Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Veleris KaDiPE5
Veleris KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 14%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Deedra Gindrian
22 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 12:52 pm
• Szólánc

Yesterday at 12:51 pm
• Asszociáció

Hétf. Május 23, 2022 6:54 pm
• Asztalok

Hétf. Május 23, 2022 6:23 pm
• Tükröm, tükröm

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 3 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Veleris

Go down 
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 31, 2021 9:47 pm

Kedves Veleris, üdvözlünk Tulveronon! Ne felejtsd el felkeresni foglalóinkat, hogy utána te is felfedezhesd terebélyes világunkat!
Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2425
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Veleris Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 31, 2021 8:59 pm

Veleris „Ilrun”

Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.

Születési hely
Valahol Tamriában.

Születési idő
961. Isilmë havának 1 napja (60 év)

Családi állapot
hajadon

Családom
Élő vérszerinti rokonom nincs. Yannik Ilrun nevelt sajátjaként, miután a szüleimet lemészárolták. Valódi kilétemet mindkettőnk érdekében titkoltuk. Egy mostoha bátyám van.

Foglalkozás
Kalandor

Klánom
-

Vivern/méregfúvó/
Éjmágia/kezdő/, Fegyverforgatás/tanonc/
Varázsló/éjmágia/
Natalie Dormer
Veleris

Karakterem képessége
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe3t9sVKId1tw2m0e_250
A saru halkan koppan a márvány padlón, kísérete légyan fodrozódó ruha suhogás. A nagyterem nevéhez híven hatalmas, nap éj egyenlőség estéjén az összes címeres „barmot” képes befogadni, hogy kellemes hárfa zenére rázzák a rongyot. Olyankor a Hold ezüst fénye vidáman játszik a drága ékszereken, szinte vakítja a szemet, annyira, hogy az „ember” lánya kedvet kap, szoknyája redői közé bújtatni egyet-egyet. De most csak a csillámló ezer színre szakadt fény vakít el, mely erőszakosan tör be az íves ablakokon át. Égeti a bőröm, szívesen húzódnék az ódon falak hűs árnyékába, ahogy legtöbbször tettem, szeretnék néma és láthatatlan lenni. De minden ismerős és ismeretlen szempár rám szegeződik. Felszegett fejjel haladok a nagyterem túlvégére. Az aláfestő zenét pedig nem vízi hárfa húrja adja, hanem kékvérűek, növendékek, szemfényvesztők sutyorgása.
- Nézd milyen büszke! Mintha mi sem történt volna.
- Mindig is ilyen gőgös volt, nem volt szent számára semmi.

S miért? Mert jobb vagyok, mindig is jobb voltam. Ajkam szegletében, csak egy gunyoros mosoly villan fel, pedig legszívesebben… ahogy csak arra gondolok, miként kaparnám ki a szemüket, érzem, a düh úgy telepszik rá elmémre, ahogy fekete varjú elhagyatott temető egyetlen fájára. Körmeimet tenyerembe vájom. Az éles fájdalom megtette hatását, eltűnik, mint egy füstszobor.
- Azt beszélik, hogy sárkányvérű, régóta rejtőzködik köztünk, pedig még tehetséges is. Kár érte.
- Ugyan már, azért ne ejtsünk érte könnyeket… a kalandvágya és szertelensége… De gondoltad volna, hogy pont Yannik…

Azt hiszik, nem tudom, hogy mit beszélnek. Nem kell hallanom őket, ahhoz, hogy tudjam, mit sziszegnek. Évek óta figyelem a körülöttem lévőket, a tekintetüket az ajkuk rezdülését, nem rossz, dolog a szájról olvasás. „ Rejtőzködik”, hát persze, mert belém nevelték. Nem volt más választásom.

"- Ne bömbölj már! Fejezd be! Hallod?! - csontos ujjak markolnak rá mindkét karomra, a szorítása mégis erős. Fáj. De a fertályórával látottak, még jobban fájnak. Belülről marnak, égetnek. – Istenekre esküszöm, ha nem fejezed be, odaadlak a farkasoknak.– az izzadságtól összetapadt hajam ide-odacsapódik, ahogy újra és újra megrázza madárcsontozatú testemet. Aztán egyszer csak csend lett, legalábbis… Nem érzek mást, csakhogy körülöttem táncol az erdő, folyton változik, zsugorodnak és nőnek az árnyékok, hallom, ahogy dalol a szél, felszálló virágok illatába valami más is kavarodik valami kesernyés bűz, amit akkor még nem tudtam, mi az… Az ajkam mozog, de a hangom… Kinyitom a szemem. A messziben derengő narancssárga fény csak úgy vonzza a párás tekintettem.
- Mától a neved Veleris Ilrun. És én vagyok az apád. Senkinek sem mondhatod el, hogy ki- mi vagy. – valamit még mondott, de csak a vöröslő fényt bámultam, olyan volt, mint egy izzó kupola. Újra megrázta a vállam.
- Figyelsz te rám?! Ki az apád? – Felpillantottam, ujjaimmal kitöröltem a könnycseppet a szememből, ezzel nedves csíkot húzva kormos arcomon.
- Yannik Ilrun. "

Most is ott áll a terem végében a „testvéremmel” együtt. Természetesen a történetnek itt még nincs vége. Nem mondom, hogy könnyű dolga volt, ahogy nekem sem. Dacos voltam, évek teltek el mire elfogadtam, hogy mindez az én javamat szolgálja. Úgy gondolom, azóta se tudja, hogy ez a mai napig csak ő szerinte van így. Az évek alatt szép kis história kerekedett ki arról, hogy „anyám” melyik bordélyban lejtett könnyed táncot Yanniknak, s fogantam meg, majd adta át lelkét a megboldogulásnak egy utcai rablás során. Persze, a sors úgy akarta, hogy az „apám” tudomást szerezzen a fattyáról, balblabla. Talán a kialakult helyzet miatt, de a választás napján, nem igazán volt kérdés melyik útra lépjek. Mennyi idő míg, a húr elengedi a nyilat? Azt hiszem, pont annyi ideig kavargott gondolataim között, hogy anyám nyomdokaiba lépek. De a Káosz szült s így annak a szolgálatába is szegődtem. Ez idáig rejtőzködtem, úgy hittem, ez mindig így lesz. S ki más segíthetne ebben, ha nem az Éj s Árnyak úrnője?
- A szeme se állt jól, mikor betette ide a lábát. Vérfertőzésről beszélnek.
Beszélnek itt össze-vissza, de amíg az igazságra fény nem derül a pletykák, igazak. Hisz, ahogy az lenni szokott, Ilrun idővel talált egy rendes asszonyt, akitől gyereke is született. Egy fiú. Persze mindent tudott, hogy csak egy örökbe fogadott gyerek vagyok… Nem volt szerelem, kíváncsiság, úgy tettünk, mintha akár melyik nap lehetne az utolsó, s megtettünk mindent, hogy ne maradjon ki semmi az életünkből. Csak éppen aznap éjszaka a templomkert nem volt a legjobb választás…
Hangos dördüléssel zárul be a kétszárnyú ajtó. A torkom kiszárad, a lábam megremeg.
Eljött az igazság pillanata.

Karakterem felszerelése



Elsődleges fegyver: tőr

Másodlagos fegyver: -

Vért: -

Védekezés:-

Egyebek: kardísznek álcázzott ostor

Mindenkinek van egy története
Hozzászólás szerkesztése Tumblr_inline_oe40pqZBGU1tw2m0e_250
Egyre szaporábbak lépteim, ahogy megpillantom szobám ajtaját. Lélegzet visszafojtva teszem meg azt a néhány lépést a keskeny folyosón. Ajtónak dőlve, fordítok egyet a záron, csak akkor fújom ki a levegőt, amikor az halkan kattan. Órák óta faggattak, újra és újra ugyanazokat a kérdéseket tették fel. 45 év telt el mióta Yannik magához vett, agyam legsötétebb zugába temettem el az emlékeket, hittem olyan helyre, ahonnan sose kell előásnom. Most mégis tisztábbak voltak, mint bármely forrás a Titkok kertjében. Egy aprócska csepp tör át pilláim között, ahogy lehunyom a szemem. Annyi időt hagyok a múltnak, a lelkemben kavargó viharnak, míg végig gördül arcomon.

Több ideig tartott az egész felhajtás, mint amennyi időt hagytak arra, hogy elhagyam e falakat. S még így is hálás lehetek, hogy nem akasztanak fel nyilvánosán. De a bűn, amellyel vádoltak, alaptalan volt, annyi róható fel a homlokomra, hogy vérem nemesebb az övéiknél. Még sem tudom eldönteni, hogy örüljek vagy szomorkodjak, amiatt, hogy a teher mely eddig vállamat húzta eltűnt. Úgy hiszem, ezt később kell megvitatni magammal. Letérdelek a rozoga ágy mellé, melyen eddig hajtottam álomra a fejem, s előkotrok alóla egy szebb napokat is megélt hátizsákot. Jön aztán azzal minden, porcica, megsárgult papírosok, egy ketté tört lúdtoll, melynek hegyére rég rászáradt a tinta. Várom, hogy kitör egy ork horda is, de nem jön más már csak egy kormos fedelű könyv, melynek csatját és lapjait egykor megkezdte a tűz, s csak a szerencsének köszönheti, hogy nem vált az enyészetté. Melynek nyomát azóta is jobb alkaromon viselem, ott egy féltenyérnyi helyen alabástrom bőröm tökéletlenségbe fordul, s ezzel a hibáim felsorolása le is zárult. Egyszerűen nincs több. Hangosan nyikordul az ágy, ahogy rátámaszkodva felhúzom magam, panaszosan nyög is egyet, ahogy ráülök, no nem a súlyom miatt, nem tartom lehetetlennek, hogy a háború ideje alatt készült. De nem is lényeges, csak vannak helyzetek, mikor zavaró tud lenni. Ujjaim gyengéden simítanak végig poros fedelén, fénykorában, bőrkötése csillogott a gyertyafényben, mára megráncosodott, megolvadt” bőre”, de őrzi emlékeit és titkait.

"- Mi ez? Megmondtam, hogy tüntesd el örökre! – Yannik hangja ingerült volt, keze ökölbe szorult. – Hamarosan elmegyünk innen, vissza várnak és te velem fogsz jönni. – kezdett bele ismét. Oly sokszor hallottam már, hogy kívülről fújtam, az egészet. Nem figyeltem rá, csak bámultam ki az ablakon. Elmosódott alakok és színek, az eső halkan kopogott az ablakon. – Ha ezt… - kapta ki kezeim közül anyám naplóját. Felkaptam a fejem, s olyan dühvel néztem rá, hogy egy pillanatig elhallgatott. - … megtalálják nálad, minden veled töltött idő csak pazarlás volt, úgy fogod végezni, mint a szüleid. Holtan! Érted? – folytatta, bár érces hangja lecsillapodott, még sem tágított. Nem szóltam, csak álltam a tekintetét, éreztem, ahogy a pupillám összeszűkül s teljesen más "„megvilágításban” látom magam előtt. – Ha te nem, akkor majd én vetek véget, ennek az egésznek! – reflex szerűen kaptam utána, de csak lapjai súrolták ujjaim, mielőtt a égő kandallóba esett. Bármennyire is jól ment már az indulataim megzabolázása, most nem tudtam, nem akartam visszafogni magam. Értettem, de elfogadni nem tudtam. Mohazöld ködpára terítette be az arcát, s pillanatok alatt megdermedt, mint a sz@r, s dőlt el, akár a rohadt nád. Egy pillanatig sem érdekelt, a lobogó tűzhöz ugrottam, hogy mentsem, ami menthető. A karom égett, izzott a bőröm, de nem érdekelt. Magamhoz szorítva a naplót, szökkentem át, Yannik megbénult teste felett. Az ajtóból fordultam vissza, s rúgtam bele még egyet, mire ő hangosan felnyögött, én pedig becsaptam magam mögött az ajtót. "

Később azt hazudtam neki, hogy elástam. Szerettem volna, de nem tudtam megválni tőle, így csak ígéretet tettem a Hold ezüsfénye alatt, hogy soha többet nem veszem elő. De már nem számít, fényderült az igazságra. Felhajtom, s a lehető legnagyobb gondoskodással lapozgatom a néhol hiányos oldalakat. Anyám kézírása lendületes mégis gyönyörű, míg az enyém…

960. Árë havának 15. napja

Már lassan 80 éve, hogy vége a háborúnak, és mi csak keressük a helyünket. Takarítjuk a magunk után hagyott romokat, közben próbálunk ültetni egy – egy virágot, miközben fejünk felett a pallos. Megsem tudom számolni, hogy utunk során, hány vidék pora telepedett meg köpönyegünkön. Próbáltuk megtalálni a farkas szellemét, saját szemünkkel akartuk látni, de rejtve maradt előttünk, ittunk Leerya mellett rohanó folyóból, ahogy ropogott talpunk alatt a Havas Hegycsúcsok hótömege is. Bal Durnak kereste ott törpe társait, de szerintem csak a barlangok rejtette kincsek érdekelték. Mogorva egy törpe, de az szíve s fegyvere mindig a helyén van. De más idők köszöntöttek be, összeszokott csapatunk, holnap nélkülem indul útnak, egy újabb kalandra. Nekem más feladatot jelöltek ki az Istenek, vigyáznom kell valakire….

961. Esőzés havának 22. napja

Hazaértek, épen. Szívem a torkomban dobbogot, mikor a szél lónyerítést hozott. Reméltem, hogy nem banditák, haramiák vagy más szerencsevadászok, gyilkosok ügetnek, az eredi ösvényen. Mostanában igencsak megszaporodott a számuk, megannyi vérdíj tűzetett ki a fejünkre, éppen úgy az orkokéra és bárkiére, akinek csak köze lehetett a háborúhoz. Tárgyalást ígérnek, de eddig egytől – egyig egy fán végezték vagy rövidebbek lettek egy fejjel. Az apádat Riont láttam meg legelsőnek, olyan boldogság öntötte el testem, mint talán soha. Egy gyilkos, settenkedő, kezében a penge úgy suhog, akár őseink szárnyai. Kevesen tudnak beszámolni a Sárkányszárnyakkal való találkozásról, szinte mind halott. De úgy ölelt magához…
Yannik követte az ifjú és ambiciózus éjmágus, pár év alatt olyan kötelék és harmónia alakult ki köztünk, hogy bármikor az életemet bíznám rá.

961. Isilmë havának 3. napja
Két nappal ezelőtt Telihold volt, minden olyan békés, csak te nem nyugodtál, úgy érezted elég volt a várakozásból és kinyitod szemed a világra, csakúgy ragyogtak benne a csillagok.

968. Forróság havának 7. napja

Hiányzik az az élet, az új illatok, az ismeretlen lények, elhagyatott vidékek, a félelem íze a számban, a felfedezés érzése a szívemben. Vágyam beteljesülése, látni egy sárkányt, távoli rokonainkat, beszélni, tanulmányozni őket, érinteni egy sárkánytojást… De nem lehet, itt vagy nekem te, s kárpótolsz mindenért.

975. Remény havának 19. napja

Ma kiderült, hogy apád vére csörgedezik az ereidben. Kicsit nagyobbat böffentettél, mint szoktál, komoly baj nem történt, csak a kecske dőlt el, mint egy zsák abrak. Bevallom, jobban örültem volna, ha azért fekszik le, mert a vacsorára készíted elő, ami sülthús lett volna.

Ahogy olvasom, a néhol hiányos beszámolót, anyám napjairól, hol halvány mosolyra húzódik ajkam, hol pedig összeszorul a szívem. Már alig emlékszem az arcára, apáméra annál inkább. Gyönyörűen rajzolt, s ha tovább lapozok a különböző növények és állatok mellett, fellelem az arcképüket. Apám vérét, de az ő rajztehetségét és természetét örököltemleginkább. Hogy miért vagyok ebben olyan biztos? Mivel itt áll feketén- fehéren, s miért hazudtam volna akkor? S mert nagy ritkán, ha szóba kerültek Yannik is ezt állította. Hiszek neki.

973. Isilmë havának 1 napja

Nem is tudom, hol kezdjem. A mama ajándéka vagy. Azt mondta, hogy most már itt az ideje, hogy én folytassam a történetemet. Azt hiszem, furcsán néztem rá, mivel velem nem történnek olyan kalandok, amik vele. De azt mondta, hogy bármilyen kis dolog bírhat nagy jelentőséggel, és idővel én is elindulok az élet rögös útján. S az első lépésem mellett, az ő történetei, emlékei csak, amolyan útravalók. Útravaló? De hát nem készülök sehova. Néha olyan érdekesen beszél, s nem is igazán értem, hogy mire gondol. Mintha tudná, olyankor csak elmosolyodik és megsimogatja a fejem. De igyekezni fogok.

973. . Isilmë havának 2. napja

Naplóm, remélem, jól aludtál. Ma nagyon sokat játszottunk a papával és a mamával. Mikor haza jön a papa, akkor mama is sokkal boldogabb. Papát nagyon ritkán látom, sokat utazik, és rossz bácsikat kerget. -Büszke vagyok a papámra…ő is mindig ezt mondja, ha valamit jól csinálok. – Mindig kérdezem milyen rossz bácsikat, ő ilyenkor mindig elkezd mesélni a háborúról, más népekről, mindennél nagyobb erőkről. De még igazából soha sem tudtam meg a történet végét, mert általában elalszom.

973. Isilmë havának 3. napja

Képzeld, ma a papa megmutatta, hogy szokta elüldözni a rossz bácsikat. Kalimpált a levegőben, meg ugrabugrált, olyan volt, mint a szöcske. Vicces volt, a hasamat fogva nevettem. Hátha ettől megrémülnek, akkor én is bátrabb vagyok. Csak akkor kerekedtek el a szemeim, amikor előhúzott két ezüstösen csillogó pengét. Sárkányszárnyaknak hívta őket. Már nem nevettem, csak szótlanul bámultam. Gyönyörűek voltak. Tudom, hogy más vagyok, mint az emberek, sárkányok leszármazottjai vagyunk, ismerem a történelmünket. Vannak rokonaink, akik megtartották valódi alakjukat, s a kék eget hasítják. A mama szerint, ha holdfogyatkozáskor nagyon figyelünk, hallhatjuk szárnyuk suhogását. De én akár mennyire is figyelek, sose hallom. A papa pedig azt mondja, hogy nekünk is vannak rokonaink, akik nem vetették le eredeti alakjukat. Egyszer szeretnék én is látni egy valódi sárkányt. Szerinted milyenek lehetnek? Beszélnek, vagy csak fejedben szólalnak meg? Kékek, sárgák, zöldek vagy, mint a szivárvány, annyi színben pompáznak? Egyszer kiderítem.

973. Gailoth havának 7. napja

A papának megint elkellett mennie, levele jött. Yannik bácsi üzent, ilyenkor mindig elmegy. Nem szeretem Yannik bácsi leveleit, haragszom rá, mondjuk, mikor meglátogat minket és hoz valamit, akkor általában megbocsájtok neki. Legutóbb egy kiskutyát kaptam Chahosnak neveztem el. Azt kérte apapa, hogy vigyázzak a mamára. Nagyon fogok rá vigyázni. Hallgatóztam is egy kicsit tegnap éjszaka, hallottam, amint a mama mondja a papának, hogy olyan szívesen vágyik vissza abba az életbe, amibe a papa van, hogy hiányzik neki a kaland a veszély, és hogy mennyire unatkozik. Hirtelen megnőttek az árnyak, majd a tenyerében egy fénygömb jelent meg. Szeretem mikor az árnyékokkal játszik, de most nem a papát vagy engem szórakoztatott vele… A mama elővett egy hosszú, hmm… nyakláncot? Nem tudom mi volt az, de zöld volt vagy ezüst, nem inkább mindkettő s a vége egy kígyóhoz hasonlatos fejbe végződött. Egyet suhintott vele, s az rétekeredett a gyertyatartóra, nem hiszem, hogy nyaklánc volt. Szemében ott táncolt a gyertyák fénye, s megcsillant vörös haján. A papa mindig azt mondja, hogy olyan vagyok, mint a mama, hisz az én hajam is vörös, már a hátam közepéig ér és a szemem is zöld, mint a mamáé, smaragdzöld… nem tudom mi az a papa, szokta mondani. És hogy a természetem is olyan, hogy is szokta mondani… szilaj és makacs le se tudnám tagadni, hogy a tűzfúvó vér is csordogál az ereimben.

976. Elmúlás havának 22. napja

Ne haragudj naplóm, hogy csak most látogattalak meg. De olyan sok dolog történt, és nem tudtam, hogy is kellene leírnom mindezt. Összefolynak az emlékek és olyan zavaros minden. Talán a Termékenység hava lehetett, Boldog voltam, hisz megjött a papa, és jött vele Yannik bácsi és Bal Durnak a mogorva apró bácsi, akinél lassan már én is magasabb leszek. De olyan furán viselkedett mindenki. A papa nem vett észre, Durak intett felém, hogy ott vagyok. Odasietett és megölelt. Visszaküldött a szobámba. Soha nem engedte meg, hogy Chaos fent aludjon velem a szobába, de az nap este… Sírtam… csak sírtam…Valami olyasmit hallottam, hogy el kell mennünk, de nem értettem. A mama sikítására ébredtem az öcsém ordított, csörömpölés és hangos zajok mindenhol. Összekucorodtam az ágyon és Chaos-hoz bújtam. Nem mertem kimenni, lentről kiabálás, a papa a mama nevét kiabálta. Tudtam valami rossz, történik odalent, de nem mertem ki menni. Aztán nem tudom miért megfordultam az ablakban egy alak állt, Chaos ráugrott és tépte…cibálta én sírtam… egy nyekkenés és a kutyám…A papáért és mamáért kiáltottam…a papa a nevemet kiabálta… a mama nem szólt. A hatalmas árny alak csak közelített felém tőrén vér csepegett, a kutyám vére… a düh a tehetetlenség a fájdalom, amit éreztem és érzek most is elviselhetetlen volt. Kiugrottam az ágyból, de elestem kezeimet magam elé emeltem… majd eszembe jutott, amit a papa mindig mondott… „ ha baj történik, használd őseinktől örökölt képességed…” így tettem. Kifutottam. Lent halottak, ismeretlen álarcos emberek, s a mama a földön feküdt. Dermedten álltam, a ház már éget, mikor egy erős kéz megragadott és magához szorítva futott le velem a lépcsőn. Próbálta a fejemet magához szorítani, de én mégis láttam a mama üres tekintetét. Mikor észre vettem, hogy nem a papa karjai ölelnek, ordítottam, kapálóztam. Yannik bácsi ölelt magához, majd egy pillanat alatt az erdőben voltunk, messziről figyeltem, a vörösen izzó kupolát, ami a kunyhónk felett derengett. Hiába voltak Yannik szavai, én vártam a papát, de nem jött…

Összecsukom, valahogy nem tudom tovább olvasni, s a homokóra szemcséi is csak peregnek. Hogy nem vagyok még halott, az csak azért van, mert az intrika e falak között sem ismeretlen. Ilrun sok mindent látott, hallott s most kiterítette a kártyáit. Maga és családja életét s az enyémet is megmentette. Noha ez nem jelenti azt, hogy teljesen biztonságba vagyok. S ezt már előre tudta, ezért keresett fel néhány nappal ezelőtt, s adta át anyám „nyakláncát”, ami nem volt más, mint egy jól álcázott ostor valamint egy tőrt is, mely apám hagyatéka volt. A karomra tekerem a sárkánykígyót, míg a tőrt ruhám övére csatolom. Néhány ruhát gyűrök a táskába, mellé papírt, szenet, s a naplóm. Azt a pár ulront, mely az erszényembe lapul, más nem is kell egy kitaszítottnak. Az ajtót se zárom magam mögött, már nem jelent számomra menedéket ez a szoba, mint pár perccel ezelőtt. Lépteim sem sietősek a folyosón, nem tudom még hova megyek, s hogy miként alakítja a sors az utam, s mennyi adatik meg, csak azt tudom, hogy vágyaim útjára lépek.

Ahronit and Arthus Nendrac Kedvelték

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1133
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Veleris Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Isilmë kegyeltjei :: Tulveron kalandorai :: Vivern-
Ugrás: