Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
A kérdésemmel tulajdonképpen figyelmeztetni szerettem volna a kishölgyet, hogy a házamtáján az ilyen csalást nem nézem el, főképp nem a szembetűnő, leplezetlen lopást, s mint utóbbit csak és kizárólag én tehetem meg ebben a fogadóban, így gondoltam, megleckéztetem a lányt egy kicsit, hogy érezze tettének következményeit. Már majdnem meggondoltam volna magam, mikor megpróbálta elterelni ügyetlenül a számomra téveszthetetlen rosszalkodását, de ahogy hanyag módon ráhajította az ulronokat a tálcámra, és majdhogynem parancsként adta ki a rendelését, amit hiába erőlködött mézes-mázos hangnemben közölni, tudtam, hogy itt az idő egy kis szórakozáshoz. Gúnyos mosollyal bólintottam, természetesen az érméket maradéktalanul markoltam fel a tálcáról, mielőtt meggondolná magát, és tettem el a kötényem legmélyebb zugaiba. Rögtön hátat fordíthattam volna az asztalnak, hogy teljesítsem a lány óhaját, de gondoltam, már úgyis rég volt bonyodalom a háznál, így nem tettem, és inkább félkörívet írtam le az asztaluk körül, hogy a túlsó oldalánál lépjek el majd onnan. Ahogy áttértem a szemben ülő férfihoz, szabad kezemet az orcájára helyeztem, és gyöngéden az arcomhoz húztam a fejét, hogy jól hallhassa, amit mondani kívántam számára. Bajszos barátomnak rögvest kikerekedett a szeme a leadott füles hallatán, viszont tisztességesen megvárta, míg elhúzódtam tőle, megveregettem a vállát és otthagytam a társaságot, de ezután olyan erővel ugrott fel, hogy mögötte a szék felborult, majd ököllel ráütött az asztalra. - Te csalsz – üvöltött fel eltorzult arccal, miközben hurkás mutató ujját az előtte ülő lány felé szegezte. – Mutasd a kockáid! Önelégült mosollyal sétáltam tovább a pulthoz, majd egy tálcára ráhelyeztem a leányzó által kért korsó sört és még egy tányérnyi almás pitét. Karomra helyeztem azt, és szép lassú léptekkel tértem vissza az asztalukhoz, igaz jó pár méterrel arrébb, mert láthatólag azonnal bonyodalom alakult ki a pletykám hallatára. Egyik kezemen a tálcával, másikat a csípőmre helyezve figyeltem az eseményeket. Bármikor megtudtam állítani az egészet, és már Bron is rajtam tartotta a tekintetét, hogy amint szólok, intézkedni tudjon.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szer. Szept. 22, 2021 1:12 pm
"Ystrid Braggart"& Veleris
A szerencsejáték alapja a szem és a kéz, a szemedet olyan élesre kell edzened, mintha karom volna, a kezedet pedig olyan sikamlósra, mint egy angolna.
Mmmm...a frissen sült sütemènyek illata, sunyin tekergőzott a pipafüstös, olcsò lőrèk jellegzetes szagàn àt. Màr èreztem, ahogy a puha tèszta szètomlik a szàmban. A szemem felcsillant, a fogadòsnè làttàn. Az istenek se tudtàk megsaccolni koràt. A pletykàk szerint, màr jòcskàn megèlte màr èltènek felét. Mègis ùgy sergett- forgott, S kerülte ki a felborulò szèkeket, mint egy fürge làbù zerge. Nem beszèlve arròl, hogy a fèrfi szemek, mèg mindig elkerekedtek formàs hàtsòja billenèsèn. De rajtam volt a sor, hogy dobják. Egy Elf kiràly, Lovag èèès... a csont csak pörgött és pörgött, szinte örökkévalónak tűnt. Egyensúlyozva táncolt az èlèn. Nem tudta eldönteni, melyik oldalàra dőljön, a Vèreb mutassa meg rùt pofàjàt vagy a Lovag fekete páncèljàt. Szàmomra mindenkèppen a Lovag lett volna kedvezőbb, különben egy kisebb összeggel leszek karcsúbb, amit egyàltalàn nem szerettem volna. Abban a pillanatban löktem meg az asztallàbàt, mikor az asszony az asztalra helyezte a kèrt rendelèst. Tudtam, hogy erre a mozdulatra nem csak a kocka fog àtfordulni a Lovagra, de nèhàny èrme is elcsùszik egymàson. De a nène nem is èrkezhetett volna jobbkor, fel se fog tűnni senkinek. Csillogò szemekkel húzom magamhoz újra az èrmèket, mìg a màsikkal a pitét kezdem betolni az arcomba. Elègedetten dőlök hàtra, ám valami mègis nyugtalanìt. Nem hallottam elmenni az asszonyt. Összeràncolom homlokom, de mire felèje fordulnèk forrò lehelet csiklandozza tarkòm. - Krrr...Khöö...- akad torkomon a falat, szavai hallatàn. Enyhèn ütöttem mellkason magam, kell nèhàny pillanat, hogy visszatèrjek a döbbenetből. Az egyik halombòl tìz ulront szàmolok le. - Kèpzelődsz nènje. - fordìtom oldalra a fejem. Ha nem lenne az orrunk, talàn mèg az ajkunk is összeèrne. Csillingelve hullanak az èrmèk a tàlcàjàra. - Most pedig menj és hozz mèg egy kört. - mosolygok rà negèdesen, mintha csak a szaftos pitèjèt dìcsèrtem volna. br>
ondhatnám, hogy hosszú napon vagyok túl, de számomra még csak most kezdődött az igazi munka. Ájulásig voltam feladatokkal ma este, és szegény Bron is csak ide-oda kapkodta a fejét. Megint teltházunk volt, ami persze számomra nagy öröm minden tekintetben, csak hát ketten a fedélzeten valljuk be, nem nagyon bírtuk. Mindkét karommal a magasban, tálcákkal egyensúlyozva lavíroztam az asztalok közt, próbáltam minden egyes vendégem óhaját-sóhaját kielégíteni, de a tűrőhatárom így lassan éjféltájt már kezdte elérni a végső pontját. Muszáj volt pihennem egyet. Sűrű bocsánatok közepette, és a partnerem kétségbeesett, a hátamba maró tekintetével vágódtam ki a bejárati ajtón, hogy a mellette lévő kispadra leülve végre elszívhassam a frissen hozott, zetvyni dohánnyal teli pipát. A rohadt életbe, ezt az istenek készítették! Vaskos szippantásokkal ürítettem ki annak tartalmát. Siettem, nem szerettem volna, ha Bron olyan szinten elúszna a munkával, hogy még késő reggelig is a vendégek után takarítsunk. Visszaértem a pulthoz, ahol a férfi már előkészítette számomra a következő adag italokat, és természetesen süteményeket. Ahogy újfent tálcástul szlalomoztam a vendégek között, észrevettem egy fiatal, szép leányzót, aki épp nekem kiáltott. A túlsó asztalnál ültek és két, szinte már törzsvendégemmel kockázott. Már messziről láttam, főképp az asztalra halmozott ulronokból, hogy nem sok időre van már szüksége azok megkopasztására. A falmenti tálalóasztaloknál letettem a kezeimből a tálcákat, az egyikről felvettem két korsót a jobb kezembe, a másik tálcáról pedig egy kis tányér almás pitét a bal kezembe és érdeklődve léptem a kockázó társasághoz. Letettem az asztalukra a kért dolgokat, majd megálltam közvetlenül a lány háta mögé. Érdeklődve figyeltem, ahogy sorra nyerte a kockapárbajokat, borzasztóan nagy szerencséje volt. Egyáltalán szerencse ez, amit látok? – futott át a gondolat, és összeszűkült szemekkel koncentráltam rá a lány két kockájára. Nocsak, nocsak… Lehajoltam a lány arcához, hogy közvetlenül a fülébe suttogjak. - Nem mondták még, hogy súlyozottal nem szép dolog nyerni?
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Szept. 18, 2021 4:24 pm
"Ystrid Braggart"& Veleris
A szerencsejáték alapja a szem és a kéz, a szemedet olyan élesre kell edzened, mintha karom volna, a kezedet pedig olyan sikamlósra, mint egy angolna.
Tíz érmét dobtam be az asztalra, melyek pörögve állapodtak meg a közepén. Az enyéimet követe még másik húsz. Ezen az estén csak két fajankónak akadt felesleges ulronjai. Nem baj, ez is megteszi. Szokás volt mondani, „Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.” Magamhoz híven, nem ajtóstól rontottam a házba, s nyertem el még a gatyájukat is. Ennek ellenére már most két aranyos kis tornyocska növekedett mellettem. Dobtak. Két Hajnalcsillag és egy Elf király pördült ki az egyikük keze alól. Míg a másik egy Elf királyt egy Háromszöget. A Kopasz fejére bárgyú vigyor ült ki, amikor a harmadik kocka Lovagra fordult. Kezembe vettem a kockákat. Szerettem a kockák zenéjét a tenyerem között. A fogadó zsivaja alól is kihallottam, ahogy halkan egymásnak koccannak a csontok. Peregve hulltak alá tenyeremből. Először egy Véreb fedte fel magát, majd Két Elf király. – Igen! – ráncok gyűltek orrom nyergében, halovány vicsorom nyomán. – A Bajszos halkan az asztalra csapot, míg a Kopasz a szék hátának vetette sajátját. – Az Istenekre te lány, annyi pénzemse marad, hogy egy habos sert fizessek magamnak. – vetette oda a Bajszos, miközben én magamhoz öleltem az ulronokat. ~ Az egyszer biztos.~ - Tán, innotok kellene még, a kocka jobban pörög, ha nyelvetek nem is. – vigyorodom el, mire ők is. – Ezt most én állom, ha már a kört én vittem. Héé, kocsmárosné! – kiáltom el magam, s hogy biztosan tudja, ki is akar valamit, karomat a magasba lendítem, boldogan integetve felé. – Két korsó sert az uraknak, nekem meg egy jóóó nagy almás pitét! De akkora legyen ám, mint egy kisebb malac!
Legalább egy tucat asztal áll a teremben, és a galériás részen is van elszórva pár azoknak, akik kicsit intimebb helyen szeretnék elfogyasztani italukat. A nyugati fal mentén egy óriási kandalló felel a taverna felmelegítéséért, és ahol minden héten egyszer malac sül vacsorára.
