Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
On the edge of Darkness - Page 2 KaDiPE5
On the edge of Darkness - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
50 Hozzászólások - 25%
Arnav
29 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
26 Hozzászólások - 13%
Krónikás
21 Hozzászólások - 10%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 9%
Deedra Gindrian
15 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 7%
Rhysand Earhgaze
12 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
8 Hozzászólások - 4%
Calylenia
8 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Készíts zenelistát a karakteredről a Karakternaplók topikban a megadott kód segítségével!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:36 am
• Moments

Yesterday at 12:35 am
• Szólánc

Yesterday at 12:34 am
• Asszociáció

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Aldrich Cornwell, Arnav, Deedra Gindrian, Folrandír Ceilteach, Tindómiel Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
On the edge of Darkness

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Utolsó Poszt Vas. Okt. 31, 2021 11:17 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
A sárkányvérű tekintete a valahol mélyen sejtett fordulat oltárán éppen olyan ürességgel és közönnyel mered vissza rám – vagy épp a közöttünk húzódó semmibe -, akár a sajátom, ha nagy ritkán homályos tükörbe pillantok. Bizonyos mértékben megértem a döbbenet erejét, mely bénító méregként terjed szét a lényében, azonban a magam részéről inkább a nyughatatlanság, ami átitatja a szöveteimet. Nem félem az elmúlást, és csakúgy a fehérnéppel sem okozna álmatlan éjszakákat végezni - tettem ennél már rosszabbat, hiszen –, viszont a köd sejtelmes leplében úszó tény; valami itt cseppet sem kerek, nem hagy békét a tudatomnak. A megérzéseim azt suttogják, hiába döfné le egyikünk a másikat, nem jelentene valódi megoldást és szabadulást, a kirakós ezernyi kockáját azonban képtelen vagyok egymáshoz illeszteni és logikus magyarázatot helyezni az intuíció hátterébe.
A törp hangjára ocsúdok zakatoló gondolataim közül.
- Megegyeztek vagy megküzdötök… A kard szolgáljon eszközként, kisasszony… - feleli csöndesen a mélynövésű szürke alak, hangjában előremutató gyásszal és megbánással. Távozni viszont nem szándékozik, Veleris kérését pusztán néma fejcsóválás, mi követi. Szemeimet a megfejthetetlen szakállasról ismét a nőre emelem, határozott kimértséggel bólintva; emelje el a pengét, amennyiben kívánja, megakadályozni nem fogom. Egyelőre a magam részéről nem rántok fegyvert, érdekel, megvan-e a sárkányvérűben az eltökéltség, vagy idő előtt megfutamodna? Azt nem hinném, önmagát áldozná két ismeretlen üdvéért, és a helyében én sem tennék így. Valahol túlzottan is meghasonulunk a túlélésért folytatott, önző küzdőszellemünkben.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 31, 2021 9:58 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
A bennem szunnyadó sárkány már sejtette, szűnni nem akaró feszengésével jelezte. Kimerülten a porba hulló szavaktól reményvesztve, percekig szinte katatón állapotban meredek magam elé. Hiába próbálom visszafogni gondolataim, makacsul röppennek ide-oda. Ugyan ott kötöttünk ki, ahonnan elindultunk, értelmetlen volt, minden napvilágra került titok, s a vele szárba szökkenő bizalom. A titok két szempár közt szeret ficánkolni, s hogy többé ne lehessen annak nevezni, az egyiknek halottnak kell lenni, mely elnyeli a fényt. Kegyetlenség azt kérni idegenektől, hogy áldozzák magukat a másikért és még egy annál is idegenebbért. – Mit kell tennünk? – hangom kifejezéstelen, fakó, színtelen. Tekintetem a kardra siklik, eddig féltve őrizte, most pedig úgy kínálja fel, mint éhezőnek a falat kenyeret szokás. Erős a gyanúm, hogy az előttünk álló szertartásnak kelléke lesz.

Némán hallgatom útmutatását, s bár lélektükreimmel a cirkalmas vésetek halovány körvonalait fürkészem, minden szavára figyelek. – Magunkra hagynál, kérlek? – csak akkor emelem rá közönyös tekintettem, amikor elhallgat. Amennyiben eleget tesz kérésemnek követem távolodó alakját, míg elveszik a járat sötétjében. Nem bízom abban, hogy figyelmét nem ránk szentelni az árnyak mögül, de talán hallótávolságon kívülre keveredett, bár akadnak kételyeim. Tüdőmből mély sóhaj szakad fel, ahogy kinérten a kard felé nyúlok, -amennyiben Nindaer nem akadályoz meg benne-, hisz minden azon múlik melyikünk lesz a gyorsabb.





Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 30, 2021 4:35 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
- A Birodalom ura így kívánta, noha olybá tűnt, valóban az örökkévalóságig fog tartani. Talán végre másként lesz – biccent egyet a törpe magának, mielőtt még megtorpanva az alant elterülő barlang szájára bökne a mutatóujjával. Megérzem a lényemre simulni Veleris tekintetét, ám mint legutóbb ő, ezúttal én sem viszonozom a pillantását.
- Egy barlang. Sötét, mint itt minden. Bizonyára benne lesz a szentély – felelem meg kimondatlan kérdését vagy kérését, melyre a mélynövésű kísérőnk határozottan bólint. A további részletek még az én szemeimnek is homályosak, a lomhán andalgó ködszerűség és a változatlan feketeség nem láttatnak többet.
- Jól beszél az elf. A rúnák miatt pedig ne aggódj kisasszony, legfeljebb erősítésre szorulnak, de a dolgukat bevégzik. Az őseink faragták a szentély köveibe, segíti a varázslatokat állítólag – vonja meg a vállait a nyurga alak, mielőtt tova libbenne tőlünk, s még csak most tűnik fel, hogy a hátán ott nehezedik a korábban kovácsolt pengéje. Összehúzom a szemhéjaimat, ugyanis meg mernék esküdni, hogy anélkül indult útnak.
A kételyeimet mégsem osztom meg Lepkével, ahogyan biztató szavakat sem suttogok magunk közé elbizonytalanodott arckifejezése láttán. Fogalmam sincs, mibe sétálunk éppen bele, ennek apropóján pedig minden elejtett hang puszta ámítás volna. Nem mintha egyébként szaporán igyekeznék mások nyugalmára tenni.

A barlangba érve eleinte korom sötét fogadja a lényünket, de a sárkányvérű mágiájának köszönhetően hamarost megvilágosodik előttünk az út, mely rövidesen egy afféle vájatba kalauzol el bennünket, hol tulajdonképpen már nincs is szükségünk a látásunk megsegítésére. Ámulatom nyomait mélyen elfedem a vonásaimon, azonban meg kell valljam, a természet rideg szépségére még én sem vagyok vak. Néhány kérészéltű momentumot a környezetünk pásztázásának szentelek, viszont azt is tudom, hogy ami a természetben különösen vonzónak tetszik, az szokta a legnagyobb veszélyt jelenteni, így hát nem hagyom sokáig elrévedni a figyelmemet.
- Itt is volnánk – szólal meg Mori, oldalvást állva egy ragyogó kristályokból faragott oltárszerűségnek, melynek falain különféle rúnák halovány körvonalaira lehet ráismerni. Elpillantok Veleris felé, s amennyiben ő sem nézelődik tovább, úgy vele együtt sétálok közelebb az emelvényhez. - Nagy kár, hogy egyiktek sem hozott kést vagy tőrt, kellemetlenebb lesz így a dolog – komorodik el hirtelenjében az aprónép, s a viselkedésében beállt változás okán ráncok ülnek meg a homlokomon. Ösztönnel simítom a tenyeremet a kardom markolatára, a mozzanat pedig nem kerüli el a törpe figyelmét sem.
- Arra semmi szükség – jelenti ki, aztán leemelve a hátáról a zöldesen derengő pengét, az oltár tetejére helyezi azt, majd jómaga tisztes távolságba sétál tőle. - Mint mondottam, áldozatot követel meg a kijutás kulcsának felfedezése. Egy élet az ára, amely a külvilágból származik. Engem hiába tűznétek kardélre, nem hatna semmit. Nem hatott semmit – csóválja meg a fejét melankólikusan, mint aki éppen elégszer tapasztalta meg a sajátjaik feláldozásából fakadó sikertelenség keserét. - Magatok közül kell választanotok. Vagy mindannyian itt veszünk, vagy az egyikőtök életét feláldozva ketten kijuthatunk. Döntsétek el – tanácsolja együttérzőnek ható hangon, noha engem a legkevésbé érdekel szimpátiája. Leplezetlen feszültséggel süllyesztem a szemeimet a lényemet vonzó kardra, melyről aztán Velerisre emelem őket tova. Nem mozdulok, ám készen állok arra, hogy megvédjem magamat, amennyiben a támadás mellett döntene.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Okt. 29, 2021 8:57 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
- Mindig van választás, csak nem minden választás kedvező. Reméljük, hogy mi a legkedvezőbbet választottuk. – sandítok Nindaerről a törpére. Játszi könnyedséggel tehetné még rövidebbé, ennek ellenére a gyilkolásra kovácsolt penge nem villan elő suhogva a levegőben. Ahogy engem se vesz rá a lélek, hogy lelassítva, saját kardjával döfjem át a szívét. Úgy látszik, a bizonytalanság mindkettőnket megbénít. Bárhogy is döntöttünk következménye lesz.

A korábban végeláthatatlannak tűnő út oly gyorsan szökik talpunk alatt, hogy éppen csak elhagyva a göcsörtös ágú fát, melynél ránk telepedett a varjú nyomasztó átka, m-r csak méterek választanak el minket a dombtetőtől. Mögötte szikla láncolat vagy egy nagyobb hegység körvonalai, nem tudnám megmondani, hogy amit körül ölel a baljós homály, közel vagy távol terül el. Mi eddig távolinak tűnt, oly közeli, s mi közelinek hatot az oly távolra került. Egyedül az út nem változott – nem szegélyezi mást, mint az árnyak, melyek hangtalanul nyúlnak utánunk. Egyedül a tekeredő ösvényt világítja meg valami túlvilági köd, hogy belegázolva zavartan rebbenjen széjjel. – Sorsod, hogy az örökkévalóságig kovácsold? Befejezetlen ügyed lenne?– ütöm tovább a vasat, míg lehet, bízva, hogy a sok évnyi magánytól megered a nyelve, s elkotyog valamit.

Merőn bámulom a pontot, melyre vaskos ujjai mutatnak, de a szürke fellegeket csiklandozó vonulat körvonalai közt sötétlő folt jelent számomra valamit. Látásom nem vetekszik sem az elfével, sem pedig az alacsony növésűével. Kérdőn emeltem fel tekintetem Nindaerre, várva valami közelebbi, részletesebb leírásra, mégis mit látnak könnyező szemei. Róla Morira vándorol tekintetem, s gyanakvón tekintek le reá. Az elnyomott rosszérzés ismét kezdi szárnyait bontogatni mellkasomban. – Rúnák? Miféle rúnák? – bizonytalanságom is új erőre kap maga alá gyűrve hamariban összekapart magabiztosságomat. Mágus vagyok, de a jelekben nem olvasok, felismerem őket, de se értelmezni, se alkalmazni nem tudom azokat. Márpedig, ha ez a kulcsa szabadulásunknak, hát akkor itt ragadtunk. A gondolatra eddig is komorságba hajló vonásaim, csak még jobban megacélozódnak. Ám a törpék közt is akadnak mágusok- még akkor is, ha nem kimagasló számban-, s kitanulták a mágiát a saját javukra fordítani, mégpedig a rúnák által. Most én vagyok az, aki Nindaer lélektükreiben keresem saját vonásaimat. Szeretném vele megosztani gondolataimat, - sajnálom, hogy az erre a célra szolgáló varázslatok elvesztek-, de félek szóra nyitni a számat. Oly fülek hallanák kételyeim, a bennem egyre növekvő félsz szavait, melyeknek nem kellene. – Nincs. – rövid válaszom, kisvártatva érkezik a férfié után. Nem tudom, igazat szól e vagy sem, de magam nem láttam nála más fegyvert, mint hű szeretőjét az oldalán. Táskám mélyén lapul egy tőr, s csak azért nem függ oldalamon, mert még nem volt érkezésem hozzá megfelelő hüvelyt s szíjat találni.

Kacsázó léptekkel meginduló törpe után indulok, rábízva magam, magunkat. Amennyiben, ha hátára erősítette kardját megpróbálom, azt jobban szemügyre venni.

Végig a torkomban dobog a szívem, ahogy átlépem a járatot. Az átláthatatlan sötétség mely a ott fogad összeszorítja a szívem, így ismét életre keltettem a csillagokfényét, melyet már szinte kínosnak érezek. Méregfúvóként kényelmesebben érzem magam a természet ölelő karjai közt, mint egy hegygyomrában, mintha börtönbe zárnának. Pár méter után azonban, színes fényben fürdő csarnokba jutunk. A cseppkövek és falba ágyazott kristályok időtlen ragyogása űzi el a félhomályt. Szótlanul bámulom és próbálom felfogni méreteit és nyomasztóan idegen szépségét. A falra, a boltívekre, a vaskos oszlopokra napot, csillagokat, fákat és madarakat faragtak a törpe szobrászok: mindent, amit a föld alatt nem láthatott, nem tapinthatott az apró nép. Megható igyekezettel díszítették ki a szabad falfelületet. Kőbe álmodták a felszíni világ minden részletét, hogy így őrizzék meg egy olyan kor emlékezetét, amikor még nem csak komor sziklafalak borultak föléjük. Ráébredtem arra, milyen misztikus, mesebeli dolog lehet egy fenyőfa Mori számára, ha újra láthatná. Talán valami hasonló élmény lenne számomra is, ha egyszer őseim földjére léphetnék.

// #varázslat: Csillagfény //




Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 28, 2021 10:21 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
- És választásunk sincsen… - teszem hozzá visszafogott hangerővel, mely épp úgy lehet egyszerű ténymegállapítás, mint figyelmeztetés a sarokba szorított helyzetünkről. Semmi jóval nem kecsegtet a lehetőségeink szűk volta, vagy inkább a halovány gondolatfoszlány; megrendezett precizitással zavar minket össze ez a világ s tárja elénk a közel sem leplezett céljait. Osztoznom szükséges Veleris aggodalmával az áldozatot illetően is, mielőtt azonban még szűken mért szavakba önthetném ködös gondolataimat, váratlanul a csuklóm hűvös bőrére érzem fonódni az ujjait. Egymásnak vont szemöldökeim alól süllyesztem le kimért lassúsággal a pillantásomat a kezeinkre, de az érintés már nem több mint elbizonytalanító emlékfoszlány. Nem foglalkozok hát vele.
- Igyekszem kisasszony, igyekszem! - szólal fel mögülünk a törpe, ki apró, megviselt külleme dacára szaporán szedi a lábait a nyomunkban. Persze nincs is nehéz dolga, révén, a környezetünk rugalmasan változtatja magát. A sárkányvérű nem viszonozza a jelenségen kibontakozott, elhűlt tekintetemet, így hát nyelve egy diszkrétet megregulázom a vonásaimat és egyre mélyebb iszonyatban fürdő megérzéseimet. Segít, miként az én érdeklődésemet is jócskán megkapó kard kerül terítékre a beszélgetésük talaján, miközben felkapaszkodunk a domboldalra, s nem is olyan sokára már a túloldalán szeljük a métereket lefelé.
- Őszinte leszek kegyedhez. Átkot, nem mást… Talán még a véget is, ki tudja – sóhajt fel szánakozóan a mélynövésű, majd előbbünk sietve felméri a szürkéllő táj szegmentumait. Kisvártatva aztán egy sötét barlangszerűség bejáratára mutat, ami a saját mércénkben még legalább fertályóra sétányira lehet.
- Amott! Ott lesz a szentély! - jelenti be egy élőhalott lelkesedéséhez és állapotához mért ünnepélyességgel, mielőtt felénk fordulva végigmérné a lényünket. - A kardon kívül akad-e tőr, kés valamelyikteknél? - baljóslatú kérdésére leheletnyi ráncok szedődnek a homlokomra, de nem hagy időt a türelmetlenségem csekély mértékű felbuggyanásának, folytatja a beszédet. - Meglehet egy-két rúna megkopott, újra kell vésni… - teszi hozzá ártalmatlanul, elfordulva tőlünk, nehogy orra bukjon haladás közben.
- Nálam nincs – szemrebbenés nélkül gördül le a számról a hazugság.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Okt. 27, 2021 10:08 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Míg a törpe nem érdeklődik nevem után, úgy nem tartom szükségét, hogy tudassam vele. Hisz tudja már rég, fültanúja lehetett, a két ismeretlen ismerős találkozásának.

Tekintettemmel követem az elfet, míg mellém nem ér. Vonásai, most sem tükröznek mást, mint eddig. Komorság szövi át, akár csak a tekintetét, mégis, mintha feszültség lenne úrrá rajta, erről mozdulatai árulkodnak, melyek lelket lehelnek karjaiba, lábaiba, nélkülöz minden kecseséget, mely népének tulajdonít az ember. Talán eddig is ilyen volt, csak túl hamar felhagytam azzal, hogy a keménység mögé lássak. – Tisztában vagyok vele. – bólintok. Mintha kimondatlanul üzenni akarna. Valamit mondani, melyről megfeledkeztem buzgóságom közepette. Teljes tudatában vagyok annak, hogy épp oly lehet ártó, miként segítő a szándéka. Sétálhatunk a csapdájába, de ha minden kételyre tétovasasággal felelünk, éppúgy eléri a célját. Árnyak leszünk. – De megígértük… megígértem neki, hogy segítünk. – vezetem tekintetemet a törpe felé, bár inkább a kard az, mely bűvöletében tart. Futó pillantás csak, nem pihentettem rajta sokáig a szemem. Nem most van itt az ideje mások megsegítésére jól tudom, s az elsődleges célom nem is az ő kijuttatása, magunkat bármi áron is előrébb helyezem. Ahogy, ha kell darabonkét rakom össze azt az átkozott kristályt. – Engem inkább jobban zavar, az áldozat, amelyről beszélt… - elgondolkodva húzom félre ajakam, tekintetem pedig a sűrű, fekete port fixírozza, melyben a lila szilánkok fáradhatatlanul csillannak. - … mágusok nem mutatnak be áldozatokat…ám lehet egy olyan hely, ahol az erő jobban átitattja a földet, ezért tulajdonítottak neki különös hatalmat. – kapom fel tekintetem, s már gondolatban a tetején is állok. Elszántságomról nem más ad tanúbizonyságot, Nindaer csuklójára fonódó ujjaim, melyek hasonló képpen szorítanak rá, ahogyan ő ragadott meg, mikor kivezetett a vízből. A gondolat születhetett meg a fejében, a mozdulatra már nem futhatja neki, oly sebesen engedem is engedem el, mint, aki tüzes vasat érintett. – Szedd a lábaidat Mori, ne maradj le! - az előttünk álló út fáradalmaira felkészülve indulok meg, a ugyan ezzel a lendülettel is vetek véget neki. A csillámló homok nem kopik talpunk alatt, mint korábban, durva apró kavicsok sercennek sarum alatt, pedig biztos vagyok benne, hogy nem tettem meg csak egy lépést. Mintha a hely is azt akarná, hogy az idő ne peregjen el felettünk, s minél hamarabb ott legyünk, ahol akarja. Érzem magamon az elf fagyos tekintetét, mégis megállom, hogy rávessem sajátom. Áporodott levegőbe mélyet szippantva lépek a kijelölt ösvényre, s minden fáradalmat mely elmémre és testemre nehezedik, lerázva hagyom magam mögött a métereket. - Mit jelent számodra az a kard? - vetek egy pillantást a törpre a vállam felett. Nem adtam fel, hogy többet megtudjak róla. Egyszer valakinek azt mondtam, hogy a kérdések szülik a választ. Olykor nem a válaszban van a hiba, hanem a kérdés csendül rosszul.





Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 26, 2021 9:46 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Az újabb kérdések okán elködösödik a mélynövésű lény tekintete, akárha gondolatai közé visszavonulva próbálná a mélységbe veszett információkat előásni, ám nem várat minket – pontosabban Velerist – sokáig, mielőtt válaszra nyitná cserepes száját.
- Tűzföldnek neveztük. Olykor a hegyekből tűz lövellt – magyarázza, aztán megigazítva menthetetlenül kusza szakállát, hümment egyet. - A nevem pedig… Mori – biccent egyet, s bár olybá tűnik, meglehetősen lenyűgözi a sárkányvérű idő közben megelevenített varázslata, annyira mégsem, hogy érdeklődésének árnyékában óvatosan megközelíthessem a szokatlan pengét. A lényem egy része legszívesebben minden kockázatot mellőzve szelné át a hátramaradó métereket, nem foglalkozva a törpe bosszantó, kiélezett figyelmével, s tán nem is késlekednék, ha nem bírnék jól edzett önuralommal.
Utána viszont jóformán alkalmam sem adódik a további próbálkozásra.
- Menjünk – szűkszavú egyetértésem mellett a pillantásomat is a nőnek ajándékozom, mialatt kimért léptekkel visszasétálok mellé. Megfoghatatlan érzet kúszik a gyomrom mélyére; elbizonytalanodással keveredett aggodalom és iszony, melynek elegye végigdobban a testem egészén a gondolatra, újfent nekiveselkedjünk a jót nem ígérő dombnak, azonban túl sok választásunk nem adatik. Letekintve a földön csillámló megannyi lila kristályszilánkra egyértelműsítem magamban a tényállást. - De légy résen. A törpék nem a mágikus hatalmukról hírlenek – teszem hozzá csöndesen, noha bizton veszem, változatlan kihallgatja a szavaimat a vájt fülű történelem-maradvány.
Persze ha így is van, ezúttal nem adja jelét, ugyanis kizárólag akkor hallatja a hangját ismét, amikor elindulunk a domboldal felé, és ő maga is utánunk igyekszik.
- Abban nem hiszek, egyedül sikerrel járhatnék. De természetest elkísérlek titeket, máskülönben még azt hihetnétek, megvezetlek benneteket – sóhajt fel gondterhesen. Néhány kitartott momentumig az ábrázatát fürkészem csalfa gondolatok után kutatva, miután viszont nem ismerek effajta indíttatásokra, az előttünk álló útnak szentelem a figyelmemet.
S majdhogynem megtorpanok, hisz ahhoz képest, az imént még messzire esett a domb s amannak túloldala, jelenleg már a lábánál helyezkedünk és lépünk a felfelé vezető ösvényre. Igyekszem nem mutatni merő döbbenetemet, ám képtelen vagyok megállni, hogy ne vessem a szemeimet a mellettem haladó fehérnépre.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 26, 2021 8:37 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 

Szikrányi borzadalom- egy birodalom pusztulásából-, melyet elénk tárnak a kurta ember szavai. Mindennek már két száz éve, s talán nem is sejti, hogy törpe nemzedékről nemzedékre kopott meg az emléke a vidéknek, egy hajdan volt királyságnak. Ha beszélnek is róla inkább mesének tűnik, mint valóságnak. Valahogy mindenki feledni akarja. Ténykedésem közepette egy pillanatra megállok, azóta motoszkál fejemben egy kérdés, mióta csak megláttám a törpét. – Mi volt ennek a helynek a neve mielőtt lecsapott rá a sötétség? – bizonyosan Ylore, de még talán a Mágustorony könyvtárában is megtalálnám rá a választ, de ha már szerencsétlenségünkre ide keveredtünk… - S mi a te neved? – szempillantásnyi időre téved tekintetem az eddig Szürkeként ismert elfre, róla pedig ismét a törpére. A bajt a fejünkre leginkább azzal hoztuk, hogy kincsként őriztük egymás elől, mostanra pedig olyan titkokat tudunk egymásról, melyet csak nagyon kevesen.

- Az volnék. – bólintok, bár tudásom aprócska árnyék, melyet egy gyertyaláng okoz a hideg falon. További szavaira azonban csak egy szomorú mosoly a válaszom. Nem én leszek az, aki megszabadítja ezt a világot a sötétségtől, de nincs szívem megfosztani a reménytől, emiatt pedig csalónak érzem magam. Szemem sarkából látom, amint Nindaer tétován, akár egy gyermek, kit a kíváncsiság hajt, tesz néhány lépést a kard felé. Hiába próbálom minél jobban elvonni a törpe figyelmét ravaszabb ő annál, hogy elvonja figyelmét holmi játék a fénnyel. Apró ráncok gyűlnek orrom nyergén, ahogy a könnyűléptű felé kapja pillantását. Közben a kezemben pulzáló fény is veszíteni kezd erejéből. Összezárom tenyerem megfosztva a sivár tájat ettől a kevés ragyogástól is. Megfordulva valóban kirajzolódik a domb, ugyanaz melyen korábban elindultunk, csak nem értünk még a tetejére sem, hogy szemügyre vegyük, mi is van a túloldalán. Nem szívesen indulok újra útnak, tartok tőle, hogy ismét a varjú akad az utunkba, olyan rejtvénnyel, melyet egyikünk sem tud kellőképpen kezelni. – Megpróbáljuk? – fordulok Nindaer felé, hiábavaló lenne bármiféle bizalmas társalgás, hisz erre furcsán terjednek a hangok. – Jobb megoldásnak tűnik, mint a homokot túrni, mint egy földműves életünk végéig, ami a mi esetünkbe elég hosszú idő valljuk be. – világítok rá a tényekre, feltételezvén, hogy ő sem akarja itt tölteni azt, főleg nem velem. – Ha pedig zsákutca lesz, még mindig kapirgálhatunk. – más választásunk nem igen akad, hisz bármennyire is szeretnék a kardról többet megtudni egyelőre kevés lehetőség adódik rá, s úgy tűnik az elf sem akar erőszakot alkalmazni ennek felderítésére. Kivárok néhány momentumot, hátha akad valami jobb ajánlata. Számítok rá, hogy éppoly szűkszavú lesz, mint eddig is volt, de nem szeretnék nélküle dönteni, s amíg csak lehet, magam mellett akarom tudni. Amennyiben rábólint, újdonsült társaságunk felé fordulok ismét. – Velünk tartasz? Talán ott te is megtalálod, amit keresel, s kijuthatsz innen.




Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 23, 2021 12:36 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
A sárkányvérű vonásai felengednek a szigorból és az állandónak ható frusztráltságukból, s egy momentumra el sem tudom képzelni, mihez kezdjek a kettőnk között húzódó, láthatatlan fal néma összeomlásával. A névnek hatalma van; eddig a károgó varjú bírt felettük, ám ezúttal rajtunk múlik, mihez kezdünk velük, s ez valahol rémisztőbb, mint nélkülük létezni.
Apró biccentéssel fogadom a megkésett bemutatkozást, azonban egyhamar tovagördítem a figyelmemet, hogy leplezett elbizonytalanodásomnak véletlen se maradjon ideje feltörekedni a bensőm mélyéről. Pillantásom a törpére siklik, majd érzékelvén Lep- Veleris felém fordulását, újabb, alig-biccentéssel nyilvánítom ki a véleményemet; nincsen más választásunk, mint egyelőre a mélynövésű felvetése szerint cselekedni.
- Vannak… Túl sokan estünk itt csapdába, kisasszony – feleli visszaöltve magára mélabúját. - Fogalmunk sem volt, hogy mi történik, éltük a mindennapi életünket. Aztán jöttek a sötét fellegek egy szempillantás alatt, és minden az enyészeté lett. Aki megpróbált a vízen távozni, az a hajójával együtt ragyogó, zöld lángokban lelte halálát – csóválja meg a fejét bánatosan, figyelve Veleris ténykedését és finom távolodását. A magam részéről egyelőre nem mozdulok, túlzottan feltűnő és kapkodó volna rögvest a kardnak lódulni. Máskülönben engem is lefoglal a fehérnép ügyködése, s bár nyoma nem dereng fel az ábrázatomon, valahol lenyűgöz a tenyeréből születő gömb, mely tiszta ragyogásával egészen más fényt vet a komor, szürke világra. Akárha fakó színek rügyeznének nyalábjainak útjában, igaz meglehet, csupán elvakítja a szemeimet a váratlan intenzitása.
- Nahát! Kegyed tehát mágus volna? Bizonyosan a sors küldött ide, hogy megmenekíts minket – a törpe álmélkodó arckifejezése, mi felébreszt a tűnődésemből, s míg a varázslatra figyel, lassú mozgással elindulok a penge irányába. Csakhogy alig teszek néhány tétova lépést, a szakállas felém fordul, és úgy folytatja a beszédet. Leheletnyire összehúzom a szemhéjaimat, de nem adok okot a további gyanakodására vagy kiélezett figyelmére. - Az igazit nos… Talán ez a fénygömb a segítségünkre lehet. Amott – mutat el a távolba. - a domb túloldalán akad egy szentély. Régen a szigetünkre érkező mágusok használták – magyarázza elhalkítva a hangját, mintha bizalmas titkot osztana meg velünk. - Egyszer azt hallottam, a kellő áldozat bemutatásával rámutat arra, amiről azt hittük, hogy elveszett. Sokan fordultak oda szerelmet, életcélt kutatva – vonja meg a vállát. - Talán a szilánkkal is működhet.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 14, 2021 3:57 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 

~Mindennek oka van… ~ - mintha valami könyvből olvasná. S minduntalan ezek repülnek az arcunkba, mint valami száraz falevél egy őszi éjjelen. Egyre inkább bizonytalanságba hajszolva, s erősítve bennünk a tudatot, hogy még nincs vége.

Csodálkozásomnak, enyhén elkerekedő szemei adnak bizonyságot. Nem igazán adtam hitelt a törpe szavainak, így bízni sem bíztam benne, hogy valaha is kattan nyelvem bilincse. Érzem, ahogy gondterhelt vonásaim pillanatokra meglágyulnak, s vállamról legördül megannyi súlyos kő. – Nîndaer… - suttogom el nevét ismét, mintha a sajátom lenne, ezzel győzve meg elmém, hogy ahogy az övé, a sajátom is az enyém. – Veleris. – nincs már Lepke, csak én Veleris, egy név, melyet anyám adott születésem napján.

Egyik percről a másikra nem változik meg az ember.  Ezért is rejtőzködik még tudatom legmélyén az ésszerűség s csapongok az elképzelhető és elképzelhetetlen mezsgyéjén. Mély sóhajjal engedem el, Nîndaer meglátása okán. Paktumunk – mely már megérkezésünkkor megszületett- végérvényesen megkötetett nevünk felfedésével. Képesek leszünk együtt átlépni az utolsó akadályon.

Nincs érkezésem, az előre elgondolt cselekedetem megtételére. A törpe mindennek elébe megy, s teszi meg saját ajánlatát. Nem annak okán kúszik leheletnyit homlokomra szemöldököm, hogy a „hangok furcsán terjednek”, inkább, hogy pártfordulása ilyen hamari. Gyanakvás kerít hatalmába, bár érvei ellen nem akadékoskodhatok, hisz már magam is hasonlóan érzek, holott töredékét sem töltöttem el itt annak az időnek, mint ő. S nem is akarok, mint kalitkába zárt sasmadár, szabadulni szándékozom börtönömből. Nem igazán számít, mi lesz az ára. Túl sokat tud a törpe, s túl keveset árul el. Oldalra pillantok az elfre, vajon benne merültek e fel kétségek, vagy épp oly elszánt szabadulásunkkal kapcsolatban, mint én?

- Ám legyen. – válaszolok, ha Nindaer nem adja valamilyen módon tudtomra, hogy az ajánlat nem kedvérevaló. Netalán veszi át tőlem a szót. Akadnak aggályaim afelől, hogy sikerül magunkkal vinni. Vagyis inkább, afelől, hogy valóban érezheti a szél simogatását, s láthatja e ragyogni a Napot, hisz már élnie sem szabadna. - Vannak még mások is rajtad kívül? – kérdésem a legkevésbé sem visz szabadulásunk közelébe, de nem is azért született. A kecsegtető ajánlat sem tántorított el attól, hogy többet megtudjunk a kardról. S bízom benne, hogy alkalmi szövetségesem is kimondatlanul is osztozik ebben. Lehetőséget kívánok neki adni, hogy valamíly mód rálátást nyerhessen a pengére. Úgy hiszem, ha mindketten belemerülünk a „keresésbe” úgy életünk végig itt leszünk, ami mindkettőnk esetében elég hosszú idő. – Mesélj, hogy találjuk meg az igazit? – érdeklődöm, miután válaszolt. Kőhajításnyi távolságot teszek meg tőlük távolodva. Néha megállok újabb és újabb szilánkokat a tenyerembe véve. Hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálok másik kezemben csillagokfényét idéző - hogy jobban lássuk az igazit-  fénygömböt idézni. Két eshetőség következhet be, az egyik, hogy a helyet átjáró mágia a segítségemre lesz, vagy csírájában fojtja el a gyermeki varázslatot. – Számomra ugyanolyan mind. – jelentem ki, ha sikerült, hanem a varázslat. Előbbi esetben, közelebb tartva a szilánkokhoz, reménykedve, hogy a törpe közelebb merészkedik. Az utóbbiban pedig kissé csalódottan, de ugyanúgy bízva benne, hogy figyelme lankad, s Nindaer előtt megnyílik az út.

//#varázslat:Csillagfény//



Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Okt. 13, 2021 10:06 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Leheletnyi, ám őszinte ráncok jelennek meg a törpe arcán a felé rúgott szilánk láttán.
- Itt már csak így mennek a dolgok… Mindennek oka van – teszi hozzá fásultan, és amiként Lepke neki, úgy ő is hátat fordít nekünk, visszatérve a kardhoz, melynek kisugárzása egyszerre telít el rettegéssel, csillapíthatatlan kíváncsisággal és mindent elsöprő vággyal. Bizton veszem, hogy nem egy ártalmatlan fegyver edződik a kovács kiélezett figyelme alatt, azonban nem veszem sem a bátorságot, sem a merszet, hogy a különös idegen engedélye nélkül alaposabban is szemrevételezzem a pengét. Helyette a mellém lépdelő nőre fordítom a tekintetemet, csendben hallgatva a szavait. Mégsem a rájuk adott felelet, mi elsőként kicsúszik a számon.
- Nîndaer… A nevem Nîndaer – osztom meg vele visszafojtott hangon, megpróbálva a törpe szavainak igazságtartalmát. Ahhoz képest, hogy nemrég még a nevem emléke sem volt képes felderengeni a tudatom lankáin, ezúttal a lehető legnagyobb természetességgel gördül le a nyelvemről. Tehát a nevünk valóban a miénk. Így, hogy ez elvált, lesüllyesztem a pillantásomat a puha tenyérben tartott szilánkokra, melyek még az én szemeimnek is éppen ugyanúgy festenek.
- Bizonyára semmi. Legalábbis a megszokott módon, de mint a kovács kifejtette, itt semmi sem úgy működik – állapítom meg halkan, majd vékonyka vonallá szorított szájjal ismét a kardnak szentelem az érdeklődésemet, tanakodva a sárkányvérű szavain. Igaza van. Az égvilágon semmi sincs köröttünk, ami támpontot adhatna, kizárólag a mélynövésű és a kardja. Avagy két lehetőség áll előttünk; vagy újfent útnak eredünk, s megkísérelünk tűt keresni a szénakazalban, vagy maradunk, és az egyetlen, a sivárságból kiemelkedő jelenséggel foglalkozunk. - Nincsen vágyakozásom a kopár földeket járni – jelentem ki végül. - Legyen, megkísérlek a kard közelébe kerülni. Te próbálj támpontot keresni nála – vezetem rá vissza a szemeimet, majd egy apró biccentést követően leeresztem a kardom markolatáról az ujjaimat. Nincs szükség fenyegető kiállásra, miközben a bizalmát igyekezzük megnyerni, de legalábbis szinten tartani.
- Nem tehetek róla, ám a hangok furcsán terjednek erre – kivételesen békés megállapodásunkat Lepkével a törpe hangja töri meg. - Tanakodtam én magam is. Nem szeretnék örökre itt maradni, újra látnám a napfényt… Érezni akarok, így hát itt az ajánlatom; segítek megkeresni a szilánkot, cserébe segítsetek kiszabadulni. Vigyetek magatokkal, ha jobban tetszik.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Okt. 12, 2021 10:11 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Nem kellene, de valamiféle csalódottság költözik belém szavait hallva. Míg a lehulló megsárgult falevél a földhöz simul, annyi ideig hittem azt, hogy valódi válaszokat kapok. Mit mond, azt már magam is tudtam. Pont ezért is kezdem elveszíteni ítélőképességemet. Ezen a helyen, minden meghazudtolja a világ törvényeit, egyszer igaz s hamis.
Szemöldököm a homlokomra kúszik, hogy aztán a kettő közt halvány barázdák jelenjenek meg. Tisztán hallom szavait, mégis oly homályossá válik a jelentésük. Itt, mert innen indultunk vagy itt, mert valami másra kellett rálelnünk? Megrázom a fejem, ki akarom űzni belőle a gondolatokat, melyek egyre inkább gúzsba kötnek.
- Óóó, az igazit? – meglehet, kissé gunyorosra sikeredik kérdésem, s ezen az sem segít, hogy sarum orrával hanyagul kipiszkálok egyet a fekete homokból s elé pöckölőm. Kényszeredett mosollyal fordítok hátat a törpének, s leküzdöm a távolságot Szürke és köztem. A távolság köztünk éppen annyira csökken, melyet megenged a kettőnk közti viszony. Megszokás késztet arra, hogy suttogjak egy idegennek egy idegen előtt, melynek gondolata is nevetséges ezen a helyen. Úgy érzem, itt csak egymás előtt vannak titkaink, a hely ura mindent lát és hall. – Nem szívleled a találgatásokat, de mégis mit gondolsz? – először fordulok hozzá úgy, mint egy társhoz a bajban. – Mennyi esélyünk van, ennyi szilánk közt megtalálni az igazit? – nyúlok bele a táskámba elővéve azokat, melyeket magamhoz vettem. – Mind egyforma. – nyújtom előre tenyerem, hogy láthassa, mind ugyanúgy csillog. – Ám az a kard… nem tudom, esetleg közelebb mehetnél, míg én szóval tartom. Úgy érzem, kell még itt valaminek lennie. – elbizonytalanodva pillantok fel rá, már semmiben sem vagyok biztos, sem a létezésemben, sem a józan eszemben. Pillanatokig állok még mellette némaságba




Ahronit Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





On the edge of Darkness - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Alternatív univerzum :: Lezárt alternatív-
Ugrás: