wynva

Tulveron Krónikái :: Isilmë kegyeltjei :: Tulveron kalandorai :: Keverék

Wynnek minden adottsága megvolt ahhoz, hogy méltón tovább vigye Bryna, az erdei boszorkány életművét. Az asszony az erdők, mezők minden fáját, virágát, de még a legeldugottabb helyeken növő apró gombáit is olyan jól ismerte, mintha csak egy Ylore-i akadémiás tudós veszett volna el benne. Az alkímia mesterségéhez is konyított valamicskét, de az igazi kincse, amit Wynnek átadhatott, az a gyógyfőzetek és elkészítésének és alkalmazásának képessége, illetve a betegségek, és apróbb sérülések orvoslása.  Wyn kiváló szaglása, és mérhetetlen tudásvágya épp idejében találkozott az asszonynak azon vágyával, hogy átadja valakinek a hosszú évek alatt összegyűjtött. s féltve őrzött tudását.  Wyn pedig minden csepp tudást úgy szívott magába, mint éhes suga az édes szűzvért, s neki szaglása miatt még könnyebb dolga is volt.  
A jóslás már jóval kevésbé tűnt egzakt tudománynak, s Wyn a mai napig megesküdne rá, hogy Mama, ahogy ő hívta, mindenféle halandzsával tömte a hozzá fordulók fejét, az áldozatul kínált állatok húsából pedig később jókat lakomáztak. Ő viszont egy napon rájött, hogy bár nincs meg a képessége, hogy színes és drámai előadásokat tartson arról, mit súgtak neki a szellemek, nincs is szüksége rá.  Ő ugyanis tényleg hallja őket. Meg kell adni nekik, ami megilleti őket, s tisztelettel fordulni hozzájuk; akkor tényleg szólnak hozzánk. Hozzá legalábbis biztosan. Ma már legalább annyian járnak hozzá jóslatért, mint ahányan betegség miatt,  és ezért már nem is szorul rá, hogy az áldozati állatok húsát rágja titokban.
Tud olvasni, hiszen Bryna már gyermekkorában elkezdte tanítani, utána pedig önszorgalomból olvasgatta azt a néhány könyvet, amit a mama otthon tartogatott, elérhető helyeken.
Beszélhetnénk itt még szociális készségekről is, de Wynvát nem áldotta meg a Nagy szellem nyájas természettel, sem pedig az alakoskodás képességével. Ő mindig azt mondja, amit gondol, és nem is próbálja kedves szavakkal, mellébeszéléssel köríteni a zord valóságot. Állítólag valaki egyszer azt mondta, hogy sötét humora van, de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk.  

❖ Elsődleges fegyver: tőr
❖ Másodlagos fegyver:  -
❖ Vért: -
❖ Védekezés: -
❖ Egyebek: -

Vajh’ miféle égi átok sújtott le az ádáz harcosra, Morbiára, kinek bűne csupán annyi volt, hogy egy véres mészárlás utáni részeg jókedvét emberférfivel töltötte ki? Egy ügyes bárd talán így kezdené Wynva, a keverék történetének elmesélését. De igazabb válaszokkal ő sem tudna szolgálni, mint mesénk főhőse, a félig ork, de nagyon is embernek tűnő Wynva.  Igaz, jobban járunk, ha nem hagyjuk, hogy ő meséljen, mert valószínűleg elintézné annyival: semmi közöd hozzá.
Adott tehát egy keverék csemete és egy magában szitkozódó erdei remete, aki szerencsére épp az erdőszéli kis madáretetőt rakta tele magvakkal, mikor megpillantotta a koszos rongyokba tekert, fogak híján ínyvacogva hüppögő kisleányt. A domb tövében elvonuló ork hordát messziről hallotta csupán, de így is hamar összerakta az információkat. Gondolkodás nélkül magához vette a gyereket, és csak otthon bontogatta ki a rongyokból az egyik percben még hálásan pislogó, a másikban pedig éhesen sírni kezdő kisbabát. Jobban örült volna, ha fiút talál, hisz tudta, nincs már sok jó éve hátra, s hamarosan szüksége lehet egy pár erős kézre a kunyhó körül.  De a kis fattyú leányt is tisztességgel nevelte és a maga módján még szerette is. Nem titkolta előle, miből élnek és hogyan, de nem is tanította egészen addig a napig, míg rá nem döbbent saját halandóságára. Az enyhe rosszullétet kis kóválygás követte, a kóválygást pedig ájulás. Wyn csakhamar kiszagolta a bajt, hiszen az orra már egészen kisgyermek kora óta olyan volt, mint egy vérebé, s ezzel legalább 10 évvel meghosszabbította jótevője és ekkortól egyben tanítója életét.
Hamarosan megismerkedett hát a leány a gyógyfüvek és erdei gombák világával, megtanult köptetőt főzni, álomitalt keverni, és  azt is, hogy melyik ösvényen juthat el a városokba, ahol Bryna a nehezen beszerezhető növényeket és fűszereket vásárolta. 15 éves volt, mikor először járt városban. Iletheas szépsége lenyűgözte ugyan, de az ott élő népek, a bűz, a természettől való ilyen fokú eltávolodás már egyáltalán nem. Gyorsan és lehetőleg csendben igyekezett intézni a bevásárlásait, aztán már rohant is vissza a biztonságos, csendes erdei kunyhóba, amelyet mindig is az otthonának tartott.
Ma sincs ez másképp. Most is ott él az erdőszellemek hangjaitól zengő Holtak Erdejében Eviran és Ylore határán, Iletheastól délre, ami igazán szerencsés hiszen mindkét terület népei között elterjedt már a híre. Jóslatairól azt állítják, egytől egyig beteljesültek, így a gyógyfőzetek és betegségek ismerőjét manapság már  sokan csak A Jósként emlegetik a javasasszony, boszorkány, banya, erdei asszony, és egyéb nevek mellett.
Bár a mamát sokáig maga Wyn is csak egy tehetséges kuruzslónak tartotta, az asszony a halálos ágyán olyasmit osztott meg vele, ami sokmindent átrajzolt Wyn fejében. Az öt kulcs legendáját mindenki ismeri, a leány pedig betéve tudta az egészet, annyiszor hallotta gyerekként. Bryna viszont nem véletlenül szőtte fantáziadús meséit a legenda köré. Mielőtt meghalt, egy régi, kissé kopott, rúnákkal telerótt, díszes kulcsot bízott Wynvára, fényt derítve ezzel az okra is, amiért a Holtak erdejének remete asszonyává vált.  Családja a legendák egyik híres kulcsát védelmezőket szolgálta már generációk óta, s Bryna lett volna a következő, aki az őrző szolgálatába lép. Egy balul sikerült ferde éjszaka azonban örökre megváltoztatta az addig kényelmesnek, biztonságosnak hitt életét, s bújkálásra kényszerítette a világ egyik legértékesebb ereklyéjével a zsebében. A beavatáson tett fogadalmát élete végéig megtartotta, és tisztességgel átadta eme nehéz feladatot az egyetlen embernek, akiben megbízott: Wynvának.  A kulcs azóta is biztonságban, elásva pihen egy, a kunyhó környéki fa tövében, s a nő gondolatai, csak ritkán érintik azt a varázslatos tárgyat. Még úgy is, hogy egyre – másra bukkannak fel egyértelmű jelek: valakik most is keresik a kulcsokat. Valakik talán hozzá is eljutnak előbb, vagy utóbb. Wynva erősen reméli, hogy inkább utóbb. Nem kedveli az olyan vendégeket, akik nem hoznak semmit, de vinnének valamit. Nála ugyanis semmi sincs ingyen.