Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Öböl-erdő - Page 2 KaDiPE5
Öböl-erdő - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Ezaras Azildor
2 Hozzászólások - 29%
Kalandmester
2 Hozzászólások - 29%
Naken Forerion
2 Hozzászólások - 29%
Krónikás
1 Témanyitás - 14%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 8:32 am
• Kockadobó

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Öböl-erdő

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 10, 2022 5:45 pm



Egészen kezd hozzászokni ahhoz a végtelen kellemetlen érzéshez, hogy támaszt kell találnia a más fajok képviselőjében. Noha még mindig megtartja a biztos távolságot, egyesek mazochista mód igyekeznek a közelében maradni. Nem tudja az okát, talán mert dalol? Talán mert kétkezes fegyvert hord magánál, mivel gyakran úgy érzi nem képes bánni? Nem tudja, valahol nem is zavartatja magát. Tüdejét megtölti az éjszakai erdő illata, a tűz melege. Lelki szemei előtt pedig saját lelkének sivárságával kell szembenéznie minduntalan. Az a kellemes virágos rét, mi akkor volt, mikor a szüleivel lehetett egyik pillanatról a másikra vált tűz és vér martalékává. De a hamuból új virágoknak kéne nőnie, de itt nem maradt semmi, mint por és hamu a feledés szélén.
Léptek közelednek felé, majd tompa puffanás. Valószínűleg a karaván eggyik kölyke játszik felfedezősdit az éjjeli erdőben és elvétett egy lépést. Viszont a hang ami olyan közeli volt egy fog szívást váltott ki és egy halk "Fene esne bele..." -t, noha a méh zümmögése is képes lett volna elnyomni azt.
-Megint az ágyamra fáj a fogad? - enged meg magának egy kellemetlen, nyomasztó mosolyt és kuncogást majd kék szemeivel tekint végig a pengefülű kölykön.
-Gyere, huppanj le ide! - mutatok magam mellé, hogy hátát a fa törzsének vethesse. Kezet nyújtok felé, mintha eddig is ismerném s ne keltsen gyanút a figyelmetlen őrökbe. Sokba fog ez kerülni... ha közelebb lép mélyebb levegőt veszek, elnyomva mindenféle kellemetlen érzelmet és emléket. Utazó köpenyem felé nyújtom és óvatosan belebújok ingembe.
-Miért ne tenném? Ha tudtam volna, hogy hamarabb összefutok veled, nem adom oda a nyakéket annak a vörös tündének. - rázza meg fejét, mintha rosszat tett volna majd táskája mélyéből üveget húz elő.
-Lélek melegítőt? - nyújtja felé az üveget. Talán jól begyakorolt dolgok ezek, mégis... ezt várják tőle. Érintkezzen, barátkozzon... de, kellenek is, hogy meglelje azt a semleges csoportot, ahol övéire lelhetne. Vagy olyanokra akik támogatnák.





Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Coën

Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!


❖ Történetem : ❖ Ulron :
655
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 10, 2022 4:55 pm


forest
« taggeld;  @Coën •  Zene; song of lament  »
Remegő térdekkel siettem ki a faluból. Csak egy napra jöttem el Nulportból, hogy a nővéremnek csináltassak a helyi ékszerkészítő mesterrel ajándékot. Isilmë hava már jó sok héttel ezelőtt volt, én meg jó öcs módjára egészen megfeledkeztem a születésnapjáról. Túl sok minden történt. Lefoglalt a tanulás, majd a kicsapás és az egyebek. Most pedig, hogy levelet kaptam tőle, úgy éreztem feledékenységemet pótolva legalább egy aprósággal meg kéne lepnem. Egy medálra gondoltam, amin szépséges fecske díszeleg, anyánkra emlékeztetve őt is. Tudtam, hogy azok az emlékek neki is legalább olyan fontosak, mint nekem… de ki gondolta volna, hogy az ékszerkészítő mester halottan találom, furcsa alakok társaságába és a végén éppen nekem kell majd menekülnöm. Mostanában egyre több a halál a nyomomba és a megrendelt fecskemedált sem tudtam megszerezni.
Helyette véres talpnyomokat hagyva magam után, az erdőben kötöttem ki. Egy idő után bizonyára nem is követtek, remélve, hogy majd széttép egy farkas. Ehelyett azonban, nem is olyan mélyen az erdőben tüzet pillantottam. Úgy tartják az erdei népek, hogy a farkasok félnek a lángoktól, így hát arra vitt a lábam, szinte ösztönösen. Bele sem gondoltam, hogy akár bandita tábor is lehet.
Az utolsó métereket már futva tettem meg. A szívem erősen kalapált, hogy ember forma rajzolódott ki a tűz mellett gubbasztva s a távolban talán, még jóval messzebb másik tábortűz lángjai is felfelé csaptak. Valamit mondani akartam üdvözlésképpen, de mielőtt még egyáltalán rá nézhettem volna az ismeretlenre, a lábam beakadt egy fa gyökerébe. Éreztem, ahogy meghúzódik a vádlim, pont ott, ahol nem rég még a vágás éktelenkedett és arccal egyenesen az illető ölébe sikerült zuhannom.
– Elnézést! – Tornáztam magam szinte azonnal ülő pózba, de a pironkodás azonnal sápadtságba váltott. Láttam én már őt valahol… nem is csak valahol, egészen pontosan az egyik bányász falunál, amikor úgy döntöttem elgyalogolok Aloráig – nem történt végül meg, elég gyorsan kiderült, hogy ez szörnyű ötlet volt. A bárd, mert bárd volt… bár a neve már nem rémlett, miattam sérült meg.
– Szép estét neked, bárdom – hajtottam kicsit fejet felé, majd az ujjaimat kinyújtottam a tűz felé, hogy ne kelljen rá pillantanom újra. – Ha nem bánod, megpihennék az estére itt veled… – A hangom rekedt volt és zavart. Hogy eshetem pont az ölébe? Mostanában valóban különösen sok bajt vonzottam magamhoz. Egy zsoldossal – aki apám helyett apám – járom a világot, hogy életben maradjak, mert kirúgtak Alorából és minden lépésem után halottak maradnak. Egyszerre volt gyomorforgató és végtelenül új ez az élet, mégis úgy éreztem sosem fogok beleilleszkedni, mert akármennyire is szeretnék, még nem vagyok kész felnőni.
– Nem muszáj beszélned hozzám, ha nem akarsz… – motyogtam és elnéztem az erdőbe, abba az irányba, ahonnan jöttem.




Coën Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 10, 2022 9:23 am



Nulport felé haladva egy kisebb karavánhoz csapódtam, mint a haladásért az éjszakai mulatságért  felelős egyén. Sajnos az én szüttyőm is hamar kiszárad, meg felszerelést is kellene vennem a kovácsnál. Az erőltetet menet meglátszik az állatokon, az embereken, s lassan hangszálaimon is mit gyakran egy köhögés ad tudtomra.
Ezért is más a ma éjszaka. Nem kezdek dalolni, csak ülök a többiektől távol, hogy a fő tűznek is csak gyér fénye jusson el hozzám. Mert jobb ez így mindenkinek. Leginkább magamnak. Ahogy fáradtan lefejtem felsőm végig húzom kezem a sebeimen, miket elég rég szereztem. Elszámítottam magam, s meglett az ára. Összehordva némi ágat és gallyat valamint köveket, hogy ne terjedjen tovább a tüzem, elkezdek egy gödröt kialakítani az éjjeli őrömnek.
-...Yol... - þölcsért formálok kezeimből, közel hajolok az ágakhoz, majd halkan, szinte halhatatlanul kimondva a szót meggyulladnak a levelek és ágak.  Még szerencse, hogy atyám megtanított füsttelen tüzet gyújtani. A lángok véget nem érő szerelmes táncát figyelve a hátam egy fának döntöm. Térdeim felhúzva a karjaimat azon pihentetem.




Folrandír Ceilteach Kedvelte

Bárd vagyok
Coën

Haaajjj, de én nem félek! Hogy dalomat elsodorná Sodra a szélnek!


❖ Történetem : ❖ Ulron :
655
❖ Szintem :
Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 14, 2021 1:25 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2763
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 30, 2021 2:44 pm
Csendes Éj

 
♪Zene♫ •  Credit:
 

A piszkos rongyot látva túlzás lenne azt állatani, hogy elégedettség sugárzik az arcáról, de igaz ami igaz, a semminél egy hajszállal éppen ez is jobb. Nem lehet mindig ott az erdei boszorka, hogy ellássa a sérüléseket, szakszerűen, és drágán. Nagyon drágán...
-Nagyon remélem, hogy nem arra utaltál az előbb, mint amire gondolom, hogy utaltál... - Jegyzi meg, mikor a fiú azt mondja, a nővére is hasonló vérzéseket él át állandóan. Ki is rázza a hideg ettől egy pillanatra.
Finoman biccent, ő is örül, hogy sikerrel jártak, bár még nincsenek teljesen készen. El kell még látni a sebesülteket, megoldani, hogy mindenki hazajuthasson innen, és persze megnézni, mit rejt az a sátor. Ápolásban ő nem szakértő...ellenkezőleg. És tekintve, hogy mennyi szekér, meg ló van itt, a hazajutás sem lesz probléma. A kiszabadított lányok hálálkodó pillantása elől futólépésben indul meg a haramiák sátra felé. Út közben vet egy pillantást Folrandír-ra, és ha úgy látja, fel tud állni, int neki a fejével, hogy kövesse őt.
-Hmm? - Pillant rá csodálkozva, aztán újra megnézi magának a soványka ifjú elfet. - Terhemre? Ne bolondozz. Ha rám ront az egész tábor egyszerre...így sem tudom, hogy úsztam meg élve, de akkor nem kéne ezen morfondíroznom, az egészen biztos. Rengeteget segítettél.
Belép a sátorba, és azonnal a ládák felé indul.
-Komolyan. A kedvesem szerint a vesztembe rohantam...szóval ne gondold egy pillanatig sem, hogy hátráltattál. Nélküled nem sikerült volna.
LEguggolok egy nagyobb láda mellé, és összeráncolt homlokkal nézek a lakatra, mielőtt megragadnám, és csak kitépném a zárszerkezetet a fából. Kissé korhadt volt már, és egyébként is, a fenének sincs kedve megint kulcsot keresni a hullák zsebei közt.
-Ez egy szerencsés nap volt. Elkaptuk a gonoszokat, megmentettük az ártatlanokat, és miénk lett a kincs. Sajnos azonban ez nem az a mese, amikor mindig minden ilyen jól sikerül. Na de...mit vettek el tőled? Látod itt valahol?

Vendég
Vendég
Anonymous




Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Szept. 26, 2021 4:30 pm
 
i pretend to look around
Ronan & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  Öböl-erdő - Page 2 3138061344  • Szószám; 458 • Zene; Under Giant Trees »
« "i mean, it’s sort of exciting"»
Hirtelen megváltoztat az erőviszonyok. A törpökkel szemben a rabok és ezzel a fehér hajú utazótársam is felülkerekedett az ellenfélen. Nem volt nehéz dolguk, ha csak a két fél létszámát néztük… és az én szememben persze Ronan is maga volt a megtestesült harcos a széles vállaival, az izmos karjaival. Valójában egészen marconán jóképű volt, ami tökéletesne beleillet a nagy hősökről szőtt meseképekbe. Én kevésbé voltam hasznos, jóformán csak berontottam a küzdelem közepébe. A vádlimból ömlött a vér, minden mozdulattal egyre fájdalmasabban jelezte a testem, hogy pihenésre lenne szüksége. Már remegtek a tagjaim is, mikor megérkeztem Ronan közelébe. Még láttam, ahogy lesújt az ellenségre… erre össze is rezzentem. Nem akartam a vérszagot, sem a fájdalmat.
Nyeltem egyet, ahogy letérdelt elém és megérintette a sebet. Nem akartam felüvölteni a kíntól… ez csak egy kis sérülés, Folrandír! Próbáltam magam ezzel nyugtatni, hiszen előttem már sokan túlélték ezt. A nővérem talán naponta is megküzdött hasonló kis karcolásokkal, engem meg már ennyi képes lett volna a föld alá tenni – legalábbis nagyon úgy éreztem.
– Köszönöm… – Súgtam felé, ahogy valakinek odaszólt, hogy kötözze be a sebemet. Zavart egy kicsit, hogy észrevette a szenvedésemet… jobb lett volna végig kitartani és életemben egyszer férfinak látszani. Nem ment. Egyszerűen nem volt fizikailag annyi erőm, hogy ezt a fájdalmat jól viseljem. Apám, a nővérem, mindenki, aki nem én voltam valahogy  erős volt, igazi példakép.
A Trion nevű férfi odalépett hozzám és sietős, de biztos mozdulatokkal tépett le egy darab rongyot. A mocskos anyag finoman ölelte körbe a lábamat, elég szorosan ahhoz, hogy talán a vérzést is visszatartsa. Reméltem, hogy ez elég lesz és nem kell bájitalokat döntenem magamban, vagy éppen valami bűzös kenőccsel kenegetni.
– Nyugalom… kibírom… a nővérem is ilyeneket szokott elviselni. Gondolom. – Mondtam és megvártam, hogy Trion meghúzza a kötést a lábamon, nehogy leessen járás közben. A rántásra persze a magyarázásom ellenére is egy nagyot szisszentem fel… mégis, ahogy a férfi felegyenesedett, köszönésként biccentettem egyet.
– Örülök, hogy sikerült kimenteni a társaidat. – Közöltem, ahogy elhalt a csatazaj körülöttünk és az utolsó hörgés is elhalt valahol kicsit odébb. Kihúztam magamat ismét, megigazítottam magam az izzadtságtól nedves fekete inget – nem, mintha javított volna az amúgy is teljesen szétcsúszott, bepiszkolódott külsőmön. Ez volt a harc mellékterméke: kosz, vér, verejték. Tetszett. Tetszett, hogy képes voltam ebben részt venni, még ha a fájdalmam miatt szégyenkeztem is.
– És sajnálom, ha esetleg a terhedre voltam… – dünnyögtem és lesütöttem a szemeimet, mintha apámnak mondanám ezeket a szavakat. Ő leszidott volna, hogy láb alatt voltam, hogy nem sikerült a varázslat. Az erdő sötétebb része felé pillantottam, ahonnan érkeztünk… talán el kellett volna indulnom, hogy ne zavarjak tovább a társaságukba, de még hozzá tettem: – Én igazából élveztem ezt. – Nyeltem egyet. Jól van, jól van, fogd be Folrandír és tűnj el!



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 30, 2021 12:17 am
Csendes Éj

 
♪Zene♫ •  Credit:
 

Bár csak most találkoztak, meg sem fordul a fejében, hogy ne bízzon az ifjú elfben. Nem adott neki nehéz feladatot persze, de eddig minden társa megfutamodott ha veszélybe került. Ő nem. Pedig lett volna rá alkalma bőven. Neki is lett volna alkalma elszaladni. Talán még most is lenne, ahogy a páros rá ront, és egy másodpercig csak az ösztönök hajtják, fel sem fogja igazán mit tesz. Kardja széles körben hasítja át a levegőt, visszakozásra késztetve a két rablót, és aztán újra védekezőállásba kerül, pont ahogy tanulta. Tesz pár lépést, a törpék pedig leutánozva őt mozdulnak, csak a másik irányba, és megtesznek mindhárman egy kisebb félkört.
-Most harcolunk, vagy táncolunk???
Nem mintha az utóbbit preferálná, de önző mód azt szeretné, ha rá figyelnének, és nem a társára, aki épp kiengedi a foglyokat. Terve persze ezúttal sikerül. Újra rárontanak, és szinte szikrázik ahogy a balta acélját az ő kardja állítja meg a levegőben. Sajnos a másik nem várja ki a sorát, és amíg ezek egymásnak feszülnek, ő is lesúlyt Ron-ra. Vagyis csak tenné. Hatalmas, kétoldalas baltája a feje felett reked, nyele felső végén Ron kezével, ki aztán egy rántással el is veszi tőle azt. Ugyanezzel a lendülettel hátra dől kicsit, és hatalmasat rúg a másik arcába, ezzel pedig kiszabadítja végre a kardját, és most már két fegyverrel mered a párosra. Egy pillanatig nagyon büszke magára, de ez gyorsan elillan, ahogy a lefegyverzett tőrt ránt, és a másik is megtörli az orrát. Ezek csak nem akarnak elszaladni.
Figyelmük azonban nem töretlen. Folrandír érkezésére mindketten hátra fordulnak, és a egyikük életének ez az utolsó hibája, ugyanis ellenfelük nem valami fehér lovag. Ha egy ellenség hátranéz csata közben, úgy kell neki. Már suhint is zsákmányolt baltájával, ami jó mélyen belevág az áldozata kulcscsontjába, és ott is ragad. A másik hátrál tőle, maga elé tartva a fegyvereit, és épp fenyegetőzne, de erre nem jut ideje. A kiszabadított, életrevalóbb rabok úgy sodorják el őt, mint egy átszakadt gát mögül a folyó, és a földre viszik. Mindennel püfölik, ami a kezükbe kerül, vagy akár a puszta kezükkel is. Van mit megtorolniuk rajta.
-Egy alszik még az egyik fa tetején, ha valakinek nem jutna... - Jegyzi meg halkan, és a társához lép, letérdelve elé. Vet egy pillantást a lábára, és aggódva érinti meg a seb körül. Aztán visszafordul a tömeghez:
-Trion! Kötözd be gyorsan Folrandír-t, mielőtt elvérzik itt nekem!
A kiszabadított társa sem sokkal jobb gyógyító mint ő, de többé kevésbé érti a dolgát. Az ő sebeit már bekötözte párszor, igaz eddig a legrosszabb sebe is csak baleset volt. Páran a foglyok közül az íjász felé szaladnak, hogy lerángassák a fáról, pár régi ismerős pedig Ron köré gyűlik, míg ő aggódva figyeli a sérült társát.
-Rendben lesz?

Vendég
Vendég
Anonymous




Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 28, 2021 5:13 pm
 
i pretend to look around
Ronan & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  Öböl-erdő - Page 2 3138061344  • Szószám; 539 • Zene; Under Giant Trees »
« "i mean, it’s sort of exciting"»
Éreztem, amint az utolsó varázslat minden erőmet kivette. Talán nem sikerült tökéletesen az árnyak manipulálása, és hiába nyúltak meg, nem adtak teljes sötétséget, inkább egy enyhe félhomályt csupán, ami annyira jótékonyan nem takart volna, amennyire szükséges lett volna. Hiába, a varázslót is kifárasztja a mágia használat, főleg, ha ilyen sűrűn teszi meg. A szívem hevesen vert, bizonyára sápadt is voltam a megszokotthoz képest. Mégis azt mondhattam élvezem ezt. Elterelte a figyelmemet az olyan világi dolgokról, mint szerelem vagy egyéb ehhez hasonló dolgok. Már nem kergettem azokat az ábrándokat, amiket néhány héttel korábban. Talán igaza van a nagy öregeknek, akik azt mondják, hogy fiatalon szeretni múló ábránd és azok az érzések átalakulnak. Az enyémek valamiféle tisztelettél váltak. Még emlékeztem a szeretett bárd szavaira, aki valahogy sokkal bölcsebbnek bizonyult, mint amit hittem róla. A testi vágyak csak átmenetiek, van annál sokkal magasztosabb vágy. Az én vágyam mostanra a világ megismerése volt.
Reflexszerűen nyúltam a felém hajított kulcscsomóért. Az ujjaim erősen kulcsolták át, nehogy leessen és csörgő hangot hallatva elárulja, mi is történt a bozótos környékén. Nem lett volna okos éppen most idecsalni az ellenség maradékát. Én kimerült és sérült voltam, az orromat még mindig meg-megtöltötte a saját vérem bűze. A hosszas járás nem segített azon, hogy a vérzés csillapodjon.
A megbízásra csak biccentettem. Tekintetem követte a ketrecek felé a mutatóujja vonalát. Óvatosan indultam meg, hosszasan elemezve mely társaság a legharcra készebb. Voltak, akik a kimerültségtől hangosan szuszogtak, ám akadtak olyanok is, akik látszólag jobb állapotban voltak. Remegő kézzel kerestem a kulcsot, ahogy közelebb értem ahhoz a ketrechez, ahol a homályosság hatására többen a rácshoz tapadtak és úgy tűnt fegyverforgatók is akadnak közöttük.
– Nézzétek, fiúk, jött a felmentő sereg – dörmögte egy mélyebb hang. Nem volt alkalmam jobban megnézni a tulajdonosát. Csak a kulccsal babrátam. Több is akadt a csomón és az első kapásból nem nyitotta a lakatot, ami elválasztotta a férfiakat a szabadságtól.
– Mindjárt kimenetelek… – suttogtam és egy „shh” hanggal jeleztem, hogy ugyan legyenek szívesek nem hangoskodni már végre. Egyre nagyobb volt ugyanis a nyüzsgés és bár hallottam Ron hangját, amint megpróbálta elterelni a figyelmet, ez már így is kezdett zavaróan hangos lenni.
– Segítenetek kell a szabadságotokért cserébe. Csupán néhány törp maradt a táborban – magyaráztam és remegő kézzel próbálkoztam addigra már a harmadik kulccsal. Természetesen jött is az elégedetlen dörmögés rá:
– Gyorsabban, kölyök!
– Jól van már, jól van… – makogtam magam elé és végre a zár kattant. A lakat a földre hullott és a férfiak csak kiszabadultak a fogságból. Még mutattam is, hogy merre tovább, majd léptem tovább a többi ketrec felé. Ezekben sokkal kevesebben voltak maguknál, ám a kulcscsörgés felrázta őket. Az egyik szabaduló kezébe nyomtam a kulcsot, hogy engedje szabadon a többieket is, aztán visszasiettem Ronan irányába.
A lábam nem örült az újabb gyors tempónak, sőt fájdalmasan jelezte, hogy lassítsak. Nem tettem meg. Csak fogtam a tőrömet. Láttam, amint a két alak baltával a kezében ront Ronnak, így hát már egyenesen rohantam, közben fel-felszisszenve. Az utolsó lépésnél annyira belém nyilallt a kín, hogy hiába emeltem a tőrt, egyszerűen térdre rogytam, bár legalább annyit elértem, hogy a törp figyelme rám terelődött.
– Ah… – nyüszítettem kicsit fel. Éreztem, hogy a vádlimból még egy adag vér serken ki, most már teljesen eláztatva a nadrágom szárát.



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 26, 2021 10:42 am
Csendes Éj

 
♪Zene♫ •  Credit:
 

Nem kell kétszer mondani, hogy várjon. Neki is szüksége van rá, hogy összeszedje a bátorságát. Érdekes, hogy ez olyasmi, amiből minél kevesebb van, annál tovább tart begyűjteni, ha szükség van rá. Minden esetre a "terv" első része jól halad. Ha van azzal problémája, hogy az este folyamán a második halott törpe zsebeit forgatja ki, arcán erre nem utal semmi jel. Pont olyan zord képet vág most is, mint egész este. Mostani áldozatát legalább fel fogják ismerni az arcáról...feltéve ha valaki rálel a folyóban a rákok előtt. Ronan minden esetre rálel arra amit keres, és az elf felé nyújtja annak a kulcsnak a pontos mását, amit korábban találtak.
Bátorítón bólint, és csendben nézi végig, mi történik. Nem szól semmit, ahogy a varázslat ezúttal nem jár sikerrel, csak behunyja a szemeit egy pillanatra. Csábító az elf ajánlata. Hagyni, hogy ő feláldozza magát, miközben kienged mindenkit, és elszelnek innen, mielőtt megneszelhetnék mi történt. Még meg is ígérte, hogy nem fog hülye kockázatot vállalni. És vissza fog térni.
-Nem vagy olyan állapotban...ezzel a lábbal elfutni sem tudnál. - Sóhajt egyet, és a kulcsokat Folrandír felé dobja, aztán a ketrecek felé biccent.
-Próbálj valaki olyat kiengedni először, aki képesnek tűnik rá, hogy segítsen.
A középső ketrecre mutat, ahol az ő barátait látja messziről.
-Azok haszontalanok, most indulj, majd én elterel a figyelmük.
A bokorban lapulva vár egy kicsit, amíg a társa elég közel ér a ketrecekhez.
egyáltalán nem sürgeti, még egy pillantással sem. Két kézzel szorongatja a kardja markolatát, és mély levegőket vesz, maga elé nézve, de nem látva semmit, aztán lassan egyenesedik fel, és már csak egy kézben tartva a kardot sétál a tábortűz fényének peremére, tekintetét a két rablóra szegezve. Eddigre sajnos mind a ketten felfegyverezték magukat, így lerohanni őket értelmetlen lett volna.
-Tudjátok mit utálok a törpékben? Természetesen azon kívül, hogy baltákkal hadonásznak derékmagasságban. És a szájszag...az is egyértelmű.
Felkeltette a figyelmüket, enyhén szólva. Mind a ketten gyilkos pillantásokkal méregetik, de még nem támadnak. A ketrecekre viszont egyáltalán nem figyelnek. Ronan nyel egyet, mielőtt folytatná a monológját:
-A hulláitok. Ha levágom a fejetek, megkülönböztethetetlen egy gyermek testétől. Egy jó tömzsi gyermek testétől, de mégis, három társatokkal végeztem már, és úgy érzem magam, mintha megtámadtam volna egy bölcsödét.
Megpróbál továbbra is színtelen arccal nézni rájuk, miközben előre lép egyet, és megpörgeti a kardot a kezében. Nem cifrázza túl, hisz nem gyakorolta még eleget, de talán ez is épp elég elrettentő, ha valaki nem gyakorlott benne. Aztán viszont felveszi az alap védekezőállást, és a pengét maga előtt védőpózba helyezve néz rájuk kihívón.
Reméli, az elf közben célba ér, mert a két rabló vonyítva, fejük fölé emelve baltáikat ront Ron-nak egyszerre.

Vendég
Vendég
Anonymous




Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 23, 2021 2:35 pm
 
i pretend to look around
Ronan & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  Öböl-erdő - Page 2 3138061344  • Szószám; 685 • Zene; Under Giant Trees »
« "i mean, it’s sort of exciting"»
A vádlim lüktetett a fájdalomtól, minden lépés után. Minden erőmet bevetettem, hogy elnyomjam magamban az érzést és arra koncnetráljak, ami a cél volt. Kiszabadítani valakiket, miközben egy halom törp figyelmét kellett elterelni... leginkább nekem. Ehhez az árnymanipulálás tökéletes volt, hiszen míg Ronan kimentette a túszokat, addig a törpöket az foglalta volna le, hogy miért lett ilyen fene nagy sötétség. Biztosra vettem, hogy eszükbe jutottam volna a korábbi találkozásainkról, amikor ugyanezt a trükköt használtam, hogy magamat és azt a bárdot.
Az ágon ülő törp elszenderedve hajlott rá a saját fegyverére. Könnyedén megtámaszkodott rajta, pedig még én is arra számítottam, hogy majd lezuhan a bozótosba, ami közelében mi is meghúztuk magunkat.
- Várj egy pillanatot... – suttgotam. Éreztem, hogy a testemet mennyire megviselte ez a rengeteg mágia használat. Próbáltam kicsit összeszedni magamat, mély levegőket vettem. Reméltem, hogy az émelygés kicsit helyre ráz. Azért követtem a tekintetemmel Ronant, amint eloson a csermely mellett a bozótosban. A törpök hallása és látása közel sem volt olyan éles, mint az enyém, így éppen csak az szúrhatta ki, amelyik ellen a támadást intézte, ám már az is késve. Hallottam, amint a test hangtalanul a földre zuhan.
Az intésre vonultam csupán közelebb. Összehúztam magam Ronan mellett, majd bólintottam. Közel sem álltam készen újabb varázslatra, de meg kellett tennem, mert megígértem és mert csupán ezek a veszélyes kalandok voltak elég erőteljesek ahhoz, hogy elvonják a figyelmemet a szánalmas életemről. Ezért hát nem akartam csalódást okozni az újdonsült ismerősnek, aki reméltem ezt követően is majd érdeklődik irántam és talán belerángat még hasonló helyzetekbe. Szükségem volt az adrenalinra, amivel legyőzhettem azt a rengeteg feszültséget, ami bennem tombolt.
- Megpróbálom... – motyogtam magam elé.
Felemeltem a kezemet. A tenyeremet éppen a két törppel szembe fordítottam. Ők persze a bozótostól ezt nem láthatták. Lehunytam a szemem, koncentráltam, hogy a bennem lüktető mágia dolgozni kezdjen. Csakhogy nem sikerült olyan jól, mint szerettem volna. A sötétség ugyan mocorogni kezdett, de éppen csak arra volt elég, hogy némi félhomály vetüljön a területre. Az árnyak hiába nyúltak meg így.
A két törp veszett mond forgatni kezdte a fejét, azt várva, hogy rájuk tör az ellenség.
- Javaslom, siessünk... – suttogtam és kissé ártatlan képpel bámultam Ronanre. Igen, ezt elszúrtam és talán mindketten megisszuk a levét... de mentségemre legyen mondva, ma már ez lett volna a negyedik varázslatom igen csak rövid időn belül. Köztudott volt, hogy a varázshasználat kifárasztja a mágust.
- Elterelem a figyelmüket, ha szükséges lenne... – Magyaráztam és már nyúltam is tőrömért, hogy magam elé tartva a bozótos széléig húzódva figyeljem az ellenséget.

// #varázslat: Árnymanipulálás  //



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 12, 2021 3:19 pm
Csendes Éj

 
♪Zene♫ •  Credit:
 

Ha elég gyorsan kinyitja a ketreceket. Ezt jó lesz észben tartani. És persze, az sem lenne hátrány, ha a kulcs valóban arra szolgálna, amit most szereztek. Kicsit sok a talán ebben a haditervben. Kész csoda, hogy eddig minden többé kevésbé jól alakult.
A szerencse viszont tényleg mintha mellé állt volna az ifjú elf személyében. Oldalra döntve méregeti a fa tetején elszenderedő őrszemet, és kissé grimaszol is. Félig meddig arra számított, hogy a kábult törp egyensúlyát vesztve fog lezuhanni, és szörnyethalni, de a jelek szerint véletlenül gyilkolni csak ő szokott ezen a környéken.
-Szép munka. Megpróbálok oda lopódzni a ketrecekhez, ha készen állsz, jöhet a sötétség arra a kettőre a tűznél.
Sajnos nincs olyan terve, amiben a rabokat "itató" törpe ezt megúszhatná szárazon. A fák között a kis csermely felé oson, ahonnan a vizet szerzi ez a jómadár, és út közben keresi a foglyok tekintetét, de hiába. Túl sötét van. És nem is néz senki sem felé. De talán, ez azt jelenti, az ellenségeiknek sem fog feltűnni, mire készül. A csermely mellett egy bokorban húzza meg magát, és vár. Összeszorított fogakkal, és ököllel, ahogy hallja a törpe nevetését. Hallja a lépteit, ahogy közelít, és azt is, ahogy a vízhez ér, és merni kezdi. Ekkor lép csak elő, és támad rá. Kardforgató tudománya ellen semmi esélye az áldozata kezében tartott vödörnek, és egy pillanattal később már arccal előre borul a vízbe, melyet vörösre fest a mellkasán tátongó lyuk. Vesz pár mély levegőt, és megvárja, amíg nem reszket a teste, mielőtt visszafordulna Folrandír és intene neki, hogy jöjjön közelebb.
-Remélhetőleg ő sem kel fel egy darabig...Felkészültél a varázslatra?

Vendég
Vendég
Anonymous




Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Aug. 10, 2021 1:06 pm
 
i pretend to look around
Ronan & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment; remélem tetszik  Öböl-erdő - Page 2 3138061344  • Szószám; 685 • Zene; Under Giant Trees »
« "i mean, it’s sort of exciting"»
A lábam még mindig sajgott a belefúródó penge nyomán. A vér vörös nedvessége átáztatta a nadrágom anyagát, egy egészen kicsivel a csizma szára felett. A fémes bűz azonban nem is igazán belőlem áradt vagy a sebemből olyan áthatóan, hanem a friss holttestből. Sziszegve lépetem kicsit közelebb az új ismerőshöz… az ezüsthajzuhatag újra és újra lenyűgözött. Egészen olyan volt, mint az enyém.
– Ha elég gyorsan nyitod ki a ketreceket, akkor minden bizonnyal. – Mondtam s kicsit el is nyújtottam a szavakat, ahogy elgondolkodtam miképpen tudnám megoldani a dolgot. Az árnyékok manipulálása sem ment kevésbé rosszul, mint a többi varázslat, sőt az elmúlt időszakban kifejezetten biztosan éreztem: már rám férne, hogy új trükkökkel bővítsem a repertoárom, ezért is volt mind szükségesebb nekiindulni El’Alorának, az én aranyketrecemnek. A varázslás persze sokszor kimerített, de fejlődtem is.
– Ismerős… – suttogtam.
Én sem akartam varázsló lenni, egyszerűen csak több volt bennem a mágia, mint a testvéreimben. Ráadásul túlzottan apró voltam, mikor anyánk meghalt, hogy apám bármit is tudjon kezdeni. Hiába nőttem, nem lettem magas, vállas és erős, ahogyan az megfelelt volna ahhoz, hogy harcolhassak mellette. Ezért hát, csakhogy ne kelljen neki kezelnie a problémát, közölte, hogy El’Alorába kell mennem. Én nem akartam… de ő megzsarolt. Azt mondta, csak így tehetem büszkévé. Kalitkába zárt, hogy olyan dolgokról tanuljak, amik sosem érdekeltek. Az elmúlt hónapokban persze megtanultam, hogy a mágia erőt ad nekem, hogy ezzel felkelthetem mások érdeklődését… és hogy a harc olyan energiákat szabadít fel, amiknek még csak a létezéséről sem tudtam.
Kissé összehúzva magam, néma léptekkel követtem Ronant. Figyeltem, ahogy az izmos alkat előttem oson, ahogy elszántan tör utat a száraz avarban, na meg az este sötétjében előre, mintha csak az apró, távoli neszekből ő is pontosan tudná merre kell haladni. Az egyik fánál ledobtam a köpenyemet, hogy könnyebben haladjak és ne a kezemben várakozzon, akadályozva a mai nap fénypontján, ami bizonyára egy újabb harc. Reméltem, hogy visszafelé így majd megtalálom és összeszedhetem.
A tábor fényei felvillantak a fák között. Egy méretes tábortűz körül két szekér és néhány sátor állt. Kellett egy kis idő, hogy a szekereken várakozó ketrecekben kiszúrjam az embereket. A sárgás fényhez nehezen alkalmazkodott a szemem az addig szürkület után. A törpök azonban harsányabbak voltak a raboknál: az egyik kegyetlenkedve locsolta őket, a többi pedig néha-néha felöröhött, miközben nyárson sütötték a vacsorát.
Csak akkor emeletem meg a tekintetem, mikor Ronan felfelé mutatott az egyik fára. Vaskoságon ücsörgött egy törp. Nem a fegyver zavar, hanem a kürt. Ha meglát minket, azonnal riaszthatja a többieket.
– Bízd rám… – suttogtam felé, majd a kezeimet magam elé emelve a törpre koncentráltam. Aludj el kicsicsillag… aludj el… – mormoltam gondolatban a szavakat. Éreztem, ahogy a mágia végig lüktet az ereimen. Ilyen sokszor nem használtam az erőmet rövid időn belül, valahogy éreztem, ahogy az izmaimban megülő nyomás a fájdalom eredménye, hogy zsong a fejem. Viszont a törp odafent elalud, állát a szerszámíjjának támasztotta.
– Nem kel fel egy darabig remélhetőleg… – néztem Ronan-re.  

// #varázslat: Szendergés //



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2129
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Öböl-erdő - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
 Similar topics
-
» 1022. Remény hava - Öböl-erdő
» Öböl-falu
» Daryn-erdő
» Silmë - Sötét erdő

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: