Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
On the edge of Darkness - Page 4 KaDiPE5
On the edge of Darkness - Page 4 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
50 Hozzászólások - 25%
Arnav
29 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
26 Hozzászólások - 13%
Krónikás
21 Hozzászólások - 10%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 9%
Deedra Gindrian
15 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 7%
Rhysand Earhgaze
12 Hozzászólások - 6%
Calylenia
8 Hozzászólások - 4%
Svea Helmrid
8 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Készíts zenelistát a karakteredről a Karakternaplók topikban a megadott kód segítségével!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:36 am
• Moments

Yesterday at 12:35 am
• Szólánc

Yesterday at 12:34 am
• Asszociáció

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Aldrich Cornwell, Arnav, Deedra Gindrian, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
On the edge of Darkness

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Utolsó Poszt Pént. Okt. 01, 2021 9:50 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy ne eresszem el a sárkányvérű tekintetét, s mégis a kitartott momentumok, melyek megállíthatatlan araszolnak a végtelenbe az idő s tér kifürkészhetetlen kontinuumában, apránként feledtetik el az elmémmel a küzdelme tárgyát. A szemeim lassacskán a termetes kavicsokkal tűzdelt talajra süllyednek, a füleimet pedig az olykor-olykor fellobbanó szél túlvilági, hátborzongató hangja tölti ki. Mindennek persze nem kellene a figyelmetlenségem indokává válnia, de pontosan az érzékeimet eltömítő, zsibbasztó döbbenet az, ami végett nem veszem észre a felém közeledő kezet, pusztán a tenyeret, mely hangosan csattan az ábrázatomon.
Összevont szemöldökökkel rázkódok meg az ütéstől, s a pillantásom rögvest visszatalál Lepkéhez. Hallom a hangját, egyre tisztábban, ahogyan a korábban megpróbált csuklómra szoruló ujjai sem kerülik el az érzékelésemet. Slages. Ezúttal kristálytisztán csendül a tudatom lankáin a szó, ami megannyi léleknek hozott iszonyatot a káosz birodalmának megszületése óta.
Mély levegőt szippantok a mellkasomba, mielőtt megszólalnék.
- Abba kellene hagynod az ütögetésemet… - préselem ki az ajkaim közül a fél-lelkes fenyegetést, amely inkább szól a megszokásnak, semmint valódi undokságnak, nincsen erőm ugyanis az anyám arcát magán hordó förmedvény társaságában szívvel-lélekkel zsörtölődni. - De igazad van – húzom el a számat a vallomás okán, ami legalább még két erőteljes pofonnal ér fel. S nem azért, mert Lepkének igazat adni olyannyira bosszús volna, hanem mert ennyire ostobán viselkedtem. Akár egy bugyuta gyermek, ki naivitásában meg sem próbál a látszat mögé tekinteni. - Igazad van, állj hátrébb, amí-
Nincsen időm befejezni a mondatot, hiszen az eddig békés, nyugodt vonásokat magán hordozó alak iszonyatos visítással ront nekünk az oldalunkról. A külleme nem változik, talán csak annyiban, hogy a kezei veszedelmes, hosszúra nyúló karmokká változnak, ám a mozgása határozottan eltér a fajtám kecsességétől. Még éppen van időm előrántani a kardomat, hogy lesújthassak rá, de az ezerszemű rafináltabb annál, minthogy hagyja magát nyársra tűzni. Okosabb annál, mint amihez hozzászoktam, és vélhetően ebből fakadóan vétem el a csapást, melyet agilis mozgásával könnyedén kikerül. Ügyesen bújik át a penge, majd a fellibbenő köpenyem alatt, hogy a mögöttem ácsorgó nőre vethesse magát.
Fogalmam sincs, mi lobbantja hevesebb lángra a mélyen eltemetett dühömet; a tény, hogy az anyám arcát kísérelte meg felhasználni ellenem, vagy hogy a társaitól eltérően szokatlan rátermettségről tesz tanúbizonyságot, s mindennek tetejében a kelve-kelletlen óvott védencemet is megtámadja. Nem tudom meghatározni, abban viszont biztos vagyok, hiába van ezer meg egy szeme a rémségnek, hátul még neki sincs, így hát ameddig Lepkét kísérli meg az áldozatává tenni, lecsapok rá hátulról egy íves, vízszintes, precíz vágással.
A mostanra szörnyeteggé torzult fej halk puffanással ér földet a testtől nem messzire, de ezzel még nem elégszem meg. Odalépve hozzá átszúrom az egyetlen szemgödröt, melyből nem pislog rám vissza vérre szomjazó tekintet. Csak eztán fordulok a sárkányvérűhöz, pillantásommal a sérülése után kutatva.
- Mennyire súlyos?



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 30, 2021 11:47 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
A közeledő nő látványától, félelem költözik a szívembe. Hiába is vérteztem fel magam tudással az évek alatt, az nem tesz se túlélővé sem halhatatlanná. S bár lenne okom rá, hogy az elfet a karmai közé lökjem, szükségem van Szürkére, hogy túlélő legyek. A tartozásom rendezésére keríthetek még alkalmat. Ebben még inkább megerősít, az az aprócska fellobbanó láng, az emlékeim között, miszerint: ezek a förmedvények ritkán járnak egyedül.

Oly ártatlannak, gyermekinek tűnik a villanó kék tekintette. Nem tudom hibáztatni érte, amint élete tükrének egy újabb szilánkja kerül helyére. Oly nagy a késztetés, hogy tenyerem festékes arcára simítsam. S ha igaza van? Ha valóban a szellemek világába ragadtunk? Itt dönttetik el, hogy a Felvilágba vagy az Alvilágba kerülünk. Homlokomon s szemeim sarkában ráncok gyűlnek, a gondolatok úgy pörögnek előttem, ahogy könyv lapjai hajolnak egymásra egy fuvallat után. ~ Niid!~ - kiált fel a bennem élő sárkány. Ő még élni akar, s én is. Félre pillantok az egyre közeledő alak felé, hisz nem lehet az, aminek mutatja magát. Mintha egy pillanatra az álcája szerte foszlana és megmutatná valódi arcát. Tekintetem ismét találkozik a férfiéval. A kényszert nem tudom legyűrni magamban, s kezem megindul az arca felé. – Ezért! – egy csattanás a végszója, a pofonnak, melyet annak reményében kapott, hogy a vele járó fájdalom észhez térítse. Én érzem, ahogy tenyerem elönti a forróság és a zsibbadás.  – Ha érzed, nem lehetsz halott. – ahogy tőlem telik szorítok rá még jobban a csuklójára. – Ha az ott az anyád lenne, nem egy szörnyeteg képe lenne azon a lapon, hanem a nő, aki téged a világra hozott. – hajolok hozzá, oly közel, hogy érezze bőrén leheletem. – Az örökségem, emlékek, útmutató, s nem hiszem, hogy Gwein, az anyám valaha is találkozott volna a tiéddel.





Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 30, 2021 8:35 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
A legkevésbé óhajtom magunkat párhuzamba vonni, ám valamiként együtt tudok érezni a feszengésével, mely a faggatózásomra adott feleletével jár. Hallom, ahogyan nyel egy nagyot, és a válaszát megelőző, kitartott momentumok is magukért beszélnek a kezei között tartott rajz fontosságáról. S éppen ennek apropóján hangzik rendkívül karcsúnak a magyarázat, amely legördül az ajkairól. Bizton veszem, hogy okkal keveredett elénk ez a papír, hogy több húzódik meg mögötte a háttérben, mint azt láttatni engedi a sárkányvérű, azonban nincs időm kikényszeríteni magamból az érdeklődés csírakezdeményeit nyomokban hordozó, további kérdéseimet, ugyanis a figyelmemet egyhamar eltereli a szikla mögül előbúvó alak.
...Lepke is látja. Ő is ugyanazt tapasztalja, amit én, vagyis az anyám nem lehet holmi növénygőzös rémálom. Értem nyúl, s bár a tudatom mélyén hevesen tiltakozik a lényem a néma hívása ellen, a több évtizede hátrahagyott, gyermeki énem a legkevésbé kíván a józan észnek engedelmeskedni. Slages… Ismét érezni akarja az érintést, amit soha senki sem kárpótolhat, tapasztalni az ölelést, melynél biztonságosabb és szeretőbb nem létezik, s egyszerűen beszippantani az illatot, mely oly' régóta megkopott az emlékezetében.
Szinte el is felejtem a világot, ami körülvesz bennünket, vagy a fehérnépet, aki kicsivel a hátam mögött helyezkedik el, olyannyira letaglóz Aelneth csodaszerű jelenléte. Slages… Viszont a fehér zaj, mi kitölti az elmémet, sebtében rebben ezernyi irányba Lepke felkiáltására és a csuklómra fonódó ujjainak hatására. Nagyokat pislogva tántorodok hátrébb, s döbbenetemben még arra sincs értekezésem, hogy jó szokás szerint elrántsam a kezemet a nő érintésétől.
- M… Miért nem? - elfojtott, reszelős hangon bukik elő belőlem a gyámoltalan kérdés, amint igyekszem minden erőmmel a smaragdszín íriszeken fixírozni a tekintetemet a tudatalattim noszogatására. - Talán meghaltunk és ez a szellemek világa – teszem hozzá az érvemet, ami eddig puszta gondolatszinten fogalmazódott meg bennem.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 30, 2021 3:35 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
A táj kémlelése sem hoz már megnyugvást. Olyan, akár egy útvesztő, egy labirintus, melynek falait szürke ködből emelték, melyben, ha akadnak is elágazók, azt gondos kezek rejtették szem elől. Ha van is kiút, az oly távolinak tűnik, mint az otthon, s annak jelentése. Mit keresünk? S hol találjuk? Mi lehet az, mely mindkettőnkből hiányzik, melyre, ha rálelünk, a nevünk is újra értelmet nyer. Vagy talán, önmagunkat kell meglelni? Hisz, a név az csak egy név, melyet Ronit karcolt fel az égi könyvbe, mikor kimérte életünk fonalát, s melyet Tahrovin fog metszeni, ha eljött az ideje. Dehogy ezt az időt, mivel töltjük e,l csak rajtunk múlik. Idő? Annak múlása is homályba vész itt, ahol az élő is élettelen, ahol úgy érzem, magam is árnyékká válok. Épp úgy lehetünk e börtön foglyai egy perce, egy órája, ahogyan egy hónapja, egy évszázada… Vajon mi vár ránk kint, ha kijutunk? Tébolyultan cikáznak fejemben a gondolatok, melyek választ nem, csak újabb kérdéseket hoznak felszínre.
Magam elé meredve haladok az elf után, kinek szótlansága épp úgy fáj, ahogy némi örömöt is ad. Egyedül az alattunk hömpölygő víztömeg hallatja dübörgő hangját, de sodrása sem képes elmosni a rám telepedő fásultságot.

~Ahogy nekünk sem. ~ - fogalmazódik meg a gondolat a fejemben, de hangot most nem adok neki. Értelmetlen lenne, hisz tudja ő is, s még véletlen eszébe jutna, hogy én vagyok az oka. Szeretném, ha ez csak egy álom lenne, ahol ő csak egy akadékoskodó erdei kobold, s felébredve csak egy kellemetlen utazásnak tűnne. Ennek azonban még nyoma sincs. Vallomására, vasmarok ragadja meg szívemet, s olyan erővel facsarja, hogy szinte már fáj. Némán osztozom fájdalmában, a veszteség érzésében, mely számomra se ismeretlen. S mit is mondhatnék? Nem olyannak tűnik, akit megnyugtatna, néhány együttérző szó vagy egy „baráti” érintés. A legtöbbet azzal tehetek, ha hallgatok. S nem valószínűsítem, hogy ez lenne, az mely közelebb vinne minket a szabaduláshoz.

Tekintettemet nem tudom elszakítani a papírdarabról, s megállapítására csak bólintok. Abban a momentumban emelem csak rá tekintetem, mikor saját kérdésem cseppen le ajakairól. Kell néhány pillanat, mire megtalálom a hangom, s nagyot nyelve válaszolok. – Egy emlék… egy örökség része. – gondolatban jéghidegségével szándékoztam válaszolni, de ehelyett csak fakó mása lett, olvadó jégcsap. Egy félmosollyal próbálok javítani a helyzeten, még akkor is, ha szerintem a legnagyobb titkomat, már így is tudja. Gondosan helyezem a táskámba a lapot. Eddig nem is tudom, hogy nem vettem észre…

- Látom… - teszek egy tétova lépést hátra, utat engedve Szürkének, hisz jó magam, vajmi keveset értek a fegyverforgatáshoz, s csak remélem, ő sem dísznek hordja az oldalán a kardot. Megrökönyödők következő szavain. ~ A kedves mama?~ - az eddigi rosszérzés még hatalmasabbra nő. – Ne légy bamba, ő nem lehet az anyád! – hosszú ujjaim a csuklójára fonom, - meglehet, hogy még abban a pillanatban megbánom elhamarkodott tettem-, ezzel bírni jobb belátásra, hogy: Ne tovább!




Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Szept. 29, 2021 8:44 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Hunyorgó tekintetemet a gomolygó, fakószürke égnek emelem, hátha azt a momentumot választják a felhők a nap előengedésére, s vele együtt a temérdek kérdésünk válaszainak leleplezésére, ám bármennyire is fixírozzam a barátságtalan, örökkön mozgó fellegeket, sem Árë melengető fénye, sem pedig a feleleteink nem bújnak elő a megsegítésünkre. Bosszúsan engedem hát vissza a szemeimet a porzó horizontra, amely mintha egyre s egyre magasabbra kúszna, minél feljebb kapaszkodunk a folyó menti szakaszon. Tán mégis csak a tarad hatása alatt vagyunk, s mindez nem több mint holmi lázálom. Egy rémséges illúzió, melyben egy idő után a mögöttem baktató fúriának sincs indíttatása a korábbi körmondatait világnak ereszteni.
Feltűnik, hogy lényegesen tömörebben válaszol, mint eddig, azonban nem fogok a kardomba dőlni a változás okán. Sőt, kihasználom a vélhetően kicsiny lehetőséget a gondolataim összerendezésére, amiket úgy igyekszem egymáshoz szorítani, akár az ujjaim közé rejtett textil darabot. Noha a palást-foszlánnyal ellentétben az elmém lankái újra és újra szerteszét reppennek. Mintha napok óta egy szemhunyásnyit sem aludtam volna…
- Mert ennek nem kellene itt lennie – bököm ki könnyeden a féligazságot, igaz, néhány kitartott pillanatot követően összeszorítom a fogaimat, és kipréselem magamból a valóságot fémjelző érme másik oldalát is. Nem szívesen, de attól tartok nincs más választásom. - És mert az a közösség az enyém volt – teszem hozzá csöndesen, még mielőtt előreppenne a megsárgult papírdarab.
Nem különösebben értem, mire kíván célozgatni Lepke – igazából értem, csak egyáltalán nem foglalkozom az udvariassági formákkal –, sokkalta jobban érdekel, hogy mit rejt magán a lap. Elnézve a sárkányvérű ábrázatát, számára fontos, ha nem ismerős vonalakat. Kisvártatva én is rávethetem a pillantásomat a rajzra, melyen egy általam jól ismert rémség képe bontakozik ki.
- Egy slages… - állapítom meg visszafojtott hangon, megállva a kényszert, hogy a papír után nyúljak. - S neked ez miért fontos? - viszonozom az iménti kérdését, bár nem kerüli el a figyelmemet a közelünkben egyre kifejezettebbé váló motoszkálás, melyről továbbra is hiszem, pusztán a tudatom csalárdsága. Élezem a füleimet minden rezzenésre, míg vélhetően válaszol a fehérnép, de egy idő után képtelen vagyok legyűrni a kényszert magamban, hogy a hangok forrása felé forduljak és ellenőrizzem azok valóságosságát. Noha ezerszer megbánom a tettemet, ugyanis a sziklák takarásából előbontakozó alak látványa egy momentumra még a szívemet is megállítja.
- Te is… látod…? - teszem fel a kérdést csöndesen, meg sem próbálva leplezni az arcvonásaimra kiülő merő döbbenetet. - Ő az… anyám – mellékelem az információt, mely kimondva egészen abszurdnak hat, de ennek ellenére sem vagyok képes leemelni róla a szemeimet vagy egyáltalán a kardomért nyúlni. Hisz mi van… Mi van akkor, ha ez a hely nem egy másik világ, egy másik idő vagy alternatíva, hanem maga a túlvilág? Talán a kristály felrobbanásakor egyszerűen meghaltunk, s jó ideje a szellemek vidékét járjuk, de legalábbis a mezsgyéjét, melyen a nevünk megtalálásakor léphetünk át. Végtére az őseinkkel továbbélni nem alapvetés.
A lényem mélyén egy elhaló, riadt hang arra ösztökél, hogy lépjek hátrébb és rántsak pengét tanakodás nélkül, azonban a szívem óhaja s az elmémben kavargó gondolatok noszogatására bizonytalanul előrébb lépek Aelneth felé.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 27, 2021 11:21 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Onnan tudom, hogy nem vagyok egyedül, hogy Valaki baktat előttem, s fájdalmasan csikordulnak talpa alatt a kövek. Biztos nem fáj jobban nekik a jelenléte, mint nekem. Könnyűléptű. A francokat, úgy közlekedik, mint egy marhacsorda.
- Úgy beszélsz, mintha itt bármi is valószerű lenne. – kelletlenül húzom el számat, bár ezt ő nem láthatja. Akármennyire is kitartóan szedi, a gólyalábait én nem vagyok hajlandó rohanni a semmibe, még akkor sem, ha egyre jobban kell fülelnem szavaira. Tovább nő a köztünk lévő távolság mikor furcsa hangokat vélek hallani a távolból s megállok.  Körbe hordozom a tekintetem az inkább még mindig sziklákkal csipkézett tájon. Nem látok semmit, mégis rossz érzés kerít hatalmába, túl nagyok azok a sziklák, hogy észrevétlenül elbújjon mögötte valami, nem szólva arról, hogy túl közel is vannak. Szürke után nézek, vajon ő hallja e. De látszólag semmi sem zökkentette ki a… menetelésből. Pedig, amilyen gyengék az idegei legalább a kardja markolatát végig simította volna. Ez némiképp megnyugtat, ennek ellenére szaporábbra veszem lépteim. Biztosan csak a képzeletem játszik velem. Nem viszem túlzásba a közeledést, megtartom az elindulásunk pillanatában lévő távolságot.
- Ha lényegtelen, akkor legközelebb eldöntendő kérdést tegyél fel. – vetem oda neki hűvösen, miközben gondolatban kettőt tekerek a nyakán. Egyre nő bennem a meggyőződés, hogy még pár óra és túl hangos lesz köztünk a csend. Kell, néhány perc mire biztos leszek a válaszomban. – Igen. – ennél rövidebben csak akkor tudnék válaszolni, ha nem szólnék semmit. Hallgatással nyugtázom, származásának tényét, ám érdeklődve vonom fel a szemöldököm, mikor megáll. Megállok én is, futólag ismét körbe pillantok,- a rosszérzés nem tűnt tova, itt ül a vállamon-, de továbbra is kietlenség tárul szemem elé. Némán hallgatom, s talán valamiféle érzelmet is felfedeznék arcán, ha volnék hajlandó közelebb menni hozzá. – Kék Sólymok. – megvetéssel ejtem ki a rend nevét, mely arra hivatott, hogy eltiporja a fajokat, melyek ősibbek az embereknél. Mikor már tovább léptem a gyermeteg világból s egyre többet értettem meg a valóvilágban zajló dolgokról, többször eszembe jutott, hogy talán ők felelősek a családom elpusztításáért, de hiába bombáztam Yannikot kérdéseimmel, mindig kitérő választ adott. S eddig soha sem voltam elég bátor, hogy visszatérjek a elégett múltam hamvaihoz válaszokat keresve. De ha még csak önjelölt kivégzőosztag is volt kik derékba törték jövőm, sok fajtársam haláláért felelősek. – S miért ennyire fontos neked? – kérdezem, még mielőtt az egyik oldaláról a másik oldalára forduló megsárgult s száraz papírdarabra bök a fejével. Arcomról leolvashatja a kérdést: „Mégis mi tart vissza, hogy felvedd? „ – ám elkerülve inkább az újabb degradáló hangsúllyal adott feleletet megadóan  lépek hozzá közelebb, s kapom fel a földről. – Ne szokj hozzá. – hangsúlyom cseppet sem barátságos, s ha nem itt lennénk, biztos előbb a szájába tömném, csak utána vetnék rá egy pillantást. Összeráncolt homlokom hitetlenkedéssé simul, hisz mind közül megismerném ezt a rajzot. De lehetetlen…, hogy s miért? A gerincemen végig fut a hideg, ahogy megmutatom anyám rajzát az elfnek. Egy förmedvény vonalai azok, mellyel még születésem előtt találkoztak vándorlásaik alatt. Ezerszemű szörnyeteg, mely gyönyörű női alak formáját képes felvenni. A sziklák felől újabb zajokat hoz a szél, s hamarost feltűnik egy magas, karcsú elf nő. Vonásai nem oly finomak, mint várná az ember a fajtájától, mégis kellemes. Van benne valami ismerős, de hiába keresem, az emlékeim között nem találom. Hívogatóan nyújtja ki a karját Szürke felé. ~Mindjárt gondoltam, hogy ő jobban tetszik neked te rohadt dög!~



Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 27, 2021 6:51 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Csendben hallgatom Lepkét – ostoba egy név –, s a látszat ellenére oda is figyelek a szavaira, amelyek számtalan gondolatot ébresztenek bennem. Noha egyik sem tűnik méltónak arra, hogy a hangomat pazaroljam rá, elvégre a találgatás nem válik többé attól, nevet is adunk neki.
- Volt – szögezem le halkan. - De nem valószerű, hogy ilyen következetesen ugyanazt képzeljük a hatására. Inkább hiszem, hogy mágia húzódik a dolgok hátterében – osztom meg vele karcsú véleményemet, kitartó tempóban szelve a métereket a barátságtalan vidéken. A kopott csizmatalpam alatt fülsértően ropognak a száraz, fekete kövek, s a távolban mintha vajmi morgás, hörgés is felcsendülne, ám ezen a ponton nem lehetek biztos abban, hogy a furcsa hangokat nem az elmémen örömtáncot járó tarad okozza-e.
- Lényegtelen. Ha a szikla túloldalán a szülőfölded kopár emléke köszönne vissza, ráismernél? - faggatózom változatlan „lelkesedéssel”, egyre hevesebben szorongatva az ujjaim között nyugvó palást-cafatot. Minden bizonnyal a belső meggyőződésem ellenére a lehető legkevésbé teszem ezt leplezetten, ugyanis előbb-utóbb szóvá teszi a sárkányvérű - közvetlen azután, hogy az otthonomról „érdeklődik”.
- A sötéterdőből – felelem kurtán, nem taglalva bővebben, mennyire nem vagyok megközelítőleg sem semmiféle nemes ház vagy fontos család sarja. Számomra nyilvánvalóan fontosak voltak, de ez a tény senkit nem emel abba a magasságba, melyet máskülönben határozottan megvetek.
- Ez pedig… - kezdek bele, viszont a torkom egy momentumra elszorul, így kénytelen vagyok megállni a feszített gyaloglásban. A fogaimat szorongatva pillantok le az ökölbe szorított kezemre, melynek tartalmát pusztán nagy nehézségek árán vagyok hajlandó a nő elé tárni. El sem hiszem, hogy egy idegen fúriának kell az életemről beszélnem. - Amikor ide kerültünk a viharból, már a kezemben volt – válaszolom meg az egyik kérdését a szemöldökeim leheletnyi összevonásával. Még nem volt időm eltöprengeni a történtek mélységein, s most elbizonytalanodott érzésekkel telíti el a lényemet az ismeretlen.
- Egy darab a… a Kék Sólymok palástjából. Három vagy négy évtizede találtam rá, miután egy ártalmatlan közösséget lemészároltak – osztom meg vele a legnyersebb verziót, mely jótékonyan kerüli a történethez fűződő szoros viszonyomat. El is vezetem a szemeimet a fakó-kék foszlányról, s akárha a sors ekként kívánta volna, az egyik nagyobb szikla mögül előfúj a feltámadó szellő egy megsárgult, réginek ható papírdarabot, amelyen mintha valamiféle grafitrajz nyugodna. Jelentőségteljes ábrázattal bökök felé az állammal, amennyiben a mellettem ácsorgó figyelmét elkerülte volna.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 23, 2021 12:54 am


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Hű marad önmagàhoz. A keletènèl több figyelmet nem szentel nekem, s inkàbb a làtkèpben pròbàl valami kèzzelfoghatòt talàlni. Nem lep meg, sőt inkàbb hàlàs is vagyok neki, amièrt úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Ennek ellenère meggyőződèsem, hogy egy rèsze figyeli minden mozdulatomat, akàr egy őrkutya. - Köszönöm, hogy emlèkeztettèl. Màr el is felejtettem. - fèlre húzott ajkakkal,  s némi iròniával hangomban pillanatok rà. Kissè unalmas màr baràtságtalansàga, s a fajtàjàbòl adòdò ,,ki ha ènemsège.,, Ez a kopár környezet csak is az ő sivár lelkivilàgába nyùjthat betekintèst. Szòtlanul indulok meg utàna nèhàny lèpèssel lemaradva.  Komòtosan, szinte màr hanyagul lèpkedve kèmlelem körbe ùjra és ùjra a tàjat szavait hallgatva. - Ès ha ott is vagyunk, csak màs ... megvilàgìtàsban? Egy nem beteljesedett vègkifejlet, ahol a törpèk helyett az elfek öröksège veszett oda. Összemosòdott jelen az emlèkekkel s a mùlttal. Vagy csak kèpzelődünk, állìtásod szerint a vìzben volt valami. - bocsátkozok talàlgatàsokba, hisz csak azt tudjuk, hogy nevünket szànkra nem vehetjük. Nyomot keresünk, amelyről fogalmunk sincs, hogy - hogy nèz ki, milyen formàban fog felbukkani. - Ez a feltètelezès ebben a formàban nem igaz. Olvastam ès hallottam ròla. - felelek kèrdèsère rideg őszintessèggel. Bár ostobànak hisz, tisztàba vagyok vele, hogy nem ,,kapcsolatunk,, megerősìtèlsèn fáradozik, csupàn valamifèle támpontot keres.  - Ès te honnan származol? Elnèzve nem egy ylorei nemeshàz örököse vagy. - továbbra sem törekszem arra, hogy beèrjem, valòszìnűleg ez a távolság több, mint megfelelő mindkettőnk számára. -Mit szorongatsz, oly lelkesen ès mikor került hozzád? - előzöm meg újabb kèrdèsèt már ha akadna neki.- Nem rèmlik, hogy a kardod markolatàn kìvül bármihez is ragaszkodtál volna. - vagy jòl rejtegette eddig vagy valamikor a viharban keveredett hozzá.



Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Szept. 22, 2021 9:15 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
Nem nyugszom meg sem a bólintásától, sem a ténytől, az eleresztését követően sebtében odébb lép tőlem majd hátat fordít nekem. A csuklómban pulzáló, égő fájdalom s a könnyed hangulatváltása a billogja a kiszámíthatatlanságának, mely a korábbinál mélyebb körültekintést kíván meg tőlem. Már az oldaltáskájában való kutakodása láttán is kényszerem volna előrántani a kardomat, viszont be kell látnom, a fajtájának tükrében nem egy tőrrel vagy hajtűvel fogja megkísérelni elvenni az életemet, amennyiben úrinői kedve úgy tartja, hanem az imént jótékonyan elszorított torkából szított átokkal.
- Nem hiszem – szólalok meg csöndesen, nem fáradva a tekintetének vagy az alakjának felkeresésével. Szemeimet az ismerős, habár meglehetősen csupasz és barátságtalan tájon fixírozom, ami bizton veszem, nem kizárólag hozzám kíván néma szót intézni. - Mindkettőnk neve elveszett – világítok rá a közösen hordott teherre, persze nem fog emészteni a gyász, amennyiben őt hátrahagyom. Meglehet, a Sólymok még ki is tüntetnének szorgos igyekezetemért, már amennyiben képes volnék alátámasztani ezt az elképzelhetetlen történetet. - Szóval nyisd ki a szemedet, mert van egy olyan megérzésem, nem lesz elég, ha az egyikünk talál csak megoldásra – jegyzem meg, s meg sem várva a véleményét, lassú tempóban útnak eredek a folyó mentén, balomban a fakó textildarabot szorongatva. Nem érzek késztetést rá, hogy beavassam a múltam történéseibe, noha attól tartok ez elkerülhetetlen lesz.
- Olyan ez a táj, mint a sötéterdő, fák és élet nélkül. Egy megfeketedett emlék… - magyarázom nehézkesen, nem téve hozzá, hogy a sziklás oldala a legkevésbé emlékeztet bármire is. - Feltételezem Thalyron birodalmából származol. A részletes leírásod végett – akár egy csavart tőr a zsigereim között, azzal ér fel a kín, mely a szükség-érdeklődésem nyomán fakad a bensőmben.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Szept. 21, 2021 10:13 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Őseim öröksége a hevesség, mely, ha túlcsordul, akár egy pohár, minden ésszerűséget elmoss. Nem gondolkodok, s ezáltal a következményekkel sem számolok. Harci tudásom szinte egyenlő a nullával, s hogy öklöm mégis célt ért, az pusztán köszönhető a vak szerencsének.  Mielőtt azonban lendületből tovább sodródhatnék, ujjai satuként szorulnak nyakamra. Ösztönösen kapok a kézhez, mely létem fenyegeti. Körmeim viperaként marnak csuklójába, míg másik kezemmel ujjait próbálom lefejteni magamról. Szaporán emelkedik mellkasom, miként levegő után kapkodok. Szemem előtt fekete foltok úszkálnak, mint hajó roncsai a vízen. Néhány pillanat után felhagyok a küzdelemmel, s rémülettel teli pillantást vetek megfeszült arcizamaira. Egy szívdobbanásnyi időre azonban lélektükreim megkeményednek, s kihívás csillan benne, ajkam pedig gunyoros félmosolyra húzom. Hogy most nem a földön hempereg, azt csak a szerencséjének köszönheti. Aprót bólintva, - már amennyire lehetséges- jelzem, hogy megértettem szavait. Érezvén ujjainak lazulását, lököm el magamtól kezét, s elhátrálva tőle fordítok neki hátat. Most sajátomat fonom oda, ahol még most is érzem ujjainak nyomát, mélyeket szippantva a levegőből. Lerázom magamról az elmúlt idő történéseit, s a kijutásunkra koncentrálni, ahogy eddig is kellett volna. Kell néhány perc, míg elméből kizárom a benne kavargó gondolatokat. Oldaltáskámból egy csatot halászok elő, mellyel még mindig nedves hajam tűzöm fel. – Azt mondod, számodra ismerős ez a hely. Merész feltételezés, de lehet ennek a rejtélynek te vagy a kulcsa. – fordulok felé, arcomra a számára oly ismerős közönyösség simul rá. Talán tekintetem is épp oly üres, s hangom is oly színtelen, mint az övé.  – Talán, a te emlékeidben kellene keresni valami nyomot. Jártál már hasonló helyen? – tárom szét kezeim. – De kezdhetjük akár a legelején, onnan, amikor te virágokat tűzdeltél a hajadba én pedig ócskaságokkal játszadoztam a piacon. – egyelőre nagyon sok eshetőség van, amit számításba vehetünk. Bár kétlem, hogy a piacon történteknek bármi köze is lenne ehhez. – De addig is, a meglátásom az, hogy tovább kellene haladnunk valamerre, hacsak nincs más javaslatod. – két választás van, vagy fel a sziklák közé vagy lefelé a folyó mentén.



Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 20, 2021 9:12 pm

On the edge of Darkness
Veleris & Nîndaer
It's hard to believe in coincidence, but it's even harder to believe in anything else.
- Meglehet – felelem némi töprengést követően, ugyanis ha igazán mélyen belegondolok az elhangzottakba, őrültségnek hat minden szó. S mégis, úgy keveredtünk ide az imént, hogy egyetlen kristály sem tört darabjaira a közelünkben, innentől kezdve pedig kérdés, mit jelent az elképzelhetetlen? Bárhol is legyünk és bármi is uralja ezt a vidéket, az általunk ismert határok és szabályok teljesen elmosódtak, ha el nem is tűntek. Reményem, hogy nem tűntek el…
Egyelőre még nem bátorkodnék ennél meredekebb találgatásokba bonyolódni, szükségem van arra, hogy összeszedjem a gondolataimat és felmérjem a környezetünk részleteit, azonban a fehérnép váratlan kirohanása meggátol mindennemű elmélkedésemben. Leheletnyire összehúzott szemhéjaim alól mustrálom a megveszekedett küzdelmét az elméjével s a kaviccsal, mi fülsértő hangon karistolódik újra meg újra a szikla felszínén, majd heves felém fordulását a rádöbbenés pillanatában; nincs egyedül. A vádaskodása viszont nem különösebben rendít meg, noha mulattató a szájából hallani.
Mosoly mégsem kucorodik az ajkaimra, közönyös ábrázattal figyelem, amint nekem iramodik, habár elképzelésem sincs, mit is remél a vékony karjaiban rejlő erőtől. Tény és való, tennem kell egy hátralépést, hogy az egyensúlyomat megszilárdítva talpon maradhassak, s tán ez az aprócska közjáték az, aminek okán van lehetősége és ideje arcon ütni a karcsú öklével. Néma tátogással hagyom végigzúdulni a csontjaimat és az izmaimat átható röpke fájdalmat, ám több lehetőséget nem hagyok a hisztériájának kibontakozni.
Bizonyára ő is, mint sokan mások bíznak az általános erkölcsi vélekedésben, miszerint egy férfi nem üthet nőt, viszont engem nem mozgat meg holmi lovagias becsületkódex… Fürge mozdulattal kapom el a torkát, melyen kegyelmet nem ismerve szorulnak össze az ujjaim. Bizton veszem, hogy a lenyomatuk még sokáig a bőrén fog éktelenkedni.
- Ha még egyszer nekem rontasz, eltöröm a karcsú hattyúnyakad egy jelentéktelen pillanat töredéke alatt – szólok hozzá hűvös hangon, egészen távol helyezkedve bárminemű haragtól vagy felháborodottságtól. Igaz, a vágy, hogy a fenyegetésemnek itt s most eleget tegyek, képtelen mértékben elönt. Amihez a személyének még csak köze sincsen. - Legyél ember vagy tébolyodott vivern, mind egyformán haltok – tekintek rá egy árva pislogás nélkül, nem csillapítva a szorításon. Ellenben egészen leheletnyivel közelebb hajolok hozzá, hogy tökéletesen hallja suttogó beszédemet.
- Ha nem játszanál olyasmivel, melyhez nincs értésed, nem lennénk itt. S nem kapkodnál levegőért. Most elengedlek – szűröm a szavakat határozott, fenyegető éllel, aztán hátrébb lépve lassacskán elhúzom a nyakától az ujjaimat. Egyik szemöldököm megvonásával várom a döntését, kíván-e meghalni, vagy hajlandó félretenni az őrületét s kiutat találni az ismeretlenből?



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Four Tears
One for the mother whose heart was broken, one for the father who betrayed us. One for the family who were innocent of my father's guilt, and one for the sister I've never wished for.
˙˙˙

Veleris Kedvelte

Fejvadász vagyok
Nîndaer

I like muted sounds, the shroud of grey, and silence that comes with fog.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
681
❖ Tartózkodási hely :
Qerilyan Birodalom
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 20, 2021 6:18 pm


ON THE EDGE OF DARKNESS
@Nîndaer  && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide »
 
Vannak pillanatok – legyen az várt vagy váratlan – amelyek mesebelien nagyra tudnak nőni. Némelyik megnyugvást hoz, mint a napfelkelte, mely madárcsicsergéssel jön el, s van melyek sercegve gyújtják meg a félelem(?) lángját. Nem népének lágy vonásainak hiánya vagy kékjei alatt húzódó, mostanra már elmosódott festék az mely szikrát gyújtott, hanem rezzenéstelen arca, mely akár a kőszobor. Nem a sötétségtől fél az ember, hanem a fény hiányában nem látható lehetséges veszélyektől.
Elengedem fülem mellett a megjegyzést, miszerint ábrándokat kergetek. Páratlan tehetséggel ragadja ki a lényeget. Oldalvást pillantok fel rá, s futólag ismét körbe tekintek. Számomra semmi ismerős nincs a tájban, ám szavai elgondolkodtatnak. – Úgy érted, lényünk egy darabja tart elénk tükröt? – szemöldököm lágy ívet rajzol. Némi kétely hatja át szavaim, de valami azt súgja el kell rugaszkodnom a realitás talajáról. Nincs más eshetőség, mint más oldalról szemlélni, az elénk táruló akadályt, s az elképzelhetetlent elképzelhetővé kell emelni. Szikrányi kétségem sincs afelől, hogy, miként elképzelésem nem egyezik az övével, azt nem lesz rest a szememre vetni.
Arcomról, hamar leolvad a bárgyú vigyor, ahogy futólag az alkotásomra pillantok, majd az elfre, majd ismét vissza. – Neeem! – teszek egy hatalmas keresztet rá. S újra felkarcolom a nevem. – Nem, nem és nem! – újabb karcolatok a felületre, oly erősen, hogy szinte már a kezem is belefájdul. Őrületemnek, az agyamon átszáguldó felismerés – mind ennek szemtanúja is van- vet véget. Megfordulva idegesen járkálni kezdek, olykor oldalvást pillantva a sziklára, mely arcomba vágja legutóbbi tévedésemet. Nem is egyszer. Ötször. Ötször!
Dühödten hajítom el a kavicsot, melyet eddig szorosan markolásztam. – Ez a te hibád! – nézek a férfira és mutatok a kő óriásra. Lélegzetem egyre szaporább lesz, ahogy összevont szemöldököm alól nézek az elfre. Agyamat elborítja a düh, kétségbeesés és úgy döntök, a nyomok keresésének megvitatását későbbre halasztom. Szemeim aranyszínre változnak, ahogy rohanvást küzdöm le, a köztünk lévő pár lépés távolságot, mint egy bébi sárkány. Egész testem lendületével próbálom a földre teríteni. Amennyiben sikerül, úgy derekára nehezedve ütök az arcába, ököllel.– Ha kinyírod azt… - ismét ütésre emelem kezem. -… az átkozott madarat, már rég visszakerültünk volna. – az ütésekbe belefájdul a kezem, így egy idő után csak erőtlen csapkodással adom tudtára, hogy kiborultam.




Nîndaer Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





On the edge of Darkness - Page 4 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: Egyéb síkok :: Alternatív univerzum :: Lezárt alternatív-
Ugrás: