Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Ősi romok - Page 2 KaDiPE5
Ősi romok - Page 2 KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Folrandír Ceilteach
50 Hozzászólások - 25%
Arnav
29 Hozzászólások - 14%
Ezaras Azildor
26 Hozzászólások - 13%
Krónikás
21 Hozzászólások - 10%
Aldrich Cornwell
19 Hozzászólások - 9%
Deedra Gindrian
15 Hozzászólások - 7%
Veleris
14 Hozzászólások - 7%
Rhysand Earhgaze
12 Hozzászólások - 6%
Svea Helmrid
8 Hozzászólások - 4%
Reinaakviin
8 Hozzászólások - 4%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Gailoth havi Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális kétheti kihívás
Készíts zenelistát a karakteredről a Karakternaplók topikban a megadott kód segítségével!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Yesterday at 10:36 am
• Moments

Yesterday at 12:35 am
• Szólánc

Yesterday at 12:34 am
• Asszociáció

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Arnav, Deedra Gindrian, Folrandír Ceilteach

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
0
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
1
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Ősi romok

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Utolsó Poszt Vas. Márc. 06, 2022 7:03 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Veleris érintésére és szavaira rögtön kinyílt a szemem, és egyik pillanatról a másikra átjárt a józan éberség, amit a közelgő veszély fenyegetése adhatott. Miközben ő fénygömböt küldött az égre, én talpra álltam és villámgyorsan felmértem a terepet. Veleris varázsfényének derengésében jól láttam az ezidáig észrevétlenül felénk osonó férfiakat. Öten lehettek, és zavarodottan pillantottak hol a fény forrására, hol pedig egymásra. Félkör alakzatban helyezkedtek el, látszólag arra törekedve, hogy zárják körülöttünk a teret. Mindegyiküknél fegyver volt, rövidkardok, fejszék, tőrök és buzogányok, amennyit ilyen távolságból ki tudtam szúrni.
A hosszúkésem nálam volt, kardomat azonban a nyeregtáskámon hagytam. Futólag Hollóra pillantottam, akit olyan tíz méterre, egy fánál kikötve hagytam. Ha kihasználnám pillanatnyi zavarukat és gyorsabban mozdulnék mint ők, megszerezhetném, mielőtt lerohannak minket. Így viszont biztosan nem kerüljük el a harcot, akarjanak bármit is. Persze, harcoltam már nagyobb túlerővel is, de azok orkok voltak. Ezektől az emberektől nem tudtam, mit remélhetek.
- Nem akarunk bajt - vetettem oda, abban bízva, hogy talán húzhatom kicsit az időt, vagy, hogy megtorpannak a nem várt helyzetben.
Egymás után egyenesedtek fel mind az öten, néhányuknak a kezében volt a fegyvere. Ezen a ponton már ostobaság lett volna azt hinni, hogy csak a tüzünknél kívántak melegedni. Egy fonott, fekete hajú férfi állt legelöl, arcán sebhely futott végig, ami bal szemében végződött. Óvatosan tett egy lépést előre, ép szemét újra és újra a fénygömbre emelve.
- Ó, hát persze, hogy nem. Ilyenkor, mikor egyedül vagy idekint a vadonban, talpnyalóid védelme nélkül, persze, hogy nem akarsz bajt - szólalt meg rekedtes hangon. - Messzire jöttél otthonról, orkok mészárosa.
Rezzenéstelen arccal bámultam, lassan oldalazva néhány lépést tettem jobbra, ezzel beállva Veleris elé, és kicsit közelebb kerülve lovamon lévő fegyveremhez. Öltözetük alapján ezek az emberek is valamiféle nomádok lehettek, de nem olyanok, mint a Romok klánja, vagy más, Dél-Eviranban előforduló népek. Mégis tudták, hogy ki vagyok. Talán követhettek minket már egy ideje, jól ismerhetik a terepet.
Sebhelyes vezetőjük szavaitól felbátorodva a többiek is megindultak, lassú léptekkel zárták a kört, mármár túlságosan is közel érve. Hátam mögött rámarkoltam az övemen függő kés markolatára, és vártam a megfelelő pillanatra. Bal kezemmel Veleris csuklóját fogtam, lassan húztam magammal, ahogy próbáltam tovább oldalazni, azonban egyre inkább úgy tűnt, hogy át kell jutnom néhányukon, hogy megszerezhessem a kardomat.
Az legalább előnyömre vált, hogy a mágiától még mindig tartottak. Akik ezen a vidéken éltek, nem igazán ismerték a varázslás művészetét, így szerintük aki ártatlan fénygömböt tud idézni, az könnyedén használhatja az erejét ártó szándékkal is. Sajnos én sem tudtam sokat a mágia mibenlétéről, legbelül azonban imádkoztam, hogy Veleris valóban képes legyen valami ilyesmire.
Mikor már túl közel értek, fürgén mozdultam be, kirántottam a tőrt, és a hozzám legközelebb álló felé suhintottam, mielőtt az egyáltalán felemelhette volna a fejszéjét. Pengém könnyedén vágott át a ruháján és mart a húsába, hosszú, mély vágást hagyva a mellkasán.
Egy pillanat műve volt az egész, azonban ezt követően mindannyian támadásba lendültek.


Svea Helmrid and Veleris Kedvelték

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
885
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Feb. 27, 2022 12:34 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Néma bólintással veszem gondolatát, noha önmagunkkal vívott harc nem csak a férfiak kiváltsága. Mindenkinek rendeltek az istenek feladatot, kinek többet, kinek kevesebbet helyeztek a vállára, kinek egyenes utat, kinek rögökkel telit rendeltek. A választást hagyták meg számunkra, hogy mikor, örökké nem menekülhetünk előle. A vörös-narancs lángok ropogása, lágy lejtése kellemes dallam fülemnek, s látvány szememnek, melege, pedig a nyirkos hidegben jó eső érzés. Az út fáradalmai lassan, de rányomja bélyegét épp úgy nyelvemre, mint testemre. Messze még a cél, ahová tartunk, bőven lesz még időm szavakat hullatni. – Pihenj – mosolyodom el, miután mindketten befejeztük szerény vacsoránkat, s elcsomagolom maradékát. Míg ő megtalálja kényelmét, a nap melegét ontó, kemény földön, táskámból előveszem, azt a kormos fedélű könyvet, mely oly sokat jelent nekem. Az egyenletlen földre helyezem az időközben lélegzethez jutó tintatartót. Ajkaimmal benedvesítve tollam hegyét mártom bele. A közénk lopakodó természet hangjai elnyomják, a toll halk szavait a papíron, ahogy vékony testű cirkalmas betűket kezdek el formázni vele.

Az elmém frissességének végét, lapos pillantásaim, s szemem sarkába gyűlő nedvesség jelzi, ahogy szám elé teszem kezem, próbálba elfojtani a rám törő ásítást. Azonban mielőtt nyújtózkodásra adnám a fejem, valami furcsára leszek figyelmes. Csend. Mintha még a levegő is megfagyna, a tűz ropogása, szinte fület sértő ebben a némaságban. Egyedül a lovak ideges prüszkölése és pata dobbanása zavarja a hangosan konduló csendet. Elsüllyesztem táskám mélyére a naplóm, s az írófelszerelést. A legkevésbé sem rendelkezem a harcosok híres ösztöneivel, még is az áthatatlan sötét gyanakvással tölt el. Négykézláb ereszkedve mászok közelebb a férfihoz. – Psszt…Aldrich – érintem meg vállát, s rázom meg gyengéden, a legkevésbé sem akarnám, hogy berögződött harcos ösztöneitől felriadva engem terítsen két vállra egy karcsapással. – Azt hiszem, van itt valaki vagy valami – tágra nyílt szemekkel suttogom neki, amennyiben rám emeli fagyos két szemeit, s nem küld a homályba. Halk igét mormolok – szükségem van még rájuk, gyermeteg cipőben jár még mágiám – mire kezemben Aldrich által már a táborban is látott fénygömb duzzad, s indul meg lassú imbolygással az ég felé, bevilágítva körülöttünk a környéket. Öt alak emelkedik ki a földből, amint rájönnek, hogy itt létük tovább már nincs titokban. Felkörben kerítettek be bennünket, emberek ez minden bizonyos, s ha tippelnem kellene a környéken portyázó valamely kevésbé barátságosabb nomád törzs tagjai lehetnek. Egyelőre még barátságosnak mondható távolságból méregetnek minket, valószínűleg a semmiből jött fény az oka, melyet aligha ismerhetnek. A probléma az, hogy, amint rájönnek, hogy ártalmatlan gyanítom, visszatér a bátorságuk.

//#varázslat : Csillagfény//



Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 21, 2022 4:09 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Ráléptél egy útra, s az embereid követnek, s nem azért mert félnek tőled, hanem, mert szeretnek és tisztelnek. És mert nem maradt más, kit követhetnének. Otthonuk, békés életük rég oda, Eviranban egyre kevesebbeknek adatott meg a nyugalom kiváltsága. Veleris igazat beszélt, az embereim megbíznak bennem, mindazok ellenére, ami történt. Hiába cserbenhagytam őket, hiába vesztek oda annyian, ők nem hagytak magamra. Oldalamon egy maréknyi harcos maradt csupán, akikkel bármi is történjék, de végigcsinálom azt, amit elkezdtünk. A hegyek felé indulunk, megkeressük a Fekete Agyart, akkor is, ha minden egyes romot át kell kutatnunk hozzá. Nem rejtőzhet örökké.
A kételkedés, a legrövidebb út az áruláshoz. Önmagad elárulásához.
- A legnehezebb harc egy férfi számára mindközül az a háború, amit önmagával kell megvívnia - mondtam halkan.
A tűz melege jól esett, akárcsak a pihenés az egész napos lovaglás után. Hosszasan, lankadt figyelemmel meredtem a lángokba, tekintetem elveszett csóváik táncában. Gondolataim a hátrahagyott tábor felé vándoroltak, Flantra, Stianra és a többiekre, és Myllára, aki bizonyára rég nyugovóra tért már Wynva kunyhójában. Bár megfogadtam, soha nem hagyom hátra őket, most ismét nélkülük lovagoltam ki, egy idegen varázslónő kíséretében...
A családom. Látszólag elengedtem a fülem mellett Veleris megjegyzését, a szó azonban a szívemig hatolt. Vér szerint egyikük sem a rokonom, ez mégis sokkal többet jelent annál. Minket a bajtársiasság, az egymásra utalt lét, a kölcsönös bizalom tett egy klánná, egy családdá. Eviran földjén más törvények uralkodnak, mint odakint.
- Azt hiszem, mindig is tudtam, mit szántak nekem az istenek. Bár maga az út homályba vész még, a cél egyre tisztább. Ám amíg itt nem végzem be a sorsom, nem léphetek rá az útra - ismételtem önmagamat.
Az, hogy Wynva látomása felfedte előttem a kulcsok létét, biztosan jelent valamit. Ahogy az is, hogy előtte Glasha bukását láthatta. Azonban míg ez meg nem történik, atyám örökségének nyomán sem indulhatok el.
Biccentve fogadtam el a felkínált vacsorát, hagytam, hogy közelebb húzódjon a tűznél, majd nekiláttam a kihegyezett botokra tűzdelni a felvágott ételt. A tűz fölé tartva hagytam, hogy kissé átsüljön, felmelegedjen, majd késemmel lefejtve a nyársról, hozzáláttam elfogyasztásukhoz.
Veleris rangokról szóló gondolatmenetére csak halványan elmosolyodtam. Valóban privilégiumokkal jár a nemesi cím, ha valamit, ezt jól belémvertek gyermekkoromban. Itt Eviranban azonban más a helyzet. Ha egyszer odajutok, ki fogom használni minden ezzel járó előnyömet, addig viszont csak azzal boldogulhatok, amit magamnak harcoltam ki.
- Ezesetben, kezdheted majd te az őrködést - válaszoltam felajánlására. - Aztán pár óra múlva átveszem.
Tudtam, hogy kipihentebb lesz, ha az éjszaka második felében alszik, így nem kell rögtön, virrasztást követően útra kelnie reggel. Nekem ez már nem okoz gondot, gyakran vállaltam őrséget az utóbbi időkben, mikor még kénytelenek voltunk bizonytalan környéken töltenünk az estéket.


Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
885
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 19, 2022 11:02 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
- Hallottad, hogy azt mondtam, hogy egyszerű? – biccentem oldalra a fejem, a ritkán múló félmosollyal arcomon. – De ráléptél egy útra, s az embereid követnek, s nem azért mert félnek tőled, hanem, mert szeretnek és tisztelnek. Megbíznak benned. Ez már csak valami, jele annak, hogy benned van, hogy kicsit is jobbá tedd, ezt a zord világot – állítom meg egy percre Ragacsot, még mielőtt sebesebb haladásra ösztönözném. -  Ez áldozatokkal jár. Ez olyan dolog, amely ellen nem tehetsz, ezért nem szabad, hogy kételkedj magadban. A kételkedés, a legrövidebb út az áruláshoz. Önmagad elárulásához.
Mielőtt a nap végleg a horizont alá bukott volna, lángoló pusztasággá varázsolta a taját. A látvány kápráztatta a szemem, s cirógatta a lelkem. – Nem gondoltam volna, hogy családod is van – meghökkenésem csak egy pillanat erejéig szól, éppen egy levegővételnyi szünet. Meglepettségemnek alaptalan, hisz az embereknél nem meglepő a gyermekáldás, s szinte biztos vagyok benne, hogy kevesen tudnak ellenállni, a gleccser kék szemeknek, s a bajsza alatt felvillanó csalárd mosolynak. Bár balgaság, hagyni, prédaként kóborolni. Az éledező lángok kellemes meleget adnak, melyek úgy simogatnak, ahogy langyos nyárvégi szellő. Élesen villan tekintetem a mozdulatra, mely végig vonul mellkasán, a másikra, mely leplezni próbálta azt, csak elsomoyodtam, miközben egy hosszabb fadarabbal megpiszkáltam a tüzet, melyet legendáink szerint az istenek ajándékoztak őseinknek, melynek titkát megosztották az emberekkel. Apró szikrák csapnak fel, melyek hamar elhalnak az ég felé kapaszkodva. – Az utad ott ér véget, ahol szeretnéd, hogy véget érjen. Maradhatsz itt is vagy ráléphetsz arra, melyet nem mutat egy térkép sem, s magadnak kell felfedezni. Bármilyen döntést is hozol, elmozdít onnan, ahol vagy– halvány mosoly dereng fel arcomon, kékjei hidegében elmerülve. – Úgy beszélsz, mint aki tudja, milyen utat szántak neked az istenek, csak nem mersz rálépni – jegyzem meg, melyet a tűz ropogása mellett gyomrom morranása is megfakít. A feszítő érzés próbára teszi türelmem, így sokat nem gondolkodva állok fel, s letérdelve az elemózsiás táska mellé keresek benne valami fogamhoz valót. Megszagolva a rongyba és papírba csomagolt ételeket döntök a kolbász és cipő mellett. Legalább még most válogathassak, amíg van miből. – Gondolom, te is éhes vagy – nyújtok át neki is egy kiporciózott csomagot. Amennyiben éhsége hasonlatos és hajlandó velem elfogyasztani szerény vacsoránkat, közelebb hozzá telepedek le. – Erre talán nem, s nem is a rang avatja az embert előkelővé, hanem a jelleme, viszont nem szabad róla megfeledkezni, hogy privilégiummal jár – kényelmes mozdulatokkal bontom s hajtogatom ki a földön az élelmet, hogy hüvelyéből kihúzva tőrömet, karikázzam fel. – Nem kívánom, hogy csak te viseld az út oroszlán részét, szükséges a pihenés számodra is. Ha neked is megfelel az éjszaka egyik felében vállalom az őrködést. S hogy nagylelkűségemről biztosítsalak, megválaszthatod, melyik legyen az – csalfa mosoly dereng fel arcomon, mielőtt egy gondosan megalkotott falatot veszek számba.



Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 05, 2022 11:34 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Továbbra is érdeklődéssel hallgatta életem históriáját, amiről beszélni még mindig idegen érzés volt. Olykor halvány félmosoly kúszott az arcára, mintegy megerősítésként, miközben meséltem.
- Bölcs szavak - biccentettem, ahogy a jó vezetőről szóló gondolatmenetét fejtegette. - És valóban igaz, noha ez koránt sem ilyen egyszerű, és ezt csak akkor tanulja meg az ember, ha ő maga is vezető pozícióba kerül egyszer.
Volt idő, mikor teljes magabiztossággal mondtam volna magamat is ilyen vezérnek, főleg azok után, amiket Wodan kompániájában átéltem. Ám az utóbbi hetek elbizonytalanítottak. Nevezhetem-e magam még valaha e szedett-vedett klán vezetőjének azok után, hogy saját ostobaságomban sokukat veszni hagytam? Másokon próbáltam segíteni, és eközben elfelejtettem a sajátjaimat védeni, azokat, akik igazán fontosak voltak... Nem, aligha lehetek a vezetőjük. Ahhoz bizonyítanom kell, hogy érdemes vagyok, újra.
Veleris szavai zökkentettek ki komor gondolataimból. Talán kiült az arcomra a nyomasztó érzés, ami hirtelen elfogott, azonban menten el is hesegettem.
- A végzet megkerülhetetlen - válaszoltam. - Ha az istenek is úgy akarják, én minden egyes ajtón bekopogtatok majd.
Ám előbb azokról kell gondoskodnom, akik itt maradnak. Ha valóban magam mögött hagyom Evirant, ahogy azt Wynva látomása mutatta, Flant, Stian, Mylla, és a többiek nem tarthatnak velem. Semmiképp nem hagynám hátra őket egy olyan Eviranban, ahol még a Fekete Agyar uralkodik, és a fejvadászai rám fenik a késüket. Ha egyszer végzek vele, és beteljesítem a sorsomat, talán nyugodt szívvel kelek útra. Ebben az esetben pedig Veleris segítsége valóban sokat fog jelenteni.
Hamarosan leszállt a nap, a tiszta, felhőtlen égbolton pedig a csillagok, és a holdvilág fénye ragyogott fel. Tekintetemmel már megfelelő táborhelynek való pontot kerestem, mikor útitársam rákérdezett. Választásom a szekérút mentén, egy kisebb szikla tövére esett, ahol könnyedén találtam tüzifának valót.
- Ragacs nem eladó - csóváltam a fejem, miközben Veleris lenyergelte hátasát. - Bár Flant a gazdája, a kicsi Mylla még nála is inkább szívén viseli a sorsát. Nagyon megszerette ezt a jószágot - mondtam, mialatt ő is helyet foglalt.
Noha nap közben kellemes időnk volt, estére igencsak lehült a levegő, így jól esett a tűz közelsége. Egy letört faágból nyársat faragtam, hogy felmelegíthessem, kicsit jobban átsüthessem a húst, amit még a Romok klánjának táborából hoztam el.
Rövid hallgatásunkat Veleris hirtelen témaváltása törte meg. Szavait hallva elmosolyodtam, hát nem hagyja annyiban a témát. Újra felhangzottak a fejemben Wynva szavai, a kulcsok története, és az Őrzők találkozása. Ujjaim ösztönösen simítottak végig ingem alatt rejtőző kulcsomon, s mire észbekaptam, kissé szerencsétlenül igazítottam meg prémes köpenyemet a vállamon, ezzel álcázva mozdulatomat. Nem, mintha tartanom kellene Veleristől, vagy bármivel is lebukhatnék, mégis aggodalom fogott el.
- Az utam nem Eviranban kezdődött, hát nem is érhet véget itt, nem igaz? - feleltem habozásomat követően. - Ám, hogy hová visz az utam, csak az istenek tudhatják... Talán Nulportba. Vagy Caldenbe, Milheimbe... Arrafelé lehetnek még élő rokonaim.
Kíváncsisága nem hagyott alább, mégsem éreztem szemtelennek vagy tolakodónak. Egy mágus társasága izgalmas kiváltság volt, én pedig egyre jobban élveztem érdeklődését.
- Nemesi vér, igen - helyeseltem. - Apám báró volt. Errefelé azonban ez mit sem számít.


Veleris Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
885
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 29, 2022 1:29 am


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Csendben ám annál nagyobb érdeklődéssel hallgattam múltjának részleteit. Elmerültem a szavakban, melyektől lelki szemeim előtt cseperedett fel saját fantomjait leküzdve vált férfivá. Olykor félmosolyra húzva ajkaim kigúnyolva a sorsot, mely leginkább azok elé gördít akadályokat, kikre feladatot rótt ki, legyen az csak egy csapat összefogása, egy bosszú beteljesedése vagy akármi más. – Nem hagytad, hogy kétségek és a félelem uralja az életed, ez bátorságra vall – mosolygok rá bátorítólag. – A jó vezető magabiztos, határozott és gyors gondolkodású. nem rágódik sokat a kérdéseken, hiszi, hogy döntései jók. Tudja, mikor van az ideje a gondolkodásnak, mikor a cselekvésnek, az elmélkedésnek és a tovább lépésnek – pajkosan kacsintok rá, kiszélesítve a mosolyom, mielőtt gyorsabb tempóra ösztökélem Ragacsot. Nem a beszélgetés az melyre késztet, hanem a táj egyhangúsága, s izmaim elgémberedése a komótos ringatózásban. Csak egy futó pillantást vetek hátra vállam felett útitársamra, vajon megszaporázza hátasa lépteit, vagy csak egy nő szertelenségének gondolja, a hirtelen tempó váltást, melyet hamar felkap a szél. A táj nem változik, csupán a Nap állása, a megerőltető, majd könnyed vágtává szelídülő haladásunk alatt. A pompás állatot nem szándékozom teljes kimerülésig hajtani, így mire már a Nap alja eléri a horizontot, ismét könnyed sétával folytassunk utunk. Nem feledtem Eviran népének sorsát, melynek – úgy gondolom- Aldrich úgy épp úgy részese lett, mint az, aki ide született. – Soha nem fogod meg tudni, melyik ajtó fog megnyílni, ha nem kopogtatsz be mindegyiken – megszámlálhatatlan a lehetőség, csak élni kell vele. Nem kívánom neki megmondani, mit is tegyen, hisz ha úgy érzi más út lett kijelölve számára, úgy azt kell követnie. - Ha bármiben is a segítségedre lehetek… - bólintok felé kimérten. Bár attól tartok egyelőre Alorában nem járhatok el az ügyében, de a személyem felőli segítségről biztosíthatom. Az alkonyat színei élénken festik meg az ég alját, mely felett már halványan gyúlnak ki egymás után az égi lámpások, s a Hold is megmutatja sápadt orcáját. – Mikor táborozunk le? – hisz hamarosan teljesen ránk sötétedik, s bevallom, már szívesen nyújtóztatnám ki a tagjaim. Amennyiben hamarosan sort kerítünk rá, úgy megkönnyebbülve hagyom el a nyerget, s rázom ki tagjaim. Megszabadítom Ragacsot a nyeregtől s megsimítom a sörényét. – Pompás paripa, van gazdája? Megvenném, ha nem tartotok rá igényt – simítom végig utoljára, mielőtt helyet foglalnék vele szembe a tűz körül. Néhány percig az éledező parázsból felcsapó lángok táncába feledkezve élvezem a természet hangjainak, a tűz ropogásának, a szél lágy zúgásának, a tücsök hegedülésének.  – Azt mondtad, azt hiszed, úgy gondolod az utad, nem Eviranba ért véget. Mit gondolsz hova vezet az életed? – figyelmemet nem kerülte el a be nem fejezett mondat, mely bizonytalansággal volt kikövezve. Én pedig sárkány vagyok, s mágus, a legrosszabb párosítás, ami a kíváncsiságot illeti. Ahogy az sem kerülte el a figyelmem, hogy származására vonatkozó kérdésem elől is kitért egy jól sikerült oldal lépéssel, ahogy egy harcostól illik. – Nem válaszoltál a kérdésemre, nemes vér csörgedezik az ereidben? – ilyen az, aki szenvedélyesen kíváncsi, nem felejt és újra kérdez.






Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 22, 2022 8:03 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Magam is meglepődtem, milyen könnyen jöttek a szavak, ahogy múltamról beszéltem a varázslónőnek. Nem tűnt olyasvalakinek, aki előtt titkolóznom kellene, tekintetében valóban csupán az érdeklődés csillogott.
Halványan elmosolyodtam, valahol egyetértettem vele. Az lett volna a biztos, ha velem is végeznek akkoriban, de ezt bőven volt már időm átgondolni. A rabszolgakereskedelemben azonban sokkal több hasznuk van, és ez a telhetetlenségük sokuk vesztét okozta később...
- Lassan tizenöt éve, hogy Eviran földjét járom, még egyszerű kölyök voltam, mikor mindez történt - válaszoltam könnyedén, hagyva, hogy tovább mélyedjen múltam históriájában.
Kellemes társaságnak bizonyult a hölgy, és kár lett volna tagadni, élveztem, hogy figyelme középpontjába kerültem. - Tudod, nem válik az ember egyből vezetővé, főleg Eviranban... Persze, a legtöbb klánban apáról fiúra száll ez a szerep, azonban ők maguk sem fogadják el az örököst, míg az nem bizonyított. A rabszolgahajóról való szabadulás után egy zsoldoskompániához szegődtem, kapitányuk apám helyett apám volt. Megtanított, hogyan éljek túl ezen a vidéken, hogyan ismerjem ki annak veszélyeit, hogyan fordítsam saját javamra az előnyeit. Sokat tanultam tőle, nélküle aligha maradtam volna életben. De, ahogy felnőttem, egyre inkább kiütköztek a nézeteink. Megláttam benne azt a gyarlóságát, kétszínűségét, amiről tudtam, hogy sokan mások sem nézik jó szemmel. Ám én voltam az egyetlen, aki fel is szólalt ez ellen. Kellemetlen vita volt, nem sokon múlott, hogy valamelyikünk vére is folyjon aznap este... Ezt azonban elkerültük, én ott hagytam a csapatát. Sokan, akik nekem adtak igazat, velem tartottak. Hogy mit láttak bennem? Ezt talán tőlük kérdezd. Csak egy fiú voltam, akiben túlzott igazságérzet tombolt, ami arra is rávette, hogy saját mentora ellen forduljon.
Sokáig nem szívesen gondoltam vissza azokra az évekre, úgy éreztem, túl sokáig tűrtem, túl sok hibát követtem el, mire odáig jutottam, hogy végre kiálljak magamért. Mai fejjel azonban már tudom, hogy mindez szükséges volt, és nélküle nem válhattam volna azzá, aki vagyok. Vezetőként is mindig előttem lebegett a képe, hogy soha ne feledjem, mivé is válhatok, ha letérek az utamról. Ő félelemmel vezetett, én mindig is tisztelettel akartam.
Ugyanazt a hibát követed el, mint az őseid, kik nem törődtek, a sötétben megbúvó veszéllyel. S most te és Eviran szabadnépei tapasztalják súlyát.
Keserű mosoly kúszott az arcomra, hisz pontosan tudtam, hogy valahol igaza van. Valaki, aki nem Eviranban nőtt fel, aki nem ismeri ennek a földnek a törvényeit, érthető, hogy így gondolkozik. Az ork-probléma valóban egy olyan dolog, amit ha lehetne, gyökerestül kellene kipusztítani. Ehhez azonban legalább egy hadseregre lenne szükség, amit egyik birodalom sem nélkülözne puszta szívjóságból a sztyeppei barbárok kedvéért, már ahogy ők hivatkoznak miránk.
- Nem tervezek életem végéig Eviranban maradni - szóltam halkan. - Ha a bosszúm bevégeztetett, a sorsom a pusztákon kívülre szólít, azt hiszem... Ha tudok, tenni fogok azért, hogy támogatást szerezzek a szabad népeknek, noha egyelőre fogalmam sincs, volna-e bárki, akinek érdekeltsége lenne ebben.
Ahogy az okfejtésemet hallgatta, láttam, hogy elkomorodott. Talán érzékeny pontra tapinthattam, fogalmam sincs, mindenesetre, ha egy mágus érdeklődését ennyire felkeltette Eviran ork-kérdése, talán mégsem annyira veszett az ügy.
- Ha az istenek is úgy akarják, útra fogok kelni. Ezesetben megnyugtat a tudat, hogy lesz El' Alora mágustornyában valaki, aki szívén viseli a sorsunkat. Talán nem is olyan rossz kiindulópont - villantottam szelíd mosolyt Velerisre, hogy kissé enyhítsem a kialakult gondterhes beszélgetésünket.


Veleris Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
885
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Jan. 07, 2022 9:05 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
A múltat felidéző szavak a vártnál könnyedebben peregtek ajkairól, mégis éreztem, hogy a veszteség nem múlt nyom nélkül.  Figyelmem továbbra se lankad, kellő kíváncsisággal hallgatom. Tekintetemben együttérzés csillan, s bár csicsereghetnék számára bölcseleteket, úgy érzem, nincs rá szüksége, eléggé megedzette már az élet, ahhoz, hogy vigaszt nyújtó szavakkal koptassam a nyelvem. – Furcsa, noha, nem szemrehányás az istenek felé, hogy téged életben hagytak. Csupán érthetetlen. A helyükben én veled is végeztem volna. – öltöztettem szavakba gondolatom. A látóhatár egyhangúsága továbbra sem változik, csak felettünk a Nap állása. Mégis, mintha csak egyhelyben, újra és újra ugyanazt a métert szelve, ringatózunk hátasainkon. – Fekete Agyar, ez lenne a törzs neve? – húzom magasba szemöldököm, de ezúttal nem fordítom felé fejem, csak a porzó utat figyelem. Oka, nem az, hogy már ne érdekelnének a szavak, melyek gondolatainak adnak hangot, csupán elmerengek rajtuk. – Mikor történt is ez? Nem tűnsz aggastyánnak… -emelem ismét rá tekintetem, s mérem végig. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik, amit látok. -… lehet benned valami…- sejtelmes mosoly kúszik arcomra, mielőtt folytatnám, s az előttünk lévő útra nem fordítom pillantásom. - … ha a mára már korosodó társaid elfogadtak vezetőjüknek. Mi lenne az? S nem, nem azt a választ várom, mint korábban. A közös ellenség és a többi. Az erényeid érdekelnek. – talán túl követelőzőre sikeredet utolsó mondatom, de magyarázkodnom már nem lenne érdemes. Van, hogy kíváncsiságom túl lép minden határt, s ha így van, úgy emlékeztetni fog rá. – A jószándék vagy a bosszú hajt? Ha egy ügy élére állsz, később nem távozhatsz úgy, mintha mi sem történt volna. Ugyanazt a hibát követed el, mint az őseid, kik nem törődtek, a sötétben megbúvó veszéllyel. S most te és Eviran szabadnépei tapasztalják súlyát. – kissé bőre eresztettem szavaim, melyek talán meggondolatlanok is. S hogy miként csattannak elméjén, s majd később rajtam, az a nyakunkon ülő jövő pillanata. – Nemesi vér csörgedezik ereidben? – meglepetésem újra magasba emelkedő szemöldököm ad tanúbizonyságot. – Akkor végképp nem értem, miért a pusztát járod, ahelyett, hogy címedet használnád ki? – rázom meg kissé a fejem, hátha magam is meglelem a választ a kérdésemre. – Értem, hogy rég távol kerültél otthonodtól, de biztos akadnak valami, amivel bizonyíthatnád kilétedet. – futó pillantás vetek rá. – Ki más tudna a helyzetről jelentést tenni, mint te?  – érthetetlen számomra, ám tény nem az én dolgom, sem az orkok sem pedig Eviran szabadnépe. A keserűség, melyet eddig jól titkolt, mégis felüti fejét, s jobbnak látom, ha hagyom lecsillapodni a sebes sodrású folyót. Úgy beszél, mintha tudná, felfoghatná, hogy a sárkányoknak, milyen áldozattal járt a háború, mintha tudná, milyen kirekesztettnek, megalázottnak lenni, Tulveron átkozott földjén. Ehhez az ork hordák által végzett pusztítások nyomába se érnek. Sárba tiporták a máltóságunk, s elragadták, majd elpusztították a felemelkedésünk zálogát. – Senki. Te sem.

//Elnézést, amiért ilyen sokáig várakoztattalak.  Ősi romok - Page 2 1959484593 //



Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Dec. 28, 2021 10:15 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
Érdeklődve hallgatta minden szavamat, és ez nem csak az a megjátszott figyelem volt, amit sok helyen elvártak a nőktől. Szemei igéző kékjében őszinte kíváncsiság csillant. Nem lepett meg, hisz nemrég már átélt egy orktámadást, érthető, hogy érdekli minden információ, ami egy ilyen helyzetben megmentheti.
Kérdéseire felvontam a szemöldökömet, de nem tudtam megállni, hogy ne kússzon halovány mosoly az arcomra. Kíváncsisága mellőzött mindennemű diszkréciót, ami egy ilyen kényes témát illetően várható lenne, mégsem éreztem kellemetlennek, hogy a múltamról kérdezett.
- Még gyermekkoromban rajtunk ütött egy ork horda - válaszoltam.
- Egyszerű fosztogatóknak túl jólképzettek voltak, könnyedén elbántak a fegyveres kíséretünkkel. Apámat és a bátyámat megölték, engem pedig magukkal hurcoltak.
Flanton és Stianon kívül nem igazán beszéltem még senkinek a múltamról, mondjuk nem is kérdezte más. Most mégis meglepett, mennyire könnyedén ment. Olyan rég történt, mintha csak egy másik élet lett volna. Egy olyan élet, amihez talán már csak egyetlen szál kötött.
- A sors kegyes volt, fogságom nem tartott hosszú ideig - folytattam. - És olyan emberekkel hozott össze, akiknek a segítségével felszabadulhattam. Néhányuk mai napig velem van, ugyanis egyikünk sem hagyta maga mögött ezt a vidéket. Ahogy teltek az évek, egyre többen csatlakoztak hozzánk. Voltak köztük úgyszintén felszabadított rabszolgák, míg mások a falujukat veszítették el, vagy csak céltalan vándorokként szegődtek mellénk. A Fekete Agyar azóta is rejtőzködik, de átkos munkálkodásának a nyoma mindenhol jelen van. Egy nap ráakadok és bűnhődni fog mindazért, amit tett, hogy megfosztotta Eviran szabad népeit a békétől. És az a nap már nincs messze.
Veleris szavai fájdalmas igazságként hasítottak belém. Az évek során nem egyszer tört rám az aggasztó gondolat, hogy mi van, ha Glasha halála nem lesz elég. Ha új vezér áll az élükre, új törzs emelkedik a piramis csúcsára... Hisz, most megtapasztalták, mire képesek együtt, így egy idő után biztosan lesz, aki betölti a hatalmi űrt. Kiismertem már az orkokat, aki a legerősebb, azt követik. És Eviran kopár vidéke nem egy klánt edzett már erőssé.
- Ha így lesz, valaki majd vele is végez - szóltam. - Talán én leszek az, talán más. De az orkokat ismerve egyelőre bízom abban, hogy Glasha halála, és törzsének pusztulása akkora kudarcot jelenthet számukra, amiből nem állnak talpra.
Ahogy kimondtam a szavakat, bár én magam is szerettem volna elhinni, hogy valóban így lesz, koránt sem lehettem benne biztos. Csak remélhetem, hogy mindaz, amiért harcolok, nem lesz hiábavaló...
Komor keserűség ült ki az arcomra, ahogy pár pillanat erejéig gondolataimba révedtem. Megráztam a fejem, kizökkentve magam, majd újra Velerisre fordítottam a figyelmemet.
- A szomszédos királyságok... - ismételtem. - Sem Ylore, sem Caldenia nem tett semmit, mikor apám, Milheim bárója rajtaütés áldozata lett. Bármely más esetben már háborús indoknak számítana, ha egy nemest támadás ér idegen földön. De nem, ha orkokról van szó. Ők csak barbár, fosztogató söpredék, pusztán némi kellemetlenség a császárok számára, ha alkalomadtán túl messzire keverednek a saját földjüktől. De senkit nem érdekelt, hogy azok a felfegyverzett ork harcosok nem egyszerű portyázók voltak, hanem egy szervezett rajtaütésben végeztek apámmal... - keserűségem kezdett ingerültségbe átcsapni, de nem a lányra voltam dühös. Így hát nem is folytattam tovább. Rövid szünetet tartottam, magam elé meredtem, csak az útra figyelve.
- Épp ezért viverneknek is megvan a maguk baja - szóltam halkan, némi hallgatás után. - Ők is elvesztettek mindent, akár csak mi... Nem Veleris, senki nem fog Eviran problémáival foglalkozni.


Rhysand Earhgaze Kedvelte

Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
885
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Dec. 15, 2021 5:06 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Csendben, ugyanakkor érdeklődve hallgatom a kellemes baritont, mely a köztünk átsuhanó lágy szellővel keveredik. Termékenység hava, mely a forró nappalok, s hűvös, csillagos éjszakáké. Egy kérdés s máris megtudtam, ha a déli határvidékre vinne utam, hol keressek magamnak vezetőt. Ahogyan azt is, hogy az erre portyázó orkok stratégiája az elrejtőzésen és meglepetésen alapul. Tudásnak egyik sem hasztalan, hisz minden morzsa egy egész része. Halvány mosoly kúszik arcomra, miközben kényelmes tempóban követjük az utat, s tárul elénk a pusztaság, mely a végül teljesen körbe ölel minket, ahogy eltűnik az utolsó romos kőfal szürkesége is. – Miért adtad orkvadászatra a fejed? Vagyis inkább kezdjük a legelején… - simítom ki a tincset az arcomból, melyet a kósza szél húzott számvonalába. - … miként kerültél rabszolgakereskedőkhöz? S miként sikerült magad mögött hagynod, azt a sorsot, s sihederből harcossá kinőni magad? – biccentem félre a fejem, hogy egy pillanat erejéig felmérjem vonásait.
- A kígyó fejét… - ismétlem utána, amint elhagyja az ajkait. – Nem gondolod, hogy az kevés lesz? – kérdezem, de még mielőtt ő is feltenné a kérdést folytatom. – Ne érts félre, értem, hogy mi a célod. Nem kételkedem abban, hogy célt érsz vele, de meddig? A méhek is új királynőt keresnek maguknak, ha az előző elpusztult vagy csak gyenge. Idő kérdése lesz, hogy új vezető álljon élükre. -ostobának hiszik az orkokat, de azért több ész szorult beléjük, mint azt gondolnák. Kevés dolgom akadt az orkokkal, de még a mágustorony könyvei is említik, a vivernek és orkok közti laza szövetséget.
- Már megbocsáss, jártál már ez ügyben bárhol is? Vagy csak… - keresem a szavakat, mely önérzetét kevésbé fogja bántani. - … az ostobaság és konokság mondatja ezt veled? Nyilván, a szomszédos királyságok is tisztában vannak a veszéllyel, de míg valóban nem nyitja fel a szemüket senki, - akár csellel is- ne várj segítséget. Audienciát kérni nem szégyen. – néhány pillanat erejéig csendben baktatok mellette, mely idő alatt azon morfondírozom, hogy a vivernekről alkotott véleményét, mely csak egy legyintéssel ért fel, miféle módon méltassam. – Ami meg a viverneket illeti, mióta vége a háborúnak csak üldöztetésben volt részük a hegyen innen. A dacoló klánokról pedig, kell nekik valaki, aki összefogja őket.





Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Dec. 09, 2021 10:37 pm
Accompanied by a Sorceress

@Veleris & Aldrich
Credit:
 
- Eviran északi része és a hegyvidék számomra is ismeretlen környék - feleltem a nő kérdésére. - Csak néhány hete érkeztünk a Romok klánjához, korábban jóval délebbre, a füves pusztákon és a Gindra folyó környékén éltünk.
Őszintén szólva, eleinte ódzkodtam is az idegen tereptől, hisz délen már jól kiismertük magunkat, tudtuk, hol érdemes tábort verni, megvoltak a bejáratott rejtekhelyeink, a vadászterületek, ezeket kihasználva pedig miénk volt a helyzeti előny a rajtaütésekkor. Máshová azonban mégsem tudtunk jönni. Megcsappantunk, el kellett tűnnünk. A Romok klánja pedig egy jó lehetőségnek tűnt, hisz biztonságos, jól védett tábor, amit régóta nem zargattak orkok, sem pedig más fosztogatók. Egy nap, miután a Fekete Agyar feje is a porba hullt, és az ork hordák elkotródtak, talán én magam is létrehozhatok valami hasonlót, mint Nykon Gindrian.
- Itt a nyílt terepen biztonságban vagyunk - pillantottam körbe. - Messziről kiszúrnánk, ha megpróbálnának megközelíteni minket. Az orkok gyalog vándorolnak, a lovak nem tűrik meg őket a hátukon. Ha itt akarnának ránk támadni, könnyedén lehagynánk őket, és ezt ők is tudják. Nem tartok rajtaütéstől, legalábbis, amíg el nem érjük az erdőt, addig biztos nem.
Ott már nagyobb gondban leszünk, ha le is táborozunk, olyan rejtekhelyet kell keresnünk, ahol nem lephetnek meg minket. Mindenesetre, őrködnünk akkor is kell majd.
Veleris szavai értek váratlanul, sejtettem, hogy nem a mágusok képeznek fegyvereseket a saját védelmükre, hisz ha így lenne, bizonyára ennél profibb harcosok lennének. Az meg, hogy ulronért miféle zsoldosokat találhat egy magafajta utazó, kétesélyes. Persze, vannak zsoldosok, akik valóban megérik a pénzüket, sőt, mi magunk is vállaltunk olykor zsoldos munkát, karavánok kíséretét, falvak védelmét, azonban túl sok a kontár, főleg a városokban. Magányos utazók, akik áruba bocsátják a kardjukat, hogy egy kereskedő vagy vándorló mágus kíséretéül szegődjenek. Persze, ezek az utak sokszor veszélytelen környékeken vezetnek át, a forgalmas kereskedőutakon nem kell komolyabb rajtaütéstől tartani. Egy gyakorlatlan, furkósbotos útonállót pedig már egy láncing és egy kard látványa is elrettent. Hisz arrafelé azt hiszik, aki efféle fegyverzetet megengedhet magának, az bánni is megtanult vele.
Hízelgésére csak elmosolyodtam. Noha nem tudom, miféle hírek keringhetnek rólam, de ha valóban annyi jó fegyverforgatóm lett volna, ahogy azt ő gondolja, akkor nem értünk volna olyan csúfos véget az Evirani tó partján... Nem kellett volna a Romok klánjához menekülnünk.
- Valamivel többen voltunk, mielőtt ide kellett jönnünk - fordítottam Velerisre komor tekintetemet. - Persze, ahhoz nem vagyunk elegen, hogy egymagunk szálljunk szembe az összes orkkal, ahhoz túlságosan is elszaporodtak. Én magam csak a kígyó fejét akarom levágni. Ha a vezérnek vége, a törzsek szétszóródnak, visszavonulnak, nem lesz, aki összefogja őket.
Mindig is voltak ork portyázók, és mindig is lesznek, ám mióta Glasha és a törzse vezeti őket, sokkal merészebbek és kegyetlenebbek lettek. Az utóbbi tíz évben többszörösükre duzzadtak az ork törzsek, és nem kímélik Eviran szabad népeit...
- Ugyan kitől várhatnánk segítséget? - mosolyodtam el keserűen. - Azt hiszed, a keleti királyságokat érdekli Eviran? Délről Mynzash van elérhető távolságban, de nekik bőven megvan a maguk baja. A viverneket meg hagyjuk - csóváltam a fejem. - Eviran csak magára számíthat. Van még néhány klán, aki dacol az orkokkal, de koránt sem vagyunk elegen. A legtöbben beérik azzal, ha a sajátjaikat meg tudják védeni.


Lovag vagyok
Aldrich Cornwell

Hol háború kezdődik, varjak dalolnak és farkasok üvöltenek


❖ Történetem : ❖ Ulron :
885
❖ Tartózkodási hely :
Eviran
❖ Szintem :
Haladó (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Dec. 05, 2021 10:09 pm


Ősi titkok láza, acélnak vihara
@Aldrich Cornwell && Veleris
«  Szószám; ide • Zene; ide»
 
Erősen tartva a gyeplőt ösztökélem indulásra a kölcsön kapott lovat, noha bár kissé makacskodik, de végül mégis úgy dönt, neki se árt maga mögött hagyni a tábor egyhangúságát. Komótos baktatással követtem Aldrichot, hagyva, hogy hátasom megszokja ismeretlen terhét. Engedelmességért megpaskolom széles nyakát, közben pedig útitársamra pillantok, biztosítva arról, hogy szavai nem süket fülekre találnak. – Kevesebb, mint amire számítottam. – ez némi megnyugvással töltött el, nem mintha nem bíznék kísérőm rátermettségében – hisz akkor nem vele hagynám magam mögött a biztonságot nyújtó menedéket-, de mégis csak jobb, ha kevesebb időt töltünk a táboron kívül. – Jártál már a közelében vagy számodra is ismeretlen az a környék? – kíváncsiskodom több okból is. Egy részt, hogy ne a csend legyen harmadik társunk az úton, s eddig kellemes társaságnak bizonyult. Másrészt, mert mindenkinek van egy története, mely arra az útra terelte, melyet éppen tapos. S miért pont ő lenne a kivétel? De a lassú folyású patak végzi a legtökéletesebb munkát. – Jól leplezed, vagy nem tartasz attól, hogy orkokba ütközünk? – a látóhatárig elhúzódó pusztaság, nem sok látványosságot nyújt, bár megvan a maga varázsa a nyugalomnak, melyet magából áraszt. Kissé gyanakvón méregetem, hisz egy napja se ismerem, így az orkok közelségének ismeretében, de az ő nyugalmát látva, nem tudom eldönteni valóban biztonságban vagyunk, vagy ez a vihar előtti csend, melyet vonásai tükröznek.
Gyors pillantást vetek felé szemem sarkából, oly vízre evezett, melyet szerettem volna elkerülni, de végtére is érthető kíváncsisága, mely hiszem harcos mivoltának köszönhető, kinek a taktikai hibák elemzése a legkedvesebb időtöltése. – Az embereket magam béreltem. – feleletem minden szava igaz, a többi pedig már a körítés, lényegében nem nevezhető hazugságnak, csak az igazság színesítésének. – A Mágustorony falai között nem nevelnek harcosokat, zsoldosokkal vesszük körbe magunkat, ha úgy véljük, a mágiánk nem lehet elég hatékony. De úgy látszik, minden jó harcost magadhoz csábítottál, a maradék pedig… - vonom meg a vállam egy apró mosoly kíséretében. – Nos, ezt nem tagadom, magam nem számítottam rá. De, ha már itt tartunk, miért nem kértek segítséget? Magatokban elég kevesek lesztek ahhoz, hogy feltartóztassátok őket.





Aldrich Cornwell Kedvelte

Varázslónő vagyok
Veleris

A mágia se nem rossz, se nem jó. Csak az a fontos, mire használod.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
1121
❖ Szintem :
Kezdő (Éjmágia); Tanonc (Fegyverforgatás)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Ősi romok - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Romok Klánjának otthona
» Romok klánja, 1020 nyara

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Eviran-
Ugrás: