Tulveron Krónikái
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Men echenim
sí derthiel ne chaered hen nu 'aladhath


 
Azildor hálója KaDiPE5
Azildor hálója KaDiPE5
  • Bárdjai
Lelkes firkászok
Veleris
3 Hozzászólások - 30%
Kalandmester
2 Hozzászólások - 20%
Naken Forerion
2 Hozzászólások - 20%
Ezaras Azildor
2 Hozzászólások - 20%
Krónikás
1 Témanyitás - 10%
A próba
Bátor kalandorok figyelem!
Termékenység havi
Hőseink
Jutalmuk 15 ulron
●●●●●●●●●●●●
Aktuális havi kihívás
Dobj D6 kockával egy címet, amihez írj egy minimum 700 szavas reagot a Csöndes kalandokba! Bővebben a Próba topikban!
Üdvöznk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában!
Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei.
Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését.
Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.
Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
ChatBox
Üzenj nekünk






Friss Krónikák
Ahol még nem száradt meg a tinta
Today at 10:41 pm
• Szólánc

Today at 10:40 pm
• Asszociáció

Today at 8:32 am
• Kockadobó

Bátor kalandorok
Oldalon settenkedő sötét árnyak

Ezaras Azildor

●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

A legtöbb felhasználó (70 fő) Pént. Jan. 08, 2021 6:26 pm-kor volt itt.
Isilmë kegyeltjei
Fajok, nemek aránya
Faj
Férfi
Elf
1
3
Ember
9
7
Ork
0
0
Törpe
1
1
Najád
2
1
Vivern
2
5
Keverék
2
2
Kalendárium
oldalunk időszámítása


 

 
Azildor hálója

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Utolsó Poszt Vas. Aug. 21, 2022 12:47 am

Szabad a játéktér

❖❖❖

Tulveron főkrónikása
Krónikás

Great stories happen to those who can tell them


❖ Ulron :
2763
❖ Tartózkodási hely :
Tulveron




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 21, 2022 12:35 am
Morning Sanity

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Auridon Sunrise • credit: »
Momentumnyi csöndjét nem töltöm meg a feltételezése korrigálásával, hanem követem elmerengő tekintetét az ablak irányába, amelynek üvegén át egyetlen kósza fénysugárnak van csupán szerencséje a szobába érni. Szelíd ragyogásában könnyed táncot lejtenek a szemnek máskülönben láthatatlan porszemcsék, s újfent elcsodálkozom azon, a fény mi minden rejtelmet képes felfedni előttünk.
- Calylenia sámán, azért bír a jövőbelátás képességével. Noha magam sem tudok túlzottan sokat a népéről, ám úgy vélem, nem mindannyian őrzik magukban a lehetőséget – emelem vissza a szemeimet Kóboromra, ízlelgetve további szavait. - S onnét, drága Rhysandom, hogy beteljesedett, csupán Káosz nem volt az oldalamon. Ám, hogy más esetben mi választja el a kettőt egymástól… - vállaimat vonom mindössze, hiszen bőséges kutatást igényelne ennek a kérdésnek a megválaszolása. - Mindenesetre egyetértek szavaiddal, mindkettő egyöntetűen hordoz magában veszélyeket – nyugtázom a jövő tematikáját, arra nem különösebben térve ki, miért érdekes számomra a múlt. Meglehet, egy bizonyos kor felett mindenkinek azzá válik, elvégre több van mögöttünk, mint előttünk még akkor is, ha csalfán raboljuk az időt bájitalok formájában.
Eltöprengő gondolataim közül szeretett vonásainak a látóterembe kucorodása ébreszt meg, és a kezemre simuló melengető tenyerei. Halovány ráncok gyűlnek a homlokomon pillanatnyi értetlenségem oltárán, de hamar megértem, honnét fakad vigyázó gondoskodása. Halovány, ámde hálás mosollyal hallgatom végig, ajkainak bocsánatkérő görbületét apró fejcsóválással nyugtázva.
- Meglehet, az időzítés jelenleg nem a legalkalmasabb, de hálás vagyok, amiért emlékeztetsz a kikapcsolódás fontosságára – a vele töltött időhöz semmi sem mérhető, s megvallom, szégyellem is a visszakozásomat, bár jól tudom, amiként engem, úgy őt is folyamatosan sürgetik az elméjébe tóduló feladatok - máskülönben nem képezte volna kérdés tárgyát, hogy legalább a mai nap felét pihenéssel töltse az oldalamon. De nem hibáztatom, egy tőről fakadunk, és valóban, amiben pedig különbözünk, azzal kiegészítjük egymást. Puha csókjának zálogába rejtett gondolatai alatt ezernyi pillangó kezdi verdesni a szárnyát a mellkasomban, míg számra, akár a zamatos mézet, úgy kívánom vissza ajkait.
- Csábító gondolat bárhová eljutni általa, s mégsem vágyakozna máshová a lényem, mint a jelen momentumához, karjaid óvó ölelésébe – sutyorgom kettőnk közé, komótos figyelemmel viszonozva kipirosodott, dús ajkainak masszírozását, még mielőtt a halántékomnak dönthetné a sajátját, s kérdésemre bő felelettel élne. - Sajnálnám azokat a valóinkat, kik sosem találkoznak egymással – szusszanok fel csöndesen, azelőtt, hogy könnyed horkantással adnám meg magamat az észrevétele igazságának. Tény és való, most is tanoncaként számolhatnék magammal, miként kezeimet irányítva avat be a főzetek kikeverésének rejtelmeibe. És míg az első sikerrel bugyog a körültekintésünk alatt, addig a második ital sajnos kárba vész. Ismételt fintorral szimatolok a kellemetlen elegy gőzébe, konstatálva, a kész bájital ehhez képest kifejezetten ízes és kellemes. Sürgető megjegyzésére aztán finoman legyintek, habár némi lelki erőt gyűjtve magamba, megfogadom a tanácsát, és a maradékot egy szuszra küzdöm le a torkomon. A kiürült kupát újabb kísérő jelenségévé teszem az asztal rendezetlenségének, mielőtt homlokára csókot hintenék, és csokoládébarna tincseit ujjaim között illetném szeretéssel.
- Ahogy kívánod – hajtok fejet az óhaja előtt, ami bár nem tagadom, érthető mód kisebb csalódottságot rügyeztet a szívemben, mégsem veselkedek neki az árral szemben úszni. Tudom, ha lényét nem hívná el más kötelesség és kívánalom, itt maradna, de zabolátlan lelkesedését és szenvedélyét kár volna rabigába hajtani. - A mai napot vélhetően azzal töltöm, ám neked sem ártana saját tanácsaidat megfogadni – fordulok felé gyöngéd mosollyal. - Pihenj egy kicsit azelőtt, hogy az elmédet izzító dolgoknak nekiveselkednél – lépek felé, félbehagyva a ládák pakolását, hogy méltón búcsúzhassak tőle egyelőre, s kísérhessem az ajtóhoz, amennyiben útra készen áll. - Határozottan. Megtanítalak rá, ha már az elementáris tanok alapjaiban biztonsággal kiismered magadat – ígérem, derekára simítva tenyeremet immáron a bejárat szomszédságában. - Egy élmény volt ez az éjjel is, drága Rhysandom. Hamarosan látjuk egymást – köszönök el tőle, tenyereim közé puhatolva orcáit, hogy még egy utolsó, csalafinta csókot lelophassak édes ajkairól.

// Köszönöm a változatlanul csodás kört Azildor hálója 854324872 //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Pént. Aug. 19, 2022 7:48 am
Morning Sanity
Az elhangzottakat mérlegelve be kell látnom, a múlt bolygatása valóban több veszélyt rejt magában, mint azt első elgondolásra képzeltem. Legyen az időn ejtett lábnyom huszonegy vagy ezeregy éves, megeshet, a forgószele nem csak fizikai valómat ragadná el, hanem emlékemet is törölni hivatott lenne. S legyen, a feltételezés bármily félelmetes is, árnyéként követi a kísértés, egy felizzó gondolat. S amennyiben nem hozakodna elő, a pacsirta hangú leánnyal, úgy hát megbékélnék a gondolattal. Ám nem így tesz. Akaratlanul remeg meg kezem, s duzzadnak ki az erek nyakamon említésére. Nem a düh hívta elő, amiért majdnem magával rántott a mélybe, hanem az, amit látott s mit mondott. A napok, hetek s immár lassan hónapok teltek el, s elvesztek a homályos szavak emlékezetemben. S most újra itt van, s rám telepedett, mint egy kövér varjú, s súlya alatt megereszkedik vállam. Pont ezért nem szóltam még róla, mert körbeölelte a köd, s míg ropogós volt, mint a frissen sült kenyér héja, akadt sürgetőbb dolguk is. Gyanakvón sandítok Lidércem felé, kit az ártatlanság burka vesz körül. Vajon csupán véletlen, hogy pont most hozakodott elő, a tornyok hívatlan vendégével, vagy próbára akar tenni? S mint farkas a bárányok közt bújik az erényesség álarca mögé. Hisz nem járok minden nap a nyomában, tűzhetett Nap, csillanhatott Hold találkozásuk órájában, s ki tudja miféle gyöngyök peregtek a leány ajkáról. Tépelődve állok pillanatokig, míg meghozom a döntést vállalva a jövő elnézését, avagy számonkérését hallgatásom miatt. – Nem vagyok jártas a jövendőmondásban, úgy inkább hallottam róla, mint tapasztaltam. A Druida – parton hallottak s látottak, több szempontból is újként hatottak rám – óvatossággal formálom a szavakat, míg le nem söpröm magamról a pillanat feszengését. – Rácsodálkoztam Leina mivoltára, hisz mendemondának vélik fajuk létezését, az pediglen, hogy az általam ismert mesék egyike sem ejtett szót, hogy ily képességekkel bírnak, úgyszintén meglepett. Részese lenni egyszerre volt félelmetes… és elragadó – akadok meg momentum erejéig, s tekintek az ablak felé, szinte elfeledve, hogy magam húztam elé átláthatatlan leplet. Csupán csak néhány fénysugárnak sikerül rést találni a pajzson, hogy derengésükkel tudassák velünk, a naptányér egyre magasabban jár. Kétségtelenül megilletődöttség uralkodott el aznap rajtam. Azonban kérdése szöget üt fejemben. – Apropó… úgy tűnik jobban félsz a múlt árnyékától, mint a jövő ismeretlenjétől. A múlt nyomot hagyott már, a jövő azonban bármit rejthet, honnan veszed biztosan, mit látott akkor, iránymutatás volt, s nem figyelmeztetés? – kérdőn ugrik szemöldököm a homlokom közepéig, s egy pillanatra fel is hagyok ténykedésemmel. – Egyik sem lehet veszélyesebb a másikánál – egy cseppet sem lep meg a kettősség, hisz lényem, s a hozzátartozó elme úgy jár akár az inga, örökön mozog. Apró ráncok kísérik csillagos eget csiklandozó sóhaját, ám jelenleg úgy vélem, kalandvágyát hamarabb írja felül a józanész által hozott szabályok. Nem miénk lenne az élet adta pillanat, ha elménk sűrűn font hálójának egyetlen egyenes vonalát követve haladnánk, s elágazóin nem fordulnák el. Röpke, mint egy szárnycsapás az idő, melyet emléke piciny szigetén töltünk, s halovány mosollyal veszem, a furcsa ajándék megbocsájthatóságát. Kevés dolog lehet kedvesebb a testvéri szeretetnél. Bízom benne, az idő pergésével, húgaim sem feledik fivérüket, s csintalanságukat sem vész oda. Megkopó vidámsága, újabb jele annak az élet hozzá sanyarúbb volt, így inkább nem forszírozom tovább kapcsolatuk végének miértjét és mikéntjét. Szabadkozására azonban felkapom fejem, s átgondolva az előbb elhangzottakat enyhén megrázva guggolok le elé, kezembe fogva kezét. – Azt hiszem én nem voltam körültekintő… - pillantok oldalra egy surranó pászmát figyelve, miként világítja meg a kőpadló egyenletlen felületét. – a kertben tett meghívásom a gyarapodás melletti kikapcsolódásról szólt, ám azt te is tudhatod az, nem ugyanaz, mintha kötelesség nélkül feledkezik bele az ember a környezetébe – rozsdaszín fürtjén végig vezetve ujjaim küldök felé bocsánatkérő mosolyt. – Ezért is ajánlottam, voltaképpen bárhol megejthetjük kitérőnket, ám látom, túlságosan lefoglal a hajsza az éjmágus után… - emelkedek fel eresztve kezét. – így hát úgy vélem felesleges is lenne bármiféle próbálkozás – elnéző mosollyal fordulok az asztal felé. Nem kívánnák tőle olyat, melyben nem lelné örömét, s míg nem feledkezik meg s hajtja maga mögé a gondokat, az árnyékunkba lohol a bizonytalanság. – Mielőbb szólt rózsacsókos ajkad arról, aranykalitkás képzelőerő s gondolkodás szabhat határt elképzeléseinknek. Neked mindkettőt Are szövi, s a fény messzire elnyúl, hisz miként itt süt, úgy delejes ereje északra is elér – akasztom meg ujjam állának csücskén, magam felé fordítva orcáját. Puha csókót hintek rá, némiképp több időt hagyva olvadni számban zamatját, mint előbb. – S miből, nekem több is jutott megosztom veled, s így leszünk mi ketten egyek – lehelem elválva vöröslő szájának. – Ez az örvény oda visz, ahova szeretnéd, nem vár mögötte meglepetés, nincs mögötte fényt faló árnyék, ha te nem akarod – döntöm halántékának sajátom, s kérdésére eltűnődve ráncolom homlokom. – Ha jól gondolom a kérdésed nem a képzelet játékának szól, hisz ott úgy alakulnak a dolgok, miként szeretnéd. Amennyiben pedig kissé komolyabb szemszögből nézem a dolgokat, s teljes mértékben az ellentétekre hagyatkozok, úgy vélem, nemhogy a tanoncom nem lennél, de még a barátom sem. Azonban ha van rétegződés, miként a fehér és fekete közt a szürke ötven árnyalata úgy akadna olyan hely, ahol én állok előtted s kérdezem ugyanezt, s az én bajuszomon csillan csókod nedve.  Máskülönben helytelen a kérdés. Most én fogom a te kezed – pajkos villanással tekintetembe, hüvelykemmel simítom végig lágyívű ajka vonalát, mielőtt halvány mosollyal javítom leendő munkájának mivoltát. – Azt hiszem, mindketten jobban járunk, a rongyos leves és a dara elkészítésén túl mást alig, ha tanulnál – a gondtalanság illékony fénye kihuny, ahogy kérdésekre ösztönöz. Halk hümmentéssel fogadom válaszát, azonban feleletet nem adok reá, s elhessegetve gondolataimat koncentrálok az előttem álló feladatra. Csendesen hallgatom, miként tartotta meg a mag titkát magának, hogy így volt helyes meglehet. Itt van, túlélte az utazást, hol atya s néhai barátja odaveszett, s talán ez nem csak a szerencse műve. Közben pedig napvilágot lát az a tény is, hogy próbálkozásom nem járt sikerrel, s mindez valószínűleg ábrázatomra is kiült. – Nem tisztult ki, zavaros, mint a poshadt víz, s a szaga is ahhoz hasonló – tartom elé a kelyhet, hogy láthassa s szagolhassa a különbséget a kettő között. – Nem kellene, ilyen sokáig szürcsölgetned a sajátod, ha valódi eredményt óhajtasz – süllyesztem le tekintetem a kezében szorongatott kupára, melyből éppen csak hiányzik. – Szívesen segítek, s kerítek rá alkalmat – hálás pillantással, kimondatlanul köszönöm meg előzékenységét. – Hálás vagyok az ajánlatért, ám most szívesebben térnék vissza szobám hűvösébe, lemosva magamról az éjszakát – mosolyodok el halványan, s lehunyt szemhéjjal fogadva puha csókját homlokomon, fürdőzve törődésében, éppen addig, míg tart. – Mellesleg neked sem ártana még pihenéssel tölteni az elkövetkezendő napokat – követve tekintettemmel csoszogását, s egy röpke momentum idejére szóló megállapodását, folytatom a felszerelés rendezgetését, s immár táskámba való helyezését. – Hasznos kis varázslat.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Aug. 16, 2022 7:34 pm
Morning Sanity

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Auridon Sunrise • credit: »
Amennyiben a függönyök nem takarnák az ablakok kristályos üvegét, Árë fénye éles kontúrokkal világítana rá a Kóborom arcán megfagyott vonások igazságára. Mégsem csitítom vagy hajtom az indokaimat, mestereként hisz nem ez a dolgom, barátjaként és társaként pedig tiszteletben tartom a fanyar érzéseket, melyek vélhetően felbugyogtak a mellkasában.
- Ezzel csakugyan egyetértek, a jövőnket fáradhatatlan formáljuk, habár úgy vélem, ez a dolgok természetes rendje. Előre haladni, de ami egyszer már megtörtént, azt másítani? Nem csupán a mi múltunk, jelenünk és jövőnk bicsaklana meg, hanem az egész világé – szövöm tovább a tanakodásunk folyamát. - Noha igazad van, jelenleg is akadnak kiskapuk a manipulációra. Ott van például a tenger gyermeke, aki képes a jövőbe látni. A jövő tudatában, ha ellene dolgozunk, vajon éppen megalapozzuk a látomást, vagy képesek volnánk befolyásolni az ismert jövőt? Temérdek izgalom – szusszanok fel ábrándosan, el is határozva, amennyiben a tejfelhajú leánynak lesz értekezése hóbortos kísérletemhez segítő kezet nyújtani, hát alaposabban körbejárom vagy járjuk Rhysand oldalán az idő csalafintaságát. S talán éppen ezer meg egy tézisem, kutatásom, elképzelésem vagy alkotásom az, ami mindennapi teendőim mellett a szekundumok, a percek, az órák és a napok szorítását éreztetik velem, amelyek visszakozásra késztetnek, ha tét nélküli szórakozás kerül terítékre. Az érintésemre csábító, csokoládébarna fürtök büszke gazdája nélkül vélhetően fel sem merülne bennem egyszerűen szünetet tartani.
- A testvéri humor. Balian, a fivérem ajándékozta nem sokkal azután, hogy nyakába vette a világot. Akkor még szokása volt apró cseprő ajándékokat küldeni, s máskülönben a leveleimre válaszolni – sóhajtok fel sokadik alkalommal kendőzetlen tudatva vele, jó ideje nincs ez már így, ám felderengő, keserédes emlékeimmel nem csorbítom tovább a hangulatunkat. - Úgy fogadd elnézésemet, amiért félreértettelek – úgy rémlett, Ylore kapcsán a kert csöndjében is felmerültek kötetlen momentumaink, de igazán nem lepődnék meg, ha fáradt elmém egyszerűen tévútra csalt volna. - Egy hétvége meglehet, mindkettőnknek jót tenne – jegyzem meg halovány mosollyal, mielőtt elmélkedésünk újabb talaját simítanánk az igazságért kívánkozó talpainkkal, habár úgy érzem, tudatának vad hullámokat vető lendülete kezd elcsitulni. Meg is hagyom hát a finom fodrokat partot érni, nem forszírozva tovább létezésem fellegvárának lázas munkáját. Meglehet, a kimerültség tükrében minderre holnap már egyébiránt is alig fogunk emlékezni…
Ellenben a lelki szemeim elé idézett látványra gond nélkül fókuszálok; lassacskán behunyt szemeim alatt, akár egy álmot, úgy követem végig Rhysand búgó hangján a képzelete bámulatos szüleményét, hintésnyi mosollyal szőve bele magunkat is a felfedezésre váró világ víziójába.
- Minduntalan lenyűgöz az elméd gyönyörűsége – szusszanok vele együtt, kelletlen emelve pilláimat s egyúttal seperve le róluk az ábrándot. - Mellette attól tartok kopár vidék az enyém. Nem látok hiszen mást, mint az oly sokat vitatott idő végtelen folyamát, mely egyszerre babonáz meg és rángat magával. Beszippant s meglehet, egy másik világba egyenget. Talán a gejzírhez, talán transzdimenzionális valónkhoz, ahol helyzetünk fordítottját éljük épp. Vajon te a tanoncoddá fogadnál? - somolygok, az orrom alatt rejtegetve ajkaim szélesedő görbületét, ami éppen addig igyekszik titok lenni, míg újabb félreértésem napvilágot nem lát. Attól tartok valóban rám fér az alvás.
- Nos, ez esetben örömmel tetszelegnék a körötted sündörgő, orrát mindenbe beleütő tanonc szerepében – csóválom meg a fejemet szórakozottan, míg a vízért megyek, igaz, víg momentumaim addig tartanak, amíg helyet nem foglalok. - Nem arról van szó, mit osztanék veled szívesen, mindössze nehezemre esik kapaszkodó nélkül a régmúltba merítkezni. Nem sűrűn vitatunk ilyesmit Alorában – ráncolom leheletnyire a homlokomat a realizáció okán, aztán üres kupáját elcsenve töltök még vizet, hogy egy kortynyit letudhassak a torkomon. Változatlan érdeklődéssel figyelem közben a ténykedését, hiszen a tapasztalat bár kitűnő tanító, folyamatában látni rutinosabb kezek alatt létrejönni a bájitalt egészen más fénybe helyezi a tudást.
- Atyámnak sosem említettem a magot. Meglehet, a gőg szele csapott arcon, mégis úgy éreztem, a létezésének rejtélye az én szememnek lett kínálva. Mindamellett, a bizonyítási vágyam sem volt csekélyebb – kisebb szégyen, ami a mellkasomba kucorodik, mégsem tagadom jellememnek satnya csücskeit. - És nem, nem jártam azóta ott. Mi a gond? - a toronyba való vissza nem térésem okainak ecsetelése váratlan illan a nyelvemről, érzékelve az ábrázatára kiülő fintort. Körültekintésem okán mosolyom legfeljebb a szemeimben csillan a látvány bájára, hisz orrnyergének édes ráncait és ajkainak csókolni való konyulását önzéssel csomagolom az emlékeim közé, nem fűtve tovább a frusztrációját az elragadtatásommal. - Sajnálattal hallom… Miből állapítod meg a sikertelenségét? - kíváncsiskodok röpke csalódottságomat követőn, óvatosan az asztal fölé hajolva, miközben újabbat kortyolok a magam italából.
- Nem, már nincsen – jegyzem meg könnyeden, mintha mi sem volna természetesebb annál, minthogy a szabálytalanul elkölcsönzött eszközök sorsa felől döntsek. - Voltaképpen szívességet tennél, ha visszavinnéd őket a laborba. Mihelyt időd engedi sűrű teendőid közepette – jegyzem meg, nem árulkodva vonásaim rezzenésével arról, amit sejtetni szeretnék. Úgy vélem, megért anélkül is, s ha mégsem, hát a belátására bízom a döntését. Végül nehézségek árán, ám leküzdöm a torkomon a maradék bájitalt, és érzékelve, az éjszakától s a reggeltől elcsent időnk lassan a végéhez közeledik, ismét felkelek a székemből.
- Ha úgy döntenél, a fürdő készen vár téged – túrok az ujjaimmal kusza fürtjei közé, óvatosan magam felé egyengetve az arcát, hogy homlokára puha csókot lehelhessek. S hogy láthassa, egyéb, csalfa indokok nem mozgatnak, mint a komfortérzete, visszasétálok a ládáimat rendbe tenni. Igaz, előtte megkapja a figyelmemet a heverőmön felejtett köpenyem, aminek ujjára mostanra bizton veszem, hogy rászáradt a vérem. A tapasztalataim alapján azt már a legszakértőbb mosónő sem szedné ki belőle, ezért halk igét suttogva és egyik kezem ujjaival a levegőt finoman simítva nyúlok a mágia erőfonalaihoz, melyeknek haloványkék pászmái gondossággal korrigálják a bársonyon esett kárt.

// #varázslat: Tárgymanipuláció //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Aug. 16, 2022 4:50 pm
Morning Sanity

Válaszára egy megilletődött szemöldök felvonással felelek, úgy miként azt sejtette. Úgy véltem a falakt leginkább olyanok lakják, kik a kiteljesedést keresik, a tudáshoz vezető utat. Meglehet, csak később érik meg bennük a gondolat vagy csupán, tudják, a biztonságos gyarapodás abban rejlik, ha egyesével veszik a lépcsőfokokat. Magam is tisztában vagyok a faktummal, mégse lennék ember, ha tudásszomj, a kalandvágy s még valami nem kísértene meg.  Elmém, akár az éhes fióka, feneketlen bendővel létezik, de a morzsa, mit anyja a szájába ad, jól nem lakatta, s még inkább követelésre sarkallja. Szárnyakat bontogatnak a kérdések, de nem tagadom, talán igaza van, mégis éles tőrként fúrja szívem a felismerés bizalmatlansága okán. Barázdák mélyítik szívemet, s pillanatokig néma tekintettel figyelem, tűnődve azon érdemes említést tennem róla. Végül csak röpkén, fakón felvillanó mosollyal fogadom kételkedését, elfordítva fejem. – Attól függ, mily messzire nyúlnánk vissza a múltba. Valóigaz nehéz kérdések. A közel múltban s a jelenben is, megannyi tettel térítjük a jövő folyóját, avatkozunk természetes folyásába. Így hát, bármit tesszünk nem helyes, hisz nem csak megszületünk, eszünk, iszunk, szeretkezünk, alszunk, majd meghalunk – példának okáért éppen itt van ő, nem békélve meg az élet adta idővel, dacol pont vele, s így ugyan nem lépet – e mellékvágányra? Tény és való, ha nem így tesz, én sem lennék most itt, de talán Káosz is csak egy macska lenne. Meglehet, a múltat forszírozni valóban nem érdemes; a tudás nem mindig mentes a csalódottságtól.  Nem sodródom tovább, a felkínált lehetőséggel, kiszállok a következő kikötőnél, s ott kapok s adok válaszokat a kiszálló szigorú intézőjének. Az újabb és újabb mólók partjait gondolataim lágy olykor szilaj hullámai nyaldossák, s mindenhol megkapom a kételyeket csitító fényben születő viszonzását. – Amennyiben ildomosnak találod, úgy nem nyaggatlak vele tovább – biccentek elfogadó szavaim mellé. – Ha arra akarsz időt szánni, akkor arra lesz időd. Szinte biztos vagyok benne, megoldhatatlan nem létezik számodra, ha kellőképpen eltökélt vagy. Ha Reginor lenne az oka, te magad mondtad, az idő sürgetése nem visz hozzá közelebb, hisz már úgyis messze jár, kimerült elmével, fáradt testtel éppúgy ostobaság lenne a nyomába eredni, miként felkészületlenségemre hivatkoztál – mély sóhajjal, hagyom veszni a dolgot, hisz csökönyös, mint a szamár, s eltántorítani megeshet, csak erőszakkal lehetne. – Miféle szándék vezérelhet bárit egy tükör ajándékozásához? – értetlenkedő ráncok gyűlnek ábrázatomon. Mindamellett, hogy önmagunkkal nézünk benne farkasszemet, s vitathatjuk meg észrevételeinket, az elmúlással is szembesít minket, s tudva miként viszonyul Lidércem hozzá, felettébb sértő elgondolásnak vélem. Feltörekveő gondolataimat, azonban meghagyom most ott ahol születtek. – Ami pedig Ylorét illeti, az egyik invitálás a fejlődés, míg a másik a szórakozás jegyében született, így éles a határ a kettő közt. S még mielőtt úgy vélnéd a kettő nem zárja ki egymást, úgy tévedsz, hisz az előbbinek, még nem jött el az ideje. De legyen úgy, miként akarod – a kifogások nem árulkodnak másról, mint egyikre, úgy a másikra sem alkalmas az idő. – Valóban vagy csak nem tudunk róla? Elvégre, ha nem volt, ki tovább adja vagy lejegyzetelje a tornyok pusztulását s vele együtt a Lebegő –fákét, úgy mi a biztosíték, hogy a kettő nem függ össze? – bár ez inkább egy újabb hipotézis felállításához vezető kérdés, melynek itt és mostani megválaszolás talán nem is lényeges, melyre soha sem fog valódi, igaz válasz születni. Újra értelmezett szavai, valóban más megvilágításban tárják elém előbbi gondolatait, melyet könnyebben emésztek, s hallgatásommal elfogadásáról biztosítom. Hangot kölcsönző korholása, ha nem is, ám megkeményedett tekintete arra sarkall – mely ritkán fordul elő-, hogy visszavonuljak csigaházam biztonságába. Úgy lehet, a hónapok alatt most az egyszer fordult elő, hogy ily tekintettel mért végig. Ijesztő. – Igen, erre gondoltam, a próbálkozással nem veszthet a varázslótársadalom semmit, hiszen nem ez lenne az első kudarc – csitulva vonom meg vállam, hisz már magam sem bízok azokban, csak egy halovány mosolyt engedek felé a kijelentésre, mi szerint nem kell éltében elhamvasztani. – Hmm… egy gejzírmezőt, melyen még nem jutott át senki, a kopár területen, emberek, s lovak csontjait nedvesíti a gőz… Véletlenszerű kitörések teszik veszélyessé a túloldalra vezető utat, hisz vize oly forró, hogy az élő húsát lemarja csontjairól. De, ha valakinek egyszer sikerül átverekednie magát rajta, olyasféle világ tárul elé, hol dús, dinnyezöld színű erdő kúszik az eget csiklandozó hegyek oldalán. Völgyeikben kristálytiszta vízű patakok kanyarognak, s olyan lények lakják, melyeket rég elfeledtek vagy csak a képzelet szüleményei. Ott egy sárkény hasítja a levegőt, amott egy szárnyas paripa kergetőzik fodros felhőkkel, tágas mezőkön egy rókafejű oroszlán rohan, a víz partján pedig hosszúlábú madár pihen, minden egyes tolla lángol, míg a vízben kövérre dagadt halak úszkálnak – szusszanva teszem le képzeletem ecsetjét. – Ezt látom én, s te mit gondolsz, mi rejtőzik az örvény mögött? – adom át a stafétát a képzelet eregetésében, míg mielőtt az ital el nem készül. – Nem is a főzésre gondoltam drága Lidércem, hanem a bájitalkeverésre – mosolyodom el, mielőtt útjára engedem. Jól esik a hűs víz torkomnak, s csak most tűnik fel, mily régóta is koptathatom a szám. – Ha magadtól nincs oly emlék, melyet szívesen osztanál meg velem, úgy hát talán még nem jött el az ideje – eresztem szabadjára tüdőmből a levegőt, felhajtva a újra töltött kupa tartalmát, s mivel nem óhajt tovább segédkezni nekem, hát magam kezdek neki. S belátva, hogy az idő, hogy elszaladt a történetekről immár szót sem ejtek, s talán még azt is megbánom, hogy újfent kérdések gördültek le ajkamról. Némiképp rutinosabb mozdulatokkal sikerül letisztítanom a thyma szárát, s ha nem zárta el dolga végeztével az égőt, úgy a vízforralásával folytatom. Így, olykor rápillantva hallgatom a mag előkerülésének történetét. – Meglehet, atyád úgy gondolta jobb helyen van nálad. De ennek ellenére, csak voltak neki is elképzelései a mag mibenlétéről… - osztom meg gondolatom vele, míg a forrázás folyamatát végzem, majd öntöm hozzá a többi alkotóelemet. – Nem tértél azóta vissza? Elkerülhette valami a figyelmeteket – hiába bűvölöm tekintettemmel a kelyhet, hasonló fintor ül ki arcomra, mint mikor citromba harapok. – Mégis csak szükséges lett volna szűz kezedre, ez a latrinának készült… - helyezem vissza az asztalra, s a kitoldott káosz eltüntetésének állok neki. – Szükséged van még ezekre? – kérdezem, miközben elzárom az égőt, és a korábban ide készített ronggyal tisztogatni kezdem az eszközöket.
#keverés: Semlegesítő főzet / sikertelen/

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 14, 2022 7:01 pm
Morning Sanity

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Auridon Sunrise • credit: »
- Meglepődnél, drága Rhysandom, mily kevesek teszik fel ezeket a kérdéseket – mosolygok rá, egy momentumra felhúzva az orromat és becsukva a szemeimet a homlokomon való kopogtatására. - Éppenséggel semmilyenek. Bizonyos helyekről bányásszák őket, inventáriumba veszik őket, csiszolják, kezelik, majd kínálják végül a megfelelő formában a piacokon – felelek a teleport kristályokat illető kíváncsiskodására, mielőtt még tetten érne az információk visszatartásában. Végigsimítok a szakállamon, beletörődő szusszanással fogadva éleslátását.
- Valóban nem vagy egyedül eme elméleteiddel, ám, ha megengedsz egy tanácsot, úgy a kristályok rejtelmei elé egyelőre a tanulmányaidat helyezd. A magunkfajta gyakran esik a megannyi tudás és a részletekben való elveszés csapdájába, megrekedve aztán a haladásban – persze mi tagadás, bőven akad a világban rejtelem, amibe magam is csak felületesen merültem, de jelenleg inkább mozgat a megfelelő irányba terelgetése. - Ami pedig azt illeti, ha képesek volnánk a múltba lépni, egyszerre léteznénk a múltbéli valónkkal, s mint mondod, hatással is lehetnénk a múltunkra. Nem változtatnánk meg a jelenünket és a jövőnket visszafordíthatatlanul és beláthatatlanul, ha megmásítanánk a múltat? Dehogyisnem, csakhogy ez afféle hatalom, amivel nem szabadna senkinek rendelkezni – osztom meg vele a véleményemet, ami bár elkomolyodásra sarkall, viszont hamar tesz róla, hogy visszaköltözzön a vonásaimra a szórakozottság.
- Merőben megváltoztatod a természet ritmusát, ami úgy hatna a sivatagra, mint gyökerét még nem eresztett cickafarkra a tavaszi fagy – ideiglenes előnyei ellenére pusztítóan. Nem minden kísérlet és beavatkozás jelent kifejezett előnyt, noha el kell ismernem, az idő megcsalásában én sem vagyok folt nélküli. Kacsintását mosollyal fogadom, s ez alkalommal megtartom a gondolataimat, melyek szerint a veszélyek és a következmények éppúgy leselkednek rám is, csupán könnyed róluk megfeledkezni komótos gördülésük vonatkozásában. Ám hiszem, minél drasztikusabban igyekezzük csapdába ejteni az idő fonalát, annál súlyosabb árat kér meg érte.
Elmélkedésem visszatartásában mindössze azzal nem számoltam, Rhysand egyébként is a napvilágnak kínálja a részleteket. Tenyerének simítom az arcomat, méla csendben roskadva meg egy kósza momentumra a vállaimon felejtett terhek alatt. Hosszan persze nem sanyargat az idő kíméletlenségének gondolata, ugyanis véleménye a döntéseink és a következmények témakörében büszke görbülettel ruházza fel a vonásaimat. Megsimítom a kezét, újabb csókot hintve ezúttal a csuklójának érzékeny bőrére.
- Mindig is vallottam, helytelen döntéseink vagy bukásaink kínálkozások arra, hogy gyarapodhassunk. Eleresztjük ennek a lehetőségét, ha a sorsnak tulajdonítunk minden történést – értek egyet vele, nem is sejtve, következő, őszinte kijelentésemmel mit eresztek a nyakamba. Szívesen válnék olykor a hallott szó analfabétájává, de nem azért, mert haragja egy pillanatra teljes erejével a lényemnek feszül, hanem mert az anyám látogatásának rémképétől nehéz szabadulni. Őt ismerve még mindig nem eresztette a legutóbbi félreértés súlyát.
- Ildomosnak találom, hogy már nem minden éjszaka követnek a rémálmok – vonom meg leheletnyire a szemöldökömet. - Javaslatod pedig bár csábító, egyszerűnek nem mondhatnám a kivitelezését. Legfeljebb a tükör eltörésében, már amennyiben nem ajándék lett volna s nem fájna utána a szívem – horkantok fel, egy apró, melengető mosollyal pillantva el a fürdő felé. - Azonban a meghívásodat nem feledtem Yloréba, szívesen élvezném békéjét és szépségét az oldaladon – mosolygok rá hálával, de amiként az lenni szokott, könnyedebb vizekre evezett beszélgetésünk momentumok alatt foszlik pernyévé. Változatlan összeszorítja a szívemet az utolsó alorai fa esetleges sorsa, s annak következményei.
- Vélhetően egyszerűen csak elveszejtenénk az erőnket, hiszen a háborúk után sem karcsúsodott az életünk folyama, mindössze gyengébbek lettünk a mágia használatában – töprengek el, azt nem téve hozzá, a tényleges válasz kizárólag az igazság pillanatában lehet előttünk világos. S ezt az igazságot őszintén szólva még én sem kívánom megismerni. - Nem így értettem. Ám úgy vélem, varázstudónak is éppen úgy születünk, amiként valaki elfnek vagy embernek. Ettől kiváltságosok és mások felett állóak lennénk? Nem hiszem – csóválom meg a fejemet. - Többet tudhatunk, képesek vagyunk valamire, amire egyesek nem, de mindezt a helyén kell kezelnünk gőg és arrogancia nélkül – helyesbítem a korábbi válaszomat, amit ugyan félreértett, de az abból fakadó meglátásaival egyet kell értsek. - Viszont igazad van, így is sokan tehetnek azért, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen. Ezért nem szabad kiváltságosnak hinni magunkat, és azt gondolni, egy varázstudatlan nem lenne legalább annyira értékes, mint mi. De nem neked szükséges magyaráznom – mosolyodok el legyintve egyet, s ha nem a ládákat rakosgatnám, szívesen magamhoz ölelném egy kósza szekundumra, elűzve éppen csak rügyező csalódottságát. Aztán tovább hallgatom bő lére eresztett véleményét és meglátásait, amelyeket nem tagadom, egy bizonyos ponton már nekem is nehéz követnem.
- Én sem azt mondom, kizárólag ezzel boldogulunk, mindössze, hogy hozzátesz ez a megmásíthatatlan tény a dolgok komplexitásához – világítok rá arra, pontosan mire céloztam az imént. - Ilyet pedig ne feltételezz, ostobának csupán az gondolna, akinek korlátolt a képzelőereje és a gondolkodása, vagy aki fél valami merőben eltérőt felfedezni – pillantok rá újfent a ténykedéseim közepette, szemeim határozottságával sugallva, máskor eszébe se jusson hasonló konklúzióra jutni. - Tegyük fel, a vérünk az, ami megkülönböztet minket a varázstudatlanoktól, hogy a bennünk rejlő erő abból ered. Arra gondolsz, a mag kicsíráztatásához a vérünk lenne szükséges? - kíváncsiskodok, lassacskán visszasétálva hozzá az égővel. - Határozottan megéri megvizsgálni a lehetőséget, vagy legalábbis ennek a nyomán kutatni a feljegyzések között – bólogatok, elhelyezkedve aztán a közelében, melynek jussa édes csókja a számon és szelíd érintése a derekamon. Semmi sem lobbant bennem akkora békét és ragaszkodást, mint a karjai között lenni és talán ki sem érdemelt figyelmét a magaménak tudni.
- A lehető legkomolyabban – bólintok, ismét széles mosolyt engedve az ábrázatomra kúszni. - És most mit képzelsz el, a felcsapó gőzpára melegében? Vagy épp ebben az örvényben, mi veszhetett el? - süppesztem le a szemeimet a kavargatott italra, ami kisvártatva el is készül gondos figyelme és útmutatása alatt. - Igazán nemes ajánlat, habár attól tartok, a főzés tudománya nem az én asztalom. Meglehet, a bájitalkeverésben is éppen ezért nem volt eddig sikerem – vonom meg a szemöldökeimet kétkedéssel, elsétálva a szekrényhez a fémkupák előbányászásáért. Visszatérve Rhysandomhoz töltök neki a vízből, s mihelyt egy szuszra kiürítette a poharát, öntök még neki a frissítőből. Viszont a magam részéről ezúttal kénytelen vagyok megint csak a szék támláját támasztani a hátammal.
- Bármennyire is élvezzem az alkotás örömét, ez alkalommal inkább végignézném, amiként hozzáértő műveli a bájitalkeverést – elnéző mosollyal emelem fel rá a szemeimet, s ha kiitta a kupájából a vizet, vagy akár hagyott benne, elcsenem tőle egy kortyra, hogy a beszédtől kiszáradt számat én is megöntözhessem. - Kérdezz hát, mire vagy kíváncsi? S nézd el nekem, ha egynémely választ elfeledtem, ám ha felvilágosítasz, igyekszem kielégíteni az érdeklődésedet – biztosítom róla, jól tudva, olykor-olykor elkalandozik a figyelmem, vagy más időben találok alkalmatosnak megbeszélni bizonyos témaköröket, aminek a hátránya, hogy a végére jó eséllyel elfelejtem őket. - Amennyiben erre vagy kíváncsi, nem bánom… Még az este derekán meséltem a jelentősebb mágustornyokról. A Fehér-hegységnél lévőnél leltem rá, röviden és tömören – nyújtom vissza neki a kupát, vagy helyezem le az asztalra, amennyiben már lefoglalta kezeit a bájital körüli ténykedéseivel. - De úgy sejtem, téged nem a rövid és tömör válasz érdekel – mosolyodok el sokadik alkalommal, a víz helyett a kész bájitalt emelve magamhoz. Érdeklődéssel szimatolok bele, és egy apró kortyot is megízlelek, ám a hőfoka még mindig nem nyeri el a tetszésemet. - A Káosz Birodalmához az esik a legközelebb, s mivel annak kirobbanását kutattuk atyámmal, kézenfekvő volt ott is alaposabban vizsgálódni. Furcsa jelenségek övezik azt a tornyot, másutt nem tapasztaltam hasonlót. Megannyi tárgy, növény, eszköz vagy állat kristályosodott meg, olykor egy fa törzsébe, a talajba vagy a torony falába ékelődve, mintha egy hatalmas energiahullám taszította volna el őket – mielőtt Rhysand a szememre vetné, hogy kerülgetem a forró kását, ismét kortyolok az italból egy keveset, leheletnyi fintorral fogadva a tapasztalást. - Nem sok minden maradt hátra benne, néhány értéktelen könyv, bútorok, ilyesmik. Ám az udvaron a felhánytorgatott, sáros földben ott fénylett, pulzált a kristály, amit te is láttál már, benne a maggal. Különösnek találtam, mivel előtte atyám körbenézett ott, s képtelenség, hogy egy ilyen jelenséget ne látott volna meg… - szusszanok fel, jelezve, azóta sem fejtettem meg a figyelmetlensége okát. - Az mindjárt egyértelmű volt, hogy ez a kristály nem olyan, mint a többi. Ezt szándékosan hozta létre valaki a mag védelmére, talán az ottani torony egykori mágusai. Feljegyzések híján ezt már jó eséllyel nem fogjuk megtudni.

#kihívás1


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Vas. Aug. 14, 2022 2:44 pm
Morning Sanity
Csodálkozva tekintünk arra, melyet nem tudhatunk magunkénak, legyen az vagyon, egy átélt pillanat varázsa vagy akár a bölcsesség és türelem, mely itt jelen pillanatban Lidércem ölében pihen. Példaként áll előttem, s irigykedem a benne lévő harmóniára, ám tudom, igyekezetem ellenére sem fog ily hatalmas szirmokat bontani bennem. Távol áll tőlem a tisztaság, sőt néha az az érzésem közelebb van hozzám a sötétség, mint azt szeretném, s a nyomomban liheg. Eddig kitartva ráztam le vállamról a lelkemért nyúló fantomkezet, de ki tudja meddig. Nem is ejtek mentségemre szavakat, hisz magam is gúnyoltam már másokat, ahogyan gúny tárgya is voltam már. Az utóbbi, ha egykor bántott is, mára talán, mint igazgyöngy elszakadt klárisról pereg le rólam, ám nehezen tűröm, ha oly valakit ér sérelem, ki szívemnek kedves. Nos, igen, ez lenne ő az álruhába bújt csalfa tündér. Elismeréssel kevert elégedett mosoly tűnik fel ábrázatomon, huncutsága végett, míg puha csókját kezemen, arca élének simításával viszonzom. Jégbe fagyasztanám a pillanatot, mely még imént jelen volt, immár a múlt homályába vész, az idő azonban örök, s nem csak körbe ölel minket; szavakba öntött gondolatokat is követel magának. Eltűnődve hallgatom hosszanti válaszát, mely mondhatni csillapítja hirtelen feltörő lelkesedésem a téma iránt. Mondhatni. – Biztos meguntad már a kérdéseket, melyekre, századjára is ugyanaz a válasz születik. Hisz minden bizonnyal nem én leszek, az első ki felteszi neked, ám még nem botlottam olyasféle jegyzetbe, hol erről írnának, s megvallom, kissé elkényelmesedek a közeledben, mikor, amit itt őrizgetsz, a könyvtáréval vetekszik – gyengéden kopogtatom meg homlokát mutatóujjammal, halvány mosollyal kisérve. – A kristályokat miféle mágusok vértezik fel hatalommal? - érintőlegesen érintettem az ágazatokat, éppen csak annyira, amennyire a mágia alapjait foglaló művek taglalták. Tisztában vagyok alapjaikkal, ám míg a saját erőmből nem tudok varázslatot formálni, nem kacsingatok más irányzatok felé. Ha elképzelésem akad is, az lehet, oly messze van az igazságtól, mint Milheim a Káosz birodalmától. – A jelenben nem tudom eldönteni, sejtelmes válaszoddal járatlanságod leplezed vagy akarva nem teszel ajánlást feljegyzésekről. Kétlem, hogy több száz év alatt csupán, csak engem kisértett meg a gondolat – gyanakvó szemöldök ráncolással fonom karjaimat mellkasom előtt, noha komolyságának élét, mi tagadás kissé meglágyítják szám sarkának rezdülései. – Legyen az a múlt vagy éppen egy más hely, mindenképpen egy előre lépés lenne. Akár az álom, hisz bár a mi általunk tapasztalt időben, de egy másik helyen léteztünk, nem mellesleg pedig hatással voltunk rá – pillantok fel rá az előkészületek mozzanataiból. – Az általad említett vonatkozásban igazad van, ám legkevésbé van ránk hatással, leszámítva a tényt, hogy hamarabb lesz nedvesebb az inged – hetyke vállvonással, játékos mosollyal kísérem szavaim. – S akkor mit teszek, ha a sivatag homokját taposva idézek esőt? Ott nem valószínű, a nyári zápor – teszem még hozzá, mielőtt fogatásba kezdene. – Hmm… fogós kérdés, mivel eddig még arról sem volt fogalmam, hogy ez lehetséges, így töprengésig se jutottam. Adj néhány percet kérlek – csupán csak néhány pillanat, mit némasággal töltök, hisz akadt még ott gondolat, mely szavakat csikar ki belőlem. – Igen, másképp éljük meg, ha úgy tetszik, van egy saját időnk, ám ha arra is hatást gyakorolhatnánk? Temérdek időnk jutna felfedezéseket tenni, miközben csak a környezetünk változik, míg magunk nem – s míg a kérdéssel elmém egyik zugába kucorodok, addig lényem egy része csapongva szárnnyal. – Hatása nem lenne más, mint a fiatalító főzet, melyet, oly szívesen fogasztól, ugyanazon céllal. Ily vonatkozásban drága Lidércem, te sem lelsz megnyugvást az idő pergésében – kacsintok rá jókedéllyel; vádaskodást mellőzve világítottam rá egy aprócska tényre, s talán, meglehet csalfán kínálok számára ezüsttálcán egy újabb kihívást. Elméje hasonló táptalaja ismeretlen magoknak, még akkor is, ha kíváncsiságunk más tőről fakad is, csupán az a kérdés idővel gyökeret ereszt –e benne. – Ami pedig a kérdésed illeti… a varázslat mibenléte köd födte előttem, ám ha az elhagyatott teremben történteket veszem alapul, ama következtetést vonom le, hogy csak a lenyomatát tárja elénk, s ebből adódóan maga a varázslat is. Mivel az idő egyszerre, múlt, jelen és jövő s világunk része. S hogy érzékeljük az nem másért lehetséges, mert mi humanoid fajok a világ részei vagyunk, amint őseink is azok voltak, s ha mágiájuk öröklődött, miért ne hozhattuk volna magunkkal a múlt emlékeit? – ahogy talán ő mielőbb, most én sem várok feleletet. – Ám ha irányítás nélkül, avagy irányítással képesek vagyunk látni a lenyomatát, úgy hát talán képesek lennénk többre is – hogy mire vagyunk képesek, azt próbálkozás híján sosem tudhatjuk meg. A vele járó veszélyeket pedig vállalni kell. – Ahogy mindennek – bólintok beleegyezően. – Áldozattal jár, a bőrünkön tapasztalt korok is, hisz míg tudásunk gyarapszik, elöregednek körülöttünk a falak, a fák, s mind az és azok, amik s akik fontosak az életünkben – könnyed kar mozdulattal mutatok körbe a szobán, hogy végül ismét orcájának fáradt bőrén pihenjen meg tenyerem, megcirógatva érdes szakállát. – Mint az előbb is mondottam, úgy vélem akadnak helyzetek az életben, mikor könnyebb elfogadni a következményeket, ha úgy véljük a sors szólt közbe. Legyen az csak egy botlás, mielőtt az útra lépnénk, ám az eltántorít eredeti szándékunktól, mely utána rosszra fordul – válaszolom csendesen. – Ám mindenképp önmagunk fejlődésére szolgál, ha van bátorságunk bevallani, s szembe nézni hibáinkkal – mosolyodom el szelíden, mielőtt halk sóhajt ereget mellkasáról, mely könnyedén emelkedik a félhomályban, akár csak egy papírsárkány, mely alá finoman kúszik a szél. – Valóigaz, s ennek mérhetetlenül örülök – mosolyodom el, mielőtt apró levegővételt követően folytatom. – És azt is, hozzátettem, akadnak gyógynövények is, melyek pihentető alvást hoznak számodra. S mintha azt ígérted volna, szólsz, amennyiben tovább kerül el a nyugodt álom, mint amennyire az ildomos volna – kelletlenül ráncolom össze homlokom pillanatok erejéig, s a rosszallás szikrája is megcsillant szememben; dühöm azonban pont ennyi ideig tart ki. Kisimult vonásokkal fordulok vissza a szekreter felé. – Ebben azonban valóban nem tudok segíteni, legalábbis hathatóan biztos nem. A ráncaid pedig, talán csak a kimerültségtől gyűlnek arcodon. Egyéb iránt, azt javaslom tört szét a tükröt s engedj meg magadnak, némi „én időt”, rendezd el tanácsosi feladataid, ad ki a házi feladatod tanítványaidnak … - itt szélesen elvigyorodom. – s látogasd meg édesanyád, biztos örülne neked, s netalán utána vállunkra vehetjük a batyut, bóklászhatunk Ylore zegzugos, macskaköves utcáin, szűk sikátorain, vagy Iletheasba, azt mondják kristálytiszta vízesések zubognak alá a város határában s megannyi apróbb ékesíti környékét. De bárhol lelhetünk, néhány nap nyugalmat, ahol még nem járttál – merengek el a perc törtrészéig magam előtt derengő hűsvízű tájon, melyről csak egy festményt láttam valahol a falak közt Káosz szemein keresztül, végezetül szelíd tekintettel tekintek Lidércemre, hisz bárhol lenni vele, mindig jó. Hasonló érdeklődéssel hallgatom szavait, ahogy az előbbieket, melyet most a Lebegő- fák újra élesztésének sikertelenségéről sző. Elgondolkodtató, s talán pont ez hajt ki a későbbiekben. – Veled, Thorával, velem vagy mindazokkal kikben ott ragyog az energia szikrája, kiben erősebben, kiben gyengébben. Ha elveszik a mágia a világból, vajon csak az erőnk válna semmivé vagy életünk parazsa is kihunyna? – sötét végzet, mindenesetre, ha csak megérint a szele is, jobban szeretném felkészülten várni, s nem tudhatjuk, az utolsó fa erejét nem szipolyozzuk felelőtlen, saját örömünk szolgálatába állított varázslatok létrehozásával. – Amennyiben így véled, tudsz rá példát felhozni, ki csak önön kitartásának, lelkesedésének hozadékaként formálta, formálja kénye-kedve szerint az erőt? – vonom fel kérdőn szemöldököm, hisz ha akad ilyen a földön, úgy kíváncsi lennék, miként teszi is ezt. – Ha így van, akkor, ami itt körülvesz bennünket, mind hazugság – teszek korábbi mozdulatomhoz hasonlót, ám most sokkal nagyobb lendületet viszek bele, s arcát most nem érinti kezem. – Csupán büszkeségből, nem engednek a „hatalmasok” másokat e falakon belülre. Hisz mennyien tehetnének akkor azért, hogy a világ egy kicsit is jobb legyen. Vagy nem ez lenne a célunk? – kissé csalódottan eresztem magam mellé kezem. Nem sok időt hagyok magamnak, a tétovaság óceánjában, hisz bár a gondolat, hogy botcsinálta hamis varázslók, bűvésztrükkjeivel élve, ámítás fátylát lengetik Alora nagyjai az emberek előtt, kissé letaglóz, noha a bennem felbugyogó hévtől új lendületet kapok. Csapongva a lehetőségek között, menekülök abba, melyben legjobban hinni szeretnék. – Ezzel nem teljesen értek egyet, magukból nem tudnánk erőt meríteni, ha nem szívnánk be a levegőt, nem innánk a vizet, nem éreznénk bőrünkön a Nap melegét, az éjszaka hűvösét, melyet a föld ad számunkra, használjuk az erőt, adta a harmadik isten vagy legyen ez csak a sajátja. Ha kapunk, adni is kell valamit, ezt értem vér alatt, a mi vérünket, azokét, akik hordozzák magukban az ajándékot – nagyot sóhajtva figyelem miként tesz- vesz kincsei közt. – Meglehet, ostobának gondolsz, s nem hibáztatlak érte, hisz valóban ésszerűtlen. Habár vékony a határ, ami az ésszerűséget elválasztja tőle, egy olyan világban, hol mágiával, egy gondolattal teremtünk kezünkbe egy poharat – folytatom töretlen lelkesedéssel, míg Lidércem, halk neszezéssel válogat. – Yloréban, olvastam afféle feljegyzést, leginkább töredék volt, így sikeressége titok maradt előttem; miszerint a bájitalok erőssége növelhető azzal, ha az alkimista hozzákeveri saját vérét. No persze, nem minden alkimista varázsló… - némi szünetet hagyva gondolkodok el az elméleten, mely úgy tűnik csiszolásra szorul. – de, ha ismereteim nem csalnak, az általad ajánlott könyvekben is az áll, hogy léteznek olyan bűvigék, melyet vérrel írnak… Ne érts félre, nem életeket követelő véráldozatokról beszélek; ha egy csepp víz a szomjazónak a sivatagban a túlélést jelentheti… - leereszkedő vállakkal sóhajtok, nem azért, mert úgy vélem nem érti szavaim, hanem mert úgy érzem magam sem értem, s talán az egyre inkább rám telepedő fáradtság az oka fantazmagóriámnak. Alább is hagynak gondolataim, miként visszatér hozzám, emlékeztetve arra, miért is vagyok itt, még mindig. Szelíd mosollyal simítom derekára kezem, aprócska csókot hintve ajkára, s lépek is hátrébb, míg másfajta hév kerít hatalmába; tagadhatatlanul megvan hozzá a képessége, hogy egyik pillanatról a másikra zúzza szét ellenállásom. – Nem hozzám illő szerep, azonban hajlamos vagyok rá, hogy elragadjon a hév. Téged pedig leginkább sem okítanálak arról, amit már tudsz – könnyedséggel fújom ki a tüdőmben lévő levegőt. Figyelme középpontjában ékeskedni, melengető érzés, ám mégsem tudom levetkőzni a köztünk lévő korok tudását, mely ő felé billen. – Kitűnő munka – pillantok a végeredményre, még mielőtt közelebb hívnám magamhoz, s asszisztálva a bájital készítéshez, gyengéden vezetném kezét. – Komolyan kérded? – húzódok tőle hátrébb, éppen csak annyira, hogy tengerszín szemében felleljem a zöldszín korallzátonyokat. – Két isten rossza húgom van, s azt képzeled anyám, nem büntetett azzal, hogy magamara hagyott velük, hát tévedsz – fészkelem vissza állam válla s nyaka közé, magamba szívva balzsam illatát, mely az alorai mosószappan kamillájával keveredik. – Sokszor voltak ám éhesek is... Mellesleg míg nem zavarták meg jövetelükkel egyeduralkodásom, sokat sündörögtem anyám körül a konyhában, elvarázsolt, miként a finommá őrölt liszt az arcomra hullt, miközben a kenyeret dagasztotta. Sokszor képzeltem, hogy  egy havas orom tetején, huncut hópelyhek csiklandozzák bőröm, ahogy a hegyórás megrázza magát, ezer éves álmából ébredve,  noha a kemence hője inkább egy vulkán belsejét idézte – emlékszek vissza sutyorogva, míg próbálkozásunk sikerrel nem jár. -  Minden okod megvan rá, megeshet, ajánlok neked egy gyakornoki munkát – kacsintok rá, s hagyom távozni a szekrény irányába, dédelgetve ajkamon csókjának ízét. – Ebben az esetben, miután megittad, a feladat továbbra is adott, a próbaidő még nem járt le – mosolygok, míg előkészítem újra az alapanyagokat, a virágzatot, s a fehérítő szirupot. – Addig is mesélhetnél, te is a gyermekkorodról, hisz ügyesen csalsz ki belőlem oly sok mindent, ám te magad fukarkodsz az emlékeiddel. Megannyi történettel és válasszal is adós vagy, némi vigaszdíjat megérdemlek, nem gondolod? – nézek fel kérdőn rá, miközben a víz lágy csordogálását figyelem, majd felhajtva mindegy cseppig támaszkodok az asztalnak. - Vagy elmesélhetnéd, azt is hogy tettél szert a magra.

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Aug. 10, 2022 7:21 pm
Morning Sanity

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Auridon Sunrise • credit: »
Melengető mosolyt csal az arcomra Rhysand szenvedélye, amit annak ellenére is csodálok, hogy a magam részéről a türelemre s a békességre törekszem.
- Való igaz, otrombaságnak is nevezhetjük. Ám nem tagadom, én is voltam már gyarló emberi mivoltom behódolója – billentem oldalra óvatosan az államat. - Viszont, ha magunk felett nem ítélkezünk nyersen, úgy mások véleménye eltörpül. Arról nem is beszélve, olykor meglehetősen szórakoztató meglovagolni a szóbeszédeket – horkantok fel csöndesen, mielőtt kezét elcsenve hálás csókot hintenék a bőrére - nem kerüli el ugyanis a figyelmemet az éles ítéletébe csomagolt gondoskodása, s szeretném, ha ezt ő is tudná. Ám a gondolataink, mint az megszokott, hamarost tovagördülnek és egy momentumra sem ágálok ellene.
- Tény és való, a teleport kristályokkal határozottan megcsaljuk az időt és a teret, s éppen ezért véleményezem, hogy e két fogalom el nem választható egymástól – pillantok fel rá eltűnődötten. - Hisz attól, hogy a mi időnknek értelmezzük, nem csupán az utat faragjuk le, hanem az út megtételével egyébként töltendő időt is – teszem hozzá, s ha nem húzna a fáradtság, minden bizonnyal róni kezdeném a köröket, hogy kattogó elmém izgatottságát a porcikáimban vezethessem le. - Ha feltételezzük, hogy el lehet veszni, úgy a tapasztalás pillanatáig örök kérdés marad a tiéd, Rhysandom. Nem tudhatjuk, hogy netán a múltba jutnánk-e, ugyanabban a térben, vagy egészen máshova – nem tartom kizártnak akár más világok létezését sem, de mivel nem több ez mint puszta spekulációja a magamfajta elmélkedőknek, ezért egyelőre nem szövöm hozzá a töprengésünk fonalához. - Előttem valamivel másabb kép derengett fel. Ha felhős az ég, és jó eséllyel esni is fog valamivel később, mégis esőt idézel még előtte, úgy nem a természet folyamát sürgeted meg? Ám kezdem sejteni, hogy ennél kevésbé elvont megközelítés érdekel – somolygok az orrom alatt. - S talán, mert az idő képlékeny fogalom, és mindenki másként éli meg. Nehéz valamit burokba zárni, amit mindenki egyénileg tapasztal. Másrészt példának okáért betekinthetünk a múltba, de azzal valóban az időt pörgetjük vissza, vagy mindössze lenyomatokat látunk a fonalán? - teszem fel a költői kérdést. - Bőven akad mit kutatni rajta, s bár nem tagadom, sok mindent könnyítene a szabadabb manipulálása, attól félek meglenne az ára – csóválom meg a fejemet, noha kétségtelenül visszacsalja a szórakozottságot a vonásaimra  a játékos hozzátoldása. Gyanítom, amíg talál magának más érdeklődési kört, viaskodni fog a meditáció elsajátításával, s éppen emiatt egyre inkább érdekel, végül miféle szájízzel fogja hátrahagyni a kötetet. Ám nem sürgetem, elvégre ha másban nem, az „ellen” méregetésében kifejezett türelmet gyakorol.
- A kettő egyvelegében, elvégre amint kiemelted, az életnek megvannak a véletlenjei, habár nem tudhatjuk, némelyiket mióta alapozzuk észrevétlen. Ugyanakkor nem is lehet mindent a sors számlájára írni. Veszélyes dolog a döntéseink következményét elhatárolni magunktól főként, ha negatív a kimenetele – felelek a rá következő kérdésére. - Magad miként vélekedsz? - kíváncsiskodok, még azelőtt, hogy puha sóhajt eresztenék a világnak, amely természetest nem kerüli Kóborom figyelmét. Egy kis ideig hagyom elrévedni a tudatomat, mialatt könyökömmel az asztalt támasztom, aztán kiegyenesedve a széken, szólalok meg újfent.
- Az imént elhangzottakban. Nehéz megítélni, mikor szól közbe, ha egyáltalán közbeszól. S ha úgy tesz, kifürkészhetetlenek az indítékai – jutok konklúzióra végül. - És olykor még igen, de nem emiatt látom időszerűnek egy alkimista befogását – felelek nyugodalommal, legalábbis amíg egy, az iméntihez meglehetősen hasonló légfergeteg el nem hagyná a mellkasomat. - Az utóbbi év mintha ötnek tűnne, a tükörbe nézve – humorizálok, megtapogatva az arcomat, bár tény és való, eredeti elképzeléseim szerint mohó és hiú bolondként hörpintettem volna fel mihamarabb egy újabb fiatalítót, amint a Maveros által meghatározott pihenési idő lejárt, s ezt ő is megérte volna. - Egyébiránt nem voltam siket a tanácsodra, miszerint lehetőleg kerüljem az álmokra ható italokat – mellékelem a csekély információt, hogy aztán egy sokkalta terebélyesebb témakört ölelhessünk magunkhoz. Mi tagadás, a szívemen viselem a Lebegő-fák sorsát, így velük kapcsán sem mérem szűken a feleleteimet.
- Akadni akad, de eddig még nem sikerült újabb fát hajtani belőle. Sem itt, sem más tornyok romjainál. Ami azt jelenti, hogy jó eséllyel szükség van mellette másra is, nem pusztán a megfelelő környezetre és helyre. Pár éve néhány druida megkísérelt elültetni egy hajtást az általuk megszentelt ligetben, de ők sem jutottak sikerre – mesélem, s a lendületben pusztán akkor akadok meg, miként az utolsó fa elpusztulása keveredik szóba. Még a gondolata is elborzaszt, s őszintén, nem kívánnám azt a világot megélni, amiből kiveszik a mágia. - Vélhetően, elvégre a megmaradt feljegyzések alapján a többi fa elpusztulása és a mágiánk meggyengülése összefügg. Bár remélem, sosem érjük meg – szusszanok fel gondterhesen. - S hogy mi történne velünk... Milyen értelemben? - érdeklődök, addig is összerendezve ezernyi irányba kúszó gondolataimat többek között arról, mit találok elfogadható magyarázatnak a mágiánk létére. - Úgy vélem, az istenek azok, akik lehetőségekkel ruháznak fel bennünket, ám nem tartom elfogadhatónak a feltevést, hogy a mágia csupán a kivételezettek kiváltsága. Arrogáns és botor gondolat – ingatom meg a fejemet a virágok méricskélése közben. - Téged melyik magyarázat vonzz a leginkább? - viszonozom az érdeklődését, hisz a feltevéseink, elképzeléseink alapján sokat árulunk el magunkról, s engem szakadatlan, csillapíthatatlan kíváncsiság fűz hozzá és a gondolataihoz. Nem hiába noszogatom a pihenésért ácsingózó tudatomat, ugyanis újra meg újra, a kifejezés legkellemesebb értelmében borzolja meg a figyelmemet.
- Ragyogó kérdések, Rhysandom, noha azt ne feledjük, mi nem csupán merítkezünk a környezetből. Bár ennek ellenére tény és való, tapasztalnunk kellene ingadozásokat. Mire gondolsz a vér alatt?
Szinte mozdulni is nehéz a ládákhoz, hogy felkutassam az égőt, s nem azért, mert a testem háborog az éjszakai mulatozásunk végett, hanem mert a szabadon szárnyaló elmélkedésünk egészen lebilincsel. Igaz, a rá következő csörömpölés tesz róla, hogy felocsúdjak a tűnődésből. Szekundumokra megakadva a pakolásban hátrafordulok, az ismétlődő álmaimnak köszönhetően óhatatlan arra számítva, ismét bennük találom magamat. Viszont hiába méricskélem a padlón csillanó szilánkokat, nem lesznek sötétebbek és füst sem száll fel belőlük, mely Regorinná manifesztálódna. Szó nélkül hagyom hát a röpke közjátékot, s előkeresem a kölcsönzött kelléket.
- Tudom, de örömmel hallgatom az instrukcióidat. Simogatják a füleimet – mosolyodok el aztán, majd a kérése szerint forralok némi vizet. Addig is kutakodással figyelem, mivel foglalja le magát, mivel egyrészről tagadhatatlan érdekel az alkímia tudománya, másrészről pedig jól esik nézni a szakértő munkálkodását. Ha nem ügyelnék arra, az én részem se hagyjon maga után kívánni valót, vélhetően elragadna a bámészkodás, de szerencsére amikor a víz már a megfelelő mértékben bugyog, visszatérek a saját, kurta feladatomhoz.
- A virágforrázás nemes feladata bevégeztetett – tudatom vele kisvártatva terebélyesedő jó kedélyem kíséretében, és újabb kérése okán leplezhetetlen lelkesedéssel ficergek az asztal és a teste közé. Hagyom, hogy finoman vezesse a ténykedésemet, és azután a kezemet, egyszerre élvezve az alkotás örömét és a nyakamnak simuló, forró leheletét. - Szóval a rántást… Csak nem egy újabb tehetségedről hallgattál mindeddig? - fordítom felé az arcomat éppen hogy, ám bizton veszem, a halántékán könnyeden kiérezheti szélesedő mosolyom görbületét, melynek párja az elkészült bájital felszínén köszön vissza rám az ő vonásairól. - Némi segítséggel, de nem tagadom, büszke vagyok – horkantok fel, szelíden az övének simítva az arcomat. - Megpróbálkozhatunk vele, már csak úgy illik, ha neked is kijut a jóból. Addig is kicsit meghűl ez az adag – bólintok magamnak, majd kósza csókot hintve puha ajkainak sarkába, megint útnak eredek a szobában ezúttal azt a szekrényemet célozva, ahol néhány poharat és bort szokásom tárolni. Kettőt veszek ki a fémkupák közül, és visszafelé a vizes kancsót is magammal ragadom. - Áttöltöm, hogy felszabaduljon az edény. És nézd el a figyelmetlenségemet, amiért még vízzel sem kínáltalak eddig – pillantok rá bocsánatkérőn, és elébb neki töltök a hűs vízből, majd csak azután öntöm át a bájitalt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Aug. 09, 2022 11:34 pm
Morning Sanity
- A mostani helyzetet nem találod eléggé egysíkúnak? Akként ítélkezni mások felett, hogy nem is ismerjük? Mi magunk nem lennénk azok? – vonom fel kissé szemöldököm. – De talán, igazad van. Ám úgy vélem, a leghelyesebb szó reá az otrombaság – meglehet, nem kellene törődnöm, a szóbeszéddel, mely időnként szárnyra kap. De ki más, ha ő nem? Gondolatom, azonban hamar gördül tova, egy egészen más irányba. – S mi a helyzet a teleport kristályokkal? Szabadabban gondolkozva a mi időnkben, egy másik térben utazva jutunk egyik pontból a másikba – szemléltetés képpen emelem előbb az egyik majd másik tenyerem mellmagasságba. – Vagy éppen fordítva. Senki sem tudja, mi van pontosan ott. Ha valóban igazak, a mesék az elveszettekről…ők most az időben vagy a térben vesztek el? – a kérdések, válaszokat szülnek, azok pedig újabb kérdéseket. – Ebben a formában teljesen igazad van, képesek vagyunk napsütötte napon viharos szelet idézni, ám bár már sejtheted, mégsem erre akartam kilyukadni. S példádat tekintve, ez távolról sem hasonlítható hozzá – eresztem le magam mellé kezeimet. – S ha az utazó kristály valóban az időt zárja burokba, mi magunk, miért nem vagyunk képesek? Csodálnám, ha eddig még nem lett volna oly lélek ki ne próbálkozott volna vele – belegondolva, az elképzelhetetlenbe csalódott lennék, ha mégse akadt volna legalább egy, aki nem tekintett volna vissza a múltba vagy állította volna meg a pillanatot, hisz oly sokszor gondol rá a halandó, mikor jó történik vele. – Nagyon sok minden kavarog a fejembe mostanában, s ha valahogy hatással tudnánk lenni az időre, úgy a sokban megkönnyítené a helyzetünk. S még mielőtt megkérdeznéd, a meditáció kötete, még mindig a lista legvégén helyezkedik el – játékos élcel zárom mondandóm, hisz ha csak kicsit is jól ismerem türelmetlenségem kontrollálása újabb szavakat érdemel. Magam is tisztában vagyok hibámmal, ahogy azzal is, hogy semmilyen mantra, sem póz nem segít rajta, hacsak nem a könnyebb hozzáférést segíti elő, a pamlagon. – S akkor te valójában miben hiszel? Mert talán leginkább, attól függ, melyik magyarázatával könnyebb elviselni a következményeket. S ez alól én sem vagyok kivétel – vallom, ezzel is rámutatva, hogy vádaskodni a legkevésbé sem akarok. Legyen ő, vagy én, vagy akár a lovászinas, de bármelyik hithű pap, senki sem kivétel. – Miben méred csalfa mivoltát? – érdeklődve vonom feljebb szemöldököm, mert, hogy Lidércem, csalfa, tündér, fényalak, az már bizonyos. Ám, hogy a sors?  Megannyi oka lehet, ennek fényében, találgatással ezeregy éjszakát is tölthetnék. – Azóta is éber álom kísér? – kíváncsi tekintetből gyanakvó ráncok gyűlnek homlokomon. – A jardigei öszvér is megbánja, ha túl makacs, s rávernek a hatsójára – halvány mosoly kunkorodik szám szegletébe, ám tova is illan, pillanat alatt, mint szélben füstgomoly. – A test is megbosszulja, ha sanyargatják – komorodik el tekintetem, míg az ő fáradt nap szeméből, fénysugár tör elő. – Így is sokáig vártál vele – teszem hozzá még csendesen. S ekképpen hallgatom a Lebegő –fában örvénylő energiájáról szóló okítását, közben pedig figyelmem nem lankad feladatom elvégzése iránt sem. – Nem akad hajtása a Lebegő-fának? Talán megkapaszkodna a földben – feltételezés csupán, bár kétlem, hogy ez eddig ne jutott volna másnak eszébe, noha ezzel leginkább csak az újra és újra felizzó kisértés szikráját próbálom kioltani magamból. – Tehát, ha jól értem, az a feltételezés, ha az utolsó fa is elpusztul, a mágia is megszűnik létezni? – néhány pillanat erejéig adózok a következményeknek, ha ez valóban bekövetkezne. – Számodra, melyik az igazán elfogadható? S mi történne velünk, ha eltűnne az erő? – néhány pillanatig mégis szükségesé válik ténykedésem megakadása, hisz a feltételezett következmények is lehetőségek, melyekkel számolni kell. – Mmm… - gyors, lapos pillantással fogadom elképzelését az alkímia s a mágia közt húzott párhuzamra, s néhány percig a munkába temetkezve gondolom át szavait. Már – már úgy tűnhet, gondolata sérti saját elképzelésem, oly annyira, hogy válaszra sem méltatom. – Nem elvetendő elképzelés, ám, ha igaz, mit előbb a fáról és a hozzákötődő energiáról mondtál, felmerül a kérdés, a bájitalok hatása miért nem erősödik meg a Lebegő-fa közelében? S egyre távolodva tőle, miért nem gyengül? – fordítom felé fejem, olyasfajta tekintettel benne, mint, aki erre is egy kész elméletet vár, amely némi átgondolást igényel. – Hacsak nincs valami, ami közvetíti és szinten tartja az energiát Tulveron többi részén. Ez magyarázat lenne, arra is, a magunk fajta, miért tudja használni erejét északon vagy nyugaton – a választ nem várva meg, folytatom magam teóriáját, mely, mint ökörnyál kapaszkodott meg elmémen. – Ha valóban így lenne, arra kellene rájönni, mi lehet ez a valami, s ha azt fel tudnánk erősíteni … talán a vér… - morfondírozva magasodok az asztal felé, néhány pillanatig megfeledkezve a körülöttem lévő világról. Az asztalról a földre gördülő fiola csörrenése ránt vissza a valóságba, eszembe juttatva azt a bizonyos égőt. Gondolataim helyett, most óvatos botorkálásában s komótos szöszmötölésében merülök el, mely kedves mosolyt csal arcomra, nem törődve a fényben csillámló szilánkokkal. Ráérünk arra később is, mint i-re a pont, úgy illik az amúgy is kaotikusnak mondható állapotokhoz. – Ami, azt illeti igen. Ha beizzítanád, s ebben melegítenél számomra vizet, azt megköszönöm – aprót bólintva, helyezem elé az egyik nagyobb lombikot, s a kancsóban pihenő vizet. Addig én a mozsárba szórom a kimért virágzatot, s előkészítem, a tiszta szövetet, s a fehérítő szirupot. – Pontosítok, ne csak melegítsd fel, forrald, akkor lesz ideális, ha…de úgyis tudod- halvány mosolyt küldök felé, majd a mozsarat is elé helyezem. – Ha már jó, öntsd rá kérlek- amennyiben, segítségemre van, a sikeresen leforrázott növényzetet egy másik edény felett átszűrve dobom a kehelybe. – Gyere ide – intek Lidércem felé, hátrább állva, hagyok neki helyet, hogy a szekreter s közém slisszoljon. – Most a szirup felét óvatosan csurgasd rá s vedd kezedbe a kelyhet. A bájitalfőzetek keverése mindig az óramutató járásával ellentétes irányban történik! Azok a háziasszonyok… vagy háziurak, kiket az édesanyjuk vagy nagymamájuk, szerencsés esetben a dédiük tanított főzni, tudják, hogy a rántást is így kell bekeverni – finoman simítom keze alá a kezem, vállára helyezve állam, s az imént leírt mozdulattal vezetem kezét. A márványosodó felszínen láthatja megcsillanó tekintetem, s szélesedő mosolyom. – Elkészítetted az első bájitalod, nem mellesleg a gyógyír a bajodra – megkönnyebbült sóhajt eresztek le ajkamról, hogy aztán puha csókot leheljek vele halántékára. – Megihatod.  Maradt még egy adagra való, megpróbálkozzunk azzal is?

#keverés: Semlegesítő főzet / sikeres/

Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 14, 2022 3:52 pm
Morning Sanity

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Auridon Sunrise • credit: »
Halk nevetése, mely könnyeden tölti meg fénnyel a félhomályban úszó szobát s az élénk képzelőereje által megelevenített kép belőlem is előcsikar egy visszafogott kuncogást, vonásaim pedig akkor sem simulnak túlzottan, miként a tornyok falai között keringő pletykákra tesz utalást.
- Már csak természetes – pillantok fel rá elnéző mosollyal, ezúttal a derekát simítva. - Nem lehetünk egyforma hatással mindenkire, s meglehet, egysíkú is volna – töprengek el egy fél momentumra, mielőtt konkretizálná az iménti kérdése mibenlétét. Szokás mondani, hogy buta vagy rossz kérdés nincsen, azonban Kóborom kapcsán méltán jelenthetem ki, a megszokottnál érdekfeszítőbb és okosabb határozottan létezik, sűrűn méri ugyanis őket a számomra. Újra és újra lenyűgöz a kíváncsiságának mértéke, hát még elméjének sziporkája.
- Az idő, véleményem szerint relatív fogalom, melyet nem lehet elszakítani a tértől. Ennek tükrében minden varázslatunk megcsalja a pergését ilyen vagy olyan módon, ám, hogy konkrét példáidra feleljek, akadnak. Mindjárt a te szakterületeden tudnék egyet feleleveníteni, ugyanis ha nem tévesek az emlékeim, az elemek urai képesek az időjárást kedvükre alakítani – magyarázom, s noha bizton veszem, a mágia további ágai közül is sorolható volna varázslat kifejezett morfondírozásának megválaszolására, mindben azért én sem vagyok maradéktalanul jártas. - Minek kapcsán derengett fel benned az érdeklődés az effajta igézetek iránt? - kíváncsiskodok magam is, szakadatlan figyelemmel kutatva fenyőmézszín szemeinek rejtelmeit. - S már csak nyilvánvaló, hogy két különböző dologról beszélek – mosolyodok el újfent, hisz sejtettem, kiélezett koncentrációját nem fogja elkerülni a disszonancia ténye, amely elsősorban a téma frappáns zárását, semmint komoly nézeteket képviselt. - Habár a határ vékonyka a kettő között, s hitünktől függően karcsúsodik vagy húz éles vonalat – teszem hozzá némi tűnődéssel, a gondolatmenet végére megvallom, el is feledve, voltaképpen minek a kapcsán bimbóztak szavaink. Mindenesetre értek a lezárásra irányuló célzásból, s nem rügyeztetem tovább megannyi, felbuggyanó elképzelésemet, főként, mert az alvásnak mindketten híján vagyunk.
- Hm? - szemeim ismét Rhysandra emelkednek a kérdése hallatán, amely puha selyemként szőtte magát az asztalt támasztó merengéseim közé. - Mindössze a sors csalóka voltán – félmosolyban fürdő arckifejezésének hamarost tükröt tart az enyém, mihelyt érdemben felocsúdok a gondolataim közül. - S hogy a tanácsodat megfogadva lehet, tényleg ideje lenne keresnem egy mester alkimistát – horkantok fel, leginkább, mert annyira azért nem sürgős az idővel kekeckednem. Így is bőséggel mérte perceit, óráit, napjait a számomra azzal, hogy a Végzet-torkolatánál nem szorított vasmarkai közé kíméletlenül, bár az is kétségtelen, a vele járó fizetség minduntalan a lényemen nehezedik.
- A Lebegő-fát a mágia forrásának tekintjük. Akár a forrásvíz, mely zabolátlanul tör a felszínre, hogy aztán csermelyeket, patakokat, folyókat engedjen a világnak – iménti tanakodásomból könnyeden szökken tova az elmém az okításra, amint a magam elé emelt ökleimet hirtelen nyitva imitálom a föld mélyéről felcsapó víztömeget. -  Koncentrált, elvadult az energia a közelében, ami távolodva tőle egyre csak hígul. Ezért is feltételezem, ha a világunkban több forrás létezne, mi is hatékonyabban tudnánk manipulálni a mágiát – kanyarodok át egy kérészéltű momentumra a témakör egyik mellékágára. - Utóbbi kérdésedről több elmélet is napvilágot látott már. Vannak, akik úgy vélik, az istenek áldása a mágia, s csupán a kivételezetteket érinti meg, mások szerint a harmadik istenség aláhullásakor sokakba ékelődött a mágia egy-egy szilánkja, s mi az ő vérvonalukból származunk. Megint mások úgy gondolják, csakugyan az őseinknek köszönhetjük a hatalmunkat, ami éppen olyan képesség, mint például az elfek éles hallása, csak ez nem a fajunk útján öröklődik – osztom meg vele a legnépszerűbb elgondolásokat, még mielőtt lágyan átringatóznánk az alkímia rokontudományára.
Érdeklődéssel hallgatom a meglátásait, puha mosolyt engedve világnak, miként az arcomon simul az ujja, s bár tagadhatatlanul kizökkent egy pillanatra a kedveskedő figyelmessége, nem vétem el egyetlen szavát sem.
- Nem, nem csodákra gondoltam – legyintek a kezemmel. - Ellenben a feltevés szintjére, miszerint bizonyos összetevők elegye netán magához vonzza a mágia erőfonalait, ami nem zárja ki azt sem, egymásra is hatással legyenek a komponensek – töprengek el, bár tényleg nem több ez mint puszta spekuláció. - Akad elvégre bájital, ami a mi erőnket is megtámogatja – teszem hozzá, szedegetve közben a virágokat a fiolába, ha már a segítségemet ajánlottam. - S bár a kettősség furcsának tűnhet, közel sem hátrány a képességed arra, különböző ráhatások nélkül formáld a véleményed és a világnézeted – mosolygok rá, meg sem próbálva tagadni, a magam részéről gyakran esek egyrészt a részletek bűvkörébe, másrészt, hogy a világot a mágiával középpontban vizsgálom. Mióta az eszemet tudom, ebben élek, s számomra természetes, hogy a természet megszokott kölcsönhatásaitól eltérő jelenségeket ennek tükrében tapasztaljam.
Rhysand szerencséjére ezúttal viszont nem merülök túl mélyre a nüanszokban, hanem hasznossá téve magamat emelgetem le egymásról a sarokban tornyosuló ládáimat, melyeknek pontos tartalmát én sem tudnám maradéktalanul meghatározni. Igaz, az első kettő után nem forszírozom a pakolást, tekintve, a harmadik súlyosabb annál, mint amit jelenleg elbírnék, ám az isteneknek hála nincs is szükségem rá, ugyanis a legelső felnyitásakor meg is találom az égőt.
- Ahh, meg is van! - emelem ki a holmik közül, amelyeknek a zöme atyámhoz tartozott. Elképzelésem sincs, miért éppen ide tettem a kölcsönzött laboreszközt, de nem tanakodok rajta sokáig, hanem visszasétálok az asztalhoz, és a kipakolt felszerelések mellé helyezem a hevítésre alkalmatos tárgyat. - Akad valami, amiben a segítségedre lehetek még? - érdeklődök, egyelőre nem helyezkedve vissza a székemre.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Szer. Júl. 13, 2022 11:35 pm
Morning Sanity
Összevont szemöldökkel, de kitartott türelemmel hallgatom szavait, s mindeközben kényszeredve, de belátom, valóban szükségem lehet a pihenésre. Csapongó gondolataim Káosz szokatlan tunyasága, s Lidércem meggondolatlansága körül a momentumot is elfeledtették velem, hogy apró szusszanással is, de magam mögött hagyjam mára a Professzor terhét, ezzel meglehetősen összeolvasztva beszélgetésünk témáit, félrevezetve Ezarast. Atyai érintése, békességet hoz ábrázatomra, homlokomon a gyűrt bőr úgy simul, mint vihar után a tenger. – Igen, igen látom is magam előtt, ahogy gondosan válogatsz tapasztalások gyöngyei közt, majd sokallva az árát úgy alkudozol, mint egy harsány, napbarnított bőrű mynzashi kufár – halk kacagás bukik fogam közt s fáradt szarkalábak redőiből egy cseppet rázok a földre ujjam hegyéről. – Nos, azt hiszem vannak, kik anélkül is így gondolják – komorodik el kissé vonásom. Tisztában vagyok, a rosszmájú megjegyzésekkel, amik keserű epeként hagyják el egyesek száját, nem más lakozhat mögötte, mint keserű irigység. Kívülről személve valóban tűnhet hóbortosnak, de közel sem bolond s nem is oly ember Lidércem, ki a tudás illúziója mögé rejtőzik. De pont így egész és szerethető. – Nem, nem … - rázom meg enyhén a fejem, ha már a komolyság köpenye újra rám simult. – komolyan kérdezem, akad oly varázslat, mely az időt burokba zárja vagy szárnyaira veszi? Sürgeti a Napot az égen, sarjadásra készteti a magot a földben, nem engedi orrunkra hullni a friss havat, s nem hagyja szétporladni a holtakat – tűnődve figyelem arcának fáradt barázdáit. – Ami pedig azt illeti… két különböző dologról beszélsz. Nem lehet az élet véletlenjeit s a magunk teremtett körülményeket a mérleg két serpenyőjébe helyezni. De értem, mire kívánsz rávilágítani, s ha meggyőzni nem is sikerült, de elfogadom, hogy megítélésed helyes volt – belenyugvó bólintással fordulok vissza az asztalhoz, hogy némi helyet biztosítsak magamnak a procedúrához. Ábrándos sóhajára egy félmosoly kúszik szám szegletébe. – Mire gondolsz? – teszem fel a kérdés, mely oly sokszor az ember szájára ül, ha látja – a számára kedves ember arcán – a változás árulkodó jeleit. Persze, ez után, farkába harapó kígyó módjára kanyarodik vissza érdeklődésem, a tapasztalatok mezejére. Még most is libabőrös leszek, ahogy felidézem az emléket, mikor ereje megpendítette enyémet. Egy rezdülés a vékony húron, az első hang a lanton, aztán egy újabb húr, egy újabb hang s a kettő kiadta az első szólamot. – És ez mitől van? És miért van az, hogy vagyunk mi, kikben szikra lobban, s vannak ők, kik örökre érzéketlenek maradnak az energiára, mely körül vesz bennünket?
S ahogyan az már lenni szokott, az együtt töltött időben megannyi gondolat kerül terítékre, ennek pedig nem más az oka, mint a bennünk szunnyadó kíváncsiság, az új s egymás iránt. Így az alkímia egyes szegmentumai sem lehet kivétel… – Valóban az, s sokkal komolyabb tudás lakozik az szó mögött, mint azt egyesek vélik – s én örömmel osztom meg vele azt az apró szeletkét, amit ez idáig sikerült magamévá tenni. – Hmm… sokan feltették már ezt a kérdést… igaz nem nekem – mosolyodom el halványan. – Miként az időt befolyásoló tényezők, úgy ez is csak nézőpont kérdése. Tekinthetjük mágiának, amennyiben csodának véljük, hogy a napfényétől kinyílnak a virágok, hogy a víz sodrása medret váj magának; vagy csak tényként kezeljük, hogy bizonyos anyagok hatással vannak egymásra – simítom végig orcáját hüvelykujjammal. – De magam részéről, inkább tartom az utóbbit valósszerűnek, noha meglehetősen furcsa kettősség ez, mikor éppen a mágia alapjaival ismerkedem.
Visszatérve a szobába az újabb kellékekkel biztosítom róla, hogy legkevésbé sem jelent számomra fáradalmat megsegítése. Arcának vonásai arról árulkodnak, nem sikerült felleni az égő helyét gondolatai között. – Sebaj… - legyintek a kellemetlen hír hallatán, s már azon töröm a fejem, miként is tudjuk áthidalni a problémát. Az szekreter legfelső fiókját húzom ki, gyertyák után kutatva, ám még mielőtt beletúrok, halk szék nyikorgásra fordítom figyelmem Lidércem felé. Félre billentett fejjel figyelem, miként csoszog a szoba egyik sarkába, s pakolja le egymásról méretben és színben különböző ládákat. Nincsennek emlékeim arról, miféle ingóságokat tárol azok mélyén, Káosz mélyen rejti magában őket, pedig bizton állítom a Professzor minden titok tudója. Folytatva a virág morzsolgatást a fiolába várom a végkifejletet, hogy valóban ott lapul, amit keresünk. S bár kis híján lyukat fúr oldalamba a kíváncsiság, milyen kincsek lapulnak a bölcs sárkány kincsesládikójában, nem leszek tolakodó.


Ezaras Azildor Kedvelte

Varázsló vagyok
Rhysand Earhgaze

Láttam egy flamingót, amelyik egyéni álláspontot képviselt: két lábon állt


❖ Történetem : ❖ Ulron :
201
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Kezdő (Elementáris mágia, Független varázslatok); Kezdő (Alkímia)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt Kedd Júl. 12, 2022 9:40 pm
Morning Sanity

« @Rhysand Earhgaze •  Zene: Auridon Sunrise • credit: »
- Nézőpont kérdése, mit nevezhetnénk az időt befolyásoló tényezőnek, de való igaz, nem ismerhetünk mindent behatóan. Ám a kockázat becslése mindössze az esélyek belátása, semmint biztos védelem, noha ezt nem is állítottam – pillantok rá eltűnődötten. - Történetesen a lépcsőn is megbotolhatok, s törhetem nyakamat, azonban élni… arról sem állította senki, hogy egyszerű és veszélytelen volna – somolygok, finoman megpaskolva a combját ültömben. - Ami pedig azt illeti, ezzel inkább nem mutatnék példát, még azzal vádolnának; a tanácsos a bölcsességét az alorai piacon boltolta – húzom vissza a kezemet jó kedélyem gyarapodása mellett, majd finoman megcsóválom a fejemet. - Nem jöttem rá, s inkább nem is kísértettem tovább a sorsomat. Egyelőre beletörődtem az évek múlásába – könyökölök fel az asztal szélére, tenyerembe simítva az arcomat s egy apró szusszanást is a világnak engedek. Akkor lettem volna igazán ostoba, ha a kisebb káoszt idéző próbálkozásom ellenére megkockáztattam volna, a fiatalságom mellett az életemet is elveszejtsem. Persze tagadhatatlan, kacérkodtam a gondolattal, de a sors intelmeit nem szabad figyelmen kívül hagyni; az, hogy aznap végül elfeledtem a szükséges komponenst a kiruccanásomon beszerezni, kétségbevonhatatlan jelzése volt az isteneknek, ideje megállni.
- Sosem próbálkoztam Atyám nélkül. Ha a közelében odafigyelsz, magad is érezheted majd, miféle hatalommal bizsergeti a bőrödet a környezetében áramló energia. Engem megrémített a kontroll elveszítésének gondolata – osztom meg vele az emlékeimet, amikor még én magam is csupán a szárnyait próbáló fióka voltam. - A mágia, ami kettőnk között ringatózik, olyan, akár egy békés folyó, mely szelíden mossa a partját. A Lebegő-fa közele akár a tenger, mely tajtékot vetve háborog egy vihar közepette – magyarázom körültekintéssel, még mielőtt a beszélgetésünk fonala visszacsordogálna az alkímia rejtelmeire.
Mint az életben temérdek dologban, a bájitalok, elixírek kotyvasztásának tudományában is megtaláltam az érdeklődésemet, ezért szorgos hangyaként raktározom el magamban a Kóborom által megosztott tudást. Talán én is mind inkább elmélyültem volna benne, amennyiben az energiáimat nem kötné le a mágikus erőm maradéktalan visszanyerése, de amíg a lényem egyik építőköve ingatag lábakon egyensúlyozik, nem terhelném további nehezékekkel.
- Érdekes tudomány. Mit gondolsz, van hozzá köze a mágiának, vagy mindössze a különféle összetevők bizonyos reakciói idéznek már-már mágikusnak nevezhető hatásokat? - kíváncsiskodok, ugyanis ez a kérdés már régóta foglalkoztat, ám tekintve, nem volt lehetőségem beleásni magamat a bájitalfőzők világába, nehéz határozott véleményt formálni. Afelől viszont nincsen kétségem, még a tudomány legfőbb művelőinek is fejtörést okoznak a világunkat formáló erők és szabályok, akár a mágia vagy a csillagászat vonatkozásában.
Eltűnődésem közepette végül dologhoz látok, és amíg Rhysandom a fürdőben tevékenykedik, igyekszem törni a fejemet, az égőt vajon hova száműzhettem. Végighordozom a tekintetemet a szobám egészén, a kisebb-nagyobb könyvkupacoktól kezdve a szekrényeken át a polcokig, de attól tartok határozott emlék egyelőre nem hajlandó a tudatom lankáira tévedni a hollétéről. S mire komolyabban elmélyedhetnék a múlt fonákjainak felgöngyölítésében, Kóborom közelsége és kezei vonják magukra a figyelmemet.
- Emlékszem. S mindennek ellenére is hálás vagyok a biztonságért, amit a törődésed nyújt – jegyzem meg csöndesen, halovány mosollyal csókolva a vállamon pihenő kézfejére. Valóban nincs okunk külön-külön köszönetet rebegni egymásnak mindenért, mégis fontosnak érzem, hogy alkalomadtán tudassam a megbecsülésemről, az iránta érzett szeretetemről. Szélesedő mosollyal fogadom viszont-csókját a fejem búbján, aztán szusszanva egy nagyot, óvatosan lesimítom az asztal lapjára a félig telt kémcsövet.
- Nos, ami azt illeti… - kezdenék bele a kifogásaim sorolásába, miként oldalra vetem a pillantásomat, azonban mihelyt megállapodik a hálóm egyik sarkában heverő tornyon, ami összesen négy kisebb ládából tevődik össze, megvilágosodás éri a tudatomat. - Ami azt illeti, igen. Valamelyik ládában lesz – fellelkesülve kelek fel újfent a székről, nem egyéb célból, minthogy átkutassam őket az égőért. Mind a négy láda különbözik egymástól; az egyik, a sorban a legmagasabban fekvő mélykék színű, rajta a főnixek rendjének szimbólumával, az alatta helyezkedő egyszerű, barna, megviselt darab, amely egy mélybordó színben tetszelgő, a zárja egy-egy oldalán rombusz formára csiszolt, aranyfényű topázokkal ékesített példány tetején csücsül, míg a legutolsó egy ugyancsak barnaszín láda, ami a másiknál nagyobb épségnek örvend, és éleit aranyozott, míves lemezek védik.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
˙˙˙



Rhysand Earhgaze Kedvelte

Varázsló vagyok
Ezaras Azildor

There is a crack in everything. That's how the light gets in.


❖ Történetem : ❖ Ulron :
560
❖ Tartózkodási hely :
El' Alora
❖ Szintem :
Haladó (Fénymágia, Független varázslatok)




Teljes feljegyzés
Karakter bejegyzés:
Felszerelés:
Mesélői jegyzet:

Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
Utolsó Poszt
Ajánlott tartalom





Azildor hálója Empty
Vissza az elejére Go down
 
Vissza az elejére 
1 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
 Similar topics
-
» Nykon hálója
» Azildor levelei
» Ezaras Lanoran Azildor

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Tulveron Krónikái :: téktér :: Fehér-tenger :: El' Alora :: Mágus tornyok :: Hálókörletek-
Ugrás: