatólag hátráló vezért a táboron kívül, meglepetésszerűen kaphassam el. Itt a fák törzsei már valamennyire megszűrték a küzdelmek hangjait, és reménykedtem, hogy csendben eltudok beszélgetni a vezérrel, mielőtt átadnám legújabb bajtársamnak a lehetőséget, hogy ő maga zúzza, ez esetben, égesse porrá a fogva-tartóját.
Nagyjából becéloztam az ork menekülési útvonalát, és sikerült hozávetőlegesen a hátrálásának irányában megállni az erdőben. A hátamat nekivetettem az egyik fának hátulról úgy, hogy ha esetleg megfordulna az ork, ne vehessen észre.
- Segítened kell – szóltam oda a férfinak, és átdobtam neki az eddig markomban tartott kötélfoszlányt. – Ahogy elkapom, neked kell megkötöznöd, mert nagy valószínűséggel nekem más elfoglaltságom lesz a vezérrel szemben – utaltam a kényszeres verekedésre, ami bizonyára sorra fog kerülni.

Ahronit and Edellyn Arienthe Kedvelték

Harcos vagyok
Nykon Gindrian

Behind every great man there is a powerful woman


❖ Történetem : ❖ Ulron :
623
❖ Tartózkodási hely :
Nulport
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Aug. 25, 2021 2:29 pm

Dark Corners of the World
Nykon Gindrian & Ahronit
It is said that your life flashes before your eyes just before you die...
Ösztönösen tántorodok hátrébb, miként rádöbbenek az otromba hibámra s megérzem az ujjaim alatt megfeszülő izmokat, ám bizton veszem, nem a fél-lelkes ellépésem mentette meg az irhámat, ugyanis ha nem figyelt volna eléggé a szakállas férfi, mostanra a hóhérommá lépett volna elő. Magam sem tudom, miféle kábulat vett rajtam erőt, amiért képes voltam különösebb aggodalmak nélkül megrángatni az oroszlán farkát, azonban a védelmemre legyen mondva, nem sűrűn kerülök nagyvonalú csaták közepébe, és a szomorú momentumok megéléséhez sincsen túl sok érzékem.
- Nos, igen, az meglehetősen kellemetlen lett volna – köhintek egyet zavarodottan, igyekezve méltósággal viselni a megfeddését, amely a következő pillanatban nem várt hirtelenséggel csendesül el. Igazán nem számítottam a bocsánatkérésére, elvégre jogosan dorombolt le, de ajándék lónak nem nézzük a fogát, így hát az elfogadásom jeléül biccentek felé egyet. Éppen, mielőtt rám rontana a következő szerencsecsomag.
Nem szükséges kétszer elüvöltenie magát megtermett cimborámnak, amennyire tudok, elhátrálok a veszélyzónából, de a szitkaim teszek róla, hogy elérjenek az ork fülébe. A válogatott szavaimnak pusztán a többszörös megmentőm végső csapása szabhat gátat, elvégre semmi értelme a torkomat fárasztani egy jóformán kettébe szeletelt zöldbőrűnek.
- A jóságos istenekre, sok mindent láttam már, de a csatákat nem nekem találták ki – nyikkanok fel, miként eljut a tudatomig, hogy a látvány kimeríti a gyomorforgató kifejezést. El is fordulnék, ha nem lódulna felém a férfi, akinek még mindig nem tudom a nevét, és nem fejtené le a sebemről az ujjaimat, hogy azokat felváltsa egy hatékonyabb szorítóra.
- Ne ess túlzásokba, ez csak egy kis karcolás, nyilvánvalóan – legyintek a véres, ép kezemmel, leginkább magamat nyugtatva a helyzetem lekicsinylésével. Nem szívesen gondolnék arra, könnyedén elvérezhetek itt egy röhejes sérüléstől, mikor a „reggelire való” billogtól végre sikerült megszabadulnom. - Azért köszönöm. A kötést és a kettébe nyisszantását is ennek a behemótnak, igazán figyelmes tőled, kedves idegen. Ígérem, nem fog kárba veszni az igyekezeted holmi gailoth alulról szagolgatás miatt – horkantok fel, ám hamarost emlékeztet egy velőt rázó üvöltés arra, mégis minek a kellős közepette humorizálok itt a szakállas barátomnak.
- A vezér… Veled tartok, keressük meg. Szívesen látnám égni – komorodok el egy momentumra, mielőtt körbepásztáznám a környéket az alakja iránt. A szerencse nekünk kedvez, ugyanis változatlan a sátránál nyűglődik egy másik harcossal, bár egyértelmű hátrálása arra enged következtetni, pillanatokon belül az erdő jótékony sötétségébe fog illani.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.

Edellyn Arienthe and Nykon Gindrian Kedvelték

Bárd vagyok
Ahronit

Our deepest fears are like Dragons guarding our deepest Treasures


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1514
❖ Tartózkodási hely :
Ylore
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Eviran, 1016. Esőzés hava Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Eviran, tengerpart - 1021. Remény hava
» 1021. Újrakezdés hava
» Eviran
» Shieldmaidens of Eviran
» Ylore; 1021, Árë hava

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt :: Lezárt múlt-
Ugrás: