Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Öböl-erdő KaDiPE5
Öböl-erdő KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 14%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Deedra Gindrian
22 Hozzászólások - 8%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
13 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 12:49 pm
• Asszociáció

Yesterday at 12:52 pm
• Szólánc

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Arnav, Deedra Gindrian, Ezaras Azildor, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Öböl-erdő

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Utolsó Poszt Kedd Május 17, 2022 6:57 pm


forest
« taggeld;  @Coën •  Zene; song of lament  »
Csak megráztam a fejemet. Mégis mit sajnált? Már kár volt azon gondolkodni, hogy az életem egykori nyomvonaláról egész egyszerűen kilöktek. Nem gondoltam, hogy majd így alakul, hogy még ezt is elveszítem, de már mindegy volt. Volt más. Ian. A zsoldosélet. Egy új világ, amit meg kellett ismerni.
– Szakmát? Olyanom azt hiszem nincs, a varázsló lét egy életforma. – mosolyogtam rá. Ebben nem is volt mit jobban megmagyarázni, a mágia egész egyszerűen a testem része volt, használtam, mert ösztönösen jött bizonyos helyzetekben. Ezen kívül persze semmi máshoz nem értettem, így hát Iannek kellett megtanítania még azt is, miképpen éljek meg mellette.
– Természetes volt… miattam sérültél meg… – dünnyögtem könnyezve, ahogy az apró égést az ujjaimon próbálta lehűteni. Jól esett az érintése, kedves volt és gondoskodó. Kevesen bántak velem így. Hálásan pillantottam rá, a szemem fedő könnyfátyol mögül.
Az ujjaim lüktető, maró fájdalma szép lassan enyhült, így megint beszélgetésre került a sor. Persze sejtettem, hogyha nem látom el valamilyen módon, a bőr akár fel is hólyagosodhatott. Nem akartam, az képes volt érzéketlenné tenni az ujjaimat, ami egy varázslónál nem éppen szerencsés. Megköszörültem a torkomat inkább s a nevéről kérdeztem, elnyomva magamban a fájdalmat.
– Ugyan már… – sóhajtottam. Éreztem, hogy félreértette a mondandómat, nem azért nem emlékeztem a nevére, mert nem volt érdekes személy vagy mert a név nem volt megfelelő, amit viselt. Egész egyszerűen szörnyű volt a memóriám, ezért adtam mindenkinek bájos beceneveket. – Tökéletesen különleges az ebben az életben is… csupán a kicsi elfek memóriája nem a legjobb. – Mosolyogtam rá és a nem sérült kezemmel, megérintettem őt, hogy jóvá tegyem a sértést egy apró simítással. Épp csak az ujjain szaladtak végéig az övéin olyan barátságosan.
– De neked is adok valami becenevet, ha szeretnéd… – kacsintottam rá. Aztán végig simítottam a hajamon, hogy kicsit kellemesebben érezzem magamat. Nem vontam el róla a tekintetem, innentől kezdve ő érdekesebb volt, mint bármi más, ami csak az égen csillant. A szemeimből még folydogált a könny, de nem olyan durván, mint korábban.
– Valóban más értelemben vagyok magányos. – ismertem el egy lágy sóhajtás keretében. Nem tudom, nem akartam erről beszélni, szánalmasnak tartottam magam, hogy ennyire kell a testiség, az érzések, a kedvesség… mások valahogy elvannak enélkül és tudnak csupán a hivatásuknak élni. Csak nekem nem volt elég. Túl fiatal voltam, meg akartam ezt is tapasztalni egész egyszerűen.
– Mindenesetre azt gondolom, drága Coën, hogy te nem tudsz azon enyhíteni. – Miért is tudott volna? Nem sok hozzám hasonló alakkal találkoztam. A vágyaik mondtani „hagyományosak” voltak. – De egy barát is éppen elég, akivel lehet jókat beszélgetni a csillagos ég alatt. – Tettem hozzá és megint felnéztem az égre, végig simítottam a szememen, hogy eltűntessem a könnyeimet.
– Voltál már szerelmes? Mesélj róla! – kérleltem kíváncsian és közelebb húzódtam megint csak hozzá.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Május 12, 2022 10:59 am



Megvakarja tarkójár válaszára, hiszen nem pont erre a kimenetelre számított. Valahol belül egyfajta elégedettséget érzett, hogy nem csak fajtáját ritkítják, valahol pedig mégis keserűséget, mert holmi értékért akarták elvenni a legnagyobb értéket, amit csak kaphatott bárki.
-Sajnálom... - ad hangot gondolata első szakaszának. ~Azt hiszem...?~ fűzi hozzá elméje, lévén halvány orgona lila fingja nincs róla, hogy mit is kéne valójában momdani a pengefülűnek. Ahogy tovább fűzi mondókáját egy kisebb mosoly kiséretében megrázza szőke üstökű fejét.
-Nem gondolkoztál a szakma váltáson? - kérdezi egy sanda pillantással, majd megemelve vállait és enyhén előre döntve felsőtestét megropogtatja gerincét.
-Az élet nem tisztességes játékos. Ott hagyhattál volna a véremben megdögleni mint egy utolsó korcsot.  A te döntésed volt, hogy segítséget hívsz vagy csak tovább sétálsz. - magyarázza a másiknak a hangneme ellenére. Inkább mint egy nyugodta apa, ki próbál más szemlélet módot mutatni, mintsem egy hisztis kölyök, ki saját igazát védi.
Az apró égést igyekszik a lehető legjobban ellátni, majd a fő tűz felé tekint bátortalanul. Nem emlékszik, hogy a karavánhoz tartozik e olyan kereskedő kinél valódi krém van, vagy csak próbálja árulni mihaszna portékáját. Megszívva fogát inkább társára koncentrál.
-Mégsem jól választottam nevet. Különlegeset akartam, de nem megjegyezhető... talán majd egy következő életben sikerül. - behunyja egy pillanatra szemét, hiszen a vak sötétben jobban tud gondolkodni, de ki is nyitja, hogy a másik ne érezze kellemetlennek a szituációt. A kedvesség pedig... megannyi bárdról szólnak legendák és mondák, hogy hangszerük mellett még szoknyák alatt és nadrágokban is munkálkodnak lelkesen. Ő pedig e téren  különc. Ő az összetört szíveknek volt hallgatója. Talán pont ez okból szokott keserű picsa lenni és távol űzni magától Múzsáját.
Egyáltalán nem várta, hogy a másik bármit is mondjon a bölcsességre mit magában hordott, de mivel kiérdemelte bizalmát, mellé ül, megtámaszkodik háta mögött és az elfre tekint.
-A magány pár bizonyos formáját most el tudom űzni, párat viszont egyáltalán nem. De mint utazó társ, barát, szívesen segítek terhed enyhítésében, de ha jól sejtem, más értelemben vagy magányos. - gondol vissza a bordélyos beszélgetésre. S mint mondhatna ő, kinek semmilye és senkije nincs. Ki csak megy, hova lába és hasa viszi. Kit nem vár senki, sosem haza.




Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Coën

Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!


❖ Történetem : ❖ Ulron :
526
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Május 01, 2022 1:14 pm


forest
« taggeld;  @Coën •  Zene; song of lament  »
Talán nem kellett volna elmondanom, amit elmondtam. Nem, mintha vele nem lettünk korábban bajtársak. A legrosszabb állapotában is láttam, a sérülései ellenére azonban nem akart végezni velem, sőt egészen barátságosan fogadott a kis tűz mellett, amit gyújtott.
– Ugyan már. Az én hercegem nem is volt herceg, csak egy úton álló és még csak nem is a szerelmemért küzdött, hanem meg akart ölni egy varázstárgyért. – Sóhajtottam fel. Nem akartam tovább fűzni a szót. – Mindenesetre miatt dobtak ki a mágusok tornyainak védelméből. – Ráztam meg a fejem, majd kicsit elmosolyodtam. Már nem számított annyira, hiába gyötört, hogy miképpen mondjam majd el a nővéremnek, alkalomadtán az apámnak. A helyzetet megszoktam, készen álltam Ian mellett új életet kezdeni.
– Minden vándornak jól jön egy értelmes társaság az éjszakára. A tiéd történetesen egy „elfecske.” – Fűztam tovább a gondolatot, inkább csak azért, hogy újra mosolyt csaljak az arcára. Az sokkal jobban állt neki, mint az a zord kép, amivel az égboltot bámulta. Nem szerettem volna, hogy mellettem keseregjen. Ha már idekeveredtem, hát igen is legyen jó éjszakája, nem úgy, mint legutóbbi találkozásunknál, mikor miattam hagyta ott a fogát majdnem.
– Hogy jót tettem veled? Nélkülem meg sem sebesültél volna.
Nem tudom, miért mondtam ezt olyan szemrehányóan, ahogy egy szülő szidja a gyerekét. Talán csak józan észhez akartam téríteni, hiába esett nekem is jól a társasága. Valójában jól esett őt gyógyultnak és épnek látnom, így kevésbé gyötört a bűntudat, bár a hege azért kicsit zavart. Erről az égés, amit az ujjaimon éreztem, el tudta vonni a figyelmemet.
Bár próbáltam beszélni, a hangom el-elcsuklott a fájdalmas sérülés nyomán. Az égésnyomok lüktető fájdalommal jelezték jelenlétüket és tudtam, hogyha az üveg nem tudja lehűteni csúnyák és hólyagosak lesznek, míg megfelelő kenőcsöt nem kapok rájuk Nulportban. Azonban akkor is hónapokig tarthat, mire a régi leszek. Az égés volt talán az egyik legrosszabb sérülésforma.
– Coën. – Ismételtem meg. – Emlékeztem rá, hogy furcsán idegennek hangzott. – Suttogtam magunk közé a hangokat, miközben jó adag könny folyt végig az arcomon. Ő meg olyan természetességgel törölte le azokat rólam, mintha ehhez lenne szokva. Bizonyos voltam benne, hogy korábban nem sírtam előtte. Talán volt valaki, akivel korábban gyengédebben bánt.
– Semmi. Ez csak a fájdalom. – Húztam el a számat egy fájdalmas mosolyra. Mégis mi nyomta volna a lelkemet? Olyan érzéseket üldöztem, amiket talán már én magam sem éreztem, ráadásul rettegtem a családom véleményétől… és még miattam gyilkos is lett valaki, akinek nem kellett volna ártatlansága okén. Elég sok mindent elkövettem az elmúlt időszakban, de leginkább csak az hiányzott, hogy valaki gyengéd és kedves legyen hozzám. Tin is olyan messze volt, egyedül éreztem magam. Esténként csak egy párnát ölelgettem, de az sosem ölelt vissza. Azt hiszem a magány hosszútávon meg tudja törni az embereket. Engem bezárásra késztetett, de néha-néha előtört ez az érzés, különösen éjszaka, mikor magam voltam.
– Az égés különösen kellemetlen sérülésforma. – Magyaráztam. Nem akartam beavatni ezekbe a dolgokba mégis kimondtam: – Elég magányos voltam mostanában.



Coën Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 30, 2022 8:21 pm



Látva különös zavarát érdeklődve döntöm meg fejem, hiszen vártam egyfajta választ vagy reakciót. Értelmezve a szavait leesik, hogy egy kardnyelővel van dolgom. Amilyen szép arca van, lehet, hogy kapós is a köreiben.
-Ebből egy remek ballada születne. - jegyzi meg és valahol belül már gondolkozik a rímeken, amikkel elkápráztathatja a leendő közösségét. Kiégésén talán pont ez az ezüstfürtű elf segített.
Nevetése mosolyt csal cserepes ajkaira. Noha nem ismerheti a másikat, ő sem ismeri a mellette ülőt. Mennyi mindent hordoz magában egy olyan személy mint ő.
-Meg lehet, viszont akkor nem csacsognék itt egy elfecskével, akit a zord kaszás kísér, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb velejárója. - tekint fel az éjszakai égboltra és várja, hogy bármely pillanatban lecsapjon az ezüst hajlított penge, majd lelkét elragadva azokkal lehessen, kikkel oly rég nem találkozhatott.  De ki tudja mi bújhat meg a Hold gyermekének lelke mélyén, hogy úgy szorongatja a plédet, mint gyermek a játékát, vagy halott szerelmét egy fiatal szerelmes.
-Inkább mondanám... bajtársiasságnak. - hümmög egyet, hiszen nem biztos, hogy ezt a szót kereste. Vagy talán mégis...-Vagy sors. Te jót tettél velem, viszonzom hát. Nem szeretnék ujjat húzni a sors szálait fonó asszonyokkal, kik bármikor eltéphetik az enyém. - feleli az éjszakai égboltra emlékeztetőn szemekbe nézve, nem tudva mely istent szolgálja a másik, vagy szolgál e bármilyet. Hosszú élet elébe néz, mégis elvész fiatalsága önkeresésével, mit az alkohollal próbál elérni.
-Valaki csak megszeret egy olyan "tisztességtelen és mocskos" egyént mint én. Főleg a mocsok városában. - kuncog elharapva szavai végét, mintha egy öreget utánozna, ki fogai híján beszél másként. A balesetet követve igyekszem lehűteni az ujját, hogy ne veszítse el a tapintását. Vagy ha sérül is, minél hamarabb felépüljön belőle. Egy finom tünde mit sem ér az érzékei nélkül.
-Minden világos. - noha nem gondolt másra, érdekelte, a másik gondolata. Meg addig is nem sérült tagjára figyelt.
-...Coën... - motyogja a nevét, ahogy a könnyező fiatalra tekint.  Ha engedi letörli könnyeit, nem szeret így látni másokat. Talán önmaga vonásai miatt, mikor csak ma harag folyt ereiben, elpárologtatva a vért, nem hagyva lehetőséget a nyugodt, kellemes érzéseknek, csupán a gyűlöletnek.
-Mi nyomja a lelked, hogy ennyitől könnyezel? - foglal helyet mellette, majd megfogja torkát, hol a régi vágás hege maradt meg.



Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Coën

Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!


❖ Történetem : ❖ Ulron :
526
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 21, 2022 7:37 pm


forest
« taggeld;  @Coën •  Zene; song of lament  »
Eddig aligha cicázott le bárki is, kicsit szíven ütött – bár azt nehezen tudtam megállapítani, milyen értelemben. Megköszörültem a torkomat kicsit, aztán megismételtem a szavait, mintha magyarázatot várnék… hát így is volt, aminek fél perccel később, ahogy megtaláltam a megfelelő szavakat, hangot is adtam.
– Talán kéne nekem is egy torony, amire aztán a legények csak úgy felmásznak, mint a tündér mesékbe, hogy kiszabadítsák a királylányt. – Nevettem el magamat végül, kicsit megvillantva a fehér fogsorom. – Valójában ezen túl vagyok. Csak a legény, aki kimentett a toronyból már halott, ugyanis meg akart ölni. – Sójhatottam aztán fel. Nagyon is szükségem volt arra az olcsó lőrének titulált löttyre, ami leginkább csak az ártatlan kortyolgató torkát hívatott leégetni.
– Na… – nevettem fel a következő megjegyzésre, hogy fújni tudok. Még nem is találkozott a mérges énemmel. Az sem volt hát kizárható az ő szemszögéből, hogy kész oroszlán vagyok bizonyos helyzetekbe. A fantáziája játszott csak vele. Igazából olyan voltam, mint egy őrült kos, ami fejjel a falnak rohant, mind ahányszor olyan helyzetbe keveredtem. Nem volt önkontrollom, ha valaki felbosszantott, erőszakosan tudtam neki menni, ha bizonyítanom kellett, akkor meg oly’ makacs voltam, mint egy öszvér, ami csak menetelt előre, nem érdekelve, merre akarja vonni a nála feljebbvaló. Ő ez persze nem tudhatta.
– Bizonyára odaérsz. A város közel van s bár a közbiztonság nem a legjobb, a társaid megvédenek, ha csak nem ülsz jó messze a tábortól, ahová mindenféle elfek bemerészkedhetnek észrevétlenül… – Feleltem némi játékos éllel a hangomban, ahogy elhelyezkedtem a még sarjadóban lévő füvön.
Átvettem tőle a felém nyújtott plédet, bár betakart vele kissé, én még is félrehúztam a testem egy részéről. Egész egyszerűen csak magamhoz öleltem az anyagot, mintha puha párna volna. Szerettem ezt a hűvös levegőt. Nem volt olyan hideg és fájdalmasan reszketeg, mint a holdösvénytől Nulportig. Nem. Ez egészen más volt. Az otthonra emlékeztetet, mikor a tavaszi esték csípősségében bámultam a csillagokat. Szerettem a természetet, egyszerűen csak a koszt nem élveztem magamon, a ruhámon… de erre az estére hajlandó voltam megfeledkezni róla, főleg, hogy még az ital is melegített.
– Figyelmes vagy… ritka kevés hozzád hasonlót ismerek. – Állapítottam meg. A legutóbbi találkozásunk alkalmával nem volt időm ennyire elmélyedni a társaságában… hiszen a halálán volt s egy gyógyító kegyeire bízva hagytam hátra, hogy visszatérjek Alorába. Csak addig ültem az ágya mellett, míg a szíve erősebben nem kezdett verni.
– Nulportban ritka nehéz lehet tisztességes asszonyt találni… – Sóhajtottam fel. Valójában örültem, hogy nekem ilyen gondjaim nincsenek. Ian bordélyba akart küldeni, hogy kiéljem a vágyaimat és könnyebb is lett volna, mint érzelmi dolgokba bonyolódni. Valahogy nem voltam ehhez még sem elég hideg. Kivártam a soromat. Egyszer csak megszeret valaki, ha pedig nem, úgy egyedül is le tudok élni pár százévet.
A beszélgetésről csak az égető érzés vonta el a figyelmemet. Láttam, ahogy közelebb kúszik, az arca éppen felettem, én pedig könnybe lábadt szemekkel vettem ki az ajkaim közül a nyálas ujjam. Rá akartam pillantani, de helyette, ha akarta, megfoghatta, hogy odahúzza az üvegre, amit közelebb hozott. Magamról eszembe nem jutott volna ráfektetni. Hirtelen nagyon erősen zakatolni kezdett a szívem. Sokszor fájt, ám csak kétszer fordult elő, hogy annyira élesen, hogy el is sírjam magam. Az egyik a csuklótörésem volt, a másik pedig amikor Ron barátja gyógyította a sérült vádlimat.
– Az öl… cica… – Nyafogtam és könnyek folytak végig az arcomra. – Egyszer egy matróztól hallottam, aki nőket illetett ezzel a szóval… – Szipogtam. – Vagyis hát a szeretőjét…
Megpróbáltam arra koncentrálni, hogy szép lassan az ujjam jobban lesz. Nem is tudom, mihez értem hozzá, mert nem figyeltem oda rendesen.
– Mi is a neved? – kérdeztem aztán csendesen. – Ha már éppen a te öledbe estem, tudnom kell… mert hát elfelejtettem, ha említetted is.  



Coën Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 20, 2022 11:00 pm



Ha valaki túl sokat utazik és túl sok személyiséget vesz fel, egy idő után elveszíti önmagát s a megannyi állarc rejtekéből próbál kitörni, hasztalanul. Majd végül az egész egy hurokként szorul a nyakára mely szépen lassam megfojtja.
Ahogy megismételte megjegyzésem egyik szemöldököm megemelem.
-Uhum... ápolt haj, fakó bőr, melyet ritkán ér nap, kényelmes ruha... a legtöbben így írják le a tornyába zárkózott varázslót. - próbál rá mutatni arra, amit lát. Vagyis.. láthat a hold fényében. De az is lehet többet mondott, mint amit kellett volna. A másik talán gy is tudja, hogy mi ő, akaratlanul beszélt anyanyelvén előtte.
-Fújni tudsz az biztos. - húzza mosolyra száját, megeröltetve minden izmát, hogy ne röhögje ki a kis puffancs macskát.
-Lehet élek majd vele, ha odaérünk épségben. - cuccai közt kotorászva felveszi sállját, mit óvatosan teker nyaka köré és a tűzben pihenő apró köveket helyezi a hajtásokba. Ha maga lenne, talán csak elfeküdne és a nyakára pakolná, majd egy felsővel letakarná.
-Akkor megnyugtatlak. Itt túl komoly bajod nem eshet, ha részegen belekötsz valakibe. Legrosszabb esetben levernek, mint vak a poharat. - némi kutakodás után még nyújt az idegennek plédet, hiszen jól tudja, milyen mikor csak a hideg föld ölel keblére. Látva, hogy az eget kémleli betakarja, nem hagyva időt a szabadkozásra.
-Tisztában vagyok vele. De minden megérdemel egy próbát. Barát akadhat bárhonnan, ahogy ellenség is. A bordélyok lányai nem érik meg a pénzüket. Akármelyik fruska boldogan töltene egy éjszakát bármilyen férfival, ha olyanja van. - magyarázza nézőpontját, miközben életben tartja a kis tüzet. Valóban vágyik arra, hogy szeressék, de nem ilyen módon. Ne a hangjáért, a pénzéért... maga miatt. Mert az ami és az aki.
-Családi ü... eh... nagyon megsütött? - kúszik mellé négykézláb, hogy a hideg üveget a kezébe adhassa. Azzal hűtse a megsebzett tagját.
-Ölcicák? - sandít fel egy pillanatra, hiszen esze nincs hozzá, mi a kénköves, véreres halálra gondolt a kis tünde fiú.




Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Coën

Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!


❖ Történetem : ❖ Ulron :
526
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 16, 2022 5:46 pm


forest
« taggeld;  @Coën •  Zene; song of lament  »
Kölcsönösen megnéztük egymásnak a másikat. A drága bárdom nem sokat változott az elmúlt időben, talán csak kevésbé volt harapós és azonnal elutasító, mint mikor az asztalához ültem a törpökkel teli kocsmában. Talán a régi, nem épp kellemes ismeretségünk volt az oka. A sebek néha jót tesznek annak, aki kapja. A vádlimra ért szúrás engem is bátrabbá tett. Ott volt a tudat: ezt túléltem. Aztán jött a csuklótörés… azon is átestem. Erősebbé tett. Meglehet ő is így volt vele.
Szégyelltem magam, hogy még mindig nem jutott eszembe a neve, mert biztos voltam benne, legutóbb rákérdeztem, mikor attól féltem meghal és legalább a családját meg akartam keresni. Most viszont, oly’ messzi volt már a találkozásunk emléke, hogy csak nem tudtam felidézni. Végül elhessegettem a gondolatot és megköszörültem a torkom. Nem, mintha szükség lett volna arra, hogy magamhoz próbáljak térni önön erőmből. Régi társam szavai épp úgy értek, mitnha hideg vízet locsoltak volna egyenesen az arcomba.
- Szoba… cica… - ismételtem meg. Talán az orcáim kicsit rózsaszínre váltottak, de nem olyan feltűnően, hogy azt ebben a sötétben láthassa. - Te most komolyan lecicáztal? - kérdeztem aztán, kicsit megrökönyödve. Sosem mondott rám senki ilyet… talán csak Cerbin nevezett egyszer kismókusnak. Voltam vagy öt-hat éves - még az sem kizárt, hogy kevesebb -, egyenesen rárontottam, hogy apró ujjaimat az oldalába fúrva csiklandozzam meg bosszúból. Már akkor is nagyobbnak hittem magam a valódi méretemnél.
- Biztosíthatlak, hogy nálam erdeibb macskával még nem találkoztál. - feleltem végül az ő szavaival.
Hallottam, hogy küzködik a hangjával. Rekedt volt, kissé hörgős időnként, mint amikor nekem szárad ki egészen a torkom az érzelmi hullámvölgyektől, melyek újra és újra rám találtak. De a hideg szél is kikezdett sokszor.
- Nulportban, a Korallban remek mézes-gyömbéres teát készít a kocsmárosné. Az biztosan rendbe tenné a torkod. - magyaráztam, némileg mocorogva. Most jól esett helyet foglalni a fatörzsénél, kicsit lopva a bárd testmelegéből. Ezen persze a felém nyújtott alkohol is segített. Újabb kortyot vettem magamhoz, majd megráztam a fejemet.
- A társam, akivel utazok elég szigorúan kezeli az alkoholfogyasztásomat. Egy alkalommal az ittasságom komoly bajba kevert minket… így megígértem neki, hogy nem iszok - dünnyögtem még mindig azon az elveszett kisgyerek hangon. Aztán még egy kortyot vettem magamhoz az üveg tartalmából, hagyva, hogy kicsit megégesse a torkomat. Csak ezután helyezkedtem el a hűvös földön. Az árnylovag hallatára persze összeszorult a szívem, a gyomrom pedig öklömnyire húzódott. A családom jutott eszembe róla, az ismerőseim… minden olyan alak, aki könnyedén felismerhetett volna. Nem is figyeltem a társamra, csak az éjszakai égboltot figyeltem. Hagytam, hogy a csillagok ezüstös fénye megüljön sötétkék szemeimbe. Nem akartam, hogy felismerjen valaki, aki ismerheti apámat. Nem akartam többé magyarázkodni azért, ami velem történt.
A kellemes meleg egészen ellazított. Hihetetlen volt, hogy egy kis tűz ennyire át tudott melegíteni itt az erdő közepén. Ezért hát csevegni kezdtem, hogy mi járatban van erre, miközben ő is elterült mellettem a földön. Csak lopva pillantottam felé, meglesve kibontott, szőke haját.
- Ambíciózus tervek. Nulportban barátot találni talán nehezebb, mint szerelmet lopni. Számos fehérnép ácsingózik a férfiak után, ki pénzért, ki másért. - Válaszoltam. Láttam én mi van a bordélyok környékén. Ian még engem is odaküldött volna, hogy végre csillapítsam a testem megállás nélküli izzását. Csakhogy inkább fogadtam volna örök magányt, semmint, hogy így tegyek. - Vagy egy konkrét személy után áhítozol? -  Érdeklődtem.
Annyival egyszerűbb lett volna, ha nem térünk vissza a nővéremre. Persze, hogy nem akartam róla csevegni, ahogy az árnylovagokról sem. Csak… még nem voltam kész átgondolni, hogyan jelentsem be, megint csalódást okoztam. Egyszerűen csak élvezni akartam az estét, ha már egyszer szószerint valaki karjaiba rohantam.
- Ne hidd, hogy nem örülök. Tindómiel a mindenem… de… most az emléke is nehéz érzésekkel tölt el. - magyaráztam, mostanra már én is kiszáradt torokkal. Fel akartam hát kászálódni, épp csak annyira, hogy egy kortyot igyak. - Inkább beszéljünk a csillagokról. Vagy a szerelmedről… vagy a szobacicákról… vagy az ölcicákról - Magyarárztam hevesen, de ahogy felültem volna, valami forróhoz ért a kezem a nagy kapálózásban, erre felkiáltottam: - Au! - Majd visszadőltem a földre, hogy a mutatóujjamat ajkaim közé kapjam. Reméltem, hogy ezzel enyhíthetem az égő érzést.



Coën Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 16, 2022 10:53 am



Nem érti mit akart a másik, de mivel belekezdett, elkezdte érdekelni. Noha úgy gondolja, nincsenek olyan jó viszonyba, hogy vissza is kérdezzen, még ha hülyeséget is akart volna mondani a sidhe.
Kiállása az utóbbi időben változott, bár e miatt méginkább olyan törékeny, tünékeny a hatása, mintsem harcra kész fiatal. Mintha szimpla akarattal vagy egy nagyobb ütéssel ketté lehetne törni.
-Hm... azt hittem szoba cica vagy. - enged meg magának egy olyan megjegyzést amit nem lehetne. Főleg nem annak akinek a sebei összeöltését köszönheti. S talán saját pimaszságára kapott választ, amiért nem tudott haragudni a másikra. Vagy talán egy picit, de le kell győznie ön-ön büszkeségét, ami lassacskán sikerrel jár. Így lesz az Ősi vér gyermekéből egy avarban kúszó féreg.
-Túl nagy a konkurencia. - vonja meg erős vállait majd néhány nagyobb követ és fát dob a tűzbe, miközben megköszörüli torkát, hogy maradék hangja ne menjen el. Nem lenne a legjobb biznisz számára.
-Egy darabig örülök ha beszélni tudok. - nem akar kiselőadást és különelőadást tartani a másiknak. Ténylegesen megerőltette magát, s nem kockáztatja a lebukás veszélyét sem.
A fészkelődő elf-re sandít, de nem szidja vagy morog rá. Régebben valószínűleg ennyi elég lett volna, hogy egy kést szorítson a torkának, de mostanra... mostanra talán idegzete erősödött annyit, hogy nyugalom legyen elméjén. Átnyújtja az italt, mintha alegtermészetesebb dolog lenne.
-Idd meg nyugodtan. - legyint egyet, hogy ne akarja vissza adni. A mai napra valami jóból is jusson a félárva fészeklakónak.
-Ha követett is bárki, a karaván felbérelt egy árnylovagot őrnek.... de téged se vett észre, vagy nem gondolta úgy hogy érdemes lehet szólni róla. - gondolkozik el a tűz táncába merülve. Kérdésére szóra nyitná száját, de vissza is csukja. Talán maga sem tudja mi a helyes válasz. Talán... a tűzbe tett köveket kiveszi és a másik derekához és hátához helyezi.
-Csillagokat nézni, barátokat szerezni, szerelmet lopni, csatlakozni az Árnylovagokhoz... megannyi tervem van Nulportban. - feleli miközben igazgatja a forró köveket, mik nem égetik meg sem őt, sem a kis védencét, hála az utazó köpenynek. Ellenben kellemes meleget ad, még ha kicsit kényelmetlen is. Ám ha a másik mégis megérintené csupasz kezével, kellemetlen égési sérülést hagyna maga után. Egy plédet terít le, hogy azon elterülve az ég felé fordítsa arcát, majd betakarózik. Szőke üstökét kiengedi, hogy ne zavarja az alvásban.
-Azt hittem örömmel fogod fogadni annak a nőnek a hírét... - próbál beszélgetést kezdeményezni az éjszaka halkuló zajaiban.




Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Coën

Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!


❖ Történetem : ❖ Ulron :
526
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 10, 2022 10:52 pm


forest
« taggeld;  @Coën •  Zene; song of lament  »
Már lassan mindenki zavarba tudott hozni. Talán Iannek mégis csak igaza volt a bordélyt illetően, de ha az ember szerelmes, akkor valahogy ösztönösen irtózik a dologtól. Vagy csak én éreztem így, mindenesetre gyomorgörccsel pillantottam a lángok felé.
– Csak az ágy… mindegy! – Legyintettem. Nem kellett volna megmagyaráznom, hogy túl sokat magyaráztam bele abba, amit mondott. Elég kellemetlen volt így is az érkezésem, most legalább már ott kuporogtam a tűz mellett a maga hirtelen jött csendességében, amiről tudtam, nem tarthat sokáig. Általában be nem áll a szám, ha már kicsit feloldódtam.
A felém nyújtott köpenyt végül átvettem és a vállamra terítettem. Bár nem voltam már korántsem olyan törékeny, mint legutóbb találkoztunk. Nőttem egy keveset, magasságra. Nem lettem izmosabb vagy testesebb, sőt a nyúlástól csak még inkább kivillantak a bordáim, a kulcscsontjaim… de akkor is, mérhetetlenül büszke voltam, hogy kezd elf-formám lenni.
– Ne aggódj. Ennél kellemetlenebb időben is voltam a szabadban. – Nyeltem egyet, bár nem terveztem beavatni, hogy miért vagyok Nulporthoz ilyen közel. Az út lóháton nehéz volt, a tél még bőven a nyomunkban volt, mikor Iannel a Holdösvényen át egészen a városig jutottunk. Havazás, jeges szél, máskor pedig szakadó eső kísérte az utunkat.
Ahogy felelt, úgy szép lassan összeállt a kép, amit Tindómiel a levelében említett. Bizonyára erre a bárdra gondolt, csak az én gondolataim indultak meg egészen más irányokba. Talán azért, mert róla óhajtottam hallani. Ez a bárd más volt, neki tényleg fizikális károkat okozott az, hogy megismerkedett velem… és lényegében belerángattam valamibe, amibe nem kellett volna.
– Pedig azt gondolnám, hogy a szép hangodért ingyen dobálják utána a legjobb palack italokat. – Közöltem kicsit talán szemtelenül is, ahogy elhelyezkedtem mellette a vaskos fatörzsnek támaszkodva. – Bár sosem hallottalak dalra fakadni. – Tettem hozzá.
Összehúztam magam a köpeny alatt. A magasságkülönbség miatt hosszú volt az rajtam és tökéletesen körbe ölelt. Nem emlékeztem, hogy bárki valaha is figyelmes lett volna velem olyan módon, hogy felajánlott volna egy ruhadarabot, mert fáztam. Tényleg fáztam, még hideg volt éjszakánként a napközbeni tavaszi napsütés ellenére is. A tűz pedig bár kellemesen melegített, de nem volt elég a vacogó tagjainak.
– Hogy találkozzunk… fogalmam sem volt, hogy erre jársz… – Dünnyögtem, mintha nem érteném, hogy csak amolyan szófordulat volt az, amit mondott. Kicsit ficeregve kerestem a helyemet, picit meg is löktem a vállát, ahogy a tekintetem elszakadt az erődből. – A közeli faluban voltam, egy ékszerészmestert kerestem fel, de kicsit félresiklottak a dolgok. Ne aggódj, már régen lehagytam őket… őket, akik követtek. Az erdőt rajtunk kívül csak vadállatok járják. – Válaszoltam magabiztosan, hiszen a látásom és a hallásom is kiváló volt. – Ezúttal nem hozok a fejedre bajt. Viszont, az az olcsó lőré kéne… – Nyúltam oda, hogy elvegyem az üveget. Ha nem ellenkezett, nagyot kortyoltam belőle. Hagytam, hogy a meleg alkohol végig égesse a torkomat. Még egy kicsit magamhoz vettem, majd visszanyújtottam felé az italt.
– Mi járatban vagy erre? Velük. – Böktem fejemmel a távolban gyülekezők közé, aztán kicsit lejjebb siklottam a fa törzse mentén, egészen elterülve a hideg talajon, hogy felnézzek a holdfényre és a körülötte táncoló ezüstös csillagokra. Szerettem, ahogy a fény bőrömön táncolt, szinte éreztem, amint cirógat. Az éjszaka volt az enyém, nem a nappal. Ezt szerettem. Az erdő hangjai, a tűzropogás pedig csak otthonossá tették az egészet. Ebben nőttem fel. – Csak azt ne mondd, hogy csillagokat nézni jöttél, mert akkor ide kell telepedned mellém.



Coën Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 10, 2022 9:58 pm



Nocsak nocsak! Kit fújt utjába a csípős télies szél? Bárhol felismerné azokat a vonásokat, a szőke üstököt, a gyermekies kék szemeket... de valami nagyon más. Valami, mintha... egy pillanatra magát látta volna. Rémült és zavarodott. Talán ez a kis érzelem foszlány keltette benne azt az érzetet? Hogy így kell cselekednie.
-No! Mi a baj, hogy a vörös holdtól is vörösebb vagy? - csodálkozik el valamennyire és elgondolkozik, hogy valami rosszat mondott e, vagy félre érthetőt, de semmi nem jut eszébe. Inkább rá hagyja a dolgot a másikra. Követi az elf tekintetét a tűzre, mely valóban kellemes meleget árasztott, s a tánc amit lejtett, egy örömlány sem tudta volna utánozni. Elrévült, ködös tekintettel mered továbbra is maga elé, egészen addig amíg nem érzi a fürkésző kék szemek súlyát.
-Vedd fel, még a végén megfázol itt. - rovja meg kicsit, majd nyúl az italért, hogy leöblítse egyre megfáradtabb torkát. A kérdésre kicsit értetlenül tekint a másikra. Mintha szavakat keresne a bajra amit látott. Kék szemei szomorúságot árasztanak. Ajka szélébe mar, majd egy nagyobb kortyol az üvegből. Mit is mondhatna az ki mindent elvesztett, annak, akinek talán egyetlen szeretet szeméjét félholtan látta.
-Talán... három, négy hétnyi járásra. - összeszorul torka egy pillanatra. Mit is mondjon, hol is kezdje. De talán... jobb így. Majd ha ideér, láthatja a nőt. Már ha nem súlyosbodik az állapota.
-Egyébként... valami olcsó lőré, amit megengedhet magának egy szerencsétlen, szegény bárd. - kuncog saját maga nyomorán meg az italon, minél már valamelyik paraszt is jobb ízűt készít.
-Mi szél hozott a karavánhoz? Gondolom nem az, hogy találkozzunk egy békésebb helyen. - szegezi hozzá a kérdést, majd felvonja szemöldökét. Hanglejtése nem fenyegető, sokkal inkább belenyugvó, hogy megint nem lesz túl nyugodt estje és lábadozhat megint.





Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Coën

Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!


❖ Történetem : ❖ Ulron :
526
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 10, 2022 6:45 pm


forest
« taggeld;  @Coën •  Zene; song of lament  »
Az egész helyzet őrült kínos volt. Ethuil ünnepe után egy bárd tomporán aludtam, mert részegen úgy gondoltam, hogy rendkívül hasonlít Rilrionra és persze elkezdtem üldözni a szerelmemmel. Szánalmas volt, ahogy szánalmas volt a régi ismerősöm ölébe esni arccal. Arccal. Még csak nem is beleültem… bár az sem lett volna kevésbé arcpirító pillanat. Ezért is fordultam azonnal a lángok felé, amik oly’ kellemes melegséget árasztottak, hogy inkább maradtam volna örökre ott, ahelyett, hogy holnap visszatérjek Nulportba. Tény, hogy az esti idő még kellemetlenül hideg, amin a posztókabát sem segített. De napközben úgy szerettem a napsütést, kezdett visszatérni az erőm, amit a tél egészen el tudott nyomni a maga szürkeségével.
A kérdésre éreztem, hogy még jobban elpirulok. Az ágy helyett először ágyékot értettem.
– Az ágyad nem, csak a tűzed melegsége. – Feleltem aztán, kicsit megköszörülve a torkomat, hogy ne remegjen meg annyira a hangom. Ha tudtam volna, hogy épp itt futok vele újra össze, elkerülöm. Mégis csak miattam vágta meg egy törp. A pillantását megérezve magamon, mégis az ő irányába fordultam, hogy találkozzon tekintetünk. Az ő világos kék szemei az én sötétebb kékjeimmel. Zavaromban beletúrtam a hajamban és azonnal visszanéztem a tűzre. Tényleg nem vártam el, hogy csevegjen velem. Elég kárt okoztam már neki, s nem volt kizárt, hogy ezen az estén is így marad.
Végül mégis közelebb húzódtam. Figyeltem, ahogy magára ölti az ingét… és ez olyan furán intim pillanatnak tűnt, amit bizonyára nem kellett volna látnom, így ugyanis a sérülés nyomát is kiszúrtam. A hátamat a fa törzsének vetettem. A köpenyét bámultam, addig sem kellett a szemébe néznem, de semmiféle más mozdulatot nem tettem. Zavarban voltam.
– A nővéremnek… találkoztál a nővéremmel? – kérdeztem. A pír most már annyira kiszökött az arcomból, hogy nem maradt más csak sápadtság. Nem akartam Tinnel találkozni… még róla beszélni sem akartam, mintha csak meghallaná távolról, mit műveltem. Mert… mert… nagyon is műveltem, azért csaptak ki még Alorából is.
– Ugye nincs a környéken? – Túrtam végig a hajamat zavaromban, de most már nem fordultam el, a tekintetét kerestem, mintha abból ki tudnám olvasni a lényeget. Sőt ösztönösen vettem el az italt, amit felém nyújtott, pedig nem kellett volna.
– Ez mi? – szagoltam bele, majd egy nagy kortyot lehúztam belőle. Hagytam, hogy kicsit megégesse a torkomat, helyre billentse bennem az egyensúlyt és a reszketés helyét átvegye a melegség. Általában a nővérem ölelésétől éreztem magam így, most viszont nem maradt más, csak az alkohol. Kezdtem egészen magamévá tenni ezt a magányt. Már nem vágytam szerelemre és nem… továbbra sem éreztem szükségét, hogy egy bordélyba csatangolva szerezzem meg magamnak az első alkalom élményét. Még az első csókomért sem fizetnék, nemhogy az első együttlétért. Mindegy. Ez más történet volt.
– Köszi… – nyomtam vissza a kezébe, kicsit érintve a bőrét, ami meglepően melegnek tűnt ahhoz képest, hogy most bújt csak az ingébe. Talán a tűz, talán a túl sok lélekmelegítő tett. Gyanúsan az utóbbi, hiszen túl kedélyes volt a legutóbb történtek ellenére.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1690
❖ Tartózkodási hely :
Épp Nulport
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 10, 2022 5:45 pm



Egészen kezd hozzászokni ahhoz a végtelen kellemetlen érzéshez, hogy támaszt kell találnia a más fajok képviselőjében. Noha még mindig megtartja a biztos távolságot, egyesek mazochista mód igyekeznek a közelében maradni. Nem tudja az okát, talán mert dalol? Talán mert kétkezes fegyvert hord magánál, mivel gyakran úgy érzi nem képes bánni? Nem tudja, valahol nem is zavartatja magát. Tüdejét megtölti az éjszakai erdő illata, a tűz melege. Lelki szemei előtt pedig saját lelkének sivárságával kell szembenéznie minduntalan. Az a kellemes virágos rét, mi akkor volt, mikor a szüleivel lehetett egyik pillanatról a másikra vált tűz és vér martalékává. De a hamuból új virágoknak kéne nőnie, de itt nem maradt semmi, mint por és hamu a feledés szélén.
Léptek közelednek felé, majd tompa puffanás. Valószínűleg a karaván eggyik kölyke játszik felfedezősdit az éjjeli erdőben és elvétett egy lépést. Viszont a hang ami olyan közeli volt egy fog szívást váltott ki és egy halk "Fene esne bele..." -t, noha a méh zümmögése is képes lett volna elnyomni azt.
-Megint az ágyamra fáj a fogad? - enged meg magának egy kellemetlen, nyomasztó mosolyt és kuncogást majd kék szemeivel tekint végig a pengefülű kölykön.
-Gyere, huppanj le ide! - mutatok magam mellé, hogy hátát a fa törzsének vethesse. Kezet nyújtok felé, mintha eddig is ismerném s ne keltsen gyanút a figyelmetlen őrökbe. Sokba fog ez kerülni... ha közelebb lép mélyebb levegőt veszek, elnyomva mindenféle kellemetlen érzelmet és emléket. Utazó köpenyem felé nyújtom és óvatosan belebújok ingembe.
-Miért ne tenném? Ha tudtam volna, hogy hamarabb összefutok veled, nem adom oda a nyakéket annak a vörös tündének. - rázza meg fejét, mintha rosszat tett volna majd táskája mélyéből üveget húz elő.
-Lélek melegítőt? - nyújtja felé az üveget. Talán jól begyakorolt dolgok ezek, mégis... ezt várják tőle. Érintkezzen, barátkozzon... de, kellenek is, hogy meglelje azt a semleges csoportot, ahol övéire lelhetne. Vagy olyanokra akik támogatnák.





Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Coën

Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!


❖ Történetem : ❖ Ulron :
526
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Öböl-erdő Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
 Similar topics
-
» Öböl-falu
» Daryn-erdő
» Silmë - Sötét erdő

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: