Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Bren & Silla KaDiPE5
Bren & Silla KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 15%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
19 Hozzászólások - 7%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 6:36 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Bren & Silla

Go down 
Utolsó Poszt Pént. Szept. 03, 2021 10:39 am

lezárt játék

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2425
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Bren & Silla Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 29, 2021 12:07 am
Silla and Brendadirk
@Karesilla Reitan && Én zene  • Credit:
El vagyok veszve a tekintetében. Folyamatosan az arcát fürkészem, pillantásomat végigvezetem a szemein, az arcvonalán, a telt, hidegtől kissé ellilult ajkain. Nem sok emberlányt láttam életemben, de meg kell hagyni, ő kivételes mind közülük.
- Nekem valami azt súgta, muszáj – vonom meg láthatatlanul a vállam. Próbálom takargatni a valódi szándékaimat, miszerint már az első látásra elbűvölt, és mindenképpen megakartam ismerni.
Akaratlan mosoly húzódik az arcomra, amikor esetlenül próbálja magát megvédeni az úszótudásával kapcsolatban, majdhogynem fel is nevetek rá, de kordában tartom a szájizmaimat, nem akarom, hogy azt higgye, szórakozom rajta, még ha igazából így is van.
- Ha… hogy is mondtad?... az ember?... igen, ha az ember vízre száll, elég nagy az esély rá, hogy végül mégis a hullámok közt köt ki.
A homok forróvá válik a talpam alatt ahogy felállok és rögtön a víz felé irányítom magam. Vajon egyedül szeretne visszajutni? Borzasztóan szeretném elkísérni, vissza a társaihoz, de mégis közben azt szeretném, hogy maradjunk még egy kicsit. Ki tudja, látom e őt még valaha, talán érdemesebb még most vele lenni, ha ezután örökre elbúcsúzunk egymástól. Az eszem a visszatérést diktálja, a szívem viszont valami különös oknál fogva maradásra hív.
A felszólítására úgy állok meg, mintha egy fának ütköztem volna, mélyen belülről pedig feltör egy halvány félmosoly, amit gyorsan eltüntetek az arcomról. Végül felé fordulok… és a lány rögtön a hátamra fonja a karjait és megölel. Résnyire nyitom az ajkaimat a meglepődéstől, de rögtön össze is zárom és vele együtt az én karjaimat is ő körülötte. Mi a fene ütött belém?
A lány az államig ér, így könnyedén fölé hajolok az arcommal, és akaratlanul is beszippantom a hajának illatát, ami jelenleg egy édes virág és a tenger sós vizének keveréke. Az istenekre, mégis mit csinálok? Egy apró görcsbe rándul a gyomrom, amikor elhúzódik tőlem. Ott, abban a pillanatban nem akarom elengedi őt, akármilyen őrültségnek is hangzik.
- Semmi nem történt – nyögöm ki két gyors lélegzetvétel között. Hirtelen ötlettől vezérelve az álla alá nyúlok és felemelem az arcát, hogy mélyen a szemébe nézhessek. – A társaim úgy hívnak, Brendadirk.

Vendég
Vendég
Anonymous




Bren & Silla Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 22, 2021 9:56 am
« taggeld; @valaki • Szószám; ide • »
Brendadirk && Silla
locus enim paululum textum locus enim
Valójában nem így képzeltem egy olyan lényt, aki az életének csaknem egészét a tengerben tölti. Hiába, az emberben kialakulnak előítéletek, elképzelések az életmódukkal, kinézetükkel és viselkedésükkel kapcsolatban és nyilván ostobaság, de egy víz alatt élő teremtmény látatlanul a csakugyan víz alatt élő hal tulajdonságait vette fel a fejemben. Teljesen el tudtam ettől a tévképzettől vonatkoztatni és jócskán átformálódott a fejemben ez a kép.
Valahogy máshogy éreztem magam, mint általában. Nem volt még ilyen társaságom. Másnak tűnt, mint a városban élő emberek vagy a hajón köpködő kalózok. Még magamban sem tudtam megdofgalmazni, hogy miért, de úgy éreztem, teljesen meg tudnék nyílni felé, abban a pillanatban.
- De vajon minden hozzád hasonló meg is mentett volna? - még kicsit lihegtem a fáradtságtól, a végtagjaim elgyengültek, kicsit szédültem is és a torkom égett a sós víztől. Leültem a homokba és a hátamat nekidöntöttem egy sziklának. Igaza van, rendkívül szerencsés vagy, hogy ő arra járt. Nem ismertem több najádot, de hallomásból úgy tudom, hogy nincsenek oda az emberekért, főleg a kalózokért, bár lehet, hogy ez csak nálunk, a fedélzeten elterjedt mende-monda.
Minden szaván csüngtem, de közben nem kerülte el a figyelmemet, hogy szándékosan úgy fogalmaz, hogy ne kelljen kimondania a fajtáját és az a kérdést is elengedte a füle mellett, hogy hívják. Igyekeztem ezt tiszteletben tartani, de közben borzasztó kiváncsi voltam.
- Tudok úszni. - összeráncoltam a homlokom és egy kicsit oldalra billentettem a fejem. - Lehet, hogy nem olyan jól, de... hatalmas hullámok voltak és hirtelen túl sok vizet nyeltem. - egészítettem ki megadóan. - És az ember amúgy sem arra készül, amikor hajóra száll, hogy a mély vízben végzi két harcoló hajó között hánykolódva. - próbáltam védekezni, inkább csak magyarázkodásnak tűnt, de amúgy is mindegy. Sosem harcoltam olyan vehemensen azért, hogy bárki erős és talpraesett kalóznak tartson. Olykor néha le is tagadnám, hogy az vagyok. Például most is.
Még nem akartam, hogy elmenjen. Vadul zakatolt a fejem, hogy mit találjak gyorsan ki, amivel még egy kicsit itt tarthatom. Bár nem tudtam, hogy ő meddig bírja a víz közelsége nélkül, vagy milyen veszélyek leselkednek rá itt, de úgy éreztem, hogy ha most elmegy, vígasztalhatatlan leszek.
Hirtelen felpattant és csípőjén a pulóverrel úgy tűnt, indulásra készen áll. Levert a víz, végigsöpört rajtam a pánik, így én is felpattantam. Olyan gyorsan, hogy kicsit meg is szédültem, de gyorsan megráztam a fejem, hogy minél hamarabb kitisztuljon. A hajóra nem akartam visszamenni, de azt sem akartam, hogy ő elmenjen. Még nem.
- Várj! - szinte rákiáltottam tehetetlenségemben, majd zavartan lesütöttem a szemem és megismételtem kicsit halkabban is. - Várj még egy kicsit. - az ujjamat tördeltem, a fejemben ezernyi gondolat kavargott, nem tudtam, mit mondjak, de már elkezdtem, fenntartottam, valamit muszáj volt tennem vagy mondanom, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve, gyors léptekkel legyűrtem a köztünk lévő távolságot és megöleltem hálám jeléül. Halk sóhaj szakadt ki belőlem, amikor mellkasunk összeért és egy pillanatra a szememet is lehunyva simultam hozzá. Nem vagyok azaz ölelgetős típus, bár nincs is senki a közelembe, akivel olyan kapcsolatba kerülhetnék, így egészen üdítő, megnyugtató érzés volt őt átölelni.
Pár másodperc után zavartan elhúzódtam és az alsó ajkamait rágcsálva, halkan megszólaltam. - Bocsánat... csak, tényleg nagyon köszönöm, hogy megmentetted az életem. - motyogtam az orrom alatt. - Legalább a nevedet áruld el, hogy kinek lehetek hálás életem hátralévő részében.



Zsivány vagyok
Karesilla Reitan

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el


❖ Történetem : ❖ Ulron :
609
❖ Tartózkodási hely :
Fekete Démon
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Tolvajlás)




Bren & Silla Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jún. 11, 2021 3:57 am
Silla and Brendadirk
@Karesilla Reitan && Én zene  • Credit:
Az élet néha oly meglepetéseket tud okozni, amelyre az ember, jelen esetben még a najád sem tud felkészülni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok arra pontra, hogy meg fogok menteni egy emberlényt. A családom, a klánom, a népem mind-mind váltig állították, hogy az emberek szörnyűek. Egymás közt dacolnak, olyan érzéseket produkálnak, amikkel csak gyengülni tudnak, és a véget nem érő hatalom utáni vágyódásuk csak a természet pusztítását hordozza magával. Ez a nő mégis teljesen az ellenkezője az állítottaknak. Nem tűnik veszélyesnek, főleg nem számomra. Ha éppen nem lennék fegyvertelen, bár, igazándiból még így is könnyedén véget tudnék vetni az életének, de jelenleg nem látok mást benne, mint egy kissé megilletődött, ám mégis iszonyatosan szép tekintetet. Egy ideig ízlelgetem az ajkaimon formálódó szavakat, vajon lesz-e következménye, ha elmondom neki a valóságot. Valószínűleg bízik bennem, különben nem jött volna el velem idáig, és főképp adott volna a ruházatából, hogy elfedjem mezítelen testem.
- Minden hozzám hasonló képes erre – direkt nem mondom ki a származásom, bár teljesen biztos vagyok benne, hogy tudja mi vagyok, elvégre, nem könnyű eltéveszteni egy hártyás, uszonyos humanoid lényt, aki a tengerszint alatt rejtőzik. – Szerencsés vagy, hogy arra jártam éppen – lassan, tagoltan mondom a szavakat, a közös nyelvi tudásom már kicsit berozsdásodott az elmúlt évtizedek alatt. Nagyon régen nem volt szükség a használatára, emberrel pedig már az idejét se tudom, mikor találkoztam utoljára. – Ha nem veszlek észre, bele is halhattál volna. Mégis mit kerestél egy hajón, ha nem tudsz úszni?
Látom rajta, hogy rendesen kifáradt, de már jobban lesz mostantól. Lehet, jobb lenne, ha lassan eltűnnék innen. Ez már nem a királyságom felségterülete, ha egy vadász észrevesz, a lőfegyverek ellen már nem érek semmit, főleg nem egyedül. Az utóbbi időben egyre jobban fogyatkozik a népem a hirtelen felbukkant ambiciózus najádvadászok miatt. Nem kockáztatom meg, hogy a húgom egyedül maradjon ebben a szörnyű világban azzal a tudattal, hogy a bátyja képes volt megöletni magát, ráadásul egy emberlényért.
Felsóhajtok. Még csak néhány perce találkoztam a nővel, mégis valami megváltozott. Bennem. Mintha a lelkem egy darabját átadtam volna azzal a csókkal lent a mélyben. Borzasztóan megszeretném ismerni őt, tudni akarok mindent róla, de tudom, hogy nem tehetem, ezzel nem csak magamat teszem ki veszélynek, de őt is. Ha meglátnak minket, bele se merek gondolni mi lesz a következménye. Mégis mit mondhatnék neki? Biztosan fél tőlem, én is félnék magamtól, pláne, ha először látnék najádot, és pedig az ő tekintetén látszódik, hogy élete első találkozása ez egy magamfajtával.
- Köszönöm ezt a valamit – pillantok le a ruhadarabra egy másodpercre. – De azt hiszem, mindkettőnk jobban jár, ha én most visszatérek a hazámba. Szívesen visszaviszlek a hajóhoz, ha gondolod.
Készen állok az indulásra. Felkelek a homokról, és megállok abban a vonalban, ahol még a tenger nem éri el a talpamat. Még várok az átalakulással, inkább kérdő tekintettel felé fordulok, hátha egyedül szeretné megtenni a visszautat.

Vendég
Vendég
Anonymous




Bren & Silla Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 05, 2021 9:43 pm
« taggeld; @valaki • Szószám; ide • »
Brendadirk && Silla
locus enim paululum textum locus enim
   Természetesen tudok úszni. Gyakorlatilag a hajón nőttem fel, így ez volt az első, amit meg kellett tanulnom. Estem már bele párszor a vízbe, még gyerekkoromban, amikor kíváncsiságból kimásztam a hajó orrára. Szerencsére mindig észrevette valaki a csobbanást, bár második alkalommal már magamnak kellett megoldanom a visszajutást. Apám és a többi kalóz így próbált megleckéztetni és leszoktatni a vízbeesésről és a felesleges kalandozásról.
Ezúttal azonban senki nem vette észre, ahogy esek. A csobbanást pedig elnyelte az ágyúdörgés és a kardok csattogása. Megpróbálta egyedül megoldani, de sajnos egy ilyen ütközet során a hajók mozognak, hatalmas hullámokat okoznak és az egyik ilyen besöpört a hajótest alá. Még innen is igyekeztem visszajutni a felszínre, de mivel magára az esésre sem voltam felkészülve, kevés levegő maradt. A hajó alja túl sima volt, algás, csúszós kicsúszott a kezeim közül, a hullámok vadul rángattak, végül elfogyott a levegő és el kezdtem merülni.
Még a víz alatt voltam, amikor magamhoz tértem. Egy ijesztő külsejű lényt pillantottam meg elsőként. Egy najád. Bár élőben még sosem láttam ilyen teremtményt, már hallottam róluk. Először megijedtem, de hamar rájöttem, hogy nem vagyok olyan helyzetben, hogy bizalmatlankodni kezdjek, így mentem, amerre húzott.
Őrültem elkezdtem kapkodni a levegőt, amikor partot értünk. Pár percig nem is tudtam azzal törődni, hogy itt van-e még egyáltalán a megmentőm. Leültem a homokba  és próbáltam megnyugodni, egyenletesen venni levegőt. Pár korty édes víz is jól esett volna, mert a sós víz kíméletlenül marta a torkomat.
- Köszönöm neked. – mondtam még mindig kicsit zihálva, de nem akartam tovább várni. Az életemet köszönhetem neki. – Silla vagyok. Téged hogy hívnak? Érted egyáltalán, amit mondok? – olvastam róla, hogy ők egy másik nyelvet használnak, de egyesek megtanulják a közös nyelvet is.
Nem válaszolt, de elkezdett  a part felé közelíteni. Egészen ijesztő volt végignézni átalakulását. Először nem is tudtam, hogy mi történik, de láttam, hogy valami nagyon fájdalmas lehet, bár mintha igyekezett volna nem kimutatni.
Nem számítottam rá, hogy a teljesen meztelen testének látványa terül majd elém, de igyekeztem nem irulni-pirulni, hanem inkább orvosolni a problémát. Gyorsan levettem a szétázott pulóverem és azonnal ráterítettem.  Türelmesen vártam, amíg eligazgatja a ruhát és elhelyezkedik. Őrülten kíváncsi voltam a nevére és minden másra is vele kapcsolatban. Volt hozzá egy rakás kérdésem. Hallottam már a najádokról, de szinte semmit nem tudok róluk azon kívül, hogy a tengerben élnek és uszonyuk van.
Végül bemutatkozott. Megnyugtatott  a hangja. Alaposan megvizsgált az arca minden egyes vonalát és árnyékát. Kedvesség és erő sugárzott szemeiből. Rövid, vizes fürjei néhol rátapadtak formás arcára. Még sosem láttam Nulportban vagy bárhol máshol hozzá hasonlót.
- Hogy mentettél meg? Hogyan nem fulladtam meg a vízben? – annyi kérdés közöl végül ez bukott ki belőlem.




Thora Haleye Kedvelte

Zsivány vagyok
Karesilla Reitan

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el


❖ Történetem : ❖ Ulron :
609
❖ Tartózkodási hely :
Fekete Démon
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Kezdő (Tolvajlás)




Bren & Silla Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Bren & Silla Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Múlt :: Lezárt múlt-
Ugrás: