Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Erdei tisztás - Page 3 KaDiPE5
Erdei tisztás - Page 3 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Krónikás
83 Hozzászólások - 23%
Kalandmester
60 Hozzászólások - 16%
Rhysand Earhgaze
59 Hozzászólások - 16%
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 15%
Deedra Gindrian
31 Hozzászólások - 8%
Ezaras Azildor
30 Hozzászólások - 8%
Naken Forerion
19 Hozzászólások - 5%
Ned Hawke
11 Hozzászólások - 3%
Nîndaer
10 Hozzászólások - 3%
Cailen Sephiran
9 Hozzászólások - 2%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:18 pm
• Asszociáció

Yesterday at 10:18 pm
• Szólánc

Yesterday at 9:58 pm
• Karaván út

Hétf. Szept. 26, 2022 11:26 pm
• Fehér-tenger

Hétf. Szept. 26, 2022 4:04 pm
• Erdei tisztás

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Deedra Gindrian, Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Erdei tisztás

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 07, 2022 5:46 pm


- Mocskos neked a faszod. Tegnap mosakodtam a patakban.- morogta az orra alatt, pedig szívesen kimondta volna, de nem voltak olyan helyzetben, hogy ezt megtehesse.- Árulót?- kérdezte felvont szemöldökkel.- Akkor valamit üzleteltetek, vele kéne megbeszélned, nem velünk. Mi csak két zsoldos vagyunk, akit a városban fogadott fel.- és még vannak olyanok, akik meglepődnek azon, hogy egyesek nem szívlelik az elfeket.
~ Remek, egy esélyem lesz a szekér mögé ugrani.- azt az elfet figyelte, aki célba vette. Ekkora távolságból Iannek gyorsnak kell lennie és a pontos időzítés is fontos lesz.
Ismét csak a magasba szaladtak a szemöldökei.
- Te meg mit csinálsz? Mondhatni kézben tartom a dolgokat… majdnem.- nem rajong azért, hogy Folrika meg akarja védeni. Már csak azért se, mert az elfnek nem Ian mellkasára kell céloznia, hanem a fejére. Viszont ha lőni akar, akkor most már Folrikát is magával kell rántania a zsoldosnak.
- Sőt, akár az összes ulronját a rendelkezésetekre bocsátja és még a szekerét is.- vihetnek akármit, amikor az élet a tét, akkor semmi se túl drága. S egyébként is, ha túlélik, akkor Ian egyesével fogja kiverni Lorin fogait, amiért elfelejtette kettejüket tájékoztatni arról, hogy esetleg némi gond lehet az út közben.
Ráfogott Folrika vállaira, nehogy véletlen még fellökje mindkettőjüket.
- Kihagyhatnánk azt a részt, hogy az emberek meghalnak, ő pedig veled megy? Elrontaná a napomat, ha itt kéne meghalnom.- sőt, talán az egész hetét is.
Közelebb jött az egyik elf, karnyújtásnyira, talán itt az alkalom Ian számára, hogy tegyen is valamit.
Félrelökte Folrikát és kilépett oldalra, a közeli elf nyaka után nyúlt és megragadta azt. Magához rántotta és az arcába fejelt, majd a vállainál fogva a maradék felé fordította, alkarját átkulcsolta a nyaka körül, szabad karjával pedig előrántotta a tőrjét és az ellenséges hegyesfülű álla alá rakta azt. A húron lévő nyíl az útjára indult, ha pedig Ian még mindig ott állt volna, akkor biztos, hogy a homloka közepébe került volna.
- Na akkor beszéljük most ezt meg, szépen és nyugodtan, ahogy azt illik. Mi nem loptunk el semmit, csak az a szar alak, aki a kocsi alatt bujkál. Felőlem vihetitek a ládát, de ami az életünket illeti, azt nem. Főleg már csak azért se, mert az elf, aki velem van, egy Ceilteach, ha jól tudom, akkor nálatok ez a neve valami nagykutyának. Biztos nem lenne boldog, ha baja esne a fiának.- barátságos mosolyt küldött az elfek felé, amiben semmi kedvesség nem volt, egy jó szempár könnyedén felismerhette, hogy ez semmi se volt, csak egy üres tánca az arcizmoknak.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Harcos vagyok
Ian Gray

You need the three W in life; Wine, Women, Wealth


❖ Történetem : ❖ Ulron :
793
❖ Tartózkodási hely :
Ahol az urlon, ott vagyok én is
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Júl. 06, 2022 8:36 pm


shadows
« taggeld;     @Ian Gray    •  Zene; Unfolding Secrets  »
Az erdőt szerettem, az erőd a barátom volt és táplálta bennem valami mélyről jövő dolgot. Nem is tudom pontosan mi volt az, de minden bizonnyal a születésemhez, Täwaren erdejének emlékéhez kapcsolódott. Most azonban a fák között veszély ült. Elfek közeledtek ide, méghozzá vadelfek, akik vissza akarták kapni mindazt, amit Lorin ellopott tőlük. Micsoda balga, hogy ezek után még az erdő területére mert szervezni egy találkát. Talán úgy hitte, hogy a szabad részeken még biztonságban van.
A közös nyelv nem óvott meg minket a felbukkanó elfek haragjától. Nagyjából azonnal csendre intett az egyik, majd a lábam elé lőtt figyelmeztetésként. A földből meredő nyílvesszőt bámultam, ami a cipőmbe fúródva az egyik lábujjamtól is megszabadíthatott volna. A következő, aki megszólalt Ian volt.
– Csendet, mocskos ember! – szólalt meg a leghangosabb elf. – Te segítetted az árulót, akárcsak muindor (fivérem) – pillantott rám. A tekintete fagyos volt, mintha bűnözőnek nézett volna. A megszólítás azonban még mindig bizakodó volt, hogy talán szót érthetek velük.
A következő pillanatban az egyik egyenesen Ianre emelte az íjat, én pedig még éppen csak elé tudtam élni.
– Daro! (Állj!) – szólítottam meg megint közös nyelvünkön. Aztán megköszörültem a torkomat, hogy közös nyelven folytassam. Tudtam, hogy jobb, ha Ian is érti, amit mondok, mégis csak ő volt kettőnk közül a tapasztaltabb harcos és aki nyilván már többször tárgyalt mérges ellenfelekkel. Elfekkel talán kevésbé, de én meg idegen voltam a saját népemnek. Egyikünk sem indult pluszponttal ezen a téren. – Beszéljük meg, kérlek. Biztos vagyok benne, hogy Lorin nagyon sajnálja, amit veletek tett. Kapzsi volt és önelégült. Azt hiszem, hajlandó visszaszolgáltatni a tőletek elvett kincset és természetesen, némi plusz juttatást adni. Igaz, Lorin? – kérdeztem fennhangon, remélve, hogy megfelelő választ ad.
A válasz nem hangzott el a nyíl pedig éppenséggel most az én koponyámmal nézett farkasszemet, úgy Ian mellkasának vonalában. Tettem hátra egy lépést, így egyenesen neki ütköztem a nagy szerencsétlenkedésben.
– Lépj el tőle! Az emberek meghalnak, te pedig velünk jössz. – Jelentette ki a vezetőnek látszó alak. Közben az íjász úgy emelte a fegyverét, hogy most felettem Iant célozza meg. Így volt lehetősége a másiknak közelebb lépni, megragadnia a karomat és elrángatni onnan. Reméltem, hogy Ian nem tesz hirtelen mozdulatot, nem akartam elveszíteni.
– Veletek megyek, csak ne bántsátok őket. A kincs és én… – Néztem az elf szemébe.
– Egymagad akarsz büntetést kapni az emberek bűneiért?




Ian Gray Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 05, 2022 5:59 pm

- Túl sok ehhez hasonlóban vettem részt, ez inkább személyes, mintsem néhány tetves útonálló szórakozása.- még ha az lenne, akkor talán ki tudná magukat dumálni a szarból, legalábbis kettejüket biztosan, de abból kiindulva, hogy a tarkóján érzi a figyelő szempárokat, másfajta következtetést kell levonnia.
- Sajnos így járt, és még időnk sincs lenyúzni a bőrét, hogy egy kis haszon is legyen belőle.- mert a legdrágább a lovon a lóbőr, de cseszhetik, mert nincs arra lehetőségük, hogy nekifogjanak a nyúzásnak, rossz néven vehetik az útonállók, ha nem veszik őket komolyan.
- Azért ne kockáztassunk.- forgatni kezdte a szemeit, nem most kéne visszaszájalnia az elfnek, attól, hogy segített egyszer megölni valakit, az nem jelenti azt, hogy leesett a tojáshéj a seggéről.
Felsóhajtott az elhangzottak miatt, lehunyta a szemeit és az orrnyergét a mutató és hüvelykujja közzé fogta majd dörzsölni kezdte azt.
- És mi lett volna, ha már az elején kibököd ezt? Biztos, hogy nem az erdőn keresztül jöttünk volna. Alapszabály, ha rácsapsz a medve seggére, nem mész vissza a barlangjába. Ha a helyzet úgy hozná, akkor mindenki a szekér mögé, íjak ellen jó lesz. FOlrka te pedig ha muszáj, hozakodj elő az apád nevével, hátha az kihúz minket a szarból.- csodálatos, ez egyszerűen csodálatos, cseberből kerültek a vederbe. Tényleg el kell kerülnie minden fás területet, ha a Folrika is jelen van.
Legalább az a szerencsétlen életben volt, akit beküldött a fák közzé. Annak már kevésbé örült, akik kisérték. A túlerő sose volt túl jó, főleg akkor, ha íjászokról van szó. Túl nagy a táv ahhoz, hogy ne tűpárnaként essen eléjük. De úgy látszik, hogy Folrikának helyén van az esze, és már is a közös nyelvükön szólította meg őket, csak a válasz nem volt éppen biztató, de még mindig jobb, mintha a fejére céloztak volna.
Az orrán keresztül fújta ki a levegőt, és megszólalt. A hangja végig nyugodt maradt, máshogyan nem is igazán lehetne kezelni ezt a szartengert.
- OI! Térjünk csak vissza arra a részre, hogy most meghalunk! Inkább beszéljük meg az egészet! Ha a láda kell, akkor vigyétek, nekünk biztos nem ér annyit, hogy itt maradjunk miatta! Mi lenne ha vinnétek a ládát, mi meg mennénk tovább!? Lorint pedig csak jól helyben hagyjátok, biztos nem tudta, hogy azt, amit csinált, nem járja!- dehogynem tudta, miért is ne tudta volna? De inkább hazudjanak és éljék túl, közben pedig fél szemmel a szekér felé nézett, ha ugrani kell, hát ugrani kell.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Harcos vagyok
Ian Gray

You need the three W in life; Wine, Women, Wealth


❖ Történetem : ❖ Ulron :
793
❖ Tartózkodási hely :
Ahol az urlon, ott vagyok én is
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 04, 2022 6:40 pm


shadows
« taggeld;     @Ian Gray    •  Zene; Unfolding Secrets  »
Ian talán most először, de igazat adott nekem. Az eredei bogyókhoz valamennyire értettem, akármennyire is idegen volt már a fák között töltött életforma. Érezhettem magam akármilyen otthonosan és nosztalgikusan is a terebélyes lombkoronák között, valahogy ez az egész már távoli és idegen volt. Túl fiatalon jöttem el otthonról. Túlságosan is gyűlöltem a helyet, amit hazának neveztem, mert nem volt soha igazán az enyém. Nem találtam a helyem abban a közösségben. Csak mostanában kezdtem el érezni az erdő hívását, a múltam kutatásának vágyát. Egyszerűen csak úgy éreztem össze kell magam rakni, mint egy kirakóst.
- Talán csak el akarnak velünk vagy Lorinnal szórakozni.  - böktem a fejemmel a lova felett sokkot kapó kereskedő felé. Ami Cuvilliert illette, a kezdetektől fogva látszott rajta, nem egy kemény alak. Finom ruhákban járt, rózsavízben fürösztötte magát. Olyan klasszikus, elkényelmesedett kereskedő volt.
Odasétáltam a ló fölé, hogy megvizsgáljam. Nem értettem az állatokhoz, de a rövid, fehér szőrben észrevettem a kis fekete apróságot. Kihúztam, annak reményében, hogy vagy talpra áll a patás, vagy megállapíthatom, mivel kenték be. Fogalmam sem volt, ráadásul a ló is kilehelte a lelkét.
- Gyönyörű Miám... - mondta, szinte meghatottan Lorin, de sejtettem, hogy valójában a saját jövőjét látta az állat tetemére pillantva. Nem volt oktalan a félelme, én azonban a kis tűnt inkább Ian felé emeltem, hogy megvizsgálja. Azonnal rám is ripakodott.
- Azért ennyire nem vagyok béna... - sóhajtottam és eszem ágában sem volt visszaszúrni a halott állat testébe. A folytatásra persze Cuvillierre pillantottam, aki eddigre már nem hüppögött és a szeme sarkából, meglehetősen sokatmondóan nézett ránk. Valamit titkolt.
- Talán... egy csapat elftől kaptam a ládában lévő szobrot... - mondta rekedten. A "kaptam" szót azonnal be lehetett helyettesíteni az "elloptammal." - Jó. Talán elcsaltam. - Tette hozzá végül némileg szégyenkező hanggal. - Egy másik elf megbízását követtem és... - magyarázott, ám szavai nem értek a végére, hogy megtudjuk a hazugságot, amit elénk tárni készült, ugyanis, hamarosan az erdőből zajok hallatszottak és egy csapat íjjal felszerelt elf került elő a bozótosból. Nos ezért volt néma csend. Talán négyen voltak, az egyik úgy lökte oda közénk az ijedt férfit, akit Ian előre küldött.
- Mae govannen - próbáltam őket fajtársként üdvözölni, hátha látják a szándékunkat, de az, amelyikre pillantottam egy nyílvesszőt repített egyenesen a lábaim elé, én pedig felemeltem a kezem, jelezve, hogy nem akarok támadni. Az ilyesmi, nem volt jellemző a szabaderdőben, bizonyára okkal merészkedtek ide. Az ok pedig Lorin volt.
- Dîn - szólt rám az egyik, hogy maradjak csendben. - Most meghaltok, a láda pedig a miénk.



Ian Gray Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Júl. 01, 2022 7:24 pm

- Sajnos igazad van, ezt nem valami bogyó okozta.- semmi se lehet egyszerű az életben. Rossz helyen vannak, mint ha nyulak lennének a csapdában.
- Nem igás ló, de azért ennyitől még nem dőlne ki.- eddig kettőből kettő, ez a második alkalom, hogy Folrikával közösen útaznak, és a jelek szerint ez nem éppen a legszerencsésebb elfoglaltságok egyike. De legalább azt elmondhatják, nem unalmas az út.
- Nem lenne, de valakinek muszáj lesz körbe néznie, és szerintem egyikünk se akar jelentkezni erre a hálátlan feladatra.- nyugodtak voltak a szavai, hidegvérrel állt a helyzethez, mást nem is igazán tehet, hiszen a jelenlévők közül Ian rendelkezett a legtöbb tapasztalattal. Ha több kard lenne köztük, akkor Ian megmerné kockáztatni a különválást, de sajnos nem ez volt a helyzet.
- Ne szarj be, ha azt akarnák, már nem élnénk.- nem biztos, hogy ez volt a legmegnyugtatóbb megszólalása, de volt mögötte igazság, ha egyszerű rajtaütés lenne, olyan, amiket Ian apja vezényelt, akkor már rég lerohanták volna őket.
Felszaladt a bal szemöldöke.
- Rakod vissza! Még csak az kell, hogy megszúrd magad, szívhatnám ki a mérget.- ha az egyáltalán jelentene valamit, hiszen ha egy akkora kis nyíl ilyen hamar ledöntött egy lovat a lábairól, akkor Folrikának se sok esélye lenne az életben maradásra.- Nem csoda, itt ki vagyunk nekik szolgáltatva. Csak nem tudom, hogy mire várnak, ha csak a láda tartalma kellene nekik, akkor már rég nem élnénk. Valami más lehet itt a dolgok mögött, vagy csak egy kis előjáték.- úgy fest, hogy már a rabló szakmának sincs becsülete, rémes.- Nyugodtan előjöhettek, nem jelentünk fenyegetést!!- jobb ötlete nincs, jöjjenek ők, mintsem itt álljanak egész nap.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Harcos vagyok
Ian Gray

You need the three W in life; Wine, Women, Wealth


❖ Történetem : ❖ Ulron :
793
❖ Tartózkodási hely :
Ahol az urlon, ott vagyok én is
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 30, 2022 8:07 pm


shadows
« taggeld;     @Ian Gray    •  Zene; Unfolding Secrets  »
Valójában nem bántam a Nulporton kívül töltött időt. Valahogy túl sok minden történt már velem abban a városban, amitől most kifejezetten jól esett elszakadni és beleburkolózni az erdő illatába, Szamóca patájának ritmikus csapódása pedig olyan gyönyörűen festette ezt alá. Talán, ha ez nem munka lett volna, még élvezni is tudtam volna. Így viszont gyorsan kirángatott a feszült éberség a békémből. A végső döfést pedig a Cuvillier lovának fájdalmas nyihogása adta meg. A kereskedő éppen csak le tudott ugrani az állatról, mielőtt az maga alá szorította volna, hogy aztán a lába vagy a karja történjen – az esés milyenségétől függően.
Hallottam Ian hangját, ahogy a kereskedőre parancsol. A két kísérő azonnal bemászott a szekér alá, ám Lorin megmerevedve állt a haldokló állat felett, mint aki sokkot kapott. Ian persze ezt nem vehette észre azonnal, hiszen ő is, akárcsak én, mereven koncentrált az erdő zajtalan visszhangjára. Furcsa volt, mert a hallásom éppen elég volt ahhoz, hogy néhány méterre beazonosítsam a motoszkálást, most azonban még állatokat sem hallottam. Madarak, rókák, vaddisznók, nyulak… mintha mind kerülték volna ezt a helyet.
– Nem volt idő megállni és legelészni – suttogtam válaszként, hogy a hangom éppen csak megtörje a csendet. Valami készülőben volt, mint amikor hatalmas, nyári vihar közeledik és előtte megáll a levegő olyan nyomottan és forrón.
– Talán csak nem bírta már az utat… – inkább kérdés volt, semmint kijelentés. Fogalmam sem volt, hogy a lovak mekkora megterhelést viselnek el magukon. Szamóca előtt nem sok közöm volt a hatalmas, patás teremtményekhez, legfeljebb távolról csodáltam meg őket. Róla persze igyekeztem gondoskodni, amennyire csak a lehetőség engedte… vagy rábíztam őt a lovászfiúkra – ha egyáltalán szóhoz jutottam a közelükben.
– Nem lenne túl okos szétválnunk. – Pislogtam. Nem azért, mert féltem, hogy nem bírnám megvédeni a kocsisokat és a kereskedőt, ha én maradtam volna hátul. Egész egyszerűen attól féltem, hogy elveszítem Iant.
A parancsra az egyik kocsis kissé remegve, de felállt. Ő volt a magasabb, széles vállú kettejük közül. A ráncoktól barázdált arcú férfi vékony tőrt húzott elő rongyos ruhái alól s úgy indult meg a fák sűrűje felé. Én viszont odasétáltam Lorinhoz és megnéztem a lovat. Látszólag sértetlennek tűnt a teste. Leguggoltam mellé, a tekintetem megint végig pásztázta a puha szőrrel fedett bőrt… és akkor megláttam. Apró, fekete kis nyíl volt, egyenesen az állat nyakába.
– Mérgezett nyíl. – Szólaltam meg, kihúztam az állat nyakából az apró kis tűt és közelebbről megnéztem. Vigyáztam, hogy ne érjek a hegyéhez, mert az valami sötét anyagba volt mártva. – Ian… – Keltem fel a guggolásból és megmutattam neki, mit találtam. – Szándékosan itt akartak minket megállítani, azt hiszem. – Dünnyögtem, de most már biztos voltam benne, hogy figyelnek, csak épp olyan távolságról, amit talán már egy elf sem hall meg.



Ian Gray Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Jún. 29, 2022 6:08 pm

Elteltek a napok és éjjelek, de végre maguk mögött hagyták Nulport majdhogynem barátságos légkörét. Hiába érezné jól magát a városban, nem egyedül volt már, ha másra is figyelnie kell, hát könnyen lankadhat a figyelme és még könnyebben találhat egy tört a saját hátában. Egy ilyen aprócska balesethez pedig még túl fiatalnak tartja magát, oly sok mindent kell még élveznie, oly sok bort nem kostolt, és oly sok nővel nem találkozott. Ám hiába is indultak útnak, egy kis mellékes sose árthat.
Nem kérdezte, hogy mit is visznek, kinek és mennyiért, nem ezért fizették kettejüket, az volt a dolgok, hogy az út során a poron kívül semmi kellemetlenség ne érje a kereskedőt és az áruját, a szolgálókról már nem volt szó. Minden esetre, ha úgy alakulna a helyzet, és esetleg lehetősége is lesz rá, Ian mégis megpróbál segíteni nekik is, feltéve, ha azzal nem igazán sorolja magát túl nagy veszélybe.
- A picsába…- morogta az orra alatt, természetes, hogy nem lesz ennyire egyszerű az egész.
Ian is leszállt a lováról, és a kereskedő hátasához lépet.
- Cuvillier be a szekér alá.- ha valakik támadásra készülnének, ott lesznek a legnagyobb biztonságban. - Én se, de attól még itt lehetnek a közelben. Nem vagyok biztos abban, hogy a lovat a fogadóban mérgezték meg, akkor a mieink is így jártak volna, ahogy az igások is.- töprengve nézte a lovat, miközben a fülét hegyezte, minden neszre, ami arról árulkodhat, hogy valami baj közeleg.- Az út közben evett volna meg valamit?- töprengett.- Két lehetőség van, vagy az egyikünk felderít vagy tovább megyünk. Nem rajongok az elsőért.- ha Ian menne, akkor Folrika maradna itt hátvédnek, ami nem a legjobb ötlet, vagy Ian marad itt, ami megint csak nem jó.- Ha csak…- elgondolkozva nézett a szekér felé.- Oké, az egyik kocsisnak irány a susnyás, tiétek a döntés, hogy melyik.- erre még tökéletesek lehetnek.

Folrandír Ceilteach Kedvelte

Harcos vagyok
Ian Gray

You need the three W in life; Wine, Women, Wealth


❖ Történetem : ❖ Ulron :
793
❖ Tartózkodási hely :
Ahol az urlon, ott vagyok én is
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Jún. 26, 2022 8:16 pm


shadows
« taggeld;     @Ian Gray    •  Zene; Unfolding Secrets  »
A fák között kicsit olyan volt, mintha megint visszatértem volna a valóságba. Nulportban mégis mi történt? Bevonzottam mindenféle alakot, új kapcsolataim lettek, új oldalam került elő. Megismertem önmagamat, ettől pedig inkább tűnt álomszerűnek az egész. A fák között Folrandír voltam, az elf, aki egy erdőben nőtt fel… furcsamódon egyre kevésbé hiányzott az az út, amikor még a mágustoronyban voltam. Tetszett az életem Ian mellett, tetszett, hogy egyre önállóbb vagyok, hogy a sovány alkatomra egy kevéske izom is rakódott. Ilyen érzés lehet igazából felnőni.
Szamóca hátán ülve, közvetlenül Ian mellett haladtunk. Előttünk egy bizonyos Lorin Cuvillier nevű kereskedő utazott fehér lova hátán, mögött pedig két szolgálója, maguk után húzva egy kocsin az értékes árút, ami hamarosan gazdát cserél a Szabaderdő egy bizonyos pontján. A kőszökőkúttal a közepén azt nevezték Erdei tisztásnak. Noha több is volt a környéken, már ami a tisztásokat illeti, ezt a helyet csak így emlegették. Aki csak jártas volt erre pontosan tudta, mit neveznek „Erdei tisztásnak.” Silmë erdejét pedig egy elfnél jobban nem sokan ismerték. Bár ezen a részen tényleg bárki megfordulhatott, így Lorin ijedtsége nem volt éppen megalapozott a portyázó, vadabb elfekkel kapcsolatban, bőségesen megfizette azt, hogy Ian, a tapasztalt zsoldos és egy mágus kíséri.
Az óvatosságának persze minden bizonnyal inkább a szállítmány volt az oka. Titokban, Nulporton kívül akart találkozni a vásárlóval. Senkinek sem beszélhettünk a Cuvillier-vel megkötött megállapodásról, és ő sem avatott be minket alaposan a tervbe. „Ha valaki támad, ti védtek meg, uraim.” Mindezt úgy mondta, mintha biztosan arra számítana, hogy az utunkat állják, s mintha félelem is csillant volna a szemétben.
Nem féltem a támadóktól. Talán azért, mert Ian ott volt mellettem, vagy mert az erdőben azonnal az elmémbe férkőzött néhány gyerekkori dal, amit a nővérem tanítgatott nekem. Fákról, szellemekről, szerelmesekről szólt mindegyik és szívet melengetően szépek voltak. Csendesen dúdoltam magamban az egyiket, mikor hangos nyerítés hangját hallottam… sőt nem is nyerítés volt, hanem egy ló sikolya. Cuvillier lova összerogyott, gazdája éppen csak leugrani tudott róla.
Azonnal megállítottam Szamócát és én is lepattantam róla. Lóháton nem tudtam volna harcolni.
– A lovam… – Lorin hangja rémült volt. Ahogy közelebb léptem hozzá, láttam, hogy az állat rángatózik, mintha csak valamiféle mérgezés áldozata lenne. Még a nap elején álltunk meg az erőd határánál lévő utolsó fogadónál, így az állat legfeljebb ott juthatott nem megfelelő ételhez.
– Nem hallok senkit… – súgtam oda Iannek, ahogy a fák közé lestem. Azt vártam, hogy támadók vesznek minket körbe, ha már a haladásunkat megakadályozták.



Ian Gray Kedvelte

Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 20, 2021 10:47 pm

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2760
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Szept. 07, 2021 6:42 pm

Folrandír

& Meina


megj.:  elnézést a késésért! szó: 667
zene: The Deeptag: #fate_meet
A természetes zöld pázsit nem csupán a levegőáramlatokkal lesz koncentrikus körökkel ráncos, hanem a véletlentől. Felkavarhatják a benne élő teremtmények vagy érhetik külső tényezők, két ártatlan jövevény képében. Ilyesfajta véletlenen múlt találkoznom az ismeretlennel, kit bódultsága hívta magához a tó falu ragyogó ékessége. Önbecsülése vízre bocsátott tutajának jelképében, mellyel reménykedve magával temetheti viszonzatlan érzéseit. S lehet a kijelentése igazságát veszti abban a pillanatban, mikor helytelennek kiáltja ki látogatását előttem. Saját elhatározásom kisebb jelentőségben forgott mint a férfi tisztes és szívfacsaró érzése. Sokkal csekélyebb volt, éppezért én magam éreztem úgy hogy rossz helyet választottam. Pontosan ezen hívatlanságáért szegődött le szemem szégyenérzetében. Hiszen az ilyen esményekben egyedül a gyakorlottak osztozhatnak az érzésben.
S mihelyst szabadkozásban kezdenék, az ismeretlen regélésébe veszti el mondanivalóját. A bensőségesen önti ki szavait, s a hatalmas áldozottal amit meghozott bizalmatlansága zálogában. A történet még elkeserítőbbé teszi a szokványosnak hit ünnepet. Hallva a tiltott érzést, mely minduntalan bizonyítja, hogy mennyire kegyetlen és kárhozott mind halandónak, mind más teremtménynek. A férfi szavai rávezetik szememet a lenyugvó napra, mi lassan átadja helyét a szerelmének, a Holdnak. Ki egy másik monda szerint szerint egy Úrnő fennhatóságában áll. S ekkor merülök el gondolataim között, mialatt a tudatébredés párhuzamba vette Úrnőjét a Holddal. Igen, ráeszmélt, hogy a Hold teljes valóságával az hiúságomat mintázta. Ki régen maga is szerelmes lett, s ezért hatalmas árat fizetett. De vajon a láthatatlan sirató fél is saját vonatkozásában értette volna meséjét? Vagy talán azt remélte elködösítheti a fájdalmas érzéseit előttem? Kit akar oly önfeledten meggyőzni?
Nem találok választ a férfi hátát vizsgálgatva. Elfoglaltsága alapos és bírálatlan. Ellenben mégis ő előz meg alázatos modorával, miközben nem áll szándékában a közhangulatot elcsúfítani. De hogyan is adhatnék erre helyeslő rábólintást? Valóban, a látvány teljes varázsát elveszítette az idegen személyes önkifejezése, mégsem tudtam megrendíteni őt határozottságban, hogy úgy érezze távoznia kell. Főként mert az ismeretlen utóbbi őszinte monológja elbizonytalanított egy pillanatra. Hogyan lehet efféle állásponttal, melyeket az idő hamarosan felfal a tűz mohóságával? De mindezek előtt, milyen tettre volt hivatott kit ilyen becsmérlően ejt ki bárki más a száján? Bosszú, nem szűnő harag vagy indokolatlan figyelmetlenség? Vajon az idegen férfinál melyik fájdalmas oldal érvényesült? Véletlenségből sem gondolok bele abba, hogy az illető maga hibás a történtekért. Hisz abban a magyarázatban hiszek, hogy tudatos érzése nem hívta volna most ide. S talán emlékezni sem, soha többet.
Noha a kisugárzás mely az ő testéből árad, elhitetne a dolgok ellentétéről. A megbocsátó vérvonallal, s az önzetlenség mámorral. Ismeretlensége viszont közbe szól, mi biztos megállapításában akadályozz. De vajon helyes ismerkedésbe bonyolódnom az élő talánnyal, ki hol megborzongatja hol pedig kísértésbe ejti a kíváncsiságomban? Ezen ambivalenciának sokszor voltam tulajdonosa. Minek egyre gyakrabban az lett a válasza, hogy élek a kockázattal.
Mondja ha a végtelen tudás birtokában állna, hasonló képpen vélekedne ártatlanságomról? – a kérdés túlnyomóan éreztette azt, amit tőlem megtagadtak, ámbár az hozzászólásom csak őszinteséget akart sugallni. Nem többet annál mint más hinne a hallottakból. Egy tapasztalatlan számára, ez csak bódító reménynek hangzana. Talán az ő szemében is a válaszadás impozánsnak hallatszik elsőre, de tudom, a férfi tapasztaltabb annál mintsem alávesse magát ezen naiv hipotézisnek. Gyógynövény kutatásom közepette, saját története elcsábította érdeklődésemet. A köztes utat megtalálva döntöttem amellett, hogy a néhai kíváncsiságot eltussolom s a az erdő felfedezetlen zugába vezényelem lépteim. Az impresszionista, festői színeket lassan felváltotta a szürkültség melankóliájának zord színei.
Bocsásson meg. Nem érdeklődöm többet magánéletéről. – kezdettem bele a szóelegyedésbe, helyt adva az erre szánt alázatnak. – Nem ítélkezni jöttem...csupán segédkezni szerettem volna önnek. – szakad föl gördülékenyen ajkaim közül, továbbra is hűen tartózkodva a névtelen ragályos intuícióitól. Nincs számomra nagyobb ármány, mint egy férfi arcába belemélyedni és létét kis híján elfelejteni.
A jelenpillanatot helyezem vissza ismét figyelmembe, mialatt tekintetem az erdei patikára vezetem. Kényszerből tartanám magamat némaságban, tudván, hogy ez a legelővigyázatosabb stratégia mit az ismeretlen ellen elkövethetek. Mégis a találkozás s az alkalmasnak talált erdei tisztás eldobja önös biztonság érzetemet. S kész vagyok megejteni szavait ismét az idegennek.
Annak az arcán látható több seb, akit az élet legkeményebb próbái értek. – felelem kérdésére miközben nyomasztó érzésem valamint remegő lélektükröm a szellőtől táncba kezdett fűszálak kísérésébe temetem.


Vendég
Vendég
Anonymous




Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 06, 2021 10:45 am
 
fix me
Meina & Folrandír
──────────────── ─────────────────
« Comment;  Erdei tisztás - Page 3 854324872  • Szószám; 593 • Zene; Fix you »
« you're making waves just by being yourself. »
A fák közé érve szinte otthon éreztem magam. A gyomrom bár fájdalmasan remegett, szinte várva, mikor adhatja ki tartalmát… az mégsem jött. Túlzottan lefoglaltak a fák, a friss illat, ami az erdőnek annyira sajátja volt errefelé. Talán nem egészen volt olyan, mint odahaza, innen jóval északabbra, de ez nem számított. A természetet járva anyám mosolyának emléke, az otthoni zajok, az otthoni illatok jutottak eszembe. Apám arca is felvillant időnként, némi keserűséget csempészve a pillanatba. Ehhez is hozzá voltam szokva, nem rázott meg kifejezetten.
Az erdő még is megnyugtatott. A természet hangja szépséges zenének tűntek: a madárcsicsergés, a levelek csengő rezdülése a szélben, mind-mind olyanok voltak, mintha finom, puha kezek simítanák a fülemet. Anyám tehetett így gyerekként, mert néha elalvás előtt is szinte éreztem ezt az érintést, ha odakint szél süvített vagy eső csapkodta a szobám ablakának üvegét.
Mielőtt még elmerültem volna múltam emlékében, inkább csevegőre fogtam. A lány nem volt korábban túl beszédes, s nagyrészt megoldottam helyette a társalgás főbb kérdéseit, most mégis szerettem volna kicsit hallani a hangját. Nem is tudom miért, talán azért, mert egészen kedvesnek tartottam. Kedvesnek, mert segíteni óhajtott, pedig nem tartozott nekem semmivel. Én csupán megvettem neki egy szál virágot. Tenyeremet a gyomrom fölé szorítottam, hátha a saját bőröm melegsége csillapítja a kavargást addig is, míg úton vagyunk. Közben persze a szédelgés is kínzott, de odakint, az emberek nélküli, szinte érintetlen természetben még ezt is sokkal jobban viseltem.
– Úgy hangzik igazán kiváló mestered volt. – Bólintottam a válaszra. – Én magam varázslónak tanulok s egy mesteremet sem tudnám kiemelni különösebben. A legtöbben csak túl magasan hordják az orrukat. – Magyaráztam, mintha abban reménykednék, hogy esetleg érdekli mindaz, amit mondok. Valójában csak azt akartam, hogy kellemesen érezze magát a társaságomban. Udvarias nem voltam, de túlzottan zárkózott sem ahhoz, hogy ne tudjak neki magamról nyíltan beszélni. Mi titkolnia valójába lenne egy magamfajta elfkölyöknek?
Figyeltem, ahogy a növényekkel foglalatoskodik, én azonban az ég felé pillantottam. Délutánra járt már az idő. Nem szerettem a nappalt, az éjszakában voltam igazán elememben. Ha egy kicsit megcirógatott az ezüst holdfény, úgy éreztem, a mágia egyenesen lüktet ereimben, csak arra várva, hogy látványos trükköt idézzek elő. Erősebb voltam, mint amikor elindultam El’Alorából. Tanulnom kellett volna, hogy ezt a hatalmat újabb varázslatokba plántáljam bele.
– Ó, talán nem is neked való, kisasszony. Olyan bájosnak és ártatlannak tűnsz. – Szaladt ki megint a számon a túlzott személyeskedés. Térdeim megrogytak és hamarosan lehuppantam hátsómmal a füves, kissé nedves talajra. Jól esett ülni, hiszen a másnaposságtól még minden tagom gyenge volt, az a gyógynövényes tea, amit a fogadóstól lehetett kapni, semmit sem segített a bántalmaimon.
– Csak részegség van ott, tánc, hangoskodás. Valójában elég harsány. Talán csak a koszorúfonás az, ami szívet melengető, bár a hozzá kapcsolódó hagyományok kevésbé… – Engedtem meg egy fintort magamnak. Nem akartam ismét gyermekáldást vagy éppen termékenységet emlegetni. Elég volt a korábbi kis félreértésünk a virág miatt.
– Szerelem? – Nevettem fel kissé zavartan, majd megvakartam a halántékom. Fogalmam sem volt, mit mondjak. Volt valami kellemes, meleg érzés a közelében, de nem tudtam szerelem-e. Sosem voltam szerelmes, sosem éreztem mély dolgokat senki iránt. Ragaszkodni tudtam, erre tanított meg az élet. Érezni, szeretni nem tudtam úgy, ahogyan kellene… legalábbis nem éreztem magam igazán késznek rá.
– Túl fiatal vagyok én még olyan érzésekhez, kisasszony – ráztam meg a fejem. Hiába jelent meg a bárd a lelki szemeim előtt, nem akartam összepárosítani ezzel az érzéssel. Így is fájt, hogy közöttünk nem lehet semmi, nemhogy még komoly érzelmekkel kössem össze a nevét. – Azt hiszem, az csupán plátói dolog… de… miből vetted észre rajtam, ha szabad kérdeznem?



Varázsló vagyok
Folrandír Ceilteach

we only obsess over relationships that feel unfinished


❖ Történetem : ❖ Ulron :
2126
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom területe
❖ Keresem : ❖ Szintem :
Haladó (Éjmágia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 05, 2021 9:58 am

Folrandír

& Meina


megj.:  Erdei tisztás - Page 3 3138061344 szó: 814
zene: The Willow Maidtag: #fate_meet
Szélcsend járta lombok felett pásztáz az ég éles szemű vércse párja, s szinte már eggyé váll repülésükben az űzött szarvasok hordájával lent, Silme kietlen határán. A nap árgusan kémleli a legmagasabb pontján az erdőben megbújt élőlényeket, miközben egy-egy pillanatra a felhők kizökkentik folyamatos figyelméből. Nincs frissítőbb gondolata annak, ha a veszedelmet jelentő térséget egy nyugalmat ígérő semleges pont keresztez önkéntesen. Ezen a határon túl joggal lehet békében járni a vidéket, s éppilyen érzést birtokolhat az is, ki a túlsó oldalon egy békés sétát ütemezett be. Az oly ritkán adandó ellenségeskedés nélkül, végre megértem mitől híres ez az erdő. A vehemens harci viszonyból mit sem érezve bont virágot, csábít maga köré állatot és borul zöldbe éjt-nappallá téve. Folyamában pedig nem idegen vér ülepszik, s ha mégis, gyors folyásának hála a múlté vész az is. Az erdő mit sem ért az érte folytatott küzdelemért, s mintha ha nem is akarná észlelni, hogy miatta ontatik ártatlan vér. Mi Najádok is bár ilyen jóhiszeműségben gondolkodnánk. Ugyan sérelmeinket nehéz levetkőznünk az emberek gonoszsága és önzősége iránt. S mondhatnánk, hogy az utolsó fennmaradt érintetlenségért harcolunk kitartóan tovább. Míg az ő válaszuk nem takar mást csak anyagi s érdeki haszont ha egyszer módjukban állna birtokolni az erdőt. Miért e anyagi szükséglet? Miért a gyilkolásnak ily mértéke egy idegen föld tulajdonáért?
Lépteim tova tűnnek a lombkoronák halk mozgásának neszében. Tölgyeket ölelek kézről kézre, valami földöntúli kapcsolat reményét érezvén az ujjaim hegyében. S hirtelen megtorpanok, egy egy kőitatót szemlélve. Mozzanataim másodpercek alatt finommá s hangtalanná válnak, miközben próbálom - ahogy magát nevezi - Folrandír társaságát fogadni a legfeltűnőbb mentesen. Megjelenésük ámbár nem gyakori erre felé, mégsem számít meglepetésnek találkozni nagyon félénk természetükkel. A Öböl-falui találkozásunk néhány percében folytonossá válik a némaság és a tétlenség. Úgy vélem egyikünk sem mer lépni, bízván abban hogy ezzel még élvezhetik a veszély-mentes együttlétet. Minden eshetőséget számításba kell vennem, hisz egy elf bizalma lehet segítség de akár megtévesztés is. S utóbbiról ismerszik a legjobban e legendákban hallatott lény. Valahol csekély esélyét láthatta bennem...biztosra tudván, hogy nem szokásom az ismeretlenségre nemmel reagálnom. Belementem, dacára hogy gyanútlanul fogadtam társaságát mellettem. Titkon abban a hitben, hogy egy nem mindennapi regét birtokol csendesen. Hosszas métereket téve, önkéntesen hagyom végül, hogy beérjem egy fa árnyékában. S mikor rátekintek a gyermeteg arcára kétséges érzések fognak el. Az itató közelében, mely tökéletesen megfelel más élőlénynek a feltöltődésre. A hiedelmet sikerült megcáfolnia e lénynek, holott segítség helyett bizony módjában állhatott volna az ármányt választania ellenem. Mégis, valami indokolatlan kérésre úgy látta ez az alkalom, amire ebben pillanatban szükségem lehet. Az elf felé nem kezdeményezhettem, lévén, hogy nagyon félénk minden fajjal. A fa oldalának szegődtem, miközben hosszú hajtincseim fogásán pihent a kezem.

Tétován szemlélem ahogy a néma másodpercek percekké őrlődnek. Próbálom enervált benyomásomat fenntartani, mialatt ő ösztönös cselekvésének érzi, hogy kérdéseket tegyen fel. Elbizakodott jellem lenne? Szótlanságomnak gúnyos megtörése ez. Az első megítélés mindegyikőnk számára igen rossz döntés lehet.
Mi lett volna ha aznap másként döntök, s nem keresem fel a nap társaságát? Mi lett volna ha zárt falaim közt tartózkodom, míg végül újabb napot köszöntök a váratlanság hiányával? Mi lett volna ha a napszak nem köt össze ezzel az úrral? A váratlan mit oly sok időig üldöztem s hőn szeretettem, megadatott. Ugyan nem olyan formában mint ahogy elvárni véltem. Az égi testekbe vetett hitem sokadik véletlenével szűr össze engem a férfi uralkodó nemmel, kiket oly hevesen kerültem. Ám a jóslat elrendeltetett, ebben a lemenő időben, minek folytán a véletlen összehozott engem friss döntésével küzdő ismeretlennel. Ki most eltérítene gőgös dacom, melyet erősen megtagadok a vele szemben tartott a szemkontaktust által. Nem csupán a félelem szól belőlem. Legelsősorban a gyámolíthatatlan óvatosság, mivel elkerülhetem bukásom. Hisz ha nem bizalmaskodom, nincs is mi tőrbe csaljon.
- Alkimista tánconként tanultam egy zarándoktól ki mesterien bánt herbáriumi készségeivel. - szemem a talaj zöldellő növényeibe rejtve kiteljesednek a meglepettségtől, amiért a férfi ily őszinteséggel címezi nekem mindezt. Úgy hittem mélyen palástolom benső viharjaimat, de ez az idegen, mégis meglátta arcomon rezdülő kételyeimet. Miként láthatott vonásaim mögé, ha lélektükreimben nem kereshette válaszait? Hogy láthat a lelkébe, ha csak egy pillanatra nézek a szemébe? A talány bennem irgalmatlan gyanút kelt. Félő pótcselekvéseket, melyekkel minél inkább takargatni szeretném lelkemet az átkos férfi elől. Ki most ezen pillanatban lépés előnyt élvez vele szemben.
- Sosem volt részem az Ethuil ünnepében. - gyarapítom szavaimat terjedelmesen, egy néhány Semlant kezem közé csavarva, mivel remélem megenyhítem az ismeretlenbe gyűlt hibás feltételezéseket. Csupán a helyes útra terelném felmerülő gondolatait. Nem próbálnám becsapni, hitegetni és meggyőzni saját meglátásaimmal.
A délután, mi a Nappal született újjá e napszakban, kiszűri a természet moraját. A cselekménysort végül nem követem tovább, s bátran a Nap felé fordulok. Mikor félő tekintettem alól, megszólalt belőlem első ösztönös kérdése mit a névtelennek címeztem.
- Mondja, netalán szerelemtől gondterhelt? - nyers monológomban ecsetelem a számára érhetetlen téziseket. Magyarázatot kívánok az egyszerű miértjére. Tudni szeretném miként tört elő ez a néhai rosszullét, mellyel bánatát itallal csillapította. Hová vezet ez a feltétlen bizalmaskodás? Hova, mikor mindkettőnk sérthetetlensége késélen táncol?


Vendég
Vendég
Anonymous




Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Erdei tisztás - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Az erdei boszorka kunyhója

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Qerilyan Birodalom-
Ugrás: