Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
Tiszta liszt vagyok. Már órák óta a konyhában serdülök-fordulok, mert valahogyan elnéztük Bronnal a süteményes készleteket, és egyszer csak kifogytunk belőle. Míg ő kint tucatjára osztogatja a sörrel teli kupákat, én a kemence mellett rostokolok és fél óránként helyezem be a sütésre készen álló tésztákat, miközben fél kézzel a pulton gyúrom a következőt. Nem tudom mennyi ideje váltott ez át kényszeres mozdulatra, de tudom, hogy ennek az lesz a vége, hogy álmomban is sütni fogok ma. Amint kész a következő adag, óvatosan a tálcára helyezem őket. Leporolom magam amennyire csak tudom a fehér pettyezte ruhámat, és a süteményekkel megrakott tálat egy karomon egyensúlyozva lököm ki háttal a lengőajtót, hogy a vendégtérbe lépve elhelyezhessem azt a pultra Bron mellé. - Elég volt ez most – szusszanok fel csípőre tett kezekkel a férfi felé fordulva, majd az egyik kezemmel rámarkolok a ruha ujjára és végigtörlöm vele a homlokomat. Bron elmosolyodik, és az egyik ujjával eltörli a halántékomon elkenődött lisztcsíkot, majd a hátam mögé bök a fejével. – Társaságod érkezett – szólal meg, én pedig érdeklődve fordulok meg a jövevények felé. Ronan az, és mellette egy ismeretlen kisfiú. Mielőtt megijedhetnék, hogy Wynva nem szólt az eltitkolt kisfiúkról, úgy vagyok vele, nem ítélkezem, s inkább rákérdezek a félreértések elkerülése végett. Megpaskolom a pultot, majd miközben a kezeimet a köténybe törölgetem lépek én is közelebb hozzájuk. - Üdv itt újra kedves Ronan – mosolyodom el vendégvárt szeretettel, és biccentek én is. – Az ünnepség óta nem találkoztam vele – felelek elfintorodva, utalva a bizonyosan felhozott személyre, majd tekintetem a mellette álló fiúra helyezem, aki első pillantásra akár szakasztott miniatűr mása is lehetne a férfinak. – Nem is tudtam, hogy van fiad – döntöm meg kissé oldalra a fejemet. Biztos, hogy Wyn elmondta volna ezt nekem. Valami furcsaság állhat emögött.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Feb. 04, 2022 2:40 pm
A mellette haladó ifjú elf varázsló gondolataiba mélyedve olyan arcot vág, ami kísértetiesen emlékezteti Ronan-t arra az estére, amikor megtudta, hogy a fogtündér nem létezik, a Crorag viszont feltehetően igen, ráadásul reggelig dolgoznia kell egy vele egy korú lány esküvőjén. Finoman megveregeti a vállát. Óvatosan, nehogy kárt tegyen ebben a meglehetősen puha és feltűnő anyagú mágus maskarában. Igaz ami igaz, ilyesmit tényleg csak olyan viselhet, kiről feltételezik, hogy tűzlabdákat szór egyetlen csettintéssel. -Az...el is határoztam, hogy többet nem iszom...legalábbis nem annyit. Reggel mindenem ragadt...valaki még serrel is leöntött. Rilrion-t pedig az ólban találtam meg... Sóhajt egyet a kérdésre. Valóban jó hosszú időre ragadtak itt. Jóval tovább, mint tervezte volna bármelyikük is, de az igazat megvallva, jobb is így. Kisebb csoda, hogy nem történt nagyobb baj, amiért csak így belevágtak annak idején ebbe az eszement kalandba. Azok közül, kik Calden-ben elindultak, már csak ő maradt a csapattal. -De, hamarosan. Elvileg. Bár, ha így megy tovább, lehet a tél is az utunkat állja majd. Nem kellemes elveszni a hóban, pláne ha csak egy cölöp marad nálad, és azt sem lehet eltüzelni. Gonoszul vigyorog, ahogy ezt kimondja. Ami a lovagot illeti, hisz neki, de attól még nem örül a helyzetnek. Pláne, ha tényleg csak tévedés az egész. Egy rövidlátó lovag, aki egy vékonyka fehér hajú fiúra vadászik....Ylore-ban! -Az emberek szemében mind ugyanúgy nézünk ki. Lehet csak összekevert valakivel. Vagy tetszel neki... Feljegyzi magának gyorsan gondolatban, hogy ne ugrassa többet szegény tündét. Így is elég nehéz napja volt ma. A fogadóba érve körbenéz, lábujjhegyre állva, hátha megpillantja a fáradt vándorok úrnőjét. -Ystrid Braggart...övé ez az épület. És igen, néha kicsit olyan, mintha a sógornőm lenne...vagy az anyósom. És pont úgy néz ki, mint ő! Rámutat egy feléjük közeledő, előkelő megjelenésű hölgyre, kinek hasonlósának oka elég prózai: tényleg ő az. Tesz egy lépést felé, és egy mosollyal, és biccentéssel üdvözli őt. -Braggart asszony. - Körbenéz még egyszer, és kissé halkabban teszi hozzá: - Bocsánat a kérdésért, de ugye nincs itt a...nos, a "pókmalac"?
Vállat vontam. Nem faggattam Ronant, hogyha nem akart beszélni, az ő döntése volt. Amúgy sem tudtam szívügyekben jó tanácsot adni, engem sosem szeretett senki sem úgy. Valószínűleg, mert még túl fiatal voltam ahhoz, hogy bárki is elég méltónak találjon ehhez. Ezért is akartam lenyugodni, kicsit elnyomni magamban mindazt, amit egykor Rilrion iránt éreztem. Annyira jól sikerült, hogy már-már úgy festett, meg is szűnt az iránta érzett ragaszkodás. Csak akkor jutott eszembe, mikor egy ölelésre lett volna szükségem. Ezúttal azonban, itt Ylore-ban, a közös, meglehetősen kényes pontunk – a bárd – felfedés után, minduntalan visszatértem hozzá. Nem értettem, miért. Nem volt semmi értelme, nem lett volna szabad újra átadnom magam ennek. Rilriont nem érdekled, Folrandír, fogd már fel! Próbáltam hát meggyőzni magam, de olyan nehezen vonatkoztattam el tőle, hogy amikor csevegőre is fogtam a dolgot, megint szóbahoztam. – Fesztivál. – Bólintottam egyet nagy vigyorral a képemen. Én is megfordultam kettőn, mikor jó pár napra elszöktem El’Alorából Nulportba. Egyrészről azért, mert a nővéremmel akartam találkozni, másrészt el akartam szakadni abból az aranykalitkából. Imádtam. A forgatag, az ital, a dologtalan mindennapok annyira lekötöttek, hogy egy hónapba is beletelt, mire visszatértem a mágusok közé. – És nem is mentek tovább innen egyelőre? – kérdeztem. Tudtam, hogy vissza kell a napokban térnem Alorába, de szívesen jöttem volna azt ismételten erre, hogy Ronhoz meneküljek jótársaságért. Hagytam magam irányítani Ylore számomra ismeretlen utcái között. Ezekben a kisebb, vékonyabb példányokban egészen jól el lehetett kerülni, hogy az ember egy bizonyos személybe fusson bele. És hogy ki volt az a bizonyos személy? Talán a lovag, talán Rilrion. Mindenesetre a csuklyát magamra húztam, hogy elfedjem ezüst tincseimet és olyan határozottan léptem közelebb Ronhoz, hogy a vállam az ő karját érintette menet közben. Mellette voltam egyedül biztonságban. – Nem tudom. Esküszöm. – magyaráztam halkan és a hátam mögé néztem, ellenőrizve, nem követnek-e minket. Egyelőre semmi gyanúsat nem láttam. Ráadásul egyre határozottabban haladtunk a város forgatagából kifelé. Talán a fogadó, amit Ron említett egy kevésbé népszerű részen kapott helyett. – Azt hiszem, csak összekevert valakivel. Bár nehezemre esik elhinni, hogy belőlem akadna még egy… – Tettem hozzá, ahogy a külvárosba kiérve megpillantottam a fogadót. Belépve az ajtón egészen hangulatos, kevésbé nulporti, kevésbé füstös ivóba érkeztünk. Egészen más benyomást keltett, mint azok a fogadók, ahol korábban megfordultam. – A pultnál? – kérdeztem és arra böktem, ahol esetleg megfordulhatott az asszonyság, akit emlegetett. – Amúgy ki ez az Ystrid? Jóban vagy vele?
