Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
On the edge of Darkness - Page 3 KaDiPE5
On the edge of Darkness - Page 3 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
50 Hozzászólások - 25%
Arnav
29 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
26 Hozzászólások - 13%
Krónikás
21 Hozzászólások - 10%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 9%
Deedra Gindrian
15 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 7%
Rhysand Earhgaze
12 Hozzászólások - 6%
Svea Helmrid
8 Hozzászólások - 4%
Reinaakviin
8 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Készíts zenelistát a karakteredről a Karakternaplók topikban a megadott kód segítségével!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:36 am
• Moments

Yesterday at 12:35 am
• Szólánc

Yesterday at 12:34 am
• Asszociáció

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Aldrich Cornwell, Arnav, Deedra Gindrian, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
On the edge of Darkness

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 11, 2021 10:34 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Pillantásom hűséges ebként követi a fehérnép közeledő mozzanatát a törpe felé, ki egyelőre semmiféle fenyegető magatartást nem tanúsít az irányunkban. Ennek ellenére sem eresztem el a kardom markolatát, sőt, Lepke eszmefuttatásának végére rászorítok az évtizedek során óhatatlan megkopott, fekete bőrre. Viszonozom a tekintetét, noha túl sok érzelmet vagy reakciót nem sűrítek az ábrázatomra. Képtelennek hat ugyanis a feltételezés; az egész világunkat átformáló esemény bölcsőjében ácsorogjunk, bár el kell ismernem, a lehetőség mindvégig ott kucorgott a tudatom mélységén.
Amíg a törpe válaszol a neki szegezett kérdésre, újonnan fellobbant érdeklődéssel és óvakodással pásztázom végig a tájat, melynek barátságtalan volta az eddigieknél is érdekfeszítőbbé válik a számomra. Mindeddig nem foglalkoztam sokat a Káosz Birodalom létével, legfeljebb közvetetten a belőle időszakosan előbújó rémségeknek köszönhetően, így hát a józan eszem dacára is holmi elborzadt csodálattal égetem az emlékeim közé a kopár, lélek-szipolyozó vidéket.
- Képtelenség vagy sem, így van. A hogyanokról ne kérdezz engem, kisasszony, itt semmi sem úgy van, ahogy várható volna – csóválja meg a fejét, végigsimítva fakó ujjbegyeivel a java részt kihullott, sápatag fényű szakállán. Hasonlóképp élettelen szemei pusztán akkor tűnnek megcsillanni, miként az itt létünk módjáról értekezik a számára Lepke.
- Ha a neveteket keresnétek, nem lennétek itt – állapítja meg némi töprengést követően, amire összehúzom a szemhéjaimat. Vetek egy pillantást a nő felé is, leplezett kíváncsisággal várva a konklúziót, amire a kijelentés okán jut. - Találkoztatok hát Vele… Nem tudom, micsoda ő, de a hátramaradottak rettegik… Aki nem tesz a kedvére, azt eggyé olvasztja ezzel a világgal. Szóval ti sikerrel kellett, hogy járjatok a nevetekkel – nem tudom maradéktalanul követni a logikáját, igaz meglehet, ebben a világban téves bárminemű következetességre alapozni az általunk tapasztaltakat.
- Ha kristállyal jöttetek, azzal kell mennetek. Furcsa is volt, hogy ennyi szilánk tűnt fel a semmiből – magyarázza halk, érces hangján, eltűnődötten mustrálva a lábánál heverő, sötét talajt. - A vidék urát ismerve meg kell találnotok az egyetlen igazi szilánkot, ami a kristályotokhoz tartozik – vonja le a következtetését, visszaemelve ránk a szemeit, melyek sebtében tova is rebbennek a kard felé. Tekintetébe momentumok alatt kucorodik feszengés és némi elbizonytalanodás, ám mindenek ellenére is örvendek a magam hallgatag s kifejezéstelen módján, amiért Lepke helyettem is kifejtette az oldalamat furdaló kérdést.
- Erről nem beszélhetek, végem lenne… - nyel egy hallhatóan nagyot, úgy helyezkedve, hogy amennyire apró testétől telik, eltakarja a szemeink elől a pengét.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 10, 2021 10:35 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
A látszat néha csal. Hogy tudjuk világunk valósága is elég, de eme hely is bizonyította már számunkra. Épp úgy lehet, az, akinek vallja magát vagy egy újabb szörnyeteg, aki életerönket akarja elszipolyozni. Mégis akaratlanul lépek feléje hallván szavait. A kíváncsiság hajt hozzá közelebb. – Azt akarod mondani, hogy ez itt a ...– nem tudom miként nevezzem a helyet, hisz oly rég volt már, hogy a neve a feledésbe merült, s ha le is vagyon jegyezve, az Ylore titkos fóliánsai rejtik- törpék… őshazája, a mágusháború színtere? – hitetlenkedve lehelem a szavakat, hisz pont ez volt az, amit egyikünk sem akart. – Káosz Birodalom. – vállam fölött pillantok Szürkére, suttogva az egyetlen hely nevét, mely minden szívbe rettegést hoz. – Miként lehet? Hisz a háborúnak már kétszáz éve vége. – izgatottság izzik fel szavaimba, bennem, hisz a törpék nem íly hosszúéltűek. Erre csak olyan erő képes, melyet én fel nem foghatok, s nem ismerhetek.

Lesújtó szavai, azonban arra késztetnek, hogy a bennem kavargó kérdések megválaszoltalanul maradjanak. Pont ez lenne az, mellyel arra kényszerítene, hogy az időmúlását nem érzékelve, testem s lelkem ideláncolja. Nem tehetem ezt meg magammal, sem pedig a véletlen áldozatául esett Szürkével. Főleg vele nem. – Mi is azt keressük. A nevünket. S mihelyst megleltük távozunk is. – öntöm mondatokba gondolataim. – Legalábbis reméljük. – motyogom az orrom alatt, inkább magamnak, mintsem neki. – Baleset, véletlen baleset egy teleport kristállyal. – vannak kétségeim afelől, hogy tudja mi az, de az igazságon kívül mi mást mit mondhatnék? Hátra pillantok az elfre, - az ő esetében szükség van efféle nyaktornára-, úgy csinál, mint azok a vásári mutatványosok, kik némán – pipa-, mozdulatlanul – pipa- festékbe mártva –pipa- ulronokért cserébe vagy ha éppen kedvük tartja életre kelnek, parádézni –negatív- a közönségnek. Gyanítom, a világ összes érméje sem lenne elég, hogy mosolyra fakasszon bárkit is. Kedvem támadt oldalba bökni. – De min dolgozol ennyire? – bökök a kard felé, melyen talán hamarabb akadt meg a tekintetem, mint ő rajta. Azóta se múlt el az érzés, hogy többet kell jelenten nekünk, mint az, aki kovácsolja. – Talán tudunk segíteni. – pillantok vissza ismét Szürkére, bízva abban, hogy sikerül valamit leolvasnom szoborszerű arcáról.




Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 10, 2021 5:44 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Mozdulatlanul, rezzenéstelen ábrázattal fixírozom a tekintetemet a kardon, melynek különös fénye úgy vonzza a lényemet, akárha közönséges moly volnék, kit az éjszakai sötétségben kérlelhetetlenül csalogat magához a gyertya ragyogása. Mihelyt viszont megszólal az idegen, s Lepke is társalgásba elegyedik vele, igyekszem rájuk, semmint a hívogató fegyverre koncentrálni.
- Azt én is szeretném hinni… - sóhajt fel csöndesen a törpe, leengedve maga mellé a karjait feszítő, súlyos kalapácsot, s egyúttal megválaszolva a fehérnép következő kérdését. Már amennyiben hihetünk a szavának, úgy ő sem holmi derengés, hanem hozzánk hasonló szerencsétlen, ki úgy fest, régóta e világ börtönében ragadt. - Rég nem láttam erre senki… ép bőrben lévőt. Mióta az otthonunk elesett… - csóválja meg a fejét lassú mozdulattal, és mint aki néhány kérészéltű pillanatra elveszett az emlékek örvényében, maga elé meredve tart szünetet a beszédében. Utána azonban ismét ránk emeli fakó szemeit.
- Elenyészek… Kiutat keresek. Létezek – megvonja csontos vállait egy olyan lélek rezignáltságát magában hordozva, ki időtlen idők óta letett a szabadulás s a boldog élet reményéről. Vagy bármilyen életéről. - Nem szabad itt maradnotok, különben ti is az örök kárhozat fogságába estek… Minél tovább vagytok itt, annál erősebben tart vissza – tanácsolja bölcsen, és a meglátásával teljes mértékben egyet tudok érteni. Nem maradhatunk itt. - Hogyan kerültetek ide? - intéz hozzánk kérdést, s ezúttal is meghagyom a lehetőséget Lepkének a feleletre. A magam részéről pusztán akkor szólok, ha mindenképpen szükséges, máskülönben a környezetünket figyelem esetleges fenyegetések után kutatva. Noha őszintén szólva attól tartok a leginkább; az első hangfoszlányommal rögvest a kard után érdeklődnék.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Okt. 08, 2021 11:56 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Tekintetem egyik átjáróról a másikra vándorol, végül az elfen állapodik meg. – Menjünk. – határozottságot erőltetek magamra, pedig korántsem vagyok az. Egyre inkább úgy érzem, ez a hely percről percre jobban ragaszkodik hozzám, hozzánk s magába akar olvasztani minket. Testem minden egyes zsigere, a másik lehetőség után kiált, mégis van egy kis része lényemnek, mely azt súgja kövessem Szürkét, s bízzam az ösztöneiben. Nem kérdezem, s nem faggatom, döntésének miértjéről. A sötétség szinte azonnal nyeli el alakját, s én habozás nélkül követem. Fáj bevallani, de biztonságot ad a közelsége. Ismerős garafitszürke homokba süppedek, s csak akkor tudatosul bennem, hogy odakerültünk vissza, ahol minden kezdődött, ahogy végig hordozom tekintetem a tájon. Egyetlen aprócska – mondhatni a szó szoros értelmében- változott a táj. Egy törpével. Nem tudom róla eldönteni élők vagy holtak seregét erősíti. Méretén- mellyel a földből magasodik- és bozontos szakállán kívül nem sok minden árulkodik hajdani mivoltáról. Mint, akit örökidőkre arra kárhoztattak, hogy az üllőn lévő kardot tökéletesítse.

A kard, oly sok mindent szimbolizál. Az igazságot, küzdelmet a harcot, hatalmat és erőt. Talán minden összefügg, a nem is oly rég történtekkel. Mely talán Szürkét még jobban megerősítette céljában, míg nekem felnyitotta a szemem. Nálunk hatalmasabb erővel megküzdeni, hogy igazság napvilágot lásson. Mindez csak elképzelés, de eddig ami itt történt, szolgált valami célt. A dolgok mögé látni. De miért kettőnket sodort össze az élet?

Gondolataimból a törpe meggyötört, fakó hangja ránt vissza. Valószínű Szürke is épp oly tanácstalan mint én, de kettőnk közül még inkább én vagyok az– a tapasztalataim alapján- aki jobban forgatja a szavakat, - Szeretnénk azt hinni, hogy szívünk dobogása és lélegzetvételünk igazi s nem csak az istenek űznek velünk gúnyos játékot. – válaszolom, miközben érzem, ahogy a szél simogatása megszűnik a hátam mögött. Hátra pillantva meg is bizonyosodom róla, hogy a tátongó lyuk, melyen érkeztünk bezárul mögöttem. Nincs visszaút. – S te vajon hús vér vagy e, vagy csak a képzeletünk játszik velünk? – eszembe se jut megkérdezni a pár lépéssel előttem álló elfet, hogy ő is azt látja e, amit én. Eddig mindig ugyanazt tapasztaltuk mindketten, remélem ez most is így van. – Mit csinálsz ezen a kietlen vidéken? – tanulva a varjú esetéből, barátságosabb hangnemben szólok a törpéhez, hátha ő is egy entitás a test börtönébe zárva.





Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 07, 2021 10:05 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Szerencsésnek kellene éreznie magát. Nem kellett a magány mélyre nyúló iszonyával és a világtalanság ködfátyolos érzetével megküzdenie, nem volt szüksége rá, hogy egyedül folytassa és találja meg az útját. De nem volt az, hiszen a családodat vérbe fagyva látni s vérrokonok nélkül maradni sohasem egyszerű.
Tekintetem ismét a lapra süllyed, melyen a cirkalmas szöveg apránként elhalványul, majd teljesen el is tűnik. Egy akadályt ezek szerint leküzdöttünk, és nem kellett hozzá több mint kimondanunk, ami mindvégig bennünk lappangott. Bármily egyszerűnek is hangozzék, egyelőre képtelen vagyok eldönteni, komfortosan érzem-e magamat a legféltettebb titkaim s gondolataim kiteregetésének tükrében, azonban el kell fogadnom, hogy másként ebben a világban válnék az enyészetévé. Noha egy egészen aprócska részem azt sugallja; így vagy úgy, de egy kicsiny szeletünket itt fogjuk hagyni, tegyünk akármit.
- Már-már egyszerűnek tűnik… - jegyzem meg csöndesen, mielőtt a korábbról ismerős vihar újfent tiszteletét tenné a köreinkben. Vad széllel és korom feketeséggel érkezik, s akár a legelső alkalommal, most sem hajlandó minket egy helyben tudni túlzottan sokáig. Igaz, ezúttal nem keveredünk egy teljesen ismeretlen vidékre, és még csak le sem vesz minket a lábunkról a heves tajtékzása.
Összehúzott szemhéjak alól pillantok végig az elmosódott alakzatokon, melyek eddig valós, kézzelfogható világot formáltak köröttünk, most viszont mintha csalfa illúziók volnának, sejtelmesen derengenek a távolban. Már ettől is görcsbe rándul minden idegszálam, ám a két, feneketlen sötétség, melyeknek egyikéből különös, bár jól ismert hangok, míg a másikéból puszta némaság szűrődik, hűvös borzalmat ringatnak végig a gerincem mentén. Nyilvánvalóan választanunk szükséges az egyik közül, s tán éltemben először úgy vélem; szívesebben hallanék végre ismerős zajt, mint a kiszámíthatatlan, üres csöndet, amibe olyan egyszerű volna beleolvadni…
- Gyere – fejemmel a bal oldalt tátongó feketeségre bökök, s amennyiben követ engem Lepke, hát átlépem az újabb ismeretlen világ küszöbét. A korábbiakhoz hasonló, gyomorforgató érzetek kerítenek a hatalmukba, egyszerre érzem a testemet madárként szárnyalni, csakúgy mázsás súlyként a semmibe zuhanni. Színek és hangok kavalkádja ölel körbe s egyenget át az alagúton, melynek túlvégén a vizes partszakasz vár bennünket a lila kristályszilánkokkal illetőleg a fekete talajjal. Továbbá egy törpe – vagy annak tetsző alak –, aki megfásult arccal, szürke bőrrel s csontsoványan ütlegel a kalapácsával egy furcsa, zöldesen izzó kardot az üllőn.
Eleinte nem vesz észre minket, ám mihelyt elér hozzá az érkezésünk keltette szellő, mi kérlelhetetlenül fodrozza meg a levegőben a finom szemű homokot, rögvest felénk kapja a fejét. Néhány kitartott momentumig csupán mered ránk a hatalmasra kerekedő, fakószürke szemeivel, aztán akárha egy negyedik illető felbukkanására várna, sietősen körbefuttatja a tekintetét a tájon. A magam részéről addig is a kardom markolatára helyezem a tenyeremet…
- Ti… - érces hangja éppen olyan élettelen, mint ő maga. - Ti valóban itt vagytok? Hús-vér lények? - faggatózik csöndesen és elbizonytalanodva.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 03, 2021 8:24 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Szavaim újra süket fülekre találnak, nem tiltakozik, még csak nem is hümmög. Már kezdem megszokni, hogy szinte semmi nem tudja kizökkenteni, a maga épített világból. Megeshet, pontosan ez segít abban, hogy ne feledkezzek meg a nálam lapuló talányról. Közelebb tartom feléje, hogy ne kelljen természetellenes pózban ácsorognia mellettem.

Fejem finom mozdulatával nyugtázom, s adok igazat szavainak. Valami megfoghatatlan, de annál erősebb dolog ez, amely mindkettőnkben ott lapul. Egyikünkben a veszteség, nem csillapuló vihar, mely folyton korbácsolja a víz felszínét, míg a másikunkban inkább elnyomta a vérszomjat, hogy ne kelljen újra szembesülni vele. Páncél mindkettő.  

Szerencsésnek kellene éreznie magát. Nem kellett végig néznie, ahogy megfosztják mindentől, ami jelentett számára valamit. A pengét mely fülsértő sikollyal vette el a csillogást a szeméből. A tűz ropogását, az égett testek gyomorforgató szagát. De nem volt az, szembesülni az elmúlással, se előtte, se közben, se utána nem szerencsés. Követem pillantását, eddig a cipőnk talpa alatt utazó kavicsokon kívül, s a kopár sziklákon kívül nem igazán szentelte figyelmét az égre. Ekkor látom meg én is a madarat, mely a szélre felfeküdve vitorlázik el felettünk. – Bosszú… - suttogom a levegőbe. – Egy mágus mentett ki és vitt nem sokkal később a Mágustorony falai közé. – egy pillanat lehet csak, míg összeakad a tekintetem az övével. Könnyen rájöhet, hogy az életem a negyedik tagnak köszönhetem.  – Nézd…- rázom meg a ujjaim között pihenő papírlapot. Az eddig virító betűk halványulni kezdenek, míg véglek elkopnak. Testemen az öröm s félelem egyvelege fut végig, hisz nem tudhatjuk, most számunkra ez valami újabb átkot hoz fejünkre vagy egy lépéssel előrébb kerültünk a szabadulásunkhoz. Félve a kudarctól, nem próbálkozom a béklyó feloldásával, mely a nyelvemre került. Arcomba kap a feltámadó szél, mely egy perc erejéig a ruhámba s hajamba kap, majd elcsendesül. Óvatosan nyitom ki a szemem, mint aki fél, hogy mi is vár rá, ha újra a világra nyitja őket. A táj nem változott, vagy talán mégis? A szürke sziklák még mindig előttünk magasodnak, csupán körvonalaik mosódtak el, s mint délibáb messzi távolból ringatóznának előttünk. Egy újabb széllökés, de ez más, hűvös, s kevésbé elsöprő. Minden fényt elnyelő feketeség tárja ki száját előttünk. Az egyik mögül acél csendülésének hangját hozza a szél, míg a másik mögött vérfagyasztó csend honol.









Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 03, 2021 5:31 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Halovány hunyorra húzódnak a szemhéjaim a haragtól csöpögő kijelentése hallatán, ugyanis nem éppen arra kívántam célozni, mely végül őbenne lecsapódott. Nem először s vélhetően nem is utoljára szűröm a megfelelőtől távol eső módon a szavaimat, ám mint általában, most sem kapkodok a félreértés korrigálására, hanem csendben maradok. Nem adom a tudtára; ez az élet halállal és keserűséggel van kikövezve. Ez az élet senkinek sem való. Volt idő, mikor a sötéterdő elszeparáltságában magam is romantikus ábrándokat kergettem az anyám munkásságáról, de a valóságot messze nem tükrözik a fakó emlékeink. Mégsem sietek elragadni tőle ezt az illúziót.
Csakúgy később a kezei között tartott lapot sem emelem el a kényelmemre, hanem oldalra billentett fejjel igyekszem rálátást nyerni.
- Talán csak meg kell válaszolnunk – osztom meg vele a véleményemet csöndesen. Meglehet, ezúttal nem a környezetünkben, ellenben magunkban kell keresnünk a nyomot, mely érzem, egyre hevesebben és türelmetlenebbül pulzál a bőröm alatt...
Elmosódott, homályos emlékek villannak fel a lelki szemeim előtt Lepke elbeszélését hallgatva; vérbe fagyott, sápatag halottak halmai domborodnak az őszi avarban. Az egyik nyakából sötétvörös vér pettyezte dárda áll ki, s ködfátyol borította tekintete üres hűvösséget hordozva magában mered a szárazan zörgő lombok takarta égnek. Aztán a testek zöme eltűnik, és csupán három marad hátra, kik vad, zölden izzó, hevesen zubogó lángokba borulva válnak az enyészetévé. Válnak az igazságtalan mészárlás néma emlékévé.
Mély levegőt szippantva a mellkasomba hagyom hátra a gondolatvilágomon sarjadó rémségeket, hogy pillantásomat teljes egészében az előttem ácsorgó fúriának szentelhessem. A felfokozott szuszogásával egy ritmusban zúg a vérem a torkomban és a fejemben, s pusztán momentumok lepergésével jut el a tudatomig a tény; idő közben kérdést szegezett nekem.
- Nem voltam ott. Később találtam rájuk – felelek reszelős hangon, visszaengedve a szemeimet a sorokba szedett, rendezett írásra. Igaz nem tovább, mint néhány kérészéltű pillanat, ugyanis a figyelmemet ezúttal a fejünk fölött elsüvítő varjú alakja ragadja magához. Meglehet, csak egy átlagos madár, de az sem kizárt, hogy a beszélő jelenésünk lendítette meg felettünk láthatatlan kardját. - Bosszút esküdtem… - a lehetségesnél is csöndesebben hagyom leperegni a szavakat az ajkaimról, változatlan az égnek tartva a tekintetemet. - Hát te? - csupán a neki intézett kérdésnél süllyesztem le rá vissza a pillantásomat.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 03, 2021 3:06 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Újabb kérdésére ismét gondolkodóba esem. Hallottam már hírét az árnylovagoknak, noha eddig még nem húztam párhuzamot a szüleim és a céh küldetése között. A bizonyos válasz a táskámban lapul, de legkevésbé arra van időnk, hogy erre megtaláljuk a választ. – A maga módján biztosan. – szakad le ajkamról a válasz, valószínűleg nem is ilyen feleletre számított Szürke. De oly sok idő telt már el, ha beszélt is róla, az emlékek már megfakultak. – Abban biztos vagyok, hogy míg meg nem születtem, addig a szüleim és még két társuk a birodalom vidékeit járták. Apám, azután sem hagyott fel vele. - a gondos ujjak, szinte a levegőben dolgoznak, de akár milyen ügyesek, olykor arcom fájdalmasan torzul. ~„Nem mindenkinek való a szörnyek levadászása.”~ – összeszűkült tekintettel meredek rá, azon tűnődve, hogy anyámat sértegeti e ilyen nyíltan vagy inkább arra akar rávilágítani, hogy nem kellene a nyomdokaiba lépnem. Tehát sérteget, s képességeim hiányosságát rója homokomra. – Nem hinném, hogy jogod lenne ilyesfajta kijelentésre. Őt nem ismerted, engem pedig nem ismersz. Az hogy a gőgöd miatt nem látsz túl önmagadnál…- nem fejezem be a mondatott, hiábavaló is lenne. Kitartom még néhány momentumig a pillanatot, mely a haragtól felizzó tekintetem fagyos kékjével találkozik.

Nincs ideje kiteljesedni a dühömnek- elnyomja az esetleges újabb nyom gondolata-,  melynek csak egy újabb szélmalomharc lenne a vége. – Úgy tűnik…de nem kellene most akkor történnie valaminek vagy lenni itt valaminek? – tekintek ismét körbe keresve valamit, mely az utunkba lévő akadályt előrébb gördítheti. Toporzékolni lenne kedvem a gyűlölettől, melyet ez az egyhangúság vált ki belőlem. Úgy ölel körbe minket, mint valami jégtömb, mintha csak egyhelyben állnánk, s nem haladnánk sehová. Szürke hangja hoz vissza csendes őrületemből. – Lemészárolták őket, ahogy az állatokat. Őket és Bal Durt. – nem mintha bármit is mondana neki a név, de így rövidebb, mint körbe írni, hogy a törpe, aki… - Aztán pedig felgyújtották az otthonomat, hogy elégjen vele, minden… - érzem, ahogy mellkasom egyre gyorsabban emelkedik s süllyed. A papírra és a rávésett mondatokra szegezem tekintetem. A nyugalmamat kívánom visszacsábítani, - Nem maradt ott más csak por és hamu. – ökölbe szorul a kezem olvasva a sorokat, s olyan érzés tör felszínre, mely eddig mélyen szunnyadt lelkem legmélyén. – Hogy maradtál életben? – pillantok fel rá, s szegezem neki a kérdést. Valószínűleg újabbak fogják követni, de talán ez lesz a megoldás kulcsa.









Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Okt. 03, 2021 1:06 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Kérdésnek sem billogozható érdeklődésére némán csóválom meg a fejemet. A gyolcsot is puszta véletlenségből hagytam a tarsolyomban, mielőtt a piacra indultam a mélységes kínokkal felérő beszerző körutamra, elvégre álmomban sem hittem volna, hogy egy ártalmatlan vásárlás alkalmával efféle szituációba keveredhetek. Az újabb meglátása viszont biccentésnek engedi a nyakamat átszövő izmokat, míg a lábaimban húzódóakat a lépteinek követésére.
Egyikünk sem tudja, hová és miért haladunk, noha a tény konstatálása elkerülhetetlen; minél nagyobb vidéket járunk be, annál több nyomra bukkanunk, és óhatatlan egyre bőségesebb információhalmazt osztunk meg egymásról. Vajon erről volna szó? Így kellene rálelnünk a nevünkre? Mintha az első pár betű felderengene a nyelvem hegyén, ám egyelőre elnyomom magamban a kényszert a próbálkozásra. Ráadásul Lepke is megszólal mellőlem - szinte el is felejtettem, hogy kérdeztem tőle.
- Az anyád… árnylovag volt? - nem kellene félbeszakítanom, azonban az ismerős terep leplezett kíváncsiságra sarkall. Közben megtorpanunk, és a kérésére ismételt biccentéssel felelek. Rezzenéstelen arccal veszem át tőle a textil végét, amit középütt egyszerűen felhasítok egy határozott mozdulattal, hogy aztán az egyik felét áthajtva a karja alatt, összeköthessem a másik felével, ekként rögzítve a kötését. Nem válik a kedvemre, amiért már is átázik, de remélhetőleg a vérzés csillapításához egyelőre elegendő lesz. - Nem mindenkinek való a szörnyek levadászása – jegyzem meg csöndesen, eleresztve a karját, mihelyt befejezem a gyolcs fixálását.
Szinte már lépnék is tovább, hogy minél hamarabb felderíthessük az előttünk nyugvó, kiszámíthatatlan utat s vidéket, de a sárkányvérű hangja újfent megakadásra késztet. A homlokom leheletnyi ráncolásával figyelem, amint előszedi a táskájából a papírost, miként pedig megfordítja, közelebb lépek, hogy magam is rálátást nyerhessek a hátoldalára feljegyzett szövegre.
- Egy újabb találós kérdés...? - emelem meg az egyik szemöldökömet, legyűrve a kényszert, átvegyem tőle a lapot és közelebbről vizsgálhassam meg az írást, ami ismerős rezgésekkel telíti el a lényemet. Éppen úgy cseng, mint az a halk sugallat, mely éjt nappallá téve noszogatja a tudatomat, szorongatja a szívemet s belülről karistolja monoton a bőrömet. - Mi történt a családoddal? - teszem fel a kérdést ahelyett, rögvest találgatásokba bocsátkoznék a bölcselet hátteréről.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 02, 2021 8:27 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Valószínűleg más helyzetben, szavait bóknak kellene vegyem, de nem vagyunk más helyzetben. Így csak egy fellobbanó gondolat marad. Tény, rá vagyunk utalva egymásra és nem engedhetjük meg magunknak azt a fajta kényelmet, hogy odavesszen a másik.
Átveszem tőle a sebkötőt, aprót biccentve köszönet képpen. Tekintetem a sebre téved, kelletnül nyugtázom, ha majd akarnám sem tudnám elfelejteni a történteket. Lesz, ami emlékeztessen rá. A másik mellett éppen elfér, s még jól is fog mutatni. – Gondolom nincs nálad semmi, amivel fertőtleníteni tudnánk. – csak egy futó pillantást vetek rá, de már rá is helyezem a vékony anyagot a friss sebre. Halkan sziszenek fel saját érintésemre, s már előre ordítok a pillanatra, mikor lekerül. – Ezért kellene minél előbb tovább indulni. – jegyzem meg és óvatos léptekkel indulok meg, miközben figyelmem a sebkötözésre irányul. Hasonló feszengést ébreszt bennem kérdése, mint benne az enyém. De azt hittem, elég kielégítő volt számára korábbi válaszom. Egyetlen ember tudja mi az a könyv, s ő is évtizedek óta abban a hitben él, hogy valahol a rengetegben vált semmivé. Percekig csak a szél suhogása, folyó zubogása zenél, s csak a talpunk alatt sercenő kövek hangja keveredik közé. Talán már azt hiszi válaszolni sem fogok. – Anyám naplója… - rövid válasznak szántam, de úgy érzem, most ennyi nem lesz elég. Megköszörülve torkom folytatom: - … ír benne az otthonunkról, az emlékeiről. Feljegyzések vannak benne, arról, amiket tapasztalt az útjaik során. – próbálok könnyedén beszélni, mintha csak az időjárás lenne a téma, hisz csak egy napló. Mégis sebeket szakít fel, ahogy beszélek róla. Mindeközben elég szépen sikerül a sebemet körbe tekernem, bár már most halvány foltokat hagy a gyolcson a szivárgó vér. Megtorpanok. – Segítenél? – pillantok Szürkére. – A rögzítése nem fog menni egy kézzel. – mondom, bár betűrhetném a végét a többi alá, de valószínűleg nem lenne tartós, azért olyan szorosra nem sikerült a kötés. Amennyiben segít, eltartva magamtól a karom nézem, a még mindig egyhangú szürke égboltot, ha nemet mond, úgy marad a kevésbé tartós módszer. – A háború után azon voltak, hogy kicsit jobbá tegyék azt ami a pusztítás után maradt. Aztán nekem adta, tanulás céljából, s ha majd eljön, az ideje folytassam. De túl hamar jött el az az idő. – utolsó mondatom szinte már suttogás, inkább magamnak, mint neki szólt. Arról nem ejtek szót, hogy a napló itt lapul a táskámban. Hisz magam sem tudom hogyan – vagyis sejtem-, de csak akkor tűnt fel mikor a papírt belegyűrtem. Időközben talán már be is fejezte, ha segített, ha nem én magamnak mindenképpen. Felocsúdva pillantok rá, s biccentek. – Ennyi. – halványan elmosolyodom. Rég nem éreztem magam ennyire sebezhetőnek. Hiába csak egy idegen- vagy éppen ezért-, aki talán csak egy képzelgés, egy idegen, akivel soha nem sodor többé egy part felé a szél, mégis kitárulkozom előtte. Mert ki kell. –De… - villámként hasít belém a tudat. Mozdulatom hirtelen, ahogy az általvetőmbe nyúlok és ismét előveszem a megsárgult papírlapot. – Mintha… mintha még lett volna rajta valami. – fordítom a rémséget ábrázoló papírt a másik oldalára.

„ Ideig- óráig tart életben,
Addig hatalmas erőket képes megmozgatni:
veszélyt vállalsz, tengereket szelsz át, trónokat döntesz meg.
De ha egyszer beteljesül, nem maradhat más utána
csak béke vagy üresség.”







Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 02, 2021 5:19 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Rezzenéstelen ábrázattal meredek az idő közben átalakult fejre, melynek ezernyi, tompa fényű szeme immáron az élet csillanása nélkül kémleli a szürkén gomolygó fellegeket. Görcsbe rántja a zsigereimet a gondolat, hogy alig néhány pillanatnak előtte az anyám vonásait viselte magán s én képes lettem volna engedni az átlátszó csábításának… A kardom markolatára szorított ujjakkal állom meg a kiengesztelhetetlen dühöm feléledését, és fordítom a figyelmemet inkább Lepkére, ki idő közben leküzdi magáról a testet, majd felkel a porzó talajról.
- Nem reméltem volna másként. Ettől függetlenül be kellene kötni – jegyzem meg csöndes hangon, mialatt kimért mozdulatokkal letörlöm a köpenyem anyagával a sűrűn csöpögő vért a pengémről. Mihelyt ezzel végeztem, ideiglenesen visszacsúsztatom a hüvelyébe, hogy a derekamra erősített tarsolyból előszedjek egy feltekert gyolcsot.
- Nem, nem először. De nem is gyakran – válaszolok, átnyújtva a szavaim mellékleteként a kötszert. Amennyiben megkér, meglehet, még segítek is a karjára tekerni, de ha boldogul egyedül, nem fogok előzékenyen ajánlkozni a lehetőséggel. - Nem szokásuk egyedül vadászni. Bár a rajz alapján ezt te is tudod. Mit akart jelenteni, hogy ez az örökséged? - vonom meg az egyik szemöldökömet leheletnyire, s függően attól, kívánta-e a segítségemet; vagy az ügyködését figyelem, vagy én magam kötözöm be a szépnek közel sem billogozható sérülését. Mélynek tűnik, ráadásul a karmok sohasem hagynak egyenes élű sebet maguk után, ellenben kérlelhetetlenül roncsolják a szövetet. A Lepke karján húzódóaknak sem ártana egy varrás, de jelenleg nincsen időnk a bőre összefércelésére.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Okt. 01, 2021 11:56 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 

A túlcsorduló érzelmek, az ábrándos reményt hozó förmedvény hatására meglágyuló tekintet s vonások, az elhadart simogatás okán, hamar válik ismét gyilkosan, alattomosan, dühítően gyönyörű üres kékséggé. Vonásai pedig megszilárdulnak. De nem a remény hal meg utoljára és nem is a reménykedő, hanem a hülye, s ezt elég hamar belátja Szürke is. Meg vagyok győződve arról, hogy a mély levegő ama célt szolgálja, hogy elnyomja magában a késztetést, hogy ismét nyakamra tapasza csontos ujjait. – Ne vedd zokon, inkább gondolj rá, mint... szükséges rosszra. – emelkedik meg egyik szemöldököm s kúszik ajkam szeglete a magasba. Hűen követve vállaim is.

Óhajának szíves örömest teszek eleget. De nem csak az elf akar mihamarabb az ügy végére pontot tenni, hanem a „kedves mama” is. Látván, hogy terve kudarcba fulladni látszik, támadásba lendül. Leolvadnak ujjaim Szürkéről, teret hagyva neki ahhoz, amihez talán a legjobban ért, a penge táncoltatáshoz. Ajkamról már éppen lecseppenne az utolsó ige, hogy megsegíthessem, mikor a sólyomszárnyként lebbenő köpenye mögül a szörnyeteg ocsmány ábrázata tűnik fel. Van annyira ravasz, hogy a leggyengébb láncszemet akarja kiiktatni előszőr vagy éppen azért, hogy a mágiámmal ne tudjam előnyhöz juttatni az elfet. Nincs időm az okokat fejtegetni, a felém robogó test látványa védekezésre ösztönöz. Ösztönösen emelem magam elé a karom, s fordulok oldalra. Éles karmok szántják végig karom. Érzem, ahogy felszakítják bőröm s húsomba vájnak, s sárkányvérem a felszínre tör, lassú csermelyként indulva útnak. Pillanatokig a következő csapást várom, ami nem érkezik. Halk puffanás és a rám nehezedő teher jelzi, milyen hatékonyan is dolgozik Szürke. Az élettelen szörnyeteg súlya ledönt a lábamról, így láthatom, miként is adja meg a kegyelemdöfést.

- Még egy darabig el kell viselned. – összeszorított fogakkal vetek egy pillantást a hosszanti sebekre, mely lüktet és ég. Mély, de ettől még vélhetően megmaradok. Lerugdosom magamról a tetemet, s felállok. Portól nehéz ruhámmal törlöm le vérem, sajnálom ettől a  földtől, mely cseppjeit mohón issza magába. – Köszönöm. – nézek a férfira. Őszinte a hálám, magam sem tudom miért, de úgy érzem, ennyit megérdemel, még akkor is, ha ez volt mindkettőnk érdeke. – Nem először találkoztál ilyennel, igaz? – intek fejemmel a ezerszemű felé. Hiába zárták le a kapukat, a káoszlények valahogy ott ragadtak vagy megtalálják a módját, hogy átlépjenek, mégsem tudná mindenki miként is kell végezni egy Slagessel.




Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





On the edge of Darkness - Page 3 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
3 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Alternatív univerzum :: Lezárt alternatív-
Ugrás: