Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Amennyiben nem az életem múlna a kifogástalan előadásomon, felhorkantanék a sajátságos megnevezésre, melyet a leány olyan könnyedséggel ránt elő a gondolatvilága gazdagon termő réteiről, hogy kis híján én is megirigylem a tudományát. S még csak elképzelése sem lehet, a kedves kis madarak kevéssé ismert oldala milyen kitűnően reflektálja a nevüket kölcsönvevő, szerény jómagam természetét. Ha nem volna balgaság ilyesmit kijelenteni, megkockáztatnám; egy rabláshoz képest egészen üdítően alakul ez a szituáció. - Nos, attól még igazán hagyhattál volna üzenetet, ne várakozzak feleslegesen... Ám elmondhatom Kedvesem, Anwiel, Íjászok istennője, drága Tubicám, hogy egyetlen kósza mosolyod is megérne még ennyi egy helyben toporgást – mosolyodok el negédesen, bőven rásegítve az útonállók gyomrának felfordulásához s a türelmük fogyatkozásához, melynek foganatja remélhetőleg a tovább-engedésünk, semmint vajmi kellemetlen hadakozás lesz. Noha kétségem sincs affelől, hogy a döntésben a végső löket nem az én locsogásom, hanem az elf precízen és fenyegetőn kifeszített íja lesz. Ha most látnának a kiképzőim vagy a gyermekkori énem, bizton felképelnének… Egy hegyesfülütől várom a megmentést, holott számtalan kínunkhoz ők is akkora hányadban segítettek hozzá, mint az emberek. Azonban elég ideje élek közöttük, hogy tudjam, nem mind szolgál rá a gyűlöletre, bár el kell ismernem, még ennyi nyár után is fenntartásokkal kezelem a társaságukat. Égből pottyant „kedvesem” is meglehet, éppen az életemet vagy legalábbis a szerény vagyonomat egyengeti biztonságba, de az a kényelmetlen borsódzás a derekam vonalában azért ott piszmog. Nem bízom bennük. - Most képzeld, a pénzemet kívánják, mintha volna bármennyi is – forgatom meg a szemeimet, szigorúan a csípőmre helyezve a kezeimet, igyekezve ezzel is kifejezni a helyzet feletti előnyünket. S bizony meglesz a foganatja a színjátékunknak, a három marcona férfi leereszti a kését, rövidkardját – kinél mi akad épp –, és még el is hátrálnak egy lépést. - Jól van, íjászlány, nem kérünk a balhébó'. Ennyire oszt nem kell komolyan venni minket, éhezünk, ez kényszerít minket ilyen alávaló tettekre – vakarja meg a fejét a vezető a korábbi fellépéséhez képest különösen szerényen. Összehúzott szemhéjak alól mustrálom a kompániát, mielőtt drámai éllel felsóhajtanék. - Hagyd őket, Édesem, nem éri meg vérrel csúfítani ezt a mesés tájat – határozok kegyelmesen, noha a vészharangok egyszeriben megkondulnak a koponyám falai között, ahogy a tuskók képére elégedett vigyor költözik. - Köszönjük! Köszönjük, micsoda nemes szív! - csattan fel egy másik, a kelleténél megesküszöm, jóval hangosabban beszélve. S mihelyt megérzek az oldalamnak bökődni valamiféle penge hegyét, megértem a szándékot. Nagyot nyelve sandítok az Anwielnek önhatalmúlag kikiáltott lányra, akinek deréktáját hasonszőrűen részesítik figyelemben. Ketten minimum vannak mögöttünk, viszont ha meg kellene saccolnom, akad még ezekből a bűzlő görényekből. - Sajnos a mienk nem ilyen nemes. Akkó' újra, elő az erszénnyel, mindketten!
○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○
Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Kedd Jan. 12, 2021 8:44 am
Cinege ésCsalogány
M
ióta találkoztam azzal az emberrel, rá kellett jönnöm, szeretek terepen dolgozni. Sokkal jobban, mint azt valaha reméltem vagy el mertem volna képzelni. A magam Úrnője lehetek, saját magamért kell felelőséget vállalnom. Még az ilyen kellemetlen hideg időben is, mikor az orrlyukamból apró párafelhő távozik, viszont befelé prédám prém illata száll. Valakik azt mondják jellegzetesen büdös, valakik pedig hogy az otthont, élelmet jelenti. Ilyen vagyok én is. A fakuló tájban eme nagy barna prémes állatpt üldözni talán könnyebb, mint a nyári aljnövényzeten áttörni. Bár nem is fárad el annyira, mint mikor utat tőr és enged ösztöne parancsának, hogy fusson, óvva életét attól, mi halk suhogással képes elvenni azt. Mert ez ember, elf nem olyan, mint a farkas, hogy falkában, apró neszt csapva közrekerítik, hanem vele együtt fut, míg egyikük ki nem merül, akár végleg. Egészen addig nem figyelek környezetemre, míg magas hangú sikkantás el nem jut tudatomig. Egy vesszőt az idegre helyezve, kecses mozdulattal ugrom át és kerülgetem az éltető erdőt - merd egyszer akadálynak nevezni és vesszőm koponyádat fogja lékelni - mikor feltűnik két marcona alak. Megállva új célpontomra szegezem fegyverem, majd a másik oldalra pillantok ahol egy férfi próbál segítséget kérni. Noha nem szörnyek ellen... de valamilyen szinten azok! -Ugyan már egyetlen Cinegém! - játékosan mosolyra húzom a szám, majd figyelve légzésemre, oldalazva sétálok a férfi felé. Látom a lantot, mely túl sok jót nem hordoz magában, ám legyen ellenkezőleg! Mindent meg lehet oldani ésszel és erőszakkal. Ha mégsem akkor túl kevés erőszakot alkalmaztunk. -Mivel megakadályoztak kötelezségeim, gondoltam nyomodba szegődöm és megleplek egy meleg vacsorával ezzen a dermedt napon, kárpótolva a várakozásod egy kellemes meleg estével. - nem fordulok a lantos idegen felé nem tudhatja, hogy épp rá kacsintok, vagy egyik szemem behunyom a pontosabb és kímértebb célzás érdekében. -Na de! Ti mit akartok az ÉN Dalos Kedvesemtől? - az eddigi édes talán trillázó csiripelésem valamivel mélyebb, bosszankodósabb. Szúrós tekintetemmel kétség sincs a felől, hogy egy rossz mozdulatukért képes vagyok elengedni az ideget, hogy kárt tegyel bennük. Mondjuk... először nem kívánom életüket venni. ~Szerencsés egy flótás azt meg kell hagyni...~ Benttartva egy nagyobb levegőt a középen álló bandita torkára célzok, türelmesen várva akár a Cinege szándékát, akár a három monstrum reakcióját. Még, hogy a szarvasaim büdösek, találkozottt bárki már útonállóval?
- Hmm… A tavaszi a harmat a pilládra fagy. Nem nem. A tavaszi harmat az ajkadra kap, hmm… - eltűnődött ábrázattal emelem a tekintetemet a faágak takarásából itt-ott szemérmesen előbújó napsugarakra, majd hosszan belefújok a könnyen dermedő levegőbe, nem találva unalmat a leheletemből képződő kisebb ködfelhőkön, amelyek lustán andalognak tova a magasba. Legalább ennyi szórakozás kijár ebben az istentelen hidegben. Kelletlen fintorral dörzsölöm össze a kivörösödött kezeimet, mielőtt újból a lantom húrjainak szolgálatába állítanám őket. Igyekszem magam elé idézni a telt ajkú leányt, kinek a dalomat szentelem; Leerya szépe, így hívták, és ohh, megszolgált a nevére, ugyanis kerekded formái és karcsú vonalai értelemtől csillanó íriszekkel váltak teljessé. Azt mondhatnám, kis híján megérte miatta kirúgatni magamat a grófságból télidő közepette, azonban ezzel az undok faggyal semmi sem tudna kibékíteni. S mire elérek Nulportba… A bájos, halaktól bűzlő, koszos Nulportba, szívem leghőbb városába. Csodásnak ígérkezik az idei telelés... - A tavaszi harmat az ajkadra kap, csókra hív engem ám óh, el ne haaaagyjááééá – a kellemes dallam végén férfiúi becsületemhez nem mérthető sikkantásba torzul a hangom, miként a bokrok közül három megtermett, tipikusan otromba arckifejezéssel bíró, több mérföldről szagló és a trollok intelligenciáját emelő alak ugrik elém. Említettem már, mennyire szívlelek télen utazni? Ó, nem? Nincs is jobb egy kis útszélen kizsigerelésnél. - Isilmë szerelmére, micsoda nem várt meglepetés, méltóságos urak. Éppen jókor kerültek meg, a kikötői városba igyekszem, ám gyanítom, az előző ösvénynél rossz irányba fordultam – kezdek lelkes magyarázásba, remélve, hogy elég időt nyerek magamnak vele a helyzet felmérésére. A lantomat hétköznapi eleganciával csapom a hátamra, áthűlt ujjaimat eztán óvatosan a tőröm felé egyengetve, de talán a cimboráim mégsem pirítanának a trollokra, hiszen még időben észreveszik, mire készülök. Pompás. - Meg ne próbáld, dalosmadár. Csengesd az ulront, és talán békében hagyunk – morran rám a középső, reagálni viszont nincsen időm, merthogy elébb egy szarvas pattog át előttünk az úton, nyomában pedig momentumokkal később egy íjjal felszerelkezett lány libben elő a bozót és a fák takarásából. Nyomban felismerem az istenek kínálta ajándékot. - Ó, Anwiel, hát végre megkerültél! - csattanok fel mímelt megkönnyebbüléssel és örömmel. - Annál a folyóparti útelágazásnál vártalak, amint megbeszéltük, két teljes napot! Erre itt kell találjalak, holmi… - pillantok el az űzött vad irányába. - agancsosokkal fogócskázva. Phuh, no fátylat rá – legyintek, nem különbül szégyellve, hogy egy nőtől kell segítséget kérnem. Büszke nép az enyém, ám a fejemet én is a nyakamon preferálom, s míg nekem két tőrrel – melyeket forgatni kétes sikerrel tudok – kellene megküzdenem három vandállal, addig neki ott az íja, mit származása révén bizonyosan jól használ. Várakozón meredek rá tehát, próbálva néma üzeneteket küldeni felé a kimenekítésemmel kapcsolatban.
○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○
Tinvaak los grah
There is no distinction between debate and combat to a dragon. For us it is one and the same.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Nov. 05, 2020 10:48 pm
A Nagy Öböl partján fekvő falvacska köpenyének is szokták nevezni az erdőt, mely óvón öleli körbe a két város, Leerya és Nulport között fekvő települést. Noha igazából ennél messzebbre nyúlik; fél lábbal Ylore, Caldenia és Zetvyn királyságokba is beleterpeszkedik, ez pedig nem egy vitát szült már az évszázadok során, mivel ilyenformán vagy senkihez, vagy mindenkihez is tartozik.
Amennyiben nem az életem múlna a kifogástalan előadásomon, felhorkantanék a sajátságos megnevezésre, melyet a leány olyan könnyedséggel ránt elő a gondolatvilága gazdagon termő réteiről, hogy kis híján én is megirigylem a tudományát. S még csak elképzelése sem lehet, a kedves kis madarak kevéssé ismert oldala milyen kitűnően reflektálja a nevüket kölcsönvevő, szerény jómagam természetét. Ha nem volna balgaság ilyesmit kijelenteni, megkockáztatnám; egy rabláshoz képest egészen üdítően alakul ez a szituáció.
