Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Atlantisz ős hajnalkora komor királyok rabja volt, Furcsa és szörnyű dolgokat látott a sápadt éji hold: Bazalt bástyák fűrészfogát, mi csillagok közé harap, Füstöt hányó szentélyeket, hol élő hús az áldozat.
Kígyófejét a mágia sziszegve rázta, s körbemart, Míg egy őrült isten keze rázúdított vizet s vihart. A királyok látták dühét, mely mindent hullámsírba ránt, S egy dombon roppant oszlopot emeltek intő jel gyanánt.
Sötét szentélyek, templomok merültek mélyre, messze lenn; S hol tegnap álltak még, amott a tenger tükre végtelen. Ám kurta az emlékezet, a rostáin hamar kihull, Hogy mi szunnyad a víz alatt – holtan, de nem álmatlanul.
Sírvermüket hínár lepi, az ős királyok alszanak. Várják az órát, mely ha jő, lerázhatják béklyóikat, S a dzsungelben, egy dombtetőn, mely miazmás párába vész Egy oszlop áll, mint sors jele, rajta a figyelmeztetés.
A gyilkos nap, ha tűz le rá, a leprás hold, ha mosolyog, A kőbe vésett rúna csak bazaltfogakkal vicsorog. Az emberi nem végzetét csikorgó gőggel hirdeti: Vakon bolyong e földtekén, sorsát el nem kerülheti.
Mert ez áll írva a kövön, mélyen bevésve, szó szerint: „Urak voltunk fölöttetek, s urak leszünk egyszer megint.” Az őrült isten rég halott, haragja emlék s köd csupán; És a jel újra felragyog az ős királyok homlokán.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Aug. 12, 2021 12:35 pm
Radnóti Miklós: Két karodban
Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Vas. Aug. 08, 2021 1:41 pm
Berda József : Ének az erdőről (remélem maradhat)
Millió üstökű erdőrengeteg, te vagy az én igazi hajlékom csupán! Benned bolyonganék-aludnék s ébrednék mindig, télen és nyáron egyaránt, csak bírná a test, a szegény, a változó időt. - Óh, ha Isten oly csodát mivelt volna, hogy nem kéne soha többé négy fal közé kényszerült hajlékba laknom! Ma nem ember, hanem boldog állat volnék, ki őzekkel, szarvasokkal s énekes madarakkal barátkozna csak. Velük aludnék, velük kelnék a nagy, millió üstökű rengetegben s végül oly boldogan halnék meg ottan, mint ősszel a fák milliószámra lehulló levele, mely mind új fogantatásnak ad takarót, hogy ne legyen soha megállás az isteni derű szüntelen dicséretében.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Aug. 05, 2021 8:39 pm
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd (részlet)
[...]
Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez épen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...", majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Aug. 05, 2021 3:38 pm
François Villon: Ellentétek balladája
Szomjan halok a forrás vize mellett; Tűzben égek és mégis vacogok; Parazsas kályhánál vad láz diderget; Hazám földjén is száműzött vagyok; Csupasz féreg, díszes talárt kapok; Hitetlen várok, sírva nevetek; Az biztat, ami tegnap tönkretett; Víg dáridó bennem a bosszúság; úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek; Befogad és kitaszít a világ.
Nem biztos csak a kétes a szememnek S ami világos, mint a nap: titok; Hiszek a véletlennek, hirtelennek, S gyanúm az igaz körül sompolyog; Mindig nyerek és vesztes maradok; Fektemben is fölbukás fenyeget; Van pénzem, s egy vasat se keresek, és reggel köszönök jó éjszakát; Várom, senkitől örökségemet; Befogad és kitaszít a világ.
Semmit se bánok, s ami sose kellett, Kínnal mégis csak olyat hajszolok; Csalánnal a szeretet szava ver meg, S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott; Barátom, aki elhiteti, hogy Hattyúk csapata a varjú-sereg; Igazság és hazugság egyre-megy, és elhiszem, hogy segít, aki árt; Mindent megőrzök s mindent feledek: Befogad és kitaszít a világ.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Aug. 05, 2021 8:16 am
Magamra maradtam, egy szál nyomorult nyárfa, rokonom rég nincs sehol, fosztott fenyő, állok; életem édessége, fának lombja, lefonnyadt, mint a villám-vágta, tegnap még teljes törzsről.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Hétf. Aug. 02, 2021 8:30 pm
J. R. R. Tolkien: Durin dala
Új volt a Föld, és zöld a bérc, Folt a Holdon nem látszott még, Vízre, kőre még nem volt szó, Mikor Durin magányos volt. Ő nevezett völgyet, hegyet; Elsőként Ő ízlelt csermelyt; Megállt s Tükör-tóba nézett, S csillagkoronát észrevett, Mint ékkövek ércfonálon, Remegett fején víz-árnyon.
Szép volt a Föld, óriás a bérc, Ó-napokon, mielőtt még Királyai Nargothrondnak S Gondolinnak elutaztak A Nyugat tengerein át: Szép volt a Föld Durin napján.
Király volt vésett trónszékén Sok oszlopos csarnok végén. Aranytető; ezüst a padló; Felségjelével az ajtón. Napfény, holdfény és csillagfény Kristálylámpákból útra kélt Mit nem fakított felhő s éj-árny Ott tündökölt örökkön át.
Döngött ott üllőn kalapács, Volt vésnöki kopácsolás; Készült penge és markolat; Fúrtak tárnát, húztak falat. Ott beril, gyöngy, sápadt opál És vert acél, mint halpénz, vár, Volt pajzs és vért, fejsze, szablya; És fényes lándzsák halmozva.
Friss volt Durin népe, serény; Zene zendült hegyek tövén; Bongott hárfa, regős regölt Kapukban harsogott a kürt.
Szürke a Föld, öreg a bérc A kohó parázs kihűlt rég; Üllő s hárfa se zeng sehol; Durin csarnokán éj honol; Sírját takarja most az árny Khazad-dumot és Móriát. De mélyről még a csillagfény Csendes Tükör-tóból felér; Koronája fekszik mélyén Míg Durin álmából megtér.
