Töltsd ki a karaktere(i)ddel a Tükröm, tükröm kérdéssort!
Üdvözlünk
dicső lovag szép a ruhád, szép a lovad
Üdvözlünk Tulveron mágiával átszőtt világában! Oldalunk középkori körülmények között játszódik, és ötvöződnek benne számtalan fantasy mű elemei. Regisztráció előtt kérünk, mindenképpen olvasd el a Törvénykönyvünket és Világleírásunkat, melyek az oldalon való könnyebb kiigazodást szolgálják, illetőleg az alapok megismerését. Oldalunk 2021.01.08-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt. Várunk sok szeretettel egy igazán nagy kalandra!
~ Arra nem, de a hálópapucsodban nem vagyok biztos. ~ nyávogok neki vissza még mielőtt szemrevételezném a lányt. ~ Normális? Kedvesem, egyelőre, ez csak a te esetedben kérdőjelezhető meg. ~ pillantok fel a nőre, láthatólag is tüntetőleg. Pár perccel később már könnyed rongydarabként emelkedek el a talajtól. Néha kezdek erre a két lábúra úgy tekinteni, mint a legtöbb jó dolog elrontójára. Nem hagy enni, nem hagy aludni s nem hagy ismerkedni. ~ Büdös. De ne aggódj, a te szagod áthatóbb.~ fordítom fejem Azildor felé, még mielőtt kényelmi pozíciót keresve kezdek fészkelődni a kezében. Behajlítva lábaimat húzom magam alá, s mint, aki jól végezte dolgát, már félálomba is szenderegtem, mire magunk mögött hagytuk rezidenciánkat.
Míg ismerős környezeten haladunk élvezem a királynak járó hátason való ringatózást. Eltekintve azoktól az esetektől mikor a nyakam centiket nyúlik és esik vissza, mikor éppen mélyebbre lép. Nem tetszésemet, halk morgolódással fejezem ki, bár annyira nem háborít fel a dolog, hogy saját lábaimon folytassam az utam. Jó itt nekem a melegben. A technikáján pedig még csiszolunk. Holnap, vagy azután… Ahogy a hűvös szél egyre inkább átszökik a karokon és borzolni kezdik szőröm, annál kisebbre zsugorodom, orromat is betakarva hosszú farkammal . De míg így is új illatok kúsznak orromba, friss és tiszta illatok. Sós levegőbe vegyülő gyanta, a nedves föld s sziklák aromája. Hallom, amint messzebb egy mókus gyors mancsokkal kapaszkodik fel a fenyő oldalán, miként hívja párját egy madár. Újra s újra szimatolok bele a levegőbe, fülemet hegyezve, míg végül kíváncsiságom győzedelmeskedik felettem. Két tappancsomat mesterem karjára helyezve nyújtózkodom, s veszem szemügyre a tájat. Olykor pedig a szőkeséget, mikor is akar minket megörvendeztetni egy lábujjhegyen végzett gyorsforgással. Csalódnom kell, helyette inkább a figyelmével tüntet ki, kissé frusztráltá tesz, ez az érdeklődés irántam. ~ Áldozat? Áhh… Nincs ellenemre, ha áldoztok a tiszteletemre. ~ feszítek továbbra is, mint egy oroszlán, elismerésem fejezem ki az ötletük iránt. ~ Pff… hozzám nincs hasonlatosabb. Most figyelj jól, mert csak egyszer mondom el. Ez így a természetes, a mancsaim puhák, s ez a durva környezet kikezdi, a finom párnákat. Nézd máris van egy kis bőrkeményedésem...~ - nézek mélyen a szemébe, ahogy a talpam nyalogatásába kezdek.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Dec. 04, 2021 3:29 pm
Lábaim még néha-néha nem engedik azt, amit az eszem akar. Így lassabban, és megfontoltabban kell haladnom, hiszen nem szeretnék elesni. Meg kell erősödnöm, és a lábaimnak is. Hosszú csend ül kettőnkre, és engem jobban leköt az is, hogy figyeljek a lábam elé, illetve megfigyeljem a természetet is. Valóban hűvösebbnek éreztem az időt, de nem annyira, hogy azt mondhassam, már fázom. Lekötötte az is a figyelmem továbbá, ahogyan hordozza magával a macskát. Jaj egy újabb megingás, igyekszem kapaszkodni, ha tudok vagy megállok, ha nem. A mester tudja az utat, de bizonyosan én is csak eltalálnék az otthonomba, a vízbe. Rá pillantok a hosszú csend után. - Tanulok, volt mester, aki tanít engemet. – Mondom. - Nem volt eddig sok sikerem, tanulni mellette keverést. Fiatal vagyok még, van időm. –Vonok vállat, amit már jól megtanultam. - Úgy értetni! – Értettem meg a következő mondatával, amire gondolt. - Igen, nálunk is. Szellemek, lenni hasonló. – Nézek rá. Rá nézek a macskára. - Nem tudni menni? Fenn még ment. – Vonom össze a szemem, és érdeklődve pillantok rá, érdekes az is, mint meg nem tesznek állatért. Nekem delfin volt barátom, és nem tőlem függöt, mint ez a jószág.
Habár nem tagadom, a meredek lépcsősorokon és földutakon lefelé vezető sétánk cseppet sem nevezhető könnyednek, mégis van valami egészen különleges és lélegzetelállító abban, ahogy a hegyek csúcsait körülölelő ködfátyolból alásüllyedve rápillantást nyerhetünk a sziget örökzöldekkel tarkított világára. Kisvártatva a végtelenbe nyúló, magasztos víztömeg is elénk tárul, noha mindennek az ára az éltető napsugarak elapadása. Odafent rekednek, alig-alig szűrődve csupán át a felhőtengeren. Mélyet szippantva a nyirkos, hűvös levegőből, ami mostanra alaposan megcsípte az arcomat, kicsit szorosabbra egyengetem az ölelésemet a cirmosom valója körött. Jól esik a melege, és bizton veszem, neki sem válik ellenére az enyém. Tekintetemmel mégsem őt vagy a mellettem igyekvő leányt méltatom a haladásunk közben, hanem a jól ismert csapás után kutatok, melyen letérve percek kérdése lesz mindösszesen a célunkhoz való elérkezésünk. - Nem kérdeztem eddig, ám kíváncsivá tett, hogyan működött odalent a képességed. Bizonyára gyakoroltál néha – szólalok meg kisvártatva, megtörve a hosszú ideje beállt csendet. - Idefent a hozzád hasonlóak, ha a szellemek kegyét keresik, gyakran áldozatot mutatnak be érte – teszem hozzá a könyvemből nem is olyan régen elsajátított információt, hátha jobban megérti, mire irányul az érdeklődésem. Nem ártana tudni előre, neki mire van szüksége az úgynevezett jóslásához, az engem érő meglepetések ugyanis ritkán tartoznak a kedvenceim közé.
○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○
In a dream,
I was standing someplace high up, a tower, or a mountain. The whole world was in darkness. Then came the flash of light just on the horizon within the clouds that marked the border between worlds.
Teljes feljegyzés Karakter bejegyzés: Felszerelés: Mesélői jegyzet:
Utolsó Poszt ∞ Pént. Dec. 03, 2021 3:07 pm
A Fehér-szigetet nem szegélyezi mindenütt hosszan elterülő homokos, kavicsos partszakasz, egyes részein kisebb öblök vezetnek a terület belseje felé, ahol a bokrok, egyéb növények hamarost képviseltetik magukat. Éppen ilyen a Druida part is, mely nevét a természet imádatát szolgáló, ősi időkre nyúló kőemelvényekről kapta. Mostanra ritkán látogatott vidék.
~ Arra nem, de a hálópapucsodban nem vagyok biztos. ~ nyávogok neki vissza még mielőtt szemrevételezném a lányt. ~ Normális? Kedvesem, egyelőre, ez csak a te esetedben kérdőjelezhető meg. ~ pillantok fel a nőre, láthatólag is tüntetőleg. Pár perccel később már könnyed rongydarabként emelkedek el a talajtól. Néha kezdek erre a két lábúra úgy tekinteni, mint a legtöbb jó dolog elrontójára. Nem hagy enni, nem hagy aludni s nem hagy ismerkedni. ~ Büdös. De ne aggódj, a te szagod áthatóbb.~ fordítom fejem Azildor felé, még mielőtt kényelmi pozíciót keresve kezdek fészkelődni a kezében. Behajlítva lábaimat húzom magam alá, s mint, aki jól végezte dolgát, már félálomba is szenderegtem, mire magunk mögött hagytuk rezidenciánkat. 
. De míg így is új illatok kúsznak orromba, friss és tiszta illatok. Sós levegőbe vegyülő gyanta, a nedves föld s sziklák aromája. Hallom, amint messzebb egy mókus gyors mancsokkal kapaszkodik fel a fenyő oldalán, miként hívja párját egy madár. Újra s újra szimatolok bele a levegőbe, fülemet hegyezve, míg végül kíváncsiságom győzedelmeskedik felettem. Két tappancsomat mesterem karjára helyezve nyújtózkodom, s veszem szemügyre a tájat. Olykor pedig a szőkeséget, mikor is akar minket megörvendeztetni egy lábujjhegyen végzett gyorsforgással. Csalódnom kell, helyette inkább a figyelmével tüntet ki, kissé frusztráltá tesz, ez az érdeklődés irántam. ~ Áldozat? Áhh… Nincs ellenemre, ha áldoztok a tiszteletemre. ~ feszítek továbbra is, mint egy oroszlán, elismerésem fejezem ki az ötletük iránt. ~ Pff… hozzám nincs hasonlatosabb. Most figyelj jól, mert csak egyszer mondom el. Ez így a természetes, a mancsaim puhák, s ez a durva környezet kikezdi, a finom párnákat. Nézd máris van egy kis bőrkeményedésem...~ - nézek mélyen a szemébe, ahogy a talpam nyalogatásába kezdek. 
Lábaim még néha-néha nem engedik azt, amit az eszem akar. Így lassabban, és megfontoltabban kell haladnom, hiszen nem szeretnék elesni. Meg kell erősödnöm, és a lábaimnak is. Hosszú csend ül kettőnkre, és engem jobban leköt az is, hogy figyeljek a lábam elé, illetve megfigyeljem a természetet is. Valóban hűvösebbnek éreztem az időt, de nem annyira, hogy azt mondhassam, már fázom. Lekötötte az is a figyelmem továbbá, ahogyan hordozza magával a macskát. 
Habár nem tagadom, a meredek lépcsősorokon és földutakon lefelé vezető sétánk cseppet sem nevezhető könnyednek, mégis van valami egészen különleges és lélegzetelállító abban, ahogy a hegyek csúcsait körülölelő ködfátyolból alásüllyedve rápillantást nyerhetünk a sziget örökzöldekkel tarkított világára. Kisvártatva a végtelenbe nyúló, magasztos víztömeg is elénk tárul, noha mindennek az ára az éltető napsugarak elapadása. Odafent rekednek, alig-alig szűrődve csupán át a felhőtengeren.
