Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Aug. 24, 2021 9:59 pm
Nîndaer, a Szürke
“Most choices involve shades of gray, and some fog is often useful in getting things done.
Születési hely
A Silmë erdő sötétjébe születtem.
Születési idő
949, Isilmë havának 21. napja (72 éves)
Családi állapot
Nőtlen
Családom
A családom a sötéterdei elfek egyetlen közössége volt, amely nem gyűlölte az embereket. Mégis az emberek jóvoltából hasadt meg a szíve az anyámnak, Aelnethnek, az emberek lándzsája fúrta keresztül az apám, Nestor nyakát, és az ő pengéiket borította végső soron a társaink karmazsin vére. Nekik köszönhető az is, hogy az egyetlen életben maradt rokonom, húgom, féltestvérem, Eyra a félvérűségével, puszta létezésével űz gúnyt nap nap után a családom emlékéből.
Foglalkozás
Szörnyvadász, alkalmasint fejvadász
Klánom
Árnylovagok, Kék sólymok
Elf
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)
Fejvadász
Daniel Sharman
Ahronit
Karakterem képessége
Az anyám kitűnő íjász volt, ám hosszú léte alatt a kardforgatásban is kiművelte magát. Eltanultam tőle, amit tudtam, noha a penge megzabolázása mindég is jobban csábított. Ez manapság sincs másként; ugyan a vadászatban társam egy számszeríj, de a kardom súlya, ami megnyugvással tölt el az oldalamon. Emiatt talán nem is számítok a leghatékonyabb fejvadásznak – már ami az emberek, egyéb fajok öldöklését illeti –, azonban a hátrányaimat igyekszem az alkímiában szerzett jártasságommal pótolni. A sötéterdei környezetem temérdek dologhoz értett, viszont az írás és olvasás nehézségein már Yloréban verekedtem át magamat, ugyanis ott elengedhetetlen volt a bájitalok megismeréséhez és összeállításához a könyvek, receptek megértése. Az erdőben volt idő gondos magyarázatokkal és ismétlésekkel átadni a tudásunkat, de a királynő falai között erre nem akadt türelme a mestereknek. Vannak még bőven hiányosságaim a mérgek és egyéb kotyvalékok kikeverésében, ám fáradhatatlanul törekedek az előrelépésre. Mindezeken felül a velemszületett adottságaimra támaszkodhatok a mindennapjaimban, éppúgy a harcok során.
A közeledő tél rideg hűvöse hasít át a fák között. A meggyengült, száraz gallyak élesen roppannak a kívánalma alatt, a megsárgult, dohos szagot árasztó falevelek riadalommal csörrennek össze, míg az avart jótékonyan behintő ködfátyol lustán fodrozódik meg az óhaját szemérmesen lesve. Egy momentum erejéig behunyom a szemeimet, mikor az előttem nyugvó tál nedves egyvelegében pihenő ujjaimhoz is elér a jeges érintése, azonban nem gátol meg abban, hogy a szénből és egyéb növényekből kikevert festéket a következő pillanattal az arcomra egyengessem. Vért ontani készülök, és mindez emlékeztető, kikért teszem. Négy könnyfolyam azokért, akik elindítottak az utamon.
Az első az anyáért, akit túlzottan hamar martak el mellőlem.
- Nana (Anyám)… - a csontomig hatoló rémülettel esek térdre az ágya mellett, és szorítom elgyengülő ujjait a sajátjaim közé. - Kérlek, ne menj még… - könyörgök neki csöndesen, aggodalommal telten figyelve sápatag arcát, amely egykoron élettől és a küzdelem hevétől vöröslött. A közösségünk egyetlen igaz harcosa ő, aki az íját és a kardját sohasem az emberek, semmint a szörnyek ellen fordította. Sokat okított, de még annyi mindent nem tanultam el tőle… Bárcsak sohase mentette volna meg az embernő Edeyrát, aki a végzete elől menekült a röpkeéltűek fővárosából, bárcsak sohasem gyengült volna el az apám és adta volna oda neki a szerelmét ahelyett, akivel majd' két évszázadot megélt. Bárcsak ne szeretnéd még mindig Nestort, az árulót, aki még gyermeket is kínált annak a vészhozónak. Bárcsak ne szakadt volna meg a szíved, anyám… - Ioneg (fiam)…Ne búsulj, a természetben örökkön élünk – elhaló hangja egy pillanatra megakad, amint egy fájdalmasat nyelve erőt gyűjt a folytatáshoz. Fáj így látnom őt. - Tégy büszkévé, s ne hagyj fel a tanulással. A haragodat a szörnyetegeknek tartogasd, ne az atyádnak – apró, halovány mosolyra görbülnek kiszáradt ajkai, ám nem enged a vízért nyúlni, hogy megsegíthessem a szenvedésében. - De soha ne bízz az emberekben. Soha – szigorral telnek meg óceánkék íriszei, s tudom, nem engedhetem fogadalom nélkül elmenni. Én nem hagyhatom őt cserben, így hát az egymásba kulcsolt kezeinknek döntöm a homlokomat, és megedzem a szellememet. - Esküszöm, hogy soha nem fogok megbízni bennük. Megesküszöm, Nana...
Egy apáért, akit mindennél jobban megvetek.
Rothadó vér és égett hús szaga telíti meg az érzékeimet, amint az egykori otthonom földjére lépek. Alig egy éve hagytam el őket az anyám halálát követően, ugyanis képtelen lettem volna elviselni az áruló apám társaságát és a fattyának látványát, ki egyre csak gömbölyödött Edeyra méhében. Az anyám nyomdokaiba léptem, hogy elsajátíthassam az alkímia fellegvárában a mesterséget, a letisztult épületeket és az örökkön lángoló vidámságot követőn azonban mellbevágó a hátrahagyott múlt látványa. A döbbenet ellenére megszilárdult vonásokkal, kiszáradt torokkal sétálok végig a feldúlt épületek és a lemészárolt, egykori társaim között, míg el nem érek a férfihoz, aki rászolgált egy egész világ megvetésére. Nem lobbant bennem fájdalmat a lándzsával átütött nyakának iszonya, amiként nem hoz gyászt a lelkemnek az örök kiáltásra tátott szája sem. Nestor vagy, az áruló. Magadnak idézted ezt az átkot. Megesküdtem az anyámnak, hogy nem foglak téged gyűlölni, de a halálod elégtétel a számomra...
Egy családért, akik ártatlanok voltak az apám vétkében.
Az apám gyengesége és a közösségünk emberek iránt mutatott bizalma nem csupán az ő, hanem az összes egykori barát, rivális, kedves végzetét is megpecsételte. Nem tudhatom, pontosan mi ütötte fel a fejét a jól védett otthonunkban, de a vérbe fagyott testek között sétálva egyértelművé válik, hogy az ellenség jól felszerelten érkezett, s nem a fajtánk eleganciájával ölt. Pusztán az emberek képesek ilyen barbár mód gyilkolni, és még a sajátjaikat is lemészárolni. Megtorpanok a lépteimben, amint egy kimúlt hátas és egy mellette fekvő nő keresztezi az utamat. Edeyra sem lelt szebb halálra, mint az atyám, bár olybá tűnik, többet küzdött az életéért. Vagy valaki máséért. Leguggolva mellé a kezéért nyúlok, amelyben gyermeknek való takarót szorít, és egy kékszín textil cafatját. Összevont szemöldökökkel pásztázom végig a tekintetemmel a környezetemet, ám a csecsemőnek, kit vélhetően a karjai között óvott, nyoma sincsen. Hát életben maradtál, billogja Nestor gyengeségének...
S egy testvérért, aki ugyan él, de olykor azt kívánom, bár ne tenné.
Rezzenéstelen arckifejezéssel, egymásba font karokkal döntöm a hátamat a sötétbe fordult épület jéghideg kőfalának. Átható tekintetem egy barna hajzuhataggal megáldott nőt fixíroz, és egy idős férfit, ki nyájas szavakkal, simításokkal becézgeti a társaságát. Eyra… Mintha csak a sors fintora volna, hogy gátlástalan anyáddal hasonuló nevet aggattak reád a kék palástosok. Nehéz eldönteni, hogy gyűlöljelek-e vagy szeresselek, mint testvéremet. Téged, ki éppen annyira osztozol az emberek poshadt vérén, mint az enyémen. Fájdalom és öröm vagy egyszerre, egy megfejthetetlen jelenés, aki nem tudom, megérdemli-e a Sólymok visszataszító szeretetét, vagy biztosabb helyed lenne a család kötelékében? Az idős férfi csókra hajol, én pedig elsötétedő ábrázattal fordulok el az övékre merőleges folyosóra. Megvetem az embereket, a kékeket, azonban még dolgom van közöttük. Tudnom kell, ki rendelte el a támadást a közösségünk ellen, és hogy az egyetlen rokonomban akad-e elég a népünkből, hogy kiszabadítsam és elismerjem a sajátomnak. Még nem tudom, szeretnék-e örök emlékeztetőt az atyám árulására, de abban biztos vagyok, hogy meg fogom bosszulni a családom lemészárlását, és eleget teszek Aelneth emlékének.
Mire elemelem az ujjaimat az arcomtól, négy, hamis könnycsepp marja a bőrömet, és emlékeztet arra, kik azok, akik elindítottak az utamon. Ám ma… Ma még nem jött el a bosszú ideje. Ma pusztán egy krigával fogok végezni.
