Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Arthus Nendrac KaDiPE5
Arthus Nendrac KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Krónikás
83 Hozzászólások - 23%
Kalandmester
60 Hozzászólások - 16%
Rhysand Earhgaze
59 Hozzászólások - 16%
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 15%
Deedra Gindrian
31 Hozzászólások - 8%
Ezaras Azildor
30 Hozzászólások - 8%
Naken Forerion
19 Hozzászólások - 5%
Ned Hawke
11 Hozzászólások - 3%
Nîndaer
10 Hozzászólások - 3%
Cailen Sephiran
9 Hozzászólások - 2%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:18 pm
• Asszociáció

Yesterday at 10:18 pm
• Szólánc

Yesterday at 9:58 pm
• Karaván út

Hétf. Szept. 26, 2022 11:26 pm
• Fehér-tenger

Hétf. Szept. 26, 2022 4:04 pm
• Erdei tisztás

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Deedra Gindrian, Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Arthus Nendrac

Go down 
Utolsó Poszt Szer. Jún. 23, 2021 10:36 am

Kedves Arthus Nendrac, üdvözlünk Tulveronon! Ne felejtsd el felkeresni foglalóinkat, hogy utána te is felfedezhesd terebélyes világunkat!
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2760
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Arthus Nendrac Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Jún. 23, 2021 2:11 am

Arthus Nendrac

Ne a szerencsére hagyatkozz, tanulj meg keverni

Születési hely
Thaselya

Születési idő
963. Termékenység hava (58 év)

Családi állapot
agglegény, legalábbis az ő tudomása szerint

Családom
Megboldogult apja, Iargitz remek ember volt. Amolyan mintapélda. Minta apa, minta férj, minta tudós. Olyan, aki szomjazta a tudást, és akinek végül ez a tudás lett a veszte.
Anyja, Thage, az égiek nyugosztalják, szelíd asszony volt. Mármint a maga módján, természetesen, és az apjához képest mindenképp. Túl jók voltak, túl jók erre a zsarnok világra.

Foglalkozás
Szerencsejátékos? Vagy inkább csak ingyenélő? Amelyik tetszik, neki igazán mindegy

Klánom
Lúrëa őrzői

vivern
Szabadmágia (kezdő) Fegyverforgatás (tanonc)
Boszorkánymester
Travis Fimmel
Edellyn Arianthe

Karakterem képessége
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe3t9sVKId1tw2m0e_250

- Szóval, figyeld a kezem, csak a kezem figyeld, hallod? Nézd az ujjaim, nézd az ujjaim, kövesd a szemeddel – a férfi úgy hadonászott a levegőben az ujjaival, mintha csak hárfán játszana, és a közötte táncoló lapok is már majdhogynem dalt zengtek.
- Most mutass rá a három közül arra, amelyiken a piros van – tette az asztalra a három kártyát, majd a másik, kopasz férfi, rámutatott a középsőre.
- Ez az, láttam, amikor keverted. És most vissza fogod adni a pénzem.
Arthus szívbaj nélkül fordította fel mindhárom kártyát, és bizony egyik se volt piros.
- Sajnálom barátom, attól tartok, lassú voltál, ismételten veszítettél. Mennyiben is maradtunk? Húsz aranyban? – mosolyodott el, és hátra dőlt székében.
Talán ez jellemzi legjobban Arthust. A szemtelenség, a szemfényvesztés, az átejtés. Hiszen ezekhez ért a legjobban, sőt, ezekkel keresi a kenyerét.
Csavaros észjárása, gyors nyelve, és még gyorsabb lába segíti ki mindig a bajból, amibe igen gyakran keveredik. Hiszen ki szereti, ha lehúzzák, vagy éppen lecsapják a feleségét a kezéről? Senki, hát persze, hogy senki. Arthus nyilván mindkettőt előszeretettel csinálja, akár egyszerre. Nyert már nőt kockán, félreértés ne essék.
Enyhén cinikus hangvétele párosul az igen sokszor kikívánkozó jellegzetes vigyorával, ami – a hölgyek véleménye szerint – már önmagában eléggé meggyőző. Élesen forgatja a szavakat, úgy, ahogy tervei szerint a kardot is fogja. Komolytalansága hamar átfordulhat komor komolyságba, amely határozottan rosszat jelent.
Szintén boszorkánymester édesapja tudásából a látszatnál több ragadt rá, viszont ennek a tudásnak elenyésző részét használja.
Annak ellenére, hogy szoknyapecér, néha napján iszákos, és nem veti meg a jó dohányt sem, valahol, mélyen a szíve a helyén van. Általában a kockán elnyert pénz egy részét a helyi koldusok kalapjába dobja, és nem rest segíteni sem a gyengéken, ha a szükség úgy hozza.
Félreértés ne essék, Arthus nem lesz ettől se lovag, se nemes, ő marad a zsivány, a csaló, ám olyan zsivány, csaló, aki sose felejti el, honnan érkezett.


Karakterem felszerelése

Kötelező kitölteni, akkor is, ha nincs felszerelése a karakternek! Az alábbi fő kategóriákon belül egyet lehet választani mindenből.

Elsődleges fegyver:

- Csatabárd


Másodlagos fegyver:
-

Vért:
- Bőrvért


Védekezés:
- Egyszerű alkarvédő, egyszerű pajzs

Egyebek:
-

Mindenkinek van egy története
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe40pqZBGU1tw2m0e_250
A bőrből szabott erszényben csak úgy csörögtek az érmék, ahogy a vágtázó ló rázta lovasát. Szinte porzott mögöttük az estébe burkolt pusztaság, és Arthus nem nézett vissza. Sose nézett vissza.
Ami elmúlt, abból okulj, ami lesz, arra néz. Seggre esel, ha hátra nézel fiam.
Ezt mondta mindig az apja, és végtére is igaza volt a vén tudósnak.
Tehát nem nézett vissza, és csak vágtatott bele a folyó melletti éjszakába, teli erszénnyel, teli hassal, tiszta ruhával, és egy házas asszony olyan friss csókjával, hogy még az illatát most is érezte. Talán annak a házas asszonynak a férje is az üldözők között volt, ahogy az lenni szokott. Arthus már csak kacagott ezen.
Senkit se lehet táncba vinni, ha ő maga nem akarja. Egy nőt se lehet elcsábítani, ha nem hajlik rá.
Tapasztalatai szerint általában a nők nagy része pocsék házasságban élt, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy amennyiben egy kis figyelmet és megbecsülést kapnak…
Valahol viszont mindkét felet sajnálta. Ám, az élet nem kívánság műsor, és sose bűn, ha jól érzi magát az ember.
Csak kacagott, és öblös hangja köszöntötte a felkelő holdat.
Közel két óráig tartott az erőltetett menet, amikor végre bátorkodott lassítani. A fáklyák fénye kihunyt mögötte, a folyó csendes magányában hömpölygött útját szegélyezve.
Így jutott el egy kis halászfaluig, amelynek eddig létezéséről se tudott. Ám pont ezért szeretett utazni. Bejárni a földeket keresztül-kasul, amerre a lába viszi, és új helyeket, új embereket megismerni. Az utóbbi években, a tragédia óta ez éltette. A kocka, a kártya, a sör, a mozgalmas élet, az új.
Bőven leszállt az este, amire beért az első fából épített házak közé. Utcák nem voltak, néhol csónakok, halas hordók hevertek, és kivétel nélkül pocsolyaszag terjengett. Nem számlált sok főt a falu, és nem úgy festett, mintha lenne fogadójuk, ám a semminél több volt.
A paták zajára többen is kinéztek az idegenre, arcába fáklyát tartottak. Látszott, nem sűrűn fogadnak új látogatókat.
- Ki vagy és honnan érkeztél, idegen? – állt elé egy markáns férfi, kezében lámpással.
- Szép estét az úrnak. Ó, ha tudná. Messziről jövök, nagyon messziről. Igazából meglehet, a világ másik végéről. Csak átutazóban vagyok. Amennyiben nem zavarok szerény, ám nem kevésbé csinos falujukban, szállást és ételt kérnék éjszakára.
A férfi továbbra is mereven állt a lámpással, úgy tetszett, egyszerűbb ember volt ő annál, minthogy a vivern furmányos szavai meghassák.
- Nyilván megfizetem – zörgette meg oldalán a teli erszényt Arthus.
A markáns, tagbaszakadt férfi tartása azonnal megváltozott.
- Szegény falu vagyunk mink, jöjjön. Én Kran vagyok, a helyi kovácsmester, nálunk megszállhat éjszakára.
Arthust meglepte a szívélyesség. Gyanakvásra számított, kételyre, ám örömmel vette, hogy léteznek még jószívű emberek ezen a világon. Pár pillanatig hinni kezdett a jóban. Ám pusztán pár pillanatig.
A kovácsnál elköltött vacsora szegényes volt, hal, kenyér, és némi kicsit már megbuggyant bor, viszont Arthus örömmel csengette ki az aranyérméket. Elfért az.
Vacsora alatt történeteket mesélt, ahogy szokta. Jókedvűen regélt az égbetűnő havas csúcsokról, a soha véget nem érő erdőkről, azokról a dolgokról, amelyek megszépülve éltek benne az otthonáról, nyilván költői túlzással a minél nagyobb közönség kedvéért.
- És tudjátok mi történt azután? A sárkány kitárta szárnyait, és azok akkorák voltak, hogy mindkét dombra árnyékot szórtak…
Nem telt belé sok, és a kovács tűzhelye mellett egyre többen lettek. Gyerekek és felnőttek egyaránt. A történetek után elővette kártyakészletét, és kockáit. Ám itt most nem pénzzel játszottak, pusztán szórakozásból.
A trükkök, mint mindig, most is nagy sikert arattak. Pedig csak egyszerű mágia rejlett mögötte, semmi több.
Az egyszerű embert még az egyszerű dolgok is lenyűgözik.
Forgott a hold, és lassan, de biztosan mindenki aludni tért. Arthus kiült a kis ház elé, és egy hordón kényelmesen rágyújtott a jól megérdemelt pipájára.
Mint mindig, most is szórakoztatta a népet. Valahol ennek örült, hiszen valakik megérdemelték.
- Csókolom – mondta valaki az éjszakában.
- Fáj, ha öregítenek – felelte, kifújva egy füst karikát. – No de mit akarsz, kölyök? – és akkor belehunyorítva a fáklyákkal tűzdelt félhomályba, megpillantott egy kislányt. Olyan tíz éves forma lehetett, mézszőke haja összefogva, öltözéke egyszerű, ő maga pedig közvetlen.
- Szólíthatom bácsinak?
- Nem.
- De olyan bácsinak tűnik.
- Ah, mit bánom én, szólíts bácsinak.
- Rendben – ült le mosolyogva mellé a kislány, egy kisebbik hordóra. – Én Mylla vagyok. Apukám szerint messziről jöttél. És érdekesek a meséid. Tényleg láttál sárkányt?
Arthus csak elmosolyodott, a pipáját szívva.
- Ha érdekes mesék voltak, miért kérdezed, igazak-e?
- Csak tudni szeretném – vont vállat a kislány. – Néha jobb az igazság, mint a hazugság.
- És néha jobb a hazugság, mint az igazság – vágta rá egyből a férfi.
- Akkor te most hazudtál?
- Mondtam én ilyet?
A kislány pár pillanatig elgondolkodott.
- Szóval honnan is jöttél? Hol az a messzi? Én annyira szeretnék világot látni, de apa nem engedi. A te apukád hogy, hogy engedte? – vágott bele újult lelkesedéssel.
Arthus végigsimított egyetlen varkocsba fonott haján. Igazán egy gyerekkel készül megvitatni az életét? Végülis, miért is ne. Hiszen a fele történetet úgy is kiszínezi majd.
- Van egy birodalom, fent, a messzi északon. Ott sok különleges ember él, olyanok, mint én.
- Különleges?
- A sárkányok a rokonaim – élt a költői túlzással. – Ahogy a szüleimnek is. De tudod, ez egy tanulságos történet lesz, elmesélem.
A kislány elhelyezkedett a hordón, és kerek szemekkel nézte a férfit.
- Apám tudós volt, és bár ő magát sose mondta annak, hivatalosan boszorkánymester is.
- Boszorkánymester? – kérdezte hüledezve Mylla.
- Ha félbeszakítasz, nem mesélek – fújta ki a füstöt Arthus, és ezesetben nem viccelt.
- Bocsánat.
- Édesanyám pedig… Nos, nála szebben senki se festett, apám sok könyvét ő illusztrálta, sok képe függött a ház minden pontján. Nem származok rossz családból, sose voltunk se szegények, se gazdagok. Habár, lehettünk volna. Ám apám minden megkeresett pénzét egy valamire költötte: könyvekre. Vagyis szerinte tudásra – vont vállat a férfi. – Gyerekként sose tudtam, hol halmozza fel a sok szekérnyi könyvet, amiket az újabb és újabb körútjairól hozott. Azt akarta, hogy olyan legyek, mint ő, írjak könyveket, gyűjtsem a tudást, hiszen a tudás hatalma már-már az aranyéval vetekszik.  Én nem hallgattam rá – nevetett fel halkan Arthus, és rövid szünetet tartott a történetben, amíg megtömködte a pipáját.
- Jobban érdekelt a harc, a kardok, a pengék – azzal oldalán függő fejszéjére tette a kezét. – Férfiasabbnak tartottam, ezért nem is foglalkoztam a tanulmányokkal csak addig, ameddig muszáj volt. Talán életem első hibája volt – ismerte be – és semmiképpen se az utolsó. Ám az évek elteltek, elkezdtem felnőni, eljárni hazulról, saját szórakozást keresni, mert egyszerűen ostobaságnak gondoltam a sok könyvet, és apámat bogarasnak. Sok, sok év telt el így – enyhén leszegte a fejét.
Milyen finoman fogalmazta meg, hogy már akkor elkezdte szerencsejátékokkal átvágni az embereket, hogy már akkor elkezdte látogatni a kocsmákat, és hajszolni a nőket. Mindeközben pedig a szüleit semmibe vette. Az intő szavakat elengedte a füle mellett, fütyült apja kérlelésére, hogy mágiáját tovább fejlessze. Jobban hajtotta őt a verekedés és a szórakozás felé a vére.
Egészen addig a bizonyos éjszakáig nem értékelte igazán, ami megadatott neki.
Ősz volt, korán sötét borult a hegyekre, és ő szokás szerint a kocsmában mulatta az időt. Mivel pénzre volt szüksége a szerencsejátékhoz, ezért rendszeresen vett „kölcsön” a szüleitől: előbb csak pár aranyat, majd egyre többet. Aznap egy arany kulcsot is elemelt, amikor az apja nem figyelt. Nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, ám mivel súlyos volt, sokat ért. Végül az összes pénzét elkockázta, és csak a kulcs lógott a nyakába. Valami azonban azt súgta neki, azt már nem lenne bölcs dolog feltenni.
Késő volt, amire hazaindult, ám már messziről megcsapta a füst szaga. Először nem érette, majd rohanni kezdett. Az ő otthonuk égett. Bevetette magát a lángok közé, szülei után kutatva. Tudta, hogy nem éghettek meg. És valószínűleg ezt azok is tudták, akik betörtek a házba.
Az apja a kandalló előtt feküdt, egy lándzsa állt ki a mellkasából. A kép örökre beleégett az emlékezetébe. A szétterült karok, az üveges tekintet, még most is beleborzongott.
Ekkor dőlt le az égő lépcsőkorlát, és ekkor pillantotta meg az ablaknál heverő anyját. Ő még élt.
- Anyám! – karolta fel egyből a földről, habár a nő sok sebből vérzett.
- Arthus? Az égieknek hála – suttogta nehezen az asszony, és bár nehezen, de kijutottak az égő házból. Odakint a rozsdáló leveleken már vér sötétlett, ám Arthus nem tágított az anyja mellől.
- Fiam, ugye nálad van? – kérdezte.
- Micsoda?
- Hát a kulcs, apád kulcsa.
- Ez? – húzta ki inge alól azt, amit délután csent el. Az anyja homályos tekintete mintha felderült volna.
- Jól őrizd meg. Soha ne add senkinek, ne is mutasd. Ne beszélj róla. El fog jönni az idő – köhögött – amikor szükség lesz rá. Értékes, nagyon, nagyon értékes.
- Nem értem, de nem is számít, leviszlek a városba, itt a lovam…
- Nem, fiam – fogta meg kezét az édesanyja. – Ha híre megy, hogy túléltem, életem végig üldözni fognak. Ahogy téged is. El kell menned innen, Arthus. Légy névtelen, alaktalan, és csak akkor gyere vissza, amikor úgy érzed, szükséged van apád örökségére.
- Hiszen az arany…
- Nem, fiam. A könyvtár. Az apád igazi öröksége – az asszony nehezen lélegzett. Felettük az eget a pattogó tűz szikrái pöttyözték, a füst eltakarta a csillagokat, és a két alakot. A görnyedőt, és a meredten fekvőt.
Arthus szíve összeszorult az emlékekre.
Még emlékszik rá, hogy azt az éjszakát az erdőben töltötte, és megvárta a nappalt. Azután körbenézett a romok között, és ott, ahol az apja feküdt a hajdani kandalló előtt, egy kőlap terült szét a hamu alatt. Egy kőlap, amelyben egy kulcslyuk volt. Akkor döntött úgy, hogy felül a lovára, és maga mögött hagyja az egészet. Nem akarta tudni, mi van odabent. Hogy mi az a kulcs, amely a szülei halálát okozta.
Csak élni akart.
- Hahó, én már álmos vagyok, folytatod még ma? – bökte oldalba Mylla, mire Arthus összerezzent.
- Igen, hol is tartottam?
- Ott, hogy sok év telt el.
- Igen és… - tartott szünetet a férfi. – Úgy alakult, hogy el kellett jönnöm otthonról, anyám így akarta – mondta el a féligazságot. – Azóta járom a vidéket, a négy égtájat, kockázom, kártyázom, ezzel keresem a kenyerem. A tanulsága a történetemnek az, hogy becsüld meg amid ma van, mert holnap már lehet, hogy nem lesz.
- Megtanítasz egy olyan kártyatrükkre?
- Megfogtad a lényeget. Ugyan minek neked ilyen tudás?
- Én értékelem a tudást – húzta ki magát mosolyogva a kislány. – Talán pénzt is tudnék vele keresni, úgy, mint te.
Arthus felnevetett.
- Sokkal becsületesebb dolgokkal is lehet pénzt keresni.
- Te becsületes vagy, te a szegényektől nem kérsz pénzt. Láttam, hogy adtál is.
- Nem – rázta meg a fejét a férfi szórakozottan, és újabbat szívott pipájából. – Csak azt károsítom meg, aki rászolgált. Egy szegény, attól, hogy szegény, még nem lesz jó ember. Ahogy a gazdag se attól rossz, hogy gazdag. A világ nem fekete-fehér, kislány.
- Mylla vagyok.
Arthus csak legyintett, úgyse tudja megjegyezni a neveket.
- De azért megtanítasz?
- Akkor békén hagysz?
-Tisztességes üzlet, nem?
A férfi felnevetett, és kivette szájából a pipát.
- Gyerek létedre élelmes vagy hallod-e. Jól van, megtanítalak, de ígérd meg, hogy csak azokat fogod így átverni, akik rászolgáltak.
- Remélem szerencsém lesz.
-  Aki a kártyában a szerencsére hagyatkozik, nem ért a keveréshez. Nincs ez másképp a sorssal sem. Akinek nincs terve, annak a véletlenben kell hinnie, aki a véletlenben hisz, az ostoba. Tanulj meg keverni.
Aznap éjjel megtanított egy tíz éves lányt kártyázni, és pár alap trükkre, amihez nem kell mágia, mégis látványos. Otthagyott neki egy paklit, hátha hasznát veszi. Azonban a hajnal már lóháton érte úton az ismeretlen, az új felé.
Valaki tényleg rászolgál a kifosztásra. Önkényesség ez? Talán. Ám Arthus, lévén, hogy nem volt se lovag, se különösebben jó ember, egyszerű adok-kapoknak élte meg.
Talán ő is rászolgált. A Sors kegyetlenül képen törölte azért, mert semmibe vette, amit korábban tőle kapott. És most a bűntudat, önmarcangolás mezsgyéje az osztályrésze, amelyen az ital és a kocka segít átkelni. Valahol szenvedett. Hiszen céltalanul járta a vidéket, erőszakosan maga mögé utasítva a múltat.
A sors vezeti azokat, akik követik, de magával hurcolja azt, aki ellenáll.

Ahronit, Ivy Reaves, Aiken Hackney and Thora Haleye Kedvelték

Boszorkánymester vagyok
Arthus Nendrac

A sors vezeti azokat, akik követik, de magával hurcolja azt, aki ellenáll.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
425
❖ Tartózkodási hely :
Bárhol, amerre a lába viszi
❖ Szintem :
Kezdő (Szabadmágia); Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Arthus Nendrac Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Isilmë kegyeltjei :: Tulveron kalandorai :: Vivern-
Ugrás: