Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
On the edge of Darkness KaDiPE5
On the edge of Darkness KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
54 Hozzászólások - 23%
Ezaras Azildor
33 Hozzászólások - 14%
Arnav
31 Hozzászólások - 13%
Krónikás
26 Hozzászólások - 11%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 9%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 8%
Deedra Gindrian
16 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
11 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:57 pm
• Moments

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Shani Masrani, Thora Haleye

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
On the edge of Darkness

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 15, 2021 9:15 pm

Lezárt játék

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2421
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 15, 2021 8:37 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
A mentális penge ùgy szeli át a levegőt, mint kès a vajat. Hangja robbajlik, ahogy a földbe mar s felhasìtja már amùgyis viharvert ruhám könnyed anyagát. Azt hiszem felsikítottam, de lehet csak elmèm belsejèben tombol a vihar, melyet a fèlelem korbácsolt fel. Az elf olyan könnyedén kerüli ki az elé hulló testet, miként szúnyog az esőcseppeket. ~Itt a vèg.~ gondolom magamban, mialatt a kard ismèt magasba lendül. Szürke tombolásának, ekkor vet vèget az elsuttogott bűvige, mely viperakènt csap le rá, ereibe fecskendezve az álom jótékony szèrumát. Komor arcának izmai ellazulnak s jèghideg tekintetete  ködössè válik, akár az őszi hajnal. Szívverésem lelassul, ahogy látom gyámoltalan imbolygását, s tudatosul bennem kiszolgáltatottsága. A kard, mely eddig tùlvilági fènnyel ragyogott, mèg mielőtt a padlòt èrintenè elenyèszik, s a törpe mellkasa, akár a diòhèj nyílik ketté, hogy szabadulásunk kulcsát kìnálja, az igazit. Elcsigázottan tápászkodok fel, s megmaradt mèltòságomat összekaparva lèpek a testhez. Oldalvást pillanatok az elfre, aki másodjára akarta vèremet ontani, s átlökni az alvilág kapuján. De nem, ez rosszabb lett volna annál is...fèllètet ajándèkozott volna nekem. Mièrt ne hagyhatnám itt? Lelkiismerete alig, ha akad, mely álmatlan èjszakákat okozna számára. Tekintetem Nindaer ernyedt testèt pásztázza vègig, arcátòl kopott csizmája orráig. Ajkai pille könnyű szavakat rebegnek, értelmet ugyan nem nyernek számomra az elf szavak, mégis igaznak hatnak. Nyakamon az inak feszülnek, ahogy elfordítom tőle fejem, s az előttem lebegő szilánk derengésébe próbálok feledkezni. De kezem helyett lábam mozdul, s a következő percben már a szépek népének fia mellett térdelek. – Soha ne feledd, a te elf véred is ugyanolyan élénk piros, mint az enyém, ugyanúgy issza magába a vánkos s takaró, ahogy a szikkadt föld. – suttogom fülébe, miként ő tette, miközben a hattyúnyakam szorongatta. Életem felett uralkodott néhány pillanat erejéig, de lám fordult a kocka. – Így azonban helyére billent a mérleg nyelve. – húzódom vissza, s ha még van ereje rám vetni tekintetét, megbékélt vonásokkal, s tiszta tekintettel találkozhat. Az érdes, kardforgatáshoz szokott tenyérre helyezem sajátom, míg a másikkal a karnyújtásnyira lévő kristályért nyúlok.

Hideg s nyirkos házfalnak csapódik hátam. Mellkasom sűrűn, aprókat emelkedve próbálja magába szívni az éjszakai város jellegzetes szagát, melybe a kénes szag helyett, az istálló bűze szökik orromba. A felhők mögül előbukkanó hold és az épületből kiszűrődő lámpások fénye világítja be a szűk sikátort. Fáradt tekintettel, gyötört elmével s testtel fürkészem végig környezetem. Mély sóhajjal veszem tudomásul, hogy magam vagyok. Csak a magánnyal együtt járó csend marad el, melyet a fogadó vendégei űznek messzire. Falnak vetett háttal állok két lábra, miközben tenyerembe, hirtelen érkező, éles fájdalom hatol. Felszisszenek s ujjaim rabságából fénytelen darabka bukkan elő, melynek hegyén vérem egy cseppje sötétlik. Pillanatnyi merengést követően táskám mélyére süllyesztem, s óvatos léptekkel indulok meg a fogadó bejárata felé… de előtte az egyenletlen, döngölt földre ürítem gyomrom tartalmát.

//Köszönöm a játékot, élveztem minden sorát olvasni és írni is.  On the edge of Darkness 854324872  Remélem, akad még hasonló kalandban részünk.  ^^ //



Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Nov. 14, 2021 7:00 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
A tudatom mélyén érzem, hogy a cselekedeteim nem követik az akaratom óhaját, sokkalta inkább hódolnak a kard mézédes csábításának, mely vérre szomjazva noszogat egy újabb élet elvételéért. A penge határozott suhintással szeli át a levegőt, s néma, láthatatlan megkönnyebbedésemre eleven hús helyett az egyenetlen, sziklás talajban állapodik meg. Azonban hiába a gondolatbéli, tompa fellélegzésem, az alvilági fegyvernek semmi sem hozhat megnyugvást, így hát kirántva a földből a hegyét, határozott fordulatot veszek a sárkányvérű irányába. Valószínűleg újabb bűnös és igazságtalan csapást mérnék felé, ha a tudatomat nem ködösítené el holmi végtelenül álmosító és zavaró felleg.
Érzem, amint megtántorodok. Éppen csak sikerül kitámasztani a jobb lábammal, viszont a zölden vibráló kard veszejt a könnyedségéből és azzal együtt a földre hullik. Én sem tudok sokáig egy helyben egyensúlyozni; esetlen kisdedként lengek ki oldalvást, hogy aztán az oltárnak esve, amannak hátuljába kapaszkodva és a fajtám kecsességét a végletekig meghazudtolva tartsam magamat a földre zuhanástól. A szemem sarkából idő közben még sikerült érzékelnem, hogy a penge az elejtését követően köddé válik, ahogyan Mori mellkasa is groteszk mód kezd el a szegycsontja mentén felhasadni, vélhetően, hogy felkínálja a bordák mögött nyugvó szilánkot Velerisnek. Meglehet, pontosan azért tapadt hozzá, hogy az erejéből táplálkozva képessé váljon kiemelkedni a börtönéből… Fogalmam sincs, s még ha akarnék se tudnék rajta bővebben elgondolkodni, hisz változatlan az elmém homályával küszködök.
- Goheno nin… (Bocsáss meg) – szűröm a fogaim között alig hallhatóan, remélve, hogy megérti, a cselekedeteim a kívánalmaimon felül értek révbe.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
684
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Nov. 14, 2021 5:00 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Lepkeszárny rebbenésének erejéig, de újfent úrrá lesz rajtam a döbbenet látva a tespedséget  Nindaer arcán. Számítottam rá, hogy tekintettem szikrái, nem érik el a kívánt hatást, de mégis… Elhessegetem a feltörekvő gondolatokat, s hagyom, hogy ismét átvegyék helyét azok, mely miatt itt vagyunk.

Mori teste már a csillagok erejének cirógatásától is megfeszül. Arca fájdalmasan torzul, ahogy indaként kapaszkodnak s ölelik körbe lényét. Minden erejével küzd az acélos szorítás és a gyötrelem ellen, míg végül fájdalmas ordìtással adja tudtunkra, hogy megtört. Szìve, melyben vèr helyett fekete mágia pulzàl, egyre nagyobbakat dobban, mintha ki akarna robbanni mellkasábòl. Mint tűz ès vìz feszül egymásnak a két energia, a testem minden porcikájáig tùlvilági hideg hatol, mikènt a sötètsèg átjár, mintha magába akarna olvasztani.  Pòkhálòba ragadt pillangòkènt pròbálok magam is szabadulni a kötelèkből, melyet èn hìvtam èletre.Rèmülten nèzek Nindaer elmosódott alakja felè, szìvem kihagy nèhány ütemét, ahogy a penge centimèterekre állapodik meg mellkason előtt. A következő sòhajjal, a törpe arcára fagyott kiáltással lesz rövidebb egy fejjel. Viszont a lüktető erő mely összeláncolt minket mèg mindig mellkasa és tenyerem közt vibrál. Szìvfájdalom nem nyilal belèm a törpe elvesztèse miatt, sőt... megkönnyebbülèsnek azonban nem adhatok utat, a fölèm magasodó árnyèk túl ismerős. - Ó, hogy nőjön be az orralyukad! Megőrültèl?! – fel se ismerem hangom, mellyel életet adok a rémülettel, leheletnyi váddal és még ki tudja, milyen érzelmekkel ízesített felkiáltásnak. Az illetődötség terhe mellett, azonban az életösztönöm is felszínre kerül. Fogaim – mind a harminckettő- megcsillannak a szórt fényben, ahogy vékony karom izmai is megfeszülnek az erőfeszítéstől, melyet Mori holt testének taszajtása jelent. Bízom benne, hogy az elfet elhagya a szerencse, s arccal előre bukik a padlóra. Végül mégis úgy döntök, nem hagyatkozok az istenek jóindulatára – megcsillogtatta már vérének ügyességét, miként vívótudását is a sagles-el szemben- ezért édes álmot, de legalábbis fáradtságot küldök pilláira.  Éles fájdalom szökik karomba, ahogy megtámaszkodom a tenyeremen, érzem, ahogy a gyolcs ismét véremtől less nedves. Sűrű por száll fel, amint földet érek, melynek szemcséi trokomra tapadnak, de nem törődöm vele, sem pedig a szememet karcoló apróságokkal, sem pedig a fájdalommal tovább araszolok a padlón, megpróbálok minél messzebb kerülni az őrült hosszúfülűtől. Bár már a kimerültég, - mely a folytonos varázslás és talán a aprónéppel való összekapcsolódás hozott magával- ráteéepedett az elmémre és testemre is, amennyiben nem hoz kellő hatást igyekezetem, az utolsó lehetőség kártya kijátszása marad, de azt ő szeretné a legkevésbé.

// #varázslat: Szendergés//



Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Nov. 09, 2021 8:38 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Mori ismételten a néma rezzenéstelenség köpenyébe burkolózik, noha meglehet, ezúttal maga sem tudja szavakba önteni azt, amivé ebben a kietlen, rideg világban lett. Én sem tudnék egyértelmű billogot a lényére akasztani, hisz se nem árny, se nem élő entitás ő. Ellenben egy elkorcsosult maradványa annak a valóságnak, mely korlátok nélkül és önzően fordította a maga javára a mágia kifürkészhetetlen erejét.
Nem különösebben érint meg a válasz elmaradása, ahogyan Veleris elégedetlen pillantásai sem kerülnek mással szembe, mint színtiszta közönnyel s érdektelenséggel. Nehezen hiszem, az információ birtokában okosabbá vált volna, ahogyan a múlt esetleges feltételezéseinek firtatásában sem találok értelmet. A történteken mit sem változtatna, ráadásként nem a levegőbe eresztett, bőven mért szavaink fognak pontot tenni az egyre bosszantóbb törpe létének végére.
A sárkányvérű felkiáltására ösztönből és fürgén moccanok, újfent elkapva a mélynövésű grabancát, ki nyilvánvalóan félti az életét, ha az imént lezajlottak fényében a futás mellett határoz. Elvégre mi aggódnia valója lehetne annak, akin nem fog a kés éle? Összevont szemöldökökkel figyelem hol Morit, hol pedig a felénk csörtető fehérnépet, kinek kérlelhetetlen haragját és szigorát tapasztalva, ha volna szokásom megrettenni az ellenségem láttán, magam is tennék egy lépést hátra. A törpe azonban nem tud hova szökni a szorításomból, így hiába fészkelődik és kezd fékevesztett üvöltözésbe a mellkasához közelítő fénygömb okán, képtelen elkerülni a sorsát. Egyértelmű, hogy a csillagok fényét idéző ragyogás mérhetetlen kínokat idéz a gyönge, nyurga testben, és a szívénél nyugvó szilánk is teljes pompájában ragyog fel bordaketrecében a szemünk láttára, de a végzetét nem ez jelenti. Végzet…
A homlokomat ráncolva fordítom sokadik alkalommal a tekintetemet a zöldesen vibráló kard irányába, melynek vonatkozásában mintha a saját végére hivatkozott volna korábban a törp. Ilyen egyszerű lenne?
- A kard – szűröm a fogaim között rendkívül szűkösen a felismerésemet, s mivel a szakállast mintha ragacsként tapasztaná a szilánkhoz a nő mágiája, hát megkockáztatom őt elengedni és a lényemet régóta csábító penge után nyúlni.
A markolata soha nem tapasztalt természetességgel simul a tenyerembe, s a becsült súlya dacára oly könnyedséggel emelkedik a kezeim között, akárha a szemet megcsaló pihéből volna. Zöldesen vibráló nyúlványai közben szelíd elégedettséggel kúsznak fel a karjaimon, hogy aztán a testemet átölelvén egyértelműsítsék a feladatomat, beteljesítsék a vágyaimat.
Egy árva gondolat nélkül hagyom a kardot a kedve szerint tenni, vagyis Mori elkárhozott vérét megkóstolni a gyomra tájékán. Alig-centiméterekre áll meg a hegye a varázslónőtől a túloldalon, de nem marad ott sokáig, hisz visszahúzódva egy jól ismert, vízszintes irányú csapással adja meg a kegyelemdöfést a mélynövésűnek; a feje tompán puffan a porzó talajon. Csakhogy ezzel még egyáltalán nem éri be, érzem, ahogy friss, eleven vérért áhítozik, s mire felocsúdok, már Veleris válla felett emelkedik fenyegetően a mostanra élénk zöld ragyogásban fürdő pengéje.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
684
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 08, 2021 10:44 am


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Miként bíborló délutánok úgy pereg le ajkamról az újabb kérdés: - Mégis mi lennél? – s inkább magamnak, mintsem neki szól immár. Egy talány részre, melyre már sejtem a választ. Mégis ellépve mellettük próbálok egy kézzel foghatóbb kiutat keresni.

~ Képzelgésnek…~ Összevont szemöldököm alól, rosszalló pillantást vetek a hegyesfülűre, mely vélhetően ugyanolyan elfáradt szirmokként hullik le róla, ahogyan eddig minden. A hozzá gondolt szavakat mély levegő vétellel küldöm gyomrom mélyére. A helyzet azonban korántsem alkalmas, a fegyverszünet felbontására. Teljesen nyilvánvaló, hogy a törpétől válaszokat nem fogunk kapni, egyedül csak viselkedése és teste rezdüléseiben beálló változásból kell, konzekvenciákat levonunk. Hosszasan pihen tekintetem rajtuk, miközben ismét tűnődésbe révedek. A felismerés számomra néhány momentummal késve érkezik. A pengén ezüstös fény táncol végig, abban a szemrebbenésnyi idő alatt, míg halálos vágás végéhez nem ér. A késztetés halvány szikrája sem lobbant fel bennem tettének megakadályozására, a földre hulló test látványa megnyugvást hoz, valami furcsa elégedettséget. Úgy illan el, mint tűzben az olaj, ahogy ismét moccan és szavak hagyják el holt ajakait. Nem hiszek a szememnek s a fülemnek, így ábrázatom tükröt mutat az elfnek. Tapasztalatunk megvitatására nincs idő szavakat ejteni, barátunk távozásra adná a fejét. – Kapd el! – kiáltok és mutatok a törpére. Amennyiben Nindaer gyorsabban mozdul, mint az árny, s sikerül újra vasmarokkal megragadnia, magam is hosszú lépésékkel küzdöm le a köztünk lévő távolságot. – Ha halandó fegyver nem árthat neked, próbálkozunk mágiával. – sziszegem, ahogy a távolság pillanatról pillanatra csökken. A sötétség méregként szívja magába a fényt, lassú halálra ítélve önmagát, talán nem lesz másképpen most sem. Tartok tőle, hogy akad még meglepetés a tarsolyában, mégsem tétovázok. Amennyiben akad rá lehetőségem, fényben úszó tenyerem mellkasához érintem.



Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Nov. 05, 2021 12:36 am

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Vékony vonallá szorított szájjal, koncentrált figyelemmel kísérem a szavakat fakó hangon ismételgető sárkányvérűt, s noha ezernyi gondolatvirág szökken szárnak a tudatomban az éteri suttogás hallatán, elsősorban Veleris következtetésére várok - nem merek ugyanis bízni az egyértelműben s a látszólag könnyen megadatottban. Mihelyt azonban a gesztenyehajú alátámasztja a segítő jobb mibenlétét az enyémre kapott határozott s felragyogó pillantásával, megereszkednek feszengő vállaim. Persze közel sem annyira, hogy Morit, ki ismét egyre nyughatatlanabbá válik, szökni engedhessem az ujjaim kérlelhetetlen szorításából. Pontosan elég nyomást helyezek a nyurga testére ahhoz, hogy tudhassa, amennyiben megkísérel vajmi botor lépéssel szélnek eredni, úgy az épsége fog csorbát szenvedni.
- Magad is rettegnéd a fényt itt, ha az volnál, ami én – szűri keserűen a törpe, miután egész lényében megrezzent Lepke beszédre utasításától, konkrét válaszokat viszont ezúttal sem szolgáltat a számunkra. Kötve hinném, éppen most, mikor szorul a nyaka körül a hurok, veselkedne bő történetmesélésbe, és vélhetően erről kényszer-rabtársam is így ítélkezik, mivel hamarost tovább gördíti tekintetét a mélynövésűről.
Csöndes ámulattal s titkolt reménykedéssel követem nyomon, amint újfent megidézi a tenyerében a csillagok fényét, melyeknek ezüstös ragyogása túlnövi a barlang kristályait. Csakhogy hiába világítja őket, nem történik semmi szokatlan vagy jelzésértékű, leszámítva Mori egyre gyarapodó légvételeit s szívverését, amely mostanra egy heves ritmussal vert dob hangját idézi meg a füleimben. Minden bizonnyal helyes úton járunk.
- Legutóbb, mikor használtad a varázslatodat odakint, a nyomán színeket véltem felderengeni. Képzelgésnek hittem – osztom meg vele az akkor még puszta véletlen egybeesésnek elkönyvelt esetet. - Noha ezek a kristályok egyébként sem szürkék, mint minden más – gördítem tovább a gondolatfonalat, összehúzódó szemhéjakkal pásztázva az említett, csillámló képződményeket. Egészen biztos vagyok benne, hogy a megoldás az orrunk előtt helyezkedik, és mivel a törpe reakciói eddig minden alkalommal árulkodóak voltak, hát ezúttal is rá, semmint a természet kincseire süllyesztem a pillantásomat. S abban a momentumban minden megvilágosodik.
Ahogyan a Veleris kezében dédelgetett fénycsóvák a szakállas alakjára vetülnek, mintha áttetszővé tennék az útjukba keveredő szövetet, melynek egy bizonyos pontján, a törp szíve tájékán felvillan holmi szilánkszerű alakzat.
- Mindvégig ő volt a hiányzó darab… - suttogom leplezett döbbenettel, ám annál jelentősebb elégedetlenséggel, s mielőtt még bárminemű konklúzióra juthatnánk, gyakorlatba ültetem azt, amiért jó ideje epekedik megfeketedett lelkem. Előhúzom a köpenyem takarásából a késemet, és egy határozott, tiszta vágással átszelem a kígyónyelvű törpe torkát. Végezetül el is rúgom magamtól, szigorú ábrázattal követve nyomon a fulladozását, de valahogy nem akar vége lenni. Hovatovább pillanatok múltán feltápászkodik a földről, mintha mi sem történt volna.
- Hihetnétek a szavaimnak… Amint mondtam, nem vagyok jó áldozatnak – jegyzi meg reszelős hangon, kiábrándultan véve szemügyre megkurtított szakállát. Zavarodottan kapom a szemeimet Velerisre, hisz a holtaknak nem volna szabad feltámadniuk, hát még feleselniük.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
684
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 04, 2021 6:17 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Néhány lepergő homokszem erejéig, úgy tetszik, lényem hatalommal bír a törpe felett, s miként az árnyak meghajol akaratom előtt ő is. Tévedtünk. Az arcán kisimuló ráncok zavarba ejtenek, mégis segítségkérőnek ható pillantást vetek Nindaer felé. Nem érzik csalódás volt csupán Mori vonásain elterülő harmónia, mely már szinte félelmetes. – Könnyebb lenne, ha nem rébuszokban beszélnél. – állok meg két lépéssel a párocska előtt. Az árnyak lassan vonulnak vissza oda, ahonnan nem rég hívtam elő őket.

Gondolataimból melyeken elhatalmasodni kíván a vérszomj, s arra buzdítaná a hegyesfülűt, hogy hívja elő magából a gyilkolásra született farkast, búgó hang szökik közénk elűzve azokat.  Közénk, hisz Szürke is biztosít arról, hogy nem a lelkiismeretem szól hozzám. Vagy ha mégis egy húrt penget az övé s enyém.
- A fény az árnyak ura… - suttogva ismétlem az egésszé összeállt szavakat. - … a fény az árnyak ura. – a pontról, melyet eddig mereven fixíroztam, olyan hirtelenséggel kapom a tekintettem Nindaerre, hogy egy pillanatra bele is szédülök. – Ha fény van, nincs sötétség, nincsennek árnyak…- zöldjeimben a megvilágosodás szikrája csillan. – A fény uralkodik az árnyak felett. – magyarázom talán túlzott lelkesedéssel is, hisz gondolatmenetem nem bizonyítja semmi, és éppúgy lehet téves, mint az eddigiek. – Igaz? – sütöm le pillantásomat a törpére. – A fénytől rettegsz, a te otthonod a sötétség. – kedvem támad tíz ujjaim közé gyűrni rongyos ingét, s arcom az övébe tolni. Helyette azonban csak a levegőt zárják börtönbe. – A penge vérre szomjazik, s ha jól lakik, akkor mindkettőnket elnyeli a sötétség. – osztom meg velük elképzelésem. – Beszélj! – ripakodok rá a törpére. Haragom inkább szól a magam botorságának, hisz majdnem hagytam magam megvezetni, mely egyikünk életébe s másikunk szabadságába került volna. Nem bízva abban, hogy készségesen dalolni kezd, ismét a hegyesfülűre összpontosítom figyelmem. – Ha bármi igazság tartalma is volt szavainak az igazit kell megtalálnunk… - hallgatok el s tekintek körbe ismét a kristályokkal ékesített falakon. - … a csillagokfénye segíthet. – eme tényt már inkább csak magamnak szánom. Ellépek mellette, hogy a legközelebbi kristályt világítsam meg az újra életre hívott fényességgel. – Mi van, ha nem is szilánkot kell keresni, hanem a megfelelő kristályt? – elmélkedem, miközben egy újabbat világitok meg. De semmi nem történik, ugyanolyan egykedvűséggel csillognak, mint ahogyan eddig tették. – Valahogy fel kellene erősíteni a fényét, örökkévalóság lesz az is, míg mindet végig nézem. – sóhajtok. Nem szólva arról melyek magasságomon túlnyúlva ékelődnek a sziklákba. – Nindaer? – fordulok az elf felé kérdőn magasba szökött szemöldökkel. Már sokadjára fordulok ehhez a varázslathoz pihenés nélkül, láthatóan is veszített erejéből. Bízom benne, hogy a harcosokra jellemző gyakorlatiasság benne is ott van és segítségünkre lesz vagy elf szemei olyat lát, mely az én figyelmemet elkerülte ittlétünk alatt. Vagy legalább most az egyszer megosztja velem gondolatait s segít, ha rossz irányba hajszolna buzgóságom. A szépek kifinomult megérzéseikről is híresek.

// #varázslat: Csillagfény//


Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Nov. 03, 2021 10:12 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Amiként Veleris felénk közelít, ajkának szegletében apró, noha annál aljasabb mosollyal, egyre erősebben szükséges a törp grabancára szorítanom az ujjaimmal, nehogy kitörjön a fogásomból és kereket oldjon, miután azonban az árnyak behódolnak a sárkányvérű mágiájának, akárha ellazulna a mélynövésű. Leheletnyire vont szemöldökökkel pillantok le rá, hátha az ájulás környékezi, de nem. Inkább fest úgy, régi ismerősként tekint a sötétségre, mely két évszázada körbeöleli, semmint fenyegető aurára.
- A méltatlankodás egyedül az időnk cséplésének és a kevésbé barátságos vádaknak szól egyedül – nyikkan meg síri hangon, és ha idő közben felém rebben Lepke figyelme, gyengéden megingatom a fejemet jelezvén, a varázslatának hatása ezúttal elmaradt a várakozásaitól. Se lenyűgözöttség, se döbbenet, egyszerű megnyugvás, amely Mori felől sugárzik. Nyilvánvalón nem is a nő fajtája aggasztja ezek szerint a törpénket, akkor hát mi? - Előbb-utóbb ránk fog lelni a vidék ura, és akkor örökre itt ragadunk – sóhajt fel gondterhesen, melyet egy erősebb rándítással viszonozok a foszlott felsőjén, arra viszont, hogy én vagy Veleris a szavainkkal félemlítsük tovább a szakállast, nem marad időnk, hiszen a jobbom felől különös, a szürke rezzenéstelenséghez képest meglehetősen szokatlan hangra hegyeződnek a füleim. Mégsem tűnik azonnalinak és természetesnek, mint amikor a fénygömb nyomán halovány színeket véltem felfedezni, így hát nem tudok másra gondolni; a környezetünk szórakozik velünk.
Vagy én vesztettem el minden bizodalmamat a csodákban.
- Hallom, mire vélni azonban nem tudom – jelentem ki csöndesen szűrve a szavaimat, tekintetemmel a barlang sötétlő száját pásztázva, honnét gyöngéd suttogást kísér a szél hangját mímelő, rezzenéstelen levegő. Apránként gyarapodó feszengéssel várom, hogy az egyre kifejezettebbé váló szavak gazdája testet öltsön a homályból, ám semmi sem változik azt leszámítva, momentumról momentumra kristályosodik ki a mondanivalója. „A fény az árnyak ura”.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
684
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 01, 2021 9:42 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Eddig nem volt jellemző az elfre, hogy bármit is elkapkodjon. Sem szavait, sem pedig cselekedeteit. El sem tudom képzelni, milyen kegyetlen módszerekkel tanítják meg az elfek utódaiknak az ekkora önfegyelmet. Most mégis a kardra simuló tekintetét, oly gyorsan kapja el, mintha tüzes vassal érintették volna.

A nemleges válaszra megráncolom orrom, melytől enyhe fintorba húzódik ajkam. Túl nyájas ahhoz, hogy szavainak igazságtartalmáról meggyőzön. Feltörekvő türelmetlenségemnek, ösztönből fakadó mozdulata emel gátat. Szemöldököm magasba szökkenésére azonban Szürke szolgál rá, úgy fest a hegyesfülű is beleunt már a játszadozásba, s a tettek mezejére lép. Hogy valóban az a bizonyos cérna hasadt volna szálaira vagy valami más ösztökélte rá homályba vész, s talán örökre ott is marad.  Zöldjeim a végtelen, fakó kékségben pihentetem a perc töredékéig, végül puhán zárom el azokat ugyan ennyi ideig, míg elmémben megformázom az igét. Halovány álnok mosoly dereng fel szám szegletében, ahogy a távolság egyre kurtább lesz köztem és a törpe közt. A távolság kurtább, míg a sötétség kiterebélyesedik mögöttem, körbe ölelve karcsú alakom, s baljós árnyékokat vetve arcomra. – Ez a te áldozatod lenne? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy szavaidban méltatlankodás bujkál. – a megfélemlítés az eszköztáram része, de soha nem éreztem élvezetett mikor az áldozat arcára kiült a rettegés. Szükséges rossznak gondoltam, mely mindenki érdekében ébresztettem a szívekben. Ám most… mintha ismeretlen izgatottság hívogatná lelkem sötét oldalát. Más felett uralkodni… a gondolat egyre nagyobb utat tör magának, ahogy a sápatag arc még haloványabbá szürkül. Házi sárkányom megrázza magát, melytől a bekebelezni kívánt erő a hátérbe húzódik, de érzem nem tűnt el csupán figyelő állásba helyezkedett, akár a prédára váró bestia. – Beszélj… vagy a legkisebb problémád az lesz, hogy …- a szó az ajkamon ragad. A távolból szökellő szellőre fák suhogása fekszik, s kíséri egy suttogó éteri hang. Hogy mit akar üzenni még nem tudom, nem értem.  – Te is hallod? – kapom el tekintettem Moriról és Nindaerre emelem. Nem tudom, hogy elmém játszik velem vagy újra életre kelt az elképzelhetetlen és a szikla belsejében elevenedik meg a természet.

// #varázslat: Árnymanipulálás //


Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 01, 2021 2:17 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Csendben, rezzenéstelenül figyelem, amint végigandalog a sárkányvérű érintése a különleges penge szegmentumain, melyen a vésetek olykor-olykor zöldesen felizzanak. Hiába kínáltam a lehetőséget Velerisnek, látván, előttem ismerkedhet meg a karddal, rég nem tapasztalt… irigységet? Talán azt idéz a bensőmbe, mellyel őszintén szólva fogalmam sincs, mihez kezdjek. A józan tudatomat a legkevésbé érdekli az előnye, ám mintha a fegyver felől láthatatlan kacsok nyúlnának felém s dörgölőznének a lelkemhez jól lakottan doromboló macska módjára, noszogatnak, hogy vegyem magamhoz, ami megillet.
Összehúzom a szemhéjaimat, s miként rádöbbenek, az érzést maga a penge irányítja, elkapom róla a tekintetemet.
- Megértem, hogy nem ezt a válaszd várod, kisasszony, de nincs – feleli a törpe a maga síri hangján, s noha elvárható volna, hogy legalább a megrettenés halovány nyomai kiüljenek az arcára a fehérnép tekintélyt parancsoló magaviselete láttán, a legkevésbé tűnik nyugtalannak. Legalábbis, amíg Lepke meg nem említi a mágiáját, akkor ösztönnel, mielőtt még észrevehetné magát hátrál egy lépést. Így visszagondolva, mióta rádöbbent a nő varázserejére, mintha sohasem került volna valódi közelségbe hozzá. Nem várom hát meg, amíg olajra lép, hanem hátra nyúlva elkapom a grabancát, és magunk közé rángatom pihekönnyű testét.
- Felelj, aprónép – szűröm a fogaim között csöndesen az utasítást, igyekezve kizárni a közelemben pulzáló kard hívogatását, ami közel sem egyszerű a kezeim között rángatózó szakállassal.
- Barbár kiút… Ti elfek és vivernek mindig is barbárnak tekintettetek minket. Meglepő az igazság? Engem inkább az lep meg, a ti barbárságotok hamis lelkiismeret mögé búvik, miközben a túlélés a tét. Döntsetek, amíg még lehet – csóválja meg a fejét elégedetlenül, igaz szavai közé legfeljebb csipetnyi a harag, mi beférkőzik. Nyilvánvalóan nem fog a számunkra egyéb lehetőséget kínálni, ám nem kerüli el a figyelmemet, mennyire kitartóan próbál a fogásomból kitörni. Vajon Veleris fajtája, vagy a mágiája, ami ennyire zavarja? Néma kérdéssel az ajkaimon billentem oldalra a fejemet, pillantásomat a sárkányvérűébe fúrva.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
684
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 01, 2021 1:04 am


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Az elf engedélyével először ujjaim a markolatgombra csúsznak, mely inkább egy szarvra netalán egy kiterjesztett szárnyra hasonlít. A fényben megannyi színben pompázik találkozásuknál belekovácsolt cseppalakú áttetsző kristály. A hűvös fém érintésétől végig szánkázik testemen a hideg, melybe alig észrevehetően beleborzongok. A feketén és vörösen bordázott markolatra simul tenyerem, s midőn a karmokat formázó keresztvashoz ütközik, rámarkolok. Nem emelem el az oltár lapjától, mégis könnyűnek hat, ahogy magunk közé húzom, s engedem ismét el,- hogy Nindaer is jobban szemügyre vehesse, még akkor is, ha ezzel csak lépés előnyhöz jutattam, ha el akarja vágni a torkom-, nem lehet nagyobb egy hosszúkardnál, melynek vércsatornájába véset rúnák hasonlatosak az oltáron derengőkhöz.  – Lennie kell más megoldásnak, te pedig segíteni fogsz megtalálni, ha újra látni akarod a kék eget. – emelem acél keménységűre szilárdult tekintetem. Míg látok lehetőséget arra, hogy elkerüljük a halált, nem óhajtom vérét venni az elfnek, ahogy a sajátomat sem adom egy törpe vágyálma miatt. S ha csak ketten távozhatunk innen, inkább tenném azt Nindaer oldalán. S egyelőre úgy hiszem a megoldás az orrunk előtt lebeg, csak nem látjuk a fától az erdőt. – Azt mondtad, hogy az igazi szilánkot kell meglelnünk, s hogy a mágiám segíthet. Ez a megoldás – pillantok a pengére- inkább tűnik barbár kiútnak, már ha valóban az. Szerelemért vérrel fizetni elég nagy botorság, ahogy a jó szerencséért is.- korábban e kettőt említette, melyért áldozatott mutattak be, elég borsos ár mindkettőért. – Mágusok pedig, nem mutatnak be áldozatot, hatalmunk nem ebből fakad. Papok, sámánok s a természetet népei ajánlhatnak szellemeiknek ajándékot… Mit hallgatsz el előlünk? – nyakamon megfeszülnek az inak, ahogy enyhén félrebillentett fejjel szegezem neki a kérdést.




Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1124
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





On the edge of Darkness Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Alternatív univerzum :: Lezárt alternatív-
Ugrás: