Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Ősi romok KaDiPE5
Ősi romok KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
61 Hozzászólások - 24%
Ezaras Azildor
37 Hozzászólások - 14%
Arnav
33 Hozzászólások - 13%
Krónikás
28 Hozzászólások - 11%
Deedra Gindrian
22 Hozzászólások - 9%
Rhysand Earhgaze
20 Hozzászólások - 8%
Aldrich Cornwell
20 Hozzászólások - 8%
Veleris
15 Hozzászólások - 6%
Reinaakviin
12 Hozzászólások - 5%
Calylenia
10 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 12:52 pm
• Szólánc

Yesterday at 12:51 pm
• Asszociáció

Hétf. Május 23, 2022 6:54 pm
• Asztalok

Hétf. Május 23, 2022 6:23 pm
• Tükröm, tükröm

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Nincs

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Ősi romok

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Vas. Május 15, 2022 7:36 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Tudtam, hogy amit választok, az a fájdalmasabb módszer lesz, és ez igazolást is nyert, mikor megtisztította, aztán a tűznél hevíteni kezdte tőre pengéjét. Nem egyszer kényszerültünk már hasonlóra, hogy össze kellett forrasztanunk egy-egy súlyosabb, mélyebb sebet a csata után. Jól ismertem már az eljárást, számos alkalommal csináltam már magam is, mégis, az izzó penge sercegő érintése, az égő hús szaga afféle kellemetlenség volt, amihez soha nem szokik hozzá az ember. Egyszerűen csak túl kell esni rajta.
Nem lettél más, csak az istenek úgy határoztak, szükséged van egy kis kitérőre.
Szavai elgondolkodtattak. Lett volna lehetőségem visszatérni Milheimbe, ott folytatni, ahol abbamaradt, és mindig is biztos voltam benne, hogy akkor egészen másvalakivé válok... Ám lehet, mégsem. Mélyen legbelül talán ugyanaz maradtam volna, és örökségem is ugyanott lógott volna a nyakamban, megkerülhetetlen végzetként. Azonban elpuhultam volna, a nemesi lét soha nem edzette volna meg sem a testemet, sem pedig a szívemet úgy, mint Eviran kietlen földje, ahol csak a legerősebb élheti túl. S félek, ha egyszer elindulok az Őrzők útján, abba még így is belebukhatok.
Biccentve vettem át tőle a boros kulacsot, hezitálás nélkül nagy kortyokat húztam belőle. Koránt sem olyan volt olyan erős, mint azok az égetett szeszek, amiket ilyenkor itatunk a sérültekkel, de most megteszi.
- Köszönöm - tettem le magam mellé a tömlőt, de nem adtam vissza még.
A vártnál jóval hamarabb megéreztem az ital hatását, talán pillanatnyi gyengébb állapotomnak köszönhetően, de elkezdett kellemesen a fejembe szállni. Azt hiszem, ennek köszönhető, hogy még csak össze sem rezzentem, mikor Veleris újra a kulcsról kérdezett.
Ráemeltem a tekintetemet, halványan elmosolyodtam, miközben újra meghúztam a bort. Felsóhajtva dőltem hátra, fejemet a fa törzsének támasztva.
- Mondd csak - szóltam némi habozás után. - Arrafelé nálatok, a Mágustoronyban mit mondanak az Öt kulcs legendájáról?



Veleris Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
893
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 09, 2022 2:28 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Nem lepődöm meg válaszán. A legtöbb férfi szeret erősnek mutatkozni, s a legtöbbje szeret kérkedni hegeivel, cifrábbnál cifrább történeteket költeni melléje. Hogy Aldrich a legtöbbhöz tartozik e? Nem tudhatom, ami viszont biztos, ha kérdezik, mától egy újabb történettel többet mesélhet tábortűz mellett bajtárasainak vagy állatszőrrel borított nyoszolyán szeretőinek. Néma biccentéssel fogadom el választását,- hisz az ő fájdalma az ő teste – s miután a lehetőségeinkhez mérten megtisztítom sebét és annak széleit, a maga mellé helyezett tőrt veszem kezembe. Hasonló gondossággal tisztítom meg pengéjét a már száradó vértől. Munkálkodásom közben olykor felpillantva hallgatom rövid, de annál sejtelmesebb válaszát, mely újabb kérdéseket s gondolatokat ébreszt bennem. S bár meglehet az utóbbira nincs szüksége: - Úgy lehet, azt érzed, hogy a történtek más emberré faragtak, mint amivé válhattál volna, de sok sok évszázaddal vagy évezreddel ezelőtt bölcs szavak hagyták el valaki száját „a vér nem válik vízzé”. Nem lettél más, csak az istenek úgy határoztak, szükséged van egy kis kitérőre – harmat mosoly szelídül arcomon mielőtt az acélt az izzó parázsba helyezem. Szükséges némi idő mire kellően átmelegszik, míg várunk lábaimat magam előtt keresztbe téve ülök vissza mellé, s magamhoz húzva a nyeregtáskát, melyben a bor lapul. – Azt hiszem, erre szükséged lesz, igaz nem a legerősebb tompító, de jobb a semminél – lecsavarva a kulacs tetejét nyújtom át neki. – Miért olyan fontos az a kulcs? – nedvesítek be egy másik rongydarabot áttörölve vele az arcom. Kellemetlen érzés arcomon pettyező száraz vörös, s a tudat, hogy nem sajátom, némi undorral tölt el. – Nem úgy beszélsz róla, mint egyszerű tárgyról, úgy érzem többet jelent számodra – enyhén felvont szemöldökkel fordítom felé arcom, a mozdulatól rézszín fürtjeim zuhatagként ömlik előre. Nem ismeretlen a ragaszkodás, melyet érez, hisz ugyanilyen féltéssel viseltettek a naplóm iránt, melyet egykor anyám kezdett el feljegyezve benne oly sok mindent. Ám vele ellentétben én sorsomat nem kötöm hozzá.


Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1134
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Május 02, 2022 11:19 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Kérés nélkül ujjaim közé simította a kulcsot, amit csak egy hálás biccentéssel nyugtáztam. Megkönnyebbülten bújtattam át a fejemet a hosszúra hagyott láncon, majd becsúsztattam szokásos helyére, az ingem alá. Veleris segítségével kissé ügyetlenül, de sikerült megszabadulnom páncélomtól, így már jobban hozzáfértünk a sérüléshez. Felhúzta az ingemet az oldalamon, aztán valódi gyógyító szemének a pontosságával mérte fel a súlyosságát. Kérdése nem lepett meg, tisztában voltam vele, milyen módszerekkel lehet a leghatékonyabban elállítani egy ilyesfajta vérzést, noha arra nem számítottam, hogy ekkora jártassága lesz efféle tudományokban.
- Legyen az a módszer, amelyik gyorsabb, hatékonyabb - vágtam rá.
Nem szerettem volna sok időt veszíteni, tekintve arra is, hogy ki tudja, még életben lévő támadónk meddig marad eszméletlen. Másrészt, jó volna kora hajnalban tovább állni innen, mielőtt bármiféle táborban is feltűnne ezeknek az átkozott nomád banditáknak a hiánya.
Nekilátott sebem kitisztításához, én pedig halkan felszisszentem. A fájdalmat egész jól bírtam, de mindig is kellemetlen volt, mikor valaki egy friss sérülésemet piszkálta.
A kulcsomról feltett kérdése egészen váratlanul ért.
- Az egyetlen örökség, amit apám rámhagyott, mielőtt meghalt - mondtam, mielőtt átgondolhattam volna szavaimat. - Az egyetlen tárgy, ami ahhoz köt, aki egykor voltam - folytattam - sőt, talán ahhoz, akivé válhatok - szavaim egészen halkak voltak, és fogalmam sem volt, mégis miért mondtam ki azt, amit.
Kevesen tudtak a kulcsról, a jelentőségéről pedig annál is kevesebben. Wynvánál tett látogatásom óta viszont nem hagyott nyugodni a dolog, éjjel és nappal a látomás járt a fejemben, a sors, az Őrzők végzete. Nem találkozhatnak a kulcsok. És ha a jövőt nem lehet megmásítani? Találkozni fognak. Talán nem is lehet másképp.
Határozott mozdulattal téptem fel az ingem oldalát ott, ahol sérülésem tátongott, hogy a tisztítás után Veleris mégkönnyebben hozzáférhessen. Tudtam, hogy most jön majd a legkellemetlenebb része.


Veleris Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
893
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 20, 2022 9:23 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Szavaim süket fülekre találnak, csak a kétségbeesés rajzol barázdákat arcára, mely akár éveket öregedett volna pillanatok alatt. Villanásként hasít át gondolataimon, hogy talán méreggel volt kenve a fegyver, s elment a józan esze. Megérzéstől vezérelve tekintek magam is körbe, s lelek rá arra, amit vélhetően keres. Válaszolnia is felesleges lenne már, megkönnyebbülten ereszkedik meg válla, s arccsontjára feszülő izmai. Közelebb húzódva simítom tenyerébe a különleges „ékszert”, melyhez láthatóan is életében kivételes helyet foglal el. Rengeteg kérdés kavarog a fejemben, tanakodásra ad okot, hogy a sok közül, melyik is furdalja jobban az oldalamat. Szótlanul segítek megszabadulni a bőrre erősített lemezekből álló vértjét, s óvatosan húzom fel ingjének vérétől ázott anyagát, feltárva mindkettőnk előtt, a még mindig vérző sebet. – El kell állítani a vérzést – állapítom meg, noha minden bizonnyal ez számára sem kérdés. – A hogyan a kérdés, a kevésbé fájdalmas módszerrel vagy drasztikusabb eszközhöz folyamodva – mindkettőhöz megvan a kellő felszerelés, az előbbi azonban sűrű tisztitást s átkötözést igénnyel, míg az utóbbi… A döntés rajta múlik. Akár dönt a gyógynövények mellett, akár a tűzben izzó vas mellett, előtte magamhoz húzom a táskám, s a vízzel teli kulacsot, hacsak nincs nála valami erősebb, s a köpenyemből lehasított darabot nedvesítek be. – Fontos számodra ez a kulcs. Miféle emlékek fűznek hozzá? – halvány mosollyal vezetem tekintetem sebére, felitatva a kibuggyanó folyékony rubint s megtisztítva sérülésének széleit. A csend nyomasztó, s magam tagadnám meg, ha nem szólnék, s kíváncsiságom is nagyobb annál, hogy a némaság köpenyegét terítsem magunkra. Azonban a kellemetlen éppen itt fekszik körülöttünk három fénytelen szempár és egy eszméletlen képében. Nyomasztó ez önmagában is, jön még új nap, hogy erről faggatózzak. Hiszem, hogy a kulcs története kellemesebb pillanatokat hoz, nem mellesleg segít elterelni teste fájdalmáról a gondolatokat.


Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1134
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 17, 2022 11:03 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Szinte meg sem hallottam Veleris szavait, meg sem éreztem hátamon az érintését, ahogy a kopár földön tapogatózva kerestem a kulcsot. Szemem egészen hozzászokott már az éjszaka sötétjéhez, most mégis teljesen vaknak éreztem magam. Meg kell lennie! Itt kell lennei valahol! Az előbb még keservesen hasgató oldalam most oly semmisnek tűnt, nem törődtem a fájdalommal, csak a kulcs számított. Atyám öröksége. Őrízd ezt a kulcsot, az életed árán is ha kell. Visszhangoztak fejemben az utolsó, hozzám intézett szavai.
Mióta gyermekként magamhoz vettem a fa üregéből, ahová az orkok elől rejtettem, ez volt a második alkalom, hogy lekerült a nyakamból... Egyre inkább magával rántott a kétségbeesés.
Ekkor hallottam meg Veleris hangját.
Ezt keresed?
Felpillantottam, és a sötétben is jól láttam, ahogy kulcsom megcsillan ujjai között. Nem volt messze tőlem, valahol az alvó nomád fejvadász mellett talált rá, amennyire innen meg tudtam állapítani.
Megkönnyebbülés futott rajtam végig, ahogy hátamat egy fa törzsének vetve pihentem meg, kimerült mosollyal az arcomon biccentettem a nőnek.
- Azt hittem, elveszett - szóltam.
Wynva látomása járt a fejemben. A kulcs, az Őrzők, a legenda, melyet aki ismer is, pusztán mesének, egyszerű mendemondának tart. S lám, valósággá vált, én pedig kiszakíthatatlanul a része vagyok.
Esetlenül kezdtem el kibújni félig már kicsatolt vértemből, hogy hozzáférhessek egyre jobban lüktető, még mindig vérző sebemhez. Velerisre emeltem a tekintetem, bízva benne, hogy segítségemre lesz.


Veleris Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
893
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 15, 2022 9:46 am


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Aldrich sebe, nem volt súlyos, de mindenképpen ellátásra szorult, s a legkevésbé sem szerettem volna elodázni a dolgot. Az egyetlen életben maradt támadó, még szunnyadni fog a porban. Szavai cseppet sem leptek meg; legyen bármilyen kiváló harcos, sem vonásai, sem pedig szíve nem hordozta magában a kegyetlenséget, hogy könyörtelenül végezzen ellenségével. Hisz azok voltak, az ellenségei. Nem portyázó nomádok, akik némi ulron reményében támadnak rá a sztyeppét járó vándorokon vagy ütnek rajta karavánokon. Nem. Tudták, ki ő, hisz Orkölőnek nevezte az egyik. Szívem csillapodó verésével gondolataim is tisztulni kezdenek, ahogy nyeregtáskámból előkotrom a gyógyfűveket és gyolcsot. – Ismertek. A fejedet akarták – szemöldökeim közt, halvány árkok mélyülnek. Nem vád, csupán felismerésem szavakba öntése. Kimondatlanul is ott a kérdés; miért? – Természetesen – biccentek kérésére. Ujjaim éppen csak megoldják a puha szíj, hideg csatját, hasonlatos érzelmek ülnek ki arcomra az övét látva. Talán mégis nagyobb a baj, mint hittem, s a penge, mélyen mart húsába. – Fájdalmat okoztam? – hangom kissé megremeg, ahogy a földre veti magát. – Jól vagy? – leereszkedve mellé simítom hátára tenyerem, hisz elképzelésem sincs, hogy mi kényszerítette térdre. A fájdalom, bár arcára kín helyett inkább, a kétségbeesés árnyéka vetül a tűz pattogó lángjaiban. Ugyanezen rőtfényben csillan meg valami kissé távolabb, a szikkadt fűcsomók között, valahol ott, hol a nomád békésen alussza álmát.  Térdelve araszolok közelebb, s nyújtózva vegyem kezembe a rideg tapintású kulcsot, mely mindez idáig a nyakában függött. – Ezt keresed? – emelem magam elé egy zárnak nyitját. Óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, miért oly fontos számára? A kíváncsiság nagy úr, de miként a kérdést mellkasomban úgy a kulcsot az ujjaim közt dédelgetem.


Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1134
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 12, 2022 9:23 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Veleris csak megerősítette azt, amit első ránézésre feltételeztem, hogy megúszta sérülés nélkül. Talán engem véltek pillanatnyilag a veszélyesebb ellenfélnek, bár lehet, épp a mágiája miatt kerülték el, nem tudhatom. Mindenesetre, megnyugtató, hogy nem esett baja.
Összerezzentem, ahogy megérintette oldalamon a sebet. Nem volt túl mély, de épp elég kellemetlenséget okozott, és a vérzés sem hagyott alább. Legalább a páncélom nem sérült.
Fejével az egyik hulla felé intett, aztán tekintete egy másik földön fekvőre fordult, mondván, az még életben van. Bizonyára sikerült elkábítania valami varázslattal.
- Hogy mi lesz a sorsa, azt még meglátjuk - feleltem. - Viszont értékes információkat szerezhetünk tőle, ha magához tér.
Ez azonban még várhat, hisz ahogy Veleris is mondta, egy darabig még nyugton lesz ott magának. Oldalam viszont minden egyes levegővételnél egyre kellemetlenebbül hasgatott, ezért kényszerű szükségét éreztem, hogy mielőbb kitisztítsuk és összeforrasszuk a sebet.
Ügyetlenül, fél kézzel kezdtem el lecsatolni a vértemet, ugyanis bal karom minden mozdítására csak erősebb lett a fájdalom.
- Tudnál segíteni? - pillantottam Velerisre.
Ám ahogy az egyik rögzítő csatot keresve a vértem alá nyúltam, villámcsapásként sújtott le rám a pánik, mikor ujjaim hiányát érezték annak, ami évek óta mindig ott lógott páncélom alatt. Kulcsomnak most nyoma se volt.
Szinte remegve buktam a földre, úgy kezdtem pásztázni a talajt, a sötétben reménytelenül keresve a kulcsot. Dulakodás közben veszíthettem el, valahol itt kell lennie!



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
893
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 04, 2022 9:51 am


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Ezüstös és rőtfényekben fekete szurokként terebélyesedik a kiontott vér a szikkadt földön, pettyezve néhány fűszálon. Szívem verése, akár a harci dobok az acél suhogása s halálhörgés mellett. Lélegzet visszafojtva figyelem, ki adja meg az utolsó kegyelemdöfést. Egy szekundumra, mintha megállna az idő némaságba borul a táj, s a szél zúgása akkor éri fülem, mikor tompa puffanással ér földet a nomád élettelen teste. Megkönnyebbült sóhaj gördül le mellkasomról s magam is sietős léptekkel indulok meg Ald felé s mérem fel állapotát. -  Kutyabajom… ami rólad nem mondható el – szükséges a pillanat, hogy benedvesítsem torkom, hangom reszketőségét is legyűrve rajta, megérintve oldalát, hol páncélja illesztésein keresztül utat tört magának az acél. – El kell látni a sebed – állapítom meg, s csak ezután felelek kérdésére. – Az ott, halott – intek fejemmel a tűz mellett üres tekintettel fekvőre. – Amaz még életben van. Ha nem zargatjuk még egy ideig aludni fog, mint egy csecsemő – fordulok a korábban szeme világát keresőre, s kire Isilme kegyéből álmot hintettem. – Miféle sorsot szánsz neki? – akad némi fogalmam s csak remélni merem magára vállalja a hóhér szerepét. Nem kenyerem a vérrontás, még ha szükséges is, legalábbis meg kell birkóznom a gondolattal. Csillapodó zaklatottságommal egyre inkább nő gyomrom émelygése. Be kell látnom, a mágustorony falai közt effélére nem készítettek fel, s a rideg valóság ismerete teljesen más értelmet nyer, ha saját bőrömön tapasztalom annak jeges leheletét. A kezemen, s arcomon lassan száradó vér érzete és gondolata a leginkább van jóhatással kedélyemre, de akad saját bajomnál égetőbb dolog is, még pedig a harcos s annak sebe. Kész szerencse, hogy indulásunk előtt felkerestem a füvesembert, s jó néhány ulronért gyógynövényeket s gyolcsot vásároltam tőle.


Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1134
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 01, 2022 4:17 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Előbb ujjai közül kicsúszó buzogánya csengett a kövön, majd ernyedt teste hullott a földre, ahogy hörögve markolt átmetszett torkára.
Ekkor halottam meg Veleris kiáltását, melyről azonnal tudtam, mire figyelmeztet. Pördültem is, kardomat magam előtt, oldalra kitartva vártam ellenfelem támadását, ám ahogy csapásra emelte pengéjét, mozgása ingataggá vált, és a fegyver is bizonytalanul remegett meg a kezében. Kaptam az alkalmon, védekező állásomból támadást indítottam, kitartott kardomat felé lendítettem, végigszántottam a mellkasán, bőr vértje azonban felfogta azt. Az ütés erejétől így is megtántorodott, nem is tudott reagálni mozdulatomra. Következő vágásomat lentről kezdtem meg, a férfi üvöltve rogyott térdre, ahogy pengém védtelen combjába mart. Fürgén léptem közelebb, tőrömet habozás nélkül döftem a vállvértje és nyakvédője közötti résbe.
Lüktető sebem erősen nyilalt az oldalamba, meg kellett állnom egy pillanatra, hogy szusszanjak, ám korábban földre kerülő ellenfelem kihasználta lankadó figyelmemet. Látva bajtársai elestét újult erőre kapott, sérülése ellenére feltápászkodott a földről, fejszééért nyúlt, úgy rontott nekem. Kardommal hárítottam első támadását, mielőtt teljes testével nekem feszült volna. Pengém a baltája fokába akadt, ebben a közelségben pedig már képtelen voltam kiszabadítani. Balommal fogást váltottam a tőrön, azzal döftem felé, ám szabad kezével lefogta a karomat. Kiszállt belőlem az erő, ahogy újra oldalamba szökött a fájdalom, az egyetlen szerencsém az volt, hogy ő sem volt jobb állapotban. Dulakodásunk közepette azon voltam, hogy próbáljam eltaszítani magamtól, egyelőre azonban ő késztetett engem hátrálásra.
Hagytam földre zuhanni a kardomat, felszabadult kezemmel pedig fejszéje nyeléért kaptam, félrerántottam azt, majd hátra dőlve lendületet vettem, és minden erőmet beleadva fejeltem homlokon ellenfelemet. Beleszédült az ütés erejébe, hátratántorodott, én pedig csavartam egyet a baltán, kiszabadítva azt ujjai közül. Megforgattam, és felülről sújtottam le rá, nyakába állítva a pengét.
Kissé szédelegve, erőtlenül vettem fel a földről kardomat, még arcomon éreztem ellenségem vérét. Néhány üres pillanatot követően összeszedtem magam, körülnéztem, felmérve az esetleges további fenyegetést. Egyikük sem volt már talpon. Odasiettem Velerishez.
- Rendben vagy? - kérdeztem, miközben végigmértem.
Első ránézésre nem esett bántódása. Tekintetem a tőle nem messze fekvő nomádra vándorolt.
- Életben van még?


Veleris Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
893
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Márc. 20, 2022 10:45 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Röpke pillanat, melyet a lelepleződés gondolatának szentelhetek, hisz bár ellenfelem szíve tenyerem alatt dobban utoljára, Aldrich helyzete korán sem volt rózsakertbe való. Bármelyik ujját is harapta fájt, így a legkisebb fájdalmat választva hárít, kitér és támadásba lendül. Míg a penge szövetet szakít és izmon hatol át, addig társa felocsúdva a döbbenetből lép oldalra a bika hevével előre lóduló harcos elől. Nem ma született bárány tapasztalatával rendelkezik, hogy ne ismerje fel újra a kínálkozó alkalmat. A rohamozó Ald lendületét kihasználva a háta mögé kerülve próbálja hátába mártani vérre szomjazó fegyverét. – Ald… - kiáltok, még mielőtt sikítva csapna le a penge. Csak reménykedem benne, hogy igém elég hamar kelti életre a levegőben vibráló erőt s most nem hagy cserben. Eközben ugyanis a tehetetlenségbe taszított támadónk is kezdi visszanyerni látását, s felbőszült oroszlánként engedi ki hangját az éjszakába, s haragja középpontjában én állok. S ha még ez nem lenne elég, a másik, kinek mellkasa vérben fürdik sem lehelte még ki teljesen a lelkét.
Aldrich, amennyiben kellő gyorsasággal méri fel a helyzetet, megmenekülhet a végzetesnek szánt csapástól. Míg a felém iramodó nomád rongybabaként csuklik össze a földön, addig a lovag ellenfelén némi zavaradottság lesz úrrá. Mozgása ingataggá válik, s kezében megremeg fegyvere. A harmadik látva társai helyzetét, felülkerekedik rajta a harci láz. Aldrichot véli veszélyesebb ellenfélnek így minden elővigyázatosságot a háta mögött hagyva ront a férfira.

#varázslat: Szendergés


Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1134
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 9:43 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Nem láttam tisztán mi történik körülöttem, csak a villanásokat érzékeltem Veleris irányából, bizonyára a mágiáját használta ellenük. Gyorsan mozdultam, miután pengémet a támadómba mártottam, ellöktem magamtól, és Holló felé vetettem magam. Késemet balomba vettem, jobbommal pedig előrántottam a kardot nyeregtáskámon pihenő hüvelyéből. Dalolt az acél, ahogy hosszú idő után újra szabadjára engedtem. Megpördültem, felmértem a helyzetet. Ketten harcképtelennek tűntek, másik kettő azonban felém közelített, sokkal hamarabb, mint vártam.
Szép summát kapunk a fejedért.
Hát valóban fejvadászok... Kár is volt találgatni, kinek a megbízásából jöhettek, csak egy lehetséges válasz volt mind közül. Ebben az esetben azonban sokkal nagyobb a baj, mint azzal korábban számolhattam. Ha már emberek is a Fekete Agyar szolgálatában állnak, az esélyeink kilátástalanabbá válnak. Míg az orkok fenyegetését messziről felismerjük, az emberek el tudnak vegyülni, közel tudnak férkőzni, kihasználva jóindulatunkat. Alapjaiban változtatja meg a játékot.
Még mielőtt bármit is mondhattam, vagy tehettem volna, felém mozdultak. Kettejük közül a buzogány túlságosan veszélyes lendítése vonta el jobban a figyelmemet, és emeltem hárítására a kardomat, így csak túl későn vettem észre a másiktól érkező támadást. Ahogy a buzogányt félreütöttem, egy penge szántott végig az oldalamon. Hangosan felhördültem, miközben kihátráltam. A buzogányos támadt újra, belépve elém, oldalról lendítve felém acéltüskés fegyverét. Mélyen hajoltam hátra, éreztem, ahogy a súlyos tömeg súrol, de lepattan a vértemről nyakam és vállam találkozásánál, ekkor vetettem meg a lábam és rontottam neki teljes testemmel, üvöltve taszítottam neki társának. Kardommal döftem, tőrömmel vágtam, kiserkenő vére az arcomra fröccsent, ahogy átmetszettem a torkát.
Éreztem, ahogy egyre jobban hasogat az oldalam, de még egy kicsit ki kellett bírnom. A másik még talpon volt, noha társa földrekerülésén megrökönyödött, rövid habozás után újra felém szúrt.


Veleris Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
893
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Márc. 18, 2022 12:23 am


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
A sötétségből kiváló alakok ábrázata nem sok jót ígért s ettől felgyorsult a szívverésem, s bár Aldrich jelenléte meg kellett volna, hogy nyugtasson, ám csak hírből ismertem képességeit. A szívem mellett a sárkányom is ki akart törni ketrecéből, de míg az Orkölő éppen csak nem hívta meg őket vacsorára, rejtettem el tekintetem, s űztem vissza oda, ahová tartozott. Nem egyszerű portyázók voltak, nem vagyonunk érdekelték őket, hanem a lovag, s abban a pillanatban lettem benne biztos, hogy ma éjszaka a szikkadt földet vérrel áztatjuk fel. S legkevésbé sem akartam, virágba borítani a pusztaságot. Oldalamra függesztett tőröm markolatára siklott kezem, s olyan erősen szorítottam, hogy éreztem, ahogy elfehérednek rajta ujjaim. Az én fegyverem nem az acél volt, de mégis nyugtató volt a hideg fém érintése. Mint elitélt nyakán a hurok, úgy szűkült körülöttünk a kör. Óvatosan csúszott egyik lábam a másik után, követve Aldrichot, s mikor ujjai a csukómra fonódtak értettem meg – legalábbis sejtettem szándékát- Hollóhoz akart jutni, melyen borostyánköves kardja pihent. Pillanatok alatt gyorsultak fel az események. Mintha az istenek súgtak volna mindnyájunknak, egyszerre mozdult mindenki. A szikrázó fénygömböt, az egyik arcába vágtam- ez volt az a pillanat, mikor kihunyt a csillagokfénye -  annak mely még így is Aldrich és lova közé állhatot, ha nem elég gyors.  Artikulátlanul nyöszörgött, miközben az arcához kapott. Noha, nem a fájdalomtól inkább a döbbenettől, hogy pillanatokra szeme világa oda lett. Talán éppen elég időt hagyva a harcosnak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy boszorkányságomat egy nomádot vonz, aki töretlenül szeli át a köztünk lévő métereket, kezében lévő fejszéjét csapásra emelve. Kezemet előre nyújtva ujjaimmal úgy pendítettem meg a láthatatlan erőháló húrjait, miként erdei szellemek hívnak lágy dallamot elő vízi hárfájukból. Bíztam benne, hogy ekként lesz, s az éjszaka ura megsegít, de az erő nem hallatja hangját ujjaim játékára. A fejsze élén szikrát vet a fejünk felett feszülő vászon ezüstgyöngyeinek fénye, rajtam pedig felülkerekedik a fenevad. Szárnyait széttárva szabadul ki belsőmből sűrű zöldellő ködpáraként, s a férfi görcsök közt vergődve rogy térdre. Szívem úgy ver, mint tűzvészt jelző harang, oly szapora és oly hangos. Suhogva hagyja el hüvelyét tőröm, s merítem mellkasába a rövid pengét újra és újra. Meleg vér fröccsen az arcomba, melyet hamar szárít oda a feltámadó szél. Zihálva vetek gyors pillantást a vállam fölött, tekintetemmel keresve Aldrichot. Kinek egyik ellenfele még látásának visszanyerésével van elfoglalva, míg a másik mellkasára hasított vágása ellenére is kardjába kapaszkodik, s szemében fájdalommal teli düh csillan. A másik kettő azonban mit sem foglalkozik társaik szenvedésével közelítik meg két oldalról. – Szép summát kapunk a fejedért – villantja ki sárga fogait az egyik, mielőtt megpergetve kézi buzogányát rontana rá, csapásra emelve azt. A másik bízva figyelmetlenségében mozdul jobbján célba véve szabadon hagyott oldalát.



Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1134
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Ősi romok Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Romok Klánjának otthona
» Romok klánja, 1020 nyara

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Eviran-
Ugrás: